Az egyik ballib követelés az iskolai indoktrináció, propaganda beszüntetése, helyette szabad, semleges oktatás bevezetése, mely nem adatokat magoltat, hanem gondolkodni tanít.

Képzeletbeli matematikaóra a semleges, szabad iskolában: "Gyerekek, ma arról fogunk beszélni, hogy mennyi 2 + 2. A legutóbbi közvélemenykutatások eredményei szerint országunk lakossagának 95 %-a szerint a válasz '4'. Viszont 4,9 % nem válaszolt a feltett kérdésre, 0,1 % pedig azt mondta, hogy '5'. A súlyozott átlag '4,001'. Tehát azt mondhatjuk, hogy egyértelmű válasz nem adható a feltett kérdésre. Vége az órának."

Az 500 évnyi török uralom sajnálatos következménye Bulgáriában az önbecsülés hiánya.

Az erőszakos, ellenséges, idegen uralom megtanította az embereket: jobb csendben maradni, nem hőzöngeni, mert baj lesz belőle. Önmagában persze természetes viselkedés, minden közösség alapértéke az önvédelem, hiszen ha a közösség léte veszélybe kerül, akkor minden más értelmét veszti. A gond az, ha ez túlmegy egy adott határon.

Az ember egy adott pillanatban ugyanis nem képes lelkileg tűrni az alávetettséget, így megpróbálja megideologizálni a helyzetet. Ami hatalmas hiba. Mert sokkal, de sokkal jobb arra jutni, hogy most gyenge vagyok, de nem hagyom magamat, hogy most vesztettem, de ezt nem próbálom mentegetni, hanem elismerem, mint alkalmazkodni próbálni a helyzethez, felmentve magamat, azzal hitegetve saját magamat, hogy valójában nem is vagyok annyira elnyomva.

Kisebb mértékben, de a magyarokkal is ezt csinálta a Kádár-rendszer, viszont mára ez elmúlt. Bulgáriában viszont ez nem egy 30-éves időszak volt, hanem 500 év. S máig hat.

Talán a legjellemzőbb a mai nap: Halloween. Ami egy eredetileg nyugat-európai keresztény középkori ünnep - melynek alapja egy kelta pogány ünnep - amerikanizált verziója, mely a XX. sz. végén kezdett agresszívan terjedni a világban.

Sok helyre eljutott, mint sajátos amerikai szokás. Magyarországra is megpróbálták beerőszakolni a 90-es években, kevés sikerrel: sose lett több, mint egyfajta vicceskedés. Bulgáriában ellenben komolyan elterjedt.

Borzasztó élményem 2005-ből. Budapesten a belvárosban minden csendes, az egyetlen iskola, ahol van halloweeni díszítés és önneplés az a Bajza utcai bolgár iskola.

Persze Bulgáriában ez egy teljesen vallásmentes ünnep. Még az a kapcsolat se lehetséges, ami Magyarországon lehetséges lenne. A nyugati kereszténységben ugyanis létezik Mindenszentek ünnepe, mindig november 1-jén, a Halloween meg tulajdonképpen ennek előestéje. A keleti kereszténységben, azaz az ortodoxiában is, viszont a Mindeszentek májusban-júliusban van (a legkorábbi lehetséges dárum: május 30., a legkésőbbi július 3., a dátum mozog, mindig a Pünkösd utáni vasárnap), azaz semmi kapcsolat nincs Mindszentek és Halloween között, azaz a Halloween egy teljesen vallásmentes esemény az ortodox világban.

Ez egyébként nem egyedi dolog. Az oroszoknál így lett pl. a karácsonyfa "újévi fa", mert egyszerűen a fát akkor állították fel, amikor a szokás bement Oroszországba Németországból a XIX. században, mint nyugaton, amikor viszont nem volt Karácsony Oroszországban, így a fa nem kötődött össze soha a Karácsonnyal. Ami miatt az ateizmust hirdető szovjer rendszer se tiltotta be soha a faállítást, hiszen mi ok lenne egy teljesen szekuláris, újévi szokás ellen fellépni.

Szóval Bulgáriában van Halloween. Az ezredforduló után kezdett kialakulni valami ellenállás nacionalista-vallási alapon, de ez is gyenge. Annyira persze nem elterjedt ünnep, mint Amerikában, de pl. az iskolákban tömegesen ünneplik.

Más ortodox országokban ennek nyoma sincs. Görögországban az átlagember nem is tudja mi a Halloween, csak amerikai filmekben látta, s ha bárki ünnepelné, gyorsan elterjedne róla, hogy az illető amerikai. Oroszországban már jelen van valamennyire, a 90-es évek liberális évtizede alatt megjelent az ünnep az orosz nagyvárosokban, de mára visszaszorult, marginalizálódott, átlagosan az orosz lakosság 4-5 %-a ünnepli.

Egyébként a nyílt Halloween-ellenes kampánynak nem vagyok híve, ez csak jobban reklámozza az adott dolgot. Vannak pl. a FB-on ilyen csoportok, hogy "Ki a Halloweennel a bolgár iskolákból és óvodákból!", a bolgár állami tv-ben van egy keresztény műsor minden héten, ott ilyenkor hisztérikus ellenkampány szokott lenni a "sátánista ünnep" ellen. A legjobb eszköz a lassú feledés, eljelentéktelenítés.

Már írtam a bulgáriai önkormányzati választásokról.

A Balkánon az élet érdekes, mindig történik valami. Lehet a kormány totálisan euroatlantista, a kulturális háttér akkor is marad az ami. Ezért is marhaság teljesen helyidegen értékrendet kényszeríteni egy társadalomra, de most nem erről, hanem a konkrét helyzetről.

Bulgáriában máig létezik a választási csend intézménye, ami Magyarországon is volt a 90-es évek végéig, azaz a választás napja előtti napon tilos kampányolni. Persze senki se tartja be, a neten egymás után jönnek a reklámok, a fő kormánypárt buzis hangulatú reklámja minden második YouTube-videó alatt megjelenik), ha az ember nem használ éppen VPN-t, hanem normál bolgár IP-címmel jelentkezik be (pedig a kormánypárt szófiai polgármesterjelöltje csak kulturálisan homokos, ténylegesen nem az).

De a legviccesebb: a pénteki nap rendkívül sűrű volt. A köztársasági elnök és a kormány közti harc újabb része zajlott le. A köztársasági elnök Bulgáriában ugyanis, bár nem feje a végrehajtó hatalomnak, valamivel erősebb, mint Magyarországon, ez eleve következik abból, hogy nem a parlement választja meg, hanem a nép, de alkotmányosan is: vannak egyes intézmények, melyekben az államfőnek saját kinevezési joga van, azaz nem úgy, ahogy Magyarországon, ahol a köztársasági elnök minden kinevezési joga kormányzati ellenjegyzéshez van kötve: a magyar köztársasági elnök tulajdonképpen csak saját kabinetjét, saját munkatársait nevezheti ki a kormány hozzájárulása nélkül. Bulgáriában nem így van, az államfőnek valós hatalma van pl. az állambiztonsági szervek vezetősége terén, de még az igazságszolgáltatásban is. Nem ő az ország vezetője, de van bizonyos hatalma.

A történet megértéséhez tudni kell, hogy Bulgáriában létezik az úgynevezett gépi szavazás, azaz nem papírokat tölt ki, ikszel be a szavazópolgár, hanem ehhez használhat gépet is, kb. mint ahogy az USA-ban. Hosszú ideje létezik gyanú, hogy a gépek manipulálhatók. Most a géppárti kormáyzat adott ehhez érvet akaratalanul: az egyik miniszterhelyettes megjelent a szavazógépek igazoló eljárásán, s teljesen abszurd módon ott gyanúsan viselkedett. Amit a Nemzetbiztonsági Állami Ügynökség konstatált, aminek hatására pedig a Központi Választási Bizottság betiltotta a gépes szavazást. Mindezt a szavazás kezdete előtt 20 órával!

Hatalmas ütés ez a fő kormánypártnak, a PP-nek, melynek egyik alapvető ígérete a gépi szavazás kötelezővé tétele volt.

A PP többi ígérete már nevetségessá vált: hiszen nem tettek semmit Bojko Boriszov "korrupciós modellje" ellen, sőt koalícióra léptek Bojko Boriszov pártjával. Most ígérték még a gépes szavazást, Bulgária belépését a Schengen-övezetbe, s a bolgár leva felváltását az euróval, ez utóbbi a legkevésbé fontos belpolitikilag, mert ezt Boriszov pártja is ígéri. Most ott tartunk tehát, hogy a "korrupcióellenes" és "euroatlantista" PP semmit se tud teljesíteni, még a gépes szavazást se.

Az eredmény egyébként is katasztrofális a PP számára, tulajdonképpen nem tudtak sehol se igazán áttörni, a PP nem lett az ország új vezető pártja, továbbra is a GERB - Boriszov pártja - jóindulatától függ a kornányzati képesség.

Ami persze jó hír. A GERB nem egy jó párt, számomra teljesen idegen, de a PP még nála is rosszabb.

Magyar párhuzamot nehéz mondani, de a GERB kb. az első Orbán-kormány alatti Fidesz, míg a PP kb. Hadházy. Persze sántít, a példa, de ad valami infót a helyzetről.

A választás eredménye pedig az lett Szófiában, amit előző cikkemben jósoltam. Megyénként a legerősebb párt: sötékék = GERB, világoskék = PP, zöld = török, piros = szocialisták, sárga = helyi szervezet:

Politikailag a kormánykoalíció győzött, megerősödött. A GERB és a PP nem tudta egymást legyőzni, így egymásra szorulnak, azaz a kormány megerősödött. Bojko Boriszov ügyesen lépett, hogy a fővárost odaadta a PP-nek.

U. i.: Novembertől kevesebb időm lesz, azaz minden valószínűség szerint csak napi 1 cikket fogok tudni feltenni. Sajnos ez van, az anyagi kötöttségek folytan visszahúznak a fogyasztói társadalom liberális mocsarába.

A legfontosabb európai fegyveres konfliktusok a történelem során. Abból a szemszögből, hogy vannak-e tartós eredményeik. Úgy írom, mintha nagyon távolról nézném, szinte egy másik bolygóról.

ókor (5 esemény):

Római Hódítások i. e. 752 - i. sz. 555

Róma meghódítja előbb Közép-Itáliát, majd az egészet, aztán az egész mediterrán vidéket és Európa nagy részét. Azért i. sz. 555 a végszám, mert ez az utolsó nagy és sikeres terjeszkedés. Eredmény: a latin nyelv hatása a kultúrára máig, s ma 900 millió ember anyanyelve latin származék.

Görög-Perzsa Háborúk i. e. 499 - i. e. 449

Eredmény: Perzsia kiszorul Európából. A perzsa kultúra hatása megszűnik a régióban.

Macedón Háborúk 336–323

Nagy Sándor egyesíti a görögöket, meghódítja az akkori ismert világ felét. Eredmény: a görög egység megmarad, a görög kultúra hatása messze terjed a görög lakosságon túl, az egész kelet-mediterráni térségben, sőt Közép-Ázsiában is megmarad sok ideig.

Karthágói-Római Háborúk i. e. 246 - i. e. 146

A kor 2 nagyhatalmának konfliktusa. Eredmény: Róma marad az egyetlen naghatalom a régióban, Karthágó megsemmisül.

Gót-Római Háborúk i. sz. 248 - 554

Eredmény: a gótok megdöntik a Nyugat-Római Birodalmat.

középkor (8 esemény):

Arab Hódítások 622 - 1492

Az arabok elfoglalják az akkori ismert világ nagy részét. Eredmény: Európából végül kiszorulnak az arabok, de Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában máig hat mindez: itt ma arab/arabizált népek élnek

Frank-Lombard Háborúk 755-774

A frankok legyőzik a Észak-Itáliát uraló lombardokat. Eredmény: a frankokkal szövetséges római pápa világi uralma itt kezdődik el.

Magyar Hódítások 862-955

A magyarok "kalandozásai". Eredmény: a magyarok végül vereséget szenvednek, de elismert országot képesek kialakítani a Kárpát-medencében.

Angol-Normann Háború 1066-1071

A normannok legyőzik az angolokat. Eredmény: új angol nemzet jön létre, a mai angolok e hódítás eredményei. E nélkül a mai angol nyelv se létezne, mely az újlatin normann és a germán angolszász keverékeként jött létre.

Mongol Hódítások 1223-1552

A mongolok megtámadják Közép- és Kelet-Európát, Közép-Európában csak pár évig maradnak, de keletebbre egészen a XVI. századig. Eredmény: az orosz állam részekre esik, csak a XVI. századtól képes ismét egyesülni kezdeni.

Római-Török Háborúk 1299–1478

A törökök meghódítják Nyugat-Ázsiát, majd a Balkán nagy részét, végül megsemmisítik a Római Birodalom utolsó maradékát.

100-éves Háború 1337-1453

Eredetileg szimpla dinasztikus vita az angol és a francia király között, kinek van joga a francia trónra - a korabeli jog szerint egyébként az angoloknak volt igazuk. De a kérdésből nemzeti ügy lett, francia szabadságharc. Eredmény: kialakul végleg az önálló angol és francia nemzet.

Török hódítások 1354-1923

A törökök elkezdik Európa meghódítását, Bécsig jutnak, majd visszaszorulnak. Ma kis területük maradt Európában, de hatásuk a Balkánon maradandó, a mai balkáni muszlim lakosság (főleg: bosnyákok, valamint az albánok többsége) e hódítás eredménye, ahogy a máig ható török kulturális hatás a Balkánon.

újkor (10 esemény):

Orosz-Svéd Háborúk 1495-1790

Harc Északkelet-Európában a dominanciáért. Eredmény: Oroszország győz, Svédország megszűnik nagyhatalom lenni.

Orosz-Török Háborúk 1568-1918

Oroszország terjeszkedése délnyugati irányban. Eredmény: Oroszország minden XV. század utáni török hódítást megszerez.

