A modern liberális demokrácia, a modern kapitalizmus egyik sajátos jelensége, hogy az igazi hatalom teljesen el van rejtve. Gyakorlatilag nem lehet tudni kik döntenek és mikor, hogyan a fontos kérdésekben.

Mára ez eljutott arra a szintre, hogy a nagy cégek esetében se lehet tudni milyen alapon tesznek így vagy úgy.

A vásárló, az ügyfél teljesen védtelen. A nagy cégek ugyanis direkt egy teljesen átláthatatlan, rejtett rendszert építettek ki, melyben az egyszerő vevő esélye nulla körüli.

2007 óta személyesen is átlátom ezt, mert csupa olyan munkakörben és munkahelyen dolgozom, ahol éppen ez a fő feladatom: az ügyfél meggátlása abban, hogy eljusson a cég vezetőihez. Az ügyfélszolgálat, a kólcenter ugyanis erről szól.

Persze egyszerű ügyekben a kólcenteres munkatárs hasznos lehet, mondjuk elmagyaráz az ügyfélnek valamit, amit az nem tud. De amint egy ügyfélnek olyan gondja akad, amire a céges rend nem ad megoldást, a kör bezárul, s az ügyfél csapdába esik.

A túl sok halivúdi filmet nézett ügyfél ilyenkor elkezd tombolni, abban a hitben, hogy ezzel bosszúságot okoz majd a cégnek, a cég meg majd kinyalja a seggét, nehogy elveszítse. A valóságban legfeljebb egy-egy gyengébb idegzetű alacsony rangú ügyintézőnek okoz pár nehéz percet, de a legtöbb esetben még ez se: az alacsony rangú ügyintézők udvariasan meghallgatják a tombolást, majd kiröhögik a panaszost annak háta mögött.

Számtalan ilyen pillanatot éltem át. S persze bőven akadt olyan esetem is, hogy az ügyfélnek igaza volt, csak persze ezt nem ismerhettem el neki soha. Meg ha el is ismertem volna neki, ezzel sokat nem ért volna, hiszen ezzel csak egy magánszemély együttérzését kapta volna meg, de nem a probléma megoldását.

Egyébként én alapvetően segítőkész kólcenteres voltam mindig. Szinte mindig az ügyfél pártján voltam a cég ellen, amikor nyilvánvalóan a cég volt a hibás, s még akkor is az ügyfélnek igyekeztem segíteni, amikor ezt a céges szabályzat tiltotta. Egy tapasztalt kólcenteres tud ugyanis rugalmas lenni. Pl. az ügyfél bejelent x panaszt, amire a rendszer szerint a megoldás y, viszont világos, hogy ez nem lesz valós megoldás, mert a probléma valójában más, szóval én azt írom a rendszerbe, a bejelentett panasz z volt, amire már engedi a rendszer a valós q megoldást.

Hogy ne beszéljek félre, konkrét eset. Számítógépes nagy multi. A szerencsétlen embernek a merevlemeze meghalóban van. néha megy, néha nem. A hivatalos megoldás a ki- és bekapcsolás, közben pár perc pihentetés, kábelek ellenőrzése, ez tényleg megoldja a problémát kb. pár órára, jó esetben pár napra, aztán kész, teljes halál a végeredmény. Szóval szólok az embernek, ha nincs minden fontos adata lementve, akkor most azonnal van a megfelelő pillanat erre, egyébként meg küldöm neki az új merevlemezt, mivel még garanciás, a rendszerbe meg beírom "bios nem ismeri fel a merevlemezt", amire az esetre az új merevlemez küldése a megoldás.

Egyetlen esetben nem segítettem soha az ügyfelet: ha elkezdett káromkodni meg átkozódni - az ilyeneket szigorúan a szabályok szerint kezeltem, ami oda vezetett, hogy problémájuk nem lett megoldva. Itt az volt az alapelvem: ha komolyan hiszi, hogy halivúdi filmben él, ahol "az ügyfélnek mindig igaza van", akkor takarodjon Halivúdba.

Olyanoktól, akik sose dolgoztak ügyfélszolgálaton hallom "na, bemegyek rájuk borítom az asztalt" meg "felhívom őket, jól megijesztem őket". Mindig elmagyarázom, ennek semmi értelme egy nagy cég esetében. Ez nem egy egyéni vállalkozó villanyszerelő, aki valamit elrontott, ezért elmegyek hozzá és rászólok - itt sose fogsz eljutni olyan szintig, ahol már jelentősége lenne az ügynek. Szóval inkább menj be, válassz ki egy normálisnak tűnő ügyintézőt, mondd el neki normálisan mi a baj, s a végén lehet, hogy meglepődsz, mert megoldást javasol.

A legagresszívebb Halivúd-hívő ügyfél nehéz dolog persze. Ordítva kezdi, hogy "én fizetem a maga fizetését", amire a válaszom mindig hideg és nyugodt "Ön téved, nem Ön fizeti". Ekkor az ember átvált tegezésre és furcsa állati hangokat kezd hallatni. Két verzió van, az egyik a "kiderítem hol vagytok, odamegyek, s mindenkit agyonverek", a másik "az ügyvédem még a szaros kölykötök játékmackóját is lepereli rólatok". Végül "írok még ma a központotoknak, s mindenkit kirúgatok". Ez utóbbi a legjobb, mert ez az jelenti, tényleg semmi nem fog történni, az ilyen központnak küldött panaszokat a központ ugyanis visszaküldi mindig az illetékeseknek, azaz nekünk.

Szeretem a ballib megmondóemberek tombolását. Mulatságos, de egyben építő dolog is.

Az ilyen típusú primitív inkoherenciát persze sose értem.

Lássuk csak! Ezek az emberek ugyanazt a ballib konszenzust képviselik, melyek szerint pl. Horthy - direkt Horthyt választottam, aki egyáltalán nem a kedvenvem - hatalmas bűnt követett el, mikor egy káros szövetségbe lépett be, mármint a tengelyhatalmi koalícióba, majd pedig még nagyobb bűnt követett el, mikor ezt a szövetséget nem árulta el jó időben.

Pedig az akkori helyzet azonos a maival. Horthy azért lett Hitler szövetségese, mert idióta, hanem mert a korabeli geopolitikai helyzet más lehetőséget nem adott. S azért nem lépett ki ebből a szövetségből időben, mert nem volt meg hozzá a megfelelő ereje, miközben folyamatosan tervezte ezt, sőt a végén még meg is próbálta, csak nem jött össze, mert még akkor se volt meg ehhez a szükséges erő.

Akkor az volt a baj a ballib megmondóemberek szerint, hogy Horthy nem lett időben "áruló", most meg az, hogy a magyar vezetés nem áll ki teljes lélekkel a geopolitikai kényszer mellett, hanem megpróbálja biztosítani a jövőt?

Miféle abszurd erkölcs ez?

Eleve mi a helye az erkölcsnek a külpolitikában? Itt az ország érdekeinek képviselete a lényeg, nem valamiféle múló, sose örök szövetségek betartása. A szövetségek arra vannak ugyanis, hogy idő után szétessenek. Minden szövetség szétesik, melynek alapja megszűnik: ez lehet a kényszert adó erő gyengülése vagy a közös érdek eltűnése.

Magyarország euroatlantista elköteleződése teljesen abszurd, semmi közünk az euroatlantista értékrendhez. Azért vagyunk ott, mert rá lettünk kényszerítve, ennyi az egész. S nagyon helyes, hogy a magyar kormányzat készül aktívan az euroatlanti diktátum utáni időkre.

Az euroatlantista hatalom szerencsére folyamatosan gyengül. Még nem elég gyenge ahhoz, hogy nyíltan kilépjünk, de már van olyan gyenge, hogy belülről bomlaszthassuk. S egy nap - a közeli jövőben - eljön a kiugrás ideje is. Amire most - tanulva éppen Horthy 44-es kudarcából - fel kell készülni.

