A kontinentális Közép-Amerikában a ma ismert 7 spanyol nyelvű ország mellett volt rövid ideig egy nyolcadik is: Los Altos néven.

Az amerikai spanyol gyarmatbirodalom létezése során (1492-1898) természetesen sokat változott, területe is változott az egyes gyarmattartó hatalmak közti harcokban, a belső beosztás is sokféle volt.

Ami a jelenlegi 18 spanyol nyelvű amerikai országot, melyek spanyol gyarmatok voltak, illeti, ezek közül az összes kontinentális az 1810-es/1820-as években szakadt el Spanyolországtól, csak a szigetországok szakadtak el később: Dominika 1865-ben és Kuba 1898-ban. (Mivel most nem független ország, nem vettem figyelembe, de persze Puerto Rico is, Kubával egyidőben.)

Teljesen racionális lett volna, ha az egyes területek nem válnak önálló országokká, hanem együtt alkotnak államot, hiszen minden közös: a vallás, a nyelv, a kultúra, a lakosság. Mégis, ez nem sikerült egyetlen esetben se. Az ok: az egyes helyi elitek eltérő érdekei és persze külső érdekek, különösen Anglia és az USA részéről, melyek nem akartak egy hatalmas idegen országot errefelé.

Tehát az összes egységpróbálkozás kudarc lett:

• 1816-1836 között a mai Argentína, Bolívia, Paraguay, Uruguay alkotta Río de Plata Egyesült Tartományok (Río de Plata = Ezüst Folyó, ez egy folyó hivatalosan, Argentína és Uruguay között, a valóságban ez egy tengeröböl inkább, az Uruguay és Paraná folyók közös tengeri torkolata, a födrajztudósók máig vitáznak a kérdésről, de a hagyományos neve "folyó", mert annak idején az első spanyol gyarmatosítók így nevezték el),
• 1819-1831 között a mai Ecuador, Kolumbia, Panama, Venezuela alkotta Nagy-Kolumbia,
• 1823-1841 között a mai Costa Rica, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Salvador alkotta Közép-Amerikai Szövetségi Köztársaság,
• 1836-1839 között a mai Bolívia és Peru alkotta Bolívai-Perui Konföderáció.

Tulajdonképpen csak Chile és Mexikó nem volt soha része ilyen egyesüléspróbálkozásnak. Chile mert földrajzilag elszigetelt, ez az Andok-hegység "túlsó", azaz keleti része Dél-Amerika déki részén. Mexikó mert már így is egy hatalmas ország.

Altos állam a Közép-Amerikai Szövetségi Köztársaság része volt, Guatemalából - mely akkor szövetségi állam volt, nem független ország - szakadt ki 1836-ban, ezt el is ismerte a szövetségi államvezetés. Guatemala azonban a döntés ellen tiltakozott, majd katonai erővel is beavatkozott. Ez semmi különös eseménynek nem számított, az egyes szövetségi államok közt már 1828-tól voltak fegyveres összecsapások.

A szövetségi állam rövid élete során kétszer is háború folyt a tagállamok között.

Végül 1838 áprilisában Nicaragua kimondta elszakadását. Novemberben elszakadt Costa Rica is. 1839 áprilisában elszakadt Guatemala, majd novemberben elszakadt Honduras. Közben Guatemala visszaszerezte Altost. 1841 januárjában Salvador is kilépett, bár ekkor már ő volt az egyetlen szövetségi állama az államszövetségnek (az államszövetség fővárosa Salvadorban volt).

Kicsit olyan, mint 1991-ben a Szovjetunió: volt pár nap, amikor jogilag egyetlen szövetségi köztársaságból állt, Kazahsztánból.

Aztán Altos még egyszer elszakadt az immár független Guatemalától, 1848-ban, s bár ehhez segítséget kapott Salvadortól is, a függetlenség csak 9 hónapig tartott. 1849-ben Guatemala visszaszerezte a területet.

Altos területe végül megosztásra került Guatamala és Mexikó között, 1882-ben a felek hivatalosan le is mondanak területi igényeikről egymás rovására.

Altos területe azonban ma is - mind a guatemalai, mind a mexikói rész - sajátos. Egyrészt ez hegyvidék (a név - Altos - jelentése "Magaslatok"), másrészt gyéren lakott.

A hasonló zászlókból máig látható, hogy az 5 ország egykor egyetlen szövetségi állam része volt:

Guatemala

Honduras

Nicaragua

Salvador

Egyedül Costa Rica tért el kissé a hagyománytól:

Az eredeti szövetségi állami zászló:

Térkép:

Az utótörténet: 1896-ban újra meg lett próbálva a Közép-Amerikai Szövetségi Köztársaság felállítása, immár csak Honduras, Nicaragua és Salvador tagságával, de ez is szétesett 2 évvel később, miután Salvadorban szövetségellenes katonai puccs megdöntötte a szövetségségpárti vezetést.

Az öt mai utódállam között kulturális, nyelvi eltérések máig nincsenek, de politikában és gazdaságban igen. A legszegényebbek Nicaragua és Salvador, a leggazdagabb pedig Costa Rica. Etnikailag közös jellemző, hogy a lakosság abszolút többsége mindenhol fehér-indián keverék, s néger lakosság egyedül Nicaraguában van (de ott is 10 % alatti az arány), aminek oka, hogy Nicaragua keleti partvidéke egykor brit gyarmat volt, ahová be lettek víve rabszolgák. A legindiánabb ország Guatemala, ahol a lakosság 35-40 % színindián, a legfehérebb ország pedig Costa Rica, ahol kb. 40 % a színfehér.

Ami a nyelveket illeti, Guatemalában maradtak meg az egész térségből a legjobban az eredeti nyelvek: a lakosság 30 %-a máig nem spanyol anyanyelvű, s az egyes maja nyelveket aktívan beszélik a falvakban. Sőt, a spanyol anyanyelvű lakosság egy része is beszél majául, a felmérések szerint az ország 60 %-a ért valamilyen szinten majául. Bár az egyetlen hivatalos nyelv a spanyol, az ország nagy részén az alapfokú oktatás kétnyelvű, azaz maja és spanyol, a spanyol csak középszinttől az egyedüli oktatási nyelv.

Guatemala egyik meglepő adata: a lakosság 3 %-a ortodox keresztény. A térségben sehol nincs hasonló. Máshol szinte minden ortodox bevándorló ortodox országokból. Itt viszont sikeres misszióról van szó, elsősorban maja indiánok között, ennek eredménye ez a magas ortodox arány.

A napokban újabb nagyszerű hír érkezett: a Nomentum 1 %-on!

Persze a Nézőpont fideszes, szóval sejthető az alulmérés, így lehet, hogy az az 1 % valójában akár majdnem 2 % is lehet, de ez nem von le az örömből: a 2 % is megsemmisítő eredmény Donáth és Orkrán Annácska, meg Csehszlovák Kattinka magyarellenes européer és gyomorforgató pártocskája számára.

A 60-as évek végi szovjet vicc jutott eszembe:

- Ingadozott Ön a Párt vonalát illetően?

- A Párttal együtt ingadoztam!

Utalás arra, hogy előbb Sztálint dicsérni kellett, majd szidni, aztán meg Hrucsovnak előbb tapsolni, majd nevetni rajta.

Csakhát aki a Szovjetunióban mindig a Párttal együtt ingadozott, az csakis nyerhetett, mert az igazságosztás is a Párt szerepe volt.

Ellenben egy szabadabb rendszerben mint amilyen a mostani magyar ez nem olyan könnyű. Csúnyán bukni lehet az ingadozással.

A Nomentum Párt esete pont ez lett: elvétették a ritmust. Egyszerre szidni Gyurcsányt és szövetkezni vele, egyszerre összefogdosódni és külön indulni nem megy, ehhez valami nagyon ütős narratíva kellene, mely képes az összevisszáskodást kimagyarázni, ilyen azonban nincs nekik.

Alapvető szabály: amikor megsértünk valamit, legalább úgy teszünk, mintha nem sértenénk meg. Vagy kitalálunk egy nyomós álokot a sértésre.

Modern szokás. Lásd a katonai agressziót. A XIX. sz. végéig senki se gondolta, hogy kamuzni kellene más ország megtámadásakor: egyszerűen megtámadta és pont. Hiszen mindenki elfogadta: a háborúindítás joga a szuverenitás egyik alapvető eleme. Akit megtámadtak, az is így látta, s nem panaszkodott, hogy "jajj, megtámadtak!", hanem tervezni kezdett, hogyan lehetne visszatámadni.

A XX. sz. elején ez megváltozott. Azóta hazudni kell minden ilyen esetben. Még a nemzetközi rendet nyíltan elutasító politikusok is hazudnak, lásd még Hitler is kitalált kamuindokot Lengyelország megtámadásakor 1939-ben, ahogy Sztálin is Finnország megtámadásakor, szintén 1939-ben. Pedig mondhatták volna az igazat is, de nem tették.

Ez is ilyen most: Lengyelországban hirtelen helyre állt a "jogállamiság" nevű kamu. Mi változott? Az EU-nak nem tetsző kormány helyére az EU-nak tetsző kormány került. Magyarul: ez egy beismerés, hogy a jogállamiság szó jelentése az EU-nak való tetszés.

Legalább kiküldhettek volna pár kamubizottságot a helyszínre, ezek nézhetté volna a semmit pár hétig, majd összeülhettek volna pár napra, aztán kijöhetett volna - hosszas kamuviták után - a döntés: "hurrá, megvan a jogállamiság!".