30-éves Háború 1618-1648

Háború egyrészt Ausztria és szövetségesei, másrészt Franciaország és szövetségesei között. Eredmény: gyakorlatilag döntetlen, kialakul a szuverén nemzetállami koncepció mint fogalom, megerősödik Poroszország, a felek elismerik a független Svájcot. Tulajdonképpen a németeken belül az osztrák-porosz ellenségeskedés kezdete.

9-éves Háború 1688–1697

Franciaország háborúja az európai államok ellen, az erős Franciaország igyekszik tovább erősíteni magát, dominálva Európát. Eredmény: katonailag döntetlen, de franncia szemszögből ez vereség, mert nem sikerül a francia hatalmat növelni Európában.

Spanyol Örökösödési Háború 1701-1715

Kihal a Habsburg-ház spanyol ága, a jogos örökös a francia király unokája. Franciaország szeretné gyakorlatilag egyesíteni a két országot. Ez ellen lép fel a többi európai országok koalíciója. Eredmény: az európai államok elismerik a francia király unokáját spanyol királynak, de azzal a feltétellel, hogy Franciaország és Spanyolország sose egyesülhet. Máig hat: bár ez ma már nem hatalmi kérdés, de a jelenlegi spanyol király ennek a királynak az egyeneségi leszármazottja.

A spanyolok nagy bánata máig: az ezt a háborút lezáró békeszerződés adja át Gibraltárt a briteknek.

Osztrák Örökösödési Háború 1740-1748

Az osztrák uralkóház kihal férfiágon, Mária Terézia kerül a trónra, ez ellen tiltakozik Poroszország és szövetségesei. Eredmény: elismerik Mária Teréziát, viszont Poroszország megkapja Sziléziát.

7-éves Háború 1756–1763

Ausztria szeretné visszaszerezni Sziléziát, ezért szövetkezik Franciaországgal, míg Poroszország pedig Angliával. Eredmény: osztrák-francia vereség, Szilézia porosz marad, Franciaország pedig elveszti minden észak-amerikai gyarmatát 1 kis sziget kivételével.

Francia Háborúk 1792-1815

Franciaország megpróbálja ismét egyesíteni Európát saját hatalma alatt, sikertelenül. Eredmény: legyőzik Franciaországot, de az a vereség ellenére nem veszít területet a háború előtti állapothoz képest, megkezdődik a német egység előkészítése.

I. vh. 1914-1918

Erről nemigen kell mondani semmit. Harc a világdominanciáért, Németország szeretne részt kapni a világhatalomból. Eredmény: Ausztria, Németország, Törökország megszűnnek nagyhatalom lenni, Oroszországban győz a kommunizmus, Anglia és Franciaország lesznek Európa urai.

II. vh. 1939-1945

Ez se nagyon elemezendő: Németország megpróbálja visszaszerezni nagyhatalmi stáruszát, sikertelenül. Eredmény: Anglia és Franciország megszűnnek nagyhatalmak lenni, Európát felosztják egymást közt az amerikaiak és az oroszok majdnem 50 évre, majd Oroszország is megszűnik nagyhatalom lenni, s egész Európa amerikai irányítás alá kerül.

A tegnapi cikkemet persze nem tegnap írtam.

Időközben csináltam egy vízes akváriumot is, állat nélkül egyelőre.

Ami abszolút megdöbbentő mennyit fejlődött az akvarisztika. Mint írtam, a 70-es években, majd a 90-es években foglalkoztam ezzel, nagyjából 25 éve nem is néztem mi van ezen a területen. Most tanulmányoztam mi történik, s szinte hihetetlen.

Annak idején a dolgok menete az volt, hogy töltsük meg az akváriumot valami kavicsréteggel, aztán vízzel, legyen szűrő (szivacs bent a vízben), vízmelegítő, valami bugyborékoló, hogy menjen oxigén, aztán jöhetnek a növények, az állatok, majd imádkozzunk, ne legyen halál az egész történet vége.

Ma minden más. Eleve az, hogy vannak kész akváriumrendszerek, beépített világítással, szűrővel, melegítővel. S olyan szűrők vannak filléres áron, melyek háromszoros profi szűrést végeznek, korábban ilyen csak állatkertekben volt, otthoni akváriumoknál ez luxuskategória volt. Talajból van százféle, attól függ mit akarunk.

De ami tényleg megdöbbentett az a számtalan vízjavító és mérő eszköz. Ma már nem az van, hogy a csapvízbe beletesszük a halat, s reménykedünk, hátha kibírja, hanem létezik csepp, melyet adagolva a vízhez, kivonja belőle a klórt és más, hal számára nemkivánatos dolgokat. Aztán van CO₂ tabletta a növények jobb fejlődéséhez. De a legnagyobb döbbenet: az androidos alkalmazás tesztcsíkokkal a víz tesztelésére.

Egyébként mindenkit óvnék a nem abszolút szükséges szerektől. A vegyszer sose jó. Vannak ugyanis ilyen csodaszerek, hogy beönti az ember, s az akvárium azonnal kész van. Szerintem marhaság, minek sietni, időt kell adni a természetnek, hogy legyen kész, teljesen felesleges ezt siettetni: aki nem tud várni 1 hónapot, de legalább 1 hetet, az ne csináljon akváriumot.

S árban van mindenféle, viszont az alsó árkategória is jó minőségű. Amit én itt összehoztam, minden alsó árkategóriás, egyedül a tesztcsíkos rendszer drágább kategória, 1 tesztelés 350 Ft nagyjából, de persze erre nincs is szükség gyakran, a havi 2 alkalom elég - az első tesztelésem tulajdonképpen felesleges volt, egyszerűen ki akartam próbálni.

Az olcsóság fő titka: kínai és indiai cégek beléptek erre a piacra is, s durván lenyomták az árakat. Egy kis teljesítményű egyszerű levegőpumpa lehet 4 euró és 40 euró között bármi - az enyém, ami itt van használatban indiai termék, 4,69 volt -, alul a kínai és indiai termékek, középen a lengyel termékek, felül a német és amerikai gyártók.

A következő két képen jól látható a kezdeti állapot és a következő napi helyzet. Helyre lettek téve a nem jól elültetett növények, s látható, hogy jóval tisztább a víz, azaz működik rendesen a szűrő:

S ismét: miért jó ilyet csinálni? Alapvetően ez világépítés, s a természettől elidegenedett természetszerető ember lelki gyógyszere. Itt bonyolultabb módon, egyszerűen több odafigyelést és gondoskodást igényel, mint egy terrárium, s mivel bonyolultabb, így erősebb gyógyszer.

S íme a cikkem megjelenése előtti kép, ez majdnem 1 héttel az előbbi kép után van. Rendesen be lett állítva a melegítő, korábban eltévesztettem a skálát, s tévedésből 27 fokra tettem a kívánt 23 helyett. Rendes hőmérő a falon. Beletettem két bugyborékolót, hogy jobb keringés legyen, így jobb szűrés is. Adtam hozzá fél tabletta CO₂-t. A szűrő belseje még cserélendő: eredetileg biofilter szivacs, mechanikus filter szivacs, s vegyifiler aktív szénnel volt benne, ezt szeretném házilag feljavítani: az aktív szén úgyis cserélendő, a biofilterhez meg szivacs helyett jobb a kerámiagyűrű réteg. Megrendeltem, de még nem jött meg, ez is filléres dolog egyébként: 1 kiló kb. 3 ezer Ft, ez elég az én esetemben 2 évre. De így is látható: a víz majdnem tiszta, a növények "működnek", beindult az ökoszisztéma.

Íme az állapot tegnap:

Látható, beindult az ökoszisztéma, immár algásodás is van. Ami azt jelenti, kellene valami algaevő élőlény a rendszerbe. De ezzel egyelőre még várok.

Felszerelés:

• 30 literes akvárium, benne 21 liter víz
• 3 W LED-fénycső
• 25 W vízmelegítő
• 5 W levegőpumpa, 2 darab bugyborékolóval, biztonsági szelepekkel
• 3 W "szökőkút" típusú belső szűrő, mechanikus, biológiai és vegyi szűrőanyaggal
• hőmérő
• PH- és ammónia-vészjelző
• 1,5 cm vastag anyagos, foszfát- és nitrátmentes föld
• mosott kavics: fekete, kék, rózsaszín
• 1 nagy kő, több közepes kődarab
• 2 darab preparált fagyökér
• növény: 3 féle Cryptocoryne és 1 Anubias - elültetve, 2 Taxiphyllum - a fagyökerek közé rögzítve
• vegyszer: klórmentesítő csepp, CO₂-tabletta, tesztcsíkok
• további eszközök: csipeszek, üvegtörlő, kisháló, műanyag cső, kisvödör, konyhai papír

Fentiek közül minden abszolút szükséges, egyedül a PH- és ammónia-vészjelző hagyható ki, s persze a mosott kavics se feltétlenül kell, lehet csak földes talaj. A fagyökerek és a kövek is kihagyhatók elvileg, de ez már túl steril környezet lenne, a természetben is mindig vannak fadarabok, kövek egy tóban, folyóban.

Sokan szoktak használni még alátétet, ilyet én nem tettem, mert ez eleve keretezett akvárium, továbbá ajánlott az akváriumszekrény, én itt normál könyvespolcot használok, ennyi súlyt ki kell bírjon (remélem). Egyesek használnak belső dekorációt, én írtózom ettől, szerintem elég az élő növény, a fadarabok és a kövek, az ilyen víz alatti műanyag vackok engem idegesítenek. Továbbá népszerű még a víz alatti plusz világítás, szerintem ez meg cirkuszi hatást kelt, a természetben se süt a víz alatt a Nap. S persze sokan használnak sokféle vegyszert, algamentesítőtől speciális hasznos baktétiumokig, szerintem ezek feleslegesek egy jól működő ökoszisztéma esetében, ilyesmi csak akkor kell, ha tényleg valami baj van - állandó használatuk olyan, mintha az ember minden nap bevenne egy fájdalomcsillapító tablettát.

Először úgy lett akváriumom, hogy a szomszéd csinált magának, s megkérdezte nem kell-e még egy. Ez 1976-ban volt.

Akkoriban ez ritka, de mégis elérhető hobbi volt. Nem is volt borzasztó drága. A fenntartás mindenképpen olcsóbb, mint macskát vagy kutyát tartani.

Akkoriban nem volt sok akvarisztikai üzlet, én egyetlen egyet ismertem 2 km-es körzetben lakásunktól, ez a Füredi úti lakótelepen volt, ahol madarakat, halakat árultak, s hozzájuk szükséges termékeket. Persze nem mint manapság, amikor az ilyen boltokban több száz féle dolog kapható, akkor pl. haleledelből volt 5-féle és pont.

Az én akváriumom 120 literes volt, sikerült egészen 4 éven keresztül fenntartani, különösebb baj nélkül. Persze baleset mindig akad, de a kevés halam 90 %-a megmaradt egészségben. Emberi hiba miatt szinte nem volt haláleset, bár sajnos ez is megesett.

Aztán szereztem még egy kis akváriumot 2 afrikai minibékával. Ezek vízibékák, azaz normál akvárium kell nekik, nem kevert vízes-száraz lakóhely.

A nagy akváriumom betört 1980 elején, a halakat sikerült kimenteni időben. Aztán amikor kimentünk Kubába, persze fel kellett az egészet számolni, elajándékoztam az akvárium tartalmát, a békás kis akvárium pedig anyai nagyszüleimhez került. A békák 1982-ig éltek.

Aztán megpróbáltam 1995-ben újra akváriumkodni. Az eredmény: totális kudarc, minden halam meghalt pár hét alatt. Biztosan én hibáztam, de lehet, csak balszerencse, mindenesetre valami halkór alakult ki az akváriumban, s a vett gyógyszer se segített.

Csak a növények és a csigák maradtak életben. Ezeket kidobtam, persze nem a szemétbe, hanem egy közeli tóba.

A hobbi kisállatosok miatt furcsa dolgok történnek. Ismeretlen fajok jelennek meg a természetben. Az egyik nevezetes eset a hullámos papagáj megjelenése Észak-Amerikában. A hullámos papagáj ugyanis eredetileg egy csak Észak-Ausztráliában létezett faj, mely azonban igénytelensége és kis helyigénye miatt az egész világon népszerű lett a hobbi-madarasok körében. S persze mindig akad nem jóhiszemű, gondatlan hobbista, aki megunja az állatokat, majd azokat kidobja, szabadon engedi. Ez persze a madár halálát jelenti szinte mindig, hiszen az nincs hozzászokva se a környezethez, se az éghajlathoz. Igenám, de Floridában az éghajlat jó ennek a madárfajnak, s a környezet se túl problémás. Az eredmény: ma már Floridában is létezik ez a madárfaj vadon élve.

A halhalál rossz emléke miatt azóta se merek próbálkozni. Szeretem az állatokat, nagyon elszomorít a háziálat halála, akkor is, ha "csak" egy hal. A kutyák és a macskák mellett inkább madarakkal kezdtem foglalkozni. Itt is meghalt egy madaram, de ez tényleg valami egyéni betegsége lehetett, nem emberi hiba.

Annak idején a fő ok, hogy abbahagyjam a pszichológia szakot ez volt. Ugyanis a 80-as években még az volt a konszenzus, hogy a pszichológusnak szükségesek a beható orvosi ismeretek. Ami azt jelentette: anatómia és fiziológia tantárgy, mint az orvoshallgatóknál, az utóbbi pedig azt: állatok élve boncolása. Egyszer részt vettem ilyenben, egész életre elég volt, s többet nem kértem belőle. Nekem az állat az házikedvenc, nem laboratóriumi eszköz. S még ha egyes esetekben ez szükséges is lehet, én személyesen inkább kimaradnék belőle. Abba is hagytam az egész szakot. (Ma már nincs ilyen gond, a mai felfogás szerint a pszichológus inkább bölcsész, mintsem orvos, így nincsenek ezek a tárgyak.)

Persze lehet azt mondani, hogy ez képmutatás, hiszen szedek gyógyszert, márpedig a gyógyszeripari kísérletekben megölnek állatokat. De én nem ítélem el a kísérletezőket. Csak én magam nem szeretnék részt venni benne.

Viszont arra jutottam, lehet ezt a hobbit űzni víz, sőt állat nélkül is. El is neveztem ezt vegetáriánus terráriumnak.

