Ezt mondja a Mérce:

Hát, pont fordítva. Éppen a nacionalizmus figyelembe nem vétele a probléma. Lásd ragaszkodás abszurd elméletekhez, határokhoz, nem figyelembe véve az emberek akaratát.

Hitlernek is több esze volt ennál. Amikor megszűnt önálló államként Albánia 1939-ben, majd 1941-ben Szerbia, az előbbi olasz, az utóbbi német megszállás alá került, a német-olasz befolyási övezet határa az etnikai viszonyok alapján lett megállapítva, sőt az egyes olasz befolyási övezetek közti határ is. Ez utóbbit azért fontos megjegyezni, mert mind Albánia, mind Montenegró olasz terület volt, de 2 külön terület, önálló, saját irányítás alatt.

Szóval az albán-montenegrói határ kicsit ki lett tolva Albánia javára az ottani albán és muszlim lakosság miatt. Koszovó csatolva lett Albániához, de az északi, szerb többségű rész maradt Szerbiában! (Ez ugyanaz a rész, ahol ma megy a de facto polgárháború.) Macedóniában úgyszintén: a nyugati rész Albániáé lett. Ahogy még a mai Szerbia egyes albánlakta részei is át lettek csatolva Albániához.

Tudták, figyelembe kell venni a nemzetiségi viszonyokat.

Pinochet neve példa arra mi történik ha egy valamilyen nevű ember más országba kerül - ezek után harmadik országban mi a teendő, a neve az új országa szokása szerint ejtendő vagy az eredeti országa szerint.

Bár a párhuzam nem teljes, de erre jó példa Soros gazda neve. Az egész világon a neve "szorosz", csak Magyarországon "soros". De számtalan hasonló eset van, pl. Amerikában a délszláv -ics végződás sok esetben -ik lesz ejtésben, mert a helyiek így ejtik az angol/spanyol alapján a leírt alakot. Kivéve a szerbeket, akik mivel hajlamosak voltak nevűket átírni cirillből, azaz azt eleve átírták -ich alakra, így maradt az -ics ejtés. Ugyanez igaz egy sor német eredetű névre is.

A kérdés persze két részre osztandó, de a végeredmény szempontjából ugyanaz:

• adott írott alak más nyelvi rendszer szerint ejtése, lásd a német "ch" Latin-Amerikában szinte azonos ejtésű, mint a spanyol "j", azonban írott alak szerint ez spanyol "cs", így a német származású latin amerikaik nevéban a "ch" ejtése egyszerűen "cs" lesz, pl. Cristina Kirchner volt argentín elnök neve így "kircsner" (valójában inkább valahol a "kircsner" és "kirsner" között, de ennek oka a helyi spanyol nyelvjárás, amire kicsit később térnék ki),
• az eredeti hanghoz közeli sincs a másik nyelvben, így azt mindenképpen fel kell cserélni, mondjuk a volt paraguayi elnök Alfredo Stroessner neve triplán kimondhatatlan spanyol szemmel, hiszen nincs a spanyolban "s", nincs "ö", s nem lehet szó elején oszbtruens mássalhangzók torlódása, így az elnök neve spanyolul "esztroszner" volt kiejtve.

Mi a helyes megoldás? Alapvetően a helyi normához kell alkalmazkodni. Szerintem nevetséges azt mondani bárkinek, hogy "figyelj, te nem tudod helyesen ejteni a saját nevedet!".

Pinochet apai ágon francia bevándorlók leszármazottja, a családnév az eredetiben természetesen kb. "pinosé". Az általános ejtés viszont "pinocset", ill. még "pinoset" szerű ejtés is, ez ugyanaz a kérdés, mint a Kirchner esete, de az irodalmi ejtés a tiszta "cs". A "t" mentes ejtés amolyan "arisztokratikus" stílus.

Ez a "cs" ejtés egyébként változó a spanyolban. A kasztíliai spanyolban amolyan lágy cs-t ejtenek mindenhol. Közép-Amerikában és Dél-Amerika egy részén mindenhol teljesen normál magyar cs-t - nekem persze ez a természetes, lévén Kubában nevelkedtem. Viszont Dél-Amerika egy részén, sőt Mexikó egyes északi részein is amolyan cs és s közti hangot mondanak. Sok országban a kérdés társadalmi is, pl. Chilében ha valaki "szépen" akar beszélni, akkor igyekszik a normál magyar cs-hez közelíteni, a cs-s szerű ejtés amolyan "alsóosztályos" kiejtés. Pinochet a saját nevét sokszor direkt ejtette cs-s szerűen, ezzel akarva aláhúzni, hogy ő kisember. Ami a t-t illető, néha mondta, néha nem, néha félig. Ami biztos: Chilén kívül, pl. Kubában mindig cs és mindig t az ejtés.

A lényeg: szerintem masszív sznobizmus magyarul "pinosé" alakot használni.

Íme egy pinochetista chilei dal, itt szépen normál cs-t ejtenek, a t meg amolyan félig zárt:

Ez pedig egy híradás Pinochet letartóztatásának évfordulójáról, ez a T13 chilei tv-csatorna tudósítása 2018-ból:

Nagyon nehéz a ballib újságíró dolga: egyszerre kell azt hirdetni, hogy Magyarországon extrém alacsony a bérszint, s azt is, hogy a kormány túl magasra emelte a minimálbért, ami miatt a befektetők menekülnek.

A "túl magas a minimálbér" mítoszt szerencsére ma már csak a legfanatikusabb ballibbant megbokrosodottisták hiszik, de sajnos a magyar közgondolkodás ma is erősen hajlik az "afrikai bérszint" lemezre.

A valóság persze az, hogy a magyar bérszint a világ felső 20 %-ában van, tulajdonképpen ott van 150 éve, nagyon rövid válságszakaszokat leszámítva.

A magyar nettó medián bér jelenleg 700 euró körül mozog, ez teljesen jellemző a világ második decilisére. Ide tartozik még:

• Kelet-Európa legnagyobb része,
• Nyugat-Európából Ciprus, Görögország, Portugália,
• Dél-Amerikából a 3 "gazdag" állam: Argentína, Chile, Uruguay,
• Közép-Amerikából Panama és pár gazdagabb karibi szigetország,
• Ázsiában: Malájzia,
• Afrikában: talán Botswana, de inkább senki.

Szóval ez a tipikus félperifériai szint.

Van e szint felett a gazdag szint, ez szinte egész Nyugat-Európa, Észak-Amerika, pár extrém gazdag muszlim olajállam, Izrael, Japán, Szingapúr, Dél-Korea, Tajvan, Ausztrália, Új-Zéland. S kész, más nincs.

A világ maradék kb. 160 országa szegényebb a félperifériai szintnél. Ez is 4 elkülöníthető csoportba sorolható:

• átlagos bér 400-500 euró: ez pl. Albánia szintje, ez a tipikus latin-amerikai szint is,
• átlagos bér 200-250 euró: ez pl. Namíbia szintje, afrikai összehasonlításban Namíbia jóléti állam,
• átlagos bér 100-150 euró: ez pl. Angola szintje, afrikai összehasonlításban ez is átlag feletti,
• átlagos bér 50-100 euró: ez a tipikus afrikai szint.

Szóval miért is jön az afrikai migráns? Hát ezért! Afrikai szemmel a Magyarországon szidalomként használt "albán életszínvonal" is csillagászati jólétnek tűnik.

A múlt hónap végén a Mércében érdekes, óvatosan ballib-ellenes cikk: Újra itt a magyar állam összeomlásának réme. Persze ott van a kötelező zorbánozásos vörös farok benne, de ezt nem nézve jó a cikk: az értő ballib olvasókat sikeresen fel is dühítette.

A cikk elismeri: a modern magyar antikapitalizmus sose volt baloldali. Példának az MDF népi szárnyát,a Kisgazdapártot, a MIÉP-et, majd később a Jobbikot említi.

A szerző ezzel magyarázza a ballibeknél a kapitalizmuskritika teljes hiányát: hiszen egyrészt a jobboldali antikapitalizmus szövegét nem vehették át, másrészt az MSZP és az SZDSZ őszintén kapitalizmupárti volt mindig, ebben látták a felzárkózást, az európaizálást, a modernizációt.

A szerző ezt így összegzi: "A jobboldal tehát a privatizáció során fillérekért megkapta az amúgy óriási tömegigényre számot tartó nagy vagyontárgyat: az antikapitalista retorikát és eszmerendszert." - szerintem ez eleve nem új jelenség, Horthy alatt is már erősebb volt a jobboldali kapitalizmuskritika, mint az akkor még létező baloldali változat.

Tabutörő megállapítás: "A munkásmozgalom felszámolását 1957 és 2010 között tehát főként éppen az MSZMP, és utódpártja, az MSZP, valamint gazdasági, média- és értelmiségi, szakszervezeti vezetői holdudvara bonyolította le.".

Puzsér az uborkaszezonban kénytelen többéves videóit újra feltenni a YT-ra, hadd legyen azért pár reklámdollár. A legutóbbi nyelvészkedés volt, érdemes meghallgatni, a dilettantizmus mesebeli példája az egész:

A műsorban elhangzik kb. az összes létező nyelvészeti téveszme. Tulajdonképpen csak azt nem mondják, hogy a nyelvész a nyelv őre, aki eldönti mi helyes és mi nem. Persze ezt nem mondhatják, hiszen a műsorból kiderül, a nyelvhelyesség fő döntőbírái nem a nyelvészek, hanem Puzsér. S nem csak úgy, hogy ami nem tetszik Puzsérnek, az helytelen, hanem az egyenesen nem létezik. Nem vicc, ez az állítás.

A dolognak szerencsére már nincs politikai vetülete. A 90-es években még volt olyan, hogy a nyelvművelők jobboldaliak, a nyelvpozitivisták meg baloldaliak - abból az abszurd elképzelésből, hogy a baloldal szabadság-párti, a jobboldal meg rend-párti.

Sokat segített ennek feloldásában Farkasházy Tivadar azzal, hogy valamikor 1997-1998-ban tisztán pillanatnyi politikai okokból beállt nyelvművelőnek. Az évben egyébként nem vagyok biztos, de az esetben magában igen. Szóval akkor Farkasházy kipécézte Torgyánt, mert az a parlamentben azt mondta, hogy "médiák", mire a reakció az lett, hogy "micsoda műveletlen bunkló ez a Torgyán, az se tudja, hogy a média szó már többesszám". Persze Farkasházy hülyeséget mondott - a "média" szó természetesen nem többesszám -, de ez elterjedt. S ezzel megszakadt a nyelvművelés kapcsolata a jobboldallal. Azóta a nyelvművelő lehet bármilyen oldalú, s már a nyelvművelők radikális verziói szinte nem is léteznek. Ami jó, mert a radikális nyelvművelés egy áltudomány.

