Rendkívül primitív cikk, nem tudtam ki írta, mert az egyik helyen Gábor a szerző, a másikon egy számomra vadidegen. Szerintem Gábor nem lehet a szerző, mert bár ő neves gyűlöletvezér, a szellemi szintje ennél jóval magasabb, szóval meglepődnék, ha ezt ő írta volna.

Egyébként köszönet a Klub Rádiónak, levették vállamról a hozzászólás terhét. Ugyanis immár kitiltottak. Pedig talán az utolsó magyar ballib média voltak, mely még nem tiltott le. Teljes tiltást alkalmaztak, azaz hogy ne láthassan posztjaikat se a FB-on, ezt persze át tudom hágni, nem mondom meg hogy.

A cikk először is megismétel egy közismert hazugságot: hogy Kövér MSZMP-tag volt. Ami képtelenség, a Fidesz alapszabálya egészen 1998-ig tiltotta volt MSZMP-tagok belépését. Konkrétan voltak emberek, akik részt vettek a Fidesz szervezésében 1988-ban, de nem léphettek be MSZMP-tagságuk miatt. (pl. Stumpf István).

Aztán jön az "MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató segédmunkatársa" topik, még jó, hogy nem tették be hozzá a hamis igazolványképet is. Inszinuálva, mintha ez akkoriban valami jelentős pozíció lett volna egy hatalmas intézményben.

Az interpretáció szerint a "Jézus gyilkosainak eszmei utódai", "luciferisták", "illuminátusok", "jakobinusok", "bolsevikok", "globalisták", "transzhumanisták" mind a zsidók szégyellős megnevezése. Azaz Kövér antiszemita.

Az egyetlen dolog ami igaz a cikkben, hogy a "Jézus gyilkosai" kifejezés alatt valóban szinte csak a zsidókat értettek az egyházi irodalomban. De hát éppen ezért van pontosító felsorolás!

A luciferisták a legritkább esetben voltak zsidók, sőt szinte kizárólag keresztények voltak, hiszen ez egy - a gnosztikusokkal rokon - keresztény eretnek mozgalom volt a XIII. században, zsidó pedig eleve nem lehetett eretnek.

Az illuminátusok szintén egy alapvetően ateista, felvilágosodást népszerűsítő csoport voltak, nem ismertek semmilyen meghatározó zsidó kötődéseik.

Ahogy zsidó jakobinusok se nagyon léteztek. A transzhumanizmus meg modern dolog, szintén nem ismert meghatározó zsidó kötődés.

Tulajdonképpen csak a "bolsevik" marad, ha ez a alatt az orosz kommunistákat értjük. Tény, hogy az orosz kommunista mozgalomban a zsidók részvétele nagy arányú volt, egyes számítások szerint ez elérte a 40 %-ot. A legelső, 12-tagú kommunista vezérkarban, Lenin alatt, 6 tag volt zsidó.

Nevetséges, de következetes az a ballib próbálkozás, hogy minden nekik nem tetsző véleményt kódolt zsidózásnak neveznek. Ennek a virágkora a 90-es évek voltak. Emlékszem, egykor még a ma már ballib sztár Bod Péter Ákos is antiszemitának lett nevezve akkor - ő úgy "zsidózott kódoltan", hogy nem hallgatta meg a "szakértőket", s a tanácsokkal szembemenve magyar madarakat, virágokat tett az új magyar érmekre.

Ez a cikk ennek része. Ami egyébként jó jel, mert a hisztizők tehetetlenségét mutatja.

Én egyébként nem használtam volna a "Jézus gyilkosai" kifejezést, annak terheltsége miatt, de Kövér ezt egy egyházi eseményen mondta, ezt figyelembe kell venni.

Idén augusztusban - 10 év óta először - elmentem a bolgár tengerpartra pár napra. Várakozásaim ellenére a tapasztalat kifejezetten pozitív.

A bolgár tengerparti iparág több szakaszra osztható időben, természetesen mindegyiket személyesen is megtapasztaltam legalább egyszer:

• Nagyjából 1992-ig volt a kommunista szakasz, azaz az igazi kommunista üdülés 1989-ig, majd ennek még romlottabb verziója még 2 és fél évig, azaz iszonyú minőségű szálláshelyek, nulla körüli választék, rossz infrastruktúra, alacsony szolgáltatások. A Kádár-kori balatoni szakszervezeti-vállalati üdülők világa is legendásan szar volt, de a bolgár tengerpart sikeresen leküzdötte magát e szint alá;
• Aztán 1991-1992 között beindult az ex-komcsis és maffiózós rablás szakasz, kezdtek megjelenni szolgáltatások, de mivel az új urak vagy analfabéta maffiózók voltak vagy mindent lerabló komcsik (egyébként az utóbbi kategória picit azért értelmesebb fajta volt, ezt el kell ismerni), így minden egyfajta díszletnek tűnt, ráadásul minden abszurd árakon. S sok abszurd szokással, pl. belépési díj szedése őrző-védő cégek által a tengerhez, parkolási díj szedése ingyenes területeken, s hasonlók, sokat lehetne mesélni az akkori világról;
• Bár eléggé következetesen utálom a bolgár jobboldalt úgy 1992 óta folyamatosan, el kell ismerni, amikor valamiben jót tettek: a kevés ilyen ügyek egyike, hogy 1998-ban rendőri erőkkel kisöpörték a bolgár tengerpartról a maffiát, ill. azt visszatették normál működési szférájába, lásd prostítúció, drogok, stb., de az átlag kisember onnantól nem volt kénytelen pl. ilyen tengerparti örző-védőkkel kapcsolatba kerülni. Ezzel párhuzamosan elvettek objektumokat ilyen köröktől, persze nyilván hatalmas összegeket ellopva, dehát ez a kapitalizmus, a lényeg a kisember szemszögéből, hogy a viszonyok kezdtek rendezettek lenni;
• Az előző időszak azon durva sajátossága azonban még sokáig hatott, hogy egyrészt van a luxusszint, ahová a sikeres maffizók járnak manökenjeikkel, másrészt az alig javult minőségű volt szakszervezeti hálózat mindenki másnak. Persze ez utóbbiban is volt valami javulás, s főleg abban, hogy ezek a korábbia maffiaszokások már nem működtek;
• A dolgok lassan javulni kezdtek, érezhetően 2007-től már, nem az EU-tagság miatt persze, de véletlenül egybeesett.

Mára ez teljesen beért. Ma már a luxusszint se maffiózós díszletes. A legalacsonyabb szint egyszerűen megszűnt időközben, ma már igazán vacak körülményeket nehéz találni. Lett viszont egy széles középszektora a tömegturizmusnak.

Mi most a tengerpart középső szakaszán voltunk. A bolgár tengerpart 3 részre oszlik: észak a Várna és a román határ közti rész, dél a Burgasz és a török határ közti rész, s a közép pedig természetesen a Várna és Burgasz közötti szakasz.

Mi most ezek a középső szakaszon voltunk, Ravda faluban, ez de facto Neszebar déli folytatódása. Neszebar délen össze van nőve Ravdával, északon pedig a kommunista időkben kialakított zöldmezős Szlancsev brjaggal (Napospart).

Mint a bolgár tengerpart középső és déli szakasza, ez a terület egészen a XX. sz. 20-as éveig etnikailag görög volt. Neszebarban még az utolsó világháború előtti népszámlálás 1910-ben is 89 % görög többséget állapított meg. Hasonló volt a többi település helyzete, bolgár többség csak a 2 nagyvárosban, Várnában és Burgaszban volt. A többi részén görög többség, ezt kiegészítette bolgár és török kisebbség, ez utóbbi inkább az északabbi részeken.

A görögök itt 2500 éve éltek, ezek kis görög városállamok voltak a tengerparton végig. Az i. e. VII. és IV. század között létesültek itt a görög települések. A legtöbb ión betelepülés eredménye, Milétosz anyavárosból. Neszebar - Meszémbria néven - pont kivétel volt, ez dórok hozták létre Megarából.

Aztán az I. vh. mindent megváltoztatott. 1919-ben Bulgária végleg elveszti kijátát az Égei-tengerre, közben megkezdődik Dél-Macedónia görögösítése. A folyamat csúcsa 1923. Ekkor Törökország sikeresen eléri a "török Trianon", a Sèvres-i békeszerződés felülvizsgálatát, aminek következtében megszűnt a 3000 éves kis-ázsiai görög jelenlét. A kb. 1,2 millió görög menekültet a görög kormányzat nagyrészt Dél-Macedóniában, valamint a Bulgáriától megszerzett Nyugat-Trákiában helyezte el. A megmaradt bolgár lakosságra nyomás nehezedett, sokan önként távoztak, sokakat de facto elűztek. A bolgár kormányzat úgy oldotta meg a problémát, hogy elűzte a bulgáriai görögöket, s helyükre költöztette a bolgár menekülteket. Előtte még volt valamilyen próbálkozás kölcsönös kisebbségvédelmi egyezmény aláírására, de ez a gyakorlatban működésképtelen persze, így mindkét fél a tiszta megoldást választotta: az idegenek menjenek "haza", s aki meg megoldja trükkösen, hogy marad, az veszítse el eredeti nemzeti öntudatát.

A helyzet sajátos lett. A kecske- és juhtenyésztő hegyvidéki bolgárok hirtelen görög halászok ingatlanjait kapták meg, s meg kellett tanulniuk halászni. Ugyanez persze fordítva: a görög halászok dolga se lehetett könnyű, amikor hirtelen hegyvidéki területen találták magukat mint kezdő állattenyésztők.

1934-re a folyamat teljesen befejeződött, 1934-ben lett Neszebar neve Neszebar az addigi Meszemvrija helyett, ami a görög eredet Meszemvria/Meszimvria név bolgáros verziója volt.

Aztán Bulgária még egyszer megpróbálja visszaszerezni az elvesztett Égei-tengeri kijáratot. De ez ideiglenes háborús revízió maradt 1941-1944 között.

Bár ma már eltelt több nemzedék a helyiekben, az eredeti menekült tudat erős ma is. Ravdában is nagyon sok a macedóniai vonatkozású utcanév, utalva ezzel az eredeti tájra, ahonnan a lakosság jött. A fő utca - ma ez amolyan "sétálóutca" - neve "Macedónia utca".

De visszatérve a turisztikai helyzetre. Hatalmas mennyiségű szálláshely 5 csillagos és 2 csillagos között, s a 2 csillagos is összemérhetetlenül jobb, mint egy valamikori szakszervezeti üdülő. Mi eleve nem szeretjük a luxust, meg mint kutyás embereket nem is engednének be minket "jobb" helyre, így a legalsó kategóriában szálltunk meg.

Ebben is van fejlődés: korábban a kutyás turistát leprásnak nézték, most most már csak a felső kategóriás szálláshelyekről tiltják a kutyákat ki. Csak annyi volt, hogy akkor nekünk nem jár szőnyeg, mert kutyaszőrös lesz.

Azaz fürdőszobás kis szoba dupla ággyal, erkéllyel, semmilyen extra szolgáltatással, lásd két darab törülköző és ágynemű van, onnantól minden a mi dolgunk, nem jön takarítónő, nem dobja ki senki a szemetet, saját szappant/sampont kell használni, nincs internet, 2 tekercs vécépapír, s ha elfogy, a vendég vesz magának a boltban, s természetesen nincs semmilyen étkezési lehetőség. Ez jelenleg 8500 Ft egy napra. (Összehasonlításképpen: ugyanitt egy felsőkategóriás szálláshelyen 35 ezer Ft egy éjszaka, persze abban a reggeli is benne van.)

Az árszint is kellemes meglepetés. Korábban totális pofátlanság uralkodott, olyan 200-500 % közti profitrátával dolgoztak az étkezdék, árudák. Mára ennek vége. Persze most is drágább a bolgár tengerpart, mint Szófia, de az eltérés már az elfogadható tartományban mozog.

Reggeli videóm a megérkezés utáni napon, mint látható Bulgáriában az élet még az üdülőhelyeken is későn kezdődik. Reggel 7-kor kimenni és reggelit keresni merész vállalkozás volt: mint látható, az étkezdék 95 %-a zárva van még. S ember is alig van ilyenkor. De legalább így látható a főutca, az említett Macedónia utca.

14:19-kor nem én vagyok látható, hanem szembejön a nagyobbik fiam, aki nagyon hasonlít rám, csak éppen 40 kilóval kevesebb a súlya, ugyanis ő is ott üdült családostul. A hangokat törölni szoktam videóimból azok netes verzióiban, mert az emberek nem tudják, hogy veszem őket folyamatosan testkamerával, s ez kellemetlen érzéseket generálhat - érdekes, a hozzájárulás nélküli kép nem okoz az embereknek problémát, ha nincs hozzá hang -, de most direkt benne hagytam a beszélgetés részünket azoknak a külföldön élő magyaroknak leckéül, akik szerint képtelenség az idegen földön született gyereket megtanítani magyarul.

Íme lehet, csak akarni kell: meg lehet tanítani külföldön született gyereket magyarul anyanyelvi szinten, még úgy is, hogy a másik szülőnek semmi köze a magyarokhoz, csak akarni kell és kitartónak kell lenni.

térképek:

Annyit beszéltek róla, hogy végül megnéztem a híres Orbán-interjút.

