Érdekes dolog a ballib tehetségfogalom.
Azt azért nem mondják, hogy aki ballib, az tehetséges. Lehet, bár rendkívül óvatosan, kritizálni a tehetségtelen ballibeket.
De aki tehetséges, az mind csakis ballib lehet. S aki nem ballib, az pedig mind csakis tehetségtelen lehet.
Aki pedig mindezt nem fogadja el, azt kilóra megvette a Zorbán!
A makrogazdasági mutatók persze érdekesek, de sokszor keveset mutatnak és túl sokat takarnak.
Az egyik kedvenc adatom a valóságról a nyomornegyed-mutatószám.
Mi a nyomornegyed? Olyan lakóövezet, melyre az alábbiak jellemzői részben vagy teljesen:
Azt hiszem nyilvánvaló, ilyen Magyarországon is van, jellemzően cigánygettók, de szegényebb magyarlakta faluvégek is, sőt nemrégig még Budapest központjában is volt ilyen (a VIII. ker. egyes részei).
A mérőszám azt mutatja: a lakosság hány %-a él ilyen körülmények között.
A világadat 24 %, de ennek megoszlása drasztikusan eltérő. Íme régiónként:
Országszinten persze ez még drasztikusabb.
Latin-Amerikában pl. első helyen Costa Rica van, ahol a szint nyugat-európai, alig 4 % a mérőszám, az utolsó helyen meg az afrikai szintű Haiti, ahol a mérőszám 66 %.
Magyarország mérőszáma 14 %, majdnem a régió átlag száma. Kelet-Európában Magyarországnál csak Szlovénia és Lengyelország, valamint a balti államok állnak jobban, az utolsó helyezett pedig Moldova, ahol ázsiai szint van. A kelet-európai rangsort jelentősen befolyásolja mennyi a cigány népesség aránya: a balti államokban és Lengyelországban ez szinte nulla, míg Romániában és Bulgáriában 10 % körüli.
A csúcs persze Afrika legszegényebb részei, ott rendszerint 70 %-os a nyomorszint, de van ahol 80 %, sőt 90 % felett van.
Persze a nyomornegyed se ugyanaz mindenhol. Pl. a legkevésbé hiányzó közszolgáltatás az áram, még az afrikai nyomornegyedek zömében is van áram.
Annak idején, amikor kisgyerekként Peruban éltem, hatalmas élmény volt, hogy az emberek felhúzták a kocsi ablakait, amikor olyan útra kerültünk, melynek környékén nyomornegyed volt: a hatalmas bűz miatt. Ugyanis ezeken a részen nem volt se csatornázás, se más szeptikus rendszer, se víz, se szemétszállítás, de áram mindig. A jellemző kép: ül az indián család a szeméttelep közpén, lakhatásra teljesen alkalmatlan, egészségtelen, koszos kunyhóban, s tévét néz. De ugyanazt olvastam pl. Pápua Új-Guinea nyomortelepeiről: a tengerparton, a vízbe vert cölöpökre vert kunyhó jellemző építkezési módszer, de még ott is van kifeszített áramkábel: valahogy kell tv-t nézni és fel kell tudni tölteni a mobiltelefonokat.
Etiópia az az ország Afrikában, mely a legjobban érdekelt Afrikában. Sose jártam ott, de Kubában sok eriópot ismertem. Érdeklősédem oka persze vallási: Afrikában 2 ország létezik, melyben ortodox keresztény többség van, s ezek egyike Etiópia.
Persze itt "ortodox keresztény" nem a Magyarországon tévesen "görögkeletinek" becézett vallás értendő, hanem a 451-től önálló keresztény ág, melynek eredete: nem fogadták el a III. egyetemes zsinat (Khalkedón) döntéseit. Nyilván ők ugyanezt fordítva értelmezik, azaz szerintük Khalkedónban a többség eretnekségbe esett, míg ők kitartották az eredeti tanítás mellett, ennek alapján ők magukat "ortodoxnak" nevezik, míg minket "melkitának" (jelentése: királypárti, császárpárti), ezzel arra utalva: mi elfogadtuk a korabeli hatalom, a római császár - Markianosz kelet-római császár- álláspontját egy egyházi vitában, míg ők nem.
Erről a vitáról - mely egyébként egyetlen egy teológiai kérdést érintett - most nem írnék, annyit csak megjegyeznék: a "melkita" szó ma már mást jelent, ugyanis a kora újkorban így kezdték nevezni azokat a volt ortodox és bizánci rítusú arab keresztényeket, akik elfogadták a római pápa főhatalmát. A megosztottság máig létezik: ma a keresztény arabok kb. 25-30 %-a mai értelemben vett "melkita".
Etiópia egyébként Afrika második legnépesebb országa, s azon 3 afrikai ország egyike, ahol a népesség 100 millió feletti (a másik kettő: Egyiptom és Nigéria).
Etiópia többnemzetiségű ország, s egyik sajátossága, hogy történelmileg egyetlen nép uralta, de nem a legnagyobb nép, hanem a második legnagyobb, az amhara nép, mely jelenleg a lakosság alig 27 %-át teszi ki.
Az 1974-es kommunista hatalomátvételig egyértelműen amhara uralom volt az egész országban, a császári dinasztia is amhara nemzetiségű volt. Az amharák mellett még a tigrinyák élveztek kiemelt státuszt, akik az ősi Akszúm őslakosai.