Nem értem. Az egyetlen magyarázat: a brüsszeli szivárványkúróknak annyira sürgős valami, hogy már kamuzásra sincs idő.

A liberális propaganda egyik kulcsszava az elfogadás.

Íme mit ír egy ballib blog: "Ameddig más országokban a kicsik akár már az oviban megtanulják, így aztán számukra természetes lesz, hogy nem vagyunk egyformák, hogy vannak közöttünk sérültek, hogy van, akinek más színű a bőre, a haja, más formájú a szeme, van, akinek két apja, esetleg két anyja van. Kicsi korban nagyon elfogadó még az ember, ha az élet, a valóság nincs elrejtve előle, akkor azt természetes módon építi be a gondolkodásába. Akit elzárnak a valóság elől, az később, amikor találkozik vele, félni, talán rettegni fog, mert nem érti, és amit nem ért, azt gyűlöli. A magyar kormány a vallás és a családbarátság jegyében, a gyermekek érdekére és védelmére hivatkozva félni tanítja a gyerekeinket. És mi ezt tűrjük. Ezt is tűrjük.". Szóhuzatag hülyeségekkel.

Érvelési hibák sorozata.

Egyrészt egyenlőségjel van téve a valóság megismerése és elfogadása közé. Miközben a kettő között nincs egyenlőségjel.

Az emberi társadalom természetesen mindig igyekezte megismerni a valóságot. Ez elemi érdek. Van azonban itt két fontos elem.

Először is, a megismerés alanya nem általános. Vanna dolgok, melyeket nem kell mindenkinek megismernie, mert csak egyes emberek számára hasznos ez a megismerés. Abban pl. egészen a modern perverz liberalizmus koráig konszenzus volt, hogy a felnőtt kor elérése előtt egyes dolgokat nem szabad megismerni, mert a még kifejletlen személyiség nem alkalmas erre. Erre épül pl. a korhatár alkalmazása filmeknél.

Azaz nem igaz, hogy alapból pozitív érték a megismerés. Hivatkozni erre tehát baromság.

Másrészt, a gyerekek nevelésének fontos eleme az értékek átadása, ami azt jelenti: megismertetni mi jó és mi rossz. Ha valaki ezt nem sajátítja el, akkor létezése is veszélybe kerülhet. Azaz a valóság megismerésével párhuzamos a valóság értékelése: ez jó, az meg rossz.

Továbbá az elfogadás nem azonos az igenléssel. Mindenki elfogadja pl., hogy van pedofília, hiszen előfordul embereknél ez a betegség, s ez egy tény, viszont elég kevesen hiszik, hogy teret is kellene adni ennek a betegségnek a kiélésére.

Persze maga a cikk egy önellentmondás. Azt mondja, hogy a magyar kormány félretanítja a gyerekeket - dehát hol itt az elfogadás, mi ez a megbélyegzés, hogy "félre"? Miért nem él elfogadással a cikkíró a magyar kormány felé? S még gyűlölködik is, lásd "mi ezt tűrjük", így tulajdonképpen arra szólítva fel, hogy ne tűrjük, ne "fogadjuk el".

A valóságban pont ez a liberális elfogadáspropaganda. Ami nekik tetszik, azt el kell fogadni, s aki nem teszi ezt, az fasiszta szalonképtelen. Ami viszont nem tetszik nekik, ott semmi lazaság, keményen ellenezni kell, s aki nem teszi ezt, az fasiszta szalonképtelen.

Egyszerűen nem vállalják fel az eszmék közti küzdelmet, ők kimondják mi jó és mi rossz, s aki erről akár csak gondolkodni is akar, az rossz. S mindezt aztán nem vállalják fel véleményként, hanem valami megkérdőjelezhetetlen objektív igazságként hirdetik. Na, ez az "elfogadás".

 A ballib agytröszt alapvetően meglévő érzésekre épít rá, csak rendre eltúlozza azokat.

Ahogy ez volt pont 20 éve az állampolgársági népszavazási kampányban. Valós létező érzés volt akor is a magyar lakosságban az idegenellenesség, s ennek legnagyobb része nem a nemzeti, etnikai, faji alapú, hanem a szociális volt, azaz "jönnek és mindent felzabálnak mint a sáskák, mindent amiért mi dolgoztunk". Szóval bizony létezett ez az érzés a határontúli magyarokkal szemben, különösen az érezhetően szegényebb erdélyiekkel és kárpátaljaikkal szemben.

A ballib kampánystáb pontosan ezt használta ki. Akkoriban Budapest VII. kerületében dolgoztam, s jól emlékszem, a szavazás előtti 2-3 hétben minden reggel tele voltak szórva az utcák gyomorforgató röplapokkal, melyek - ezek aláíratlan röplapok voltak - arra emlékeztettek, ha a nép igennel szavaz, több millió nyomorban élő zombi azonnal állampolgár lesz, átjönnek a határon, magyarországi kórházakban fogják kezeltetni magukat, családi pótlékot vesznek fel, majd magas nyugdíjt is kapnak, s végül nem marad pénz a rendesen dolgozó magyarországi kisemberek számára. Párszor képes anyag is volt, melyeken sztereotipikus szegény családok - jellemzően mindig kissé cigányosan ábrázolva - voltak láthatóak, hogy mindenki értse: íme ezek fogják ellopni a rendes emberek nyugdíját, de a baloldal megvédi az embereket, miközben a jobboldal csak rá szavazó zombikat akar szerezni.

S sikeres is lett a kampány: a szavazatok majdnem fele-fele arányban megoszlottak az igen és a nem között.

Utólag persze az egész akkori ballib siker az ellenkezőjére fordult: máig nem képesek a ballib pártok szavazatokat szerezni emiatt a határontúliak körében. S ma már a ballib pártok zöme visszatáncolt, ma már csak a DK tart ki a 2004-es ballib gyűlöletkampány mellett. Különösen mókás, hogy ugyanaz a kör, mely keményen határontúliellenes, egyben a legkeményebb támogatója az úgynevezett "menekültek" bejövetelének - ez önleleplező magatartás.

Persze a magyar liberális szavazóréteg éppen a DK-val ért egyet, az képviseli a legjobban az européer hazaáruló eszményt, így azóta a többi ballib párt marginalizálódott. De ez más kérdés.

Most hasonló a minta. A magyar lakosság nagy része nem vallásos, vagy egyáltalán nem vagy csak kulturális hagyományként az. Szóval a legtöbb demagóg keresztényellenes szövegnek igenis van táptalaja. Az "a pap nem csinál semmit, csak luxusban él az adózatlan perselypénzből" népszerű érv - annak ellenére, hogy igazságtartalma kb. nulla -, még népszerűbb az "éljenek meg híveikből" című lemez, s persze a "pedofil papok" című modern nyugati álhír-kampány is sikeresen bejött.

Gondolta hát a ballib stáb: íme a lehetőség! A Talpramagyar Péter által elnémított kegyelmi "botrányt" végre vissza lehet hozni, pedofilozni és keresztényezni kell, íme tehát a képlet: a modern gyerekvédő ballibek szemben a keresztény pedofil Zorbánnal!

Tulajdonképpen ez az egésznek a logikája. A mesterötlet: az átlag úgyse tudja mi a gyónás, csak zavaros hírei vannak róla harmadkézből, így komolyan beveszi, hogy ősi pedofil szokás gyónni minden egyes pedofil cselekedet előtt és után.

S igen, sokan vannak ilyenek, íme egy szinte tankönyvi példa:

- lássuk az elemeket:

• "ezentúl nem köteles egyetlen pap sem jelenteni" - valójában eddig se volt köteles, sőt ahogy az ügyvédi és orvosi titoktartás esetében, itt is ugyanaz volt érvényes,
• "a papok szeretik megvédeni a sajátjaikat" - azaz a pedofilok papok, még azt se veszi észre a kommentelő, hogy a kegyeleti "botrányban" nem pap volt a pedofil elkövető,
• "a hatóságok jóformán semmit sem tettek ez ellen" - nem derül ki mi ellen és mit, ez egy általános hangulatkeltés;

- szóval a pedofilok azonosak a papokkal, a papok folyamatosan pedofil szexszel foglalkoznak, viszont valami nem világos okból ezt szeretik folyamatosan meggyónni egymásnak.

Na, ezt a konteót csak az hiszi el, akinek fogalma sincs az egészről.

A valóságban a gyónás lényege éppen a titkosság. A bűnös elindul bűne felismerésének útján, ezért gyónja meg. Nem mint ahogy ezt Ballib Móricka elképzeli.

Perinta ateista teológus persze azonnal ráugrott a témára, egy méreteset hazudva:

- a valóságban a római pápa általában a titkosságot oldotta fel, sőt kötelezővé tette a jelentést ilyen esetekben, de ez természetesen nem vonatkozik a gyónás során szerzett ismeretekre. Sok rosszat lehet mondani a mostani római pápáról, de hogy egy alapvető szabályt megváltoztatna az tőle is elképzelhetetlen, márpedig a gyónás szentség, így nem lehet semmi miatt változtatást eszközölni benne.

Orbán azt mondja, a Talpramagyar Péter jelenség baloldali belügy.

Első hallásra persze marhaság. De másodikra már nem is az.

