Új lakást kapott a szárazföldi csigám.

Úgy döntöttem, túl kicsi a 30 literes akvárium, hiszen megnőtt a csiga. Gyakorlatilag kisgyerekként szereztem be, most pedig már felnőtt.

Vettem egy igazi terráriumot, 70 literes, de nem csak ez: rendes levegőnyílásokkal van ellátva.

A csigák nagyon nem szeretnek mozogni. A szabadon élő csigák ugyanott élik le egész életüket, csak akkor mozdulnak el, ha nincs étel, ital, vagy ragadozó jelenik meg megszokott helyükön.

Már megtanultam tehát: a környezeten nem szabad változtatni, ez többnapos félelmet okoz a csigának. A megoldás: az új tartályba a régi tartály tartalmát kell tenni, így maradnak a megszokott tárgyak, látványuk és szaguk.

Plusz a jótékony baktériumok és minirovarok. Ezeket kidobni nem szabad. Sőt, amikor elkezdtem építeni 1 éve ezt a terráriumot, direkt tettem be 20 darab áskarákot, hogy beinduljon a folyamat.

A művelet sikeres: a csiga már az új tartályba helyezése napján elkezdte belakni azt.

Anglia sajátossága: bár az uralkodók nem voltak külföldiek, mégse voltak angol anyanyelvűek egészen a XIV. sz. végéig.

Anglia nyelvi története rendkívül sajátos. Az eredeti kelta nyelvű őslakosságot meghódította Róma az I. században és ez a római uralom az V. századig tartott. Róma - szokása szerint - nem foglalkozott a nyelvvel, azaz a latin nyelv csak második nyelvként lett bevezetve, hivatalos célokra. A lakosság nagy része nem vált latin nyelvűvé, valószínűleg csak a városi lakosság lett kétnyelvű: brit (kelta) és latin.

A római uralom vége után a latin szerepe folyamatosan csökkent, majd jöttek a telepesek a mai Észak-Németországból és Dániából, legnagyobb részben a VI. században, a kelta őslakosság asszimilálva lett általuk, ill. kiszorítva észak és nyugat felé - a mai Wales közelében, Észak-Angliában, s Cornwallban maradt csak meg a brit nyelv, máshol a nyelv az óangolnak nevezett angolszász nyelv lett. A brit nyelv hatása az óangolra kicsi volt, azaz a betelepülés mértéke nagyon nagy lehetett.

Tehát az angolszász nyelv tulajdonképpen a mai Észak-Németországból és Dániából jött különböző germán törzsek nyelvéből alakult ki, helyi hatások nélkül.

A IX. században ismét telepesek jöttek, ezúttal Norvégiából. Anglia keleti részeit elfoglalva. Az ő nyelvük az ónorvég volt (de a korban ezt dánnak nevezték). Ez a nyelv már hatott az óangolra.

A X. században lassan egyesült Anglia, a dán és az angolszász részek egysége megvalósult, a két nyelv azonban párhuzamosan élt egymás mellett.

A nagy változás a normann hódítás. A normannok eredetileg szintén norvégiai származásúak, de Anglia meghódításakor már franciául beszéltek. Az első angliai normann uralkodó szabályos hadjáratot indított a dán nyelvű lakosság ellen, mert ők nehezebben fogadták el a normann uralmat, mint az angolszászok. Ennek hatására az ónorvég (dán) nyelv lassú kihalásnak indult.

Az eredmény: kevert eredetű óangol (angolszász) nyelvű lakosság, vékony francia nyelvű normann elittel. A normann elit persze idővel beemelt nem-normannokat is maga közé, de nyelvileg megmaradt az elkülönülés: az elit franciául beszél.

A francia erősen hatni kezdett közben az angolszászra, így lett a mai angol nyelv. Melyben, sajátos módon, több a latin, mint a germán szó. Egy sor elnevezés esetében máig megvan az, hogy adott dologra van 2 szó: egy "emelkedettebb" latin szó és egy "köznépi" germán szó - kedvencem: "pork" és "swine", mind a kettő "disznóhús", de az előbbi az "elitebb" verzió.

Tulajdonképpen csak a Százéves Háború (1337-1453) hatására jelent meg az angol nacionalizmus. Lassan kezdett kényelmetlenné válná, hogy az angol elit az ellenség nyelvén beszél.

Az angol nyelvtörténetben a XV. századra teszik a mai értelemben vett angol nyelv megszilárdulását.

Ekkorra már csak a legfelsőbb réteg volt francia nyelvű, az 1066-ban alapított normann dinasztiából leszármazók.

Az első király, aki angol anyanyelvűként nőtt fel IV. Henry volt. Franciául természetesen ő is tudott, de már csak idegen nyelvként. Az oka angolnyelvűségének: születésekor nem volt az uralkodásra esélyesek között, csak a körülmények alakulása folytán lett király 1399-ben. IV. Henry III. Edward király (1327-1377) unokája volt ugyan, de a trónöröklési rendben hátul volt, többen is megelőzték őt, végül a legitim király elleni de facto puccsal szerezte meg a trónt.

Onnantól kezdve egyértelmű lett: a hazafiasság parancsa az angol arisztokrácia számára, hogy angol legyen a nyelve.

Kiváló hír: immár fél éve halott a hírhedt Határátkelő Blog.

A honlap üres, a profilokban fél évnél régebbi minden bejegyzés, az utolsó cikk márciusi.

Az egykor nagy hévvel indított szélsőliberális, vadul magyarellenes blog már csak jelképesen létezik.

Emléknek maradt az utolsó cikk képe, melyen egy csak a szerkesztők nedves álmaiban létező, AI-val generált kép van a megálmodott magyar fiatalról, aki tiltakozásból, hogy nincs benne a magyar alkotmányban az ateizmus és a gyerekkúrás joga, elmenekült az országból. Az AI megrajzolt egy önelégült fazont, abból a felpofozásért könyörgő típusból:

A blogszerkesztők minden álma leomlott: nem sikerült bekerülniük a mérvadó ballib megmondóemberek belső körébe, így pénz se csorog immár. Se pénz, se taps...

Már arra sincs kedvük a szerkesztőknek, hogy a FB-profiljukról töröljék a kommenteket. Így Erdész Csaba barátomé minden második komment, ő arról híres, hogy még nálam is jobban utálja a Határátkelőt, sőt annak idején ő volt az, aki, pár éve, sikereresen nevetségességbe fullasztotta a Határátkelő olvasói találkozóját: különféle kamu neveken sokszorosan bejelentkezett, így a végén a találkozón az ülőhelyek 80 %-a üres maradt.

A kis drog- és homokpártoló magyarellenes libbant háborúzni akar:

Most hogy a Nomentum a megszűnés előtt áll, már nem kell taktikáznia, nyíltan kimondhatja: háborút akar, ha lehet, világháborút. Mert a világ inkább pusztuljon el, ha nem érvényesülhet az euroatlantista gazemberek akarata!

Ráadásul - mintha csak engem akarna idegesíteni - azt mondja, hogy Észak-Korea fővárosa "Fenjan" - nem, nem az, a főváros neve: Phenjan, legalábbis magyarul, az eredeti az kb. "phjonjan".

Ateista mémnek lett ez, pedig van valós értelme is:

Ugyanez a kritika egyébként fundamentalista hívőknél is meg szokott jelenni, persze ott a másik oldal szemszögéből.

A kritika lényege: "mindent vagy semmit", azaz nem lehet az ember egy vallás híve, ha nem fogad el mindent abból a vallásból. Az angol nem "svédasztalnak", hanem "cseresznyézésnek" (cherry picking) hívja ugyanezt.

Valójában azonban ez lehet negatív és pozitív jelenség is. A negatív a tudatos válogatás: azaz ezt és azt elfogadom, mást viszont elavultnak nyilvánítok, sőt az ellenkezőjét hirdetem.

Pozitív viszont ha tudomásul vesszük: az adott vallási minta mindig tökéletes, így elérhetetlen, azaz senki nincs, aki mindent teljesíteni tudna. Amíg az ember ezt elismeri és nem próbálja kimagyarázni, semmi baj nincs.