Szóval itt Puzsér elordítja kötelező tanait, nem írom le az összeset, csak csemegézek:

• van logikus és logikátlan nyelvváltozás: marhaság, mert önmagában ez értelmetlen, sokszor a logikátlan alakok győznek, s a logikusok vesztenek, lásd "tartja" és "tarcsa" mint kijelentő mód,
• az idegen szavakat lehet helyesen és helytelenül használni, azaz olyan nincs, hogy "optimálisabb", mert az "optimális" már eleve a "lehető legjobb" jelentésű,: miközben csak a használat dönt erről, az eredeti értelem nem számít (lásd "média"),
• a nyelvjárási "hiba" az még nem akkora hiba, de a rétegnyelvi "hiba" már nagy baj: természetesen egyik se hiba, s a kettő elkülönítése abszurdum,
• a túlzó fokozás "nem létezik": erre nincs mit mondani, mert az már bizseregtető tudatlanság, még a műsor többi szereplőinek is feltűnik ez,
• a játékos szóalkotás "hiba": ez megint egyértelműen butaság, ez még a radikális nyelvművelői tanokon is túltesz,
• végül különösen mulatságos az az elmélet - ezt még máshol nem hallottam -, hogy nem lehet egynél több gyökerű egy idegen szó, pl. Puzsér szerint az "unszimpatikus" szó azért "nem létezik", mert a gyökere egyszerre latin és görög: Puzsér ezek szerint nem ismer egy orvosi, tudományos szakszót se, ezekben ugyanis tömegesen fordulnak elő kevert görög-latin szavak.

Vicces volt az egészet meghallgatni, különösen, hogy a résztvevők ezt nem humoros számnak szánták, hanem kb. komoly szakmai vitának gondolták.

Amikor kint éltem Kubában 1980-1986 között, éppen abban a korban voltam, amikor az emberek ismerkednek. Kimenésemkor kicsivel 13. születésnapom előtt voltam, elmenésemkor kicsivel 19. születésnapom után.

A külföldi kiküldött mindenhol külön réteget képez, s ez még inkább így volt az akkor nagyon zárt kommunista Kubában. Akkoriban letelepedett külföldi szinte egyáltalán nem élt Kubában (ill. ilyenek szinte csak a vegyes házasságok miatt letelepedettek voltak).

Aki volt, az ideiglenes volt tehát. Nem túl sok diák, pár komcsi aki ideológiai okokból jött, s vége is volt. Céges kiküldöttek alig voltak, akkor a kubai állam még nem akarta vonzani a külföldi tőkét - én személyesen egyetlen nyugati céges kiküldöttre emklékszem, a német BASF-nek volt képviselője Havannában. A nagy többség tehát állami kiküldött volt.

Mi mint kamaszok, fiatal felnőttek ebben a csoportban mozogtunk.

S persze csoportunk fő része kommunista országbeli volt. A fő kontingens, létszám szerint csökkenő sorrendben: Szovjetunió, NDK, Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország.

Romániát nem írtam. Miért? Mert akkor éppen Ceaușescu programja ment minden román adósság visszafizetésére. S ennek része volt egy totális spórolás is az állami szerveknél, többek között a román kiküldöttek nem vihették magukkal gyerekeiket. Azaz román gyerek nem volt. Én összesen egy román gyereket ismertem Kubában, de ő is szovjet volt, moldáviai román, szóval más ügy.

A szovjeteket viszont kihúzhatják. Hiába voltak rengetegen - a csúcson 20 ezer szovjet kiküldött volt Kubában! -, ők zárt csoportot alkottak.

A szovjetekkel ismerkedni nagyon nehéz volt. A szovjet rendszer annyira korlátozó volt, hogy kifejezetten tiltotta az idegenekkel való nem-hivatalos kapcsolatokat. A felnőtteknek is, de a gyerekeknek még inkább. Csak a legvagányabb szovjet fiatalok szegték ezt meg, a nagy többség alkalmazkodott a szabályokhoz. S a szovjet elvárások szerint, "baráti" idegennel ugyanúgy nem volt szabad ismerkedni, haverkodni, mint nyugatival.

Így az átlag szovjet gyerek nem haverkodott se más kommunista országbelivel, se kubaival. Emiatt persze egy szót se beszéltek spanyolul. A normál, átlagos szovjet ember hosszú évekig Kubában élve se tudott beszélni spanyolul.

Olyan szintű volt ez a magatartás, hogy még a kubaiakkal házasságot kötött szovjetekre is a kiküldött szovjetek gyanúsan néztek kissé, hogy azok már amolyan "félidegen fajzatok". Az elvárt jó magatartás a szovjet kiküldöttől az volt, hogy dolgozik a szovjet államnak, diszkréten él, nem megy szórakozóhelyekre, s legfeljebb pár közeli szintén szovjet kollégájával jár össze munkán kívül. Bármi más magatartás már fekete pontot hozhatott.

Én ismertem több száz szovjet gyereket, korombelit 6 évem alatt. Szinte hihetetlen, de összes 1 azaz egy haverom volt közülük, ő se merte túl gyakran megszegni az elvárásokat, az évek alatt talán 5-ször volt nálam vendégségben. Pedig ő védett státuszú volt, apja nem egyszerű kiküldött volt, hanem diplomata, mint később kiderült, KGB-s volt.

Őt is beleszámítva ismertem összesen 1 azaz egy szovjet gyereket, aki megtanult rendesen spanyolul - de ő volt nagyjából a szovjet kolónia "hulligánja", járta a várost, beszélgetett mindenkivel, még nyugati turistákkal is, számtalanszor hivatta is az apját a követség párttitkára miért nem tudja rendesen megnevelni a gyerekét. Ellenőrzőjébe is beírták egyszer "Iskola után nem szállt fel a lakóhelye szerinti iskolabuszra. Helyette kanadai turistákkal beszélgetett spanyolul, majd angolul. Aztán hazaindult városi busszal.". Ez már akkor tényleg fekete pont: a srác angolul is képes volt megtanulni!

S ezek a fiúk. Szovjet lánnyal ismerkedni a sci-fi birodalmába tartozott. Szovjet lányhoz hozzáférni az olyan volt, mint hogy a jobbágy srác a földesúr lányával jár a XVIII. században. Egész időm alatt egy ilyen esetet láttam, egy cseh fiúnak volt szovjet barátnője, az is már a lány 18 éves korában.

Volt persze 2 nagy kivétel mindez alól. A Szovjetunió 2 legsajátosabb etnikuma: a grúzok és az örmények. Ők egyrészt nagyon tartották saját kultúrájukat , csak oroszul beszéló örmény/grúz nem létezett, másrészt ők a Szovjetunión belül is legendásan rendbontók voltak. S természetesen ezt kiküldetésben is folytatták, azaz az idegenekkel való kapcsolattartást illetően se tartották be a szabályokat. Többet nem mondhatok róluk, örményekkel és grúzokkal sose volt igazán közeli kapcsolatom.

Ugyanez nem mondható el a 3 szovjet nyugatos etnikumról - észt, lett, litván -, akik sajátossága jellemzően az volt, hogy - ahogy a grúzok és az örmények - idegen akcentussal beszéltek oroszul, de egyébként mindenben rendes szabálytisztelők voltak, nem renitenskedtek a szovjet életmóddal szemben.

Szóval a haverkodásra alkalmas fiatalok 90+ %-a 5 országból jött: NDK, Bulgária, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország. Itt nem volt probléma, ezek az országok nem korlátozták saját állampolgáraikat az egymással való kapcsolatban. Akár nyugatiakkal is lehetett, bár ettől a keletnémetek óvakodtak azért. Kubaiakkal meg semmi akadály nem volt, de ez mégis ritka volt. Miért?

A fő ok az anyagi. Egyszerűen a legszegényebb kiküldött is olyan gazdag volt kubai szemmel, hogy ez már problémát okozott. Van az a vagyoni eltérés, ami már áthídalhatatlan. S itt nem arra kell gondolni, hogy a külföldiek annyira gazdagok voltak, mert nem voltak azok. A kubaiak nagy szegénysége volt a probléma.

A külföldiek számára ott voltak a valutás boltok, ahol dollárral vagy rubel alapú számlapénzzel lehetett fizetni (a magasabb minőség csak dollárért persze), s ezen kívül is léteztek normál kubai pesós üzletek csak külföldi kiküldöttek részére. Ez utóbbi nem volt jobban ellátva, mint egy akkori magyar falusi közért, de ez átlagkubai szemmel maga a mesés bőség volt. Mondjuk átlagkubai szemmel az, hogy egy boltba be lehet menni, majd ott sonkát és sajtot lehet venni szabadon már valamiféle hatalmas dolognak tűnt.

Hozzátenném: én akkor se voltam egy társasági ember. Magyar társaságba szinte csak kényszerből jártam - lásd április 4-i ünnepség a követségen -, de vegyes külföldi bulikba se gyakran. Mindig magányos bircafarkas voltam, jellemzően kevés haverral. A már említett orosz gyerek mellett volt 2 cseh haverom, s kész.

Közülük az egyikkel ma is van kapcsolatom, jelenleg az 55 éves agglegények bohém életét éli Prágában. A másik cseh valami gazdag tőzsdei vezető lett szintén Prágában, pár éve írt utoljára. Az orosszal ma már nincs kapcsolatom, mert amikor elkezdett dolgozni az orosz Külügyben pár éve, törölte magát az összes szociális hálóról, nem csak a nyugatiakról, hanem az orosz VK-ról és OK-ról is.

Van egyébként sok akkori kubai magyar ismerősöm a FB-on, de közülük egy se volt soha akkor a haverom, s ma se kommunikálok velük, az egyszeri "barátmegjelölés" műveletét leszámítva. Egyetlen kivétel egy lány, azaz ma már 55 éves asszony, aki a barátnőm volt 2 évig, vele máig szoktunk néha-néha levelezni.

A barátnőket is mindig elvontam a társaságtól. S a fentiekből talán érthető, hogy sose volt kubai barátnőm.

Egyszer akadt egy kubai lány, aki nagyon felajánlkozott nekem. A közelben lakott, tetszhettem neki - mint már meséltem, nagyon hasonlítottam egy akkor népszerű spanyol énekesre -, s láthatóan ismerkedni akart, s érezhető volt a tetszése. Valószínűleg ki tudtam volna használni az esetet, de sose voltam híve az ilyesminek. Így leráztam, persze udvariasan, mert nem is tetszett, meg semmit se éreztem iránta.

Ráadásul a külföldiek úgy voltak elszállásolva Havannában, hogy legnagyobb részük pár épületben volt együtt, egy kisebb része meg önálló házakban, de azok is mind "kiemelt" részeken, olyan helyeken, ahol eleve sok diplomáciai képviselet és más hivatalos intézmény működött. Az ritkaság volt, hogy külföldi olyan helyen lakik, ahol átlag kubai közvetlen szomszédai lehetnek.

Ennek fő oka ismét egy külföldi privilégium volt. Kubában a zavartalan közműszolgáltatás máig megoldatlan. Az átlag kubai lakásban a nap bizonyos óráiban van csak víz és áram. Ezzel ellentétben a külföldieknek fentartott lakásokban sose volt áramszünet, s vízszünet is csak jóval ritkábban az átlagosnál.

Ahol mi laktunk egész idő alatt (az első két hét szállodai életet leszámítva) a 6 év alatt egyszer volt áramszünet, akkor is elfogadható okokból: ez az 1986-os nagy hurrikén alatt volt, melybe keresztbe találta Havannát.

Havannában volt 2 nagy épület, ahol szinte csak külföldiek laktak: a Sierra Maestra és a Focsa. Az előbbiről van külön cikkem, íme. E két épületben portaszolgálat volt, mely eleve nem engedett be bárkit, a gyakorlatban bemehett bárki idegen, de a kubaiak csak előzetes meghívő alapján, ez tovább nehezítette a kapcsolatok fentartását.

