A Mérce azt írja egyik cikkében: "A célunk a baloldali alternatíva felépítése Magyarországon." - végülis ezzel semmi gond.

Persze az egészet eleve nevetségessé teszi a hozzá mellékelt Jámbor kép. Jámbor András kb. ugyanaz, mint az MSZP-s Komjáthi Imre, azaz szalonmarxista, aki folyton liberálisokkal áll össze, de ezt úgy leplezi, hogy mond néha pár balos mondatot, persze csak óvatosan, nehogy haverjai - akik 99 %-a liberális - nagyon megharagudjanak rá. A különbség köztük csak az, hogy Jámbor kevésbé buta, mint Komjáthi, pl. neki még nem jutott eszébe egyszemélyes forradalmat kirobbantani a Parlament épülete ellen.

Nem a kedvencem Debreczeni József, de még politikusi pályafutása előtt, valamikor 1989-ben írt egy zseniális humoros írást A reformkecske címmel. Sajnos a neten sehol se lehet megtalálni, de lényege: a káposztagazdaság csődbe megy, a szegény bircák egyre éhesebbek, de ekkor megjelenik hirtelen a gazdaság eddigi vezetőja, a Kecske, aki most éppen másképp fésüli a szőrét, mint korábban, s kijelenti a csodálkozó állatseregletnek "vége a régi Kecske áldatlan tevékenységének, most megjöttem én, a Reformkecske, s minden hamarosan fel fog virágzani, ha engem bíztok meg a gazdaság vezetésével".

Na, ez valami ilyesmi, csak még szemtelenebb. Szóval van ez az elvileg marxista Szikra Mozgalom, melynek lehet 8-10, de akár 15 tagja is - hozzájuk képest a Párbeszéd óriáspárt, mert nekik országosan 80 tagjuk van, bár abból 75 Budapes központjában él -, ha elindulnának választáson, nagy hajrázással talán meg is lenne a 0,1 %. Aztán 1 szem emberük bejut a parlamentbe, annak köszönhetően, hogy a liberálisok rá szavaztak, hisz ő volt a "közös ellenzéki" jelölt. Ebből aztán azt a mellbevágó következtetést vonja le ez az 1 darab ember, hogy ő a baloldal vezére!

Ez komoly?

Természetesen minden hasonló kérdésre a válasz definíciófüggő. Olyan kérdés-e mint a "Kádár alatt kommunizmus volt-e?", a válasz csakis attól függ mit értünk kommunizmus alatt.

A széles meghatározás szerint az a társadalom kapitalista, ahol a gazdaság alapja a termelőeszközök szabad magántulajdona és a szabad vállalkozás, valamint ezek következményeként a piac, s nem létezik jogi egyenlőtlenség az egyes emberek között. A feudális rend pl. azért nem volt kapitalista, mert bár létezett szabad vállalkozás, de a termelőeszközök felett nem volt szabad magántulajdon, komoly rendelkezési korlátok voltak (lásd, a földesúr csak egészben adhatta el tulajdonát, de azt pl. nem adhatta biztosítékként hitelhez, továbbá nem bocsáthatta el jobbágyait, az azoknak kijelölt telkeket nem használhatta más célra, ahogy ez ellenkező oldalról: a jobbágytelek örökölhető volt ugyan, de eladható nem, s minden esetben fennmaradt rajta teherként a földesúri jog), további a társadalom rendi volt, s az egyes rendek nem rendelkeztek azonos jogállással (hiába lett koldusszegény a nemes, akkor is nemes maradt, s hiába lett dúsgazdag a jobbágy, akkor is jobbágy maradt).

Persze lehet azt mondani - azaz szűk definíciót adva -, hogy az egyetlen kapitalista csak a nyugati szabadversenyes modell, csak éppen ez a definíció totális szűkítése. Ez esetben Kína valóban nem kapitalista, de akkor Skandinávia se az, sőt Nyugat-Európa jelentős része is nem-kapitalista lesz, ami eléggé abszurd következmény. Sőt, ha egyedül a klasszikus liberalizmus kapitalizmus-képét tekintjük kapitalizmusnak, akkor onnan nézve minden a keynesiánus iskola, pl. az amerikai New Deal is egy antikapitalista rendszer, ami még viccesebb.

A témáról egyébként elég jó anyagai vannak Pogátsa Zoltán alias Pogi zöld-marxista közgazdásznak, aki sok dologban persze borzasztóan téved, de az ilyen népszerű-tudományos jellegű írásai, előadásai rendkívül hasznosak - lásd itt YT-csatornáját.

Szóval érdemesebb az általánosan elfogadott álláspontot tartani, hogy ahola termelőeszközök szabad magántulajdona és a szabad vállalkozás, s nem létezik jogi egyenlőtlenség az egyes emberek között jelen van, az kapitalizmus, minden mástól eltekintve.

Nagyjából a következő kapitalizmusmodellek vannak, röviden ismertetve az 5 fő verzió (Pogátsa többet sorol fel, de én egyszerűsítettem):

• angolszász modell - ez áll legközelebb a klasszikus liberális ideálhoz: az állam szerepe kicsi a gazdaságban, a piac hatalma meghatározó - nyilván ez elsősorban Anglia és az USA,
• skandináv modell - ahol az állam kiterjedt jóléti intézkedéseket kényszerít a tőkére, ezzel korlátozva a piac szerepét, továbbá az állam koordinál az egyes gazdasági szereplők között - ahogy neve is mutatja, ez elsősorban Skandinávia,
• korporatív modell - az angolszász és skandináv modell közti, ahol az erős szakszervezetek és a tőke közösen lép fel, kompromisszumokat kidolgozva - ez Nyugat-Európa fennmaradó része,
• államkapitalista modell - ahol az állam irányítja a gazdaságot, a hozzá közeli tőkével együttesen, a két rész összefonódik, ez eredetileg a japán modell, de aztán ez lett Szingapúrban, Tajvanon, Koreában, immár Kínában is,
• külföldfüggő modell - ahol a gazdaság alárendelt a külföldi tőkének, az állam gyenge, ki van szolgáltatva a külföldnek - sajnos mi itt vagyunk, de nem csak mi, hanem kevés kivéllel ez a domináns modell az egész világon.

Ami még fontos: jellemző hiba a kapitalizmus és a liberális demokrácia összekeverése, miközben a kettő között a kapcsolat csak az, hogy míg a liberális demokráciának szükséges eleme a kapitalizmus, addig a kapitalizmusnak nem szükségszerű eleme a liberális demokrácia.

S természetesen mindegyik modell lehetséges liberális demokratikus és más keretben is.

S persze semmi akadálya, hogy egy ország az egyik modellről a másikra váltson. Lefelé esni simán lehet, pl. Argentína 100 éve egyértelműen sikeres korporatív modell volt (az egyetlen sikeres Latin-Amerikában), mára lassan külföldfüggő modellé lett. Én azt hiszem, ez lesz a sorsa a dél-európai államoknak is, hacsak nem történik jelentős változás.

A kiemelkedés útja pedig a külföldfüggő modellből mindig az államkapitalista modellbe vezetett, minden eddigi sikeres esetben. Így lett pl. Korea és Szingapúr afrikai életszínvonalú országból Nyugat-Európa szintjét elérő ország.

Ha egy külföldfüggő állam felveszi az angolszász modellt, azzal csak rontja helyzetét. Ha pedig a skandináv vagy a korporatív modellt választaná, abból összeomlás lesz, hiszen egyszerűen erre nincs pénze - ezért is marhaság pl. Pogátsa skandináv mániája, az Magyarországon egyszerűen megvalósíthatatlan, csodálkozom, hogy ezt nem látja be.

Aki ez nem látja be, az mindig Skandináviára vagy Dél-Európára szokott hivatkozni, hogy lám ezek felzárkóztak a XX. sz. során államkapitalizmus nélkül is. Viszont ennek oka a politikai helyzet, a hidegháború: amíg volt Szovjetúnió, a nyugati világ vezetői kooptáltak egyes országokat, s nem engedték ezekben a piaci folyamatok teljes érvényesülését, nehogy ezek az országok elszegényedjenek. Ezzel kellett demonstrálni a szovjet tömb felé: lám mennyira jól jár, aki hozzánk tartozik.

Azaz végsősoron a következtetés a téma szemszögéből: Kína természetesen kapitalista, s Kína és Japán között a hasonlóság óriási. Az apró lényegtelen eltérés, hogy míg Japánt az ipari-banki elit vezeti, mely összefonódott az állammal, addig Kínában a pártvezetés jelenti az államot.

Mivel most van a Húsvét előtti szombat, a téma adott. A legérdekesebb szerintem a magyar helyzettel való összehasonlítás.

Nyilván a keleti számítási mód szerint van holnap Húsvét. A témáról volt egy cikk az Indexen, először akartam reakciót is írni rá, de mivel gyakorlatilag minden mondata tévedést tartalmazott, inkább legyintettem. Most röviden erről.

