Már írtam többször is a kapitalista munkakultúra és a kommunizmus kapcsolatáról. Íme még egy párhuzam.

A kommunista szombat. A fiatalabbaknak: a kommunista szombat azt jelentette, hogy ingyen kellett dolgozni szombaton, természetesen “önkéntesen”. Az eredeti szovjet verzióban ez még tényleges kemény munkát jelentett, a kádárista puha verzióban már leginkább kamumunkát és munkahelyi ökörködést.

Lássuk hogyan van ez a modern kapitalizmusban! Létezik a jelenség, s neve: csapatépítés.

A csapatépítés azt jelenti: szabadidőben össze kell gyűlni a munkatársakkal és ismerkedni, ez ugyanis állítólag aztán javítja a munkahelyi teljesítményt.

Kibújni nemigen lehet, mert a főnökség rossz néven veszi, azaz bár elvileg önkéntes, ez “kötelezően önkéntes”. Sajnos a magyar nyelv erre nem talált ki találó kifejezést, de pl. a kubai kommunizmus kitermelte a megfelelő spanyol népi szót: “volungatorio” – ez a voluntario (önkéntes) és obligatorio (kötelező) szavak vicces összevonásából keletkezett, így hívja a kubai ember, amikor a főnökség szól, hogy kötelező “önkéntesen” valamit csinálni.

Aláhúzom: a munkatársak szabad akaratából történő csapatépítés NEM ez a kategória, hiszen ez tényleg önkéntes dolog. Ez nem más, mint baráti találkozó. Itt kizárólag a felülről kitalált csapatépítésről van szó.

A pedagógustüntetések mögötti sötét erőkről már írtam. De lássuk most a főbb követeléseket is. 

Természetesen van pár követelés, melyek teljesen ésszerűek, ezek nyilvánvalóak (pl. a kötött munkaidő megszűntetése,  a kötelező 16 óráig tartó iskolai bent tartózkodás, stb.), nem is írnék róluk. Csak a problémás részekre összpontosítanék.

Az alapvető probléma az inkoherencia: egymásnak ellentmondó dolgok vannak itt. Éveken keresztül az iskolarendszert illetően a ballib mantra az esélyegyenlőség megteremtése, többek között a szegregáció minden formájának, köztük természetes alakzatának is tiltása volt. A liberális tabuk szerint pl. úgy kell a cigány gyerekeket felhozni a magyar gyerekek szintjére, hogy megszüntetjük a szabad iskolaválasztást, azaz olyan helyzetet teremtünk, melyben többfajú osztályok alakulnak ki – a liberális gondolkodás szerint ez csodaszer, s meg fogja szüntetni a két nép gyermekei közti szintkülönbséget. (Persze ez nem igaz, de most nem ezt akarom cáfolni, csak az inkoherenciát bemutatni.) Ehhez azonban elengedhetetlen a központosítás, amit éppen most támad a tiltakozás.

Központosítás és autonómia egyszerre nem lehetséges.

Bulgáriában az oktatási rendszert kb. 10 éve állították át tökéletesen liberális alapra: megvalósult a teljes autonómia. A következmények katasztrofálisak. Jól ismerem  a témát, a saját feleségem is sokáig pedagógusként dolgozott a rendszerben.

Az autonómia a gyakorlatban azt hozta el: az iskolaigazgatók abszolút uralkodók lettek, akik immár teljesen szabadon tudnak ellenszegülni bármilyen utasításnak. S mivel a finanszírozás is autonóm lett, a sok pénzzel rendelkező iskolák immár tényleg megtehetnek bármit, hiszen pénzügyileg sem függnek semmitől.

Mivel a finanszírozás immár nem központi döntés kérdése, hanem automatikusan jár a diákok száma után, az iskolák egymás ellen vívnak harcot. A cél: a lehető legtöbb diákot becsábítani az iskolába. Az eredmény: felfújt létszámú osztályok alakulnak ki egyes helyeken, más helyeken viszont alig marad diák. Egyes települések iskola nélkül maradnak, a gyerekeknek minden nap utazniuk kell a legközelebbi városba. Ezen kívül mivel minden diák pénzt jelent, a fegyelem drasztikusan leesett: maguk a diákok tudják, hogy ők az urak, így még kevésbé tartják be a rendszabályokat.

A szabad tankönyvválasztás a gyakorlatban azt hozta el, hogy sokszor kifejezetten haveri, korrupciós alapon zajlik az iskolákban a tankönyvek kiválasztása. Személyes tapasztalat: a tankkönyv szerzője jutalékot fizet a tanárnak, az iskolának, ha azok az ő könyvét választják ki. A tankkönyv minősége az utolsó szempont: a “piaci” szempont került előtérbe, azaz aki több pénzt ad, annak a könyvét fogjuk használni.

Szóval van min elgondolkodni…

Oroszország történelmében 1918 nyarán volt egy olyan időszak, amikor úgy tűnt, a fehérek győzni fognak az orosz polgárháborúban, s megdöntik a vörösöket, azaz Lenin kormányzatát.

Ez volt az a pillanat, amikor a mai európai Oroszország alig kb. negyede volt Leninék irányítása alatt.

Leninről sok minden rosszat el lehet mondani, de azt nem , hogy ne lett volna intelligens ember, aki ráadásul képes minden helyzetet elemezni, felkészülni az eshetőségekre, majd meghozni a szükséges döntéseket.

Az egyik döntés közismert: a cári család kivégzése. Ugyanis valós esélye volt annak, hogy a fehérek kiszabadítják a cári családot fogságából, ami hatalmas propagandaeszköz lett volna Leninék ellen. Így Lenin döntött: meg kell gyilkolni a teljes cári családot.

A másik döntés azonban kevesek által ismert: a felkészülés a vereségre. Ennek fő eleme a kommunista párt átsegítése az ellenzéki létezésbe vagy egyenesen az illegalitásba. A vezetők személyes sorsa nem volt fontos, bár a legtöbbjük számára kész volt az útiterv, jellemzően Svájcba vagy az USA-ba. A lényeg a vagyon volt. A Párt, ha el is veszti a hatalmat, képes legyen anyagi helyzete révén tényező maradni az új, fehér Oroszországban is, így felkészülve a következő hatalomátvételre, amikor – a marxista tanok szerint – immár jobban megérnek a viszonyok a kommunista társadalom építéséhez.

Az államosított vagyonok azonnal vissza lettek volna adva eredeti tulajdonosaiknak, így valamit lépni kellett. A módszer: a volt tőkésekkel és földesurakkal aláíratni szabályos adásvételi szerződéseket, jellemzően visszadátumozva a kommunista hatalomátvétel előttre. A volt tulajdonosokat azzal vették rá jellemzően az aláírásra, hogy ha megteszik ezt, akkor szabadon távozhatnak családostul az országból vagy kiszabadulnak a börtönből. Természetesen aláírás után a tulajdonosokat likvidálták a valóságban, hiszen veszélyes lett volna életbe hagyni a kényszerre később hivatkozni tudó egyetlen személyt, de ami a családjukat illeti, a  hatóságok jellemzően betartották ígéretüket.  Lenin nem volt szadista, mindig csak akkor ölt, ha ezt szerinte az ügy megkövetelte. Sajnos az ügy ezt nagyon sokszor megkövetelte Lenin szerint, de ez most más kérdés.

Az új áltulajdonosok személye, akiknek javára szóltak a szerződések nagyon fontos pont volt. Lenin úgy okoskodott, hogy egyrészt a strómanoknak megbízható embereknek kell lenniük, azonban mégsem lehetnek olyanok, akik fontos beosztást töltenek be a kommunista hatalmi gépezetben, hiszen ez esetben túl nyilvánvaló lenne a csalás. Meg kellett keresni tehát a megbízható kisembereket, azaz az átlag, semmilyen funkciót el nem látó, hatalmat nem gyakorló egyszerű párttagokat, sőt valójában előnyt a kommunista pártban párttagsággal nem rendelkezők élveztek, akik azonban szimpatizáltak a rendszerrel.

Ha bukik a rendszer, ezeken az embereken keresztül a Párt gazdasági hatalmat képes gyakorolni. Ha meg a fehérek elvesztik a polgárháborút, a strómanok egyszerűen visszaadják a vagyont.

A vagyon sokféle volt, tőke, ingatlan, készpénz, nemesfém, drágakövek. A likvid vagyon egy része egyenesen külföldre lett menekítva – elsősorban Svájcba –, természetesen ismét magánvagyonként strómanokon keresztül. A Párt nevén nem maradhatott semmi, a legszükségesebb minimumot leszámítva.

Lenin a titkoszolgálat és titkosrendőrség vezetőjét, Feliks Dzierżyńskit bízta meg az akció lebonyolításával. Össze lett állítva a strómanok listája, s le lett bonyolítva 2-3 hónap alatt az egész művelet. Két kirendelt titkosszolga előtt megtörtént a szerződéskötés, majd mindenki ment a maga útjára: a stróman haza zsebében a szerződéssel, az „eladó” meg a kivégzőhelyre.

Az akkori kommunista vezérek még mind fanatikus puritánok voltak, s maguknak nem tartottak meg semmit, minimális összegeket leszámítva, melyek elegek lettek volna magára az utazásra a nyugati emigrációba és zsebpénzre az első hónapokra. Amikor később kialakult a viszály Sztálin és Trockij között, még Sztálin sem kételkedett abban, hogy Trockij semmit se tett el saját maga számára. Lenin is hasonló típus volt, Sztálin is – mindannyian mélyen lenézték a személyes vagyon halmozását, ez összeegyeztethetlennek tekintették a marxista elmélettel. Azaz ez volt az alaphozzáállás. Hihetetlennek tűnik mindez a posztsztálini időszak ismeretében, de tény.

Aztán 1922-ben véget ért a polgárháború: Lenin félelme ellenére az vörös győzelemmel végződött. Kezdődött a szerződések beszedése, a külföldre kivitt vagyonok visszahozatala.

Igenám, de akadtak egyes megbízható elvtársak, akiknek az elvhűsége megingott a rájuk ruházott pénztől: egyesek eldöntötték, hogy ha már így alakult, a kommunizmus építése helyett inkább nyugatra távoznak, majd élnek ott fényesen az „örökségből”. Az ilyen állampolgárokat ismét Dzierżyński vette kezelésbe, s bizony neki komoly meggyőzőképessége volt. A legravaszabbak persze időben elszöktek nyugatra – őket már Sztálin vette kezelésbe teljhatalma megszilárdulása után a 30-as években. A módszer egyszerű volt: a nyugatra ment ex-elvtárs legkedvesebb otthon maradt rokonait bebörtönözték, majd szóltak a nyugaton élő újgazdagnak, hogy ha nem szeretné, hogy lelkiismeretét terhelje rokonai lassú kínhalála, akkor 72 órán belül adja át a pénzt. A módszer működött: Sztálin a pénzek 99 %-át visszaszerezte.

Jönne most a párhuzam: vajon nem történt-e ugyanaz a kommunista rendszer bukásakor a 80-as évek végén? A legtöbb országban nem, ugyanis maga a kommunista hatalom döntötte meg saját magát, s eleve eldöntötte a kapitalizmus bevezetését, azaz nem volt semmi szükség ilyesmire. Máshol meg a hatalom abban bízott, örökké tart a rendszer. Azaz a kommunista vezérek milliárdos svájci bankszámlái csak gyerekmesék.

