Nem akarom a dolgot alaposan kielemezni, az egyik nagy ballib ikonember megszólalását. Azért nem, mert nagyrészt ezt megtette már Bogár Mester:

De ő se elemezte ki az egészet, erre nem is lett volna ideje, meg talán a célja se volt ez. Bogár azt emelte ki Nádas cikkéből, amit fontosnak tart.

Meg azt ami fideszes körökben máig nem élvez konszenzust. A magyar nemzeti oldal fősodra máig hisz a felvilágosító-kolonialista nyugati narratívában, mely szerinte egyrészt van a jó keresztény nyugat, mely áldás az emberiségre, másrészt meg a butaságban élő, primitív mindenki más.

Sajnos sokan ezt a témát összekapcsolták a migráció kérdésével. Mintha a migrációt azért kellene ellenezni, mert ezzel bejönnek az "alsóbbrendű jöttmentek", s ha meg a világ legnagyobb részét nem tekintjük alsóbbrendűnek és primitívnek, akkor ebből következne a migráció pártolása! Miközben ilyen logikai kapocs nem létezik.

Emlékszem, erről egyszer Bogár Bayerrel vitázott pár éve, még az Echo TV létezése alatt, itt Bogár előadta azt, amit most is, Bayer meg védte a hagyományos nyugatias-jobbos narratívát: a vita gyorsan véget is ért, Bayer lezárta azzal, hogy "hát akkor ebben nem értünk egyet".

Szóval igencsak hasznos, hogy itt Bogár előadja azt, amiben én is hiszek. Csakhát amit ő mond, az 100-szor több emberhez jut el, mint amit én mondok el, szóval le a kalappal, hogy ezt a - jobboldalon máig népszerűtlen - témát folyamatosan napirendben tartja.

Ezt tehát nem fogom megismételni, Bogár elmondta, lásd a videó nagyjából első felét.

Csak az tehát, amiről nem szólt Bogár.

S itt is kiemelném a legabszurdabb részt, mert ez mindent elmond: "Miközben a magasan fejlett, önmagukról szabadon rendelkező és önmaguktól eltelt felvilágosult társadalmak mértékegysége jó ideje nem a túlélés, de nem is a méter. (...) Sikert ajánlottak maguknak és bárkinek helyette, személyes sikert." és az ebből következő sajnálkozás: "Megfordult a sorrend, más a trend, nem a szenátus ellenőrzi a nemzetgazdaságot, hanem a gazdasági mutatók növekedési üteme a szenátust.".

Ez kb. olyan, mint megfőzni a tojást, majd sajnálkozni, miért lett az eredmény főtt tojás. Itt: a felvilágosodás alapeszméje a racionalitás és az anyagiság, aminek eredménye egy racionális-materialista világ lett. Dehát mi a gond akkor? Aki más eredményt várt, azzal valami nagyon nincs rendben.

Meg hát máig alapvető polgári-liberális érv, hogy a politikai hatalom szolgál és nem ellenőriz, mert a polgárok ellenőrzik a politikai hatalmat. Most meg ez lenne a probléma?

A fő elmélet szerint a szlávok mint önálló identitás az i. e. V. sz. körül jelentek meg. Ekkor szakadt meg a korábbi nagyobb egység, a balti-szláv.

Ez a nagyobb egység a mai Belarusz területén lehetett, különösen annak déli részén, ez tehát a szláv őshaza. Innen vándoroltak el a baltiak a Balti-tenger partjára, nyugatra és keletre (innen a nevük).

A nyugat-baltiak ma már nem léteznek, ők a poroszok, de a késő középkorban és a kora újkorban beolvadtak a németek közé, annyira, hogy ma már a "porosz" szó egyértelműen németet jelent. A kelet-baltiak máig léteznek, ők a lettek és a litvánok. A közhiedelem ellenére a lettek és a litvánok nem értik egymást, mert a két nyelv nagyon korán elvált egymástól.

A szlávok önelnevezése словѣн (kb. szloven), mely a szláv слово (szlovo, azaz "szó") szóból ered. Jelentése: "mi akik szavakkal beszélünk", azaz értelmesen, míg mások "halandzsáznak" - megszokott elképzelés a korból, hogy akit értünk az rendesen beszél, míg akit nem, az csak zavaros hangokat hallat.

A szlávok ezen a területen maradtak, egészen a népvándorlás koráig, ekkor kezdődött meg a terjeszledés északkeletre, majd délkeletre és nyugatra, valószínűleg az avar, gót és hun nyomás hatására. A legkésőbbi terjeszkedés - már a VI. században - a déli, amikor a szlávok behatoltak a Balkánra.

Ennek következménye: egészen a VI. századig egymással határosak voltak a szláv törzsek, így az egyes nyelvek eddig nyelvjárások inkább, nem önálló nyelvek. Az eltelt 1400 év nem olyan sok, innen az egyes mai szláv nyelvek megmaradt nagyfokú hasonlósága.

Sőt alig a X. sz. körül lett már érezhető eltérés az egyes nyelvek között. Ezért van az, hogy amikor Cirill és Metód a IX. században megalkotta az első szláv irodalmi nyelvet a Thesszaloniki környéki szláv nyelvjárás alapján, ezzel a nyelvvel aztán Moráviában is tudtak működni.

A fősodrú nyugati-szláv nyelvészet (tehát cseh, lengyel, szlovák, szorb) ma is azt vallja, az egyes nyelvek egymástól való elválása a X. században kezdődött - északon lett a lengyel és a kasub (mely ma már inkább lengyel nyelvjárásnak számít), délen pedig a morva, a későbbi cseh és szlovák őse, míg nyugaton a kettő keveréke, a szorb, mely később 2 önálló nyelvre vált: a lengyelhez jobban hasonlító felsőszorbra, s a csehhez jobban hasonlító alsószorbra - ma már mindkettő a kihalás szélén van, alig 20 ezer ember beszéli a németországi Bautzen és Cottbus környékén, ők is ma már mind egyben németajkúak is.

A szorbok asszimilációja visszafordíthatatlan folyamat, pedig szinte minden német politikai rendszer támogatta őket - Hitlerék “ősi szláv árja” törzsként tekintettek rájuk, a keletnémet kormányzat pedig mint a “nagy orosz nép” kicsi, helyi szláv rokonaira. Minden rendszerben voltak szorbok a német politikai elitben emiatt. Baldur von Schirach, a Hitlerjugend első vezetője szorb volt (az eredeti családnév szorbul Šěrach), az NDK vezetésében is voltak szorbok. Ahogy ma is: a szorb Stanislaw Tillich évekig Szászország kormányfője volt, pár hónapig a Bundesrat elnöki tisztségét is betöltötte.

Nyelvjárási szinten máig nagyfokú az egység: a kelet-szlovák nyelvjárások közelebb vannak a lengyelhez, mint az irodalmi szlovákhoz, a cseh nyelv morva nyelvjárása pedig szinte átmenet a cseh és a szlovák között.

Keleten a folyamat később ért véget: csak a XIV. századtól kezdett megszűnni az óorosz nyelvi egység, ekkor lett keleti és nyugati ág, a keletiből lett az orosz, a többi pedig a nyugatiból.

A keleti- és a nyugati-szláv között mindig maradt közösség, hiszen területileg egymás szomszédjai maradtak, így itt máig egymásba folynak az egyes nyelvek. Alapvetően nemzeti identitás kérdése ki minek nevezi a nyelvjárását.

Ugyanez még inkább igaz a keleti-szláv nyelveken belül. Ezt ma kezdi megérteni a világ: az ugyanazt a nyelvet beszélők ugyanazt a nyelvet mondják orosznak és ukránnak is, kizárólag nemzeti hovatartozás alapján.

A délszláv nyelvek távolodtak el a legjobban a többitől, ennek oka, hogy a magyarok kettévágták a területet, majd a román nyelv is ezt a szerepet játszotta keleten, így a délszláv nyelvek elvesztették a közvetlen kapcsolatot a nyugati és a keleti szlávokkal.

A szlávok behatolása a Balkánra pontosan tudható. Ez Attila halála - 453 - után indul, amikor megszűnik a hun állam, legalábbis Európában. Utána a nagy betelepülés már az avarokhoz köthető, akik egyfajta Bizánc elleni segéderőként tekintenek a szlávokra, így kifejezetten támogatják behatolásukat a Balkánra. A VII. századra szinte az egész Balkán szláv lett, csak a mai Dél-Görögország és a mai Isztanbul környéke maradt egyértelműen görög, valamint a Dinári-hegység déli része nem szlávosodott itt, itt megmaradt az illír lakosság, a mai albánok ősei.

A betelepülő szlávok sokáig megtartották eredeti származási helyük tudatát. A két fő csoport: a nyugati-szláv eredetű szklavinok és a keleti-szláv eredetű antok.

Hogy melyik törzs melyikhez tartozik az vitás. Ahogy nem vonható egyenlőség egyetlen törzs és egyetlen később szláv nép közé sem. Még a leginkább elfogadható ez a szlovének esetében, akik nagyrészt tényleg azonosíthatók a korai szláv karantán törzzsel, de ott se kizárólagos ez: a szlovének jelentős része bizonyára más törzsbeli ősökkel rendelkezik. Nagyjából az állítható, hogy minden ex-karantán szlovén, de nem minden szlovén ex-karantán.

Minden más esetben tisztán politikai kérdés hogyan lettek az egyes népek. A szerb-horvát elválás vallási alapú: ahol a vallás a katolicizmus lett, az horvát, ahol meg az ortodoxia, az szerb.

A bolgár identitás egyértelműen a VII. századi bolgár betelepülés eredménye: a Balkánra bejövő bolgárok államot alapítottak, majd magukhoz asszimilálták a helyi szlávokat, viszont közben pedig nyelvileg ők asszimilálódtak.

Az összes többi délszláv nemzeti identitás későbbi vagy máig be nem fejezett.

A bosnyák nép XX. századi, korábban egyszerűen "szlávajkú muszlimok" voltak, nemzetiség nélkül. Végül Tito vezette be a 70-es években a "muszlim nemzetiség" fogalmát, s ebből lett a "bosnyák".

Szerbiában és Montenegróban máig létezik a "muszlim nemzetiség", de ma már ott is a legtöbben inkább "bosnyák nemzetiséget" vallanak meg. Azaz ma a szerb/horvát anyanyelvű muszlimok 90+ %-a bosnyáknak mondja magát már, azok is, akiknek nincs közük Boszniához - ez egy meglehetősen új fejlemény, a XXI. sz. elején jelentkezett.

A montenegróiak esete hasonló, ez is XX. századi fejlemény. Tulajdonképpen máig megoszlanak a montenegróiak, hogy ők szerbek-e - a szerbek egy külön, regionális alcsoportja - vagy a szerbekkel rokon, de önálló nép. Valójában az montenegrói önálló nemzet hívei akkor erősödtek meg, amikor Montenegró csatlakozott Jugoszláviához, s sok helyinek nem tetszett, hogy az országot Belgrádból irányítják, nem kellően figyelembe véve a helyi érdekeket.

A jelenlegi helyzet: a montenegróiak kétharmada "montenegrói nemzetiségűnek", egyharmada "szerb nemzetiségűnek" tekinti magát. Ez viszont nem terjed ki a nyelvre, ugyanis a magukat montenegrói nemzetiségűeknek tekintők fele se hisz az önálló montengrói nyelvben. Így a statisztika szerint Montenegró montenegrói és szerb nemzetiségű lakosságának kétharmada "szerb anyanyelvűnek", egyharmada "montenegrói anyanyelvűnek" tekinti magát.

A dolog néha vicces dolgokban testül meg. Pár éve botrány volt Montenegróban minek legyen nevezve a szerb/montenegrói nyelv és irodalom tantárgy iskolában, meg a vonatkozó tankönyvek címe. Hosszú ádáz viták után megállapodtak, azóta a tárgy neve: "anyanyelv és irodalom".

A macedón is új, XX. századi fejlemény. Korábban ilyen nemzetiség sose létezett, a kommunista Jugoszláviában lett hivatalosan kinyilvánítva. Ma már ténylegesen létező.