Nekem sokáig nem volt a kedvencem Szíjjártó. Külseje alapján ítéltem meg egyrészt. Másrészt emlékeztem korábbi szereplésére még mint Fidelitasz-vezető, s az nekem sehogy se tetszett. Kiderült azóta: talán a legjobb külügyminisztere Magyarországnak évtizedek óta. S pontosan ezért is szidják őt a ballib megmondók.

A Kádár-kor utolsó harmadában népszerű nyugatnémet turistalátványosság volt a hortobágy csikós só nevű valami. Lényege: legények lovagoltak össze-vissza furcsa ruhákba öltözve, közben szintén furcsa ruhákba öltözött lányok sikítanak. A turista persze örült, hogy milyen szép autentikus népművészetet látott, miközben a népművészetet kicsit is ismerő ember meg halálra röhögte magát.

A műfaj persze mindenhol létezik.

Aztán van egy olyan szint, amikor a giccset nem is maga az adott kultúra csinálja magáról, hanem mások, ez az "ahogy Móricka elképzeli" verzió. Ez jellemzően ultragiccs.

Aztán van a csúcsszint: amikor a giccs annyira népszerű lesz, hogy elkezd tényleg hódítani otthon is.

Az oroszokat sose szokta zavarni az idegenben kialakított orosz-kép, jellemzően röhögnek rajta. A német Dschinghis Khan diszkóegyüttes (egyébként két magyarral a tagok között) orosz tematikájú giccsei eljutottak oda, hogy az egyik nagy orosz tv-csatornán a tavelyelőtti ünnepi szilveszteri műsorra meghívták őket, előadni számaikat ott helyben:

Nekem egyébként a kedvenc Dschinghis Khan feldolgozásom a mongol, egy mongol tehetségkutatóban csinálták meg a mongol verziót. Tudni kell, Dzsingisz kán a legnagyobb mongol nemzeti hős (a név mongolul egyébként Csingisz):

Az orosz humoristák pedig megtalálták a külföldi orosz sztereotípiákat mint humorforrást:

Pár rész, annak aki nem érti (végig amaerikaias akcentussal beszélnek oroszul a színészek, kivéve a legvégét):

• "Nem rossz ez a júliusi időjárás."
• "Barbárok vagyunk, vad és piszkos barbárok. Miért vagyunk ilyenek? Az ipart és a technológiát kellene inkább fejlesztenünk. De akkor viszont nem maradna időnk vodkaivásra!"
• "A kocsi a tiétek? Nem, a banké. A lakás? Az se, jelzálog. Akkor mi a tiétek? A Krím a miénk!"
• "Miért van minden orosz lakásban szőnyeg a falon? Mert alatta van Amerika legyőzésének tervezete."
• "Add ide a Kalasnyikovot! Minek? Lőni fogok a saját lábam alá, hogy felmelegedjek."
• "Te igazi orosz disznó vagy! Köszönöm, elvtárs!"
• "Megyek amúri tigrisre vadászni. Minek, már csak 30 maradt belőlük! Akkor ideje sietni."
• "Egy valamit nem értek. Ha ilyenek vagyunk, miért nem félünk Amerikától? Mert amíg az amerikaiak azt hiszik, hogy tényleg ilyenek vagyunk és így beszélgetünk, addig nincs mitől félnünk." (ez a rész más akcentusmentes)

A 70-es évekbeli szovjet vicc szerint, amikor egy kétszemélyes versenyen az amerikai sportoló legyőzi a szovjet sportolót, a TASSZ így közli a hírt "az amerikai játékos az utolsó előtti helyezést érte el, a mi sportolónk második helyezett lett".

Ez jutott eszembe pár napja a HVG olvasásakor.

Mit is írt volna hasonló, csak fordított esetben ugyanez a lap? Azt, hogy "Az oroszok csapást mértek a zaporizzsjai atomerőműre".

Perintánál láttam - de a Mandiner is átvette -, hogy szivárványlobogó leng büszkén a katolikus templomon.

A perintisták persze lelkendeznek. Nekem azonnal az villant be, hogy vandálok horogkeresztet festenek a zsinagógára. Persze itt rosszabb a helyzet: a horogkeresztet nem a zsidók, hanem azok ellenségei festik a zsinagógára, itt meg nem a keresztények ellenségei, hanem maguk a keresztények teszik ki a szivárványosok keresztényellenes jelképét.

Persze, tudom, ez csak a látszat. A valóságban a 2 eset teljesen azonos: itt is a kereszténység ellenségeinek működése zajlik. Csak ők sunyibbak: magukat keresztényeknek hazudják, míg az antiszemiták legalább őszintén vállalják magukat.

Szeretem a dolgokat megérteni belülről. Mondjuk pl. a liberalizmus egy belülről érthető, koherens tanítás - persze marhaság, mert az alapok tévesek, de ha az alapokat elfogadjuk axiomatikusan, akkor onnan nézve a többi már logikus. Egyébként a kereszténység is ilyen: az alapok nem bizonyíthatóak, de ha ezeket elfogadjuk, a többi már logikus.

Ezt a modern reformkereszténységet, melyet a mi Perintánk is képvisel, azonban képtelen vagyok megérteni. Most az ÉS-ben erről szóló cikk is csak újabb kételyeket, kérdéseket vet fel.

A cikk nyilvánvaló marhaságaival nem foglalkozom, csak a teológiai résszel. Mert pl. nyilvánvaló, hogy egy olyan szekuláris országban mint amilyen Magyarország, a vallás kb. nulla szinten használható fel politikai célokra. Az átlag magyar számára kb. tizedrangú szempont, hogy miről mi a vallás hozzáállása. Ez legjobban ott látható, hogy míg pl. a homokosságot a nagy többség elutasítja, addig az abortuszt a nagy többség meg támogatja - miközben a katolikus és református hozzállás mindkettőhöz negatív, sőt talán az utóbbihoz negatívabb, mint az előbbihez, ami persze indokolt: a homokosság lehet rejtőzkődő, szégyellt, sőt abba is hagyható, míg a már megölt meg nem született gyermek nem támasztható fel.

De mint mondtam, ezt hagyjuk, nézzük az egyháztani részt!

A kritika azt mondja, mekkora baj Isten helyett a császár szolgálata, s az oltár és a trón szövetsége, hiszen így az egyházak "lecsillapítják a kétségbeesetteket, elkerülhetetlen isteni akaratként tüntetik fel a brutális adó- és áremelés következményeit, lebeszélik az embereket az e világi ellenállásról a túlvilági jutalomra mutogatva".

Hát, visszarepültem a 80-as évek első felébe, amikor szovjet középiskolában tanultam, ugyanis ez a szöveg ott ment a történelemoktatás kereteiben. Minden idők legbutább 3 ateista érve között van ez: "a hatalom a vallás segítségével gátolja meg az osztályharcot" (a másik 2: "csalók átverik a buta mucsai fogatlan többséget" és "tudománypótlék").

Szóval a keresztény vallás nem gátolja sehogy se a politikai harcot, ez csak egyes extrém áramlatokra igaz, lásd jehovisták, ahol még a himnusz alatti felállás vagy a zászlónak tisztelgés is tiltott. Sem a hagyományos kereszténység, sem a protestantizmus legnagyobb része nem politikaellenes. Sokkal inkább az ellenkezője igaz: egyes áramlatok túlságosan is átpolitizáltak. Lásd mondjuk a protestantizmus harmadik ágát, a radikális reformációt, ahol egyenesen vallási alapon határozták meg mi a helyes államforma - az 1524-1525-ös nagy német parasztlázadást egyenesen radikális protestáns teológusok vezették, aki a Bibliából vélték levonni a fennálló rend törvénytelenségét.

