Hogyan is működik a neokolonializmus? Alapvetően a rendszer az, hogy a volt gyarmattartók kivonulnak egy adott országból, maguk helyére tesznek egy hozzájuk hűséges helyi elitet, akik aztán mindenben kiszolgálják őket. Olcsóbb, hatékonyabb, kevesebb erkölcsi nehézséget okoz: a rendszer fenntartásához szükséges erőszakot immár nem nyugatiak csinálják, hanem helyiek, viszont ugyanúgy folyik a pénz nyugatra, mint korábban.

Aztán amikor bekövetkezik a "katasztrófa", pl. megdől a nyugatbarát helyi elit hatalma? Ha egy adott országban helyi erők sikeresen megdöntik a volt gyarmattartók által fenntartott elitet, a megoldás egyszerű: ezeket az országokat a nyugati politika, a nyugati médiák szörnyű diktatúrákként rágalmazzák, s mindent megtesznek az ilyen kormányzatok megdöntéséért, hiszen vissza kell állítani a "demokráciát", értsd: a nyugat hatalmát.

S ha valahol egyszer véletlenül tényleg demokrácia lesz? A lakosság ilyenkor mindig a volt gyarmattartók által fenntartott elit ellen szavaz, amit persze sose fogad el a nyugat, hiszen ez nyilvánvaló választási csalás.

2014 decemberében nagy balszerencse ért. Kénytelen voltam elmenni egy kétnapos céges kommunista szombatra, liberálisul tímbildingre.

Nem lehetett egyszerűen nemet mondani, minden főnök nyaggatott, nem tudtam semmi kamuokot találni a kimaradásra.

Szóval szombat reggel megjelentem a munkahelyemen, majd felszálltam a bérelt céges buszra, mely 2 és fél óra alatt elvitt minket egy egyébként kifejezetten kellemes hegyvidéki üdülőhelyre, ott is egy meglehetősen jó, termálvízes forrás mellé épült szállodába.

Azzal vígasztalódtam, hogy útközben hallgattam valamit a telefonomon fejhallgatómmal, s fényképeztem. Aztán a helyszínre megérkezve beszélgettem két normálisabb kollégámmal. Az igazi esemény este volt.

Jött a buli, az evés, ivás, tánc. Miután ettem eleget, egy óvatlan pilanatban, amikor senki se figyelt, úgy 23 óra körül elmentem a vécébe, majd onnan a szobámba. A többiek hajnalig üvöltöttek. A legkeményebb mag részeg lett, majd elkezdett kerti bútorokat dobálni a medencébe. Kinéztem az ablakon egy idő után, hátha nem vetkőzik valamelyik kolléganő, de nem, ilyesmi nem zajlott, így nyugodtam aludtam tovább.

Reggel fel is keltem időben, fél 7 körül. Mivel a szálloda alapból termálvízes turizmusra épült, keresni kezdtem a lehetőségeket. Meg is találtam az alagsorban a rendkívül kulturált kinézetű szaunákat. Az egyiket beüzemeltem, majd beültem. 50 percig üldögéltem bent, aztán kimentem a hideg vizes medencébe, mely mellett pár kolléga részegen aludt, majd visszamentem a szobába zuhanyozni. Aztán szembejött a főnök, aki éppen fogta az egyik tökrészeg kolléganőt, láthatóan szex is volt nemrég. A főnök zavartan rámnézett, majd azt mondta "ami a tímbildingen zajlik, az a tímbildingen marad", mire én bólintottam, ő meg rám mosolygott. Aztán reggelizni mentem, minden étkezést a cég fizetett.

11 körül szerencsére elindultunk haza. 15-re otthon voltam, a lakásomban. Nem szeretnék soha többet tímbildingre menni, azóta minden munkahelyemen sikerült ez alól kibújnom, bár hozzáteszem, a szálloda végülis egy teljesen jó hely volt.

A kreol az a nyelvállapot, amikor egy adott, nyelvileg heterogén lakosság megtanul, pontosabban kialakít egy közös új nyelvet, mely azonban csak kiegészítő szerepet játszik.

A legjobb példa erre a karibi angol kreol nyelvek. Eredete: az Afrikából behurcolt néger rabszolgák nem tudtak se egymással kommunikálni (hiszen nem mind ugyanabból a törzsből származtak), se fehér gazdáikkal (akik meg csak angolul beszéltek). Így kialakult egy sajátos, egyszerűsített angol nyelv sokféle afrikai hatással. Talán egyik legérdekesebb példa a jamaikai nyelv, a jamaikai angol kreol, helyi nevén: patwa.

2-3 nemzedék alatt a jamaikai néger rabszolgák eredeti nyelve kihalt, mindenki már csak a patwát beszélte, s - iskolázottsági szint függvényében különböző szinteken - a "normál" brit angolt. A patwa tehát nem lett pidzsin nyelv - a pidzsin olyan kreol, mely egy adott lakosság anyanyelve.

Tehát Jamaikában az angol az anyanyelve a lakosságnak 300 éve immár. Ez természetesem jamaikai angol nyelvjárás, mely nem azonos a szabványos brit angollal, de nem is áll messzebb a brit angoltól, mint pl. az amerikai angol.

Mára a jamaikai nyelvhelyzet az, hogy mindenki kétnyelvű. Minndenki beszél mind jamaikai angolul, mind patwául, de nem mindenhol. Pl. írásban soha nem használják a patwát, sem olyan szóbeli helyzetben, ami "fontosnak" minősül: iskola, munkahely, politika, tudomány, stb. S sose használják idegenekkel se, sőt a jamaikaiak kifejezetten utálják, ha idegen próbál patwául beszélni, ezt amolyan betolakodásnak tekintik.

Van a dologban művetségi elem is: minél műveltebb valaki, annál kevésbé beszél patwául, de a legműveletlenebbek is beszélnek jamaikai angolul tökéletesen, s legműveltebbek is patwául családi környezetben.