Kivételt csak egyes titkosszolgálatok képeztek, többek között a bolgárról és a keletnémetről ez biztosan tudható. Persze immár nem volt szükség likvidálni senkit. A keletnémet pénzek visszakerültek Németországba gyorsan, a 90-es évek első felében, maga a volt keletnémet állampárt adta ki a titkot, ezzel jelezve megreformáltságát. A bolgár pénzek viszont maradtak a strómanoknál: ezzel lett megalapozva 1990-ben az új bolgár tőkésosztály.

Újabban sokan írnak a lehetséges katolikus-ortodox egyesülésről. De vajon lehetséges ez?

Valójában a köznapi ember számára látható különbségek éppen azok, melyek nem valódi különbségek.

Az például, hogy a nyugati egyház racionálisabb, míg a keleti misztikusabb igaz volt már a késő ókorban, s ez nem okozott gondot, sőt a kettő kiválóan kiegészítette egymást. Ennek következménye sem, hogy míg a nyugat mindig igyekezett jogi keretet adni a dogmáknak, addig a kelet számára ez feleslegesnek tűnt.

Nem beszélve persze a rítusbeli különbségekről, melyekről a tájékozatlan átlagember azt hiszi, hogy ezek egyházi különbségekről. Sokan hiszik, hogy a katolicizmus egyenlő a latin rítussal, míg az ortodoxia pedig a bizánci rítussal. Valójában ez is csak annyira igaz, hogy a katolikusok 95 %-a latin rítusú, míg az ortodoxok 99 %-a pedig bizánci rítusú, de ezek csak rítusok közti különbségek, nem dogmatikaik. Mindkét egyház elismeri az összes keresztény rítust, csupán hagyomány kérdése, hogy melyiket használjuk.

Az egyik látványos különbség pl. éppen rítusbeli: a papok házassága. A legtöbb ortodox pap házas, sőt ez szinte kötelező minden papnak – aki nem házas, az jellemzően szerzetes. Valójában a katolicizmusban is csak a latin rítusban kötelező a nőtlenség, a katolikus papok kb. 5 %-a (a nem latin rítusúak) szintén házasok.

A legismertebb dogmatikai különbség, a filioque sem valódi különbség. Itt valójában arról van szó, hogy a kérdés ortodox magyarázata kiterjedtebb, pontosabb, míg a katolikus magyarázat leegyszerűsítőbb. A katolicizmus számára nem lényeges annak aláhúzása, hogy különbség van a Szentlélek eredete és hatása között, míg az ortodoxia számára e kettő megkülönböztetése fontos: a valóságban tehát a katolikus filioque nem hamis dogma, hanem leegyszerűsítés.

A másik közismert különbség sem valós különbség: ez a válás kérdés. Míg a katolicizmusban a házasság örökre szól, az csak érvényteleníthető, addig az ortodoxiában lehetséges a válás és az újraházasodás. Azonban itt is figyelembe kell venni, hogy valójában a két egyház egyetért abban, hogy a házasság örökre szól. A különbség abból ered, hogy az ortodoxiában létezik az akribeia-ikonomia elv: az akribeia azt jelenti, hogy szigorúan ragaszkodunk egy szabályhoz, míg az ikonomia azt, hogy kivételt teszünk egy szabály alól abban az esetben, ha ezt egy magasabb cél igényli. Az ortodoxia az ikonomia elvét alkalmazza pl. a éppen a válásnál: azaz ha egy házasság megromlik és szétesik, s a felek új házasságot akarnak, az Egyház ezt indokolt esetben elfogadja, úgy okoskodva, hogy ez így a kisebbkik rossz.

Lássuk azonban a valódi különbségeket.

Ádám és Éva bűnét illetően a katolicmus számára Szent Ágoston tanítása a mérvadó ezt illetően, míg az ortodoxia – bár elismeri Ágostont sok minden mást illetően – tévesnek tekinti Ágostonnak ezt a tantását. A lényeg: Ágoston – és a katolicizmus – szerint az első emberpár bűne miatti felelősség átöröklődik minden más emberre is. Pontosan ezért alakult ki a katolikus tanítás Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról is: hiszen ettől az átöröklődött bűntől valahogy mentesíteni kellett a megtestesült Isten szülőanyját. Ezzel szemben az ortodoxia tagadja ilyen átöröklődő bűn létezését, az ortodoxia szerint abszurdum, hogy bárkinek is bűnössége legyen olyasmiért, amit nem követett el személyesen. Az ortodoxia így eleve nem átöröklődő bűnről, hanem eredeti bűnről beszél. Az ortodox tanítás szerint Ádám és Éva utódai nem örököltek bűnt, csupán a bűn következményét, azaz az eredeti bűn miatt Ádám és Éva természete megromlott, s ezt a romlott természetet örökli minden ember természetes (mondhatni: genetikai) úton, de egyetlen ember sem születik bűnösnek. Pontosan ezért nem létezik az ortodoxiában Szűz Mária szeplőtelen fogantatása sem, hiszen nincs rá eleve szükség: nincs szükség speciális kivételezésre a megtestesült Isten szülőanyját illetően.

Fontos alapvető eltérés a dogmák eredete és természete. Bár mindkét egyház egyetért abban, hogy a dogma csak az, amit Isten személyes adott át tanításként az Egyháznak annak alapítása idején és közvetlenül előtte, a katolicizmus a dogmafejlődés tanát vallja. A dogmafejlődés tana azt jelenti, hogy az Egyház nem minden dogmára döbbent rá azonnal, volt amit csak később értett meg. Azaz a katolicizmus számára létezhetnek új dogmák: ezekről azt vallják, hogy ezek korábban is léteztek ugyan, de csak egy későbbi időpontban váltak nyilvánvalóvá az Egyház számára. Ezzel szemben az ortodoxia tagad bármiféle dogmafejlődést, azt vallja: minden dogma megadott az első időkben, legfeljebb azok pontos megfogalmazása lehet későbbi, de maguk a dogmák tartalma az I. századtól is jelen volt. Ennek gyakorlati következménye: míg az ortodoxiában nem létezik hatalom, mely dogmát kimond, addig a katolicizmusban ennek semmi akadálya, katolikus zsinat és a római pápa jogosult kimondani új dogmát, azt állítva, hogy ez egy eredeti dogma, mely csak most vált az Egyház számára nyilvánvalóvá.

S természetesen a legnagyobb különbség szervezeti jellegű.

Az ortodoxia számára minden püspök egyenlő, a közöttük lévő különbségek nem isteni eredetűek, hanem csupán egyházjogi jellegűek: a püspökök vezetője egy adott nagyobb területen az érsek vagy a metropolita, de ők is csupán elsők az egyenlőek között az adott területen, nem főnökeik a többi püspöknek – ugyanígy az egyes autokefál egyházak vezetői sem teljhatalmú főnökök az adott részegyházban, hanem az adott egyháztiszteletbeli elsői. S végül ugyanez van az egyetemes Egyházban is: a római pápa az első az egyenlőek között a részegyházi vezetők között (1054 óta a római pápa nem tudja ellátni ezt a funkciót, mivel megszakította a közösséget, így azóta ideiglenesen akonstantinápolyi pátriárka, a korábbi tiszteletbeli második látja el azóta ezt a szerepet).

Ezzel szemben a katolicizmusban a püspök főnöke az érsek, az érséké pedig a prímás érsek (esetleg metropolita vagy pátriárka), annak főnöke pedig a bíborosi testület, mely felett áll a római pápa, aki az egész Egyház egyszemélyi, korlátlan feje. A katolicizmusban ez annyira jelen van, hogy püspöknek csak a római pápa engedélyével lehet bárkit is felszentelni.

Gyakorlatilag minden katolikus papnak két főnöke van: a helyi püspök és a Vatikán, a bíborosi testület és a római pápa személyében. Ezzel szemben egy ortodox pap főnöke csakis a helyi püspöke, az érsek és a pátriárka sem adhat számára utasítást.

Mindebből következik az abszurd katolikus tanítás a római pápa tévedhetetlenségéről, mely mind dogmatikailag, mind történelmileg keresztényellenes eretnek tanítás. Élő ember nem lehet sosem tévedhetetlen, ráadásul több római pápai tévedésről is tudunk.

Együtt lehet persze működni sok területen, de egyesülés csak egyetlen módonképzelhető el: ha a katolicizmus lemond minden 1054 óta bekövetkezett “dogmafejlődéséről”, s lemond arról az alaptalan igényéről, hogy a római pápa az Egyház teljhatalmú uralkodója lenne, aki ráadásul még tévedhetetlen is. Amíg ez nem következik be, nincs miről tárgyalni. ¡No pasarán!

Miután a ballibek csúnyán elvesztették a tgenapi pedagóguscsatát, éppen halálgágognak. Kiderült: még valós problémák mentén sem képesek mozgosítani pár ezer embernél többet.

Az ok persze ők maguk. Ha nem telepedtek volna rá ilyen gyorsan a pedagógustiltakozásra, az akár meg is nőhetett volna. Ez viszont a legnagyobb veszélyéppen a ballibek számára, nekik áll a legkevésbé érdekükben, hogy kialakuljon egy olyan erő, mely ellenzéki a jelenlegi kormányzattal szemben, de velük sem nem áll kapcsolatban. Ennél még a Fidesz örök uralma is a kisebbik rossz a ballib agytröszt számára.

Alá kell húzni, hogy a ballib agytröszt egyetlen célja: hatalomra kerülni, hogy az országot a lehető legszorosabban alávethessék a nyugati érdekeknek, s biztosítsák a vagyon intenzív kipumpálását nyugatra. Más céljuk nincs.

De gyorsan meg is lett a mentő ötlet: a szakszervezetek mentén megkaparintani a hatalmat. Csak hát ez abszurdum, éppen a liberálisok voltak azok, akik a rendszerváltozás után szétverték a szakszervezeteket. A szakszervezetek ki lettek kiáltva valamiféle maradi, komcsi nyűgnek, s a megmaradt szakszervezetek egyetlen feladatának azt lett megjelölve, hogy kizárólag az ÁLLAMI cégekben dolgozók érdekeit képviseljék. A magántulajdonban lévő cégekben való szakszervezeti tevékenység károsnak lett kimondva, hiszen a magántőke a barátunk, így aki ellene küzd, az gonosz, fasisztagyanús ember.

Mára a gazdaság legnagyobb része magánkézben – többnyire idegen magánkézben – van, így nem is maradt hely a szakszervezeteknek. S a ballibek ismét azt hiszik: a szakszervezet feladata a nekik nem tetsző kormány ellen harcolni. Dehát a kevés megmaradt szakszervezet sem vesztette el az eszét: minek azért küzdeni, hogy a dolgozók helyzete rosszabb legyen?

A ballibek a mai Magyarországon, akik szerint az vezet el az ország fejlődéséhez, ha az országot még jobban kiszolgáltatjuk a nyugatnak, s még jobban elnyomjuk a kisembereket. Ez ultrajobbos liberalizmus, melyre egyre kevesebb ember vevő.