A Húsvét dátuma a kereszténységben későn, csak a III. században alakult ki. Addig nem volt egységes dátum, de a legtöbben a zsidó naptár alapján ünnepelték, mely naptár egyszerre naptár (nap-naptár) és holdnaptár, így ugyanaz a zsidó nap a keresztény naptár szerint különböző napokra eshet, akár 4-5 hét eltérés is lehet. Amikor a kereszténység és a judaizmus egymástól végleg elváltak - az I. sz. végén -, a legáltalánosabb szokás az lett, hogy mindig a zsidó "Húsvét" utáni vasárnap lett a keresztény Húsvét.

Azonban egészen a IV. századig egyszerre több számolási mód maradt. Majd akkor is csak az alapelvek lettek meghatározva, azok értelmezése nem (pl. honnan kell nézni a tavaszi napéjegyenlőséget és milyen táblázatok alapján kell számolni a Hold-fázisokat). A keresztények legnagyobb része amolyan szokásjog alapján alakította ki ezek után a dátumot, többé-kevésbé egységes módon.

A katolicizmus megreformálta mindezt a XVI. században, de ez nyilván nem hatott a katolicizmuson kívül. Ez az oka annak, hogy a keleti dátum más mint a nyugati, keleten ugyanis maradt a korábban kialakult szokásjog. Az eltérés a két dátum között lehet: 0, 7, 14, 21, 28, 35 nap. Idén pl. 7 nap.

Egyébként vannak mindkét oldalon kivételek: egyes keletiek a nyugati módszert használják, míg egyes nyugatiak a keletit, de ezek inkább az általános szabályt erősítő sajátos esetek.

De ez csak kitérő volt.

Ami hasonló a két nép között: mindkét nép nagyon szekuláris, kevés mind a kemény hívő, mind a vallását jól ismerő ember.

Ami az eltérést illeti, a 2 legfontosabb:

• Magyarországon a keresztények aránya 98-99 %, Bulgáriában csak 80-85 % közti, a török kisebbség, egy kis - 100-200 ezer fős - bolgár muszlim csoport, s a cigányok egy része miatt,
• az identitásbeli hozzáállás.

Az utóbbiról részletesebben.

Magyarországon a kereszténység nem ad nemzeti identitást, mert nincs mi ellen harcolnia kulturális értelemben. Így a modernista, különösen a progresszívista réteg simán hajlandó magát ateistának mondani. Ezzel szemben Bulgáriában a kereszténységnek van egy identitásbeli jelentése is, azaz az hogy "nem muszlim". Ennek következménye: a totál ateisták is kereszténynek mondják magukat. Egyszerűen emiatt az is óvatos, aki egyébként kifejezetten elutasítja a kereszténységet.

A magyar ballib megmondóemberek bolgár ikertestvérei pl. mind határozottan ortodox keresztényeknek vallják magukat. Sőt sokan kifejezetten hívőknek mondják magukat.

Viszont a gyakorlati szinten a helyzet nagyon hasonló. Ahogy egy átlag katolikus/református magyar alig ismeri a katolicizmus/kálvinizmus tanításait, ugyanúgy egy átlag ortodox bolgár se ismeri az ortodoxia tanításait. Az ismeretek abszolút felületesek, s ez még a jobb eset, mert egyébként téveszmék is vannak bőségesen. Immár három és fél évtizednél hosszabb az ismeretségem a bulgáriai közhangulattal, s ez idő alatt a lehető legabszurdabb dolgokat hallottam. Máig ha azt hallom, hogy "a Biblia azt mondja, hogy", számítok rá, valami olyasmi fog elhangzani, ami nincs benne a Bibliában, sőt valami olyasmi, ami egyenesen ellentétes a keresztény tanítással.

Ami a gyakorlatot illeti, ez jobban ismert Bulgáriában, mint Magyarországon. Ennek oka: az ortodox szokások egy jelentős része beépült a népszokásokba. Az átlagember ismeri a 4 böjti időszakot (Nagyböjt, Péter-Pál böjt, Mária böjt, karácsonyi böjt), akkor is, ha sose böjtölt, s ismeri a 12 nagy ünnep (Kisboldogasszony, Kereszt-nap, Istenszülő bevezetése, Karácsony, Vízkereszt,  Jézus Krisztus bemutatása, Örömhír, Színeváltozás, Nagyboldogasszony + Virágvasárnap, Mennybemenetel, Pünkösd) legalább felét, de inkább kétharmadát, akkor is, ha pontosan nem tudja ezek értelmét.

Még a 45 évnyi kommunizmus is segített ebben, a kommunista állami narratíva az volt, hogy az egyes keresztény szokások valójában a foklór részei, így ezek megmaradtak formailag. Ennek talán legjobb példája a tojásfestés.

Amikor egy propagandagépezet elkezd egyre erősebben bulvárosodni, az biztos jele annak: a gépezet működtetői nem biztosak magukban.

A hír, hogy egy 91 éves holokauszttúlélő is meghalt Mariupolban pontosan ilyesmi. A két adat között ugyanis semmilyen kapcsolat nincs.

Ha pedig mégis lenne kapcsolat, az pont az ukránok számára lenne kedvezőtlen. Ukrajnában ugyanis a zsidók likvidálását a világháború alatt nem német, hanem elsősorban ukrán egységek hajtották végre.

Az ukrán propagandista persze profi. Hiszen tudja, a mai nyugat kedvenc történelmi tragédiája a zsidó holokauszt. Így aki ezzel kapcsolatos az áldozatai oldalon, az kiemelt tiszteletet élvez, aki meg az ellenoldalon, az kiemelt megvetést.

Volt ilyesmi a szovjet propagandában is. Ha egy bűnözőről valami nagyon-nagyon csúnyát akartak mondani, elmondták, hogy áldozatai között volt egy háborús veterán is. A fiatal munkakerülő huligán, aki soha semmit se tett le az asztalra, képes volt kezet emelni arra az idős emberre, aki életét kocláztatta hazája védelmében! Micsoda gazember! Szóval ez plusz 5 év munkatábor, s még jól is járt, mert golyót érdemelne - ha élne a nagy Sztálin, ő saját kezüleg eresztett volna ólmot a mocskos pofájába!

Javaslatom még hírre: egy ukrán terhes anyát élve felfaltak az oroszok, kisgyermeke szeme láttára - természetesen Putyin közvetlen utasítására, erre bizonyíték is van, egy lehallgatott telefonhívás Putyin és a kannibál osztag között! Még fel lehetne kérni Korózs Lajost is, ő nagyon ért ehhez a műfajhoz.

Annak idején a bolgár kommunista propaganda kedvenc idézete Georgi Dimitrov elvtárs egyik mondása volt, mely szerint "A történelem kereke forog, s forogni fog a kommunizmus végső győzelméig." - ezt a lipcsei pere során jelentette ki igen bátran.

Aztán mindennek ez lett a végső hivatkozása a kommunizmus bulgáriai bevezetése után, a legnagyobb és legnyilvánvalóbb marhaságokra is ez lett az aduász.

Mert annak pl. megvolt a többségi támogatása, hogy a nagy gyárakat, bányákat, bankokat államosítsák, ezzel a nem-kommunisták zöme is simán egyetértett, de a sarki pékség, a cipészműhely, meg az egyhektáros zöldségtermelő földjének államosítása kérdésében már a meggyőződéses kommunisták is inkább ingatták a fejüket, hogy ennek mi is végülis az értelme. Ilyenkor megjelentek azonban a művelt aggitátorok és elmagyarázták, mindezt a történelem objektív törvényei írják elő, melyeket még maga Marx fedezett fel 100 évvel korábban. S lehet, hogy pl. egy nagyon pici ideig rossz lesz - mert mondjuk nem lesz hová vinni megjavíttatni a cipőt -, de ez ideiglenes jelenség, mert aztán minden csodás lesz a végén.

S tényleg, ezt nem a gonosz Sztálin találta ki, maga a jó Marx mondta ezt, lásd Kommunista kiáltvány: "A proletariátus arra használja majd fel politikai uralmát, hogy a burzsoáziától fokról fokra elragadjon minden tőkét, hogy az állam, azaz az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus kezében centralizáljon minden termelési szerszámot és a lehető leggyorsabban növelje a termelőerők tömegét. Ez természetesen eleinte csak a tulajdonjogba és a polgári termelési viszonyokba való zsarnoki beavatkozások útján történhetik, tehát olyan rendszabályok útján, amelyek gazdasági szempontból elégteleneknek és tarthatatlanoknak látszanak, amelyek azonban a mozgalom folyamán túlhajtanak önmagukon, és mint az egész termelési mód átalakításának eszközei elkerülhetetlenek." (Karl Marx -Friderich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa, II. fejezet.).