Azonnal feltűnt: ez egy teljesen amerikai közönségnek szánt beszéd valójában. Azaz így is kell kezelni.

Tartalmilag semmi kivetnivaló benne: tipikus eset, amikor valaki egyszerre elméletalkotó és gyakorló politikus, az elhangzott elméleti elemekkel egyet lehet érteni, figyelembe véve, hogy egy gyakorló politikus sose lehet őszinte.

Egy hibát azért látok. Az önközpontű contra közösségközpontű rész nem képes az amerikai közönségben megértést találni szerintem. Az önközpontúság általános amerikai érték ugyanis, ez mind a két nagy amerikai táborra igaz, az - amerikai kifejezéssel - "liberálisokra" és "konzervatívokra" is, de mégis, mindenképpen igazabb az utóbbiakra.

Az amit Orbán közösségközpontúságnak mond az Amerikában teljesen érthetetlen dolog, s a konzervatív oldalon még inkább, mint a liberálison. Valószínűleg az átlag amerikai konzervatív képtelen megérteni, hogy a kelet-európai konzervatív hős Orbán miért említi negatív előjellel az önközpontúságot.

De valószínűleg ezen átsíklanak mint sajátos kelet-európai dolgon. Aki meg érti, az úgyis tudja mi az alapvető eltérés az amerikai és a kelet-európai rendszerkritikus jobboldal között: míg a kelet-európai antiliberális, addig az amerikai valamiféle eredeti, igazi liberalizmust kér számon.

Barfomi jó adás volt ez nagyjából 1 hónapja: "Válságát éli-e az európai baloldal?" - ez Rózsa műsorában a Klub Rádióban.

Mókás maga Rózsa, aki képtelen a beszélgetést irányítani, láthatóan szenved már a végén. Valahogy nem tudja elérni, hogy a kommunista Artner "rendes baloldaliként", azaz liberálisként beszéljen.

Pedig hát Artner kőkeményen Fidesz-ellenes, nehezen lehetne orbánizmussal vádolni. Persze akadt kommentelő, aki már ezt megoldotta: Artner munkahelye ugyanis a Milton Friedman Egyetem, mely a Zsidó Egyetem "ellenzéke", míg a Zsidó Egyetemet a Mazsihisz irányítja, addig a Friedmant Köves Slomó felekezete.

Artner meg rendíthetetlenül sorolja a "fasiszta", de legalábbis "fideszes" toposzokat:

• abszurd cél a jóléti állam, nincs rá ugyanis pénz, nem igaz, hogy ez a rend a kapitalizmus normál állapota,
• a jóléti államiságot a harmadik világból rabolt pénzekből finanszírozták, ez a forrás egyre inkább apad,
• a neokolonializmus a liberális világ eszköze, máig él,
• ma már az imperializmus fő módszere nem a katonai hódítás, hanem az általa irányított civil szervezetek hálózata,
• a kínai rendszer jobb a nyugatinál,
• a mai baloldal zöme nem baloldali, ezért bukott meg.

Mond persze marhaságot is Artner, de most ezek eltörpülnek a valós állítások mellett. Így ezeket meg se említem.

Nagyon mókás adás, érdemes meghallgatni, persze csak az Artner-részt, a másik résztvevő, Kiss, vonalas ballibbant, ismétli a szokásos liberális mantrákat.

Bár már mások is megcsinálták ezt, íme az én verzióm.

A híres új orosz történelemkönyv, melyből botrány lett.

Ez a 11. osztályos történelem könyv az orosz alapképzésben.

А jelenlegi orosz rendszerben az iskola 11 osztályos, ebből 9 osztály mindenkinek kötelező. A 10. és a 11. osztály választható csak, a gyakorlatban a diákok 90 %-a azt is elvégzi. A 11. osztály végén érettségi vizsga van.

А 9. osztály után lehetséges átmenni profilizált iskolába, ahol valamely tárgy oktatása erősebb, vagy technikumba. A szovjet időben voltak érettségit nem adó szakmunkásképzők is, ezek száma ma kevés, a legtöbb ilyen iskola normál technikummá lett alakítva a rendszerváltozás után.

A szóval forgó tankönyv a normál, azaz nem profilizált iskola 11. osztályának történelemkönyve, mégpedig az "Oroszország történelme" tárgyból. Külön létezik még "Világtörténelem" tárgy is.

A szóban forgó rész a 10. lecke része, a lecke címe: "Külpolitika 1953-1964 között". Miért ez a furcsa időbeosztás? Mert ez a szélesen vett Hruscsov-korszak. Nyikita Hruscsov uralmának kezdete Sztálin halála 1953-ban, bár a valóságban Hruscsov csak 1955-ben lett az ország egyértelmű feje.

Sztálin halála után triumvirátus veszi át a tényleges hatalmat: Berija, Hruscsov, Malenkov. Hruscsov és Malenkov még 1953-ben szövetkeznek, Beriját eltávolítják a hatalomból, majd kivégeztetik. A duumvirátus 2 évig tart, miután 1955-ban Hruscsov teljes győzelmet arat.

Malenkov megpróbál később puccsot szervezni Hruscsov ellen, de sikertelen. Az új szokásoknak híven, hogy a politikai ellenfeleket már nem szokás kivégezni, hanem valami alacsony pozícióba száműzni kell őket - erről állapodtak meg Berija kivégzése után -, ez történik Malenkovval és társaival is. Malenkovot egy kazahsztáni erőmű élére nevezik ki, s megtiltják neki a Moszkvába utazást.

Ahogy nagynevű társait is hasonló sors éri. Molotovot elküldik nagykövetnek Mongóliába, Bulganyinból állami gazdaság igazgatója lesz az az Észak-Kaukázusban, a legidősebb Kaganovicsot meg nyugdíjazzák, neki azt is megengedik, hogy maradjon Moszkvában.

Malenkovról egyébként érdekes adat, hogy 70 éves korában teljesen megváltoztatja nézeteit, szakít a kommunizmussal, s hívő keresztény lesz, sőt tagja lesz egy templomi kórusnak. 1988-ban hal meg, 86 évesen.

Amikor Brezsnyev és társai 1964-ben megpuccsolják Hruscsovot, ő is megkapja ugyanezt a bánásmódot, azaz csak nyugdíjazzák, de meghagyják még privilégiumai egy részét is: jogosultság a "különleges boltrendszerben" vásárolni, szolgálati lakás, autó sofőrrel, testőrség (persze a testőrség szerepe inkább Hruscsov állandó figyelemmel tartása volt, nem védelme).

Későbbi sztori: 1984-ben megbocsátanak az akkor 91 éves Kaganovicsnak, visszaadják neki párttagságát. Akkor született a következő vicc a szovjet nép ajkán:

• Miért adta vissza Csernyenko a párttagságát Kaganovicsnak?
• Szeretne utódot kinevelni.

A magyar vonatkozású rész a lecke 3. alrésze: "A Szovjetunió és a szocialista világrendszer".

Igyekszem szó szerint lefordítani:

"A Szovjetunió és a szocialista világrendszer. A Szovjetunió külpolitikájának egyik prioritása maradt a szövetségesek támogatása Kelet-Európában, Ázsiában, majd Kubában.

A szocialista országok gazdasági együttműködése a KGST keretein belül katonai-politikai együttműködéssel egészült ki. 1955 májusában Varsóban a Szovjetunió kezdeményezésére barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttek a Szovjetunió és európai szövetségesei: az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Albánia. A szerződés egységes fegyveres erő létrehozásáról és egységes védelmi doktrína kidolgozásáról rendelkezett - a függetlenség és a teljes egyenlőség elve alapján. Ez a katonai-politikai szövetség a Varsói Szerződés Szervezete (VSZ) nevet kapta. Létrejötte válasz volt az 1949-ben létrehozott NATO tömb agresszív cselekedeteire.

1955-ben a szovjet vezetés kezdeményezésére normalizálva lettek a szovjet-jugoszláv kapcsolatok. A XX. pártkongresszuson meg lett fogalmazva a szocializmusba való átmenet formáinak sokféleségéről szóló elv. Ezzel, valamint a Sztálin személyi kultuszának kritikájával, számos kelet-európai országban visszaéltek a szovjetellenes erők. Néhány országban megindult a sztálini örökség feladásának folyamata.

1956 júniusában tüntetések és sztrájkok kezdődtek Lengyelországban. Ennek eredményeként megváltozott az ország vezetése – a Lengyel Munkáspárt korábbi főtitkára, W. Gomułka került hatalomra.
Ezzel egy időben Magyarországon is tüntetések kezdődtek. A tüntetők kritizálták a magyar vezetést és annak szovjetbarát irányultságát, követelték Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Okkal feltételezhető, hogy a magyar válság katalizátora a nyugati titkosszolgálatok fellépése és az általuk támogatott belső ellenzék volt. A Szovjetunió csapatokat vonultatott be Magyarországra, s segítette a magyar hatóságokat a felkelés leverésében.

Az 1950-es évek közepéig kiépült kapcsolatok a Szovjetunió és Kína között a barátság és a kölcsönös segítségnyújtás elve alapján áltak, s elpusztíthatatlannak tűntek. Sztálin személyi kultuszának leleplezését Pekingben, valamint Albániában és Észak-Koreában fájdalmasan fogadták. A karibi válság békés rendezése után a szocialista világtábor szétszakadása végleges lett. 1957-ban a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közti kapcsolatok gyors romlása kezdődött, ami 1963-ban nyílt kölcsönös vádaskodásokat eredményezett. A Kínai Népköztársaság vezetője, Mao Zedong bírálta a "szovjet revizionizmust", mivel úgy vélte, hogy a Szovjetunió eltávolodik a kommunista mozgalom elveitől. Válaszul Hruscsov "álbaloldalisággal", szélsőségességgel és kalandorsággal vádolta a kínai kommunistákat."

Ellenőrző kérdések a diákok számára:

"1. Mi az a belpolitikai esemény az 1950-es évek közepe és az 1960-as évek első fele között, mely minden másnál jobban befolyásolta a Szovjetunió kapcsolatait a szocialista tábor országaival? Miért? 2. Bizonyítsátok be, hogy a Szovjetunió kapcsolatai a szocialista tábor országaival kettős természetűek voltak!"

A fényképes rész:

"Sztálin lebontott emlékműve Budapesten. Magyarország. 1956

A lázadó radikálisok, akik között nem kevés volt a fasiszta Magyarország fegyveres alakulatainak egykori harcosa, előszeretettel foglalkoztak nemcsak a szovjet emlékművek és szimbólumok elleni vandalizmussal, hanem számos gyilkosságot is elkövettek a Magyar Dolgozók Pártja képviselői, rendvédelmi alkamazottak, s ezek családtagjai ellen. Egyes kiemelt létesítményeket őrző sorkatonák is brutális megtorlások áldozatai lettek."

Ellenőrző kérdés a diákok számára:

"Lehetséges, hogy Sztálin személyi kultuszának bírálata a Szovjetunióban volt az oka az események kezdetének Magyarországon 1956-ban?"

Tulajdonképpen a tankönyv narratívája a 90-es évekbeli egyik ballib narratíva ismétlése. Hiszen mik is voltak az eddigi fő "baloldali" narratívák:

• jóakaratú kommunista diákok tiltakoztak a személyi kultusz ellen, ezt használták ki horthyfasiszta, antiszemita elemek,
• baloldali felkelés volt, majd ez lassan átment fasiszta lincselésbe,
• baloldali felkelés volt, marginális reakciós, antiszemita elemekkel,
• tiszta, baloldali munkásfelkelés volt a "sztálinizmus" ellen.

Egyébként már a Kádár-kori hivatalos szöveg is az volt, hogy kezdetben rendes tiltakozás volt, majd ez estére átment csúnya, gonosz ellenforradalomba.

Amikor először éltem Bulgáriában 1986-1992 között, az első születésnapi ünnepségen, melyen részt vettem, a házigazda szólt nekem, hogy számomra bizonyára unalmas lesz a torta, mert a világhírű magyar Garas-tortából rendelt.

Bevallom, nem mertem őszintén bevallani, hogy életemben most hallok először erről a "világhírű" édességről, szóval csak bólintottam.

S tényleg: szép is volt, jó is volt. Kb. mintha egy Sacher-tortából kivették volna a baracklekvárt, de hozzátettek volna diót és gesztenyét, felülre meg rászórva valami zöldes valamivel kevert kókuszreszeléket.

Aztán persze utána néztem mi ez. Bulgáriában valóban mindenki azt hiszi, ez egy közismert magyar cukrászati termék. Hiszen a neve is magyar, vannak is magyar emberek Garas névvel máig.

Lassan kiderült a sztori. S a tényleges magyar kapocs.

Annak idején, amikor a félévezredes török uralom után ismét lett bolgár állam, a nagyhatalmak előírták, Bulgária számára kötelező a monarchikus államforma, viszont nem választhat meg bárkit a bolgár parlament uralkodónak. A megállapodás szerint egyrészt Oroszországnak, másrészt Törökországnak, harmadrészt a nyugatnak vétójoga volt a választásra. Így olyan embert kellett találni, aki mindenkinek megfelel.

