Alapvetően a nacionalizmus egy marhaság.

Történetileg a nacionalizmus eleve egy liberális találmány, célja egyedül a normalitás felrúgása volt.

Ettől teljesen független tény: ma a nacionalizmus egy hasznos eszközzé lett a liberalizmus ellen. De ettől még nem több, csak hasznos eszköz, ez nem változtat eredeti károsságán.

Egyébként még ma is megpróbálják használni a nacionalizmust a liberálisok új országok esetében. Régi emlékem, még a 90-es évekből egy beszélgetés valamelyik magyar tv-műsorban, az akkor éppen nyíltan polgárháborús észak-macedóniai helyzetről. Válogatott liberális társaság beszélgetett, CEU-n oktató macedón professzor, macedóniai albán megint a CEU-ról, magyar részről meg a témát állítólag ismerő, bár nevetségesen elfogult - félig bolgár, félig magyar - Krasztev Péter, szintén a CEU-ról persze.

Vicces volt: még az egyébként liberális hitű macedón és albán se osztotta Krasztev elméleteit. Krasztev ugyanis arról szónokolt, hogy íme, alig pár éve létezik Észak-Macedónia államként (akkor persze még "Észak-" nélkül), s micsoda nagyszerű lehetőség ez egy nyugati, polgári nacionalizmus kialakítására, mint ami az USA-ban is van, hogy az amerikai nemzet állampolgársági alapú, nem etnikai (ami egyébként ma már az USA-ra se igaz, de ezt most hagyjuk).

Krasztev meg nyomta, nyomta a szöveget, a valóság ugyanis sose zavarja a meggyőződéses liberálist. Hiába mondta neki a macedón, hogy ilyen nem létezik náluk, s sose létezhet, mert ők nem az USA, nem bevándorló ország, s az állampolgárság jogi tényező, nem nemzetalkotó elem. Az albán résztvevő elmondta, természetesen tiszteli a macedón államot, ellenzi a nagy-albán nacionalizmust, ellenzi az albán szeparatizmust, de neki is a nemzettársa inkább egy albániai vagy koszovói albán, mint egy macedóniai macedón, mert az állampolgárság jogi kötelék, a nemzet meg természetes, történelmi egység.

Krasztev meg bámult maga elő, egyre kétségbeesettebben, olyan "hát még a CEU is tele van fasisztákkal!" nézéssel. Képtelen volt végig megérteni, hogy nem lehet polgári, "multietnikus" meg "nemzetiségsemleges" nemzetet teremteni a Balkánon, a legtöbb ami elérhető az a nemzetek békés együttélése egy adott országban.

Pedig még Jugoszláviát is felhozták neki. Ahol a kommunista diktatúra is gyorsan felismerte, nem lehet jugoszláv nemzetet csinálni, abba is lett ez a terv hagyva szinte a legelején, Tito hivatalos politikája onnantól a nemzetek "barátsága és testvérisége" volt. Még a Belgrád-Zágrád autópálya neve is Autoput Bratstvo i jedinstvo (Testvériség és egység autóút) volt Tito alatt.

Ahogy a Szovjetunióban is gyorsan letettek a "szovjet nemzet" projektről, a hivatalos álláspont az volt, hogy majd valamikor a távoli jövőben lesz ilyen, de most nem ez van, hanem "szocialista testvérnemzetek barátsága".

A komcsik tehát megértették, a libbantak nem.

De honnan is ez. Onnan, hogy az ellenkezője legalább akkora hülyeség. Egy ostoba cikk az Indexen, mely szerint a lángos valamiféle magyar világszabadalom. Az internet kora előtt tömegével léteztek ilyen mítoszok. De ma, amikor mindennek fél perc utána néznI?

Mivel gyakorlatilag egyszerre több nemzeti kulturális hatás alatt nőttem fel, több ország és hagyomány hatott rám, már zsenge kamaszkorban felismertem a nemzeti mítoszok abszurditását. Amikor ugyanis egy gyerek több helyen hallja ugyanazt a mítoszt, akkor elgondolkodik.

Gyerek- és kamaszkorom 3 legviccesebb mítosza:

• a mi konyhánk a legjobb a világon, ezt mindenhol elismerik,
• a mi lányaink a legszebbek a világon, ezt közismert tény az egész világon,
• s persze: a mi nyelvünk a legnehezebb a világon, idegen ember sose tudja megtanulni.

Aztán amikor az embert ugyanazt, néha szó szerint, hallja több országban, mindig ugyanazzal a határozottsággal, akkor gyorsan rájön: ez kamu.

Egyszer Kubában találkoztam egy Saint Kitts-Nevis-i sráccal. Elmondta, a kubai lányok nagyon szépek, de a Saint Kitts-Nevis-i lányok a legszebbek a világok, ez az egész világon ismert tény. Annyira lelkes volt a srác, hogy nem akartam megbántani azzal, hogy szerintem a világ 95 %-a nemhogy a Saint Kitts-Nevis-i lányokról nem hallott semmit, de arról se, hogy van egyáltalán egy Saint Kitts-Nevis nevű ország.

Szóval természetesen a lángos nem magyar találmány, s nem világhírű. Az emberiség, amióta tésztát használ, készít különféle kenyértípusokat. Ezek egyike a lepény. Sok verzió létezik. Egyes verziókat tűzön sütnek, így ropogós lesz, másokat olajban, zsírban, ezért lágyabbak. A magyar lángos a lágy típushoz tartozik.

A Balkánon tök ugyanez létezik, mekica vagy mekika néven (az előbbi bolgár, az utóbbi szerb), a "mek" (lágy) szóból a név. Az alapanyag és a sütés módja ugyanaz, mint a lángosé. Az eltérés: a szerbek vastagabb tésztát sütnek, a bolgárok meg a magyarhoz hasonló vastagságút, de kisebb darabokat.

Egyébként innen az egyik számomra teljesen abszurd bolgár szokás: porcukorral vagy lekvárral enni a lángost. Nekem ez teljesen idegen, én a balatoni lángoson nőttem fel, azaz "üresen", esetleg fokhagymás szósszal, de édesen soha. Ahogy mai modern magyar lángosevés is taszít, hogy szinte pizzát csinálnak belőle.

S miért rossz a nemzeti mítoszok túltengése? Mert a sok "mi vagyunk a legjobbak" kamuban elvész az, amiben tényleg azok vagyunk.

A ballibek csak nem értik hogyan lehetett a romániai tanársztrájk sikeres, a magyarországi meg nem.

A romániai eseményeket nem figyeltem közelről, de egy tanársztrájkot átéltem Bulgáriában, s az is sikeres volt.

Ez a 2007-2008-as tanévben volt, gyakorlatilag az egész első félév ráment. Érintett voltam, a kisebbik fiam akkor még iskolás volt, szóval szeptember közepétől január közepéig nem járt iskolába. (Bulgáriában a tanév kezdete szeptember 15.)

Íme mik is voltak a fő sajátosságok, melyek mind egyben eltérések is a magyar sztrájkhoz képest:

• maguk a tanárok szervezték az egészet, nem törpe szakszervezetek (Bulgáriában se szakszervezeti tag a tanárok 85 %-a),
• a szervezők eleve azzal kezdték, hogy a sztrájk nem politikai, így mind a kormánypárti, mind a kormányellenes, mind a semleges tanárok örömmel csatlakoztak,
• a sztrájknak volt egy határozott célja, a bérszint megemelése 100 %-kal, s nem sok pontból álló, részben teljesíthetetlen követelések halmaza, lásd Brian élete típusú követelések, hogy "48 órán belül építsék le az egész Római Birodalom teljes hatalmi gépezetét",
• a sztrájkolók nem fogadtak el aktív támogatást ellenzéki pártoktól, ismert közéleti szereplőktől,
• amikor az első heti jelképes sztrájkot (napi 1 óra elhagyása) nem vette komolyan a kormányzat, a második héttől egyszerűen bezártak az iskolák.

Mindezzel szemben a magyar verzió az volt, hogy az egész valamiféle kormánybuktató akcióterv része. A támogatók között azonnak megjelentek a legszélsőségesebb ellenzéki személyek, ami ezt meg is erősítette. Aztán jöttek az abszurd követelések. Mindez sikeresen elérte: a tanárok 90+ %-a nem csatlakozott.

Bulgáriában ezzel szemben eleve csak egy téma volt, a bérszint. A kormányzat ajánlott emelést, azt nem fogadták el a sztrájkolók, végül - 3 hónap sztrájk után - el lett fogadva a 100 % emelés 2 részletben.

Az egésznek semmi politikai következménye nem lett. A kormányzat hatalmon maradt, a következő 2009-es választásig, még az oktatási miniszter is a helyén maradt. A 2009-es választást aztán elvesztette ugyan a kormánykoalíció, de teljesen más okokból. Tulajdonképpen a tanársztrájk követeleséinek teljesítése még növelte is a kormány népszerűségét 2007-2009 között.

Magyarországon meg mindig ugyanaz megy ezen a téren: bármi elégedetlenség is van, arra azonnal ráugrik a ballib keménymag, hogy "na most bukik a Zorbán!", amivel sikeresen eléri az elégedetlenség lelohadását.

Botrányt keltett Bulgáriában egy vezető macedón politikus nyilatkozata, pedig a baj, hogy lényegileg igazat mondott.

Észak-Macedóniával kapcsolatban tudni kell, a politikai élet sokban hasonlít ahhoz, ami Magyarországon volt 2010 előtt.

Egyrészt van a "baloldal", a volt kommunista párt utódja, mely azonban régóta nem baloldali a szó igazi értelmében, ezt mára teljesen felváltotta a nyugati középbal és az európai értékrend kritikálatlan elfogadásával. Persze széles a szavazói tábora: lelkes nyugatpártiaktól egészen olyanokig, akik egyszerűen emlékeznek a "szép" jugoszláv időkre. Szóval tipikus 2010 előtti MSZP-hangukat: nyugatimádat kádárista nosztalgiával.

Sajátos, de a volt Jugoszláviában ma Észak-Macedóniában van a legnagyobb Tito-kultusz. De ennek megvan a maga logikus magyarázata.

Van persze a "jobboldal" is, ez lényegében a VMRO. Eredetileg mint a Jugoszláviából való kiválás fő támogatója, nyugatpárti. Aztán miután az ex-kommunisták lahagyták őket a nyugatpártiságban, a VMRO kezdett amolyan óvatosan euroszkeptikus lenni, s nagyobb erővel nacionalista és hagyománypárti irányt venni.

A magyar médiákból is jól ismert Nikola Gruevszki volt az a VMRO-vezető, aki tulajdonképpen végig vitte ezt a váltást, azaz alatta lett a párt egyértelműen nyugatosból inkább szkeptikus. Tulajdonképpen Orbán útját járta be valamilyen formában, talán ezért is kaphatott Magyarországon menedékjogot, mikor az éppen baloldali macedón kormány börtönbe akarta záratni.

Maga a VMRO név is sajátos. Ez egy 1893-ben Thesszalonikiban alakult illegális szervezet (mai szóval: terrorista csoport), a cél az akkor török uralom lévő Macedónia felszabadítása. Bár voltak a szervezetnek olyan részei, melyek ki akartak egyezni a török hatóságokkal, azaz csak autonómiáért harcoltak, a fő rész egyedül a fegyveres harcban hitt. Amikor széleskörű felkelést robbantott ki a VMRO 1903-ban, az totális vereséggel végződött. Ezután a szervezet részekre esett végleg.

A vereséghez nagyban hozzájárult, hogy Bulgária semleges maradt a felkelés során. Természetesen külpolitikai okokból. Csak a vesztes felkelés után menekülőket fogadta be.

Az eredeti cél, a török uralom elleni harc, okafogyott lett 1913-ban, hiszen a balkáni háborúk végével Törökország elvesztette európai területeit, a ma is meglévő részt leszámítva. Innentől a macedón kérdés bolgár-görög-szerb lett, a terület legnagyobb részét felosztotta egymás között Görögország és Szerbia, egy kis rész (az északkeleti régió) pedig Bulgáriáé lett.