S van még máig nem tisztázott "félig kész" nép. Ezek a goránok, a pomákok és a torbesek. Mindhárom csoport muszlim vallású. Anyanyelvük: bolgár (ill. macedón, ez csak ízlés kérdése minek nevezzük). A goránok leginkább Albániában élnek, a torbesek főleg Koszovóban, a pomákok Bulgáriában, Görögországban és Törökországban. Az eset hasonló a bosnyákokéhoz, de ezek a csoportok nem tudnak bosnyákké lenni, hiszen nem szerb/horvát nyelvűek.

Nemzeti identitásuk nem egységes:

• van aki bolgárnak vagy macedónnak nevezi magát, a nyelv alapján,
• van aki töröknek, mert erős a törökökkel való közösségérzet a múlt miatt,
• van aki "etnikailag muszlimnak", mert csak a vallás számít,
• van aki azonosul országa fő nemzetével, pl. a goránok egy része "szlávajkú albánnak" mondja magát, Görögországban pedig ez egyenesen hivatalos politika, az állam "görög muszlimnak" tekinti őket.

Az albániai goránok, koszovói torbesek, törökországi pomákok száma folyamatosan csökken, hiszen ott vallásilag nem különböznek az államnemzettől, így hajlamosak áttérni az államnyelvre, majd lassan beolvasni.

Vicces fejlemény az utóbbi 20 évben: a bolgár és a macedón állam harcot vív a goránok és a torbesek között egymással, győzködve az embereket, mondják magukat bolgárnak, ill. macedónnak. Megy a pénz, meg az állampolgárság. Jelenleg Bulgária vezet az állampolgárság-háborúban, mert bolgár útlevéllel szabadon lehet dolgozni Nyugat-Európában, míg macedónnal nem.

Fontos mindenképpen hozzátenni: a szlávság kulturális kérdés, nem genetika. Aki nem hiszi, az nézzen meg egy átlag lengyelt és egy átlag bolgárt - teljesen más típus. A délszlávok között több az illír, görög, trák elem, mint az eredeti szláv. A keleti szlávok között rengeteg a finnugor, türk, mongol, kaukázusi elem. A nyugati szlávok között sok a germán és balti elem.

A ballib megmondóemberek mindig forróságról hallucinálnak.

Teljesen hiányzik a valóságérzékük.

Iványi Mikulás ügye teljes mértékben a ballib keménymag szűk belügye, a kisembert nem érdekli.

Egyrészt Iványi egy levitézlett SZDSZ-es politikus, vallási tevékenysége ennek része, álcája. Jellemző: az iványista vallás támogatói csak politikai okokból támogatják, vallásilag nem hívei.

Másrészt az egész szembemegy a ballib kánonnal, mely szerint az állam el van választva az egyháztól, s a papok ne politizáljanak. Közben pedig itt azt látjuk: Iványinál keményebben politizáló pap nem létezik Magyarországon.

Le is zajlott az "őszi forró" akció. Szokásos 800-fős gigatünti lett belőle. A legfanatikusabb feketeöves ballib megmondóemberek részvételével. Majd másfél óra után mindenki békésen hazament.

Hát hol élünk? - kérdezi a rosszemlékű Vajek Jutka.

Megmondom hol: ott, ahol nem a vajekjutkák dirigálnak. S ez így van jól.

Baromi viccesek ezek a ballib megmondóemberek: nem tűrik el, ha nem ők vannak hatalmon. S annyira ostobák, hogy nyíltan el is hőbörgik a nagyvilágba diktátorkodó bánatukat.

A modern ipar egyik "eredménye" a termékhamisítás.

A csokoládé jó példa. Az eredeti recept: 100 % kakaó, esetleg 99 % kakaó és 1 % erőspaprika, ez volt az eredeti azték recept.

Jöttek aztán a spanyolok, s nem tetszett nekik ez a tömény, keserű íz. Hát "feljavították" cukorral, majd így terjedt el Európában. Aztán a XIX. században jött egy svájci üzletember, aki tovább "javította", tejport is beletett. (Az illető üzletember cégét később megvette a Nestlé.) Így lett a ma általánosan ismert csokoládé, mely szinte alig hasonlít már az eredetire.

Aki ma megkóstolja az eredeti azték recept szerinti csokoládét, az azt mondja "ez nem csokoládé!". Lehet kapni, baromi drága, ilyen biotermékekkel foglalkozó cégek szoktak árulni eredeti csokoládét, ami cukor- és tejpormentes.

Anyám mesélte, amikor gyerek volt a Rákosi-korban, egyáltalán nem volt kakaó a csokoládéban, helyette marcipán volt. Ő azt szokta meg, s amikor először evett tejcsokoládét, nem is tudta mi az.

Valami hasonlót láttam a napokban Bulgáriában.

Van egy ősi türk ital, valahonnan Mongólia és Ujgúria határvidékéről jön, a türk őshazából, a neve jellemzően boza vagy buza, bolgárul és törökül боза (boza), - erjesztett passzírozott gabona, kb. egy gyenge sör alkoholtartalmával rendelkezik. Egykor szerepe hatalmas volt, víz helyett itták, hiszen a víz tisztasága sose volt biztos. Úgy készül, hogy a gabonaszemeket - elsősorban rozst vagy kölest - átpasszírozzák, majd a kész masszába cukrot tesznek, aztán 24 óráig langyos meleg helyre teszik. Az eredmény: sűrű sörszerű barna színű ital. Színre mintha tejeskávé lenne, de csak színre.

Ahová eljutottak törökök, majd tőlük átvéve perzsák és arabok, ott mindenhol isszák. A Balkánon közismert ital, a legjobb boza-készítők hírében az albánok állnak.

A nagy gond a bozával: nagyon nehéz kereskedni vele ipari méretben. A XX. sz. elejéig nem is létezett forgalmazás nyaranta, mert a melegben megromlott pár óra alatt. De hideg időben is megromlik pár nap alatt: a légmentesen lezárt üveg 1 hétig bírja, kinyitva 3 napig.

Persze a kereskedelem megoldotta: cukor helyett édesítőszert tett bele és különféle tartósítószereket. Az eredmény: az íznek semmi köze az eredetihez. Én nem vagyok boza-kedvelő, de aki szereti, mind azt mondja, szart se ér az új típusú, édesítőszeres-tartósítószeres álboza. Mert az íz egészen más.

Persze a fogyasztás drasztikusan lecsökkent. Az eredeti ízt keresők nem vették meg, az újak meg eleve nem ismerték. Amióta azonban van bio-üzletág, megjelentek a bio-gyártók.

Ennek sajátos mellékterméke: lett - persze sokkal drágábban, mint a modern verzió - hagyományos boza, eredeti recept szerint.

Felmerült, hogy valahogy jelölni kell, hogy ez igazi boza. A "bio-boza" nem egyértelmű. Hát megszületett a "cukros boza" elnevezés, ami nagyon vicces, mert a cukor a boza alapvető eleme, mintha a csokoládéra ráírnák "kakaótartalmú csokoládé".

A napokban vettem, feleség szereti:

Puzsér demonstrálja az egyik nagy pszichológiai közhelyt.

Lényege: kettős mérce, sőt hármas mérce személyiségfüggően. Ez azt jelenti: egészen másképp értékeljük ugyanazt, ha azt mi, nekünk kedves ember, vagy idegen csinálja.

Mondok egy hétköznapi példát. Autó szabálytalankodik, veszélyeztetve a közlekedést, bár végül nem történik semmi baj:

• ha én vezettem a kocsit: elbambultam,
• ha nekem kedves ember vezette a kocsit: nem figyelt oda, vagy nagyon sietett, megesik ez,
• ha idegen vezette a kocsit: ez egy idióta, be kellene vonni a jogosítványát.

Nem a kedvencem, de George Carlin amerikai humoristának volt egy vicces száma:

• Megfigyelték már autóvezetés közben, hogy mindenki más vagy veszélyes őrült vagy vezetni nem tudó idióta? Aki nálunk gyorsabban vezet, az veszélyes őrült, aki pedig nálunk lassabban, az vezetni nem tudó idióta.

Talán az autizmusom miatt én ebben sose szenvedtem, már kiskamaszként észrevettem ennek a gondolkodásnak az abszurditását.

Ebben az interjúban Puzsér viszont ezt gyönyörűen előadja, a 3 legfontosabb:

• ha valaki olyan helyen dolgozik, mely hellyel nem ért egyet, akkor az egy lelkét eladó gazember, kivéve ha én vagyok az, mert akkor ez nem az én problémám, én csak kihasználom az adott teret,
• ha valaki elhallgat valamit más miatt, akkor az egy öncenzúrázó szolga, kivéve ha én vagyok az, mert akkor én egyszerűen tudomásul veszem a másik érzékenységét,
• ha valaki látja, hogy kihasználják, de mégse tesz semmit, az gerinctelen gyáva, kivéve ha én vagyok az, mert az én integritásomat nem érinti más tette.

Valójában minderre nincs általános szabály, ad hoc alapon kell ítélni.

Én személyesen igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket. De mivel ez nem elérhető, azaz mindig akad helyzet, melybe belekényszerülünk, igyekszem mindig magamat idegenként szemlélni. Ez a legbiztosabb mód, hogy ne kelljen kettős-hármas mércébe kerülnöm.

Alapelvem: sose próbáljam kimagyarázni magamat olyan "igen, de" alapon, hanem inkább ismerjem el az adott helyzetben, hogy "megalkudtam". Amint ez megvan, már képes az ember belátni mekkora megalkuvás elfogadható. Ellenkező esetben - ha észre se vesszük saját magalkuvásunkat - végtelenül meg fogunk alkudni, hiszen mindig abban a hitben leszünk, hogy nem is alkudtunk meg.

Ez a Puzsér meg bebeszélte magának, hogy ő az erkölcsi oszlop, a mérce. Nagy baj. Nekem persze nem, hiszen nem osztom politikai-filozófiai-vallási eszméit.

A hiteltelen személyiség mintapéldája.

Ha az ember vásári komédiás, semmi gond ezzel, hiszen ez egy fontos társadalmi szerep, valós igényt elégít ki. Lehet pl. jól csinálni ezt a szerepet.

A gond az, ha a vásári komédiás elkezd panaszkodni a vásári komédiásokra, miután ő már kiesett a vásári komédiások közül.

Nagyon gázos magatartás. Mint amikor az idősödő férfi akkor fogad cölibátust, amikor már impotens.

Egyszer egyébként találkoztam vele. 2001-ben. Az egyik vetélkedője kasztingján voltam.

Baromire ellenszenvesen viselkedett: éreztette, ő a milliomos sztárnő, mi meg alantas statiszták vagyunk.

De akkor legalább nem tett úgy, mintha ő lenne a nagy meg nem értett értelmiségi, hanem játszotta szerepét: hogy ő egy bulvár média egyik arca, vezet jól-rosszul egy előre megírt szerepet, s semmi több. Teljesen hiteles volt mint bulvár médiamunkás.

Sajnos sok nővel ez van: amint jön az öregedés, jönnek a ráncok, megharagszik az egész világra.

Hogyan beszélnek a latin-amerikaiak - s elsősorban a kubaiak - angolul? Igyekszem nem használni bonyolult hangtani fogalmakat, s ha mégis, ezeket "lefordítom".

Nyilván itt nem kétnyelvűekről van szó, hanem az egynyelvű spanyol anyanyelvűekről, akik idegen nyelvként tanulják az angolt.

Kubában, sajátos módon, a szovjet barátság se változtatott azon, hogy a kubai iskolákban mi a tanított fő idegen nyelv: ez egyértelműen az angol. Ennek az oka nem csak az USA közelsége, hanem maga a régió is. A karibi térség országaiban a fő nyelv ugyanis országszám szerint az angol, a 13 karibi szigetországból 10 angol nyelvű, a karibi térséget övező kontinentális államok esetében pedig a 13 országból 2 angol nyelvű.

Az oroszt sose tanították kubai iskolákban, legalábbis nem kötelező tárgyként.