Végülis ez a fiatal Alexander Battenberg herceg lett, aki apai ágon a német Battenberg-házból származott, anyja viszont lengyel nemzetiségű orosz állampolgár volt. Ezen kívül az orosz cár rokona, az orosz cár felesége Alexander Battenberg nagynénje. Maga a herceg egyszerre volt 3 ország állampolgára, német, orosz, s osztrák-magyar, természetesen ezekről aztán lemondott 1879-ben amikor bolgár államfőnek lett választva. Bolgár szemszögből előnye volt, hogy egyszerű tisztként részt vett az 1877-1878-as háborúban, Bulgária felszabadításában, az orosz hadsereg tagjaként.

Amikor 1879-ben megkezdi az uralkodását Szófiában mint I. Alekszandar fejedelem, ambíciózus tervei voltak a főváros modernizálására. Az akkor alig 12 ezres városban egyetlen burkolt utca se volt, hiányzott gyakorlatilag minden intézmény, amihez az akkor 22 éves fejedelem hozzászokott Szentpéterváron, Berlinben és Bécsben - e három városban élt korábban -, így igyekezett a helyzeten javítani külföldi szakemberek behozatalával is.

Mivel a pénz kevés volt, olyan dolgokkal kezdte, melyek olcsók, de látványosak. A fő terület: nyugati ruhaviseletek elterjesztése a korábbi török divat helyére, s az étkezés. Be lett hívva több cseh sörkészítő mester, kezdjenek sörfőzdék alapításába, ezek nagy része mind a mai napi létezik egyébként. Aztán jött a cukrászat, ehhez Bécsben toborzott a fejedelem, s úgy alakult, hogy a legtöbb bécsi cukrász, aki hajlandó volt vállalni a Bulgáriába költözést, magyar volt. A XIX. sz. 80-as éveiben egész csapat magyar cukrász telepedett le, elsősorban a nagyvárosokban.

Az egyik ilyen ember Garas Koszta, a neve azért gyanús, valószínűleg magyar-szerb vagy magyar-horvát keverék lehetett, nem hiszem, hogy létezhetett akkor magyar ember "Koszta" névvel. Van olyan forrás is, mely szerint magyar apa és cseh anya a név oka. Szerintem a szerb verzió valószínűbb, mert amikor 1894-ben Garas megházasodik, ezt ortodox templomban teszi. Ő magát mindenesetre következetesen "osztrák-magyarnak" mondta, ebben a formában.

A lényeg: a fejedelem megbízta, találjon ki valami új tortát. S ennek eredménye a Garas-torta. Maga Garas egyébként szerényen Pischinger-tortának nevezte el, egy osztrák cukrász kollégája tiszteletére, akiről vette saját elmondása szerint az ötletet, de hamarosan a köznép átnevezte Garas-tortának.

Garas először egy ruszei szállodában vezeti a cukrászatot, majd Szófiába költözik, ott az egyik akkori szálloda cukrászatának vezetője lesz, majd amikor a szálloda tulajdonosa csődöt jelent, átveszi tőle az egész szállodát, tulajdonosa és igazgatója lesz. 1917-ben hal meg, nincsenek utódai.

Viszont vannak máig az akkori magyar cukrásznemzedékből leszármazott emberek.

Ami a fejedelmet illeti, uralkodása nem tart sokáig. Folyamatosan próbálja vinni egyszerre mind az oroszpárti, mind a nyugatpárti vonalat, aminek eredményeként végül minden külföldi hatalom megharagszik rá. 1886-ban kénytelen lemondani, elhagyja az országot, Grazban lévő birtokára költözik. Fiatalon hal meg, 1893-ben. Ekkor azonban testét Szófiába szállítják, ahol mauzóleumot építenek számára. A mauzóleumot a kommunista hatalom sem rombolta le, az ma is létezik, csupán 1946-1991 között le volt zárva a látogatók elől.

Ez a nyaralós videóm, teljes 5 óra, csak nagyon unatkozó embereknek ajánlom, de 08:45 és 09:16 között haladok át a szóban forgó téren:

Szélesen elterjedt téves hit a finnugor nyelvcsalás azonosítása valamely indoeurópai nyevcsaládon belüli ággal. Lásd "finnugor nyelvek" és "germán nyelvek".

Innen a hihetetlenkedés, hiszen a germán nyelvek hasonlóságát mindenki észleli, míg a finnugor nyelvek esetében ehhez szakember kell.

Az indoeurópai nyelvtörténet sokat lett kutatva. Ott a többségi álláspont az, hogy az indoeurópai egység az i. e. V. évezred közepén szűnt meg. Aztán a ma is létező nyelvek közül legkorábban az albán, a görög és a kaukázusi nyelvek váltak ki az i. e. IV. évezredben, majd lett a maradékból egy keleti ág (a mai iráni és indiai nyelvek), s egy nyugati ág (balti, germán, itáliai, kelta, szláv). Innen az egyes részek még később differenciálódtak. Az ősgermán és az ősszláv alig az i. e. I. évezred elején kezdődhettek el.

Az uráli (vagy uráli-altáji) nyelvek esetében máig nincs többségi konszenzus. De nagyjából az a fő verzió, hogy uráli egység az i. e. VII. évzeredig volt, finnugor egység pedig az i. e. V. évezredig.

A finnugor egység előbb egy nyugati (finn) és egy keleti (ugor) részre szakadt. Majd a nyugati részből lett egy permi és egy volgai ág. Majd a volgai ág ketté szakadt, a nyugati ágból lett a finnségi és a lapp. A finnségiből a mai észt és finn, ezek csak 2000-2500 éve váltak el egymástól.

Ez szabad szemmel látható ma is: egy észt és egy finn ma is képes nagyjából megérteni egymást, pont ahogy két szláv. Ez teljesen érthető: a nyelvek közti távolság szintje azonos.

Ezzel szemben az ugor egység megszűnt már 3000-3500 éve, a magyar azóta önálló.

Azaz a magyarnak nincs nyelvrokona a szó köznapi értelmében, azaz ahogy két szláv vagy germán vagy újlatin nyelv egymással. A legközelebbi magyar nyelvrokonok is túl messziek. Persze ha az ember kiválaszt direkt egyes hanti/manysi szavakat, akkor azokat felismeri, de egy folyamatos hanti/manysi beszédből nagyjából nullát ért meg egy magyar anyanyelvű. Ami teljesen természetes, egy orosz se érti a spanyol beszédet.

Jelenleg 3 uráli nyelv van, mely nincs veszélyeztetve a kihalástól: ész, finn, magyar. Ezeket érdemes tehát nézni.

Szóval ami a magyar és finn/észt közti viszonyt illeti, ez a távolság kb. 7000 év. Azaz mint az indoeurópai egység első megbomlása. Tehát a magyar és a finn közti rokonság foka kb. mint az albán és az angol közötti. Azaz - meglepő, de tény - az orosz és a spanyol közelebbi rokonnyelvek, mint a finn és a magyar.

S persze az elvileg a finnhez képeset rokonabb finnugor nyelvek se érthetőek magyartudással. Egyes oroszországi nagyobb finnugor népeknél (komik, marik, mordvinok, udmurtok) van valamiféle próbálkozás, hogy ne halljon ki a nyelv, bár ez erősen csak a művészetben van meg, de azért valami van. Egyik kedvencem a modern mari könnyűzene:

Nem vagyok a téma szakértője, de szerintem ezek a mari énekesnők is oroszul beszélhetnek éneklés után. Nem tudok mari nyelven, de kizártnak tartom, hogy mariul palatális lenne minden "e" és "i" előtti mássalhangzó, szóval ez szerintem inkább orosz akcentus. De legalább énekelnek!

A ballib médiák hosszú ideig próbálták napirenden tartani a "Lölő luxusjachtozik" témát - persze teljes kudarc lett a vége.

Miért? Egyszerű: nem fogalmazhatnak egyértelműen. Hiszen a "baloldal" nem ítélheti el a rongyrázást, hivalkodást, a gazdagság demonstrálását, mivel ezzel az úgynevezett "tisztességes gazdagokat" is kritizálná, ami viszont már szélsőjobboldaliság lenne.

A ballibaizmus egyik szent alapelve ugyanis az, hogy van tisztességes milliárdos, ő éjjel-nappal szélesen mosolygó progresszív liberális, terhetséges ember, aki a nap 25 órájában verejtékezik, fantáziát lát dolgokban, nagyon okos, így a milliárdjai teljesen rendben vannak, sőt eleve ez tabutéma, mert nem szép dolog más zsebében turkálni. De jajj, vannak ám csúnya, gonosz "oligarchák", ők közpénzt lopnak reggelire, majd egész nap csalásokkal növelik vagyonukat - ez abból is látható, hogy ezek nem progresszív liberális emberek, nem óvják a természetet pénzt adományozva Gréta Thorzonborznak, nem öltöznek a büszkeséghónapon szivárványos gúnyába, s nem bojkottálják a fasisztákat.

A kisember viszont spontán átlát a hülyeségen. A kisember valójában Mészárost se szereti, de van valami, amit nála is jobban utál: ez a szemforgató ballibbant kettős morál. A "fizessenek a gazdagok, kivéve a mieinket" lózung nem igazán eladható.

Az egész narratíva csak azoknak adható el, akik eleve fanatikus ballib törzsszavazók, dehát nekik nincs mit eladni. Ők eleve mélyen hiszik - minden ellenkező adatok ellenére -, hogy mindenre megoldás a piac, de persze csak az olyan piac, melyet Soros gazda és filantróger kollégái mozgatnak "láthatatlan" kezükkel.

A ballibaizmus beleesik tehát saját csapdájába ismét.

Mészárosékat meg sajnálom, hogy kénytelenek így élni. Ha meg élvezik, akkor a helyzet még rosszabb.

Párhetes hír, de nem szabad elmenni mellette.

A magát "Ferenc pápának" nevező személy kijelentett véletlenül valami igazat: a transzszexuálisok Isten gyermekei. Lányai vagy fiai.

Teljesen így van. Minden beteg ember Isten gyermeke.

Valami azonban kimaradt: a magát "Ferenc pápának" hazudó patagóniai szivárványos gazember nem keresztény. Ezt mikor mondja ki nyíltan?

Egyre erősebb a keresztényellenes bűz a Vatikánban, különösen ott ahol a sátáni szivárványos alak végig hahotázza Krisztust. Idén sajnos, márciusban, 3 teljes napon át Budapestet is telefingotta.

A ballib elemzők ébredeésének első fázisa ez jellemzően: pislogni kezd a valóság.

Böcskei cikkét egyébként nem vettem észre, a Kabai-blog hívta csak fel rá a figyelmemet.

A kommunista Kabai persze vagy nagyon naív vagy annak tetteti magát, de ez más kérdés.

Maga cikk Böcskeitől az érdekes. Több pont is akad, ami figyelemre méltó.

A szerző döbbentőnek látja az a következetes ballib narratívát, mely szerint egyrészt van a nyugati tiszta jóság és tökéletesség, másrészt mindenki más. Ennek következménye: nem szabad kritikát megfogalmazni semmiben a nyugattal szemben, mert ez a "gonosz" erőkkel való cinkosság. A szerző a nyugatról mondja: "Mintha a politika és a pénz a barátság, nem pedig az érdek metaforája lenne." - ez tényleg szentségtörés ballib körökben.

Azt mondja: "Tizenhárom évnyi antiorbánizmus beszorította a rezsimértelmezők jelentős részét abba a gondolati rugalmatlanságba, hogy semmi olyan gondolatnak nem nyitnak teret, ami akár csak közvetve is az orbáni gondolkodás saját logikája mentén történő megismeréséből indulna ki. Ez viszont az önbizalom hiányának a jele is, a saját szellemi integritásuk megvédésébe vetett hit ingatagsága." - szerintem itt téved, ez nem az önbizalom hiánya, hanem szektás fanatizmus jele. Ugyanis a ballib keménymag tényleg hiszi ezt, sőt ezt annyira meg is követeli, hogy bármi árnyalás azonnal fideszessé tesz mindenkit. Szerintem Böcskei is be fog kerülni a "fideszes árulók" csoportba, ha folytatja ezt az irányt.

Fokozza aztán. A nyugati értékrend kritikátlan elfogadását - ami pedig a ballibaizmus egyik legszentebb parancsolata - öngyarmatosításnak nevezi, megjegyezve, rendkívül könnyű Orbán dolga emiatt.

Azt mondja: "Tehát önmagunk identitásába vetett hit nélkül nincs saját tudás, csak elhasznált világnézet és mások adaptált logikája." - ami viszont súlyos tévedés. Mint előbb is mondtam, ez nem opportunista meghajolás az ellenzék részéről, hanem mély és őszinte hit.

Sajátos, de a magyar politikai élet bizony úgy alakult, hogy a baloldal a polgári oldal, sőt fanatikusan az. Még a szociológiai vizsgálatok is ezt igazolják: minál gazdagabb egy magyar, annál nagyobb eséllyel meggyőződéses "baloldali". A magyar baloldali törzsszavazó a rendszer nyertese, semmi baja tehát vele. Így ez a mag természetesen bármilyen rendszerkritikát orbánizmusnak, putyinizmusnak, stb. könyvel el.

