Eddig a modern ukrán történelemtudomány 2 fantáziával állt elő.
Ezek a következők. Először is a kamudomor meséje. Másodszor a Kijevi Rusz mint ukrán állam.
Úgy tűnik, ez túl kevés volt. Szóval sikerült még nagyobbat álmodni.
"Kiderült": az ősember ukrán volt!
A szöveg gyors fordítása:
"UKRAJNA ŐSTÖRTÉNETE
Az ukrán nép történetében a legrégibb időszak - az őskor - több mint 140 ezer évig tartott. Ez idő alatt rendkívül jelentős változások mentek végbe az ember külső megjelenésében, valamint a mindennapi életben és a társadalom szervezetében. Lényegében ebben az időszakban lett az az emberből ember."
Én fordítottam, s nem tudok ukránul, szóval lehet, hogy nem teljesen pontos, de azt hiszem szlavisztikai ismereteim elegendőek ehhez a feladathoz.
Minősíthetetlen cikk a Mandinerben a múlt héten, Bulgáriáról.
Annak idején, amikor jogász szakra jártam, az egyik tanárnak volt egy jó mondása, amikor egy diák hülyeséget mondott: "kolléga úr, maga jogász lesz vagy újságíró? mert ha az utóbbi, akkor nyugodtan folytassa!".
A pénzügyi szempontok kizárólagossága sok rombolást végzett. Az én eredeti szakmámban, a fordításban-tolmácsolásban ez gyorsan jelentkezett. A korábbi szakfordítás megszűnt, majd a korrektor mint olyan is eltűnt. Az eredmény: teljesen értelmetlen fordítások. Pedig a szakma egyik alapvető szabálya: fordításhoz nem elég a nyelveket jól tudni, ugyanis pl. egy orvosi vagy műszaki szöveghez nem nyelvtudás kell elsősorban, hanem szaktudás. Attól, hogy a fordító mondjuk anyanyelvi szinten tud angolul és magyarul még nem következik, hogy képes lefordítani egy amerikai könyvet a motorkerékpárok szereléséről. Mert nem tudja a szakszavakat se angolul, se magyarul, eleve nem ért a témához.
Ilyenkor a fordító persze megpróbál valahogy utána nézni a dolgoknak, de ez nem mindig sikeres, így a fantáziája lép életbe: azaz elkezd szavakat gyártani. Miközben az adott dologra létezik már bevett szó, csak ő azt nem ismeri, mivel nem szakember.
Személyesen én is csináltam ilyet sokszor. Emlékszem, egyszer magyarról bolgárra fordítottam egy anyagot, mely a benzinkutak felszereléséről szólt. A benzinkutakkal a kapcsolatom, hogy már jártam ilyenen, de fogalmam se volt a különféle tárolókról, csövekről, stb. Aztán a számomra teljesen értelmetlen magyar szavakból próbáltam bolgár szavakat alkotni. Gondolom, egy bolgár szakember harsányan röhöghetett aztán.
Korábban léteztek szakfordítók. Ők eleve értettek az adott témához. Persze a szakfordító díja magasabb, így a szakfordítói intézményt meg is szüntette a szabad piac láthatatlan keze. Aztán volt még korrektor, aki utólag átnézte a fordítást. A jellemző korrektori díjazás a fordító díjazásának a fele. Túl sok, szóval ezt is likvidálta Adam Smith keze.
Amikor még nem volt a netről könyvek letöltésének lehetősége, megvettem - 2005-ben - Norman Davies angol-lengyel történész egyik főművet, az Europe címűt, bolgár fordításban. A mű jó, bár túlságosan lengyelcentrikus. Azonban az égnek állt a hajam a fordítás minőségétől, a fordító nyilvánvalóan nem történész volt, s korrektor se volt. Így pl. egy sor történelmi helyszín és személyiség nevének angol verziója maradt benne a szövegben, a fordító nem vette észre, hogy bolgárul nem úgy vannak ezek a nevek. Plusz még a nem-angol neveket sokszor az angol helyesírás alapján írta át bolgárra. Így pl. a magyar I. István király a fordítás szerint "I. Sztívön (Isztvan)".
Persze tudtam, nem a szerző a hibás, aztán később letöltöttem az eredetit, ott nincsenek hasonló marhaságok, de már a könyv iránti bizalmam is kezdett ingadozni a hasonló ostoba hibák sorozata miatt.
Az újságírás modern verziója ennél is rosszabb.
A módszer: elolvasok 2-3 cikket valahol, aztán csinálok abból egy sajátot, miközben fogalmam sincs a témáról. Közben még a neveket is eltévesztem.
Erről a cikkről ez jutott eszembe.
Először a nevek. Hogyan is lett a Николай szóból Nyikolaj, miközben ez Nikolaj? Csúnya hiba. Mert arról még lehet vitázni, hogy ня, ньо, ню legyen-e nya, nyo, nyu vagy nja, njo, nju (bár nekem az utóbbi változat a rokonszenves, de a magyar akadémiai átírás az előbbit mondja), de az teljesen vitán felül áll, hogy ни az nem nyi, hanem ni.
Ráadásul semmi belső koherencia. A BSZP elnökének neve - helyesen - nem lett Nyinova. Mi az eltérés a Nikolaj és a Ninova között, hogy az előbbi nyi, az utóbbi meg ni lett?
Aztán, súlyosbítva a dolgokat: a Възраждане meg Vazrazsdanye lett, pedig ilyan magyar átírás nem létezik, mely szerint a не az nye. Helyesen ez ne.
A БСП a cikkben egyszer BSP, máskor meg BSZP. Trehányság.
De a tartalom se kóser. Mondjuk hogyan lett szegény Sztefan Janevből és pártjából szélsőjobboldali? Ilyet soha sehol nem olvastam ezen a cikken kívül.
Persze a cikk ad egy valós áttekintést, ezt el kell ismerni, de minek ezt így tönkretenni?
A ballib megmondóemberek megint nem értik: a végrehajtó kamarával kapcsolatos leleplezések miért nem csökkentik a Fidesz népszerűségét.
A hagyományos ballib magyarázat persze megvan: a 3 millió fogatlan mucsai bunkó fideszes kizárólag a közmédiákat nézi, hallgatja.
Csakhát azt azért minden felmerés igazolja, ez nem igaz. Szóval mi is az ok?
Az ok az, hogy a másik kizsigerelése, meglopása éppenhogy a liberális eszme logikája. Hiszen a polgári társadalom alapgondolata az, hogy a származás alapú hierarchiát le kell váltani a pénz alapú hierarchiával, hiszen így minden teljesen igazságos: aki tehetségesebb, az az élre kerül, aki pedig szerényebb képességű, az lent lesz a társadalomban. Hiszen az élelmes, fantáziadús, versenyzőkedvű vállalkozó meggazdagodik, míg az alkalmatlan vállalkozó meg szegény marad, ahogy azok is, akik még meg se próbálják a vállalkozóságot. A tehetség pedig nem származásfüggő, azaz ez a társadalom ugyan egyenlőtlen, de igazságosabb a feudális rendnél, ahol a báró idióta fia csak azért van az élen, mert ő a báró fia, pedig teljesen alkalmatlan mindenre. Ezt mondja a liberalizmus.
A vállalkozói élelmesség fő eleme pedig az átverés. Miről is szól egy sikeres vállalkozás végsősoron: olcsón veszek, drágán eladok. S mindegy, hogy ez gyártás, szolgáltatás, vagy bármi más. Normál esetben a haszon alacsony, hiszen nem lehet az embereket rávenni, valamire nagyon ráfizessenek. Lehet persze a nagy forgalommal nagy hasznot elérni, de ez ritka eset, s a legtöbb esetben már jelentős tőke kell ehhez. Szóval jellemzően az átverés a legjobb recept: valahogy rá kell venni az embereket, fizessék túl ezt vagy azt. Meg nem kifizetni az emberek munkáját. Ez teljesen legális.
Marketing és kizsákmányolás a két fő szempont. Mindez pedig nem illiberalizmus, hanem kristálytiszta liberalizmus.
Persze, a nyugati fejlett kapitalizmus ma már csak külföldön harácsol eszeveszetten, belföldön kénytelen szerény lenni. Ennek tisztán politikai okai vannak.
A félperiférián ez nincs, itt lehet szabadon harácsolni belföldön is. S erre jó példa a hitelezés és annak folyománya, a végrehajtás. A rossz adóst Magyarországon - és egész Kelet-Európában - háromszorosan büntetik:
elveszik a zálogát, azt nyomott áron számítják be,
indokolatlan, csillagászati összegű kezelési, ügyintézési díjakat számolnak fel,
s a végén még mindig tartozik!
Aki pedig az egészben részt vesz - a bankok, a közvetítők, a végrehajtók -, az aránytalanul gazdagodik.
Annak idején apám mondta: soha ne vegyél fel jelzálogkölcsönt. Pedig apám banki felsővezető volt - nem az első vonalból, de a másodikból - már 1987-től. S mesélt a hitelezésről is, annak negatív kimeneteléről:
a bank saját magának adja el az elkobzott zálogot, manipulált árverésen, sokszor negyedáron számítva,
aztán eladja piaci áron a zálogot,
az adós meg még mindig tartozik,
míg nyugaton a bank érdeke, hogy az adós rendszeresen fizessen, hosszú ideig, addig keleten a bank érdeke, hogy az adós ne fizessen, s le lehessen foglalni a zálogát.
S aki a rendszerben aktív szerepet játszik, magas pozícióban, az milliárdos lesz. Lásd Schadl György.
Schadl tehát liberális sikerember. Mi is vele szemben a ballib panasz, azt leszámítva, hogy történetesen nem az ő emberük? Tulajdonképpen semmi. Megtestesíti a polgári ideált.
S ki Magyarországon a polgári értékrend képviselője? A ballibek természetesen. Ezt még ők is bevallják, hiszen a Fideszt felváltva kommunistának vagy feudálisnak nevezik.
A román történelem egyik szakaszában perszonálunió volt. Ez 1859-1862 között történt.
Miután a korabeli nagyhatalmak nem engedték meg Havasalföld és Moldva egyesülését, az a megoldás született, hogy ugyanaz a személy - Alexandru Ioan Cuza - lett megválasztva előbb moldvai, majd havasalföldi fejedelemnek. A többi ismert: 1862-ben a két terület hivatalosan is egyesült, ekkor vette fel az új állam a Románia nevet, aztán 1877-ben kikiáltották függetlenségüket - addig hivatalosan török vazallusállam volt a 2 terület -, ezt a helyzetet a nagyhatalmak elismerik 1878-ban.