Ezt a marhaságot persze átvette minden baráti népi demokrácia is. Annak idején a Havannai Egyetemen nagy élményem 1986 tavaszáról, hogy a kötelező marxizmus-leninizmus előadáson egy bátor hallgató felvetette, mi értelme van a nyilvánvalóan senkit ki nem zsákmányoló, nem tőkés utcai cipőpucoló vállalkozás betiltásának, mire az okos előadó elővezette: az utcai cipőpucoló ugyan tényleg nem zsákmányol ki senkit, hiszen ő maga dolgozik saját magának, de mégis ő idegen elem a forradalmi rendben, hiszen ő tőkés: birtokolja a munkaeszközeit, ez pedig igencsak veszélyes, hiszen az ilyen látszólag ártatlan cipőpucoló bácsik egyike-másika meggazdagszik, majd immár erős tőkés osztályt alkotva ellenforradalmi érdekek hangoztatója lesz, szóval az utcai cipőpucoló bácsik végsősoron az amerikai imperializmus alvó ügynökei. Látva válasza nem igazán lelkes fogadtatását, az előadó professzor hozzátette: amint a forradalom fejlődik egyre gyorsabban, lesznek állami cipőpucoló vállalatok, s ezeknek majd alkalmazottai lesznek utcai cipőpucolók, így végre lesz forradalmi cipőpucolás az ellenforradalmi cipőpucolás helyett.

Amire azonban nem számítottam, a történelemkerék forgása megmaradt a kommunizmus bukása után. Megint forgott, megint objektív törvények alapján, persze pont az ellenkező irányban, de ennek oka meg volt gyorsan magyarázva: immár nem a marxista áltudomány áltörvényeit nézzük, hanem végre az igaz demokratikus és szabadpiaci folyamatok univerzálisan igaz és hibátlan törvényeit!

Ami rögtön feltűnt: ahogy annak idején a marxista "áltörvények", úgy az "igazi" szabadpiaci törvények is kívül állnak a józan ész birodalmán.

1992-ben indult a nagy bolgár mezőgazdasági reform, lényege: a kommunista falugazdálkodás felszámolása. Sokkal durvábban zajlott, mint a magyar reform ugyanakkor, Magyarországon azért volt olyan tsz, mely megmaradt átalakulva és tovább termelt, meg akadtak nagyobb gazdák, akik képesek voltak alkalmazkodni.

Szóval akadt egy tsz, mely kecskékkel foglalkozott. Többszáz állat, talán ezer felett, minden korban, fenntartható módon: mivel a kecskét ma már elsősorban nem a húsáért tartják, könnyebb is itt elérni a fenntarthatóságot, amint megvan a kritikus tömeg, minden megy előre.

De hát jött a politikai váltás: a tsz tulajdonát vissza kell adni az eredeti tulajoknak, ill. ezek örököseinek. A feladat azonban megoldhatatlan, csak úgy lehetett volna megcsinálni, hogy résztulajdon-jogosultságokat adnak oda a jogosultaknak, de marad az egész objektum egyben mint gazdasági egység. Ezt azonban a törvény nem tette lehetővé, kizárólag "valós határokban" lehetett felszámolni a tsz-eket, azaz konkrétan meg kell állapítani a tulajdonarányokat, majd ennek alapján szétosztani a földet és mindent, ami rajta van. A résztulajdon-jogosultságok formájában való visszaadást - mely Magyarországon jellemző volt, lásd kárpótlási jegyek - a bolgár jogszabály politikai okokból tiltotta, ugyanis az volt az akkori éppen antikommunista kormányzat félelme, hogy ezt majd kihasználják a posztkommunista volt tsz-elnökök és tsz-párttitkárok: felvásárolják a tsz-tagok részjegyeit, majd ezzel az övék lesz az egész volt tsz, mindenki más meg az ő bérmunkásuk lesz.

Meglett az egyetlen lehetséges megoldás a konkrét esetben: eladni minden gépet, még az épületeket is szétszedni, majd a végén egy délután leölni az összes állatot, húsként értékesítve.

A legtöbb volt tsz-tag eleve már régóta nem lakott helyben, nekik tök mindegy volt, kaptak így hirtelen egy nagyobb - de nem túl nagy - összeget, meg papírt földtulajdonról. A helyben lakók meg hiába mondták: akkor ezután mi lesz, mert munka ezután nem lesz nyilván, ha megszűnik a kecsketenyészet.

Annyit értek el, hogy aki akarta, elvihetett élő kecskét tulajdonrésze arányában, ez jellemzően 1-2 kecskét jelentett. Szóval végül 40-50 kecske megúszta a levágást, ezekből csendes kis háziállat lett helyi emberek kertjében. Hiszen ez immár nem gazdasági tevékenységre alkalmas kecske volt, hanem 1-2 állat családonként, amolyan "háztáji", mely jól jön, hiszen a tejét fel lehet használni a nyugdíjas család céljaira.

Mindenki aki nyugdíjas kornál fiatalabb volt meg elhagyra a helyszínt, beköltözött a városba. Azóta persze ezek zöme meghalt, ahogy a megmenekült kecskék is rég elpusztultak természetes halállal. Szóval ma a volt tsz falvai háborús díszletre emlékeztetnek: omladozó házak, köztük a nagy semmi, s néha-néha pár botladozó aggastyán, akit valamiért ott felejtettek a gyerekei, unokái.

A kérdésre, hogy ez végülis mire volt jó, minek kellett egy jól működő kecsketenyészetet tönkre tenni és ezáltal a régió népességét elkergetni, a válasz: mert a szabad piac láthatatlan keze így akarta. S ki lenne olyan elvetemült komcsi, hogy merne szembe szállni a szabad piac láthatatlan kezének törvényeivel? S ráadásul ezt most nem zubbonyos kommunista pártagitárok magyarázták el, hanem diplomás, öltönyös emberek, sokan nyugatiak, a Világbank és más hasonló intézmények nagyhírű szakértői. Az meg kizárt, hogy mindenféle falusi "bunkó" jobban értsen ehhez, mint a harvardi diplomás szakértő, akinek az óradíja több, mint a bunkó tízéves jövedelme!

Az Önkényes Mérvadó a Spirit FM egyik műsorszáma. Amolyan puzséros műsor, pedig nem ő az állandó műsorvezető, bár több részben szerepel ő is mint ilyen.

Minden műsorszám alapüzenete a kezdetben elhangzó állítás: "Kipróbáltuk az Önök ízlését. 25 évük volt arra, hogy felépítsék a sajár kultúrájukat. Így születtek a valóságsók, a szappanoperák, a Bundesliga-frizura, a pankráció, a Rómeó és Júlia mjuzikel, a gyermekszépségversenyek, Michael Flatley, világslágerek pánsípra és okarinára, a hitvány ejtőernyős Elvis-imitátorok, a makkoscipők, s Richard Clayderman. Az Önök ízlése leszerepelt, átvesszük az ügyet, s hozzálátunk a kármentéshez."

Idegesítően demagóg szöveg ez, el kell ismerni. Amolyan puzséres mondás, mert egyrészt félig igaz, emellett sokkoló, másrészt viszont tömény demagóg hazugság.

A puzséri modell lényege: szidjuk a megmondóembereket (s ebben semmi baj: a legtöbbször a szidás teljesen jogos), majd valamit megmondunk (ami részben nem igaz), de ezt immár kötelező befogadnia mindenkinek, mert aki nem, azt lehülyézzük. Tulajdonképpen: takarodjon az elit, mert mi akarunk a helyére lépni!

De nézzük tartalmilag!

Egyrészt a populáris kultúra tagadása. Miközben a kultúra legnagyobb része mindig populáris volt. A magas kultúrához mindig, minden korban műveltség kellett, ami a többségnek nem volt meg.

Csak azért hisszük, hogy a korai korokban csak magas műveltség volt, mert csak az maradt meg, de ennek a megmaradásnak az egyetlen oka műszaki. Mivel csak az utóbbi 150 évben létezett megfelelő technika az olcsó és gyors többszörösítéshez, azelőtt keményen válogatni kellett mit többszörösítünk és mit nem. Az 500 évnél régebbi korban pedig még csak a kézi feljegyzés és kézi másolás volt az egyetlen opció, akkor végképp válogatni kellett: az emberek csak annak másolására költöttek pénzt, amit nagyon fontosnak gondoltak.

Az ókori populáris kultúra tanulmányozóinak egyik kincse egy teljesen más tematikájú, teológiai, keresztény hitvédelmi írás: Quintus Tertullianus (155-240) A kereszténység védelme című dolgozata. Miért? Mert benne a szerző illusztrációképpen idéz, megemlít korabeli népi kulturális termékeket, melyek persze sehol máshol nem maradtak fenn, hisz ki adott volna drága pénzt alantas, obszcén szövegek lejegyzésére és másolására.

Ahogy később is. Az átlagember a barokk korban nem Bachot hallgatott, hanem vásári zenészeket.