A napokban csináltam meg, azaz kezdtem csinálni. A legszebb szerintem a zárt ököszisztéma, azaz sose kell cserélni semmit benne. S légmentességgel a legjobb. Végülis a Föld bolygó is ilyen, csak a méret nagyobb, a Föld atmoszférája is zárt, kevés az űr felé a kipárolgás - ez szimulálható úgy, hogy lezárjuk állandóra a terráriumot, csak hetente párszor engedünk be levegőt negyedórára. Ha a rendszer tökéletes, víz se kell, hiszen a növények párolgása bent marad a rendszerben, az aztán felülről, szinte esőként visszahull a talajra, a levegő meg adott, hiszen ezt megtermelik a növények.

Igyekeztem a profi módszereket utánozni: azaz kavicsréteg, elválasztóréteg, aktív szén, talaj. A talaj kókuszhéjjal kevert föld. S kevés növény, mely kifejezetten kedveli a zártságot. Persze lehet aztán dísziteni, de én nem szeretem a különféle mesterséges terrárium-dekorációkat, a legszebb pár kavics, esetleg fadarab.

Persze eleinte locsolni kell, míg a rendszer be nem áll. Itt ellestem azt a profi módszert, hogy benzinkúton vett ionizált vizet kell használni, sose csapvizet, mert a csapvízben lévő klórral nem képes megküzdeni egy zárt akvárium/terrárium rendszere.

Egy dolog persze mindenképpen kell: a fény. Nem jó az ablak, mert a fény túl erős, a növények simán megfőnek délben. Az ideális a szoba belseje, lámpával. A legjobbak a speciális terrárium-lámpák, de az olcsó megoldás is megteszi: normál szobalámpa.

A gond persze a hulladék, hiszen mindenképpen lesz rothadás. Erre az egyik megoldás a tisztítás. De akkor a rendszer már nem zárt. A legjobb olyan pici állat beszerzése, mely megeszi a hulladékot. Erre a legjobb a szárazföldi törpe ászka, ez egy 1-2 mm-es kis rák, mely mindenhol megvan, ahol talaj van növényekkel. Amikor valahol a talajon van egy nagy nedves kő, s ezt megfordítjuk, jellemzően ilyenek lesznek ott, kicsit olyan, mint a pincebogár, de nála is kisebb. Ezek a kis rákok minden szerves hulladékot megesznek, viszont nem bántják az élő növényeket. 2 évig élnek, de terráriumban 5 évig is, hiszen ott nincsenek ellenségeik, s ha a körülmények jók, szaporodnak is - elegendő a kezdeti pillanatban betenni pár darabot, s el is lehet felejteni őket.

Még nem mondtam le valami látható állatról. Ami szóba jöhet: a csiga vagy valamilyen szárazföldi minibéka, de egyelőre nem akarom ezt, nem szeretnék megint halott állatot látni.

Mint látható, az eredmény messze van a profitól, a fő hiba a nem megfelelő elválasztóháló-használat. Most hagyom így, s ha elkezd penészedni, akkor újrarendezem 3 hónap múlva. De szeretném elkerülni, mert ez a kis ászkarákok kidobását jelentené, persze nem a szemétbe kerülnének, hanem a természetbe, de akkor is.

a feliratok angolok, mert akinek készült, az más nyelven nem ért

Azóta lett egy kis változtatás: kis átrendezés, s profi UVB-lámpa hozzáadása:

Miért jó ilyet csinálni? Alapvetően ez világépítés, s a természettől elidegenedett természetszerető ember lelki gyógyszere.

1998-ban pár hónapig biztonsági őr voltam. Helyileg ez a budapesti EMKE irodaház volt egyébként. Aztán sikerült elhelyezkednem egy bankban, de onnan kirúgtak a próbaidő utolsó napján. Így ismét kerestem biztonsági őri állást.

Volt egy hirdetés: idegen nyelven beszélő biztonsági őr kell, órabér 300-450 Ft, azonnali felvétel. Ez jónak számított, akkoriban 180-220 Ft között mozgott az órabér az iparágban.

Elmentem, azonnal felvettek. Elém tették a szerződést, persze időm se volt elolvasni, aláírtam. Mondták másnap jelenjek meg itt és itt, ott lesz az objektum (talán a Microsoft budapesti irodaháza volt, nem emlékszem már), most meg menjek és vegyem át az "egyenruhát", ami meghatározott színű nadrág, nyakkendő és zakó volt, a többi az én dolgom (ing, cipő). Megyek is, közben belenézek  a szerződésbe, az áll benne, hogy 180 Ft órabér, majd 6 hónap próbaidő után 280 Ft. (Eleve milyen "próbaidő" vállalkozók között, hiszen akkoriban minden biztonsági őr jogilag vállalkozó volt?)

Mentem, csak nem a ruhát átvenni, hanem ki az épületből.

Aztán pár napig még hívogattak, hogy peres eljárás indul ellenem, mert szerződést szegtem. Mondtam "leszarom", ők meg, hogy akkor indul a per. Ebben maradtunk, azóta is várom a meghívót a bíróságra.

A múlt héten volt az argentín elnökválasztás első fordulója, s vele együtt a parlamenti választás.

Argentína utóbbi 80 évében tulajdonképpen kétféle kormányzat volt: vagy katonai diktatúra vagy perónista civil kormény, ezek váltogatják egymást.

A perónizmus sajátos argentín jelenség, valami olyasmi, mint ami a magyar népi mozgalom volt a Horthy-korszakban, csak ez Argentínában hatalomra is tudott jutni. Alaptétele, hogy nem fogadja el se a baloldali, se a jobboldali eszmét, erősen nacionalista és szekularista. Három fő elve: társadalmi igazság, gazdasági függetlenség, nemzeti függetlenség. Elutasítja mind a jobboldalt (a liberalizmust), mind a baloldalt (a kommunizmust), helyettük szuverenista-populista irányt akar.

Amióta létezik perónizmus - ez hivatalosan 1946, amikor Juan Perón először nyert elnökválasztást -, Argentínában a szabad választások 80 %-át a perónisták nyerték meg. Annak ellenére, hogy Perón 1974-es halála után a mozgalom szétesett egy balos és egy jobbos szárnyra, s mind a kettő fegyveres harcot is folytatott egy időben.

Ez máig így van, mármint megosztottság. A mostani választáson így 3 fő erő indult.

A perónista baloldal a parlamenti szavazatok 39 %-ával megszerezte a parlamenti mandátumok 45 %-át, az elnökjelölt Sergio Massa első helyezett lett, a szavazatok 37 %-ával. A perónista baloldal most Unión por la Patria (Szövetség a Hazáért) néven fut, ez egy baloldali nacionalista párt (Latin-Amerikában ez nem furcsa, a baloldal jellemzően nacionalista), kb. mint egy nyugati szocdem párt, progresszívista jellemzőkkel, de erős nacionalizmussal és katolicizmussal, ez utóbbi alatt természetesen a jelenlegi római pápa reformista eszméit értve.

A perónista jobboldal a parlamenti szavazatok 27 %-ával megszerezte a parlamenti mandátumok 24 %-át, az elnökjelölt Patricia Bullrich harmadik helyezett lett, a szavazatok 24 %-ával, azaz kiesett a második fordulóból. A perónista jobboldal most Juntos por el Cambio (Együtt a Változásért) néven fut, ez egy középjobb párt, kb. mint egy nyugati kereszténydemokrata, konzervatív párt, alapvetően gadaságilag liberális, egyébként liberális-konzervatív, kevésbé nacionalista, mint a baloldal, közelebb áll a középjobb nyugati pártokhoz, mint a perónista baloldal a középbal nyugati pártokhoz.

A meglepetés most egy nyíltan nem perónista párt, neve La Libertad Avanza (A Szabadság Halad), a parlamenti szavazatok 27 %-ával megszerezte a parlamenti mandátumok 27 %-át, az elnökjelölt Javier Milei második helyezett lett, a szavazatok 30 %-ával, azaz ő lesz a második forsulóban az egyik résztvevő.

Úgy néz ki, az argentín választók megunták a hagyományos politikát, így kaphatott esélyt egy olyan ember, akinek programja teljesen szokatlan latin-amerikai viszonylatban. Egyrészt antiklerikális, a jelenlegi római pápát többek közt a gonosz birodalma elmebajos képviselőjének nevezte, ami azért egy létező álláspont az antiferencista tradicionalista katolikusok között, de Milei ezt nem keresztény hívőként mondja, hanem pont ellenkezőleg: szerinte a római pápával a fő baj, hogy kommunista. Milei kijelentette, hogy bár identitásban katolikusnak tekinti magát - alkotmánya szerint Argentína katolikus ország -, a judaizmus értékeit közelebbnek érzi magához (Milei olasz származású, semmi köze származásilag a zsidósághoz).

Identitáspolitikában egyébként nem homofób, bár a genderizmust ellenzi, de azt is liberális alapon: azaz magánügy, az állam ne foglalkozzon ezzel.

Tulajdonképpen ez egyetlen dolog, amiben osztja a konzervatív identitáspolitikát az az emberölés kérdése: ellenzi mind az abortuszt, mind az eutanáziát, ezeket gyilkosságnak tekinti.

A gazdaságpolitikai elképzelései még sajátosabbak: gyakorlatilag anarchokapitalista, az államot minimálisra akarja csökkenteni, meg akarja szüntetni az argentín jegybankot, be akarja vezatni az USA-dollárt hivatalos pénznemként. Emellett mindent piacosítani szeretne, elenzi nem csak a kommunizmust, de bármilyen akár mérsékelt szociáldemokrata irányt is.

Külpolitikában abszolút USA-párti, kiléptetné Argentínát a BRICS-ből. Ebben teljesen osztja a nyugati konszenzust: ellenséges mind Oroszországgal, mind Kínával szemben.

Ez utóbbi talán a legsajátosabb: ilyen programmal bekerülni az elnökválaztás mésodik fordulójába Argentínában szinte hihetetlen fordulat. Ez azt jelenti: az argentínok tényleg nagyon el vannak keseredve.

Ráadásul abszolút esélyes a győzelemre: tegnapelőtti hír, hogy a jobboldali perónisták felszólították szavazóikat, szavazzanak a november 19-i második fordulóban Mileire!

Bizarr fejlemény lehet ebből: anarchokapitalista kísérlet Latin-Amerikában!

A magyar médiák megint nem igazán értik mi van. Ahogy ez a brazil Bolsonaro esetében is volt, Milei pedig bizony radikálisabb Bolsonarónál, s persze nevezhető ugyan rendszerkritikusnak, populistának, meg szélsőjobbnak, de egyáltalán nem abban az értelemben az, ahogy ez a magyar újságírók szóhasználatában szokás.

Az újabb izraeli-palesztín háború kapcsán megint megjelent a két zsidó szélsőség.

Az átlagmagyarnak meglepetés, hogy két szélsőség van, mert ő csak egyet szokott ismerni: a mindenhol nácikat látó zsidó szélsőségest, aki szerint Izraelnek joga van mindenre, míg mindenki másnak meg semmire. Hiszen Magyarországon ez a ballib szellemiség egyik sajátos alkotóeleme.

Persze ez is megjelent most. Aki teljesen komolyan nyilatkozik, hosszú történelmi ívet vonva a keresztény antijudaizmustól a Hamaszig, mely szerint az egész világ a zsidók gyűlölete körül forog, s mindenki antiszemita, az is, aki esetleg nem az, mert az is az tudatalatt.

Ami meglepetés: megjelent a másik szélsőség is. Nyugaton ez persze régi jelenség: a zsidó aktivista, aki palesztín zászlót lengetve követeli kb. Izrael megsemmisítését.

A Partizán igen bátor. Már kapott csúnya kritikát is emiatt, de tény: meg merték jeleníteni ennek a típusnak az immár Magyarországon is megjelent példányát.

A magyar zsidó lány, az ex-cionista Hanna olyan szankciókat követel Izrael ellen, amik manapság Oroszország ellen mennek. A műsorban szintén szereplő, Magyarországon élő palesztín menekült csaj sokkal mérsékeltebben szólal meg Izraelről, mint Hanna!

Nekem az ilyesmi baromira nem tetszik. Azt érzem, mint ami a már szerencsésen haldokló Határátkelő blogon zajlott éveken keresztül: amikor nyugatra kiment magyarok láthatóan nem találták meg ott számításukat, s ezt azzal kompenzálják, hogy éjjel-nappal Magyarország ellen küzdenek a neten, lásd "letagadom, hogy magyar vagyok, mert zorbánfasiszta mucsaizmus tombol volt hazámban". Ugyanezt érzem Hannánál: kiment Izraelbe lelkesen, nem tetszett neki, visszajött, s most átállt az ellenoldalra, a csajnak néha szabályosan remeg a hangja, érezhető mennyire személyes nála mindez. Nagyon mérges Izraelre, hogy az nem bizonyult annak a földi paradicsomnak, amire ő számított!

S nem mondom, hogy minden szava hazugság lenne, mert pl. elmond jogos kritikákat - lásd, a palesztínok másodrendű emberek Izraelben, az állam mindegyikükre a priori terroristaként tekint, stb. -, dehát mindez egyáltalán nem indokolja ezt a személyes, teljesen abszurd érzelmet.

Most vasárnap lesznek az önkormányzati választások Bulgáriában. A hangulat általános unalom, tulajdonképpen az egész senkit se érdekel. Eleve alig lehet észlelni a kampányt, gyakorlatilag nincs.

A két fő politikai erő, Bojko Boriszov GERB-je és az annak leváltására létrejött PP kiegyeztek egymással gyakorlatilag mindenben, együtt kormányoznak, mindez az amerikai követség bölcs útmutatásai alapján. S azóta csatlakozott hozzájuk a török párt is. Ez a három párt minden lényegesben egyetért, így harc sincs.

Még 1 éve is az volt a PP szövege, hogy Boriszov korrupt maffiózó diktátor, mára kiderült róla, hogy euroatlantista demokrata, s immár minden korrupciós vád alól fel lett mentve. Még az alól is, amiről pedig mindenki tudja, hogy tény: másfélmillió eurós barcelonai háza ügyében éppen a napokban lett megszüntetve a vizsgálat, "kiderült" nem csak az, hogy nem történt semmi visszaélés, de az is, hogy a ház nem is az övé.