Amit a hagyományos kereszténység elítél: ha valaki egy adott politikai nézetet a vallással azonosít, lásd "az igazi keresztény kommunista" vagy "az igazi keresztény a monarchia mellett köteles állni". De azt nem ítéli el, ha valaki keresztény és emellett van politikai hite is. Keresztény ember lehet bármilyen politikai eszme híve, lehet kommunista, szocdem, fasiszta, náci, liberális, populista, s még sok más is, s persze lehet apolitikus is. Nyilván keresztény nem fogadhat el egy politikai eszmében se olyan tételt, mely nyíltan szembemegy a kereszténységgel, pl. egy keresztény lehet simán kommunista, de nem fogadhatja el a marxizmus materialista részét, miközben meg az osztályharcot minden további nélkül elfogadhatja.

A perintista kritika szerint a vallás bűnös, mert egyrészt nem politizál, hisz nem szólít fel a hatalom elleni harcra, másrészt politizál, mert támogatja a hatalmat - furcsa álláspont, nem igazán koherens.

Ami pedig a "túlvilági jutalmat" illeti, a jutalom nem a nem-harcért jár: bátran lehet harcolni, vagy ellenezni a harcot, vagy semlegesnek lenni. A túlvilági jutalom egyszerűen a dolgok nagyobb keretbe helyezése: hogy az evilági lét csak része egy nagyobb dolognak. Hogy ez esetleg egyeseket lebeszél a harcról? Biztosan van ilyen, de ez egyéni döntés kérdése. Egy profán példával: megvettem egy nyaralást jó helyre, majd kiderül, a turisztikai cég egy rozzant busszal akar odaszállítani - van aki azt mondja "kibírok pár órát" és van aki inkább panaszt tesz és kártérítést követel az irodától, mindkettő elfogadható magatartás.

Végülis a perintista kritika kb. az: az Egyház miért nem válik valamiféle forradalmi ballib párttá, mely abbahagyja a sok "süketelést" a túlvilágról, s ehelyett inkább segít egy ballib kormányzat hatalomra kerülésében? Nos, semmi gond ezzel a hozzáállással, de ez nem keresztény álláspont.

2008-ban szoktam rá a hangoskönyvekre. Addig marhaságnak tartottam.

Tulajdonképpen előbb az eszköz lett meg, aztán a szokás. 2007-ben kezdtem meg első kólcenteres munkámat, mégpedig a Nokiánál. Korábban azt hittem, a telefon fő célja a telefonálás, én meg utálok telefonálni, így nem érdekeltek a telefonok. Persze volt mobilom már 1996-tól, de azok eleve - mai szemmel - primitív készülékek voltak.

A Nokiánál végzett munka során elég jól megismertem a technikát. Ez egyébként minden kólcenter sajátossága: az ügyfél betelefonál, mert kérdezni akar, abban a hitben, hogy a nagy céggel fog beszélni, hozzáértőkkel. A valóság nagyon más: én még nem hallottam kólcenterről, ahol feltétel lett volna a hozzáértés.

A modell alapvetően az, hogy felvesznek a munkára bárkit, aki tud írni-olvasni-beszélni, majd van egy felkészítő tréning (jó esetben 1 hónap, rosszabb esetben 3 nap), majd az ember megkezdi a munkát. Ha aztán az ember teljesen reménytelen eset, azaz 2-3 hónap alatt se képes megszokni a munkát, akkor kirúgják, s pont. A munka megszokása azt jelenti: megtanulja, hol keresse meg a kérdésekre a választ, meg megjegyzi a választ a leggyakoribb kérdésekre. Valójában a szaktudásnál sokkal fontosabb az ügyfélkezelés tudománya.

Én azért nem voltam teljesen tudatlan telefon témában, mert magam is használtam, de a bonyolultabb telefonfunkciókról csak annyit tudtam, hogy léteznek, de ezen kívül semmit. Viszont voltak kollégák - leginkább kolléganők -, akik tényleg semmit se tudtak az egészről, még a telefonszám bejegyzése a telefon telefonkönyvébe is nagy rejtély volt számukra.

Alapvetően kezdő kólcenterestől ne próbálj kérdezni semmit, mert nem tud semmit, legalább 6 hónap kell, hogy a kólcenteres már többet tudjon, mint egy átlagos tapasztalt ügyfél.

A Nokia egyébként akkor még komoly cég volt. Kitett magáért: 5 hét tréning volt, teljes fizetéssel, s két profi szakember tartotta - egy svájci férfi és egy szlovák nő -, s tényleg mindent elmondtak. Mondjuk az első leckén a "mi a telefon" volt a téma, míg az utolsó meg, hogy "milyen IEEE 802.11 szabványok vannak", ez utóbbit most találtam ki, mert nem emlékszem pontosan, de valami ilyesmi volt.

Én másfél évet dolgoztam ott, kb. 1 év kellett, hogy rájöjjek, melyik telefon a legjobb. Ebben az is sokat segített, hogy az első félév után jelentkeztem a panasz részlegre, s felvettek - ott aztán hozzájutottam a legszentebb belső infókhoz. A számomra legfontosabb infó az volt, hogy melyik a legjobban működő készülék, mely a legtöbbet adja. Most már mondhatom a titkot - az infó teljesen elavult már -, szóval az N85-ös telefon volt a Nokia messze legjobb terméke. Messze legkevesebb panasz volt rá, s a legritkábban került szervizbe, alig fagyott le, s eleve a legmegbízhatóbb volt. Akkor ez a készülék 600 euró volt, a havi nettó fizetésem meg 750 euró, szóval kicsit drága, de megvettem - kamatmentes 12-havi részletre. Egyébként adtak szolgálati telefont, de azt vissza kellett adni, csak ideiglenesen adták csak ideiglenesen, én meg az ilyesmit nem szeretem.

S azonnal megláttam a legfőbb hasznot: a felesleges utazások közben van mit csinálni, hallgatni dolgokat. A fő akadályt, hogy alig hallani valamit a zajban a gyári fülhallgatón keresztül, gyorsan megoldottam: venni kell normális fejhallgatót.

Így jött képbe a hangoskönyv.

A hangskönyvek nagy baja, hogy kevés van belőle. Ugyanis gazdaságosan nehezen csinálható üzlet. Szóval még a fejlett nyugaton is kb. 1:8 az arány, pedig ott ez még veszélyes is lehet, csúnya büntetést lehet kapni az "illegális" megosztásért, mégis 1 hangoskönyv átlag 8 emberhez jut el. Nyilván Kelet-Európában meg ennek sokszorosa a szám.

A magyar hangoskönyvek legnagyobb része pl. máig nonprofit, azaz a Vakok Szövetsége finanszírozta őket tagjai részére ingyenesen. Persze onnan aztán kimentek torrentre, meg maga a Szövetség is feladta a harcot sok esetben: hivatalosan is ingyenesített.

Nyugaton máig megy a háború az "illegális" megosztás ellen. Teljesen értelmetlenül. Egyszerűen nem jó az üzleti modelljük. Kb. mintha be akarnák tiltani az autózást azon az alapon, hogy elveszi a lovaskocsik munkáját.

A lehető legrosszabb hangoskönyv persze a számítógépes hanggal felolvastatott. Egyszer próbáltam, pár percnél tovább nem bírható.

A jónak mindig örülni kell, bárhol is jelenik meg.

Perinta mára minden ellenzőjét letiltotta a kommenteléstől. Azaz aki kommentel nála, az minimum a híve. Így aztán kellemes meglepetés, amikor immár egyes hívei is ellentmondanak neki.

Mert lehet valaki fanatikus antiorbánista, törzsszavazó ballib, attól még lehet keresztény. S keresztényként szúrja a szemét ez meg az.