Ezzel szemben a fideszes politika lényege a hintapolitika: azaz megpróbálni tágítani a mozgásteret, hogy könnyebb legyen az ország lakosainak. A nagytőke egyes csoportjait próbálja egymás ellen kijátszani Orbán, közben segítve egyfajta magyar nemzeti tőkésosztály kialakulását. Sok ebben a kockázat: különösen veszélyesnek a magyar nemzeti tőkésréteg támogatását látom, ugyanis ez a réteg másodpercek alatt le fog paktálni külföldi kollégáival, amint ez lesz számára a nyereségesebb. Nem hiszek abban, hogy Csányik, Mészárosok, Leisztingerek, SImicskák és társaik vagyonának növelése állami segítségével bármilyen alakban is hasznos lenne az ország számára. (Simicska igazolta is ezt: amint anyagi érdekei mást kívántak meg, azonnal hátat fordított az őt addig etető Orbánnak.)

Azaz a fideszes politika nem elégséges és veszélyes, de ez jelenleg a kisebbik rossz. Az igazi megoldás a geopolitikai függőség folyamatos rombolásával érhető csak el. Vannak jelek erre, de ami ténylegesen történik az sajnos még nagyon-nagyon kevés. De az idő nekünk dolgozik…

A ballibek kibiztosították a pedagógusfegyvert, de ez fordítva sült el, s most halálgágognak.

Láttuk ugyanezt már az internetadónál, s már unalmas kissé a ballibek határhatalan hatalomvágya.

Igazuk van a tüntetőknek? Pár dologban igen, pár dologban meg nem.

A probléma gyökere azonban a rendszerben van. Lehet átcsoportosítani pénzeket az egyik szektorból a másikba, ez meg is oldaná valamelyest a problémákat ideiglenesen, de az alapkérdés akkor is az marad, hogy amíg a nyugat kiszivattyúzhatja kozmikus sebességgel, addig nem lesz sosem valódi megoldás.

Mi történne, ha esetleg bukna Orbán, s helyére ballibek jönnének? Ki lenne nevezve a háttérhatalom által Gyurcsány, Bajnai vagy valamelyik más oligarcha-csicskás gyászhuszár, s a magyar kormány meggyorsítaná a magyar pénzek kiáramlását az országból. Ennyi az egész, erről szól minden.

A nyugatnak jelenleg minden fillérre szüksége van, mert vesztésre áll a nemzetközi porondon. Ez a mögöttes ok minden olyan esemény mögött, ami a nyugat uszítására zajlik. Ahogy a rendszerváltozás idején kihasználta a nyugat a kisemberek vágyát  a változásra, úgy most is ezt próbálja tenni minden egyes tüntetéssel.

Rámegy az ember a majdnem 2 hete megszűnt NolBlog oldalára és mit lát? Álblogot elsősorban.

Lássuk miből is áll a tartalom.

A Népszabadság szerkesztőségi munkatársának repülésügyi cikkei most is jelen vannak. Továbbra se érthető persze, hogy minek kell egy szerkesztőségi cikksorozatot blognak nevezni, de mindegy, ez itt a legkisebb baj.

Aztán jön a levakarhatatlan bérblogger, FSP, aki minden reggel megnézi merről fúj a szél, majd ír egyet a hatalmasokat megtámogatandó. Lapos, évekkel ezelőtt lejárt szavatosságú humorba csomagolt ballib marhaságok, melyeken valószínű a szerző is elaludna, ha ingyen kellene csinálnia.

Íme egy FSP-sabloncikk: hahaha xxx fújj csúnya Orbán ha-ha-ha de vicces vagyok ma is xxx lop a Fidesz ha-ha-ha xxx éljen a nyugat xxx éljenek a ballibák xxx ha-ha-ha segítség fasizmus van meg diktatúra ha-ha-ha xxx Orbánék ellenek ha-ha-ha xxx ha-ha-ha jajj de jó milyen okos vagyon én – az xxx-ek helyére csak be kell írni a napiparancsot a ballib agytröszttől.

Aztán ott van PuPu, aki korábban még arra is képes volt, hogy önállóan gondolkodjon, de most már mint bérblogger ő is kénytelen erről leszokni. Eddigi írásaiban is mindig ott volt a liberó farok, azaz a kötelező orbánozás, témától függetlenül, most már azonban az egész írás egy hatalmas liberó farok, pontosabban a farok szó félrevezető, ugyanis az írásnak se füle, se farka.

S végül ott van Jehu, a blogger, aki személyes sértésként éli meg, hogy nem liberális az egész viágmindenség. Itt enyhe anyázásokkal kerítve jönnek a 90-es évek elejének százezerszer megunt ballib sablonjai. Van itt minden: a nyugat rákosista stílusú tapsolva éljenzésétől egészen a kódolt antiszemitizmus kutatásáig: tulajdonképpen minden kódolt antiszemitizmus, ami nem egyezik a blogger véleményével.

S kész. Más nincs.

A magyar ballibekről már sokszor írtam.

A magyar balosokról nem írtam sokat, de nem is szükséges, mert mennyiségük minimális, s eleve számtalan apró csoportra oszlanak. Vannak zöld újbalosok (LMP), vannak hagyományos szélsőbalosok (Munkáspárt), vannak egyebek is (pl. Mebal, 4K). Ezek közül a legsikeresebb az LMP, de ez a párt valójában sem eszmei irányának köszönheti népszerűségét, hanem annak a szimpla ténynek, hogy valamiféle alternatívát kínál azoknak, akik nem akarnak se Fideszt, se ballibeket, se Jobbikot.

De én most egy harmadik csoportról szeretnék írni: ezek azok az emberek, akik félúton vannak a ballib és a baloldal között. Azaz már felismerték a liberalizmus tarthatatlanságát, de mégse hajlandók még lemondani róla, valamiféle újabb ötvözetet keresnek a két eszmerendszer kombinálására.

Ezeket az embereket én a következő csoportokba osztom én személyesen:

• kamuzók,
• hivatásosak,
• reform-ballibek,
• rögeszmés antifasiszták,
• ingadozók.

A kamuzók csoportja azokból áll, akik szimpla politikai megbízást töltenek be, azaz nyomniuk kell továbbra is azt a téveszmét, hogy a ballibaizmus bukása ellenére mégis a liberalizmus az igazi baloldal.

Ezekhez hasonlóak a hivatasásosak - azok, akik pénzügyi okokból mondják azt, amit mondanak: hiszen eltűnne a sok pénz, ha nyíltan antiliberális álláspontra állnának. Aztán vége lenne az arany „civil” életnek, melyben Soros, a Norvégiai Köztársaság követsége, vagy más hasonszőrű felforgató szervezet pénzén lehet dőzsölni.

Sajnos Magyarországon a civil szó az idegen pénzen élő, idegen megbízást teljesítő emberek szinonímája lett. Pedig ezek álcivilek. Az igazi civil dolgozik, majd szabadidejében civilkedik, leszámítva persze a szerencsés módon vagyonos embereket. De az nem civil, aki abból él, hogy ő civil. Ez ilyenkor egy munka: ezen az alapon nevezhetnénk a BKV-sofőrt is civil hobbivezetőnek, vicces lenne, nem? A BKV buszvezetője pénzért teljesíti a BKV utasításait – ugyanígy a Soros-támogatott pénzért teljesíti Soros utasításait – különbség nincs.

Vannak aztán a reform-ballibek. Ők a liberalizmusból átemelnek egyes értékeket – pl. feminizmus, homoszexualizmus, stb. – és komolyan hiszik, hogy ezek a valamiféle modern baloldal legfontosabb elemei. A liberalizmust elutasítják, de annak legvadabb szövegeit megtartják, sőt azokkal „egészítik ki” a balos eszmevilágot.

A rögeszmés antifasiszták azok, akik mindent valamiféle torz fasizmus-elméleten keresztül igyekeznek magyarázni. Számukra fasiszta az, aki védi a hagyományos emberi értékeket, ezért ez a csoport valamiféle antifasiszta frontot hallucinál, melyben liberálisok, ballibek, balosok, szélsőbalosok együtt menetelnek a „fasiszta diktatúra” ellen.

Az ingadozók csoportjával semmi gond természetesen, ők szellemi fejlődésük egyik szakaszán állnak. Akkor sincs gond velük, ha történetesen tévednek.

Most, hogy immár kiderült ki az esélyes a 2016-os amerikai elnökválasztás megnyerésére, érdemes nagyon röviden átnézni az 5 darab esélyest.

A demokrata oldalon a két esélyes Bernie Sanders és Hillary Clinton.

Itt nyilvánvalóan Hillary Clinton, a volt amerikai elnök felesége az amerikai elit embere. Ultraliberális belpolitika, a nagytőke érdekeinek védelme, mindez kombinálva agresszív külpolitikával. Tipikus liberális jobboldali. Ha magyar lenne, ballibnek lehetne őt nevezni.

Az ellenfele Bernie Sanders, zsidó származású. Hagyományosan liberális a belpolitikai kérdésekben, viszont nagytőkellenes. A külpolitikában pedig ellenzi a jelenlegi statusquót, nem támogatja Amerika aktív részvételét a nemzetközi ügyekben, kifejezetten háborúellenes. Tipikus liberális baloldali. Ha magyar lenne, LMP-s lenne nagyjából.

Republikánus oldalon mára 3 jelölt maradt reális eséllyel: Donald Trump, Marco Rubio, s Ted Cruz.

Az amerikai elit embere itt Marco Rubio, kubai származású politikus. Belpolitikailag egyértelműen konzervatív, azaz ellenzi a modern, kitalált liberális szabadságjogokat (egynemű “házasság”, abortusz, stb.), viszont mindezt kombinálja a nagytőke érdekeinek teljes támogatásával. Külpolitikailag fokozozottan agresszív, Obamát is azért támadja, hogy az túl passzív, Rubio szerint Amerika szerepe a világ csendőre, s ez így is van jól, Obama hibáját abban látja, hogy túl keveset csendőrködött. Tipikus konzervatív jobboldali. Magyar megfelelője egy keresztény hívő ballib lehetne, aki egyetért mindenben a ballib alapelvekkel, egyes szociális kérdéseket leszámítva. Mondjuk ilyenek voltak a 90-es években az SZDSZ színeiben politizáló egyes hitgyülis politikusok, most Hack Péter ugrik be hirtelen.

Az elit számára itt a kisebbik rossz Ted Cruz, félig kubai származású politikus. Belpolitikailag radikálisabban antiliberális, mint Rubio, a nagytőke érdekei iránt ugyanúgy teljes mértékben elkötelezett. A külpolitikában viszont érezhetően mérsékeltebb Rubiónál. Tipikus konzervatív jobboldali. Magyar megfelelőt illetően ugyanaz mondható el, mint Rubiónál.

A fő ellenjelölt Donald Trump. Belpolitikailag nehezen meghatározható: szociális kérdésekben hajlik a konzervatív opció felé, de kifejezetten mérsékelt. Gazdaságpolitikailag klasszikus liberális. Összességében inkább baloldali azonban. Külpolitikailag mérsékeltebb a másik 2 republikánus jelöltnél. Nehezen kategorizálható: talán leginkább konzervatív baloldalinak nevezhető. Magyar megfelelője nehezen található, talán Orbánhoz nevezhető a leginkább hasonlónak.