Hozzáteszem: vannak kreol nyelvek, melyek önálló, erős nyelvekké fejlődtek, de pont a patwa nem ilyen: sose létezett igény a jamaikaiakban, hogy az angol helyett használják, mindigis csak amolyan nemzeti identitási elem volt, mely kiegészítette az angolt.

A nagy cégek egyik rituáléja a munkaköri leírás. A valósághoz ritkán kapcsolódik.

Eleve ezek a leírások semmit se jelentenek a legtöbb esetben. Amikor először kaptam munkahelyi leírást, 5 oldal volt, gyakorlatilag a világmindenség összes elképzelhető feladata benne volt, az első oldalon pedig pár május elsejei típusú jelszó is díszelgett.

Oda is mentem közvetlen főnökömhöz megkérdezni, rámutatva az első pontra, ami kb. úgy szólt, hogy "distinctively and dynamically maximize diverse client-centered best practices", hogy ez mi a fenét takar, ő azt mondta, ez csak formalitás, ne olvassam, csak írjam alá. Magyarul: az se érti, aki írta. Így nem is olvastam el alaposan, csak aláírtam. Mondanom sem kell, soha senki többet nem hivatkozott a munkaköri leírásra.

Bulgáriában a legbiztosabb választási manipuláció módszer a szavazatvásárlás. Gyakorlatilag nem lehet lebukni vele, szemben mondjuk a láncszavazásos módszerrel.

A sötét Balkánon ez a fő módszer a kezdetek óta.

S mára sikerült megtalálni az ellenszert is. Mert évekig az volt a módszer, hogy nyíltan üldözték, de ez abszolút hatástalan és hatékonytalan, hiszen a módszer megfoghatatlan.

A legújabb módszert cigány aktivisták találták ki (hiszen a szavazatvásárlás fő "ügyfelei" a cigányok), a lényege az, hogy azt tanácsolják az embereknek, fogadják el csak a pénzt, majd szavazzanak arra, akire akarnak, de soha arra, aki fizetett nekik. Amióta ez megy, drasztikusan csökkent a szavazatvásárlás.

A legálisan vett szavazat módszer se működik: Bulgáriában ugyanis ez lehetséges legálisan is, ennek módja, hogy választási megfigyelőnek neveznek ki embereket, amit szabad pénzzel honorálni, s mivel nincs korlát, akár több tízezer megfigyelő is kinevezhető. A bukás ott jött: egy ebben utazó üzletember-politikus csúnyán elbukott, ugyanis kevesebb ember szavazott a pártjára, mint ahány megfigyelőjük volt, azaz az emberek felmarkolták a pénzt, majd másra szavaztak. Az én saját apósom is ezt csinálta egy alkalommal.

Kétszer is írtam a most is zajló bulgáriai tüntetésekről - itt és itt -, a leírtakat nem ismételném meg. Viszont 2 hete megjelent egy cikk a témáról a Mércében, ezt kommentálnám röviden.

A cikk alapvetően jó, s nagyon jó lenne, ha nem lennének benne - politikai okokból - erős hamisítások.

A szerző merészen leír, de legalábbis érzékeltet 2 fontos tényt:

• a "korrupcióellenes harc" lényege: elégedetlenség, hogy nem mi vagyunk a "korrupció" haszonélvezői, hanem valaki más,
• az ilyen tüntetásek mozgatói a középosztály, annak is a felsőbb része, az alacsony rétegeket az egész teljesen hidegen hagy.

Amit szintén megemlít: a bolgár főügyész leváltásának követelése mögött az áll, hogy az lecsapott a kormánnyal nem baráti viszonyban álló oligarchák üzleti érdekeire. Ugyanis Bulgáriában - szemben Magyarországgal - valóban léteznek oligarchák. Emlékeztetnék: az "oligarcha" nem gazdag embert jelent, hanem olyan embert, aki vagyona révén meghatározó politikai befolyással rendelkezik. Ilyen ember Magyarországon nem létezik, sőt sose létezett. A magyar rendszer egyik pozitívuma - sok negatívuma mellett -, hogy sose tudtak kiemelkedni oligarchák, azaz a magyar politikát máig politikusok alakítják, s nem mögöttük a szálakat mozgató üzletemberek.

S most ami a cikkben a manipuláció. Hogy nincs Bulgáriában baloldal. Hát persze, pont azért nincs, mert megszüntetése az egyik eleme volt a nyugati integrációnak. A volt kommunista párt utódja, a Bolgár Szocialista Párt a 90-es évek végéig erősen baloldali volt, s a párt liberális fordulata feltétele volt az euroatlanti integrációnak. (Hozzátenném, a BSZP ma is kevésbé liberális, mint magyar verziója, az MSZP.)

S a bolgár újbaloldal? Az nem létezik a valóságban, még a magyar helyzethez képest is minimális.

A cikk megemlíti Vanja Grigorovát, aki szakszervezeti aktivista, nem politikus azonban. S elhallgatja, hogy Grigorova a jobboldali szakszervezet aktivistája!

Bulgáriában is kisebbséget alkotnak a szakszervezeti tagok, de az extra alacsony magyar adathoz képest a helyzet jobb: míg Magyarországon a dolgozók alig 11 %-a szakszervezeti tag, addig Bulgáriában az arány 23 %. A bolgár szakszervezeti mozgalom jóval egységesebb, mint a magyar: míg Magyarországon számtalan, egymással harcoló szakszervezet van, addig Bulgáriában a szakszervezeti tagok 95 %-a két nagy szakszervezeti szövetséghez tartozik: az egyik "baloldali", a volt kommunista szakszervezet jogutódja, a másik "jobboldali", a volt antikommunista ellenzék tagjaként kezdte működését. Nevezett Grigorova az utóbbinak az aktivistája.