Öröm látni, hogy 3 ponton is megszorították Ritát, s teológus létére egyikre se tudott választ adni. Íme a 3 pont kommentár nélkül.

1. Miért nevezi álkeresztényeknek, fundamentalistáknak, képmutatóknak azokat, akik egyszerűen csak mércének tekintik a krisztusi tanítást?

2. Miért nevezi magát katolikusnak, ha nem ért egyet a katolicizmussal?

3. Miért kellene haladni a korral, mikor ezt Jézus se tette?

A csúcs: egyik híve, nyilván ballib törzsszavazó megállapítja: "Egyik véglet a Fidesz, a másik véglet te és Bartus." - Ritának még nem volt ideje moderálnia, szóval ezt sikeresen láttam. A lehető legnagyobb sértés ezekben a körökben az "olyan vagy, mint a Fidesz" megállapítás.

A korai 90-es évek Bulgáriájában kaptam jó leckét mi is a kapitalizmus. Persze, Magyarországon se volt a helyzet alapjaiban más, de a bolgár helyzet még kontrasztosabb volt.

Tolmácsként tevékenykedtem éppen. Ennek az is az előnye, hogy az ember olyat is megtud, amit másképp csak sejthetne. Persze van tolmácsetika, hogy a tolmácsként megszerzett infót nem használjuk fel, ezt mindig be is tartottam, de a hosszú idő utáni és nem önző céllal történő felhasználás nem etikátlan.

Tipikus helyzet. A két újgazdag ember üzletet akar kötni.

Meg a szokásos laza beszélgetés. Szóba került, mennyien szegényedtek el a rendszerváltozás miatt.

Erre azt mondja a bolgár:

• Én nem akartam ezt a rendszerváltoztatást, hittem a kommunizmusban. A többség nem hitt benne, most megkapták amit akartak. Ja, hogy most már nem is tetszik annyira? Hát, gondolkodtak volna jobban. Nem az én bajom. Én akkor is rendszer szabályai szerint játszottam, most is ezt teszem. A többség meg akkor is, most is ostoba birkákból áll. Nem tehetek róla, hogy akkor nem vették észre, hogy jobban élnek, mint valaha addig. Azt hitték, most majd mind gazdagok lesznek. Hát nem lettek, sorry. Az lett, aki átlátta időben az új rendet. Én mint marxista tudtam mi a rend lényege, s képes voltam kihasználni, ők meg ostoba amerikai filmeknek hittek. Ennyi az egész.

A legnagyobb bajom ezzel a szöveggel valójában az volt, hogy igaz volt. Persze amolyan újgazdagos cinikusan előadva, de a mélytartalom megfelelt a valóságnak.

Arra számítok, az év végéig kiderül az ukrajnai frontharc fejleménye.

Amerika bukta már az egészet, kb. ott tartunk mint Vietnámban 1970-ben: Amerika még tartja a fővárost, az ottani bábkormányt és kontrollálja az ország nagyobb részét, de az észak-vietnámiakat már képtelenség megállítani.

Most Oroszország kész megállapodni. Ha Amerika belemegy, akkor maradhat a "dél-vietnámi" kormányzat, semleges katonai státusszal az ország egy részén. Ha nem, akkor ősztől beindul az úthenger, s elsöpör mindent. Immár nem vigyázva, azaz nem óvva a legfontosabb infrastruktúrát.

A vita most Amerikán belül folyik: a galambok meg akarnak állapodni, a héják harcolni akarnak, hiszen amerikai életekbe nem kerül.

A rosszabb kimenet: a héják győzelme. Ennek formája valamilyen hatalmas provokáció lesz, a legkézenfekvőbb a krími híd megtámadása. Amire az orosz fél kénytelen lesz Kijev központjának megsemmisítésével válaszolni, jó esetben atomtöltet nélkül.

Tippelni most nem tudok még.

Egy másik Magyarországot építenének, pedig minek: ez a másik Magyaország már fel volt építve az 1990-2010 közti liberális vészkorszakban.

Ez a másik Magyarország a nyugati nagytőke, Sorosék, a másságkultusz, az idegenszép agymosás, a kisemberek eltiprásának Magyarországa. Éppen ezt szavazza le folyamatosan a nép 2010 óta.

Az egyik Kéri-javaslat "a hetilapok széles körben való terjesztése. A Magyar Hang, a Jelen, az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs és a HVG eléréseinek növelésével kiegyenlítődne a kormánypárti médiatúlsúly" - hát ez biztos recept a Fidesz támogatottságának növelésére.

S Pottyondy alias Puzsérné mint megoldás. A tehetségtelen ex-momentumos csaj, aki puzséros stílust alkalmaz bújtatott ballib tartalommal. Eleve nem ér el senkit, akit Kéri szeretne eléretni. S még az elértek zöme is elutasítja a ballibeket. Szerintem ez az ember egyetlen Pottyondy-videót se nézett meg, csak valamit hallott róla.

Orbánnak tulajdonképpen hatalmas szerencséje van: ilyen Kéri-féle 90-es években rekedt arcok határozzák meg az ellenzéki stratégiát.

A szegény rendszerkritikusnak azt mondják, komolytalan, mert csak irigy. A gazdag rendszerkritikusnak meg azt mondják, komolytalan, mert csak képmutató. Aki meg szegényből gazdag lett, arra azt mondják, komolytalan, hiszen nem kritizálhatja azt, aminek hála gazdag lett. Aki viszont gazdagból lett szegény, az se megoldás, mert rá meg azt mondják: bolond és/vagy felelőtlen.

Tulajdonképpen még legjobban a mérsékelten jómódúnak hisznek, de persze ott is jön a kritika. Miért nem nyomorog, mikor ez lenne a "hiteles"? Meg miért nincsenek "ambíciói" a többhöz.

A liberális demokrácia logikáját abszurd módon egy Garfield-mém fejezi ki. Nem szívesen idézem, mert utálom a Garfield-mémeket. Ezek leginkább irodákban terjedtek, s idősödő hölgyek terjesztették őket leginkább. A nagy részük ökörség, de van egy mely teljesen véletlenül értelmes:

A lényeg itt az, mindenki abban hisz, ő lesz az "egy", így tűri, hogy most még ő a "mások" része, hiszen azt hiszi, ez valamiféle ideiglenes, sőt igazságtalan állapot csak.

Sok éve volt egy cseh komcsi barátom, akkor amikor én még meggyőződéses liberális voltam, aki azt mondta, egy teljesen pragmatikus és ideológiamentes szempontot felvetve: végülis egyetértenék veled, ha biztos lennék benne, hogy a rendszerben én egy lennék a tőkések közül, de mivel ennek a matematikai esélye kicsi (a haverom informatikusnak készült, szeretett esélyekről beszélni), így nekem jobban megéri inkább ellenezni a rendszert.

Nyilván ez az érv nevetséges, hiszen nem lehet valami attól jó, hogy éppen nekem jó. Viszont mégis ez a rendszer belső axiómája.

Aki feleslegesen spórol, az sok pénzt veszít.

Az alaphelyzet: az ember bemegy a közértbe, majd 1 darab zacskót kér - mert fizetős -, pedig 2 kellene. Eredmény: elszakad a zacskó, leesik a termékek egy része, rosszabb esetben eltörik valami. Pénzkidobás, ráadásul el is pazarlódik egy termék. A pazarlás pedig bűn.

Ugyanez műszaki termékben. Amikor a hülyegyerek megveszi a legdrágább telefont, de rendes tokra már sajnálja a pénzt. Aztán pár hét, s a képernyőn csúnya felszíni repedések láthatók.

A fő telefonom már 2 és fél éves, de mintha új lenne. A megvételével együtt azonnal megvettem a hozzá való eredeti tokot is. Persze drága, a tok árából venni lehetne egy olcsó telefont, dehát ha már egyszer vettem valamit, legyen az normál állapotban.