Ki jó nekünk és ki rossz nekünk (nem-amerikaiaknak, elsősorban kelet-európaiaknak)?

Jó jelölt igazából nincs. Az egyértelműen rosszak Hillary Clinton és Marco Rubio. A másik három a kisebbik rossz kategóriája egyértelműen. Mivel szinte biztos, hogy az amerikai háttérhatalom meg fogja akadályozni Bernie Sanders és Donald Trump elnökségét, gyakorlatilag és reálisan nézve kénytelenek leszünk Ted Cruznak drukkolni.

Ha lesz háború, most lesz.

Szíriában a helyzet elindult a végső stádiumba.

A szír kormány hadereje az iráni és az orosz segítségnek köszönhetően nyerésre áll. 

A térképen jelöltem a jelenlegi körülbelüli helyzetet:

• zöld – szír kormány,
• sárga – kurd erők,
• piros – Iszlám Állam,
• kék – nyugatbarát terroristák.

A piros szín nagysága megtévesztő, mivel az elfoglalt területek zöme lakatlan. Szíriában a lakosság zöme az ország nyugati felében és északon van.

Az, aki az egész háborút elindította most azon gondolkozik, tegyen-e úgy, mint Líbiában, vagy hagyni veszni szövetségeseit. Líbiában is ez történt: a kormányerőknek még kb. 1-2 hetük volt hátra a terroristák legyőzéséhez, amikor a nyugat beavatkozott a terroristák oldalán, ily módon meggátolva a kormányzati erők biztos győzelmét.

Nehéz megmondani, a liberális agytröszt miben sántikál: hagyja veszni Szíriát vagy mindenáron küzdeni fog érte. Ha ez utóbbi lesz, sietniük kell, ugyanis időközben a kormányerők gyakorlatilag szövetségben a kurd erőkkel folyamatosan növelik területüket, valószínűleg még 2 hét és Aleppo kormánykézre kerül (ezen a hétenelvágták a szír kormányerők Aleppo közvetlen összeköttetését Törökországgal). Aleppo Szíria legnagyobb városa (nagyobb a fővárosnál tehát) és a nyugatpárti terroristák általi elvesztése a háború végét jelentené. Utána már csak egyes terrorista gócpontok egyenként való levadászása maradna.

Ami biztos: Irakhoz hasonlóan Szíriában is kurd autonóm terület lesz, gyakorlatilag független államként. Most már a szír kormány akkor se lesz képes ezt visszavonni, ha akarná ezt.

A fő vesztes nem is a nyugat, hanem Törökország. Törökország be fog avatkozni ebbe, mert nem hagyhatja az eseményeket így. A kérdés csak az, hogy a nyugat ebben támogatni fogja-e a törököket. Ha igen, annak komoly következményei lehetnek, azatomháború sem kizárt.

Törökország meg fogja próbálni kiprovokálni, hogy az orosz haderő török területet támadjon, majd erre hivatkozva fogja kérni a NATO segítségét.

Ami biztos: Görögország meg fogja tagadni a NATO-alapszerződésben előírt kötelezettségeit, s nem fog segíteni Törökországnak. A görög semlegesség gyakorlatilag az Oroszországgal való szövetséget jelenti majd. Nem kizárható, hogy más országok is a görög modell alapján fognak lépni: Csehország, Szlovákia, Magyarország. Románia és Bulgária pedig meg fogja próbálni a végtelenségig elhúzni a döntést.

A világháború megelőzésében a legfontosabb szerepe a kelet-európai NATO-tagoknak lesz. Ha ugyanis ezek együtt kinyilvánítják semlegességüket, nem valószínű, hogy Obama jelképes segítségnél többet nyújt a törököknek.

A következő napokban és hetekben sok minden fog eldőlni, ez biztos. Vagy ez lesz a nemzetközi liberalizmus Sztálingrádja, vagy nagyon sokan meg fogunk halni az atomgombák árnyékában.

Egy ismerősöm kényszeres sznob.

Nemrég arról értékezett a Facebook-on, hogy Joan Miró spanyol-katalán festőművész nevét hogyan ejtheti a sok buta primitív ember “zsoán miró” alakban, mikor köztudomású, hogy spanyolul a j ejtése h, azaz a helyes ejtés “hoán miró”.

Hagytam a témát, hagy csatlakozzanak sokan, más sznobok is, szintén szörnyülködve, hogy miféle emberek az ilyenek, akik franciául ejtenek ki spanyol neveket.

Aztán leírtam mi is a helyzet. A Joan Miró név nem spanyolul van, hanem katalánul, s a helyes ejtése bizony NEM “hoán miró”, hanem sokkal inkább “zsoán miró” vagy “zsuán miró”, azaz éppen a kritizált “primitíveknek” van igazuk. Hozzátettem: a festőművész használta a nevét spanyol változatban is, ott a neve Juán Miró, s ennek ejtése már valóban “huán miró”, de ez sem “hoán miró”.

A legviccesebb: az ismerős annyira megsértődött, hogy törölt is ismerősei közül.

A napokban jelent meg egy Facebook-csoportban ismét a 9 érdekesség a Magyar Nyelvről című ökörség. A Facebook-csoport aztán törölte a bejegyzést, miután azt többen megcáfolták (köztük én is), így rákerestem az eredetire.

A történeti jellegű 1., 2. és 6. ponttal nem foglalkoznék, mert nem tudom igaz-e vagy sem. (Hozzáteszem: erősen sejtem, hogy ökörségek szintén.) De lássuk a többit!

A 3. és a 4. pont tulajdonképpen ugyanarról szó.

3. Tudtad-e, hogy a Sorbonne egyetem nyelvészei, akik összehasonlításokat végeztek számítógépek segítségével, a nyelvek ősiségének vizsgálata kapcsán, hogy mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az ős-etimonokból, alapszavakból, a következő eredményre jutottak: a mai angol nyelv 4 % etimont, a latin 5 %, a héber 5 %,
a csendes-óciáni nyelvek 7 %, az indiai mundakhol 9 %, a tibeti szanszkrit 12 %, az őstörök, türkmén 26 %, a mai magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz!”
4. Tudtad-e, hogy ma tudományos kutatásokat végeznek az ősnyelv kérdésében?
Mi magyarok már 200 éve foglalkozunk ezzel, olyan kutatók, nyelvészek, történészek mint az 1812-ben elhunyt Keresztesi Józseftől, Horváth Istvánon, Kőrösi Csoma Sándoron, Táncsics Mihályon, Varga Zsigmondon keresztül az 1973-ban elhunyt Pass Lászlóig. Ma Baráth Tibor is “A magyar népek őstörténete” című munkájában, vagy Kemény Ferenc nyelvész (Oslo), aki negyven nyelvet ért és tizenötöt beszél, az állítja, hogy a legősibb eurázsiai nyelv a magyar.

Természetesen ez butaság. Eleve mi az ősetimon és mitől ősi vagy nem ősi egy nyelv? Smi az, hogy ősnyelv? Szóval ez a két pont abszurd szómágia, tartalom nélkül. Kb. mintha azt állítanám: a sárgarépa a legszebb növény, mert ő tartalmazza a legtöbb szépségetimont. Van ennek bármi értelme? Na, ugyanígy nincs a 2 fenti pontnak.

5. Tudtad-e, hogy magyar családnevek, földrajzi nevek ezerszám fordulnak elő a világ különböző helyein? A Hawaii szigeteken élő Dr. Vámos-Tóth Bátornak és munkatársai gyűjtésének köszönhetően az azonosított magyar szavak gyűjteménye egy új tudományágat képvisel, amelyet TAMANA névvel jelölnek. Eszerint mintegy hatezer eredeti magyar név és névszerkezet fordul elő szerte az egész világon. Csak egy példa: “Magyar családnevünk, helységnév Indiában, egy dombvonulat elnevezése Irakban és Libanonban, továbbá hét földrajzi helyet jelöl Máltán,, települést Tuniszban, Burkina Fasoban, a Fülöp szigeteken, egy város neve Indiában, településnév a Kaukázusban és az udmurtoknál, ezen utóbbiaknál éppenséggel az “Almás”, “Káldi”, “Kocsis”, és “Vajas” települések szomszédságában.” Való tény, hogy bizonyos szavak azonos módon előfordulnak különböző nyelvekben, de itt nem erről van szó csupán, hanem a feltűnően nagy számú előfordulásban.

A Tamana-módszerrel egy nagy gond van: segítségével ugyanaz a világ BÁRMELY nyelvére vonatkozóan is igazolható. Azaz ez is “ősostobaság”.

7. Tudtad-e, hogy a magyar nyelv tömörítő hatása szinte egyedülálló? Hogy hihetetlenül gazdag, képalkotó képessége van szavainknak, hogy “tárgyas ragozásával, harminchat mozzanatos, negyvenhat gyakorító, sok-sok kezdő, műveltető, ható igékkel, főleg pedig igekötőink előre és hátravetésivel, amivel a cselekvés és az idő boszorkányos árnyalatait és mozzanatait jelölhetjük. Ilyen bravúrra a világ egyetlen más nyelve nem képes!

Példa a “néz” ige módozataira: néz, nézeget, nézelődik, nézőben, nézve, nézvést, nézetlen, nézhetetlen, néztében, nézetében, stb.

A gond az, hogy ez igaz, de nem azért, amiért a szerző gondolja. Az egyes nyelvek típusától függ ez. A nyelvtipológia a nyelveket 4 csoportba osztja:

• elszigetelő nyelvek,
• hajlító nyelvek,
• ragozó nyelvek,
• poliszintetikus nyelvek.

Minél lejjebb van egy nyelv a fenti listán, annál “tömörítőbb”. Mivel a magyar ragozó típusú nyelv, így nyilván tömörítöbb az első két típusnál, de kevésbé tömörítő a 4. típusnál. S persze a magyaron kívül még egy rakás nyelv szintén ragozó típusú: japán, koreai, baszk, az összes altáji nyelv, s a legtöbb uráli nyelv, stb.

Ami pedig a kifejezőséget illeti: az összes emberi nyelv maximálisan kifejező.

8. Tudtad-e, hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ: a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű?

Ez talán a legviccesebb pont, ugyanis egyszerűen NEM igaz. Lássuk melyek a legnagyobb nyugati nyelvek: spanyol, angol, portugál, német, francia, olasz. Ez az összes nyugat-európai nyelv, melynek legalább 50 millió beszélője van.

Most pedig nézzük meg melyben hány magánhangzó van!

Spanyol:

• 19 magánhangzó (5 egyeshangzó + 14 kettőshangzó).

Angol:

• a brit angolban 20 magánhangzó van (12 egyeshangzó + 8 kettőshangzó),
• az amerikai angolban kevesebb, 14 magánhangzó van (9 egyeshangzó + 5 kettőshangzó).

Portugál:

• európai portugál: 31 magánhangzó (14 egyeshangzó + 17 kettőshangzó),
• brazíliai portugál: 34 magánhangzó (11 egyeshangzó + 23 kettőshangzó).

Német:

• 18 magánhangzó (15 egyeshangzó + 3 kettőshangzó).

Francia:

• 25 magánhangzó (17 egyeshangzó + 8 kettőshangzó).

Olasz:

• 7 magánhangzó (7 egyeshangzó + 0 kettőshangzó).