Közben az állam vesztett területéből, pontosabban csak a volt Moldva. A helyzet rendezésekor a történelmi Moldva keleti része és északi csücske Oroszország része lett, ez a mai Moldova nagy része és a ma Ukrajnához tartozó Észak-Bukovina. (Viszont a mai nemzetközileg nem elismert Transznisztria nem volt a történelmi Moldva része.) Az új román állam kijáratot kapott a tengerhez a Budzsák megkapásával 1859-ben, ez a mai Ukrajna déli csücske, emiatt van ma Ukrajnának Duna-partja.
A Budzsákot aztán Oroszország visszakapta 1878-ben, s ekkor kapta meg Románia Észak-Dobrudzsát kompenzálásként.
A Budzsák ma Ukrajna három legdélibb járása. Itt máig a lakosság alig kb. negyede ukrán. A románok is többen vannak náluk, a legnagyobb nemzetiség pedig a bolgár. A kb. 300 ezres besszarábiai bolgár közösség kétharmada itt él.
mai határokkal: piros - Moldva, zöld - havasalföld, sárga - Budzsák
Bolgár szempontból történelmileg is érzékeny kérdés. A dunai bolgár állam itt lett megalapítva, s itt volt első fővárosa is: Ongal néven (görögül: Onglosz). Amikor ugyanis a bolgárok elindulnak a Fekete-tenger északkeleti vidékéről, itt lépnek be a Római Birodalom területére. A határ túloldalán van a központjuk a ma már nem létező Peuke-szigeten (ez egy Duna-sziget, ma már nem létezik, mert a Duna torkolatvidéke sokat változott azóta, a lgdélibb Duna-ág kiszáradt a középkorban). Itt ütközött meg Aszprah bolgár kán I. Nikephorosz római császár haderejével 680-ban, ami bolgár győzelemmel végződött. Az eredmény: a bolgárok benyomultak a Dunától délre, a mai Dobrudzsa és a mai Északkelet-Bulgária területére - ezt Róma (Konstantinápoly) elismerte szerződésben 681-ben, s ez számít máig a dunai bolgár állam megalapításának (a kommunista bolgár címeren rajta is volt az évszám). Csak a 750-es években lesz a főváros áthelyezve a mai Bulgária területére.
a kommunista bolgár címer 1990 előtt
De ez csak kitérő volt. A lényeg a román perszonálunió.
Az ukrajnai háború miatt tavaly megszületett a legújabb román ötlet. Mivel mindenki úgyis Ukrajnával foglalkozik, itt az idő megismételni 1859-et! A terv lényege: 2024-ben, a soron következő román elnökválasztáson legyen elnökké választva Maia Sandu, aki 2020 óta Moldávia elnöke. Aztán majd 2-3 év és egyesülhet is a két ország.
A terv kieszelői most imádkoznak, nehogy túl gyorsan véget érjen a háború, legalább a román elnökválasztásig tartson ki. Az alternatív terv: rebesgetik, hogy a NATO szeretne kelet-európait választani új főtitkárának, amolyan jelképes erővel. Az eredeti terv szerint Donald Tusk lett volna a jelölt, de a háború miatt az USA inkább most eltekintene egy lengyel kinevezésétől, ez túl agresszív üzenet lenne Oroszország felé. Így került szóba Tusk helyett Klaus Johannis román elnök neve, maximálisan nyugatbarát, de azért mégse lengyel héja. Ha még idén ez lezajlik, akkor nyilván le kellene mondania Iohannisnak, s már idén lenne román elnökválasztás, s aztán jöhetne is Maia Kisjenőből.
A nemzetközi nyelv negatívuma az, hogy elveszti értékét.
Amióta az angol a nemzetközi nyelv, pontosan ez zajlott le a jelenlegi nemzetközi nyelvvel, az angollal.
Én angolul sose tanultam. Amikor általános iskolás voltam Budapesten, az egyetlen idegen nyelvi tantárgy az orosz volt. Angol nyelv mint délutáni szakkör létezett. Én jártam rá, de teljesen komolytalan volt, kb. az ábécé elénekléséig jutottunk el, majd jött az Old McDonald had a farm című dal, aztán meg eleve nem voltam már napközis a negyedik osztály félévétől.
Aztán meg amikor Kubában orosz iskolába jártam, ott az angol tantárgy csak szovjeteknek volt, a nem-szovjeteknek helyette az "orosz nyelv idegeneknek" tárgy volt kötelező.
Az első eset, amikor szervezetten jártam angolra, az az ELTE-n volt 1986-ban, amikor rövid ideig pszichológia szakra jártam. De ezt gyorsan abbahagytam, mert nem tudtam leküzdeni ellenszenvemet a kötelező nem-pszichológiai orvosi tárgyak iránt. Különösen az élettan gyakorlat volt az, ami végképp arra vezetett, hogy kiiratkozzak, ugyanis nem igazán bírom se a béka fejének levágását, se az egér élveboncolását.
De addigra már tudtam alapszinten angolul, egyszerűen folyóiratok nézegetéséből.
Ezt követően folyamatosan fejlesztettem tudásomat, spontán módon, az ezredforduló után már képes voltam olvasni angolul. Majd a beszédértés is meglett, bár a filmeket most se értem rendesen, csak olyan 50-60 %-ban. Viszont pl. hírműsorokat megértek 95 %-ban, nekem tetsző tematikájú előadásokat meg 99 %-ban. Rendszeresen szoktam nézni/hallgatni a YouTube-ra feltöltött amerikai és brit egyetemi előadásokat, meg számtalan anyagot néztem/hallgattam meg a The Teaching Company által előállítottakból az utóbbi 10-15 évben.
Sajnálom is kicsit a The Teaching Company-t, mert egy fillért se fizettem nekik, pedig tényleg szép munkát végeztek, minden torrentről van, dehát ha mondjuk 1 dollárt kértek volna anyagonként, azt még ki is fizettem volna, de a 20-40 dolláros áraikkal nem tudok mit kezdeni. Egyébként aki torrenteket keres, az sose a Google-t használja, ott cenzúrázzák a találatokat, minden esetben az orosz Yandex a használandó kereső, ott csak az orosz állami hatóságok által tiltott dolgok vannak cenzúrázva, pl. emigráns csecsen kormány, meg most háborúellenes oldalak, meg hasonlók, de a szerzői jog megsértése csak akkor, ha a szerző kifejezetten kérte az eltávolítást. Ugyanez igaz könyvekre is, a Google szinte minden nem legális pdf/epub/djvu találatot alapból kiszűr, míg a Yandex nem. S szinte minden megvan valahol, csak türelmesen kell keresni.
Szóval 20 éve vettem észre, az angoltudás munkahelyi értéke nulla lett. Korábban plusz volt, ha az ember tud angolul. 20 év óta egyszerűen kötelező tudni angolul valamilyen jó középszinten legalább, de ez olyan lett, mint a számítógépes tudás: alapfeltétel, de plusz értéke nincs.
16 éve dolgozom a kólcenteres szférában. Ott rendkívül látványos a helyzet. A kólcenterekben ugyanis jellemzően nyelvek szerint van a bérezés. S mindig, mindenhol a legrosszabb a bér, ha az ember angol nyelvvel kólcenteres, arra úgy néznek, hogy "mi van, te csak angolul tudsz?".
Erről érdekes adat. Amikor kjöttem Bulgáriába 2007-ben, s elhelyezkedtem decemberben kólcenteresként, az angolosok bruttó havi bére 900 leva (460 euró) volt, a legkevesebb a cégnél. Még orosszal is több volt: 1000 leva (510 euró). Persze az angolosok bére is sokkal jobb volt az akkori bolgár átlagnál, ami 470 leva (240 euró) volt , de nem ez a lényeg: a félperiférián a kólcenter mindig átlagon felül fizető munkahely.
Mi pedig, a magyar csoportban 1300 levával (670 euró) kezdtünk. Nálunk többet csak szlovén nyelvvel fizettek. Ez ma is így van, a magyarnál csak a szlovén és az észt értékesebb nyelv a kelet-európai nyelvek között. Persze érthető, ők vannak a legkesebben.
Ma már az angol olyan lett tényleg, mint a számítógépes tudás. Meg se kérdezik. Ahogy eleve feltételezik, hogy az állásra jelentkező ember képes használni a számítógépet, úgy azt is, képes kommunikálni angolul.
Jelenlegi munkahelyemen is ezzel szembesültem. Az interjú részben angolul volt, eleve nem is mondták előre, hogy így lesz.
Mondta is egy angolos kollégám "rossz nyelvet tanultam".
Az egyik legérdekesebb dolog ugyanazon cégen belül a fizetések megnézése, összehasonlítása.
Talán nincs jobb érv a kapitalizmus ellen, mint ez: azonnal kiderül, nem igaz, hogy a picai kínálat-kereslet függvénye a bérezés. Hiszen ugyanabban a cégben ugyanaz a pozíció teljesen ugyanazt végzi minden országban.
Szerencsére adatok ma már vannak egyes cégek, melyek felhagytak a teljes titkolózással.
Íme a Lidl nevű német cégnél az áruházi munkás - pénztáros-eladó és árurendező - kezdőfizetése, havi bruttó összeg (s a nettó is, bár azt nem mindenhol könnyű egyértelműen kiszámolni):
Alapvetően van egy listám, hogy miket nézek meg, olvasok el.
Mondjuk a könyvgyűjteményemből nem törlök semmit, de amit nem akarok elolvasni azt törlöm a tabletemről, ahol olvasok jellemzően.
A hírforrások esetében nem ilyen könnyű. Van egy alaplistám, hogy mit nyitok meg.
A videók esetében a forrásom a YouTube. Van bejelölve kb. 150 magyar csatorna (nem magyar több van, de most azokról nem írnék). Alapvetően 4 csoportot tartok fenn:
D - ami nem is jelölök be, mert nem láttam ott semmi érdemlegeset,
C - amit bejelöltem, de nem nézek meg minden új anyagot, csak akkor, ha annak címe érdekesnek tűnik,
B - amit bejöltem, s minden új anyagba belenézek,
A - amit bejelöltem, s minden új anyagot végignézek (hacsak nem derül ki közben, hogy érdektelen).
Persze aztán van mozgás a 4 csoport között. Mondjuk Pottyondyt a kezdetkor betettem a B-be, aztán át a C-be, s ma már D-s.
Puzsért nagyon sokáig az A-ban tartottam, a múlt héten átsoroltam a C-be. Erre a következő anyag késztetett:
Érvelés nulla, tudás nulla, s mindez olyan hangon, mintha a Nobel-díjas magyarázna hülyegyerekeknek.
S nem az zavar, hogy a véleménye más, mint az enyém. Sőt, én elsősorban olyanokat szeretek, akikkel nem értek egyet. Magyar hírforrásaim 90+ %-a ballib és ballib-közeli független, a YouTube-on pl. keményen fideszes anyagból szinte csak Bayerék Háttérképét, az MTV Ez itt a kérdés műsorát, s Bogár bácsi csatornáját követem rendszeresen.