A legfrissebb álhír:

Az a helyzet, hogy pont Alicante környékét ismerem a legjobban, márpedig a cikkben erről van szó. Így könnyedén tudom az összes állítást cáfolni.

Tulajdonképpen a cikkben csak 2 adat felel meg a valóságnak:

• az élelmiszerek és a rezsi árszintje közel azonos Budapesten és Alicantéban,
• Alicantében rövidebb ideig kell fűteni télen (persze, hiszen Budapesten télen az átlag hőmérséklet 4 fok, Alicantében meg 12, s a tél hossza se azonos).

Minden más vagy kamu vagy el van hallgatva. Szóval kiegészíteném:

• a szolgáltatások ára Alicantéban a budapesti felett van 20-50 %-kal,
• a lakásbérleti árak Alicantéban jelentősen magasabbak: egy külvárosi lakás bérleti díja annyi, mint egy azonos méretű budapesti belvárosi lakásé.

Egy időben népszerű volt Alicante a távmunkában dolgozó fiatalok számára. Ma már nem az, egy egyszobás lakás bérlése és rezsije már meghaladja egy helyi fizetés felét. Úgy, hogy a helyi bérszint egyébként a magyar felett van kb. 30 %-kal.

A "tengerparton élés" egyébként azt jelenti: a tengerparttól 5-15 km-re, a tényleges tengerparton az árak rendkívül magasak.

Ami tény: akinek van egy jó helyen lévő budapesti lakása, az ezt eladva valóban tud venni Alicante környékén, a tengerparttól 10-15 km-re egy azonos méretű lakást emeletes házban.

Ez a lakástípus a legolcsóbb kategória arrafelé. Nála drágább a sorház, ahol több lakásnak van közös kertje. A legdrágább az önálló ház saját kerttel.

Ahol annak idején mi ténykedtünk, ez a tengerparttól 8 km-re van, itt így néz ki egy olcsó lakónegyed:

- mint látható, 2-4 emeletes házak lakásokkal, pár helyen közös medence több lakásnak.

Itt most - direkt megnéztem - a legolcsóbb új lakások 95 ezer eurónál kezdődnek, ez egy 65 m²-es lakás, 3-emeletes házban, saját zöldterület és persze medence nélkül. Nagyjából 130 ezerig mennek az árak, ugyanekkora méretnél, ez már azt jelenti, van közös zárt terület is, medencével, s jobb a lakás alapfelszerelése - valamilyen felszerelés egyébként mindegyikben van, a spanyol szokások szerint az új lakásokban a konyha mindig fel van szerelve, s a szobákban van klímaberendezés, azaz azonnal beköltözhető állapotú minden új lakás.

Alicantéba költözni Budapestről dolgozva és lakás nélkül valójában rosszabb életszínvonalt eredményez. Ha az embernek van pénze lakást venni, akkor pedig kb. ugyanaz az életszínvonal érhető el. Nyilván ez megoldás annak, akinek tetszik a spanyol tengerpart vidéke.

Ami biztos: egy átlagos magyar nyugdíjas semmivel se fog jobban élni, ha odamegy, pénze nem lesz elég.

De ha mondjuk adott egy nyugdíjas házaspár, akinek a nyugdíja személyenként legalább ezer euró, akkor még meg is fontolandó. Persze nem véve figyelembe az egészségügyi ellátást, ami egy kis spanyol településen sokkal rosszabb, mint Budapesten.

Jelenleg egyébként a magyar nyugdíjasok 5 %-a kap ezer eurós vagy magasabb nyugdíjat. A magyar nyugdíjasok 95 %-ának teljesen életszerűtlen a cikk tartalma.

Én egyébként nem mennék oda, bár kedvelem a vidéket, meg a helyi kultúra is otthonos számomra. Ez utóbbi esetben amiatt, hogy Alicante környékén nem tudott gyökeret verni a nagy-katalán nacionalizmus, bár a katalánok szerint egész Valencia is a nedves álmaikban létező "ősi katalán haza" része, szóval ez egy rendes spanyol vidék. Miért nem mennék, 5 okból:

• a lakók választhatnak: vagy lebetonozzák a kertes részeket, vagy hatalmas összegeket költenek locsolásra, az egész spanyol mediterrán részen a legnagyobb rezsiköltség mindig a víz, ez egy meleg, száraz vidék,
• csomó kellemetlen alak költözött oda, egyrészt bűnöző arabok és négerek, másrészt öntelt kelet-európai újgazdagok, utóbbiak még az előbbieknél is rosszabbak, s a helyi őslakosok engem is azonnal besorolnának az utóbbiak közé,
• hemzseg a tengerpart a homokosoktól,
• túl sok a turista, késő tavasztól kora őszig alig lehet mozogni, mindenhol tömeg van,
• nem szeretnék nyugaton élni.

Számomra október 23-nak van egy teljesen személyes, politikamentes vetülete is.

1986. október 23-án, az 56-os felkelés, szabadságharc, forradalom, stb. 30. évfordulóján költöztem ki legelőször Bulgáriába.

Akkor persze ez totál hétköznap volt, csak kicsit több rendőr volt a budapesti utcákon a nap miatt.

Kimentem a repülőtérre jó korán, az országtól búcsúzva bementem a repülőtéri étterembe enni tatárbifszteket, azon az alapon, hogy most egy ideig nem ehetek ilyet (a bolgár szokásokban a nyershús evése kb. a kutyahús-evés kategóriája, szóval mindenki el van borzadva tőle).

Aztán felszálltam, s megérkeztem, már sötétben.

Szófia akkor kb. egy 20 évvel visszamaradt Budapest volt, minden szempontból - ma jobb a helyzet, már csak 10 éves elmaradás érezhető. S nemcsak az áruszint a boltokban volt siralmas - kb. egy 70-es évekbeli magyar falu kis közértjének szintjén voltak a legjobb boltok Szófiában -, de maga az egész környezet is nagyon lehangoló volt: alig pislákoló utcai lámpák, 30-éves villamosok, amolyan összeomlásközeli állapot.

A bolgár kommunizmus mindenképpen kevesebb eredményt mutatott fel, mint a magyar verzió: pl. a panel lakótelepek mindkét országban rendkívül csúnyák voltak, de egy átlag budapesti lakótelepen legalább meg voltak csinálva a járdák, voltak táblák, volt parkosítás, néha még színesebb festés is akadt, ezzel szemben az átlag szófiai lakótelepek jellemzően félkészen voltak átadva, azaz a lakások készen voltak, de körülöttük semmi, tehát hatalmas kátyúk, nem befejezett járdák, elhatárolatlan zöldterület, s minden szürke, barna, legfeljebb szürkéskék.

Az emberek meg még a magyarokhoz képest is rosszkedvűbbek volt. A bolgár átlagember a magyarhoz képest csak 2 dologban fejlettebb: tisztább, azaz sokkal ritkább a büdös ember, mint Magyarországon (ez a török hódoltság következménye, az iszlámban a napi 5 ima előtt kötelező tisztálkodni, s ez a szokás hatott a nem-muszlimokra is), s sokkal kevesebb a köztéri alkoholista - persze alkoholista Bulgáriában is van bőven, de ezt mindenki szégyelli, így otthon csinálja, a 4 fal között.

De ezt a kettőt leszámítva a bolgár ember siralmasabb látvány volt a magyarnál. Mogorvább, ellenségesebb, rosszabbul öltözött - ez utóbbi alól csak a fiatal lányok voltak kivétel, ők csillogtak, de ők is mogorvák és ellenségesek voltak.

Akkor tulajdonképpen nem is terveztem sokáig maradni Bulgáriában, alapvetően ideiglenesre lett tervezve, nagyjából fél évre, s hogy majd biztos visszaköltözöm 1987 nyarán.

Végül nem így lett, egészen 1992 nyaráig maradtam. Ami kifejezetten pozitív lett, mert így átélhettem a magyaron kívül még egy rendszerváltozást.

A lényeg: nekem október 23-án mindig ez jut eszembe először, nem 1956.

