A Mi Hazánk bolgár testvérpártja tavaly sikeresen bejutott a bolgár parlamentbe, ez hatalmas siker, ez először sikerült a párt 2012-es megalapítása óta. A bolgár párt neve magyarra fordítva: Újjászületés. Innen rövidítem: MH és Ú.
Mik a hasonlóságok és az eltérések a bolgár és a magyar párt között?
A hasonlóságok óriásiak.
Mindkét párt egy meglévőből lett. Az Ú a VMRO-BND (Belső-Macedóniai Forradalmi Szervezet - Bolgár Nemzeti Mozgalom) nevű nacionalista, konzervatív párt szakadásából lett: az Ú-t az elnök személyével elengedetlenek alapították, de e mögött elvi ellentét is volt, az Ú alapítói túl nyugatosnak találták az anyapárt vonalát.
Az erős nacionalista vonal azonos.
A kereszténység támogatása jelen van, ahogy a hagyományos értékek védelme is.
S a legújabb jelenség: a COVID-ügyben azonos hozzáállás.
Mindkét párt kiáll a sorkatonaság és a halálbüntetés újra bevezetése mellett.
Hasonló a gazdaságpolitika is: mindkét párt antikapitalista, harmadikutas típusú.
Vannak eltérések is:
MH: keményebb EU-szkepticizmus - Ú: nem akar kilépést, csak ellenzi a szorosabb integrációt, többet között ellenzi Bulgária belépését az eurózónába.
A zsidókérdés nyilván az Ú esetében marginális, sőt az Ú Izrael-párti a muszlimellenessége miatt, ennek ellenére az Ú-t is szokták antiszemitizmussal vádolni.
Az oroszbarátság hangsúlyosabb az Ú esetében.
A határontúliakkal kapcsolatban a MH autonómia-párti, míg az Ú egyenesen revizionista, elsősorban Észak-Macedónia esetében persze.
Ami sajátos érdekesség: a MH az egyetlen magyar párt, mely jelen van Bulgáriában. Ennek oka: van egy Bulgáriában élő magyar, aki korábban a Jobbik lelkes híve volt, s képviselte is a szervezetet, majd a Jobbik szakadásakor a MH-hoz pártolt. (A nevét nem írom le, mert nem kértem tőle engedélyt, bár valószínűleg nem ellenezné.)
Én egyébként sose szavaztam rájuk. Egyrészt a COVID-összeesküvéselméletek miatt, másrészt a túltolt nacionalizmus miatt. Harmadik ok (bár ezt azért elhagynám, ha nem lenne az első kettő): a pártelnök komikus alak, kicsit esetlen figura, plusz olyan a hangja, mint Kéri Lászlónak, mintha egy rajzfilmhős szinkronja lenne.
a párt honlapján a nyitó kép (középen az elnök), a szöveg "Itt az idő az Újjászületésünkre"
Valószínűleg ez keveseket érdekel, de engem sok ideje foglalkoztat. Ennek oka: a bolgár anyanyelvű nem szakemberek semmire se reagálnak annyira élésen, mint az "l" hang "hibás" ejtésére.
Az emberi fül számára a szonoránsokban a legkisebb eltérés is jobban feltűnő, mint az obsztruensekben.
Nem szeretnék érthetetlen szavakkal dobálózni, így mindent külön megmagyarázok. Szóval a tüdővel képzett hangok (s az európai nyelvekben, pár kaukázusi nyelvet leszámítva, minden fonéma tüdővel képzett) 2 fő csoportja az obsztruens és a szonoráns. Az obsztruensek képzése során a tüdőből kiáramló levegő akadályba ütközik, míg a szonoránsok esetében nincs akadály.
Szonoráns tehát minden magánhangzó, s a mássalhangzók közül minden közelítőhang, oldalhang, s pergőhang. (A közelítőhang esetében a levegő középen halad, a hangképző szervek csak közelednek egymáshoz vagy alig érintik egymást, az oldalhang pedig olyan közelítőhang is, ahol ugyanez zajlik, de a légáram oldalt halad. A pergő teljesen ugyanez, csak ott a légáram rezeg is.) A kakukktojás az orrhangok, ezek fizikailag obsztruensek a szó szoros értelmében (hiszen van akadály), de a viselkedésük inkább szonoráns (mert a levegő akadálymentesen távozik az orron keresztül), így az utóbbiakhoz szokás őket sorolni.
Az obsztruenseket most felejtsük el, mert nem róluk lesz szó. De íme példa az egyes szonoráns mássalhangzók, hogy érthető legyen mindenkinek:
tipikus magyar közelítőhang a "h" amikor szótag elején van (csak akkor!), lásd "három": a légáram kicsit szűkűl a gégénél, zöngésedés nélkül (ha pedig két magánhangzó közé esik, akkor zöngésedik), ennyi az egész,
tipikus oldalhang a magyar "l" minden esetben, kivéve ha gy, ny, ty előtt áll - a felső fogínyt röviden érinti a nyelv, eláramlik a légáram közben,
tipikus pergőhang a magyar "r" minden esetben - a felső fogínyt röviden érinti a nyelv, eláramlik a légáram közben, ezt rezegteti a két szerv egyszer vagy többször (a fiatalabbak egyszer inkább, az idősebbek inkább többször, szóval az utóbbi kezd kihalni), kivéve a raccsoló magyarokat: a raccsolás valójában azt jelenti, hogy pergőhang helyett közelítőhangot ejtünk.
De most rátérnék a "l" hangra.
Az ősmagyarban kétféle "l" volt az elmélet szerint: egy dentális (azaz foggal képzett) "l" és egy palatális (azaz szájpadlástetővel képzett) "l", ez utóbbi volt az "ly" - ez a legtöbb magyar nyelvjárásban átalakult "l" vagy "j" hanggá - a köznyelvben minden esetben "j" lett. A magyar köznyelvben a "ly" utolsó maradványa: ha az "l" hang "gy", "ny", "ty" előtt áll, akkor "ly"-t ejtünk ma is.
Megjegyzés: nem használom az IPA-t (Nemzetközi Hangtani Ábécé), mert nem eléggé részletes. Az IPA egyébként nagyszerű eszköz, de nem mindenre. Egy időben próbáltam magam is népszerűsíteni a módosított IPA-rendszert, mely maximálisan részletes, ez Luciano Canepari olasz nyelvész találmánya, melyet szerényen canIPA névre keresztelt, de ezzel meg az a gond, hogy kb. senki se használja. Lásd, az IPA-ban a dentális, alvoláris, posztalveoláris "l" hang egyformán "l", míg a canIPA- ban ezek: "l", "l" és "ᶅ" (egyáltalán ezt felismeri-e az Unicode? - nem, megnéztem, az elsőt teljesen átírta a Unicode, kis ⅃ kellene hogy legyen, szóval erről ennyit - persze nem zárom ki, hogy az én Unicode-tudásom kevés). Szóval inkább leírom az egyes hangokat.
De vissza a lényeghez. Szóval miközben az "ly" eltűnt, az "l" hátrább húzódott, az dentálisból alveoláris (azaz fogínnyel képzett) lett. Erről még írok.
Az ősszláv nyelvben ezzel ellentétben az elmélet szerint volt ugyanúgy egy dentális és egy palatális l, de a dentális l mély magánhangzók előtt velarizálódott. A velarizáció egy másodlagos kiejtés-elem, azt jelenti, hogy az eredeti ejtés mellett a nyelv eltolódik a hátsó szájpadlás felé. Tehát ott eleve 3 féle "l" volt:
az ősmagyar l-lel azonos hang,
az ős magyar ly-nal azonos hang,
az ősmagyar l velarizált verziója.
Na most, az egyes szláv nyelvekben nem ugyanaz zajlott le. Leegyszerűsítve:
volt ahol a megmaradt egy teljes kemény-lágy paradigma, melyben aztán a kemény hangok mind velarizálódtak, minden helyzetben,
volt ahol csak pár kemény-lágy hangpár maradt meg, s a velarizáció megszűnt,
s volt, ahol csak a "l" esetében maradt velarizáció.
Későbbi fejlemény: egyes nyelvekben a velarizált l-ből "w" (mármint: mint az angol w) lett, ami egy veláris közelítőhang - a folyamat teljesen természetes, úgy tűnik, hogy könnyebb eleve velárisan ejteni, mint velarizálni.
A mai helyzet "ly" ügyben:
van, ahol - magyar módra - az "ly" megszűnt, csak nem "j", hanem "l" lett belőle: lásd cseh és szlovén - a szlovén esetében zavart szokott okozni az írás, ugyanis ott "lj" betűkombináció is létezik, ez azonban - szemben a horvát írással - nem jelez ly-t,
van ahol az "ly" helyett másodlagos palatalizált dentális "l" van, ez hallásra kevésbé "lágy" az igazi ly-nél, ilyenek a keleti szláv nyelvek,
van ahol teljesen megmaradt az "ly", pl. a bosnyák-horvát-montenegrói-szerb és a szlovák.
Sokan nem értik, az oroszok miért hiszik a magyar l-t lágy l-nek. Mert kicsit hátrább van az ejtáse, mint az orosz "kemény" l-nek és nincs velarizálva, így orosz füllel közelebbinek tűnik az orosz "lágy" l-hez.
A bolgár helyzet egészen sajátos. Alapvetően a bolgár nyelvészetben eleve vitás, van-e a bolgárban kemény-lágy szembenállás. A kommunizmus alatt kötelező volt azt állítani, hogy van, mert az oroszban van, így a bolgárban is kell lennie. A "hivatalos" álláspont az volt, hogy van kemény-lágy ellentét a bolgárban, de korlátozott formában, azaz csak a, o, u előtt lehetséges (az oroszban bárhol lehetnek lágy mássalhangzók).