Viszont valamilyen minőséget elvárok. Vagy legyen az anyag értelmes vagy legalább röhejesen rossz. Ez utóbbira példa a DK TV csatorna, ahol kb. ötpercenként lehet röhögni, szinte már az ember felveti: ezek az emberek tényleg komolyan gondolják vagy csak paródizálják magukat.
Puzsér meg ma már se nem értelmes, se nem röhejesen rossz, csak szimplán rossz. Tulajdonképpen csak a FAM-mal közös számai miatt nem tettem be D-be. Fene érti mi történt ezzel az emberrel...
Persze semmi új ebben, de nyíltan kimondva, ráadásul az érintettek szájából, azért mindenképpen meglepő.
S most nem a praktikus szempontokról van szó, mint máskor, hanem az eszmeiségről.
A Partizán David Graeber sorozata utolsó részében kimondják. David Graeber egy amerikai szélsőbalos filozófus volt, aki elsősorban a közgazdaság atropológiai kapcsolatáról írt könyvével lett ismert. Legsajátosabb állítása: ellentétben minden fősodrú közgazdaságtan - ideértve a marxistát is! - alapvetésével szemben, nem a pénz okozta a hitelt, hanem fordítva, sőt a hitel megelőzte még a cserekereskedelmet is. Most nem írnám le részletesen, tessék elolvasni a könyvét, de akár a Partizán róla szóló sorozatából is meg lehet ezt tudni nagy vonalakban.
Szóval azt mondják a partizánosok: nagyon nehéz a harc, mert egyrészt a magyar baloldal nem rendszerkritikus, másrészt a rendszerkritika Magyarországon a szélsőjobb tulajdona. Azon okoskodnak, kicsit most átfogalmazom: nem lehet a témáról beszélni, mert a Fidesz lefoglalta magának az egyes vonatkozó szavakat és mondatokat, így képtelenség rendszerkritikus alapon ellenzéket építeni, mivel erről az elenzéki közvélemény azonnal azt fogja mondani, hogy "ez fideszes narratíva".
Az aktivisták reménye: valahogy azt kellene tudatosítani, hogy a Fidesznek igaza van, de a Fidesz éppenhogy nem cselekszik úgy, ahogy beszél. Szóval a Fidesz nem rendszerkritikus, hanem liberális, teljes lelkes része a nyugati fősodornak, csak ezt rendszerkritikus szöveggel leplezi a nép előtt.
Előre szólok: ehhez képest a csillagközi utazás könnyű feladat.
Egyébként persze marhaság amit mondanak, de ez most nem témám.
Behzad Karim Khani iráni-német író azt mondja: „Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következő 15 évben évi mintegy négyszázezer új munkaerőre van szüksége, ez körülbelül egymillió bevándorlót jelent évente. Valószínűleg mi, migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az időre játszhatunk, ami nektek nincs.”.
Én benne vagyok. Szerintem nagy javulás lenne. A szivárványos öngyűlölő elmebetegeket valóban ideje lecserélni. S ez a történelem törvénye: a beteg, gyenge népek eltűnnek, helyükre egészséges, életerős népek érkeznek.
A kelet-nyugat közti eltérést a legjobban Augustin Cochin francia történész és filozófus alapján lehet felfogni. A témáról már írtam, szóval csak röviden.
Szóval a felvilágosodás eszményképe a bölcs meg nem értett értelmiségi, aki tanítja a mucsai népet, s az meg lassan megtanulja mi a jó és a mi a rossz. Az erőszakkal sincs gond, hiszen a buta bunkó parasztok nem értik mi a jó nekik, így a fejükbe kell verni, utólag úgyis hálásak lesznek.
Cochin "kis népnek" nevezi ezeknek a kényszerfelvilágosító értelmiségieknek a csoportját. Szóval a "kis nép" átneveli a "nagy népet", azaz az egész társadalmat. A dolgokat direkt félreértők persze azt mondták, ez kódolt antiszemita szöveg, hiszen a "kis nép" a zsidókat jelenti, akik megrontják a "nagy" nemzetet. Pedig Cochin semmilyen etnikai, származási elemet nem említett, sőt éppen a francia felvilágosodás nagy alakjaira gondolt, akik között nemigen volt egy szál zsidó se.
Három típusú állam lehet ezek után: ahol a kis nép győzött, ahol vesztett, s ahol a harc folyik.
Nyugaton a kis nép sikeresen hatalomra jutott, eluralt mindent, ennek eredménye a polgári társadalom, más szóval a liberális demokrácia. Ott az ellenvélemény marginális, esélytelen, a nagy többség egyenesen vitaképtelennek tartja azokat, akik az alapértékeket kétségbe vonják. Lásd aki nem hisz mondjuk az egyéni szabadság abszolutizálásában, az laposföldhívő.
Ahol a harc folyik, arra jó példa Magyarország. A kis nép nyert párszor ugyan csatákat, de sose tudta saját narratíváját elterjeszteni általánosan, mindig maradt elegendő ellenerő, mely túl erős maradt ahhoz, hogy sikeresen marginalizálni lehessen. Minden 90-es évekbeli liberális szellemi rémuralom ellenére se sikerült megsemmisíteni az ellenvéleményt, az képes volt újraéledni. A kis nép meg azóta is hihetetlen diktatúraként éli meg azt, hogy nem ők diktálnak mindent.
Ahol vesztett arra jó példa Oroszország vagy Kína, a kisebb államok közül Belarusz. Ott a kis nép örökre kicsi, esélytelen, marginális, nem képes a közhangulatot átállítani. Mindig így volt.
A minap hallgattam egy beszélgetést a liberális RTVi csatornán (ez egy orosz nyelven sugárzó jelenleg amerikai, eredetileg orosz-izraeli csatorna, melyet még az egyik Jelcin-kori orosz oligarcha alapított 1997-ben), ahol az ellenzéki, mérsékelt liberális - Navalnijhoz képest mérsékelt - orosz interjúalany, egy orosz milliomos vállallkozó, sikertelen politikus szabályosan kimondta "nálunk Oroszországban van 7 millió polgár, ennek fele liberális, fele antiliberális, s van 100 milliónyi biomassza".
S hát ilyen körülmények között mi marad a kis népnek? Csak a gúnyolódás, az átkozódás. Kedves példa egy híres orosz punk-rock zenész, Arszenyij Morozov, aki minap interjút adott a Meduzának, ami egy lettországi orosznyelvű, hisztérikusan nyugatpárti média.
A szar zenét - ez persze véleményes, nekem akkor se tetszene, ha ideológiaiag közel állna hozzám - produkáló ellenzéki orosz szövege annyira tipikusan kisnépi, hogy érdemes idézni: "Ez a hülye madár az útlevélen mindig új vért kér." - értsd, az orosz címeren lévő sas ez a "hülye madár".
Persze ismerős, az 1990-es parlamenti vitában, hogy a koronás vagy a Kossuth-címer legyen a magyar címer, egyes SZDSZ-esek elkezdtek micisapkázni.
a zenész nem homokos, itt csak a botrány kedvéért van így öltözve, plusz Keresztelő Arszenyijnek nevezi magát, mert a vallásellenesség is kedvenc tevékenysége
Orbán két ortodoxia-releváns mondása: "ma a reménységet az ortodoxok jelentik, akik hisznek, és nem vitatkoznak – a protestánsok és katolikusok viszont állandóan vitatkoznak egymással" és "az ortodoxok a kereszténység legfontosabb bázisa ma, ahonnan elindulhat a nyugati kereszténység megújítása".
Persze vita van az ortodoxiában is, csak éppen soha alapkérdésekben. Számtalan vita van másodlagos ügyekben.
Van is erről egy jó vicc:
Két ember utazik a vonaton.
– Elnézést, de látom a könyvét. Maga ortodox? - kérdezi az egyik, látva a másik kezében az ortodox könyvet.
– Természetesen - mondja a másik.
– Nagyszerű. Én is az vagyok. Önök a juliánus vagy a gregoriánus naptárt használják?
– Természetesen a juliánust!
– Hála az Úrnak! Mi is.
– Az önök egyházközsége részt vesz ökumenikus találkozókon?
– Soha, soha!
– Az Isten áldja meg Önöket. Természetesen mi sem.
– Az Önök papja a templomon kívül utcai ruhában jár vagy reverendában, kereszttel a nyakában?
– Természetesen csakis reverendában, mindig kereszttel a nyakában!
– Hála az Úrnak, a miénk is.
– Az Önök papja borotválkozik vagy szakállas?
– Szakállas.
– Csodálatos! A miénk is.
– Az Önök templomában vannak ülőhelyek?
– Ülőhelyek? Ortodoxok vagyunk, nem frank-latin szakadárok! Természetesen semmilyen ülőhely nincs nálunk!
– Csodálatos, természetesen nálunk sincsenek istentelen ülőhelyek.
– Az önök temploma régiritualista vagy újritualista?
– Újritualista.
– Hála az Úrnak! Egy utolsó kérdés: van az Önök templomában olyan Szentháromság-ikon, mely az Atyát öregemberként ábrázolja?
– Igen, van.
– De hisz… maguk akkor eretnekek! A Pokol tüzében fognak mind perzselődni!
De mondjuk olyasmi, hogy valaki kiáll és azt mondja, a homoszex az rendben van, az elképzelhetetlen. Úgy meg végképp, hogy ezt szabadon teheti meg az Egyházon belül.
A leginkább engedékeny ortodox egyház a finn. Bár államegyház Finnországban, alig a lakosság 1-2 %-a tag, a nagy többség luteránus és ateista. A finn luteránusok abszolút modernisták - bár ott sincs általános határozat e témában -, ennek része, hogy nagy erőkkel támogatják a homoklobbit. Ez a helyzet nem tud nem hatni a finn ortodoxokra. A finn ortodoxok között is megjelent a homoklobbi. A papság reakciója egyfajta semlegesség lett, azaz nem beszélnek se a homokosság mellett, se ellene - udvarias struccpolitika.
Ez a helyzet oda vezetett, hogy 2007-ben a konstantinápolyi pátriárka - a Finn Ortodox Egyház a Konstantinápolyi Egyházon belül működő autonóm egyház - hivatalos levelet intézett a finn érsekhez, melyben felhívta figyelmát, tudomása van a finn ortodoxiában megjelent próbálkozásokról a homoszexualizmus legalizálására, s ezzel kapcsolatban felhívja az egyházvezetés figyelmát, tartsa magát az ortodox tanításhoz. Ennek alapja az volt, hogy a finn ökumenikus homoklobbista Yhteys-liike Mozgalomhoz ortodoxok is csatlakoztak, sőt lett egy Ortodox Szivárvány Mozgalom nevű szervezet is.