A cikk azt írja "(Grigorova) a 2019-es európai parlamenti választásokon már csupán a szavazatok fél százalékát szerezte meg" - mintha valaha is többet szerzett volna. Megemlítésre kerül az isztanbuli egyezmény, melyet Grigorova támogat, erről a cikk azt írja, az egyezmény ellenzője a jobboldal, miközben a valóságban éppen a bolgár szocialisták indították meg 2 éve az isztanbuli egyezmény ratifikációja elleni kampányt.

S még valami: se a jobboldali, se a baloldali bolgár szakszervezet nem támogatja a szófiai tüntetéseket.

A ún. konzervatívizmus sose volt egyéb, mint gazdasági ultraliberalizmus, mérsékelten liberális kultúrpolitikával. Szükség rá ugyanúgy nincs, mint a "fajtiszta" liberalizmusra.

Sőt, ma már ez se igaz. Egymás után vezetik be pl. a nyugati konzervatív pártok a homokos "házasságot". Azt szoktam mondani: a mai konzervatív az 50 évvel ezelőtti liberális, a mai liberális pedig az 50 évvel későbbi jövőbeli konzervatív.

A konzervatívizmus mindig csak reakció volt a liberalizmusra. A liberalizmus alapjaival egyetért teljes mértékben a konzervatívizmus, de kicsit lassabb, szervesebb haladást akar.

A történelem kereke becsengetett, s a konzervatízmus kéretik elfoglalni helyét a történelem szemétdombján.

Nyilván semmi gond a konzervatívizmussal, ha a progresszívizmus ellentétjeként használjuk, de ez nem politikai ideológia.

A 90-es évek közepéig nagyjából progresszív-liberális voltam, valamikor 1993-1994 között álltam át, még az 1994-es választás előtt. Aki később azt mondta, köpönyegforgató vagyok, annak mindig ezt a tényt mondtam el: éppen a progresszív-liberális erők történelmi, hatalmas választási győzelme előtt pártoltam el tőlük - miféle köpönyegforgató az, aki ilyet tesz?

De volt valami amit még liberálisként se értettem: hogy miért csinálja azt a a Pető-körüli agytröszt, amit tesz. (Emlékeztető: Pető Iván 1992-1997 között volt az SZDSZ elsőszámú vezére.) Persze értettem a mögöttes logikát: liberális pártot csinálni az MSZP-ből, ennek érdekében a Tölgyessy-típusú konzervatívokat kiűzni az SZDSZ-ből. De akkor is láttam: ez hülyeség. Ezzel ugyanis az SZDSZ magára veszi a kádárizmus összes negatívumát, míg a pozitívumokat önként átadja Csurkának. (Akkor még a Fidesz nem volt tényező, s eleve még a liberális térfélen játszott, majd a két térfél között ugyekezett egy új pólust csinálni, persze sikertelenül, Magyarországon soha senkinek nem sikerült ez.)

Persze megértem, pragmatikusan és rövid távon igaza lett Petőéknek, hiszen tény, hogy 1994-ben hatalmas győzelmet sikerült elérni az immár egyesült MSZP-SZDSZ tengelynek. Csakhát hosszú távon ez hatalmas kár lett:

• megszűnt a liberalista alternatíva mint önálló erő,
• megszűnt a modern baloldal esélye is.

Mindezek helyett lett a ballib zagyvaság, azaz jobbos program balos jelszavakkal, s bár ez akkor működött, mindenképpen hosszú távon ez esélytelen volt. Persze akkor a nemzetközi környezet is ezt akarta. Az egyébként történész Pető képtelen volt történelmi léptékben gondolkodni.

Akkor azt hittem, lesz majd egy baloldali párt, mely felmondja a ballib konszenzust, s megy az SZDSZ és az MSZP is a temetőbe. Abból indultam ki: az egész rendszer igazságtalansága baloldali reakciót fog szülni.

Hozzáteszem: azt akkor álmomban se gondoltam volna, hogy ez az áttörés jobbról fog megtörténni, s éppen a Fidesz lesz az, mely megvalósítja mindezt.

A többi már történelem. A Fidesz 1996-1997-re felhagyott egy jobb és bal közti önálló centrista liberális-konzervatív pólus tervével, átállt a jobboldalra, majd nagy erőkkel - és sok ellenállást leküzdve - elfogadtatta magát a jobboldali törzszavazókkal. Közben le kellett rombolnia minden létező jobbos alternatívát, ez az MDF-et és a kisgazdákat jelentette.

Csak nyugodtan, szépen, ahogy a liba gágog a réten.

Az alappont: dolgozni rossz dolog, ebből indulj ki! A munkavállalásnak egy értelmes célja van: a fizetés.

Sose fogjuk jól érezni magunkat egy munkahelyen se, ez eleve szögezzük le. Azaz kisebb és nagyobb rossz között választhatunk csak.

Na most, a munkaidő lényege: valahogy kíbirni, a lehető legkevesebbet dolgozva.

Ha bármi baj van, keressünk új munkahelyet. Ezt baj nélkül is érdemes folyton keresni, mert ha nem tesszük, elmulasztjuk esetleg a jobb ajánlatokat.

Sose tervezz hosszú távra!

Legyünk mindig hitelesek. Rossz, aljas jellemre vall, ha korábban lelkesen tapsoltunk a főnöknek, majd felmondási idő alatt szemétkedünk. Ahogy dolgoztunk korábban, úgy csináljuk ezt a felmondás alatt is. Se kevesebbet, se többet ne dolgozzunk! Mindkettő infantilis, éretlen jellemre vall.

Mindig az objektív igazságot mondjuk volt munkahelyünkről, sose becsméreljük, csak mert elmentünk onnan. Ez egyrészt hiteltelen magatartás, mintha a volt csajunkról híresztelnénk utólag milyen ronda teremtés, ráadásul kontraproduktív is, esetleg később visszamegyünk elhagyott munkahelyünkre, vagy olyan helyre megyünk, mely jó kapcsolatban áll lealázott munkahelyünkkel.

Jéghideg fej, forró szív és tiszta kéz!