Következtetés: a magyar a maga 14 magánhangzójával (14 egyeshangzó + 0 kettőshangzó) csak az olaszhoz képest rendelkezik több magánhangzóval a “nagy nyugati nyelvek” között.

9. Tudtad-e, hogy a nyelvek összehasonlításában mint a legdallamosabb az első helyen álló olasz és a második helyen álló görög után a magyar következik? Ezt nem kisebb nyelvtudós, mint Giuseppe Mezzofanti bíboros állította (1774-1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt. Ő maga mondotta, Ludwig August Frankl költőnek: “Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…”

Nos, a magyar kifejezetten NEM dallamos. Ennek fő oka a rögzített hangsúly. Ezen kívül: a dallamosság hasonlóan szubjektív valami, mint a szépség.

A talán legérdekesebb statisztika az egyes országok vásárlóerőn számított egy főre jutó GDP-jének változása.

Utána néztem ezeknek az adatoknak az európai volt kommunista országok esetében. Az adatok a XIX. sz. utolsó évétől a XX. sz. utolsó évéig terjednek, 25 évenként. Az adatok az éppen létező világátlag GDP-hez képest számított országadatokat mutatják.

Összehasonlításnak itt van pár nyugat-európai országa adata is.

A felső táblázat:

• piros – a legrosszabb év,
• zöld – a legjobb év.

Az alsó táblázat:

• piros – csökkenés,
• narancssárga – stagnálás,
• zöld – növekedés.

Az egyes mai országok mai területére átszámítottak az adatok.

Érdekes összefüggések:

• az egyedüli Romániát leszámítva mindegyik keleti állam csúcsideje 1975,
• 1975 és 2000 között a visszaesés mindegyik országban legalább 20 %-os, de Bulgáriában és Romániában 40 % feletti.

Érdemes ezt összehasonlítani a nyugati országok adataival. Van ezek után még bárkinek kérdése, hogy létezik-e a nyugati pénszivattyú, melyet a kelet-európai pénzeket átteszi nyugatra?

Miután a Népszabadság megszüntette eddigi blog-rovatát, vicces lett a helyzet.

Az eddigi helyzet:

• mindenkinek az írása szabadon megjelent,
• korlátozás esetében is csak az adott cikk törlődött a főldalról,
• súlyos esetben egy adott blogger teljesen kitiltásra került a főoldalról, de még ez esetben is írhatott.

A mostani helyzet:

• csak előzetesen meghívott bloggerek írhatnak, ezek egy része eleve Népszabadság alkalmazottja, más rész fizetett bérblogger (FSP).

Megvalósult a ballib álom, a szabadság teljes: mindenkinek szabad azt csinálnia, amit szabad.

Sokan, sokszor kérdezik mi okból nevezem Norvégiát köztársaságnak, mikor az az enciklopédiák szerint monarchia.

Nos, most elmagyarázom.

Lássuk mi értelme lehet egy monarchiának.

Monarchiából alapvetően 3 FŐtípus lehet: hagyományos, alkotmányos, parlamentáris.

Mi egy hagyományos monarchia célja? Az ország vezetése, az ország vezetése ez esetben teljesen a monarcha dolga.

Mi egy alkotmányos monarchia célja? Az ország vezetése együtt a néppel, az ország vezetése ez esetben meg van osztva a monarcha és a nép között.

Mi egy parlamentáris monarchia célja? A hagyományok védelme uralkodás nélkül, az ország vezetése ez esetben teljesen át van hárítva a népre.

(Most ne jöjjön senki a rendi és az abszolút monarchiával, ez a kettő besorolható a fenti főtípusok alá.)

Ha egyik sincs, akkor az egy álmonarchia. Ha befesti magát feketére egy fehér ember, néger lesz belőle? Ugye nem? Pontosan ugyanígy nem lesz monarchia az a köztársaság, melynek örökletes államfője van, ha az nem tölti be szerepét. Ugyanis nem az örökletesség a monarcha fő vonása, sőt vannak választási monarchiák is.

Mert abban egyet lehet érteni, hogy az nem tipikus monarcha szerep, hogy az államfő idétlenkedik a bulvármédiákban - erre ott vannak a celebek, felesleges állami pénzből fizetni erre még egy embert vagy egy egész parazita családot.

Miféle monarchia az pl., ahol az uralkodó szentesíti az egyneműek házasságát, pedofíliát, más perverz dolgokat?

Ugyanez ez a helyzet, mint egy olyan demokrácia, melyben nincsenek szabad választások. Miféle demokrácia ez. Demokrácia csak azon az alapon, hogy annak nevezi magát?

Tehát az európai látszólagos monarchiák zöme köztársaság, csupán 2 kivétel van (a Vatikánt nem számítva): Liechtenstein és Monaco.

Ezen feketére mázolt fehérség egyik jó példája pedig Norvégia, a Norvégiai Köztársaság.

Az eredeti fasizmus népi, antikapitalista mozgalomnak indult.

Az olasz változat alapvetően konzervatív volt: a kapitalizmus előtti állapotokat akarta visszahozni. A német változat viszont forradalmi volt: új társadalmat akart építeni.

Hogyan engedték meg a kor hatalmasai ezen eszmék hatalomra jutását? Úgy, hogy kompromisszumot kötöttek ezekkel az eszmékkel.

Németországban a német nagytőke hathatós támogatása nélkül sosem jutott volna hatalomra Hitler. Mit adott Hitler cserébe? Beszüntette az ipari nagytőke elleni harcot, sőt teljesen megbékelt vele, a célpont kizárólag a pénzügyi tőke lett. A nagytőke számára pedig Hitler volt a kisebbik rossz  a kor másik népszerű eszméjéhez, a kommunizmushoz képest,

Közismert, hogy a Hitler hatalomra jutása előtti utolsó szabad német választásokon a náci párt nem tudta megszerezni a többséget, csak a mandátumok egyharmadát – pontosabban 34 %-át – szerezték meg. A nácik fő ellenfelei közül a szocdemek 21 %-ot, a kommunisták 17 %-ot, a kereszténydemokraták pedig 12 %-ot szereztek.

Hitler azért kellett a háttérhatalom képviselőinek, hogy biztosítsa a továbbiakban is hatalmukat. Nem volt a kedvencük, de mivel más nem volt – a hagyományos liberális szervezetek csődöt mondtak – csak ő maradt. Így hát hatalomra segítették.

S Hitler végezte a feladatát: sosem nyúlt a német nagytőkéhez, csak a zsidó tőke kisajátítása volt megengedve neki.

A  túl nagyra nőtt és túl erős Németország legyőzéséhez szükség lett aztán a Szovjetúnió szövetségére. A szövetség pont addig tartott, amíg elengedhetetlen volt: Hitler legyőzéséhez.

Ma már minderre nincs szükség. Nem kellenek se demagóg jelszavak, se fáklyás felvonulások, se horogkeresztek. Bele lett nevelve az emberekbe, hogy az a jó, ha a világ vagyonának 80 %-át 300 ember birtokolja, pedig ilyen valószínűleg utoljára a tatárjárás idejében lehetett.

A liberálfasizmus letisztultabb eszme, önelegendő…

Az agyonpolitizált Kelet-Európában még a nyelvészet és a politika is néha összenő. Szerencsére kezd az utóbbi időben már szétválni, ami pozitívum: hiszen abszurdum tudományos kérdéseknek ideológiai és politikai színt adni.

A kérdés bolgár vetületét akarom bemutatni, de előtte röviden a magyar vonatkozásról.

Magyarországon a két korábban erősen átpolitizált – szerencsére már csökkent mértéke – nyelvészeti kérdés a nyelveredet és a nyelvhelyesség.

Ami a nyelveredetet illeti, az alapállás, hogy aki szerint a magyar finnugor (uráli) nyelv, az habsburgista, idegenszívű, német ügynök, cionista, kommunista, liberális, míg aki nemzeti érzelmű, az elutasítja a finnugor elméletet, s helyette mondjuk a magyart altáji, hun, sumér, stb. nyelvnek mondja, a legnemzetibb irányzat szerint pedig a magyar egyenesen az emberiség „ősnyelve”.

Szerencsére ma már vannak jobbikos finnugristák és sumerista ballibek is, így a kérdés kezd depolitizálódni.

A másik a nyelvhelyesség kérdése. Aki deskripcionista (azaz azt vallja, a nyelvészet feladata a nyelv leírása, s nem az, hogy mi a helyes nyelvhasználat) az nemzetellenes nyelvrontónak számított, míg aki preskripcionista (azaz azt vallja, a nyelvészet egyik feladata annak megmondása mi a helyes és hibás nyelvhasználat), az nemzethű ember.

Ma már ez is eléggé depolitizált kérdés. A radikális preskripcionista nyelvész ritka, bár a magyar átlagember manapság is – politikafüggetlenül – erősen ezen irányzatot támogatja.

Bulgáriában két hagyományosan politizált nyelvészeti kérdés volt.

Az egyik ugyanaz, mint Magyarországon: a nyelv eredete. Bár szabad szemmel is látható, hogy a bolgár nyelv szláv nyelv, vannak egyes túlfűtött hazafiak, akik ezt tagadják. E csoport két csoportra osztható. Az egyik szerint a bolgár nem szláv nyelv, a hasonlóságok onnan erednek, hogy a szlávok a bolgárból vettek át elemeket. A másik csoport kifogása csupán a “szláv” szó, azaz elfogadja a szláv nyelvek rokonságát, de szerint azokat “bolgár nyelvek” néven kellene nevezni. Népszerű tévhit e csoportban, hogy az ősbolgárok nyelve kölcsönösen érthető volt a szláv nyelvekkel.

De a másik kérdés az érdekesebb magyar szemmel, mert ez ismeretlen Magyarországon. A kérdés az: hány mássalhangzó fonéma van a bolgárban. Nagyon vicces, de tény: egy fonetikai kérdés lett politikai.

A kommunista időszakban a hatalom igyekezett a bolgárt az orosz közeli rokonának beállítani. Hozzáteszem: a bolgár és az orosz ténylegesen közeli rokonok (ugyanaz a nyelvcsalád, s a nyelvcsaládnak ugyanaz az ága), a hasonlóság kb. mint az olasz és spanyol, vagy a német és a svéd között, de ez “kevésnek” tűnt a hatalomnak. S sikerült megtalálni azt a területet, ahol közelíteni lehet a két nyelvet: a hangtant.

A lényeg: azt állítani, hogy a bolgár mássalhangzók rendszere azonos az oroszéval.

A szláv nyelvek egy bizonyos kérdésben két részre oszthatók: ez a kemény-lágymássalhangzó fonémák megléte.

Az orosz esetében közismert, hogy vannak kemény és lágy mássalhangzók. Bár azátlag magyar csak a d-gy, n-ny és t-ty párt hallja meg (mivel ezek a magyarban is megvannak) az oroszban van összesen 12 ilyen pár, a fenti hármon kívül még a б /b/, ф /f/, л /l/, м /m/, п /p/, р /r/, с /s/, в /v/, з /z/ esetében is: ezek ugyanúgy különböznek egymástól, mint a magyar d és gy – azaz az oroszban ezek önálló fonémák. Az orosz ц /t͡/s, г /g/, х /x/, к /k/, ш /ʂ/, ж /ʐ/ csak kemény, nincs lágy fonémapárjuk, a ч /t͡ɕ/ és й /j/ pedig csak lágy, nincs kemény párjuk.