Persze nem meglepetés. A "korrupt" szó jelentése euroatlantistául "nem fogad szót nekünk", a "diktátor" meg azt jelenti: "nagyon nem fogad szót nekünk". Dehát Boriszov tisztelegve szót fogadott, szóval nem lehet korrupt diktátor!

A bolgár önkormányzati rendszer a magyarhoz képes szinte átláthatatlanul bonyolult. Az ország területe fel van osztva 265 "községre", ez a neve, ez magyarul azonban inkább "járás", ezért a továbbiakban így fogom nevezni.

Önkormányzati képviselők csak járási szinten vannak, listásan választhatók.

Polgármesterből viszont több szint is van:

• minden járásnak van polgármestere, aki automatikusan polgármestere a járás székhelyének is, erre szavaz a járás minden lakosa,
• minden járásban a járásszékhelyen kívüli településeknek van saját polgármestere is, kisebb jogultsággal, mint a járás polgármesterének, ezekre csak az adott települések lakosai szavaznak,
• ha egy adott településnek van valamilyen elkülönült része, annak van "polgármesteri képviselője", még kisebb jogosultsággal, erre megint csak a helyiek szavaznak,
• 3 járásban (Plovdiv, Szófia, Várna) vannak kerületek is, itt van "kerületi polgármester" is.

Attól függően, hogy valaki hol él, szavazhat 2-5 szavazáson.

Persze, mint Magyarországon, politikai jelentősége csak a nagyvárosoknak van, kisebb helyeken a jelölt személye mindennél fontosabb.

De immár a politikai jelentőség is lecsökkent, hiszen a 2 legnagyobb erő együtt kormányoz.

Szófia persze így is fontos hely. Itt él Bulgária lakosságának negyede. Láthatóan Amerika ezt is elintézte: a GERB direkt egy népszerűtlen jelöltet indított Szófiában, egy tv-s újságírót, átlátszó az egész: hogy könnyen nyerhessen a PP jelöltje. Olyan szinten népszerűtlen a GERB jelöltje, hogy a GERB szavazótáborának egy része elindított egy független jelöltet is.

Az egykor hatalmas, ma már csak kispárt bolgár szocialistáknak volt annyi eszük, hogy nem indítottak jelöltet, hanem beálltak egy független baloldali jelölt mögé. Aki a jelenlegi számítások szerint még arra is esélyes, hogy második helyezett legyen. Azaz a PP embere csak a második fordulóban fog nyerni, a felmérések most első helyet jósolnak neki, de csak 28 %-ot a biztos választók közül, márpedig 50 % kell az első fordulós győzelemhez.

Szófia a legeuroatlantistább város Bulgáriában, szóval kizárható a balos független nő győzelme, mert még az ő mérsékelt rendszerkritikussága is oroszpárti komcsivá teszi őt az euroatlantista többség szemében. S természetesen ez még inkább elmondható a szélsőjobbnak mondott Vazrazsdane jelöltjéről, aki teljesen esélytelen, 5 %-ot és negyedik helyet jósolnak neki.

A bolgár neten terjed a felhívás: listásan szavazzunk a Vazrazsdane pártlistájára, de polgármesterként a balos független jelöltre. Magyar szemmel furcsán hangzik, kb. mintha azt mondaná valaki, szavazzunk a Mi Hazánkra listán, de egyéniben Jámbor Andrásra (persze a párhuzam nem teljesen áll), de bolgár kontextusban ez teljesen logikusan hangzik.

A csukcsok voltak a Szovjetrunióban a "mucsai" megfelelője. Míg a kaukázusi a bűnözőt, csalót jelentette, addig az északi népek a primitívséget, s közülük is a csukcsok voltak a fő példa.

Az északi népek Oroszországban kb. azok, mint az indiánok Amerikában.

Az alapvicc szerint amikor egy csukcs felvételét kéri a Szovjet Írószövetségbe, majd kiderül egyetlen orosz írót vagy könyvet se ismer, végül megkérdezik tőle "csukcs, te tudsz egyáltalán olvasni?", mire ő "író vagyok, nem olvasó".

Csukotka - a csukcsok hazája - hatalmas terület, 700 ezer km2, de alig 50 ezer lakos. Szubarktikus éghajlat, a tél 10 hónaoig tart, alig van növényzet. Az emberek hagyományosan tengeri halászatból és vadászatból élnek meg, rozmárokra és bálnákra vadásznak, valamint rénszarvasokat nevelnek. Ma Oroszországban a rozmár és a bálna védett állat, vadászatuk tilos, egyedül a csukcsok számára engedélyezett a vadászat, nekik is kizárólag hagyományos eszközökkel.

A terület formálisan Oriszország része a XIX. sz. elejétől, a valóságban az orosz hatalom teljesen jelképes volt a távolság, a rendes közlekedés hiánya miatt. Még a szovjet hatalom is jelképes maradt: voltak persze vicces dolgok, mint rénszarvasnevelő és bálnavadász termelőszövetkezet, meg Lenin-képek kiakasztása, de mindez nemigen változtatott a viszonyokon. A kevés kiküldött csinovnyik örült, ha életben maradt, nemigen volt semmilyen lehetőség a terület tényleges irányítására.

A sámánista csukcsok egyébként pont azt tették a Lenin-képekkel és a vörös csillaggal, mint a XIX. század során a keresztény misszionáriusok áltak adott ikonokkal és keresztekkel: elhelyezték őket a sámánista jelképek mellé, hogy akkor ezentúl őket, a messzi, meleg éghajlatról érkezett furcsa orosz emberek totemjeit is tisztelik majd imáik során.

A propaganda sikertelenségét jelzi egy 1961-es vicces eset, állítólag valós sztori. A kommunista szervezők büszkén mesélik a csukcsoknak 1961-ben, hogy Gagarin az űrben járt, íme milyen hatalmas a szovjet tudomány. Mire a csukcsok válaszolnak "persze örülünk, hogy ti oroszok is eljutottatok az űrbe, de a mi sámánjaink heti rendszerességgel utaznak az űrbe, sok idegen bolygón is jártak, mindez évezredek óta, szóval számunkra ez azért nem akkora szenzáció".

Rendes állami hatalom csak a XX. sz. 50-es éveiben lett a környéken, amikor megépült a Szovjet Haditengerészet helyi támaszpontja a Bering-tenger partján, Anadirban (ez Csukotka fővárosa) és megnyílt az Anadiri Repülőtér. A távolságot érzékelteti az a tény, hogy Moszkvából Anadirba a repülési idő ugyanannyi, mint Moszkvából New Yorkba, kb. 9 óra. A helyi időzóna Moszkva +9 óra, ez a legkeletibb időzóna Oroszországban a 11 időzóna közül.

Valójában Csukotka Oroszország egyetlen része, mely részben a nyugati féltekén van - Csukotka legnagyobb része, a Csukcs-félsziget a nyugati féltekén található.

Ami igaz Amerikára a fehérek és az indiánok találkozására az itt is sokban igaz, az eltérés, hogy az oroszok sose irtották a helyieket, földjeiket nem vették el, ennek értelme se lett volna, hiszen föld így is túl sok volt. Az orosz kolonizáció betelepülést jelentett. Itt teljesen külön, azaz a kevés város orosz, a falvak meg csukcsok.

A csukcs kultúra lassú eltűnése itt teljesen az orosz élelmiszerek bejövetele miatt indult be. Első ok természetesen a vodka - az eszkimókkal rokon csukcsok nem bírják az alkoholt, viszont imádják, Csukotkában ma az alkoholfogyasztés az orosz átlag másfélszerese, az alkoholisták aránya 10-szeres az orosz átlaghoz képest. Nagyobb baj, hogy a csukcsok elfelejtették a hagyományos étkezést, az ottani éghajlathoz feltétlenül szükséges a különböző mohák, gyógynövények ismerete, ez védte meg őket a hosszú telek alatt. Most viszont mindenki inkább cukrot, csokoládét, kávét, dohányt vesz, ezt fogyasztja. A legnagyobb baj pedig a tea elterjedése, ez teljesen kiszorított minden helyi gyógyitalt, viszont nem helyettesíti azok hatását. Az eredmény: arányosan itt a legtöbb beteg ember Oroszországban, Ami maradt a hagyományból az a nyers hal-, rozmár-, bálnahús fogyasztása, ez is ma már erősen sózva az elérhető olcsó só miatt.

Mára a nyelv is kezd eltűnni. A csukcsok fele orosz anyanyelvű, a fiatalok a csukcs nyelvet alig ismerik, még értik, de aktívan már nem képesek használni.

Csukotka keleti része pár kilométerre van az USA-tól. Kölcsönös megállapodás van a két ország között, mely máig működik: a csukotkai csukcsok vízummentesen utazhatnak az USA-ba, amennyiben rokonaik vannak Alaszkában, ahogy az alaszkai eszkimók is vízummentesen látogathatják csukotkai rokonaikat, évente legfeljebb 90 napra, s csak meghatározott belépési pontokat használva. Vízum helyett az így utazóknak csak jelezniük kell előre utazásukat, más engedély nem szükséges. Ez az egyik a kevés kivételek közül az egyébként szigorú amerikai vízumpolitikában.

Sajátos történet: amikor az ember belátást kap a "konyhába", miközben nem lenne joga ott lennie.

2002-ben éppen munkajog vizsgán vagyok - mellesleg talán a legunalmasabb tárgy az egész jogi karon -, amikor akaratlanul hallom, hogy a két vizsgáztató egymás között beszéli meg mi lesz a KDNP sorsa. Nem mondom a nevüket az egyikük aztán a KDNP másodvonalában szerepelt, sose ért el fontos pozíciót, a másik még lejjebb szinten volt, de láthatóan mindketten a párt valamiféle belső agytrösztjéhez tartoztak, s éppen a vizsgáztatás szüneteit éreztek megfelelő pillanatnak a pártügyek megbeszélésére.

Sokfelől tapasztaltam: a nagy döntések jellemzően így születnek, nem a hivatalos vezetőségben, nem a szervezeti egységekben, hanem belső informális körökben, s sokszor a döntést ilyen szakértői szinten csinálják meg, a hivatalos vezetés jellemzően csak rábólint vagy éppen nemet mond a kidolgozott döntésjaslatra.

Mindenhol ezt tapasztaltam. Voltam civil szervezet vezetőségi tagja és folyamatosan ezt láttam, de ismeretségeim réven ezt tudom a kommunizmusbeli pártdöntésekről is. S amikor én voltam egyszer vezető az egyik magyarországi egyházban, pont ugyanez zajlott, sőt a legkeményebb helyzetekben a döntéseket nemhogy a belső szerv hozta, hanem egy ember, én - már az ókori rómaiak tudták, van amikor diktátor kell, s nincs idő köztársaságot meg tanácskozást játszani.

Hát, itt is ezt láthattam.

A KDNP elég sajátos képződmény. Azon kevés magyar pártok egyike, mely bár összeomlott, mégis feltámadt. Persze a feltámadás formális lett, a KDNP ma se önálló párt, de a többi sorstársa még formálisan se maradt meg, ma már semmi Kisgazdapárt, MDF, SZDSZ nincs, s nem kell sokat várni, hogy az MSZP is oda kerüljön melléjük. Hamarosan az egyetlen megmaradt rendszerváltozáskori párt a Fidesz lesz.

A KDNP ugyanis az 1994-1998 parlamenti ciklusban de facto kettészakadt. Egy rész az MDF mellé állt, másik rész pedig független akart maradni.

Ekkor volt a Fidesz jobboldalra való átmenetének időszaka. A korábbi jobboldal a kérdésben erősen megosztott volt, egy rész elfogadta a Fideszt, más rész meg a Fideszt idegen elemként kezelte. A tagság - jobban mondva: a jobboldali szavazótábor keménymagja - erősen a Fidesz ellen volt, erősebben, mint a vezetőség. Jól emlékszem még 1998 elejéről egy ilyen gyűlésre Zsámbékon, melyen magam is jelen voltam hallgatóként, ahol a jobbos közönség simán leliberálisozta Orbánt.

A KDNP függetlenista szárnya ezt akarta kihasználni tulajdonképpen, a Fidesz ellen lépett. Csakhát a jobboldali pártok vezetése már a másik irányban döntött: szövetkeztek a Fidesszel. Ami el is vezetett az első Fidesz-kormány megalakulásához 1998-ban.

Közben ez a KDNP-rész átvette a párt vezetését 1996-ban. De a dolog jogilag problémás volt, többéves bírósági hercehurca kezdődött, ez egészen 2002-ig tartott.

A "függetlenisták" vezetője Giczy György volt, aki tulajdonképpen csak rossz időben volt jó helyen. Ő ugyanis már akkor a MIÉP mellé állt nyíltan, amikor ez még tabu volt az egységes jobboldalt szervező Orbán számára. S ezt a nyugatiak se fogadták el, a KDNP-t kizárták akkor az Európai Néppártból (csak 2002-ben lett visszaengedve, ha jól emlékszem).

Én egyébként jártam egyszer KDNP-s nyitott taggyűlésen, ahová a párttagok mellett meghívott tagjelöltek is elmehettek (én is az voltam, bár aztán sose léptem be), ez 1999-ben volt Budakeszin, a művelődési házban. Tulajdonképpen a mondanivaló ugyanaz volt, mint a MIÉP-ben, csak értelmiségibb módon és zsidózás nélkül, meg udvariasan lenézően beszéltek Csurkáról és vallásáról. Ma már viccesen hangzik, de volt egy ilyen sajátos helyzet akkor, hogy a MIÉP-ben a reformátusok tengtek túl, míg a KDNP-ben a katolikusok - ez persze számomra pont jó volt, engem mint ortodoxot így egyik tábor se tekintett "gyanús alaknak".