Egyébként volt már egyszer ilyen. Amikor a ballibek még domináns erők voltak és nem voltak részekre szakadva, sőt éppen összpontosultak: az 1994-1998 közti MSZP-SZDSZ koalíció eredménye ugyanis az lett, hogy az SZDSZ középpártból örökre kispárttá zuhant, míg az MSZP erősödött, s 2002-2010 között az MSZP volt már egyértelműen a vezető baloldali erő, nem az SZDSZ. Akkor Orbán megcsinálta ezzel párhuzamosan a darabokban lévő jobboldal összefogását. Aztán ez alól 2006-ban kibújt az MDF. Ez egyértelműen a baloldalnak kedvezett, de a baloldali megmondóemberek és politikusok úgy tettek, mintha az egész nem is érintené őket. Lendvai Ildikó - akkor az MSZP vezetésének egyik kulcstagja - el is mondta "ez a jobboldal belügye", pedig hát mindenki tudta, nagyon nem az.

Na, ez pont ugyanaz most. Egyszerűen nem szabad a "baloldal" és "jobboldal" szavakat azok eredeti értelmében használni.

Eredeti értelmében a baloldal/jobboldal fogalma a tőkéhez és munkához való viszony alapján áll:

• a jobboldal azt mondja: a tőke az alap, a munka következmény, mert a tőke teremt értéket, azaz valójában a munkának is az az érdeke, hogy a tőke legyen támogatva,
• a baloldal azt mondja: a munka az alap, a tőke értékteremtése is a munka kizsákányolásából van, így a munkát kell támogatni, igazságtalan a tőke támogatása.

Csakhát ha a klasszikus meghatározást nézzük, akkor ma már nyugaton gyakorlatilag mindenki jobboldali. Csak marginális "szélsőbalosok" maradtak a klasszikus baloldalnál.

Mivel pedig szinte mindenki jobboldali, így át kellett definiálni a fogalmakat. Ma már, az újrafogalmazott bal és jobb között az eltérés nem éles. Egy átlag nyugati országban csak onnan tudni, hogy ki baloldali és ki jobboldali, hogy ki minek mondja magát, egyébként szinte mindenben tök ugyanazt hirdetik.

A legnépszerűbb persze az a megfogalmazás, mely a progresszívizmust nevezte át baloldalnak, ennek ellentétét pedig jobboldalt - a Fidesz is ezt szereti hirdetni egyébként, mert könnyen kommunikálható -, ez azonban alapjaiban téves, hiszen ez egy másik "tengely". Klasszikus baloldali lehet progresszív és lehet nem az, ahogy egy klasszikus jobboldali is lehet progresszív és lehet nem az.

Magyarországon a helyzet könnyebb. Az egyik tábor Pannónia és István, a másik Hunnia és Koppány (persze most nem a valódi Istvánt és Koppányt nézve, hanem a róluk alkotott képzetet). Az egyik azt mondja: a világ erősebb nálunk, ezért be kell hódulnunk, majd megtalálni számításunkat, minden más őrültség, mert az erősek eltaposnak minket. A másik meg azt mondja: ellen kell állnunk, s ha meg is hódítanak minket, az erősek tartani fognak tőlünk, minden más őrültség, hiszen ha feladjuk önként magunkat, akkor biztosan el leszünk taposva.

Mindkét érvrendszer logikus. Így egyiket se lehet hatásosan megcáfolni. Azaz nem marad más, mint az érzelmi alapú választás köztük.

S Magyarországon a baloldal a "Pannónia" és a jobboldal meg a "Hunnia".

Szóval Talpramagyar végülis tényleg baloldali belügy. Mármint a "baloldal" szó ilyen értelmében. Arról van szó, hogy a baloldali tábor megunta hagyományos vezetőit, új ember kellett. S most zajlik a harc a régi és az új "pannonok" között. A "hunokat" meg nem igazán izgatja az egész.

Bulgáriában is dupla választás lesz június 9-én: az EP-választás mellett parlamenti is.

A bolgár választási szabályok miatt megint hatalmas számú résztvevő lesz. Ennek oka: alig van követelmény a választási részvételhez. Alig 2500 aláírás kell az induláshoz, amit csak az nem szerez meg, aki nem is akarja ezt. Így mindig indul egy csomó kamupárt.

A felmérések szerint 6 párt fog bejutni. Ismert az 1., az 5. és a 6. helyezett.

Míg Magyarországon csak idén lett Talpramagyar Péter, Bulgáriában ilyen pár évente van, immár 30 éve folyamatosan. Az út mindig ugyanaz:

• senki se ismerte az illetőt, vagy ismert ember ugyan, de nem a közéletből ismert,
• az illető ígéri minden probléma megoldását, valamint a meglévő "rendszer" "leváltását",
• új párt tele ismeretlenekkel - hiszen csak a vezér alapító ismert -, nincs semmilyen programja, mégis fenomenális eredményt ér el a következő választáson,
• új párt szétesik, nevetségessé válik, esetleg csak a "rendszer" részéve válik,
• új talpramagyar - pontosabban talprabolgár - jelenik meg, a régi marginális lesz.

Ez számtalanszor megismétlődött eddig. Máig tulajdonképpen csak 2 olyan párt van az országban, mely nem ez a típus, mégis képes volt folyamatosan fennmaradni a rendszerváltozás óta:

• a szocialista párt - a volt kommunista állampárt utóda, mely egyszerűen megszokásból sokáig sokak kedvence volt, s még ma is a legnépszerűbb a 70 éven felüliek körében (a párt 55 éves elnöknője valószínűleg az egyik legfiatalabb párttag),
• a török-muszlim párt - ez érthető, hiszen rá etnikai/vallási okból szavaznak, azaz nem kell megküzdenie a többi párttal.

A szocik persze ma már csak a biztos 5. helyre számíthatnak, 10 % eredménnyel. Egyrészt kevés a fiatal szavazó, másrészt a jelenlegi pártvezetés ellen lép fel több elvileg szintén szocialista személyiség - a bolgár szocik vezetőségét Európában is gyűlölik, a pártvezetés álláspontja egy sor kérdésben - elsősorban társadalometikai ügyekben - ellentétes a nyugat-európai baloldaléval, s közel áll ahhoz, mit a Fidesz is hirdet.

A 2020-as talprabolgár, egy zenész és médiaszeméyiség pártja még nem tűnt el teljesen, meglesz a 6. helyük, 5 % körülire mérik őket. Az égvilágon semmi konkrétumot nem mondanak, csak tiltakoznak a "dolgok menete" ellen, s ez még hat. Meg a pártvezetőnek saját tv-csatornája van, s elég népszerű zenész is.

A biztos nyertes a 2007-es taprabolgár, Bojko Boriszov. Ő az egyetlen, aki tényleg talpon maradt, máig nem tudta őt tartósan senki se eltakarítani. Kivételes eset, mert az ilyen emberek/pártok mindig eltűnnek idővel. Boriszov azonban ügyesen tudja máig eladni magát a közönségnek, s abszolút jól képes a helyzetet mindig kihasználni. Ha kell, kis időre visszahúzódik, hogy aztán újult erővel támadjon. Pl. 2013-ban megbukott a parlamenti választáson, lett egy ellene összehozott instabil koalíció, melyet Boriszov sikeresen megbuktatott, s a 2014-es előrehozott választáson visszatért a hatalomba. Most 25 %-ra mérik.

Az igazán érdekes a 2.-4. hely. Három pártot mérnek egyformán 15 %-osra. Nem számolható ki hol lesz.

Az egyik a török-muszlim párt, ez érthető, mindig ennyi körül szokott lenni.

A másik a szélsőjobbosnak tekintett Vazrazsdane (= "Újjászületés"), hivatalosan a magyar Mi Hazánk testvérpártja. Ilyen típusú párt Bulgáriában mindig volt 2005 óta, azaz megkésve kb. 10 évvel Magyarországhoz képest, ahol az első ilyen párt, a MIÉP, egy évtizeddel korábban megjelent.

A harmadik a PP (= "Folytatjuk a változást") párt, ez a 2021-es talprabolgár. A fő üzenet: az európaiság és a korrucióellenesség, bármit is jelentsenek ezek. 2021-ben még 25 %-ot kaptak, alig 3 év alatt ezt sikerült ledolgozni 15-re, ez is jól mutatja a hirtelen jött pártok életciklusát.

Az egész kampányhelyzet legviccesebb esete az "uszkárgate". A szinte teljesen a PP embereiből álló volt kormány belügyi államtitkára meglehetősen gyanús korrupciós ügybe keveredett. Ami más pártnál nem is jelentene akkora gondot, az illető embert leváltanák és el lenne felejtve pár napon belül, de egy "korrupcióellenes párt" esetében az ügy hatalmas károkat okoz. Ráadásul az illető államtitkárt a párt társelnöke éppen az ügy kirobbanása előtt 1 nappal védte meg rendkívül helyesen. Szóval röhejes helyzet.

S az az elem, ami miatt a politikát nem figyelők is észleltek az ügyet. Az államtitkár nagy állatbarát, úgy tűnik, hogy korrupciós ügyletei intézeseire is a kutyájával együtt megy. A lényeg: valaki lefényképezte a kutyáját úgy kinézetre 200-250 ezer euró készpénzzel, majd a képek kikerültek a nyilvánosságra:

S letagadhatatlan, mert az állatbarát politikus profilján szerepel többször is ugyanaz a kutya, vele együtt:

Egyébként én is megkedveltem a kiskutyákat. Korábban előítéletes voltam, németjuhászom, németjuhász-keverékem, höszkim, höszki-rottvájler keverékem volt, azaz csupa nagytestű fajta. Így azt hittem, a kiskutyák komolytalanok. Aztán 3 és fél éve lett 2 darab kistestű kutyám, bár nem pont uszkár egyik se. S megtapasztaltam: a kis fajták egyáltalán nem komolytalanok, sőt talán még jobban ragaszkodnak gazdájukhoz.