A mai szappanopera pedig a középkori bábszínház modern verziója: végletesen leegyszerűsített karakterek, egyszerű de hatásos történet.

Másik rész viszont nem ez, nem a populáris kultúra, hanem a populáris kultúra és a magas kultúra közti átmenet. Az Önkéntes Mérvadó szerint ez valamiféle üldözendő rossz. Michael Flatley és Richard Clayderman pontosan erre példák: magas művészetet levinni a populáris szintre. Kérdés: mi ezzel a baj? A műsor szerint ez súlyos negatívum, pedig miért lenne az? Az ő logikájuk ezek szerint a mindent vagy semmit?

Pedig ez egy teljesen indokolt és hasznos műfaj. Eljuttat a populáris kultúra fogyasztóihoz olyan, amhez egyébként sose jutnának el. Bevett módszer ez. Valószínűleg egy átlagos populáris kultúra fogyasztó sose nézne meg egy hangverseny felvételt, ahol komor arcú profi zenészek/énekesek ünneplőbe öltözve adnak elő egy eredeti művet. De ha ugyanazt mondjuk pár direkt szexisen gesztikuláló nő adja elő modern videóklip stílusban, akkor ezt már megnézné. S a végén esetleg még érdeklődni is kezdene az eredeti mű iránt.

Annak idején, amikor megkezdődött a modernitás - a reformáció, majd annak következményei: a liberalizmus és a felvilágosodás -, az új eszme fő érve az volt, hogy végre az embert kell központba állítani. Ennek vallási kifejezése az volt - mert kezdetben a modernitás még keresztény álárcot viselt -, hogy az ember Isten szabad teremtménye, ezért nem indokolt szabadságának korlátozása mindenféle hatalmak által, Istent leszámítva természetesen.

Azaz ne az Egyház legyen a szabad agyak feletti hatalom, erre semmilyen indok nincs. A helyes megoldás szerintük: a szabad emberek legyenek maguk urai.

De mit is feltételez ez? Azt a naív képzetet, hogy van egy racionálisan felfogható, független, természetes igazság, mely mindentől elválasztva valahogy létezik, szinte az égből zuhan alá, de Isten nélkül. Tehát valamiféle általános világelv, melynek megismeréséhez egyszerűen csak gondolkodni kell.

Azonban akadt 2 akadály: az emberek és az információáramlás.

Az első tényező meg volt állítható egészen a XIX. sz. végéig, a XX. sz. elejéig, ameddig csak az elit vehetett részt a politikában. Az 1918 előtti magyar választási rendszer alaplogikája pl. az volt - s gyakorlatilag ugyanez volt az egész világon -, hogy csak az szavazzon választáson, aki egyrészt megérzi magán választása következményeit, másrészt rendelkezik elegendő alapműveltséggel a politika megértéséhez. Ezért voltak kizárva a választójogból mindazok, akik más személy hatalma alatt álltak - pl. a nők és a cselédek -, valamint mindazok, akik túl szegények voltak ahhoz, hogy érezzék magukon döntésük súlyát, ez alól csak a szegény, de diplomás emberek voltak kivéve, azzal, hogy ők helyzetük ellenére elég okosak, így megérdemlik a szavazati jogot. (Ne felejtsük, akkor a diplomások aránya 1 % alatt volt, azaz ne induljunk ki a mai helyzetből!)

Amint azonban elterjedt az általános szavazati jog, az egész rendszer szétesett. Lásd, ma már mindenki szavazhat, csak külföldiek, kiskorúak, s jogerősen szavazati joguktól megfosztottak nem szavazhatnak. Ekkora tömeg pedig kontrolálhatatlan, ráadásul egy ekkor széles tömeg legnagyobb része mindenképpen elitellenes.

Maradt a befolyásolás. Ezt pedig a legújabb ipari forradalom, az informatikai tette tönkre. Ma már szinte ingyen lehet információhoz jutni - ma már még a legborzasztóbb afrikai szeméthegyeken épült településeken is léteznek internetes kávézók -, másrészt - s ez még fontosabb - nulla körüli költséggel hozhatók létre hírek.

A szabad gondolkodás és a szabad véleménynyilvánítás elhozta a modernitás teljes ellehetetlenülését. Kiderült immár teljesen világosan: a racionális gondolkodás százféle eredményt hozhat, s a legritkább esetben vezet a kívánt következtetéshez.

Mi a megoldás? Hát az, hogy kell más mérce is a racionalitás mellett.

Nekünk a megoldás könnyű, hiszen mindez igazolja modernitás-ellenességünket.

De a modernitás hívei valami olyan helyzetbe kerültek, mint az egykori reformkommunisták: hogyen lehet úgy reformálni, működésképessé tenni a marxista rendet úgy, hogy az mégse veszítse el önazonosságát?

A megoldás legegyszerűbb módja: mindenkit hülyének nyilvánítani, aki nem ért egyet a "párt" vonalával, a hülyéktől meg nyilván el kell venni minden jogot a társadalom érdekében. Hiszen nyilván ne a sok hülye döntsön, hanem a hozzáértő elit, a szaktekintélyek! S a legjobb ha közben betiltjuk az álhíreket is, megint a társadalom érdekében természetesen.

Hát nem jobb a felvilágosult diktatúra, mint az ostobák demokráciája?

Hogyhogy nem lettem kozmopolita, mikor erre minden adott volt, sőt egy időben törekedtem is erre?

Kozmopolita alatt nemzetiség nélküli embert értek.

Pedig minden adott volt. Apai ágamon mindenki idegen, őseim ezen a vonalon a XIX. sz. vége és a XX. sz. 20-as évei között vándoroltak be Magyarországra, mindenki Bulgáriából, s Magyarországon mindvégig mint idegen migránsok éltek, kisebbségi létezőkként.

A kisebbségi/idegen gyökerű emberek sorsa Magyarországon jellemzően 3 féle lehet:

• ezerrel magyarkodnak, igyekeznek magyarabbak lenni a magyaroknál,
• sértődötten bezárkóznak nem-magyar identitásukba,
• s a leggyakoribb: megpróbálnak kilépni az egészből, amolyan identitásmentességet kialakítani, ami persze abszurdum, pont ugyanaz ez, mint a "felekezetkívüli keresztény", ami valójában egy új keresztény felekezet.

Anyai vonalam ugyan magyarnak számít, de itt is vannak ruszin és német ősök.

Ráadásul én magam felnőttkorom előtti életem kb. felét - 3-6 és 13-18 éves korom közt - Magyarországon kívül töltöttem.

A legegyszerűbb megoldás a totális nemzetköziség lett volna. Még ki is próbáltam. Csak épp sehogy se működött. Nem ment, hogy semleges tudjak lenni. Mindig valahogy voltak dolgok, melyekben "drukkoltam" valakinek és teljesen érdektelen maradtam másokkal.

Lassan rádöbbentem: az egész próbálkozás olyan, mintha valaki azt állítaná, neki minden típusú nő egyformán tetszene, vagy nincsenek olyan ételei, melyeket jobban kedvelne. S kizárólagosság nem szükségszerű: valakinek lehet egynál több kedvenc étele, de olyan nincs, hogy ne lenne legalább egy.

A többes identitás ugyanis nem kozmopolitizmus. Ez a fő tanulság.

Ezt most csak közvetett módon tudom. Nincs felesleges évi 75 euróm, hogy előfizessek a Magyar Narancsra. Eleve nem is lenne érdemes, nem mondanak semmit mást, mint amit az ingyenes ballib médiák. Nem ellenzem teljesen a fizetést, de azért elvárok valamit érte.

Szóval köszönet a Mandinernek, hogy megosztotta ezt a gyöngyszemet.

A kulcsmondat: azért nyerte a Fidesz a választásokat, mert "Márki-Zay Péterről sikerrel hitette el széles körben, hogy Zelenszkij elnök és a többi zsidó megbízásából Magyarország vérbe borításán munkálkodik".

A ballib agytröszt legnagyobb bánata, hogy Orbán elvette tőle pár éve aduászát: az antiszemitizmus elleni küzdelmet. S máig próbálkoznak ezt valahogy visszaszerezni.

Az agytröszt fenatikusai máig képtelenek feldolgozni, hogy a rendszerszintű politikai antiszemitizmus Magyarországon nem létezik 2015 óta. S csakis azért szűnt meg, mert Orbán ezt így akarta: a 2015-ös migránsválság lett kihasználva erre a célra. Orbán ugyanis mindig hosszabb távra lát el, mint a ballibek, s tudta, az antiszemitizmus egy mérgező tényező.

A sikeren egyébként én is megdöbbentem annak idején. S akkor döbbentem rá a változásra, amikor nem egy korábban antiszemita magyar ismerősöm elkezdte dicsérni Izraelt, hogy "védik az európai civilizációt az iszlám ellen", ami persze marhaság ebben a formában, pont ugyanolyan túlzás, mint a korábbi álláspont, de most nem ezt akarom elemezni, hanem magát a jelenséget akartam bemutatni.