Szóval a fő idegen nyelv az angol, s természetesen az amerikai angol az alapvető hivatkozási pont.

Ez természetesen előnyösebb a kubaiaknak, az amerikai angol kiejtés könnyebb a brit angolnál: míg a sztenderd brit angolban 22 magánhangzó van (14 egyeshangzó, 8 kettőshangzó), addig a sztenderd amerikaiban csak 14 magánhangzó (9 egyeshangzó, 5 kettőshangzó).

Természetesen, mint minden idegen nyelv esetében, itt is az alkalmazkodás jellemző az anyanyelvhez.

A kettőshangzók esetében semmi gond: mind az 5 amerikai-angol kettőshangzó kétezik a spanyolban is.

Az egyeshangzók esetében már problémás a helyzet, ebből a spanyolban csak 5 van. A jellemző megoldás itt az egyesítés:

• az angol /ɪ/ és /i/ hangot a kubaiak egységesen /i/ alakban ejtik, azaz "magyar i", pont ahogy a magyarok is csinálják egyébként,
• ugyanez az /ʊ/ és /u/ esetében - mindkettőből /u/ lesz, mint a magyar "u",
• az angol /ɔ/-t zártabban ejtik, azaz /o/ alakban, ismét mint a magyar "o",
• az /ɑ/ ejtése kissé előrébb van, nagyjából röviden ejtett magyar "á",
• az /ə/ ejtését képesek jól csinálni, pedig a spanyolban nincs ilyen hang,
• két hang, az /ɛ/ és az /æ/ esetében viszont nincs általános megoldás, a spanyolban egyik se létezik, így egyesek mind a kettőt /e/ alakban ejtik (lásd röviden ejtett magyar "é"), míg mások az /ɛ/-t /e/ alakban, míg az /æ/-t /a/ alakban, pl. azt a szót, hogy McDonald`s lehet - magyar betűkkel írva - "makdonaldsz" és "mekdonaldsz" alakban is hallani (egyébként itt az angol anyanyelvűek se ejtik azonosan, van aki /æ/-t és van aki /ə/-t mond, az amerikaiaknál az előbbi gyakoribb, az angoloknál meg az utóbbi, az eredeti kelta ejtés - mert ez egy skót név - egyébként az amerikaihoz van közelebb).

 A mássalhangzók esetében a helyzet egyszerűbb:

• a "th" hangok spanyolban csak az európai spanyolban léteznek, a latin-amerikaiban nem, így vagy "t" vagy "sz" van helyette - pont ahogy a magyarok is csinálják,
• a spanyolban a "z" hang kihalt a középkor végén, ma csak mint az "sz" verziója fordul elő, ha az "sz" hang után zöngés mássalhangzó van, de ilyen esetben se ejti mindenki, nem végeztem kutatást, de a legtöbben ilyenkor is "sz"-t ejtenek, szóval a kubaiak jellemzően "sz"-t mondanak az angol z-k helyén,
• a spanyolban nincs "dzs", "zs", "s" hang, itt a kubaiak vagy megtanulják az illető hangokat - legnehezebben a "zs" megyezek közül -, vagy egyszerűen helyettesítik őket: az "s" helyett "cs"-t mondanak, a "dzs" és "zs" helyett pedig "j"-t,
• a spanyolban "normál" "b", "d" és "g" hang csak szünet után, magánhangzók között, vagy orrhangok előtt lehet, minden más esetben helyette ezek réshang verzióját ejtik (azaz a légáram nem "pattan", hanem "átfut"), ezek fonetikai jele /β/, /ð/, /ɣ/ - ez nagyon tipikus, bár pl. a görögök is ezt teszik angolul beszélve,
• spanyolul nem létezik "v" hang, ezt a spanyol anyanyelvűek vagy "b" alakban ejtik (amikor szünet után vagy orrhang után jön) vagy /β/ alakban (minden más helyzetben), s ezt teszik angolul beszélve is,
• az angol "h" hangot rendszerint vagy nem ejtik ki vagy túl erősen ejtik, lásd mint a magyarban a "ch" betűkapcsolat ejtése,
• amit viszont jobban csinálnak, mint a magyarok: képesek helyesen /w/-t ejteni,
• ternészetesen sose ejtenek hehezetes hangokat, pedig angolul ez kötelező egyes esetekben "k", "p", "t" esetében,
• s a legjellemzőbb: spanyolul "sz" hanggal nem kezdődhet szó, ha a következő hang nem magánhangzó, így ilyenkor a spanyol anyanyelvűek odatesznek az "sz" elé egy "e" hangot - a görög nyelvben csak a szókezdő "sz" + mássalhangzó, így pl. az ilyen görög eredetű tudományos szakszavak spanyolul mindig kapnak egy plusz "e"-t, lásd "sztratoszféra" spanyolul "estratosfera", ugyanezt csinálják a kubaiak az angol szavakkal is.

Persze vannak még más jellemzők is. A spanyol nyelv karibi nyelvjárásának vannak olyan sajátosságai, melyek átmennek az angol ejtésre is:

• sok esetben az "r" és "l" keverése, sőt ezek nem ejtése,
• a "cs" réshangként ejtése, azaz nem zár-réshangként, ahogy a magyarban is van, tehát nincs egyáltalán zár a légáramban,
• talán a legjellemzőbb a szóvégi és mássalhangzó előtti szóközi "sz" hang nem ejtése - ez, különösen az előbbi, a művelt nyelvhasználatban is abszolút normatív kb. 25-30 éve, míg az előző kettőtől a művelt kubaiak igyekeznek tartózkodni.

Az USA legkubaiabb városából, a több mint 200 ezer lakosú Hialeah-ból riport, arról nevezetes, hogy a lakosság 86 %-a kubai:

Egyébként Magyarországon uralkodik az a súlyos tévhit, hogy minden ami nem tökéletes anyanyelvi kiejtés az nyelvtudáshiány. Pl. ez a cikk is ilyen sugall:

- pedig ez teljes tévedés. Tessék megnézni a kubai-floridai videót, egy csomó ember úgy beszél angolul, mintha spanyolul beszélne, még meg se próbálja a spanyoltól idegen hangokat kimondani, de az egész hanglejtés is teljesen antiangol. De ettől függetlenül nagy szókinccsel beszélnek, folyékonyan, s az esetek 90 %-ában még a nyelvtanuk is helyes.

Alapvetően minden idegen nyelvben a legkönnyebb a szókincs, a legnehezebb meg a kiejtés, a nyelvtan meg középen van. Emiatt az emberek 99 %-a sose fog megtanulni anyanyelvi szinten ejteni idegen nyelven. Ugyanis míg a szókincs és a nyelvtan csak akarat, gyakorlás kérdése, a kiejtés esetében van egy objektív elem is, mégpedig az, hogy az embereknek 5-7 éves kor között "beállnak" a hangképző szerveik egy adott nyelv hangkészlételére, s ezen később változtatni nagyon nehéz feladat.

A port.hu cikkében minden videót megnéztem, a messze legrosszabb angol kiejtésű ez volt:

- mit is csinált a bácsi, magyar hanglejtéssel énekel, minden egyes angol hangot felcserélve magyar párjára. Persze nyilván vicces, hogy ennyire távoli az ejtés a helyestől, dehát mi a gond ezzel? Ha egy született amerikai meghallgatja, s van tapasztalata idegen származású amerikaiakkal, azonnal meg is fogja mondani, hogy az énekes magyar. Vicces, hogy egy helyen a bácsi erőfeszítést tesz, egy hehezetes "t" hangot hehezetesen mond!

Egyébként tessék megkapaszkodni: még maga Soros gazda is magyar akcentussal beszél angolul, túl későn kezdett angolul tanulni, már fiatal felnőttként. Persze az énekes bácsinál sokkal jobban beszél, de így is abszolút látható/hallható az eredeti nyelve:

A gagauzok egy meglehetősen kis nép. Ennek ellenére két ismerősöm is van gagauz gyökérrel, az egyik negyed gagauz Bulgáriából, a másik fajtiszta gagauz Moldáviából.

A gagauz őshaza Besszarábiában van. Ma sokan azonosítják Besszarábiát Moldovával, de ez pontatlan:

• egyrészt a nemzetközi jogilag Moldáviához tartozó, Dnyesztertől keletre fekvő rész, ahol a mai el nem ismert Transznisztria van, sose volt Besszarábia része,
• másrészt része volt Besszarábiának a mai Ukrajna déli csücske, a Budzsák, valamint a ma szintén Ukrajnához tartozó, Sztálin által Romániától 1940-ben elfoglalt terület (Észak-Bukovina) keleti fele.

A gagauzok sajátossága: az egyetlen oguz türk nép, mely nem muszlim vallású. Nyelvileg az összes oguz türk nyelv elég jól érthető egymás számára, még az egymástól legtávolabbi török és türkmén között is lehetséges beszélgetni, olyan 50 %-os a kölcsönös megértés foka. A gagauz-török viszonylatban ez meg egyenesen 90 % körüli.

Viszont a gagauzok, bár nemzeti tudatuk erős, nyelvileg labilis állapotban vannak. Nincs veszélyben a nyelv, de labilis. Azaz a nyelvet átadják a gyerekeknek, de használata csak a családon belülre és a kultúrára korlátozódik.

Hagyományosan leginkább a román asszimilációtól féltek. Ennek oka persze az a kétségtelen tény, hogy Besszarábiában a lakosság többsége román, a késő-középkor óta.

A gagauz taktika a románosítás ellen az orosz oldalra állás lett. Amikor a terület orosz, ill. szovjet volt, a gagauzok tömegesen kétnyelvűek lettek. Sajátos módon, amióta Moldova független állam, ez csak erősödött. Ez ugyanis a legfontosabb ország gagauz szemszögből.

Az ukrajnai gagauzok egyértelműen oroszajkúak. Ukrajna a kettes számú ország gagauz szempontból.

Moldovában meg a helyzet az, hogy vannak kétnyelvű - orosz és gagauz - és egynyelvű - csak orosz - gagauzok. Románul tömegesen nem tudnak a gagauzok, annak ellenére, hogy ez a hivatalos nyelv.

Az én moldovai gagauz ismerősöm pl. románul csak alapszavakat ismer, de beszélni folyamatosan nem képes.

Miután Moldova független lett, esélyes volt, hogy Moldova gagauz lakta területei is elszakadnak Transznisztria mintájára, így végül a moldáv hatóságok bevezették a gagauz autonómiát. Ez többek között autonómiát ad iskolaügyben is, aminek eredménye: a gagauziai iskolákban a tanítás nyelve nem a román, hanem az orosz. Persze kötelező tárgy a gagauz nyelv, de a tannyelv az orosz, máig az orosz kapcsolatban látják a gagauzok a védelmet a román-moldáv törekvések ellen.

Egyébként az oroszajkú gagauzok is magukat gagauznak tartják, azaz a nyelvi oroszosodás nem okoz nemzetiségváltást.

Maga a gagauz eredet máig vitatéma. A két fő elmélet:

• ők a még ogur bolgárok maradéka, akik nyelvileg nem szlávosodtak el,
• ők egy a XIII. sz. során Bulgáriába bevándorolt török csoport, mely felvette a kereszténységet.

Viccesen hangzik, de Gagauzia legerősebb politikai erejét egy izraeli vezeti. Az illető a Szovjetunióból Izraelbe vándorolt zsidók leszármazottja. Pártja a össz-moldáviai politikában is részt vesz - jelenleg parlamenti kispárt -, de Gagauziában egyenesen ő a fő erő. A párt ellenzi Moldávia és Románia egyesülését, Moldávia EU-s tagságát, s támogatja az Oroszországgal való erősebb kapcsolatokat.

A bolgár nemzeti emlékezet egyik vitás pontja, mely sokszor máig él: hogyan lehetséges, hogy a VII. század végén alapított, majd a VIII. sz. végétől erőteljesen növekvő bolgár állam előbb folyamatosan erősödve regionális erő lett, majd mindez a X. sz. második felében visszafordul, mégpedig olyan szinten, hogy az állam 1018-ban meg is szűnik.