Az alternatív nézet sokkal valósághűbb.
A gond az, hogy a bolgár esetében mindez abszolút nyelvjárásfüggő: keletről nyugatra haladva csökken a lágyság megléte, továbbá az iskolázottság szerepe is jelen: minál iskolázotlanabb valaki, annál lágyabban beszél. Utóbbi miatt a lágyság egyenesen stigmatizált.
Szóval nyelvjárási szinten az mondhatom hogy kelet-bulgáriai falvakban idős, kevéssé iskolázott emberek beszédében határozottan vannak lágy mássalhangzók, míg nyugat-bulgáriai falvakban csak 4 darab lágy mássalhangzó van: ly, ny, valamint lágy k és lágy g - a nyugat-bolgár lágy k a kelet-bolgár lágy t (= magyar ty) megfelelője, míg a a nyugat-bolgár lágy g a kelet-bolgár lágy d (= magyar gy) megfelelője. Az egyik nyugat-bolgár nyelvjáráson alapuló macedón nyelv ezt írásban is jelöli: ѓ és ќ.
A modern bolgár köznyelvben viszont immár gyakorlatilag semmilyen lágyság nincs, az említett 4 nyugat-bolgár lágy mássalhangzót se ejtik, közülük 2-at soha (g/gy, k/ty), egyet (ly) szinte soha, s egyet (ny) ritkán. Olyan szinten, hogy ezek közül - az "ny" kivételével - bármelyik ejtése viccesen hat.
A mai helyzet velarizált "l" ügyben:
van, ahol megszűnt, azaz sima "l" lett, pl. cseh, szlovák, szlovén,
van, ahol maradt minden esetben, pl. orosz,
van, ahol magánhangzóvá vált, ennek esete a bosnyák-horvát-montenegrói-szerb, ahol "o" lett belőle, lásd Belgrád szerbül Beograd.
S két sajátos eset: a lengyel és a bolgár.
A lengyelben ez a hang megmaradt sokáig, ezt jelzi a ł betű. Viszont a XX. sz. során a kiejtés megváltozott, lassan terjedni kezd a "w" ejtés (mint az angol "w"), s mára ez a norma, csak egyes kelet-lengyel nyelvjárűsokban tartja magát az eredeti velarizált "l" ejtés. Tehát pl. II. János Pál római pápa eredeti neve - Wojtyła - magyarul ejtve nem "Vojtila", hanem kb. "Vojtiua".
A bolgár esete szintén szokatlan. A bolgárban a hivatalos köznyelvben mindenhol velarizált l van, egyedül magas magánhangzók előtt lehet nem velarizált, viszont ma már teljesen általános magas magánhangzók előtt is a velarizált ejtés.
Ami azonban érdekes: a fiatalok egy kisebb része "w"-t ejt. Nem-reprezentatív felmérésem szerint 35-40 %. Ez teljesen elfogadott, kivéve ha valaki magas mássalhangzó előtt is így ejt, ez utóbbi viccesnek számít.
bolgár szavak, minden "l" velarizált, "w"-mentes ejtés
Azt mondja a svéd kormány, Svédország parlamenti szavazással lesz NATO-tag, mert a kérdés túl bonyolult, az átlagember eleve nem is juthat hozzá minden szükséges információhoz. Szóval nem szabad a kisembert megterhelni a döntéssel, ez a szakemberek, a politikusok dolga, az ő felelősségük dönteni.
Szép demagóg érvelés.
Ahogy a NATO megalapítása népszavazás nélkül történt, azaz az eredeti 12 tag parlamenti döntéssel lett tag, úgy a későbbi bővítések (ma a tagok száma 30) nagyobb része is népszavazás nélkül zajlott.
Ahol nem volt népszavazás:
1952: Görögország és Törökország - Görögország esetében nem lehetett volna népszavazni, a többség nemmel szavazott volna,
1955: Németország - a német alkotmány tiltja az országos népszavazás intézményét, ez alól csak az alkotmányozás kivétel, de ilyen népszavazás se volt soha,
1999: a 3 belépő kelet-európai országból csak Magyarországon volt népszavazás,
a 2004-es nagy bővítéskor a 7 új tagállamból csak Szlovákiában és Szlovéniában volt népszavazás,
2009: Albánia és Horvátország,
2017: Montenegró.
Azaz a 18 új tagállamból alig 5-ben volt népszavazás: Észak-Macedónia (2020), Magyarország (1999), Spanyolország (1986), Szlovákia (2004), Szlovénia (2004).
Ebben az értelemben tehát a svéd érvelés annyiban igaz: valóban nem szokás a népszavazás.
Tartalmilag viszont abszurd, hiszen ezen az alapon semmiről se lenne szabad szavaznia az átlagembernek, mivel nagyon kevés ember képes átlátni saját szavazását, annak körülményeit és következményeit. Az átlagember jellemzően különösebb gondolkodás nélkül szavaz, figyelembe vesz 1-2 személyes szempontot, s még ezekbe is elsősorban irracionális érzelmet fektet. Aztán nyer az a politikus/párt, mely jobban képes kitalálni az átlagemberek többségének pillanatnyi hangulatát, majd ennek megfelelő üzenetet kommunikálni.
Ha a platóni-arisztotelészi államtipológiát vesszük figyelembe (azaz monarchia, diktatúra, arisztokrácia, oligarchia, politeia, demokrácia), akkor a modern liberális demokrácia nem demokrácia, hanem oligarchia. A liberalizmus két fő kritikája erre hivatkozva akarta a rendszert leváltani:
a nacionalista kritika alapvetően modern monarchiát akart helyette, lásd pl. a náci vezérkultuszt,
a marxista kritika pedig egyfajta modern, tudományos alapú arisztokráciát akart.
Az előbbi logikája: a önző oligarchák helyett legyen egy a közjóért tevékenykedő egyszemélyi vezető. Az utóbbié pedig: a marxizmus meghatározta a társadalom törvényeit, így ezekről vitázni felesleges, ehelyett az eszmét jól ismerő kevesek vezetnek majd mindenki érdekében.
Most abba nem mennék bele, hogy a kettő valóban az-e, aminek mondja magát, de már Platón elmagyarázta mi a veszélye mindkettőnek.
Ami most lényeges: magának a liberális demokráciának a fejlődési útja. Ez egyre inkább a demokratikus elemek csökkentése és az oligarchizmus növekedése, a szakértelemre való hivatkozással.
Ez egyébként örök kérdés. Már az ókori görögöknél kérdés volt a népszuverenitás és a szakértelem helyes aránya. A legszélsőgesebb demokratikus verzióban még azt is sorsolással döntötték el, kik legyenek tábornokok, azaz katonai vezetők. Idővel persze rájöttek, mégiscsak kell szaktudás a hadügyhöz, így érdemes ezeket a pozíciókat nem választással, hanem kinevezéssel eldönteni a hozzáértők közül.
Azonban ilyenkor felmerül: létezik egyáltalán olyan része a társadalmi életnek, ahol ne lenne szükség szakértelemre. A válasz: nem létezik. Ha viszont nem létezik, akkor miért kellene bármiről is szavazni, az ideális megoldás megtalálni mindenre a legjobb szakembert, s őt kinevezni. Végsősoron az állam felső vezetése is egy szakma, ahhoz is szekértelem kell, azaz ott is csak meg kell találni a legmegfelelőbb szakembereket. Pontosan ezen érvelés mentén volt Platón a demokrácia ellensége.
Szóval a modern liberális demokrácia nevű oligarchikus rend egyre jobban bezárkózik, amibek oka a választók feletti befolyásolás lehetőségének folyamatos csökkenése.
Ha nem így lenne, simán lenne Svédországban most népszavazás, hiszen a hatalom biztos lenne sikerében: abban, hogy a hatalom médiái eleve képesek lesznek mindenkit rávenni a "helyes" szavazásra. Számomra tehát ez a helyzet azt jelzi: a svédek többsége nem akar NATO-tagságot. Ami teljesen logikus, hiszen miért akarna egy normális ember az agresszív militarista tömb részévé válni?
Sokat olvasgattam, néztem, hallgattam ballib panaszokat a választás után, így lassan összeállt bennem a szabvány ballib reakció. Íme tehát, ez most a fiatalos verzió!
Szóval én először is elmondanám, a kétfarkúakra akartam szavazni, mert ők olyan szellemesek, európaiak, meg a haladással haladnak, de aztán befogott orral az ellenzéki összefogásra szavaztam mégis, mert bár utálom őket, de a Zorbánt még náluk is jobban utálom.
Most nagyon szomorú vagyok. Eleinte zokogtam órákig, hogy nem az európaikonzervatívkeresztény MZP nyert, de már ezt nem teszem, viszont nagyon dühös vagyok. Tervezem, hogy napokon belül elutazom nyugatra. Örökre.
Egyrészt nem akarom többi a havi fizetésem 120 %-át albérletre költeni, nekem biztos, kiszámítható jövő kell, ahol megbecsülik az embert. Másrészt nem akarok családot alapítani, gyerekeket életre hozni egy olyan országban, ahol színes sokféleség helyett szürke mucsaiság van, ahol a hajléktalanokat nem engedik közterületen szarni, az igazikeresztény Iványit betiltják, s nincs éjjel-nappal szó a melegek meg a négyneműek jogairól. Nekem ugyan személyesen csak a jóseggű csajok tetszenek, de üvölteni tudnék a felháborodástól, hogy a meleg haverjaim nem szeretkezhetnek a villamoson.
