magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média


Végre egy bátor keresztény kiállás

Féltem, hogy Ungváry Zsolt bocsánatot fog kérni írása miatt. Az írás kifogásolt eleme az volt, hogy benne Donáth Annácskát szülei abortálják. Szerencsére Ungváry Zsolt kemény keresztény srácnak bizonyult: nemhogy nem kért elnézést, de még meg is magyarázta miért lenne helytelen ezt tennie.…

Tovább
197 komment

Kimenni csápolni

A világ egyik legbizarrabb dolga: kimenni üdvözölni a fontos embert, integetni neki. Hiszen semmi értelme, díszletek leszünk egy jelenetben. Gyűlésre menni, beszédet hallgatni az már más, de itt a szimpla integetés a cél. Állunk valahol, s várjuk, haladjon el a fontos ember, majd elhalad, látjuk…

Tovább
22 komment

Megint Alapítvány

Adtam még egy esélyt az Alapítványnak. Kár volt. Amikor 2021-ben megfilmesítették Asimov Alapítványát, nézni kezdtem az első évadot. Aztán nem bírtam végig nézni. A fő ok persze az volt, hogy ez nem megfilmesítés, hanem az eredeti alapján valami teljesen új. Plusz a sok pártdirektíva: a…

Tovább
64 komment

Furcsa bolgár alkotmány

A rendszerváltozás után Bulgária két súlyos alkotmányozási hibát is elkövetett. Egyrészt, hogy egyáltalán alkotmányozott. Hiszen erre semmi szükség nem volt, elegendő lett volna - magyar mintára - csak kivenni a kommunista alkotmányból a kommunista részeket, majd időt hagyni, hogy a dolgok…

Tovább
9 komment

Kollaboránsok!

A ballibekre mindig lehet számítani. A mostani augusztus 20-i ünnepen a fő téma nem az lett, hogy miért van fasiszta tűzijáték. Én egyébként alapból tűzijáték-ellenes vagyok, marhaságnak gondolom, de amióta a ballibek elkezdték támadni, valahogy kezdem meglátni benne a szépet. De most hatalmas…

Tovább
21 komment

A jó irodalom

Az írott szövegből van alacsony és magas szint. Az alacsony szint lényege: egy adott elképzelést népszerűsíteni, mégpedig kizárólagos jelleggel. Jellemzően ilyenek pl. a kampányszövegek. A magas szint viszont gondolkodást ösztönöz, nem ad egyértelmű választ, hanem csak egy adott értékrendet…

Tovább
45 komment

Miért nem lázadsz?

Viszonylag közeli ismerősöm: az átlaghoz képest csillagászati fizetéssel egy úgynevezett civil szervezetnél. Persze nem az aktatologató és koordinátor kategória, azok nem keresnek többet, mint egy irodai munkás normál cégnél, hanem középvezető ember, szóval ez a "tanácsadó", "projektfelelős",…

Tovább
148 komment

A nőre kezet emelés liberális paradoxona

Furcsa dolog a modern liberalizmus: egymásnak ellentmondó dolgokat kell egyszerre állítani. Hiszen egy részről azt kell hangoztatni, hogy a nők és férfiak között egyenlőség van, bármi megkülönböztetés elavult fasizmus. Sőt - fokozott verzióban - a nem eleve egy társadalmi konstrukció, legalább…

Tovább
17 komment

Hülye Pál

Milyen gyorsan lehet az ember szabadságharcosból hétpróbás bűnöző - szinte hihetetlen! Pavel Durov (neve magyarra fordítva: Hülye Pál) a VK és a Telegram megalapítója pár éve még hős volt a liberális médiákban. Ugyanis 2018-ban nemet mondott az orosz titkosszolgálatoknak, amikor azok hozzáférést…

Tovább
11 komment

Buzonális egyházat!

Nemrég bukkantam rá: a katolicizmus "megújítását" követelő nyakikgomboltak honlapjára. Önleleplező, gyomorforgató olvasmány. A cél tulajdonképpen a mai Németországban a katolicizmusban már többségben lévő Synodaler Weg mozgalom meghonosítása a magyar katolicizmusban is. A Synodaler Weg 5 éve…

Tovább
23 komment

Gyermektelen macskás nők

Hörög a halivúdi celebvilág Trump alelnökjelöltjének kijelentése miatt, hogy „gyerektelen macskás nőknek” és "gyermektelen emberek" irányítják Amerikát. Pedig a kijelentés teljesen igaz. Aki nem képes normál családot létrehozni, az miért akar társadalmat irányítani? Ez alól csak az képezhet…

Tovább
90 komment

S miért ne hagytuk volna?