Már sokszor írtam a ballib propaganda aduászáról és annak elvesztéséről. Ez az aduász természetesen a fordított zsidózás, azaz az antiszemita kártya.

Már 1989-ben kezdődött: akkor találta ki a magyar liberális értelmiség, hogy aki őket nem kedveli, az mind burkoltan vagy nyíltan zsidóellenes. Ebben a legmesszebb TGM jutott, aki odáig ért el nemzetközi jelentőségű kutatásaiban, hogy megállapította: valaki lehet akár zsidó is, de ha nem liberális, akkor az is zsidóellenes!

A 2015-ös migránsválságot Orbán sikeresen felhasználta az antiszemita kártya elvételére. A jobbos szavazótábor antiszemita részét sikerült nagy mértékben átprogramozni zsidóellenesből muszlimellenessé. Aztán mindezt megkoronázta a szövetség Netanjahuval. A csúcson maga Izrael mért mélyütést a magyar ballib agytrösztre: Netanjahu képes volt kiállni Zorbán mellett, sőt utasította budapesti nagykövetét, vonja vissza a ballibeket támogató követségi nyilatkozatát, pedig Vágó István vezetésével az egész ballib agytröszt elzarándokolt a budapesti izraeli követségre, de mind hiába: Izrael zorbánista lett!

Persze azután is maradt a magyarázkodás, különböző konteók formájában. A kedvencem: Zorbán valójában antiszemita, de ezt azzal leplezi, hogy filoszemita szövegeket mond, viszont a fideszes tábor képes dekódolni a rejtett üzenetet és továbbra is antiszemita!

De ez egyre képtelenebb lett, már csak a legfeketövesebb ballibek hitték el. Maga a konteózás tévútnak bizonyult, hiszen addig az volt a mondás, hogy minden konteózás burkolt zsidózás, ezek után nehezen kimagyarázható, hogy ez az egyetlen konteó pont nem az.

De maradt legalább ez a folyamatos utalgatás.

Most a masszív nyugati palesztínpárti tüntetések kapcsán ez is kezd elszállni, ráadásul ezúttal nem muszlim/arab bevándorlók állnak a tüntetések mögött, hanem színamerikaiak, s a ballibek pechjére demokratapárti progresszív szekuláris baloldaliak!

Közben meg persze Trumpék ügyesen ki is aknázzák a helyzetet, Zorbán meg mgeduplázott erővel védi Izraelt! - Katasztrófa! - mondják a ballib PR-szakemberek.

A sültgalamb elszállt.

Egyébként Horváth Gábor meglepően - szokatlan módon - korrekt itt, tulajdonképpen rendesen elmondja a tényeket, alig próbál ferdíteni:

A Momentum kampánystábja még nem értesült erről, így a hagyományos módon propál kampányolni:

Az öncenzúra megint egy tipikus ballib gumifogalom.

Eredeti értelmében azt jelenti: cenzúra van, de forrása nem direkt külső kényszer. Mert a normál cenzúra az az ami pl. Kádár alatt volt: pl. egyes műveket egyszerűen nem engedtek kiadni és pont.

Az öncenzúra viszont az, hogy előre tudom, hogy cenzúrázni fognak, így eleve úgy írok, beszélek, hogy az még átcsússzon a cenzúrán. Azaz kicsit elhallgatok, kicsit kamuzok, kicsit finomítok, s egyes témákról meg eleve sose beszélek. Ez ma a legjobban a Facebook-kommenteknél érezhető át: mindenki tudja, hogy nem szabad pl. a bevándorlók ellen írni, ezt úgyis törlik, így az élelmes felhasználók kidolgoztak számtalan módszert ennek kivédésére, talán a legviccesebb amit eddig láttam: a kommentelő a "cserediákok áradata" ellen írt, csakhát a szövegkörnyezetből nyilvánvaló volt mire gondol a valóságban. De ugyanaz a "cigány" szó "norvég" szóra cserélése is, mert bár a Facebook minden nemzetiség elleni "gyűlöletet" tilt, a valóságban vannak nemzetiségek, melyek esetében szinte minden negatív álláspontot gyűlöletnek minősít: tehát a "de ostobák ezek a norvégek!" komment átmegy, míg a "de ostobák ezek a cigányok!" meg nem.

De mindentől teljesen függetlenül: van teljesen normális társadalmi öncenzúra is. Minden társadalomban van egy rakás íratlan szabály, s ezeket az emberek betartják - hacsak nem idegenek, akik nem ismerik őket -, mégpedig spontán módon, nem is érezve úgy ezt, mintha sérülne szabadságok. Amikor megkínálnak egy étellel, s az nem tetszik, csak a feleségemnek fogom megmondani az igazat, mindig másnak nem - mert így szokás.

Az öncenzúra tehát 2 típusú:

• az interiorizált hatalmi önkény szülte,
• s a normál társadalmi együttélés szülte.

A kettő között a határ persze nem éles. S ezzel akar mindenki trükközni.

Minden hatalmi érdekcsoport célja a saját szubjektív értékrendjét áttenni az előbbi típusból az utóbbiba. A magyar ballibek legnagyobb hibája a 90-es években az volt, hogy ezt annyira túltolták, hogy reakciót provokáltak ki maguk ellen, azokból is, akiket az egész nem is igazán izgatott.

Itt a ballib megmondóember is ezt teszi. A SZFE volt liberális diktatúrájának egyik neves képviselője, úgy tesz mintha a színész szakma liberális orientációja nem valami választható dolog lenne, hanem automatizmus.

Az egyik különösen idegesítő celeb szokás az "álomesküvő".

Már maga a szó is viszketést okoz nálam, nagyjából mint a "fehérneműt villant", a "cukiság bomba", a "csodaszép ruhaköltemény", a "kiakadt a politikus", az "én soha semmilyen pártnak nem voltam tagja", a "mi nem közvéleménykutatást akarunk nyerni", s egyre számosabb társai.

Amerikában, a megvalósult szabadkőművesség hazájában, egész iparág épült ki álomesküvők szervezésére. Amerikai ismerős mesélte: aki manapság nem alkalmaz házasságszervező céget az esküvőjéhez, azt mélyen lenézik, kb. mintha fingana és böfögne a hivatalos ebéden.

Kelet-Európában ez, hála Istennek, még nem terjedt el, a nagy többség "szakember" nélkül házasodik. Persze létezik a magyar falusi hagyományban a vőfély intézménye, de az jellemzően egy darab ember és nem ő dönt a házasodók helyett, továbbá ő csak magát a lagzit vezeti, nem szervezi előre.

Én persze nem vagyok releváns példa, én az ellenkező véglet vagyok. Az esküvőre metróval mentünk, aztán gyalog elmentünk az egész társasággal - létszám velünk együtt 7 fő - a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úti Havanna bárba, ahol mindenki kapott egy kubai koktélt, majd elköszöntünk, s mi mentünk ebédelni (nem volt pénz meghívni ebédre a többieket).

Bulgáriában a 90-es években kezdett hatni az amerikai divat, amolyan szuper-vőfély alakban. Az amerikai verzióhoz képest persze erősen mérsékelt alakban. Sajnos így is borzasztó volt, a vőfélyek igyekeztek a házasulókat rábeszélni mindenféle baromságra, amit valaha láttak bármilyen filmben. Pl. dudálva és luftballonokkal kell odahajtani a lagzi helyszínére, a házasodók kocsijára a motorháztetőre egy játékbabát kell kötni, aztán meg el kell dobnia a mennyasszonynak a harisnyatartóját - egyébként ezek mind létező szokások máshol, a játékbaba azt hiszem dél-olasz, a harisnyartó meg angol. Szerencsére azóta a helyzet szinte normalizálódott, a legtöbb idióta "szokás" eltűnt, de legalábbis marginalizálódott.

Amit viszont megfigyeltem: minél álomabb egy esküvő, annál nagyobb az esélye a válásnak aztán. Mert aki hülyén kezd hozzá, az hülyén is végzi. Lehet, hogy én azért nem vagyok elválva, mert álommentesen esküdtem...

A mai amerikai palesztínpárti őrület kapcsán jutott eszembe egy régi eset.

A ma már nem létező amerikai űrsikló programban 5 sikló készült el, ebből 2 megsemmisült személyzettel együtt.

Az első katasztrófát - Challenger 1986 - majdben élőben követtem, rádióban hallgattam, s kb. 20 másodperccel a robbanás előtt kapcsoltam ki az adást. A második esetet - Columbia 2003 - viszont teljes egészében néztem tévében.

Ez annyiban volt sajátos, hogy az első amerikai űrhajós haláleset volt visszatéréskor (az oroszoknál ilyen eset volt már korábban: Komarov 1967-ben, ahol meghibásodott az ejtőernyő-rendszer, emiatt a visszatérő egység majdnem szabadeséssel zuhant a földre, becsapódott mint egy ágyúgolyó, majd ki is gyulladt). A korábbi nagy sikló-baleset - Challenger - kilövéskor volt.

De a jelentőség politikai is volt. A siklón utazott az első izraeli űrhajós, Ilan Ramon ezredes, emiatt sok speciális védőintézkedés is volt, félve valamilyen arab vagy muszlim akciótól. Ráadásul Ramon ezredes személye szálka volt az arab szemekben, mivel ő korábban mint fiatal pilóta még, részt vett az épülő iraki atomerőmű elleni 1981-es támadásban.