Közben a másik KDNP-szárny képviselői beléptek az MDF-be, majd a Fideszbe. Közben megcsinálták az ellen-KDNP-t is MKDSZ - Magyar Kereszténydemokrata Szövetség - néven S végül 2002 végén a bíróság nekik adott jogerősen igazat. Ekkor az MKDSZ egyszerűen átvette az KDNP-t, Semjén lett de facto az új vezető, ő volt a leginkább Fidesz-közeli az MKDSZ vezetésében.

Hivatalosan még a már aggastyán Varga László lett a párt elnöke, az akkor már 91 éves Varga a valóságban inkább tiszteletbeli elnök lett, kora miatt nem igazán csinált semmit - de személye fontos volt, egyrészt 1944-ben ellenezte a német megszállást, azaz így kiváló "antifasiszta" renoméja volt, másrészt az utolsó ember volt a KDNP-ben, aki még 1949 előtt is parlamenti képviselő volt. A gyakorlatban a pártot annak alelnöke vezette, azaz Semjén Zsolt, aki aztán hivatalosan is pártelnök lett Varga 2003-as halála után.

Az én vizsgám ebben az időszakban volt, már megvolt a döntés Giczy ellenében. S hallom a vizsgáztatók beszélgetését, abban az "ez a Zsolti gyerek jó lesz" mondatot. Persze, Semjén akkor 40 éves volt, azaz tényleg gyerek a pártvezetéshez képest, Vargának az unokája lehetett volna.

Én meg erre felemelten fejelmet, a tanárok észrevették, s onnantól abba is hagyták a pártügyek további megvitatását.

Már meséltem a sajátos kubai filmpolitikáról.

Lényege röviden: még a régiószinten enyhe kádárista cenzúrához képest is kevesebb korlát volt Kubában. Kubában a tv-ben, a mozikban gyakorlatilag mindent bemuttak, minden népszerű külföldi filmet. Kubába beengedtek gyakorlatilag mindent, kifejezetten antikommunista alkotásokat is akár, ha azok nem irányultak direkt módon a kubai rendszer ellen. Amit kifejezetten tiltottak az csak 2 műfaj volt: a kemény pornó és a durva horror, utóbbit állítólag azért, mert Fidel utálta ezt a műfajt.

Szóval olyan filmeket láthattam Kubában, melyeket Magyarországon csak a rendszerváltozás után lehetett megnézni.

Viszont az ideológiai, politikai szempontból legrizikósabb filmeket csak a fő állami tv-csatornán mutatták be egy Tanda del Domingo (kb. "Vasárnapi műsor") nevű vasárnap délutáni műsorban, jellemzően egymás után 2-2 filmet minden vasárnap. Tulajdonképpen a legérdekesebb filmeket.

Ez a Tanda del Domingo úgy zajlott, hogy megjelent a képernyőn egy 60 éves körüli bácsi, neves őskommunista elvtárs (már akkor kommunista volt, amikor még Fidel Castro se volt az!), hivatalosan pedig a Havannai Egyetem egyik művészettörténet professzora, név szerint Mario Rodríguez Alemán, gúnyneve szerint Mario Rodríguez Alemán Democrático (Alemán = Német, Alemán Democrático = Német Demokratikus). Az emberke imádott beszélni, így nem ritkán képes volt minden film előtt akár 30-40 perces előadást is tartani, mintha az egyetemen lenne. Hosszasan, bonyolultan, de mindig eljutott oda, hogy a fehér az fekete, a fekete meg fehér, s minden ami van az kódoltan Fidelt igazolja.

Én párszor láttam őt személyesen is, ugyanott, ugyanabban az épületben voltam diák 1985-1986-ban, ahol ő tanított, bár nekem sose tanított, mert én nem azon a szakon voltam, ahol ő jeleskedett. Ő volt tulajdonképpen a kubai Aczél György, csak neki nem volt politikai hatalma, hiszen nem volt tagja az ország vezetésének, de informális hatalma óriási volt. Érdekesség: az említett emberke húga volt 1984-1985 között a múzsám spanyol nyelv és irodalom magántanára, amikor még nem ismertem őt (1985. szeptember 2-án ismertük meg egymást, a tanévnyitón).

Mario Rodríguez Alemánt elkezdtek utánozni, tömegesen. Nem viccből, komolyan. Elkezdtek "forradalmi" elemzéseket csinálni a legkevésbé lényeges filmekről is.

Az őrület csúcsa az Isaura, a rabszolganő című brazil szappenopera bemutatása volt Kubában 1984-ben. Nagyon népszerű volt persze. Még arra is képes volt Kuba, hogy meghívták a teljes stábot Havannába. Nagy volt az öröm, mert a két főszereplőt - Isaurát és a gazdáját, Leônciót - alakító színészekről kiderült: hithű kommunisták, különösen Rubens de Falco - Leôncio - mondott olyan forradalmi beszédet Havannában, hogy az még a kubai szabványok szerint is kissé túlzónak tűnt, de Lucélia Santos - Isaura - is hitet tett, hogy a világ legjobb rendszere a kubai.

Nagy öröm volt Kubában, de aztán jöttek mindenféle akadékoskodó kubai értelmiségiek, akik lehűtötték a kedélyeket: lehet, hogy a színészek rendes kommunisták, forradalmárok, de maga sorozat antikommunista, ellenforradalmi mű!

S lassan mindenki belátta: az Isaura, a rabszolganő sorozat tényleg burzsoá propaganda, ügyes propaganda a forradalom ügye ellen.

S jöttek a hosszú stúdióbeszélgetések, egyszerű emberek és ismert személyiségek, akik hosszasan és alaposan leplezték le az ármányt. A kulcs a sorozat utolsó része.

A sorozat ugyanis röviden arról szól, hogy Leôncio reménytelenül szerelmes rabszolgájába, Isaurába, aki nem viszonozza ézelmeit. Ez a szerelem olyan mértékben elveszi Leôncio eszét, hogy képtelen rendesen üzemeltetni az ültetvényt, azt lassan teljes csődbe taszítva. Itt lép képbe Álvaro, brazil milliárdos, aki rendkívül modern ember, már minden rabszolgáját felszabadította, s mellesleg szerelmes lesz Isaurába. A végkifejlet: Álvaro megveszi Leôncio minden tartozást, majd csődeljárást indít ellen, aminek következtében Álvaro lesz Leôncio ültetvényének tulajdonosa. Ekkor Álvaro felszabadít minden rabszolgát az ültetvényen, majd feleségül veszi Isaurát. Az ültetvényen a volt rabszolgák örömünnepben törve ki ünneplik Álvarot, aki olyan rendes ember, hogy kihirdeti: minden volt rabszolga maradhat az ültetvényen, immár mint szabad bérmunkás.

S itt van az ideológiai probléma. Rögtön kettő is:

• a sorozat pozitív színben tünteti fel a kapitalista kizsákmányolást, hiszen Álvaro, a milliárdos abszolút pozitív hős,
• s nem elég ez, de a népet meg idióta csürhének állítja be, hiszen azok még ünneplik is kizsákmányolásukat!

Sok kritikát hallottam ezekben a beszélgetésekben. Kedvencem, amikor felállt egy utca embere, középkorú nem túl művelt kinézetű néger ember, aki kifejtette: nem tudja elfogadni, hogy a volt rabszolgák miért nem üldözték el az új tulaj Álvarot, miért nem alakítottak dolgozói szövetkezetet, majd miért nem indultak meg kapával-kaszával a vállukon Rio felé (akkor az volt a brazil főváros), kikiáltani a proletárdiktatúrát.

Nagyon gyakori tévhit, hogy ha az ember valamikben hisz, akkor azt hiszi, hogy ezek együtt vannak, egyfajta "csomagban". Különösen így van, ha a csomag része valamilyen politikai-ideológiai álláspont is.

Van is erre egy magyar közmondás "aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet". Pedig de, lehet, a virág szeretete egy teljesen önálló valami, semmi kapcsolata más témákkal.

Három területen találkoztam nagyon erősen ezzel a makacs tévhittel: állatok szeretete, sportkedvelés, természetes életmód.

A sportkedvelésben talán ma már a legkisebb ez, ma már "baloldalon" erős a sportellenesség, aminek oka, hogy Zorbán nagyon sportpárti.

De az állatszeretetben ez máig tartja magát. Mind "baloldalon", mind "jobboldalon" tartja magát az, hogy "mi" állatbarátok vagyunk, míg az ellenoldal meg közömbös, ha nam is rögtön állatellenes. Ballib ismerőst, aki azt hangoztatta, hogy aki szereti a kutyákat, az csakis "felvilágosult" lehet, csak úgy tudtam meggyőzni, hogy rámutattam Putyin esetére, aki közismerten kutyás ember, tényleg ő gondozza saját kutyáit, ezek nem "protokollkutyák" - csak el kellett ismernie, hogy Putyin állatszerető és nem "felvilágosult".

A természetes életmód esetében pedig saját hosszú tapasztalatom van, 2001-2006 között bioboltot üzemeltettem ugyanis. Lassan megfigyeltem, hogy van egy "balos" biotermék-vegán-gyógynövény-alternatívgyógymód kedvelői kör és van egy "jobbos" biotermék-vehán-gyógynövény-alternatívgyógymód kedvelői kör. Tök ugyanazt kedvelik, de a narratíva egész egész más:

• a balos kör szerint: mindez modern, nyugati, progresszív, tudományos, zöld, környezetvédő, nyitott, felvilágosult szellemiség, mely szemben áll a magyarkodó mucsai bunkósággal,
• a jobbos kör szerint: mindez ősi, keleti, hagyományos, szellemi, hagyományörző, környezetvédő, ternlészettisztelő, misztikus szellemiség, mely szemben áll a romlott nyugattal, mely gyógyszerekkel mérgez minket.

Aztán vicces volt, amikor a két kör egy-egy tagja egyszerre jelent meg a boltban, s bámulták egymást, nem értve, a másik mit keres ott.

A baj néha az volt, hogy nem lehetett azonnal kiszúrni ki melyik kör tagja. A boltos meg nem jó, ha nyíltan politizál. Konkrét eset: 2006-ben a parlamenti választások második fordulója utáni napon bejön egy motoros-bőrruhás, 35 év körüli ember, erősen feldúlt állapotban, s nagyon gyorsan a választásokról kezd beszélni. Kijelentette, hogy nagyon sok a buta ember az országban. Várakozva nézett rám, éreztem, hogy valamit mindenképpen mondanom kell erre. Feldúlt ember, korban és kinézetben fideszesnek néz ki, buta emberekről beszél – hát nyilván ez csakis egy fideszes lehet, aki azért van feldúlva, mert kicsivel ugyan, de vesztett a Fidesz. Így kinyögtem: – Igen, kevés hiányzott a győzelemhez.

Erre az ember eszeveszett tekintettel felkiáltott: – Kevés hiányzott??? Dehát mi nyertünk, de kevéssel. Éppen ez a baj, túl kevéssel! Szóval nagy baki volt, a motoros ember ballib szavazónak bizonyult! Aztán nagyon gyanúsan nézett az ember, el lettem könyvelve "a fideszes bioboltosnak".

Most Lengyel elvtárs rendkívül őszinte: cikkében kimondja a liberális elit igazi véleményét, mely szerint ők a humanisták, mindenki más pedig barbár. Szeretem az ilyen megszólalásokat, mert valóban, maszk nélkül megvilágítják, miért szükséges mindent megtennünk ennek az elitnek a bukásáért.

A lengyeli világkép következetes. Riasztó, de következetes, nyíltan leírja, hogy itt csak kétféle ember van:

• a jó ember (aki velük ért egyet), a humanista: aki felvilágosult, okos, nem rabja érzelmeinek, a tudomány lelkes híve, nem saját érdekeik, hanem a nagy egészet figyelembe véve érvelnek,
• a rossz ember (mindenki más), a barbár: tudományellenes, buta, gyűlölködő, agresszív, nem lát távolabb saját orránál.

Egy anoním kommentelője még jobban kibontja ezt a gondolatot: elmondja, hogy a liberális elit ott követte el a hibát, hogy naív hite miatt az emberi jóságban, kiadta kezéből a hatalmat: előbb a liberalizmust demokratizálta (pedig az eredeti liberalizmus sose gondolta, hogy felelőtlen emberek - értsd megfelelő vagyonnal és tudással nem rendelkezők - számára is biztosítani kellene a közügyekbe a beleszólást), majd pedig a technológiai robbanás a XX. sz. végén minden lerombolt, immár az internet miatt a liberális elit befolyásolási képessége is erősen lecsökkent, így a "barbárok" képesek voltak magukat megszervezni.

Nyilván a maguk szemszögéből igazuk is van. Mindig fájdalmas, amikor egy törpe kisebbség érzi, a hatalom csúszik ki kezéből, sőt immár nem is hallgat rá a nagy többség, melyet csak nem sikerült kiemelni a "barbárságból". Pedig ez csak azt jelenti: a törpe kisebbség értékrendje ellentétes a többségével, ellenkező esetben ugyanis nem lenne "barbárság" se. Az átlagember sose lázad a számára jó ellen, akkor se, ha azt eredetileg erőszakkal kényszerítették rá.

Miről is van szó? A humanizmus megbukott, s nem kell félni a "humanizmus" szót használni. Tudom, nehéz, mert ez egy pozitív szó, kevesen merik kimondani, hogy nem az. Pedig de az, a humanizmus egy káros ideológia. A "humanizmus" szó szótári meghatározása (Oxford Dictionary): "észelvű szemlélet vagy gondolatrendszer, amely az emberi, nem pedig az isteni vagy természetfeletti dolgoknak tulajdonít elsődleges jelentőséget". Azaz a humanizmus alapja az ateizmus, persze eredetileg szégyenlős, szekularisra változatában.

Alapvetően a humanizmus európai jelenség, hiszen Európa az ateizmus központja. Az iszlám világban nincs humanizmus, mert ott az ateizmus marginális jelenség.

A humanizmus tehát ateizmus, s következménye pedig a liberalizmus. (Szóval Lengyelnek teljesen igaza van, a humanizmusból valóban következik a liberalizmus.) Az az alapvető téveszme a humanizmus alapja, hogy az ember képes Isten nélkül megoldani saját dolgait, ami viszont már ismert "sátánizmus" név alatt. Azaz a humanizmus a sátánizmus szinonímája.