Természetesen még az ortodoxszivárványosok se követelnek templomi házasságot - hiszen ezt kizárja a Szent Hagyomány -, "csak" valamiféle elismerést akarnak, hogy ne kelljen bűnnek tekinteni a megélt homomoszexalitást, azt lehessen nyíltan vállalni. Az indokaik a jól ismertek: Jézus sose beszélt a homoszex ellen, senki se a szabad akaratából lett homoszexuális, a homoszex elítélése társadalom- és korfüggő volt, ma már más a társadalom, stb. Az összes ilyen indokot bármely akár kissé tájékozott ortodox hívő is másodperceken belül képes cáfolni.
Amikor 2017-ben Finnországban bevezették az egyneműek házasságát, felmerült a veszély, esetleg kötelező lesz az egynemű házasság a finn ortodoxiában is, hiszen ez államegyház, így jogosult államilag legális házasságokat regisztrálni, azaz kötelezők rá a szabályok is. Leo érsek - Leo Makkonen, a Finn Ortodox Egyház vezetője - kijelentette, ha ilyesmi történne, inkább lemondanak az államegyházi státuszról, de nem alkalmazzák az állami anyakönyvi szabályokat, mert azok ellentétesek az isteni renddel. Végül a kérdés megoldódott: az állami szabályok csak az állami anyakönyvvezetőkre kötelezők, a luteránus és az ortodox egyházaközségeknek jogukban áll a saját szabályaik alapján korlátozni a házasság jogát, s ezzel nem veszítik el államegyházi státuszukat.
Jelenleg a helyzet az, hogy hallgatás van a kérdésről. A finn ortodoxok aktívan nem beszélnek a homoszex ellen, ami pedig a homoszex kapcsolatban élőket illeti, ezt csak a papság esetében tekintik kizáró oknak, míg a világi hívők esetében úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy az adott hívő homoszex kapcsolatban él, ha ezt az adott hívő se propagálja.
Maga a kérdés elvi szinten lezárult: Leo érsek elmondta, bármilyen próbálkozás a tanítás megváltoztatására megszűntetné az egyház ortodox jellegét, így ez elképzelhetetlen.
Az Ortodox Szivárvány Mozgalom létrejöttére válaszként a hagyományhű finn hívek alapítottak egy ellenmozgalmat is Szent Aitóliai Koszmasz Testvériség néven, független civil szervezetként, de a Finn Ortodox Egyház szinódusának áldásával - van honlapjuk, de sajnos csak finn nyelvű. A Szent Koszmasz csoport tagjai felhívják a figyelmet az ortodox tanítás elleni támadásokra.
Az ortodox vitamentesség alapja pedig egyszerű: a tanítás megvan az I. század óta, isteni eredetű, se dogmafejlődés, se átértelmezés nincs, így nincs is miről beszélni. Lehet persze nem egyetérteni a tanítással, de aki ezt teszi, az kívül helyezi magát az Egyházon. Eleve nem is létezik módszer valamely dogma megváltoztatására, nincs olyan út erre, mint a katolicizmusban, ahol elvileg a római pápa és a zsinat bármit tehet. Ilyen egyszerű ez.
Szóval nem kötelező vegetáriánusnak lenni, de aki nem akar az lenni, annak nincs helye a Vegetáriánus Klubbban, pont.
Az ógörög Gleiwitz neve Epidamnosz volt. Persze átteles értelemben. De a lényeg ugyanaz: egy nagy háború hivatalos oka volt, pont ahogy a gleiwitzi rádióadó elleni állítólagos lengyel támadás volt megjelölve a II. világháború okaként, pedig a valódi okok mások voltak.
Ugyanez a II. peloponneszoszi háború esete, mely az ógörög világ legjelentősebb háborúja volt i. e. 431-404 között.
Epidamnosz azonos a mai Durrës albán várossal, a második legnagyobb albániai város jelenleg. Az i. e. VII. században lett alapítva korfui telepesek által.
a görög kor maradványai a mai Durrës központjában
Az ógörög világban nem léteztek gyarmatok, ill. nagyon ritkák voltak. Az újonnan alapított városállamok szinte minden esetben függetlenek voltak, a kapcsolat az "anyavárossal", azzal a várossal, ahonnan az alapítók származtak, csakis érzelmi volt. Ez volt a helyzet Epidamnosszal is, teljesen független volt Korfutól mely tőle a legrövidebb tengeri úton kb. 190 km-re található.
Az események kezdete i. e. 436. Ekkor Epidamnoszban polgárháború tört ki. Az oligarchiát megdöntötték a demokrácia hívei, mire a megdöntött hatalom hívei elmenekültek, majd szövetkeztek a környező nem-görög illír törzsekkel, a várost ostromgyűrűbe vonva.
Ekkor az epidamnoszi demokraták anyavárosukhoz fordultak, Korfuhoz. Korfu azonban ekkor semleges állam volt, nem tartozott egyikhez se a két fő görög városállam - Athén és Spárta - szövetségi rendszere közül.
Az Athén és Spárta közti I. peloponneszoszi háború (i. e. 460-445) után vagyunk ebben az időben. Ez a háború döntetlennel végződött, a két fél megállapodott a jövőbeli nemzetközi jogi szabályokról. Többek között döntőbíróság felállítását rendelte el a m,egállapodás viszályok esetére, valamint megtiltotta bármely fél szövetségésének az átállását a másik félhez, s a másik ügyeibe való bevatkozást.
Az I. peloponneszoszi háború fő oka az volt, hogy a perzsák elleni görög sikerek után harc indult a dominanciáért a görög világban. A demokratikus Athén birodalmat kezdett építeni, míg az arisztrokratikus Spárta bezárkozó politikát folytatott, s tulajdonképpen csak az athéni fenyegetés késztette háborúra. Perzsia mindvégig Spárta oldalán állt, hiszen perzsa érdek volt, hogy maradjanak meg a kis független görög városállamok, ne legyen belőlük erős szövetségi rendszer.
A háborút lezáró békét mindkét fél fontosnak tartotta, s 15 éven keresztül működött is a béke.
Az epidamnoszi polgárháborút követő események lettek az új háború közvetlen oka. Epidamnosz semleges volt, azaz akár Athén, akár Spárta segíthetett volna az epidamnoszi felek bármelyikének a békeszerződés megsértése nélkül.
Viszont a helyzet teljesen megváltozott, miután az anyaváros, a szintén semleges Korfu megatagadta a segítséget az epidamnoszi demokratáktól. Ekkor ugyanis az epidamnoszi demokraták "nagymama-városukhoz" Korinthoszhoz fordultak - Korfut korinthoszi telepesek alapították az i. e. VIII. században. Korinthosz éppen rossz viszonyban volt Korfuval, így igent mondott a segélykérésre. Viszont Korinthosz nem volt semleges állam, hanem Spárta egyik fő szövetségese.
Az adott városállam politikai rendszere másodlagos szempont volt a korban. Ezt ez az eset is jól mutatja. Lám, az oligarchikus Korinthoszhoz fordultak a demokrata epidamnosziak, s a segítséget megkapták.
Valójában a görögök a 5 vagy 6 típusú politikai rendszer egyikét se tekintették feltétlenül jónak vagy feltétlenül rossznak. Az már a felvilágosodás hatása, hogy ma szinte kötelező Athén és rendszere mellett kiállni.
A korinthoszi magatartást látva Korfu úgy érezte, megalázta anyavárosa, s így bekapcsolódott a viszályba, az ellenoldalon, az epidamnoszi oligarchák oldalán.
Erre Korinthosz úgy reagált, hogy bevont a maga oldalán több spártai szövetségest, bár maga Spárta semleges pozíciót vett fel.
A nagy ellenerőket látva Korfu el akarta kerülni a további eszkalációt, de Korinthosz nem volt hajlandó kiegyezni.
Korfu ekkor megfenyegetette Korinthoszt, Athén segítségét fogja kérni. Ezt látva Spárta bevatkozott, megpróbálva rávenni - sikertelenül - Korinthoszt az egyeszségre. 435-ben a korfui és a korinthoszi flotta megütközött egymással Korfu partjainál, korfui győzelem lett a csata vége.
Korfu győzelmével visszatértek a hatalomba az oligarchák Epidamnoszon. Az eleve rossz korinthoszi-korfui viszony még rosszabb lett, Korinthosz tudatosan készült a bosszúra.
Korinthosz hatalmas katonai fejlesztésekbe kezdett, lassan a 3. erővé válva Athén és Spárta után. Ezt látva Korfu úgy döntött, képtelen lesz egyedül megbirkózni az ellenséggel. Ezért 433-ban Korfu csatlakozott az Athén vezette szövetséghez.
Athén azonban nem akart háborút Spártával. Így csak védelmi szövetséget biztosított Korfunak. A 433-as újabb korfui-korinthoszi csatában Athén csak jelképesen vett részt, 10 hajóval, eleve óvakodva a támadó műveletektől. De ez is elég volt ahhoz, hogy Korinthosz visszavonuljon: Korinthosz ugyanis azt hitte, hamarosan megérkezik egy sokkal komolyabb athéni flotta a csata helyszínére.
Ez után azonban Korinthosz immár Athén ellen akart bosszút állni. 432-ben megütköztek egymással, Athén nyert.
Korinthosz ezután azzal érvelt Spártának, hogy ha továbbra is semleges marad, nem segítve szövetségeseit, hamarosan szövetségesek nélkül marad, s Athén mindent maga alá söpör. Ez vette rá Spártát, hogy 431-ben megindítsa a háborút Athén ellen, bár a döntést a háborúról a spártai népgyűlés csak kis többséggel szavazta meg.
A spártai háborúellenes kisebbség - ennek része volt az egyik spártai király is - úgy látta, egyedül Athén érdeke a háború, hiszen vagy Athén nyer vagy Spárta, az előbbi esetben a már erős athéni birodalom még erősebb lesz, az utóbbiban meg Spárta nem lesz képes minden időkre eltörölni az athéni veszélyt, sőt csak a bosszú vágya lesz erősebb Athénben. Hiszen egészen más a végső cél: Spárta a statusquót akarta tartani, "nemzetállamban" gondolkodott, azaz legyenek önálló államok, s ezek egyike se legyen képes a többit leigázni. Míg Athén, mai szóval, "Görög Egyesült Államokat" akart, erős vezetéssel, autonóm részekkel, mert azt vallotta, jövőbeli idegen támadás ellen csak ez képes védelmet adni.
Természetesen volt még legalább 2 előzménye a háborúnak, de az epidamnoszi volt a legelső.