Az idei év első félévében már 30 ezernél több kubait kapott el az amerikai határőrság az amerikai parti vizeken.

Sajátos, hogy manapság több ilyen ember akad, mint amikor még Kubában nem volt szabad utazási jog.

2013-ban ugyanis a kubai állam teljesen megváltoztatta az utazási törvényeket: míg korábban gyakorlatilag senki se mehetett sehová, 2013 óta mindenki mehet bárhová. Útlevelet kell kiváltani, erre pedig mindenki jogosult immár. Az ellenzékieket se korlátozzák, sőt a hatóság kifejezetten örül az ilyesminek, s reménykedik, hátha az ellenzéki kint is marad.

Viszont az útlevél kiváltása pénz, aztán kell repülőjegy, az még több. Na és a vízum: kevés országba nem kell a kubaiaknak vízum, s a vízummentes országok messze vannak, vagy nem annyira messze, de nem azok az országok, ahová a kubai menni szeretne. A kedvelt célpont természetesen az USA és Spanyolország, mindkettő esetében azonos, hogy kb. nulla az esélye a vízum megkapásának.

S eleve maga a pénz: a kubai havi nettó 10-12 ezer Ft jövedelemhez mérve minden drága. S még ha ehhez hozzáadjuk, hogy van jegyrendszer és a közművek majdnem ingyenesek, ez akkor se több, mint egy magyar 25 ezres jövedelem.

Persze vannak kivételes esetek. Nagyon közeli amerikai rokon esetében lehet családegyesítést kérni. Az új spanyol állampolgársági törvény miatt kb. 300 ezer kubai kapott már spanyol állampolgárságot. Immár elegendő egy darab spanyol területen született nagyszülő, vagy leszármazás korlát nélkül olyan személytől, aki politikai okokból menekült el Spanyolországból.

Dehát a kubaiak 90 %-a se nem tud családot egyesíteni USA-módra, se nem jogosult a spanyol papírokra. Ez utóbbi érthető, nemigen van ma élő ember, akinek a nagyapja 1898 előtt született, márpedig akkor volt Kuba utoljára spanyol terület, azaz azután bevándorló nagyszülőre van szükség.

Sokan tehát úgy döntenek, egyszerűbb barkácsolni egy csónakot és elindulni. Végülis a legközelebbi útszakaszon a távolság alig 150 km az USA-ig. Ez egy modern motorcsónakkal 8 óra. A gond: nem modern moderncsónakkal mennek az emberek, hanem teljesen alkalmatlan eszközökkel, sokszor csónak sincs, hanem csak tutaj, de volt már vízibicikli és gumimatrac is.

A probléma: hiába van közel, ez egy nagyon veszélyes vízszakasz. Egyrészt tele van cápával, másrészt itt halad a Golf-áramlat, mely pedig északkeletre megy, azaz nem arra folyik, amerre az ember menni szeretne. Azaz ha a menekülő ember fizikailag nem erős, nincs tapasztalata, s nem képes órákig evezni az áramlat ellen, akkor semmi esélye: az áramlat elviszi rossz irányba, majd meghal a kiszáradástól.

A másik probléma: most már nem a kubai határőrségtől kell félni, az nem is nagyon aktív a kifelé haladókkal, inkább a befelé jövő kábítószercsempészekre figyel, hanem az amerikai határsőrség az igazi probléma. Az ideális megoldás: úgy belépni az USA-ba, hogy azt a hatóság ne vegye észre, majd pedig elvegyülni az eleve sok milliónyi illegális bevándorló között.

A régi szép időknek ugyanis vége. 1966-1996 között minden kubai automatikusan menedékjogot kapott az USA-ban, ezt csak erőszakos bűncselekmény elkövetése után vonhatták meg tőle. Annyira így volt, hogy sok nem kubai is kubainak próbálta hazudni magát akkoriban.

Aztán jött az átmeneti szakasz 1996 és 2017 között. Ekkor a vízen elkapott kubaiaknak már nem járt automatikusan a menedék, de az szárazföldön ekapottaknak igen. Sokszor ez vicces eredményekkel járt. Az amerikai határőrségben elég sok a kubai származású, így sok esetben az elfogandó menekülőkkel szimpatizált a hatóság, pl. direkt lassított az őrhajó, időt adva a csónaknak, hogy partot érjen, mert akkor már a csónakban utazók "szárazföldön elkapottak" lettek, automatikusan menedékjoggal.

Amióta van ismát diplomáciai kapcsolat Kuba és az USA között - 2015 -, a dolog lassan rendezve lett. 2017 óta nem jár a kubaiaknak menedékjog az USA-ban, azaz kérelmezni kell és igazolni, tehát az átlagember nem kapja meg. Továbbá Kuba visszafogad minden embert, akit az amerikai határőrök elfognak.

Most már van aki nem is az USA-ba csónakázik, hanem Mexikóba vagy Haitibe. Mexikó az 200 km, de aztán jön 3 ezer km gyaloglás onnan az az amerikai-mexikói határig. Haiti látszólag egyszerű eset, hiszen alig 80 km, de onnan még 2 határ van, előbb át kell menni Dominikába, majd onnan Puerto Ricóba megint csónakázva.

Aki összegyűjt egy kis pénzt, az persze mehet biztonságban, repülővel. Havannából repülővel Nicaraguába vagy Guayanába, ezekbe nem kell vízum, de onnan aztán ugyanolyan nehéz eljutni az USA-ba, mint Kubából. Az életszínvonal Guayanában és Nicaraguában pedig nem sokkal jobb, mint Kubában, szóval ezek nem célországok.

Miért megy ilyen sok ember? Tisztán gazdasági okokból, ez régen nem politika. Egyszerűen az amerikai és kubai életszínvonal közti legalább 20-szoros eltérés akkora, hogy ez elegendő ok önmagában.

Egy hónapja volt, de érdekes:

A fő bajom ezzel a tematikával, hogy nem tudom mi éppen a követendő progresszív "baloldali" álláspont.

Én ugyanis két teljesen ellentétes progresszív álláspontot ismerek e tematikában:

• a nő saját teste szabad ura, korlátozása fasizmus, azaz a nő szent joga testét árulni, akár mint prostituált, akár mint pornó "színésznő", akár enyhébb verzióban mint modell,
• a saját testét saját akaratából is valójában erőszak áldozata, mert a fasiszta patriarchális nőellenes társadalom hatására árulja magát, s már a női szépség akár művészi használata is elnyomás.

Na most éppen melyik?

A szakrális társadalmakban ehhez a szakmához a hozzáállás mindig negatív volt. Vagy teljes tiltás volt, vagy engedés egyfajta szeparált szubkultúraként.

Az ókori Rómában a prostituált köteles volt magát öltözközésben is jelezni. A rabszolganőt a tulajdonosa jogosult volt szexuálisan is kihasználni, de nem árulni a szolgáltatásait, ezt megtenni infamia minősítést hozott, ami azzal járt, hogy az ilyen személy nem jelöltethette magát semmilyen közhivatalra, sőt tanú se lehetett bírósági eljárásban. S az infamia státusz sose szűnt meg, halálig tartott, azaz a tiltott tevékenység gyakorlásának abbahagyása után is maradt az elkövetőn.

Ugyanez magára a prostituáltra. Annak idején az ókori Görögországban Periklész, athéni vezető ellen az egyik vád az volt, hogy egy prostituált a felesége. Mármint egy volt prostituált, hiszen a nő abbahagyta tevékenységét Periklésszel való megismerkedése után. De így is amolyan fekete pontnak számított: bár maga Periklész nem bűnös, de a felesége az, tehát közvetve "baj" van.

Nekem még a hivatásos nem-pornográf erotikával is van bajom. Amikor 2006-ban lehetőségem lett ilyenben részt venni, nem tudtam igent mondani. Pedig semmi ilyesmi nem volt, ami a pornóiparban. De baromira utáltam volna olyan nőkkel kapcsolatba kerülni, akik csak pénzért erotikusak.

Még a modellek arcán is látható boldogok-e. A profi modellek sose boldogok, az amatőrök meg sokszor azok.

Ha érdekelne a pornó, csakis amatőr pornót néznék. A neten kb. tízezer helyen van ilyesmi. Ahol párok magukat filmezik. De a kérdés számomra elméleti: szerencsém van, már kamaszkoromban is taszított a pornó.

Az internetes pénzkeresés egyik nagy akadálya a kalózkodás.

A felhasználó eleve hozzá van szokva, minden ingyen van. A fejlesztő meg nem keres semmit.

Az eredmény az örök harc.

Népszerű megoldás: az adott alkalmazás ingyenes alapból, de egyes funkciói fizetősek. Ez még tisztességesnek is mondható.

A nagy, neves cégek persze megengedhetik maguknak, hogy csak fizetősen szolgáltatnak, hiszen úgy alakult az adott szegmens, hogy az adott termék alig kikerülhető. A fényképszerkesztésben pl. ilyen a Corel két fő terméke.

Egy időben használtam kalózverzióban ezeket. Csak mindig baj lett ebből, valami sose működött rendesen. Aztán egyszer előfizettem, legális ügyfél lettem. Majd elvi okokból lemondtam az előfizetést. S hiába vannak hasonló ingyenes alkalmazások, egy se olyan jó, ez a nagy igazság. Szóval szenvedek, de kitartok: nem fizetek elő. Van egyébként egy legális Corel programom, de az még a régi, nem előfizetéses modell volt, azaz egyszeri díjazású.

A YouTube reklámjaival máig szenvedek. Persze a normál számítógépemen nem, ott simán blokkolom őket, de a nappaliban lévő androidos tv-készülékre nem találtam megoldást, ott bizony mennek a reklámok. De nem fizetek elő, elvi okokból.

A fejlesztők meg rendszerint rosszul reagálnak. Növelik a kért pénzösszeget, ezzel aztán eltántorítják azt is, aki mérsékeltebb összeget kifizetni. Különösen rossz új szokás az előfizetés, azaz nem egyszeri díj, hanem havi összeg a végtelenségig.

Szóval azt el tudom fogadni, hogy a funkciók csökkentettek, azt is, hogy eleve csak pénzért van minden. A bolgár és különösen az orosz torrentoldalokon minden megvan szinte, s az esetek 90+ %-ában működik is. De alapvetően az ingyenes alkalmazásokat szeretem, tisztább a helyzet.

A napokban viszont egy különösen aljas dologgal találkoztam. Egyik szokásom teljes lejátszási listák letöltése a YT-ról, engem érdeklő témákban, jellemzően előadások. Na most, ezeket a készítők ingyen adják oda, a YT viszont elősködni akar rajtuk, hivatalosan nem lehetséges a letöltés - még előfizetéssel se. Erre a résre nyomultak be egyrészt a letöltési honlapok, másrészt különböző alkalmazások készítői.

A letöltési honlapok rosszul működnek, plusz gyakorlatilag egy hatalmas reklémcsapda az egész. S hiába blokkolom én a reklámokat, maga az egész rendszer így is nagyon lassú. Plusz megbízhatatlan, rendszeresen kimaradnak részek a listákból.

Maradnak az alkalmazások. Ezek rendszerint ingyenesen annyira működnek csak, hogy nem jók semmire. Ingyenes alkalmazás nemis igen van, jól működőt nem láttam.

Persze meg lehet venni. A gond ezzel az, hogy hiába veszem meg, nem biztos meddig működik,. hiszen amikor a YT algoritmust változtat, rendszerint leáll az alkalmazás is. S aztán a fejlesztő vagy megoldja vagy nem.

Tulajdonképpen az egyetlen racionális magatartás kalóz alkalmazások használata.

Használtam is az egyiket, aztán egy nap a letöltési sebesség a korábbi századjára zuhant. Utána olvasva, kiderült: amint a cég szervere érzékeli a kalóz verziót, azt távolról lebutítja. Én meg bizonyára nem blokkoltam az alkalmazás hozzáférését a szerverhez. Persze megoldottam, töröltem, majd frissen telepítettem megint, immár nem engedve a szerverkapcsolatot.

Mégis: ezt nem tartom rendes dolognak.

Persze az igazán hibás a YT, mely így visszaél monopolhelyzetével. Még az orosz feltöltők is leginkább a YT-ot használják, pedig van a YT-nak orosz alternatívája: a rutube. Viszont a rutube egyetlen előnye, hogy olyan tartalom is megjelenik, amit a YT letilt: jellemzően ez azt jelenti, hogy a szerzői jogot nem kezelik annyira szigorúan, s a "gyűlöletbeszéd" is sokkal szűkebben van értelmezve, másban teljesen ugyanaz, azaz szadizmus, pornó, öngyilkosság népszerűsítése, durva erőszak, stb. egyformán tilos mind a kettőn.

De így is, a rutube-n kb. százszor kevesebb videó van, mint a YT-on. Plusz előmoderáció van, nem utómoderáció, mint a YT-on, azaz minden feltöltést megnéz egy alkalmazott, s csak aztán kerül fel, ez jellemzően 24-48 óra késést jelent, mivel kb. 100 alkalmazottja van a rutube-nak, azaz műszakonként 30-35, ami nyilván nevetségesen kevés.

Én még csak nem is vagyok regisztrálva a rutube-ra, csak akkor nézek oda, ha valamiről feltételezem, hogy a YT törölte politikai okokból.