Ugyanaz a szűrés működött akkor ott, mint a valutás boltokba, szállodákba, jobb üdülőhelyekre való belépéskor. Az őrök ritkán kértek igazolványt, jellemzően voltak annyira profik, hogy rassz profil és öltözet alapján is képesek voltak dönteni, nagyjából így:

• jól öltözött néger = afrikai, tehát bemehet,
• rosszul öltözött néger = kubai, igazolványt!,
• germán-szláv tipusú fehér = európai, észak-amerikai, mehet,
• mediterrán fehér jó ruhában = dél-európai, latin-amerikai, mehet,
• mediterrán fehér szar ruhában = kubai,
• barna = dél-ázsiai, mehet,
• sárga = a legbiztosabb idegen bőrszín,
• fekete-fehér keverék rendesen öltözve = latin-amerikai, mehet,
• fekete-fehér keverék rosszul öltözve = kubai.

Mondanom se kell, tőlem soha nem kértek sehol igazolványt. Viszont egy grúz ismerős sokszor panaszkodott, őt folyton kubainak nézik.

Tulajdonképpen hasonló minden kasztosodás alapja.

De visszatérve magára a kasztra. Ez a 80-as évek közepén kb. 100-150 embert jelentett, akik mind ismerték egymást legalábbis látásból. Ahogy a szélesebb, felnőtteket tartalmazó csoport is elsősorban csoporton belül ismerkedett, még inkább ez a fiatal rész.

Azaz a barátságok a körön belül lettek. A szerelmek is. A tartós kapcsolatok is: én összesen két esetet ismertem, ahol kubaival volt szerelmi viszony, mindkettő bolgár lány volt kubai fiúval, az egyik azonban csak félig felelt meg ennek, a kubai srác valójában francia-kubai vegyesházasság gyereke volt.

Házasságról két esetet tudok: saját magamat leszámítva volt egy keletnémet srác egy szlovák lánnyal, a srác máig ismerősöm a FB-on, nem beszéltem vele ugyan 15 éve, de a képei tanúságai szerint máig az a lány a felesége.

Nálam fél nemzedékkel idősebb magyar ismerős története.

30-35 év között volt a kommunista rendszer vége idején. Már addigra sikerült szép karriert kiépítenie, a korabeli gyorsabb módon, azaz egyszerre nyomult szakmai és politikai (KISZ) vonalon.

Ha maradt volna a kommunizmus, "beért" volna nagyjából 50 éves korára. Dehát Moszkvában másképp döntöttek, a rendszer megbukott.

Ő meg okos volt, időben kapcsolni akart. Szóval a legelején beállt az MDF-hez. Úgy számolta, visszajön kb. a Horthy-rendszer amolyan lájtosabban. S tulajdonképpen sok minden feltételezése igaznak is tűnt:

• az akkor radikálisan antikommunista erők - az SZDSZ és a Fidesz - túl keménynek tűntek, a többségben ez visszatetszést keltett,
• a németek láthatóan az MSZP-t és az MDF-et nyomták, az MSZP pozsgaystái és az MDF között kifejezetten jó volt a viszony, arra nem lehetett számítani, hogy végül az MSZP-ban nem ez a rész, hanem a liberális szárny fog nyerni,
• szóval minden arra mutatott, itt MSZP-MDF kormányzás lesz, azaz az ő helyezkedése ideális lesz.

Az első vészjelzés az volt számára, hogy az MDF nem lett az MSZP koalíciós partnere, s az MSZP-ben pedig elfogyott a levegő Pozsgayék körül. De ekkor még úgy gondolta, ő mint MDF-es biztonságban van.

A pofáraesése 1992-re vált világossá: az MDF szinte mindenben az SZDSZ politikáját valósította meg, kivételt csak az identitáspolitika jelentett.

A gazdasági szektort ugyanazok uralták az MDF-kormány alatt, mint előtte, s ezek pedig őt ellenségnek tekintették, árulónak.

1993-ban az ismerős megpróbált visszatáncolni. De sose bocsátottak meg neki.

Persze annyi kapcsolata mindig volt, hogy legyen jólfizető állása, de immár messzebb volt a remélt csúcstól, mint 30-évesen, s már minden esélye is elpárolgott.

Tavaly halt meg, megkereseredetten.

Van amikor az embernek csak egy dobása van ugyanis. Szembemenni az ex-reformkommunista liberális elittel pedig halálos bűn.

Van amikor valami tényleg gumicsont.

Szerintem ha holnap Zorbán bejelentené, hogy idén ősszel átáll az ország a nyáriról a téli időszámításra (ami eleve így van hosszú évek óta), akkor is akadna nem kevés kemény ballib, aki kimutatná, ilyesmit csak fasiszta diktatúrák csinálnak.

Szóval valami ilyesmi történt. Gondolom, Rogánék éppen törték a fejüket mivel lehetne lejáratni a ballib értelmiséget. S rájöttek, szóval szóltak Semjénnek, jelentse be azt, amit be se kellene jelenteni, mert magától adódó: Magyarország nem adja ki az ukrán katonaszökevényeket Ukrajnának. Miért nem kell ezt bejelenteni? Mert eleve ez a nemzetközi gyakorlatilag: nem köztörvényes bűncselekmények miatt nem szokás kiadni embereket, kivéve ha az országok között szoros szövetségi viszony van.

Persze a ballib keménymag önhergelésére mindig lehet számítani. Így itt is megjöttek a várt reakciók, rövid válogatás ezekből:

• Magyarország bűnözőket bújtat,
• Hágában az Interpol eljárást fog indítani a magyar kormányzat ellen, ukránok foglyul tartása miatt,
• Semjén Putyin parancsára teszi ezt,
• mert ezek mind a Fideszre fognak szavazni hálából,
• a gazember kormány védi a sehonnai bitang gazember dezertálókat.

A valóságban Ukrajna aktív nyugati támogatói se adják ki a katonaszökevényeket. Ukrán jog szemszögéből minden hadköteles szökevénynek számít, aki hivatalos katonai felmentés hiányában nem jelentkezik az illetékes hadparancsnokságon.

Valójában katonaszökevényt csak háború alatt szokás kiadni, ha mindkét szövetséges állam hadban is áll harmadik féllel.

A kereszténységgel való nyílt szakítása óta Hodász "atya" egyre inkább bedurvul. Most már a homoklobbi radikális szárnyának képviselőjéve vált.

Szerinte a homoszex oka 2 dolog lehet: vagy veleszületett vagy tanult magatartás. Az előbbi eset következménye "nincs értelme semmiféle terápiának", "abban kell segíteni, hogy elfogadják önmagukat", míg az utóbbi következménye: "a könyvek fóliázása egyáltalán nem befolyásolja a kamasz gyerekek nemi identitásának alakulását" és "káros, mert hamis biztonságérzetet ad".

Nos, szerintem a homokosság - ahogy a pedofília is - veleszületett. Senki se dönt erről, ez kialakul és kész, az ember felfedezi önmagában, mint sok más tetszést is. Viszont csúsztatás a terápiát a gyógyitásra leszűkíteni. A terápia a betegségtudattal segít küzdeni.

Olyan ez, mint egy cukorbeteg kezelése: nincs mód a betegség megszüntetésére, az orvostudomány nem talált még ki gyógymódot, de a kezelés segít a betegség hatásaival küzdeni.

A homokproganda kára nem az, hogy bárkit is homokossá tesz, hanem az, hogy megtéveszti az embereket, különösen a gyerekeket. Nyugaton a homoklobbi szinte bűntudatot kelt a normális gyerekekben, ők úgy érzik, nem teljes értékűek, mivel az ellenkező nem tetszik nekik. Így sok normális gyerek homokosnak vallja magát e teher miatt, kb. ahogy Kádár alatt nyomás volt a KISZ-be belépésre.

A sátánista szégyenember persze elárulja magát: "Probléma továbbá az is, hogy a törvény kitiltotta a melegjogi szervezeteket az iskolákból, de nem biztosít helyettük alternatívát." - azaz ez az igazi fájdalma, hogy a magyar iskolákban nem dominálhat a homoklobbi. A rossz kitiltására nem kell alternatíva, hiszen bőven elegendő a rossz hiánya. A villamos általi elgázolás esetében se mondjuk az, hogy "de mi az alternatíva?", hiszen bőven elegendő, hogy nem gázolt a villamos, nem kell hozzá pluszban még aranyhullás és zeneszó is a megállóban.

Hodász nagyon okos ember. Ezért különösen veszélyes ellensége Krisztusnak.

A debil nem a két beszélgetőpartnerre értendő, ők sose voltak hirdetői a ballib fősodornak.

A 80 főt - kutyákat is beleszámítva - sikeresen összecsődítő Szikra libbantgyűlés egyetlen érdekessége a "vita". Idézőjelben, mert nem láttam ellentétet a két fél között.

Valójában maga a vita se mond semmit, közismert dolgok hangzanak el, csak a kontextus érdekes.

Egy csomó dologról a magyar "baloldali" közbeszéd így ment az utóbbi 30 évben:

• 1993:
  • A háromszögnek 3 oldala van!
  • Fújj, te kirekesztő vagy. Kódolt antiszemitizmus!
• 2023:
  • A háromszögnek 3 oldala van! Vesszen Zorbán!
  • Igazad van!

Amikor elmondják, hogy a GDP és a GNI nem ugyanaz, mert az előbbiben benne van az a megtermelt érték is, melyet kivisznek az országból, azaz ez nem hoz semmi érdemleges hasznot az országnak. Persze ez így is van. Az idegen tőke ezért problémás, s ezért jobb a hazai tőke. A tőkének ugyanis van nemzetisége.

A gond csak az, hogy amikor ugyanez el lett mondva 20-30 éve - a 90-es években ez csak a Magyar Fórumban volt elmondható -, az összes szakember, az ilyen Megbokrosodott típusú makákók, harsányan röhögtek. Nagy hahotázás volt, hogy ez szakmailag marhaság, mert a gazdaság nem így működik.

Aztán jöttek a megmondóemberek, akik gyorsan kiderítették, ez az egész narratíva valójában kódolt antiszemitizmus, hiszen a GDP-GNI eltérésre rámutatás nem más mint a külföldi tőke, azaz "a zsidók" elleni gyűlölködés.

Hatalmas tombolás tört a ballib táborban: az új budapesti ukrán nagykövet, a magyar származású Sandor Fegyir megdicsérte Zorbánt!

Pedig már majdnem benne találta meg a ballib keménymag az új Hadházit, Pankotai Lilit, s a Fekete-Fehér-Szürke Ruhás Nővért egy személyben. A ballib elvárások szerint Fegyir katonaruhában, állig felfegyverezve megérkezett volna Budapestre, az ukrán nagykövetségre, majd onnan lövette volna a Karmelita kolostort, de legalábbis párbajra hívta volna ki Zorbánt, de az biztos, hogy végső esetben nem köszönt volna neki és csúnyán nézett volna rá, majd megbízólevelét demonstratívan nem Nováknak, hanem Gyurcsánynének adta volna át.

De nem, Fegyir jót mondott Zorbánról!