Komoly ember eleve tudja, hogy semmit se szabad komolyan venni egy munkahelyen. Nem mondom, hogy ne dolgozzunk, azt se, hogy szabotáljunk vagy lopjunk, ezek ugyanis értelmetlen és erkölcstelen eszközök.

De aki idősebb, s akinek emiatt hatalmas tapasztalata van a kommunista rendszerből, az tudja: a szövegeket nem szabad komolyan venni.. Ahogy a múlt rendszerben a "mondd meg a véleményedet", ugyanaz most a "légy proaktív": ha tényleg szót fogadsz, nagy bajaid lesznek.

Szóval: a munkahelyed nem az életed, így ne foglalkozz vele, csak amennyit kénytelen vagy a bér megkapása miatt. S rögtön jobban fogod magadat érezni.

Komolyan - feltételezve, hogy hiszünk a szövegnek -, minek is proaktívnak lenni? Ez legyen a tulaj és a felső vezetés dolga, az egyszerű dolgozónak mindegy, jól megy-e a cégnek vagy sem. Majd hülye leszek ingyen tanácsokkal növelni a kulákok profitját!

A "termelékenység" egy liberális varázszó. Létezik, de nincs valós tartalma.

Egy példa: ha a tőkés szabadon garázdálkodhat, akkor a munkásának fizet 100 egységnyi pénzt, ha viszont megszorítjuk a szarvát, akkor 500-at.

Tök ugyanazt csinálja mindkét esetben a munkás. Csak az utóbbiban ki lett harcolva a magasabb bér. Így magasabb lett a "termelékenysége".

Ezek a csúnya oroszok egyszerre gonoszak és tehetségtelenek. Hiszen olyan szupermérget fejlesztettek ki, amitől soha senki se hal meg. Ki érti ezt?

A Navalnij-akció csúnyán elbukott, most kitervezői igyekszik arcukat menteni, s egyre jobban belegabalyodnak saját hazugságaikba. Nem elég, hogy a 2 héte még állatólag javában haldokló Navalnij ma makkegészségesen mosolyog, de már arra is emlékszik a neves orosz hazaáruló, hogy személyesen Putyin vitte be szobájába a gyilkos mérget.

Ha más nem marad, a lapos Földet rettegésben tartó földönkívüli gyíkemberek is lesznek a jövő héten Soros és a CIA közösen rosszul megírt darabjában.

A jóság nem valamiféle anyagi izé, mely ideiglenes szükséges. A jóság maga az ember lelkének gyümölcse. S mindig szükséges. Olyan mint a létezés.

A szabadság szintén alapvető, a rossz szabadsága is, de különösen a szükség van az emberek tájékoztatására. Mert a modernitás acélketrecébe zárt lélek sokszor annyira el van nyomva, hogy nem marad ideje körülnézni se.

Különösen most, a kései liberalizmus hanyatló-dekadens szakaszában hatalmas gonoszságot sugároznak a rendszeruraink által vezérelt médiabirodalmak. Ezért van hatalmas szerepe a sok kis, antiliberális civilnek, meg az őket segítő erősebbeknek.

Már eleve a pluralizmus nagyon hasznos. Ez ugyanis sok embert elgondolkoztat: vajon a hivatalos és kötelező liberális narratíva az egyetlen-e, amin keresztül nézendő a világ? S ez sokaknak kezdő pont ahhoz, hogy lelkük féllelegezzen.

A liberalizmus, a kapitalizmus likvidálása nélkül nem lehetséges jólét. A kapitalizmus ugyanis eleve antidemokratikus, s egyik ismérve éppen az általános jólét ellenzése. Persze nem szavakban, de cselekedetekben.

Szerencsére ez a század az utolsó évszázada ennek a rendnek.

Most megy le lassan a klasszikus, "demokratikus" verzió, jön az autoritárius kapitalizmus, majd az is összeomlik. Jó hír.

Minden más híreszteléssel ellentétben, a "jobboldal" és "baloldal" szavaknak nincs értelmük a polgári kor előtti időkben.

A baloldal-jobboldal elhatárolódás jelentése: hol áll a tőke-munka ellentétben. A baloldal a munka oldalán áll, s két fő verziója:

• mérsékelt baloldal (középbal), mely elfogadja a polgári, liberális demokráciát, annak gazdasági rendszerével együtt, s abban hisz, hogy benne reformokat kell végrehajtani a nagyobb újraelosztás, ezáltal a nagyobb társadalmi igazságosság érdekében - a tipikus példa erra a szociáldemokrácia, annál jobbra állnak a szociáliberálisok, balra pedg a manapság elsősorban zöld progresszívek,
• radikális baloldal (szélsőbal), mely a polgári, liberális demokráciát meg kívánja dönteni, mert azt állítja, annak gazdasági rendszere nem reformálható - a tipikus példa a kommunisták, annak több változata, s még radikálisabbak az anarchisták.

A jobboldal ezzel szemben a tőke oldalán áll. Ennek mértéke változó. A hagyományos liberálisok a tőke mindenhatóságában hisznek (különösen a libertáriánusok), míg a másik oldalon a kereszténydemokraták (s különösen a keresztényszocialisták) a keresztény értékeket igyekeznek keverni a liberális elvekkel.

Az külön kérdés, hogy a jobboldal a társadalmi (azaz nem gazdasági) kérdésekben hol áll: így vannak progresszív jobboldaliak és konzervatív jobboldaliak.

A szélsőjobb egy nagy kakukktojás, mert jellemzően egy sor alapvető jobboldali értéket nem fogad el. A "szélsőjobb" név amolyan jobb híján talált elnevezés, mivel valahogy el kellett határolni őket a szélsőbaltól.

Ha nagyon kellene választani, a keresztényszocializmust választanám, de aláhúzom: ez egy inkoherens, alapjaiban téves eszme. Azért választanám, mert picit kevésbé téves az összes többinél:

• a szélsőbal abban téved, hogy a polgári állam alapgondolatát elfogadva, arra építve akar valami újat,
• a szélsőjobb abban téved, hogy egy eredendően liberális eszmét, a nacionalizmust turbósítja fel,
• a középjobb és a középbal pedig a polgári modell igenlésében téved;

valójában tehát nem akarok ezek közül választani.