Én intelligens fiatal szakember vagyok, ezért nekem színes, változatos, demokratikus társadalom kell, ahol mindenki, a lakosság 100 %-a ugyanazokat a magas, progresszív, európai értékeket vallja!
Itt viszont már csak annak jó, aki zoligarcha, meg akit Zorbán megvett, meg még az, aki mucsai fogatlan alkoholista bunkó. Ez nem Európa! Egy rokonomat nemrég megerőszakolták fideszesek a munkahelyán, de a Polt nem indított eljárást. Rettegek, hogy engem is megerőszakolnak majd fideszes melegek, akikről az MZP beszélt.
S nem csak én hagyom el ezt a szemét szarlyukat, hanem összes ismerősöm is. Csak egy ismerősöm van, aki nem megy, mert ő oligarcha akar lenni a hatalom seggét nyalva, meg egyébként is putyinista, szóval már töröltem is a Facebookon a barátaim közül!
Jajj, de most jut eszembe, hogy mégse mehetek! Mert ha mi európai színes progresszív fiatalok elmegyünk, akkor nem lesz aki kiharcolja az európai értékeket. Szóval maradok: belső emigrációba vonulok, ezentúl a kisszoba helyett a nagyszobában alszom, s más irányban fekszem.
Vigyázz, mert ha fiatal vagy és nem a fentit mondod, akkor téged kilóra megvett a Zorbán!
Láttam több elemzést is a francia elnökválasztásról, demográfiai alapon. Az adatok a különböző elemzésekben nyilván nem egyeznek, ezért igyekeztem átlagot számolni.
A második forduló adatai:
településtípus szerint a falvakban és a kisvárosokban a két jelölt népszerűsége azonos, a nagyvárokban Macron népszerűsége 60 %, míg Párizsban Macron 70 %-os,
régió szerint Franciaország európai területén mindenhol Macron nyert, kivéve 3 régiót: Hauts-de-France (északkeleten), Provence-Alpes-Côte d’Azur (délkeleten), s Korzika, miközben az Európán kívüli francia területeken Le Pen nyert az amerikai és az afrikai területeken, míg az óceániai területeken Marcron,
kor szerint a 25 éven aluliaknál Macron népszerűsége 60 %, a 65 éven felülieknél pedig 70 %, míg a 26-64 közöttieknál holtverseny van a két jelölt között,
gazdasági helyzet szerint a középosztály és a gazdagok között Macron 60 %-os, míg a középosztály alattiaknál Le Pen áll 60 %-on.
Az, hogy mennyire nem számít a bőrszín jelzi hol született Le Pen legjobb eredménye: Guadeloupe-ben 70 %-ot kapott. Guadeloupe-ben a lakosság 97 %-a néger és néger-fehér keverék. S Franciaország egyetlen muszlim többségű régiójában (Mayotte) is Le Pen nyert, 59 %-kal.
Ami az első fordulót illeti, különösen érdekes az adatsor, hiszen itt még nincs taktikai szavazás. Engem kifejezetten az Európán kívüli Franciaország érdekelt. Íme ezek az adatok demográfiai szemszögből:
Afrika: többségben muszlim és néger lakosság (Mayotte) - az 1. és a 2. furdulóban is Le Pen a nyertes,
Afrika: többségben keresztény és kevert lakosság (Réunion) - az 1. fordulóban Mélenchon a nyertes, a 2.-ban Le Pen,
Amerika: többségben keresztény és fehér lakosság (Saint Barthélemy, Saint Pierre és Miquelon) - az 1. fordulóban Mélenchon a nyertes, a 2.-ban Le Pen,
Amerika: többségben keresztény és néger lakosság (Gudaloupe, Guyana, Martinique, Saint Martin) - az 1. fordulóban Mélenchon a nyertes, a 2.-ban Le Pen,
Óceánia: többségben keresztény és kevert lakosság (mind a 3 óceániai terület) - az 1. és a 2. furdulóban is Macron a nyertes.
Ülnek a presszóban a dúsgazdag polgárok és az általuk kitartott lumpen értelmiségiek. Majd megvitatják, hogy mik a munkásság feladatai.
Nem, ez nem a 120 évvel ezelőtti Oroszország, ahol az orosz kommunista mozgalom pontosan ezt jelentette: munkást sose látott emberek munkásmozgalmat játszottak.
Ez a mai magyar ballib háttérbeszélgetések sajátos, bizarr világa. Emberek hosszasan beszélnek csupa olyan dologról, amiről semmilyen tapasztalatuk nincs.
Én szeretek ilyeneket végighallgatni, amolyan háttérzajként. Tegnap elmentem venni pár dolgot a sarki közértbe, s közben hallgattam meg az Index Kibeszélő műsorának legfrissebb számát - talán már mondtam, van egy méregdrága fejhallgatóm (az egyik legjobb az amatőr kategóriában), ezzel a legnagyobb zajban is tökéletes minőségben tudok bármit hallgatni, a klasszikus zene esetében is tökéletes a hangminőség, mintha az ember hangversenyteremben lenne, s persze méginkább az egy stúdióbeszélgetés esetében. Szóval éppen spagettit válogatok a közértben, mikor látom, egy szintén ott vásárló idősődő (korombeli), de csinos nő - ráadásul jól öltözve, piros műbőr cicanadrág volt rajta - ijedten rám mered. Először nem értem mi a baj, de aztán rádöbbenek: hangosan elröhögtem magamat. Ami kívülről persze bizarr: idősődő kövér férfi, a fején hatalmas fejhallgatóval, melyből kívülről semmi se hallatszik, majd az illető nevetni kezd - tényleg ijesztő jelenet, először talán én is arra tippelnék, hogy valami elmebeteg, akinek éppen rohama van.
A beszélgetést persze érdemes meghallgatni, de a lényegét leírom. Ungár Péter sajátos fejhangon elmondja, mi érdekli a kisembereket. Ő ugyanis mint egy 150-tagú de facto virtuális párt főembere ezt tudja, míg a másik hasonló párt emberei meg nem tudják, azok ugyanis eltávolodtak a néptől. S most már végre nem egy szűk belpesti értelmiségi klubnak kell politizálni, hanem az embereknek - mondja ezt egy szűk belpesti értelmiségi klub oszlopos tagja, aki kisembert csak akkor lát, amikor takarítást rendel a villájába.
Ha lehetne, kérek még sok ilyet! Jobb, mint annak idején a Kabarécsütörtök volt.
Az eredetiben Démonok, a magyar fordításokban Ördögök vagy Ördöngősök a szokott cím - szerintem ez egyébként rossz címfordítás, az eredeti bibliai eredetű, s a magyar Biblia-fordítások is a "démon" szót használják, semmi értelme nem volt ezt átírni. Ez Dosztojevszkij négy főművének egyike.
A mű története érdekes, mert se az 1917 előtti, se az az utáni orosz hatalom nem szerette. A cári cenzúra kivetette belőle a pedofil arisztokrata részt, pedig ez abszolút fontos a mondanivaló szemszögéből. A szovjet hatalom visszatette ezt a részt, hisz az csak erősítette a hivatalos szovjet ideológiát, lám milyen gazemberek ezek az arisztokraták, viszont baj volt a hivatalos forradalmár típusának leírásával. Hiszen bár a szerző nem kommunista forradalmárokról ír - ilyenek alig voltak akkoriban Oroszországban a könyv megírásakor -, hanem nihilista republikánus forradalmárokról, de ezek a hivatalos szovjet eszme szerint pozitív történelmi alakoknak minősültek, akik úgymond "még nem jutottak el a marxizmusig", de "előkészítették" az igazi, jó, marxista forradalmárok ügyét, s csak a hülye nem vette észre a hatalmas hasonlóságot, plusz még ezek a forradalmárok egy esetben a könyvben szinte előre elmondják milyen lesz a totális vörös terror. A szovjet megoldása a "problémának" az lett, hogy a művet önállóan kiadni tilos volt, csak a szerző összegyűjtött műveiben szerepelhetett. S persze filmet csinálni belőle nem lehetett, az első teljesértékű orosz filmadaptáció már a 90-es években született.
Szóval a művet mindkét hatalom támogatta sajátos módon és eyben problémásnak is látta. A cári hatalom nyilván egyetértett az ortodox keresztény szempontú társadalomkritikával, meg a forradalmárok negatív ábrázolásával, csak a "túlzásokat" ellenezte, lásd a pedofil fiatal arisztokrata részt. A szovjet hatalom meg nyilván egyetértett a társadalomkritikával, csak annak indíttatásával sem, meg baja volt szintén a "túlzásokkal", azaz a fiatal forradalmárok negatív ábrázolásával.
A sok adaptációból messze a legjobb filmváltozat természetesen a 2014-es orosz minisorozat, Vlagyimir Hotyinyenko orosz-ukrán rendezőtől (ukrán apa, orosz anya). Politikai érdekesség: a rendező jelenleg rajta van az "ukrán árulók" feketelistáján, azaz nem léphet ukrán területre, ennek oka, hogy támogatta a krími népszavazást.
A filmverzió kiválóan összegezi a könyvet, kis változtatásokkal.