A zsidók nagyon sértődősök, amikor telepesállamnak nevezik Izraelt.

Pedig tényleg az, sőt nem az egyetlen a világon. Ez egy létező modell az emberi történelemben.

A telepesállam jelentése: egy nép behatol egy másik nép területére, majd ott uralomra kerül.

Mik a telepesállam alternatívái?

Az egyik megoldás: a telepesek többséggé lesznek, az eredeti lakosok olyan mértékű kisebbséggé válnak, hogy már nem is kell számolni velük. Erre példa az USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, de az ex-spanyol gyarmatokon közül is ilyen pl. Argentína, Chile, Uruguay, a három "fehér" dél-amerikai ország.

A másik megoldás: az asszimiláció. Azaz a bejövők egyszerűen magukhoz vonzzák az őslakosokat, így azok megszűnnek külön nép lenni. Tulajdonképpen ez az amit Európában a szokásos. Anglia erre kiváló példa: az eredeti kelta lakosokra rájöttek a rómaiak, aztán rájuk az angolszászok és vikingek, majd végül a normannok, s az egész országban nagyjából a XIII. századtól már lett egy közös nép, melynek uralkodói a normannoktól jöttek, a nyelv meg az angolszászból, bár idegen hatásokkal.

Ehhez hasonló az a modell, amit az átlag ex-spanyol latin-amerikai gyarmatokon lett: az őslakosok és a telepesek keveredéséből új nemzeti identitás alakult ki, mely számon tartja mind a két eredeti elemet, de egyikkel se vall kontinuitást.

Van persze elrontott telepesállam is: erre a legjobb példa Dél-Afrika - túl kevés telepes ment oda, meg se próbáltak közösködni az őslakosokkal, így azok küzdeni kezdtek a telepesek uralma ellen. Az eredmény: a telepesek uralma megszűnt, ma az őslakosok uralkodnak, a telepesek meg kisebbség.

Izrael baja az, hogy egyik sikeres megoldást se választotta: telepesállamnak indult, de a telepesek nem tudták vagy nem is akarták az őslakosokat leigázni, a keveredés meg nyilván szóba se jöhetett.

Így ma az a helyzet alakult ki, hogy az izraeli szuverenitás alatt álló terület kb. 15,5 milliós összlakosságából jelenleg csak 54 % az államalkotó zsidó nemzetiségű, s arányuk folyamatosan csökken.

Így tehát ma elsősorban nem palesztín, hanem zsidó érdek egy önálló palesztín állam, hogy a maradék területen nagyobb zsidó arány legyen. (Valójában még a nemzetközileg elismert izraeli területen is csak 73 % a zsidó.)

A másik oldalt meg nem sürgeti idő: a palesztín szaporulat nagyobb, így az idő nekik dolgozik.

Kevesen tudják, Kubában eredetileg nem egy, hanem két amerikai támaszpont volt.

Kuba függetlenségének oka: az 1898-as amerikai-spanyol háború.

A háború kitörésének hivatalos oka: a Maine nevű amerikai hadihajó felrobbanása és elsüllyedése a havannai öbölben. Az USA ezt spanyol támadás eredményeként fogta fel, ami - az azóta eltelt vizsgálatok szerint - nem volt igaz, ma már szinte mindenki elfogadja: baleset volt, műszaki hiba történt a hajó gépházában, ez okozta a robbanást és elsüllyedést.

De a lényeg: ez jó ürügy volt a háború elindítására. S az USA kevesebb mint 3 hónap alatt tönkreveri Spanyolországot: a harcok kizárólag a spanyol csendes-óceáni és karib-tengeri területeken folytak.

Szóval amerikai győzelem születik: ezzel megszűnik Spanyolország minden területe Amerikában és a Csendes-óceánban, a legtöbb spanyol terület (Fülöp-szigetek, Guam, Kuba, Puerto Rico) amerikai lett, míg a Karolina-szigeteket és Palaut, valamint a Mariana-szigetek Guamon kívüli részét eladták a németeknek. Onnantól kezdve Spanyolországnak Európában kívül csak Afrikában maradnak területei (ezek egy része máig megvan).

Az amerikai-spanyol háborúban a függetlenségpárti kubai felkelők természetesen az amerikai oldalon harcoltak, hiszen céljuk a spanyol uralom megszűnése volt.

Kubában volt a legerősebb a helyi erők súlya, így Kuba lett az egyetlen az USA által a háborúban megszerzett terület, ahol az USA kénytelen volt feladni a terület csatolására vonatkozó előzetes terveit, így 4 év ideiglenes amerikai katonai irányítás után, 1902-ben Kuba független állam lett. (A Fülöp-szigetek 1946-ban lett független, a Karolina-szk. és Palau csak 1979-ben, az összes többi máig amerikai terület.)

Viszont az USA széles jogokat tartott fenn magának Kuba függetlensége utánra is. Ezek lényege:

• Kuba nem engedélyezi az USA-n kívül egyetlen idegen hatalomnak se, hogy katonai támaszpontot létesítsen területén,
• az USA örök bérleti jogot élvez az általa kiválasztott támaszpontok felett Kubában, ezek a területek kubai szuverenitás alatt maradnak, de rajtuk Kuba átadja a szuverinitás gyakorlását az USA-nak,
• amennyiben az USA úgy látja, hogy Kuba függetlensége veszélybe kerül, vagy a normál kormányzás ellehetetlenül, jogosult katonai erővel bevatkozni Kubában a függetlenség megóvása és a normál kormányzás visszaállítása érdekében.

Mindez persze hatalmas felháborodást váltott ki Kubában, de egészében 1940-ig hatályba maradt. Akkor Roosevelt amerikai elnök kezdeményezésére, aki szerette volna biztosítani Kuba szövetségesi szimpátiáját az USA oldalán a II. világháborúban, hivatalosan el lett törölve az USA összes fenti jogosultsága.

1902-1940 között egyszer élt az USA bevatkozási jogával, 1906-1909 között.

Ami támaszpontokat illeti, az USA eredetileg 3 területet szemlélt ki: a Pinos-szigetet (mai neve: Juventud-sziget, ez a legnagyobb kubai sziget a főszigeten kívül, Kuba karibi részén, délnyugaton), valami két kikötőt, az ország délkeleti részén, a karibi részén, a Guantánamo-öbölben, és északnyugaton, az atlanti részen, a Honda-öbölben. A Pinos-sziget esetében az eredeti terv egyenesen az volt, ez nem is lesz Kuba része.

A Pinos-szigeti terveiről az USA már 1903-ban lemondott, ekkor az USA hivatalosan átadta Kubának, majd letett támaszpontépítési szándékáról is. Ez máig egy gyéren lakott terület, a XIX. sz. előtt sose volt állandóan lakott, eredetileg a spanyolok börtönszigetnek használták (ez később is megmaradt, maga Fidel Castro is itt volt rab 1953-1955 között), ma igyekszenek idegenforgalmi céllal fejleszteni.

A Honda-öbölbeli támaszpont ki lett alakítva, azonban 1912-ban az USA lemondott róla, átadta a kubai hadseregnek: nem volt gazdaságos még egy támaszpontot fenntartani a közeli floridai támaszpontok közelében. Maradt a máig létező guantánamói támaszpont.

Ez megmaradt 1940 után, külön szerződés alapján, melynek sajátossága, hogy Kuba nem mondhatja fel egyoldalúan.

Az USA máig betartja az eredeti szerződést, azaz a támaszponton a kubai jog érvényes, persze ennek csak jelképes jelentősége van, egyszerűen fel van húzva a kubai zászló is, annyit jelent: az USA hivatalosan kubainak tekinti a területet, azt csak "bérli". A valóságban mintha az USA része lenne.

Sokáig át lehetett menni a támaszpontról Kuba többi részébe és vissza, ez a lehetőség le lett zárva 1964-ben. Kuba többi részéből átmenni a támaszpontra menedék kérése szempontjából értelmetlen, mert a támaszpont területe az amerikai jog szerint kubai terület, így aki bemegy oda, az jogilag marad Kubában, így eleve nem kérhet menedéket.