Az átlag orosz is a YT-t használja. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a YT nincs blokkolva Oroszországban, azaz VPN-trükközés nélkül is elérhető.

Az ukrajnai háború óta Oroszországban a Facebook, az Instagram, s a Twitter lett blokkolva. Ezekhez tehát VPN kell. De ezek közül csak az Instagram volt igazán népszerű. A Facebook helyett az oroszok a VK-t és az OK-t használták mindig, a Twitter helyett meg a Telegramot.

Dehát örüljünk annak ami van. Legalább az tény marad: sose volt ekkora szabad információáramlás, mint most.

Volt szerencsém az utolsó igazi szovjet években benne élni a szovjet valóságban, azaz 1980-1985 között. Mert Gorbacsov korában már akkora változások jöttek, hogy azokból nehezen vonható le a szovjet valóság valódi képe.

Az átlag szovjet kamasz imádta a nyugatot akkoriban. Ez azonban szinte csak ruhában, műszaki cikkekben, s főleg zenében volt kielégíthető. A ruha nyilván nem izgatta túlságosan a fiúkat, a műszaki dolgokhoz sok pénz kellett, így maradt a nyugati zene.

A szovjet hivatalos politika is a - magyarhoz hasonlóan - TTT-alapú volt, azaz támogatott, tűrt, tiltott.

A támogatott az természetesen a "forradalmi" zene volt, azaz kommunistabarát nyugati politikai dalok, s ezek társai, lásd nem kommunista, de amerikaellenes zene, proteszt énekek a vietnámi háború ellen, chilei ellenállók Pinochet ellen, s ez a kategória. A szuperszár az amerikai Dean Reed volt, aki akkor lett híres, amikor 1973-ben politikai menedékjogot kért és kapott az NDK-ban:

Dean Reed furcsa alak volt. Sose fogadta el a neki felajánlott NDK-állampolgárságot, hangúlyozta, hogy ő kommunistaként is amerikai hazafi. Ezt azzal is igazolta, hogy évente egyszer átment Nyugat-Berlinbe az amerikai konzulátusra, ott beadni adóbevallást (az amerikai szabályok szerint a külföldön élő amerikaiak is kötelesek adót bevallani).

A tiltott az a rock zene minden kemény műfaja volt. Plusz egyes más műfajok képviselői is meghatározott okokból. Léteztek külön listák a tiltott együttesekről, pl. Alice Cooper, AC/DC, Black Sabath, Donna Summer, Dschinghis Khan, Iron Maiden, Julio Iglesias, Kiss, Nazareth, Pink Floyd, Scorpions, Tina Turner, Village People voltak a fő nevek. A lista egy elég furcsán hat együtt, teljesen eltérő előadók ezek. De a szovjet cenzúra mindegyikhez magyarázatot is adott, aztán ezek a listák sok röhögést eredményeztek 1990-ben, amikor nyilvánossá váltak, hiszen láthatóan sok esetben a cenzorok nagyon félreértettek valamit. Íme a főbűnösök listája, magyarázattal:

• Alice Cooper - erőszak kultusza, hulliganizmus
• AC/DC - erőszak kultusza, újfasizmus
• Black Sabbath - erőszak kultusza, vallási fanatizmus
• Donna Summer - pornográfia
• Dschinghis Khan - antikommunizmus
• Iron Maiden - erőszak kultusza, vallási fanatizmus
• Julio Iglesias - újfasizmus
• Kiss - erőszak kultusza, újfasizmus
• Nazareth - erőszak kultusza, vallási fanatizmus, szadizmus
• Pink Floyd - antikommunizmus
• Scorpions - erőszak kultusza
• Tina Turner - pornográfia
• Village People - erőszak kultusza

van ahol legalább valami távoli logika van, de bárhogy is gondolkodom, Julio Iglesias és az újfasizmus kapcsolatát képtelen vagyok meglátni. A Kiss esetében legalább tudható a félreértés oka, az "ss" betűket a szovjet szakértő a német SS jelének hitte, s az elkerülte figyelmét, hogy az együttes két főalakja és főszervezője zsidó (Gene Simmons még magyarul is beszél valamennyire, az anyja magyarajkú zsidó volt). De arra semmi adat, hogyan lett Iglesiasból újfasiszta...

S persze volt a kettő közti kategória, a tűrt. Amiből lassan egyre több lett a támogatott. Előbb a francia sanzon, aztán a Beatles és társai, majd először az olasz popzene, majd végül mindenféle diszkó.

A diszkóban, s különösen annak eurodiszkó verziójában megtalálta a szovjet kultúrpolitika azt a nyugati zenét, mely szabadon engedhető, korlát nélkül. Ekkor lett a Neoton is közismert a Szovjetunióban, de mellette minden ismert nyugati diszkósztár.

A nyugati diszkózene olyan mennyiségben ömlött a Szovjetunióra, hogy egyrészt megjelentek az első bátortalan szovjet utánzók, másrészt akkora hatása lett, hogy máig hatalmas a diszkózene rajongótábora. ha ma egy 50-60-70 éves volt nyugati sztár nagy koncertet szeretni, akkor Oroszországba vagy Belaruszba megy.

A szeretet gyakran kölcsönös. Az olasz Al Bano mára sikeresen felkerült az Ukrajnából kitiltottak listájéra, mert nyilvánosan támogatta a Krím csatlakozását Oroszországhoz.

A nemzetközi trendeket követve Kubában is csináltak széleskörű genetikai vizsgálatot a lakosságról, a fő adatsor itt látható, azaz százalékosan a lakosság genetikai összetétele európai - afrikai - indián - ázsiai megoszlás szerint:

Ami érdekes: az alacsony néger arány, miközben Kuba spanyol gyarmati státusza alatt (1492-1898), az 1542-1867 közti időszakban folyamatos volt a rabszolgák beáramlása a szigetre. Annyira, hogy valójában sokkal több néger rabszolga lett behozva, mint amennyi szabad fehér vándorolt be. Összesen kb. 800 ezer rabszolga lett beszállítva, míg ennek legfeljebb a fele mennyiségben lehetett fehér bevándorló. Ehhez képes az alig 20 % afrikai gén nagyon kevésnek tűnik.

A magyarázat a történelem. Egyrészt a néger férfiak számára a gyereknemzés sokkal korlátozottabb volt, ez csak az ország keleti részén volt jellemző, ahol hatalmas cukornád telepek működtek (ma is működnek), itt a földesurak még támogatták is a rabszolgák egymás közti szaporodását, hiszen a született gyerekek automatikusan az ő rabszolgáik lettek. Máshol ez nemkívánatos volt, ott inkább a fehér férfi + néger nő kapcsolat fordult elő. Így ma az adatok szerint a kubaiak 39 %-ának van legalább 1 néger női őse, míg alig 17 %-nak van legalább 1 néger férfi őse.

A helyzet máig szemmel látható Kubában: amikor az ember halad nyugatról keletre a szigeten, egyre "sötétebb" a bőrszín. Kivétel persze maga Havanna, a jelentős belső migráció miatt, de egyébként Kuba nyugati részén - Havannát leszámítva - alig van néger, s kevert is kevés van, míg a keleti részeken meg a négerek többségben vannak, s kevés a fehér.

Természetesen a nőhiány is közrejátszott: a gyarmatosítás első 2 évszázadában, nagyjából a XVII. sz. végéig az átlagos fehér bevándorló szegény, fiatal, egyedülálló férfi volt Andalúziából, aki nem tudott magának hasonló nőt találni, így maradtak a rabszolganők.

Ez a kapcsolat mindkét félnek előnyös volt. A spanyol törvények sajátosak voltak, az "egy csepp vér" elvén álltak, de pont fordítva, mint az angol gyarmatokon. Azaz a rabszolga státusz öröklődéséhez 2 rabszolga szülő kellett, 1 nem volt elegendő, a vegyes házasságból született gyerek szabad lett. Így a rabszolga anya elégedett lehetett: legalább a gyereke szabad lehet, ha ő nem, azaz a szegény fehér férfivel hasznos összejönni, mert valamit mégis tud adni.

A vicc az, hogy bár nincs rabszolgaság 150 éve, ennek emléke máig létezik Kubában a népi gondolkodásban. Ha egy kapcsolatban fehér és nem-fehér fél van, akkor azt mondják a nem-fehérnek, hogy "bravó, javítod a fajt". S máig van olyan, hogy a néger vagy kevert nővel kapcsolatban álló fehér férfi rendben lévőnek számít, míg az ugyanezt csináló fehér nőt megszólják a háta mögött.

Most Kuba nagyjából 65 %-ban fehér, 10 %-ban néger, a többi keverék. Ez persze az önképet jelenti. Hiszen több nemzedékkel ezelőtti "idegen" elemről az emberek általában nem tudnak. A vizsgálatok szerint a magukat négernek tekintők 25 %-ának is van legalább 1 fehér őse, míg a magukat fehérnek tekintők 5 %-ának pedig legalább 1 néger őse. A kevert identitásúaknál pedig messze domináns a fehér elem.

Ha én visszaemlékszem 1980-1985 közti középiskolai és 1985-1986 közti egyetemi kubai diáktársaimra, a keverék fajúaknál tényleg minden szín megvolt, az egészen sötéttől, ahol éppen csak látszik a fehér ős (pl. az orr alakja európai) az egészen világosig, amit az ember akár egy lebarnult fehérnek is hihetne.

A spanyol gyarmati múlt eredménye, ennek különbözősége az angol gyarmati rendszertől, hogy se Kubában, se más volt spanyol gyarmatokon sose létezett és ma se létezik semmilyen "néger mozgalom". A gyarmati rendszer nem diszkriminált soha faji alapon, így ez ellen reakció se alakult ki.

Faji törvények Kubában csak egyes szórakozóhelyeken voltak, amikor Kuba egyfajta amerikai luxus üdülőtelepként működött a XX. sz. 50-es éveiben. Itt is csakis az faji diszkriminációhoz szokott amerikai fehér turisták kedvéért. Belső kubai faji diszkrimináció nem létezett, eleve abszurd is lett volna, maga Batista elnök (1940-1944, 1952-1959) is kevert fajú volt, ahogy a kubai elitben mindig voltak bőven nem-fehérek. Így az átlag kubai néger és kevert a faji szabályokat az amerikai hatalom részeként fogta fel, nem önálló problémaként.

Tulajdonképpen a legfehérebb elitje Kubának Castróék győzelme után lett. A Castro-család XIX. századi bevándorlókból ered, s a többi vezető forradalmi személyiség is hasonló gyökerű.

A fő tabutéma, ami napjainkban kezd megdőlni az indiánkérdés. A mostani kutatás 8 % indián eredetet mutat fel. Ez teljesen ellenkezik a korábbi hivatalos "mindenki ki lett irtva" verzióval.

Olyan cikk volt pár hete a Mércében, hogy az ember megkérdezi magától: ez valami vicc?

Érdemes elolvasni, mert jól kifejezi azt, ami ma "radikális baloldal" címszó alatt fut nyugaton.

Három csemege a cikkből.

Mi a határ? Nos, egyszerű: "a fehérség magában foglalja a feketék emberi mivolta, vagy éppen mobilitása feletti rendelkezésre való jogot - ez a logika mai napig tetten érhető a határok működtetésében".

Aztán kiderül a rasszizmus oka is: ez azon emberek dühe, hogy immár nem létezik jogilag rabszolgaság!

Aztán nagy csapás jön a ballibeknek is! Kiderül, hogy Zorbán és populista társai nem erős államot építenek, hanem éppen ellenkezőleg: a széles egyéni szabadságjogokra törekszenek, ezzel gátolva a szolidaritást - "ezek az autoriter, vagy éppen fasiszta projektek nem egy erős, irányító államról szólnak, hanem az egyéni szuverenitás, önrendelkezés fantáziájára építenek, és ennek megfelelően a neoliberalizmussal is könnyen összeegyeztethetőek" és "a felvilágosodás során létrejött állam szerepe, hogy az univerzális állampolgárságot mindig egyre jobban kiterjessze, és ezt az ígéretet árulják el az állam leépítésével".

Hát, bizony ehhez képest a szovjet-kori marxizmus-leninizmus egyetemi tankönyv kifejezetten értékes olvasmány volt, ott legalább törekvés volt, hogy ne legyen teljes elszakadás a valóságtól.

A bolgár nemzeti ünnep 1879-1947 között március 3. volt, s ez lett visszaállítva 1990-ben, azóta is az. (1947-1990 között a nemzeti ünnep szeptember 9. volt, az 1944-es kommunista puccs napja.)

A "probléma" március 3-val, hogy ez a 12. orosz-török háború előzetes békeszerződése aláírásának napja 1878-ban. Ez a háború bolgár szemszögből rendkívül fontos, ezzel lett visszállítva a bolgár államiság fél évezred után.