A II. vh. utáni hidegháború alatt népszerű volt Athén és Spárta viszonyát a szovjet-amerikai viszonnyal párhuzamba vonni: azaz sose harcoltak egymással közvetlenül, de mindig voltak proxy háborúk. Persze ma már a párhuzam nem népszerű, hiszen a hidegháború vége egészen más lett, mint ami az Athén-Spárta viszályé. Ami érdekes: a hidegháború alatt mind a szovjet, mind az amerikai fél magát képzelte Athénnek, míg a másikat Spártának.
a mai határokkal: 1- Epidamnosz, 2 - Korfu, 3 - Korinthosz, 4 - Spárta, 5 - Athén
Íme a kedvenc vicces aranyköpések, lehetne többet is leírni, de csak a legjobb 8:
"zsidóságától megfosztott, pogány és fasiszta zsidó állam, amely a zsidóság önfeladásával és szellemi megsemmisülésével egyenlő" - Azaz ha Izrael nem azt csinálja, amit kellene a szerző szerint, az a zsidóság önfeladása.
Kiderül aztán, hogy a zsidótlan pogány fasiszta Netanjahu hozza el majd a Messiást! Dehát akkor miért beszél ellene a blogger? Nem akarja a Messiás eljövetelét???
"ideológiailag antiszemita (értsd: antiliberális)" - Nettó zsidózás ez. A szerző azt állítja, a liberalizmus egy zsidó eszme. Amellett, hogy ez marhaság, ilyet csak szélsőjobbos összeesküvéselméletekben lehet olvasni.
Az Orbán-rendszer "a Biblia által babiloni rendszernek nevezett konstrukció, amelynek lényege egy hamis vallás összefonódása az elnyomó, zsarnoki államhatalommal, amelynek hamis ideológiáját adja" - Nos, az Orbán-rendszer eleve egy szekuláris rendszer. Nem is lehetne másképp, a magyar nép nem vallásos. Tulajdonképpen az átlag magyar csak akkor védi a vallást, ha azt valaki támadja.
"az antikrisztusi világbirodalom, világdiktatúra, amely a világ végéhez vezet" "a konstantinuszi pogány fordulat után jött létre" és ez "a középkori katolikus egyház" - Nos, ellentmondás, mert ha már létrejött, most miért jön ismét létre Putyin, Trump, Orbán és Netanjahu vezetésével? S kiderül, nincs remény, mert azóta "betagozódott a protestantizmus és a neoprotestantizmus is, a pünkösdi-karizmatikus evangelikál mozgalommal az élen" ebbe a babiloni rendszerbe.
Sőt, sajnos már a judaizmusra se lehet számítani, mert abban is meglett ez a "babiloni" fordulat. A zsidóság elpogányosodott és "katolizált". Nem derül ki, vajon az egész judaizmus vagy csak annak valamelyik irányzata. Gondolom, az egyetlen jó zsidó irányzat az, mely az egyébként nem-zsidó Bartus hülyeségeit szajkózza.
"Saul, aki később Pál néven a pogányok zsidókeresztény apostola lett, mondta: nem az a zsidó, aki külsőképpen az, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az. Miközben származása alapján nyilvánvalóan zsidó az, aki Ábrahámtól származik, de a zsidóságnak van egy belső lényege is, ez pedig az Isten ismerete, és mindaz, ami abból fakad.Ez pedig homlokegyenest ellenéte annak, ami pogány, ami nem zsidó. Ez a választófal zsidók és pogányok között." - Itt le is írja Bartus blogger saját magát. Ilyet még Bartus első számú ellensége, Németh Sándor se engedne meg magának.
Netanjahu a Római Birodalom újraépítésén fáradozik, ez nyilvánvaló! "A Biblia szerint a római birodalom épül újjá a hamis római (konstantinuszi) pogánykereszténység és a zsarnoki államhatalom szövetségében. Ennek zsidó mutációja a Netanjahu által épített illiberális fasiszta zsidó állam, amely a világ legnagyobb torzszüleménye."
Na most, a keresztény-cionizmus már önmagában egy modern tévtanítás. Azt állítja, Istenhez két kapu van: a zsidó és a keresztény, s Jézussal nem szűnt meg az előbbi. Persze ezt az abszurd ellentmondást a keresztény-cionisták úgy oldják fel, hogy ez ideiglenes állapot, mert majd a végidőkben persze minden zsidó majd elfogadja Jézust. De addig is vallási kötelesség a zsidók támogatása.
De ez így csak egy teológiai tévtanítás. Különös akkor elmebeteg dolog, ha politizálják. Azaz a mai Izraelnek valamiféle speciális szerepet adnak az üdvtörténetben.
A Hit Gyülekezete keresztény-cionista elveket vall, ahogy az onnan kiszakadt Bartus is. Amerikában nagyon sok protestáns keresztény-cionista, szinte divat ez. A sajátos, hogy az amerikai keresztény-cionizmus szinte mindig "jobboldali" politikailag, míg Bartus éppen ez az oldal ellen küzd.
Magyar szemmel persze furcsa a helyzet. Hiszen a Hit Gyülekezete fennállása első 25 évében előbb radikálisan ballib, majd semleges, de a ballibekhez húzó felekezet volt, s csak az utóbbi 10-15 évben állt át a Fideszhez. Pedig valójában éppen ezzel az átállással állt helyre a "világ rendje": Amerikában eleve elképzelhetetlen lenne, hogy egy keresztény-cionista a Demokrata Párt oldalán álljon.
A hagyományos keresztény tanítás az ellenkezője: Jézus eljövetelével nincs többé se ígéret földje, se kiválasztott nép, a zsidó nép egy a sok nép közül, Izrael pedig egy a sok ország közül. Szóval minden keresztény lehet Izrael-párti, Izrael-ellenes, vagy semleges e kérdésben. Mint ahogy minden keresztény lehet pl. Banglades-párti, Banglades-ellenes, vagy semleges Banglades iránt. Izrael nem egy kiemelt állam a keresztény hit szempontjából.
Ugyanez a helyzet a zsidó néppel és a zsidó vallással. A zsidó nép nem kiemelt nép. A zsidó vallás pedig ugyanúgy idegen vallás a kereszténység számára, mint az iszlám, a mormonizmus, a budhizmus, vagy bármi más.
Tévedés az újprotestáns keresztény-cionizmus, mely nemcsak, hogy azonosítja a mai Izraelt az ősi Izraellel, de azt is vallja, hogy Istenhez két út van: a zsidó valláson és Jézuson keresztül. Azaz mintha Jézus hatályon kívül lenne helyezve a zsidók számára. Természetesen ez teljesen ellenkezik nemcsak a keresztény tanítással, de a történelmi tényekkel is: a legkorábbi keresztények pont az ellenkezőjét gondolták, azaz azt, hogy a kereszténység az „igazi judaizmus”, azaz minden zsidó hívőnek el kell fogadni Jézust.
Természetesen semmi gond, ha egy keresztény hívő politikailag Izrael-párti, amennyiben ezt nem vallási alapon teszi. Mint ahogy az se baj, ha Izrael-ellenes, ismét amennyiben ez nem vallási alapú ellenzés.
Pedofilnek lenni nem bűntett - ez a kereszténység állítása.
Abszolút így van. Hiszen egy téves nemi orientáció szimplán betegség. Egy betegség meg hogyan is lehetne bűncselekmény?
S még az állami jog is így látja ezt: a törvény nem bünteti a pedofiliát. A törvény csakis a pedofil nemi orientáció gyakorlati kiteljesülését és ennek aktív támogatását bünteti.
A kereszténység szerint a pedofília még csak nem is bűn, ellenben gyakorlati megélése az.
Persze a gazember patagóniai guru tudja mit csinál. Francisco Conchita Buziglio Borgia Wurst, argentín parafenomén médiaceleb jól tudja mi lesz kiemelve szövegéből, s azt is, hogy aztán az emberek 90+ %-a csak a címet fogja elolvasni.
Annak idején Ronald Reagannak volt egy komolynak szánt, de valójában röhejes mondása. Sajnos nem találom, szóval emlékezetből: "A demokrácia azt jelenti, mindenkinek joga van ellenvéleményre. Ebben nem lehet ellenvélemény.". Szinte már ógörög elmés mondásnak hatott, amolyan Zenón féle mondatnak.
A kommunizmus egyik legelnyomóbb vonása volt a véleménykényszer.
Egy rakás tabutéma, ahol nem szabad mást mondani, mint ami az "egyetlen helyes" vélemény. S még jó, ha hallgatni szabad az adott kérdésről, azaz nem kell aktívan hangoztatni a kötelező "igazságot".
Tulajdonképpen Kádár népszerűségének egyik oka az volt, hogy Magyarországon kevesebb kötelező vélemény volt, mint más kommunista országokban. S több ügyben volt szabad legalább hallgatni. Összehasonlítási alapom van bőven 3 kommunista rendszerrel való közeli személyes kapcsolatom miatt: Bulgária (1986-1989), Kuba (1980-1986), Szovjetunió (1980-1985).
Mondok egy példát: a vietnámi háborút. Ebben Magyarországon se lehetett ellenvéleményt mondani.
Pedig lehetett volna érvelni a "rossz" ellenoldal mellett is.
A háború menete pár mondatban
A franciák képtelenek megtartani maguknak Vietnámot.
Északon a kommunisták veszik át a tényleges irányítást Kína támogatásával,, délen az antikommunisták Franciaország támogatásával.
A franciák egy hosszú háború után lemondanak a területről, megmarad a nyugat számára a dél, erről a felek egyezséget kötnek.
A kommunista észak nem törődik bele a kompromisszumba, széleskörű partizántevékenységet indítanak délen.
A déli kormányzat képtelen ellenállni az északinak, bevatkozik oldalán az USA.
Az USA veszít, egész Vietnám kommunista lesz.
Én persze az észak oldalán állok, tisztán nemzeti alapon. De formálisan, jogilag nézve az észak volt az, mely a háborút elindította, ez kétségtelen tény. Szóval az észak volt az "agresszor". A mai orosz-ukrán ügy logikáját visszavezetve, a jog liberális szerelmeseinek Dél-Vietnám oldalán kellett volna állniuk akkor.
Mert nekem könnyű, én leszarom a jogot, nem vagyok legitimista és legalista. De ők...
De ez mindegy, most a lényeg: nem volt szabad más narratívát még említeni se, nemhogy támogatni. Azt kellett mondani, itt van a jó észak és a rossz dél, s a rossz dél egyetlen motivációja a határtalan gonoszság. Megpróbálni árnyalni a helyzetet a dél burkolt támogatásának számított.
A modern nyugat immár visszaadta ezt a véleménykényszert. A BLM-térdepelés jó példa volt: még olyat se volt szabad mondani "én egyetértek a BLM-mel, de ezt a támogatási formát nem tartom jónak" - ez azonnal gyáva ellenvéleménynek volt értelmezve. Ahogy a "támogatom a melegeket, de szerintem a házasság legyen csak ellenkező neműek között" állítás is súlyosan homofób álláspontnak van minősítve.