Az alapprobléma a polgári demokrácia, a liberális eszme, így ezek következetes és koherens elutasítása nélkül nem látok megoldást. Ez az eszme eddig nem nyert pontos kifejtést, bár voltak rá próbálkozások mindig.

Fel vannak fújva a számok. A legfantasztikusabb adatok 80 millióról szólnak, ami teljes abszurdum: ha igaz lenne, ma lakatlan lenne az egész volt szovjet terület.

Ahogy a gulág adatok is teljesen abszurdak. Ha elhinnénk őket, ez azt jelentené, minden második ember gulágon volt. A valóságban a szovjet rendszer összesen alig 15 milió embert küldött gulágba, s ezek átlag 10 %-a halt bele. A gulág ugyanis munkatábor volt, nem haláltábor.

A népességkitelepítések alatt meghalt 1 millió ember. Ez akkor volt, amikor Sztálin kitalálta, egyes népek természetüktől fogva nácibarátok, így át kell őket telepíteni a frontvonaltól messze, nehogy segítsék a németeket. Majd ez folytatódott más népekkel is, immár nem náciszimpátiájuk, hanem más ok miatt. A teljes lista - beleszámítva azokat a népeket is, melyeket csak részleges kitelepítés sújtotta - balkárok, csecsenek, észtek, finnek, görögök, ingusok, izsórok, karakalpakok, kalmükok, koreaiak, krími tatárok, lengyelek, lettek, litvánok, németek, norvégok, románok.

Továbbá politikai okokból az egész kommunista időszak alatt kb. 1 millió embert végeztek ki.

A legtöbb áldozata a polgárháborúnak van. Itt a kommunisták kb. 2 millió mebert gyilkoltak le. (Az ellenoldalnak is volt legalább ennyi áldozata, de azokat nyilván nem számolhatjuk a kommunista áldozataok közé.)

Az összes többi legfeljebb közvetett áldozat, lásd rossz gazdaságpolitikai miatti éhezés, stb. Ezek közül politikailag motiváltnak csak a kolhozosítás áldozatait érdemes ide számolni, ez kb. 1 millió ember.

Az össz adat 6-7 millió ember. A valóságban a szovjet rendszer kevesebb embert ölt meg 70 év alatt, mint amit a belgák Kongóban 20 év alatt, a XIX. sz. végén.

A fantasztikus áldozatszámokat jellemzően ex-komcsik találják ki, azaz szimpla egyéni önfelmentési kísérlet.

Az átlagember nem akar sehová migrálni, erre jellemzően 2 embercsoport hajlamos:

• az adott társadalom legaktívabb tagjai,
• az adott társadalom legkétségbeesettebb tagjai.

Ezek együtt 10 % maximum, csak különleges helyzetben több.

Az értelmes emberek pedig - ezek ritkán azonosok a fenti 2 csoporttal - megértik, hogy ha az egész világ elmenne a világ leggazdagabb területeire, azok megszűnnének gazdagak lenni

Olyan ez, mint az elitklubban való tagság: ha mindenki tag lehetne, már nem lenne értelme tagnak lenni.

Jelenleg a világ átlagos életszínvonala a jelenlegi magyar átlag életszínvonal 52 %-a. S még egy adat: jelenleg a világ lakosságának kétharmada a világ átlagos életszínvonala alatt él. S a legszegényebb európai állam - Koszovó - is gazdagabb, mint a világ 80 országa.

Van egy olyan tévképzet a keresztény emberről, hogy az folyton szenved, hiszen akarattal nem éli ki vágyait, pedig milyen jó is lenne azokat kiélni, hanem ehelyett folyton kénytelen jól cselekedni mások érdekében, saját magát elnyomva.

Semmi se áll távolabb a valóságtól mint ez.

Az ilyen csak egy kezdő keresztény lehet, egy fejlett keresztény nem ilyen.

Van egy mondás (nem emlékszem a szerzőre):

• a kezdő keresztény olyan, mint egy rabszolga: azért nem tesz rosszat, mert fél gazdája büntetésétől,
• a haladó keresztény olyan, mint egy bérmunkás: azért nem tesz rosszat, mert reméli cserébe munkaadója jutalmát,
• a fejlett keresztény olyan, mint egy szabad ember: azért nem tesz rosszat, mert tudja, nem áll ez érdekében.

A ballib narratíva egyik fő eleme - s ez a liberális eszme fő fantáziája is egyben - a függetlenség. A függetlenség azt jelenti: az illeti nem függ semmilyen, nem-liberális entitástól, Magyarul: az független, aki liberális.

Ennek közvetlen leágazás a szakemberség, de ez már nem kifejezetten liberális duma, hanem specifikusan magyar ballib találmány.

Olyat ugyanis egy épeszű nyugati liberális se állít, hogy létezik semleges szakemberség. Esetleg egyszerű vagy műszaki jellegű kérdésekben létezhet: pl. egy vízvezetékszerelő valóban semleges szakember, bár még náluk is lehetnek véleményeltérések, mely típusú cső a legjobb az adott esetben. De már a természettudományokban egyenesen iskolák, irányzatok léteznek, melyek esetleg ugyanarról ellentétes dolgokat állítanak. S persze egyik tudós se állítaná, hogy az ő irányzata az igazi szakmaiság, minden más meg szakbarbár marhaság.