Az előzmény: a 792-es markeli csata lett a fordulópont, Bulgária egyrészt központosítani tudta belső hatalmát, s képes lett megvédi magát Bizánc ellen. Ezután 811-ben egyenesen megalázó vereséget mértek a bolgárok Bizáncra a varbicai csatában. (Markeli elhagyott vár, a mai bulgáriai Karnobat mellett, Varbica ma is létező kisváros.)

Közben megtörtént 864-ben a kereszténység felvétele Bulgáriában, majd 893-ban a bolgár (szláv) nyelv hivatalos állami és egyházi nyelvvé nyilvánítása.

Minden bizánci próbálkozás kudarcot vallott, a 869-os bulgarofigoni és különösen a 917-es anheloji csatában a bolgárok nyertek, hatalmas győzelmet aratva. Ezután Bizánc már nem azzal volt elfoglalva, hogy szerezze meg a Bulgária feletti hatalmat, hanem hogyan védje meg saját magát a bolgároktól. (Bulgarofigon - a mai törökországi Babaeski város, Anheloj pedig a mai bulgáriai Pomorie tengeri üdülőhely.)

Nem véletlen, hogy a bolgár nemzettudatban I. Szimeon cár (893-927) ideje számít a legsikeresebbnek, ez az "aranykor", ami persze nem lett volna lehetséges apja I. Borisz (852–889) előkészítése nélkül.

A hagyományos értelmezés szerint Szimeon utódja, aki második fia I. Petar (927-969) volt, a leghosszabb ideig uralkodott bolgár vezető - még Todor Zsivkovot is megelőzte - hibásan kormányzott. Abbahagyta apja agresszív terjeszkedő politikáját, Bizánccal is kibékült, feleségül vette a bizánci császár unokáját, lemondott apja legnagyobb vágyáról, a bizánci császári címről, s a hadserege fejlesztése helyett az egyházat fejlesztette, közben területeket vesztett, a legszívesebb olvasott és imádkozott. Szinte már olyan kép alakult ki róla, mint amilyen II. Richárd a vonatkozó Shakespeare-műben.

A rendszerváltozás utáni bolgár könyvekben már nem kötelező a fekete-fehér történelemértékelés. Így egy sokkal objektívebb kép jelenik meg.

Valójában arról lehetett szó, hogy Petar felismerte apja eltúlzott terveit, így inkább stabilizálni akart. S ez sikerült is neki: bizánci hercegnőt kapott feleségnek, Bizánc elismerte őt cárnak, a konstantinápolyi pátriárka elismerte a bolgár pátriárkát, nem volt évekig háború.

Az nem az ő hibája volt, hogy ez lett végülis Bizánc második aranykora - az első I. Iusztanianosz alatt volt a VI. században, amikor Bizánc visszaállította Nyugat-Róma nagy részét is. Ez a második aranykor egészen 1071-ig tartott, amikor Bizánc elszenvedi az első nagy vereségét a törököktől. De Petar bolgár cár idejében Bizánc éppen növekedett, mindenhol megállította az ellenségeit, az arab támadások évekre leálltak, még vissza is lettek hódítva egyes területeket, a támadó oroszokat is sikerült visszaverni 944-ben.

Szóval még egy erős Bulgária se tudott ellenállni a kor erősödő nagyhatalmának.

A cárné halála - 966 - után Bizánc szövetségre lép Oroszországgal, s közösen támadják meg Bulgáriát. Az oroszok győzelmet aratnak Bulgária felett a szilisztrai csatában (968), s Bulgária szerencséje csak az, hogy közben Bizánc és Oroszország összevesznek, így az oroszok kivonulnak. De Kelet-Bulgária bizánci uralom alá kerül így is. Petar cár le is mond, de a trónon őt követő két fia nem tud javítani helyzeten. (Szilisztra - bolgár nagyváros, a Duna partján.)

Az első fia - II. Borisz - 971-ben bizánci fogságba esik, a második fia - Roman - 977-ben. Mivel a cár nincs az országban, s az ország keleti fele Bizánc része immár, a nyugati részen Nikola szófiai ispán és 4 fia veszik át a tényleges hatalmat, bár hivatalosan csak mint kormányzók a cár távollétében.

Ez a történet a mai macedón történetírás kedvenc középkori sztorija. Ugyanis szerintük ez nem Nyugat-Bulgária, hanem Macedónia, s Nikola ispán pedig macedón uralkodó volt, aki kihasználva azt, hogy a bolgárokat legyőzte Bizánc, kikiáltotta a macedón államot, felkelést kirobbantva a bolgárok ellen.

Ez nem vicc, benne van a macedón Wikipédiában is, szeretem néha olvasgatni a macedón történelmet, vicces dolgok vannak benne:

Megjegyzem: a "hatalmas szláv Berzitiáról" se hallott senki, a macedón történelemkönyvek szerzőin kívül. Annyi igaz belőle, hogy léteztek tényleg berziták, ez az egyik délszláv törzs, persze ők se Szófia környékén éltek, hanem Ohrid környékén, valamint semmilyen államuk nem volt, se hatalmas, se apró. Az persze lehet, hogy Nikola - akiről erősen feltételezhető, hogy szláv származású volt - ősei történetesen a berziták törzséből származtak - persze erre sincs semmilyen adat -, de hogy a X. sz. végén ennek semmi jelentősége nem volt, már megvolt ekkor a bolgár egység, nem volt külön szláv identitás. A macedón történelem arra se ad magyarázatot: miért uralkodtak a bolgár főhatalom ellen felkelő macedón hősök a bolgár cár nevében, meg hogy miért küzdöttek Bizánc ellen. Az is sajátos miért nevezték magukat bolgár uralkodóknak.

A de facto hatalmat Nikola ispán legnagyobb fai, Szamuil gyakorolja, aki képes még győzelmet is aratni 986-ban a Traianus-kapui csatában (Szófiától kb. 50 km-re délkeleti irányban), de 1014-ban a kljucsi csatában Bizánc fényes győzelmet arat: a bolgár hadsereg megsemmisül. (Kljucs ma is létezik, kis falu a mostani bolgár-görög-macedón hármashatár közelében.)

Közben 997-ben, miután meghal bizánci fogságban Roman is, Szamuil hivatalosan is cárrá koronázza magát. A macedón történelemkönyvek szerint ő az első középkori macedón cár.

Utána még 4 évig van 2 bolgár cár - Szamuil fia és unokaöccse -, de immár csak minimális területen. 1018-ban az egész bolgár terület Bizáncé lesz. 1025-re pedig az egész Balkán bizánci lesz, ez Bizánc legnagyobb kiterjedése.

Amikor felmerül, a magyar István király miért választotta Rómát és nem Konstantinápolyt, hát ezért - akkor jóval veszélyesebb szomszéd volt Bizánc, mint az éppen csak megszerveződött Német Birodalom.

S ez tényleg Bizánc aranykora. Élén II. Baszileosz (Vasziliosz) császárral (976-1025), akinek mellékneve "Bolgárölő", ami peches helyzet bolgár szemmel, de a tényeket tükrözi: a császár Bizánc egyik legtehetségesebb uralkodója volt, országát megvédte délen, keleten, nyugaton, stabilizálta a határokat, északon pedig visszaszerzett szinte mindent. S északon történetesen a fő akadály a bolgár állam volt.

A történet vége. A bolgár főurak nagy része megadja magát 1018-ban, egy kisebb rész elmenekül. Szamuil egyik testvérének egyik unokája Magyarországra menekül, ahol magát hivatalosan "II. Preszijan bolgár cárnak" nevezve él Nagymihályon (ma Szlovákiában van) 1061-ben bekövetkezett haláláig, természetesen a cári címe teljesen jelképes.

Szabotázs lehet a HVG-ben.

Ilyen cikk a zorbán-tiltja-a-fejlődést kampány közepén?

Pedig megmondták a megmondóemberek:

• a tiltás nem megoldás,
• be kell építeni az oktatásba a modern technológiát,
• a tanár feladata segíteni elsajátítani a modern eszközök helyes használatát.

Itt meg mindennek az ellenkezője szerepel.

A liberális elhülyítés kultúrprogramjának sokáig leghatékonyabb része a tv-műsorok voltak. Ma már nem működik ez olyan jól, aminek oka az a szerencsés körülmény, hogy a mai fiatalok - 30 éven aluliak - zöme egyáltalán nem néz tv-t

Sokszor tapasztalom nálam egy nemzedékkel fiatalabbaknál vendégeskedve: a nappaliban a tv egyetlen szerepe, hogy azon YT-zenét és a netről letöltött filmeket nézzenek, esetleg előfizessenek valamelyik netes filmes szolgáltatóra, de normál tv-műsort egyáltalán nem néznek, jellemzően nincs se antennájuk, se kábeltévés hozzáférésük.

Alapvetően az emberrontás tv-s alkalmazásának 5 fő típusa:

• a reggeli vidám műsor: itt a senkit se érdeklő vendég pl. elmondja, ő hogyan készít főtt tojást,
• a tehetségkutató: itt felvonulnak tehetségtelen emberek, köztük pár előre kiválasztott - a szponzorokal egyeztetve - tehetséges, akik aztán megnyerik a "versenyt",
• a műveletlenségi vetélkedő: röhögő szereplők érdektelen kérdéseket tesznek fel, pl. 1804. január 21-jén milyen színű cipőt viselt Napoleon felesége,
• a valóságsó: emberek nem csinálnak semmi érdekeset, de ezt a kamerák előtt csinálják,
• s a legfrissebb: a kalandpróba, erről részletesebben.

A műfaj lényege: előre megírt forgatókönyv alapján a "játékosok" - valójában statiszták - különböző "megpróbáltatásokon" mennek keresztül, úgy csinálva, mintha mindez életveszélyes lenne, pedig a valóságban minden többszörösen biztosítva van.

Sajnos ez már kicsiben is létezik, az úgynevezett szabadulószobás izé.

Balszerencsém egyszer oda vezetett, hogy részt vettem ilyenben. Bár 17 éve dolgozom multiknál, ügyesen lavíroztam mindig - ezt a kommunizmusban tanultam meg, hogyan lehet trükkösen kibújni a hülyeségek alól -, így alig kétszer vettem részt "csapatépítésben".

Az egyik 2-napos volt, itt sikerült eltűnnöm a "vidám" buliról este fél 10 körül, míg a kevésbé szerencsések hajnali 5-ig "vígadtak" - s mivel ez az egész egy wellness-szállóban volt, én kora reggel 6-kor felkeltem, s mivel mindenki aludt, tök egyedül használtam a szálló szaunáját. Szóval nem is volt olyan rossz.

A másik alig 2-órás program volt. A részlegünk befizetett egy szabadulószobás játékra. A közvetlen főnököm egy egyébként szimpatikus 30 év körüli csaj már szinte kétségbeesetten nézett rám, legalább egyszer menjek el valamilyen céges eseményre, szóval elmentem.

Itt valami labirintusszerű izébe lettünk bezárva, majd 20 akadályt kellett leküzdenünk, hogy ezeken végig mehessünk. Sértetlenül kibírtam, az ilyen helyzetekre kidolgoztam jól működő magatartást: hátul állok, enyhén mosolyogva úgy téve mintha figyelnék, s az óránként elmondott mondataim számát 3-ra maximalizálom.

A kalandpróba mindennek a nagyképernyős, színes verziója. Szerencsétlenek - jellemzően csak a nyertesnek járó magas díj reményében - részt vesznek ökörségekben. Pl. üvöltve futnak a tengerparton, szmokingban fára másznak, delfinekkel beszélgetnek. Jó esetben van valami szofterotikus elem: pl. fiatal lányok a sárban állva letépik egymás ruháját.

Az egész középkorúakra van kalibrálva: "nekünk ilyen nem volt, de szépen élnek ezek a mai fiatalok".

A Bese-ügy mellékszála szerencsésen alakult. Nem is véletlen, hogy a magyar katolicizmus ultraferencista áramlatának legismertebb megmondóembere, Perinta-Messiás Rita iszonyúan mérges.