Műszaki terméknél általában a második vagy harmadik legjobbat szoktam venni, annak az ára a legjobb. De ha nem lenne erre se pénzem, vennék egy még olcsóbbat, de azt is rendesen felszerelve.

Az olcsóval rosszul szoktam járni. Pár éve vettem egy teljesen noname tabletet, könyvolvasásra. 3 hónap alatt elromlott az USB-je, nem lehetett tölteni többé. Eladtam alkatrésznek, s vettem egy Samsung márkájút, 2 és félszer annyiért, máig működik.

Egyedül a fejhallgatónál vagyok csúcsminőség-hívő: nagyon zavar a rossz hang.

Egyszer valaki megjegyezte hogyan képes élő ember többszáz euróért venni fejhallgatót, olyan paraméterekkel, melyek teljesen "feleslegesek" a hétköznapi életben, mire én megjegyeztem, "te 4 hónap alatt többet költesz cigarettára, én viszont nem dohányzom, s egy fejhallgató kitart 3-4 évig átlag".

A mostanim 2 és fél éves és még mindig rajta van a "2022 legjobb fejhallgatói" 10-es listán, persze már nem dobogós nyilván.

A csúcs-fejhallgatók egyetlen negatívuma: kissé veszélyesek utcán hordva, mert ha az ember elbambul, nem hallja meg azokat a zajokat, melyeket pedig meg kellene, lásd hirtelen fékező autó, sziréna, stb.

A nagy fényképezőgépemhez van 4 darab objektívem, mindegyiken van semleges szűrő, így ha bármi sérülés lenne, csak a szűrő sérülne, aminek az ára a tizede, mint egy objektívnek. (Tudom, a profi fotósok szerint hülyeség a semleges szűrő indokolatlan használata, mert nem engedi be az igazi fényt, de szerintem ez marhaság.)

Igyekszem nem aktív lenni a fogyasztói társadalomban, de van pár dolog, amit nem tudok nélkülözni.

Bár a bolgár köztársasági elnök sok inadekvát dolgot művelt a legutóbbi időkben, ezúttal hasznosat tett.

A hét elején a szociknak adott kormányalakítási megbízást ugyanis.

A bolgár alkotmányjog szerint háromszor lehet kormányalakítással próbálkozni minden választás vagy kormánybukás után: az első két alkalommal a legnagyobb és a második legnagyobb párt próbálkozhat, a harmadik alkalommal pedig bárki, akit az államfő megjelöl.

A nyugati nyomás hatalmas: legyen egy egyértelműen euroatlantista kormányzat Szófiában, mely teljes mellszélességgel kiáll a NATO-agresszió mellett az ukrajnai fronton. Ehhez azonban az kellene, hogy összeálljon 3 olyan párt, melyből 2 az egész politikáját arra alapozta, hogy ellenzi a harmadikat - ez hatalmas, 60 % körüli parlamenti támogatást jelentene. Csakhát közülük az egyik ezzel össze is omlana azonnal: nem lehet ugyanis azzal a párttal koalícióra lépne, melynek ellenzésére alakult meg.

A két nagy a GERB és a PP. A GERB tulajdonképpen egyetlen ember, Bojko Boriszov egyszemélyi pártja, s kb. olyan dolgokkal vádolják Bulgáriában, mint Magyarországon Orbánt. Csak Bulgáriában a vádlók maguk is jobboldaliak. A fő eltérés persze Orbánhoz képest, hogy Boriszov sose harcolt a nyugat ellen, s bár teljesen lelkesen nyugatpártinak nem mondható, sose lépett ki a nyugati konszenzusból. Szóval nyugati szemszögből nem az ideális szövetséges, de elfogadható szövetséges. Lásd, az Eurőpai Néppárt mindig megvédi Boriszovot minden korrupciós vádaktól.

A PP pedig a Boriszov elleni 2020-2021-es tüntetések végső maradványa. Az egész párt arra alakult, hogy "eltakarítsa" Boriszovot és rendszerét.

A harmadik pártot most kihagynám, szerepe nem lényeges a vázolt ügy szempontjából.

Na most, azt hiszem, érthető így a szituáció miért nem engedhet a PP a nyugati nyomásnak, hogy szövetkezzen a GERBbel. Mert ha megtenné, nevetségessé válna saját szavazói előtt. Pár sántít kissé a példa, de kb. mintha Hadházy holnap miniszteri ajánlatot kapna Orbántól, s ezt el is fogadná.

Egy új választással viszont valószínűleg csak csökkenne az egyértelműen nyugatos erők támogatottsága.

A bolgár köztársasági elnök sose volt lelkes eurotlantista, de az ukrajnai háború óta ez még inkább érezhető.

Azzal, hogy most a szocikat bízta meg kormányalakítással, elérte: ne legyen megalakítható egy ilyen erősen nyugatpárti kormány. Azaz vagy legyen egy mérsékeltebb kormány most, a mérsékeltséget garantálja a szocik jelenléte, vagy jöjjenek a választások, ami 3 hónappal kitolja az új kormány megalakítását. Ez október közepe, addig pedig sok dolog fog még történni Ukrajnában.

Magyar szemmel furcsán hangzik ez, mert Magyarországon a posztkomcsik mind kőkeményen elkötelezett euroatlantisták, de a bolgár helyzet nem ilyen: a bolgár posztkomcsik amolyan vonakodva-nyögvenyelős euroatlantisták. Nemrég egy bolgár közvéleménykutatás nagy botrányt okozott: kiderült, a bolgár szocik szavazótábora még a bolgár nacionalisták szavazótáboránál is oroszpártibb.

A kőkemény szovjet ateista harcot már nem vették át a szatelitállamok a II. vh. után. Immár nem a vallás gyors megsemmisítése lett a cél, hanem csak ellehetetlenítése.

Ennek egyik módszere volt a lenéző, paternalisztikus módszer. Kb. "hadd hókuszpókuszoljanak, majd lassan elhalnak".

A kommunista kép a templomról kb. az volt, hogy idős pap hadovál marhaságokat, közben furcsa mozdulatokat végez, s ezt nézi tucatnyi, otthonkába öltözött özvegy idős néni szájtátva. S sajnos nem is volt messze ez a valóságtól, tényleg az egyedül maradt idős nénik voltak a legnagyobb templombajáró csoport.

A liberális ateizmus csavart egy kicsit ezen a képen, de a lényeg azonos maradt. Az egyház továbbra se "pofázzon" bele a közéletbe, sőt az emberek magánéletébe se, ne legyen véleménye semmiről, mert "az állam el van választva az egyháztól", viszont simogassa reggeltől estig rákos kisgyerekek buksiját, na jó, néha oszthat ételt is! S aki ezt nem fogadja, az onnantól nem igazi keresztény!

A friss ÉS-ben ezt nyíltan is kimondja Perinta: "A szeretet nem egy elvont gondolat. De arról filozofálni, hogy Szűz Mária szűzen fogant-e, vagy van-e feltámadás – nagyon kényelmes, azzal nem kell csinálni semmit, gondolkodom róla, esetleg írok valamit róla. De a szeretet cselekedeteket követel. Nem maradhatok passzív például akkor, amikor Magyarországon az alkotmányt úgy módosítják, hogy a transzszexuális emberek jogait elveszik, mert tudom, hogy ők is az Isten képmására vannak teremtve, akárcsak én. Fel kell szólalnom mellettük, és ez már munka." - értsd: a hitigazságok lényegtelenek, ami egyedül fontos az a küzdelem nem keresztény értékekért. Miért? Mert "szeretet".