A hír sírás-rívást okozott a táborban. Egyesek még magyarázni próbáltak, hogy ez biztos csak a magyar médiák félrefordítása, de aztán meglett az eredeti ukrán cikk is. A dolog csak súlyosbodott, hiszen Fegyir nem csak azt volt képes mondani, hogy Zorbán védi a magyar érdekeket, hanem azt is, hogy magyar katonatársai a fronton Orbán hívei! Hát, ez teljesen elfogadhatatlan! Hisz éppen kiderült, hogy a kárpátaljai magyarok hős euroatlantista harcosok a fronton, ahol Zorbán haverja, Putyin ellen küzdenek, mire most arról jön hír, hogy mégis zorbánisták, akik biztos rendszeresen átdezertálnak az ukrán-magyar határon, félmilliós nugdíjat kapnak és leszavaznak a Fideszre.

Egyes ballib kommentelők odáig jutottak elkeseredésükben, hogy kifejezték elégedettségüket, hogy "Zorbán kamunyugdíjasai" meghalnak a fronton.

Én persze az eredeti cikket néztem csak, ez a biztosabb. Ukránul persze nem tudok, de megértem így is az ukrán írott szövegeket 70-80 %-ban, a maradékban meg segít egy kis őssz-szláv gondolkodás. Íme miket mond, az eredeti ukrán szöveg és a fordítása értelmezésem szerint:

Az újságíró kérdése: "Вже після початку повномасштабної війни, в Угорщині відбулися парламентські вибори. На них перемогли політичні сили, які уособлює прем’єр Віктор Орбан. Він відомий скандальними заявами, зокрема про Україну – неспроможну державу, він закликав припинити військову допомогу Україні, повторював тези російської пропаганди, мовляв, це Захід боротиметься з Росією «до останнього українського солдата». Наскільки настрої мешканців Угорщини відповідають тому, що говорить прем’єр їхньої країни?" - Már a teljesmértékű háború - értsd: az ukrán szóhasználatban ez a tavalyi februári orosz támadást jelenti, hiszen az ottani értelmezés szerint a háború kezdete 2014 - kitörése után tartott parlamenti választásokon Magyarországon győztek az Orbán Viktor miniszterelnök által képviselt politikai erők. Ő botrányos kijelentéseiről ismert, különösen Ukrajnára vonatkozóan – hogy Ukrajna fenntarthatatlan állam, az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek leállítására szólított fel, megismételte az orosz propaganda állítását, miszerint a Nyugat „az utolsó ukrán katonáig” harcolni fog Oroszország ellen. Mennyiben felel meg Magyarország lakosainak hangulata annak, amit országuk miniszterelnöke mond?

Fegyir válasza: "Орбан захищає інтереси Угорщини, а Україна – свої. Ніхто не має права ставити інтереси інших країн вище за інтереси країни власної. Я думаю, що ви з цим згодні. Угорські інтереси у негативному для нас ключі розкручують конкретні агенти Москви як з нашого, так і з угорського боку. Дайте мені сто днів відпрацювати і тоді я зможу говорити конкретніше і правильніше." - Orbán Magyarország, Ukrajna pedig a saját érdekeit védi. Senkinek nincs joga más országok érdekeit saját országa érdekei fölé helyezni. Szerintem ezzel Ön is egyetért. A magyar érdekeket számunkra negatív módon használják fel Moszkva egyes ügynökei, mind részünkről, mind magyar oldalról. Hadd kapjak száz napot a munkámra, s akkor tudok konkrétabban és korrektebben beszélni.

Továbi kérdés: "В українському експертному середовищі побутує думка, що угорці Закарпаття почуваються заручниками політики Орбана. І навіть просять його припинити виступати зі скандальними антиукраїнськими заявами." - Az ukrán szakértői körökben az a vélemény terjed, hogy a kárpátaljai magyarok Orbán politikája túszainak érzik magukat. S azt kérik tőle, hagyjon fel a botrányos ukránellenes kijelentéseivel.

Válasz: "Багато угорців, з якими я пліч-о-пліч служу, не засуджують політику Угорщини. Вони мені кажуть: «Он, дивись, Федю. Дешева комуналка, 13 виплат пенсії на рік, сімʼя отримує безповоротно10 млн. форинтів при народженні третьої дитини, не треба взагалі платити відсотки за кредитами…». Вони бачать у цьому стимул. І мої угорські побратими схвалюють таке. Але з іншого боку, вони захищають Україну на полі бою і знищують російську наволоч. І це реалії…" - Sok magyar, akivel vállat vállnak vetve szolgálok, nem ítéli el Magyarország politikáját. Azt mondják nekem: "Figyelj, Fegya! Olcsó rezsi, évi 13-szori nyugdíj folyósítás, a családok 10 millió forintot kapnak ingyenesen harmadik gyermek születésekor, kamatot egyáltalán nem kell fizetni...". Mindezt ösztönzésnek tekintik. S ezt magyar bajtársaim helyeslik. De másrészt védik Ukrajnát a csatatéren, s pusztítják az orosz csordát. Ez az igazság...

Atya Isten, lehet, hogy a Zorbán megvette kilóra a putyinista Fegyirt?!

Nehéz dolog bevallani olyan dolgot, ami szinte mindenki másképp gondol.

Három ilyen fő dolgom van: A 22-es csapdája Joseph Hellertől, a Trónok harca, s az István a király. Mind a háromnak hatalmas rajongótábora van, de aki nem rajongó, az is szinte mind dicséri ezeket a műveket.

Én viszont mindegyiket másképp látom. A 22-es csapdája olvashatatlan marhaság, a Trónok harca dögunalmas, az István a király pedig bizseregtető történelmi demagógia.

Én az István a királyt 1984 nyarán láttam moziban. Azaz már a kezdeti újjongás lecsengése után, a Budapest központjában lévő moziban velem együtt alig 10-12 néző lehetett. Előtte nyelvvizsgán voltam, s nem akartam hazamenni, akkor 16 éves voltam, majdnem 17 már, szóval körülnéztem, s gondoltam, megnézem a híres alkotást.

Nekem nagy csalódás volt. Egyrészt ez nem film, hanem színelőadás felvétele. A két műfaj keverését hülyeségnek tartom, ezt a hülyeséget aztán tökélyre vitte Lars von Trier 15 évvel később nézhetetlen, bűnrossz filmjeivel (lásd Dogville). Másrészt nekem azonnal beugrott, hogy a film a Kádár-rendszer szolgai legitimálása, pedig akkor ez a később széles körben elterjedt vélemény még sehol se volt olvasható.

Nekem kifejezetten bántónak tűnt az egész István-ábrázolás. A műben István kb. egy gyáva hülyegyerek, aki nem ért semmihez, de aztán a külső körülmények addig mozgatják ide-oda, hogy akaratán kívül uralkodni kezd. Mindenben az ellentétje a bátor, becsületes Koppánynak, akinek egyetlen hibája, hogy nem ért a reálpolitikához.

A téma tulajdonképpen: az angyalian jó Kádár nem akart semmi rosszat, dehát a forrófejű Nagy Imréék pusztulásba akarták vinni az országot, így a jó Kádár zokogva ugyan, de kénytelen volt mindenkit kivégezni, a nagyobb baj megakadályozása céljából. A következtetés: ma minden szuper, végre békében élünk, fejlődünk, éljen Kádár százhúsz évig!

Tulajdonképpen ez volt a kései Kádár-rendszer propagandája: mi jót akarunk, de a csúnya ruszkik nem engedik, s ha ezt nem fogadjátok el, akkor jön a magyar Ceaușescu, s kenyér se lesz a boltban, vagy jön a magyar Jaruzelski, katonai diktatúrát csinál, s akkor se lesz kenyér a boltban.

Azóta se értem ezt a töretlen tömeges rajongást az alkotás iránt. Az persze érdekes, hogy így is Koppány lett a hős az alkotás népi értelmezésében. S nem csak amiatt, mert Vikidál közismert énekes volt, ismertebb, mint Varga, hiszen Varga is kiváló énekes.

A kultuszőrület azonban megállíthatatlan volt, már akkor. A filmet a magyar fél képes volt még az 1984 őszi - vagy 1985 téli, nem emlékszem már - havannai filmfesztiválra is kivinni! Én ott is láttam, másodszor, egyszerűen mert a teljes filmfesztivált végignéztem. Az volt utolsó "szabad" időszakom, még nem ismertem múzsámat - bár ő is Havannában élt már akkor -, így pl. képes voltam egész nap filmet nézni. A havannai előadáson persze szinte csak magyar néző volt ottani magyarok közül, a betévedt 10-15 kubai elment az első fél órában. Hiszen hiába jó énekesek a főszereplők, egyrészt egy idegen számára az egésznek semmi értelme, hiszen nem ismeri a kontextust, másrészt ez nem is igazi film.

Friss hír: Kaleta Gábor szerkesztőségi tag lett az Elle Hungary csapatában.

További kommentár nem szükséges.

Rendkívül primitív cikk, nem tudtam ki írta, mert az egyik helyen Gábor a szerző, a másikon egy számomra vadidegen. Szerintem Gábor nem lehet a szerző, mert bár ő neves gyűlöletvezér, a szellemi szintje ennél jóval magasabb, szóval meglepődnék, ha ezt ő írta volna.

Egyébként köszönet a Klub Rádiónak, levették vállamról a hozzászólás terhét. Ugyanis immár kitiltottak. Pedig talán az utolsó magyar ballib média voltak, mely még nem tiltott le. Teljes tiltást alkalmaztak, azaz hogy ne láthassan posztjaikat se a FB-on, ezt persze át tudom hágni, nem mondom meg hogy.

A cikk először is megismétel egy közismert hazugságot: hogy Kövér MSZMP-tag volt. Ami képtelenség, a Fidesz alapszabálya egészen 1998-ig tiltotta volt MSZMP-tagok belépését. Konkrétan voltak emberek, akik részt vettek a Fidesz szervezésében 1988-ban, de nem léphettek be MSZMP-tagságuk miatt. (pl. Stumpf István).

Aztán jön az "MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató segédmunkatársa" topik, még jó, hogy nem tették be hozzá a hamis igazolványképet is. Inszinuálva, mintha ez akkoriban valami jelentős pozíció lett volna egy hatalmas intézményben.

Az interpretáció szerint a "Jézus gyilkosainak eszmei utódai", "luciferisták", "illuminátusok", "jakobinusok", "bolsevikok", "globalisták", "transzhumanisták" mind a zsidók szégyellős megnevezése. Azaz Kövér antiszemita.

Az egyetlen dolog ami igaz a cikkben, hogy a "Jézus gyilkosai" kifejezés alatt valóban szinte csak a zsidókat értettek az egyházi irodalomban. De hát éppen ezért van pontosító felsorolás!

A luciferisták a legritkább esetben voltak zsidók, sőt szinte kizárólag keresztények voltak, hiszen ez egy - a gnosztikusokkal rokon - keresztény eretnek mozgalom volt a XIII. században, zsidó pedig eleve nem lehetett eretnek.

Az illuminátusok szintén egy alapvetően ateista, felvilágosodást népszerűsítő csoport voltak, nem ismertek semmilyen meghatározó zsidó kötődéseik.

Ahogy zsidó jakobinusok se nagyon léteztek. A transzhumanizmus meg modern dolog, szintén nem ismert meghatározó zsidó kötődés.

Tulajdonképpen csak a "bolsevik" marad, ha ez a alatt az orosz kommunistákat értjük. Tény, hogy az orosz kommunista mozgalomban a zsidók részvétele nagy arányú volt, egyes számítások szerint ez elérte a 40 %-ot. A legelső, 12-tagú kommunista vezérkarban, Lenin alatt, 6 tag volt zsidó.