S még inkább így van a humán tudományokban. Kedvencem a pénzügy, a közgazdaságtan, a politika. Ezekben a ballibek szerint van az ő álláspontjuk, ami semleges szakmaiság, s minden egyéb. Persze a valóságban itt végképp nincs semleges álláspont. A közgazdaságban egész más értékelés van ugyanarra, az illető közgazdász által követett irányzat szerint, pedig mindegyik "szakember", íme az 5 talán legismertebb ma is hirdetett elmélet:

• a legelterjedtebb - a ballibek számára ez a szent tan - a neoklasszikus iskola, mely szerint a gazdaság az egyszerre értelmes és önző egyének árucserére irányuló tevékenysége, s minden probléma megoldása a szabad piac és a lehető legkisebb állami beavatkozás,
• az osztrák iskola (ma már ez ritka szerencsére) a neoklasszikus turbó verziója, még kevesebb államot akar, sőt a nemzeti bankok megszüntetését is,
• a monetarizmus (más néven chicagói iskola) a nemzeti bankra esküszik, annak kamatpolitikája a fő tényező, hogy a gazdaság jól működjön,
• a keynesiánus iskola szerint az egyének önzők és irracionálisak, ezért állam aktív szerepe szükséges a gazdaságban (nem csak a pénzügyekben), nélküle a gazdaság nem képes megfelelően működni,
• a marxista iskola szerint a a gazdaság az egyszerre értelmes és önző egyének termelésre irányuló tevékenysége, mely nem képes jólétet eredményezni, ezért a magántulajdon megszüntetése és tervgazdálkodás bevezetése szükséges.

Most viszont azt is "megtudtuk", a liberális út a szakmaiság a színművészetben, s minden más abszurditás. S ha nem minden poszton ballibek vannak, az a "semlegesség" sérülése.

Nagyon kedvelem a magyar baloldali szerzők írásait, direkt idézőjel nélkül használva itt a "baloldal" szót, hogy nem az álbaloldali, ballib megmondóemberekre gondolok, akik "baloldal" címszó alatt jobboldali, liberális szövegeket nyomnak.

Természetesen ezek a baloldali szerzők is szinte mindig a ballib vizek szélén eveznek, mert kulturális-politikai okokból nem képesek máshol lenni: bár ők egyik táborral se értenek egyet, se a nemzetivel, se a ballibbel, mégis kevésbé zavarja őket a ballib tábor gazdasági jobboldalisága, mint a nemzeti tábor antiprogresszívizmusa és nacionalizmusa.

Ezek a emberek politikailag nullák természetesen, mert vagy betagozódnak a ballib rengetegbe hátsó szólamként, vagy el vannak némítva. Viszont ezeknek a szerzőknek az átlag pár száz ember által olvasott írásaiban sokszor erősebb kritika van a ballib tabuk ellen, mint a nemzeti oldal szerzőinél.

Én leghűebben az Eszméletet követem és az Új Egyenlőséget. Az előbbi nyíltan marxista, az utóbbi pedig szégyenlősen marxista.

Scheiring Gábor (ex-LMP, jelenleg P) tipikus ballib szélvizeken evező ember. A politikában kiáll teljes szélességben a ballibaizmus mellett, írásaiban pedig érvel ellene. Mivel maga az ember nem érdekel, hagyjuk azt, ez hogyan egyeztethető össze, nézzük csak azt, amit ír. Ebből idéznék pár gondolatot, persze hozzátéve saját értelmezésemet.

Egyik cikksorozatában - lásd itt az első részt, onnan vannak linkek a többi részhez - szépen levezeti a Fidesz-kormányzat 2010-es eljövetelének szükségszerűségét.

Azt írja, a rendszerváltással Magyarországon egy kizárólag az elit által szervezett, annak érdekeit szolgáló rend jött létre, mely mélyen megvetette a kisembert. Az elitben pedig konszenzus volt: mindent privatizálni kell, a lehető leggyorsabban, s lehetőleg mindent a külföldi tőke kezére kell juttatni. Mivel nem szeretem az összeesküvéselméleteket, amikor a dolgok megmagyarázhatók másképp is, itt felesleges bármiféle gonoszságot feltételezni, az okok szerintem 3 fő részbe csoportosíthatók:

1. kulturális: a liberális értelmiség akkoriban monopol helyzetet élvezett (az ellenoldal, a nemzeti értelmiség marginális volt), s úgy gondolta, a nyugat gazdasági helyzetbe hozása elhozza majd a nyugati kulturális mintákat is, azokat végre beleveri a "mucsai" fejekbe,
2. "balos" gazdasági: a posztkommunista technokrata elit joggal remélhette, a nyugati tőke csak rá tud majd támaszkodni, így ők lesznek az új rend ha nem is tulajdonosai, de vezető tisztségviselői,
3. "jobbos" gazdasági: az akkori magyar jobboldal rettegett egy új szerves magyar tőkésosztálytól, mert attól félt, ez kizárólag a volt kommunista elitből jön majd létre, azaz az ellenoldalé lesz, ehhez képest jobbnak tűnt az idegen tőke.

Aztán eltelt 2 évtized, mind a baloldal, mind a jobboldal többször kormányzott, de semmi se változott a kisember szemszögéből, mind a dolgozó kisember, mind a vállalkozó csalódott. A dolgozó ember megunta, hogy nem elég "versenyképes", a vállalkozó meg azt, hogy semmi esélye az idegen tőkével versenyeznie.

Mivel pedig a "baloldal" határozottan kiállt az idegen tőke uralma mellett, ahhoz minden szállal kötődött, a "jobboldal" vállalta magára a kialakult helyzet megváltoztatását. Meglett így a dolgozó kisember, az idegen tőke által elnyomott magyar tőke, s a nemzeti értelmiség szövetsége, aminek eredménye a Fidesz 2010-es győzelme.

A szerző egy másik cikkében szintén érdekes témáról ír, mely elemzi többek közt a rendszerkritikusságot napjainkban. A szerző rámutat: ma a liberális konzenzus fő kritikája nem a baloldalon, hanem a jobboldalon van. Míg a baloldal összefonódott a pénzügyi elittel, addig a jobboldal legalábbis részben hajlandó nyitni a Keynes-típusú, államfejlesztő közgazdaságtanra.

A baloldal így lett az elit pártja, a jobboldal meg az alsó rétegé.