Maga a perintista egyházkép is teljesen abszurd. Ez nem katolicizmus, hanem egyfajta radikális protestantizmus. Idézet: "Az nem biztos, hogy egyházat akart [Jézus], de az biztos, hogy vándorprédikátorként Jézus-követők testvéri mozgalmáról álmodott. Ahol mindenki egyenlő, pontosan azért, mert az Isten képmására van teremtve. Az már a történelem hordaléka, hogy az egyházak teljesen más irányba vitték el ezt az elképzelést. De amíg üldözték, vagyis 300 éven át, ameddig nem vált államvallássá, addig sok jele megvolt ennek a forradalmi egyenlőségnek. Konstantin császár alatt viszont teljesen a politika nyomása alá kerül, és az oltár és a trón szövetsége a mai napig tart." Ez már olyan Dan Brown magasságú "teológia".

A denbraunista vallás alapjai pedig ezek:

• volt ez a Jézus nevű kissé málé, de rendes alak, aki csupa jót akart,
• Jézus végülis amolyan hippi volt, nem tanított semmit, csak szeretetet, tulajdonképpen csak azt hirdette, mindenki napozzon a parton, éljen ahogy akar és fogadja el, hogy mások így tesznek,
• de a sok I. századi buta, fogatlan, mucsai zsidó nem értette meg őt,
• különösen ez a Pál nevű diktátor írta át tanításait, a pálizmus immár azt hirdette: tilos napozni a parton, mindenki éljen pöspöke utasításai szerint, s gyűlölje azt, aki nem így tesz,
• aztán a dolgok egyre rosszabbra fordultak: jöttek a szadista pedofil római pápák, s átírták a Bibliát,
• végül a munkát befejezte Konstantin, aki a Bibliát betiltotta, új Bibliát szerkesztett, de még annak olvasását is betiltotta az egyszerű népnek,
• halvány reménysugár a nagy sötétségben, hogy időről időre megjelennek mindentudó emberek - pl. Beer, Iványi, s persze a legnagyobbak legnagyobbika: Perinta -, akik igyekeznek világosságot önteni a sötét mucsai fejekbe, elmagyarázva az igazi, parton napozós és ott mindenkit elfogadó eredeti szeretet-Jézust!

Bulgáriában olyan hivatalos ünnepnap, mely se nem vallási, se nem nemzetközi alapú, se nem idegen átvétel, összesen 3 darab van:

• március 3. - a Felszabadulás napja - a török uralom bulgáriai megszűnését jelentő előzetes orosz-török békeszerződés aláírásának napja 1878-ban,
• szeptember 6. - az Egyesülés napja - amikor a Bulgáriai Fejedelemség annektálta 1885-ben Törökország autonóm tartományát, az akkor nagyjából kétharmados bolgár többségű Kelet-Ruméliát,
• szeptember 22. - a Függetlenség napja - amikor 1908-ban Bulgária hivatalosan is megszakította az államjogi viszonyát Törökországgal (1878-1908 között Bulgária hivatalosan Törökország vazallus állam volt).

Ezek közül a fő ünnep a március 3., immár 1990 óta, de ez volt 1879-1946 között is a fő ünnep. A kommunizmus alatt természetesen a fő ünnep a kommunista hatalomátvétel napja volt, a magyar április 4. bolgár változata: szeptember 9.

S a legkevésbé népszerű a Függetlenség napja, annyira, hogy egy csomó bolgár keveri az Egyesülést a Függetlenséggel. Ennek oka: Bulgária független de facto 1879 óta, így a jogi függetlenség kinyílvánítása 1908-ban nem keltett túl nagy érzelmeket.

Most az ukrajnai háború hevében megszületett a soron következő idióta ötlet: ne legyen ezentúl március 3. nemzeti ünnep, mert ez a nap oroszpárti, hiszen az oroszok szabadították fel Bulgáriát.

Szerencsére nem valószínű, hogy ez megvalósul ténylegesen is.

Csak személyes szemszögből.

Amikor kisgyerek voltam, egyrészt hatalmas volt az eltérés a profi és az amatőr fényképészek között, másrészt baromi kevés amatőr fényképész volt.

Nekem a 6. születésnapomra, 1973-ban, megvették az akkori szabványos "gyerek" fényképezőgépet, valamelyik szovjet Szmena volt, azt hiszem, a Szmena-8M. Akkor ez 280 Ft-ba került, ami olcsó volt, még az akkori bérekhez képest, akkoriban a magyar átlagbér 2800 körül volt, szóval egy havi bér tizede.

A gond a film volt, meg az előhívás, ezek súlyos költségek voltak. Amikor később a 80-as évek végén megjelent Magyarországon a Fotex, fantasztikusnak tűnt, hogy ha náluk hívatta elő az ember a filmjét, ingyen adtak egy újat.

Az igazi profiknak persze volt saját előhívő laboratóriumuk, de ez tényleg csak az elit elitje volt.

De a lényeg: drága mulatság volt sokat fényképezni. S minden komoly célra profi fényképész kellett. A kevés amatőr meg jól meggondolta mire pazarolja a filmet.

Szóba se jöhetett az amatőrök és a profik közeledése, egyszerű olyan nagy tudás kellett a profizmushoz, hogy azt kevesen vállalták fel. Kevés ember tudta megfizetni a próbálkozás költségét, ma ez kb. nulla Ft-ba kerül, akkor meg súlyos pénzekbe.

A digitális forradalom kezdetben csak a drágaságot tüntette el, de a kezdeti digitális gépek egyszerűen túl primitívek voltak a profi szinthez. Ill. voltak profi digitális gépek, csak éppen csillagászati áron.

Nagyjából 20 éve mentek le annyira az árak, hogy kezdett csökkeni az eltérés a profi és az amatőr között. Egyre jobb lett a minőség az olcsó végen is.

Most viszont visszakerültünk az eredeti állapothoz, kicsit másképp: ismét van profi és amatőr. Az eltérés, hogy egyrészt már szinte az egész lakosság amatőr fényképész, s az egyszerű telefonokkal is lehet viszonylag jól fényképezni, másrészt van egy rendkívül vékony elit réteg, mely profi drága technikát használ.

Magamon veszem észre: ha tudom, hogy nem lesz semmilyen speciális kép, olyan méhecske a virágban vagy telihold kategória, akkor nem veszem magamhoz a nagy fotótáskámat a félprofi gépemmel, mert minek cipelni. Simán elég a telefon is a legtöbb esetre, videózáshoz meg egyre népszerűbb lesz az utóbbi évtizedben a tenyérnél is picibb akciókamera. A kis akciókamera felállítható álványra, így is kb. negyed kiló az egész, ráadásul minden kicsi és gyors. Az esetek 95 %-ában teljesen jó.

Mivel megromlottak a szemeim, keveset fényképezek már. De a téma most is érdekel. Bár a szakma szabályait nem fogadom el.

50 év múlva az emberek meg lesznek döbbenve, miért van ilyen kevés fénykép a XXI. sz. előtti időkből.

Az én kedvenc saját képeim itt láthatók. Ezekben egyetlen családi kép sincs egyébként.

Korábban is sejtettem: a vadászati vágy és az állatbarátság nem egymás ellentétei, hanem ugyannak a két oldala. A napokban bellém villant mi is ennek a magyarázata.

Van sokféle elmélet az emberi faj korai történetéről. Ami biztosnak tűnik: kb. 300 ezer éve van ember, a szó mai értelmében, szűken véve, azaz kizárva a mára kihalt más emberfajokat. (Van olyan elmélet is, mely szerint további 2 emberfaj nem halt ki, hanem beolvadt.)

A lényeg: eből a 300 ezer év csak az első 100 ezer és az utolsó 10 ezer év nem zajlott elsősorban vadászattal. Azaz az emberiség fő tevékenysége nagyjából az i. e. 200. évezred és az i. e. 8. évezred között a vadászat volt. S közben nagyjából a 30. évezredtől házasítva lett a farkas, megjelent a kutya mint a vadász segítője.