Nevetséges, de következetes az a ballib próbálkozás, hogy minden nekik nem tetsző véleményt kódolt zsidózásnak neveznek. Ennek a virágkora a 90-es évek voltak. Emlékszem, egykor még a ma már ballib sztár Bod Péter Ákos is antiszemitának lett nevezve akkor - ő úgy "zsidózott kódoltan", hogy nem hallgatta meg a "szakértőket", s a tanácsokkal szembemenve magyar madarakat, virágokat tett az új magyar érmekre.

Ez a cikk ennek része. Ami egyébként jó jel, mert a hisztizők tehetetlenségét mutatja.

Én egyébként nem használtam volna a "Jézus gyilkosai" kifejezést, annak terheltsége miatt, de Kövér ezt egy egyházi eseményen mondta, ezt figyelembe kell venni.

Idén augusztusban - 10 év óta először - elmentem a bolgár tengerpartra pár napra. Várakozásaim ellenére a tapasztalat kifejezetten pozitív.

A bolgár tengerparti iparág több szakaszra osztható időben, természetesen mindegyiket személyesen is megtapasztaltam legalább egyszer:

• Nagyjából 1992-ig volt a kommunista szakasz, azaz az igazi kommunista üdülés 1989-ig, majd ennek még romlottabb verziója még 2 és fél évig, azaz iszonyú minőségű szálláshelyek, nulla körüli választék, rossz infrastruktúra, alacsony szolgáltatások. A Kádár-kori balatoni szakszervezeti-vállalati üdülők világa is legendásan szar volt, de a bolgár tengerpart sikeresen leküzdötte magát e szint alá;
• Aztán 1991-1992 között beindult az ex-komcsis és maffiózós rablás szakasz, kezdtek megjelenni szolgáltatások, de mivel az új urak vagy analfabéta maffiózók voltak vagy mindent lerabló komcsik (egyébként az utóbbi kategória picit azért értelmesebb fajta volt, ezt el kell ismerni), így minden egyfajta díszletnek tűnt, ráadásul minden abszurd árakon. S sok abszurd szokással, pl. belépési díj szedése őrző-védő cégek által a tengerhez, parkolási díj szedése ingyenes területeken, s hasonlók, sokat lehetne mesélni az akkori világról;
• Bár eléggé következetesen utálom a bolgár jobboldalt úgy 1992 óta folyamatosan, el kell ismerni, amikor valamiben jót tettek: a kevés ilyen ügyek egyike, hogy 1998-ban rendőri erőkkel kisöpörték a bolgár tengerpartról a maffiát, ill. azt visszatették normál működési szférájába, lásd prostítúció, drogok, stb., de az átlag kisember onnantól nem volt kénytelen pl. ilyen tengerparti örző-védőkkel kapcsolatba kerülni. Ezzel párhuzamosan elvettek objektumokat ilyen köröktől, persze nyilván hatalmas összegeket ellopva, dehát ez a kapitalizmus, a lényeg a kisember szemszögéből, hogy a viszonyok kezdtek rendezettek lenni;
• Az előző időszak azon durva sajátossága azonban még sokáig hatott, hogy egyrészt van a luxusszint, ahová a sikeres maffizók járnak manökenjeikkel, másrészt az alig javult minőségű volt szakszervezeti hálózat mindenki másnak. Persze ez utóbbiban is volt valami javulás, s főleg abban, hogy ezek a korábbia maffiaszokások már nem működtek;
• A dolgok lassan javulni kezdtek, érezhetően 2007-től már, nem az EU-tagság miatt persze, de véletlenül egybeesett.

Mára ez teljesen beért. Ma már a luxusszint se maffiózós díszletes. A legalacsonyabb szint egyszerűen megszűnt időközben, ma már igazán vacak körülményeket nehéz találni. Lett viszont egy széles középszektora a tömegturizmusnak.

Mi most a tengerpart középső szakaszán voltunk. A bolgár tengerpart 3 részre oszlik: észak a Várna és a román határ közti rész, dél a Burgasz és a török határ közti rész, s a közép pedig természetesen a Várna és Burgasz közötti szakasz.

Mi most ezek a középső szakaszon voltunk, Ravda faluban, ez de facto Neszebar déli folytatódása. Neszebar délen össze van nőve Ravdával, északon pedig a kommunista időkben kialakított zöldmezős Szlancsev brjaggal (Napospart).

Mint a bolgár tengerpart középső és déli szakasza, ez a terület egészen a XX. sz. 20-as éveig etnikailag görög volt. Neszebarban még az utolsó világháború előtti népszámlálás 1910-ben is 89 % görög többséget állapított meg. Hasonló volt a többi település helyzete, bolgár többség csak a 2 nagyvárosban, Várnában és Burgaszban volt. A többi részén görög többség, ezt kiegészítette bolgár és török kisebbség, ez utóbbi inkább az északabbi részeken.

A görögök itt 2500 éve éltek, ezek kis görög városállamok voltak a tengerparton végig. Az i. e. VII. és IV. század között létesültek itt a görög települések. A legtöbb ión betelepülés eredménye, Milétosz anyavárosból. Neszebar - Meszémbria néven - pont kivétel volt, ez dórok hozták létre Megarából.

Aztán az I. vh. mindent megváltoztatott. 1919-ben Bulgária végleg elveszti kijátát az Égei-tengerre, közben megkezdődik Dél-Macedónia görögösítése. A folyamat csúcsa 1923. Ekkor Törökország sikeresen eléri a "török Trianon", a Sèvres-i békeszerződés felülvizsgálatát, aminek következtében megszűnt a 3000 éves kis-ázsiai görög jelenlét. A kb. 1,2 millió görög menekültet a görög kormányzat nagyrészt Dél-Macedóniában, valamint a Bulgáriától megszerzett Nyugat-Trákiában helyezte el. A megmaradt bolgár lakosságra nyomás nehezedett, sokan önként távoztak, sokakat de facto elűztek. A bolgár kormányzat úgy oldotta meg a problémát, hogy elűzte a bulgáriai görögöket, s helyükre költöztette a bolgár menekülteket. Előtte még volt valamilyen próbálkozás kölcsönös kisebbségvédelmi egyezmény aláírására, de ez a gyakorlatban működésképtelen persze, így mindkét fél a tiszta megoldást választotta: az idegenek menjenek "haza", s aki meg megoldja trükkösen, hogy marad, az veszítse el eredeti nemzeti öntudatát.

A helyzet sajátos lett. A kecske- és juhtenyésztő hegyvidéki bolgárok hirtelen görög halászok ingatlanjait kapták meg, s meg kellett tanulniuk halászni. Ugyanez persze fordítva: a görög halászok dolga se lehetett könnyű, amikor hirtelen hegyvidéki területen találták magukat mint kezdő állattenyésztők.

1934-re a folyamat teljesen befejeződött, 1934-ben lett Neszebar neve Neszebar az addigi Meszemvrija helyett, ami a görög eredet Meszemvria/Meszimvria név bolgáros verziója volt.

Aztán Bulgária még egyszer megpróbálja visszaszerezni az elvesztett Égei-tengeri kijáratot. De ez ideiglenes háborús revízió maradt 1941-1944 között.

Bár ma már eltelt több nemzedék a helyiekben, az eredeti menekült tudat erős ma is. Ravdában is nagyon sok a macedóniai vonatkozású utcanév, utalva ezzel az eredeti tájra, ahonnan a lakosság jött. A fő utca - ma ez amolyan "sétálóutca" - neve "Macedónia utca".

De visszatérve a turisztikai helyzetre. Hatalmas mennyiségű szálláshely 5 csillagos és 2 csillagos között, s a 2 csillagos is összemérhetetlenül jobb, mint egy valamikori szakszervezeti üdülő. Mi eleve nem szeretjük a luxust, meg mint kutyás embereket nem is engednének be minket "jobb" helyre, így a legalsó kategóriában szálltunk meg.

Ebben is van fejlődés: korábban a kutyás turistát leprásnak nézték, most most már csak a felső kategóriás szálláshelyekről tiltják a kutyákat ki. Csak annyi volt, hogy akkor nekünk nem jár szőnyeg, mert kutyaszőrös lesz.

Azaz fürdőszobás kis szoba dupla ággyal, erkéllyel, semmilyen extra szolgáltatással, lásd két darab törülköző és ágynemű van, onnantól minden a mi dolgunk, nem jön takarítónő, nem dobja ki senki a szemetet, saját szappant/sampont kell használni, nincs internet, 2 tekercs vécépapír, s ha elfogy, a vendég vesz magának a boltban, s természetesen nincs semmilyen étkezési lehetőség. Ez jelenleg 8500 Ft egy napra. (Összehasonlításképpen: ugyanitt egy felsőkategóriás szálláshelyen 35 ezer Ft egy éjszaka, persze abban a reggeli is benne van.)

Az árszint is kellemes meglepetés. Korábban totális pofátlanság uralkodott, olyan 200-500 % közti profitrátával dolgoztak az étkezdék, árudák. Mára ennek vége. Persze most is drágább a bolgár tengerpart, mint Szófia, de az eltérés már az elfogadható tartományban mozog.

Reggeli videóm a megérkezés utáni napon, mint látható Bulgáriában az élet még az üdülőhelyeken is későn kezdődik. Reggel 7-kor kimenni és reggelit keresni merész vállalkozás volt: mint látható, az étkezdék 95 %-a zárva van még. S ember is alig van ilyenkor. De legalább így látható a főutca, az említett Macedónia utca.

14:19-kor nem én vagyok látható, hanem szembejön a nagyobbik fiam, aki nagyon hasonlít rám, csak éppen 40 kilóval kevesebb a súlya, ugyanis ő is ott üdült családostul. A hangokat törölni szoktam videóimból azok netes verzióiban, mert az emberek nem tudják, hogy veszem őket folyamatosan testkamerával, s ez kellemetlen érzéseket generálhat - érdekes, a hozzájárulás nélküli kép nem okoz az embereknek problémát, ha nincs hozzá hang -, de most direkt benne hagytam a beszélgetés részünket azoknak a külföldön élő magyaroknak leckéül, akik szerint képtelenség az idegen földön született gyereket megtanítani magyarul.

Íme lehet, csak akarni kell: meg lehet tanítani külföldön született gyereket magyarul anyanyelvi szinten, még úgy is, hogy a másik szülőnek semmi köze a magyarokhoz, csak akarni kell és kitartónak kell lenni.

térképek:

Annyit beszéltek róla, hogy végül megnéztem a híres Orbán-interjút.

Azonnal feltűnt: ez egy teljesen amerikai közönségnek szánt beszéd valójában. Azaz így is kell kezelni.

Tartalmilag semmi kivetnivaló benne: tipikus eset, amikor valaki egyszerre elméletalkotó és gyakorló politikus, az elhangzott elméleti elemekkel egyet lehet érteni, figyelembe véve, hogy egy gyakorló politikus sose lehet őszinte.

Egy hibát azért látok. Az önközpontű contra közösségközpontű rész nem képes az amerikai közönségben megértést találni szerintem. Az önközpontúság általános amerikai érték ugyanis, ez mind a két nagy amerikai táborra igaz, az - amerikai kifejezéssel - "liberálisokra" és "konzervatívokra" is, de mégis, mindenképpen igazabb az utóbbiakra.