Az arab/muszlim akcióktól sikeresen meg lett védve a misszió, de a műszaki hibától nem sikerült: még felszálláskor egy apró sérülés keletkezett az egyik üzemanyagtartályon, s ez robbanást okozott leszálláskor, a sikló darabokra esett kb. ezer kilométerre a leszállóhely előtt, Texas légterében, 20 km magasságban, kb. 22 perccel a tervezett leszállási időpont előtt.

A hír gyorsan terjedt, pár perccel később már spontán örömünnepek törtek ki Izraelben az arablakta részeken.

De még nagyobb öröm lett, amikor a CNN egyenes adásában - melyet én is néztem - megjelentek egymás után az adatok, sok háttéranyaggal. Legnagyobb szenzációt egy magyarázó térkép okozott, mely jelezte a sikló haladásának vonalát, majd azon a katasztrófa helyét. Ott ugyanis fel voltak tüntetve a környező települések, köztük az egyik közeli: a Texas állambeli Palestine nevű kisváros.

A CNN szerkesztősége észbe kapott, a térkép 7-8 percig volt látható, aztán át lett szerkesztve, az új verzióról már hiányzott Palestine. De én is észrevettem, meg sokan mások is. S az utólagos kiszerkesztés csak még jobban felhívta a figyelmet az esetre.

Természetesen a texasi Palestine nevének semmi köze a mai palesztínokhoz, az USA-ban szokás bibliai neveket használni, ennyi az egész. Ráaádásul a texasi Palestine a XIX. sz. közepén lett alapítva, amikor mai értelemben vett palesztínok még nem is léteztek. Sőt, akkoriban az angol szlengben a "palesztín" név leginkább egy gúnynévnek számított, s nem az arabok, hanem a zsidók ellen.

De ezek részletek, az üzenet 2003-ban: az izraeli "háborús bűnös" meghalt Palesztína felett, Isten bosszúja! S ezt semmilyen magyarázat nem tudta feledtetni.

Na most ehhez képest legalábbis meglepő, hogy ma már szinte fasisztának számít az USA-ban, aki nem áll ki kritikátlanul a palesztínok mellett. (S ezzel nem akarom azt mondani, hogy a kritikátlan zsidópárti oldalnak igaza lenne.)

Az Arab News - angolnyelvű szaúdi napilap - másnapi címlapja:

A Bulgáriába érkező magyarok számára van pár rendkívül sajátos szokás, a ma is aktuális legfontosabb 8 dolog:

• bólogatás - nyilván ez a legismertebb: "fordítva" kell igent/nemet bólintani,
• születésnap - a születésnapos nem kap ajándékot, csak családon beül, azon kívül viszont ő ajándékoz: jellemzően bonbonokat oszt a kollégáknak, szomszédoknak,
• fürdőszoba - az alapvető fürdőszoba berendezés az, hogy nincs se zuhanyozófülke, se kád,
• tegezés/magázás - a kettő között az átmenet nem formális, kezdetben olyanok is magázódnak, akik Magyarországon sose tennék ezt, viszont a tegezésre átmenéshez nem kell megállapodás, sajátos még az idős emberek letegezése, ami Magyarországon tabu, Bulgáriában viszont a kedvesség jele,
• idegen filmek - nem létezik szinkron, vagy felirat van vagy hangalámondás,
• nincs semmi kora reggel - sokkal kevesebb bolt nyit ki reggel korán, mint Magyarországon, még reggelizőhelyek is alig vannak, Budapest központjában a gyorséttermek kinyitnak 7-kor, sőt akad. amelyik 6-kor is, Bulgáriában ez abszolút kivételes, a jellemző nyitás 8 óra, sőt van amelyik csak 9-kor,
• a ballagás túldimenzionálása - sokszor nagyobb ünnep, mint a házasság, különösen a középiskolai ballagás,
• a halotti jelentés - erről részletesen.

Ez egyenesen sokkoló a külföldiek számára: a halottak fényképeinek kiragasztása a falra, pl. bejárati ajtóra, "bérházakban" a kapura, a hirdetőoszlopokra. Ez jellemzően a halál után, majd az azt követő 40. napon történik, egyesek megismétlik az 1., 5., 10. és a további évfordulókon is. A halott hozzátartozói jellemzően A/5-ös formátumú halotti jelentéseket nyomtatnak, ezeken mindig szerepel a halott fényképe, pontos neve, az, hogy mikor halt meg, hány évesen, mennyi idő telt el halála óta, valamint sok esetben a jelentés tartalmazza a gyászoló hozzátartozók rokoni fokát is, néha valamilyen versike is van a lapon. Ezekből a gyászolók 100-200 példányt is csinálnak, majd szinte szórólapszerűen felragasztják olyan helyekre, ahol a halott élete során gyakran tartózkodott, így értesítve a szomszédokat, távoli ismerősöket a halálhírről. Így szinte nincs a nagyvárosokban olyan hely, ahol ne ütköznénk halotti jelentésekbe.

Aki nem csinálja, azt megszólják: "na, le se szarják a halott rokont, nem ragasztották ki a halotti jelentést, micsoda emberek ezek!".

De a halott temetésekor, majd a róla való megemlékezéskor még halotti ételt is szokás készíteni és körbekínálni. Ezen ételek legfontosabb eleme az édes főtt búza, melyet jellemzően porcukorral szokás megszórni. A szomszédoknak is szokás adni, de templomi szertartás esetében bárkinek, aki a templomban tartózkodik. Ha bolgár ortodox templomba megyünk és egy vadidegen a kezünkbe nyom egy papírtányért rajta főtt búzával, nagy tahóságnak számít visszautasítani, ugyanis ezzel egy halott emlékét sértjük meg. Sok esetben a főtt búza mellé kalács, sütemény, cukorka, bor is jár. A modernitás ide is betört, láttam már ortodox gyászmisén főtt búzát gumimackó-cukorkákkal keverve, porcukorral meghintve.

Kutyasétáltatás közben csináltam, íme egy közeli "bérház" bejárata:

Kinagyítva:

Az átlagember gyűlöli a kéretlen falragaszokat, de a halotti jelentés kivétel, ezt babona övezi, szóval normál ember nem tépi le. Ezeket jelemzően maguk a rokonok szedik le 1-2 hét elteltével.

A szokás nem ortodox keresztény, az oroszoknál pl. ismeretlen ez. Viszont a szokás létezik még a Balkán más részein is, muszlimok is csinálják (persze ott kereszt helyett félhold van rajta). llyenről nincs képem, Szófiában a muszlimok aránya 1 % alatti. Viszont a szófiai zsinagóga közelében láttam már Dávid-csillagos halotti jelentést falon és jelöletlent is, de a névből nyilvánvaló volt a halott zsidósága.

A bolgár kommunizmus alatt is létezett a szokás, de akkor volt ateista halotti jelentés is, azaz keresztmentes. Viszont akkor is kereszt volt a halotti jelentések 90 %-án. A nagyon elvhű embereknél volt ötágúcsillagos verzió is, de ezt még a rendszer hívei is röhejesnek tartották.

Vicces kedvű fanatikus politikai aktivisták időnként csinálnak élő emberekről halotti jelentést, vagy egyes intézmények ellen irányuló halotti jelentéseket. Íme két példa:

Lev Tolsztoj (1828-1910) orosz író monumentális főművének fő témája persze az Oroszország elleni francia támadás (1812), s ennek történelmi előzményei, majd utóélete. De van számtalan melléktémája is.

A regény főhőse Pjotr Bezuhov gróf, eredetileg vagyontalan, cím nélküli ember, az ország egyik leggazdagabb emberének, Kirill Bezuhov grófnak az egyik törvénytelen fia, aki az apja által neki folyósított zsebpénzből él. Pjotr nyugatos ember, külföldön - Franciaországban - tanult, magát Pierre-nek szólíttatja, s - ahogy az egész orosz arisztokrácia akkor - szívesebben beszél franciául, mint oroszul. Nyugaton a francia forradalom és Napoleon lelkes híve lett, majd be is lépett egy szabadkőműves páholyba, nagyon szeretne jelentős társadalmi és pollitikai változásokat Oroszországban.

Élete hatalmas fordulatot vesz azonban. Apja, halála előtt nemsokkal, váratlanul elismeri őt törvényes fiának, sőt őt mevezi meg örökösének is. Így Pierre hirtelen az ország 100 leggazdagabb emberének egyike lesz, birtokainak éves tiszta jövedelme 500 ezer rubel (ez mai vásárlóértéken kb. 20 millió dollár), plusz hivatalosan megörökli a grófi címet.

Oroszországban összesen kb. 300 grófi család volt. Ez volt a második legmagasabb nemesi cím, nála magasabb csak a hercegi volt, ilyen kb. 40 család volt. A hercegi családok szinte mind az első cári dinasztia (Rjurik) mellégágaiból jöttek, ill. egyes meghódított területek felső arisztokrata családjaiból: a korabeli orosz szokás mindig elismerte a meghódított területek rangjait, így voltak lengyel, grúz, litván, tatár, kalmük, stb. hercegek is - az 1812-es háború egyik hőse, Bagration herceg pl. grúz volt, a Bagration-dinasztia volt Grúzia királyi dinasztiája, mely Grúzia Oroszországhoz csatolása után természetesen elvesztette a királyi címét, de az át lett "váltva" orosz hercegi címre. (A cári család tagjai külön kategóriát képeztek, ők "nagyherceg" címet viseltek, ez nem volt azonban adományozható cím, csak beleszületni lehetett és nem lehetett továbbörökíteni se.)