A vadász számára a kutya életbe vágó fontosságú. Képes ugyanis olyan helyzetben is megérezni a veszélyt, amikor az ember nem. Azaz nagyon fontos társ. Ez pedig kialakít egy sajátos baráti viszony.

S ez annyira erős volt, hogy megmaradt. Ma már kevés a vadász, de sokkal több a kutyabarát. Látszólag a 2 egymás ellentéte, hiszen az egyik egy állat megölése, a másik meg egy állat társnak tekintése. Miközben mindkettő ugyanaz, a vadászat mellékterméke a társállat.

Az átlaghoz tartozom, azaz nem szeretem a vadászatot, de az állatokat igen, s leginkább a kutyákat.

Ez azonban igyekszem elkerülni. Bár jelenlegi 2 kutyám "játtékkutya" kategória, azaz a legkisebb méret, kategórikusan elvetek bármiféle kutyafodrászati szolgáltatást meg abszurd díszítést. Nyakörvön kívül semmi díszítés, s télen ruha kimenéshez, amikor ez kell, de semmi vicceskedés: szerintem ez megalázó a kutyának.

Nem igazán értem a ballibeket rezsiügyben.

Eddig azt hajtogatták, nem jó az általános rezsicsökkentés, mert akkor a zoligarchák megtöltik a kerti medencéiket olcsó farháttal, ehelyett csak a rászorulókat kell támogatni. Most hogy Zorbán korlátozta a rezsicsökkentés mértékét, most meg erre azt mondják: miért korlátozta?

A liberális színdarabok egyik jellemző vonala:

• jön valami hülyeség, ami a szimpla józan ész alapján is nyilvánvalóan marhaság,
• lelkendeznek a liberálisok,
• mindenki más kijelenti, hogy ez marhaság,
• a liberálisok kijelentik, hogy az ellenzők mucsai barmok,
• eltelik pár év,
• a liberálisok rájönnek, tényleg marhaság!

Az Uber iskolapélda. A lényege: ügyes üzletemberek létrehoznak egy taxiscéget, olyan formában, hogy ne vonatkozzon rá semmilyen szabály és adózás se legyen. Gyorsan kiderül miről van szó, s mindenhol fellépnek a trükk ellen. Téma lezárva.

Amikor 7 éve elkezdődött az Uber szabályozása Magyarországon is, még ballib tüntetés is volt mellette! Kb. az volt a felállás, a liberális narratíva, hogy egyrészt van a progresszív "közösségi közlekedés", szivárványos jóemberekkel, másrészt meg ott vannak Zorbán fasiszta taxishiénái, s minden igaz demokrata köteles kiállni a "diktatúra" ellen. Már-már majdnem az Uber lett a ballibek közös listavezetője.

S az Uber-hívők nem fogadtak el semmilyen észérvet. A legfőbbet se, hogy abszurd, ha egy magyarországi taxisút a Kajmán-szigeteken adózik.

Az Uber gyorsan bedobta a törölközőt. Egyszerűen a magyar piac túl kicsi ahhoz, hogy megállpodjanak. Így inkább önként elmentek.

Személyes elem: 2015-ban majdnem elmentem dolgozni az Uberhez, nem taxisnak, hanem a központba (a kelet-európai központ Szófiában volt). Végül nem mentem, bár jó lett volna lehúzni ott 1 évet, sok új tapasztalatot adott volna.

A társadalmi nyelvjárásokat szokás kódoknak nevezni. Még előfordul a stílus és a regiszter megnevezés is. Mondjuk ünnepélyes, hivatalos, hétköznapi, baráti, szlenges, stb. - lehet sokféleképpen felosztani.

A kódváltás azt jelenti, egy adott helyzetben az egyikről a másikra váltunk.

Leírt szövegben a kódváltás jellemzően vicces. Pl. szlengről hirtelen hivatalosra váltani, vagy fordítva.

A kedvenc megélt esetem: hárman beszélgetnek, 2 fiatal férfi és 1 idős néni. A férfiak alkalmazkodnak a ninihez, s elkezdenek amolyan kiművelt-néniesen beszélni, ilyen "azok kemény, de szép idők voltak", meg "jóféle lekvár" és "emberpróbáló kor". A néni mesél háborús élményeiről, hogy mi volt, amikor bejöttek az oroszok: az egyik orosz részeg volt és lopott, a másik meg rendes volt és segített. A rendes még abban is segített az akkor 19 éves néninek, szólt neki, a következő 3 napon legyen inkább a pincében, nehogy valamelyk részeg társa megerőszakolja őt. A néni megköszönte neki, adott neki hálából egy üveggel az elrejtett lekvárból.

Aztán a néni távozik, marad a 2 férfi, olyan 35 év körüliek. Megszokásból folytatják nénis stílusban, bár feszengenek, de hirtelen senki se tud váltani. Aztán csend. Végül az egyik ránéz az órájára, majd megszólal "hű, baszdmeg, nekem mennem kell, na csá".

Puzsér szerint Fegyőr valóságtagad.

Dehát ezen az alapon egy keresztény is valóságtagad, amikor nem ismeri el, hogy Jézus nem támadott fel és csak egy egyszerű ember volt. Miközben persze ebben semmi valóságtagadás sincs, hogy Jézus feltámadott és nem csak egy egyszerű ember volt, sőt éppen ezek a keresztény hit alapjainak részei.

Szóval azzal, hogy Fegyőr nem utasítja el a nyugati identitáspolitikát, a transzaktivizmust, a metoo-t, az eltörléskultúrát semmi mást nem tesz, mint hű magához. Fegyőr és a Momentum liberális, polgári, nyugatos erő, szóval miért is mondanának ellent a liberális, polgári, nyugatos értékeknek?

Valójában itt a valóságtagadó éppen Puzsér. Puzsér megálmodott magának egy szerinte "igazi" liberális, polgári, nyugatos értrékrendet, mely a saját agyán kívül sehol se létezik, majd erről az álláspontról kiindulva kritizálja a ténylegesen létező liberális, polgári, nyugatos valóságot. Ez kb. olyan, mint az örökké elégedetlen marxista, aki szerint a számtalan megtörtént marxista kísérlet egyike se "igazi", egyik se marxista, mindegyik tévút és letérés az igaz elvek biztos útjáról, viszont van egy igazi marxizmus, ami egyelőre még sehol se lett megvalósítva.

Lehet persze a történelem és a szavak jelentése ellen küzdeni, de sok értelme nincs.

Puzsér nagyjából a középső Fidesz szellemiségével ért egyet, mely egy rég letűnt nyugati középjobb ideológiáról hitte kényszeresen, hogy az még a nyugati valóság, miközben ez már nem felelt meg a tényeknek.

A megoldás itt 2-féle lehet:

• hirdetni, hogy igen, én liberális, polgári, nyugatos vagyok, s el is fogadom ezt az eszmét,
• felismerni, hogy a mai liberális, polgári, nyugatos nem az, amit én akarok, s ezentúl nem nevezem magamat liberális, polgári, nyugatos eszmék hívének.

Karakalpaksztáni tüntetések a hírekben. Mi is ez?

A karakalpakok (a népnév jelentése: "feketekalaposok") a szovjet közép-ázsia nemzetépítés "elveszett" hatodik népe.

Annak idején, a 20-as és 30-as években a szovjet nemzetiségi politikusok (élükön Sztálinnal, aki már az első Lenin-vezetésben is a kisebbségi ügyekért felelt) mindenképpen meg akarta akadályozni a közép-ázsiai térség egységes identitását, ezt veszélyesnek látták, különösen mivel a korabeli szovjetellenes közép-ázsiai főemberek ezt akarták.

Így el lett döntve Moszkvában: itt új szocialista nemzetek lesznek csinálva mindenáron.