A görögök a macedónkérdést telepítéssel oldották meg. Miután a törökök kiűzték Kis-Ázsiából a görög lakosságot az I. vh. után, a menekülteket a görög állam Dél-Macedóniában telepítette le, ma ez a terület etnikailag immár száz éve görög. Aki maradt az eredeti lakosságból, az pedig vagy "hellenizált" vagy mehetett át a határon Bulgáriába.

A szerb (jugoszláv) területen a szervezet egy része autonóm jogokat akart, a másik rész fegyveres harcot hirdetett. Az akkori hivatalos szerb álláspont ugyanis az volt, hogy a macedónok szerbek, akik elfeledkeztek szerb identitásukról, azaz csak vissza kell integrálni őket a szerb nemzetbe.

A fegyveres rész jó kapcsolatokat épített ki az olasz fasisztákkal és a horvát usztasákkal. Legsikeresebb akciójuk a jugoszláv király és Louis Barthou francia külügyminiszter meggyilkolása volt 1934-ben. A VMRO kiképzőtábora egyébként Magyarországon volt, legalábbis ott is, Horthyék támogatták őket a közös anti-jugoszláv érdek miatt.

A VMRO eközben működött Bulgáriában politikai pártként, egészen 1934-ig, amikor minden pártot betiltottak. Eleve a VMRO már súlyos problémát jelentett a bolgár kormányzat számára, mert miatta nem volt lehetőség a kapcsolatok normalizására Jugoszláviával.

Egészen a kommunizmus bukásáig a VMRO természetesen nem létezett, egyedül emigrációban. Ezek egy nagyobb része bolgár nacionalista volt, kisebb része autonomista, mely lassan elfogadta az önálló macedón nemzet elméletét.

A kommunizmus alatt a nagy változás az volt, hogy Tito harcot kezdett a szerb nacionalizmus ellen, ennek része volt a "szerbségüket elfelejtett macedónok" tézis elvetése. A hivatalos jugoszláv álláspont a korábbi autonómista macedón tant fogadta el, mely szerint a macedónok valójában egy ősi szláv nemzet, mely különbözik mind a szerbektől, mint a bolgároktól. Tulajdonképpen Tito a macedón nemzet alapítója, így nem csoda, hogy máig ott a legnépszerűbb.

A kommunizmus végével ismét lett hivatalosan VMRO, persze azonnal két darab, Bulgáriában és Észak-Macedóniában is. A bolgár VMRO párt ma éppen egy zuhanóban lévő 1 %-os párt, de voltak már 10 % körül is, sőt a kormánykoalíció része is voltak. A mostani harmadik legerősebb bolgár párt, az Újjászületés egyébként a VMRO várnai szervezetéből leszakadt csoportként indult. Az Újjászületés radikálisabb az eredeti VMRO-nál: míg a VMRO szoft-euroszkeptikus, NATO-párti, oroszkérdésben semleges, addig az Újjászületés egyértelműen oroszpárti, NATO-ellenes, EU-ellenes.

A macedóniai VMRO pedig ma a macedóniai nem-albán fő jobboldali párt. Macedóniában ugyanis albánkérdés van, a macedón jobb és bal egyformán 20-40 % között teljesít rendszeresen, s a mérleg nyelve mindig az albán pártok. Most éppen a baloldal mellett vannak az albánok, ezért a baloldal van kormányon. Hivatalos adatok szerint ma Észak-Macedónia lakosságának negyede albán, de ez sokak szerint valójában 30 %, a népszámlálás adatai ugyanis nem megbízhatóak.

De visszatérve a kiindulópontra, mit is mondott a macedón politikus és miért? A téma ugyanis az, hogy Bulgária megvétózta Észak-Macedónia EU csatlakozási tárgyalásait, követelve, hogy legyen Észak-Macedóniában alkotmányosan elismerve a bolgár kisebbség, valamint az iskolai tankönyvekben ne szerepeljenek bolgárellenes megállapítások. Valójában mindkettő mögött a valós üzenet: a macedónok ismerjék el bolgár eredetüket, ami nyilvánvalóan nem teljesíthető, egyetlen nemzet se hajlandó ilyen öngyilkosságra. Főleg nem egy fiatal nemzet, melynek nincs valós múltja pár évtizednél régebbről.

Az észak-macedóniai politika hozzáállása pedig sokféle. A VMRO és az egész jobboldal eleve bolgárellenes, ők hazaárulásnak tekintenek minden egyezményt. Az albánok viszont támogatják a bolgár követeléseket, nekik végülis az egész téma érdektelen: hiába minden nyugati erőfeszítés a "soknemzetiségű macedón nemzet" megteremtésére, annak nulla az eredménye, a macedóniai albánok ma ugyanúgy nem tekintik magukat a macedón nemzet részének, ahogy eddig se, a radikálisaik pedig nyíltan kimondják, a valós cél az "albán földek" egyesítése, azaz Albánia, Koszovó, Nyugat-Macedónia, valamint Montengeró és Szerbia határvidékének egyetlen albán államba egyesítése.

Az észak-macedóniai baloldal meg sarokba van szorítva: egyrészt nem beszélhet az EU ellen, hiszen ez a fő hivatkozási pontja, másrészt meg nem mondhat igent se a bolgár követelésekre, mert ez azonnal a hazaárulás bélyegét hozná magával. Szóval össze-vissza beszélnek, egyszer ezt, aztán azt. Várva a csodára, hogy majd valahogy megoldódik az egész ügy magától.

Az USA és az EU valóban hosszú ideje nyomják Bulgáriát, ne akadályozza Észak-Macedónia csatlakozási folyamatát. Még az aduász is be lett vetve, hogy "aki nem akarja Észak-Macedónia EU-csatlakozását, az a Kreml ügynöke". De a téma egyszerűen túl érzékeny.

Tavaly volt egy francia javaslat a probléma megoldására: Bulgária emelje fel a vétót, legyen helyette "feltételes vétó", azaz legyenek a tárgyalások hivatalosan megnyitva, de aztán csak akkor folytatódhassanak, ha Észak-Macedónia leszámol a "gyűlöletbeszéddel", melynek része a már említett követelések megoldása. Ezeket meg nem teljesítették, pedig már a vétő felemelése is súlyos bajt okozott Bulgáriában, tulajdonképpen ez volt a közvetlen oka a bolgár kormány bukásának akkor.

Mit mond tehát a macedón politikus, íme a cikk, tulajdonképpen a VMRO politikusa azt vázolja, hogy Bulgária csak ürügy, az EU csak azért nem tárgyal, mert rossz a baloldali korrupt kormány, míg ha jó lenne, már mennének a tárgyalások, majd Bulgária szemszögéből rendkívül sérelmesen nyilatkozik, lefordítom szó szerint:

"Bulgária az EU leggyengébb tagállama. Nem az EU legerősebb tagjával van bajunk, hanem a leggyengébbbel, s Bulgáriának sokkal nagyobb szüksége van az Európai Unióra, mint Bulgáriára az EU-nak.

Senki sem tud meggyőzni arról, hogy az EU legnagyobb fővárosai ne gyakorolhatnának nyomást Bulgáriára. Ha úgy gondolják, hogy Macedónia megérdemli a tárgyalások megkezdését, egy délután alatt megoldanák az ügyet. Küldenének egy nehézsúlyú diplomatát, az Szófiában találkozna, akivel találkozni kell, még az éjszakát se kellene ott töltenie, s kész is lenne az egész."

(Azt hiszem sokat elmond a macedón nyelv "önállóságáról", hogy soha egy percet se tanultam macedónul, de simán értem a szöveg 98-99 %-át, az 1-2 %-ot meg kitalálom a szövegkörnyezetből. Ehhez képes az orosz-ukrán eltérés tényleg 2 teljesen eltérő nyelv, pedig ott is értem 75-80 %-ban az ukrán szövegeket.)

S elmondtam többeknek, a macedón politikusnak sajnos abszolút igaza van. A bolgár politikai elitnek van egy török korból örökölt súlyos hiányossága: komolyan hiszik, hogy aki meghajol az erősök előtt, annak jutalmat adnak. S aztán szerencsére akadni szoktak emberek, akik ezzel reménytelen harcot folytatnak, ezzel azonban mégis akadályozva ezt az általánis tendenciát.

Most is ez zajlik. Ukrajna is példa erre. Immár akadnak olyan megmondóemberek, akik Amerikát is kritizálják, amiért az nem hajlandó jobban segíteni az orkrán rezsimet. S szerencsére akadnak, akik - akár nyíltan, akár csalárdan - Ukrajna megsegítése ellen dolgoznak.

A macedón ügy ugyanaz: kemény kéz kell, nem megértés. A macedónok az ellenségeink, semmi ok segíteni őket, ahogy semmi ok a teljesen tájidegen kijevi bábállam segítésére se.

A budapesti Árpád hídi halálos baleset kapcsán.

Ahol most lakom Szeredőcön, ott van 2 nagy széles sugárút is. Én éppen a központ külső határánál lakom, budapesti párhuzammal azt mondanám "Zugló". Azaz pont az a rész, ahol még nem külváros, de nem is igazi központ már.

Be is jelöltem a két hozzám közeli ilyen utat, mely kiválóan alkalmas a gyorshajtásra. Ezek ugyanis többsávos utak, a normál napközbeni forgalomra tervezve, így túl üresnek tűnnek az esti csúcsforgalom után egészen a reggeli csúcsforgalomig.

Természetesen minden nap vannak gyorshajtók, s nem kis mértékben, hanem teljesen abszurd, mértéktelen módon. A legidegesítőbbek a 150-nel haladó motorosok, de persze a gyorshajtó autók veszélyesek.

Fiatalon én is csináltam ilyesmit, persze sokkal óvatosabban, azaz nem itt, hanem pl. a Niš és Belgrád közti autópályán, ott mentem gyakran 200+ km/h sebességgel is.

Szóval tudom miért csinálják ezt emberek. Amolyan enyhe kábítószer, hamis jólétet ad. Mint nőknél a túlárazott márkás ruha viselésének vágya.

Ki kell nőni. S rá kell döbbenni, hogy ha magasra visszük a küszöböt, minden unalmas lesz. Nekem is idő volt ráébredni, hogy sokkal jobb "kábítószer" az apró dolgok élvezete.

Kifejezetten érdekes előadás Ungvárytól ügynökök, kommunista bűnök kérdésében:

Nyilván persze a nálam 2 évvel fiatalabb Ungváry személyesen nem tehet semmiről, nem volt semmilyen hatása a rendszerváltozáskor arra, ami végleg történt, az viszont nem hagyható figyelmen kívül, hogy az akkori "ungváryk" pont az ellenkezőjét mondták akkor, mint amit most ő.

Ha megváltozott a véleményük, az persze dicséretes.

Mindenesetre akkoriban minden mérvadó értelmiségi szélsőségesnek, bajkeverőnek, polgárháborús uszítónak minősítette volna a mai Ungváryt hallva. S mivel akkor gyakorlatilag minden média a "mérvadók" kezében volt, a közhangulat is pont ez volt: vagy megbocsátunk mindenkinek mindent automatikusan és vakon vagy véres polgárháború lesz és szétesik az ország.

Tulajdonképpen Ungváry szabatosan elmondja miért volt marhaság, sőt bűnös a 90-es évek eleji "mérvadó" álláspont. Minden szavával gyakorlatilag egyet lehet érteni.

Persze van bőven vörös farok, ki van hegyezve egyes fideszes emberekre, s a ballib felelősök nevét nem mondja ki, pl. Kuncze Gábort a neve kimondása nélkül kritizálja, míg Martonyi János nevét többször is elmondja. De a tartalom így is megállja a helyét.

Akkoriban aki az "egyetlen igaz" álláspontot kétségbe vonta, azzal nem vitáztak, hanem kijelentették róla, az illető tudatlan mucsai, aki nem ért semmihez. Az 1991-es igazságtételi törvényjavaslat szerzői, Zétényi és Takács pedig mindennek el lettek mondva. A törvény meg is lett semmisítve a Göncz-Sólyom liberális bűnbanda által. Teljesen abszurd érvekre hivatkozva.