A többi keleti-szláv nyelvben a helyzet hasonló az oroszhoz.

Az ukránban a magyarban is meglévő d-gy, n-ny, t-ty párok mellett megvan az oroszban meglévő további 9 párból a  л /l/,  р /r/,  с /s/, з /z/ esetében még a kemény-lágy pár, továbbá az oroszból hiányzó ц /t͡s/ és дз /d͡z/ esetében is a kemény-lágy pár.

Az ukrán б /b/, ч /t͡ʃ/, дж /d͡ʒ/, ф /f/, ґ /g/,  г /ɦ/, х /x/, к /k/, м /m/, п /p/, ш /ʃ/, в /w/, ж /ʒ/ csak kemény, nincs lágy fonémapárjuk. A й /j/ pedig csak lágy, nincs kemény párja.

A belarusz esetében megvan az orosz 12 kemény-lágy pár közül mindegyik, az р /r/ kivétel, mely csak kemény. Továbbá a belaruszban van még 4 kemény-lágy pár: ц /t͡s/, дз /d͡z/, г /ɣ/, х /x/, к /k/. Mindig kemény a  ч /t͡ʃ/, дж /d͡ʒ/, ш /ʃ/, ж /ʒ/.

A ruszin esetében csak 4 kemény-lágy pár van: a magyarban is meglévő d-gy, n-ny, t-ty mellett még az л /l/ esetében.

Itt érdemes is áttérni a nyugati-szláv nyelvekre. A szlovák esetében a helyzet ugyanaz, mint a ruszinnál, ezek szlovák írással a következők: d-ď, l-ľ, n-ň, t-ť.

A cseh helyzet szinte azonos a szlovákkal, csak az l esetében hiányzik kemény-lágy pár, Azaz e tekintetben a cseh helyzet teljesen azonos a magyarral.

A lengyel esetében fonéma szinten 5 kemény-lágy pár létezik: cs (lengyelül cz és ć), dzs (lengyelül: dż és dź), n/ny (lengyelül n és ń), s (lengyelül: sz és ś), zs (lengyelül: ż és ź).

A teljesség kedvéért a két kis szorb nyelv is legyen itt.

Az alsószorb kemény-lágy párjai: b, m, n/ń, p, r, š/ś, w [w], ž/ź. A felsőszorb esetében pedig: b, c, m, n/ń, p, r, [w], z.

Áttérve a délszláv nyelvekhez, látható, hogy ott a legkevesebb a kemény-lágy pár.

A szlovénben nincs egy se!

A BSZHM-nyelvben 4 párt találunk: az cs, a dzs, az l, s az n/ny esetében. Ezek írása BSZHM-nyelvben: latinbetűsen č-ć, dž-đ, l-lj, n-nj, cirillbetűsen pedig ugyanez: ч-ћ, џ-ђ, л-љ, н-њ.

А bolgár esetében történt: orosz hatásra az orosz hangrendszer átvétele, bár a bolgárban a mássalhangzók rendszere egészen más. Valójában a modern bolgár nyelvben egyáltalán nincsenek fonéma szinten kemény-lágy párok. Allófonként természetesen létezik lágyított ejtés, azonban ez is erősen nyelvjárásfüggő. Egyes dél-nyugati nyelvjárásokban erősebb a d, l, n és t lágysága hátsó magánhangzók előtt, ugyanez megfigyelhető az összes kelet-bolgár nyelvjárásban is minden bolgár magánhangzó esetében, a ч, дз, дж, х, ш, ж hangokat kivéve, míg a й eleve csak lágy lehet (neki az “oroszos” értelmezésben sincs párja).

El lehet mondani: ellentétben az orosszal a bolgárban ott ahol az oroszban lágy mássalhangzó volt valójában két mássalhangzó van, a második egy j. Fonéma szinten egyszerűen nem léteznek kemény-lágy párok a bolgárban!

A szakértők egyik betegsége, hogy szeretik a dolgokat túlbonyolítani. Az ok: így látható, hogy ők mekkora szakértők.

Nekem a célom ellenkező: minden szakmai témájú írásomnál (legyen az nyelvészet, történelem, politikai földrajz, nemzetközi jog, ezek  a kedvenc területeim) igyekszem a lehető legegyszerűbben elmagyarázni a dolgokat.

Itt most a nyelvészet egyik területét,  a hangtant, pontosabban annak alapjait mutatom be a lehető legegyszerűbb módon.

A hangtan alapja a beszédhang. A beszédhang minden olyan önálló hangegység, melynek van nyelvi szerepe.

Fonetika és fonológia. Leegyszerűsítve: a fonetika a hangok fizikai jellegzetességével foglalkozik, míg a fonológia  a hangok nyelvi szerepével. A fonetika magukkal a hangokkal foglalkozik azok fizikai mivoltában. a fonológia pedig a fonémákkal és az allofónokkal.

A fonéma: olyan hang vagy hangok összesége, mely jelentésmegkülönböztető szerepet játszik. Az, hogy mi egy fonéma ez nyelvenként változik. Egy egyszerű példa erre: az angol nyelvben a man és a men szóban lévő magánhagzó két önálló fonéma, míg a magyarban (legalábbis a magyar irodalmi nyelben) ez egy fonéma – pontosan ez is az oka annak, hogy egy angolul tanuló magyar számára nagy nehézséget okoz a két hang hibátlan megkülönböztetése.

Általaban az idegen akcentus egyik oka éppe ez: az y nyelvet tanuló x anyanyelvű ember saját x nyelvi beidegzedőseidet használja y nyelvben is, azaz:

• más a fonéma-képzete (lásd a már említett példát),
• egyes y nyelvi hangok hiányoznak az x nyelvből, így azokat a tanuló azok legközelebbi x nyelvi megfelelőivel helyettesíti (példa: az angol open szó második magángangzója a magyarban nem létezik, így a legtöbb magyar helyette magyar e-t vagy ö-t mond).

A allofón pedig olyan hang, mely jelentésmegkülönböztető szerepet nem játszik, s az adott nyelvben egy adott fonéma konkrét megjelenési alakja:

• kötelező allofón: a hangkörnyezet alapján kötelezően realizálódik,
• opcionális allofón: ejtése szabad választás függvénye.

Példa a magyarból mindkettőre:

• az l normál esetben alveoláris (majd később leírom ez mit jelent), de gy, ny és ty előtt palatális lesz (azaz úgy ejtődik, mint ahogy az ly-t ejtették annak a j-vel való azonosulása előtt) – de egy magyar ezt észre se veszi, a változás automatikus, a magyar beszélő számára ez ugyanaz  afonéma, míg mondjuk egy szlovák számára ez két önálló fonéma.
• a magyar irodalmi nyelvben nem létezik “rövid á” hang, viszont a magyarok egy része ejti ezt egyes szavakban, pl. a halló és a Svájc szó első magánhangzójaként, de ettől függetlenül ezt nem mindenki mondja így, s semmiképpen sincs ilyen önálló fonéma a magyarban.

A beszédhangok két fő kategóriája: obsztruensek és szonoránsok:

• obsztruensek – a hang a légáram akadályozásával képződik.
• szonoránsok – a hang folyamatos légáram áramlással képződik

Az obsztruensek csakis mássalhangzók lehetnek, míg a szonoránsok lehetnek magánhangzók és mássalhangzók is.

Az, hogy mi a magánhangzó és mi a mássalhangzó minden magyar számára pofonegyszerű kérdés, hiszen a fogalmak magyar neve eleve választ ad a kérdésre:

• a magánhangzó az, ami önállóan (“magán”) is tud szótagot alkotni,
• a mássalhangzó meg az, ami csak más hanggal (“mással”) együtt tud csak szótagot alkotni.

A mássalhangzók a légáram típusa szerint lehetnek:

• tüdővel képzett mássalhangzók – a tüdőből kiáramló levegő mozgása által képződik a hang,
• felső hangszallagrés (glottális ejektív) hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő nélkül,
• alsó hangszallagrés (glottális implozív) hangok –  a légáram a hangszalagrész lefelé való mozgatásából ered, a tüdő nélkül,
• alsó nyelvhangok (csettintőhangok) –  a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, a tüdő nélkül,
• tüdő-ejektív hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő részvételével,
• tüdő-csettintő hangok – a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, részvételével.

A magyarban csakis tüdővel képzett mássalhangzók léteznek, s ez így van szinte minden európai nyelvben, ilyen hangok Európában csak egyes kaukázusi nyelvekben fordulnak elő.

Ami a csettintőhangokat illeti, azokat a legtöbb magyar egy dél-afrika vígjátékbólismerheti, ahol a főszereplő egy busmen és busmen nyelven beszél az egész filmben. A busmen nyelv – és sok más dél-afrikai nyelv – arról híres, hogy több csettintő mássalhangzót is használ.

xhosa nyelvi tanulóvideó

A mássalhnagzók felosztása. Két fő szempontot kell figyelembe venni: a képzés módjátés a képzés helyét.

A felosztás a képzés módja szerint:

Obsztruensek:

• réshangok (frikatívák) – az akadály a szájban van és részleges,
• zár-réshangok (affrikáták) – az akadály kezdetben teljes, majd részlegessé válik,
• zárhangok (okkluzívák) – az akadály a szájban van és teljes.

Szonoránsok:

• közelítőhangok (approximánsok) – a hangképző szervek csak megközelítik egymást vagy csak kis erővel érintik egymást,
• orrhangok (nazálisok) – a légáram akadályozva van a szájban, de távozik az orron keresztül,
• oldalhangok (laterálisok) – a légáram a nyelv mentén halad, de a nyelv akadályozza azt,
• pergőhangok (tremulánsok) – a légáram rezegtetésel képződött hangok.

A fenti kategóriák feloszthatók alkategóriákra is, de ezek használata alapszinten nem feltétlenül szükséges. (Talán csak a pergőhangok között tartanám szükségesnek az alkategóriákat a pontosabb megkülönböztetés érdekében. Itt az alkategóriák: “normál” pergőhangok, rés-pergőhangok, flapok, tapok.)

a szürke mezők jelentése: “normál” alkategória

Fontos ismérv a mássalhangzóknál a zönge megléte vagy hiánya, így vannak zöngés és zöngétlen mássalhangzók. Ha a hangszalagok rezegnek, akkor a mássalhnagzó zöngés, ha pedig nem, akkor zömgétlen.

A szonoráns hangok (a magánhangzók is) alapesetben mindig zöngések. Ezen belül a magánhangzók és az orrhangok csakis zöngések lehetnek. A közelítőhangok, az oldalhangok és a pergőhangok többnyire szintén zöngések, de itt előfordulnak zöngetlen hangok is.

Az obsztruens hangok esetében a helyzet fordított: ezek alapesetben zöngétlenek. Viszont itt gyakoriak a zöngés hangok is.