Szóval a modern bolgár állam egy orosz háborús győzelemnek köszönheti létezését. Ez akkor is igaz, ha ezt a háborút egy bolgár törökellenes felkelés provokálta ki, s magában a háborúban 10 ezer bolgár vett részt, ennek nagyobb része mint önálló bolgár "partizán" erő, kisebb része közvetlenül orosz katonaként. S mindezen az se változtat, hogy fél évvel később, a március 3-i szerződés hatályon kívül lett helyezve, helyébe július 1-jén új szerződés lett, mely jóval kisebb területet adott Bulgáriának, mint az eredeti verzió, aminek oka, hogy az orosz fél végül kompromisszumot kötött a nyugati hatalmakkal a bolgárok rovására.

De bárhogy is magyarázzák az egészet, képtelenség úgy ünnepelni a nemzeti ünnepet, hogy - legalábbis részben - ne legyen megemlítve Oroszország pozitív módon.

A mostani bolgár kormányzat - melyet nemrég nevezett ki a szófiai amerikai követség - viszont nagy fába vágta fejszéjét: "normális", nyitott, liberális európai országot akar faragni Bulgáriából! Ez már egyszer meg volt kísérelve, 1991-1992 között volt egy hasonló kormánya az országnak, a jobboldali, erősen nyugatos Demokratikus Erők Szövetsége ezt megpróbálta Filip Dimitrov kormányfő vezetésével.

Akkor ez egészen nevetséges eredményeket hozott, azaz szerencsére nem hozott, de a próbálkozások röhejesek voltak. A kormány radikálisai egyenesen megkérdőjelezték az ortodox egyház létét, de a mérsékeltebbek is erős harcot folytattak ellene. Örök élményem 1992 tavaszáról: a bolgár televízió egyenesben közvetítette a római pápa húsvéti miséjét, majd a következő héten nem közvetítette a bolgár pátriárka húsvéti miséjét, mindezt olyan országban, ahol a lakosság 1 %-a katolikus és 80 %-a ortodox.

Csak Dimitrovék túl mohóak voltak, siettek, s a többségük is elolvadt. Az ortodoxia ellen nyíltan fellépni még a névrokon kommunista Dimitrov és követői se mertek. Ez rossz asszociációkat ébreszt a bolgár néplélekben. A bolgár kommunista egyházpolitika mindig a lassú elsorvasztás volt, sose a nyílt ellenzés volt, sőt, minden ünnepen elmondták a szónokok a kommunista időszakban, hogy mekkora progresszív erő volt az ortodoxia a törökök ellenében.

A mostani harvardi kanadai és amerikai CIA-hazafiak már ügyesebbek. Lassan lépnek.

Tudják: Isten, haza, család, ez tart meg minden emberi közösséget. Isten nehéz ügy, nem szabad belekötni. A család is problémás, még a nyugatos bolgárok zöme se igazán nyitott a szivárványoskodás iránt. A haza alapjait kell tehát bontani.

Márpedig nyilvánvaló: orosz-szimpátiával nem lehet euroatlantista államot csinálni, még úgy se ha hozzátesszük "fújj Putyin, szlavaukrajinyi, minket II. Sándor szabadított fel, nem Putyin, hájl Zelenszki".

Szóval a első lépés meg is van: március 3. maradjon hivatalos ünnep, de ne legyen ezentúl nemzeti ünnep.

A bukott politikus olyan mint a független elemző: szabadon beszélhet. Hiszen már nem kell óvatosnak lennie. A napokban egy volt bolgár kulturális miniszter, aki már csak egyetemi oktató, azaz teljesen kívül van az aktív politikán, ki is mondta, száraz tényként: a cél nem csupán március 3. megszüntetése nemzeti ünnepként, hanem teljes marginalizálása.

A kormányzó harvardi koalíció támogatja az ötletet. Az örök túlélő Bojko Boriszov persze érzi a veszélyt: ő nem szeret népszerűtlen döntések mögé állni, így egyik nap támogatja, a másik nap nem. Ami mindenképpen ki fog most derülni: az amerikai követség mennyire fogja Boriszovot. Ha nagyon, akkor Boriszovék megszavazzák, s nem lesz többé március 3. nemzeti ünnep.

Érdemes a dolgokat sokszor átnézni. Sokszor megesik ugyanis a tudományágakban, hogy egy adatot biztosnak vesznek sokan, aztán csak átveszik onnantól, ellenőrzés nélkül.

A filozófiatörténeti könyvek mindig úgy kezdődnek, hogy milétoszi iskola azaz természetfilozófusok.

Ma persze van már ebben is woke, azaz tagadni kell, hogy filozófia görög találmány, mert ugye a görögök fehérek, így vannak már történeti könyvek, ahol indián, indiai, kínai filozófiáról írnak, sőt az új divat a néger (afrikai) filozófia. Ezek közös vonása, hogy sose léteztek a woke-aktivisták nedves álmain kívül - oké, az indián filozófia legalább határeset -, szóval érdemes a valóságnál maradni, hogy a filozófia görög találmány.

A turbósított verzió szerint a görögök a filozófiát Egyiptomból lopták, az egyiptomiak meg a négerektől, szóval a filozófia afrikai találmány, amit elloptak a csúnya európai gyarmatosítók. Mondanom se kell, ez többszörösen baromság, már csak azért is, mert az ókori Egyiptomban egyáltalán nem létezett bőrszín alapú diszkrimináció, senki se tekintette a szemita fehér északiakat többnek a déli fekete núbiaiakhoz képest.

De a téma Milétosz. (Mindig gondolkodom, ne kezdjem-e a szláv és görög neveket a kiejtéshez közelien átírni magyarra, de aztán mindig visszariadok, szóval maradjon a magyar hagyomány.)

Azt hiszem, közismert a téma, de röviden. A milétosziak azt keresték miből van a mindenség. S egy-egy anyagot találtak meg. Thalész azt mondta, minden vízből van - ez egyezik a hagyományos ógörög világképpel, melynek fontos eleme a világóceán, mely körbeveszi mindenfelől a Földet.

Aztán jött Thalész tanítványa Anaximandrosz, aki arra jutott, nem lehet mindennek az alapalkotóeleme egy ma is létező valami. Anaximandrosz így egy absztrakcióval élt, azt mondta, mindennek az alapja a „határtalan” nevű meghatározatlan dolog, ami egyetlen ma létező anyaggal se azonos. Eredeti ősállapotban minden az örökké mozgó „határtalan” volt, majd az, saját belső sajátosságainak köszönhetően szerveződött a mai ismert anyagokba.

Idáig rendben van, logikus. Hiszen Thalész egy anyagot ad meg, míg Anaximandrosz felismeri, ez önmagában nem elég, nem magyaráz semmit, hiszen egy inert anyag nem lehet semminek se alapja, ezért lett a "határtalan" mint belső erő és egyben meghatározatlan anyag.

De itt jön a baj: a milétoszi iskola harmadik tagja: Anaximenész. Ő hirtelen visszatér Thalészhez, azt mondta, egy ősanyag van, csak az nem a víz, hanem a levegő.

Bárki aki ezt elolvasta, hallotta, mind csalódást érzett: miféle butaság ez? Mintha a Föld gömbölyűségének felfedezése után valaki azzal jönne: nem, a Föld nem gömbölyű, hanem kocka alakú. Lebegett a gondolat, s aztán visszazuhant a talajra! Miféle marha ez az Anaximenész, egyáltalán miért nincs elfeledve?

Dehát a könyvek 90 %-a ezt írja, szóval elhisszük. Lám pár ismert magyar filozófiatörténet mit ír:

Jól látható, egyedül a Boros-féle filozófiatörténeti könyv - Boros Gábor (szerk.): Filozófia, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007., az illető részt Bene László docens írta, az ELTE főembere ókori filozófia tematikában - sejteti, ez nem tisztán így van.

Most csak ismert magyar könyveket tettem be, tehettem volna be másokat is. Én 5 nyelven vagyok képes olvasni problémamentesen (magyar, bolgár, spanyol, angol, orosz), mindegyik nyelven hasonlóak az arányok.

Bevallom, én is simán bevettem a fősodor szövegét, elnyomtam belső elégedetlenségemet.

Két hónapja jöttem rá az egésznek az abszurditására. Szoktam hallgatni, olvasni a témában előadásokat. A YT akgoritmusa elvezetett egy teljesen obskurus csatornához, ezernél kevesebb feliratkozóval. Ott is az algoritmus előhozott nekem egy 1600 ember által nézett videót, ahol egy tök ismeretlen orosz, a Szentpétervári Állami Egyetem oktatója felvette saját magát - iszonyúan amatőr minőségben, valószínűleg telefonnal - ahogy a diákoknak előad.

Ez manapság nagy divat Oroszországban. Egy rakás egyetemi oktató felveszi saját előadásait, egyesek rendesen videóként, majd ezeket szabadon közzé teszik. Az alap persze az, hogy mindig akad diák, aki titokban rögzíti az előadásokat, hiszen ez egy jó tanulási módszer (lásd, utazva újra lehet hallgatni, segíti a felkészülést ez a vizsgára), így jobb, ha ezt nyíltan maga a tanár csinálja.

Belehallgattam, s nem bírtam abbahagyni, végig hallgattam a több mint 1 órát, sőt aztán más előadásait is. Persze utána néztem ki az: 69 éves bácsika, közepes tudományos karierrel. A szovjet rendszerben tipikus volt: az ókorba kellett menekülni a marxizmus elől, ez volt ugyanis az a terület, ahol a legkevesebb pártutasítás volt hatályban. Újkori filozófiával pl. nem lehetett akkor foglalkozni, mert az abból állhatott csak nagyjából, hogy miért volt mindenben igaza Marxnak és miért tévedett mindenki más, ami ugye nem filozófia, hanem baromság.

Ez az ember olyan szinten érti a témát, ami tényleg ritkaság. Olyan mély értés van benne, mint amit a méltán híres angol filozófiatörténésznél, Arthur F. Holmesnál láttam. (Holmes esetében szerencsénk van, lejárt a szerzői jog, volt egyeteme, a Wheaton College feltette a teljes sorozatát a YT-ra.)

Szóval Muravjov felhívja a figyelmet arra, amire nem is kellett volna felhívni a figyelmet, mert ott van az eredetiben is. Pedig olvastam magam is az Angliában és az USA-ban máig népszerű, több évtizedes, de máig tekintélyes fő egyetemi tankönyvet, melyet a korai görög filozófiát tanulmányozó posztgraduális képzésben használnak, de nem figyeltem fel rá:

Szóval nem "levegő", hanem "végtelen levegő". Azaz a téma tovább gondolása, nem visszazuhanás a mocsárba. Thalész - ősanyag, elv nélkül, Anaximandrosz - meghatározatlan ősanyag elvvel, s íme Anaximenész - ősanyag és elv. S így még az az eddig teljesen zavaros elképzelés, hogy Püthagorsz Anaximenész hatása alatt állt is értelmet nyer.

Bizony, Oroszország tele van az ilyen rejtett tehetségekkel, akik azonban ritkán képesek hatni életükben. Sajátos orosz szellemi örökség ez: a nagy nevek haláluk után kezdenek "működni".

Köszönet neked, YT-algoritmus!

Hosszú vihart kavart Kőszeg interjúja a Partizánon a múlt héten.

Kőszeget ismerem személyesen is. Többször jártam a lakásán a 80-as évek végén. Persze ma már rég nem értek vele egyet kb. semmiben, de a tiszteletem azért megmaradt iránta. Különösen, hogy a 90-es években képes volt a sajátjai ellen is fellépni, ezt értékelni kell. Már a híres címervita esetében 1990-ben is - amikor a koronás címer és a "Kossuth-címer" között kellett választani -, az SZDSZ azon kisebbségének volt a része, mely kimondta: nincs semmi "fasiszta", "horthysta", "elavult" a koronás címerben, s marhaság ideológiai kérdést csinálni ebből. Végülis úgy nyert a koronás címer a parlamenti vitában, hogy az SZDSZ egy része is megszavazta.

A vélemények most vele szemben kb. ezek a kategóriák:

• Kőszeg pedó, de legalábbis védi a pedókat,
• Kőszeg demens vénember, össze-vissza beszél,
• a csúnya Gulyást a Zorbán fizeti, ezért most csőbe húzta az idős Kőszeget, ahogy a választások előtt MZP-t.

Pedig eléggé egyértelműen fogalmaz Kőszeg. S Kőszeg hiába meggyőződéses liberális, azért képes gondolkodni is, akár az éppen uralkodó liberális eszmékkel is ellentétben.

Egyrészt aki ismeri valamenyire is Kőszeget, tudja, 101 %-ban heteroszex, kifejezetten nőcsábász típus. Szóval semmi köze a pedósághoz.

Gulyás mint nyíltan homokos személyesen érintett. A homoklobbi egyik fő célja valahogy bizonyítani azt a hazugságot, hogy a homoszex az nem deviancia, míg minden más nem-hagyományos szexualitás meg az. Kőszeg tulajdonképpen ezt fogalmazza meg udvariasan: pedóhiszti van, boszorkányüldözés, mintha a pedofília valami rendkívül elterjedt valami lenne. A valóságban a pedofil nemi orientáció aránya az emberiségben 0,1 %, miközben egyes liberális médiákat nézve az embernek az a benyomása lehet, mintha minden sarkon állna 3-4 pedó.