Kb. az volt az érvelés, mint a Monty Python Holy Grail filmjében, amikor Lancelot tévedésből megtámadja a Mocsaras Kastélyt, ott leöli az esküvői vendégeket, majd amikor rájön hibájára, a kastély ura azzal intézi el, hogy "ne civakodjunk, ne vitatkozzunk többet azon, hogy ki ölt meg kit".

Vicces: mindezt a CEU-n mondja el. 30 éve ilyet maximum az alakuló MIÉP valamely klubjában mondhatott volna el, de ott se biztos.

Amikor 2011-ben egy Geri Tibi nevű unatkozó nyugdíjas katonatiszt blogger kitalálta az alkotmányos ellenállást, még csak a 2012-ben hatályba lépett új alkotmány volt a téma.

Az akkori tézis: nem volt joga Orbánéknak alkotmányozni, mert, a fő érvek, mondjuk a 8 jellemző:

• felesküdtek a korábbi alkotmányra,
• nem szóltak előre, hogy alkotmányozni fognak,
• nem volt négyötödös többségük,
• nem rendeltek el népszavazást az új alkotmányról,
• a korábbi alkotmány tiltja az alkotmányozást,
• megváltoztatták az ország nevét, azaz nem szűnt meg a Magyar Köztársaság,
• alaptörvényt alkottak, nem alkotmányt, tehát az alkotmány hatályban maradt,
• nincs alkotmányozási joga a parlamentnek, csak a nép alakotmányozhat.

Persze mind a 8 pont fatális tévedés, 30 mp alatt cáfolhatók, de ez még legalább valahol az értelmes vita perifériáján volt.

Azóta a dolgok súlyosan eldurvultak. Erről ma már Tibi mester nem is mindig tehet, nála butább emberek is megjelentek az egész eszme környékén, akik még Tibi szintjén se értenek a témához: Tibi legalább tényleg járt jogász szakra, igaz ő se dolgozott soha jogászként egy percet se.

Időnként odafigyelek a különböző alkotmányozó mozgalmakra, jelenleg van nagyjából 8 csoport, mind masszív 15-20 fős tagsággal, ezek egymást is utálják, s leginkább baromságok állításában versenyeznek egymással.

Nagy vonalakban eddig a következő agymenések voltak, a történelemben visszamenve.

Megjelentek az 1989-es de facto alkotmányozást elvetők. Ugye 1989-ben de facto új magyar alkotmányt szerkesztett az utolsó pártállami kommunista parlament a kerekasztal-tárgyalások döntései alapján, de ezt nem hirdették ki új alkotmányként, hanem formailag ez az 1949-es alkotmány 1972-es átírásának az átírása.

Aztán jöttek az 1949-es alkotmányozást megkérdőjelezők. Hiszen idegen megszállás, diktatúra, népszavazás hiánya, stb.

Megjelent a történelmi alkotmány koncepciója. Itt a kérdés meddig volt legitímitás:

• 1949-ig,
• Szálasi bukásáig,
• a német megszállásig.

Az igazi ádáz vita azonban csak ezután indult: legitím volt-e Horthy rendszere vagy sem. Az egyik frakció szerint igen, hiszen Horthy a Károlyi-Kun országrontás után visszaállította a rendet, a történelmi alkotmányt. A másik frakció szerint viszont Horthy csak hivatkozott erre, de nem ezt tette: lám, a törvényes királyt kiűzte az országból, s a történelmi alkotmányos rend helyett saját diktatúráját építette ki.

Lassan ez utóbbi szerzett több hívet, azaz maradt a Horthy (és persze Kun és Károlyi) előtti alkotmányossághoz való visszatérés elmélete.

Már éppen arról elmélkedtek mi a gyakorlati teendő: alkotmányozó nemzetgyűlást összehívni a Városligetben, esetleg aláírást gyűjteni, vagy írni az ENSZ-nek, esetleg felkérni Orbán Viktort, adja át a hatalmat az alkotmányozó ideiglenes kormánynak, amikor becsapott a villám!

Az egyik "alkotmánytudós" ugyanis kiszámolta: az egész magyar államapítás alkotmányellenes volt! Hiszen Géza fejedelem diktátor volt, alkotmányellenesen uralkodott, így nyilván a belőle következő istváni államalapítás se lehet más mint az alkotmány eltiprása.

Szóval a hazaáruló Géza 973-ben Quedlinburgban alávetette a magyar államot a németeknek, ezzel puccsot követett el a magyar alkotmányosság ellen. Azóta alkotmányon kívüli állapotban van a magyarság, de szerencsére egyfajta titkos tanításként mindig továbbélt a magyar alkotmányhoz való visszatérés szándéka, ez a Szent Korona Tan.

Persze ez tényszerűen se igaz, a Szent Korona Tan nem ezt jelenti, s eleve későbbi, XIII. századi elmélet.

Az igazi baj viszont a jog alapvető nem értése, ez már az eredeti Geri-féle tanítás fő hibája is. A három fő fatális félreértés könnyedén elkerülhető lenne, ha megértenék a következőket, ez olyan elsőéves jogelmélet:

• Az államiság és az alkotmányos rend nem ugyanaz. Az alkotmányozás nem csinál új államot. Az alkotmányos rendben való szakadás nem jelenti az állam megszűnését.
• A jog okozat és nem ok. Nem a farok csóválja a kutyát, hanem fordítva.
• Az időmúlás minden sebet begyógyít. A legdurvább jogsértés is joggá válik, ha elég idő telik el, különösen ha ez közjogi kérdés, mely esetben a közösség beletörődése mindent legitimál.

Egy ismerősöm mondta régen: a legitimizmus olyan, mintha el kellene vinnem egy csomagot Budapestről Bécsbe, ezt teljesítném is, mire azonban Bécsben a csomag címzettje tiltakozna "nem, nem, vissza az egészet, te Budaörsnél túllépted a sebességkorlátot, szóval nem érvényes a csomagkézbesítés".

Sajnos a tradicionalizmus híveinek egy része is hajlamos erre a hibára: legitimizmusra redukálják a tanítást.

Ma van a parlamenti választás Spanyolországban. Történelmi esemény lesz.

Sok a hasonlóság Magyarország és Spanyolország között, csak mindig éppen "fordítva".

Spanyolország közigazgatása kissé habókos, ugyanis hivatalosan egységes nemzetállam, míg a valóságban egy szövetségi állam. Az ország 19 autonómiára oszlik, mindegyik jelentős jogokkal rendelkezik, hivatalosen nem, de ténylegesen a spanyol autonómiák nagyobb jogokkal rendelkeznek, mint az USA államai. S mivel az ország teljes területe valamely autonómia része, így ez a gyakorlatban egy laza szövetségi állam.

Az autonómiák megyékre oszlanak, azok járásokra. Vannak autonómiák, ahol egyetlen megye van, s van 2 autonómia, ahol egy sincs, ez a 2 legkisebb - a két spanyol város az afrikai kontinensen -, itt az egész autonómia 1-1 járás.

Miért fontos ez? Mert a választási rendszert is befolyásolja. Bár a választási rendszer rendkívül arányos, - csak a 3 %-os bekerülési küszöb számít, viszont ezt is csak autonómia szinten nézik - így a rendszer mégis enyhén torzít a kisebb autonómiák javára, hiszen egyrészt nem lehet autonómia képviselő nélkül, másrészt a helyi kis párt is lehet országos párt, ha helyben eléri a 3 %-ot, míg országosan nem.

Mindenesetre, mivel egyéni képviselők nincsenek, a magyar rendszernél így is arányosabb a végeredmény. Pl. a legutóbbi választáson a győztes párt 28 % választási redménnyel megszerezte a parlamenti helyek 34 %-át.

Természetesen önérdekből az egyes pártok tömbökbe szerveződnek. A négy nagy tömb:

• középjobb,
• középbal,
• radikális jobb,
• radikális bal.

Aki ezen kívül van, az vagy nem számít hosszú távon, vagy olyan párt, mely eleve csak regionális szinten akar politizálni, ilyen pl. a legtöbb katalán és baszk párt.

A középjobb ma már teljesen a PP, ez a Néppárt, ez a volt francóista állampárt reformista kezdeményezéseinek romjain kialakult nagy párt. Azaz mintha a magyar MSZP spanyol verziója lenne, persze "fordítva", csak itt szétesés és gyengülés helyett éppen erősödés következett be.

A Néppárt mára teljesen európai középjobb, liberális-konzervatív, erősen EU-párti.

A középbal a Franco alatti mérsékelt ellenzék utódja, ez alapvetően a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), eredetileg marxista párt, a marxizmussal szakítottak Franco halála után, mikor ismét legális párt lehettek, ma ez tipikus európai középbal, szocdem-liberális párt, erős progresszívista programmal.

A PP és a PSOE között apró eltérések vannak a gazdaságpolitikában, de alapvetően ezek a liberális paradigmán belüli viták: pl. a PP csökkentené a vállalkozók adóját, a PSOE meg nem. Az igazi eltérés az identitáskérdésekben van: a PP egységesebb spanyol államot akar, a PSOE erős autonómiákat; a PP ellenzi a túlzott feminizmust, a PSOE feminista; a PP nem akarja átírni a múltat, a PSOE máig harcol Franco emléke ellen; a PP szégyellősen támogatja a homoklobbit, a PSOE meg tapsolva; a PP nehezíteni akarja a bevándorlást, azt csak spanyol anyanyelvű latin-amerikaiak számára könnyítve, a PSOE meg a "menekültek" integrációjáról beszél, stb.

Egyéni szinten még 20 éve is megesett, hogy PP és a PSOE hívei egymást fasisztázták, ill. kommunistázták. Ma már ez nem jellemző, mert megjelentek mind a 2 oldalon az erős alternatívák.

A PP-t most a felmérések 33-35 %-ra jósolják, a PSOE-t pedig 27-29 %-ra.

A radikális baloldal persze Spanyolországban mindig erős volt, hiszen ők voltak végül is a Franco-rendszer legkeményebb ellenzéke. A kommunisták az első szabad választáson 1977-ben 10 %-ot kaptak, aztán sokáig az örök harmadik párt voltak, ellenzékben vagy támogatva a PSOE-t.

A szovjet kommunizmus vége súlyos csapás volt a spanyol kommunistákra is, akik - ellentétben pl. az olasz kommunistákkal - szinte végig szovjetpártiak voltak, de nem tűntek el. Aztán éppen a PSOE túlzott középre húzódása, liberalizálódása hozta meg számukra az új esélyt. 2015-ben különböző szélsőbalos és újbalos erők szövetségeként 21 %-ot kaptak, majdnem elérve a PSOE-t. Podemos (= "tudunk", "képesek vagyunk") név alatt.

Aztán persze, azóta lassú zuhanásban vannak. A választóik csalódtak bennük, a szóbeli radikalizmusuk és a gyakorlati mérsékeltségük közti eltérés miatt. Leginkább a PSOE liberális politikájának támogatása vitt el tőlük sok szavazót. Plusz sok bajt okozott a pártvezetés több taktikai hibája is. A pártvezér ingatlanügye is sokaknak nem tetszett, vett magának egy szép, kellemes, középosztálybeli környéken új házat, s bár minden tiszta volt, azaz a fizetéséből vette, valahogy ez nem illett a "dühös és elnyomott kommunista forradalmár" képhez.

Tavaly új radikális bal szervezet jött létre, Sumar (= "összeadni", "hozzáadni") néven, azóta ehhez csatlakozott a Podemos is.

A Sumart most a felmérések 12-13 %-ra jósolják.

A radikális jobb más kérdés. Ilyen sose volt sikeres. A Franco-rendszer nem-reformista híve elvesztettek minden hatalmat, majd miután 1981-ben katonai puccsal próbálkoztak, elvesztették minden hitelüket is. Egy nemzedéknyi idő kellett a változáshoz, immár az új újjobb szelek mentén.

A Vox a semmiből lett hirtelen komoly párt, 2019-ben azonnal 10 %-kal került be a parlamentbe, jelenleg már ők a harmadik párt 15 %-kal. A legutolsó választáson 2 autonómiában a Vox lett a nyertes párt.

Közben a PP feladta korábbi Vox-ellenes álláspontját, több régióban is koalícióban kormányoz a Voxszal együtt. Most egyre több helyen is ez van: a PP vagy ellenzékbe vonul, vagy koalícióra lép a Voxszal.