Maga a történet persze banális, egy bekezdésben elmondható. Egy orosz kisvárosban megalakul egy titkos forradalmi sejt, tagjai fiatal arisztokraták és pár lecsúszott értelmiségi. Az utóbbiak egyike végül meggondolja magát, ki akar lépni, ezért a sejt vezére megöli őt, nehogy besúgja az egész szervezetet a hatóságnál. Az egész történet arról szól, hogy a helyi rendőrség segítséget kér a központból, ezért megérkezik Pétervárról egy tapasztalt nyomozó, afféle orosz Sherlock Holmes, s ő lassan felgöndöríti az egész történést. Persze a mű valódi lényege az egyes szereplők jellemének bemutatása, elsősorban a sejt tagjaié, azok motivációja.
A forradalmárok között mindenki a társadalom felső rétegéből származik, az egyetlen kivételek pár gyilkos és bandita, akik viszont kizárólag pénzért segítik a "forradalmat". Az önkéntes forradalmárok 3 csoportra oszlanak tipológiailag:
gyakorló elmebetegek - az egyik korábban Amerikába vándorolt ki, ott végleg megzakkant, majd hazatért,
cinikus hatalommániások - a sejt vezére, aki végül elmenekül,
unatkozó, életunt alakok, akik egyszerűen végre valami érdekeset akarnak cselekedni - a pedofil arisztokrata se igazi pedofil valójában, csak valami érdekes újra vágyott.
Két mellékszereplő - a nyomozó és egy Biblia-árus - mondják ki a lényeget. A nyomozó szerint a forradalmár lelkület lényege "tehetségtelenség és beteg ambíció kombinációja". A szerzetes elmondja a neki a bűnét elmondó arisztokratának "először saját magának kell megbocsátania", majd amikor találkozik a nyomozóval, annak nem árul el semmit, a nyomozó ezután távozik és nem vesz semmit az utcai Biblia-árustól "később" megjegyzéssel, mire a Biblia-árus azt mondja halkan "később már késő lesz".
Május 1. fő üzenette: a polgárodás gonoszság. S ez az üzenet teljesen igaz.
A polgárosodás lényege: egy tárdadalomtól független új elit jön létre, mely élősködik a társadalmon, de közben mentes bármilyen kötelezettségtől a társadalom iránt. Ez kaszinószerű helyzet: sokan vesztenek, s kevesek nyernek. Csak míg a kaszinóban való játék önkéntes, a társadalomban nem tud az ember nem résztvenni. A polgári társadalom tehát a kényszerkaszinó rendje: a kevés nyertes mindent visz, s közben még fölényesen ki is oktatja a többséget "nem vagytok elég jók, ezért nem nyertetek".
Sose látott rend ez, hasonló soha, sehol nem létezett. Az emberi történelem nem ismer a modernitás kora előtt olyan társadalmat, melynek vezérlő elve az lett volna, hogy kevesek mindent megkapnak, a többiek meg vessenek magukra. Ez a rend lett a liberális gondolkodás alapelve.
Nem véletlen, hogy az egészségesebb Kelet-Európában a folyamat fordított volt: sokkal inkább az új nagypolgárság akart az arisztokrácia része lenni, s nem fordítva, ahogy Nyugat-Európában, ahol az arisztokrácia nagypolgársággá züllött.
A távoli jövőben nehezen fogják megérteni az emberek, hogyan is gondolhatták azt a XIX.-XXI. században, hogy a liberális polgári demokrácia a lehető legjobb világ.
Én ha polgárokról, polgári értékrendről hallok, kibiztosítom a fegyveremet. Annak idején nem akartam elolvasni Márai Egy polgár vallomásai művét se, féltem, hogy ez valamiféle apologetika, de aztán itt ez hiba volt részemről: Márai valójában szatírát írt a polgári világról.
A szláv népek között van egy sajátos névátírási szokás, mely részben máig használatos.
Általában az az alapszabály minden idegen név átírásakor másik nyelvre, hogy azt igyekszünk fonéma vagy betű szinten az eredetihez legközelebbi módon átírni a célnyelvre. Lásd mondjuk erre példának az orosz-magyar átírási hagyományt, ahol minden orosz betűnek volt egy magyar megfelelője: ez elég működőképes rendszer, bár a visszafordítás a magyar verzióról az oroszra már nehézkes, hiszen több eset is van, ahol két orosz betűjelet csak egy magyar betűjellel adtak vissza. Lásd erre példának: a magyar átírás szerint az orosz "и" és "ы" egyformán "i", ahogy az orosz "е" és "э" is "e" magyarul. Egyébként volt négy szó, mely kivételt képezett az átírási szabályok alól a magyar kommunista renszer alatt: "Lenin", "Sztálin", "Pobjeda" (mint autómárka), "szovjet" - az áírási szabályok szerint ezeknek "Lenyin", "Sztalin", "szovet", "Pobeda" kellett volna lenniük.
Tehát ezt az átírási módot - azaz azt, hogy igyekszünk fonéma szinten az eredetihez legközelebbi módon átírni a célnyelvre - nevezzük alaphelyzetnek. Nemzetközileg ez a legelterjedtebb.
Sajátos eset persze a nem-átírás. Azaz meghagyjuk az eredeti nevet abban az alakban, amiben eredeti alakjában van. A legtöbb latinbetűs nyelv ma ezt alkalmazza egymás közt. A magyarban ez abszolút kizárólagos szokás nagyjából a XIX. sz. vége óta. Korábban ez a szokás a magyarban sem létezett, a latinbetűs nevek egy részét is átírták magyarra, pl. a horvát neveket. Lásd "fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva" és nem "fut Bécs felé Jelačić, a gyáva".
A magyarból tudatosan ki lett irtva az magyarosított átírás szokása, legkésőbb a klasszikus latin neveknél, s ezzel együtt a görög nevek átírása is igazítva lett a klasszikus ejtéshez. Ez utóbbiban két praktikus kivétel van: a görög "ε" a magyarben "e", míg a görög "η" pedig "é" lett, pedig valójában éppen az "ε" egy röviden ejtett magyar "é", míg az "η" meg hosszan ejtett "e" - de az átírás alapja, hogy inkább a rövidség/hosszúság legyen visszaadva, s ne a zártság/nyíltság foka. Továbbá a görög "ζ" maradt "z" - pedig biztosan nem így ejtették eredetileg, csak a kérdés vitás máig, mi a helyes ejtés "dz" vagy "zd". Valamint két helyes leírás, de helytelen ejtés "ph" és "th", ezek általános magyar ejtése "f" és "t", miközben az eredeti nem ez.
A klasszikus latin írás nemátírásának az oka persze az volt Magyarországon, hogy mindenki tudott latinul, legalább valamilyen szinten, azok között, aki végzett magasabb iskolát, lásd érettségizett. S a görög se volt probléma, ez egészen az I. vh-ig kötelező tárgy volt minden magyar középiskolában (a latin meg egészen a II. vh-ig). Egyébként Bulgáriában is hasonló helyzet volt: az I. vh. után szűnt csak meg a kötelező ógörög tárgy a középiskolákban - a latin nyilván sose volt szokásban az eltérő kultúrkör miatt, azt csak a felsőfokú papképzésben tanították - a héberrel együtt - mint második nyelvet a görög mellett, meg persze az orvosoknak, gyógyszerészeknek, jogászoknak.
Sok nyelvben ma is az igazított átírás szokása van érvényben a klasszikus neveknél. Pl. az oroszban Zeusz az "Zevsz", Athén meg "Afina". De a spanyolok is sok ilyen nevet átírnak spanyolosra, pl. Aiszkhülosz az Esquilo.
Személyes elem. Nekem ez elég nagy bajt okoz rendszeresen ma is, mert míg magyarul szinte teljesen a klasszicizált átírás van hatályban, addig a bolgárban az igazított alak, így megesett velem párszor, hogy nem ismertem fel, hogy ugyanarról a névről van szó, csak az átírt alak más. Lásd pl.: a lírikus költészet múzsája magyarul Euterpé, bolgárul meg Evterpa. S még nehezebb amikor az igazított ejtés leveszi az eredeti végződést, lásd Dionüsziosz és Dioniszij, meg Thuküdidész és Tukidid. Az igazi röhej akkor van, amikor az enber nem tudja a bolgár verziót, s tippelni igyekszik, egyszer megesett velem ez Áresszel - gondolkodtam, akkor ez mi lehet, esetleg "Ar" vagy "Arij" vagy "Arid", aztán kiderült, pont ott simán "Aresz", az emberek meg csak ámulva néznek, ki ez a bunkó, aki még a háborúisten nevét se volt képes megjegyezni!
Ugyanez persze fennáll a XIX. vége előtt kiadott magyar fordításokkal is, amikor még az igazított átírás volt szokásban a magyarban. Ráadásul a magyarban volt egy harmadik szokás is: amikor a görög neveket latinul írták át. Aki nem ismeri a témát rendesen, az esetleg nem is veszi észre, hogy Aiszkhülosz, Észhil, Aeschylus az ugyanaz a szerző.
A magyarban is maradt persze pár rögzült igazított alak, de ez elég ritka. Most hirtelen csak a magyar bolygónevek jutnak eszembe, melyek annyira megvoltak már a hagyományban, hogy nem hatott rájuk a klasszicizált átírás eleterjedése: a Merkúr maradt így, nem lett Mercurius, az Uránusz nem lett Uranosz, a Plútó nem lett Plutón, s a többi esetben is mindenhol maradt a magyaros átírás és ejtés (cseh haverom annak idején hosszasan röhögött azon, hogy a magyarok a Marsot "s" hanggal ejtik).