A vagyon természetesen nem függött a címtől, Bezuhovék gazdagabbak voltak sok hercegi családnál. Többek között Pierre Bezuhov legjobb barátja Andrej Bolkonszkij herceg persze szintén gazdag családjánál is, ő a regény kettes számú főszereplője.

Pierre Bezuhov kitalált személy természetesen, de nagyrészt ez önéletrajzi alak, Tolsztoj saját magáról mintázta: ő is gróf volt, bár kisebb volt a vagyona, mint a leírt hősé, s ő is reformer alkat volt, bár ő sose volt nyugatos, nem volt szabadkőműves, inkább a miszticizmus és az anarchizmus keverékében hitt. Fiatalabb korában előbb szerencsejáték-függőségben, majd súlyos depresszióban szenvedett, végül az írói karrierje mentette meg őt az összeomlástól.

Pierre a hirtelen kapott vagyonnal immár a gyakorlatban is képes lépéseket tenni. Megélhetési gondja persze adddig se volt, apja évi 10 ezer rubelt folyósított neki zsebpénzként (mai vásárlóértéken ez 400 ezer dollár!), abból fényesen megélt arisztokrata szinten, de ez kevés volt nagyszabású terveihez. Most viszont úgy érezte, valóban képes komoly változtatásokat tenni. Álma: a valóságba is átvinni a szabadkőműves ideálokat az emberek egyenlőségéről.

S itt kezdődnek a bajok. Mivel Pierre nem nőtt fel földesúrként, kb. semmit se ért az egész gazdálkodáshoz. Összehívja birtokai intézőit (mai szóval: az ügyvezető igazgatókat), akik mind ravasz szakemberek, s persze jócskán lopnak is a rájuk bízott birtokok hasznából, így gyorsan átlátnak a naív és fiatal új főnökön. Eleinte megpróbálják elmagyarázni neki, hogy nem lehet semmit se reformálni, mert minden szétesik, s csak rosszabb lesz az eredmény, majd egyszerűen átverik Pierre-t: különböző látványos előadásokat szerveznek ki, hogy lássa, milyen sok a javulás a jobbágyok sorsában. A végén Pierre is érzi: eredeti terve a jobbágyok felszabadításáról katasztrófa lenne, s megelégszik ideiglenesen csak sorsuk javításával. Iskolákat, kórházakat hozat létre, csökkenti a terheket.

A valóságban a jobágyok sorsa rosszabb lesz, mert tőlük veszik el az intézők a "jóléti" intézkedésekre szükséges pénzeket. A fiatal földesúr hobbiját, hogy "jót" tegyen, is a parasztok fizetik meg. Rosszabb, mint egy "normál" földesúr, aki csak a szokásos tizedet és robotot kéri, de nem avatkozik bele a jobbágyok megszokott életébe. Oroszországban a jobbágyság alatt is megmaradt az eredeti szláv faluközösség mint intézmény, ez intézett mindent, ami nem tartozott a földesúr hatáskörébe, s ez volt a megszokott rend, s ebbe avatkozott bele a "hóbortos reformer" földesúr. (Aztán Leninék is erre hivatkoztak, azt állítva, a termelőszövetkezetek tulajdonképpen az eredeti faluközösségek visszaállítása.)

Pierre komolyan el is hiszi az egészet: "Milyen könnyűszerrel, milyen kevés erőfeszítéssel milyen sok jót lehet tenni" - jelenti ki büszkén.

Barátja, Bolkonszkij herceg világosítja fel végül: "Én házat építek, kertet telepítek, te meg kórházat építesz. Ez is, az is kellemes időtöltésül szolgálhat." - mondja, majd elmondja cinikus, de realista elméletét a parasztokról: a gazdag ember dolga a gondolkodás, ha ezt nem teszi, akkor szétesik, elveszti önmagát, majd öngyilkosságba menekül, míg a szegény ember dolga a fizikai munka, s ő is megsemmisül, ha nem ezt teszi, mert akkor elissza magát, majd megbetegszik és meghal. Tehát ha Pierre könnyíti a jobbágyok dolgát, akkor rosszat tesz nekik, hiszen idejük marad gondolkodni, amire viszont nincs pénzük. Most boldogok, mint az állatok, hiszen dolgoznak, élnek, de mi lesz, ha megkapják a gazdagok jogait a gazdagok lehetőségei nélkül? Az lesz, hogy frusztráltak lesznek, ingerlékenyek, kegyetlenek, egyre jobban eldurvulnak, képtelenek lesznek uralkodni magukon, ami miatt egyre szerencsétlenebben érzik majd magukat.

Pierre ezt harsányan ellenzi, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja, hogy lennének gazdagságra és gondolkodásra, valamint szegénységre és munkára rendelt emberek, de végül kiábrándul a szabadkőműves eszményekből. Családot alapít, s arra jut, a közvetlen környzetében kell jót cselekedni, nem hatalmas világmegváltó tervekkel fellépni.

Annak idején megkérdeztem belarusz nemzetiségű orosztanárnőmet, melyik film jobb, a Háború és béke amerikai vagy szovjet változata. Gondolkodás nélkül mondta "az amerikai", majd érezve, hogy ez így kevés "mármint mint film, szebb és látványosabb, csodás díszletek, jobb a forgatókönyv, csak egy baj van vele: semmi köze az eredeti regényhez, szóval ha azt kérdezed, melyik adja vissza a könyvet hitelesen, akkor persze a mi verziónk".

Régi ismerős a blog.hu világából: az identitászavaros, magyarellenes, ultraliberális blogger. Egykor mint Csehszlovák Kém nikk szerepelt. Eredeti neve - ha jól emlékszem, de lehet, hogy tévedek - Büdös Borzond.

Valahogy "szakértő" lett az Új Egyenlőségnél, s íme nyilatkozik.

Persze a srác, ahogy mindig, hazudik. Egyébként vicces gyerek: szabályosan megbetegszik amikor bármilyen jó dolog történik Magyarországgal. Most a srác dührohamot kapott: Szlovákiában nem az európai, hanem a "mucsai" jelölt nyerte az elnökválasztást, ez nem illik bele narratívájába, mely szerint Csehország és Szlovákia nyugat-európai országok, míg Magyarország közép-ázsiai ország.

Annyira idegesítő a srác, hogy még a műsorvezető is érezhetően felhúzza kissé magát, s Borzondtól konkrétumokat kér, melyeket persze nem kap meg.

Borzond annyit képes mondani, hogy Szlovákiában sajnos nem-európai, populista módszerekkel választást lehet nyerni, s erre a bizonyíték, hogy nem-európai, populista jelölt nyert. Tankönyvi példája a circulus vitiosus érvelési hibának.

A srác beképzelt sznob is. Régi sztorim vele, hogy Index címlapos cikkében azt írta "qui prodest?", idézve a latin mondást. Persze az ilyesmikre ugrani szoktam, szóval azonnal megjegyeztem, ez így értelmetlen, amit leírt, annak jelentése kb. "melyik használ?" vagy "aki használ?", miközben ő azt akarta írni, hogy "kinek használ?", ami viszont "cui prodest?".

Pedig nem is akartam belekötni, csak segítő szándékkal írtam, meg szeretem a klasszikus nyelveket népszerűsíteni.

A klasszikus latin sajátossága:

• a vonatkozó és a kérdő névmás szinte mindig azonos, azaz magyarul azonos a "kinek" és az "akinek", egyetlen kivétel az egyes szám alanyesete: a kérdő az quis/quid, a vonatkozó meg qui/quae/quod,
• van viszont egy mellléknévi kérdő névmás, ez mindig azonos a vonatkozó névmással: a különbség értékeltető úgy, hogy quis? = "ki?" általában, viszont qui? = "közülük (férfiakból) ki?".

Viszont a prosum szó (jelentése: "használ", mellesleg innen a "profit" szó) dativust igényel, mellesleg ahogyan ez magyarul is van, magyarul is "használ valakinek/valaminek". Azaz a qui alanyeset nem jó, ez így értelmetlen.

A dativus alak a cui, azaz cui prodest (kinek használ).

Persze sokan keverik a kettőt, nem először látom a qui és a cui keverését. Pedig még a klasszikus ejtés se azonos. A legtöbb latinista szerint a qui az "kwí", míg a cui az "kúj". A rómaiak nem voltak hülyék, nem véletlenül írták a kettőt különbözőképpen.

Persze a srác törölte hozzászólásaimat. De mindegy, ez csak egy extra adat volt a "szakértőről".

A Medián előrejelzése:

Ha az az eredmény igaz, ez a következő mandátumarányt jelenti:

• Fidesz: 11,
• Tisza: 6,
• DK: 2,
• Kétfarkú: 1,
• Momentum: 1.

Viszont ezek közül csak az első 3 biztos, a többi hibahatáron belül van. A hangulatot érezve (távolból ez még jobban is jön át), szerintem az eredmény kicsit más lesz. A Momentum nem tudja mit csináljon, le fog esni, a DK viszont tudja mit csináljon és csinálni is fogja, fel fog menni. S a Mi Hazánk is fel fog menni picit, éppen a bejutás fölé.

Szerintem tehát:

• Fidesz: 11-12,
• Tisza: 5-6,
• DK: 3-4,
• Mi Hazánk: 1-2,
• Kétfarkú: 1.

Alapvetően pozitív. Hiszen ez feles Fidesz-többség, bónuszként meg megszűnik a Momentum, az MSZP, s a Párbeszéd.

Nagyjából 60 %-át meghallgattam - átugortam az unalmas, ismétlős részeket.

Meg kell mondanom: baromire ügyes.