Az amit Orbán közösségközpontúságnak mond az Amerikában teljesen érthetetlen dolog, s a konzervatív oldalon még inkább, mint a liberálison. Valószínűleg az átlag amerikai konzervatív képtelen megérteni, hogy a kelet-európai konzervatív hős Orbán miért említi negatív előjellel az önközpontúságot.

De valószínűleg ezen átsíklanak mint sajátos kelet-európai dolgon. Aki meg érti, az úgyis tudja mi az alapvető eltérés az amerikai és a kelet-európai rendszerkritikus jobboldal között: míg a kelet-európai antiliberális, addig az amerikai valamiféle eredeti, igazi liberalizmust kér számon.

Barfomi jó adás volt ez nagyjából 1 hónapja: "Válságát éli-e az európai baloldal?" - ez Rózsa műsorában a Klub Rádióban.

Mókás maga Rózsa, aki képtelen a beszélgetést irányítani, láthatóan szenved már a végén. Valahogy nem tudja elérni, hogy a kommunista Artner "rendes baloldaliként", azaz liberálisként beszéljen.

Pedig hát Artner kőkeményen Fidesz-ellenes, nehezen lehetne orbánizmussal vádolni. Persze akadt kommentelő, aki már ezt megoldotta: Artner munkahelye ugyanis a Milton Friedman Egyetem, mely a Zsidó Egyetem "ellenzéke", míg a Zsidó Egyetemet a Mazsihisz irányítja, addig a Friedmant Köves Slomó felekezete.

Artner meg rendíthetetlenül sorolja a "fasiszta", de legalábbis "fideszes" toposzokat:

• abszurd cél a jóléti állam, nincs rá ugyanis pénz, nem igaz, hogy ez a rend a kapitalizmus normál állapota,
• a jóléti államiságot a harmadik világból rabolt pénzekből finanszírozták, ez a forrás egyre inkább apad,
• a neokolonializmus a liberális világ eszköze, máig él,
• ma már az imperializmus fő módszere nem a katonai hódítás, hanem az általa irányított civil szervezetek hálózata,
• a kínai rendszer jobb a nyugatinál,
• a mai baloldal zöme nem baloldali, ezért bukott meg.

Mond persze marhaságot is Artner, de most ezek eltörpülnek a valós állítások mellett. Így ezeket meg se említem.

Nagyon mókás adás, érdemes meghallgatni, persze csak az Artner-részt, a másik résztvevő, Kiss, vonalas ballibbant, ismétli a szokásos liberális mantrákat.

Bár már mások is megcsinálták ezt, íme az én verzióm.

A híres új orosz történelemkönyv, melyből botrány lett.

Ez a 11. osztályos történelem könyv az orosz alapképzésben.

А jelenlegi orosz rendszerben az iskola 11 osztályos, ebből 9 osztály mindenkinek kötelező. A 10. és a 11. osztály választható csak, a gyakorlatban a diákok 90 %-a azt is elvégzi. A 11. osztály végén érettségi vizsga van.

А 9. osztály után lehetséges átmenni profilizált iskolába, ahol valamely tárgy oktatása erősebb, vagy technikumba. A szovjet időben voltak érettségit nem adó szakmunkásképzők is, ezek száma ma kevés, a legtöbb ilyen iskola normál technikummá lett alakítva a rendszerváltozás után.

A szóval forgó tankönyv a normál, azaz nem profilizált iskola 11. osztályának történelemkönyve, mégpedig az "Oroszország történelme" tárgyból. Külön létezik még "Világtörténelem" tárgy is.

A szóban forgó rész a 10. lecke része, a lecke címe: "Külpolitika 1953-1964 között". Miért ez a furcsa időbeosztás? Mert ez a szélesen vett Hruscsov-korszak. Nyikita Hruscsov uralmának kezdete Sztálin halála 1953-ban, bár a valóságban Hruscsov csak 1955-ben lett az ország egyértelmű feje.

Sztálin halála után triumvirátus veszi át a tényleges hatalmat: Berija, Hruscsov, Malenkov. Hruscsov és Malenkov még 1953-ben szövetkeznek, Beriját eltávolítják a hatalomból, majd kivégeztetik. A duumvirátus 2 évig tart, miután 1955-ban Hruscsov teljes győzelmet arat.

Malenkov megpróbál később puccsot szervezni Hruscsov ellen, de sikertelen. Az új szokásoknak híven, hogy a politikai ellenfeleket már nem szokás kivégezni, hanem valami alacsony pozícióba száműzni kell őket - erről állapodtak meg Berija kivégzése után -, ez történik Malenkovval és társaival is. Malenkovot egy kazahsztáni erőmű élére nevezik ki, s megtiltják neki a Moszkvába utazást.

Ahogy nagynevű társait is hasonló sors éri. Molotovot elküldik nagykövetnek Mongóliába, Bulganyinból állami gazdaság igazgatója lesz az az Észak-Kaukázusban, a legidősebb Kaganovicsot meg nyugdíjazzák, neki azt is megengedik, hogy maradjon Moszkvában.

Malenkovról egyébként érdekes adat, hogy 70 éves korában teljesen megváltoztatja nézeteit, szakít a kommunizmussal, s hívő keresztény lesz, sőt tagja lesz egy templomi kórusnak. 1988-ban hal meg, 86 évesen.

Amikor Brezsnyev és társai 1964-ben megpuccsolják Hruscsovot, ő is megkapja ugyanezt a bánásmódot, azaz csak nyugdíjazzák, de meghagyják még privilégiumai egy részét is: jogosultság a "különleges boltrendszerben" vásárolni, szolgálati lakás, autó sofőrrel, testőrség (persze a testőrség szerepe inkább Hruscsov állandó figyelemmel tartása volt, nem védelme).

Későbbi sztori: 1984-ben megbocsátanak az akkor 91 éves Kaganovicsnak, visszaadják neki párttagságát. Akkor született a következő vicc a szovjet nép ajkán:

• Miért adta vissza Csernyenko a párttagságát Kaganovicsnak?
• Szeretne utódot kinevelni.

A magyar vonatkozású rész a lecke 3. alrésze: "A Szovjetunió és a szocialista világrendszer".

Igyekszem szó szerint lefordítani:

"A Szovjetunió és a szocialista világrendszer. A Szovjetunió külpolitikájának egyik prioritása maradt a szövetségesek támogatása Kelet-Európában, Ázsiában, majd Kubában.

A szocialista országok gazdasági együttműködése a KGST keretein belül katonai-politikai együttműködéssel egészült ki. 1955 májusában Varsóban a Szovjetunió kezdeményezésére barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttek a Szovjetunió és európai szövetségesei: az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Albánia. A szerződés egységes fegyveres erő létrehozásáról és egységes védelmi doktrína kidolgozásáról rendelkezett - a függetlenség és a teljes egyenlőség elve alapján. Ez a katonai-politikai szövetség a Varsói Szerződés Szervezete (VSZ) nevet kapta. Létrejötte válasz volt az 1949-ben létrehozott NATO tömb agresszív cselekedeteire.

1955-ben a szovjet vezetés kezdeményezésére normalizálva lettek a szovjet-jugoszláv kapcsolatok. A XX. pártkongresszuson meg lett fogalmazva a szocializmusba való átmenet formáinak sokféleségéről szóló elv. Ezzel, valamint a Sztálin személyi kultuszának kritikájával, számos kelet-európai országban visszaéltek a szovjetellenes erők. Néhány országban megindult a sztálini örökség feladásának folyamata.

1956 júniusában tüntetések és sztrájkok kezdődtek Lengyelországban. Ennek eredményeként megváltozott az ország vezetése – a Lengyel Munkáspárt korábbi főtitkára, W. Gomułka került hatalomra.
Ezzel egy időben Magyarországon is tüntetések kezdődtek. A tüntetők kritizálták a magyar vezetést és annak szovjetbarát irányultságát, követelték Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Okkal feltételezhető, hogy a magyar válság katalizátora a nyugati titkosszolgálatok fellépése és az általuk támogatott belső ellenzék volt. A Szovjetunió csapatokat vonultatott be Magyarországra, s segítette a magyar hatóságokat a felkelés leverésében.

Az 1950-es évek közepéig kiépült kapcsolatok a Szovjetunió és Kína között a barátság és a kölcsönös segítségnyújtás elve alapján áltak, s elpusztíthatatlannak tűntek. Sztálin személyi kultuszának leleplezését Pekingben, valamint Albániában és Észak-Koreában fájdalmasan fogadták. A karibi válság békés rendezése után a szocialista világtábor szétszakadása végleges lett. 1957-ban a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közti kapcsolatok gyors romlása kezdődött, ami 1963-ban nyílt kölcsönös vádaskodásokat eredményezett. A Kínai Népköztársaság vezetője, Mao Zedong bírálta a "szovjet revizionizmust", mivel úgy vélte, hogy a Szovjetunió eltávolodik a kommunista mozgalom elveitől. Válaszul Hruscsov "álbaloldalisággal", szélsőségességgel és kalandorsággal vádolta a kínai kommunistákat."

Ellenőrző kérdések a diákok számára:

"1. Mi az a belpolitikai esemény az 1950-es évek közepe és az 1960-as évek első fele között, mely minden másnál jobban befolyásolta a Szovjetunió kapcsolatait a szocialista tábor országaival? Miért? 2. Bizonyítsátok be, hogy a Szovjetunió kapcsolatai a szocialista tábor országaival kettős természetűek voltak!"

A fényképes rész:

"Sztálin lebontott emlékműve Budapesten. Magyarország. 1956

A lázadó radikálisok, akik között nem kevés volt a fasiszta Magyarország fegyveres alakulatainak egykori harcosa, előszeretettel foglalkoztak nemcsak a szovjet emlékművek és szimbólumok elleni vandalizmussal, hanem számos gyilkosságot is elkövettek a Magyar Dolgozók Pártja képviselői, rendvédelmi alkamazottak, s ezek családtagjai ellen. Egyes kiemelt létesítményeket őrző sorkatonák is brutális megtorlások áldozatai lettek."

Ellenőrző kérdés a diákok számára:

"Lehetséges, hogy Sztálin személyi kultuszának bírálata a Szovjetunióban volt az oka az események kezdetének Magyarországon 1956-ban?"

Tulajdonképpen a tankönyv narratívája a 90-es évekbeli egyik ballib narratíva ismétlése. Hiszen mik is voltak az eddigi fő "baloldali" narratívák:

• jóakaratú kommunista diákok tiltakoztak a személyi kultusz ellen, ezt használták ki horthyfasiszta, antiszemita elemek,
• baloldali felkelés volt, majd ez lassan átment fasiszta lincselésbe,
• baloldali felkelés volt, marginális reakciós, antiszemita elemekkel,
• tiszta, baloldali munkásfelkelés volt a "sztálinizmus" ellen.

Egyébként már a Kádár-kori hivatalos szöveg is az volt, hogy kezdetben rendes tiltakozás volt, majd ez estére átment csúnya, gonosz ellenforradalomba.

Amikor először éltem Bulgáriában 1986-1992 között, az első születésnapi ünnepségen, melyen részt vettem, a házigazda szólt nekem, hogy számomra bizonyára unalmas lesz a torta, mert a világhírű magyar Garas-tortából rendelt.