A mindezt nem a jobboldali médiák tették, hanem a baloldaliak!

A baloldali médiák ugyanis nem bírták ki, hogy ne csináljanak a valósnál nagyobb botrányt Bese Gergely lebukásából. Normál esetben ugyanis csak arra kellett volna rámutatni, hogy egy pap hiteltelen, megsérti fogadalmát, ráadásul jöhetett volna a szokott érv, hogy aki ellenzi a homokosságot, az titokban maga is homokos.

De nem, ezt kevésnek éreztek, így jött a szimpla buzizás, meg a kaletázás. Aminek üzenete kettős: a homoszex az rossz dolog, s kapcsolat van a pedóság és a homokosság között.

A gond az, hogy ez nem alkalmas a jobboldal elleni harcra, hiszen a jobboldal éppen ezt állítja. Azaz a ballib médiák a Bese-ügy kapcsán megerősítették a jobboldali álláspontot. Ami elég vicces.

Perintáék őrjöngenek: a sajátjaik tették tönkre több év munkáját, mellyel arra mentek, hogy tudatosítsák: a homokosság jópofa, progresszív, tapsolandó dolog, míg a pedóság meg fújjfújj és akasztófát érdemel, s a kettő szinte egymás ellentéte.

Szóval ez a Bese gyerek még halálában - nyilván nem fizikai értelemben, hiszen él mint ember - is tudott ütést mérni. Ami azért nem semmi.

Ez egy jobb interjú volt. Még a Soros Magyar Hangjától Gyűlölő Baszolcs se volt olyan idegesítő: nem engedte őt sokat megszólalni a FAM.

Alapvetően 3 dolog van, amiben súlyosan téved az interjúalany.

egy - Elismétli a ballib mítoszt a Fidesz-vallásról. Semmi alapja. Nem részletezem, sokszor leírtam. Sőt ő maga is érvel ellene, hiszen elmondja: ismerőse aki korábban fanatikus MSZP-szavazó volt most fanatikus Fidesz-szavazó. Nincs itt semmi vallás, egyszerűen van egy magyar kisemberi világkép, korábban az emberek azt hitték, ezt az MSZP képviseli, most meg azt, hogy a Fidesz. Ha a Fidesz elmegy megint polgári irányba, el fogja veszteni ezt a tábort.

kettő - A Churchill-érv: "rossz a nyugati rend, de minden más még rosszabb nála". Történetesen én is ezt hittem, kb. 2008-ig biztosan. Teljesen hamis az a szöveg, hogy még mindig jobb a woke, mert az alternatíva az ablakból kiesés - nincs ilyen ellentét.

három - Azt mondja: de jó lenne egy polgári rend, de sajnos semmi esélye, a magyarok sose akartak ilyet. Én meg azt mondom nem sajnos, jól van ez így. A polgári rend egy specifikus nyugat-európai rendszer, egy adott kultúrára épül, azon kívül semmi alapja, s ma már őshazájában se működőképes. Vajon kinek kellene olyan rend, mely egy kisebbség hatalmára épül, márpedig a polgárság mindenhol kisebbség, pár gazdag nyugati államon kívül pedig egyenesen törpe kisebbség?

Sok dologban meg igaza van persze, szinte minden másban.

A kedvencem: Baszolcs kényelmetlenül feszeng, amikor a FAM előadja: a Fidesz szüntette be a zsidózást, nem az antifasiszta ballibek. A Párt direktívája itt ugyanis az, hogy Zorbán antiszemita, de gonosz módon titkolja, kódoltan zsidózik azzal, hogy a zsidókat élteti, de ezt antiszemita hívei értik és dekódolják zsidózásként.

Nem igazán szoktam idegen cikkeket idézni kritika nélkül, de most kivételt teszek.

Egy neves bolgár jobboldali megmondóember írta, azaz ellenoldali ember (Bulgáriában a "jobboldal" azt jelenti: nyugatpárti, euroatlantista, prokapitalista, szekuláris, modern módon nacionalista, jellemzően liberális-konzervatív, ritkábban liberális-progresszív). A szerző jelenleg a Deutshe Welle egyik kulcsembere, de korábban volt már a Soros Alapítvány bulgáriai elnöke is.

A cikk nem paródia, hanem keserű fájdalmat fejez ki. Amit ír, az nem ellenséges kritika, hanem építő kritika belülről.

S a cikk teljesen igaz.

A cikk címe: "Az Európa-párti politikusok dicstelen sorsa Bulgáriában".

Nem fogom lefordítani, de a lényeg íme, adaptálva, hogy érthető legyen.

A szerző leírja mi történik Bulgáriában a rendszerváltozás (1989) óta minden egyes új jobboldali, nyugatos, Európa-orientált politikai kezdeményezéssel.

Az öt korszak, amin minden bolgár jobboldali párt keresztül megy:

első - A lelkesedés. Az egész nép velünk van! Csak az ellenség nincs velünk, s még pár szerencsétlen áldozat, akiket az ellenség átvert.

kettő - Belépés az örökkévalóságba. Nyertünk! Nincs visszaút, előttünk a jövő, most már lassan mindenki mellettünk lesz. Kezdődik a frakcióharc - ki igazibb jobboldali és ki ellenséggyanús -, közben az ellenség nem komolyan vétele: valós politikai harc helyett személyeskedés.

három - A nép éretlen. Kiderül: a nép nem elég fejlett, képtelen megérteni magasztos eszméinket. Előbb őszinte csodálkozás emiatt, majd a következtetése levonása: a nép agyát átmosta az ellenség, ezért nem érti mi van. A megoldás: az egyszerű kisember nyelvén próbálunk beszélni a néppel. A nép meg levonja a következtetést: komolytalanok vagyunk. Közben észre se vesszük: megjelennek azok, akik nálunk sokkal jobban képesek a kisember nyelvén beszélni, s ők legalább hitelesek a nép számára, mert náluk koherencia van eszme és beszéd között.

négy - A nép megbukik. A jobboldal elkezd választásokat veszteni. Le is vonja a következtetést: a nép rossz. A nép keleti gondolkodású, a nép oroszbarát, a nép fejletlen. Nincs más megoldás mint alkalmazkodni ehhez az elmaradott néphez: kicsit kevésbé kell nyugatosnak lenni, kicsit kevésbé kell haladónak lenni, kicsit mérsékelni kell az európaiságot, hogy ne ijesszük el annyira az embereket.

öt - Az eltűnés. Pártunk megsemmisül, a hívek elpártolnak, a nép meg nem szereti, ha hülyének nézik. Semmi gond azonban: megjelenik egy teljesen új jobboldali, Európa-párti erő, mely nyugdíjba küldi a levitézlett hiteltelen pártot. Immár az új erő kezdi újra a ciklust, lásd első szakasz.

Szerintem a magyar olvasók számára is elég ismerős a felvázolt kép.

A keresztény korban a népvándorlásokkal kapcsolatban az alapvető tapasztalat az volt, hogy a keletről jövő "vad" népek úgyis csak rövid időre maradnak, mert vagy beolvadnak, vagy visszamennek, vagy teljesen megsemmisülnek.

S tényleg, a legtöbb akkori bejövő nép ma nincs, csak régészeti emlék. Egy kisebb rész meg visszament, megfogyatkozva, lásd pl. az avarok, akik ma egy 1 milliós nép a Kaukázusban, megtartották identitásukat, de messze vannak attól ami egykor voltak, amikor Pannóniától a Kaukázusig hatalmas területet uraltak. (Sokan eleve külön népeknek tekintik azokat az avarokat és ezeket az avarokat, de ezt a mai avarok sértésnek veszik. Az avar nemzettudat szerint ők a hunok egyik alkotóeleme voltak, keveredtek türk és iráni népekkel, majd a nyugati avar jelenlét megszűnése után visszahúzódtak a Kelet-Kaukázusba, ahol helyi őshonos népekkel keveredtek.)

Tulajdonképpen csak a bolgárok és a magyarok a két nagy kivétel: mert jöttek és maradtak.

Dehát ezt akkor nem lehetett még tudni. Amikor 680-ban a bolgárok behatoltak Bizánc területére a Duna torkolatánál, Bizánc erre úgy tekintett mint egy ideiglenes behatolásra, mely majd elmúlik, ahogy korábban is volt hasonló.

A bolgár állam tehát el lett ismerve 681-ben Bizánc által, de a remény az volt, hogy nem lesz hosszú életű. Ahogy ez szokott is lenni az ilyen korai államoknál, az uralkodó dinasztia kihalása káoszt okozott. Bulgária esetében ez 753-ban következett be. Ekkor a Dulo-diansztia kihalt egyeneságon. A Dulo-dinasztia magát Attila harmadik fiától, Ernáktól származtatta. Egyébként a név szerepel a Kézai Simon krónikájában - a "Hunor és Magor a meotiszi ingoványok közzé költöznek" fejezetben - "Dula" alakban, csak nem bolgár, hanem alán névként.

Az alapító dinasztia kihalása után 3 fő probléma jelentkezett:

• folyamatos harcok a trónért,
• a megerősödő Bizánc támadásai,
• az etnikai kérdés: az akkor még bolgár és szláv lakosság eltérő érdekei, a vezetésben csak a bolgárok vettek rész, a hadsereget is csak bolgárok alkották, a szlávok viszont szinte mind keresztények voltak és ki akartak egyezni Bizánccal.

Azonban még a VIII. sz. vége előtt visszatér a hatalomba Dulo-dinasztia oldalága, s lassan sikerül stabilizálni a hatalmi helyzetet.

A kulcsévnek 792 számít, amikor a bolgár állam annyira erős, hogy képes csatát nyerni a bizánciak ellen. Ez a Markeli (latin: Marcellae) vár melletti csata. Az eredmény: megmaradt Bulgária mint állam.

Ezt a csatát a folyamatos erősödés időszaka követte. Közben megindult az etnikai kérdés megoldása is. A hadsereg és a kormányzás megnyílt a szlávok előtt is.

A vallási kérdés 864-ben lett megoldva: a bolgár uralkodó felvette a kereszténységét, majd államvallássá tette.

Az etnikai kérdés végleges megoldása a szláv írás megalkotása után következett be. Az első keresztény uralkodó, I. Borisz 886-ban egyedüli államnyelvvé a szlávot teszi, korábban párhuzamosan használták a bolgárt, a szlávot és a görögöt. Mindez a bolgár nyelv lassú kihalását eredményezi, onnantól bolgár nyelvnek immár a szlávot nevezik.

Pontos adatok nyilván nincsenek, de a legtöbb kutató szerint a X. sz. vége előtt már nem létezik etnikai különbség, mindenki asszimilálódik mint "bolgár", viszont a nyelv szláv lesz egységesen, ennek lesz a neve "bolgár", az eredeti bolgár meg teljesen kihal a X. sz. vége előtt. Viszont csak 997-ben lesz olyan bolgár uralkodó, aki nem származik az eredeti bolgár főurak közül, azaz valószínűleg még egy ideig a felső réteg körében számon volt tartva ki tartozik az országalapítók utódai közé.

Nagyjából 20 szó van, mely átment az eredeti bolgárból a szláv bolgárba, ezek egyike persze maga a "bolgár" szó.

Ez az egész kérdés máig hatalmas vitákat kelt. A komoly kutatók között konszenzus van, hogy a mai bolgár nép alapvetően szlavizált trákokból és szlávokból jött létre egy a VII. században bejött bolgár elit hatalma alatt, mely lassan magához asszimilálta a helyieket, de ez a közösség idővel nyelvet váltott és nyelvileg szláv lett. A vita csak abban van, hogy az eredeti bolgár elit nyelve milyen volt: a fő elmélet, hogy türk nyelv volt, de vannak jelentős számban komoly tudósok akik iráninak hiszik, s még kisebb elméletek is, melyek szerint ugor, hun, mongol, kaukázusi nyelv. Alapvetően kevés az adat, így míg nem találnak valamilyen jelentős írásos emléket, nemigen lesz ez eldöntve.