A fentebb említett nem-átírás egyébként csakis latinbetűs nyelvek között létezik. Más írásrendszerek között ilyen nincs, lásd orosz-belarusz-ukrán-szerb-bolgár vonalon minden esetben átírás van. Az egymás nyelvében nem létező, vagy egészen más hangértéket jelző betűket átírják minden esetben. Pl. Sztálin - oroszul: Сталин - az ukránul Сталін, szerbül meg Стаљин. S ez teljesen politikafüggetlen: a maximálisan szovjethű kommunista Bulgáriában is átírták az orosz neveket. Lásd Gorbacsov bolgárul Горбачое lett az orosz Горбачёв eredeti helyett, Koszigin Косигин lett az eredeti Косыгин helyett, ahogy monjuk ma is így van, a volt ukrán elnök Juscsenko Юшченко lett az eredeti orosz/ukrán Ющенко helyett.
Ami kivétel: a "je" hang nagyon furcsa bolgárul, ahogy az "ij" végződés is, ezeket ezért ritkán használják átíráskor. Az ezeket tartalmazó orosz/ukrán neveket "e" ill. "i" alakban írják át. Ez a szokás megvan a legtöbb további szlávoknál is egyébként, ők se szoktak "je" és "ij" kapcsolatokat írni sok átírásban. Zelenszkij ukrán elnök nevének végződése mind bolgárul, mind szerbül, mind lengyelül (sőt belaruszul is!) "szki" és nem "szkij" - egyedül a csehek és a szlovákok alkalmazzák az eredeti ukrán "szkij" alakot átíráskor (meg persze az oroszok is, de ez érthető, hiszen ez oroszul is így van).
Van egy kérdés, ami rejtély számomra. Hátha valaki tudja a választ. A lengyelek miért Zełenski és nem Zelenski alakot használnak?
Szóval nagyjából a következő kép alakult ki. Az egész ballib ellenzék keményen harcolni fog a parlamentben Zorbán diktatúrája ellen. Arról viszont sajnos nem született megegyezés, hogy ki hogyan fog szinte parrizánharcot folytatni a parlamentben.
Az egyik párt úgy, hogy nem megy el az alakuló ülésre, csak másnap megy be. A másik meg bemegy, esküt tesz, de eskü után elhagyja a termet.
A többiekrők még nincs hír. De igyekszem megjósolni a maradék 4 párt magatartását.
Lesz egy nagyon radikális rész, mely egész 72 órát fog várni az alakuló ülés után. S olyan, mely bemegy megalakulni, s aztán nem hagyja el a termet, de dühösen fog nézni az ülés alatt. Aztán lesz aki aznap nem mosakszik, s mosdatlanul esküszik fel az alkotmányra. Végül olyan is, mely bemegy, nem néz dühösen, nem bojkottál, de aztán minden második héten tiltakozásképpen nem használja a parlamenti vécéket.
Minderről egy régi, de igaz történet jut eszembe: Havanna, 1984, KGST-csúcstalálkozó. Apám részt vett a zárt üléseken is. S mesélte: egyik nap a keletnémet delegációvezető felállt és 4-5 percen keresztül egy teljesen sablonos, semmitmondó beszédet tartott, benne közhelyekkel, a korabeli sablonokkal, lásd "éljen a testvéri barátság", "éljen a Szovjetunió", stb., azonban mindezt mérgesen nézve, üvöltve adta elő. Apám se értette, s végül esélye lett megkérdezni a magyar delegáció vezetőjét - aki Marjai József volt, Kádár bizalmasa és nemzetközi gazdasági főembere -, mégis mit jelent ez a keletnémet produkció, mire ő elmondta "a szovjet elvtársak nem támogatták Honecker egyik ötletét, ezért nagyon durcisok, ezt akarták érzékeltetni".
Az egyik makacs ballib téveszme: a legjobbak vándorolnak ki az országból.
Ennek igazságtartalma nem igazán ellenőrizhető, mert Magyarországról kismértékű a kivándorlás. Bulgária viszont az egyik legnagyobb kibocsátó ország Kelet-Európában, csak a balti államokból, Albániából, Boszniából, s Koszovóból van nagyobb arányú kivándorlás. Emiatt sokan ellenőrizhetetlenül elhiszik, hogy tényleg az "elit" vándorol el Magyarországról.
Normális - azaz nem háború vagy ternészeti katasztrófa vagy politikai üldöztetés - esetben a kivándorlás oka mindig, mindenhol, az egész világon ugyanaz:
kalandvágy: a fiatalok szerencsét próbálnak,
anyagiak: magasabb bérezésű országba törekednek az emberek.
A "legjobbak", azaz a legképzettebbek jellemzően mindenhol képesek jó bérezést elérni, így éppenhogy nem hajlamosak elvándorolni.
Az csak a liberális álomvilágban létezik, hogy valaki sokat keres, de elmenekül a "diktatúra" elől.
Bulgáriában én ezt megfigyelem hosszú évek óta. Az ország népessége az utolsó kommunista évben 8,9 millió volt, a tavalyi népszámláláson pedig alig 6,5 millió. Ez tényleg hatalmas csökkenés. Hasonló mérték nem-háborús viszonyok közt sehol sincs.
S mi az ok? Elnyomás és diktatúra? Az nincs egyáltalán 1990 óta, sőt Bulgáriában sokkal könnyebb a hatalmat leváltani, mint Magyarországon:
a választási rendszer szinte teljesen arányos, azaz hiába sikeres egy párt, nehezen tud egyedül kormányozni,
nincs konstruktív bizalmatlansági inditvány intézmény, mint Magyarországon, hanem sima bizalmatlansági inditvány intézmény van, azaz elegendő az éppen aktuális kormány ellen többséget létrehozni, nem szükséges új kormányról megállapodni.
Bűnözés? A nagymértékű közbizonytalanság megszűnt a 90-es évek végén, azóta a bűnözés normál európai szintű. A 90-es évek közepén még simán feltörték a parkoló autókat bűnözők, "hátha van benne valami" alapon, lakásokat támadtak meg, onnan ellopva pl. a hűtőt, ma már csak akkor törnek fel egy kocsit, ha jól látható érték van benne, s lakást csak előzetes "füles" alapján támadnak meg, majd onnan csak ékszereket, pénzt visznek el.
Korrupció? Mint Magyarországon, azaz a kisembert nem érinti.
Kik mennek el? Természetesen egy rész a szerencsét próbáló fiatal. De a fő rész éppen a legkevésbé képzettek, akik otthon is, külföldön is alantas munkát végeznek: egyszerűen jobb nyugaton takarítani, mint Bulgáriában.
Az átlagos és magasabb képzettségűek csak akkor hajlamosak elvándorolni, ha hatalmas a bérbeli eltérés. A 90-es évek Bulgária és Nyugat-Európa között még simán volt 10-szer feletti eltérés, ma ez inkább 2-3-szoros (vásárlóértéken). Akkor simán megesett, hogy pl. takarítással 15-ször annyi pénzt lehetett keresni, csak azzal, hogy az ember nyugatra megy. Ma ez képtelenség, egy átlag bulgáriai takarító keres nettó 300-400 euró közt havonta, míg nyugaton mondjuk 1500-at, az eltérés mértéke sokkal kisebb, vásárlóértéken pedig még kisebb. Egyszerűen nincs már meg a hatalmas csábító erő, mint korábban.
Ami pedig eleve a kulturáltságot illeti, sok adat szűrhető le abból, kik a legnépszerűbbek a nyugati bolgárok körében. Jellemzően a legostobább bolgár előadók aratnak a legnagyobb sikereket nyugati turnéikon.
S hála a mostani bolgár kormánynak immár kezd szitokszóvá válni a "nyugati egyetemen diplomázott" kifejezés is, meg a "fiatal szakember". Eddig a bolgár politikai folklór szitokszava az "okos és szép" volt, annak kapcsán, hogy így nevezték magukat a Szófia központját rendszeresen megbénítő agresszív tüntetők.
Azt mondanám, az ukrán győzelem esélye kb. 1 %. Ehhez az kellene, hogy a nyugat sikeres puccsot hajtson végre Moszkvában, s biztosítsa, hogy az új vezetés nyugatpárti legyen - ez nagyjából lehetetlen feladat.
Tehát az orosz győzelem esélye 99 %, ennek azonban lehet több változata:
teljes győzelem, azaz az egész terület megszállása, kijevi puccs elősegítése, majd új államszövetség létrehozása Belarusz, Oroszország, Ukrajna részvételével,
ennek még lesújtóbb verziója: a NATO részleges kikapcsolása, azaz a szomszédos NATO-tagállamok bevonása a háborúba az orosz oldalon, ez Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, s Románia bevonását jelentené, ukrán területekért cserébe,
részleges győzelem, azaz a kijevi kormányzat hatalomban hagyása, de egyes területek elcsatolása, ez minimum a Krím és az orosz határ közti 4 mai megyét jelenti,
ennek maximálisabb verziója: még 2 délnyugati megye, azaz lenne orosz-román közös határ.
Most a háború lényege a jövőveli új határ megállapítása. Az ukrán erők gyakorlatilag azért harcolnak, hogy maradjon meg legalább az odesszai megye nekik, azaz maradjon tengeri kijáratuk. Minden azon múlik, a kelet-ukrajnai hadszíntéren az ukrán erők mennyire képesek lassítani az orosz előrehaladást.
Vicces, de még az angol Wikipédia térképe mutatja legobjektívebb módon a mozgást:
Mi az eltérés a sikeres és a sikertelen migráns között?
A sikeres migráns 3 nemzedéke:
az 1. nemzedék bevándorol, s idegennek, de jól érzi magát,
a 2. nemzedék - mely már az új hazában született - természetesnek veszi, hogy ő helyi, bár még azonosul szüleivel is részben.
a 3. nemzedék már teljesen helyi, számára a nagyszülők identitása csak történelmi tény, érdekesség, de azt nem tekinti sajátjának.