Mi keresztények büszkén vállaljuk a "barbár" szót, ha az a fenti értelemben van használatban. Hiszen így a "barbár" jelentése nem más mint "aki a többség érdekét helyezi előtérbe, Isten értékrendje szerint".

Semmi szükség itt a szavakkal játszani és kitalálni "keresztény humanizmus" típusú kifejezéseket. Ez olyan mint a "kereszténydemokrácia", káros szavak, melyek esetleg lehetnek hasznosak a politikai harcban, de komolyan venni őket nem szabad.

A régivágású ballib megmondóembereknél az a jó, hogy mivel már nem politizálnak aktívan, képesek időnként teljesen őszinték lenni.

Maga az egész interjú unalmas, egyetlen értékes mondata van: amikor Krasztev kimondja "már nem mi határozzuk meg a narratívát".

Igen, pontosan ez a lényeg. Antall azért bukott meg, mert egyáltalán nem próbálta meghatározni a narratívát, majd Orbán szintén azért 2002-ben, mert csak részben tette meg ezt, s jellemzően csak a díszítésekben. Orbán pedig azért nyer 2010 óta folyamatosan - persze nem csak ezért -, mert kezébe vette a narratívaképzést.

Van egy érdekes angol publicista, pontosabban Oroszországban született, gyerekkorában vándorolt Angliába, zsidó az identitása, orosz-angol anyanyelvű, de csak angolul ír/előad. A neve Konstantin Kisin - ez a YT-csatornája -, népszerű az alt-right körökben Amerikában és Angliában is, kb. az a kör, ahová a Magyarországon is ismert kanadai Jordan Peterson tartozik.

Tőlem persze távol áll sok tekintetben, hiszen Kisin szélsőséges liberális-konzervatív, piacifundamentalista, viszont mondandójában sok az érték. Nyilván ő azt is kritizálja a baloldalban, amivel nekem nincs problémám, s sokszor nevetségesen szélsőséges az antikommunizmusában (a gyerekkori moszkvai élmények hatása lehet ez).

Miért népszerű? Mert határozottan, bátran kiáll a genderizmus, a BLM, s általában az egész woke-progresszív-zöld áramlat ellen. S mindezt mindig a klasszikus liberalizmus nevében teszi. Kb. olyanokat mond, mint Puzsér mondott 2 évvel ezelőtti ballib fordulatáig: azaz a mai liberálisok nem igazi liberálisok, meghamisították a liberalizmust, balra tolódtak, ezért vissza kell állítani az eredeti liberalizmust.

A lényeg: arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs fontosabb a narratívaképzésnél. Egy 1974-ben közétett szociológiai tanulmányra mutat rá, melyben a szerző leírja az Abilene-rejtélyt.

Az Abilene-paradoxon lényege: egy család ül otthon, mindenki jól érzi érzi, míg valaki fel nem veti, mi lenne ha most mindnyájan elmennének vacsorázni Abilene-be (város Texasban, pár kilométerre a család lakásától), mire mindenki igent mond. Elmennek, s a végén kiderül: valójában mindenki otthon szeretett volna maradni, de mindenki azt hitte, rajta kívül mindenki más el akar menni vacsorázni Abilene-be, ezért mondott igen, nehogy "kilógjon a sorból".

A következtetés nyilvánvaló: az nyer aki képes meghatározni mit gondol az átlagember közakaratnak, amihez képes nem érdemes kilógni a sorból.

Mert a kisember mindig alkalmazkodik. Minden rendszerben. Ha úgy érzi a tömeg, hogy a libbant értékrend a vezérelv, akkor ahhoz fognak. Ha meg mást hisz vezérlő elvnek, akkor ahhoz.

Tökéletesen látható ez a magyar közéletben is. Kádár alatt a rendszerkritikát szinte mindenki beburkolta a "szocializmus reformja" csomagolásba, sokszor teljesen antikommunista elképzeléseket is, sok akkori reformkommunista személyiség csak azért mondta magát reformkommunistának, mert ez volt keret. Most meg mindenki a "demokrácia javításáról", a "piacgazdaság szociálisabbá tételéről" beszél, az is, aki ellenzi ezeket a valóságban.

Kubában máig minden ellenzéki, legalábbis mindenki a legbátrabbakat leszámítva, magát "forradalmárnak" mondja, azaz ő csak reformokat akar.

Nagy szerencsém volt kamaszkoromban, hogy gyakorlatilag mindenki lúzernek tekintett (bár ez a szó akkor még nem is létezett), így sikerült fájdalommentesen megspórolnom az alkalmazkodás kényszerét, azaz képes voltam a dolgokat bizonyos távolságból nézni.

A legelső élményem az, amiről egy Garfield-mém is volt, most nem találom a képet, de Garfield macska volt rajta, amint az mondja "én fontosabb vagyok másoknál, mert belőlem csak egy van, a másokból viszont sok".

S nem ez nem marhaság, tényleg akadnak akik ezt nem is veszik észre magukon.

Azt mondja a fiatal csaj: nagyon szomorú, mert a srácok leszarják, nem veszik komolyan, megismerkedik, majd a srác nem kezeli őt tiszteséggel. Dehát miért ismerkedsz ilyen kemény fazonokkal? - jut eszembe. Mire ő: - Hát lúzerekkel ismerkedjek?

Azaz legyen a srác kemény, vagány alak, de vele kivételesen ne vagánykodjon! Hát, elég abszurd várakozás.

Az ellenoldalon is van ilyen, de logikusabb, ez a "legyen kurva, de csak velem" álláspont, de ott legalább ez nem teljes önellentmondás.

A kommunista Bulgária - melyben leéltem a rendszer utolsó 3 évét, 1986-1989 között - igazabb kommunizmus volt, mint a magyar, mert nem voltak semmilyen kapitalista reformok, sőt hangulatjavító intézkedések se. Sőt, Bulgária sajátossága, hogy míg a többi szovjet csatlósállamban mindenhol volt valami enyhítés (még Romániában is, ott ez a román nacionalizmus egyre jobban szabadon engedésében fejeződött ki), addig Bulgáriában minden téren megszorítás volt.

Talán egyetlen kis kivétel volt: a bolgár eredetkutatás. A bolgár eredet kérdése kicsit olyan, mint Magyarországon, hiszen az országalapítók "jöttek", nem helyben lettek, Magyarországon Árpád fejedelem, Bulgáriában Aszparuh kán. A bolgár népről a hagyományos elképzelés az, hogy a területre a VII. században bejött ősbolgárok, a VI. században bejött szlávok és az őslakosság trákok keveréke, ezek a IX. sz. végére felvették a szlávok nyelvét közös nyelvként, s egy néppé olvadtak.

Azóta egyébként a genetikai kutatások bizonyították, volt egy negyedik elem is, a gótok, de róluk korábban nem vett tudomást a bolgár nemzeti emlékezet. Konkrétan az én múzsám anyai nagyanyai vonalán - mely önmagát bolgárnak tekinti - olyan kinézetű emberek voltak, akik simán elmentek volna bármely német falu őslakosainak. Szerencsére a múzsám nem ilyen, nem ezt a vonalat örökölte, én ugyanis nem kedvelem a szőke német lányokat. De ez most más téma lenne.

Szóval a politika mindig bevatkozott e kérdésbe. Aki a romantikus keletet imádta, az az ősbolgár elemet emelte ki, aki a fejlett európaiságot, az a szlávokat, aki meg az ősiséget, az a trákokat. A két világháború között akadtak még olyanok is, akik a trákok germán eredetét akarták igazolni, így valahogy becsatlakozva Hitlerék fajelméletébe! A kommunista időszakban persze a kötelező tanítás az volt, hogy itt kérem mindenki szláv 90+ %-ban, kevés trák és ősbolgár beütéssel, hiszen ez tűnt a legszovjetpártibb elméletnek. Komolyan senki se vette ezt, csak meg kell nézni átlag bolgárokat.

Szóval ebben volt enyhítés a 70-es végén és 80-as évek elején: a hatalom levette az ideológiai bilincset e kérdésről, s immár szabad lett vitázni erről. Ráadásul nem más mint Ljudmila Zsivkova kulturális miniszter - a főnök egyetlen lánya - a trák téma szerelmese volt, emiatt hatalmas pénzek kezdtek folyni a trakológiai kutatások felé. Akkor kezdődött meg a trák emlékek komoly, tudományos kutatása, ami máig tart. Joggal, a legnagyobb trák állam a mai Bulgária területén volt, fővárosa Szeuthopolisz volt, a mai Kazanlak mellett, sajnos ez a főváros áldozatul esett a kommunista vízenergetikának, a helyén ma egy víztározó van. Jelenleg van egy projekt fal építésére a víztározó közepén, hogy ismét szárazra kerüljenek a romok.

De visszatérve, Todor Zsivkov azt a következtetést vonta le a kommunista rendszer lassú, de folyamatos lemaradásából a nyugathoz képest, hogy az egyetlen út a bekeményítés, csak ez adhat esélyt a rendszernek. Vicces, de végülis igaza lett, a kommunizmus bukása a Szovjetunióban is a reformokkal indult be, s nem a reformok hiánya miatt.

Szóval 1986-1989 között a bolgár rendszer kőkemény volt, tele volt az ország tiltásokkal, sok volt a kötelező dolog, s nagyon szűk volt a tűrt szféra. Talán csak a könnyűzene, a szigorú magánélet, s a nők kinézete nem volt szükségszerűen kommunista - utóbbi esetben csak a nők voltak szabadok, a férfiak nem, ha valaki mondjuk úgy öltözött volna, mint egy átlag budapesti csöves srác, azt Bulgáriában gyorsan lekapcsolta volna a rendőr, de a lányok esetében szabadság volt, ez nem számított ellenzékiségnek. Így pl. a Szófiai Egyetemen a 80-as évek végén a diáklányok két csoportra oszlottak: akik mintha operába öltöztek volna, s akik mintha diszkóénesnők lennének.

A kommunista eszmétől való szabadság tehát nagyon kevés területen volt jelen. A nyugati hatás az említett 2 dolgot kivéve - zene és női divat - nagyon ki volt zárva. Pl. Magyarországgal ellentétben Bulgáriában nem volt nyugati gyorsétterem, valójában még a Szovjetúnióban is korábban lett, mint Bulgáriában.

Tehát akkor voltak ilyen helyi gyorséttermek, nagyrészt a főtt ételt kínáló önkiszolgáló éttermek, s nagyon kevés szendvicses árus. A fő bolgár szendvics neve "hercegnő" egyébként, ez a 60-as évek bolgár turisztikai iparágának a szüleménye: azt jelenti, hogy a fasírthoz elkészített darálthúst rákenjük vastagon kenyérszeletekre, aztán vagy még reszelt sajttal vagy nélküle megsütjük az egészet sütőben, magyarul "darálthúsos melegszendvics".

Szóval 1988 kora nyarán megyünk be a kevés ilyen helyek egyikére. Látva múzsám hasát (lásd terhesség) persze előre akarnak engedni minket, de mi mondjuk, nem sietünk, szóval beállunk rendesen a sorba.

Azonnal kiszúrom a problémát: hátul a csinos negyvenes alkalmazott nő - bár akkor nekem nagymamának tűnt akkori mércémmel - már elkészített egy teljes tepsi "hercegnőt", ez hátul van, viszont elól a kirakatban még van egy tepsi, rajta 2-3 előző sütésből maradt szendviccsel. A nő csak akkor fogja kitenni a kirakatba a friss adagokat, ha elfogyott a régi. Márpedig a melegszendvics - ezt magyar neve jól mutatja - jobb melegen, mint kihűlve.

Egy macsó srác, láthatóan imponálni akarva barátnőjének, hangosan felháborodik: ő a frissből akar vásárolni! Persze szóváltás kezdődik, az alkalmazott nő se hagyja magát. A két érvrendszer kibékíthetetlen egymással: az "rendes kiszolgálást követelek, azért jöttem be, hogy ízletes meleg ételt kapjak a pénzemért!" és a "te észnél vagy, dobjam ki miattad a szemétbe a 20 perccel ezelőtt kisütött szendvicseket, mikor a kisnégerek éheznek Afrikában?".

Múzsám mondja halkan, ő se akarna 20-perces szendvicset, de megjegyzi, majd szól és a hasára mutat, s neki adni fognak a frissből, a terhesség ma is szent dolog Bulgáriában, de akkor még inkább az volt. Én meg mondom neki, felesleges, mi Magyarországon sokkal jobb módszereket dolgoztunk ki az ilyen helyzetek megoldására: a kamuzást és a sumákolást.

Szóval mondom, járkáljunk kicsit a pult mellett, csodáljuk meg a berendezést. Fél perc múlva jönnek is új vásárlók, automatikusan vesznek a 20-perces szendvicsekből, a tepsi kiürül, s helyére kerül a friss tepsi. Akkor már mi is veszünk. Közben látjuk, a macsó srác a párjával és az alkalmazottnő még mindig csúnyán néznek egymásra.

A viszonylag kevés kérdések egyike, amiben ballibként tök ugyanazt gondoltam, mint nem ballibként: Antall József teljesen alkalmatlan volt. Nem is értem a kései kultuszát.

Én erre teljesen függetlenül, 1990 végén jöttem rá.

Az esemény: a parlamentben felszólal Horn Gyula, s felveti, hogy az országnak csatlakoznia kell a NATO-hoz. 1990-ben, a szovjet csapatok kivonása előtt, s még a Varsói Szerződés létezése alatt mondta ezt.

Sose fogom elfelejteni Antall reakcióját: őszinte döbbenettel nézett, teljesen elfeledkezve, hogy mindenki látja őt. Annyira persze értelmes ember volt, hogy nem reagált szóban, de az arcára ki volt írva mit gondol. Kb. azt, hogy "figyelj, Gyula, itt valami nem kóser, te vagy a baloldali, neked a NATO ellen kellene lenned, nekem kellene a NATO-ért küzdenem".

Akkor arra gondoltam "ez tényleg ekkora barom?".

Magyarországon is volt ilyen, 1968-1982 között.