Szerintem Bencsik Gábornak igaza van: hülyeség a magyar állami tv-csatornák elzárása az ellenzéktől. S hozzáteszem: ez teljesen kontraproduktív is.

Én pl. évek óta nem nézek magyar állami tv-t, egyetlen műsor kivételével: az Ez itt a kérdés… című műsort rendszeresen nézem.

Szeretném megosztani az orosz példát: Putyin pártjának 72 %-os többsége van az orosz parlamentben, s az ellenzék legnagyobb része se kemény ellenzék (alapvonalakban támogatják a kormányzatot, csak egyes kérdésekben kritikusak), alig 20-nál kevesebb olyan képviselő van a 450-fős orosz parlamentben (annak fontosabb alsóházában), aki magyar fogalmakkal is ellenzékinek nevezhető.

De ennek ellenére az orosz állami tv-csatornákon megrendezett vitaműsorokban szinte mindig van ellenzéki, sokszor parlamenten kívüliek is. Enélkül egyszerűen nézhetetlenné és dögunalmassá válna az egész.

Hont Andrást sokáig Hontalan Andrisnak neveztem. Minapi bejegyzése óta nem fogom ezt tenni.

Aki ugyanis képes nyíltan beleszállni az egyik ballib szent tehénkébe - bár ez a tehénke kifejezetten csinoska -, azt tisztelni kell.

Egyébként engem Hont régesrég letiltott a kommenteléstől, sőt oldala nézését is blokkolta számomra (de ezt csak az nem képes áthágni, aki nem akarja), de ez nem számít: a jó cselekedet dicséretet érdemel, mindegy ki csinálja.

Az eredeti link itt. A kommentelők között sok a dühösen átkozódó ballib, ezeket kiváló mulatság végigolvasni.

Azon röhögök most, hogy ez a cikkem is bizonyíték lesz arra, hogy Hont "áruló"...

Amiben egyetértek a ballib elemzőkkel: a Fidesz-árva projekt megbukott. Ezen projekt lényege az volt: van egy konzervatív keresztény réteg Magyarországon, mely nem akarja Orbánt, s most ezeket majd jól megszólítja a néppártosodott Jobbik és az eleve néppárti MZP.

A megoldás nem az, hogy a Jobbik és MZP ostobák, ügyetlenek, ezért nem tudták ezt a réteget megszólítani, hanem az: ilyen réteg nem létezik. Ill. létezik, de marginális méretű: nem szoktam egyet érteni Dévényivel (a Soros Magyar Hangja vezető munkatársával), de ezúttal igen, a napokban írta, ez a réteg olyan kicsi, hogy tagjai név szerint ismertek.

S ahogy Fidesz-árva nincs, úgy baloldali radikális sincs, ill. persze van, de a tagság ismét név szerint felsorolható.

S a magyarázat teljesen egyszerű. Amit Magyarországon baloldalnak neveznek az valójában jobboldal, kb. a mai modern kereszténydemokrata fősodorhoz tartozik, azaz gazdaságilag teljesen liberális és globalista, nyugatcentrikus, szabadpiachívő, társadalmilag pedig mérsékelten progresszívista.

Na most, az elképzelt, ballib álomvilágbeli ideális Fidesz-árva kb. ugyanez: esetleg kicsit jobban húzódozik a progresszívizmustól, mint nyugati társa, de minden másban egy az egyben egyetért a ballib tábor alapeszméivel: gazdasági liberalizmus, globalizmus, nyugatimádat, szabadpiac-fétisizmus, stb.

Szóval ha lenne is ilyen réteg, az tényleg leszavazna gond nélkül a ballib pártokra. A vallás pedig eleve nem sokat számít, az átlag magyar szekuláris, ráadásul el kell ismerni: azért a ballib fősodor is mérsékelten nyomja a progresszívista értékrendet, máig Horn Gyula 1994-es mondása a mérvadó "semmi bajom a melegekkel, míg nem kötelező annak lenni" (bár most visszagondolva, lehet hogy Kovács László mondása volt, nem emlékszem).

A két tábor közti elválasztó ügyekben aki nem ért egyet saját tábora alapértékeivel, az a semmiben van.

Ahogy az ellenoldalon: nem létezik rendszerkritikus ballib, mert egy valódi ballib imádja, isteníti a rendszert, azaz az ellene való kritika pedig eleve a másik térfélen van. Lásd, a Schiffer András féle emberek automatikusan fideszes bajkeverőknek minősülnek a ballib oldalon, miközben az átlag fideszes meg szimpatizál vele.

Lám, a kevés radikális baloldali vagy a semmiben van, vagy nevetségessé teszi magát mint ballib segéderő.

S aki a semmiben van, annak semmi esélye. Egyik kedvenc magyar radbalos figurám Böröcz József, amerikai-magyar szociológus. Baromire okos ember, gyakorlatilag minden írását érdemes elolvasni. Kőkemény rendszerkritikát folytat. De minden hiába: a magyar ballib agytröszt számára ő egy amolyan kellemetlen büdös rokon - hiába orbánozik ezerrel, hiába írja alá a ballib agyatlan petíciókat, hiába küldi vissza a kitüntetését Ádernek, az ő szövege a ballib agytröszt számára szalonképtelen, amiket ő írt, az 20 éve még kódolt antiszemitizmusnak minősítettek, ma meg fideszes demagógiának.

Böröcz ellenpontja Jámbor András, aki szavakban kb. kommunista fegyveres felkelő, de aztán mindig valahogy belesimul a liberális klubba. Szóval ez meg a másik út: a magát nevetségessé tevés útja.

S pont ilyen nevetségesek azok a név szerint ismert igazikonzervatív ballibbantak is.

Ha kevés a hulla, a profi média feltalálja magát: beöltöztet pár önkéntest hullának.

A videót sikerül megmentenem:

A politikusi szakma nagy veszélye, hogy amikor vége van, jellemzően nincs hová tovább.

Persze ha valaki nem vezető politikus vagy bukása nem hangos, akkor van visszaút a nem-politika világába. Ha van szakmája a politikusnak, akkor esetleg még vissza is mehet abba, persze ha nem töltött sok időt politikusként: 15-20 év vagy több esetében ez nemigen lehetséges már.

Ha a politikus megbukott ugyan, de pártja él, s jó a viszonya pártja vezetésével, akkor jellemzően semmi gond: egy nagyobb pártban jellemzően sok állás van, s még nem is mind teljesen kamu. Ha van kapcsolódás az államhatalomhoz, akkor lehetséges kiút az államapparátusba átigazolás.

Nyugaton a vezető politikusok jellemzően sokszorosan meggazdagodnak mandátumuk lejárta után. Ha jól szolgálta valaki a gazdáit, a gazdák ezt bőségesen meghálálják. A Clinton család pl. Bill elnökségének kezdetekor 1 millió dollár alatti vagyonnal rendelkezett, az addigi legszegényebb elnök volt (azóta megelőzte őt Biden, ő nála is kevesebb pénzzel lett elnök), míg ma 75 millió dollár a vagyonuk. Ez - figyelmbe véve az inflációt - 38-szoros vagyonnövekedés. Hogyan? Az elnökség utáni számtalan kamuállás jóvoltából: könyvszerződések, fizetett beszédek, megrendelt tanulmányok, egyetemi díszelőadások. Azaz lopnak nagyban, de csakis a mandátum lejárta után.

Keleten inkább a mandátum alatti lopás jellemző, mert a rendszer nem kidolgozott, így a volt vezető beosztású ember sose lehet biztos abban, vajon bukása után meg fogja-e tartani őt kapcsolati hálója, s nem fog-e kiesni szinte a nyomorgók közé. Így amíg még lehet, "félretesz", gondolva a sötét időkre.

Minden rendszerben, a maiban - liberális demokrácia - is kérdés, mekkora lehet a kisember alkalmazkodása a rendszerhez, hogy ezzel még ne vétsen saját elvei ellen. Természetesen azt feltételezve, hogy a kisembernek van más elve is mint a nyugalmas életre való vágy.

Érdemesebb a kérdést a korábbi rendszerben vizsgálni, ott ugyanis ez nyíltabb módon jelentkezett: nézzük tehát a kommunista diktatúrában való alkalmazkodást.

Személyes érintettségem nulla, ezt szeretném előre leszögezni, ezért képes vagyok az ügyet semlegesen kezelni. Se párttag nem voltam, se KISZ-tag, pedig nemzedékemben 80-90 %-os volt a KISZ-tagság aránya.

Egyébként nálam is volt egy pillanat - 1984-ben -, amikor majdnem be kellett lépnem a KISZ-be, s meg is tettem volna ezt, ha nem lett volna más út, de végülis sikerült az egész ügyet elsumákolni.