A tudósokon kívül, az amatőr dilettánsok között persze a legvadabb elméletek léteznek. A "kedvenceim":

• nem volt nyelvváltás, az eredeti bolgár azonos a mostanival, azaz szlávok nem léteznek, ők mind bolgárok, akik elfelejtették identitásukat,
• valójában a nyelv trák, a nép is: a VII. században egyszerűen hazatértek a korábban a Pamírba vándorolt trákok, nem kellett egyesülniük, mert simán értették egymást, hiszen ugyanazt a nyelvet beszélték,
• buddhista földönkívüliek, tibeti ufók, Húsvét-szigeteki óriások, keresztény bolgárok évszázadokkal Jézus előtt, s társai.

Ami a legutóbbit illeti: a bolgár alternatívok nem jutottak el közép-európai társaik szintjére, azok sokkal viccesebbek. Régi kedvencem az egyiptomi szövegek szlovák "olvasata". Pl. az óvodás is látja, hogy Tutankhamon fáraó neve egyedül szlovákul értelmes: "tu je kameň" (ez itt egy kő), s tényleg, mindenki látja a piramist, ami egy szép nagy kő, ki merné cáfolni ezek után!

Bonyolult a magyar progresszívek helyzete.

A feladat megoldhatatlan. A nemzetközi progresszív előírás: szivárványzászlót kell lengetni palesztín kendőt viselve, közben slavaukraini harci üvöltést kiadva.

A magyar progresszív viszont bajban van: a slavaukraini és a szivárványzászló kipipálva, nem jelentenek gondot, de a palesztínkodás problémás.

Magyarországon ugyanis a palesztínkendő nem baloldali, hanem szélsőjobb jelkép. Meg eleve a magyar baloldali gondolat szerves része a szélsőséges cionizmussal való egyetértés.

Nemzedéki problémát látok:

• az idős magyar baloldaliak szerint a zsidók jók, az arabok rosszak, a palesztínok meg nem léteznek, meg eleve terroristák mind,
• a fiatal magyar baloldaliak szerint a zsidók rosszak, az arabok jók, a palesztínok pedig a zsidó imperialisták általi gyarmati elnyomás alatt szenvednek.

Nehéz feladat lesz ezeket egy nevezőre hozni, el kell ismerni.

Taylor Swift felvállalta, Kamala Harrist támogatja az elnökválasztáson.

Erről a régi orosz vicc jut eszembe:

1934, Moszkva. Sztálin magához hivatja Nagyezsda Krupszkaját:

• Krupszkaja elvtársnő, ha tovább ellenzékieskedsz, leváltalak Lenin elvtárs özvegyének posztjáról!

Elképzelem: Taylor Swift nem vállalja fel ezt, hanem szembemegy a Párt ukázával. Már másnap kiderülne, nem is annyira népszerű celeb, sok ezren mínuszolnák a szociális hálókon, csökkenne a meghívásai száma, a végén még azt is kiderítenék róla független szakértők, hogy tehetségtelen!

A különböző országok szabványos történelemkönyveit olvasva meglepő élmény volt már nagyon régen is, hogyan is lehet ugyanazt teljesen ellentétesen értelmezni.

S itt nem az ilyen primitív dolgokra gondolok, mint hogy amikor minket támadnak, akkor az "gonosz leigázás", amikor meg mi támadunk, akkor meg "dicső hadjárat". Ez a módszer azért ma már nem is igazán jellemző.

Inkább arra, hogy ugyanaz az objektív esemény teljesen másképp is megítélhető.

Ilyen az egyházalapítás kérdése. A bolgárok és a magyarok képtelenek máig megérteni egymást ebben, legalábbis az átlagember, aki a témával nem foglalkozott.

A magyar tankönyvekben az I. István általi egyházalapítás kapcsán az szokott leírva lenni, hogy:

• elérte a római pápánál, hogy a salzburgi (vagy regensburgi, esetleg passaui, már erre nem emlékszem) érsek véleménye ne legyen figyelembe véve, mely szerint Magyarország területe az ő főegyházmegyéjének része, így a magyar egyház ennek része kell legyen, hanem ehelyett a római pápa a magyar egyházat új alapításúnak nyilvánította, azaz az esztergomi érsek közvetlenül alá lett rendelve,
• maga a római pápa küldött koronát, nem a német császár, ezzel az ország nemzetközileg elismerten független lett, Magyarország ezzel a nyugat része lett.

Az utóbbi egyébként anakronizmus. István koronázásakor a római pápa kb. a német császár udvari papja volt. Csak a XI. sz. végén, VII. Gergely alatt lett a római pápa világi főúr, önálló nemzetközi tényező. Szóval a római pápa által küldött korona teljesen ugyanazt jelentette, mint a császár által küldött. A függetlenséget éppen az jelentette, hogy a császár elismerte egyenlőnek Istvánt, amit egyébként nem gondolt komolyan, mert amint lehetett, megpróbálta - sikertelenül - meghódítani az országot (1030).

Mindezzel szemben a bolgár kereszténység felvétele államvallásként 864-ben egészen másképp van megmagyarázva a bolgár tankönyvekben:

• Borisz kán 852-től az ország uralkodója, a belső bolgár pogány utódlási szabályok szerint, ami után újabb keresztény koronázás nem történt, hanem miután Borisz keresztény lett 864-ben, egyyszerűen megváltoztatta a pogány "kán" elnevezést a keresztény "fejedelem" (szláv: кънѧзь) címre, meg kapott új keresztény nevet (Mihail) - bár ezután is használta a korábbi nevét, leggyakrabban dupla alakban: Borisz-Mihail -, s kész, azaz senkitől se kapott semmilyen koronát, koronára nem volt szüksége, hiszen már meg volt koronázva a pogány szabályok szerint, azaz ezzel országa függetlenségét fejezte ki,
• az első bolgár uralkodó, akit keresztény módon megkoronáznak Borisz második fia, I. Szimeon cár 913-ban, mivel ő már keresztényként örökli meg az uralkodóságot, természetesen ő se kapott sehonnan koronát, a meglévőt használta,
• ki van emelve, Borisz mennyire ügyes volt, hogy kijátszotta a római pápa és a konstantinápolyi pátriárka közti ellentétet, ők ketten harcoltak ki nevezze ki az első bolgár egyházfőt, ami miatt mindketten beleegyeztek, Borisz mondhatja meg ki legyen ez a személy,
• Borisz végül Konstantinápolyt választotta Róma helyett, mert Róma a rendes egyházszervezeten belüli érsekséget ígért - más nem is volt szokásban a római gyakorlatban -, míg Konstantinápoly autonóm státuszt ajánlott, ami amolyan fél-független jogi helyzet, s ez be is lett tartva: 870-ben a IV. konstantinápolyi zsinat határozata szerint a Bolgár Egyház a konstantinápolyi pátriárka alatt álló autonóm egyház,
• Borisz óvakodott a bizánci befolyástól, így az egyházi szláv nyelv megalkotása után, 893-ben megtiltotta a Bolgár Egyházban a görög nyelv használatát, be lett vezetve helyette az egyházi szláv nyelv,
• 919-ben - már I. Szimeon alatt - további lépés lett téve: a bolgár érsek felvette a pátriárkai címet, az egyház pedig kinyilvánította teljes függetlenségét - ezt 927-ban hivatalosan elismerte a konstantinápolyi pátriárka, azaz onnantól vele egyenrangú lett a bolgár pátriárka,
• természetesen amint lehetséges volt, ezt Konstantinápoly visszavonta, de még Bulgária bizánci uralom alá kerülése (1018) után se lett megszüntetve a Bolgár Egyház függetlensége, csak a vezető címe lett pátriárka helyett érsek, s az egész szervezet csak 1767-ben lett megszüntetve, amikor szultáni rendelet kimondta: minden törökországi ortodox kötelezően egyetlen szervezethez, a Konstantinápolyi Egyházhoz tartozik.

Szóval bolgár szemmel nézve István idegen koronája alávetettséget fejez ki, míg Boriszé meg nem, hiszen nem volt neki, az igazi szuverén uralkodó nem kap mástól koronát. Azaz a bolgár olvasó nem érti, mire annyira büszke István, aki alávetette magát a német császárnak és a római császárnak - miféle függetlenség ez?

Bolgár szemmel egyértelmű: a római pápa választása lemondás a függetlenségről.

S, ugye, itt nem lehet vallásválasztásra se hivatkozni, hiszen István döntése az 1054-es egyházszakadás előtt volt.

Én persze el szoktam magyarázni, Magyarország a valóságban meg tudta védeni függetlenségét egészen a XVI. sz. közepéig. S még a vallási alávetettség is inkább jelképes volt: jogilag hiába volt alárendelt Rómának a magyar egyházszervezet, a valóságban a magyar király jóváhagyása nélkül a római pápa nem tudott kinevezni magyar főpapot.

Egyébként érdekesség: mivel az eredeti bolgár korona kikerült bolgár tulajdonból, a harmadik bolgár monarchia (1879-1946) idején nem volt koronázás, csak áldás, ima és nyilatkozat felolvasása. Az utolsó bolgár uralkodó, akinél megvolt a korona Ivan Sisman cár (1371-1393) volt, aki amikor fővárosát elfoglalták a törökök, a koronáját átadta a győzteseknek. A törökök megőrizték a koronát, majd 1605-ben Bocskai István erdélyi fejedelemnek adományozták. A cél egy Habsburg-ellenes török vazallus magyar királyi cím megalkotása volt. Bocskai azonban nem vállalta a szerepet, megalkudott a Habsburgokkal 1606-ban és ennek keretében a koronát elküldte Bécsbe. Mind a mai napig ott látható mint Bocskai-korona a bécsi Hofburg-palota múzeumában. Hozzáteszem, a történészek egy része ezt nem fogadja el, hanem azt állítja, a szultán által Bocskainak küldött korona csak hasonlít a bolgár koronára, de nem azonos vele, török ékszerészek készítették el balkáni koronák mintájára, utánozva a bizánci, a szerb, s a bolgár koronát, az eredeti pedig elveszett.

Rövid leszek. Vicces, de rövid.

"Nem szívesen, de inkább külföldön tervezik karrierjüket a frissen felvett egyetemisták" - mondja a ballib média.

Nekem erről saját apám jutott eszembe. Élete utolsó 20 évében folyamatosan azt tervezte, vesz magának egy új Mercedes S450-es gépkocsit, sok extrával.

Aztán nem vett soha. Mert soha nem lett elegendő pénze ehhez.

Korábbi cikkem kapcsán többen kérdeztek, melyek ezek az egyes említett kormányzati rendszerek.

Nos, leírom.

Elöljáróban meg kell említeni: típusok vannak, nincsenek teljesen azonos rendszerek, s sok a határeset.

A könnyű eset: a monarchia. Ennek alig 3 alesete van:

• Parlamentáris monarchia. Az államfő leszármazási alapon tölti be tisztségét, viszont gyakorlatilag semmilyen valós hatalma nincs, kb. amolyan "élő zászló" a szerepe, még egy állami jelkép, de saját hatásköre a közéletben nincs. Ezek de facto köztársaságok, ahol hagyományszeretetből meghagyták az uralkodót, hogy legyen aki integet a turistáknak. Szinte minden mai európai monarchia ilyen.
• Alkotmányos monarchia. Itt is természetesen leszármazási alapon dől el ki az államfő, viszont az államfő nem jelkép, hanem valós politikai tényező. Jellemzően az van, hogy a hatalom megoszlik az államfő és a nép által választott parlament között. Általában az a helyzet, hogy a kormányt az államfő nevezi ki, de parlamenti szavazás is kell, azaz az államfő és a parlament kompromisszumra kénytelenek egymással. Ahogy törvények esetében is: se az államfő, se a parlament nem képes egymás nélkül törvényt hozni. Pl. Európában Liechtenstein ilyen.
• Hagyományos monarchia. Ez a tiszta helyzet: minden hatalom az államfőé. Ha van is kormány, parlament, más szerv, azok csupán az államfő tanácsadói, minden döntés az államfőé. Ma már ritkaság, példa rá az Egyesült Arab Emirátusok vagy Brunei.

A köztársaságok esete bonyolultabb. Igyekszem értelemszerűen ezt előadni.