Rendkívül vegyes azonban a szavazótábor. Bár van olyan réteg, mely egyértelműen Franco-nosztalgiákat táplál, sokkal inkább a mértéktelen bevándorlás, az EU, a feminizmus, a homoklobbi, az ateizmus elleni ellenérzések a meghatározóak, ahogy a PP túlságos középre húzódása.

A Voxt most a felmérések 12-13 %-ra jósolják.

Hacsak nem lesz ma nagy meglepetés, a PP fog nyerni, de nem lesz meg az abszolút többsége. S dönthet: nyíltan koalíció a Voxszal vagy ellenzéki szerep. A külföldi nyomás itt jóval kisebb, a Vox kevésbé démonizált párt, mint sok más hasonló nyugati párt, ráadásul a gazdasági kérdésekben a Vox kifejezetten liberális.

Ezen kívül a Vox nem rasszista, a párt egyik vezetője egy félig néger politikus (az anyja Egyenlítői Guinea volt spanyol gyarmatról származik). A bevándorlást is kulturális, nem faji alapon ellenzik. A nácikérdés sem áll, hiszen Spanyolország semleges volt a világháborúban. Ahogy antiszemitizmus-kérdés sincs: a Vox kifejezetten Izrael-párti az izraeli-palesztín viszályban, eleve ez Spanyolországban nem kérdés, maga Franco is befogadott nagy számban a háború alatt zsidó menekülteket, miközben ezzel párhuzamosan hangoztatta, egyébként egyetért Hitlerrel a "zsidó tőke" elleni harcában. Az ukrajnai háború se gond: a Vox ukránpártibb, mint mondjuk a francia Le Pen pártja. Tulajdonképpen a fő "baj" velük a homoklobbi, a genderizmus és a feminizmus ellenzése.

A Vox eleve nem igazán radikális, sokkal inkább reakció a baloldali radikalizmusra. A felmérések szerint az átlag Vox-szavazó diplomás középosztálybeli, aki egyszerűen mérges az ellenoldal dolgai miatt: folyamatos kedvezés a különböző kisebbségeknek, az ország szétesése felé vezető lépések, destruktív tendenciák.

Szóval a legvalószínűbb: megtörik a Franco halála óta létező konszenzus, s immár hivatalos kormányzati tényező lesz egy eddig szalonképtelennek tekintett párt.

Vox választási plakát Madrid központjában: "Vox - döntsd el mi a fontos", a "fontos" dolgok: pénzbehajtás, bizonytalanság, megosztottság, szegénység, elhagyatottság, ... (eltakarja a fa a többit), mellette meg egy kéz kidobja egy szemetesbe a nem fontos dolgokat: autonomista zászló, feminista zászló, szivárványos zászló, katalán zászló, Agenda 2030 (= az ENSZ fenntartható fejlődés programja), a többi nem látszik, azt hiszem egy sarló-kalapácsos zászló van lent balra még mint kidobandó.

Én alapvetően nem a Vox szövegeit követem, hanem az ellenük szólókét. Ebből sokszor több tudható meg. Egy ideje nagyon keményen megy ellenük a kampány a spanyol médiákban, melyek 90 % körüli arányban progresszívisták. A cél mindig ugyanaz: mélyen rasszista, nőellenes, Franco-párti, bigott, középkorban rekedt kép bemutatása, ráadásul annak sejtetése, hogy aki ellenzi a homoklobbit, az látens homokos - magyar szemmel meglepő a lejáratásban 2 dolog hiánya, pedofil papozás és antiszemitázás nincs, az utóbbit már magyaráztam miért nem téma, az előbbi meg feleslegesen megsértene sokakat, elég sok ember van, aki egyszerre baloldali és katolikus, a baloldali pap se ritkaság, plusz eleve a mostani római pápa progresszív ikonnak minősül.

Amikor egy nyelv nem a latin ábécét használja, gond mindig a latin betűk ejtése az adott nyelven. Pedig ez elkerülhetetlen, hiszen a latin a nemzetközi ábécé.

Ha a nyelv eleve latinbetűs, nincs gond: egyszerűen az adott nyelven ejtik ki a latin betűket. Lásd, Magyarországon ez a szokás a legtöbb esetben: az ejtés olyan, mintha magyarul lenne, függetlenül, hogy az eredetiben mi az ejtés, lásd OMV az ó-em-vé, UNICEF az u-ni-cef, USA az u-sa, stb, lényegtelen, hogy az eredeti ejtés nem ez. Inkább az az érdekes, hogy vannak ez alól kivételek, melyekre azonban nincs semmilyen szabály, lásd CIA az szí-áj-éj, sose ci-a, egyes esetekben meg ingadozás van, pl. az IMF lehet áj-em-ef és í-em-ef is.

A spanyol nyelv pl. ebben sokkal "hazafiasabb", sose ejtenek idegen betűneveket, náluk pl. a CIA is szi-a, ne szí-áj-éj. Egyenesen hibának - de legalábbis idióta sznobizmusnak - számít náluk idegen betűneveket mondani. Személynevekben is spanyolul ejtenek!

A saját betűnevek használata nem gond soha, hiszen egyértelmű az adott nyelven belül. Az meg, hogy az egyes betűnevek neve minden nyelvben más-más az nem számít, hiszen mindig csak egy adott célnyelven használatos az adott név.

Azaz pl. teljesen mindegy, hogy a latin ábécé betűinek neve magyarul nem teljesen azonos, mint más ejtés, mondjuk eltér az eredeti latin betűnevektől is. Egyébként az eltérés kevés, lényegileg csak ezek:

• C - magyar: cé, eredeti: ké,
• Q - magyar: ku, eredeti: kuu,
• S - magyar: es, eredeti: esz,
• X - magyar: iksz, eredeti: eksz,
• Y - magyar: ipszilon, eredeti: í grajka,
• Z - magyar: zé, eredeti: dzéta vagy zéta (sőt népiesen: széta).

Amikor viszont a saját írás nem latinbetűs, 2 út van: átvenni egy másik nyelv neveit vagy valamilyen specifikus betűzési rendszert kell használni. A gond, hogy az ritkán egységes.

A görögöknél egyenesen 3 rendszer van: az idősebbek az olasz betűneveket használják, a fiatalabbak az angol betűneveket, s ha meg valaki nagyon hivatalos akar lenni, akkor a NATO betűzési ábécéjét.

Egy időben olyan kólcenterben dolgoztam, ahol hozzám közel ültek, hallótávolságban a román, a lengyel, a görög és az orosz kollégák. A románok és a lengyelek esetében soha semmi gond nem volt, hiszen a betűket mondták románul/lengyelül, az oroszok nagyjából megvoltak, náluk az idősebbek a francia neveket használják, a fiatalabbak az angolt, de kevés az összetéveszthetőség, a görögöknél viszont rendszeresen többször ismételgették ugyanaz. Az ok: egyes betűnevek teljesen eltérőek, pl. a H betű lehet "ákka", "éjcs", "hotel". Plusz még az olasz neveket csak a görögországi görögök ismerik, a ciprusiak nem! Szóval néha olyan érzésem volt, mint a magyar "Nehéz szám" élő verzióját hallgatnám:

Az indiai kólcenterek viszont profik, náluk megtanítják mindenkinek a NATO-ábécét, s csak azt használják. Hogy az utca embere mit használ, nem tudom, gondolom az angol betűneveket. Az indiai nyelvek a szanszkrit írást használják vagy annak valamilyen rokon írását. Ők arra büszkék, hogy írásrendszereik sokkal régebbiek az európai (cirill, görög, grúz, latin, örmény) ábécéknél, s logikusabbak (meg nehezebbek).

Bulgáriában az eredeti az oroszon keresztül átvett francia betűnév-rendszer, de nem teljesen azonos az orosszal mégse. Viszont a kommunista rendszer vége óta az angol hatás olyan nagy, hogy ma már a fiatalok nem is ismerik az eredeti rendszert, simán az angol betűneveket használják.

Ami ennek a hátránya az a kényszeres fordítás. Azaz azon az alapon, hogy ha már úgyis át van valami írva latin betűkkel, akkor inkább fordítsuk angolra. Intézményneveknél meg csak-csak elmegy ez, de helyneveknél egyenesen nevetséges. Plusz az ilyen felesleges fordítás megnehezíti az idegen turista dolgát.

De ilyen hibás túlfordításra Budapesten is láttam példát, azaz ez egy teljesen írásrendszer-független kérdés. Pár évvel ezelőtti budapesti tapasztalat: angol nyelvű turistatáblák, hogy merre van a Vár, a Parlament, a Bazílika, a repülőtér, stb., mind angolul. Eddig rendben, de aztán ott egy tábla, hogy merre van az "Eastern Railway Station". Nos, súlyos hiba ez. A turista keresi a Keletit, ez a neve, s neki tök mindegy, hogy a szó mit jelent, tehát ha azt látja, hogy arra kell menni az "Eastern" felé, tudja, neki nem oda kell mennie, hiszen ő a Keletit keresi. Szóval a fordításelmélet félreértése.

Semmi nem segít jobban egy ügynek, mint az ügyet ellenző szélsőséges. Olyan károkat képes okozni a saját oldalának az aki az oldalon belül marhaságot művel, mint amit sose képes az ellenoldal legaktívabb harcosa se.

Íme két friss példa.

Juhi Peti, a narkózás egyik magyarországi apostola, bukott ballib politikus kifejti, minden rendes ellenzéki alapvető kötelessége aktívan szolidáris lenni a homoklobbival. Miközben a ballib tábor zöme is homofób, de legalábbis semleges e téma kapcsán.

Peti nem veszi észri, csak a Fideszt segíti szövegével. Azzal, hogy ő nem fogad el olyan ellenzékiséget, mely nem homokpárti. Ez minden bizonytalan szavazót elriaszt a ballibektől.

Aztán szembejött egy nem követett videócsatorna - Juhit követem egyébként -, mely még jobb példa ugyanerre.

A fanatikus ballib blogger átkozza a ballib Partizánt! Miért? Mert a Partizán időnként elemez, kilép a "mindenki fogatlan mucsai analfabéta, aki nem ballib" elméletből. A srác személyes sértésnek érzi, hogy a Partizán kilép ebből időnként, ezt természetesen úgy értékeli, hogy Zorbánhoz idomul a Partizán!

Én természetesen hosszú, egészséges, aktív életet kívánok mind Juhinak, mind Dávidnak, remélem, még hosszú ideig ilyen hevesen segítik a ballibek elleni kampányt! Tavaly kicsit megijedtem, amikor a választás után Juhi elhallgatott. De aztán pár hónap után feldolgozta a ballib bukást, s visszatért mint blogger. Azóta is szorgalmasan - persze akaratán kívül, de ezt túl fanatikus észrevenni - dolgozik a következő fideszes kétharmadért.

Sok sikert nekik! S fel is iratkoztam Dávidra.

S még egy, harmadik példa. Úgy tűnik, az eddig hithű ballib Czeglédi Zoltán - egykor még fizetett Momentum-alkalmazott is volt - rálépett a ballibtalanodás rögös útjára. A következő elemzésben gyakorlatilag minden megállapítása igaz. Persze szidja a Fideszt, de olyan módon, ami egyre jobban kilóg a ballib narratívából:

Viccből bekommenteltem, hogy "a Zorbán megvette kilóra a Czeglédit!", amit többen - jellemzően a legostobább típusú törzsballibek - komolyan vettek és lelkesen helyeseltek. (A kommentem nem látható, senki se keresse, aztán Ungár törölte természetesen, már így is súlyos teher számára saját anyja a ballib tábor számára, nem akarja ezt még fokozni is Birca-kommentekkel.)

A rendszeres nyugati, migránsokozta zavargások nagyszerű események.

Mármint nem az ottani kisembereknek, hanem nekünk.

Ugyanis mindennek két kimenete van.

Vagy a nyugati államok észbe kapnak, erőt találnak magukban, majd kidobva a perverz, öngyilkos, polgári-liberális eszméket rendet teremtenek, melynek következtében egyrészt leállítják a korlátlan bevándorolást, másrészt a már bevándoroltakat erővel a rend elfogadására kényszerítik.