A kérdés legyen ez a végletekig leegyszerűsítve: erkölcsileg ellítélendő-e az aki Kádár alatt párttag volt, mégpedig úgy volt az, hogy egyébként nem is hitt az ideológiában?

Először is én nem húznám meg a határvonalat itt: nem hiszem, hogy a párttagság valamiféle kemény határ lett volna, azaz aki bevállalta, az rossz, aki meg nem, az jó.

A rendszert mindenki kénytelen volt támogatni valamilyen szinten (nagy ritka kivételeket leszámítva). Az aktív támogatás viszont nem volt elvárva, de a párttagság szinte mindenkinél teljesen formális volt: tagdíjfizetést és kéthavonta egy-egy alapszervezeti gyűlésen való részvételt takart - ez nehezen nevezhető aktív támogatásnak.

A rendszerben élni és mégis kívül maradni - rendkívül ritka volt, ehhez hatalmas bátorság kellett, s nagyon komoly egzisztenciális gondokat okozott. Gyakorlatilag ezt csak hősök vállalták fel, dehát a hős azért hős, mert kevesen van.

A hős és a valamilyen szinten megalkuvó átlagember pedig egymást feltételezik. Hősnek akkor lehet csak lenni, ha a nagy többség nem hős, s ha mindenki hős lenne, akkor pedig a társadalom megbénulna.

Utólag számon kérni pedig abszurd. S jellemzően nem a volt hősők kérik számon a volt megalkuvókat, hanem a volt megalkuvók egymást, szimpátia-antipátia alapon.

Számomra a mérce egyedül a másnak való alaptalan, aljas szándékú ártás. Ha ez megvan, akkor a hős is megvetendő, de ha nincs, akkor a megalkuvó nem ítélendő el.

Hozzáteszem, a mai liberális demokratikus rendszer nem más, mint a kommunista rendszer volt: csupán nehezebben vehető észre a rendszer jellege, s persze a rendszer keretei szélesebbek, de ez a rendszer ugyanúgy elvárja a megalkuvást, amikor ez szükséges. S persze a hős is ugyanúgy ritka.

Bontsunk pezsgőt!

Soros gazda úgy tervezi, megalakítja századik ballibbant pártját.

Természetesen ez egy igazijobboldali, igazikonzervatív, európai párt lesz, mely azonnal meg is újul, nem várva meg ezzel első választási bukását.

Ami az ex-szovjet kisember számára a legriasztóbb - s a nyugatias propaganda számára a legkellemetlenebb -, hogy semmilyen kapcsolat nincs a nyugati szempontból vett demokráciaszint és az életszínvonal között.

Nézzük a Freedom House jelentéseit, melyek a legjobban tükrözik a nyugati, liberális demokráciafelfogást. A Freedom House jelentésében 1-7 pont közti az egyes országok értékelése: az 1 a tökéletes liberális demokrácia megléte, a 7 pedig a liberális demokrácia teljes hiánya.

Íme a 19 posztszovjet állam helyzete a FH jelentésében (kihagyva a Donyecki és Luganszki NK-t, ezekről nincs még komoly jelentés, túl frissek):

• szabad:
  • 1 pont: Észtország,
  • 1,5 pont: Lettország, Litvánia;
• félig szabad:
  • 3 pont: Moldávia,
  • 3,5 pont: Grúzia, Ukrajna,
  • 4 pont: Örményország,
  • 4,5 pont: Abházia
  • 5 pont: Karabah;
• nem szabad:
  • 6 pont: Kazahsztán, Kirgizsztán, Transznisztria,
  • 6,5 pont: Azerbajdzsán, Belerusz, Dél-Oszétia, Oroszország, Tadzsikisztán, Üzbegisztán,
  • 7 pont: Türkmenisztán.

Ami az életszínvonalat illeti, a 2020-as állapotot néztem. Hogy értelmes legyen az összhasonlítás, az EU-hoz képeset néztem, mégpedig az EU legalacsonyabb életszínvonalú országához, ami Bulgária. Bulgária életszínvonala jelenleg az EU átlagának 67 %-a. (A magyar adat: 74 %.)

Íme az adatok:

• a bolgár szinten vagy felette: a 3 balti állam,
• a bolgár szint háromgyedén: Azerbajdzsán, Belarusz, Kazahsztán, Oroszország,
• a bolgár szint felén: Grúzia, Kirgizsztán, Moldova, Örményország, Transznisztia, Ukrajna, Üzbegisztán,
• a bolgár szint egynegyedén: Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Tadzsikisztán, Türkmenisztán.

A két véglet Észtország és Karabah, de ha Karabahot nem számítuk (mert az gyakorlatilag egy állandó háborús állapot), akkor Tadzsikisztán.

A kedvenc orosz érv: Belaruszban sokkal jobb az élet, mint Moldovában, pedig a nyugat szerint az előbbi szörnyű diktatúra, míg az utóbbi meg demokrácia.

A leggyakoribb és egyben legviccesebb ballib érvelési hiba az argumentum ad perfectionem sajátos verziója.

A két oldal Magyarországon egyformán jobboldali (azaz kapitalizmus-párti), az eltérés az, hogy a "baloldal" a globális tőke mellett kardoskodik, a "jobboldal" meg a hazai tőke mellett. (Persze van más eltérés is, de most csak ezt vegyük, mert ez releváns mondandóm szemszögéből.)

Erre szokott jönni a "baloldali" érv: dehát a Fidesz nem üldözte el a nyugati cégeket, azaz "neoliberális"! Most abba ne menjünk bele, hogy maga a "neoliberális" szó egy semmit se jelentő marhaság, mivel neoliberalizmus nem létezik.

Az argumentum ad perfectionem érvelési hiba lényege: amikor valaki azzal “cáfol” valamit, hogy az nem hoz tökéletes eredményt. Példák: “Semmi értelme tiltani a drogokat, úgysem tudjuk sosem teljesen megszüntetni a drogkereskedelmet és droghasználatot.” vagy “Nincs értelme a kereszténységnek, úgysem tudja senki teljes mértékben követni Jézus példáját.”.

Itt pontosan ugyanez van: az ellenfélen a tökéletességet számon kérni, míg magunkra ugyanezt nem alkalmazni. Eleve a Fidesz sose mondta, hogy semmilyen idegen tőke nem kell, másrészt képtelenség is lenne minden idegen tőkét kizárni.

A hangsúly a két gazdasági liberalizmus között nem a dupla vagy semmi, hanem a hangsúly. Hiszen a "baloldal" se mondja azt, hogy csak idegen tőke kell.

Ami pedig a tőke erkölcsiségét illeti, ez értelmetlen próbálkozás. Jó tőke természetesen nem létezik és nem is létezhet, itt eleve a nagyobb és kisebb rossz esetei vannak csak. Az idegen tőke azért rosszabb, mert idegen érdekeket képvisel, s a haszonból sokkal kevesebb jut el az emberekhez. Ennyi az egész, ennél semmi több.

Természetesen nem az abszolút értelemben legdrágább ingatlanok az érdekesek. Ez a legfelső elit - nem is a felső 1 %, hanem inkább a felső 0,1 % - belügye, s sehol a világon nem érinti a kisemberek életét.

Ami engem izgat, az egy normális méretű és minőségű lakás egy jó, de nem luxus környéken mennyi átlagfizetéssel vásárolható meg. Tekintsük ezt a lakást 60 m² méretűnek, s mondjuk Budapest viszonylatában jó helyen, de nem az I., a II., vagy az V. kerületben lévőnek, mondjuk vegyük a XIV. kerületet, azért ezt, mert én ezt ismerem a legjobban.

Egy XIV. kerületi 60 m² -es lakás jelenleg átlagosan 52 millió Ft. A budapesti nettó havi átlagbér pedig 320 ezer Ft. Azaz kerekítve 14 évig kell dolgozni egy lakásért.

Összehasonlítás: Szófia esetében az arány kicsit rosszabb, kb. 16 év, míg London esetében csak 9 év. Londonban pl. 1 m² átlagára 6 ezer font, míg a havi átlag nettó bér 3500 font.

Ami engem megdöbbentett pár éve: ráeszméltem, a legdrágább az ingatlan Afrikában! Sehol a világon nincsenek olyan fantasztikus arányok, mint Afrikában.

S Afrikán belül is a csúcs Angola. Angola fővárosában, Luandában az átlagfizetés 50 ezer kwanza (= 40 ezer Ft), míg egy 60 m² -es lakás átlagára 45 millió kwanza (= 36 millió Ft). Azaz egy ilyen lakáshoz 75 évnyi átlagbér kell!

A magyarázat természetesen a hatalmas mértékű egyenlőtlenség Angolában. A lakosság kb. fele nyomorban él. További 40 % szegény. Ez a 90 % vagy lakás nélkül él vagy lakhatásra alkalmatlan lakásban, a legjobb esetben pedig lakhatásra ugyan alkalmas lakásban, de azt túlnépesítve. Akinek bármilyen saját normális lakása van, az eleve már a felső 10 % része.