A régió eredeti lakossága keleti-iráni, a legnagyobb közülük a szkíták voltak. Ezekre rájött a idegen bevándorlás 3 hullámban:

• a türk invázió: a türkök őshazájukból (ez a mai Ujgúria, Kínában) elindultak a VI. században délnyugatra, lassan mindent meghódítva, asszimilálva az egész térséget, csak a délkeleti hegyvidék állt ellen (ott máig beszélnek keleti-iráni nyelveket, a mai afgán-tadzsik határvidéken),
• jött ellenkező irányból a perzsa hatás, a VII. századtól, a lakosság nagy része kétnyelvű lett, azaz türk-perzsa, ez csak a XIX. század végére szűnt meg, amikor a két nyelv használata szétvált,
• s jött a mongol hódítás a XIII. században, mely nyelvileg nem hatott, a mongolok ugyanis nem terjesztették nyelvüket, hanem átvették a helyi nyelvet.

A szovjet nemzettervezők eldöntötték: megtörik a közös turkesztáni öntudatot, helyette csináltak 1 iráni népet - a tadzsikot, s 4 türk népet - a kipcsák kazahokat és kirgizeket, a karluk üzbégeket, valamint az oguz türkméneket, mindenki más meg "kisebbség" lesz.

A gond akadt még egy nép, a szintén kipcsák karakalpakok, melyek túl kicsik voltak a néppé alakításhoz, viszont túl nagyok, hogy csak kisebbség legyenek. Egy ők a köztes "autonóm" státuszt kapták. Először Kazahsztán részeként, de végül - mivel már úgyis túl nagy lett Kazahsztán -, mint Üzbegisztán része. Ma Üzbegisztán majdnem felét, a nyugati felét foglalja el Karakalpaksztán.

A karakalpakok a kazahok közeli rokonai, a viszony baráti, a nyelvek kölcsönösen érthetőek, kb. cseh-szlovák szinten. A most készülő új kazah latinbetűs ábécé alapvetően a latinbetűs karakalpak ábécé lemásolása.

Tulajdonképpen az egyes népek között az eltérés ma nyelvi és genetikai. A nyilvánvalóan nyelvileg eltérő nép a tadzsik, hiszen ők irániul beszélnek: a tadzsik és perzsa nyelv egymás között kb. mint a szerb és a horvát. Az összes többi nép türk nyelvű, az irodalmi nyelvek elkülönülése csak a XX. sz. elején fejeződött be.

A genetikai eltérés meg a 3 említett elem keveredésének aránya. A kazahok és kirgizek mongolosabb kinézetűek, míg a türkmének, üzbégek, tadzsikok európaisabbak, a karakalpakok meg valahol a kettő között.

Miért is vannak most zavargások? Valójában nem etnikai ellentét az ok. Nem igazán létezett üzbég-karakalpak ellenségeskedés soha. A régió 2 fő gyülölködése a tadzsik-üzbég és a kirgiz-üzbég.

A nyugati azonnali magyarázat: Moszkvából szervezik az egészet. Ami nagyon valószínűtlen: egyrészt az üzbég vezetés oroszpárti, mászrészt a karakalpakok sose akartak elszakadni Üzbegisztántól - a szeparatizmus teljesen marginális erő, tulajdonképpen csak a neten létezik.

A legvalószínűbb magyarázat szerint az egész egy hatalmas PR-hiba. A jelenlegi üzbég elnöknek 2026-ban járna le a mandátuma, s az alkotmány szerint ez a végső időpont, tovább nem lehetne elnök. Ezt megakadályozandó, most alkotmánymódosítást tervez, mely egrészt meghosszabbítaná az elnöki mandátumot 7 évre, másrészt lenullázni a korábbiakat, azaz így még 2040-ig elnök lehetne, 83 éves koráig. De ezt az egészet bele akarta tenni egy nagyobb alkotmánymódosító csomagba, hogy ne lógjon ki nagyon a lóláb, s a fő dísz Karakalpaksztán jogi státuszának rendezése lett volna, azaz lényegében a karakalpak szuverenitás visszavétele. Teljesen jelképes lépés, mert egyrészt Karakalpaksztánban is az elnök emberei vannak hatalmon, másrészt a terület lakosságának alig harmada karakalpak, azaz ha minden karapalpak függetlenséget akarna, akkor se lenne meg a szükséges többség az elszakadáshoz.

Viszont kiderült, hiába jelképes kérdés, éppen a jelképek hozzák lázba az embereket. Szóval a karakalpakok tüntetni kezdtek, a tervezett lépést valamiféle kisebbségellenes terv első lépésének tekintve. Azóta az elnök visszavonta, de most már nem hisznek neki.

A világon - lakosságarányosan - a legtöbb kecsupot és majonézt Oroszországban fogyasztják. Valami rejtélyes okból az orosz ember imádja ezeket a termékeket. Oroszoknál láttam először: majonézzel vastagon megkent kenyér, rajta felvágott savanyú uborkával. Ahogy a kecsup szendvicskrémként használata se ritkaság.

A Balkánon ez pl. nem ismert, a Balkánon ljutenica van, ami hasonlít ugyan a kecsuphoz, de nem azonos vele: bár a fő összetevő szinté a paradicsom, de nem csak paradicsomot tartalmaz, s nem annyira homogenizált. Szóval a Balkánon a két termék teljesen külön van, a használatuk is más - pl. senki se kenne kenyérre kecsupot, s salátához se keverné.

A világ legnagyobb gyártója a Heinz. Természetesen csatlakozott az oroszellenes szankciókhoz idén, szóval ma már csak kis mennyiségben van Heinz-termék Oroszországban, csak másodlagos importból. Ennek persze a legjobban Kína örül, ma már a kínai kecsupipar nagyobb az amerikainál, csak eddig alig exportáltak - most elkezdték, megjelent a kínai kecsup Oroszországban.

Egyébként van saját orosz gyártás is, a paradicsom jól megterem egyes dél-orosz részeken, de a mennyiség kisebb a fogyasztásnál. Szóval nagyok a lehetőségek a kínai kecsup előtt.

Igenám, de a Heinznél akadt egy kis baj. Legyártva, megcímkézve oroszul a sok millió kész termék! Most mi legyen? Átcímkézni? Az drága. Aztán kipattant az ötlet: Bulgáriában hasonló betűk vannak, hasonlít a nyelv is, szállítsuk oda!

S tényleg. Korábban sose láttam bolgár üzletben orosz szöveges kecsupot.

A Kádár-rendszer egyik vicces és teljesen szürreális jelensége volt a kommunista könnyűzene.

Nagyon sikertelen lett a próbálkozás, gyorsan le is vették a napirendről, majd helyette a politikamentes diszkó, pop, rock lett a támogatott műfaj, de létezett.

Tulajdonképpen a kommunista könnyűzenét - mely pol-beat néven futott leginkább - mindenki kiröhögte. A lényege az volt, hogy le lett utánozva a nyugati proteszt zene, csak Magyarországon ez a proteszt nevetséges lett, hiszen azért elég nehéz a hivatalos eszmével egybehangzóan "protestálni", ráadásul közben amolyan laza külsőt hazudva.

Amikor a napokban olvastam a HVG cikkét az egyébként teljesen tehetségtelen Måneskin együttesről, ez jutott eszembe. Nyilván ezek a Måneskin-tagok igazi hősök: egy nyugati nagyvárosban szponzorált koncerten bátran kiálltak és merték azt üvölteni, hogy mindenben egyetértenek a hivatalos nyugati politikával!

Pont mint annak idején Dinnyés József vagy a Gerilla együttes: bátran felléptek a magyar televízióban, mindenben egyetértve a hivatalos állami politikával, tudva, hogy senkinek esélye sincs esetleg nem egyetérteni. Ahogy most Måneskinék: az ellentétes álláspont hivatalos szankciókkal tiltott.