Vagy folytatódik az öngyilkos polgári deviancia, s lassan kiemelkednek a migráns közösségek hangadói, akik aztán új alapon rendet teremtenek az országokban. Pl. Franciaországból iszlám állam lesz. Ebben az esetben a helyi öngyilkos polgári erők lesznek a helyükre téve, erővel rákényszerítve az új rend elfogadására.

Mi Kelet-Európában nem veszthetünk, mind a 2 fenti kimenet teljesen kielégít minket.

A ballib alkotmányjogászok előtt jóval megszületett az alkotmánytagadók egylete. Első fészkük a Nol Blog volt 12 éve. Sokszor írtam már róluk.

A ballib jogászok sose karolták fel őket, mert teljesen vállalhatatlan baromságokat hangoztattak. Mert bár látszólag mindez Orbán elleni szöveg volt, a mélyben értelmetlen zagyvaság volt, kb. ezek a fő elveik:

• a hatályos alkotmány nem hatályos, mert “közjogilag érvénytelen”,
• ezért a Magyarország nevű állam nem létezik,
• össze kell szedni egy helyre az ország lakosságának 1 %-át, azaz 100 ezer embert, akik kijelentik, hogy ők nem a Magyarország nevű “magánállam” állampolgárai, hanem a jogfolytonos magyar államé,
• ezzel párhuzamosan - sőt ettől függetlenül - létezik ma is a Magyar Köztársaság.

Alakult is több csoport erre, néha még 50-60 fős tüntetést is sikeresen megszerveztek. Az eddigi legsikeresebb alkotmányos lázadó egy Bertalan Attila nevű kamionsofőr, aki egyszer 10 ezer embert összetrombitált a Városligetbe.

Mára megkopott az ő hírneve is. Ma csak kis szekták vannak, a leghumorosabbak a sumérmagyarkodást az alkotmányozással összekötők, ezek amolyan "ahogy Móricka elképzeli a honfoglalókat" típusú ruhákban gyűlnek össze "alkotmányozni", azaz halandzsázni. Szövegeik nagyon viccesek: kvantumelmélettől 50-ezer éves magyar népig minden van benne, mindez sajátos módon keverve neoezoterizmussal, zsidózással és orbánozással. Meg persze teljesen alaptalan áljogászkodással.

A legújabb fejlemény: beindult az üzleti tevékenység is. Immár személyi igazolványt és parkolási okmányt (nem, ez nem vicc!) is kiválthatnak a visszaállított Magyar Köztársaság állampolgárai:

Bulgáriában ősszel lesznek az önkormányzati választások.

Ezzel kapcsolatban humoros eset. A legnyugatosabb, leghangosabban liberális párt egy 45 éves milliárdost jelölt Szófia polgármesterének. Már ez is probléma Bulgáriában, a bolgár közvélemény a magyarhoz hasonlít, azaz minden túl gazdag ember alapból gazembernek minősül.

De az igazi baj vele: a családi megterheltség. Az apja tiszt volt a bolgár Állambiztonságnál, igaz legalább a polgári hírszerzésnél, nem a belső elhárításnál. Viszont a nagybátyja már a belső elhárításnál dolgozott. A nagyapa pedig kommunista partizán volt a II. vh. alatt, majd az Állambiztonságnál tábornoki rangig emelkedett és az Állambiztonság katonai főosztályát vezette éveken át.

Magyarul: tökéletes kommunista családfa. Ő maga persze a rendszerváltozáskor alig 11 éves volt, dehát láthatóan már gyerekként segítette a családi háttér: elitgimnázium Szófiában, majd a blagoevgradi (Bulgária) Amerikai Egyetemen diploma.

A bulgáriai Amerikai Egyetem az majdnem olyan, mint a CEU, az eltérés, hogy a Soros Alapítvány csak az egyik fenntartó, a másik egy amerikai kormányhivatal, a USAID. De lényegileg ugyanaz: angol tannyelv, amerikai tananyag, amerikai tankönyvek. A tandíj évi 12-15 ezer dollár, plusz lakhatás, egyebek, évi 20 ezer dollár kell nagyjából egy diáknak. Ismerek magyarokat, akik oda jártak/járnak, mindenki Soros-ösztöndíjjal.

Szóval a srác mindkét rendszerben az elit része lehetett. S persze ez nem véletlen összefüggés, hanem előző elltségéből következett a későbbi: Bulgáriában még Magyarországnál is nagyobb az ex-kommunista nagyemberek aránya az új demokratikus elitben.

Hogyan lett milliárdos? Tulajdonképpen még ez a legtisztább rész: csinált egy programozó iskolát és szoftverfejlesztő céget 24 évesen, ez nagyon híres lett, s el tudta adni később egy amerikai cégnek negyedmilliárd dollárért. Aztán ebből kockázati befektetéseket csinált, s szerencséje volt. Azaz nem elprivatizált állambiztonsági vagyon az eredet, hanem inkább jó kapcsolatok és szerencse.

Személyesen persze nekem nem okoz az egész ügy problémát. Számomra az igazi probléma nem a komcsi tábornok nagyapa, hanem a Forbes-hős státusz. Meg eleve nem szavazok ilyen típusú alakra, bármit is mond. Én ha fiatal, sikeres üzletemberről hallok, azonnal kibiztosítom nemlétező fegyveremet. Szóval számomra az egész téma tisztán elméleti.

Mindenesetre a srác buta, mint a sötét éjszaka, s ezt annyira nem veszi észre, hogy nem alkalmazott PR-szakembereket se. Mert hát simán ki lehet jönni a rossz családi háttérből, a háború utáni Németországban is akadtak náci főember szülővel karriert befutott emberek, csak eleve azzal kell kezdeni, hogy pl. "nem osztom szüleim politikai nézeteit".

Itt azonban a gyerek elhitte saját kivételességét, mert a túl sok pénznek jellemzően ez a negatív mellékhatása. S azzal kezdte, hogy milyen sokat adott neki a csalkádja, majd előadott egy halivúdi mesét, nagyjából "légy szorgalmas, milliomos leszel" stílusban. Aki nem tudná a valóságot, az a végén komolyan elhihetné, hogy a bolgár kommunista Állambiztonság éjt nappallá téves küzdött a nyugati értékekért, a kommunizmus ellen.

Aztán persze rászóltak, s elkezdett kárt menteni. De már késő. Ráadásul az őt támogató párt fanatikus híveinek is egy része erősen fanyalog.

Most már olyat is olvastam, hogy az illető párt megállapodást kötött egy másikkal, s direkt vesztes embert választottak ki, hogy a másik párt embere esélyesebb legyen.

Azért annak örülök, hogy nekem ilyen személyes problémám sose akadt. Nincs felmenőim között "problémás" ember. Szüleim persze Kádár alatt az elit alsó részéhez tartoztak, apám párttag is volt 1969-1989 között, de arra apám kínosan vigyázott mindig, ne kerüljön soha olyan pozícióba, mely már látható a nyilvánosság számára is. Teljes rokonságomat nézve meg egyetlen rokonom van, aki betöltött valaha fontos pozíciót, egyik másodunokatestvérem MSZMP KB osztályvezető-helyettes volt, majd KB-tag is, bár utóbbi az MSZMP utolsó másfél évében csak. Aztán csúnyán meg is bukott, ugyanis az MSZMP-MSZP átalakuláskor ő Grósz csapatában volt, eleve Grósz csinált belőle KB-tagot is, így mind a Pozsgay-, mind a Horn-csoport számára nemkívánatos személy lett. Annyi befolyása maradt, hogy saját magának el tudott intézni egy külszolgálatot, s aztán se az Antall-, se a Horn-, se az Orbán-kormány nem bántotta őt, meghagyták diplomata állásában nyugdíjig, a 90-es évek végéig.

Bár annyi idős nem vagyok, hogy dolgozhattam volna a kommunista rendszerben is, hiszen a rendszer vége idején 22 éves voltam, de szülők és más idősebbek életét azért láttam. S a tapasztalat az, hogy szabadabb volt a munkahelyi légkör. Persze a lényeges dolgokba akkor se lehetett beleszólni, de az apróságokba nem volt belepofázás fentről.

Különösen mióta - 2007 óta - nyugati multiknál dolgozom folyamatosan, van lehetőségem megtapasztalni a multis munkakultúrát.

Tulajdonképpen az egész csak azért viselhető el, mert nem veszik ők se komolyan. Kicsit olyan ez, mint a kései Kádár-rendszer: egyrészt voltak a kőkemény marxista elvek, másrészt a gyakorlat - s még a vezetők se vették komolyan az elveket. Elég volt úgy tenni, mintha komolyan vennénk azokat, majd a valóságban nem tőrődni velük.

Innen volt az a sajátos helyzet, hogy Kádárék jobban gyűlölték a marxista kritikát, mint az antimarxistát. Az antimarxista kritika ugyanis le volt söpörhető azzal, hogy "ellenséges propaganda", míg a rendszeren a saját elveit való számonkérés már kényes kérdés volt.

A multik kelet-európai telepein hasonló van. Bólogatni kell a központi utasításoknak, majd azokat nem betartani. S ez - a közhiedelemmel ellentétben - nem valamiféle kelet-európai nemzeti sajátosság, mert a helybe delegált színnyugatiak ugyanígy kezdenek el viselkedni, amit megszokják a helyzetet és alkalmazkodnak a körülményekhez.

A svájci kollégám 2 hónap után már ugyanolyan természetességgel dobta a szófiai járdára a cigarettacsikket, mintha született bolgár lenne. S sokszor elmondta, hogy Szófia jobb hely, mint Genf. Pl. otthon csak úgy mert torrentezni, hogy beült a kocsiba egy laptoppal, majd keresett valahol a városban szabad wi-fit, megállt, letöltött, míg Szófiában a lakásában éjjel-nappal torrentezhet, a saját netes előfizetésével, s semmi baja nem esik.

A kiküldött főnök esete ugyanez. Tőle az elvárás, produkáljon eredményt. Hiszen miért is van csinálva leánycég Prágában, Krakkóban, Budapesten, Bukarestben, Szófiában, stb.? Hát mert ugyanaz a munka elvégeztethető 4-szer olcsóbban. Ebből a bérszint jellemzően a nyugati 30-50 %-a, de az még így is magasabb a helyi átlagnál. Erre csak egy példa: 2007-ben kaptam munkaajánlatot Budapesten (végül nem kezdtem dolgozni ott, de most ez mellékes), ez a General Electric ma már bezárt újpesti irodaháza volt a Váci út külső részén - azóta ugyanazon az úton beljebb költöztek, közelebb a belvároshoz -, akkor a kezdő fizetés 270 ezer Ft bruttó lett volna, miközben az országos átlag akkor 190 ezer Ft volt.

Viszont a munkahelyen stabilitás is kell. Ezt egyrészt elvégzi a HR, hogy ne legyenek teljesen összeférhetetlen dolgozók, másrészt kell valamilyen alaphangulat. Az alaphangulatot pedig nagyon el lehet rontani olyan követelésekkel, melyek a helyiek számára röhejesek.

Na, itt jönnek képbe a szabályok. A nyugaton szokásos szabályok közül azokat, melyek helyileg népszerűtlenek, egyszerűen nem kell alkalmazni. Hallgatólagosan, azaz ezt nyilván nem szabad így nyíltan kijelenteni, de éreztetni kell: ezt nem kell komolyan venni. Kedvenc 3 példám az utóbbi 16 évből:

• "tilos telefont a számítógéphez csatlakoztatni" - de ha lemerült, nyugodtan töltsd fel, csak tedd kicsit hátrébb a telefont, ne látszódjon annyira!;
• "dresszkód: business casual" - á, ne törődj vele, ez csak akkor, ha látogató van a központból! szar is lenne, ha minden csaj ugyanúgy, unalmasan nézne ki!;
• "szigorúan tilos az íróasztalon enni" - jó étvágyat, csak ne egyél fokhagymásat, mert lehet, hogy zavarja a többieket! a fokhagymás lángost én is a nyomtatónál eszem.

Persze mindig akadnak túlbuzgó vezetők. Ahogy Kádár alatt is akadtak olyan emberek, akik komolyan megkövetelték a marxizmust. Dehát ezeket akkor is mindenki utálta, s most is mindenki utálja őket. S emiatt ezek a végén jellemzően megbuknak.