1949-1968 között az árfolyam egységes volt, 1 USA-dollár valahol 12 Ft körül volt - egész pontosan: 11,74 Ft -, ez a rubel árfolyamán keresztül volt kiszámolva, valamilyen absztrakt számítás alapján, a valósághoz köze se volt. A dolognak sok jelentősége persze nem volt, hiszen eleve nem lehetett valutát vásárolni.

A valóságban a dollár értéke ennek a 3-4-szerese volt. Azaz aki behozott valamilyen nyugati árut, mely nem volt kapható boltokban, az simán el tudta azt adni 40-50 Ft közti árfolyamon számítva.

A könnyítés 1960-ban jelent: innentől aki dollárt beváltott készpénzre, azaz elsősorban külföldi turisták, már kapott "beváltási prémiumot", mégpedig 100 %-ot, azaz 1 USD készpénzért a beváltóhelyek 23,48 Ft-ot adtak. De ez csakis a készpénzre vonatkozott, a cégek esetében továbbra is a normál árfolyamon ment az elszámolás. S természetesen a cégeknek nem lehetett valutájuk eleve, ilyenje csak egyes kiemelt személyeknek lehetett, lásd kiküldöttek, külkeresek, stb. - az ilyen valutát meg senki se akarta volna beváltani, hanem vele inkább vásárolt a Konsumex- és az Intertourist valutás boltokban.

1969-ben a reformok kapcsán a magyar állam drasztikusan emelte az árfolyamot, immár 30 Ft lett 1 USD. A beváltási prémium maradt, ezt már "turista árfolyamnak" nevezték, szemben a másik "kereskedelmi árfolyammal".

1971-től megszűnt a rendeleti árfolyam, innentől az MNB döntött saját hatáskörben, de a szintje hasonló maradt.

Az IMF-csatlakozással szűnt meg a kettős árfolyam. Természetesen a forint továbbra is volt szabadon váltható, így a feketeárfolyam maradt. Mivel a hivatalos árfolyam egyre közelebb került a feketepiacihoz, ez utóbbi jelentősége folyamatosan csökkent, bár részben megmaradt egészen 1995-ig.

1995-ben lett a forint részben konvertibilis, de ez az emberek 99,9 %-a számára teljes konvertibilitást jelentett a gyakorlatban. (Hivatalosan teljes konvertibilitás csak 2001 óta van. 1995-2001 között még létezett bejelentési kötelezettség bizonyos összeghatár felett.)

Tulajdonképpen mi a valódi oka a kettős árfolyamnak? Alapvetően az, hogy egy ország védeni akarja pénzrendszerét, azt nem akarja kitenni külső nyomásnak. A kommunista rendszerben ez könnyen is ment, hiszen a gazdasági tevékenység szinte egésze állami kézben volt. Mindennek az ára persze az volt, hogy kialakult a hiánycikkek fekete piaca, melyeknél nem érvényesült a hivatalos árfolyam logikája. Ha pedig az állam érvényesítette a hivatalos nyomott árfolyamot importcikkek esetében is, ott pedig kénytelen volt bevezetni exporttilalmat.

Ezért Kádár alatt a magyar vám jobban nézte, hogy az emberek mit visznek ki az országból, mint hogy mit hoznak be. Hosszú tiltólista volt arról, mit nem szabad kivinni. Pl. kávét. Ugyanis a kávé import, s azt a rendszer nyomott árfolyamon árulta, ezért valahogy meg kellett akadályozni, hogy bárki is megvegye azt, feketepiaci árfolyamon számítva olcsón, majd kivigye.

Ha egy országban kapitalizmus van, akkor a kettős árfolyam fenntartása biztos út a gazdasági csődhöz. Mexikóban ez történt a XX. sz. 70-es, 80-as éveiben. Én pont a válság alatt jártam Mexikóban, ez 1982 decembere volt. Az állami árfolyam 12 mexikói peso volt 1 USD-re, de a fekete árfolyam 150 peso volt. Az eredmény: Mexikó hihetetlen olcsó ország lett mindenki számára, akinél dollár volt. Az átlagember egyre rosszabb helyzetbe került: az államilag rögzített áraknak persze örült, de minden szabad termék meg egyre inkább igazodott a feketepiaci árakhoz. A gazdag réteg viszont egyre gazdagabb lett: elegendő volt oda-vissza váltani a pénzt, s ezzel mesés hasznot lehetett realizálni.

A vége az lett, hogy egyszerűen elfogyott a Mexikói Nemzet Bank pénze! Immár nem tudott váltani hivatalos árfolyamon az ezt igénylőknek. Az ország vezetése ekkor megadta magát: egyik napról a másikra bevezették a feketepiaci árfolyamot. Ez persze lavinát indított el, így a 80-as évek végére már 2 ezer peso fölé ment 1 dollár.

Csak az ezredforduló környékére sikerült stabilizálni a helyzetet. Jelenleg az árfolyam 1 USD = 18 új peso (= 18 ezer régi peso, 1993-ben le lett vágva 3 nulla).

Argentínában valami hasonló zajlik most, bár ott ezzel párhuzamosan bevezettek átváltási korlátozásokat is (havonta maximum 200 USD vásárolható személyenként jelenleg), így nem lehet bedönteni a helyi pénznemet szimpla pénzügyi műveletekkel. Viszont az eredmény: ha valaki dollárban fizet boltban, nem a hivatalos árfolyamon számolnak neki, hanem felette. Jelenleg 1 USD = 350 peso, de ha valaki dollárral fizet, 900 peso körül számolnak neki.

Kubában a helyzet egészen szürreális. Tulajdonképpen 4 árfolyam van. A normál váltásnál 1 USD egyenlő 24 kubai pesóval, de ezt a gyakorlatban csak hivatalos számításoknál, konverziós utalásnál és külföldi bankkártyákkal fizetéskor használják. Szóval az idegen turista, aki nem ismeri a helyzetet, s kártyával fizet ott ahol fizethetne készpénzben is, az ezt fizeti, s nagyon rosszul jár.

Ahogy ez az árfolyam van szintén, ha valaki kubai bankautomatából vesz ki pénzt. Ezért is az alapvető ajánlás: aki Kubába megy turistának, az vigyen készpénzt.

Maga a kubai állam - azaz nem a feketapiac! - 100-120 peso között fizet a dollárért, bankjegy váltása esetében.

A kubai magánszektorban - korlátozott, de már van - jellemzően 150 pesót számolnak 1 dollárért. Persze csak készpénzes fizetés esetében. Eleve nem jellemző, hogy nagyobb állami létesítményeken kívül elfogadnának bárhol kártyát.

Aki viszont a feketepiacon akarna eladni dollárt, ott már 220-250 pesót kap érte. Ennek oka: ezt kubaiak veszik meg, akik a kubai valutásbolt-hálózatban akarnak vásárolni.

Sajátos egyébként, de Kuba az egyetlen latin-amerikai ország, ahol az USA-dollárnál népszerűbb az euró. Euróval ugyanis egyszerűbb egy kubai számára valutaszámlát nyitni, amivel aztán hozzáfér a valutásbolt-hálózathoz.

Aki külföldi turistaként megy Kubába, annak ez a követendő:

• bankkártyával csakis a kubai valutásbolt-hálózatban fizessen,
• ahol elfogadnak valutát készpénzben, magánlétesítményekben, ott fizessen dollárban, euróban,
• egyébként meg váltson hivatalos váltóhelyen kubai pesót - ott nincs átverés-kockázat -, s ezzel fizessen mindenhol máshol.

1997-1999 között még eljátszottam a gondolattal, milyen jó is lenne politikusnak lenni. Tulajdonképpen a kezdeti ellenvetésem csak az volt, hogy nem jó a beszédkészségem, de arra gondoltam, ez megoldható sok gyakorlással.

Végül azonban 1999-ben örökre letettem a gondolatról. Egész más okból.

Rádöbbentem, csak a vezető politikus szabad ember, mindenki más, még a majdnem vezetői pozíciójú ember is kevésbé szabad, mint egy kisember. Mindenhol a világon így van, de különösen Magyarországon így van.

Megjegyzés: Bulgáriában viszont sose akartam politikus lenni. Ennek két oka van: egyrészt nem nőttem fel az országban, így egyes dolgokat nem ismerek, olyanokat, melyeket mindenki ismer, másrészt nincs tökéletes anyanyelvi kiejtésem. Persze mindkettőt ki lehetne magyarázni egy olyan szöveggel, hogy "határontúli bolgár, aki akkora hazafi, hogy hazatért ősei hazájába", de necces így is, állandó támadási felület lenne ez minden ellenérdekelt párt részéről, szóval jobb nem belemenni ilyesmibe.

Szóval végig gondoltam 1999-ben, lám mi is a két fő tábor. Akkor ez az MSZP és a Fidesz volt teljes mértékben, a kicsik pedig a MIÉP és a SZDSZ voltak, mindenki más meg gyakorlatilag nem létezett.

Szóval elgondoltam, milyen is volt egy MSZP-s vagy fideszes kispolitikus élete csak az elmúlt 10 évben, mármint 1999-hez viszonyítva. Lám ez nagyjából:

• szoci: kezdett azzal, hogy milyen jó a kommunizmus, csak reformálni kell, majd szocdemek vagyunk, előbb semlegességet akarunk, majd NATO-t, végül mi vagyunk a szabad verseny és a piacgazdaság legharcosabb támogatói, de facto full liberálisok,
• fideszes: kezdett azzal, hogy ellenzünk minden "elavultságot", "térdre csuhások", imádjuk Sorost, ellenzünk bármilyen korrekciót a tökéletes liberális elvekkel szemben, majd a végén meg konzervatív-liberális nemzeti erő vagyunk.

S nem, nem magával a változással van gond, hiszen a gondolkodó ember változik. A Fidesz és az MSZP vezérkarának változása nyilván őszinte volt, hiszen aki ellenezte a vezérkarból, az kiesett (pl. az MSZP-ből Pozsgay, a Fideszből meg Fodor).

De mi van a kispolitikussal? Mert két opció lehetséges:

• ő is, csodaszerűen, pont ugyanazon a szellemi változáson esett át a 10 év során, mint pártja meghatározó vezetői - azt kell mondanom, hogy ennek olyan 0 körüli valószínűséget adok,
• egyszerűen kénytelen követni mindig az új vonalat, hiszen különben kiesik, vége a karriernek, márpedig nagyon nehéz egy megkezdett politikai karrierből átmenni a civil életbe.

Magyarul: aki a politikai karriert választja, s közben pártja jelentősen megváltozik, az elveszti a gondolkodás jogát. Pont mint egy Kádár-kori MSZMP- vagy KISZ-funkcionárius.

Én meg gyűlöltem a MSZMP- vagy KISZ-funkcionáriusokat, így minek akarnám saját magamat önként ilyen helyzetbe vezényelni. Apám pozitív példája is előttem lebegett, aki mindig kategórikusan elutasított minden pártkarriert, pedig volt egy időszak, amikor felfigyeltek rá, s külkereskedelmi miniszterhelyettes lehetett volna 1986-tól, de ő mindig mindent megtett minden ilyen lehetőség ellen.

Szóval én folytattam ezt a logikát. Alapító tagnak számítottam mind a Fideszben, mind az SZDSZ-ben egyébként, de azonnal kiléptem mind a kettőből, amikor gondolkodásom más lett, mint a pártvonal - itt pedig elsősorban én változtam, nem a párt. Az SZDSZ-ből valamikor 1993-ban léptem ki, a Fideszből 1 évvel később.

Aztán 1997-1999 között jóban voltam a MIÉP-pel és a KDNP-vel. A MIÉP helyi vezetője tőlem 3 háznyira lakott, sokat segített is nekem, legjobban az döbbentett meg, amikor egyszer nem indult a kocsim, s ő megcsinálta pár perc alatt, majd nem fogadott el pénzt, pedig eredeti szakmája autószerelő volt - jelenleg egyébként ő Páty polgármestere -, ő hívott több gyűlésre is annak idején, egyszer még magával Csurkával is megismerkedtem neki köszönhetően. A KDNP meg hívott, lépjek be tagnak, ez még az eredeti nem-fideszes KDNP volt, náluk is voltam pár gyűlésen, de sose léptem be.

Aztán eljött az 1999-es szerbiai háború, amikor mind a MIÉP, mind a KDNP olyan álláspontot fogadott el, ami számomra elfogadhatatlan volt. Belegondoltan, de jó, hogy nem köteleztem el magam mellettük, most szabadon ellentmondhatok!

Az "A választás ideje" egy a 60-as évek alatt írt bolgár történelmi regény, szerzője Anton Doncsev (1930-2022) bolgár író műve.

A bolgár kommunista kultúrpolitika egyik sajátos jellegzetessége volt, hogy kifejezetten támogatta a hazafias tematikát, de csakis a távoli múltban. Bár születtek persze a kommunizmust dicsőítő művek is, ezek legnépszerűbbe a 26-része monumentális tv-sorozat Minden kilométernél címmel, melynek első fele a illegális kommunista mozgalomról szól 1944 előtt, második fele pedig az 1944 szeptemberében hatalomra került kommunista rendszer stabilizálódásáról. Minden buta ideológia ellenére a sorozat máig népszerű - egyébként a 70-es években a magyar televízió is sugározta -, mert egyszerűen jól van megírva és megrendezve, a sztorik izgalmasak, a színészek pedig kiválóak.

A főcímdal:

De emellett született egy rakás hazafias könyv, tv-film, sorozat a távoli múltról, a bolgár honfoglalásról, a görögök elleni harcról, a cirill ábécé meghonosításáról, s persze a török uralom elleni harcról, végül az 1877-1878-as orosz-török háborúról, ami bolgár szemmel nézve felszabadító háború volt. Ez utóbbi esetében persze kicsit probléma volt, hogy egyszerre kellett nemzeti alapon dicsérni az oroszokat és közben osztályharcos alapon meg szidni az elnyomó cári rezsimet, de valahogy megoldották.