Egyrészt van a hatalommegosztás liberális eszményét leginkább megvalósító elnöki köztársaság. A nép választ elnököt, övé a végrehajtó hatalom, s ettől függetlenül a nép választ törvényhozó hatalmat is - a kettő alig keveredik, egyes kiemelt esetekben szükséges ugyan a két hatalom egyetértése, de a legtöbb esetben ez nem szükséges, hiszen eltérőek a feladatok. Lásd USA.

Ennek tiszta formájában eleve nincs külön állam- és kormányfő, hiszen az államfő kormányfő is.

Speciálisabb verziójában van külön kormányfő is, de ő az államfő megbízottja, amolyan adminisztratív főember. Pl. Dél-Korea.

Ha a külön kormányfő nem csupán az elnök kinevezettje, hanem ennél szélesebb a függése és hatásköre, akkor az már félelnöki rendszer. Jellemzően: a kormánynak van saját hatásköre, egyeztetnie kell az államfővel, de a parlament jóváhagyása is kell. Azaz a kormányfő önálló szereplő, de függése kettős, az államfő és a parlament bizalmát is élveznie kell. Lásd Franciaország.

Ha viszont a kormányfő teljesen önálló tényező, akkor az államfő szerepe annyi, mint egy uralkodónak egy parlamentáris monarchiában: jelképes. Ezt nevezzük parlamentáris köztársaságnak. Az államfő szerepe persze lehet teljesen nulla, azaz csak protokolláris, vagy lehet valami kevés önálló joga, de utóbbi esetben is az ország vezetője nem ő, hanem a kormányfő, s egyedül a parlamenttől függ ki lesz a kormányfő. Lásd Magyarország.

Az is lehet, hogy az államfőt a nép választja meg, meg az is, hogy a parlament - ettől függetlenül nem az államfő a főember. Nyilván a nép választotta államfő súlya nagyobb, de ez már nem jogi, hanem politikai ügy.

Ennek a rendszernek nagyon speciális alakja, amikor nincs külön állam- és kormányfő, a kettő együtt van, de a tisztség birtokosát a parlament választja meg és a parlamenti többségén múlik a sorsa. Ez teljesen azonos tehát a "normál" parlamentáris köztársasággal, csak meg lett spórolva a külön államfő posztja: a mindenkori kormányfő az államfő is egyben. Lásd Dél-Afrika.

Olyan verzió is lehet, hogy egyáltalán nincs önálló állam- és kormányfő: maga a parlament intézi a végrehajtást: az erőviszonyok arányában javasolhat minden parlamenti párt tagokat az irányító tanácsba, ezek a tagok a leggyakrabban maguk is képviselők. E rendszer sajátossága: nincs kormánypárt és ellenzék, hiszen mindenki javasolhat embereket a tanácsba, s többségi szavazással se lehet ezt felülírni: ha valamelyik párt jelöltjét a többség nagy ritkán nem szavazza meg, akkor megint ugyanaz a párt jelöl, valaki mást. Továbbá a már megválasztott embert nem lehet leváltani, míg mandátuma él. Sőt bizalmatlansági szavazás se létezik, hiszen nincs ellenzék. Ez a rendszer annyira sajátos, hogy egyedül Svájcban van ilyen.

S végül 2 speciális rendszer: a teokrácia és a pártállam.

A teokrácia azt jelenti, van egy legfelsőbb vallási szerv, mely bárkit elmozdíthat, bármit eltörölhet. Olyan, mint egy alkotmánybíróság, de korlátlan hatalommal. Tipikus példa Irán, ahol minden van, kormány, államfő, kormányfő, parlament, bíróság, de legfelül áll egy speciális papi tanács. Az esetek 99 %-ában persze ez a szerv nem szól bele semmibe, de bármikor megteheti, amikor beszélyt lát az iszlám értékrendre, a nemzeti érdekekre vagy a jó erkölcsre: megsemmisíthet bármilyen jogszabályt, bírósági ítéletet, elmozdíthat bárkit posztjáról, megtilthat indulást bárkinek választáson, s véglegesen értelmez minden rendelkezést. (A legutóbbi iráni elnökválasztáson pl. 80 személy akart indulni, ebből 74-et alkalmatlannak nyilvánított a testület.)

A pártállamot Kelet-Európában nemigen kell magyarázni. Azt jelenti, alkotmányosan ki van mondva egy párt hatalma, így az adott párt vezető testülete irányítja az országot. Lásd a mai Kubát: van parlament, kormány, államelnök, kormányfő, de mindez alá van rendelve a Kubai Kommunista Párt vezetésének. Azaz a parlament, kormány, államelnök, kormányfő mind a Párt felsővezetésének döntéseit hajtják végre. Tulajdonképpen mint a teokrácia, de itt a "papi tanács" nem csak időnként beavatkozik, hanem maga végzi az irányítást.

A világ 201 országát megnézve a leggyakoribb egyébként az elnöki köztársaság: 67 országban van ilyen.

A bolgár történelem 1913. június 16-át nevezi így: a bűnös őrület napja.

Ezen a napon döntött úgy I. Ferdinand bolgár cár, hogy fegyveres úton változtatja meg az I. balkáni háborút (1912-1913) lezáró, 1913. május 30-án aláírt úgynevezett Londoni egyezmény feltételeit.

Az I. balkáni háború lényege: a 4 balkáni keresztény állam - Bulgária, Görögország, Montenegró, Szerbia - orosz közreműködéssel szövetségre lépnek abból a célból, hogy kiszorítsák Törökországot megmaradt európai területéről. Oroszország oka erre az volt, hogy félt: ha nem lép, akkor Ausztria-Magyarország vagy Németország fog lépni, hiszen mindenki számára ismert volna, Törökország összeomlás előtt áll, így valaki mindenképpen a helyére lép. Orosz szempontból a legjobb megoldás az volt, ha Oroszország ebben közvetlenül nem vesz részt, a 4 baráti ortodox keresztény nép - bolgárok, görögök, montenegróiak, szerbek - egymással szövetségben megoldják a kérdést.

A háború rendkívül sikeres, 8 hónap alatt a törökök vesztenek, komoly ellenállást csak a mai albán-görög határvidéken és a mai török Edirne városnál tanúsítanak, de itt is nyernek a szövetségesek, az előbbi esetben a szerb és montenegrói csapatok, az utóbbiban a bolgár hadsereg. A hadműveletek olyan dinamikusak, hogy a bolgárok fontolgatják Isztanbul megtámadását is, ezt a nagyhatalmak akadályozzák meg, köztük Oroszország, mely diszkréten jelzi a bolgár vezetésnek: ha a bolgárok belépnek Isztanbulba, akkor a Fekete-tengeri orosz flotta beavatkozik török oldalon - az európai török területeket kell megszerezni, s nem likvidálni Törökországot, ez a nemzetközi helyzet teljes destabilizálásához vezetne, ami nem orosz érdek.

1913. májusára ez marad Törökországból:

Az új helyzet elfogadtatásában segít, hogy a nagyhatalmak nem rendelkeznek azonos érdekekkel, így kompromisszumok születnek:

• Anglia hivatalosan Törökország szövetségese, de "kisebbik rossz" alapon támogatja Görögországot Szerbia ellenében, mert Szerbia orosz szövetségesnek számít,
• Németország hivatalosan Törökország szövetségese, de titokban támogatja Bulgáriát, remélve, hogy szövetségese lesz Anglia és Franciaország ellen,
• Ausztria-Magyarországnak nem tetszik a szerb állam megnagyobbodása, ezt azzal enyhíti, hogy követeli önálló albán állam létrehozását a területen, azaz ne legyen Szerbiának kijárata az Adriára,
• Oroszország célja, egyik balkáni állam se legyen túl nagy, inkább korlátozzák egymást, azaz egyik se legyen képes olyanra nőni, hogy veszélyeztesse a fő orosz érdeket: Isztanbul későbbi megszerzését,
• egyedül Franciaország áll ki egyértelműen a törökök mellett, de a francia vezetés úgy dönt, annyit mégse ér meg az egész, hogy egyedül harcoljanak a törökökért.

A nagyhatalmak részvétele mellett aláírásra kerül 1913. május 30-án Londonban a megállapodás a háború befejezéséről. Gyakorlatilag azt tartalmazza, hogy a megszerzett volt török területen minden azé, akinek a hadserege ott van, kivéve Albániát, melynek egy része szerb és montenegrói megszállás alatt van, innen ki kell vonulnia Szerbiának és Montenegrónak a független albán állam megalapítása érdekében.

Az állapot a következő tehát, a volt török terület felosztása:

A Londoni egyezmény hatalmas felháborodást vált ki Bulgáriában, mert bolgár szemszögből a fő cél éppen Macedónia volt, miközben a megállapodás Macedóniának csak a keleti részét juttatja neki, s éppen az etnikailag leginkább bolgár központi részt osztja el egymás közt Görögország és Szerbia.

Máig nem tisztázott, pontosan mi történt, de a lényeg: 1913. június 16-án Ferdinand cár és Mihail Szavov tábornok, a cár hadügyi főtanácsadója kettesben eldöntik, a kormányt nem bevonva a döntési folyamatba, hogy a megoldás: meg kell támadni Görögországot és Szerbiát a macedóniai fronton.

Ez meg is történik. S bár eleinte a bolgár hadsereg képes tartani a pozícióit a szerbek ellen, a görög fronton a helyzet rosszabb, a görögök sikeresen ellentámadnak. Mindez a legjobban a törököknek segít egyébként: a vesztes háború miatt puccs zajlik le Törökországban, az új kormányzat pedig, látva a káoszt volt ellenségei között, hadat üzen Bulgáriának. A törökök visszaszerzik Kelet-Trákia egy részét, benne Edirnét. Július 10-én Románia is megtámadja Bulgáriát, követelve Dél-Dobrudzsa átadását. Északon egyáltalán nincs bolgár hadsereg, így a románok elsétálnak Szófiáig.

Közben sikerül a görög közvéleményt is felbőszíteni: kitudódik Ferdinand terve, hogy elfoglalja Isztanbult, majd kikiáltja ott a Római (Bizánci) Birodalom visszaállítását, saját magával az élen. Maga a visszaállítás ellen persze a göröknek nincs kifogásuk, de azt, hogy ezt a bolgár cár akarja megcsinálni súlyos sértésként élik meg.

Ezek után a bolgár hadsereg összeomlik, képtelen 4 országgal harcolni egyszerre. Augusztus 10-én megszületik az új megállapodás, a Bukaresti egyezmény, mely még rosszabb bolgár szemszögből, immár csak Macedónia északkeleti része marad bolgár:

Persze ez a térkép mai szemmel nézve jól néz ki, dehát akkor senki se tudhatta, lesz ez rosszabb is még.

1914-ben Szavov tábornokot hadbíróság elé állítják az 1913-as ügy miatt, végül csak nyugdíjazzák a hadseregből, majd diplomáciai pályára irányítják át: bolgár nagykövet lesz Belgiumban és Franciaországban.

A balkáni háború kitörésének 100. évfordulóján, 2012-ben rehabilitálják, poszthumusz megkapja a legmagasabb állami kitüntetést, az I. balkáni háborúban tanúsított hősiességéért.

Friss hír: a Kopt Egyház megszakítja a kapcsolatokat a Katolikus Egyházzal a kölcsönös egységre vonatkozó tárgyalásokat illetően.

A márciusi kopt központi dokumentum magyarázata az egyik amerikai kopt főegyházmegye honlapján eredetiben arabul és angol fordításban (a koptok az arab nyelvet használják, a kopt nyelv használata ma már csak egyes imákra és egyházi himnuszokra korlátozódik). Tulajdonképpen meg van nevezve az egyetlen lényegi ok: a homoszexualitás katolikus értékelésének változása.

Ezek az egységtárgyalások a 60-as évek óta mennek a történelmi kereszténység máig létező 4 nagy ága között.

Eddig a problémát az ősi dogmatikai eltérések jelentették csak.