Korábban a támaszponton a legtöbb polgári alkalmazott kubai volt, s akadtak páran akik az 1964-es lezárás után ott maradtak. Ezek ma már mind 80 év feletti nyugdíjasok. Nagy részük elintézte az USA-ba költözést később, de van 2-3 idős bácsi, aki máig ott él.

A Honda-öböl beli volt támaszpont pedig ma egy átlagos kikötő. Inkább volt kikötő:

Ez az interjú rendkívül jó:

Teljesen őszintén elmondja az interjúalany, azt amit a későkádári gazdasági-pénzügyi elit szakértői rétege mélyen hisz ma és amit mélyén hitt már akkor is.

A recept: liberális demokrácia és szabadpiaci kapitalizmus. Az, hogy ez a világ legnagyobb részén nem hoz semmilyen eredményt nem számít, az mindig valami rejtélyes külső ok eredménye.

Pont ugyanaz, mint a kommunistáknál: az eszme jó, de mindig valami gonosz emberek elrontják.

A konkrétumokat illetően teljesen őszinte Surányi. Gulyás kérdésére, hogy miért írták azt amit írtak Kádár alatt, a válasz "akkor is azt akartuk, ami nyugaton van, de ez tabu volt, ezért lett a rendszer reformjába rejtve". Tényleg így volt ez.

Persze tudom, sokkal könnyebb cikket írni, mint beszélni mikrofon előtt kész szöveg nélkül. De ez akkor is a leépülés jele.

Puzsér kifejti: az illegális migráció fő áldozata az USA, mert oda nem középkori iszlamisták hatolnak be, mint Nyugat-Európába, hanem valami sokkal rosszabb: kukulkánista latin-amerikaiak, elsősorban a mexikóiak és a puertoricóiak.

Bevallom, az ilyen műsorokat háttérzajként szoktam hallgatni, a képet nem is nézve, de itt annyira megdöbbentem ezen a marhaságon, hogy direkt megnéztem a részt, visszatekerve. A csúcs: a műsorvezető társ is nehezen képes leplezni döbbenetét:

Az adás:

Egyébként Kukulkán az azték és maja vallás része, a Kukulkán név a maja verzió, az azték név ismertebb: Kecalkoatl, mindkettő jelentése: "Tollaskígyó".

Ami biztos: Puerto Ricónak mindehhez semmi köze. Ez a vallás a Yucatán-félszigetről eredt, onnan terjedt el egész Közép-Amerikában, a karibi szigetekre sose jutott el.

S természetesen a mai maják és aztékok se kukulkánisták. Az ősvallás csak a foklórban él tovább, erősen legyengített alakban. A mai magukat majának meghatározók száma kb. 6 millió, míg a mai aztékok száma kb. 1,5 millió. Gyakorlatilag mindenki katolikus., van egy kisebbség, mely protestáns missziók hatására protestáns lett, s Guatemalában pedig létezik egy kb. 100 ezer fős ortodox közösség is - az utóbbiak jellemzően a katolicizmus liberális iránya miatt kilépő ex-katolikusok.

Cikk: Kolumbusz kripto-zsidó volt.

Egyébként ezt régóta mondogatják sokan. Most DNS-vizsgálat is igazolja.

Maga a téma nem érdekes, de akadt egy ostoba komment:

Ez egy ősi magyar liberális probléma, melynek eredete nacionalista, abból a korból, amikor a nacionalizmus és a liberalizmus ugyanazt jelentette.

E kor eredménye az "a zsidó az egy vallás" nézet. A rendszerváltozás után - nem függetlenül a folyamatos ballib antiszemitázástól - ez éjjel-nappal harsogva lett. Mára komolyan elhitték egyesek.

A mai helyzet: két csoport van a világon, mely szerint "a zsidó az csak egy vallás":

• feketeöves magyar ballibek,
• szélsőséges palesztínok.

Pár éve ballib ismerős azután szakította meg velem a kapcsolatot, amikor elmondtam, nekem van egy ismerősöm, aki zsidó és ateista, s Moszkvából költözött Budapestre. "Az egy orosz, zsidó származású orosz", próbálta mondani nekem, mire én elmondtam: ő magát zsidó nemzetiségűnek tekinti, kifejezetten aláhúzza, hogy nem orosz.

Az angol Wikipédiában a következő ábra van az ókori Mezopotámia államszintű periodizációjáról:

- az ábra elég jó, de magyarázat nélkül sok zavart okoz.

Én erre hosszú ismerkedés után döbbentem rá, megnézve több előadást a témáról angol, orosz, s spanyol szakértőktől. (Az általam megfelelő szinten ismert 5 nyelv közül ezen a 3 nyelven van a legtöbb elérhető anyag. Másik 2 nyelvemen - bolgár és magyar - nagyságrenddel kevesebb anyag áll rendelkezésre.)

A fő gond: így több nép önállónak tűnik, pedig nem az.

Először azok a népnevek, melyek önálló népet jelentenek, így nem okoznak problémát, a táblázat időrendi sorrendjében:

• sumérok,
• gutik,
• elamiták,
• amoriták,
• kassziták,
• hettiták,
• perzsák,
• médek.

Sumérok. Dél-Mezopotámia őshonos népe - legalábbis ott lett első igazolt megjelenésük -, az első ismert állam alapítói. Rokonságuk más népekkel nem tisztázott, a fő elmélet szerint nem rokonai más népnek . A nyelv kihalt az 1. Babilóniai Birodalom - a táblázatban mint "Paleo-Babylonian Empire" - kezdetén, de mint holt nyelv használatban maradt még 1500 évig, elsősorban vallási okokból. A sumér államiságot megsemmisítették az akkádok az i. e. XXIX. században, de a két nép együtt él ezek után, kétnyelvű lesz, melyben lassan az akkád kiszorítja a sumért.

Gutik. Őshazájuk a Tigris folyó alsó folyásának keleti partvidéke. Az i. e. XXII. században átkeltek a Tigris nyugati partjára, megsemmisítették ott az akkád uralmat, elősegítve a 2. sumér állam létrehozását. Rrokontalan népnek szokás őket tekinteni, de van olyan elmélet, hogy indo-európaiak. A kurdok legendái szerint ők a gutik utódai, de ez nem bizonyított.

Elamiták. Őshazájuk a Tigris folyó alsó folyásának keleti partvidéke, a gutik déli szomszédai. Az i. e. XXI. században ők semmisítik meg a 2. sumér államot. Majd az i. e. XII. században az 1. Asszír Birodalmat is. Rokonságuk más népekkel nem ismert, Indiában a dravida népekkel próbálják őket rokonítani.

Amoriták. Nyugati-szemita nép, mely egy időben több mezopotámiai államot is meghódított, azonban nyelvileg beolvadtak a meghódítottak közé. Ők alapították meg többek között Babilón várost is, ami egy akkád-sumér vegyes lakosságú város volt, csak a vezető réteg állt amoritákból.

Kassziták. Jellemzően rokontalan népnek számítanak, egyesek szerint az észak-kaukázusi népekkel rokonok. Az i. e. XVI-XII. sz. között ők voltak Babilón uralkodó rétege.

Hettiták. Bizonyítottan kis-ázsiai indo-európai nép. Egy időben a régió nagyhatalma voltak, a i. e. XV. században elfoglalták Babilont is, az asszírok vetettek véget nekik az i. e. XII. században.

Perzsák. Ezt nem is kell magyarázni, tulajdonképpen a zsidók mellett a másik nagy mezopotámiai nép, mely máig fennmaradt. Az i. e. VII. századtól egészen Nagy Sándorig az egész régió megkérdőjelezhetetlen urai (meg aztán is, de most csak a mezopotámiai korról van szó).

Médek. Eredetileg a perzsákkal közeli rokon nép a mai Északnyugat-Iránban, később beolvadtak a perzsák közé. Ők semmisítik meg a 2. Asszír Birodalmat az i. e. VII. században. A médek utódainak egy része később türkizálódott, ezek az azeriek.