Kelet-Európa szerencsére még a szabadság földje. Sokkal kevesebb a kötelező vélemény, mint nyugaton. Ami mégis kezd bejönni az az ukránpártiság. Kevesek mondják ki nyíltan, az orosz oldalt támogatják. A politikailag korrekt megfogalmazása ennek az "támogatom az ukrán népet az orosz agresszió ellenében, de" kezdettel kell, hogy induljon: e rövid "vörösfarok" el lehet mondani, miért van a véleménymondó az orosz oldalon.
Le a kalappal azok előtt, akik nem így mondják. S nyilván nem gyakorló politikusokra gondolok, nekik szakmai kötelezettségük a hazudozás.
Pár éve, egyik korábbi munkahelyemen kaptunk egy kis szimpatikus sötétsárga emberkét oktatónak.
Egy nap hallgattunk kólcenteres beszélgetéseket az oktatás során, persze angolul, mert ez volt az egyetlen közös nyelv. Az egyik felvételen egy fülöp-szigeteki kinézetű csaj tökéletes angolt produkálva beszél.
A fülöp-szigeteki nők sokan szerint a legszebbek a világon. Amolyan sajátos keverékből lettek.
Az egész térségre igaz: az eredeti, kőkori szinten élő őslakosságra rátelepültek 2500-3000 évvel ezelőtt Tajvanról kiindulva telepesek - mai nevükön az ausztronézek -, ma már ezek leszármazottai kb. félmilliárd ember az egész világon - a legnyugatibb pont Madagaszkár, a legkeletibb a Húsvét-sziget.
Aztán a középkortól jött a kínai betelepülés, majd a modern korban a spanyol gyarmatosítás - ez utóbbi csak a Fülöp-szigeteken és egyes környező óceániai szigeteken, a térség többi részét az angolok, hollandok, portugálok, franciák foglalták el. Ma kb. a lakosság 10 %-a számít őslakosnak a Fülöp-szigeteken, kb. 20 % a kínai vagy részben kínai, s a szó szoros értelmében vett "filippinó" kb. 70 %.
A spanyol gyarmatosítás itt nem lett sikeres, azaz sose sikerült a lakosságot nyelvileg átállítani, a spanyol nyelv maradt a felső réteg nyelve, a népre csak annyira hatott, hogy a filippinóban sok spanyol jövevényszó van. Nekem a magánvéleményem, hogy hathatott a kiejtésre is: nekem a filippino úgy hangzik mintha spanyolok halandzsáznának, időnként spanyol szavakat keverve a beszédükbe.
Szóval az átlag fülöp-szigeteki amolyan déleurópai kinézetű, enyhe sárga vonásokkal. Akiben több az őslakos gén, az kreolosabb, akiben meg több a spanyol, az világosabb. Az őslakosok ugyanis négerek. Sokan azt hiszik, négerek csak Afrikában vannak eredetileg, pedig nem: Ausztrália és Délkelet-Ázsia őslakossága is fekete bőrű, s nem a rabszolgakereskedők vitték oda őket.
Ez az őslakosság alig ismert Európában. Csak ha véletlenül bekerülnek a hírekbe. Pár éve volt hír sokfelé, hogy van egy nép az Andamán-szigetek egyik szigetén, akik évszázadok óta kategórikusan elutasítják, hogy fel legyenek "fedezve". Ha bárki idegen odatéved a szigetre, azt először jelekkel figyelmeztetik, távozzon, majd ha marad, megölik. 2018-ban emiatt volt hír: egy kínai származású amerikai protestáns lelkész próbálta meg a kapcsolatfelvételt. A történet vége az lett, mint minden korábbi alkalommal: lenyílazták a helyiek, majd a holttestét bedobták a tengerbe.
Szóval mellékesen ezért is marhaság az "néger" szó lecserélése az "afrikai" szóra.
De vissza beszédre. Valaki meg is jegyezte tréfásan az oktatónak: "jobban beszél angolul, mint te". Mire az oktató tiltakozott "ismerem őt személyesen, ő tanulta az angolt, csak jó a nyelvtehetsége, nekem viszont az anyanyelvem". Hirtelen hallgatás lett a reakció, mire hozzátette "ő amerikai angolt beszélt, én meg malájziai angolt". Egyesek azt amolyan kamuszövegnek vélték, amolyan "ő így száll le a bicikliről" vicc stílusban.
Pedig nem, tényleg ki lett alakítva Maláziában egy saját angol szabvány.
Malájzia hasonló a Fülüp-szigetekhez demográfiai értelemben, az eltérés: náluk van erős indiai elem is. A brit gyarmatosítók ide ugyanis nem szállítottak rabszolgákat Afrikából, ehelyett inkább bérmunkásokat Dél-Indiából, így máig van egy kb. 7 %-os indiai kisebbség. (A többi: 55 % maláj, 23 % kínai, 14 % őslakos.)
S bár amióta az ország független - 1957 óta - a kormányzat tudatos és erős malájosítást folytat, azaz minden szinten pozitív diszkriminációt élveznek a malájok és a maláj nyelv, a tényleges helyzet az, hogy a helyi kínaiak és indiaiak saját anyanyelvük mellett inkább angolul beszélnek, nem malájul. Ezt erősíti az, hogy a malájok között is presztízsnyelv az angol, az iskolai oktatásban kötelező tárgy, s a műveltség egyik jele, hogy az ember tudjon angolul is. Bár angol anyanyelvű alig a lakosság kb. 2 %-a (s ezek szinte mind az indiai vagy a kínai kisebbségből vannak), további 80 % beszéli valamilyen szinten.
Egyébként ez a malájziai angol kifejezetten szimpatikus magyar szemmel, pár dologban a kiejtés tök olyan, ahogy az átlag magyar beszél angolul:
nem mondanak "th"-t, helyette t vagy d,
az angol [ɪ] helyett sima i-t mondanak,
a kettőshangzókból hosszú magánhangzót csinálnak.
A mi konkrét oktatónak angol-anyanyelvéségének oka hamar kiderült: indiai apa és kínai anya gyermeke, a szülei egymással angolul beszéltek. Kinézete érdekes volt: a tipikus dél-indiai kreolos bőrszín, de kínai arcvonásokkal. Ráadásul duplán kisebbségi is volt, mert vallásilag meg keresztény volt.
Érdekes jelentség az eszmementes párt. Mivel pártok eredetileg arra jöttek létre, hogy valamilyen eszme nevében egyesítsenek azonos gondolkodásúakat, s küzdjenek így együtt az adott eszméért.
Magyarország jelenleg van 6 darab parlamenti ellenzéki párt: DK, Momentum, MSZP, Jobbik, LMP, P. Ezek azért nem egyetlen párt, mert eszmeileg borzasztóan eltérnek egymástól, legalábbis ezt mondják.
Önbevallása szerint a P a legbaloldalibb. Valami olyat szoktak gagyogni, hogy ők európaista, zöld, progresszív, baloldali, de nem ám elavult-régibaloldali, hanem megújult-újbaloldali párt.
A DK viszont klasszikus polgári liberális, modern európaista balközép párt, ez mondják magukról.
Érdemes leszögezni: mindkét párt kb. 10 éve jött létre: a DK 2011-ben, a P 2013-ban, s azóta ideológiájuk nem változott.
Eddig minden rendben. De akkor felmerül a kérdés: pl. ez a Cake gyerek esetében, aki nem számol be arról, hogy nézetei megváltoztak volna. Most akkor mi a helyzet: akkor hazudott Cake, amikor belépett a Párbeszédbe, vagy most hazudik, amikor belép a DK-ba?
Esetleg - s bevallom, én erre szavazok - sose hazudott, se akkor, se most, mert egyszerűen az ellenzéki pártok között nincs semmilyen ideológiai eltérés. Ezek valójában haveri társaságok, nem pártok, s egyetlen valós ideológiájuk a ballibaizmus.
Sajnos - vagy nem sajnos - nem sikerült. Már az első rész se tetszett: az amolyan modern progresszivísta indiánfilm.
A hollywoodi indiános filmek két alaptípusa:
a konzervatív klasszikus verzió: Élnek a koszban a primitív indiánok, vad és barbár szokásokkal. De szerencsére megérkeznek az angolszász hősök, aki teljesen önzetlenül civilizálják őket. Ezt el is fogadja az indián nép zöme, különösen a csodaszép indián törzsfőnök-kisasszony, aki azonnal szerelmes lesz a legdaliásabb fehér hősbe. De sajnos akadnak mindenféle gonosz, retrográd indiánok is, akik nem akarják befogadni a fejlődés és a demokrácia szent értékeit, ezért aljas módon meggyilkolják a fehér hősöket. De végül hepiend: a daliás hős felgyógyul halálos sebéből, a csúnya retrográd indiánok meg kihalnak.
a modern progresszív verzió: Élnek a pusztában teljes harmóniában a természettel az indiánok, minden indián képes még a békákkal is beszélgetni, éjszakánként meg a Holddal eszmét cserélni. Mindenki teljes jólétben és szeretetben él, egész nap mosolygás van, mintha mindenki gyorséttermi alkalmazott lenne. De akkor egy nap megjelennek a részeges, szadista fehérek. Minden szebb lányt megerőszakolnak, mindenkitől mindent ellopnak, aztán aranyat keresnek. Kiderül, a legtöbb arany az indiánok legszentebb dombja alatt van, ezért elhordják a dombot és szétdobálják a szent indián totemeket. Egyedül egy ember rendes a fehérek között, ő átáll, s segíti az indiánok küzdelmét, közben feleségül veszi a csodaszép indián törzsfőnök-kisasszonyt.
Szóval az Avatar 1. ez utóbbi földönkívüliesítve. Így sok jóra nem számítottam.
Szerencsére a segítségemre jött Morpheusz ógörög istenség, s kicsivel az 1. óra után elnyomott az álom az unalomtól. Különösen a túl sok számítógépes grafika és a színészek hadarása idegesített addig. Éppen a végső címek alatt ébredtem, jó hangulatban.
Aztán persze elolvastam miről szól a film. Sajnos így se értem teljesen, de öröm, hogy nem kellett végig szenvednem.
Annak külön örülök, hogy mindezért nem kellett pénzt kiadnom. A filmet ugyanis letorrenteztem.
A görög nemzeti öntudat hasonlít a magyarhoz abban, hogy bár a mai görögük elődei sokféle nép, ezek közül egyet választ ki - nyelvi alapon - a nemzeti önkép.
Bár többféle elmélet van, a legelterjedtebb szerint a görögök az i. e. XVIII. században jelentek meg a mai Görögország kontinentális déli részén. Indoeurópai nép, pontos eredetük ismeretlen. A betelepülés két fő hullámban zajlott, az első i. e. XVIII. században, a második a i. e. XI. században - a hagyomány szerint az első hullámban jöttek az akhájok, az iónok, az aiolók, a másodikban a dórok, ez a 4 törzsi elkülönölés megmaradt eredettudatként egészen az i. e. III. századig. (Az "akháj" megnevezéssel óvatosan kell bánni, később használatos lett minden görögre is.)