Szóval egyedül ez áll Gulyás hihetetlen keménykedése mögött. Megint sulykolni kellett, hogy a homoszex és a pedóság között szakadék van, az egyiket ünnepelni kell, a másikat meg a legkisebb gyanú esetében is akasztással jutalmazni. A valóságban mindkettő betegség, deviancia, csak egyszerűen a homoszex 50-szer gyakoribb, a társadalmi károkozása pedig sokszorosan több, hiszen pedó propaganda elég ritkán hallható, míg a homoszex propaganda meg ma már nyugaton része a kötelező magatartási normáknak.

Gulyás még abba a demagógiába is belemegy, hogy azonosítja a pedofíliát a 18 éven aluli serdültek iránti nemi vonzalommal. Lásd amikor a 16 éves fiút megkörnyékező férfit pedofilnek nevezi. Közismert: a pedofília a serdületlenek iránti nemi vonzalom, azaz nem létezik pedó, akit érdekelne egy 16 éves.

Tulajdonképpen Kőszeget csak liberalizmusa gátolja meg abban, hogy kimondja a nyilvánvalót: a homokosság normatívába emelése után el fog jönni a pedóság normatívizálása is. S ez az, ami ellen ma a homoklobbi ennyire harcol. Mert még nem jött el az ideje ennek, hogy ezt ki lehessen mondani.

Kőszeg azt mondja, amit a keresztények, csak persze fordított értékítélettel. A keresztények szerint is elkerülhetetlen, hogy a homoszex normatívizálása ne jöjjön el a pedóság normativizálása is. S a magyarázat teljesen azonos lesz: így születtek, nem tehetnek róla, a szexualitás természetes, az erőszakot kell csak elítélni, nem a kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolatot, stb. A 20-30 évvel későbbi jövőbeli perinták majd találnak bőven bibliai álérveket is: a szeretet mindent kivált, meg hát Jézus is mondta "engedjétek hozzám a gyerekeket" - előre látom a cikkeket erről a 2050-es évekből.

Tulajdonképpen az egyetlen eltérés Kőszeg és a keresztények között, hogy míg a keresztények számára ez egy negatív folyamat, addig Kőszeg számára pozitív, mégpedig nem azért, mert őt ez az egész személyesen érintené, sőt akár tetszene is neki, hanem egyszerűen mint az egyén felszabadulásának, a felvilágosodás eszméjének tovább gördülése folyamataként.

Ennyi az egész.

Mohó lett a Cukiberg gyerek.

A Facebook-letiltások egyszer csak olyanok lettek, hogy a Messengerre is vonatkozni kezdtek.

Teljesen abszurd, de igaz: ha letiltja az embert a FB, akkor magánüzenetet se tud küldeni a Messengeren.

Mivel nem tudható mikor lesz letiltás, ez azt jelenti: kockázatos bárkivel is Messengeren értekezni.

Marad a Viber.

Aki egyébként ír nekem Messengeren, s azt látja, minden értelmes ok hiányában se reagálok, az jöjjön rá: éppen le vagyok tiltva. Ma egyébként nem, ez csak elméleti üzenet.

Teljesen szubjektívan, számomra mi a 3 legfurcsább hang a világ nyelveiben.

Direkt csak a tüdőhangok közül.

Az emberi nyelvek hangjai ugyanis fő képzőszerv szemszögéből 4 csoportra oszthatók:

A mássalhangzók a légáram típusa szerint lehetnek, a 4 fő csoport:

• tüdővel képzettek – a tüdőből kiáramló levegő mozgása által képződik a hang,
• felső hangszallagrés (glottális ejektív) hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő nélkül,
• alsó hangszallagrés (glottális implozív) hangok –  a légáram a hangszalagrész lefelé való mozgatásából ered, a tüdő nélkül,
• alsó nyelvhangok (csettintőhangok) –  a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, a tüdő nélkül.

A csettintő hangok szinte csak Afrika déli részén fordulnak elő, ezek jól ismertek. Az implozívok is Afrikára jellemzők, bár néhol máshol is előfordulnak. Az ejektívek a leggyakoribbak, ezek még Európában is léteznek, a Kaukázusban.

A magyarban természetesen csakis tüdőhangok vannak. S a tüdőhangok között mondanám a számomra 3 legfurcsábbat.

Hozzánk legközelebbi a csehben ř betűvel jelzett hang. Eredetileg volt a lengyelben és a szorbban is, onnan kihaltak, ma csak a csehben van, de ott teljesen aktív, gyakori hang. Magyar füllel mintha r és zs lenne együtt, valójában ez egy réshangként ejtett r. A csehek nagyon büszkék rá "miénk a világ legnehezebb hangja" állítással. Gyakorlás kell hozzá, ez tény, ezzel a hanggal a csehek képesek kiszűrni még a szlovákokat is, mert a szlovákok se tudják rendesen kimondani, külön gyakorlás nélkül.

A második elterjedtebb, ez a velszi tulajdonevekből ismert: írása ll. Pl. a Lloyd név. Az angolok persze normál l-nek ejtik, de nem ez az eredeti ejtés. A "normál" l ugyanis zöngés, a magyarban is így van, a magyarban minden szonoráns zöngés, minden esetben. A velszi nyelvben viszont van zöngés l és zöngétlen l, ez utóbbi írásban ll.

Magyar füllel kb. mintha s-t mondanánk l-lel keverve.

Végül a legismertebb: a "t" hang egyre furcsább ejtése az angolban. A brit angolban is létezik a "t" hang "félig" ejtése - azaz elindul a zár képződése a szájban, de nem fejeződik be -, az amerikaiban viszont ma már ez a szabvány, szóvégeken szinte sose záródik le a "t", annyira, hogy pl. a spanyol anyanyelvűeket onnan is felismerik, hogy ők "rendesen" mondják a "t" hangot (ahogy egy magyar mondaná).

A jelenség eredetét nem tudom. A koreaiban pl. ez mindig így volt, ott az összes zárhang esetében ez a szabványos ejtés szótagok végén.

Az amerikaiban plusz még ezt az is díszíti, hogy egyes helyzetekben, pl. "n" után egyáltalán nem ejtik a "t"-t, helyette egy gyors gégezár van. S megfigyeltem: ma már britek között is terjed ez. Lásd: itt.

Érdemes ezeket a dolgokat leírni, mert ami egy adott nemzedéknek közismert, az a következőnek nem az, az utána következőnek pedig egyenesen hihetetlen.

A posztsztálini kommunista rendszer nagy sajátossága: mindenhol engedett egyedi vonásokat a rendszernek, s ezekkel minden ország élt is.

Most a magyar diplomáciai rendszerről. Mint családtag (gyerek) részese lehettem, először 1970-1973, majd 1980-1986 között. Az első időszakra persze alig emlékszem - hiszen 1967-ben születtem -, a másodikra viszont teljesen, hiszen a végén már nagykorú voltam.

Az ember józan ésszel arra gondolhatna, a Kádár-rendszer a legmegbízhatóbb hithű kommunista kádereket nyugatra küldte, míg a baráti országok esetében ez nem volt annyira fontos szempont. A valóság azonban pont az ellenkezője volt: a nyugat felé egyre jobban nyitó Kádár-rendszer nyugatra sose küldött hithű kommunista kádereket, ezeket a baráti országokba küldte. Valamilyen sajátos hintapolitika volt, a testvérállamok felé demonstrálni, hogy mi rendes jó komcsik vagyunk, nyugat felé meg hogy mi ideológiamentes "gulyáskomcsik" vagyunk, nem gondoljuk komolyan a kommunizmust, csak Moszkva miatt úgy teszünk, mintha azok volnánk.

Persze a vezető diplomaták kötelezően párttagok voltak minden esetben, de ez akkor nem jelentett hithű kommunistaságot is egyben. Az alacsonyabb rangú diplomaták körében voltak nem-párttagok is, a rendszernek ez már a kései, enyhülő szakasza volt.

Kuba, ahol mi voltunk 1980-1986 között, persze baráti ország volt, így a diplomaták között túltengett a hithű kommunista. Ennek szélsőséges verziója is előfordult, azaz Kádár óvatos kritizálása balról, s közben a kubai rendszer éljenzése. Örök vicces élményem, 15 éves voltam akkor, de akkor is nagyon érdekelt már a politika, hogy mekkora sokkot okozott 1982-ban a hithű kommunista magyar diplomaták közt a hír, hogy Magyarország belépett az IMF-be. Egyik nap még szidták az IMF-et, nagyjából a CIA-val egy szinten emlegetve, meg visszahangozva a hivatalos kubai álláspontot, mely szerint az IMF az imperializmus egyik legharapósabb láncos kutyája, másnap meg kiderült, mi beléptünk?!

Volt egy magyar diplomata, aki odáig ment Kádár balos kritizálásában - tudom az illető nevét, ő már nem is él, de a gyerekei igen, s nem akarok ártatlanoknak kellemetlenséget okozni, szóval nem mondom meg -, hogy nyári szabadsága alatt behívatta a Külügy párttitkára "XY elvtárs, te magyar diplomata vagy, esetleg inkább kubai diplomata szeretnél lenni? jó lenne, ha eldöntenéd idei szabadságod lejárta előtt még" stílusban.

Ugyanis három szent tabu volt akkoriban: nem beszélni a szovjet csatlós státuszról, nem szólni 56-ról, s nem pofázni Kádár ellen. Az illető meg ez utóbbit megsértette, márpedig ezt se nyugatos, se "balos" kiindulásból nem szabadott.

A kiküldötteket persze több szerv küldte ki, pl. a katonai attaséket nyilván a Honvédelmi Minisztérium, de a munkaadói jogok gyakorlása szempontjából csak 2 szerv volt: a Külügymisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium. A Külker. Min. kiküldötteinek a magyar nagykövet nem volt a főnökük, sőt szervezetileg is külön egységet alkottak ezek.

Persze kívülre ez egységes szervezet volt, de csak kívülre, más országok felé. A protokoll számára a lista kb. ez volt, emlékből mondom, fontossági sorrendben: nagykövet - nagykövet helyettese - kereskedelmi tanácsos - katonai attasé - konzul - kulturális attasé. Ezek közül a kereskedelmi tanácsos a Kereskedelmi Kirendeltség vezetője volt, s nem állt a Külügy joghatósága alatt, azaz őt nem válthatta le a nagykövet, míg bárki mást igen.

Ismét a kor sajátossága: ezek - a Külügy és a Külker - harcoltak egymással. Otthon is, külföldön is. S mivel egyenrangúak voltak, csak a pártvezetés - KB és PB - szintje felett volt közös főnökök, maga Kádár, ő meg személyesen ezzel nem foglalkozott, így ez a 2 szerv nem volt képes hatni egymásra. Eleve ez volt Kádár kedvenc vezetési módszere: viszonylag autonóm vezetési egységek működtetése, melyek a saját területükön szinte mindent megtehettek, de azon kívül semmit.

Sokszor ebben nem is volt ideológiai elem. A 80-as évek elején még volt, ekkor a külügy inkább "balos" volt, míg a külker "nyugatos", de amikor a balosnak számító Berecz János 1982-ben le lett váltva a fő külügyes pozícióból a Párközpontban, ott is egyre több lett a "nyugatos". Végülis a későbbi MSZP egy sor meghatározó egyénisége, lásd Horn, Kovács, éppen az MSZMP KB külügyi osztályán csináltak karriert.

Amit akkor nem értettünk. De visszanézve már világos. De ehhez először meg kell világosítani a kérdést.

A Kereskedelmi Kirendeltség mint olyan eleve egy kommunista intézmény. Hiszen ha a gazdaság, a kereskedelem nincs állami kézben, akkor ez teljesen felesleges, mivel a cégek maguk kereskednek, nem kell se kereskedelmi kirendeltség, se ott több alkalmazott. Nyugaton jellemzően van a követségen egy gazdasági attasé, a gazdasági kapcsolatokra, s kész, más nem kell. Vagy vannak országok, ahol az adott ország gazdasági kamarája folytat valamilyen segítő, koordináló szerepet. De a kommunista kereskedelmi kirendeltségek teljesen feleslegesek más, kapitalista alapú rendszerben.

Erre példa más kommunista országok gyakorlata is. A bolgár kereskedelmi kirendeltség Budapesten egykor egy hatalmas épület volt az I. kerületben, a Szirtes utcában, majd a 90-es évek elején el lett adva, ma iroda-bérházként üzemel.

Szóval az én apám volt az utolsó magyar kereskedelmi tanácsos Havannában. 1986-ban, minden szokással ellentétben, nem neveztek ki új embert, pedig jellemzően mindig volt egy 1 hónapos átmeneti időszak, amikor a régi és az új ember már ott van.

Hivatalosan nem mondtak semmit, nem-hivatalosan meg valami kamuzás volt, hogy "koncepcióváltás, takarékosság". Nem tudtuk mire vélni az egészet, hiszen ez 1986 volt. Kuba KGST-tag volt, teljesen abszurdnak hatott, hogy nem neveznek ki senkit a Kirendeltség élére.

Először az egyik kereskedelmi titkárt megbízták a Kirendeltség ideiglenes vezetésével, majd amikor lejárt az ő mandátuma, az egészet bezárták, a pár kubai alkalmazottat elbocsátották. 1990-ben villant az agyamba: ezek előre számítottak a kommunizmus leomlására? Mert hát tény: Kubával csak és kizárólag a KGST miatt volt kereskedelmi-gazdasági kapcsolat.