De az igazi kérdés az akkád-babilóniai-asszír hármas itt. A három valójában ugyanaz a nép, ugyanaz a nyelv. Ez az egyik keleti-szemita nyelv.

Mára minden keleti-szemita nyelv kihalt, a szemita nyelvekből mára csak a déliek (ez elsősorban Etiópia egyes nyelveit jelenti) és a nyugatiak (arab, máltai, héber, arámi-asszír) maradtak meg (az arámi-asszír névről később).

Az eltérés: az akkád régió az az Eufrátesz-Tigris köz déli része, a babilóniai régió a középső, míg az asszír az északi. Azaz itt egyetlen nép helyi csoportjairól van szó. Az egyes váltások valójában egyes dinasztiák közti váltások.

Tulajdonképpen úgy lehet ezt elképzelni, mintha a brit gyarmatosítók egy része otthon maradt Angliában, mások elmentek Amerikába, megint mások Ausztráliába, majd ezek egymással küzdenek a Brit Birodalomban a vezető szerepért, de közben azonos fajt, vallást, nyelvet képviselnek - idővel persze kialakulnak eltérések, az amerikai és az ausztráliai britek is keverednek helyiekkel, de az identitás marad brit.

Míg az akkád és babilóniai dinasztiák kifejezetten békések voltak, azaz a meghódított területeket csupán behódoltatták, azokat megadóztatták, addig az asszír dinasztia igazi birodalomépítő politikát folytatott: feltétlen megadást követeltek, ellenkező esetben véres bosszút folytattak, tudatosan keverték az egyes népeket, széttelepítettek népeket (pl. a zsidók babilóni "rabsága" is asszír politikai döntés eredménye).

Mára persze mindezek a népek nem léteznek, csak nyomaik vannak az egyes helyi emlékezetekben. Kivétel a perzsák és a zsidók természetesen, ők sikeresen fennmaradtak. Minden más identitást elsöpört az iszlám terjedése miatt az arab identitás. Egyetlen kivétel a kb. félmilliós asszír nép, mely ma a legnagyobb részben Észak-Irakban él.

Persze mindenhol büszkék a múltra. Iránban a médek és az elamiták a nemzeti történelem fontos része. (Irán délnyugati részét máig hivatalosan Elamnak nevezik Iránban.) Irakban az akkád és sumér múlt ki van hangsúlyozva, Szaddam idejében még létezett "romok helyreállítása" program is, amin persze a régészek meg voltak döbbenve, hiszen ezt a maradványok eredeti állapotának megszüntetését is jelenti.

Az arámi-asszír név magyarázata. A asszír egy szerencsésen megmaradt kis nép. Eredetileg ez egy keleti-szemita nép, azonban az idők során nyelvet váltottak, átvették a nyugati-szemita arámi nyelvet. A nemzeti önazonosság hangsúlyozására azonban egy részük az arámit elnevezte "asszírnak".

Így ma az a helyzet, hogy az arámit beszélők 2 részre oszlanak: az asszír identitásúak "asszírnak" vagy "káldeusnak" nevezik, míg az ilyen identitás nélküliek simán "aráminak" vagy "szírnek", az előbbiek sokkal többen vannak.

Az identitás erős a vallás miatt: az arámi-asszírt beszélők 99 %-a keresztény, ami miatt könnyedén elkülönülnek mind a muszlimoktól, mind a zsidóktól. A vallási helyzet jelenleg az, hogy az asszír-arámi anyanyelvűek kb. 60 %-a katolikus - ők a "káldeus" nevet preferálják, 30 %-a nesztoriánus - ők az "asszír" nevet használják kizárólagosan -, 10 % pedig ortodox - ott a "szír" a fő elnevezés -. ez utóbbi "szír" használatos az egyes olyan felekezeteken belül is, ahol a nyelvet csak egyházi nyelvként alkalmazzák.

A helyi ortodox hívek legnagyobb része saját magát arabnak vallja, nem asszírnak, számukra a helyzet ugyanez: azaz "szírnek" nevezik az egyházi nyelvet. Az arab ortodoxok egyébként az arabot használják a templomokban, a szír szerepe ma már inkább jelképes - nagyjából mint egy magyar katolikus templomban a latin nyelv szerepe.

Az arámi nyelv egykor a régió közvetítő nyelve volt. A Római Birodalomban is fennmaradt ez a helyzet. A Római Birodalom ázsiai részein az arámi a göröggel azonos rangú nyelv volt. A legtöbb itteni nép saját nyelvét lecserélte arámira, többek között a zsidók is (a hébert ekkor már csak vallási célra használták). Azaz ami az asszírokkal történt, az nem kivételes. A kivételes inkább az, hogy ellentétben a legtöbb arámi nyelvű néppel, ők mentesültek később az arabosítás alól.

Politikailag sajátos a mai perzsa-zsidó harc egymás likvidálására. Miközben sose se tudták egymást megsemmisíteni, s más se tudta őket kiiktatni, azaz most se fog menni.

Átlag 10 Kolumbusz-filmből 9-ben benne van egy olyan jelenet, hogy a buta, gonosz spanyol katolikus főpapok nem engedték a tudós Kolumbuszt hajózni, mert az utazása csapás lett volna a katolicizmusra, mely szerint a Föld lapos.

A valóságban semmi ilyesmi nem volt, sőt éppenhogy a főpapoknak volt igazuk, nem Kolumbusznak a nevezetes vitában, mely nem a Föld laposságáról szólt (akkor már 1500 éve konszenzus volt, hogy a Föld gömbölyű), hanem arról, milyen messze van India nyugat felé hajózva, s elérhető-e.

A vitában tehát Kolumbusz súlyosan tévedett, a valós távolság alig felét becsülve, míg az egyházi vezetők a tényleges adatot állították, kb. 15 ezer km-t tippelve, ami nem volt bejárható a korabeli hajókkal, egyszerűen félúton elfogyott volna a hajó vízkészlete.

Viszont felmerül a kérdés: akkor mégis hogyan tudott elindulni Kolumbusz. Hiszen bár gazdag ember volt, ez a vagyon ahhoz semmiképpen se volt elegendő, hogy egy ilyen hatalmas expedíciót megszervezzen. Ezen kívül tapasztalt hajósokra volt szüksége, márpedig tapasztalt hajós nem indult volna el öngyilkos misszióra.

Közismert, hogy az olasz nemzetiségű Kolumbusz először Portugáliában próbált segítséget találni tervéhez, hogy nyugat felé hajózva eljut Indiába.

Kolumbusz 26 évesen költözött Portugáliába, ott egy kereskedelmi hajózással foglalkozó cégnél dolgozott, maga is több hajóúton vett részt. Ekkor hallott először az akkor elterjedt, de a tudomány által elvetett elméletekről, hogy nyugatra, a XIV. században felfedezett Azori-szigeken túl léteznek még további szigetek. Ezeket Kolumbusz az India vagy Japán partjai előtt fekvő szigeteknek gondolta, innentől egyetlen célja egy expedíció szervezése lett.

Kolumbusz 28 évesen megházasodott. Apósa Madeira felfedezője és első kormányzója volt, aki komoly gazdasági és politikai kapcsolatokkal rendelkezett. Az após először összehozta Kolumbuszt portugáliai zsidó bankárokkal, hogy finanszírozzák meg az expedíciót (a zsidók csak 1496-ban lettek kiutasítva Portugáliából), majd a portugál király udvarába is bejuttatta ugyanezzel a céllal - mindkét akció sikertelen lett, mind a zsidók, mind a király konzultáltak tudósokkal, akik megállapították: Kolumbusz elképzelései tévesek.

1485-ben meghal Kolumbusz felesége, ő maga ekkor dönt, hogy Spanyolországba költözik.

Először itt is elutasítást kapott, a téma szakértői egyhangúan mondták: 15 ezer km a valós távolság Ázsiáig, s nem 7-8 ezer, amennyit Kolumbusz számol. Végül két pap ismerős segített Kolumbusznak, akik ismerték a spanyol királynő gyóntatóját.