A sikertelen migráns 3 nemzedéke:
az 1. nemzedék bevándorol, s idegennek és nem túl jól érzi magát, de abból indul ki: itt anyagilag mégis jobb, mint otthon,
a 2. nemzedék - mely már az új hazában született - természetesnek veszi, hogy ő helyi, de közben idegen is, s lassan észreveszi, legkésőbb kamaszkora végén: az igazi helyiek nem tekintik őt helyinek,
a 3. nemzedék már rádöbben, ő nem helyi és sose lesz az, ezért igyekszik visszatérni nagyszülei identitásához, bár már ott se fogadják be.
Vannak országok, ahol könnyű sikeres migránsnak lenni, s van ahol képtelenség ez.
Az egykori nagy fehér migrációs földek - mint Argentína, Ausztrália, Chile, Kanada, Uruguay, USA, Új-Zéland - sokáig a legsikeresebbek voltak e tekintetben. Alapvetően addig tart ez, míg a helyi nemzeti identitás gyenge. Amint kezd megszilárdulni, az új migránsok immár sikertelenek maradnak.
Argentína esetében tapasztaltam: a nyelvi problémával nem rendelkező, kinézetre helyi, de migráns, azaz a más latin-amerikai fehér migráns is immár idegen marad.
Jó, ha az embernek van sok közéletileg aktív Facebook-ismerőse. Így hozzájut minden oldal embereken átszűrt propagandáján. Ez ugyanis az igazi mérce: mert ez mutatja, mennyire sikeres az adott propaganda.
Szerencsére van kb. 10 fanatikusan közéleti ismerősöm, s pont jó az arány, mert nagyjából a felük nyugatpárti, a mésik felük meg nyugatellenes. Én egyik se vagyok, ponosabban vagyok, de ez nem látszik a FB-profilomon: ott szinte sose szoktam közélettel foglalkozni. Ennek persze oka, hogy nekem van saját médiám, s annak van FB-profilja. S ha elkezdenék aktív lenne magánszemélyként is a FB-on, biztos letiltás lenne az eredmény (így is számtalanszor megesett ez), ami a médiaoldalamat is érintené, s immár a többszörös profil se megoldás, a legtöbb kamuprofilomot letiltották, törölték, s ma már a múzsám profilja is megfigyelés alatt van, mert szerkesztői jogosultsága van a médiaprofilomon.
Ja, s nincsenek oldallákjaim, nem hogy nem publikusak, hanem nincsenek. Ezért ha valaki olvasóm ajánl nekem valamit, ne csodálkozzon, hogy nem lájkolom. Összesen 3 oldallájkom van: 1 darab magyar közéleti személy (nem politikus), 1 darab nem-magyar közéleti személy (ő se politikus), 1 darab civil szerevezet + most jut eszembe van még egy, egy hivatalos állami intézmény.
A napokban azt írja egyik orosz ismerősöm, az még Sztálinnak se jutott eszébe, hogy az 1941-es német támadás miatt letiltsa a szovjet könyvtárakból a klasszikus német szerzők könyveit. S tényleg, abszurd, ami most megy.
Emellett meg megy az oroszellenes mesedélután. A mostani 3 fő pont: Bucsa, Mariupol, s elmebetegség.
A legutóbbi a legegyszerűbb: Putyin elmebeteg, meg kell állítani bármi áron. Nyilvánvaló hülyeség, egy elnebeteg képtelen lenni jól működő terveket létrehozni és kivitelezni. E propaganda célja: egy teljeskörű nyugati bevatkozás legitimálása: lásd, meg kell állítani az őrültet, mert atomrakétákkal fog lőni.
Mariupol esete: a hős ukránok védik a hazájukat, s hozzájuik menekültek nők és gyerekek. Na most, ez egy közel félmilliós város. Ahol a nők és gyerekek száma legalább 250-300 ezer kell, hogy legyen, semmiképpen se 1-2 ezer, mint jelentik. Aztán mi okból menekülne egy pacifikált városból, melynek 95 %-a orosz ellenőrzés alatt van, egy civil tömeg a városnak az egyetlen olyan részébe, ahol még harcok folynak, egy acélműbe? Ki és miért tenne ilyet?
A valóság: ott párszáz neonáci szabadcsapatos van ma már csak, akik esetleg magukhoz vehettek túszokat. Mariupol ugyanis oroszpárti, a lakossága többségében orosz. Egy ukrán náci számára így eleve nem jelentene erkölcsi problémát ukránellenes túszok felhasználása.
E mese vicces eleme: az Oroszországba menekült mariupoliakat a liberális propaganda deportáltaknak hívja, már szibériai táborokról is olvastam. Magasak a liberális PR-szakemberek küszöbei.
A bucsai mese persze a legkeményebb, hiszen ott tényleg halottakat mutogatnak. Engem az egész a kuvaiti csecsemőgyilkos iraki szadisták kamusztorijára emlékeztet 1991-ből.
Pedig a kuvaiti szöveget könnyebb volt elhinni, mint a mostanit. Csak bele kell gondolni: vajon ki az hülye agresszor, aki úgy gyilkol, hogy meg se próbálja a gyilkolást leplezni, s mindezt olyan helyzetben, amikor a legfontosabb a médiaharc.
A valóság nagyon más. Egy 2-hónapos háború alatt 25 ezer civil halott - ez a hivatalos ukrán szám, azaz valószínűleg a harmada-negyede lehet igaz, de ha el is fogadjuk a számot, akkor is ez világrekord: ilyen kevés áldozat egy ilyen széles fronton vívott háború esetében csoda. S ez csak egyetlen dolgot bizonyít: az orosz fél óvatosan harcol, kímélve a polgári lakosságot.
Kezd a helyzet oda fajulni, hogy ha azt írják a nyugati médiák, hogy Ukrajna fővárosa Kijev, gyorsan ellenőrizni kell, vajon még mindig az-e.
A bolgár nemzeti lélek török uralom alatt szerzett torzulása: az erősekkel kell tartani lelkesen.
Aki nem így tesz, azt a közvélemény elítéli.
Aztán persze, ha esetleg nyernek azok, akik az erősek ellen voltak, akkor utólag a közvélemény megváltozik. De csakis utólag. Ma nem szokás erről beszélni, de a XIX. századi törökellenes bolgár mozgalmaknak a maguk idejében nem volt tömeges támogatottságuk. Az átlagember azt mondta "ezek banditák, haramiák", "hőzöngenek, ahelyett hogy dolgoznának", s a legjobb esetben is csak azt "igen, jók a célok, szép lenne, de nem valósítható meg, csak rosszabb lesz a végén". Ma ezek a "banditák" mind nemzeti hősök.
Annyira erős ez a vonás, hogy egyéni ügyekben is így van. Apai ági rokonságomban személyesen is tapasztaltam, a Magyarországon élők körében is, mert ez a vonás nemzetbeli, s a lakóhely se hat rá. Amikor a 80-as évek közepén mutattam a családban akkor még szamizdat Beszélőt, a reakció az volt "ezeket drogosok, ingyenélők, antiszociális elemek írják", s nagy hibát követek el, hogy én ilyeneket olvasok és eleve hogy "ezeknek" hiszek. Aztán jött a rendszerváltozás, s ugyanezek a rokonok mind lelkes SZDSZ-hívők lettek.
Szóval a bolgár ember hibátlan iránytű: mindig képes megmondani, ki van hatalmon. Mindig az, akinek éppen lelkesen drukkolni kell. Jellemző: a családban egy szál MDF-es se volt, az Antall-kormány alatt se, mert mindenki tudta: a valódi hatalom az SZDSZ-nél van. A rokonság nyíltan szidta az Antall-kormányt annak létezése alatt, ebből tudtam: valójában nem Antall az ország vezetője.
Persze a török időkben ennek a magatartásnak reális oka volt, e nélkül valószínűleg kihaltak volna a bolgárok, a lázadókat ugyanis akkor a hatalom kiirtásig üldözte, míg a megbékélőket simán békén hagyta. Csakhát egy akkor pozitív szerepet játszott magatartás később csak negatívumot hozott.
Annak idején 1915-ban Bulgáéria így lépett be az I. vh.-ba, a "nehogy lekéssük a vonatot" jelszóval, nem vicc, az általános álláspont az volt, hogy ha az ország semleges marad, akkor nem lesz majd a biztos győzetesek oldalán, a biztos győztesek pedig Ausztria-Magyarország és Németország volt - ezt kiszámolták a korabeli tévedhetetlen szakértők. Az eredmény ismert: Bulgária még azt is elvesztette, amit a balkáni háborúkban még nem vesztett el, plusz gazdasági katasztrófa.
A mostani szófiai kanadai ideiglenes megszálló hatóság - a miniszterelnök kanadai, fiatal harvardi értelmiségi szakember, magyarul: se az országot nem ismeri, se nem ért semmihez - 100 %-osan teljesíti a nyugati igényeket, cserébe nem is vár semmit, se buksisimogatást. Mert ő lelkesen hisz a nyugat szent igazságában, önzetlenül.
Olyan erővel támogatja az oroszellenes szankciókat, hogy ezen még Kijevben is meglepődnek.
Most jött a meglepetés: leállt a gáz. Eddig a szöveg az volt: összeurópai megoldás lesz. Hát, nem lett, nem is lehetett volna. A buksisimogatás persze megjött: Ursula néni azt nyilatkozta "élésen elítéli az orosz zsarolást".