De hogyan tudhatta ezt előzetesen a magyar gazdaságpolitikai csúcsvezetés 1986-ban? Mikor még a CIA elemzői se vonták le azt a következtetést Gorbacsov hatalomra kerüléséből, hogy a kommunizmusnak vége lesz a szovjet blokkban.

Tulajdonképpen még az is csoda, hogy a magyar követség megmaradt Havannában. Amikor az első Orbán-kormány egy csomó magyar követséget bezárt takarékossági okokból, csoda folytán Havanna megmenekült. Azt hiszem, a sok kubai-magyar vegyes házasság nyomott a latban. Szóval ma Havanna a kevés latin-amerikai városok egyike, ahol van magyar követség. A többi: Bogotá, Brasília, Buenos Aires, Caracas, Lima, Mexikó, Santiago.

Orbán tusványosi beszédét nem hallgattam, néztem, utólag se olvastam.

Eltelt 1 hónap, azóta se olvastam el. Viszont szívesen követem a ballib reakciókat. Nagy örömöt okoznak. S ezek a reakcióik máig mennek.

A kedvencem a "miért nem tiltják be a románok".

A legjobb minőség az őrületben persze most is a Kolozsszaros blog és az Amerikai Népszara blog kommentelői, meg Bolgár bácsi betelefonálói hozzák. Rájuk mindig lehet számítani.

Kis válogatás:

• "ez Románia verbális agressziója, legitim szuverenitása és integritása durva sértése"
• "Románia kormánya nem gyengeségből tűri meg az ellenséges fasiszta szomszéd tusnádi őrjöngését, hanem azért, mert ők nagyon kifinomult diplomáciai kultúrával rendelkeznek"
• "miért nem mentek oda a román fasiszták szétverni az egészet, drukkolnék nekik"
• "a románoknak meg be kell tiltani az irredenta, fasiszta és náci csürhebulit, s ugyanazzal a lendülettel bevarrhatnák Böjtét is emberkereskedelemért és pedofíliáért"
• "nem nyugszanak a fasiszta magyarok, szemétláda nép a magyar, a magyar egy szolganép"
• "az aljas magyarok ötször adtak teljes felhatalmazást ennek a náci szemétláda köztörvényes bűnöző bandának, megérdemlik a sorsukat a magyarok"
• "a magyar mindig ilyen bután erőszakos fasiszta hajlamú nép volt, egész életemben figyeltem az aljas fasiszta gyűlölködő buta magyarokat"
• "édeserdélyi bérmagyarok"

Néha meglepően kitárulkoznak a libbantak: íme, pánikban a civilek Soros beharangozott kivonulása miatt.

Na most, egy valódi civilt nem rendítene meg egy ilyen hír, hiszen a civilség lényege: adományokból és önkéntés munkából nonprofit tevékenységet végezni. Jönnek az adományozók, mennek az adományozók, semmi gond.

Ha viszont valaki egyetlen adományozóról függ, annak neve: alkalmazott. Ez nem civil és adományozó, hanem dolgozó és munkáltató viszonya. Mint én a kólcenterben: adott a feladat, vannak pontos utasítások, van munkaidő, ezeket igyekszem teljesíteni, s amíg nem rúgnak ki, minden hónapban utalnak fizetést.

Ha meg mondjuk közírói, propagandátor tevékenységemet pénzért csinálnám, akkor az lenne a munkám, s lennék XY alkalmazottja, aki finanszíroz. Azért finanszírozna, hogy teljes munkaidőmben végezhessem ezt a tevékenységet, ne kelljen máshonnan jövedelem után néznem. Semmi gond ezzel, minden párt, szervezet, média, stb. alkalmaz embereket, tisztességes munka ez, főleg ha valaki közben annak a szervezetnek dolgozik, mellyel egyébként ideológiailag is egyetért. De ez nem civilkedés.

Szóval semmi gond azzal, hogy Soros kitartottjaira "ráhozta a frászt" Sorosék kivonulásának híre. Ha most bezárna a munkahelyem, nekem is kellemetlen lenne, mert jelentkeznem kellene hirdetésekre, majd interjúkra járni, majd pedig valamit újra betanulni, ez nyűgös dolog.

De most akkor én civil vagyok a kólcenterben?

A Balkanturiszt az IBUSZ bolgár fordítása volt, azaz az egyetlen idegenforgalmi cég Bulgáriában a kommunizmus alatt.

De még a magyar IBUSZ-nál is hatalmasabb cég volt: a legtöbb szálloda is a cég tulajdona volt. Amiben kisebb volt az IBUSZ-nál az a vízumkiadás: a Balkanturiszt nem foglalkozott hivatalos engedélyekkel.

Az IBUSZ viszont igen: amikor 1972-ben Kádárék liberalizálták a külföldre utazást (persze ez csak egy enyhítés volt, nem a külföldi utazások általános engedése), az IBUSZ lett megbízva a magáncélból egyénileg nyugatra utazni vágyók ügyeivel, azaz az egyéni nyugatra utazó turisták valamelyik IBUSZ-irodában kellett beadniuk a kiutazási engedély iránti kérelmet.

Aki nem élt akkor: Kádár alatt nem volt elegendő az utazáshoz az útlevél, hanem minden egyes utazáshoz külön kiutazási engedély is kellett. Csak kiváltságosak kaptak állandó kiutazási engedélyt, ez még átlagos hivatalos utazók esetében se járt. (Saját apám 1964-től volt hivatalos külkeres utazó, s csak 1983-ban kapta meg az állandó kiutazásit.) Szóval a magán turisták az IBUSZ irodáiban kérelmezték ezt az engedélyt.

Bulgáriában ilyen nem volt, mindent közvetlenül a rendőrség intézett. S eleve nem létezett egyéni turistaút nyugatra: vagy meghívólevéllel lehetett vagy csoportosan, a Balkanturiszt szervezésében.

De a Balkanturiszt fő szerepe a külföldi turisták ellátása volt.

A Magyarországon is ismert hármas felosztás megvolt itt is, azaz nyugati turista - KGST-turista - belföldi turista, csak míg Magyarországon a belföldiek a KGST-turisták előtt voltak, addig Bulgáriában a belföldi turista volt a "harmadosztály".

Alapesetben a rend az volt, hogy a belföldi turista nem is mehetett rendes Balkanturiszt-szállóba, csak szakszervezeti, vállalati üdülőbe. S ha valahová mégis beengedtek belföldit, az ellátás minősége más volt. A legfőbb eltérés az étkezésben volt: pl. a svédasztal nyugati privilégium volt, ilyen étkezési formát nem kaphatott se KGST-turista, se belföldi. Plusz sajátosság pl. a szobaválasztás: a tengerre néző szobákat nyugatiak kapták mindig.

Viszont természetesen az árak is különbözőek voltak. Ami nyugatinak 1 dollár volt, az KGST-idegennek és belföldinek 1 transzferábilis rubel, átszámolva levába. Ez az 1:1 árfolyam persze teljesen abszurd volt, a valósághoz semmi köze nem volt, a 80-as évek közepén pl. Moszkvában feketén 1 dollárért átlagosan 5 rubelt lehetett kapni.

Szóval a nyugati turistának minden 5-6-szoros áron volt. S ezt kijátszani nem lehetett semmilyen irányban. Azaz a nyugati turista hiába váltott át feketén dollárt, nem fizethetett levával a szállodában, ahogy a KGST- és belföldi turista meg hiába szerzett dollárt, szintén nem fizethetett vele.

Egyébként Magyarországon is működött hasonló rendszer, de csak 1981-ig. 1981-ban Kádárék ezt felszámolták, az IMF-tagság előzményeként, azaz akkortól megszűnt Magyarországon a többes árfolyam.

Bulgáriában viszont ez volt a rendszer végéig, 1989-ig, sőt még egy kis ideig megszokásból, gyakorlatilag 1991. június 30-ig, a KGST megszűnéséig ez fennmaradt részben, a többes számlázás részt illetően, az árfolyamot illetően meg 1991. február 15-ig, amikor a leva konvertibilis lett.

Volt tehát kb. 20 hónap, amikor sajátos helyzet volt: egyszerre voltak KGST-sajátosságok és kapitalizmus. Ezt ki lehetett használni. Akinek volt megfelelő hatalmi helyzete és pénze, az súlyosan kihasználhatta. Én meg, mivel se hatalmam, se pénzem, csak korlátozottan. Pl. a Budapest-Szófia repülőjegy esete, ezt meg lehetett venni vagy 128 bolgár leváért oda vissza vagy kb. 70 dollárért, miközben 1 dollár már 15 levát ért, de a repülőgéptarifák nem lettek kiigazítva, mert a rájuk vonatkozó KGST-megállapodások felmondásával senki se foglalkozott. Mondanom se kell, mindenki aki élt és mozgott és nem volt teljesen hülye, az egyszerűen dollárt levára váltott, majd így vette meg a jegyet, így alig 8-9 dollárba jött ki.

Egyes szállodák még fenntartották a kettős árat, azaz külföldieknek és belföldieknek, 5-6-szoros eltéréssel, de ez már csak a szobaárakra vonatkozott, ez immár mint "kedvezmény bolgároknak" volt előadva, aztán ez is megszűnt 1997-ben, amikor az EU-csatlakozási tárgyalások keretében ez meg lett szüntetve mint indokolatlan diszkrimináció. Én még jártam úgy üdülni egy bolgár szállodában 1997 nyarán, hogy az ötödét fizettem a szobáért, mint amit a normál külföldiek.

Mivel 5 évtizeden keresztül a Balkanturiszt dominálta az idegenforgalmat, mindenre kihatott tevékenysége. Különösen vicces két étel: a sop saláta és a bécsi szelet. Tulajdonképpen egy jó és egy rossz példa.

A sop az egy régió neve, a sopok egy szláv etnikai alcsoport, a területük a mai szerb-koszovói határttól egészen a bulgáriai Szófia medence keleti végéig, azaz a mai Szerbia és Bulgária területén, kissé átnyúlva a mai Észak-Macedónia északkeleti részébe is. A legnagyobb sop város így Szófia. A sopok legnagyobb része magát tehát bolgárnak tekinti, de vannak szerb és már macedón identitásúak is.

Viszont a sop saláta nem egy sop étel, semmi köze a sopokhoz. A Fekete-tenger partján lett kitalálva egy Balkanturiszt-vezér utasítására a XX. sz. 50-es éveiben. Az alapgondolat: a görögöknek van kertész salátájuk, a törököknek van juhász salátájuk, ezek nemzetközileg ismertek, a bolgároknak miért nincs akkor saját közismert salátájuk? S megszületett az ötlet, legyen kitalálva a bolgár nemzeti saláta. S meg is lett: a bolgár zászló színeiben pompázó, azaz fehér-zöld-piros saláta, tulajdonképpen darabokra vágott uborka és paradicsom, megszórva sok fetasajttal, leöntve kevés olajjal és ecettel. Hasraütéses alapon el lett nevezve sop salátának, hiszen ez az egyik bolgár történelmi régió.

Tulajdonképpen olyan, mint a görög kertész saláta, csak olíva és paprika nélkül, vagy mint a török juhász saláta, csak olíva, paprika, petrezselyem, citromlé nélkül.

S el is terjedt. Annyira alapvető, hogy nemigen lehet elképzelni már bolgár éttermet, ahol ne lenne az étlapon.

Most már a dolog ott tart, hogy az átlag bolgár komolyan hiszi, ez egy ősi sop étel, s meglepődik, amikor megtudja, hogy a tengerparton lett kitalálva egy szállodában az 50-es években.

A másik viszont egy nagyon rossz valami. A Balkanturiszt valamelyik marketingese kitalálta: népszerű a bécsi szelet, de túl drága, szóval optimalizáljuk! S megszületett a nagy terv: csináljuk darált húsból!

Megformálnak darálthúsból egy nagy szelet húst, jó vastagot, azt átsütik félig, majd bepanírozzák, ezzel teljesen átsül. Ez az egész recept. Magyarul rántott fasírozott lehetne a neve.

Ez az étel egyébként már részben létezik Szerbiában, pleszkavica (pljeskavica) a neve, ez nagyra formált darált hús, tejszínnel, sajttal, kisütve, csak rántás nélkül. Tulajdonképpen amolyan "vízszintes fasírt". Népszerű szerb étel. Még a balkáni muszlimok is fogyasztják, iszlamizált verzióban, azaz a sertéshúst barányhúsra cserélve benne.

Szóval a Balkanturiszt-féle optimalizált bécsi szelet egy kirántott pleszkavica. Végülis nem is lenne baj vele, ez egy érvényes étel, csak a baj a neve, nem adtak neki rendes nevet, hanem "bécsi szelet" néven fut. Így nem lehetett soha tudni, mit jelent a bécsi szelet a bolgár étlapon: hagyományos, valódi bécsi szeletet vagy "optimalizált" Balkanturiszt-verziót.

Még ma is érdemes óvatosnak lenni Bulgáriában, hogy az étlapon szereplő bécsi szelet darálthúsból van-e. Mert aki a normál bécsi szelet ízére vágyik, az igencsak meglepődhet.