Etiópia népei alapvetően 3 csoportba oszthatók:
Az 1974-ben hatalomra került kommunista diktatúra a kezdeti többnemzetiségű politikai irány után visszatért az amhara dominancia politikájához, mert rájött: nem lehet központosított hatalom sok nyelven. Bár maga a vezér - Mengisztu - egyébként kisebbségi volt, egyetlen nagy etiópiai néphez se tartozott. A kommunista uralom bukásához ez is hozzájárult.
Viszont, sajátos módon, Mengisztu hatalmát kommunisták buktattták meg, csak éppen egy másik kommunista szervezet, a tigrinya kommunisták. Akik aztán a 90-es élvek közepére felhagytak a marxizmussal, lassan bevéve a hatalomba 1-1 amhara, oromo, s déli pártot, bár végig megtartva maguknak a hatalom zömét.
Az új hatalom etnikailag szövetségi államot hozott létre, de az amharákat kezdték negatívan diszkriminálni, s folyamatosan növekedett a tigrinya túlsúly (pedig országos arányuk alig 6-7 %).
2018-ban megbukott a tigrinya dominanciájú vezetésű kormányzat, elsősorban az omoró tiltakozások miatt.
Az oromók számítanak a legdiszkrimináltabb népnek az 5 nagy etióp nép - afar, amhara, omoró, szomáli, tigrinya - közül. Nyelvük a kommunista időszak előtt be volt tiltva nyilvános használatra, de később is másodrendűeknek számítottak.
Az oromók helyzete máig fontos kérdés. A 2018-as tigrinya bukás óta növekedik az oromók szerepe, ez viszont a más népeknél ellenérzést szül. 2020 óta háború van a tigrinyák és a jelenleg oromó vezetésű központi kormányzat között.
Az oromóknak külön viszályuk van a szomálikkal. Ez ősi viszály, az oromók földművesek, a szomálik pedig állattenyésztők. A harc lényege: a két szövetségi állam pontos határa.
Az etiop politika a problémákat úgy próbálja megoldani, hogy immár totális autonómiát élveznek a szövetségi államok, az etióp alkotmány megadja az országtól való elszakadás jogát is. Elszakadni viszont szinte senki nem akar, az igazi viszály immár nem a központi kormányzattal való, hanem az egyes államok között. Így az autonómiajogok csak súlyosbítják a helyzetet.
Ami érdekes: a XX. sz. vége előtt sose voltak az országban vallási alapú viszályok. Ennek egyik oka, hogy a muszlimok baráti országként kezelták a keresztény Etiópiát. Ennek alapja Mohamed próféta életrajza: amikor Mohamed a VII. sz. elején megalapítja az iszlámot, s emiatt el kell hagynia Arábiát pár évre, Etiópiában kap menedéket. Jelenleg, idegen hatásra, immár vannak vallási ellentétek is, de máig sokkal inkább etnikai és politikai a belső viszályok oka, a vallási eltérések kis szerepet játszanak. Etiópia jelenlegi vezetője pl. muszlim apától és keresztény anyától származik, muszlimnak született, majd felnőttként áttért a kereszténységre.
Ami az életszínvonalat illeti, Etiópia a világ egyik legszegényebb országa. Szintje a világátlag 15 %-a (összehasonlításként: Magyarország adata 180 %), Afrikán belül is az alsó harmadban van. Az átlagos nettó havi bér, vásárlóértéken korrigálva, 65 ezer Ft. Az eltérések - ahogy mindenhol Afrikában - óriásiak, az emberek negyede az átlagbér negyedét keresi.
Az etióp keresztények nem csak saját ábécét használnak, hanem saját naptárat is: a bankjegyen szereplő 2012 tehát az etióp naptár szerint értendő, mely 8 és fél évvel később kezdődik, mint a "normál" naptár, az etióp 1. év 1. napja a mi naptárunk szerinti 8. év őszén van. A hónapok beosztása hasonló: 12 darab 30-napos hónap, valamint egy 5-napos 13. hónap (minden 4. évben 6-napos), s az év nem januártól, hanem ősztől kezdődik (idén szeptember 11. az Újév).
A mai nap - 2020.04.10. - "etiópul": 2014.07.24.
Írtam már korábban is Oroszországban a kisebbségek helyzetéről. De most más szempontból.
A szovjet idők maradványa a különféle autonóm területek rendszere. Jelenleg 26 ilyen közigazgatási egység van, ezek közül azonban csak 22 a legmagasabb, "köztársaság" státuszú, azaz autonómiája jelentős fokú.
Alapvetően az egyes autonóm köztársaságok mind valamely kisebbség területeként lettek lérehozva. Az azonban egyedi helyzet kérdése, ez mennyiben segíti az illető kisebbség identitását.
A 22 autonóm köztársaság felosztható 3 csoportra ebből a szempontból:
Ahol az utca nyelve nem az orosz, az Csecsenia és Ingusétia, de természetesen itt is általános a kétnyelvűség.
Az egyetlen autonómia, ahol nem csak az utca nyelve nem az orosz, de a helyi kisebbség zöme nem is beszél rendesen oroszul: Tuva.
Tuva sajátos hely, csak 1944-ben lett a Szovjetunió része, s máig el van szakadva természeti adottságai miatt Oroszország többi részétől. Nincs vonatközlekedés, az egyetlen kapcsolat a repülő és egy darab autóút, mindez egy Magyarországnál másfélszer nagyobb területen, de alig 300 ezer fő lakossággal.
A szovjet kor végén és közvetlenül utána az orosz lakosság több mint fele elhagyta Tuvát, ennek eredménye: ma a lakosság alig 15 %-a orosz. Emelette a tuvaiak szaporulata a többszöröse az orosz átlagnak. Mindennek eredménye: Tuva egyre inkább tuvai többségű. Oroszországban Tuván kívül egyedül az Észak-Kaukázusban fordul elő, hogy a lakosságban az orosz arány folyamatosan csökken.
Sajátos jelenség a tuvai nacionalizmus, mely nem szeparatista, de oroszellenes: azaz Oroszország része akar maradni, azonban helyi szinten az orosz lakosságot idegen kisebbségként kezeli, azaz aki nem tuvai nemzetiségű, annak pl. alig van esélye bármilyen állami állásra.
Ez egy sajátos oroszországi kisebbségi jelenség, mely az Észak-Kaukázusbna is jelen van: a moszkvai központi hatalom a helyi nacionalista kisebbségi eliteknek elnézi az orosz lakosság diszkriminálását, ha egyébként ez az elit lojális Moszkvához.
Földrajzilag egyébként Tuva valószínűleg a világ egyik legszebb helye: gyönyörű hegyek, völgyek, hatalmas folyók és tavak, tiszta levegő. Elzárt jellege segített megőrizni sajátos szokásait: Ázsia egyetlen helye, ahol a sámánizmus élő vallás maradt, az átlag tuvai egyszerre buddhista és sámánista.
A tuvaiak sajátos nép: a nyelv türk, a származás viszont mongol (kinézetre nemigen lehet ma se megkülönböztetni egy tuvait és egy mongolt), s a terület északra van az iszlám legnagyobb kiterjedésének vonalától, így - ellentétben a türk népek legnagyobb részétől - itt sose volt muszlim térítés. Egészen a XVIII. századik a vallás a sámánizmus volt, ekkor felvették a buddhizmust, de a két vallás párhuzamosan együtt él, a legtöbb tuvai mindkettőnek a híve.
Mindez így együtt idilli képet sejtet, viszont a valóságnak van egy másik oldala is: Tuva Oroszország egyik legszegényebb régiója, hatalmas a munkanélküliség és az alkoholizmus, a bűnözési statisztikában a tuvai főváros, Kizil az első helyen áll Oroszországban. Maga Kizil úgy néz ki, mintha egy zombifilm díszlete lenne: nagyjából az építési terület és a szeméttelep keveréke.
A legismertebb helyi sajátosság a tuvai torokének.
A leghíresebb tuvai ember ma Putyin belső körének egyik tagja, Sojgu tábornok, honvédelmi miniszter, aki a szovjet-kori Tuva pártvezetőjének a fia (az anyja orosz vagy ukrán, ez vitatott).
Az eretnek Perinta önálló szektát alapít, ami rendkívül jó hír.
Fontos tisztulási folyamat ez a magyar katolicizmusban.
Már csak az kellene, hogy Lukácsi Kati és MZP is csatlakozzon az új ateista szektához.
Kedvenc pillanatom, amikor a ballib megmondóember beleütközik a valóságba. Manapság ez gyakori élmény.
Máig képtelen például megérteni ez a csoport, hogy a szegény magyarok a jobboldalra szavazni, miközben a baloldal hagyományosan a szegények védelmezője.
Ez a vágyak keverése a valósággal, hozzáadva pár hamis axiómát. Először is a magyar baloldal nem baloldali, még annyire se az, mint jócskán jobbra tolódott nyugati baloldal. Magyarországon minél gazdagabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel "baloldali". S minél szegényebb, annál inkább "jobboldali".
Magyarország a műveltek, a gazdagok, a nagytőke, a polgárság, a társadalom nyerteseinek az oldal a a "baloldal". Ennyi az egész.
Ez történelmi örökség. Egytszerűen a rendszerváltást a "baloldal" vezényelte le, nem a jobboldal követelte ki, így a rendszerváltozás nyertesei között aránytalanul sok a "baloldali".
Még a nagy ballib városban, Budapesten is így van. Panellakótelep, munkásnegyed = "jobboldali" szavazók. Kertváros, lakópark = "baloldali" szavazók.
Amerikában a lottómilliomos azt hazudja, hogy pénze vállalkozásból van. Oroszországban a gazdag vállalkozó - ballibül: "oligarcha" - azt hazudja, hogy pénzét lottón nyerte.
Miért? Mert egészen más a társadalmi közhangulat.
Oroszországban aki vállalkozóként lett gazdag, az bűnöző a közvélekedés szerint, de legalábbis tisztességtelen alak, aki sok embert dolgoztatott kevés fizetésért, innen lett igazságtalan módon sok pénze. Míg a szerencsejátékosként milliomossá lett ember meg lehet bárki, ő csak egy szerencsés ember, aki nem tett semmi rosszat.
Amerikában a szerencsejátékos meg egy parazita, akinek csak szerencséje volt, de semmit nem tett le az asztalra. Míg a vállalkozó megdolgozott a gazdagságért, azaz jogosan van sok pénze.
Alapvetően a klasszikus liberális és a hagyományos keresztény életszemlélet ellentéte ez.
A csinált tárgyak azért fontosak, mert magukban foglalják az emberi készítőik életerejének egy részét, az pedig Istentől van, ezért minden készített tárgyban van isteni szikra is.
Ezért a tárgyak nem rendeltetésszerű használata egyben Isten káromlása is.
Ezt egészen gyerekkoromban is megértettem már, persze csak ösztönösen.
Amikor 2 éve elromlott a koreai márkájú, de Törökországban gyártott hűtőszekrényem, különösen megéreztem ezt, pedig végülis nem történt tragédia: senki se rontotta el a szerkezetet, s az több ideig volt használatban, mint a garanciális idő duplája, azaz túlélte azt az időszakot, amire tervezték: emberi mértékre lefordítva kb. 110 évesen halt meg.
Dehát a 110 éves korában meghalt rokonunkra se azt mondjuk "ideje volt meghalnia", hanem gyászoljuk.
Végülis azzal sikerült a dolgokat valahogy rendbe hozni, hogy amikor megrendeltem a neten - én mindent a neten csinálok - az új hűtőt, ott azt láttam: igény esetében elszállítják a felesleges háztartási gépeket ingyenesen újrahasznosítás céljából. Azaz a régi eszközök részben tovább élnek. Ami mégiscsak a normalitás bizonyos fokú helyreállítása.
Sose szerettem egyik elmebetegséget se, különösen a szociopata erőszakot.
Aki mondjuk bekattan, fegyvert fog, majd elkezd lövöldözni fegyvertelenekre - ebben nincs semmi magasztos, de még tiszteletre méltó se. Ez pont ugyanaz, mint sok pénzzel a zsebben arról értekezni, hogy a pénz nem számít.
Van viszont egyetlen hasonló magatartás, melyet becsülök. Ez a bekkatant ember, aki elbarikádozza magát, majd várja az ellene kiküldött speciális osztagokat, s aztán tűzharc kezdődik a felek között. Rendkívül bátor magatartás.
Sokakhoz hasonlóan én is megszerettem kisgyerekként a játékmackókat.
Nálam a sajátos: ez megmaradt.
Kedvenc mackómat 1968-ban kaptam, első születésnapomra.
2 héte baleset történt vele: az egyik macska leverte a polcról, mire az egyik kutya meg harapdálni kezdte a fülét, ezzel enyhe sérülést okozva a medvének.
Ezen a héten el is vittem a medvét "orvoshoz", ami a konkrét esetben a varrónő volt. Aztán a varrónő elárulta: életében most lát először 10 évesnél idősebb embert saját játékmackóval. Amikor elárultam neki, hogy a medve idén augusztusban lesz 54 éves, nagyot nézett.
A kutyának pedig elmagyaráztam: Rózsa Mackó a barátunk, a barátunk fülét pedig nem harapdáljuk. (Csak névrokona Rózsa Péternek a medve.)
Nagyjából 28 éves korban eldöntöttem: sznúkerbajnok leszek.
Először is sokat néztem tv-ben a játékot. Aztán elolvastam több szakkönyvet. Fejből tudtam már hogyan kell a célgolyór megcélozni, mik a helyes szögek, s miként lehet elérni, hogy a célzógolyó előremenjen, hátramenjen, vagy megálljon.
Ezek minden billiárdjáték alapjai. Innen jön a profi szint: ahol már ki kell tudni számítani az ütéserejét, s már úgy kell megütni a célzógolyót, hogy az ne csak az adott pillanatnyi célt elérje, hanem immár a következő célhoz megfelelő helyre kerüljön az asztalon. A nagy profik erre az esetek döntő többségében képesek, míg aki erre nem képes legalább az esetek felében, az örökre amatőr marad.
1997-ben olyan házba költöztünk, ahol lett egy szoba, mely alkalmasnak bizonyult billiárdhoz. A billiárdasztalok mindig 1:2 méretarányúak, a profi asztalok közül a sznúkerhez jellemzően 12:6 láb a méret, erre persze gondolni se tudtam, ehhez legalább 55-60 négyzetméteres szoba kellene. De a "normál" - értsd: nem sznúker - billiárd 2 legnépszerűbb verzióját, a 8-as billiárdot s a 9-es billiárdot kisebb asztalon játsszák 9, 8, sőt 7 láb hosszú asztalon is.
A 7 lábas asztalhoz pedig elegendő egy 20 négyzetméteres szoba is, ha a szoba hosszúkás, pl. 5x4 méteres. A házban pedig a pince egy része majdnem ilyen volt, ez egy volt kazánhelyiség volt, kb. 4,8 m hosszú és 3,8 m széles.
A billiárdasztalok ára az egymillió dollár és az ezer dollár között mozog, ami meg ezernél is olcsóbb, az alkalmatlan komoly játékra. Kell ugyanis egy minimális stabilitás és súlyelbírás.
Szóval lett egy olcsó, de jó asztalunk.
Gyorsan kiderült: hiába minden elméleti tudás, teljesen hiányzik a kézügyességem, 10-ből 9-szer még kb. se tudtam megcélozni a célzógolyót. Még a normál billiárdgolyókkal is bajom akadt, pedig azok kb. 10 %-kal nagyobbak a sznúkergolyóknál.
Próbálkoztam még egy ideig, s abbahagytam. Majd eladtuk az asztalt.
Ennek ellenére máig szeretem nézni a játékot.
Mindig van valami kötelező divat, melyet "spontánul" követni kell.
Ezúttal duplán: nemcsak az ukrán zászló színeibe kell öltözni, s lengetni az ukrán zászlót. Immár áhíttal kell tapsolni az ukrán himnusznak is.
Ez egy jelképes kiállás a háttérhatalom mellett. Nem számít az se, hogy az ukrán himnusz valójában a lengyel himnusz giccses lekoppintása.
Nem lepődnék meg, ha az idei homokmeneteken is az ukrán himnusz alatt menetelnének immár a gyerekkúrók.
Ez azért még Kádáréknak se jutott eszükbe: hogy minden állami ünnepen elhangzon a szovjet himnusz. Pedig az zeneileg legalább egy értékes alkotás.
Amikor a gondolkodó egyén felülemelkedik, megvan az a veszély, hogy elveszti minden érdeklődését a valóság iránt. Ami nem keresztény hozzáállás: a keresztény világnézet nem gnosztikus, de még csak nem is platonizmus, nem tekinti semmisnek vagy rossznak a valóságot, hanem a felemelkedés kiegészítő hozzáállás.
Mégis sokan beleesnek ebbe a hibába. Vagy önrombolásba kezdenek vagy felveszik a szórakozott professzor pózt. Bevallom, ez utóbbi elég kecsegtető, nehéz neki szembeszegülni.
Ráadásul jönnek az ellenségek mindig, s számon kérik azt, amit nem értenek: te miért vagy itt, ha ott vagy, miféle kétszínű ember vagy te? S erre a legkönnyebb válasz a helytelen válasz.
Hosszú évek során rájöttem, a paródia és általában a humor a legjobb eszköz mindez ellen.
Vicces eredmény a ballib frakciókban.
Ha senki se mond le mandátumáról és a követségi szavazatok se hoznak változást, akkor a következő a belső ballib mandátumarány:
Jól látható: a párbeszédesek a legokosabbak, sikerült biztosan győztes körzeteket kiharcolniuk 0,1 %-os országos támogatottsággal. Az LMP-sek meg a legbutábbak. Aminek nagyon örülök.
Számomra kiváló hír a Jobbik totális pofáraesése, összes mandátumukat azoknak köszönhetik, akik ellen alakultak annak idején - ez mindenképpen komikus.
S természetesen igaz lett fő jóslatom: a DK képtelen nem nyerni. S nyert is. A ballib tömbön belüli súlya keményen nőtt.
S persze a fő eredmény a legérdekesebb: az összes ballib párt + az akkor még nem ballib Jobbik és LMP együtt 2,7 millió szavazatot kapott 2018-ban, alig elmaradva akkor a Fidesz 2,8 milliójától. Most ugyanezek egyesülve 1,8 milliót értek el a Fidesz 2,7 milliójához képest.
A választási eredmények között van pár apróság, ami nagy örömet okoz.
Jó hír kiemelten: minden előzetes híresztelés ellenére szülővárosom (Budapest) nem minden körzetében lett ballib győzelem.
Szél Berni veresége szintén nagyszerű hír. Sikerült neki az utóbbi években egy kifejezetten kellemes politikusból a leggerinctelenebb szemétté kinőnie magát. Külön öröm számomra, abban a körzetben indult, melyben én egy időben laktam.
Az én mostani körzetemben persze a ballib jelölt nyert, de ott eleve nem is lehetett másra számítani.
Az elkurvult LMP minden vezető személyisége csúnyán bukott!
Ahogy a Jobbik emberei is nagyot buktak, sőt még nagyobbat. Ugyanis a Jobbik egyetlen egyéni körzetet se tudott megszerezni.
A 19 nyertes ballib körzet megoszlása a következő:
Gyakorlatilag a Jobbik megszűnt, helyét átvette az eredeti Jobbik, ezúttal Mi Hazánk név alatt.
Lassan kipukkadt a lufi: nem lehetséges se modern liberális szélsőjobb, ez teljesen idegen jelenség Magyarországon, se nyugatmajmoló zöld párt. Nekem persze különösen az LMP bukása a jó hír: a Jobbiktól mindig viszolyogtam, minden korszakában, míg a Schiffer-féle LMP-t szimpatikusnak találtam.
A nagypofájú Czeglédi Csaba is elbukott. Sajnos ikertestvére, 6házi nem.
S persze a legeslegkellemesebb hír: MZP bukása. Sose szerettem Lázárt, nekem az ő stílusa viszketően irritáló, de most őszintén örültem győzelmének.
Azt hiszem mára elég ennyi sok jó hír. Pedig még sorolhatnám.
A harag hatalmas. A nyugat nem fog tűrni még 4 évet, mindent meg fog tenni a kormányváltásért még jövőre, majd évente 2026-ig.
Szóval biztosan elmondható: a kormányzatnak sose volt olyan nehéz dolga, mint ami a 2022-2026-os ciklusban lesz. Rendkívül ügyes politizálás (ballibül: "pávatánc") lesz szükséges.
Ezt egyetlen tényező enyhítheti bizonyos szintig: a meggyőző orosz győzelem a keleti fronton. Erre szerencsére az esély nagy, de ez csak az EU-n kívüli keletnek fog igazán sóhajtásnyi levegőt adni, nekünk nem. Mindenképpen keményíteni fog a nyugat, hogy saját félperifériáját acélosabban gyűrje le. Ismétlem: ez mégis a kisebb rossz, a nagyobb rossz egy amerikai győzelem lenne az ukrán fronton, de szerencsére erre az esély nulla körüli. Putyin elnök és közeli munkatársai eddig sikeresen játszották ki a nyugatot.
Bár a háborús akciósorozat eredeti célja nem jött össze, nem sikerült felállítani a Rusz Szövetséget, azaz Oroszország, Belarusz, Ukrajna szövetségi államát. De az orosz vezetés időben korrigált, s másodlagos cél lett felállítva, ez pedig szinte biztosan el lesz érve. Közvetve ez segít minket is, hiszen határt szab a nyugat pofátlan agressziójának, mely helyre lett téve.
A választási eredmény pedig természetesen jó. Most amikor ezt írom, még nincs teljes végeredmény, de már nyilvánvaló: hatalmas pofont kevertek le a választók a ballibbantaknak.
Ja, s nem tévedtem túl sokat az előrejelzésemmel. Legalábbis a 23 órai adatok alapján.
Idén 74 ember volt a választói névjegyzékben. Ez hatalmas növekedés 2018-hoz képest.
Akkor dél körül mentem szavazni, s két magyar diplomata dologtalanul sütkérezett az épület előtt. Amíg ott voltam, az egyetlen szavazó voltam.
Most sorba kellett állni, szinte hihetetlen.
Íme választási előrejelzésem.
A két nagyon kívül csak a Mi Hazánk fog bejutni, éppen 5 %-os eredménnyel.
A két nagy listás aránya ez lesz: Fidesz 50 % - ballibek 40 %.
Az egyéni választókerületejben az arány Fidesz 75 - ballibek 31 lesz.
Ennek következménye mandátumokban: Mi Hazánk - 5, ballibek - 66, Fidesz - 128.
A ballib logika a "legyünk kicsik". Nem csak értelmetlen, mert Magyarország eleve nem kicsi, hanem közepes ország, de rendkívül veszélyes is mint magatartás recept.
Kb. így szól a recept: ha sokat ugrálunk, ez meg lesz bosszulva, s aztán rosszabb lesz nekünk. Nyilván egy teljesen egyenlőtlen helyzetben ebben van is igazság, lásd többszörös túlerő esetében nem fogunk frontálisan összecsapni az ellenséggel, ez öngyilkosság lenne, de attól még támadni fogunk, csak más módon.
Reszketni, mert majd esetleg valaki megharagszik ránk és megver minket régen rossz taktika. Aki eleve meghunyászkodik, azt csak dupla erővel verik meg. Egyszerűen értelmetlen magatartás ez, sose működik.
Elegendő csak megfigyelni az állatokat mit tesznek. A kistestű vagy közepes testű kutya kint van a kutyák játszóterén, mire megjelenik egy nagytestű kutya. A kisebb kutya ilyenkor sose azt teszi, hogy a földre dobja magát és megadást jelez. Ez csak kérdést vetne fel a nagyobb kutyában: biztosan valami rosszban sántikál a kisebb kutya, ezért csinál így. A normál magatartás: egyenlőként viselkedik a kisebb kutya, sőt harcias, s csak ha a nagyobb kutya agresszív, akkor adja meg magát a nyilvánvaló esélyek kiszámítását követően.
A kutya csak végső helyzetben adja meg magát előre, miért tenne másképp az ember?
Az ellenség is jobban tiszteli azt, aki kiáll magáért.
A "nem szabad az ukránok ellen lenni, mert lemészárolják a kárpátaljai magyarokat" című ballib nóta kapcsán jutott eszembe.
Thomas Nagel amerikai filozófus 1974-es, Milyen denevérnek lenni? című esszéje óta tudjuk: sose tudható meg egy másik előlény öntudata kívülről. Valójában lehetne Milyen szomszédnak lenni? is, mert egy másik emberi lény öntudata is zárt terület.
Csak szikrák, hirtelen meglátások, megérzések lehetnek. Vannak ilyen pillanatok, amikor szinte tudjuk a másik mit miért tesz, de még ekkor se jutunk el valós tudatáig, azt nem tudjuk átérezni hogyan érzi magát magának.
Saját magunkkal viszont mindez gyerekjáték, ha odafigyelve élünk. Kisgyerek korom óta megjegyzek egyes pillanatokat, s később képes vagyok visszaemlékezni akkori önérzésemre. Különösen kiskorú emlékek esetében könnyű ez, mert minél gyerekebb az ember, annál egyszerűbbek érzései, bár ezek se adhatók át másoknak.
Nagy segítség a leírás, a lerajzolás, vagy bármilyen más művészet. 16 évesen leírtam, hogy "Fénysugaras délután, fehér szék remegő körvonala a teraszon / Magányos légkondicionáló készülék áll ellen az elemeknek a szomszéd ház falán / Kis szél, szellőcske, szélecske rázza a kerítésbokrot, / Fekete falak, hideg van, / Talpammal dörzsölöm térdem", s annyira tudom, hogy ez mikor és hogyan volt, hogy félek visszaemlékezni teljesen, nehogy visszakerüljek ugyanabba a pillanatba.
Rájöttem: az átérzés a legkönnyebb a háziállattal, mert egyrészt primitív agy, másrészt emberközeli társ. Sok kutyám volt eddig, a mostani egyik kutyámmal ez nagyon sikeresen működik.
Sikerült majdnem megérteni milyen kutyának lenni. Persze csak nagy vonalakban, de azt hiszem, ez is komoly áttörés.