Kolumbusz végül azzal győzte meg a papot, hogy előadta neki egy Alonso Sánchez nevű huelvai hajós történetét, aki - saját elmondása szerint - 1484-ben hatalmas viharba keveredett a Kanári-szigetekről Madeirára haladva, a vihar elsodorta őket nyugatra, 4 hétig sodródtak, majd partra értek egy ismeretlen szigeten, ahol rézbőrű emberek éltek. Sánchezék rövid időt töltöttek a helyiek között, megjavították a hajójukat, vízkészletet pakoltak, majd visszatértek. Azt is megosztotta Sánchez Kolumbusszal, hogy visszafelé északra kellett haladniuk először, mert csak ott fújnak a szelek nyugat-keleti irányban.

A gyóntatópap mélyen megdöbbent, s hitt az elbeszélésnek. Végülis így sikerült meggyőzni a királynőt, majd a királyt is.

A történet máig nem bizonyított. Ami viszont sajátos:

• Kolumbusz eleve egy adott irányban ment, a megadott sziget felé (ez a mai Hispaniola-sziget), s kicsivel tévesztette el, nagyjából 400 km-rel északabbra haladt,
• a szelek tényleg így fújnak, a délebbi útvonalon a szélirány kelet-nyugat, míg kicsit északabbra a fordítottja (ez ma is érezhető: a jellemzően északi útvonal mentén haladó repülőkkel kicsit gyorsabb az út Amerikából Euópába, mint fordítva, saját tapasztalat: Madrid-Havanna az 9 óra, míg Havanna-Madrid csak 8 óra).

Alonso Sánchez emléke megmaradt, Huelvában még szobra is van.

Huelva központjában a park róla van elnevezve, benne áll a szobra is:

Jók ezek az értelmiségi műsorok. Az ilyen helyeken résztvevők szabadabban beszélhetnek, mint egy hivatásos politikus.

Az ilyen beszélgetéseket annak idején is követtem, amikor még csak tv-ben és nyomtatott alakban folytak.

A műsor nagy része marhaság, lásd "Zorbán ügynökaktája" címmel Puzsér ámokfutása - lásd az ismert konteót, hogy Zorbánt már gimnazistaként/sorkatonaként beszervezte a KGB, erről csak egy moszkvai archívumban van nyom, de az annyira titkos, hogy nyilván csak Putyin és Puzsér tudnak róla. De engem csak a rendszerváltozásról szóló része ihletett meg.

Nagyjából a következő megállapítások hangzanak el a rendszerváltozásról:

• hiba volt, hogy az ellenzék megegyezett a komcsikkal, ez erkölcsi fertőt eredményezett, plusz legitimálta a komcsikat,
• a nép ki lett hagyva mindenből, a komcsi elit magához emelte az ellenzéki elitet, majd megállapodtak egymással a nép feje felett,
• az embereket megrontotta Kádár, semmi se érdekelte őket, a rendszerváltozás számukra a szabad nyugati utazást jelentette egyedül.

Annak idején mind a 3 pontban a mérvadó értelmiségi álláspont ennek teljesen az ellentétje volt. S még a legradikálisabb hangok - lásd Csurka - is érezhetően mérsékeltebben szólaltak meg erről, mint a mostani beszélgetőpartnerek.

Az első pontot illetően a "hivatalos" vélemény az volt, hogy béke kell, csendes átmenet, ne folyjon vér, ez a legfontosabb. A kommunisták diszkriminálása eleve indokolatlan lenne, hiszen ők is a rendszerváltozásért dolgoztak. A Nagy Imre újratemetésén elhangzott Orbán beszéd ellen akkor az volt a fő kritika, hogy békétlenséget szít. Az 1989 decemberi romániai eseményre pedig a mérvadó reakció az volt "de jó, hogy nekünk ezt sikerült elkerülnünk".

A második pontban az volt a szöveg, hogy itt "szakértők dolgoznak", hiszen a kisember nem is értheti ezeket a bonyolult kérdések.

A harmadik esetben meg egyenesen jónak lett mondva a magyar nép apolitikussága. Számtalanszor elhangzott az a süket szöveg, hogy nyugaton az átlagember azt se tudja hogy hívják a kormányfőt, hiszen nem kell tudnia, az ő egész élete teljesen független a politikától, eleve az állam iciri-piciri, minden a civil társadalom és a szabad piac állandóan mosolygó láthatatlan kezének a hatásköre.

Most mindennek az ellenkezője hangzik el. Ami érdekes.

Örömhullám a ballibeknél: a Tisza majdnem beérte a Fideszt:

Miközben 2021 teljes második felében ennél jobb eredményeket is elértek a ballibek:

Ráadásul az egy egyesült ballib front volt, míg most a DK és a Tisza egymás ellenségei.

Én nagy pofáraesésre számítok 2026-ban.

Sajnos azonban már van egy réteg, mely tényleg bevette a nyugati propagandát, példa:

- ha ez az embertípus elszaporodik, azaz valóban européerek lesznek zömükben a magyarok, akkor valós veszély van, hogy az egyesült libbantak választást nyerjenek. Én úgy számolom, 2034 előtt még nem lesz ilyen helyzet.

Ül 3 zsidó a stúdióban és panaszkodnak miért nincs a médiákban pártatlanság.

Pártatlanság alatt azt értik, miért nem áll mindenki a zsidó oldalra a palesztín-zsidó viszályban.

Egyébként én nem várom el egy zsidótól, hogy a zsidó érdekek ellen beszéljen vagy hogy pártatlan legyen egy zsidó szemszögből érzékeny kérdésben. Sőt, normális, ha ezt nem teszi. De az durva hazugság és képmutatás, hogy a zsidópártiságot semleges, mérvadó nézetnek hiszik.

S nem vagyok palesztínpárti. A palesztínpárti szélsőséges szövegeket pont ugyanannyira nevetségeseknek tartom, mint a zsidópárti szélsőséges szövegeket. Alapvetően semleges vagyok a palesztín-zsidó viszályban.

Egyébként pedig tény, hogy a nagy liberális médiák ma láthatóan a palesztín oldallal szimpatizálnak - ebben igazuk van a stúdióban ülőknek. S még meg is értem emiatt érzett keserűségüket. Bár a zsidók elleni előítélet liberális oldalon máig nem jutott el arra a szintre, ahol az oroszellenesség van. Lásd, izraeli művészeket, sportolókat nem kényszerítenek arra sehol, hogy ítéljék el országukat, mert ha nem, akkor kizárják őket mindenhonnan - miközben oroszokkal szemben ez folyamatosan zajlik.

Válogatott baromságok is elhangzanak a műsorban, lásd az antiszemitizmus egy örök eszme, mely a barbárság jele, s a zsidóság meg a progresszió zászlóvivője. Meg hogy a szovjet propagandában 1967 után antiszemitizmus volt - egyszerűen tényszerűen nem igaz.

Köszönet a 444-nek, az eredeti adást nem néztem végig, csak belenéztem és pont ez a részt nem vettem észre, eleve nem izgat különösebben a bethleni országépítés, azt hittem, az egész erről szól:

A gondolat teljesen világos és igaz. Én hosszú ideje mondom ugyanezt:

• nem létezik jó polgári oldal, jó kereszténydemokrácia, jó kapitalizmus - sajnos a jobbos szavazók zöme is hisz ebben a liberális fantáziában, mely szerint egykor volt a jó nyugat, majd azt - valamikor a XX. sz. második felében - elrontották a csúnya komcsik,
• az euroatlanti érdekrend egy keresztényellenes, ultraliberális értékhalmaz, valójában nem más mint a jelenleg USA központú világoligarchia hódító eszméje, semmi alap, hogy ezt magunkénak mondjuk.

Az persze más kérdés, jó-e taktikailag ezt nyíltan kimondani kormányközeli emberek szájából. De kétségtelenül a kimondott szavak igazak.

Jó hír: a Jobbik végleg lenéppártosodott.

Reformnyilas pártként indultak, aztán elkezdték mérsékelni magukat. Egyre nagyobb sebességgel zajlott ez, így nem csoda, hogy végül a polgári-szivárványos lobogó alatt találták magukat.

Nem kár értük.