A neves megmondóember magyar- és keresztényellenes szózata őszinte. Az a baja, hogy a nép hagyta, ne valósuljon meg az a nyugatos, modern, kapitalista, polgári álom, amiről a rendszerváltozás szólt. S személyesen is érintett vagyok. Én is hittem fanatikusan ebben az álomban, nagyjából…

Tovább
32 komment

Sztálin, a bázisdemokrata

Csodacikk a Mércében, annak testvérlapja, a Fordulat kapcsán. Míg a Mérce alapvetően ballib, néha kommunista cikkekkel, addig a Fordulat őszintén komcsi. A valóságtól való rugalmasan gyorsuló elszakadás mintapéldája az egész mű. A legjobb az egészet viccnek felfogni, mert különben a másik…

Tovább
22 komment

Kossuth ükunokái tiltakoznak

Kossuth ükunokái tiltakoznak, mert a balatonfogasi Kossuth utcában a megkérdezésük nélkül a padok zöldre lettek festve! Ők kék-sárga csíkos színt akartak volna. Hadd tiltakozzanak. Majd megunják és hazamennek drogozni! Ilyen ez az uborkaszezon. A belpesti feketeöves libbantak éppen…

Tovább
46 komment

Háromfajta komcsi

A magyar kiküldöttek között Kubában a 80-as években igazi esettanulmányokat lehetett volna csinálni, mi az a 3 embertípus, amit a kommunista eszme és rendszer kinevelt. Az ember jelleme leginkább akkor jön ki, ha ő van felül, erős pozícióban. Gyenge pozícióban ugyanis könnyű jó embernek lenni,…

Tovább
12 komment

A képmutatás magasiskolája

A ballibek nagyon jól csinálják ezt: ha nem vesztenek éppen, kreálnak maguknak vesztes ügyet. A képmutatás magasiskolája egyébként ez az ügy: mindenki tudja miről van szó, de egyesek - politikai okokból - úgy tesznek mintha nem értenék mi van. Pedig elég lenne, ha a legtöbb ember…

Tovább
66 komment

A főszakértő

A ballibbant szellemiség egyik főbűne a szakértőség mítosza. Természetesen olyan területekre igaz ez, ahol valójában elméletek versenyeznek egymással, s nincs egyetlen "szakmai" igazság. Mert a természettudományos szférákban jellemzően tényleg van szakértőség, azaz létezik valami általánosan…

Tovább
16 komment

Öröklés nélkül lakás

A ballib szigetlakók felfedezték a Zorbán újabb szörnyű bűnét: öröklés nélkül szinte lehetetlen saját ingatlant vásárolni! A valóság persze nem zavar senkit: ez a helyzet az egész világon. Ami a relatív lakásárakat illeti, ezek gyakorlatilag az egész világ borzasztó drágák. Ennek oka: ahol…

Tovább
169 komment

Dollarizáció

A dollarizáció azt jelenti: egy adott ország lakossága nem veszi komolyan országa hivatalos pénznemét. Fokozott esete: eleve más pénznemet használnak. Enyhébb esete: a hivatalos pénznemet használják, de mindent idegen valutában számolnak, folyamatosan átváltva az aktuális árfolyam szerint.…

Tovább
48 komment

Européer fiatalok

Érdekesek ezek a Ballib Szigeten drogozó fiatal nyugatiak. Rendkívül műveltek, tájékozottak. Itt pl. az angol - legalábbis kiejtése alapján angol - csaj fel van dúlva, hogyan lehet Zorbán 14 éve miniszterelnök, mivel demokráciákban korlátozott a mandátum. Van egy kis gond ezzel: Angliában se…

Tovább
32 komment

A ballib diplomácia alapjai

Hosszasan tanulmányoztam a ballib szakértők és kommentelők álláspontját a külpolitikával kapcsolatban. Sikerült levonnom a főbb alapelveket. Íme a 8 alapvető: Mi a helyzet, ha az erősebb felhasználja erőfölényét saját érdekei érvényesítésére? ha az erősebb a nyugat, akkor: Ez van, ez a…

Tovább
6 komment

Miben sántikál a Tóth Zoltán?

A ballibek kedvenc választási szakértője ismét nagyot halandzsázik. Persze közismert, Tóth Zoltán nem ért a választási rendszerekhez. Valójában a vágyait vetíti ki. A következő baromságokat mondja el, kiválasztottam a 8 legnagyobb csúsztatást: egy - A választójog tágítása az ugyanolyan…

Tovább
14 komment

Nehéz dolog a szikrázás

Nehéz lehet a Szikra Forradalmi Kommunista Mozgalom élete. Előbb le kellett szervezni 25 fő közönséget a forradalmi eseményre, azaz a Szikra Táborra. Szerencsére pár liberális eljött önként is. De aztán még 5 fő ellentüntetőt is biztosítani kellett. Hiszen akkora korszakalkotó egy ilyen Szikra…

Tovább
39 komment
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása