Amikor - még kamaszkoromban - először találkoztam a nyelvrokonsággal, még az volt a hivatalos - értsd: általánosan elfogadott - elmélet, hogy a világ egyik nagy nyelvcsaládja az uráli-altáji.

Ez a nyelvcsalád így állt össze, igyekszem érzékeltetni a rokonsági szinteket:

• uráli-altáji:
  • altáji:
    • mongol: összesen 6 millió anyanyelvi beszélő - Mongólia és környéke, távolra szakadt ide tartozó európai nyelv a kalmük - a legnagyobb a mongol,
    • tunguz: összesen 100 ezer alatti anyanyelvi beszélő - több kis nyelv Kínában és Szibériában - a legnagyobb a mandzsu,
    • türk:
      • karluk: összesen 50 millió anyanyelvi beszélő - Kelet-Közép-Ázsia, Kína - a legnagyobb az üzbég,
      • kipcsák: összesen 30 millió anyanyelvi beszélő - Észak-Közép-Ázsia, Oroszország Volga-vidéke, Észak-Kaukázus - a legnagyobb a kazah,
      • ogur (bolgár): mint neve mutatja, az ősbolgár csoportja - ma egyetlen képviselője a csuvas (Oroszország Volga-vidéke), 1 millió anyanyelvi beszélő,
      • oguz: összesen 100 millió anyanyelvi beszélő - Törökország, Dél-Kaukázus, Nyugat-Közép-Ázsia - a legnagyobb a török,
      • szibériai-türk: összesen 1 millió anyanyelvi beszélő - Szibéria - a legnagyobb a jakut.
    • uráli:
      • finnugor:
        • finn-permi:
          • finn-volgai:
            • finn-lapp:
              • finnségi: összesen 7 millió anyanyelvi beszélő - Észtország, Finnország - a legnagyobb a finn,
              • lapp: összesen 30 ezer anyanyelvi beszélő - Észak-Skandinávia - a legnagyobb az északi-lapp,
            • volgai: összesen 800 ezer anyanyelvi beszélő - Ororszország Volga-vidéke - a legnagyobb a mordvin,
          • permi: összesen 1 millió anyanyelvi beszélő - Ororszország Volga-vidéke - a legnagyobb az udmurt,
        • ugor:
          • obi-ugor: összesen 10 ezer anyanyelvi beszélő - Nyugat-Szibéria - a legnagyobb a hanti,
          • magyar: összesen 14 millió anyanyelvi beszélő - Magyarország és környéke - az egyetlen nyelv itt a magyar,
      • szamojéd: összesen 30 ezer anyanyelvi beszélő - Észak-Szibéria - a legnagyobb az észak-lapp.

Aztán megtudtam, hogy alig 30-40 évvel korábbam még nem 2, hanem 5 ága volt az uráli-altáji nyelcsaládnak: az urálin és az altájin kívül még a japán, a jukagir, s a koreai ág is.

Sőt, még korábban az volt az elmélet, hogy az uráli és altáji része között a kapocs az ogur és az ugor (szóval ez nem véletlen egyezés), azaz a finnugorhoz legközelebb álló türk csoport az ogur, míg a türkhöz legközelebb álló finnugor csoport az ugor. Sőt, ezeket bátran lehet tekinteni akár önálló átmeneti csoportnak is a kettő között.

Nekem ez nagyon tetszett, mert sokkal könnyebben megmagyarázható így a magyar hatalmas türk szókincse, mint a későbbi szóátvétel elmélettel.

Még olyan német nyelvű XIX. sz. végi térképet is láttam, ahol ezt pontosan így jelölték: az ugor és az ogur nyelveket kivették mind a finnugor, mind a türk alól, s külön csoportnak jelölték.

A témát még kutatták is a XX. sz. 50-es éveig, aztán az egész elmélet marginalizálva lett. Ami nekem csalódás volt.

Aztán a 80-as években elkerültem Szergej Sztarosztyin szovjet-orosz nyelvész előadására. Ő az ellenkező irányban indult el, azaz nem szűkített, hanem tágított. Szerintem nem csak a kibővített uráli-altáji egy nyelvcsalád, hanem ez csupán egy nagyobb nyelvcsalád egy része, a további része a dravida nyelvek. a dél-kaukázusi nyelvek, a kihalt elámi és sumér, s a legfurcsább: az indo-európai nyelvek is.

Az elmélet fő alakjai már halottak, de úgy tudom, még léteznek követők. Továbbit én se tudok. Nekem az egész elmélet ösztönösen rokonszenvesnek tűnt.

Sokan felháborodtak Novák Katalin első elnöki beszéde miatt, melyben euroatlantista és oroszellenes elkötelezettségről tett hitet.

Azt hiszem, ez az a tipikus eset, amikor a felháborodók nem értik teljes mélységében az ügyet.

Én pl. oroszpárti vagyok, s az eurotlantizmus számomra kb. a sátánizmus egyik verziója, ennek ellenére semmi bajom Novák Katival és beszédével.

Először is a magyar elnöki poszt teljesen jelképes, a magyar köztársasági elnök még a közvetetten választott elnökökhöz képest is minimális hatalommal rendelkezik, pl. nulla a ráhatása a külpolitikára. Kicsit durvábban fogalmazva: semmi jelentősége annak, amit mond.

Nekem az egyik magyar köztársasági elnökkel személyesen is volt kapcsolatban. Mádl Ferenc volt az, akitől segítséget kértem annak idején. Jól tudom, mennyi a hatalma a magyar elnöknek. Mádl egyébként tényleg segített, de sokkal inkább még egyetemi tanár korszakából meglévő informális kapcsolatai révén, s nem mint államfő. Mint államfő ugyanis csak mosolyogni tudott volna, meg sok sikert kívánni nekem, érjem el céljaimat.

Novák beszéde tehát jelképes. Számomra ez ugyanaz az eset, mint amikor Horthy egyszerre tartott pozícióban németpárti és németellenes embereket, így fenntartva minden lehetséges irányt az ország érdekében. Tény: Horthy végül csúnyán elbukta ezt, de ez nem teszi semmissé a korábbi igyekezetet.

Szóval amíg a magyar kormányzat ténylegesen nem erősíti a sötét euroatlantista tengelyt, addig nincs ok aggodalomra. Ez a beszéd addig csupán egy gesztus, az egyre hevesebben tomboló euroatlanista erők lehűtésére.

S még valami: Novák kinézete. A vicces persze a ballib reakció. A tipikus "nincs rajta sapka". Novák ugyanis felvette saját maga valamelyik ruháját. Ami egy tipikus titkárnői/üzletasszonyi/politikusnői öltözék. Nekem mondjuk ez a stílus nem tetszik, de tudomásul veszem, hogy ez a szokás. Végülis nem szokás hivatalos eseményre cicanadrágot és tunikát felvenni, ez van.

De a ballib kritika: Novák "közönséges", sőt nemrég olvastam "tehenészeti dolgozónak néz ki". Pedig csupán felvett egy bárki által elérhető titkárnős stílusú ruhát. Ránézésre: az egész cipőstül, ékszerestül 100 ezer Ft alatt van.

Képzelem, ha alkalmazott volna egy divat tanácsadót, majd varratott volna magának ruhát az alkalomra! Akkor most az lenne a szöveg "a rongyrázó Novák hercegnőnek képzeli magát, x milliót költött egyetlen ruhára, ebből a pénzből biztosítani lehetett volna 130 padból éhesen kizuhanó kisgyerek reggelijét 1 hónapon keresztül".

Régen, amikor még kizárólag idegen felületekre írtam, volt egy félig-meddig haverom, aki kommunistának mondta magát.

Kérdeztem tőle: pártállamot akarsz? - válasz: nem. Be akarod tiltani a magántulajdont? Azt sem. Cenzúrát akrasz? Nem.

Lassan kiderült, semmit se akar, ami szerves része a kommunizmusnak. Tulajdonképpen közte és a kommunista eszme közt csak az volt a közös, hogy a kapitalizmus rossz rendszer, ezért meg kell változtatni.

Sehogy se tudtam meggyőzni, hogy ha ő nem ért egyet a kommunizmus egyetlen jellemzőjével ez, akkor ő nem kommunista. Ez olyan, mintha kereszténynek vallaná magát, s közben nem hinne se Istenben, se Jézus feltámadásában, se a megváltásban.

Ráhagytam. Egyszerűen tetszett neki a "kommunista" szó, szerette volna használni, ennyi az egész. Furcsa hobbi, de végülis nem okoz kárt senkinek, azaz nagyjából a Parlament makettjének gyufából megépítésének szintje.

Valami ilyesmi ballibbant körökben a "civil" szó. Valódi jelentése: államtól független, állampolgári kezdeményezés, melynek nem célja sem vallásgyakorlás, sem a politikai hatalom. Ez utóbbi kitétel nagyon fontos, mert ha államtól független, állampolgári kezdeményezés, s célja a politikai hatalom, akkor annak neve politikai párt. (Ha meg vallásgyakorlás a cél, annak a neve egyház.)

Hozzátenném: akkor se civil valaki, ha más alkalmazásában tevékenykedik. Ezért nem civilkek pl. a Sorosék által létrehozott szervezetek. Pl. a Háttér Társaság nem civil, hanem álcivil, a valóságban lobbista szervezet. De most ez a szálat hagynám.

MZP láthatóan egyetlen dologhoz ért: a ballib kiábrándultak megszólításához. Így időre időre feldob egy-egy teljesen abszurd és értelmetlen, de e körökben népszerű marhaságot.

Szóval: ha párt, akkor az már nem civil. Akkor se az, ha alapja egy civil szervezet. S akkor se, ha civilek álltak össze benne. Persze lehet az utóbbit magyarázgatni, csak felesleges: mert akkor meg minden párt civil.

A nyelvek meghalása szinte mindig természetes folyamat. Egy adott közösség megszűnhet bármikor, vagy ha nem is szűnik meg, nyelvet válthat.

Mik azok a tényezők, melyek szinte lehetetlenné teszik egy halott vagy meghalóban lévő nyelv újraaktiválást?

A legfontosabb: a közösségnek immár van egy - és csakis egy - másik közös nyelve. Lásd skótok angol nyelve, vagy belaruszok orosz nyelve, vagy szinte bármilyen oroszországi finnugor nép orosz nyelve. Az új közös nyelv megléte egyszerűen nem teszi szükségessé az eredeti nyelvet, gyakorlati igény nincs rá, se szükség. Persze lehet valamiféle nacionalista vagy hagyományőrző érzelem, felbuzdulás, de ezek rendszerint pontosan ott maradnak, ahogy ezt nevük is mutatja: "hagyományőrzés". Ezek a projektek olyanok, mint a táncház-mozgalom Kádár alatt: egy időben népszerűek voltak, de attól még az azokon résztvevők se jártak néptáncot a hétköznapi életben, s nem hordtak népviseletet se. Kb. ez a szint pl. az udmurt mozgalom: népszerű, ma már udmurtiai orosz fiatalok is akadnak az aktivisták között, mert divat lett - amerikai indián mintára - az oroszországi kisebbségek kultúrájának tisztelése, de a résztvevő udmurt aktivisták 99 %-a is oroszul beszéli meg a teendőket, s senkinek eszébe nem jutna a mozgalmi gyűléseken kívül használni az udmurt nyelvet.

Ugyanezért sikertelen pl. az egyiptomi (kopt) mozgalom is. A közösség arab nyelvű, s a közösségi identitást a vallás adja: a többségi egyiptomi társadalomtól ellentétesen ők nem muszlimok, hanem keresztények. S még az eredeti nyelv se lett elfelejtve: a kopt egyházban a kopt máig istentiszteleti nyelv, a hívők egy része tud is pár kopt éneket és imát. De egyébként aktívan senki se ismeri a nyelvet, az istentiszteleten a beszéd természetesen arabul van, hiszen ez a hívek anyanyelve.

A zsidó mozgalom viszont éppen azért volt sikeres, mert nem volt közös nyelv, így kellett egy ilyen, s adott volt mint semleges opció a héber újjáélesztése.

Speciális eset az adott nyelv korábbi verziójának a visszaállítási igénye. A XIX. sz. eleji görög függetlenségi mozgalom egyik rögeszméje volt, hogy a görög függetlenség XV. századi megszűnése után a beszélt görög nyelv elvadult, megromlott, primitívvé vált, így az ismét függetlenné váló görög nép természetes útja az igazi, szép, kulturált nyelv "visszaállítása", ha lehet az i. e. V. századi ógörög nyelvhez kell visszatérni, de ha nem lehet, akkor is legalább az újszövetségi és kora bizánci göröghöz.

Erre a célra létre lett hozva egy mesterséges görög nyelv, egyfajta modernizált ógörög, a katharevusza, mely majd lépcsőfok lesz az ógöröghöz. Persze a terv teljes kudarcot vallott: a minden szinten erőszakolt katharevusza megmaradt írott nyelvként, beszédben senki se használta, s nemhogy közelebb kerültek a görögök az ógöröghöz, hanem ellenkezőleg: kétnyelvűség alakult ki. Lett egy hivatalos katharevusza és egy ténylegesen beszélt görög (dimotiki).

Ez egyébként nem egyedülálló dolog: a közösségen belüli kétnyelvűség nem szokatlan. Ez a helyzet az arabbal és a kínaival. Az arab nyelvjárások beszélői meg se értenék egymást, ha nem létezne a mesterséges "fuszha", azaz a szabványos arab, mely senkinek se az anyanyelve, de minden iskolázott arab ismeri. De itt gyakorlati szükséglet egy ilyen megoldás, míg a görögöknél semmilyen szükség nem volt ilyesmire.

A kínai is hasonló. Az egyes nyelvjárások közt akkora az eltérés, hogy meg se értik egymást - példa: a "szia" mandarinul "ni hao", kantoniul meg "nej hou" -, viszont az írás segíti a megértést: bár az írás se teljesen azonos minden nyelvjárásban, mégis alapokban mindenki képes elolvasni és nagyrészt megérteni.

A görögöknél viszont semmi szükség nem volt két nyelvre. A XX. sz. 80-as éveiben nyert a ténylegesen beszélt nyelv. Hivatalosan áttért az állam erre a nyelvre, egyedül a görög nyelvű ortodox egyházakban szokás az istentiszteletet újszövetségi görögön tartani, bár maga a szentbeszéd ott is modern görögül van (kivétel: az Athosz-félsziget, ahol egyáltalán nem használnak modern görögöt a templomokban).

A XX. sz. 80-as éveiben tehát be lett vezetve egyedüliként a beszélt nyelv mint hivatalos: a régóta nem létező 3-féle ógörög hangsúlyból - éles, tompla, éles-tompa - lett egy darab, megszűnt a szintén évszázadok óta nem használt hehezet jelölés (erős és gyenge), az aláírt jóta jelölés, ki lett dobva a nyelvtan nem használt része (pl. a névszóragozásban a részes eset). S persze el lettek fogadva azok a szavak, melyek időközben bekerültek a görögbe, ahogy a meglévő szavak megváltozott ejtése is. Ami viszont maradt: a szavak írásalakja, itt nem lett áttérés a fonetikus írásra, hanem maradt az eredeti ógörög - ennek eredménye: ma a görög írás és ejtés között nagyobb eltérés van, mint az angolban (pl. a modern görögben nincs "hosszú ó" hang, de betűként van, így a kiejtés ellenére hosszú ó-t kell írni ott, ahol az volt az ógörögben).

Két hasonló esetben van Nyugat-Európában: Norvégiában és Svájcban. Norvégiában egyszerre két norvég nyelv létezik, az egyik gyakorlatilag norvégizált dán, míg a másik függetlenebb. De itt ez eleve nem okozhat gondot, mivel minden skandináv nyelv így is kölcsönösen érthető. Svájcban pedig az irodalmi német és a svájci német van párhuzamosan, míg írásban szinte csakis az előbbi használatos. Bevallom, én amikor először hallottam svájci németet, fel se ismertem, hogy ez német, annyira másképp hallatszik.

Az ortodoxia közismert sajátossága, hogy nincs központi vezetősége. Az egyes részegyházak függetlenek egymástól, nincs egymás felett joghatóság, sem semmilyen közös szerv. Ill. létezik egyetemes zsinat, de ilyen nem volt a VIII. sz. óta (ez a Hetedik Egyetemes Zsinat). Viszont az egyetemes zsinat se felső szerv, csak összejövetel, melyen megvitatnak egyes kérdéseket. A katolicizmussal ellentétben az ortodoxiában nem létezik a dogmafejlődés tana, így a zsinatnak ilyen szerepe sincs.

Ami viszont kevésbé ismert: az ortodoxiában nem létezik pontos szabály a részegyházak státuszáról. Ez alapvetően történelemi ad hoc alapon zajlott, s a már létező részegyházból való kiszakadás az adott részegyház belügyének számított.

A dolognak van persze politikai vonzata is. Minden ország, ahol túlnyomórészt ortodox lakosság él, arra törekszik, hogy egyházát függetlennek ismerjék el. A függetlenség neve: autokefália. Az autokefál egyház önállóan jogosult megválasztani saját vezetését, joga van helyi zsinatokat összehívnie, szentté avatni. Amire nincs joga egy autokefál egyháznak: a dogmán változtatni, de erre együtt az egész ortodoxiának sincs. A dogmatikán kívüli szabályokon persze lehet szabadon változtatni: ennek leglátványosabb jele, hogy nem ugyanazt a naptárt használják az egyes ortodox egyházak (lásd pl. Szerbiában a civil naptár szerinti január 7-én van Karácsony, míg Romániában december 25-én).

Az elszakadás 2 fő módja: konszenzusos alapon vagy önhatalmúlag, de később elismerve.

A konszenzusra példa a Görögországi Ortodox Egyház függetlensége 1833-ban. Miután Görögország visszanyerte függetlenségét az Oszmán Birodalomtól, felmerült: nem szerencsés, ha a független görög állam egyházának székhelye külföldön van (a mai Isztanbulban) és az egyházfő is idegen állampolgár, így a konstantinápolyi pátriárka autokefáliát adott az új görög állam területén lévő egyházmegyéinek, azokat leválasztva magáról, ezzel megalakult Athén központtal az új Görögországi Ortodox Egyház (a név tehát nem "Görög", hanem szigorúan "Görögországi", bár ezt a hétköznapi beszédben keverni szokás).

Az önhatalmúságra pedig jó példa a románok. A konstantinápoliyi pátrárka alá tartozó romániai (Havasalföld és Moldávia) egyházmegyék a terület autonómiájának megszerzése után kimondták autokefáliájukat, teljesen önhatalmúlag, 1865-ben. Ezt Konstantinápoly persze nem ismerte el, de tárgyalások kezdődtek a felek között, s végül 1885-ben Konstantinűápoly is beleegyezett a román autokefáliába.

A 2019-es ukrán eset problémája éppen abban volt, hogy a moszkvai pátriárkához tartozó ukrajnai egyházmegyék autokefáliáját elismerte a konstantinápolyi pátriárka, pedig erre nem lett volna joga, hiszen a terület nem hozzá, hanem Moszkvához tartozott. Így jelenleg Ukrajnában két darab párhuzamos ortodox joghatóság van: egy Moszkvához tartozó és egy a legtöbb ortodox részegyház által nem elismert, a hívők aránya kb. 1:3 a kettő között.

Most a minapi macedón eset. Május 9-i történés. Ezúttal Konstantinápoly óvatos volt. Visszavonta Macedón Ortodox Egyház "szakadár" státuszát kimondó 1967-es határozatát, viszont nem ismerte el az autokefáliát, sőt az egyház nevét se fogadta el - görög ember számára a "macedón" szó vörös posztó -, hanem azt csak Ohridi Érsekség néven említi, ami jogos, sőt teljesen korrekt, hiszen a Macedón Ortodox Egyház fejének címe ohridi érsek.

Ehhez kell egy kis magyarázat.

Ortodox szemszögből a "szakadár" a legenyhébb negatív minősítés: azt jelenti, az illető szervezet minden szemszögből ortodox, viszont nem tartotta be a kánonjogi szokásokat jogi státuszát illetően. Azaz aki "szakadár", annak minden szertartása érvényes, s nem tanít semmi olyat, ami ellentétes lenne a hitelvekkel, viszont nem vagyunk vele mégse közösségben, pl. nem rendezünk közös istentiszteletet. Tehát a konstantinápolyi határozat kimondja: ezentúl visszállt a közösség is. Immár a státusz csak "rendezetlen". Persze ez a döntés csakis a Konstantinápolyi Egyházra vonatkozik, a többire nem, a többiek számára marad a "szakadár" minősítés továbbra is.

Az ügy történelmi háttere. A mai Észak-Macedónia területén lévő ortodox egyházközségek oszmán időkben (melyek egészen 1913-ig tartottak ott) egy része a Konstantinápolyi Egyházhoz tartozott, más rész pedig a Bolgár Egyházhoz, mely utóbbi azonban "szakadár" volt 1872-1945 között. Az 1872-1945 közti Bolgár Egyházat Konstantinápoly saját részének tekintette.

Amikor a terület végleg szerb (jugoszláv) lett, a konstantinápolyi pátriárka az összes ottani egyházmegyét átadta a belgrádi pátriárkának. (Az is egy sajátos sztori hogyan lett az egyesült belgrádi pátriárkátus, most ez kihagynám, túl messzire vezetne.) Ez 1922-ben zajlott el, onnantól a Szerb Egyház a joghatósággal rendelkező. A bolgárok tiltakoznak ugyan, de meghajolnak az állami erőszak előtt: a korábban a Bolgár Egyházhoz tartozott egyházközségek is a Szerb Egyház alá kerülnek. A helyzet így megy egészen 1967-ig: kis szünettel 1941-1944 között, amikor Bulgária ideiglenesen megszerzi a területet, s akkor a bolgár hatóságok szintén erőszakkal megszüntetik a szerb egyházi joghatóságot.

1967-ben a macedóniai egyházközségek kimondják az autokefáliát, ezt senki se ismeri el, sőt ezentúl "szakadár" státusszal illetik az új egyházat a többi egyházak. Előtte, 1959-ben kimondják az ohridi érsekség visszaállítását, ami azért furcsa, mert ezzel egyidőben a Bolgár Egyház is az ohridi érsékség jogutódjának tekinti magát.

Sőt, mióta nincs Jugoszlávia, immár a Szerb Egyház se ismeri el az új ohridi érsekséget, hanem saját ohridi érsekséget hoz létre. 2002-től ez immár nem is csak jelképes lépés, mert ténylegesen kinevez a belgrádi pátriárka egy ohridi érseket.

A Macedón Egyház rendkívül furcsa helyzetben van, mert nem-hivatalos alapon minden érintett féllel - Konstantinápoly, Belgrád, Szófia - tulajdonképpen jóban van, miközben hivatalosan meg mindenkivel rossz a viszonya. Közben a macedón állam mindent megtesz a jogi rendezésért, hiszen ez nemzeti identitás kérdése is (a macedónok 99 %-a ortodox vallású).

Sokak szerint a mostani helyzet alapja a bel-ortodox vetélkedés Konstantinápoly és Moszkva között. A 2019-es ukrán esetet ugyanis Moszkva igyekszik megbosszulni. Egyrészt Moszkva bekeményített az összes konstantinápolyi-moszkvai vitás esetben, pl. Észtországban, ahol az észt ortodox egyházközségek egy része ide, más része oda tartozik, valamint új fejlemény Afrika, ahol Moszkva megtörte a korábbi hallgatólagos megállapodást, hogy ott minden ortodox egyházközség Alexandria hatalma alatt lesz.

A macedónok pedig igyekeznek egymás ellen kijátszani a feleket. Maga a "macedón" szó csak Konstaninápoly számára probléma. A szerbek eredeti célja a macedón autokefália autonómiává csökkentése volt, de ez nyilván nem tartható, így valószínűleg belemennének az autokefáliába is, valamiféle ideiglenes autonómia után. Ez Moszkva számára is teljesen rendben lenne. Viszont a macedónok számára óriási presztízsveszteség lenne, gyakorlatilag ezzel bocsánatot kellene kérniük az 1967-es döntésükért és mindenért, amit azóta tettek. A macedónok ez alól még úgy is megpróbáltak kibújni, hogy a bolgárok segítségét keresték: nemzeti szempontból a bolgárok számára ez persze hatalmas győzelem lenne, de a Bolgár Egyházban végülis a vallási érdek kerekedett felül, így nem léptek be a konfliktusba, teljesíthetetlen követelést fogalmaztak meg a macedónok felé: hogy ne mondják magukat az ohridi érsekség jogutódjának, ami abszurdum, hiszen ezzel saját gyökerület tagadnák meg.

Van egy film - nem is rossz, csak erősen elfogult - az obi-ugorok elleni szovjet repressziókról.

Mégcsak nem is hazudik a film, mert az elmondottak tényleg megtörténtek. Csak éppen az egész kontextus hamis.

Az alaphelyzet: adott egy 0,5-1,5 millió km² közti területű régió (attól függ hol húzzuk meg a határait: ha csak a szigorúan obi-ugor törzsterületet, akkor "csak" 0,5 millió km²). Ez 5-15 magyarszágnyi terület.

Saját államuk sose volt, az első államalakulat mongol vazallus állam volt, majd a mongol uralom lassú visszaszorítása során a terület orosz lett a XV-XVI. sz. között.

A terület meghódítása ugyanúgy ment, ahogy később az USA terjeszkedése az eredeti keleti 13 államtól egészen a Csendes-óceánig. Itt az irány nyugati-keleti volt, s kevésbé brutális, mint Amerikában: az orosz hódítók nem űzték el az embereket, nem létesítettek rezervátumokat, elegendő volt az orosz hatalom elismerése és a rendszeres adófizetés, cserében egyenrangú orosz alattvaló lett mindenki.

Orosz betelepülés alig volt, ez csak a szovjet korban indult be, az ok: a terület alkalmasnak tűnt büntetőtáborok létrehozására, szóval pár százezer elítélt le lett telepítve ide. Ez előtt a terület lakossága a 100 ezret se érte el, azaz a népsűrűség 1 fő/km² alatt volt, ekkor még a lakosság 20 %-a őslakos obi-ugor volt.

Az igazi népességrobbanás oka a terület hirtelen lett gazdagsága. Itt lett feltárva a szovjet olajkincs legnagyobb lelőhelye a XX. sz. 70-es éveiben. Ma is Oroszország olajának több mint fele innen származik. De a földgáz jelentős aránya is innen van. Az olajipar hatalmas fejlődést hozott, ma Oroszország 85 régiójából ez a 2. leggazdagabb régió. Ennek hatására hatalmas migráció indult be, ma már az összlakosság 1,5 millió fő, de ebből az őslakos már csak 2 %.

A sors, mint az indiánoké az USA-ban, csak itt kicsit enyhébb módon, s több maradt mag a bennszülöttekből. Lehet persze ezt tragédiaként nézni, de figyelembe kell venni: ez a bennszülöttek és fejlettebb népek örök harca, nomádok és letelepedettek küzdelme, ősrégi sztori, s mindig a fejlettebbek nyernek. A kérdés nem az, hogy vesztenek-e az őslakosok, mert mindig vesztenek, a kérdés csak az, ki bánik kegyesebben a vesztesekkel. Eleve bűn-e meghódítani egy államtalan népet, meg más nép területét elfoglalni? Ha igen, akkor az egész világ bűnös. Azaz ez értelmetlen állítás. Az oroszok nem tettek rosszabbat, mint minden más terjeszkedő nép, sőt az oroszok által leigázottak sorsa jobb ma, mint a hasonló eseteké máshol.

Hatalmas csúsztatás az egészet úgy felfogni, mint valamiféle kivételes szovjet komcsi gaztettet.

A legnagyobb kihívás szabadnak lenni polgári státusz nélkül.

Természetesen nem szellemi értelemben vett szabadságra gondolok - az nyilván lehetséges minden társadalmi státuszban -, hanem minden szempontból vett szabadságra, azaz mely tartalmazza az anyagi szabadságot is.

Manapság extrém eseteket leszámítva képtelenség ez a polgárság nélküli szabadság, lásd hatalmas örökség, kincstalálás, s társai.

Maradva tehát a normál eseteknél, képtelenség a szabadság polgári státusz nélkül. Viszont ebben az esetben mi a megoldás, vállalva annak negatívumát polgárrá válni a szabadság érdekében? Úgy hiszem, nem lehet szabadnak lenni ily módon, mert ez azonnal befolyásolja a szabadság szellemi oldalát, azaz anyagilag szabadok leszünk, de szellemileg nem.

Ezek szerint viszont a szellemi szabadság és az anyagi szabadság kizárják egymást. Azaz a pronbléma meg van oldva, hisz nem is létezik.

Jelenlegi munkahelyemen 4 műszak van.

A legrosszabb a 0-7 óra közti. Szerencsére emberenként csak átlag másfélhavonta 5 alkalommal fordul elő.

Ülő munkánál különösen nagy az elalvás kockázata.

A kezdet jó. Hajnali 2-ig semmi gond, csak kései ébrenlét.

Aztán jön az elalvási inger. Vagy enni kell vagy arcot mosni. Még lehetne kávét inni, de ezt én sose csinálom. Marad a cukormentes kóla.

Amióta nálunk is kapható a zöld kóla, ez sokat segít, ebben nem mesterséges édesítő van ugyanis, hanem stevia. A múltkor készítettem éjszaka félkész spagettit, pontosabban nem spagettit, hanem raviolit, dehát mi nem-itáliai népek minden főtt tésztát "spagettinek" nevezünk. A ravioli az pont olyan, mint az ősi orosz, valójában finnugor eredetű pelmenyi (az eredeti finnugor neve: pelnyany). Csak az olasz verzió egészségesebb, a töltelék könnyebb, míg a pelmenyi kemény étel: az eredeti verzióban zsíros darált bárányhús van olyan mennyiségben, hogy ez inkább hús tesztával, mint tészta hússal. Ma már csinálják a pelmenyit gombával, hallal, kevésbé zsíros hússal, sőt erdei gyűmölcsökkel is.

Csak míg pelmenyit csak orosz boltokban lehet kapni, addig raviolit mindenhol. Szóval marad a ravioli.

Az ember természetes órája ismét működik napfelkeltekor, ilyenkor elmúlik a fáradtság.

Természetesen az éjszakai munka abszurdum és termászetellenes. Csak hát a rohanó liberális világban szükségessé vált.

A háttérhatalmista erők ellenében a kereszténység az egyik nagy akadály.

A betiltás túl durva lenne. A protestantizmus esetéban a beférkőzés a fő módszer, ma már nem kis arányban működnek úgynevezett "befogadó" - értsd: a keresztényellenességet hirdető - protestáns felekezetek, melyek keresztény álarcban hirdetnek ultraliberális-ateista nézeteket.

A katolicizmus pórázra fogása napjainkban halad: a vatikáni nagyfőnöki poszt immár évek óta keresztényellenes kézben van. Nem mondanám, hogy ez a harc már eldőlt. Még akár vissza is fordulhat a katolicizmus a kereszt útjától távolodás dübörgő autópályáján, ehhez az is elegendő lehet, ha a patagóniai ördögfajzat, a mosolygó eretnek halála után egy normális ember kerülne a római pápai székbe: az én katolikus kedvencem egyébként a ghánai Peter Turkson bíboros aki, minden fronton kiáll a hagyományos katolikus értékek mellett, ráadásul szín néger, ami miatt eleve nem mernék őt olyan hevesen kritizálni a progresszívek. Ismerjük ugyanis be: ma a katolicizmusra a fő veszélyt a fehérek jelentik, míg a négerek között sokkal ritkább a szekularista-progresszívista tombolás.

Az ortodoxia persze a kemény dió: képtelenség beférkőzni a sajátos struktúra és döntésmechanizmus miatt. Most Orbán biztosította az ortodoxokat, vétót emel a Kirill moszkvai pátriárka elleni szankciókra. Ez fontos tett, le a kalappal: Kirill a messze legnagyobb ortodox egyház feje.

Egyébként nekem személyében Kirill nem a kedvencem. Szerintem túl sokat politizál, napi szinten, s ez semmiképpen se szerencsés.

Kivételesen egyetértek az EU-val: Oroszország valóban közvetlen veszélyt jelent a jelenlegi világrendre.

De tegyünk hozzá egy fontos kiegészítést: a jelenlegi világrend pedig közvetlen veszélyt jelent az emberiségre.

Patagóniai-Szivárványos Ferkó, a Soros-katolicizmus főmuftija jó példát adott hogyan kell demagógnak lenne felsőfokon.

Minden magyar ballib média napok óta ünnepli az ismételt homokpárti nyilatkozatot a vatikáni maffia részéről. Én azonban ilyen esetekben szeretem megnézni az eredeti forrást. A római pápa 3 homoklobbista kérdésre adott személyes választ.

Az eredeti spanyol nyelvű kérdések közül az 1. és a 2. értelmetlen, pontosabban jelentéktelen, hiszen ez tipikus alákérdezés, mindenki tudja előre a választ. Ez a 2 kérdés egyébként "¿Qué diría que es lo más importante que las personas LGBT deben saber de Dios?" és "¿Qué le gustaría que la gente LGBT supiera sobre la iglesia?", azaz "Mit mondana, mi a legfontosabb, amit az LGBT személyeknek tudniuk kell Istenről?" és "Mit szeretne, hogy az LGBT emberek tudjanak az egyházról?". A választ nem is írom le, mert egy óvodás is azonnal válaszolni tudna.

Az igazi kérdés a 3,: "¿Qué le dice a un católico LGBT que ha está experimentado el rechazo de la iglesia?" - "Mit mond egy LGBT-katolikusnak, aki az egyház elutasítását tapasztalja?".

A válasz fájóan hosszú a neves eretnek részéről: "Le haría ver que no es “el rechazo de la Iglesia” sino de “personas de la Iglesia”. La Iglesia es madre y convoca a todos sus hijos. Cfr. la parábola de los invitados a la fiesta: “justos, pecadores, ricos y pobres, etc.”. Una Iglesia “selectiva”, una Iglesia de “pura sangre”, no es la Santa Madre Iglesia, sino una secta.". Magyarul: "Látatnám vele, hogy ez nem „az egyház elutasítása”, hanem „egyházi személyeké”. Az Egyház anya, és minden gyermekét meghívja. Vö. a vendégség példázatával: "igazságosok, bűnösök, gazdagok és szegények stb.". Egy „válogató” egyház, egy „vértiszta egyház" nem az Anyaszentegyház, hanem egy szekta.".

Ha a római pápa diplomata lenne, azt mondanám, bravó, mert itt minden van, csúsztatás, az eredeti kérdés kiforgatása, s bárhogy értelmezhető válasz. Csak egy főpapnak nem ez a feladata, ő nem diplomata.

Kicsit leegyszerűsítve, de a válasz homoklobbista értelmezése: hurrá, a római pápa kimondta, az egyház nem utasítja el a homokosokat, ez csak egyes egyháztagok magánvéleménye, s az egyház valójában szívesen látja a homokosokat.

Megint kicsit leegyszerűsítve, de a válasz pápamentegető keresztény értelmezése: hurrá, a római pápa bűnösöknek mondja a homokosokat, s mint ilyeneket tekinti Isten gyermekeinek!

Lássuk a valóban keresztény választ! Nyilván igaz, hogy az Egyház nem lehet "vértiszta". Ha így lenne, egy ember se lehetne egyháztag, hiszen mindenki bűnös: oké, a katolicizmus szerint volt egy bűntelen ember, Szűz Mária, szóval ő lenne az egyetlen egyháztag az utóbbi 2000 év alatt.

A "vértisztaság" követelményét egy III. századi eretnekség, a novacianizmus - mondják montanizmusnak is, de az téves, bár a két csoport között sok a párhuzam - hirdette. A sztori lényege Traianus Decian római császár (249-251) döntése, hogy végleg leszámol az egész kereszténységgel. A Birodalom minden lakosát - kivéve az ez alól mentességet élvező zsidókat - felszólította a legközelebbi állami hivatal: mutasson be áldozatot hivatalos állami tisztségviselő előtt, aminek megtörténte után az illető hivatalos igazolást kapott a hatóságtól, hogy ő törvénytisztelő állampolgár. Az áldozat egyébként egy 4-5 másodperces tett volt: a római császár képmása előtt meg kellett gyújtani egy illatos füstölőt.

Aki megtagadta, azt kivégezték. Volt aki elbújt, dehát ez kevesek lehetősége volt akkor is. S voltak akik bátran kiálltak, megtagadták az áldozatot, majd ennek következtében bátran meghaltak.

A nagy többség meg persze úgy cselekedett, hogy minden átlagember minden korban szokott: azt mondta magának, a belső meggyőződés nélküli áldozat nem is igazi áldozat, azaz ez nem is igazi hitszegés, szóval szépen engedelmeskedett: megjelent a hatóság előtt, elvégezte a pár másodperces füstölőlóbálást, majd békésen átvette a hatósági pecsétes igazolást.

Aztán amikor a császár meghalt, s az új császár beszüntette ezt az egészet, a formailag hittagadó tömegek meg visszamentek az Egyházba, ahol azonban azzal szembesültek: egyesek szerint ők halálos bűnt követtek el, nem lehetnek többé keresztények. Az Egyház vezetése persze a formailag hittagadók mellé állt, azt hangoztatva: a pogány áldozat bemutatása bűn volt ugyan, de ugyanúgy megbocsátható, mint minden más, azaz bűnbánat után minden volt füstölőlóbáló teljesjogú egyháztag lehet ismét - mert szép dolog a mártírhalál, de ez nem várható el mindenkitől. S emiatt szakadt el az ezt ellenzők csoportja, akik azt hirdették: az egyháztagnak igenis "vértisztának" kell lennie - ők a novacianisták. Akik egyébként fennmaradtak egészen az észak-afrikai iszlám hódításig mint kis csoport.

Teológialag persze a novacianizmus abszurdum, hiszen Jézis a bűnösökhez jött el, s senki nem állította, hogy a keresztség felvétele megszünteti a bűnözés képességét. Azaz természetesen igaz a római pápa érvelése, hogy az Egyház befogadó, mindenkit meghív, s nem vértiszta.

A gond csak ez: a kérdés nem ez volt. Maradva a történelmi példánál: ez olyan, mintha itt össze lenne keverne a császár előtti füstölőáldozat bemutatása és annak helyeslése. A novacianisták elleni érv se az volt, hogy jöjjenek csak be a templomba az ex-füstölőlóbálók, szívesen látjuk őket, sőt felállítunk nekik a templomok egyik sarkában császárképeket, ahol továbbra is lóbálhatnak füstülőt.

A ferencizmus sokkal veszélyesebb eretnekség, mint a novacianizmus volt, mert folyamatosan csúsztat és hazudik. A novacianizmus hívei persze tévedtek, de hazugsággal, csúsztatással nem voltak vádolhatók. Természetesen Isten nem tagad meg senkit, bátran jöhetnek az Egyházba homokosok, pedofilok, gyilkosok, szadisták, bárki más, de a cél minden esetben a bűnbánat gyakorlása, s ezen keresztül a lelki katarzis.

A ferencisták ezért is nem keresztények: éppen az egyik legfontosabb keresztény értéket, a bűnbocsánatot és a változás készségét hallgatják el.

Éppenhogy a ferencista "egyház" egy szekta: amolyan ateista, sátánista, progresszív-neoprotestáns klubmozgalom, ahová bárki bemehet, aki tetszik a gurunak, s ott a befogadott bármit tehet, míg persze egyetért a guru minden szavával.

Tegnap volt az Eurovíziós Dalfesztivál nevű perverzitás második elődöntője.

Már az első elődöntő előtt tudtam: az ukrán versenyző mindenképpen tovább jut a döntőbe, bármit is ad elő. Így is lett, a keddi elődöntőn ez meg is történt, pedig a dal kifejezetten rossz.

Dehát az Eurovíziós Dalfesztivál mindigis politikai "verseny" volt.

S ahogy nézem a fogadóirodák tétjeit, az ukrán "versenyzőre" jár a legkisebb nyeremény, azaz ez a legesélyesebb a fogadóirodák szerint. A fogadóirodák meg ritkán tévednek nagyot, jobbak, mint egy átlag magyar közvéleménykutató - magam is dolgoztam ilyen cégnél, mármint fogadóirodánál, egy ideig, azaz belülről is láttam a működést.

Az Eurovíziós Dalfesztivál helyezései két egyenlő részből tevődnek össze: zsűriszavazatok és közönségszavazatok. A zsűri esetében nyilván biztos az ukrán győzelem, hiszen melyik zsűri merne "putyinista" lenni és mást hozni ki az első helyre?

Szóval még reménykedhetünk a közönségben. Hátha mégse Ukrajna fog ott nyerni. Bár én erősen meglepődnék ilyen "oroszpárti" fejleményen. Szombaton kiderül.

Egyébként tök mindegy, az ügy csak röhögésre alkalmas. Jelzi egy kontinens züllését.

Elkezdtem nézni az A besúgó című magyar sorozatot.

Tulajdonképpen hiteles teljesen. S nagyon jól be van mutatva a 80-as évek világa.

Valójában az egyetlen nem valósághű eleme a korabeli KISZ bemutatása. A sorozat szerint a KISZ mintha rendszerhű fiatalok szervezete lett volna. Bevallom, én nagyon kevés kommunista hitű KISZ-essel találkoztam akkoriban. A valóságban a KISZ-nek nem is volt igazi ideológiai töltete, az egész a bulizásról szólt, s a komolyan rendszerhű embereket a KISZ-esek zöme egyszerűen kiröhögte.

A szivárvány hagyományos 7 színe: piros, narancssárga, sárga, zöld, világoskék, sötétkék, lila.

A homokosok kissé leegyszerűsítték, kihagyták a világoskéket. Az ukránok is egyszerűsítettek: csak a sárga és a világoskék maradt.

Manapság az ukrán zászló lobogtatása minden progresszív elme szent kötelessége. Egyenesen nevetséges, hogy egymás után rakják ki magukra nem-ukrán intézmények.

Jóslatom, hamarosan minden haladó erő arról lesz megismerhető, hogy 3 zászlót fog lobogtatni: szivárványost, európait, s ukránt. Ami végülis jogos, hiszen ebben a kontextusban mindhárom az emberellenesség és abnormalitás jele.

Juszt László befejezte pályafutását, megcsinálta utolsó műsorát.

Egyrészt jó hír, mert ezzel csökken a viszkető demagógia az éterben.

Másrészt rossz, mert Juszt azok közé tartozik, akik minden megszólalásukkal akaratlanul az ellenfelet támogatják.

Én egyébként rendszeresen néztem, számomra szórakoztató a szélsőség ami képvisel. Juszt pedig ideális ehhez.

Egyrészt hiányzik belőle bármilyen újságírói profizmus, ő nem választ akar az interjúalanytól, hanem megerősítést, s mérges lesz, ha ezt nem kapja meg. Ő közíró, nem újságíró, csak utóbbinak leplezi magát.

Nem is kérdez, hanem provokál. A legjobb, amikor szabályosan belevörösödik abba, hogy az interjúalanya nem követi az általa meghatározott vonalat. Kedvencem egy 2009-es interjúja TGM-mel, ahol TGM sorra ellentmond a ballib tabuknak, amit Lacika egyre dühödtebben konstatál.

Lacika mintapéldánya a 90-es évekbeli ballib médiamunkásnak: ő mindent mindenkinél joban tud, hiszen megtanulta a szent egyetlen ballib igazságot, s aki másban hisz, az vagy hülye vagy gonosz.

Akkor ez dühítő volt, mert a fajtája uralt mindent. Ma már viszont kifejezetten szórakoztató, hogy a partvonalra vetődve görcsösen úgy tesz, mintha még lenne komoly közönsége.

A YouGov felmérése az orosz-ukrán háborúról.

A felmérésben részt vett országok legnagyobb részében a közvélemény abszolút többsége szerint a háborúért Oroszország felelős.

5 európai ország kivétel ez alól:

• Oroszország a hibás, de csak relatív többség gondolja így:
  • Magyarország, Olaszország, Szlovákia;
• mindkét fél egyformán hibás, a relatív többség ezt gondolja:
  • Görögország;
• a NATO a fő hibás, a relatív többség ezt gondolja:
  • Bulgária.

A ballibaizmus annyira beágyazott, hogy leválthatatlan. S még akkor is, amikor egyes szekértáborilag ballib megmondóemberek kimondják az alapeszme tarthatatlanságát.

Az ellenoldal jóval nyitottabb. A nemzeti tábor mindigis nyitott volt a szélsőjobb felé, ahogy nyitott a nem-nacionalista jobboldal felé is, bár ez utóbbit jellemzően furcsának találja. 2 évvel ezelőtti élményem: a Mandiner többségében fideszes kommentelői furcsán rácsodálkoztak az ott megjelent Trombitás-cikkre, mely Kossuthot kritizálta tradicionalista-legitimista álláspontról. Rácsodálkoztak, de azért nem szidták Trombitást, nem vezték ballib árulónak.

Ahogy a másik végponton is, a nem-ballib liberálisok felé, amilyen pl. Puzsér. A Puzsér-rajongótábor egyik fájdalma éppen ez: sokkal több fideszes van a kedvelők közt, mint ballib. Mert a két tábor belső logikája más: a ballib tábor sokkal szektásabb, dogmatikusabb.

A fideszes nyitottság helyett a ballib oldalon viszont mindig áruló minősítést eredményez az eltérés, lásd, ma már Schiffer András kb. fizetett fideszes provokátorrá nőtte ki magát a ballib szalonban. S persze ott Puzsér is fideszesnek számít, ez csak azért nem hallatszik az utóbbi 1 évben, mert Puzsér beállt MZP mögé.

Megírja a mércés szerző amit kell. Persze ki kell bogozni, mert az idióta ballib-szalonképes tolvajnyelvet használja.

A szerző pl. professzionális-menedzseri osztálynak nevezi el a hagyományos ballib szóhasználat szerinti független szakértőket. Leírja azt, hogy ez a réteg a mindenkori progresszív-liberális értékrend szószólója. S hogy ez az értékrend teljesen idegen az alsóbb osztályokétól. S ez a "titka" annak, miért nem a szegények, elnyomottak szavaznak a "baloldalra", hanem a jómódúak.

S kialakul ezzel egy új hatalmi konszenzus, a szivárványzászlókkal, a gendersemleges vécékkel, a drogliberalizációval, a homoklobbi támogatásával, a safe space-ekkel - ezeket a példákat a szerző írja! -, mely konszenzus ellen beszélni életveszélyes. Ha pedig valaki aktívan fellép mindez ellen, örökre kikerül a szalonból.

A szerző a következményt is leírja: mindezen abszurd őrület ellen csak a "szélsőjobb" mert fellépni: a szerző itt persze a ballib szóhasználattal él, azaz a "szélsőjobb" a "józan ész" szinonímája. Kulcsmondata: "A fasiszta veszély valós ugyan, de egyáltalán nem biztos, hogy hosszabb távon kifizetődő stratégia azon politikai és gazdasági érdekcsoportok segédcsapatává válni, amelyek uralma hozzájárult és továbbra is hozzájárul a fasizmus kitermeléséhez." - ezt normálisra fordítva: a rendszerkritikus baloldal folyamatos öngyilkosságot követ el azzal, hogy a nem-balos rendszerkritika elleni harc jegyében folyamatosan elszegődik a rendszerurak segédcsapatának.

Ami viszont jó hír: az ilyen cikkek senkit se érdekelnek a ballib szekértáborból. Mert a nagy többség fel se fogja, a maradék meg hülyeségnek tartja. Pedig messze nem az. Olyan ez, mint Antonio Gramsci esete: a baloldali érzelműek képtelen megérteni mondanivalóját.

A nyugati jóléti állam ugyanaz, mint a nagy kaszinónyeremény: alapfeltétele, hogy sokan ne nyerjenek. Hiszen ki is akarna úgy kaszinózni, hogy annyit kap vissza, amennyit befizet? - ennek semmi értelme nem lenne.

Pontosan ez a nyugati polgári liberális jóléti állam lényege: sokan fizetnek keveseknek.

Ha az egész világ ma Világállam lenne, s azonos lenne az életszínvonal mindenhol, ez kb. a mostani szerb életszínvonalat jelentené, mely a legszegényebb EU-tagállam - Bulgária - szintjének 85 %-a.

Egyszerűen nincs elegendő erőforrás ahhoz a világon, hogy mindenhol nyugati jóléti állam legyen. Ehhez előbb fel kellene fedezni egy idegen civiizációt, majd azt leigázni.

Ha pedig maradunk a nemzeti kereteknél, csak egyes kivételesen gazdag természeti kincsekkel rendelkező, kis lakosságszámú államokban lehetne jóléti állam. Európában az egyetlen ilyen Norvégia. Norvégia lakossága 5 millió fő, ez a világ kb. 0,1 %-a, míg a világ földgáz készletének 1 %-a norvég. (A leggazdagabb arab ország, Katar esetében ez még drasztikusabb: a lakosság a norvég fele, míg a földgáz-készlet 13 %.)

Hogyan lehet ennek ellenére a nyugat nagy része mégis jóléti polgári állam? A trükk: a világ többi részétől való erőforráselvonás képessége, majd ebből a belső szociális problémák megoldása. Ez pedig tipikus kaszinó módszer.

Ezért is marhaság azt állítani, hogy csak akarat kérdése a jóléti liberális demokrácia. Pedig éppen ez marhaság a mai fősodrú politikai üzenet. Lásd, ki kell építeni a megfelelő intézményrendszert, a hatalmi ágakat el kell választani, politikai váltógazdaság kell, de a gazdaságot alapvetően a szabadpiacnak kell irányítania, be kell fektetni az oktatásba és az egészségügybe, s akkor hamarosan minden csodás lesz. A magyar ballib elmélet ehhez még hozzáteszi a "korrupció" elleni küzdelmet mint szükséges elemet, ami szintén abszurd állítás, hiszen a kapitalizmus egyik alapja éppen a korrupció.

A a valóság azt mutatja, soha sehol nem lett senki jóléti állam a fentiek bevezetésével, sőt ahol sikerült jólétet teremteni, ott éppen a fentiek megszegésével lett az. A legnagyobb európai példa éppen a már említett Norvégia, ahol a szabadpiac helyett máig az állam irányítja a kőolaj és a földgáz kitermelését. S a már szintén említett Katar is ezt igazolja még inkább: a teljes kitermelés egy darab állami cég kezében van, melynek vezetését egy direkt erre létrehozott minisztérium igazgatja, a minisztert pedig természetesen egyszemélyben az emír nevezi ki. Szóval se váltógazdaság, se hatalmi ágak szétválasztása, se szabadpiac.

Mindennek ellenére a magyar fősodor ragaszkodik a valóság által megcáfolt elméletekhez. A kedvencem a híres Acemoğlu-Robinson szerzőpáros főműve: ez kb. szentírásnak számít ezekben a körökben.

A jelenlegi vilárendben egyetlen módon lehet jóléti állammá válni: erős szuverenista politika, a hazai tőke felhízlalása, a szabadpiac szerepének csökkentése, erős állam. Majd kiharcolni helyet magunknak a nyertesek klubjában. Pont az ellenkezője a liberális receptnek.

S persze a végső kérdés: mire jó ez az egész? Morálisan ugyanis mindez nehezen igazolható.

Szinte hihetetlen, hogy a ballib átlag törzsszavazó mennyire nem érti a kisebbségi jogokat. A napokban több ilyen abszurd kommentet is lehetett találni.

Állandóan a magyarországi kisebbségi helyzettel példálóznak. Hogy lám Magyarországon kötelező a magyar oktatás és nem-magyarul nem lehet ügyet intézni. Akkor meg az ukránok miért adjanak jogokat az ottani magyaroknak, szól az érvelés következtetése.

S elkezdik összehasonlítani a 15 ezer magyarországi ukrán és ruszin helyzetét a 150 ezer ukrajnai magyar helyzetével, meg a 40 ezer magyarországi románt az 1,2 millió romániai magyarral. Mindkét esetben nagyságrendbeli az eltérés. További míg a határontúli magyar lakosság legnagyobb része kompakt módon él és nem asszimilált egyáltalán, azaz kizárólag magyar anyanyelvű, addig a magyarországi kisebbségek jellemzően elszórtak és félig asszimiláltak, alig létezik köztük nem magyar anyanyelvű ember.

Egyszerűen mindez két össze nem hasonlítható dolog keverése.

A magyarországi kisebbségi magyarul beszél, s azért kell erőfeszítés, hogy megőrzödjön a kisebbségi nyelv. Míg a határontúli magyarok esetében mindez természetesen adott, nem kell pl. magyar nyelvtanfolyamot rendezni a romániai magyar gyerekeknek, mert eleve megtanulnak magyarul a szüleiktől.

Egyébként meg jogilag a magyarországi kisebbségi helyzet rendezett. Pl. lehet nem-magyarul tanulni iskolában és lehet nem-magyarul ügyet intézni. Persze nyilván mindkettő egy meglehetősen üres jog, ez tény, hiszen a kisebbségek kis száma, elszórtsága, s nagyfokú elmagyarosodása miatt se az iskola, se az ügyintézés nem élő lehetőség. De a kisebbségi jog kiüresedése nem a mostani magyar állam hibája, hanem az I. vh. vége óta kialakult helyzet öröksége.

Persze a magyar állam történelmi bűne tény. Kádár alatt a teljes magyarországi kisebbségi iskolarendszer meg lett szüntetve, s csak a 80-as éve végétől lehetett ismét kisebbségi iskolálat nyitni. Nyilván ez a 30-éves szünet katasztrofálisan hatott, de már a kiinduló helyzet se volt rózsás. (A budapesti bolgár iskola Kádár alatt azért létezhetett, mert át lett minősítve követségi iskolává.)

Nekem személyes ismereteim persze leginkább a magyarországi bolgár kisebbségről van, egykor még valamennyire részt is vettem a tevékenységében. Végül nagyapám bátyja az 1914-ben megalakult Magyarországi Bolgárok Egyesülete egyik alapítója volt, neve látható az 1957-ben megépült Bolgár Ház bejáratánál (Budapest, IX. ker, Vágóhíd u.) is.

Ha ma is a Trianon előtti Magyarország lenne, akkor a bolgár kisebbség kb. 25 ezer főt alkotna, de mivel nem az van, a létszám alig 6 ezer. A legrégibb betelepülés még a török uralom alatti Bulgáriából volt, de ők elsősorban a mai Magyarországon kívül, Temesvár környékén vannak. A modern betelepülés pedig nagyjából 1880-1930 között zajlott, a fő terület Budapest (elsősorban Zugló), Budapest környéke (a Csepel-sziget északi része), valamint Pécs környéke, s Miskolc és annak környéke (pl. Felsőzsolca). Miskolcon máig létezik egy Bulgárföld nevű lakónegyed.

A mai Magyarországra bolgár betelepültek száma 20-25 ezer, de a bolgárok nagyon szeretnek asszimilálódni, így a leszármazottak zöme ma már teljesen magyar identitású, a bolgár ősök csak távoli emlék.

Szóval van 6-7 ezer ember, aki vállalja ma is az identitást, de ezek jelentős része is félasszimilált, azok is, akik tisztán bolgár ősökkel rendelkeznek. Csak pár példa erre.

Az 1918-2011 között létezett budapesti Bolgár Iskola (VI. ker, Bajza u.) tevékenységet elég jól ismertem, hiszen mindkét fiam oda járt 1997-2007 között. Nos, ott a szünetekben sose hallatszott bolgár beszéd: az összes gyerek magyarul beszélt egymással tanórákon kívül. A bulgáriai kiküldöttek is általában oda íratták be gyerekeiket, s ezek a gyerekek is kénytelenek voltak magyarul megtanulni, ellenkező esetben kimaradtak volna a közösségből. Saját nagyobbik fiam a bolgárt csak tolvajnyelvként használta iskolai haverjaival, azaz csak akkor beszéltek egymással bolgárul, ha magyar környezetben azt akarták, hogy más ne értse mit mondanak.

A Magyarországi Bolgárok Egyesülete éves gyűlésén részt vettem 3 alkalommal, itt a hivatalos rész bolgárul ment, de amint jöttek a felszólaló tagok, bizony akadtak vicces helyzetek. Amikor megjelenik pl. egy Csepel-szigeti zöldségtermesztő gazda, színbolgár és nagy aktivista, s elkezd beszélni, aztán a 3 bolgár mondat után kissé szégyellősen azt mondja "most valami bonyolultabb kérdésről szeretnék beszélni, szóval bocs, de magyarul folytatom".

A budapesti Bolgár Házban örök élményem egy 1995-ös eset. Egy bolgár milliomos üzletember tolmácsa voltam éppen, s mentünk a Házba is, amikoris szóba elegyedtem egy bolgár kisebbségi aktvistával. Persze bolgárul, az illető nem ismert engem. Aztán hamarosan kiderült ki vagyok, mire az illető felkiáltott magyarul "öregem, miért nem szóltál, én meg itt erőlködöm bolgárul".

Szóval mindez egyszerűen egy egészen más helyzet, mint a határontúli magyaroké.

A klasszikus liberalizmus nacionalista. Sőt, a liberalizmus alkotta meg a nacionalizmust. A nacionalizmus jelentése: az ember sok csoportidentitása közül kiemelkedik az etnikai hovatartozása, ez messze a legfontosabb minden más identitásához képest.

A liberális nacionalizmus fő oka: a liberalizmus megjelenésekor a fő ellenség a kereszténység volt, márpedig a kereszténység globalista eszme, ahol a fő identitás a vallási hit, s hozzá képest az etnikai hovatartozás fontos ugyan, de másodlagos.

A premodern eszme szakrális, így természetszerűen antinacionalista is volt.

A liberalizmus akkor szűnt meg nacionalista lenne, s lett globalista, amikor az ellenség megszűnt: miután a premodern szakralitás eszméje marginális lett, már nem volt miért harcolni ellene. Így immár a liberalizmus is globalista lett.

Sokan nem értik, hogyan lehetett a liberális Kossuth nacionalista, míg a szintén liberális Károlyi meg globalista volt. Pedig a magyarázat nem valamiféle sajátos magyar furcsaság, hanem egyszerűen Kossuth korában ez volt a liberális fősodor, míg Károlyi korában meg már az.

A liberalizmus globálissá válásával lehetett a nacionalizmus immár önálló, antiliberális erő. Sőt, a liberalizmusnak két fő rendszerkritikája van: a marxista és a nacionalista. S míg a marxista rendszerkritika egyetértett a nacionalizmus elvetésével, csak másfajta globalizmust akart, addig a nacionalista rendszerkritika éppen a nacionalizmus hiányával kritizálta a liberalizmust. A nacionalista kritika legélésebb formája természetesen náci eszme.

A liberálisok fontos tévedése, hogy minden nem-marxista rendszerkritikát nacionalistának hisznek. Pedig a liberalizmus leghatározottabb ellenzése nem csak a liberalizmust ellenzi, hanem annak mindkét modern kritikáját is: a marxizmust és a nacionalizmust is. Miért? Mert a liberalizmus nem kritizálható hatékonyan ugyanarról a szellemi alapról, melyből a liberalizmus is származik, így csak az alap elvetése hatékony, azaz az egész modernitást kell ellenezni, nem csupán annak a liberális verzióját.

Mi akik ellenezzük a modernitást természetesen a nacionalizmust ugyanúgy ellenezzük, mint a marxizmust és a liberalizmust is. Az eltérés az, hogy nyilván ezek között a nacionalizmus és a marxizmus kisebb rossz, mint a liberalizmus, de semmi több.

Az, hogy antimarxisták vagyunk nem gátol meg bennünket abban, hogy meglássuk a marxizmus értékes elemeit. De ez ma már lényegetlen, csak elvont elméleti kérdés, hiszen ma már a marxizmus egy halott eszme.

A nacionalizmus viszont nem halott. Él és virul. Így hozzá még fontosabb a viszonyulásunk. Természetesen ellenezzük az eszmét. Különösen abszurd, amikor az ember ismer több nemzeti identitást, s észleli: egymást kizáróan mondják ugyanazt. De eleve: nem felismerni, hogy a nacionalizmus a modernitás eszköze hatalmas tévedés.

Viszont hiba az elméletet keverni a gyakorlattal. Nyilvánvaló, hogy a liberális globalizmus ellenében a nacionalizmus egy hatékony eszköz. Így lemondani róla kb. olyan mint meggyőződéses pacifistának lenni, amikor éppen lőnek ránk - ez öngyilkosság.

Olyan ez, mint a disznóölés: az átlag húsevő is viszolyog tőle, az a pillanat nem kellemes, amikor a disznó rádöbben, most meg fog halni - pár másodpercig a disznó retteg, s aztán még 15-20 másodpercig halálhörög. Viszont ha senki se vállalkozna soha a disznó leölésére, akkor ropogós szalonna nélkül maradnánk, ami tényleg nagy veszteség lenne. Valahogy ilyen a nacionalizmus eszköze is: marhaság, de működik. S amíg csak eszköz, semmi gond vele. Gond akkor lenne, ha a disznóölésből célt csinálnánk eszköz helyett.

A Tuareg nevű fanatikus fideszesből fanatikus ballibbé változott emberke tevékenységét hosszú évek óta figyelem. Talán a 3 legröhejesebb magyar közszereplő egyike. Írtam róla máskor is.

Formailag Tuareg egy Puzsér, de míg Puzsér alapjában értelmes dolgokat mond, persze nyilván sok tévedéssel, addig Tuareg mindenben hozza a puzséres formát, de a puzséres tartalom teljesen hiányzik.

Tuareg annyira ballib, hogy hozzá képest a ballib megmondóemberek is fasiszták. A múlt kedves pillanata volt, amikor maga a Göncz-család küldte el őt a kurva anyjába, annak kapcsán, hogy Tuareg blokádot tervezett Göncz Árpád temetésén.

Röviden: a szakmájára nézve fogorvos Tuareg az égvilágon mindenhez ért (legalábbis ő erről meg van győződve), sőt mindenhez mindenkinél jobban. Ezt el is hitte neki kb. 150 ember, ezek minden szövegét megtapsolják. Ez a csoport tevékenysége.

A legutóbbi előadása vidám pillanatokat hozott nekem ismét.

Akkor nyugodtam meg igazán, amikor Tuareg megszakértette az ukrajnai háborút, s kb. Oroszország feltétel nélküli kapitulációját elemezte ki mint kimenetet. Ez ugyanaz a Tuareg egyébként, aki még április 3-án este is kétharmados ballib győzelmet vizionált.

Közben előad egy teljesen vad rasszista szöveget, mely szerint a nyugaton kívül minden alacsonyrendű és vacak.

Olyan az egész, mint egy hosszú komment videóverziója. Szeretek ballib kommenteket olvasgatni, mert az egyszerű anoním kommentelők kimondják azt is nyíltan, amit a profi megmondóemberek nem mernek kimondani.

Ez az a csoport, melynek tevékenységét én rendkívül pozitívan értékelem. Ők Vásárhelyi Mária, 6házi Mákos, Falkasházi Tivadal, Perinta, Lukácsi-Vetkőző Kati, Sándor Zsuzsa, Juszt László, s még pár hasonló megmondóember népi verziója. A jó bennük, hogy minden normális embert elriasztanak a saját oldaluktól.

A hét népi kommentje: "Hülye ez az EU, hogy tűri a légypiszok magyarok pocakos cigányvajdájának a packázását", nem tisztelem meg az írót azzal, hogy megnevezem - a komment egyébként az orosz olajembargó vitája kapcsán született.

Egyébként remélem, Tuarag nem váltja be ígéretét és nem menekül el Zorbán diktatúrájából, hanem csak belső emigrációba vonul, s így folytatja Facebook-szónoklatait. Ezek nélkül ugyanis mindenképpen csökkenne a humor.

Az amit ma ballib elitnek neveznek két szakaszba osztható: az egyeduralom és a részleges uralom időszakába.

Én úgy vélem, a ballib elit eredete a 60-as évekbei magyar gazdasági reform. Akkor kezdődött, alakult ki a kommunista eliten belül ez a sajátosan magyar reformkommunista jelenség, E jelenség fő jellemzője:

• formailag mindvégig tartotta magát a marxista sablonokhoz,
• tartalmilag viszont egymás után kezdte elvetni a marxista szabályokat, a végponton a marxizmust lecserélte klasszikus liberalizmusra.

A magyar demokratikus ellenzék is ennek a jelenségnek a mellékterméke: az demokratikus ellenzékiek azok a volt reformkommunisták, akik a 80-as években eljutottak immár oda, hogy a formákkal is szakítottak.

Aztán a 80-as évek végén hatalomra is jutott ez az elit, s hatalmas egészen 2010-ig tartott. Azaz ez kb. 20 év az egyeduralom ideje, míg a 80-as évek vége előtti, valamint a 2010 utáni időszak pedig részuralom ideje.

A belső szakadás a két frakció - demokratikus ellenzék és reformkommunisták - között 1994-ben végleg véget ért, ennek előkészítése volt a Demokratikus Charta.

Orbánék eddig a pillanatig a ballib elit szerves részei voltak, s kiutálásuk a szalonból pont ezzel kezdődött. Orbánék akkori logikája pontosan ugyanaz volt, amit ma MZP-ék és a hasonszőrűek hangoztatnak: azaz valamiféle nem-reformkommunista gyökerű polgári értékrendet akartak. Ez persze képtelenség, ezt azóta bizonyította:

• mind Orbánék akkori kudarca, melynek vége az a következtetés lett, hogy szakítani kell a polgári értékrenddel,
• mind a mai MZP-típusú logika, melynek vége az lett, hogy nem lehet nem összefogni a reformkommunista gyökerű elittel.

Mi engem igazán érdekel, hogy mennyire megváltozott ennek az elitnek a gondolkodásmódja alapkérdésekben.

Az antikommunizmus a 90-es években még tabunak számított, amolyan szélsőjobbos attribútumnak. Míg ma kötelező ezekben a körökben kőkemény antikommunistának lenni. Nyilván itt az idő is lehetne ok, hiszen akkor még az antikommunizmus jelenthette a reformkommunsiták ellenzését is, bár ez furcsa: az időmúlás jellemzően feledtet és nem megerősít.

A megmaradt kicsiny kommunista csoportok akkor még megtűrt szövetségeseknek minősültek, ma már ellenséges erőknek. Lásd, Thürmerék ballib minősítése a 90-es években még kb. "romantikus álmodozók" volt, ma meg kb. "fideszes trollok".

Az oroszkérdés is rendkívül érdekes. Még 2011-ben is botrányosnak minősítette a ballib elit a budapesti Moszkva tér átnevezését Széll Kálmán térre. Ma meg már lassan odajutottak, hogy a náci ukrán banderisták a II. vh. alatt sajátos módon a jó oldalon harcoltak, miközben persze a náci németek minősítése továbbra is negatív.

Máshol nincs ellentmondás ebben, pl. Észtországban a nyugatos erők mindig nácipártiak voltak az észt függetlenség visszaszerzése óta: ez a nácipártiság persze az esetek zömében nem a náci eszme valós igenlését jelenti, hanem csupán a náci-szovjet összehasonlításban a náci oldalnak mint kisebbik rossznak tekintését. (Ezt azzal szokták kimagyarázni az észtek, hogy míg náci megszállás csak 3 évig volt, szovjet megszállás viszont 45 évig, így az előbbiről kevesebb rossz tapasztalat van. Tapintatosan "elfeledkezve" arról, hogy a náci megszállást az átlag észt támogatta, míg a szovjet megszállás ellen nagy támogatottságú partizánmozgalom létezett egészen az 50-es évek végéig.)

De ugyanilyen Magyarországon sose volt. Magyarország ez a "kisebbik rossz a náci, mint a komcsi" hozzáállás éppenhogy a nyugatkritikus jobboldalnál, annak egy részénél volt jelen. Így a változás számomra meglehetősen meglepő.

A Mérce nevű önmagát baloldalinak nevező lap jó oldala: bár masszívan liberális média, saját önelnevezése miatt kénytelen néha baloldali cikket is közzétenni. Aláhúzom: a szó valós értelmében baloldalit, nem tévesen baloldalin nevezett, valójában progresszív liberálisat.

Most is ez történt. A cikk fő megállapításai teljesen igazak. Persze több esetben a zavaros szavak mögé kell nézni. Íme miket ír a szerző. Kiemeltem a szerintem leglényegesebbet.

Egy. A ballib agytröszt által természetes rendnek, valamiféle világraszóló csodaként emlegetett nyugatos liberális demokrácia nemcsak Magyarországon ideiglenes, nem beágyazott jelenség, hanem immár a nyugaton is hanyatlóban van. Erre a szerző példája Franciaország, ahol az elit kénytelen volt megszüntetni a liberális váltógazdaság rendjét, melyben liberális "baloldal" küzd liberális "jobboldallal" szemben, miközben mikroszkóppal is nehezen láthatóak az eltérések: mára Franciaországban lett egy egységes liberális, technokrata, enyhén autoritárius párt, a hatalom pártja, s ennek van két ellenzéke: egy szélsőbal és egy szélsőjobb ("szélső" persze csak liberális szemszögből), s mindkettő tagadja a liberális konszenzust.

Kettő. A kialakulandó új rend lényege, hogy modernista technikai értelemben, míg antimodernista politikai értelemben. A szerző - tévesen - azt hiszi, ez ellentmondás, pedig sehol a világon nem az. Az csak valamiféle progresszívista axióma, hogy a kettő összefügg: furcsa módon ez az "amish logika", az amishok egy amerikai újprotestáns csoport, melyek a XVII. század végén jöttek létre Svájcban, tanításuk egyik furcsa eleme, hogy tagaszkodni kell az akkori értékekhez a szó minden értelmében - emiatt pl. a mai amisok nem használnak semmilyen olyan műszaki eszközt, mely nem volt felfedezve a XVII. sz. végéig, pl. nem használnak se áramot, se telefont. Pedig ez marhaság: semmi ellentmondás nincs abban, hogy egy adott eszmeiségű kor találmányát más eszmével használom, eleve nem az eszme csinálja a felfedezéseket.

Három. A ballibek támogatói a rendszerváltozás nyertesei, s a hozzájuk idomuló többiek, akik kifejezetten lenézik a népet.

A szerző ezzel megfejti a rejtélyt: miért nem akar a magyar társadalom nyugatos lenni. Ez minden ballib elemző beszélgetés valamiféle hatalmas rébusz, amire jellemzően valamilyen álválasz születik, a kedvencem: mert Zorbán eluralta a közmédiákat. A szerző válasza viszont: mert Magyarország nem része a magállamoknak, aminek következménye, hogy a társadalom kisebb arányát teszik ki azok a választók, akiknek kedvez a világ jelenlegi berendezkedése.

Négy. A szerző nem meri nyíltan kritizálni a "neoliberalizmus" szót, de pedzegeti: ennek semmi értelme, hiszen abszurdum a Pinochet-Reagan-Thatcher féle totálisan magánosító rendszert és az államközpontosító rendet is "neoliberalizmus" néven nevezni.

Öt. A technokrata eszme kritikája. Ez persze nem új, ez általános a baloldalon, s egy valóban igaz megállapítás. Magyarországon ezt persze a szélsőjobb vetette fel először, erről szólt Csurka "a szakértelem bolsevik trükk" mondása, ez a mondás háttér igazsága.

A cikk második fele a "posztfasizmus", amiről csak annyi derül ki: így szereti nevezni a szerző a neki nem tetsző rendszerkritikát. Szóval ez lényegtelen.

Három napja volt a bolgár parlamentben az Ukrajna-ügyi szavazás. Az intézés tipikusan bolgár volt: azaz formailag csinálunk valamit, de tényszerűen semmit.

Az eredeti tét az volt: Magyarország és a Bulgária az egyetlenek a NATO-ban, melyek nem adnak fegyveres támogatást Ukrajnának, az orosz-ukrán háború kapcsán, s ideje, hogy Bulgária csatlakozzon a fősodorhoz.

A gond azonban: a kormányfő és a fő kormánypárt erősen akarta fegyverek küldését Ukrajnának, de ebben csak a 4-párti kormánykoalíció még 1 pártja értett egyet velük. Egy másik kormánypárt nem foglalt el a kérdésben egyértelmű véleményt, míg a negyedik kormánypárt - a szocialisták - egyenesen vörös vonalnak nevezték a kérdést, azaz kilépnek a kormányból, ha a fegyverek küldése megtörténik,

Hatalmas gond. Plusz gond: a három ellenzéki párt közül 2 fegyverküldés-párti (az egyik a GERB, a volt kormánypárt), azaz simán lett volna velük együtt parlamenti többség. Dehát ez kiszolgáltatta volna a fő kormánypártot annak az ellenzéki pártnak, mely ellen alakult, ami kellemetlen, sőt nevetséges helyzet.

Szóval a kormány hitele forgott kockán. Közben meg jött a hatalmas nyomás nyugatról: ti a putyinista Orbán példáját akarjátok követni vagy lelkes euroatlantisták vagytok?

A GERB ügyesen átlátta a helyzetet, hogy megbuktathatja a kormányt, így benyújtottak egy abszolút euroatlanista parlamenti határozatjavaslatot. Ugyanezt tette a fegyverküldés-párti kisebb kormánypárt is. Bármelyik megszavazása azonban a kormány szétesését eredményezte volna.

Szóval összeült a 4 kormánypárt tanácskozni, hogyan lehet megoldalni - ahogy a bolgár közmondás mondja -, hogy "a farkas is jóllakjon, de a bárány is életben maradjon". Én nem hittem, hogy ez lehetséges, de kiderült: a bolgár népi ravaszság mindent képes legyőzni.

Ez kedden este zajlott nagy titkolózás közepette. Másnap volt a parlamenti vita és szavazás. Élőben hallgattam/néztem az adás 90+ %-át, igazi gyöngyszem volt az egész többórás álvita a semmiről, majd a kamuszavazás.

Szóval a két nyíltan fegyverpárti javaslatot a parlament elutasította. Majd a fő kormánypárt javaslatát megszavazta mind a 4 kormánypárt és a 3 ellenzéki párt közül a 2 euroatlanista is. Ebben a sorrendben persze, hogy az ellenzék 2 eurotlantista pártja is kénytelen legyen igennel szavazni. Így szinte teljes konszenzus lett: a 7 pártból 6 megszavazta, csak a legkisebb ellenzéki párt, mely nagyjából a magyar Mi Hazánk verziója (erről éppen a napokban írtam), ellenezte.

De mi is a megszavazott javaslat lényege: nem fegyverküldés van benne, hanem "hadi-műszaki segély", aminek pontos jelentéséről senkinek fogalma sincs. A hivatalos magyarázat: az ukrán hadsereg a sérült haditechnikáját majd elküldi Bulgáriába, ahol ezeket megjavítják, aztán ez vissza lesz küldve Ukrajnába. Arról nincs szó, hogy ennek a tényleges megvalósítása kb. képtelenség: az ukrán tengerpart 60 %-a orosz ellenőrzés alatt van jelenleg, a maradék meg orosz blokád alatt, szóval Ukrajna egy horgászcsónakot se képes tengeri úton Bulgáriába küldeni, nemhogy elromlott haditechnikával megpakolt hajókat. Persze lehetne szárazföldön is szállítani Románián keresztül, de eleve az egésznek az értelme nem világos: dől az amerikai fegyver Ukrajnába Lengyelországon keresztül, vajon ki az az elmebeteg az ukrán vezetésben, aki ilyenkor azzal tölti az idejét, hogy egy nem-szomszédos országban javíttat haditechnikát.

De a bolgár kormány győzött. Most mehet a kormányfő Brüsszelbe és büszkén mondhatja "megszavaztuk!". Mit szavaztatok meg? Hát azt. De mit? Most ne merüljünk el a részletekben, inkább örüljünk, hogy meg lett szavazva az euroatlantista elkötelezettségünket megerősítő javaslat!

A jó propaganda nem elemez, nem feltár, hanem megtalálja azt az apró részletet, mely tényleg hatásos. S ha nincs, kitalálja.

Annak idején, az első iraki háború idején a nyugati propaganda akkor tudott áttörni, amikor ezt megtette. Mert a gonosz Szaddámról, valamiféle ködös kínzásokról, senki által át nem érezhető tömeggyilkosságokról lehet ugyan hosszasan beszélni, de mindez túl távoli.

Viszont az amerikai médiák ekkor megütötték a főnyereményt: meg lett alkotva a tomboló iraki katona képe, aki beront kuvaiti kórházakba, s ott kirántja a koraszülötteket az őket mesterségesen életbentartó inkubátorokból, majd a csecsemőket a falhoz vágja.

Na, ez felháborító! Nyilván, hogy el kell tiporni a csúnya Szaddámot, ha katonai ekkora gazemberek, hogy ártatlan csecsemőket gyilkolnak minden ok nélkül!

Persze aztán kiderült, az egész sztori az elejétől végéig kamu, az egyetlen állítólagos szemtanú nem is volt Kuvaiban az iraki támadás idején, mert ő a washingtoni kuvaiti nagykövet lánya, aki mindvégig az USA-ban tartózkodott. Dehát ez nem számít, eleve sokkal kevesebb emberhez jut el a cáfolat híre, meg hát az már késő: az érzés megmarad még azokban is, akikhez eljut, ez a "nem zörög a haraszt" effektus.

Úgy tűnik, a bucsai mesedélután nem volt elég erős: a sztori egyszerűen túl bonyolult, sok benne a lyuk. Pedig még a név is profin ki lett dolgozva, lásd amerikaiul kb. "böcsö" az ejtés, ami azonos a "böcsör" (butcher) szóval, jelentése "mészáros". Azaz egy Mészáros nevű városban mészárolnak - teljesen logikus, a leghülyébb amerikai bunkó is megérti! Dehát még így se elég, úgy tűnik, nem lett rendesen felépítve az egész, nem lett igénybe véve a legjobb hollywoodi szakemberek tudása.

Most már megjöttek a profik. Szóval tessék elképzelni, ezek a szadista oroszok akkora gazemberek, hogy vérszomjukat nem elégíti ki rendes ártatlan ukrán civil nők és gyerekek lemészárlása, hanem terrorizálják az embereket: ennek az az előnye, hogy míg igazi mészárláskor csak egyszeri az élvezet, mert meghal az áldozat, ami kellemetlen, mert aztán idő kell új áldozat beszerzéséhez és közben nem lehet vodkázni, így viszont többször lehet átélni a mészárlás örömét ugyanazzal az áldozattal! Ez a Putyin tényleg pszichopata! S akadnak gazemberek, akik az álkivégzéseket elrendelő Putyintól akarnak továbbra is gázt és olajat venni???