Bevallom, nem mertem őszintén bevallani, hogy életemben most hallok először erről a "világhírű" édességről, szóval csak bólintottam.

S tényleg: szép is volt, jó is volt. Kb. mintha egy Sacher-tortából kivették volna a baracklekvárt, de hozzátettek volna diót és gesztenyét, felülre meg rászórva valami zöldes valamivel kevert kókuszreszeléket.

Aztán persze utána néztem mi ez. Bulgáriában valóban mindenki azt hiszi, ez egy közismert magyar cukrászati termék. Hiszen a neve is magyar, vannak is magyar emberek Garas névvel máig.

Lassan kiderült a sztori. S a tényleges magyar kapocs.

Annak idején, amikor a félévezredes török uralom után ismét lett bolgár állam, a nagyhatalmak előírták, Bulgária számára kötelező a monarchikus államforma, viszont nem választhat meg bárkit a bolgár parlament uralkodónak. A megállapodás szerint egyrészt Oroszországnak, másrészt Törökországnak, harmadrészt a nyugatnak vétójoga volt a választásra. Így olyan embert kellett találni, aki mindenkinek megfelel.

Végülis ez a fiatal Alexander Battenberg herceg lett, aki apai ágon a német Battenberg-házból származott, anyja viszont lengyel nemzetiségű orosz állampolgár volt. Ezen kívül az orosz cár rokona, az orosz cár felesége Alexander Battenberg nagynénje. Maga a herceg egyszerre volt 3 ország állampolgára, német, orosz, s osztrák-magyar, természetesen ezekről aztán lemondott 1879-ben amikor bolgár államfőnek lett választva. Bolgár szemszögből előnye volt, hogy egyszerű tisztként részt vett az 1877-1878-as háborúban, Bulgária felszabadításában, az orosz hadsereg tagjaként.

Amikor 1879-ben megkezdi az uralkodását Szófiában mint I. Alekszandar fejedelem, ambíciózus tervei voltak a főváros modernizálására. Az akkor alig 12 ezres városban egyetlen burkolt utca se volt, hiányzott gyakorlatilag minden intézmény, amihez az akkor 22 éves fejedelem hozzászokott Szentpéterváron, Berlinben és Bécsben - e három városban élt korábban -, így igyekezett a helyzeten javítani külföldi szakemberek behozatalával is.

Mivel a pénz kevés volt, olyan dolgokkal kezdte, melyek olcsók, de látványosak. A fő terület: nyugati ruhaviseletek elterjesztése a korábbi török divat helyére, s az étkezés. Be lett hívva több cseh sörkészítő mester, kezdjenek sörfőzdék alapításába, ezek nagy része mind a mai napi létezik egyébként. Aztán jött a cukrászat, ehhez Bécsben toborzott a fejedelem, s úgy alakult, hogy a legtöbb bécsi cukrász, aki hajlandó volt vállalni a Bulgáriába költözést, magyar volt. A XIX. sz. 80-as éveiben egész csapat magyar cukrász telepedett le, elsősorban a nagyvárosokban.

Az egyik ilyen ember Garas Koszta, a neve azért gyanús, valószínűleg magyar-szerb vagy magyar-horvát keverék lehetett, nem hiszem, hogy létezhetett akkor magyar ember "Koszta" névvel. Van olyan forrás is, mely szerint magyar apa és cseh anya a név oka. Szerintem a szerb verzió valószínűbb, mert amikor 1894-ben Garas megházasodik, ezt ortodox templomban teszi. Ő magát mindenesetre következetesen "osztrák-magyarnak" mondta, ebben a formában.

A lényeg: a fejedelem megbízta, találjon ki valami új tortát. S ennek eredménye a Garas-torta. Maga Garas egyébként szerényen Pischinger-tortának nevezte el, egy osztrák cukrász kollégája tiszteletére, akiről vette saját elmondása szerint az ötletet, de hamarosan a köznép átnevezte Garas-tortának.

Garas először egy ruszei szállodában vezeti a cukrászatot, majd Szófiába költözik, ott az egyik akkori szálloda cukrászatának vezetője lesz, majd amikor a szálloda tulajdonosa csődöt jelent, átveszi tőle az egész szállodát, tulajdonosa és igazgatója lesz. 1917-ben hal meg, nincsenek utódai.

Viszont vannak máig az akkori magyar cukrásznemzedékből leszármazott emberek.

Ami a fejedelmet illeti, uralkodása nem tart sokáig. Folyamatosan próbálja vinni egyszerre mind az oroszpárti, mind a nyugatpárti vonalat, aminek eredményeként végül minden külföldi hatalom megharagszik rá. 1886-ban kénytelen lemondani, elhagyja az országot, Grazban lévő birtokára költözik. Fiatalon hal meg, 1893-ben. Ekkor azonban testét Szófiába szállítják, ahol mauzóleumot építenek számára. A mauzóleumot a kommunista hatalom sem rombolta le, az ma is létezik, csupán 1946-1991 között le volt zárva a látogatók elől.

Ez a nyaralós videóm, teljes 5 óra, csak nagyon unatkozó embereknek ajánlom, de 08:45 és 09:16 között haladok át a szóban forgó téren:

Szélesen elterjedt téves hit a finnugor nyelvcsalás azonosítása valamely indoeurópai nyevcsaládon belüli ággal. Lásd "finnugor nyelvek" és "germán nyelvek".

Innen a hihetetlenkedés, hiszen a germán nyelvek hasonlóságát mindenki észleli, míg a finnugor nyelvek esetében ehhez szakember kell.

Az indoeurópai nyelvtörténet sokat lett kutatva. Ott a többségi álláspont az, hogy az indoeurópai egység az i. e. V. évezred közepén szűnt meg. Aztán a ma is létező nyelvek közül legkorábban az albán, a görög és a kaukázusi nyelvek váltak ki az i. e. IV. évezredben, majd lett a maradékból egy keleti ág (a mai iráni és indiai nyelvek), s egy nyugati ág (balti, germán, itáliai, kelta, szláv). Innen az egyes részek még később differenciálódtak. Az ősgermán és az ősszláv alig az i. e. I. évezred elején kezdődhettek el.

Az uráli (vagy uráli-altáji) nyelvek esetében máig nincs többségi konszenzus. De nagyjából az a fő verzió, hogy uráli egység az i. e. VII. évzeredig volt, finnugor egység pedig az i. e. V. évezredig.

A finnugor egység előbb egy nyugati (finn) és egy keleti (ugor) részre szakadt. Majd a nyugati részből lett egy permi és egy volgai ág. Majd a volgai ág ketté szakadt, a nyugati ágból lett a finnségi és a lapp. A finnségiből a mai észt és finn, ezek csak 2000-2500 éve váltak el egymástól.

Ez szabad szemmel látható ma is: egy észt és egy finn ma is képes nagyjából megérteni egymást, pont ahogy két szláv. Ez teljesen érthető: a nyelvek közti távolság szintje azonos.

Ezzel szemben az ugor egység megszűnt már 3000-3500 éve, a magyar azóta önálló.

Azaz a magyarnak nincs nyelvrokona a szó köznapi értelmében, azaz ahogy két szláv vagy germán vagy újlatin nyelv egymással. A legközelebbi magyar nyelvrokonok is túl messziek. Persze ha az ember kiválaszt direkt egyes hanti/manysi szavakat, akkor azokat felismeri, de egy folyamatos hanti/manysi beszédből nagyjából nullát ért meg egy magyar anyanyelvű. Ami teljesen természetes, egy orosz se érti a spanyol beszédet.

Jelenleg 3 uráli nyelv van, mely nincs veszélyeztetve a kihalástól: ész, finn, magyar. Ezeket érdemes tehát nézni.

Szóval ami a magyar és finn/észt közti viszonyt illeti, ez a távolság kb. 7000 év. Azaz mint az indoeurópai egység első megbomlása. Tehát a magyar és a finn közti rokonság foka kb. mint az albán és az angol közötti. Azaz - meglepő, de tény - az orosz és a spanyol közelebbi rokonnyelvek, mint a finn és a magyar.

S persze az elvileg a finnhez képeset rokonabb finnugor nyelvek se érthetőek magyartudással. Egyes oroszországi nagyobb finnugor népeknél (komik, marik, mordvinok, udmurtok) van valamiféle próbálkozás, hogy ne halljon ki a nyelv, bár ez erősen csak a művészetben van meg, de azért valami van. Egyik kedvencem a modern mari könnyűzene:

Nem vagyok a téma szakértője, de szerintem ezek a mari énekesnők is oroszul beszélhetnek éneklés után. Nem tudok mari nyelven, de kizártnak tartom, hogy mariul palatális lenne minden "e" és "i" előtti mássalhangzó, szóval ez szerintem inkább orosz akcentus. De legalább énekelnek!

A ballib médiák hosszú ideig próbálták napirenden tartani a "Lölő luxusjachtozik" témát - persze teljes kudarc lett a vége.

Miért? Egyszerű: nem fogalmazhatnak egyértelműen. Hiszen a "baloldal" nem ítélheti el a rongyrázást, hivalkodást, a gazdagság demonstrálását, mivel ezzel az úgynevezett "tisztességes gazdagokat" is kritizálná, ami viszont már szélsőjobboldaliság lenne.

A ballibaizmus egyik szent alapelve ugyanis az, hogy van tisztességes milliárdos, ő éjjel-nappal szélesen mosolygó progresszív liberális, terhetséges ember, aki a nap 25 órájában verejtékezik, fantáziát lát dolgokban, nagyon okos, így a milliárdjai teljesen rendben vannak, sőt eleve ez tabutéma, mert nem szép dolog más zsebében turkálni. De jajj, vannak ám csúnya, gonosz "oligarchák", ők közpénzt lopnak reggelire, majd egész nap csalásokkal növelik vagyonukat - ez abból is látható, hogy ezek nem progresszív liberális emberek, nem óvják a természetet pénzt adományozva Gréta Thorzonborznak, nem öltöznek a büszkeséghónapon szivárványos gúnyába, s nem bojkottálják a fasisztákat.

A kisember viszont spontán átlát a hülyeségen. A kisember valójában Mészárost se szereti, de van valami, amit nála is jobban utál: ez a szemforgató ballibbant kettős morál. A "fizessenek a gazdagok, kivéve a mieinket" lózung nem igazán eladható.

Az egész narratíva csak azoknak adható el, akik eleve fanatikus ballib törzsszavazók, dehát nekik nincs mit eladni. Ők eleve mélyen hiszik - minden ellenkező adatok ellenére -, hogy mindenre megoldás a piac, de persze csak az olyan piac, melyet Soros gazda és filantróger kollégái mozgatnak "láthatatlan" kezükkel.

A ballibaizmus beleesik tehát saját csapdájába ismét.

Mészárosékat meg sajnálom, hogy kénytelenek így élni. Ha meg élvezik, akkor a helyzet még rosszabb.

Párhetes hír, de nem szabad elmenni mellette.

A magát "Ferenc pápának" nevező személy kijelentett véletlenül valami igazat: a transzszexuálisok Isten gyermekei. Lányai vagy fiai.

Teljesen így van. Minden beteg ember Isten gyermeke.

Valami azonban kimaradt: a magát "Ferenc pápának" hazudó patagóniai szivárványos gazember nem keresztény. Ezt mikor mondja ki nyíltan?