Új jelenség, hogy új dogmatikai eltérések is megjelentek az utóbbi időben, amióta a jelenlegi római pápa vezeti a katolicizmust.

Az eredeti dogmatikai eltérések, melyekben az egy oldalon a katolicizmus áll, másikon a többi három ág:

• a dogmafejlődés tana: a katolicizmis szerint az idő folyamán lehetnek új dogmák, mert az eredeti tanításban sok minden csak magvában volt meg, s ezeket az Egyház idővel értette meg - a többiek szerint minden dogmafejlődés és változás kizárt,
• a római pápa szerepe: a katolicizmus szerint a római pápa az Egyház teljhatalmú uralkodója és tévedhetetlen hitbéli kérdésekben - a többiek szerint a római pápa csak első az egyenlőek között az egyházi vezetésben, nincs teljhatalma, s ahogy senki más, úgy ő se tévedhetetlen,
• a Mária-dogmák: a katolicizmus szerint Szűz Mária szeplőtlenül született - a többiek szerint ugyanúgy született mint mindenki más

Nem soroltam fel 4 gyakran említett eltérést - filoque, purgatórium, lényeg és hatás különbözősége, áteredő vagy eredeti bűn -, ezek ugyanis megoldottak. A filioquét illetően a katolicizmus elfogadja mindkét álláspontot, azokat ugyanannak tekinti, más megfogalmazásban. A lényeg és hatás különbözőségét illetően a katolicizmus azt egy lehetséges magyarázatnak tekinti. A purgatórium esetében pedig a többiek mondják azt, ez egy értelmezés, nem dogmatikai probléma. A bűn felfogásában is ez van: azaz alternatív magyarázatoknak tekinthetők az egyes megfogalmazások.

Persze a bűn mibenléte és a purgatórium esetében vigyázni kell a levont következtetésekkel. De önmagában maga az állítás nem problémás.

S a krisztológiai probléma, amiben az eltérés bonyolultabb, itt három tábor van. A kérdés: milyen Jézus természete, isteni vagy emberi. Azt, hogy "csak isteni" vagy "csak emberi" a kereszténység a kezdetektől elveti, az ilyeneket vallókat kiközösítették az első 3 század során, hiszen ezek ellentétesek az egész hitrendszerrel. Hiszen ha csak isten, akkor hogyan lenne ez példa az emberek számára, mi nem tudjuk Istent utánozni. Ha meg csak ember, akkor Jézus csak egy próféta volt, azaz nem megváltó, akkor meg eleve minek az egész, ebben az esetben várnunk kell még.

Azaz a kérdés az: nyilván egyszerre emberi és isteni, de hogyan?

A három lehetséges válasz, ami alapján egyházszakadások lettek:

• Jézusnak két természete van, isteni és emberi, ezek időnként kapcsolódnak, időnként nem: ezt vallják azok, aki 431-ben szakadtak el a többiektől, ez ma az "asszír kereszténység" néven nevezett ág,
• Jézusnak egy természete van, ez egyszerre isteni és emberi: azok, aki 451-ben szakadtak el a többiektől, ez ma a "nem-khalkedóni ortodox kereszténység" néven nevezett ág,
• Jézusnak két természete van, isteni és emberi, ezek elválaszthatatlanul együtt vannak: ez a fősodor, ez ma a khalkedóni ortodoxia és a katolicizmus.

A koptok a nem-khalkedóni ortodoxia egyik fontos egyháza. Nem ők ugyan a legnagyobb nem-khalkedóni ortodox egyház - ma már az etiópok többen vannak -, de történelmileg ők a központ. Ahogy a khalkedóni ortodoxok számára a tiszteletbeli első a konstantinápolyi pátriárka, úgy a nem-khalkedóni ortodoxok számára tiszteletbeli első a kopt pápa.

Szóval amit a kopt vezetés mond, azzal nem fog vitába szállni senki más. Ez egyértelműen vitán felül álló dogmatikai kérdés: a szex a házasság kelléke, s a házasság fogalma pedig megváltoztathatatlan. Az a katolikus trükközés, hogy "mi nem a homokos párokat áldjuk meg, csak egyenként a párok tagjait" meg hogy "az áldás célja nem a bűnös cselekedet legalizálása, hanem a bűnös kivezetése a bűnből" kiverte a biztosítékot, hiszen ezek nyilvánvalóan nem igaz állítások. Miért? Mert meg lehet áldani a bűnösöket, de nem párban, továbbá bűnbánó bűnöst kell megáldana, s nem olyat, aki szerint amit tesz, az nem bűn.

Aczél György a Kádár-rendszer egyik legfelsőbb vezetője volt. Gyakorlatilag ő volt a kulturális szféra egyes számú, teljhatalmú vezetője egészen 1988-ig, amikor Kádár le lett váltva.

S bár hivatalosan csak 1967-ben lett a legfelsőbb vezetés tagja, korábban is fontos személy volt. Amikor pedig 1967-1988 között a legfelsőbb vezetés tagja lett - PB-tag, KB-titkár, időnként kormánytag is, de ez utóbbi akkor nem számított legfelsőbb vezetői beosztásnak -, hatalma akkor is sokkal nagyobb volt, mint tisztsége. Ennek oka: Kádárnak személyes barátja is volt, többek között tegezte, ami ritka privilégium volt akkoriban.

A hiányos műveltségű Kádár maximálisan megbízott a formailag szintén nem képzett, de autodidakta módon rendkívül művelt emberré lett Aczélban, gyakorlatilag ő dönthetett minden kultúrpolitikai kérdésben, legalábbis övé volt az utolsó szó.

De most nem erről, hanem arról, hogyan találkoztam vele egyszer, 1984-ben.

Az akkori szokás szerint a legfelsőbb vezetők nem jártak külföldre nyaralni, ezek mindig valamilyen hivatalos útnak voltak álcázva. Az álcázás nem is jó szó, mert jellemzően valóban volt valamilyen hivatalos út, csak mesterségesen meg lett hosszabbítva időtartama.

Itt is ez történt. Aczél elvtárs Havannába érkezett valamilyen megállapodást aláírni, ez 2 nap lett volna normál esetben, de 10 napig maradt, azaz 9 napot ott nyaralt.

Aczél elvtárs nem utazott egyedül. Testőrség nem volt szokás akkoriban, a helyszínen eleve a kubaiak biztosították ezt. De egy ember ment Aczéllal, mert beteg és idős volt már, meg nem beszélt spanyolul. Ez az ember volt az akkor az MSZMP KB kulturális osztályán dolgozó másodunokatestvérem, aki később, 1988-1989 között országosan ismert ember lett, mert ő volt az MSZMP első és egyben utolsó szóvivője. (Aztán 1989 októberében bukott, sose többet nem volt politikai tényező. Ennek oka: az MSZMP megszűnésekor ő a Grósz-tábor tagja volt, a Grósz-tábor meg kiütéses vereséget szenvedett el az akkor ellene ideiglenesen egyesült Németh-Horn-Nyers- és Pozsgay-tábortól.)

A korabeli protokoll szerint ilyen magas rangú ember nem lakhatott szürke halandókkal együtt. A kubai fél egy szuperzárt villában helyezte el, amolyan kettes fokozatú őrizet mellett. (Az egyes fokozat csak Fidel Castrót illette meg.)

Ilyen helyre persze normál esetben sose juthattunk volna el, apám rangja ehhez nevetségesen alacsony volt. Normál esetben a közelbe se mehettünk volna.

De itt mehettünk mégis, annak alapján, hogy "a magasrangú magyar elvtárs titkára kéreti", hogy jelenjünk meg.

Szóval mentünk az egyik este. Későn, amikor Aczél elvtárs már biztosan pihen, szóval a titkára szabad.

Beszélgettünk is vidáman a földszinti belső kertben, mikor hirtelen megjelent az emeleti korlátnál Aczél elvtárs pizsamában, lenézett, majd azt mondta "Laci, kik ezek az elvtársak?". A Laci bácsi erre azt mondta "semmi különös, az én magánvendégeim, az unokatestvérem a magyar követségen dolgozik, ő van itt a családjával". Erre Aczél elvtárs ránk nézett, majd azt mondta "jó estét kívánok!", mire mi ugyanezt válaszoltuk. Aztán Aczél elvtárs eltűnt.

Pedig valójában nem az unokatestvére volt ott. De ehhez magyarázat.

Bolgár apai nagyapai dédapámnak - aki sose költözött Magyarországra, Bulgáriában halt meg 1939-ben - 6 gyereke volt: 3 fiú és 3 lány, a legidősebb 1897-ben, a legfiatalabb 1913-ban született.

Tehát hatalmas volt a korkülönbség, a nevezett Laci bácsi a legidősebb gyerektől származott, apám meg a legfiatalabbtól. Ráadásul a legidősebb és a legfiatalabb gyerek halálig közeli barátok maradtak, nagyapám amolyan második apának tekintette a nála 16 évvel idősebb bátyját. Így a családok is összejártak. Így kialakult az, hogy 1940-ben született apám és az 1944-ben született Laci bácsi egymást unokatestvéreknek tekintették, miközben valójában én voltam a Laci bácsi másodunokatestvére, de lám én is "bácsinak" nevezem, mert így alakult az évek során.

Külön érdekes, hogy a családnevet alig sikerült átörökíteni.

A dédnagyapa 3 lánya nyilván nem vitte tovább a nevet.

A 3 fiúból 2-en magyar nőt vettek feleségül, az egyiknek volt egy fia, de további utód nélkül, a másiknak 3 lánya. Ezek mind élő ágak, dehát a név ott se öröklődhetett át. Az egyik nevezett lánytól származik az a Laci bácsi is, akiről szó volt. Ő tehát negyed bolgár, csak az anyai nagyapja volt bolgár.

Szóval úgy alakult, hogy csak a legkisebb gyerek, az 1913-ban született vitte tovább a nevet. Ez ugyanis az én nagyapám, akinek nemcsak hogy lett fia, de fiú unokája is, azaz én. Sokáig én voltam az egyetlen ember, aki tovább vitte a nevet a dédnagyapától, most már van 2 fiam és 1 fiúunokám, azaz már négyen vagyunk.

Bár semmi titkosat nem írtam le - nem is lenne mit -, nem írtam volna semmit, ha már nem halt volna meg minden érintett. Laci bácsi 2008-ban halt meg, alig 64 évesen.

A ballibek mesterek ebben: belelovalják magukat biztos vereségekbe.

Öröm látni, hogy hogyan csináltak apró vereségből hatalmas bukást maguknak.

Onnan indultunk, hogy a "tudomány bizonyítja, óra alatti tiktokozás és csetelés nélkül képtelenség tanulni" és "csak fasiszta diktatúrák tiltják a telefont", meg "a tanár tanítsa meg a digitalizálás helyes használatát". Aztán még a ballib elkötelezettségű szakértők zöme se állt bele ebbe a marhaságba. Ma már ott tartunk, hogy "igen, korlátozni kell, de nem úgy, ahogy Zorbán, hanem másképpen" és "de hogyan tiltsuk a telefont iskola után".

Közben ugyanis észlelve lett, a pedagógusok zöme jobboldali, de a nem jobboldaliak 90+ %-a se áll bele a ballib hisztibe. Csak az ilyen Pankotay Liliput - álneve: "a vasággyal együtt 40 kilós gyermeklány" - féle figurák voltak hajlandóak támogatólag fellépni, de az ő részvételük csak tovább taszítja a potenciális támogatókat.

Sokat mondó tény: Talpramagyar Péternek volt annyi esze, hogy egyetlen pillanatban se támogatta a ballib telefoncsatázókat. Péter még nem elég ballib, megmaradt a józan esze egy része fideszes korából, márpedig nem lehet teljesértékű ballibnek lenni a józan ész elvesztése nélkül.

A ballibek fő baja, hogy oda a médiamonopóliumuk. Ha még a 90-es évek liberális vészkorszakában élnénk, simán átmenne a hisztijük. Akkor most minden média, komolytól bulvárig, híradótól Heti Hetesig azt harsogná éjjel-nappal, hogy a diákok alapjoga a telefonálás, ez az európai jogállamiság egyik alappillére.