Amikor sok idő telt el egy nyelv írásának megalkotása óta, mindig felmerül az írott és a mondott alak közti eltérés problémája.

A két véglet: a ragaszkodás az íráshoz és az írás folyamatos igazítása a beszédhez. Az előbbire példa az angol, ahol máig úgy kell írni, ahogy a XVI. században ejtették a nyelvet. Még drasztikusabb példa a görög, ahol egyenesen 2500 évvel ezelőtti írásalakok vannak. Az ellenpélda meg mondjuk a szerb és a horvát írás, ahol nem létezik rossz helyesírású ember, hiszen úgy kell írni, ahogy azt mondják az emberek.

Az első sztendertizált helyesírás természetesen a IX. századi, amikor a cirill ábécé létre lett hozva. A cirillt eleve a mai Thesszaloniki környéki bolgár nyelvjárások alapján csináltak, majd elterjedt innen. Az eredeti írás amolyan szent dolognak is számított, így nem lett igazítva a későbbi változásokhoz.

A XIV. századtól a XIX. századig eleve nem létezett bolgár állam, így hatóság se volt, mely ezzel foglalkozott volna. Az Egyház meg az eredetit használta, mind nyelvben, mind írásban, bár az az átlagember számára nem volt már könnyen érthető.

Időközben hatalmas változások álltak be a kiejtésben. Az eredeti cirill természetesen a IX. századi kiejtést tükrözte, amikor a maihoz képest sokkal bonyolultabb hangrendszer volt.

A mássalhangzók terén teljes kemény-lágy paradigma létezett. Ez eredetileg egy szláv sajátosság, de mára csak a keleti-szláv nyelvekben maradt meg, továbbá még a lengyelben van jelen bizonyos mértékben. A dél-szláv nyelvekben ez nagyrészt eltűnt mára, a mai szerbben/horvátban pl. csak a cs, dzs, l, n esetében van kemény-lágy pár: horvát írással ez č - ć, dž - đ, l - lj, n - nj, ugyanez szerb írással ч - ћ, џ - ђ, л - љ, н - њ.

A bolgár esetében a dolog annyiban nehezebb, hogy máig ez vitás kérdés. Az egyik álláspont szerint a bolgárban vannak kemény-lágy párok, csak előfordulásuk helyileg korlátozott, azaz csak egyes hangok előtt fordulnak elő, míg a másik álláspont szerint a bolgárban nincsenek kemény-lágy párok. A kommunista időszakban ez politikai kérdés is volt, mert mivel az oroszban vannak kemény-lágy párok, így nem volt szabad azt állítani, hogy a bolgárban nincsenek.

Teljesen független füllel hallgatva a bolgár beszédet, egyrészt az irodalmi nyelvben nincsenek kemény-lágy párok, másrészt meg nyelvjárásfüggő. A délkeleti nyelvjárásokban vannak kemény-lágy párok, az északnyugatiakban nincsenek, északkeleten csak d, n, t esetében fordul elő, míg délnyugaton meg csak g, k, l, n esetében van.

Aki Bulgáriában művelt embernek akar tűnni, az nem használ lágy mássalhangzót soha, ennek kifejezetten "mucsai" értéke van.

A délnyugati bolgár nyelvjárások alapján létrehozott macedón nyelv ezeket jelöli írásban is: a lágy g ѓ, a lágy k ќ, a lágy l љ, a lágy n њ. (A ѓ és ќ ejtése azonban változó régiónként.)

Különösen a magánhangzók terén jelentős a változás azonban. A bonyolult IX. századi szláv magánhangzórendszer eltűnt. Az eredetiben volt külön betű minden alap magánhangzóra, minden nazalizált magánhangzóra, minden úgynevezett ultrarövid magénhangzóra, valamint a legtöbb esetben ezek jésített verziójára is. Lásd: а, є, и, і, о, у, ѣ, ъ, ꙑ, ь, ѧ, ѫ + jésítettek: я, ѥ, ї, ю, ѩ, ѭ.

Részletesen nem, de azért nagy vonalakban melyik mi: а - rövid magyar á, є - rövid magyar é, и - magyar i, і - magyar i-nél zártabb, о - magyar o, у - magyar u, ѣ - magyar e, ъ - magyar ö-szerű, ꙑ - magyar ü-szerű, ь - egészen zárt e, ѧ - "en", ѫ - "on".

Fentiek közül a bolgárban mér a korai időszakban megszűnt az и, і, ꙑ közti minden különbség, később a ѧ, ѫ, ѣ, ь eredeti hangértéke is eltűnt, így a legtöbb jésített betű szerepe is megszűnt (bár ma is van olyan délkeleti nyelvjárás, ahol van még ѣ hang).

Viszont ennek ellenére egészen a XIX. századig maradt az írásban az и, і, ꙑ, hagyomány miatt, ahogy a ѧ, ѫ, ѣ, ь is. Ahogy az azonosan ejtett ъ és ѫ írása is megmaradt.

A modern korban a bolgár nem követette a szerb-horvát "írd, ahogy ejted" írásmódot, hanem maradt a magyarban is használt szóelemző, részben hagyományelvű írásnál. Azaz mindent úgy kell írni, ahogy azt ejteni kellene, ha önálló szó lenne hangsúly alatt. Bár a kommunista hatalom 1945-ben 30 betűre csökkenti a betűk számát, így is maradt több fonetikus ejtés ellenében ható elem:

• megmaradt csakis hagyomány okán a щ betű, ez nem jelöl önálló hangot, hanem két hang (s+t) kapcsolatát jelöli,
• megmaradt csakis hagyomány okán a ь betű, ez azonos a й betűvel, de így kell írni a "jo" hangkapcsolatot mássalhangzó után,
• az а betű hangértéke bizonyos esetekben nem a, hanem ъ hangértékű,
• ugyanígy a я betű hangértéke bizonyos esetekben nem я, hanem йъ hangértékű.

Az oroszban hasonló folyamat ment végbe, de ott I. Péter cár alatt lett megcsinálva a nagy írásreform. Amihez képes a kommunista 1918-as írásreform kisebb jelentőségű. Hozzá kell tenni, a mai orosz hangrendszer egészen más, mint a bolgár.

Idén május végén izgatott körímél érkezett munkahelyi postafiókomba. Küldője ujjongva közölte, íme eljött az év legnagyobb eseménye, a "prájd", s ez egész hónapban kitart. Színes ímél volt, ujjongó, lelkes emberekkel, színes lufikkal, plüssmacikkal, pöttyös labdákkal.

Kicsit megijedtem, mert csak tavaly november óta dolgozom itt, szóval még nem ismerem az itteni szokásokat. De megnyugtattam magamat: nagyon más itt se lehet, mint 2007 óta minden más nyugati tulajdonú multi munkahelyemen.

Aztán jött június 1. és semmi. Majd mentek a napok, s minden nap semmi. Egy árva szó se a "fontos" eseményről.

Előző munkahelyemen legalább jött 1 azaz egy darab plusz ímél, hogy ingyenes onlájn, homofóbiát gyógyító szeminárium van, melyre szívesen várnak minden kollégát, aki homofób érzelmeivel küzd. Nem jelentkeztem, pedig vannak homofób érzelmeim, viszont nem küzdök velük, hanem büszke vagyok rájuk, így nem éreztem magamat megszólítva a kedves hangú meghívó által.

Még a rendes évi szófiai homokmenetről se küldtek legalább fél sornyi reklámot!

Vártam, vártam a tisztesség kedvéért máig, hátha lesz mégis valami, legalább valami összegzés e nagyszerű hónapról. De nem, semmi.

Bevallom, ha a "prájd" azt jelenti, hogy nem történik semmi, akkor magam is elkötelezett prájdpárti vagyok...

Olyan ez, mint a 70-es évekbeli szovjet-orosz viccben:

Ideológiai felvételi vizsga az egyetemen. A hallgató nem tud semmit. A bizottság azonban sajnálja meghúzni őt, így feltesz neki egy mentő kérdést, amire a választ az óvodások is tudják, annyiszor van ez említve mindenhol:

• Melyik évben született Lenin?
• Nem tudom.
• Hogyan nem tudja? Maguknál nincs tv, rádió, újságok?
• Se tv, se rádió, újság is csak nagyon ritkán.
• Hát honnan jött maga?
• A Jeges-tenger partjáról, Muhoszranszkból*.

Ekkor a bizottság tagjai összesúgnak egymás közt: kollégák, emlékeztek, a múltkor éppen azt vitatottuk meg, hová lenne érdemes a tanszéknek üdülni mennie.

* Muhoszranszk - beszédes helynév, szó szerint "Légypiszok"

Jó hír a vilniusi NATO-csúcsról: Amerikában győztek a galambok.

Miután a kijevi főkormányzóság nem tudott eredményt felmutatni a fronton a kapott billiók ellenére, az amerikai elit döntött: kivonul míg nem késő, nem erőlteti a csatát most Moszkvával.

Ez a csúcs valódi lényege, hivatalosan ki lett mondva, Orkrajna nem lehet soha a NATO tagja.

Tombolnak is most az euroatlantista radikálisok, mármint az okosok, akik értik is mi van. Ami ismét jó jel.

A világ minden kultúrájában létezik olyan közmondás, hogy "Nyúsd neki a kisujjadat, az egész kezedet elveszi".

A homoklobbi ősi módszere: tevékenysége kezdetekor csak teljesen normálisnak tűnő, egyenesen méltánylandónak kinéző dolgokért száll síkra. Lásd: mi a 4 fal között csak nyugalmat akarunk, ne legyen kötelező a törvény elől rejtőzködnünk, hiszen senkinek se ártunk, de még ha ártanánk is, csak magunknak ártunk mi, aki 2 felnőtt vagyunk!

Mindig pontosan így kezdődik a harc. A vége pedig az, ami a legfejlettebb, legprogresszívebb liberális demokráciákban történik: kötelező aktívan támogatni a homoklobbit. Persze nem törvényileg kötelező, de a gyakorlatban igen, kb. mint ahogy Kádár alatt se írta elő senki nyíltan, hogy valaki párttag legyen, de egy sor munkahelyen nulla körüli esély volt a karrierre, ha valaki nem volt párttag. Sőt, talán ma még rosszabb a helyzet: Kádár megengedte ugyanis, hogy valaki ne csináljon karriert és csendben legyen, nem kellett jelszavakkal éltetni a rendszert, elég volt nem pofáznia ellene.

Mellékes elem: a kettős mérce.

Amikor bárki a normálisok közül azt mondja, hogy egy országba beköltöző idegennek tiszteletben kell tartania új országa szokásait, ez súlyos gyűlöletbeszédnek számít. Mert a progresszívek szerint mindenki a bolygó lakosa, nincsenek határok, s minden szokás önkényes felépítmény és butaság. Szóval nem a házigazdának van igaza, hanem a vendégnek. A vendég szent joga bármit megtennie.

Na most, hirtelen kiderül: ez azért mégsincs így. Mert a vendég szent joga addig tart, míg a helyi normalitást bontja, rombolja. Amikor pl. az követeli a muszlim migráns, ne legyen disznóhús az állami iskolában, mert ez őt sérti, vagy a nők hordjanak kendőt, mert ez is felháborítja őt, vagy hogy ne legyen kép Mohamed prófétáról a tankönyvben, mert ez szentségtörés. Igenám, de mi van, ha a muszlim migráns nem a helyi normalitást rombolja, hanem azt erősíti, pl. azt mondja, neki nem tetszik az iskolai "prájd" ünneplés, nem akarja, hogy azon a gyereke részt vegyen?

Ebben az esetben hirtelen minden másképp van. Ilyenkor az eddig korlátlan befogadást és vendégjogot üvöltők sajátos módon a migránsra ordítanak: tessék szépen alkalmazkodni, hiszen te jöttél ide, te vagy a vendég, ha meg nem tetszik a mi országunk, miért nem takarodsz el?

Jellemző ballib hozzáállás: a zsigerkommentelés.

Új korlátozás lépett életbe a szerencsejátékok terén Magyarországon.