Talpramagyar Péter kiválóan adja azt, amit megkíván a pártatlan és jobbhíján-ballib réteg: alapvetően fideszes mondanivaló gondosan összekeverve ballib hívószavakkal. Akit a legjobban taszít: a ballib keménymag, dehát éppen ez a fő cél, hogy ők taszítva legyenek. Még a fideszes keménymagot is picit kevésbé taszítja az egész előadás.

Talpramagyar néha olyanokat mond, amitől minden magára valamit adó belpesti értelmiségi hátán feláll a szőr, s azonnal petíciót indít a "barna eső" ellen, majd 800-fős gigatüntit hoz össze.

Kb. felmondja a 2022 előtti Puzsér szövegét (talán ezért is ő lett választva "beszélgetőpartnernek"), bár nála nacionalistább és EU-szkeptikusabb kiszólásokkal.

Puzsér bele is próbált kötni, de Talpramagyar nem hagyta, túlbeszélte Puzsért, ami kemény teljesítmény, s Puzsér meg is adta magát, egyik sablonját se tudta elmondani, se a "Szent István a NATO-t választotta", se az "az oroszok lerohanják a világot" címűt.

Aztán a végére egyértelműen kiderült: nem őszinte ember saját elvekkel, hanem azt mondja, amit a célközönsége elvár tőle. Itt Puzsér megfogta őt a Pálffy-sztorival. Puzsér korrekten elmondta, Pálffy nem védte a pedofíliát, mire Talpramagyar meg elmondta, hogy igenis védte, miközben tudja, hogy nem igaz a vád.

Ahogy mondtam: egy erősen feljavított MZP-t készített el nekünk Soros gazda.

Amikor a vicc valósággá válik.

2007-2011 között írtam több cikket az úgynevezett antiglobalista mozgalom ellen. Véleményem most nem teljesen azonos, mint akkor, de kb. 90 %-ban ma is ugyanazt gondolom a témáról. (A cikk dátuma nem valós, honlapunkon a 2012 előtti cikkek mind 2012-re vannak datálva.)

Egyik írásomban felvázoltam a tipikus antiglobalista aktivista nyaralását. Íme a részlet: "Egyszer még ellentüntetést is szervezett ellenünk pár, a globalisták és a szabadkőművesek által felbérelt gyanús alak. Az egyik azzal vádolt minket, hogy mi a kubai rendszer hívei vagyunk. Ezt nem értettem. Én januárban Kubában üdültem 3 hetet, s mindent nagyon jónak láttam, amikor naponta többször elsétáltam ötcsillagos szállodám és a tengerpart között. Szép volt a svédasztal, sok pia volt, s a lányok is marha olcsók voltak, szóval nem értem miért ijesztgetnek folyton ezzel a Kubával minket! Hát persze, hogy híve vagyok a kubai rendszernek, nem is tagadom!"

Álmomban se gondoltam volna, hogy ez a valóságban is lezajlik. S mégis! Rubint Réka Kubában nyaralt, s csupa szépet és jót látott, probléma egy szál se.

Hihetetlen butaság...

"Fideszes" cikk a Mércében: kényszersorozásnak nevezik az újabb ukrajnai mobilizációt. Szentségtörés ez a ballib oldalon.

A ballib szabály szerint ugyanis csakis ujjongani szabad mindenért ami ukrán.

Orbán azzal szerezte a legnagyobb szörnyülködést 2022-es választási győzelmi beszédével, hogy benne gúnyos szövegkörnyezetben említette a kijevi teljhatalmú NATO-főkormányzó Zeli nevét. Napokig ment akkor az átkozódás az általam legtöbbet hallgatott magyar rádióban, a Klub Rádióban.

A propaganda által sugallt képpel ellentétben egyébként az ukránok nagy többsége nem fanatikus elmebeteg, akinek legnagyobb vágya életét adni Amerikáért.

Jelenleg is van több ukrán kollégám, de munkahelyen kívül is ismerek ilyeneket. Lehet, hogy ez csak véletlen, de egyikük se elmebeteg. Nem azt mondom, hogy a többség oroszpárti, mert ez nem igaz, ez kb. egyharmad arány, a többség a "hiba volt az egész, az oroszok és mi is hibáztunk, meg kell állapodni" nézeten van.

A mostani ukrán intézkedés, hogy katonaköteles férfiaknak nem intéz ezentúl az ukrán követség/konzulátus ügyet valójában kontraproduktív. Ismerős mondta, eddig nem tervezte, hogy orosz állampolgár lesz, de most rá lesz kényszerítve, hiszen érvényes papírok nélkül marad hamarosan, az orosz követség viszont mindenkit vár, 2-3 hónap az ügyintézés az állampolgárság megkapásához.

Már hallottam ukrántól a régi latin-amerikai Kennedy-viccet. Kennedy híres mondása 1961-ből: "Ask not what your country can do for you, ask what you can do for your country!" - ennek a latin-amerikai paródiája, hogy "Ask not what your country can do for you, ask what your country can do for America!". Ez mutatja a hangulatot.

Dübörög a kampány Bulgáriában. Itt se szimpla EP-választás lesz, arra az emberek negyede szokott elmenni, hanem dupla választás lesz, lesz parlamenti választás is. Szóval meglesz a 45-50 % részvétel is akár.

De a lényeg: közéleti műsorban kétszer is elhangzott az, amit én évek óta mondok.

Az egyik bolgár szakszervezet vezetője élő adásban képes volt elmondani, a korrupció témája kamu. Szó szerint azt mondta, nyugaton nagyobb a korrupció, mint Bulgáriában, csak ott legalizálva lett, míg Kelet-Európa még nem dolgozta ki a korrupció legalizálásának módszereit.

Bulgáriában a szakszervezetek ereje kb., mint Magyarországon: az aktív munkaerő kb. 15 %-a szakszervezeti tag. (Eddig 8 munkahelyem volt Bulgáriában, a közös pont: egyikben se működött szakszervezet.) Amivel jobb a helyzet, mint Magyarországon: csak 2 szakszervezet van, nem mint Magyarországon, ahol számuk csillagászati. Alapvetően úgy lett ez, hogy a rendszerváltozáskor egyrészt maradt a volt kommunista állampárti szakszervezet továbbélése, másrészt alakult egy antikommunista ellenzéki szakszervezet, ezek mindent lefedtek, majd mindkettő elvesztette eredeti politikai irányát, így ma van 2 szakszervezet, mindkettő teljesen politikamentes, s jellemzően együtt is működnek egymással. (Eredeti politikai irányuk annyira eltűnt, hogy pl. az egyik mostani új baloldali párt vezetője eddig az eredetileg jobboldali szakszervezet vezetőségi tagja volt.) Így kicsit erősebbek, mint a magyar szakszervezetek, mert legalább képesek azonos dolgokat képviselni.

Aztán pár nappal később egy közéleti tv-műsorban (én szinte csak ilyeneket és vetélkedőket nézek tv-ben) egy neves politikai elemző meg egyenesen azt mondta: azért mondják az emberek, hogy erős a korrupció, mert minden médiából azt hallják, hogy erős a korrupció, de a konkrét kérdésre "maga mikor lett korrupció áldozata?" a válasz az, hogy "soha", azaz a folyamat mesterséges és öngerjesztő.

Abszolút meg tudom ezt erősíteni. Minden statisztika szerint Bulgária az EU legkorruptabb országa. Az ország 15 éve EU-tag, s én itt éltem ebből 14 és fél éven keresztül. Hogy lehet, hogy nem látok korrupciót személyesen ennyi idő alatt, viszont folyamatosan találkozom korrupcióról panaszkodó emberekkel? Ami viszont érdekes: a korrupcióról panaszkodó emberek se láttak személyesen korrupciót, de biztosak benne, mert az "unokatestvérem szomszédja mondta, hogy azt hallotta".

Az persze biztos, hogy ha lenne egy cégem, mely állami/önkormányzati megrendelésekre pályázna, akkor lenne "korrupció", azaz ismernem kellene az adott döntéshozót vagy annak munkatársát, s viszonozni kellene a pályázat megnyerését, dehát komolyan hiszi bárki, hogy ez nyugaton ne így lenne?

Pánikolnak a hiszterolibbantak, összeomlik a világ!

A kisember viszont ásít. Amikor éber, akkor meg tapsol: jó dolog ez az összeomlás, bárcsak gyorsabb lenne!

Ugyanis itt nem a világ rohan összeomlásba, csak a felvilágosult polgári-liberális rendszer. A röhej az, hogy ezt még a kutató saját számai is igazolják, ezeket tisztességesen el is mondja, csak a következtetést nem vonja le.

Alapvetően ez a baloldal problémája: mind a marxisták, mind a progresszívek - itt a kutató az utóbbi csoporthoz tartozik - elemeiben felismerik a problémát, de teljesen abszurd megoldást kínálnak. Meg akarják menteni azt, ami a bajok oka, s ezzel együtt valahogy megoldani a bajokat.

Pedig a megoldás nyilvánvaló: az alapokot kell megoldani, nem a következményeket. Vissza kell térni a szakralitás normalitásáig. Addig meg csak jó hír ez az "összeomlás".

Bónusz: Para-Kovács külön vicces, megpróbál orbánozni, pedig itt tényleg semmi köze ennek a témához.

Leromboltak Budapesten egy ballib, magyargyalázó műalkotást.

Alapvetően a műalkotásokkal kapcsolatban az az álláspontom, hogy elvévülést kell számítani. Azaz lehet bármekkora marhaság, akkor is maradjon inkább, ha már sok ideje ott van ahol, legalább így koremlék.