A szerző még azt is ki meri mondani, mi a rejtély a baloldaliak nyitottsága és a jobboldaliak kirekesztő attitűdje mögött: a baloldali elit az idegen bevándorlóban olcsó munkaerőt lát, mely majd még kevesebb pénzért fogja őt szolgálni, a jobboldali kisember pedig konkurrenciát lát benne, mely lenyomja a béreket.

Azt tudjuk mi a "baloldal" és "jobboldal" szó eredeti jelentése. A polgárosodással, a liberális demokráciával egyidős ez a két fogalom, s jelentésének lényege a tőke-munka ellentéthez való viszony: a jobboldal a tőke mellett van, a baloldal pedig a munka mellett.

Magyarországon viszont mára e két szó jelentése a labanc-kuruc, másképp urbánus-népi lett.

A két irány eredete 500 éves nagyjából: amióta Magyarország megszűnt független állam lenni Mohács után (az akadékoskodóknak: jogilag persze nem szűnt meg akkor se a független Magyarország, de a gyakorlatban igen):

• a jobboldal szerint önállóknak kell maradnunk, a szuverenitás önmagában feltétlen érték, az identitásunk nélkül nem érdemes élni,
• a baloldal szerint viszont először is jól kell lakni, mert éhes gyomorral nem lehet senki büszke semmire, s mivel a jólét letéteményes a nyugat, így a nyugatra kell figyelnünk, be kell oda tagozódnunk, hisz nincs úgyse erőnk szembeszálni vele.

Ma ezt nevezik jobboldalnak és baloldalnak becézik, ami persze abszurdum, hisz semmi köze az eredeti fogalomhoz. Sőt, a szó eredeti értelmében a magyar "jobboldal" balosabb a magyar "baloldalnál".

S persze ez a logika megvolt már István idejében is, kezdetlegesen.

Hozzáteszem: egyik irányzatot se szabad eredendőnek gonosznak mondani, ezek inkább alternatívák. Ez szimpla értékválasztás kérdése. Nyilván a jobboldali válasz romantikusabb, míg a baloldali a gyakorlatiasabb, így az ember hajlamosabb a jobboldalt eleve jobbnak gondolni. Én viszont nem érzelmi, hanem gyakorlati alapon állok ehhez hozzá: a baloldali út egyszerűen járhatatlan szerintem, így még gyakorlatias szemmel se választandó.

Valójában minden ember életében kicsiben is lezajlik ilyen útelágazás. Próbáljak nagyon gazdag lenni, s majd aztán szabad lehetek vagyonom segítségével - ez a "baloldali" út. Vagy inkább próbáljak eleve szabad lenni szellemben, akkor is ha anyagi függőségben vagyok kénytelen élni - ez a "jobboldali" út. Miért járhatatlan a "baloldali" út? Mert kevesek lesznek igazán gazdagok, olyan gazdagok, hogy amiatt szabadok lehetnek, s akik el is érik ezt, addigra elfelejtik mi is a szabadság.

S a politikában is így van: a "baloldali" út, értsd, az urbánus, labanc, liberális út járhatatlan. Mert akihez a "baloldaliak" fel akarnak zárkózni, az nem akar felzárkózókat, már eleve széles az elitklub, tagságát nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék. Kiszolgáló személyzetre persze mindig szükség van, különösen alkalmasak erre azok az ostobák, akik azt hiszik: ha bekerülnek az elitklubba takarítónak, akkor esélyes, hogy hamarosan törzstagok lesznek.

A Charlie Hebdo nevű francia hetilap elleni 2015-ös iszlamista támadás után kötelező lett a szolidaritás a lappal, még jelszó is született erre a célra: "Je suis Charlie" (Charlie vagyok).

Persze gyorsan megszületett az ellenvélemény is, ennek jelképe lett a "Je ne suis pas Charlie" (Nem vagyok Charlie) jelszó. Az ellenvélemény oka 3 nagy csoportba volt tehető:

• muszlimok, akik egyszerűen meg voltak sértődve a lap, az iszlám szempontjából sértő anyagaival,
• akik szerint álságos a túlméretezett tiltakozás a támadás miatt, miközben sokkal nagyobb ügyekre nincs semmilyen tiltakozás,
• szélsőprogresszívek, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy a lap munkatársai fehérek, s mint ilyenek a másság ellen rasszizmussal lépnek fel.

Na most, én egyik csoporthoz sem tartozom, viszont mélyen egyetértek a "Nem vagyok Charlie" jelszóval. Mégpedig fő okom erre egyszerű: rendes ember nem gúnyolódik azon, ami más számára szent, akkor se, ha azzal nem ért egyet. Ugyanis lehetséges kritika a másik sértegetése nélkül is.

Ahogy van ez a mai nappal is. Nem tartom kiemelten fontos eseménynek a 2001. szeptember 11-i New York-i támadássorozatot, de nem fogom ezt szidni, főleg egy amerikainak, mivel tudom, számukra ez ma már szent gyászünneppé vált.

Nem bármilyen tüntetésről van szó, hanem kizárólag a hatalom megbuktatására irányuló tüntetésekről.

Erica Chenoweth, amerikai politológus megvizsgált többszáz hatalom megbuktatására irányuló, XX. és XXI. századi tömegmozgalmat. Érdekes következtetése: a békés tüntetések sikeresebbek, mint a fegyveres felkelések. Míg a békés tüntetések 53 %-a sikeres volt, addig a fegyveres felkelések esetében ez az arány alig 26 %.

S mik ennek a fő okai?

Először is az, hogy a fegyveres felkelések még azokat is taszítják nagy számban, aki egyébként az adott hatalom meggyőződéses ellensége. Míg egy békés tüntetéshez hajlandó csatlakozni az átlagember, egy erőszakos akciósorozathoz sokkal kevésbé. Arról nem beszélve, hogy békésen tüntetni akár egy mozgássérült is tud, míg fegyveres harcos csak hozzáértő, fizikailag erős ember lehet.