Bulgária eddig legalább a fegyverszállításból kimaradt. Ennek oka persze triviális: az egyik kormánypárt azt mondta, kilép a koalícióból, ha van fegyverszállítás, ha pedig ők kilépnek, nincs kormánytöbbség.
A hírekben manapság sok szó esik róla: állítólag az orosz háborús célok nyugati végpontja Transznisztria.
A dolog háttere sajátos. A terület egészen a XVIII. sz. végéig alig volt lakott. A lengyel-litván és az oszmán-török állam határvidéke volt. Oroszország 1792-ben csatolja magához, ami után népesség-betelepítés indul, elsősorban orosz és ukrán parasztok, de rajtuk kívül román, bolgár, német lakosok is lesznek.
A német lakosságnak mára nyoma sincs, a legnagyobb részük ki lett telepítve 1940-ben a Molotox-Ribbentrop paktum alapján Németországba, a ma Lengyelországhoz tartozó területre (majd onnan persze 1945-ben a maradék német területre).
A bolgár lakosság viszont máig a lakosság 2-3 %-a. Ők a XIX. sz. elején bevándoroltak leszármazottai. A VIII. és a IX. orosz-török háború után Oroszország felajánlotta az abban az orosz oldalt támogató bolgároknak, letepeledhetnek az új orosz területeken, azaz a mai Dél-Ukrajnában, Moldovában és Transznisztriában. Jelenleg Transznisztriában található a legnagyobb Bulgárián és Észak-Macedónián kívüli bolgár többségű falu: Parkani község (román neve: Parcani), lakossága 11 ezer fő, ennek 89 %-a bolgár.
Moldova és Transznisztria tulajdonképpen mindig egy országhoz tartoztak, kivéve az 1918-1940 közti időszakot, amikor Moldova román volt, Transznisztria pedig szovjet. Eközben is a Szovjetunió Moldovát mindvégig román megszállás alatti saját területenek tekintette. Ezt elismerte Németország is, így a Molotox-Ribbentrop paktum egyik pontja kimondta: Románia adja "vissza" Moldovát a Szovjetuniónak.
A szovjet politka azonban hivatalosan sose hivatkozott történelmi jogokra, így Moldova esetében sem. Az mint a román reakció által elnyomott moldáv nép állama lett beállítva. S propagandacélokból jó előre lett csinálva egy minta-Moldova, már akkor, amikor Moldova még nem lett visszacsatolva a Szovjetunióhoz.
Már 1924-ben ezért meg lett alapítva egy Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság nevű közigazgatási egység az akkori Ukrajna területén belül, annak részeként. E terület az akkori szovjet-román határ mentén terült el, s kb. dupla akkora volt, mint a mai Transznisztria - hozzátartoztak olyan területek is a mai transznisztriai-ukrán határ mentén, melyek ma Ukrajna részei. A mai Transznisztria kb. 4200 km2, míg a Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság eredeti területe kb. 7500 km2 volt.
Miután a Molotov-Ribbentrop paktum után, 1940-ben a szovjet ultimátum miatt Románia kénytelen volt átadni területének egy részét, köztük a mai Moldovát a Szovjetúniónak, ez a terület egyesítve lett a Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársasággal, státusza pedig fel lett emelve tagköztársasági szintre, Moldáv Szovjet Szövetségi Köztársaság éven, miközben az eredeti Moldáv Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság területének északkeleti része vissza lett csatolva Ukrajnához: az ukrán Csernyivci és Odesszai megyék része lett.
Ennek persze gyakorlati jelentősége nem volt a szovjet időkben, nem számított szinte semmit, hol húzódnak a belső határok. A probléma a Szovjetunió szétesésekor kezdődött. Transznisztria lakossága úgy gondolta, semmi se köti össze Moldovával, így el akarta kerülni, hogy a terület a jövendő független Moldávia része legyen. Transznisztria még 1990-ben saját magát szovjet tagköztársaságnak nyilvánította, azaz 1 évvel korábban, minthogy Moldávia kikiáltotta saját függetlenségét. Bár az 1990-es döntést a szovjet vezetés sose ismerte el, a tényleges helyzet az lett, hogy Transznisztria nem lett a független Moldova része, amikor az 1992. január 1-jén független állam lett.
A jogi helyzetnek tehát egyáltalán nem felel meg a valós helyzet. Transznisztria nemzetközi jogilag Moldova része, de ténylegesen - pár falut leszámítva - sose volt moldovai irányítás alatt. Az 1992-es moldovai-transznisztria háború (melyben a két felet Románia, ill. Oroszország támogatta) végén tűzszüneti megállapodás lett aláírva: ez máig hatályban van.
Tulajdonképpen a józan ész azt diktálta volna, hogy a felek elismerik: az eredeti helyzet abszurd, s mindenki megmarad a maga területén, elismerve egymást. Ehelyett azonban az lett, hogy az 1992-es háború során Moldávia megszerzett pár transznisztriai területen fekvő falvat, ezek ma Moldávia részei, míg a transznisztrai erők is megszereztek egyes nem-transznisztriai falvakat (és egy várost), ezek meg ma Transznisztria részei.
Jelenleg az a helyzet, hogy Transznisztria közepét kettévágja egy helyen teljesen, egy másik helyen pedig nagyrészt moldáviai terület, viszont ezen a moldáv területen áthaladó főutak transznisztriai ellenőrzés alatt állnak. Az ilyen helyeken - ahogy a "hibás" szuverenitású részek nem kontinuus részein is - ma de facto kettős irányítás van, ez nem jelent fegyeveres harcot, de a két fél folyamatosan nehezíti egymás tevékenységét.
Azaz a nemzetközi jog ma is egy abszurd sztálini határmegállapítást tekint mérvadónak. Ami vicces.
rózsaszín - moldovai törzsterület, lila - transznistriai törzsterület, zöld - transznisztriai moldáv fennhatóságú terület, sárga - moldobai transznisztriai fennhatóságú terület
Tulajdonképpen csak Európában szokatlan jelenség, hogy egy ország lakosa nem beszéli az ország hivatalos nyelvét.
Afrikában pl. éppenhogy ez a norma. Természetesen az arab Észak-Afrikát leszámítva, hiszen ott eleve egyezés van a többségi nép és a hivatalos nyelv között: az arab többség nyilván mindenhol beszéli saját nyelvét, a hivatalos arab nyelvet.
Fekete-Afrikában viszont a világ legtermészetesebb dolga, hogy az átlagember nem ismeri országa hivatalos nyelvét. Ahol nem így van, az inkább kivétel: Dél-Afrika, a szuahéli övezete Kelet-Afrikában, s a volt portugál gyarmatok, ahol a gyarmatosítók tudatosan asszimilációs politikát folytattak.
Európában viszont hasonló helyzet csakis kisebbségi zárványokban esik meg, pl. a Székelyföldön, de még a Vajdaság keleti részében is pár helyen ez volt a nagy magyar kivándorlás előtt.
Bulgáriában pl. van egyetlen megye (a 28 megyéből), ahol a lakosság többsége nem bolgár, Kardzsali megye, a görög határszakász keleti részén, itt a helyzet az, hogy a városokban mindenki tud bolgárul, de egyes kisebb falvakban akad olyan, hogy a lakosok csak törökül beszélnek.
S mindig a tényleges hivatalos nyelv számít, nem a kinyilvánított.
Szovjet Ukrajnában mindvégig hivatalos nyelv volt az orosz és az ukrán (ahogy mindegyik szovjet köztársaságban az orosz is hivatalos volt, kivéve Örményországot, ahol papíron csak az örmény volt az), de a tényleges helyzet az volt, hogy az ukrán csak kiegészítő szerepet töltött be. S nagyjából volt az ország közepén egy vonal, melytől keletre az ukrán nyelv csak jelképes volt, míg tőle nyugatra ténylegesen is használatban volt.
Ez alól azonban volt egy nagy kivétel: Kárpátalja, ahol az ukrán használata minimális volt. Sokan nem értik, hogyan lehetséges, hogy 30 évnél idősebb kárpátaljai magyarok jellemzően egy szót se tudnak ukránul. Ezt sokan afféle kisebbségi zárványjelenségnek hiszik, pedig nem az. Ugyanezek az emberek jellemzően mind beszélnek oroszul. Vajon miért? Mert arra szükség volt annak idején.
a hagyományos ukrán képzet a 3 régióról: nyugat, közép, kelet
A ballib jajjgatás egyik témája az öncenzúra jelenség.
Az öncenzúra pedig csupán azt jelenti, korlátozzuk magunkat, mert amit kimondanánk, azt nem szokás kimondani. Ilyenkor vagy hallgatunk inkább, vagy igyekszünk ugyanazt enyhébben, esetleg sejtetően, szalonképesebben megfogalmazni.
A kérdés mindig az, mekkora az öncenzúra mértéke és mi az alapja. Ha a szalonképesség kritériuma szimpla udvariasság, az ellen kevés ember tiltakozik. A ronda kolléganőnak akkor se mondjuk, hogy ronda, ha ezzel sérül szólásszabadságunk, s ugyanígy teszünk vendégségben is, ha a felszolgált élet rossz. De mondjuk azt már elfogadhatatlannak tekintjük, hogy ne mondhassuk ki egy közszereplő nőről, hogy ronda, vagy hogy ne írhassunk negatív étteremkritikát.