Daron Acemoğlu és társa régi harcosok. Szent embereknek számítanak a progresszív polgári baloldalon.

Ő a szerzői a Miért buknak el nemzetek? című könyvnek, tulajdonképpen ezért is kaptak Nobelt.

A könyv lényege: ki kell építeni a megfelelő intézményrendszert, a hatalmi ágakat el kell választani, politikai váltógazdaság kell, de a gazdaságot alapvetően a szabadpiacnak kell irányítania, be kell fektetni az oktatásba és az egészségügybe, s akkor hamarosan minden csodás lesz és jön a jólét.

Könnyedén belátható, ez marhaság. Semmilyen szervezési rendszer nem képes pótolni a rossz kiindulási feltéteket és a külső tényezőket.

Miért? Egyszerű:

• a plurális hatalom megbénítja az államot, gyakorlatilag oligarchák kezébe mennek át a döntések,
• a politikai váltógazdaság lehetetlenné teszi hosszútávú állami programok működtetését,
• a szabadpiac csak a gazdagokat segíti, még hatalmasabbak lesznek,
• a jó egészségügy növeli a lakosság számát, így még több kiszolgáltatott ember lesz,
• a jó oktatás termeli ingyen a képzett embereket a gazdag világ számára.

Valójában a tények azt mutatják: soha sehol nem lett jóléti állam a fentiek bevezetésével, sőt ahol sikerült jólétet teremteni, ott éppen a fentiek megszegésével lett az. A legnagyobb európai példa Norvégia, ahol a szabadpiac helyett máig az állam irányítja a kőolaj és a földgáz kitermelését. Semmi szabadpiac. Vagy Katar: a teljes kitermelés egy darab állami cég kezében van, melyet egy direkt erre létrehozott minisztérium igazgat, a minisztert pedig természetesen egyszemélyben az emír nevezi ki. Szóval se váltógazdaság, se hatalmi ágak szétválasztása, se szabadpiac.

Tulajdonképpen a könyvnek egyetlen kérdésben van igaza: hogy ha egy adott társadalomban létrehozott haszon nincs elég szélesen szétterítve, akkor ez nem hoz fejlődést. Dehát ez eleve nyilvánvaló.

Viccesek ezek az eltűnőben lévő pártok:

Most éppen az MSZP radikális baloldali erő lesz.

Igen, ez az a párt, mely olyan rendszerkritikus baloldaliakat adott eddig az országnak mint pl. Bokros Lajos, Medgyessy Péter, Békesi László, Gyurcsány Ferenc - csupa lelkes kommunista, akik minden erejükkel küzdöttek a kapitalizmus és a polgári demokrácia ellen!

Vicces, mert az MSZP 1989-ben úgy alakult, hogy egy nem rendszerkritikus párt, sőt a szociáldemokrácia jobbszélén álló párt, mely egyenesen közelebb áll a polgári liberalizmushoz, mint a hagyományos szociáldemokráciához. Majd pedig mindig az volt az MSZP iránya, hogy a jobboldallal szemben védi a liberalizmust, s nem csak annak eszmei, hanem gazdasági értelmében is.

Szóval ha még nyílik is tér egy rendszerkritikus baloldali párt számára Magyarországon - amit kétlek -, akkor az arra fog alapozni, hogy mindenben elhatárolódik az MSZP-től.

Persze a megszólaló MSZP-alelnök fején eleve látszik: ő maga se hiszi el, amit mond. Neve azt jelenti: kiharangoztak, kicsengettek az MSZP nevű ultraliberális szerveződménynek.

Én bizonyára az ellenkező véglet vagyok, ami szintén nem jó megoldás.

Azt hiszem az ideális, ha az ember igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez, de közben nem veszti el önmagát. Meghúz egy vonalat, meddig megy el, s odáig elmegy, de nem lép túl rajta.

A két véglet nem jó.

Én a direkt nem alkalmazkodós véglet vagyok. Aminek persze a fő eredménye a közutálat. De van egy szellemi következménye is: az ember hajlamos saját magát mértéktelenül felmagasztalni, ilyen "na ugye én milyen rendes ember vagyok!" gondolat mentén.

Szóval nem az én saját magatartásomat tartom ideálisnak.

De azt hiszem, mégis az én végletem a kisebbik rossz a másik véglethez képest: a folyamatos kényszeres alkalmazkodáshoz képest.

Van mostanában egy éppen világhírű halivúdi bolgár színésznő, neve Marija Bakalova. Nem mondom, hogy tehetségtelen színésznő, mert nem az, de semmiképpen se az a katagória, ami a szakma csúcsa lenne.

3 éve feszülten figyeltem az Oszkár-ünnepséget, pedig sose szoktam nézni. Akit ott díjaznak, az az esetek kb. 90 %-ában szart se ér. De akkor miért követtem mégis figyelemmel? Mert abban az évben a legjobb női mellékszereplő kategóriában Bakalova is jelölt volt! Mégpedig erősen esélyesnek volt mondva, mert egy agyonreklámozott és agyondicsért, persze iszonyúan rossz és tehetségtelen alkotásban, a Borat-2 című filmben játszott.

Szóval emiatt a bolgár médiák éjjel-nappal Bakalováról zengtek. S nagyon meg voltam ijedve: ha nyer, akkor még hónapokig zengenek róla. Így megkönnyebbültem, szerencsére abban az évben a Párt agitprop osztálya leszólt az Oszkár-bizottságnak, hogy diverzitás fennforgás van, nem szabad fehérnek adni a díjat, így Bakalova kiesett, s nem ő nyert.

De Bakalova hírneve maradt. Nem kis dolog eleve bekerülni az 5 jelölt közé, ez hatalmas eredmény. Ám ő is érezte - ez balkáni veleszületett tulajdonság, a török uralom alatt alakult ki -, hogy itt most keményen kell küzdeni. A balkáni ember mindig megérzi, hol a hatalom, ki a főnök.

Ezt saját rokonságomban is sokszor átéltem, mármint apai oldalamon, csak az balkáni. A családtagok reakcióiból mindig lehetett tudni - hibátlanul - ki van az országban hatalmon. A Kádár-rendszerben Kádárt és közeli embereit csak suttogva kritizálta mindenki, míg a rendszerváltozás után harsányan kritizálták Antallékat, viszont csak halkan az ellenzék fő emberei ellen - ebből lehetett tudni, az MDF a valóságban nem volt hatalmon. S ez nem azt jelentette,hogy az éppen hatalmon lévőket szerették - a balkáni ember természetes állapota, hogy minden hatalmat gyűlöl -, csak annyit, hogy tudomásul vették: ezek és ezek hatalmon vannak, nem érdemes velük szemben pofázni, mert a kisember megütheti a bokáját, aminek semmi értelme, míg amazok meg nincsenek hatalmon, így őszintén és nyíltan szabad beszélni ellenük, ennek nincs kockázata.

Szóval a balkáni ember ezt érzi a zsigereiben.

Bakalova is tudja ezt. Dehát ő karriert épít, nem csupán túlél! Nemsokára 30 lesz, az idő szalad. Lépni kell. Nem elég belépni a Pártba és csendben bólogatni, itt a pódiumra kell képni és lelkes beszédet mondani, hogy az elvtársak észrevegyék az embert!

Sikerült. A 2024-es amerikai választásokra készült Trump-ellenes propagandafilmben Bakalova főszerepet kapott, ő játssza Trump egykori feleségét - Ivana Zelníčkovát -, pont alkalmas, hiszen a haláláig idegen, szlávos akcentussal angolul beszélő nőt nem nehéz utánoznia Bakalovának.

Persze Bakalova nem pihen. Keményen lenyilatkozik, hogy ő nem csak eljátssza a szerepet, de ő tényleg nagyon utálja a fasiszta Trumpot. Mint Brian a Brian életében, aki csak akkor léphet be a Júdea Népe Frontba, ha tényleg nagyon utálja a rómaiakat:

Csendes polgárháború a libbant elitben.