Másodsorban, a technikai következmények: fegyveres felkelést szervezni a hatalom ellen a világon mindenhol bűncselekmény, ami miatt nem lehetséges sok ember bevonása, hisz konspirálni kell. Ezzel szemben békésen tüntetni vagy szabad teljesen legálisan, vagy ha tilos is - egyes diktatúrákban -, akkor is kisebb a megtorlástól való félelem. Továbbá, emiatt egy békés tüntetés szervezése sokkal könnyebb és egyszerűbb feladat.

Harmadsorban, s ez a lényeg, a számosság. Ugyanis a siker a részvételtől függ. A kritikus arány 3,5 %. Ha az adott ország lakosságának legalább 3,5 %-a nem vesz részt az adott akcióban, a siker valószínűtlen, márpedig ez az arány sokkal könnyebben elérhető békés tüntetés esetében. Vigyázat: itt a részvétel szó szerint értendő, az nem passzív, távoli egyetértést.

A 3,5 % az az arány, amikor a hatalom már nem képes hatékonyan fellépni. Ilyenkor a hatalom már leginkább tárgyalni szeretne, kompromisszumot kötni a tüntetés vezetőivel, mintsem fellépni rendőri eszközökkel. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a rendvédelmi szervek tagjaiban való bizalom is meginog, hiszen azok esetleg átállnak, hiszen nem akarnak fellépni békésen tüntető rokonaik, barátaik ellen.

Ha pedig a hatalom nem is akar tárgyalni, akkor se lép fel a rendvédelme segítségével. Az okos hatalomnak ugyanis ilyenkor is rendelkezésre áll számos eszköz:

• kifárasztás, azaz nemreakció, hadd tüntessenek békésen - lásd Gyurcsány neves mondatát "majd csak megunják és hazamennek",
• provokátorok küldése a békés tüntetők közé, akik a tömeget magukkal ragadva erőszakossá változtatják a tüntetést (s mindig lesznek emberek, akik önként elfogadják ezt "csak sétálgatunk itt, komolyabb ellenállás kell" jelszóval), ezzel egyrészt csökkentve az egésznek a támogatottságát, másrészt biztosítva a rendvédelmi erők fokozott lojalitását - lásd ha a rendőrt megtámadják a tüntetők, már csak önvédelemből is reagálni fog,
• a tüntetés megosztása, pl. a legbékésebb csoportok követeléseinek részleges teljesítése, s közben a radikálisabb csoportok határozott elutasítása.

Magyarországon a rendszerváltozás óta sose volt ilyen tüntetés, soha senki se volt képes 3,5 %-ot összeszedni. A legközelebb ehhez az öszödi beszéd miatti 2006-os őszi tüntetéssorozat volt, de ott is inkább ennek a számnak a fele vett részt, ez is csak a csúcsnapokon.

A neofita betegség eredete vallási, azt jelenti, a megtért új hívő annyira bizonyítani akarja, hogy ő igaz hívő, hogy mindent túlteljesít, ezzel aztán gyakran nevetségessé téve magát.

A modern politikában is megesik ez, különösen ha valaki a politikából akar megélni.

Gulyás Balázs fanatikus fideszesből fanatikus ballibbé lett politikai aktivista elemzi a Kötöttfogás múlt heti számában Vidnyánszky egyébként dicséretes tevékenységét. A többi ballib résztvevő természetesen szintén igyekezik Vidnyánszkyt kb. a világ aljának bemutatni, de Balázsunk érzi, nem volt ez elég erős, így kijelenti: Vidnyánszky zsidózott. Hiszen kimondta a "háttérhatalom" szót, ami a legfanatikusabb ballib körökben a "zsidó" szinonímája.

A többi résztvevő csitítja Balázst, elmondják, Vidnyánszky nagyon csúnya ember ugyan, de nem zsidózott. Balázs erre megsértődik, durcáskodik, különösen hogy a nyilasból ultraliberálissá lett Pörzse még kiselőadást is tart neki arról, hogy ősi liberális betegség minden ellenvéleményt antiszemitizmusnak minősíteni, s ez nem vezet az égvilágon sehová.

Balázs meg néz, néz, s azt gondolja: "Atya Isten, hát még itt is tömve van antiszemitákkal!". Lásd 6:55-től. Csúcs jó a műsor, gyerekek! Kérünk több Balázst.

Aztán még egyszer durcás lesz kis Balázs, amikor Reichert kijelenti, az ellenzék alkalmatlan, ahelyett hogy ütemesen tapsolna az összefogdosásnak. Balázsunk immár toporzékol: ezek nem csak antiszemiták, de fideszes ügynökök is!

Magyarországon - ellentétben az USA-val vagy Nyugat-Európával - kevés a törzsszavazó, nincs olyan jelenség, mint számos nyugati országban, hogy egyes körzetek tartósan ilyen vagy olyan irányúak, s hogy egész családok ide vagy oda szavaznak.

Nyilván van persze 20 %-nyi törzszavazó, akik mindig elvi alapon szavaznak, a fele ballib, s fele nemzeti, de ez a 10-10 % nem oszt, nem szoroz, nem ők döntik el a választások eredményét.

A nagy többség arra szavaz, akiről éppen elhiszi, hogy közelebb áll hozzá, s aki képes eredményes lenni.

A jachtozási műbotrány kapcsán.

Alapvetően háromféle ember élvezi a luxust:

• aki szegény volt, majd gazdag lett: ez a kategória ideiglenesen élvezi jellemzően,
• akinek lelki élete annyira üres, hogy csak anyagiakkal képes betölteni,
• a pszichopata gazember.

Sok embert elkerülhetetlenül elbűvöli a luxus, de kevesek számára lesz ez életcél vagy legalábbis tartós cél.

Volt egy idő, amikor én is azt éreztem, ezt kellene kitűznöm célnak. De aztán elképzeltem, mi lenne ha esetleg elérném, akkor hogyan tudnék a többiek szemébe nézni.