Ugyanez a közéletben. 20-30 éve például kötelező volt támogatni "Európát", s tapsolni volt illő az ahhoz való csatlakozást. Mindenki ezt tette, még az akkori "szélsőségesek" is, ők is a hivatalos narratíva keretein belül fogalmazták meg kételyeiket. A fő erők pedig egyformán Európa-pártiak voltak: persze a korabeli jobboldali ezen valamiféle "kereszténydemokrata, konzervatív" Európát értett, a korabeli baloldal meg valamiféle "modern, progresszív" Európát, de abban teljes egyetértés volt, hogy Európa az jó dolog, s a felek is azzal vádolták egymást, hogy a másik nem eléggé Európa-párti. Olyan vélemény, hogy nem kell Európa elfogadhatatlan lett volna, ilyet az akkori szélsőbal és szélsőjobb se engedett meg magának.
Azóta sok idő telt el, ma már veszélytelenül lehet "Európa" ellen beszélni, ez nem jelent szalonképtelenséget. Azaz drasztikusan megváltozott a közillem.
A poliitikánál mindig fontosabb a kultúrharc, ez ugyan elvontabb és erősen elméleti, de pontosan ez dönti el, mi legyen a politika korláta, mi a közillem.
A ballib eszme virágkora a 90-es évek voltak, amikor a közillemet sikerült úgy leszűkíteni, hogy gyakorlatilag semmi se fért bele, ami ne lenne ballib gondolat. Aki nem élt akkor, az ma nem érti, hogy lehet, hogy ma olyan embereknek tapsol a ballib agytröszt, akiket akkor kivetett magából mint szalonképtelen alakokat. Lásd pl. Jeszenszki Gézát (MZP-ül: Zelenszki Géza), mai szemmel szinte hihetetlen, hogy 30 éve még kb. hétpróbás fasisztának volt minősítva ugyanazon kör által, mely most teljes mértékben elfogadja őt, miközben Jeszenszki véleménye szinte nem változott időközben.
Nyugaton a közillem folyamatosan szűkül, egyre több olyan dolog van, amit "nem illik" mondani. Lassan már a nő nőnek nevezése is rendszerkritikus, lázadó cselekedetnek számít. Az USA-ban ma már hőssé lehet válni azzal, hogy valaki direkt nem alkalmazkodik a homoklobbi elvárásaihoz. Ezzel szemben Kelet-Európában a folyamat ellentétes: növekszik az illendőség tartománya.
S nemhogy növekszik, de magába kezdett foglalni olyan dolgokat, melyek tabuk a ballib eszmeiség szemszögéből. S a legnagyobb baj ballib szemszögből: aki nem akar konfrontálódni, az ma olyan dolgokat se mond, melyek szabad préda voltak korábban.
Kicsúszott a kontroll a kezükből, ami persze katasztrófa számukra. S az új konszenzus kritikája nagyon nehéz számukra. Ez a hiszti alapoka.
A múlt heti Civil a pályán műsorban (ATV) gyönyörően megfogalmazásra került a gerinctelen rettegés doktrinája.
Nem ahogy az amerikai filmekben, lásd "nem tárgyalunk terroristákkal", hanem ellenkezőleg "keressük a terroristák kedvét".
Az elhangzott érvelés röviden: amint a háború végetér és a kárpátaljai ukrán harcosok hazatérnek a frontról (akár győztesen, akár vesztesen), vérbosszút fognak állni az ottani magyar kisebbségieken, mert a magyarok nem álltak ki a ukránok mellett a háború alatt.
Na most, a józan ésszel is ellentétes ez a gondolkodás. Ha ugyanis valaki annyira agresszív, hogy képes bárkin keményen bosszút állni valamiféle kollektív bűnösség nevében, akkor ezzel az emberrel kapcsolatban a lehető legrosszabb taktika gyengeség klmutatása. Ez ugyanis végkép arra fogja őt sarkalni, hogy álljon keményen bosszút, hiszen semmilyen vesztenivalója nincs.
Olyan ez, mint a kereskedelmi tárgyalás: mindig többet kell kérni, mint amennyit ténylegesen akarunk, mert így lesz miből engedni.
Persze a "ballib megmondóember" és a "józan ész" eleve egymást kizáró fogalmak.
A kapitalizmus két fő verziója: a szabadpiaci és az állami változat.
A szabadpiaci természetszerűen oligarchikus. Az állami pedig természetszerűen klientúrás.
Az "oligarcha" szóval ma vigyázni kell. A ballib félrebeszélő lexikon szerint jelenleg jelentése: nagyon gazdag ember, aki nem ballib elkötelezettségű. Valós jelentése viszont: nagyon gazdag ember, aki vagyona révén meghatározó politikai hatalmat birtokol.
A szabadpiaci típusú kapitalizmusban az állam kicsi, gyenge, a gazdaságban a szerepe minimális, ennek következménye, hogy a gazdaságilag sikeres emberek képesek szinte teljhatalmat gyakorolni a gazdaságban. S mivel az állam eleve nem aktív a gazdaságban, ezt a hatalmat semmi se korlátozza, csakis maguk a szabadpiaci folyamatok. Bárki is szerzi meg a pénzemberek körén kívülről a politikai hatalmat, az csak részhatalom lesz. Ezért is mindegy, hogy a politikai rendszer demokratikus-e vagy sem, egyik esetben sincs a társadalomnak komoly beleszólása a politikába.
Ezzel szemben a klientúrás kapitalizmusban az állam erős, aktív szereplője a gazdaságnak, sőt állami jóváhagyás nélkül nem is lehetséges gazdaggá válni. Ennek következménye: a gazdagok függnek az államtól, nem az állam a gazdagoktól. Ebben az esetben már számít, hogy a politikai rendszer demokratikus-e vagy sem, hiszen ha az, akkor a mindenkori választott kormányzaton keresztül a társadalomnak komoly beleszólási joga van a politikába.
Összegezve: semmilyen kapitalizmus se garantál automatikusan demokráciát, de ha a társadalom demokratikus, akkor egy klientűrás típusú kapitalizmus sokkal nagyobb népszuverenitást biztosít, mint a másik 3 fennmaradó kombináció.
A Margit-szigeten tegnap megemlékezés volt, a Nagy Római Macskabaszó szektájának rendezvénye. Direkt csak azután nézem meg az erről szóló felvételt, miután ezt az írást befejeztem, nehogy befolyásoljon a valóság.
Szóval látatlanul így képzelem el.
Perinta felolvassa erre az alkalomra készült giccses, dögunalmas művét, a végén zokogásban tör ki. Aztán jön Iványi Gábor, imát mond Homokistenhez és Soros gazdához, majd megállapítja, hogy a Macskabaszó halála igazolja, hogy Magyarországon antiszemita diktatúra van. Megszólal pár szivárványos aktivista is, szóba kerül Szent Árpi Bácsi is, az Egyetlen Igazi Elnök. Aztán jön Noár és a Padödő, előadják szerzeményüket a Macskabaszóról. Végülis megállapításra kerül: a Macskabaszó halála olyan veszteség az ország számára, melyet 100 év alatt se lehet kiheverni. Közben megjelenik Vásárhelyi Mária, aki petíciót indít, hogy a Margit-sziget legyen átnevezve Macskabaszó-szigetté, majd elátkozza a gyáva KariGerit, hogy még ezt se hajlandó megtenni. A közönség zokog, s átkozza Zorbánt, valamint Zorbán legaljasabb embereit, Hont Andrást és Konok Pétert.
Úgy tűnik egyébként, az olasz hatóság megállapította, a srác drogozásba halt bele. Abból következtetetek erre, hogy síri csend van. Szóval Zorbán kilóra megvette az olaszokat...
A Mérce azt írja egyik cikkében: "A célunk a baloldali alternatíva felépítése Magyarországon." - végülis ezzel semmi gond.
Persze az egészet eleve nevetségessé teszi a hozzá mellékelt Jámbor kép. Jámbor András kb. ugyanaz, mint az MSZP-s Komjáthi Imre, azaz szalonmarxista, aki folyton liberálisokkal áll össze, de ezt úgy leplezi, hogy mond néha pár balos mondatot, persze csak óvatosan, nehogy haverjai - akik 99 %-a liberális - nagyon megharagudjanak rá. A különbség köztük csak az, hogy Jámbor kevésbé buta, mint Komjáthi, pl. neki még nem jutott eszébe egyszemélyes forradalmat kirobbantani a Parlament épülete ellen.
Nem a kedvencem Debreczeni József, de még politikusi pályafutása előtt, valamikor 1989-ben írt egy zseniális humoros írást A reformkecske címmel. Sajnos a neten sehol se lehet megtalálni, de lényege: a káposztagazdaság csődbe megy, a szegény bircák egyre éhesebbek, de ekkor megjelenik hirtelen a gazdaság eddigi vezetőja, a Kecske, aki most éppen másképp fésüli a szőrét, mint korábban, s kijelenti a csodálkozó állatseregletnek "vége a régi Kecske áldatlan tevékenységének, most megjöttem én, a Reformkecske, s minden hamarosan fel fog virágzani, ha engem bíztok meg a gazdaság vezetésével".
Na, ez valami ilyesmi, csak még szemtelenebb. Szóval van ez az elvileg marxista Szikra Mozgalom, melynek lehet 8-10, de akár 15 tagja is - hozzájuk képest a Párbeszéd óriáspárt, mert nekik országosan 80 tagjuk van, bár abból 75 Budapes központjában él -, ha elindulnának választáson, nagy hajrázással talán meg is lenne a 0,1 %. Aztán 1 szem emberük bejut a parlamentbe, annak köszönhetően, hogy a liberálisok rá szavaztak, hisz ő volt a "közös ellenzéki" jelölt. Ebből aztán azt a mellbevágó következtetést vonja le ez az 1 darab ember, hogy ő a baloldal vezére!