A ballib megmondóemberek alaptípusa a valóságtagadó. Bármi is történik, ő jobban tudja - ez az alapállás. Nagy szerencse, hogy a ballib megmondóemberek 95+ %-a ez a típus: így rendkívül könnyű harcolni ellenük, hiszen sose kell semmi újat kitalálni ellenük.

Érdekes ezért a kevés eset, amikor valami más történik.

Mérő ledob 3 bombát is.

Először is, azt mondja, a kormány nem csal a választásokon.

Aztán azt meri állítani, a Fidesz kampánya egyszerűen jobb volt.

S végül a szentségtörés: nem igaz, hogy csak Fidesz-propanda van a "mucsai" vidéken, mert ott is van 25-30 % ballib szavazó.

Egyébként egykor az ellenoldal, a nemzeti oldal pont ugyanilyen volt, úgy értem, nem mint Mérő, hanem mint az alaptípus. Egykor, 1997-1998 között nagyon alapszinten ugyan, de részt vettem a magyar politikai életben. Ekkori tapasztalatom: annak az oldalnak az emberei folyamatosan marhaságokat beszéltek, s üdítő kivétel volt, amikor nem ez történt.

Egyébként az aktív politikai részvételt éppen ezeknek a tapasztalatoknak a hatására hagytam abba 1998-ban. Azóta csakis közírói szinten politizálok, de sose vettem részt az íráson kívül semmiben: többek közt semmilyen gyűlésre nem mentem el.

Aztán ugyanez ment 2002-2007 között. A Fidesz 2002-es és 2006-os választási bukása után mindig összejöttek a fideszes megmondóemberek valóságtagadni. Akkor ennek fő helyszíne a Bayer-féle Sajtóklub volt, jellemzően a meghívott vendégek Bencsik András, Lovas István, Molnár Tamás, Tóth Gy. László voltak, néha mások is. A legnagyobb butaságokat jellemzően a nem tudom miért, de fideszes körökben máig idolként kezelt, szerintem teljesen beszámíthatatlan és tehetségtelen Lovas mondta. Bayer jellemzően helyeselt neki, ezt tette Tóth Gy. is, a másik két résztvevő passzívabb és mérsékeltebb volt. Emlékszem, a csúcsmagyarázat a fideszes vereségekre az volt, hogy minden volt MSZMP-tag és ezek közeli rokonai mind kivétel nélkül a ballibekre szavaz, plusz még csalások is vannak. Kb. mint a ballib "vidéki mucsai bunkó", "bejelentkezett egy címre ezer ukrán nyugdíjas" és "leállította Zorbán a szervert" narratíva, csak kicsit másképp megfogalmazva.

Aztán valamikor 2007-2008 között valaki a Fidesz kampánycsapatában ráébredt a valóságra, azóta folytatnak értelmes kampányokat.

Reméljük, a ballibeknél sose lesz ébredés. Ezt sikeresen megakadályozza saját törzsszavazói táboruk, mely minden apró eltérést a kánontól árulózással és fideszesezéssel jutalmaz azonnal. Mérő esetében ez már meg is kezdődött.

Alapvetően 3 csoportba oszthatók politikai rendszer szemszögéből a térség országai: ez jelenleg 21 ország, ebből 15 nemzetközileg elismert.

Nem a Freedom House és hasonlók elemzései alapján, hanem a tényleges helyzet alapján.

*

A legkönnyebb eset a nyugati modellt követő államok. Ezek jellemzői:

• a politikai hatalom korlátozott, azaz erős a gazdaság szerepe,
• a politikai hatalomért szabadon versengenek különböző pártok,
• a szólás- és sajtószabadság alapvetően teljes.

(Ezeket az kritériumokat fogom használni minden csoportnál.)

Ide tartozik a 3 balti állam: Észtország, Lettország, Litvánia. Ezeket nem is részletezném, mert közismertek.

*

Egyértelműen diktatúrák is vannak.

Jellemzők:

• a politikai hatalom korlátlan, a gazdaság egyértelműen nem önálló tényező,
• a politikai hatalomért nincs szabad versengés, az csakis rendkívüli eseményekkor változik
• a szólás- és sajtószabadság hiányzik.

Jelenleg egyetlen állam van itt:

• Türkmenisztán - Mindig ez volt a rendszer, a volt szovjetkori vezetésből lett az új vezetés. Van több párt is, de mindegyik a fő pártot támogatja. Kizárólag kormánypárti médiák léteznek, az idegen médiákat cenzúrázzák.

*

Átmeneti csoport: autoritárius rendszerek.

Jellemzők:

• a politikai hatalom korlátlan, a gazdaság alávetett, de önálló tényező,
• a politikai hatalomért nincs szabad versengés, az csakis rendkívüli eseményekkor változik
• a szólás- és sajtószabadság részleges.

Ezek a következő államok:

• Azerbajdzsán - A hatalom egyetlen család kezében van 1993 óta. Itt vannak ellenzéki pártok, azaz ezek nincsenek betiltva, de legális eszközökkel meg vannak fosztva az anyagi forrásoktól, így nulla közeli az ismertségük. Független médiák vannak, ellenzékiek nincsenek - a túl kritikus médiák ellen a hatóság nem nyílt erőszakkal, hanem bírósági úton jár el, s a módszer jellemzően nem börtön, hanem pénzbüntetés, mely aztán lehetetlenné teszi a további tevékenységet.
• Tadzsikisztán - Az ellenzéki pártok be vannak tiltva, ezek zöme ténylegesen iszlamista szervezet, de a nem iszlamistákat is így kategorizálják. Ellenzéki médiák nincsenek, függetlenek vannak, ezek igyekeznek nem "provokálni" a hatalmat. A jelenlegi állapot 1997-ben alakult ki 5-éves polgárháború után, melyet az ex-kommunista nacionalisták nyertek meg az iszlamisták ellen, az iszlamisták mérsékeltebb része elfogadta a kormányzatot, ők bekerültek a hatalomba.
• Üzbegisztán 2016 óta (előtte egyértelműen a diktatúrák között volt) - Több párt is van, de az alapkérdésekben egyetértenek a fő kormánypárttal. Az ennél kritikusabb pártok be vannak tiltva, hivatalosan mint radikális iszlamista szervezetek. Vannak független médiák, de ellenzékiek nincsenek - a független médiák kerülik a "veszélyes" témákat, emlékeznek a 2016 előtti időkre, amikor rosszabb volt a helyzet.

*

Az oligarchikus modell.

Jellemzők:

• a politikai hatalom gyenge, a gazdaság irányít,
• a politikai hatalomért szabad a versengés,
• a szólás- és sajtószabadság van.

Ilyenek:

• Ukrajna - Az egyes nagytőkés-csoportok viszálya áll a politikai harc mögött. Még az oroszpárti-nyugatpárti eltérés is így szerveződik, minden pártnak megvan a maga oligarchája, a valóságban persze fordítva: az oligarcháknak van pártja.
• Transznisztria - Ugyanaz, mint Ukrajna, csak itt egyetlen csoport van, mely mindent ural. Így tökéletes a béke, szervezett bűnözés sincs, amolyan szovjet minta lakópark az egész, ahol gondosan összesöprik és elviszik a szemetet a közterületről, lefestik az utcai padokat, ha már kopottak. Egy volt szovjet rendőrszint, a moldáv nemzetiségű Victor Gușan a rendszerváltozás után a terület leggazdagabb vállalkozója lett, 1993 óta ő uralja az ország gazdaságát, s ezen keresztül a politikai hatalmat is. Ő maga semmilyen hivatalos pozíciót nem tölt be, de megfigyelők szerint minden parlamenti képviselő (kormánypárti és ellenzéki), minden kormánytag, s az elnök is az ő embere.

*

A nyugati modell posztszovjet verziója.

Jellemzők:

• a politikai hatalom erős, a gazdaság önálló, de depolitizált,
• a politikai hatalomért van szabad versengés,
• a szólás- és sajtószabadság van.

Itt van:

• Grúzia - A politikai hatalom mindig rendkívül erős, függetlenül attól ki van éppen hatalmon, de már röbbször is változott a hatalom birtoklása.
• Abházia - Tulajdonképpen az egyetlen keményen Putyin-párti rendszer, ahol van valós küzdelem az esélyes pártok között.
• Örményország - A hatalom erős, az állam szerepe jóval nagyobb, mint nyugaton, de az államhatalom birtoklása könnyedén megváltoztatható választások útján.
• Karabah - De facto ez Örményország része, az ottani rendszer van.
• Moldova - Ez szinte már nyugati modell, talán csak az erős államhatalom miatt nem sorolható be oda. A fő viszály itt arról szól: nyugatra vagy keletre kellene orientálódni, a nyugat az itt Romániát jelenti, a kelet meg Oroszországot. Minden választáson kis többséggel nyer ez vagy az az irányzat.