Ez rendkívül váratlan fejlemény. Amióta 1992-1994 között egyesült a liberális és a posztkommunista elit, ez valami teljesen váratlan, szokatlan: sose hittem volna, hogy ez lehetséges.

Tulajdonképpen ismét szétváltak. Egyik oldalon Talpramagyar Péter, a másikon a volt posztkommunisták, ide számítva a később hozzájuk csatlakozott erőket.

Az alábbi interjúban az ős-SZDSZ-es volt politikus szabályosan alkalmatlannak és feleslegesnek minősíti a teljes Tiszán kívüli ellenzéket. Még azt is megengedi magának, hogy a hagyományos ballib ellenzék tüntetéseit nevetségesnek minősíti, pedig ez korábban szentségtörésnek számított, s aki ilyet mondott, azt fideszesnek minősítették a mérvadó ballib értelmiségiek:

Szerintem a végkifejlet az lesz, mint a 90-es évek elején. Lesz egy nagyobb SZDSZ, csak most Tisza Párt lesz a neve, s lesz egy kisebb MSZP, csak most DK lesz a neve.

Én úgy látom, hogy Magyarországon van egy stabil 5-15 % közti polgári réteg, melynek alapeszméje az, hogy vakon kell másolni a nyugatot.

Nevük változik az idők során, időnként "labanc", aztán "polgári radikális", majd "liberális", mostanában "baloldal" a nevük, de a lényeg mindig ugyanaz: a nyugat feltétlen imádása. Ezt az igényt legjobban a DK képviseli jelenleg.

Balszerencséjük Talpramagyar Péter berobbanása, emiatt estek most 10 % alá. De ennek a rétegnek Tapramagyar legalábbis "gyanús", nem eléggé nyugatimádó.

Szóval szerintem a DK-soknak nem kell pánikolniuk, fel fognak ők ismét menni a stabil 10 %-ra.

Tipikus öngól.

Lázár azt mondta: "aberrált, belvárosi, libsi gyerekek", erre azt mondja a Mazsihisz alelnöke "azok mi vagyunk, miért sértegetsz minket?".

Nógrádi Péter a 90-es években rekedhetett, amikor a leghasználtabb ballib vitamódszer a zsidózással vádolás volt. Akkor volt ez: bármilyen antiliberális, rendszerkritikus mondatra az volt mondva, az kódolt zsidózás.

Ennek csúcspontja 1995 volt. Akkor akadt olyan túlbuzgó ballib megmondóember (sajnos a nevére nem emlékszem), aki még az egyébként ballib szent státusszal rendelkező TGM-re is képes volt rámondani, hogy zsidózik, miközben TGM - nemsokkal újabb politikai fordulata után - csak valami tipikus marxista antikapitalista gondolatot fogalmazott meg, melyben a zsidókra a legtávolabbi utalás se volt. Dehát: antikapitalista = nem szereti a kapitalistákat = na és kik a tipikus kapitalisták? = a zsidók! - szóval TGM zsidózott.

A mostani esettel kapcsolatban azért figyelemreméltó, hogy a mértékadó ballib értelmiség is megérezte, kontraproduktív lenne az ügy habosítása, így alig kapták fel. A látszat kedvéért persze született pár cikk, de gyorsan el lett felejtve. Már érzik jól, az antiszemita kártya ásítást hoz még a legfeketeövesebb ballib szavazóra is.

A szovjet korban persze minden vallást elnyomtak egységesen. Még pluszban az iszlámot és a judaizmust is, mert ezeknek politikai jelentősége is volt.

Míg pl. a kereszténység "csak" ideológiailag volt problémás, addig az iszlám etnikai és politikai problémát is jelentett. Jellemző adat: 1985-ben az egész Szovjetunióban 1 azaz egy darab muszlim felsőfokú teológiai iskola működött. A judaizmus esetében a plusz elnyomás 1967-ben kezdődött, amikor a Szovjetunió szakított Izraellel, innentől minden szovjet zsidó potenciálisan ellenségesnek számított.

A kommunista rendszer után minden vallásban hatalmas újjászületési hullám indult. Eleinte ez sok új vallást is eredményezett, jellemzően 2 irányban:

• nyugati, elsősorban újprotestáns missziós tevékenység eredménye,
• pogány csoportok.

Utóbbiak között jellemzően van 2 típus:

• valóban folyamatosan létezett, marginalizálódott csoportok megerősödése, ezek zöme etnikai alapú, pl. a Csumarij Jüla vallás a mariknál, ennek ma is vannak követői, ez a marik kereszténység felvétele előtti sámánista típusú ősvallása, a szovjet időkben is működött, persze titokban vagy "folklór" álca alatt, azóta meg normál vallás, a marik egy része máig követi, sokan a kereszténységgel párhuzamosan,
• teljesen új elképzelések, melyek vissza akarnak "állítani" valami régen megszűntet, pl. szláv ősvallást hirdető új felekezetek.

Jelenleg 7 oroszországi régió van, ahol az iszlám a többségi vallás.

Ezek közül 2 a Volga-régióban: Baskíria és Tatársztán. Mindkettőben a muszlim többség oka etnikai. A baskírok és a tatárok hagyományos vallása az iszlám, s mivel ebben a 2 régióban többségben vannak (Baskíriában az oroszok aránya 38 %, Tatársztánban 39 %), így a vallásuk is többségi.

A kaukázusi 5 muszlim többségű régió 2 csoportra osztható:

• ahol jelentős - 30 % körüli orosz lakosság van -, azaz az iszlám többségi, de a kereszténység jelenléte is nagy, ezek: Kabardino-Balkária, Karacsajevo-Cserkeszia,
• a 95+ %-ban muszlim régiók, ezekben az orosz lakosság minimális, 5 % alatti, ezek: Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia.

Az egész Észak-Kaukázus keleti és központi része egyértelműen muszlim, ez alól egyedül Oszétia kivétel, az iráni népekhez tartozó oszétek hagyományosan keresztények.

Érdekes, hogy a muszlim vallás mindig segítette a nemzeti tudat fennmaradását Oroszországban. A leginkább kisebbségellenes időkben - ez nagyjából a Brezsnyev-kor -, amikor a kisebbségi nyelvű tanítás erősen vissza lett szorítva az általános iskolai szintre, Baskíriában és Tatársztánban akkor is megmaradt a baskír és tatár nyelvű oktatás középiskolai szinten.

A 2 buddhista régió: Kalmükia és Tuva.

Tuva kivételes eset. Az egyetlen Észak-Kaukázuson kívüli régió, ahol az orosz etnikum aránya minimális. Jelenleg az orosz arány alig 10 %, ez folyamatosan csökken, az ok: ez Oroszország egyik legszegényebb régiója.

Összesen 10 oroszországi régió van, ahol az orosz lakosság aránya 50 % alatti: az ebben a cikkben említett 7 régión kívül még:

• Csuvasia - 31 % orosz, 64 % csuvas,
• Észak-Oszétia - 15 % orosz, 66 % oszét,
• Jakutia - 32 % orosz, 55 % jakut.

Tuvában a buddhizmus rendkívül mély gyökerekkel rendelkezik, erősen összefonódik a tuvai sámánista ősvallással (ez a buddhizmusban teljesen megszokott dolog).

Sajátossága még: ez Oroszország egyik legkevésbé eloroszosodott régiója, Tuvában az utca embere is tuvaiul beszél, sokan nem is tudnak rendesen oroszul. Ehhez hasonló Oroszországban még 2 régióban fordul elő:  Csecseniában és Ingusétiában, ahol szintén inkább a helyi nyelven megy a kommunikáció, nem oroszul.

A tuvaiak kevesen vannak, alig 300 ezres nép, de mivel etnikailag szinte homogén területen élnek, ráadásul földrajzilag szinte elzárva, az identitás erős. S a tuvaiak jelenléte az orosz politikában is erős, elég csak Sojgu tábornokra, volt honvédelmi miniszterre gondolni.

A másik eset Kalmükia. A kalmükök Európa egyetlen buddhista népe, egyébként távolra szakadt mongolok. Ez a legnyugatibb pont, ahová egykor eljutottak a buddhista misszionáriusok.