Egyre erősebb a keresztényellenes bűz a Vatikánban, különösen ott ahol a sátáni szivárványos alak végig hahotázza Krisztust. Idén sajnos, márciusban, 3 teljes napon át Budapestet is telefingotta.

A ballib elemzők ébredeésének első fázisa ez jellemzően: pislogni kezd a valóság.

Böcskei cikkét egyébként nem vettem észre, a Kabai-blog hívta csak fel rá a figyelmemet.

A kommunista Kabai persze vagy nagyon naív vagy annak tetteti magát, de ez más kérdés.

Maga cikk Böcskeitől az érdekes. Több pont is akad, ami figyelemre méltó.

A szerző döbbentőnek látja az a következetes ballib narratívát, mely szerint egyrészt van a nyugati tiszta jóság és tökéletesség, másrészt mindenki más. Ennek következménye: nem szabad kritikát megfogalmazni semmiben a nyugattal szemben, mert ez a "gonosz" erőkkel való cinkosság. A szerző a nyugatról mondja: "Mintha a politika és a pénz a barátság, nem pedig az érdek metaforája lenne." - ez tényleg szentségtörés ballib körökben.

Azt mondja: "Tizenhárom évnyi antiorbánizmus beszorította a rezsimértelmezők jelentős részét abba a gondolati rugalmatlanságba, hogy semmi olyan gondolatnak nem nyitnak teret, ami akár csak közvetve is az orbáni gondolkodás saját logikája mentén történő megismeréséből indulna ki. Ez viszont az önbizalom hiányának a jele is, a saját szellemi integritásuk megvédésébe vetett hit ingatagsága." - szerintem itt téved, ez nem az önbizalom hiánya, hanem szektás fanatizmus jele. Ugyanis a ballib keménymag tényleg hiszi ezt, sőt ezt annyira meg is követeli, hogy bármi árnyalás azonnal fideszessé tesz mindenkit. Szerintem Böcskei is be fog kerülni a "fideszes árulók" csoportba, ha folytatja ezt az irányt.

Fokozza aztán. A nyugati értékrend kritikátlan elfogadását - ami pedig a ballibaizmus egyik legszentebb parancsolata - öngyarmatosításnak nevezi, megjegyezve, rendkívül könnyű Orbán dolga emiatt.

Azt mondja: "Tehát önmagunk identitásába vetett hit nélkül nincs saját tudás, csak elhasznált világnézet és mások adaptált logikája." - ami viszont súlyos tévedés. Mint előbb is mondtam, ez nem opportunista meghajolás az ellenzék részéről, hanem mély és őszinte hit.

Sajátos, de a magyar politikai élet bizony úgy alakult, hogy a baloldal a polgári oldal, sőt fanatikusan az. Még a szociológiai vizsgálatok is ezt igazolják: minál gazdagabb egy magyar, annál nagyobb eséllyel meggyőződéses "baloldali". A magyar baloldali törzsszavazó a rendszer nyertese, semmi baja tehát vele. Így ez a mag természetesen bármilyen rendszerkritikát orbánizmusnak, putyinizmusnak, stb. könyvel el.

Az idei év első félévében már 30 ezernél több kubait kapott el az amerikai határőrság az amerikai parti vizeken.

Sajátos, hogy manapság több ilyen ember akad, mint amikor még Kubában nem volt szabad utazási jog.

2013-ban ugyanis a kubai állam teljesen megváltoztatta az utazási törvényeket: míg korábban gyakorlatilag senki se mehetett sehová, 2013 óta mindenki mehet bárhová. Útlevelet kell kiváltani, erre pedig mindenki jogosult immár. Az ellenzékieket se korlátozzák, sőt a hatóság kifejezetten örül az ilyesminek, s reménykedik, hátha az ellenzéki kint is marad.

Viszont az útlevél kiváltása pénz, aztán kell repülőjegy, az még több. Na és a vízum: kevés országba nem kell a kubaiaknak vízum, s a vízummentes országok messze vannak, vagy nem annyira messze, de nem azok az országok, ahová a kubai menni szeretne. A kedvelt célpont természetesen az USA és Spanyolország, mindkettő esetében azonos, hogy kb. nulla az esélye a vízum megkapásának.

S eleve maga a pénz: a kubai havi nettó 10-12 ezer Ft jövedelemhez mérve minden drága. S még ha ehhez hozzáadjuk, hogy van jegyrendszer és a közművek majdnem ingyenesek, ez akkor se több, mint egy magyar 25 ezres jövedelem.

Persze vannak kivételes esetek. Nagyon közeli amerikai rokon esetében lehet családegyesítést kérni. Az új spanyol állampolgársági törvény miatt kb. 300 ezer kubai kapott már spanyol állampolgárságot. Immár elegendő egy darab spanyol területen született nagyszülő, vagy leszármazás korlát nélkül olyan személytől, aki politikai okokból menekült el Spanyolországból.

Dehát a kubaiak 90 %-a se nem tud családot egyesíteni USA-módra, se nem jogosult a spanyol papírokra. Ez utóbbi érthető, nemigen van ma élő ember, akinek a nagyapja 1898 előtt született, márpedig akkor volt Kuba utoljára spanyol terület, azaz azután bevándorló nagyszülőre van szükség.

Sokan tehát úgy döntenek, egyszerűbb barkácsolni egy csónakot és elindulni. Végülis a legközelebbi útszakaszon a távolság alig 150 km az USA-ig. Ez egy modern motorcsónakkal 8 óra. A gond: nem modern moderncsónakkal mennek az emberek, hanem teljesen alkalmatlan eszközökkel, sokszor csónak sincs, hanem csak tutaj, de volt már vízibicikli és gumimatrac is.

A probléma: hiába van közel, ez egy nagyon veszélyes vízszakasz. Egyrészt tele van cápával, másrészt itt halad a Golf-áramlat, mely pedig északkeletre megy, azaz nem arra folyik, amerre az ember menni szeretne. Azaz ha a menekülő ember fizikailag nem erős, nincs tapasztalata, s nem képes órákig evezni az áramlat ellen, akkor semmi esélye: az áramlat elviszi rossz irányba, majd meghal a kiszáradástól.

A másik probléma: most már nem a kubai határőrségtől kell félni, az nem is nagyon aktív a kifelé haladókkal, inkább a befelé jövő kábítószercsempészekre figyel, hanem az amerikai határsőrség az igazi probléma. Az ideális megoldás: úgy belépni az USA-ba, hogy azt a hatóság ne vegye észre, majd pedig elvegyülni az eleve sok milliónyi illegális bevándorló között.

A régi szép időknek ugyanis vége. 1966-1996 között minden kubai automatikusan menedékjogot kapott az USA-ban, ezt csak erőszakos bűncselekmény elkövetése után vonhatták meg tőle. Annyira így volt, hogy sok nem kubai is kubainak próbálta hazudni magát akkoriban.

Aztán jött az átmeneti szakasz 1996 és 2017 között. Ekkor a vízen elkapott kubaiaknak már nem járt automatikusan a menedék, de az szárazföldön ekapottaknak igen. Sokszor ez vicces eredményekkel járt. Az amerikai határőrségben elég sok a kubai származású, így sok esetben az elfogandó menekülőkkel szimpatizált a hatóság, pl. direkt lassított az őrhajó, időt adva a csónaknak, hogy partot érjen, mert akkor már a csónakban utazók "szárazföldön elkapottak" lettek, automatikusan menedékjoggal.

Amióta van ismát diplomáciai kapcsolat Kuba és az USA között - 2015 -, a dolog lassan rendezve lett. 2017 óta nem jár a kubaiaknak menedékjog az USA-ban, azaz kérelmezni kell és igazolni, tehát az átlagember nem kapja meg. Továbbá Kuba visszafogad minden embert, akit az amerikai határőrök elfognak.

Most már van aki nem is az USA-ba csónakázik, hanem Mexikóba vagy Haitibe. Mexikó az 200 km, de aztán jön 3 ezer km gyaloglás onnan az az amerikai-mexikói határig. Haiti látszólag egyszerű eset, hiszen alig 80 km, de onnan még 2 határ van, előbb át kell menni Dominikába, majd onnan Puerto Ricóba megint csónakázva.

Aki összegyűjt egy kis pénzt, az persze mehet biztonságban, repülővel. Havannából repülővel Nicaraguába vagy Guayanába, ezekbe nem kell vízum, de onnan aztán ugyanolyan nehéz eljutni az USA-ba, mint Kubából. Az életszínvonal Guayanában és Nicaraguában pedig nem sokkal jobb, mint Kubában, szóval ezek nem célországok.

Miért megy ilyen sok ember? Tisztán gazdasági okokból, ez régen nem politika. Egyszerűen az amerikai és kubai életszínvonal közti legalább 20-szoros eltérés akkora, hogy ez elegendő ok önmagában.

Egy hónapja volt, de érdekes:

A fő bajom ezzel a tematikával, hogy nem tudom mi éppen a követendő progresszív "baloldali" álláspont.

Én ugyanis két teljesen ellentétes progresszív álláspontot ismerek e tematikában:

• a nő saját teste szabad ura, korlátozása fasizmus, azaz a nő szent joga testét árulni, akár mint prostituált, akár mint pornó "színésznő", akár enyhébb verzióban mint modell,
• a saját testét saját akaratából is valójában erőszak áldozata, mert a fasiszta patriarchális nőellenes társadalom hatására árulja magát, s már a női szépség akár művészi használata is elnyomás.

Na most éppen melyik?

A szakrális társadalmakban ehhez a szakmához a hozzáállás mindig negatív volt. Vagy teljes tiltás volt, vagy engedés egyfajta szeparált szubkultúraként.

Az ókori Rómában a prostituált köteles volt magát öltözközésben is jelezni. A rabszolganőt a tulajdonosa jogosult volt szexuálisan is kihasználni, de nem árulni a szolgáltatásait, ezt megtenni infamia minősítést hozott, ami azzal járt, hogy az ilyen személy nem jelöltethette magát semmilyen közhivatalra, sőt tanú se lehetett bírósági eljárásban. S az infamia státusz sose szűnt meg, halálig tartott, azaz a tiltott tevékenység gyakorlásának abbahagyása után is maradt az elkövetőn.

Ugyanez magára a prostituáltra. Annak idején az ókori Görögországban Periklész, athéni vezető ellen az egyik vád az volt, hogy egy prostituált a felesége. Mármint egy volt prostituált, hiszen a nő abbahagyta tevékenységét Periklésszel való megismerkedése után. De így is amolyan fekete pontnak számított: bár maga Periklész nem bűnös, de a felesége az, tehát közvetve "baj" van.

Nekem még a hivatásos nem-pornográf erotikával is van bajom. Amikor 2006-ban lehetőségem lett ilyenben részt venni, nem tudtam igent mondani. Pedig semmi ilyesmi nem volt, ami a pornóiparban. De baromira utáltam volna olyan nőkkel kapcsolatba kerülni, akik csak pénzért erotikusak.

Még a modellek arcán is látható boldogok-e. A profi modellek sose boldogok, az amatőrök meg sokszor azok.

Ha érdekelne a pornó, csakis amatőr pornót néznék. A neten kb. tízezer helyen van ilyesmi. Ahol párok magukat filmezik. De a kérdés számomra elméleti: szerencsém van, már kamaszkoromban is taszított a pornó.