Ha viszont valami friss, akkor ez az érv nem létezik, ilyenkor igenis az emberek véleménye dönt.

S persze minden egészséges közösség fellép saját gyalázása ellen. Azaz emelem nemlétezó kalapomat a ballib emlékmű lerombolói előtt.

Egyébként a ballibbant kerületi polgármester direkt azért tette oda a szobrot, hogy az le legyen majd rombolva a "nácik" által. De ez csak mellékszál.

Egy pillanatra tessék elképzelni: bárhol az USA-n kívül azt mondaná a kormányzat egy idegen cégnek "add át magadat helyi tulajdonosnak, különben betiltunk!".

Ha ez Oroszország lenne, akkor azonnali szankciókat fogadna el az EU és a NATO. Ha Magyarország, akkor meg összeülne az EP és megszólalna a budapesti amerikai nagykövet, aggodalmát kifejezve a szabadságjogok lábbal tiprása miatt.

A ballib médiák meg arról cikkeznének, helyi zoligarchák el akarják lopni sikeres külföldi vállalkozók cégeit.

De az USA esetében semmi gond.

S mielőtt vád érne, a kérdésben semmi elfogultságom nincs. Igen, a TikTok részére dolgoztam 2020 szeptembere és 2022 októbere között, de talán pont ezért van az egész szociális háló iránt az átlagnál negatívabb hozzáállásom: szerintem a TitTok egy marhaság. Én magam pl. a munkaviszonyom megszűnése után letöröltem telefonomról az alkalmazást, mert nem látom semmi értelmét használatának.

De ennek semmi köze a kérdéshez. A dohányzást, a balettet, az alkoholivást, a ritmikus gimnasztikát, s a vadnyugati filmeket is marhaságnak tartom, mégis kiállnék, ha ezeket bárki be akarná tiltani.

Az pedig igazi maffiamódszer, hogy "add át, különben kinyírunk".

Persze az USA-nak szabad. Még szabad. Amint tovább csökken a Szabadkőműves Mintaállam hatalma, mások fognak ugyanígy neki dirigálni. Akkor majd persze óbégatnak, de ez kellemes nóta lesz a kisemberek fülének.

Nem egy amerikai ortodox-keresztény honlapon egy listát tettek közzé. Állítólag az amerikai nemzetbiztonsági szervezetek a következő típusú szervezeteket és egyéneket kezelik potenciálisan gyanúsként:

Magyarul:

• Homoszexuális-ellenes,
• Bevándorlás-ellenes
• Muszlimellenes
• Fajgyűlölő
• Bárki, akinek elege van a fősodrú eszmékből
• Szélsőjobbos
• Antiglobalista
• Összeesküvéselmélet-hívő
• Vallásos fundamentalista
• Abortuszellenes aktivista
• Keresztény nacionalista
• Neo-konföderácionista
• Fehér-felsőbbségrendűség hívő

A fő baj itt: a legtöbb megnevezés abszolút gumikategória, bármit lehet érteni alatta. Talán csak az "abortuszellenes aktivista" és a "fehér-felsőbbségrendűség hívő" egzakt meghatározás, minden más számtalan értelmezésnek ad teret.

Persze érdekes a lista, azt jelzi, hogyan definiálja magát a hatalom. Kb. így:

• a meglévő rend támogatása (ez persze természetes dolog),
• kritikus nézetek elvetése, a hivatalos ideológia igenlése,
• szekularizmus, nemzetekfelettiség, emberek keveredése,
• az abortusz alapjogként meghatározása.

Afrikai cikkem után íme a többi is, de már csak a "problémás" neveket leírva.

Ázsia:

• Abu-Dzabi - nagyon örültem, amikor pár éve Orbánék lefejezték a Földrajzinév Bizottság nevű dilettáns sóhivatalt, sok marhaságokat találtak ki, ugyanis sajnos ostobaságuk szorgalommal párosult, na ez az egyik őrült ötletük: na most itt az arab ﺽ betű a kérdés, mely klasszikusan torokból ejtett "d", van ahol ma is ez és van ahol "z" lett (a helyiek ejtése a konkrét esetben inkább "z"), számomra rejtély ez a magyar "dz" átírás honnan lett,
• Phenjan - ez a leggyakrabban magyarul hibásan ejtett ázsiai városnév, sokan abban a szent hitben vannak, hogy ez amolyan középkori latin-görög "ph", melyet "f"-nek kell mondani, miközben nem, a helyes ejtés "ph", ahogy le van írva, szóval "phenjan", esetleg "penjan", ha a magyarban szokatlan "ph" kombinációt mellőzni akarjuk,
• Phnompen - tök ugyanaz az eset, mint a Phenjan, ez nem "fnompen",
• Szrí Dzsajavardhanapura Kótté - ez a kedvencem, ezzel lehet legjobban felvágni társaságban "na ki tudja mi Srí Lanka fővárosa?" alapon, sajnos itt a magyar átírás teljes káosz, hiszen semmi értelme annak, hogy ugyanaz a szó az ország nevében "s", a főváros nevében meg "sz", egyébként mind a "s", mind az "sz" jó, az eredeti hang a kettő között van, nekem inkább "s"-hez közelít, úgy hangzik, ahogy a modernkori oroszban az "щ" betűt ejtik nagyjából a 70-es évek óta, szóval én magyarul "Srí" alakban mondom inkább,
• Timpu - angol írással ez Thimphu, ami megfelel az ejtésnek is, azaz "thimphu", magyarul nem szokás az indiai hehezetes hangokat ejteni soha, még akkor se, ha - angol hatásra - leírjuk őket, lásd írva Gandhi, de ejtve "gandi", pedig az eredeti ejtés "gandhi", tulajdonképpen itt a magyar írással az a baj, hogy következetlen, egyszer "h"-t ír, máskor meg nem,
• Vientián - itt sokáig magyarul a francia verzió "Vientiane" volt divatban, a Vientián jobb, mert nem lehet félreejteni;

Európa:

• Chinvali - ez a tipikus félreértős név, a "ch" ejtése ugyanis "ch", azaz nem "h", nem "cs", nem "k", vagy más, a helyi név egyébként Chinval, de magyarul az orosz Chinvali -Цхинвали - verzió terjedt el,
• Helsinki - itt korábban gyakori volt a "helzinki" ejtés, szerencsére kihalóban van,
• Nicosia - ez csak az érdekesség kedvéért, az a ritka eset, hogy egy név annak idegen verziójában terjed el, ez egy latinosított görög név, miközben a helyi név egészen más - a normál ejtés a hagyományos magyar latin-ejtéshez alkalmazkodik,
• Stockholm - ez is csak az érdekesség kedvéért említem, a magyar "stokholm" ejtés német hatás, az eredetiben "sztokholm",
• Vaduz - itt néha ingadozás van a "vaduz" és a "vaduc" között, természetesen az utóbbi a helyes.

A többi kontinensen nemigen tudok prolémás nevet mondani.

A Kubával kapcsolatos cikkeim kapcsán felmerült mi a regionális elhelyezkedése az országnak régiós szinten. Hiszen így a legértelmesebb a helyzet megvilágítása.

Nos, az amerikai kontinensen 35 ország + sok egyéb függő terület van. Ezek közül 2 - az USA és Kanada - eleve kiveendő, hiszen ezek a gazdag magállami szféra részei. Szintén figyelmen kívül hagyható minden gyarmat, külbirtok, országrész, hiszen ezek szintje teljesen mesterséges - lásd nyilván jó az élet a Kajmán-szigeteken, hiszen ömlik oda a pénz számolatlanul vagy a Falkland-szigeteken magasabb az életszínvonal, mint Londonban, mert ott az egészet gyakolatilag finanszírozza a brit hadsereg.

Szóval csak 33 független államot érdemes nézni. A legjobb úgy elképzelni ha Európához viszonyítunk. 4 csoportot alakítottam ki.

Gazdagnak azt tekintem, ami eléri a nyugat-európai szintet. Ez egyetlen ország: Uruguay. Természetesen a nyugat-európai szegényebb országok szintjét éri csak el, de így is bátran gazdagnak mondható. Mondjuk azt: ez a spanyol életszínvonal.

Közepesnek azt tekintem, ahol az életszínvonal olyan, mint ami az EU-tag kelet-európai országokra jellemző. Mondjuk: magyar életszínvonal. Ide tartozik a kontinensen: Belize, Costa Rica, Mexikó, a szigetvilágban pedig Barbados, Grenada, St. Kitts-Nevis, St. Lucia, Trinidad-Tobago.

Szegénynek azt, ami a kelet-európai EU-tag szint alatt van, mondjuk ez az albán szint. Ezek: Antigua-Barbuda, Bahama-szigetek, Brazília, Chile, Dominica, Dominika, Ecuador, Guatemala, Guyana, Jamaika, Kolumbia, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, St. Vincent. Ezek közül meglepetés Chile, mely egyébként feljebb szokott lenni, de az utóbbi években válságban van.

S végül a nagyon szegények. Ezek az előbbi szint alatt vannak jelentősen. Mondjuk ez a mai ukrán vagy moldáv szint. Ezek: Argentína, Bolívia, Haiti, Honduras, Kuba, Salvador, Suriname, Venezuela. Az utolsó helyen természetesen Kuba van.

Argentína szinte sose szokott ebben a csoportban lenni, ez abszolút kivételes. Argentína 100 éve még Uruguay mellett volt, de aztán is a második csoportban. A legújabb válság levitte ide.

Kuba is mindig ebben a második csoportban volt. De, hála a forradalomnak, szívós munkával sikerült elérni a negyedik csoportot.