Ami furcsa: korábban lenéztem a kisméretű kutyafajtákat, most pedig kiderült: éppen egy kis fajtájúval sikerült szellemileg közelebb kerülni.
Amit legjobban utálok: a foklorizálódott szokás aktívizált alakja. Ez azt jelenti: valamilyen régi szokás kiüresedett, mert tartalma hiányzik, de formája meg van követelve.
Ilyen pl. a nemesség: 500 éve semmi értelme, de van aki szerint ezt komolyan kell venni. Pedig a nemesség eredeti értelmes valóban nemes volt, nem lehet egy szót se szólni ellene. S az se baj, ha valaki büszke régvolt nemes őseire. De aki maga komolyan nemeskedik, az egyszerűen egy bohóc.
Ez kb. olyan, mintha ma emberek összejönnének és egymást munkásőrré avatnák, mindezt teljesen komolyan gondolva. Miközben a Munkásőrség eredeti szerepe régóta nincs, azt a szerepet lehetővé tevő feltételek sincsenek jelen.
A tartalom nélküli hagyományőrzés jellemzően rosszabb a hagyományellenességnél, mert az utóbbi legalább őszinte, s senkit se téveszt meg.
Az, hogy emberek egymást pl. grófnak szólítanak az elmebajra vagy - rosszabb esetben - gonoszságra utal, mármint a 12 éves kor elérte után. 10-11 évesen napköziben mi is játszottunk pl. Alfa Holdbázist, egymást "kapitány úrnak" szólítva, de már akkor tudtuk, hogy ez csak egy játék.
A későkommunizmusban a legviccesebb vonás pontosan ez volt: az elit - mely a polgári társadalom elutasítására építette létezése alapját! - elkezdte egyre erősebben felvenni a polgári formákat.
Csodás élményem erről kamaszkoromból: egy magyar magas rangú diplomata elkezdte cselédnek kezelni a segédszemélyzetet. Pl. a takarítónő ki lett nevezve szobalány-komornyiknak, s egyik feladata a vendégek "bejelentése" volt. Aztán a sofőrnek meg lett tiltva, hogy az előszobán kívül máshová menjen a "rezidencián". A szerencsétlen láthatott valami filmet hogyan bánnak az angol nemesek a személyzettel, s ezt próbálta másolni mint egy kommunista állam diplomatája - röhejes. Csak persze mint újonc, túltolta a dolgokat: az igazi angol nemeseknél pl. a kocsist nem büntették előszobában álldogálással, hanem természetes volt, hogy bemegy a ház cselédszárnyába, s ott pl. pár falattal, kávéval kínálják őt a konyhai cselédek. Az újnemes-kommunista verzióban viszont a sofőr nem mehetett be a konyhai cselédhez!
A témát jól adja vissza egy korabeli vicc: a kommunista funkcionárius államtitkár lesz, s amikor feleségével valaki tiszteletlenül beszél, a nő kifakad: "tegnap óta az uram államtitkár, s ha nincs ez a rohadt rendszer, akkor én most már méltóságos asszony lennék!".
A rendszerváltozás kevés pozitívumainak egyike: az álpolgári elit tényleg polgár lett. Aki pedig nem tudott az új rendben a nyertesek közé soroltatni, az legalább abbahagyta az álpolgári cirkuszt.
A Fidesz megnyerte a választásokat.
Honnan tudom? Hát a ballib médiákból és megmondóemberektől. Ennél biztosabb jel nincs.
Már előre elkezdődött a választási csalásra hivatkozás. Mivel klasszikus választási csalás képtelenség, hiszen mindenhol lesznek ballib megfigyelők, valamint - minden közhiedelemmel ellentétben - a magyar választási rendszer papír alapú, a választási csalás fogalma ki lett tágítva a végtelenségig: immár az is választási csalásnak számít, hogy nem csak a ballibek kampányolnak.
A ballib hangulat gyászos. Immár arról beszélnek, mi lesz a vereség után: maradjon együtt az összefogdosás vagy legyenek megnevezve a "bűnösök".
Amire én számítok: MZP a saját választókerületét - a Csongrád-Csanád 04. számút - is el fogja bukni, majd nem fogja felvenni listás mandátumát - egyszerűen megszűnik mint tényező.
Az egyetlen ünneplő erő a DK, mely egyszerűen nem veszíthet: ha nyer a ballib koalíció, akkor ők nyertek, ha meg veszít, akkor MZP vesztett, aki csak azért tudta legyűrni az igazi jelöltet, Gyurcsánynét, mert fideszesek rá szavaztak.
A hónap végére bulvártéma. Női divat.
Bulgária hagyomány rendkívül konzervatív volt a divatban. A hagyományos hozzáállás: amint egy nő megházasodik, abbahagyja a sminkelést, kendőt köt a fejére (lehetőleg sötét színűt), s hosszú szoknyában jár állandóan, hosszúujjú felsőben. Aki másképp viselkedik, az kelleti magát, azaz férfit keres, dehát minek keresne egy házas nő férfit?
Ez a szélsőséges hozzáállás persze a múlté, ma már csak falvakban maradt meg, ott is csak a 60 éven felülieknél.
Kb. 50 éve immár az ortodox templomokban sincs ilyen szigorúság. Ami máig szabály: tilos a miniszoknya és a rövidnadrág, tilos a jól látszó segg és a meztelen has (azaz ha a nő szűk nadrágot vagy cicanadrágot visel, takarja a fenekét, hasát felsőruha), s ne látszódjon a meztelen váll és hát (lehet rövidujjút hordani, azaz az is elegendő, ha ezt eltakarja ideiglenesen a nő vállkendővel).