A felosztás a képzés helye szerint (a számok az ábrán):

• bilabiális (ajakhangok) – a képzés az alsó és a felső ajkakkal történik – 1,
• labiodentális (fog-ajakhangok) – a képzés a felső fogsorral és az alsó ajakkal történik – 2,
• dentális (foghangok) – a képzés a felső fogsorral és a nyelvvel történik – 3,
• alveoláris (fogíny-hangok) – a képzés a felső fogínnyel és a nyelvvel történik – 4,
• posztalveo-palatális vagy posztalveoláris (fogíny-szájpadlás hangok) – a képzés a felső fogínnyel és a szájpadlással történik – 5,
• prepalatális (fogmeder-hangok) – a képzés a fogmederrel és a szájpadlással történik – 6,
• palatális (szájpadlás-hangok) – a képzés a szájpadlás tetejével és a nyelvvel történik – 7,
• veláris (hátsó szájpadlás hangok) – a képzés a hátsó szájpadlással és a nyelvvel történik – 8,
• uvuláris (nyelvcsap-hangok) – a képzés a nyevcsappal történik – 9,
• laringeális (gége-hangok) – a képzés a gégével történik – 10.

A fenti kategóriák feloszthatók alkategóriákra is, s ezek használata – ellentétben a képzés módja alkategóriáitól – jellemzően szükséges is, az egyes hangok megfelelő megkülönböztetéséhez. Íme a részletes felosztás:

a szürke mezők jelentése: “normál” alkategória

Íme egy táblázat, mely egyszerre mutatja a képzés módja és a képzés helye szerinti fő kategóriákat:

zöld – előfordul a magyarban, sárga – a magyarban nincs, de más nyelvben előfordul, piros- egyetlen emberi nyelvben sem fordul elő

Szeretnék mindegyik magyarban is létező kategóriára egy-egy példát mondani:

a * jelentése: nem minden magyar beszélő ejti így

Térjünk most át a magángangzókra. Ezeket érdemes két ismérv alapján figyelembe venni:

• száj nyitottsága (6 fokot megkülönböztetve),
• a nyelv helyzete szerint (5 fokot megkülönböztetve).

A táblázatban a függőleges sor az előbbi, a vízszintes sor az utóbbi.

zöld – előfordul a magyarban, sárga – a magyarban nincs, de más nyelvben előfordul

Fontos ismérv a magánhanzóknál az ajakkerekítés megléte vagy hiánya, így vannak ajakkerekítéses és ajakkerekítés nélküli magánhangzók.  A hátsó/mély magánhangzóknál a magas/zárt, közép-magas/közép-zárt, felső-közép és alsó-közép magánhangzók mindig ajakkerítésesek, míg az  elülső/magas magánhangzóknál a felső-közép, alsó-közép, közép-alacsony/közép-nyitott és alacsony/nyitott magánhangzókmindig ajakkerekítés nélküliek, az összes többi lehet mind a kettő.

Szeretnék mindegyik magyarban is létező kategóriára egy-egy példát mondani:

a * jelentése: az irodalmi nyelvben nincs meg, de egyes magyar nyelvjárásokban létezik

Végül egy vicces, de egyébként abszolút tudományos videó: egy kanadai nyelvész a kamaszok által kiadott furcsa hangokat kategorizálta fonetikailag:

Megjegyzés. Jelen cikkben nem az IPA (jelöléseit és) kategóriáit használtam, mivel ezek túl szűkek. Helyette a Luciano Caneperi olasz nyelvész professzor javított verzióját igyekeztem alkalmazni, melyet a prof szerényen ^canIPA néven nevezett el.

Pár kép szokatlan baráti kapcsolatokról:

nyúl és macska

kutya és őz

kutya és madár

kutya és medve

macska és egér

balliba és narancs

Bolgár sajtóvisszhangok Orbán bulgáriai látogatásával kapcsolatban:

“Orbán Viktor megmutatta, milyen egy igazi államférfi, akinek tetteit hazája nemzeti érdekei határozzák meg.”

“Orbán példát adott a kisebb EU-tagállamoknak: nem kötelező Brüsszel csicskásának lenni.”

“Orbán már 2011-ben kirúgta az országból a Nemzetközi Valutaalap vérszívóit.”

“Orbán visszaállította az országa feletti szuverenitást.”

“Orbán megkönnyítette kb, 220 ezer eladósodott magyar sorsát, akiket az ország bankjai rettegésben tartottak.”

“Orbán intézkedéseinek következtében Magyarországon ma a legkisebb a munkanélküliség az ezredforduló óta. Orbán 400 ezer munkahelyet teremtett az utóbbi 5 év alatt.”

“Orbán Viktor Petőfi Sándor XIX. századi magyar költő versének egyik sora szerint cselekszik, mely kimondja “esküszünk, eszküszünk, rabok tovább nem leszünk”.”

“Orbán kijelentette, Bulgáriát fel kell venni a Schengen-övezetbe tagnak, kérdés azonban, hogy a bolgárok tagok akarnak-e lenni egy agonizáló szervezetben,”

“Orbán azt mondta: Bulgária szerepe rendkívül fontos az EU-ba irányuló illegális bevándorlás megállításában.”

“Orbán kijelentette. Brüsszel kettős mércét alkalmaz a keleti tagállamok, köztük Bulgária ellen.”

“Bojko Boriszov miniszterelnök kijelentette: a bolgár-magyar államközi tárgyalásokon kiderült, hogy az egyetlen különbség közte és Orbán között az, hogy a magyar miniszterelnök merészebb. Ez többek között abban is kifejeződik, hogy Magyarország gyorsan, a nyugati ellenkezések ellenére megoldotta a menekültkérdést.”

“Bojko Boriszov megjegyezte: a nyugat ma ugyanazt teszi menekültügyben, amit Orbán már tavaly tett, s amiért Magyarország indokolatlan kritikákat kapott Brüsszel részéről.”

“Orbán Viktor: Bulgária világbajnok a csempészés elleni harcban.”

“Orbánnak egy áldozati tányért ajándékoztam a bolgár kánság korából, ő pedig nekem egy eredeti magyar honvédszablyát az 1848-1849-es szabadságharc idejéből – mondta a bolgár kormányfő.”

“Orbán küzdelmének lényege: a mindenhol Európában hagyományellenes liberalizmus ellen felvenni a harcot.”

“Miután a görög válság szelleme fenyegette az országot, melynek oka a szocialista Gyurcsány volt – aki maga is bevallotta, hogy hazudott reggel, délben és este – a magyarok 2010-ban a parlamenti mandátumok 68 %-át Orbánnak adták, Majd szinte ugyanez megismétlődött 2014-ben.”

“A magyar gazdasági növekedés az egyik legmagasabb az EU-ban.”

“Magyarország helyreállított a történelmi igazságtalanságot: 4 év alatt 600 ezer külföldi magyar kapott állampolgárságot.”

“A magyar kormány egyik fontos prioritása a sport, Az országban szupermodern stadionok épülnek, jelenleg Magyarországon épül a világ legnagyobb vízisport-komplexuma, az ország benyújtotta a 2024-es olimpiára rendezőségi jelentkezését.”

“300 ezer magyar gyermek ingyen étezik jelenleg minden nap az országban, hála a kormány új gyermektámogatási programjának.”

“Reformjaival Orbán természetesen kihívta a brükszeli bürökraták gyűlöletét, ennek ellenére Magyarország sikeresen használja fel az EU-alapokat. Ma már az EU is kénytelen elismerni a magyar csodát.”

“Orbán kimondta: támogatja az EU-t. Azonban – tette hozzá – az EU-tagság kölcsönös érdekeken alapuló szövetség, s nem vazallusi eskü.”

A zöngésségi hasonulás különbségei a bolgár és a magyar nyelvben.

A zöngésségi hasonulás lényege:

• ha zöngétlen mássalhangzó zöngés mássalhangzó előtt áll, a zöngétlen mássalhangzó zöngésedik,
• s fordítva: ha zöngés mássalhangzó zöngétlen mássalhangzó előtt áll, a zöngés mássalhangzó zöngétlenedik.

Az obsztruens hangok alapesetben zöngétlenek, viszont itt gyakoriak a zöngések is, sőt a legtöbb obsztruens mássalhangzó zöngésségi párt alkot. A magyarban a zöngés fonéma párok a következőek (zöngétlen–zöngés): c/dz, cs/dzs, f/v, k/g, p/b, sz/z, t/d, ty/gy, s/zs.

A m, n, ny hang nem obsztruens (hanem szonoráns) és mindig zöngés. Az h, j, l, r szintén szonoráns, közülük az l és az r mindig zöngés, míg a h és a j lehet zöngés és zöngétlen is (erről később még lesz szó).

Az obsztruens hangok esetében szinte minden esetben működik a zöngésségi hasonulás, azaz pl. a köztársaság szó ejtése kösztársaság, mivel a zöngés z-ből zöngétlen sz lesz a zöngétlen t hatására. Ugyanez fordítva: a képzel szó ejtése kébzel, mivel a zöngétlen p-ből zöngés b lesz a zöngés z hatására.

Egyetlen kivétel ez alól a v hang, mely csak zöngétlenedik, de nem zöngésít. Azaz pl. a hétvége szó kiejtése nem lesz *hédvége, mivel a zöngétlen t-ből nem lesz zöngés d a zöngés v hatására. Viszont maga a v zöngétlenedik az őt követő zöngétlen osztruens hatására: pl. a nyelvköny szó ejtése nyelfköny, mivel a zöngés v-ből zöngétlen f lesz a zöngétlen k hatására.

A pontosság kedvéért: a v-nek a magyarban van egy szonoráns ejtése is, azaz az alapból osztruens v [v] lehet szonoráns is [ʋ], ez a magyarban természetesen nem önálló fonéma. Ez a szonoráns és zöngés v azonban kizárólag magánhangzó előtt fordul elő, így természetesen nem vehet részt a zöngésségi hasonulásban.

Valószínű, hogy a v furcsa viselkedése mögött az áll, hogy az ómagyar nyelvben kizárólag szonoráns v hang [ʋ] létezett, az obsztruens v [v] későbbi nyelvfejlődés eredménye. Ennek nyoma megtalálható olyan román szavakban, melyeket a román nyelv a magyarból vett át, azonban még abban a korban, amikor a magyar v csak szonoráns volt, példa erre a román oraș szó, mely a magyar város szó átvitele: látható a románok a szót nem v-vel vették át, hanem o-val, mivel a szonoráns v úgy hallatszik, mintha egy normál (obsztruens) v és egy o között állna.

A szonoráns mássalhangzók közül  a l, m, n, ny és r nem vesz részt egyáltalán a zöngésségi hasonulásban. Ezek a hangok zöngések, de nem zöngésítik az előttük álló zöngétlen hangot, azaz pl. az akna szó kiejtése nem lesz *agna, mivel a zöngétlen k-ból nem lesz zöngés g a zöngés n hatására.Ugyanígy az l, m, n, ny és r marad zöngés minden esetben, az őt követő zöngétlen hang nem hat ki rájuk.

Amit a h-t és a j-t illeti, a helyzet már más.

A magyarban a h lehet zöngés és zöngétlen is, ez két különböző hang, de a magyarban ezek egyetlen fonémát alkotnak. Az alapalak a zöngétlen [h], magánhangzók között azonban a magyar h zöngésedik, ejtése [ɦ]. Mivel ez azonban ez utóbbi csak magánhangzók között fordulhat elő, így természetesen nem vehet részt a zöngésségi hasonulásban. A zöngétlen h viszont részt vesz a zöngésségi hasonulásban: zöngétlenít, pl. a százhúsz szó ejtése szászhúsz, mivel a zöngés z-ből zöngétlen sz lesz a zöngétlen h hatására.