Ennek vicces eleme pl. az egyik központi utca neve Szófiában: a bolgár parlament épületével szemben ott van II. Alekszandr orosz cár lovas szobra, ő volt az orosz cár az 1877-1878-as orosz-török háború alatt, s az út, ahol van a "Felszabadító cár út" nevet viselte - 1944 után aztán a kommunista vezetés súlyos probléma elé került, hiszen mégse lehet egy "népi demokráciában" cárokról elnevezni utcákat, dehát a szobrot meg lebontani szentségtörés lenne, plusz Sztálin elvtárs se díjazna ilyen lépést, így megszületett megoldás: a szobor maradjon a helyén, de a közterület neve legyen "Orosz út". 1990-ben persze vissza lett nevezve eredeti nevére:

Volt ezek között a hazafias alkotások közt jó film is, meg erősen giccses is.

Aztán 1988-ban meg lett filmesítve hatalmas költségvetéssel az említett A választás ideje is. Miért ekkor? Természetesen pillanatnyi politikai okokból.

A bolgár kommunizmus súlyos hibákat követett el ugyanis a kisebbségi kérdésben. A korai bolgár kommunizmus a teljes nemzeti nihilizmus állapotában volt. 1944 után el lett ismerve a bulgáriai macedón kisebbség és nyelv, egyenesen állami nyomás volt Macedónia bulgáriai részében a lakosságra, hogy nyilvánítsa magát macedónnak. Aztán ebben a hatalom lassan visszakozott, a 60-as évek elején már megszűnt ez a nyomás, majd teljesen vége lett a macedonizációnak. A 80-as évekre már a kommunista bolgár kormányzat teljesen szakított a macedonizmussal, ekkor már a "nem léteznek macedónok, sehol, azaz Jugoszláviában se" lett a hivatalos álláspont.

Az 1975-ös bulgáriai népszámláláson már nem volt "macedón" opció, ilyet nem lehetett választani, míg az utolsó esetben, amikor még lehetett, 1965-ben 10 ezer ember mondta magát macedónnak, ami hatalmas esés az 1955-ös népszámláláshoz képest, amikor még 190 ezer ember határozta meg magát macedónként.

Aztán 1985-ben a népszámláláson a dolgok egyszerűsödtek: egyszerűen nem volt "nemzetiség" kérdés. Hiszen ilyenek nem léteznek, a bolgár állampolgárok bolgárok és pont.

Azaz a bolgár kommunizmus hatalma 45 éve alatt az egyik végletből elment a másikba, kezdetben erőltették a kisebbségek létezését, majd a végén meg az lett, hogy "mindenki bolgár".

A "mindenki bolgár" tézishez persze gyakorlati lépések is tartoztak. 1970-1974 között megtörtént a személyi igazolványok kötelező cseréje. Itt 3 fontos elem volt:

• kivették az új igazolványokból a "nemzetiség" rovatot,
• kötelezővé tették az -ov(a)/-ev(a), -szki(szka) végződást minden apai és családnévre, egyedül a zsidó és örmény nevek kaptak felmentést, plusz pár más végződésű, de egyértelműen bolgár név,
• a muszlim vallású és török-arab nevet viselő cigányokat és bolgárokat kötelezték, válasszanak maguknak új bolgár nevet, s ha nem tették ezt meg, a hatóság adott nekik ilyet.

A cigányokkal (a bulgáriai cigányok kb. harmada muszlim vallású) nem volt különösebb gond, sokan még örültek is a bolgárosításnak. A muszlim bolgárok esetében már voltak tiltakozások, ezeket jellemzően gyorsan leverte a hatalom. Nyílt erőszakot a hatalom ekkor még ritkán alkalmazott, megtette a hatását a lágyabb módszer is. Pl. bevezették, hogy ezentúl boltban, orvosnál, buszjáraton, stb. fel kell mutatni az igazolványt, másképp nem lehet kiszolgálást kapni, ahogy munkahelyen is mindenkit újra kellett regisztrálni, márpedig csak érvényes igazolvány fogadható el, azaz ha egy muszlim nem vette át az új igazolványát a rendőrségen, akkor a régivel nem tudott semmit se tenni, hiszen az érvénytelennek lett nyilvánítva. Gyakorlatilag képtelenné tették az életet azok számára, akik nem fogadják el új okmányaikat.

Szóval nagy sikerrel lement minden. De maradt a nagy falat: a törökök, akik akkor a lakosság 9-10 %-át tették ki. Ez nagyon bonyolult kérdés volt, a szovjet vezetés eleve ellenezte, így a bolgár vezetés csak 1984-ben kezdett hozzá, az 1982-1985 közti szovjet "átmeneti korban", amikor félig halott emberek voltak az élen Moszkvában, akik azt se tudtak Moszkvában mi zajlik, nemhogy odafigyeltek volna a bolgár elvtársak tevékenységére.

Itt viszont már hatalmas ellenállás lett. Sok helyen fegyveresen kellett bevatkozni. Aztán jött a nagy csapás: 1985-ben az új szovjet vezetés - Gorbacsov - látványosan nem állt ki Bulgária mellett ebben a kérdésben, egyrészt mert nem akart konfliktust Törökországgal, másrészt mert a Szovjetunióban a lakosság kb. 15 %-a türk volt, ráadásul a legfelső szovjet vezetés egyik legbefolyásosabb tagja az azeri Gejdar Alijev (mai azeri írással: Heydar Aliyev) volt, akinek fia egyébként a jelenlegi azeri elnök.

Bulgáriában viszont ment tovább az "újjászületési folyamat", ez volt a hivatalos neve. Nagyjából 2-3 ezer török az életét vesztette az összecsapásokban, de ennek ellenére nem sikerült stabilizálni a helyzetet. Plusz megjelentek török terrorista csoportok is, melyek elkövettek pár sikeres merényletet. Végül Todor Zsivkov 1989 nyarán a törökök kiutasítása mellett döntött, május és augusztus között 400 ezer bulgáriai török távozott. A török kormány végül lezárta a határt augusztusban, ezért nem lett a kitelepítés teljes.

1984-1989 között minden volt, részben átéltem. Az akkori hivatalos tézis szerint Bulgáriában egyáltalán nincsenek törökök, mert a török hódoltság alatt egy török se költözött be! Azaz minden meglévő török valójában erőszakkal törökösített bolgár, aki egyszerűen elfelejtette nemzetiségét. S jöttek a különböző fantasztikusnál fantasztikusabb "bizonyítékok" erre az elméletre.

S persze a szellemi megdolgozás. A hatalom úgy látta, Anton Doncsev műve pont jó.

Maga a mű egyébként nem állítja azt, ami a hivatalos tézis volt. A sztori lényege röviden a következő:

Bár a török hatalom hivatalosan sose iszlámosította a bolgárokat - ennek fő oka az volt, hogy aki felvette az iszlámot, az adómentességet kapott, azaz a török kormányzatnak nem volt anyagi érdeke, hogy mindenki muszlim legyen -, mindig akadtak túlbuzgó muszlimok, akik az állami utasítások ellenére terjeszteni akarták az iszlámot a meghódított területeken.

A történet egy ilyen megtörtént esetet mond el a XVII. sz. végéről, persze dramatizélva. Megérkezik egy kis dél-bulgáriai völgybe egy csapat katona, élükön egy janicsárral, s elkezdik az iszlámosítást. A falvakban összeszedik a fő embereket, mutassanak ők jó példát, térjenek át az iszlámra. Aki ellenkezik, az karóba húzzák vagy széttépetik lovakkal. Végül van aki elmenekül a hegyekbe, de a nagy többség áttér. Az átérés kezdője a helyi ortodox pap, aki arra jut, ha ő példát mutat, követni fogja mindenki, így megmenekül a lakosság.

A janicsárvezér olyan fanatikus, hogy a helyi törökökkel is konfliktusba kerül, köztük magasrangú tisztviselőkkel, mert azokat nem tartja elég hűnek az iszlámhoz, ugyanis több ízben is a bolgárok mellett emelnek szót. Végül kiderül a személyes motívum: a janicsárvezér a környékről származik, onnan vitték el gyerekkorában janicsárnak, s most mindenkin bosszút akar állni, hogy gyerekként nem védte meg őt senki.

A hivatalos propaganda persze csak azokat a részeket emlegette, melyek számára megfelelők volt, hogy lám, a muszlimok kényszerből lettek azok, valójában mind bolgárok, akik félve a haláltól kényszerből vették fel az iszlámot. Az teljesen kimaradt az egész narratívából, hogy valójában itt török pozitív hősök vannak, s a bolgár janicsár meg a fő negatív hős.

Egyébként a mű tényleg jó. A Nagy Könyv bolgár verziójában évekkel később második helyezett lett.

Egyébként a nyugatos bolgár értelmiség máig okád a műre, mert az nem "európai", "modern", "felvilágosult".

Pogi ismét ledönt egy ballib mítoszt:

Az egyik legtévesebb ballib mítosz: a független nemzeti bank tana.

A független jegybank azt jelenti, a pénzkibocsátási politika nem függ az adott ország népétől, annak vezetésétől. Viszont nagyon is függ a nemzetközi bankvilágtól.

Liberálisul az számít független jegybanknak, mely csakis a nemzetközi fináncoligarchiától függ, de attól nagyon. Gyakorlatilag a mai bankrendszer azt jelenti: minden bank alá van rendelve az USA jegybankjának, az pedig a bank mögött álló magánérdekeknek. Még Oroszország se volt képes ettől megszabadulni, az Orosz Nemzeti Bank máig függő viszonyban áll a FED-del, s ezen a mostani háború se változtatott.

Ebből a függőségből eddig egyetlen bank tudott kiszabadulni: a kínai nemzeti bank, hivatalos nevén Kínai Népi Bank. A kínai titok kulcsa: olyan mértékben van eladósodva Amerika Kína felé, olyan sok amerikai dollár van kínai kézben, hogy a FED immár képtelen kontrollálni a kínai bankrendszert.

A hatalmi mechanizmus lényege: pár globálkulák dönti el az árfolyamokat és a nemzetközi pénzügyi politika alapelveit. Itt ne tessék most Sorosra gondolni, mert ezekhez a globálkulákokhoz képest Soros is csak egy apró halacska. S aki nem tartja be az utasításokat, azt tönkreteszik a nemzetközi bankrendszer által irányított hitelminősítő cégek – ehhez elég 72 óra.

Pogátsa itt udvariasan, de határozottan bemutatja: nem igaz a nagy liberális mítosz.

Bocs, de nekem Sólyomról mindig egy pázmányos vicc jut eszembe. Ami nem is vicc, mert valós eset.

Annak idején a PPKE jogi karán volt egy olyan, hogy felvételi beszélgetés. Elbeszélgettek a jelentkező hallgatójelöltekkel, s feltettek nekik műveltségi kérdéseket. Aztán a legnagyobb baromságokat a HÖK összegyűjtötte és közétette a jogi kar havilapjában. Szóval ott volt ez:

• Ki jelenleg a köztársasági elnök?
• Nem tudom.
• Gondoljon egy madárra!
• Ja igen! Sas József.

Persze most mennek a nagy szavak a meghalt Sólyomról, aki persze nyilván nagy köztársasági elnök volt mondjuk Gönczhöz és Schmitthez képest, de nem igazán látom, miért emelték most hirtelen a nagy emberek közé. Erre semmi ok.

Alapvetően Sólyomnak két nagy öröksége van, s mind a kettő erősen negatív.

Az egyik a láthatatlan alkotmány. Ami azt jelenti, az alkotmány valahogy lebeg az emberek feje felett, független akaratuktól, s folyton olyan dolgokat akar, amit az emberek nem akarnak, viszont az emberek ezen láthatatlan lény alárendeltjei, így nem bírálhatják felül ezt a láthatatlan entitást.

Na most ez valami torz egyvelege a népszuverenitásnak és a természetjognak, mindkettőből a rosszat véve. A népszuverenitás szerint ugyanis a többség akarata szent. A természetjog szerint pedig van egy felső, szakrális jog, mely objektív, s kívül áll az emberek akaratán, de mely az emberek érdekét szolgálja. a keresztény felfogás is ilyen: emberi akarat nem nyilváníthatja jogossá a gyilkosságot, nem lehet jogszerű az egynemű házasság, stb.

A Sólyom-féle verzió szerint viszont a sólymok akarata áll felül mindenen, amit ők kitalálnak a dolgozószobájukban, az jogos és pont, kuss van a népnek. Lásd: halálbüntetés alkotmányellenesnek nyilvánítása.

A másik a jognak az igazságosság fölé helyezése. Lásd nem lehet üldözni a kommunista bűnöket, mert letelt az évülési idő. Teljesen abszurd érvelés, hiszen ezzel a formát a tartalom fölé helyezte. Ráadásul éppenhogy ellentmond a láthatatlan alkotmány mögötti okoskodással.

Szóval szerintem Sólyom nem volt jelentős személyiség, a jövő történelemkönyveiben nem fog szerepelni.

Kik nyerték a lengyel választásokat?

A lenti kép mindent elmagyaráz: az ünneplő támogatók zászlóinak fele nem lengyel, hanem európai és homoklobbista.

Pofon az egész egy alapvető magyar jobboldali tévhitnek: hogy a nyugat mindenképpen a baloldal oldalán áll. Pedig nem, mint itt is látható.

A de facto győztes KO - a Polgári Koalíció lengyel rövidítése - minden mai nemzetközi besorolás szerint jobboldali, alapvetően kereszténydemokrata párt. A KO teljesen azonos profilú, mint az átlag nyugat-európai jobbközép pártok, sőt egyes modern kulcskérdésekben egyenesen "jobbra" áll tőle: pl. a KO csak az egyneműek élettársi kapcsolatát támogatja, a házassági jogukat nem.

Valójában a lengyel parlamentbe bekerült 5 párt közül 4 egyértelműen jobboldali, egyedül az NL (= Új Baloldal) nem sorolható, de az is inkább progresszív-liberális, talán csak az egyik frakciójuk, a Lewica Razem - a magyar olvasó onnan ismerheti őket, hogy a választások előtt a Partizán egész intrejút készített egyik képviselőjükkel, lásd itt - esetében beszélhetünk ténylegesen is baloldali értékekről.

A dolog annyiban jó, hogy segít tisztázni a fogalmi zavart a "jó jobboldal" és "rossz baloldal" kérdésében.