A balkáni és az arab ortodoxiában nem szokás a fejkendő, míg az orosz ortodoxiában szinte elvárt. Ennek oka, hogy ezeken a területeken a fejkendő muszlim jellegű ruhadarab, így templomi viselete furcsán hat, emiatt csak 60 éven felüli nőknél bevett szokás. Fiatalabb kendős nő "muszlim" érzetet kelt, ami - érthető módon - nem helyénvaló keresztény templomban. Az orosz ortodoxok csodálkozni szoktak arab és balkéni országokban, amikor meglátják a templomokban a fedetlen, sőt lobogó hajú nőket.
Múzsám egy időben templomi kórusban volt tag, s soha nem volt fejkendője.
A hétköznapokban a bolgár divat folyamatosan változott. A divatos/szerény öltözködés korhatára folyamatosan ment fel az utóbbi 40 évben. A kezdet a 80-as évek eleje - legalábbis számomra, mert korábban ezt nem figyeltem -, amikor a bolgár dibvatszokások sokkal szerényebbek voltak a kor magyar szokásinál. Emlékszem, a 80-as évek elején akkor 35-40 év közti - bolgár - nagynéném még azon vacilált, nem lesz-e nevetséges, ha farmert vesz magának.
A 80-as évek végén nagyjából 30 év volt a korhatár, ez alatt lehetett korlátlanul divatosnak lenni, felette meg kiröhögték az ilyen nőket kb. "öreg nő kislánynak hiszi magát" alapon.
Mára ez felment 50 évre. De egyre többen szegik meg a határt, persze jellemzően a jobb testalkatú nők. Alapvetően: aki egyébként is törődik magával, az hajlamos az öltözködésben is merészebb lenni.
A Nemzetközi Bálint Nap alkalmából vettem a múzsámnak egy aranyszínű csillogó cicanadrágot, régóta kerestem ilyesmit. Mi a Nemzetközi Bálint Napot nem nyugatmajmolásból ünnepeljük, hanem mert Kubában ismertük meg egymást, ahol - ahogy egész Latin-Amerikában - ez népi ünnep századok óta.
Múzsa azt mondta: a testhezálló nadrág oké, az egyszínű cicanadrág oké. a műbőr és bőr cicanadrág oké, talán még a csíkos is az, de nem túlzás kicsit 50+ évesen a csillogó arany és ezüst? Én meg azt mondtam: hordd az utcán egy hétig, s meglátod, senki se fog kiröhögni. S így is lett.
A kérdés világos volt 1 hónappal ezelőttig. Az orosz-ukrán háború zavarta meg a képet.
Alapvetően az egymondatos válasz: mert az alternatíva annyira rossz, hogy bűn lenne hatalomra segíteni.
De bővebben.
Ha az ember kívülálló lenne, azt mondaná: nyerjenek most a ballibek, mert egyrészt akkor lesz min mulatni, másrészt annyira lejáratnák magukat, hogy aztán 20 évig esélytelenek lennének a hatalomnak akár a közelébe jutására is.
Dehát nem vagyunk kívülállók, nem akarhatunk rosszat saját népünknek. Egyszerűen annyi rombolás jönne, amit nem szabad megkockáztatni még taktikai szempontból se.
Különösen manapság, amikor a világ átrendeződik éppen. A változás hasonlóan drasztikus lesz, mint a múlt század 80-as éveinek végén.
Egy ballib magyar kormány mindent megtenne, hogy az országot odarögzítse a rossz oldalhoz. Ez pedig ugyanolyan katasztrófát hozna, mint a II. vh. alatt Horthy politikája. Nem vagyok biztos benne, a Fidesz mit fog lépni, de nála mégis több reményt látok normális politikára.
Számomra tehát itt a választás a biztosan téves út és a talán nem téves út között van.
A legnagyobb életviteli probléma a polgári demokráciában az átlagos rendszerkritikus kisember számára az egzisztenciális kérdés.
A kisember is meg kell, hogy éljen, ideológiai beállítottságtól függetlenül. A megélhetéshez viszont a rendszer részévé kell válni, még akkor is, ha ennek foka minimalizálható. Nagyon kevés kisember olyan szerencsés, hogy képes ennek okát nullára csökkenteni.
Ha viszont az egzisztenciális rendszerelkötelezettség mértéke nem nulla, ez mindenképpen lelki válságot okoz valamilyen szinten. Hiszen az ember olyat tesz, amit nem akar tenni: szimpla anyagi kényszer miatt mást csinál, mint amint szeretne csinálni.
Ilyen helyzetben jellemzően a rendszerkritikus kisember arra törekszik, hogy életerejének nagy része megmaradjon a rendszeren kívül. De ez mit is jelent? Jellemzően azt, hogy nem veszi komolyan munkáját, melyből megélhetése jön. Mert az szinte képtelenség, hogy valaki nem adja bele teljes valóját egy munkába, de mégis jó munkavállaló.
Az eredmény: a rendszerkritikus kisember rossz munkaerő, a társadalom marginalizálja őt.
Csak kevés nagyon kivételes egyéniségek vannak, akik akkora életerővel rendelkeznek, hogy egyszerre rendszerkrikusak és a rendszeren belül is megbecsültek.