A téma maga nagyon régi, de az emberek 99 %-a semmit se tud róla.

A lényeg: az internetes szolgáltatások megfoghatatlansága. Adott egy kereskedő, szolgáltató, mely bejegyzi magát valamely nulla adózású adójoghatóság területére, majd onnan szolgáltat az egész világra. Ezzel elérhető az adómentesség.

Amikor a szolgáltatás egy konkrét, megfogható áru, akkor persze a probléma fele megoldható: egyszerűen vámot kell terhelni az árura. De ha az áru virtuális, akkor nincs semmilyen eszköz.

Így tehát vagy magát a szolgáltatást kell blokkolni (ami azonban nem hatékony, ahhoz, hogy ez tényleg működjön, kínai típusú állami tűzfal kell, ami szinte sehol máshol nincs), vagy a szolgáltatás használatát nehezíteni kell.

Egyébként Magyarországon 2011 óta tilos az onlájn szerencsejáték. Papíron, mert ennek semmilyen gyakorlati jelentősége nincs. Azóta is csak az nem játszik, aki nem akar játszani. Most a változás annyi: a magyar bankok kötelesek blokkolni a ki- és befizetést szerencsejáték cégek felé/felől.

A kommentek szerint kb. most majd Mészárosnál lesznek kénytelenek pókerezni az emberek. Nem baj, hogy Mészárosnak nincs onlájn szerencsejáték üzlete, mert majd lesz.

A valóság: létezik egy csomó teljesen megbízható elektonikus pénztárca szolgáltató a neten, melyek virtuális bankkártyát állítanak ki bárkinek. Persze adódik többletköltség, de filléres. Viszont ezek a kártyák olyanok, mint a kriptovaluta, legalábbis az adóhatóság szemszögéből. Korlát persze van, egyrészt ezek a kártyák sose anonímek, s mindig van fizetési határ: ha nem így lenne, akkor alkalmasak lennének pénzmosásra is, ami miatt be lennének tiltva mindenhol. De a szerencsejátékosok 99 %-a számára mindez teljesen elég.

Magyarul: az új magyar rendelkezés csakis egyes bankokat sújt, így elesnek valamennyi jutaléktól. A játéktól viszont csak egyes kezdő játékosokat riaszt el, akik nem hallottak még a virtuális kártyákról.

2009-2014 ilyen cégnél dolgoztam magam is.

A kettős mércére jellemző: az USA-ban 2006 óta tilos az onlájn szerencsejáték, kivéve ha a cég be van jegyezve az USA-ban, ott van a szervere, s van normál, offlájn kaszinója is. Plusz ha korábban is működött, utólagosan be kell fizetnie adót "illegális" tevékenysége után, adó mértékét pedig a cég képviselője és az amerikai igazságügyminiszter közti "tárgyaláson" dől el. Képzelem mekkora üvöltés lenne, ha Magyarországon lenne bevezetve ilyen szabályozás: politikus dönt adómértékről, nincs írott szabályzat, kiszámíthatatlanság, utólagosan kifosztás, beavatkozás a piacba, diktatúra!

S az USA hatóságai nem csak magát a szerencsejáték céget üldözik, hanem annak minden kiszolgálóját is, pl. aki reklámot fogad el tőle, a bankokat, s még az elektronikus pénztárca cégeket is. S mivel az amerikai piac nagy, a cégek "önként" szót fogadnak, rettegve az amerikai állam reakciójától.

Amikor ott dolgoztam, épp akkor járt le a türelmi időszak az USA-ban. 2011-ben a PartyPoker be is szüntette amerikai játékosok regisztrációját, s minden már meglévő amerikai számláját pedig blokkolta. Pedig a játékosok kb. fele amerikai volt. S mindez a cég részvényeinek árfolyamának 60 %-os esését eredményezte.

Én személyesen jól jártam, mert minden legalább 5 évet ledolgozott alkalmazottnak járt részvény, engem meg 4 és fél év után rúgtak ki, szóval még nem volt 1 szál részvényem se, azaz nem volt minek leessen nálam az árfolyama.

De minden hiába, a cég hiába fogadott szót önként, még bűnösnek is kellett vallania magát, majd fizetnie 300 millió dollár "elmaradt adót", s még ekkor se mehetett vissza az amerikai piacra. Csak 2013-ban lett újra PartyPoker az USA-ban, miután a cég vett ott egy offlájn kaszinót, majd ezek után is csak New Jersey államra kapott engedélyt (ez persze kijátszható, mi akadályozna meg egy más államban élő amerikaiat, hogy New Jersey államot írja be címeként).

Mellesleg, a PartyPoker addig a három fő cég között volt a világon, 20 % körüli piaci aránnyal. Ma már nemhogy az első 3-ban, az első 10-ben sincs benne, s talán 2-3 % lehet a piaci aránya. Tulajdonképpen a céget az amerikai állami "önkény" tette tönkre. De ezt persze nem szabad mondani, mert az demokrácia, piacgazdaság, jogállam.

Hozzáteszem: nem kell aggódni, a Party tulajai személyesen jól jártak. A cég az egyik első onlájn póker cég volt annak idején. A cég előtörténete rendkívül sajátos. Az ötletet 2 indiai adta, az egyik személyesen csinált meg minden dizájnt, a másik a programozást, majd a pénz egy amerikai nőtől jött, aki telefonos szex szolgáltatással gyűjtött össze jelentős összeget, ez lett befektetve az új cégbe.

Amikor 2010-ben mind a hárman kiléptek, ezt egyenként félmilliárd dollár körüli összegért tették, ennyit kaptak a cégbéli részesedésükért a bwintől, mely így megvette az egész Partyt. (2016-ban pedig a bwint vette még egy másik cég, a GVC, ma már az egyik legnagyobb az egész üzletágban.)

Az egyik indiai aztán bekerült a hírekbe még. Azzal, hogy vagyona 95 %-át elajándékozta, indiai iskoláknak adományozott felszerelést, ösztöndíjakat, stb., a hagyományos brahmin életút filozófiáját végrehajtva, azaz az anyagiaktól elszakadva meditáló idős kort választva. Bár nem aszketizmus ez így se, a vagyon 5 %-a is több, mint ami a bolygó lakossága 99,99 %-ának van.

Én meg? Amióta nem dolgozom ott, 2014 decembere óta, sose pókereztem. Egy egész életre meguntam. Régebben élveztem a lapok kattogását, most már elálmosít. Pedig még nagyjából emlékszem mik a játék fő taktikái, egykor a versenyekben voltam a legjobb.

Kiváló cikk a HVG-ben. Ellenkező előjellel elmondja mindazt amit nem akarunk.

Mit is ír a cikk:

• "mindenki az lehet, aki lenni akar" - Ne legyen mindenki az, ami lenni akar. A társadalom lényege: az egyének korlátozzák magukat a közösség érdekében.
• "mindenki azt szerethet, akit szeretni akar" - Ez minden elemi erkölcsi, együttélési norma lenullázása.
• "polgármester közölte" - Ne közöljön semmit. Nornmális országban a polgármester a várost vezesse, de abnormálisok menetét.
• "népünnepély jellegét öltő, karneváli hangulatú szombati felvonulás" - Ahol az abnormalitás nem megtűrt kisebbség, hanem éljenzett karnevál, az a társadalom megérett a pusztulásra.
• "tömeg létszáma megközelíthette az egymilliót" - Riasztó számok. Amin meglepődtem, a "királyi család" nevű paraziták miért nem vettek részt, arra nem is merek gondolni, hogy ők esetleg homofób klerikálfasiszták???

Meg persze "a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása" - Angliában, a Brit Köztársaságban vajon milyen "jog" hiányzik még az angol buzeránsoknak?

A lényeg: igen, mi pont ilyen országot nem akarunk, mint ami pl. a Brit Köztársaság.

Szerencsére ez a modell zuhan, agóniában tekereg. A polgári értékrend, a polgári államiság utolsó stádiuma ez. A gonoszság egyik mellékhatása, hogy beleőrül saját túlhatalmába, majd likvidálja magát.

Jó hír: a felvilágosodásba belebuzult polgárság kollektív öngyilkosságot követ el. Csak csinálnák gyorsabban!

Megint tabut döntöget a Partizán műsora.

Egymás után cáfolják a ballib dogmákat, köztük a szent státuszú Hatházit is, amihez komoly bátorság kell manapság. A legfontosabb:

• nem igaz, hogy a közmédiák meghatározóak,
• nem igaz, hogy az emberek buborékban élnek, tulajdonképpen buborékban csak a ballib megmondóemberek élnek,
• míg a Fidesz széles tömegnek politizál, addig a ballibek a saját elitjüknek,
• tehát marhaság a NyomtassTe és a hasonló logikán alapuló gondolkodás, mert nem a hírek eljuttatása a kulcselem, hanem a hihetőség, a narratívaképzés.

Ez utóbbi tényleg teljesen vicces, mert tényleg minden ballib elhiszi. Mindig amikor elmondom ballibeknek, hogy magyar médiafogyasztásom 90+ %-a ballib, hihetetlenkedést kapok, hiszen ha így van, akkor miért nem vagyok ballib. S ezt komolyan mondják.

Egyébként a műsort nem érti a ballib tábor. A kommentek zöme negatív, az átlag ballib törzsszavazó inkább abban akar hinni, hogy a fideszesek mind mucsai fogatlan bunkók, akik egész nap az M1-et lesik. Ez sokkal jobban beleillik a ballibaista világnézetbe.

A hét végén hatalmas liberális szenzáció volt Szófiában: pár órára az országba látogatott a progresszív NATO- és szivárvány-emberiség élő istene, személyesen Szent Halivúdi Zöldi.

Szent Zöldi leereszkedett híveihez, mindenkit euroatlantista kézfogással üdvözölt. A szkeptikusokhoz persze volt azért pár udvarias, de kemény szava. A Kreml fizetett ügynökeit pedig ignorálta.

A progresszív ukránság már 1942-ben kinyilvánította, hogy a NATO része akar lenni:

Egy kis szépséghiba: Zöldi nagyapja akkoriban a ellenkező csapatban, a Kreml oldalán harcolt fegyverrel a kezében. Hadnagyi rangot ért el, megkapta a Vörös Csillag kitüntetést is, melyet kifejezetten harci cselekményekért adományoztak. De valószínűleg mindez a halivúdi hős nagyapjáról csak orosz álhír.

Persze minden nyelvben minden anyanyelvi beszélő számára furcsa az idegen akcentus. De ehhez általában csak idegenség kötődik.

Az angol esetében olyan sok az anyanyelvi ejtésváltozat, hogy az idegen, hibás ejtést is simán elfogadja az átlag angol anyanyelvű ember mint valamiféle "helyi" verziót. Ez a "nemzetközi nyelv" státusz következménye.

Viszont az indiai akcentus humorosan hat. Olyan jellegzetességei vannak, hogy nem lehet nem mosolyogni rajta. Korábban, amikor még nem volt "politikai korrektség" tilalom, ez filmekben is simán szerepelt.

Egy időben olyan cégnél dolgoztam, ahol a munkatársak nagy része indiai volt. Innen a sok személyes tapasztalat.

Amit fontos megjegyezni: az észak-indiaiak és a dél-indiaiak között hatalmas eltérés van ebben is. Az észak-indiaiak teszi ki a lakosság 75 %-át, a déliek a 20 %-át. A bőrszínben is látható az eltérés: az északiak között sokkal több a világos bőrű, sőt fehér európainak kinéző ember, míg a déliek között sokkal több a sötét bőrű, egyesek egyenesen négernek tűnhetnek felületesen nézve őket.

Az észak-indiaiak indo-árja nyelveken beszélnek, a dél-indiaiak dravida nyelveken.

Mielőtt valaki megkérdezné, mi a maradék 5 %, nos ők az őslakosok maradványai. A legelfogadottabb elmélet szerint egykor ezek az őslakosok lakták az egész területet. Majd előbb megjelentek a dravidák, létrehozva a mai indiai-pakisztáni határvidéken az első régióbeli magaskultúrát az i. e. IV. évezredtől. A dravidák nyugatról vándoroltak be, majd szinte az egész régiót elárasztották. Aztán jött az i. e. 2. évezredtől az árja bevándorlás. A két elem részben keveredett, de Dél-Indiában a dravida elem maradt az erősebb, míg Észak-Indiában az árja. Ennek máig tartó következménye: északon indo-árja nyelveket beszélnek, míg délen dravida nyelveket.