A betelepülés során asszimiláltak a helyi fejletlenebb népességet (akiket a görögök "pelazgok" névvel illettek), majd elkezdődött a szigetek meghódítása is. A legkésőbb a mai török partvidék benépesítése és Kréta meghódítása zajlott.
A krétai kultúra jóval fejlettebb volt a görögnél. A krétai nyelv eredete máig vitás, a megmaradt krétai szövegeket nem sikerült megfejteni, így töb elmélet is van: szemita nép, esetleg az indoeurópaiak önálló ága, vagy valamilyen ősi nyelv, az indoeurópai betelepülés előtti időkből (esetleg az etruszk rokonnyelve).
Kréta meghódítása a görögök által az i. e. XI. században fejeződött be, a krétaiak lassan asszimilálva lettek, a nyelv nyomai megmaradtak még az i. e. III. századig. Azóta Kréta teljesen görög identitású.
Az i. e. XI. században a görög civilizáció összeomlott, visszaesett szinte kőkori szintre, az írástudás is megszűnt. Az ok máig ismeretlen: éghajlati katasztrófa vagy idegen rablótámadások. Az i. e. VIII. században fejeződött be ez a korszak, onnantól már sok információ áll rendelkezésre.
Az i. e. VIII. században elkezdődött a görögök nyugat és kelet felé terjeszkedése, a legnyugatibb görög városállam a Gibraltári szoroson túli Kalathusza volt (mai neve: Aljaraque, Spanyolországban). Kelet felé a legtávolabbi görög városállam pedig Kolkhisz volt (ma: Kutaiszi, Grúziában).
Ekkortól alakult ki a görög városállamok rendszere. Becslések szerint kb. 1000 városállam volt, ezek közül 600-ról ismertek részletesebb adatok is. A 10 legjelentősebb görög városállam:
1. - Ajgina - sziget Attika és a Peloponnészosz-félsziget között, most párezres lakossággal,
2. - Argosz - máig létező kisváros a Peloponnészosz-félsziget északkeleti részén,
3. - Athéné (Athén) - nagyváros Attikában, a modern Görögország fővárosa,
4. - Eretria - jelenleg falu a Euboia(Evveja)-szigeten,
5. - Éleia - romváros, a Peloponnészosz-félsziget északnyugtai részén,
6. - Korintosz - máig létező kisváros a Peloponnészosz-félsziget északkeleti részén,
7. - Rodosz - a negyedik legnagyobb mai görög sziget,
Szirakuszai (Siracusa) - olasz nagyváros Szicíliában (ennek nincs száma, mivel a térképen kívül esik, de úgyis mindenki tudja hol van Szicília),
8. - Szparté (Spárta) - jelenleg Szparti, kisváros a Peloponnészosz-félsziget déli részén,
9. - Thébai (Thiva) - máig létező kisváros Boiotiában.
Az i. e. VIII-V. sz. között kiemelkedett két városállam, Athén és Spárta. A különbözó érdekeken kívóül a két fő városállam politikai rendszere is eltért: Athén a magántulajdonra és a demokráciára épített, míg Spárta egyfajta sajátos kommunisztikus és arisztokratikus elvekre.
Leonidasz király, a thermopülai hős sírja máig fennmaradt, a mai Spárta központjában lévő egyik parkban van
Természetesen az athéni demokrácia nagyon más volt, mint a mostani. Ha egy korabeli athéninek elmondanánk mlyen a mai myugati demokrácia, nagyot nevetne, s azonnal megjegyezné, ez nem demokrácia. Amit egy akkori athéni teljesen elfogadhatatlannak tartana, az 5 legfontosabb:
a hatalommegosztást - a korabeli elképzelés szerint az osztatlan teljhatalom a népé, abszurdum külön törvényhozást, végrehajtást, ítélkezést üzemeltetni,
a szakértőséget - a korabeli elképzelés szerint nem kell szakértelem a kormányzáshoz, minden polgár joga mindenbe beleszólni, s ha helyette szakértők vannak hatalmon, az a népszuverenitás lerontása,
a közvetettséget - a korabeli elképzelés szerint a közvetett, delegált hatalom csakis kivételes lehet, míg ma ez a fő megoldás,
a független gazdaságot - a korabeli elképzelés szerint a gazdagok közhatalma összeegyeztethetlen a demokráciával, így a népnek hatalma van a gazdaságban is, az nem lehet szabad magánügy,
a független igazságszolgáltatást - a korabeli elképzelés szerint az ítélkezés a nép joga, nem lehetnek független, hivatásszerűen működő bíróságok.
Az i. e. V. században viszály tört ki a görögök és Perzsia között. Athén és Spárta, valamint több más görög állam perzsaellenes szövetséget kötöttek, s legyőzték a perzsákat. Ez után Athén jobban ki tudta használni helyzetét, s egyre dominánsabb erő lett. Spárta ezt nem tűrhette, kitört a háború köztük. A háborúban először Athén aratott sikereket, de a végén Spárta győzött.
Spárta azonban ugyanúgy nem volt képes biztosítani dominanciáját tartósan, ahogy korábban Athén se. Később ez folyamatosan váltakozik, a felek sok esetben perzsa segítséggel harcolnak egymás ellen. Rövid időre Thébai is felzárkózott Athén és Spárta mellé mint domináns hatalom.
Az i. e. IV. században a macedónok meghódítják a görög városállamokat, így először egyesítve őket. A Macedón Birodalom szétesése után az i. e. III. században az egyes macedón utódállamok közti viszályt kihasználva több görög városállam függetlenedik, két fő szövetségbe tömörülve. Ekkorra már nincs Athén-Spárta ellentét, mindketten ugyabban a szövetségben tagok.
A II. sz. közepére Róma meghódítja mind a két szövetséget. A mai Görögország területen a legutoljára Rómához csatolt terület Kréta volt, az i. e. I. sz. közepén.
A római hódítás azonban politikai alávetettséget jelentett, de kulturálisat nem: a rómaiak tisztelték a görög kultúrát, még a hivatalos nyelv is a görög lett a latin mellett az egész Római Birodalom keleti felében.
A Római Birodalom felosztása után az összes göröglakta terület keletre került, ahol az i. sz. V. századtól a görög nyelv lett a fő nyelv, a latin szerepe csökkent, majd a VIII. századtól a görög lett a Birodalom egyetlen hivatalos nyelve.
A görög identitás azonosult a rómaival. Bár a Birodalom lakosságának kb. fele nem volt görög.
A XV. században a törökök meghódították az egész területet, egyedül 7 görög sziget maradt meg - 6 sziget a Jón-tengerben, a legnagyobb Korfu, s 1 sziget a Peloponnészosz-félszigettől délre, ez volt a klasszikus időkben Spárta legfontosabb kereskedőtelepe, Kithra, ógörögül Küthéra -, ezek velencei gyarmatok voltak, majd 1799-ben az oroszok hódították meg őket, de ettől kezdve de facto autonóm terület, ez megmaradt a terület 1807-es francia és 1815-ös brit megszerzése után is, majd 1864-ben a britek hivatalosan lemondtak a területről az immár független Görögország javára.
Vicces tény: a kriket teljesen idegen sport Görögországban, kivéve Korfut, ahol a fél évszázados brit uralom alatt elterjedt.
Görögország 1829 óta független ország. A függetlenségkori területéhez nem tartozott az említett 7 szigeten kívül a mai görög területből még: az egész mai Észak-Görögország, az Égei-tengeri szigetek nagy része, Kréta - ezek maradtak török területek, kivéve Szamoszt, mely autonómiát - de facto függetlenséget - kapott Törökországon belül.
Görögnek lenni kulturális identitás. Az egész Balkán szinte azonos genetikailag: nagyjából negyed szláv gén, negyed közel-keleti gén, negyed őshonos balkáni gén, negyed minden egyéb: közép-európai, közép-ázsiai, germán. Minden a nyelvtől függ: a szláv-görög nyelvhatár egykor a mainál délebbre volt, s voltak kis foltok, ahol se a görög, se a szláv nyelv nem győzött: ezek az albán hegyek és egyes részek Macedóniában, ahol a latin nyelv fennmaradt a római korból - innen vándoroltak a későbbi románok mai területükre.
Egy sajátos emlékem 1989 húsvétjéről. Szófiában vagyok, elmegyek a központi templom, az Alekszandar Nevszki (Alekszandr Nyevszkij) Katedrális mellett, s látom, egy osztálynyi gyerek áll ott tanárnénikkel, bemenésre készen. Nos, ez akkor szürreális kép volt: a kommunista Bulgáriában képtelenség volt, hogy iskolai osztályt szervezetten templomlátogatásra vigyenek. Pedig láttam: ott van kb. 25 gyerek, 2 tanárnő, s minden arra mutat, ez egy osztály. A rejtély megoldódott, amikor a közelbe értem, hallótávolságba: ugyanis meghallottam, görögül beszélnek. Na, így már más, görög osztály a templomban = semmi különös ebben. De kinézetre képtelenség volt megállapítani, hogy ezek nem bolgárok, hanem görögök. Míg egy angol, német, sőt lengyel vagy orosz csoport esetében ezzel semmi gond: látszik, hogy nem bolgárok.
Az idei nyár végéig fog kiderülni mi lesz a keleti háború vége.
Mi lenne a legrosszabb forgatókönyv orosz szemszögből? Kb. az, ami a krími háború volt 1853-1856 között.
Az akkori helyzet hasonló volt: az egyesült Európa megrettent Oroszország emelkedésétől, különösen a Balkánon való terjeszkedés volt a fő félelem, ezt igazolta a független Görögország létrejötte 1829-ban az 1821-1829 közti törökellenes görög felkelés után, melynek fő támogatója Oroszország volt. Görögország esetében a nyugat már csak kármentést tudott folytatni: megakadályozandó hogy Görögországból ne legyen orosz érdekszféra, a nyugat a felkelés során oldalt váltott, elhagyva török szövetségesét a görög oldalra állt.
Azonban a nyugati politika az volt, Görögország még rendben van, de Törökország további gyengítése elfogadhatatlan, mert ez az oroszoknak kedvez. Az osztrák-német politika volt valamivel mérsékeltebb, mert arra számított, esetleg Németország és Ausztria képes lehet az orosz befolyást semlegesíteni, azt a sajátjával felváltani.