A pontosság kedvéért: a szonoráns h a magyarban szótag végén obsztruenssé válik, ennek két alakja is van: a mély magánhnagzó utáni [x] és a magas magánhangzó utáni [x]. Mindkettő zöngés. Zöngésíteni nem tudnak, hiszen minden magánhangzó után állnak. Zöngétlenedni szintén nem tudnak, nincs a magyarban zöngétlen változatuk.

A j hang esetében hasonló dolgot látunk: az alapalak a szonoráns zöngés j [j], azonban a j-nek van két további változata is: mindkettő obsztruens, a zöngétlen [ç] és a zöngés [ʝ]. A j akkor lesz obsztruens, ha mássalhangzó után áll szó végén.

A zöngésségi hasonulást illetően itt a helyzet még furcsább. A szonoráns j nem vesz részt a zöngésségi hasonulásban! Viszont az obsztruens j aszerint zöngés vagy zöngétlen, hogy az illető álló hang milyen: zöngés után zöngés, zöngétlen után pedig zöngétlen, azaz a hasonulás fordított: előre való irányban hat, szemben az összes eddigi esettel. Ha azonban az osztruens j-t következő hang obsztruens (ez akkor eshet meg természetesen csak, ha két szót együtt ejtünk), de zöngéssége eltér a j hangétól, akkor a j zöngésedik ill. zöngétlenedik, majd tovább zöngésíti ill. zöngétleníti az előtte álló mássalhangzót is!

A bolgár helyzetet a magyarhoz hasonlítva mutatom be.

А bolgár helyzet hasonló, a zöngétlen-zöngés párok: дж/ч, к/г, п/б, с/з, т/д, ф/в, ц/дз, ш/ж. Kevesebb pár van, mivel kevesebb a bolgár obsztruens.

A bolgár szonoránsok – й, л, м, н, р, х – a helyzet hasonló. A л, м, н, р mindig zöngés és nem vesznek részt a zöngésségi hasonulásban. A bolgár л háromféleképpen is realizálódhat, azonban mindegyik változat zöngés.

Hasonlóan a magyarhoz, az obsztruens hangok esetében szinte minden esetben működik a zöngésségi hasonulás, ugyanazzal a kivétellel, a в [v] hanggal, mely csak zöngétlenedik, de nem zöngésít. Viszont kifejezetten bolgár sajátosság, hogy egyes ejtésekben a bolgár в zöngétlenedik a zöngés szonoránsok előtt – ez tilos az irodalmi nyelvben, de egyes beszélők beszédében ez mégis jellemző vonás.

Az ószlávban nem létezett [v] hang, helyette [ʋ] vagy [w] hangot feltételeznek.

Fontos különbség a két nyelv között: a bolgárban a szóvégi zöngés obsztruens mássalhangzó zöngétlenedik (kivéve ha a következő szó zöngés mássalhangzóval kezdődik, s a két szó együtt ejtődik) míg a magyarban a szóvégi zöngés mássalhangzó zöngés marad (kivéve ha a következő szó zöngétlen mássalhangzóval kezdődik, s a két szó együtt ejtődik). A bolgár szóvégi mássalhangzó zöngétlenedése kihat az előtte álló mássalhangzóra is: ha az zöngés, az is zöngétlenedik.

A j hang esetében – ahogy a magyarban - az alapalak a szonoráns zöngés j [j], azonban a j-nek van egy obsztruens zöngés [ʝ] változata is, ha mássalhangzó után áll. De egyik esetben sem vesz részt a j az zöngésedési hasonulásban.

A bolgárban a х [х] hang zöngétlen, de a х és – hasonlóan a magyar h-hoz, bár a két hang nem azonos - részt vesz a zöngésségi hasonulásban: zöngétlenít, viszont kizárólag szó végén zöngésedik, ha a következő szó zöngés obsztruenssel kezdődik, s a két szó együtt ejtődik, ez esetben ejtése [ɣ].

Látható tehát: kevés különbséggel a szabályok e tekintetben azonosak.

PuPu kolléga cikke kiválóan mutatja be a liberális nemzet-koncepció abszurditását.

Vicces dolog a liberális logika: egyszerre két, egymásnak ellentmondó állásponttal támadni a valóságot. Egyrészről azt állítja a nemzet valami kitalált, felesleges, idejétmúlt valami, másrészt viszont azt, hogy a nemzet az valamiféle szigorú vérségi alapú közösség, amit az idegenek megrontanak.

A lényeg: a magyar nemzet mindenképpen hibás, meg bűnös. Egyrészt bűnös,mert nem is létezik, hiszen a mai magyarok zöme nem utóda Árpádék népének. Másrészt bűnös, mert kirekeszt másokat.

Ellenpéldaként ott viszont a hibátlan, bűntelen cigány és zsidó nemzet. Igen, ez a két liberális tabunép, ezeket bántani sosem szabad, ezért még nemzeti téma esetében is mentességet élvez e két nép. Vicces, de így van.

Lássuk a valóságot. A nemzet természetesen alapjában vérségi alapú, hiszen egy nemzet nem véletlenül szokott összeverődni az aluljáróban. Azaz nem úgy megy, hogy taklálkozik egy szép délután X és Y, s eldöntik, hogy mostantól nemzet lesznek.

Viszont – és ez nagyon fontos – a már kialakult nemzethez lehet csatlakozni kívülről és ki is lehet lépni belőle. Aki kitántorog egy közösségből, az jellemzően egy bizonyos időn belül nem lesz többé része annak, a legtöbb esetben a második nemzedék már idegen. Ugyanígy, az aki bekerül, annak idegen eredete egy idő után elfelejtődik, s a nemzet teljes része lesz. Természetesen a mennyiség alapvető tényező ebben: ha a kitántorgók együtt maradnak, közösségben maradnak, s megmarad közös kapcsolatuk az eredeti közösséggel nagyon sok ideig, így ezekből aztán hátárontúli nemzetrészek lesznek. Ugyanez fordítva is igaz: ha az idegen betelepülés tömeges és kompakt, az nem lesz része a nemzetnek, ezekből lesz a kisebbség.

Keverni mindent jó erős csúsztatás. Az idegen származású, asszimilálódott személyt keverni a kisebbségivel abszurdum. Az egyik egy idegen ősökkel rendelkező nemzettag a másik meg az országban élő kisebbségi, akivel lehet országszintű közösség, de nemzetszintű nincs. (Természetesen létezhet egy köztes csoport is: a kettő identitásúaké.)

A magyar nemzet kialakulása és fennmaradása semmiben se speciális más népekhez képest. Árpádék adták az identitást, melyhez csatlakozott sok helyben talált őslakos, valamint későbbi idegen bevándorlók. Az ország 90 %-ban magyar volt egészen a török korig. Igen, utána ez megváltozott: a magyarok kisebbségbe kerültek, arányuk 40 % alá esett a XVII. sz. végére. Ennek oka történelmi: a török pusztítás hatása, mely után az ország vezetése tömegesen hívott be idegeneket, akik azonban már kompakt tömbökben telepedtek le, megtartva identitásukat, azaz nem magyarosodtak el. Sőt, Erdélyben ez a folyamat még a törökök előtt megkezdődött: a román vendégmunkások olyan számban jöttek be, hogy már nem lett belőlük magyar.

Felmerül a szokásos liberális Trianon-mítosz is: hogy a magyar elit a hibás Trianonért. Ismét abszurd állítás. A magyar elit bármit is tett volna, nem tudta volna megelőzni a kisebbségi szeparatizmust. Sőt, valószínű, hogy egy erősen kisebbségpártoló politika csak gyorsította volna a szeparatizmust. A kisebbségi szeparatizmus oka a saját állam iránti vágy, s teljesen lényegtelen, hogy a magyar állam „jó” vagy „rossz” volt. Egy mai közel-keleti párhuzam: a palesztínoknak tök mindegy, hogy a zsidók utálják-e vagy szeretik őket, ők így is, úgy is saját, független államot akarnak.

A 888.hu internetes, bevallottan bulvárlap cikket közölt az MSZP elnökének családjáról, összpontosítva a feleség fotómodell múltjára.

A ballib gágogó kórus azon nyomban belekezdett a megszokott műfelháborodásba.

Egyébként én nem tartom rendes dolognak sem az emberek magánéletében való felesleges vájkálódást (még közszereplők esetében sem tartom ezt indokoltnak, méginkább családtagjaikéban), se a demagóg csúsztatást. Mert bizony demagóg csúsztatás gyakorlatilag prostituáltnak minősíteni egy erotikus fotómodellt, különösen abban a szofterotikus kategóriában, melyben a pártelnök felesége működött. Ilyen összemosás csak egyes szélsőséges muszlim közegekben szokás, ahol a prostituált és a magát nem lefedő nő egy és ugyanaz.

Az én feleségemnek is vannak ilyen képei, s volt már hisztérikus vitapartnerem, akik ezeket „megtalálva” próbálta ezt valamiféle adunak használni ellenem. (Hozzáteszem: ez eddig háromszor esett meg, s nem minden esetben volt ballib az elkövető. Kétszer liberális támadt rám ezzel, egyszer pedig egy nemzeti érzelmű, aki megsértődött az Index címlapján is szerepelt Trianon-cikkem kapcsán.) Én eleve azt hiszem, hogy az a férfi, aki ne csinált volna vagy legalábbis ne akart volna csinálni soha erotikus felvételt a barátnőjéről/feleségéről, az látens homoszexuális, mert ez bele van ivódva a férfi génekbe.

De most nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a ballib gágogás ismét erősen hamiskás. Akik most a földhöz verve magukat harsogva gágognak, azok pont ugyanazok, akik számtalan esetben a leggusztustalanabb módon viselkedtek ugyanígy – sőt néha alpáribb módon – a nekik nem tetsző politikusokkal és azok családtagjaival. Most meg, hogy a fagylalt visszanyalt, álbotrányt igyekeznek kreálni.

Ez van, a múlthéti 1400-fős, részben fizetett bérretegből álló másfél órás „forradalom” a Megbokrosodott vezetésével nem jött be. Most ez mégkevésbé fog. A kisember átlát a ballib hazugságszitán.

A munkahelyi kiegés egy civilizációs, rendkívül sznob álbetegség.

Még sosem láttam pl. építkezésen lapátoló munkást vagy gyári esztergályost kiégni. Egyszerűen nincs rá idejük: mert vagy dolgoznak vagy pihennek, s nem pazarolják idejüketidiótaságokra.

A munkahelyi kiégés jellemzően irodai proletárók hobbija, olyanoké, akik elhitték magukról, hogy munkájuk „érdekes” lesz, hogy „megvalósítják magukat”, meg hamarosan ők lesznek dollármilliós jövedelemmel a cég vezetői. Azaz csupa olyan ember, aki nem látja az őt körülvevő világot és/vagy képtelen elemezni azt.

Pedig nem: a legtöbb munka unalmas, s a legtöbb embernek a munkája nem a hobbija.

A megoldás: nem hobbiként tekinteni a munkára.

Ha ez sem segít, marad a nyafogó sznob rituális megverése.