*

Végül a "Putyin-modell".

Jellemzők:

• a politikai hatalom erős, a gazdaság önálló, de depolitizált,
• a politikai hatalomért nincs szabad versengés,
• a szólás- és sajtószabadság van.

Ide tartozik:

• Oroszország - Nagyjából 2007-től konszolidálódott a mostani rendszer. Lényege: a nagytőke szabadon működhet, ha lojális a hatalomhoz. Elvileg a hatalom leváltható, de ehhez a gyakorlatban olyan erős támogatottság kellene, melyet egyetlen ellenzéki párt se képes elérni. Mindenféle média működhet. A nyílt hatalmi erőszak ritka, jellemzően legálisan számolnak le a túl ellenzéki médiákkal, lásd becsületsértési, rágalmazási vádak. A külföldről is pénzt kapó médiák hírneve alacsony, mivel ezek kötelesek feltüntetni, hogy "idegen ügynökök".
• Belarusz - Az ország, ahol már Putyin előtt ez a modell volt. A kezdeti nyugatpárti próbálkozások után vissza lett állítva a szovjet rendszer, csak immár kommunista ideológia nélkül. Nagyon kevés dolog tilos, szabadon lehet pl. pártot alapítani, de a rendszer nem pártalapú eleve (a hatalom parlamenti képviselői mind pártonkívüliek, független képviselőként indulnak a választáson), így gyakorlatilag csak akkor lehetne a rendszert megdönteni, ha a lakosság több mint fele így akarná. Szabadon lehet médiát alapítani, de ennek nincs sok jelentősége, továbbá a hatalom olyan rendszert alakított ki, melyben a szimpla kritika rágalomként, a negatív vélemény pedig álhír-terjesztésként üldözhető. Ennek eredménye: a kemény ellenzék az országon kívül van, emiatt hatása minimális.
• Dél-Oszétia - Az ország de facto Oroszország része, a rendszer is ugyanaz.
• Kazahsztán - Az orosz helyzethez hasonló, a sajátosság: itt egyes pártokat betiltottak azzal a magyarázattal, hogy azok iszlamisták.
• Kirgizsztán - Az orosz és a kazah helyzethez hasonló, de a politikai hatalomért való versengés foka nagyobb, mert nincs egy párt se olyan jelentős többséggel, ahogy ez Oroszországban és Kazahsztánban van.

*

A 2 új államról -Donyecki és Luganszki NK - nem írtam, túl kevés az infóm róluk. Eleve ezek csak átmeneti képződmények szerintem.

Életemben egyszer voltam úttörőtáborban. 3 napot egy elit úttörőtáborban, Varaderóban (Kuba). Nemzetközi esemény volt, minden kommunista és kommunistagyanús ország úttörőmozgalma képviseltette magát, plusz még egyes nem-kommunista országok kommunista diákszervezetei is jelen voltak.

Kádár elvtárs úgy döntött: pénzkidobás lenne elkölteni egy halom pénzt 10-20 magyar úttörő + kísérők kiutaztatására egy távoli, de teljesen felesleges eseményre. Hiszen van Kubában majdnem 100 magyar kiküldött, azaz menjenek ezen családok úttörő korú tagjai az eseményre! A költség így az eredeti százada, csak Havannából kell egy darab busz Varaderóba, ez másfél órás út (a távolság kb. 130 km). S kísérő meg majd lesz 2-3 aktív magyar párttag anyuka, akinek napidíjat se kell adni, mert úgyis örülni fognak az ingyenes üdülésnek.

Aztán sikerült is összetrombitálni egy tucatnyi magyar "úttörőt". Meg lett 3 darab kísérő anyuka. Én akkor 15 éves voltam, azaz pont benne a szabványos úttörőkorban (13-17 év), így én is a "delegáció" tagja lettem.

Magáról az eseményről is írhatnék, bár semmi különös nem volt, de most az egyik magyar kísérőről, egy akkori szemmel néniről, mai szemmel csinos fiatal nőről.

A 80-as évek eleje volt ez, az úttörőség már a bulizásról szólt egyedül, így azonnal fojtott röhögés volt a reakció, amikor a nő megpróbálta ideológialag lelkesíteni a társaságot. Pl. amikor a nő azt kiáltotta "éljen a kubai forradalom!", a társaság fele bambán nézett, a másik fele meg megvonta a vállát, majd azt morogta "hát éljen".

Amikor biztos voltam benne, hogy a nő nem látja, hogy nézem, alaposan megfigyeltem. Mint egy hervadó virág úgy viselkedett: látszott a fején: nem is annyira mérges lett, hanem mély szomorúság vett rajta erőt.

S nem volt semmi megjátszás benne. A későkádári Magyarországon a hatalom abszolút nem várt el már semmilyen ilyen aktívkodást, teljesen elegendő volt csendben lenni és nem beszélni Kádár és a szovjet uralom ellen, ezt leszámítva még simán kritizálni is lehetett szinte bármit.

A nő aztán elmondta a másik 2 kísérőnek, ő még menetelt gyerekkorában Sztálinvárosban is. S micsoda hangulat volt ott! Erre már összenézett a másik két kísérő, nem mondtak persze semmit, de a nézésük mindent elárult, azt fejezte ki egyértelműen: "ez hülye!".

Kifejezettem megsajnáltam a nőt. Ha nem lett volna egy korosztállyal felettem, meg is próbáltam volna vígasztalni pár szép szóval.

Nem is tudom miért (ez persze csak közírói fordulat), de ez a nő jutott eszembe a Soros Magyar Hangja legutóbbi Kötöttfogás adása kapcsán, látva Lukácsi Katalin produkcióját. Ő idén lesz 35 éves, még a kor is egyezik nagyjából.

Hétfőn azt mondja a ballib megmondóember: az igazi polgári társadalomban a polgár a jólétre szavaz, azaz arra az erőre, mely képes emelni az életszínvonalat.

Aztán kedden szidja a szavazókat, mert azok önző módon a saját zsebük alapján szavaznak, s nem a jogállamiság szempontjai szerint.

Idén Bucsában lesz az Oszkár-díjátadás. Logikus, hiszen ott gyűlt össze a liberális filmipar apraja és nagyja.

Persze ukrán szemszögből érthető mindez a kamuzás, hiszen az egyetlen front, ahol az ukrán erők nyerésre állnak az a médiafront. Így nyilván ezt kell nyomniuk, ráadásul maga az elnök is színész, azaz szakmabeli.

Azt hiszem, ezentúl hetente lesz 2-3 új Bucsa. Hiszen a szakma alapszabálya: a sikeres előadáshoz kellenek új részek.

Az új ballib szöveg: MZP a hibás.

Pedig ő csupán őszinte volt. Nem profi politikus, nem képes jól terelni. Hanem akkor is kiszalad szájából az igazság, ha ez éppen hiba.

A csúcskérdés itt mindig Ukrajna. Hogy a csúnya Gulyás Marci csőbe húzta MZP-t neves interjújában, ő meg beleesett a hatalmas csapdába.

Pedig hát nem MZP találta ki a ballib kampányt, mely évekkel ezelőtt 3 téma körül összpontosul:

• korrupció, lopás - a téma senkit se érdekel pár budapesti ballib értelmiségit leszámítva,
• jogállamiság - ez még az előző témánál is kevesebbeket érdekel,
• nyugat és kelet, lásd Zorbán ki akar lépni az EU-ból, stb. - tulajdonképpen ez az egyetlen, mely kelt valamilyen érdeklődést, hiszen mindenki azonnal arra gondol: ezentúl majd vízum fog kelleni nyugatra (ami egyébként marhaság, a moldovai útlevél is vízummentes az EU-ban).

MZP természetesen az utóbbira koncentrált. S hát az ukrajnai háború kiváló alkalom, hiszen adott a liberális narratíva: a csúnya keleti Oroszország gyilkolja a nyugatra törekvő hősies ukrán népet. Mi más lehetne a nyugatpárti válasz mint az ukránok támogatása?

Képzeljük csak el mi lett volna, ha MZP óvatosan válaszol, azaz nem áll ki határozottan az ukrán fél mellett, nem támogatja a fegyveres segítséget? A mértékadó ballib megmondóemberek napokig szidták volna mint Zorbán emberét és kriptoputyinistát!

MZP egyszerűen megtanulta akkorra, nem lehet a ballib táborban a megmondóemberek, az agytröszt ellenében politizálni, ott a legkisebb eltérés a pártvonaltól is árulásnak minősül.

Tulajdonképpen ez mindannyiunk, akik nem akarunk ballib kormányzást, a legnagyobb szerencsénk: a ballib tábor mindig a valóságot akarja hozzzáigazítani saját dogmáikhoz, s sose a dogmákon változtatni a valóság alapján.