Azonban abban mindenki egyetértett, Oroszország veszélyes. Így 1853-ban kitört a háború. Először Oroszország támadott. Most nem célom leírni a 2 és fél éves háború eseményeit, a lényeg: az egyesült nyugat és Törökország végül legyőzték Oroszországot, Oroszország visszaadott minden a háború alatt elfoglalt területet, lemondott a törökországi ortodox keresztények feletti védelmi jogáról, s elfogadta a Fekete-tenger orosz partvidékének és magának a tengernek a demilitarizációját.
A nyugati győzelem nem tartott sokáig. Már a 70-es években Oroszország sikeresen elérte az említett rendelkezések hatályon kívül helyezését. De közben az orosz politika és közvélemény immár német- és osztrákellenes lett.
Más kérdés, hogy hosszú távon ez a helyzet katasztrofálisnak bizonyult mind Ausztria, mind Németország, mind Oroszország számára. A hármas szövetségük megromlott, majd szétesett. Végül ez vezette oda az eseményeket, hogy Oroszország - teljes logikátlan módon - az I. világháborúban a britek és a franciák oldalára állt.
Most Ukrajna az ürügy. Az egyesült nyugat számára rendkívül fontos az orosz vereség, ezért teljes erőforrás-készletét hajlandó bevetni.
Ami jó jel számunkra: azt jelenti, hogy a nyugat gyengének érzi magát, élet-halál harcnak éli meg a konfliktust.
A Soros Magyar Hangja folyóirat igyekszik alkalmazkodni egyre jobban a ballib ultra táborhoz. Valahogy feledtetni kell a fideszes múltat.
Ennek keretében leleplező cikk született az egyik ballib szent, a Nagy Római Macskabaszó kapcsán.
Aki nem tudja: a Római Macskabaszó egy DK-s homoklobbista aktivista volt, a neves ateista teológus Perinta közeli munkatársa, aki az interneten átkozódott évekig, ultraliberális és emberellenes értékrendet terjesztve, míg tavaly ilyenkor halálra nem drogozta magát egy római homoklubban egy álmatlan éjszakai orgiázás után.
Tudni kell: a Macskabaszó mindezt nem fiatalon, hanem 53 évesen tette. Márpedig 50 év felett nem életbiztosítás ilyen életmódot folytatni. Én időnként éjszakai műszakban voltam az utóbbi 3 év során, az is nagyon megterhelő volt, pedig közben se nem drogoztam, se nem vettem részt homokos orgián, csak ültem a gép előtt - de ugyanaz a korosztály vagyok. Abba is hagytam tavaly novemberben, kevesebb bért vállalva új munkahelyre mentem, ahol nincs éjszakai műszak, mert az egészség azért elsőrendű szempont.
A cikk persze konkrétan nem mond ki semmit, csak homályosan sejtet.
A lényeg: a Macskabaszó állítólag nagyon zavarta Zorbánt, ezért meggyilkoltatta őt, Salvini és a KGB segítségével. Hiszen a Macskabaszó leplezte le mind Borkai Zsoltot, mind Varga Juditot.
A háttérben felsejlik még egy sátáni figura, nehéz eldönteni, ki a sátánibb: ő vagy a gazdája, Zorbán. Az illető: Hont András! Mára Hont András felverekedte magát Schiffer András mellé a ballib agytröszt által leggyűlöltebb emberek listáján. Szóval a Hont súgta be a Macskabaszót Zorbánéknak!
Tehát Hont közvetítésével Varga Judit - Zorbán ukáza alapján - szólt Salvininek, majd az Putyinnak, így lett meggyilkolva a Nagy Római Macskabaszó! Hiszen akkora jelentőségű nemzetközi tényező lett, hogy miatta majdnem megbukott a "diktatúra".
Ezt kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Varga Judit a FB-on előre bejelentette a gyilkosságot, pár órával annak végrehajtása előtt:
Azt pedig még a ballib óvodások is tudják: a politikai gyilkosságokat így szokás előre bejelenteni a Facebookon.
A Soros Magyar Hangja szerkesztősége próbált információt szerezni az olasz hatóságoktól, sőt a halál helyéül szolgálati homokklubtól is, de mindenhonnan csak hallgatás a válasz. Nyilván Hont András megfegyegette őket a KGB utasítására!
A cikk vészjósló befejezése: "A magyar Igazságügyi Minisztériumból viszont felhívtak minket. A minisztérium sajtófőnöke érdeklődött, miért is szeretnénk ezzel a témával foglalkozni. Egyúttal félre nem érthetően figyelmeztetett minket: Varga Juditnak rosszul esett a személyét érintő rágalomhadjárat, és aki valótlanságot sugalmaz róla, számíthat a jogi következményekre."
Hát kell ennél nagyobb bizonyíték?
Persze semmi különös. A ballib alternatív valóság ez: ott ahol Konrád Györgynek és Spiró Györgynek irodalmi Nobel-díja van, ahol a világkommunizmust Göncz Árpád és Horn Gyula döntötték meg, s ahol a szabadon gondolkodás azt jelenti, mindenki ugyanazt gágogja.
2026-ben Puzsér már a DK listáján lesz, befutó helyen.
Minden kész: a lekezelő stílus, a fejhang, a demagógia, a személyeskedés, s a kritikálatlan euroatlantizmus.
Persze majd ki kell magyarázni a korábbi Gyurcsány-ellenes szövegeket. Dehát erre ott a "rendkívüli helyzet" érv.
Mert most ez nem a kritika ideje, elvtársak, fogjunk össze Zorbán ellen! Hiszen Szent István belépett a NATO-ba, s ezért szent kötelességünk az euroatlantizmus.
Nekrológot írt TGM-ről Jámbor, maga a cikk érdektelen sablonos marhaság, a lényegi elem Jámbor súlyos tudathasadása.
Lássuk csak. A cikk kiemelten pozitív jelzőként használja a "kommunista" jelzőt. Közben a szerző önminősítése "szociáldemokrata".
Már ez is problémás. A szociáldemokrácia és a kommunizmus ugyanis ellentétes eszmék.
A szociáldemokrácia középbal, a kommunizmus szélsőbal. Mondjuk mint az ellenoldalon a kereszténydemokrácia és a nácizmus.
A középbal lényege: elfogadni a polgári, liberális politikai, gazdasági berendezkedést, s azon belül igyekezni elérni reformokat, pl. kiterjeszteni az állami ingyenes szolgáltatásokat, növelni a munkások védelmét, nagyobb szerepet adni a szakszervezeteknek, stb.
A szélsőbal lényege: nem elfogadni a polgári, liberális politikai, gazdasági berendezkedést, hanem annak megváltoztatására törekedni. Hiszen a liberális, polgári berendezkedés alapjaiban igazságtalan, így nem lehet igazi megoldás keretein belül.
Két teljesen más eszme. A középbal szerint a polgári rend rossz, de minden más rosszabb nála, míg a szélsőbal szerint a polgári rend rossz, s minden más jobb nála. Lásd az utóbbira Lukács György mondását "a legrosszabb szocializmus is jobb a legjobb kapitalizmusnál".
A szélsőbal 2 fő irányzata a marxizmus (kommunizmus) és az anarchizmus. Mindkét szó csúnyán hangzik manapság: az anarchistákról mindenkinek agresszív randalírozó huligánok jutnak az eszébe, a kommunistákról meg Lenin és Sztálin gulágjai és Észak-Korea. Szóval manapság inkább a "rendszerkritikus baloldal" a kedvelt önmegnevezés.
Íme Jámbor saját mozgalma, a Szikra azt mondja magáról "rendszerkritikus baloldali, szociális és zöld ügyeket képviselő politikai szervezet". Oké, semmi gond, a szélsőjobb se használja magára a "szélsőjobb" szót, hasonló okokból, ott meg a "rendszerkritikus jobboldal" és a "nemzeti radikális" a kedvelt szóhasználat.
De felmerül a kérdés: a szociáldemokrata Jámbor esetleg tévedésből lépett be a kommunista Szikrába? Mert ha nem tévedés, akkor a másik opció: hazudik.
Nem kizárt, az egyetlen ok teljesen prózai: a 25-tagú Szikra képtelen lenne párszáz szavazatnál többet megszerezni, ezért ők inkább beálltak a mandátum kedvéért egy magát mégcsak nem is középbalnak, hanem egyenesen középjobbnak nevező ember - MZP - mögé, támogatva egy teljesen polgári, liberális programot?
Emberileg egyébként sajnálom ezt a Jámbort. Olyan szerencsétlen balek kinézete van. A parlamenti üléseken úgy néz, mint a megszeppent kisgyerek, akit a tanítónéni éppen rajtakapott valami csínytevésen. Még azt is el tudom képzelni róla, hogy tényleg nem érti mit művel.
Ilyen nem volt 45 éve: a kubai rezsim fő médiájában a központi cikk magyar vonatkozású. Szíjjártó Péter Havannába látogatott, ez az ok.
A 80-as években Magyarországnak rendkívül rossz hírneve volt a kubai vezetésben. Egyrészt a túl laza magyar rendszer miatt, másrészt a különutas magyar külpolitika miatt - főként Magyarország IMF-tagsága 1982 óta, miközben Kuba számára az IMF kb. a Ku-Klux-Klán kategóriájának minősült -, harmadrészt a csekély magyar segítség miatt: Magyarország adta a legkisebb mértékű pénzügyi ajándékozást a kubai rendszer számára az egész szovjet blokkból. Az általános kubai álláspont az volt, hogy Magyarországon a vezetés "ellenforradalmi", de legalábbis nem eléggé lelkesen kommunista.
Persze ez így nyíltan sose volt kimondva, inkább amolyan morgás alakjában jelentkezett. De Fidel komolyan elhitte: Kádárék bontották le a kommunista világrendszert. Még Gorbacsov megítélése is kicsit jobb volt, mint a magyar vezetésé.
1989 végén és 1990 elején ez szinte hisztérikussá vált. Magyarországon ugyanis 1990. májusáig kommunista vezetés volt, legalábbis formailag, hiszen nem volt jogilag olyan változás, mint több más ex-kommunista országban: 1989 júliusától Lengyelország hivatalosan se kommunista, ahogy 1989 decemberétől Csehszlovákia és Románia se. Kubai szemmel jobban fájt tehát a magyar "árulás", mint a csehszlovák, román, lengyel, hiszen az utóbbiakat legalább nem azok követték el, akik korábban a kubai rendszer barátainak mondták magukat.
Egyébként ez aztán megváltozott. A kelet-európai térségből a kubai rendszer ellen a legaktívabban a csehszlovák, majd cseh vezetés lépett fel. Míg a magyar vezetés inkább hallgatott. De az "árulás" bélyege maradt végig.
Most, egészen más elgondolásból, hirtelen Magyarország ellenségből semleges lett a kubai rendszer számára. A kommentek viccesek, több kubapárti kommentelő nem érti miért fogadja a legmagasabb szinten a "fasiszta" Magyarország külügyminiszterét a "forradalmi" Kuba elnöke.