S az akcentus pedig erősen függ a beszélő anyanyelvétel. Az előbb leírtak miatt viszont más az észak-indiaiak angol akcentusa, mint a délieké.

Az én legtöbb kollégám Karnataka és Telengana állambeli volt, mind a kettő dravida többségű indiai állam, szóval többet tapasztaltam a déli akcentust, mint az északit, de azért az északiról is van személyes élményem.

Ami közös hiba mind az északi, mind a déli akcentusban - s ez egyezik érdekes módon a magyar akcentussal -, hogy a legtöbb angol kettőshangzót leegyszerűsítik, pl. azt amit az amerikaiak "ou" és a britek pedig "öu" alakban ejtenek (most leegyszerűsítve, nem használva fonetikai átírást -, az az indiaiaknak szimplán "o".

Az indo-árja nyelvekben több a magánhangzó, mint a dravida nyelvekben, így az északiak egyébként pontosabban ejtik az angol magánhangzókat.

Megint a magyar akcentussal azonos, hogy a "th" típusú hangokat az indiaiak leginkább t/d alakban ejtik. Ugyanez még a "w" helyett "v" ejtése, s mindig angol "l" hang "lágy" ejtése (az angolban időnként az "l" kemény, időnként "lágy" - ha szóvégen van vagy másik mássalhangzó előtt, akkor "kemény").

De mi is az, ami miatt az angolok leginkább csodálkoznak az indiai akcentuson? Nos, ez a "d" és "t" ejtése. Az angolban a "d" és "t" ejtáse úgy történik, hogy a nyelv a fogínyt érinti, míg a magyarban a fogat érinti. Az indiai nyelvekben - a dravida és az árja nyelvekben is - viszont kétféle "d" és "t" van (valójában négyféle van, de ebből csak 2 releváns a téma szempontjából), az egyik a fogat érintve, azaz ahogy a magyarban, másik viszont a kemény szájpad előtti részt érintve, ezek a prepalatális hangok. Ez az ejtés azonban olyan hangot eredményez a zárhangok esetében, mintha a beszélő forró krumplit tartva a szájában beszélne, az eleve hallható zárás mintha "csobbanna", ami meglehetősen szokatlan.

Ilyen ejtés egyetlen európai nyelvben sincs zárhang esetében (legalábbis nem tudok róla). S réshang vagy rés-zárhang esetében is ritka: pl. a lengyelben ezért van két "zs" betű: ż és ź, az előbbi kb. magyar zs, az utóbbi annak előrébb ejtett változata, ezek a lengyelben külön fonémák, keverésük hiba, de itt is szájpad előtti ejtés nem eredményez olyan erős mellékzörejt, mert a "zs" nem zárhang.

A legtöbb európai nyelvben - pl. a magyarban, de az angolban is - egyáltalán nincs ilyesmi: prepalatális ejtés réshang és rés-zárhang esetében sincs. Pl. a magyarban vannak fogínyt érintve képzett hangok - pl. ilyen a "zs" - és vannak a kemény szájpadot érintve képzett hangok - pl. "gy" -, de a kettő közti területen egy hang se képződik. Az angolban ugyanígy.

Indiában viszont - mind az indo-árja, mind a dravida nyelvekben - ez teljesen jelen van. Ilyen ejtés létezik minden típusú mássalhangzók esetében, pl. még pergőhangok esetében is, ami számomra kb. felfoghatatlan, a legtöbb ilyen hangot képes vagyok utánozni, de pl. az "r" esetében azt se tudom, hogyan kezdjek hozzá, sőt meg se hallom rendesen a különbséget, pedig egy sor indiai nyelvben ez nagyon fontos. Az indiaiak sok minden alapján felismerik a beszéde alapján az európai embert, ez az egyik: hogy azok nem tesznek rendesen különbséget egyes, indiai füllel, teljesen más hangok közt. (Az európaiak 99 %-a már a "Gandhi" nevet se képes helyesen kimondani.)

Az indiaiak pedig úgy érzik, az angol "d" és "t" ejtéséhez közelebb áll a keményszájpad előtti ejtés, így angolul így beszélnek. Északiak, déliek egyaránt.

Az egyébként tökéletes brit angolt beszélő, Angliában élő indiai srác itt bemutatja a "t"-t brit és indiai verzióban:

Nemrég ért véget a 10-részes The Silo című sci-fi sorozat.

Bár az elején gyanús volt a hatalmas számú pozitív értékelés - ez szinte mindig rosszat jelez -, de a műfaj miatt megnéztem, igaz, a 3. résztől már csak félszemmel.

A téma: 10 ezer ember él egy földalatti silóban, szigorú szabályok, keménykezű irányítás alatt. A hivatalos magyarázat: azért kell így élni, mert a külvilág alkalmatlan az emberi létezésre. Akadnak lázadók, akik valamiféle igazságot keresnek. Sejtetve van, a hivatalos magyarázat nem stimmel valahogy.

Ez megy aztán vontatottan. Persze vannak benne progresszív karakterek, homokos mellékszereplő, a nők jobbak mindenben, mint a férfiak, stb., de nem ez a lényeg, ez csak a kötelező vörösfonál. Szóval nem idegesítő woke propaganda, mint a Star Trek egyes új részei.

Aztán lassan, 4-5 rész alatt megtudjuk mi is a nagy titok, amit a lázadók keresnek, rejtegetnek: hogy a külső világ szuper, minden zöld ott, madarak csiripelnek, stb.

Az is kiderül közben, szinte diktatúra szerű a belső rendszer, az eleve keménykezű hivatalos irányítás mellett van egyfajta háttérhatalom is, mely mindent a kezében tart.

A tapasztalt sci-fi néző persze sejti mi lehet, valami pokoli terv, ami miatt a siló vezetése elrejti az igazságot az emberek elől. Ráadásul fejtörést okoz, hogy bár a hatalom erős és kemény, az mindenkiről gondoskodik, a büntetések nem megalázóak, kegyetlenek, a renitenseket egyszerűen nehezebb munkára osztják be. A nemkívánatos személyek rejtett büntetése, hogy nem engedik nekik a gyereknemzést, a legnagyobb büntetés pedig a silóból való kitoloncolás, ami - ha igaz, hogy ott minden szuper - nem tűnik visszariasztónak.

Rendezés szempontjából a sorozat ezért is jó, a tapasztalt sci-fi kedvelő se tudja kitalálni mi is ez az ok. A legvalószínűbb: a hatalom a veszélyes elemeket egyszerűen száműzi, azok valahol vígan élnek aztán, a bent maradóknak meg az van előadva, hogy ezek meghaltak kint.

A nagy meglepetés a vége. Kiderül: a siló vezetése teljesen racionális, semmi gonoszság nincs, semmi rosszindulat, egy szál pokoli trev sincs, minden valóban az emberek védelme érdekében történik. A "lázadók" nagy igazsága pedig hazugság, a külső világ tényleg olyan, amilyennek a hatalom mondja: sivár, emberi életre alkalmatlan, valószínűleg atomháború utáni környezet.

Tulajdonképpen úgy tűnik - de ez nincs kifejtve a filmben - az áligazságot maga a hatalom terjeszti azok számára, akiknek kell valami több a valóságnál. S aztán a legokosabbak megértik, mi is az áligazság mögötti valós igazság, ezzel részesei lesznek a közösséget óvó vezetésnek, vagy ha nem, akkor kimennek a külső világba, ahol persze meghalnak. A kisember meg egyszerűen elfogadja a helyzetet, hisz a "szakértői kormánynak".

A háttérhatalom tehát jóságos, s a legjobbak meg is értik ezt, aki meg mégse, az magára vessen. A nagy többség meg eleve nem is kérdez semmit, miért is tenné, mikor minden olyan szép és jó?

A bolgár kommunizmus egyik sajátos jelensége volt az új arisztokrácia megjelenése. Nem nomenklatúra, hanem arisztokrácia.

A nomenklatúra természetes jelenség, ez a rendszer fenntartó apparátusa, ilyen mindig, mindenhol van. Hanem arisztokrácia, azaz örökletes réteg.

A bolgár kommunista rendszernek ez a vad ötlete az 50-es évek végén született, ekkor lett létrehozva külön erre egy szervezet, Fasizmus És Kapitalizmus Elleni Aktív Harcosok Bizottsága néven. Teljesen groteszk, de a szervezetet az angol lovagi rendről másolták le!

A máig formálisan túlélő angol feudális rendszer egyik fontos eleme ez: a királyi család után jönnek a főrendek, aztán a többi rendek és hivatalviselők, majd ezek a lovagok. Tulajdonképpen azért lett az egész kitalálva, hogy a legkiemelkedőbb polgárok is lehessenek részei a rendszernek, ha nem tettek eleget a formális nemesi cím megkapásáért, de már "egyszerű" emberek se.

Ma ez tulajdonképpen egyfajta állami kitüntetés csupán, a feudális díszlet csak formális, 5 osztály van: nagylovagok, paracsnok lovagok, parancsnokok, tisztek, tagok. Az első három osztály létszáma korlátozott, azaz kihalásos alapon megy, a két felső osztály használhatja a "Sir" ill. "Dame" címet is, valamint - ez minden osztálynál így van - a név mögé van téve az adott rang rövidítése.

Jellemzően a "tag" címet adományozzák, kiemelt esetben a "tiszt" rangot, a "parancsnok" ranghoz már nagy eredmény kell, itt eleve korlátozott az élő viselők száma. Mondjuk példa olyan emberre aki egyből "parancsnok" lett: Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson, tehát hivatalosan Rowan Atkinson CBE (Commander of the Order of the British Empire), de ehhez valószínűleg az is kellett, hogy a jelenlegi király személyes baráti köréhez tartozik évtizedek óta. A Harry Potter szerzője, J. K. Rowling pl. "csak" tiszt, azaz OBE, nem parancsnok.

Szóval megirgyelhette ezt Todor Zsivkov, aki 1954-ben került Bulgária élére, bár egészen 1962-ig nem egyeduralkodó volt, hanem csak egy sajátos vezetői csoport egyik tagja.

S megcsinálta a kommunista verziót. 5 osztállyal szintén. Az elsőben azok voltak, akik a II. vh. alatt bolgár területen partizántevékenységet fejtettek ki legalább 1 éven keresztül. A másodikban azok, akik 1 évnél rövidebb ideig voltak partizánok, vagy egyáltalán nem voltak azok, de vagy börtönben voltak mint kommunisták, politikai okokból, vagy külföldre menekültek mint kommunista szervezők. A harmadik osztályban azok voltak, akik nem voltak ugyan partizánok, de azokat segítették. A negyedikben azok, akik kommunista aktvisták voltak a háború alatt, de nem kerültek emiatt börtönbe. Az ötödikben pedig mindenki, aki az első négy osztály özvegye vagy gyereke.

Bulgáriában voltak egyébként valódi kommunista partizánok 1941-1944 között, összesen kb. 6 ezer fő. Ezek egy része tényleg harcolt fegyveresen, jellemzően egyetlen katonailag fontos akció se történt. A legsikeresebb művelete a bolgár partizánmozgalomnak egy szanatórium megtámadása 1944 augusztusában, az objektum őrségének elfogása, majd az ott pihenő, sebesült 25 német katona likvidálása.

Egyébként az illegális partizánok nagy része esetében maga az illegalitás se volt igaz. Már a kommunista rendszer bukása után jelentek meg vicces adatok erről, pl. hogy Todor Zsivkov, aki állítólag mély illegalitásban élt akkor, vizsgán jelent meg a Szófiai Egyetemen 1943-ban, ahová a saját, valódi nevén volt beiratkozva jogász hallgatóként.

Mindenesetre a kommunista hatalom kezdete után azonnal megindult a partizán-biznisz. Majd ez erősödött a Fasizmus És Kapitalizmus Elleni Aktív Harcosok Bizottsága megalakulása után. A "nagylovag" osztályba bekerülni utólag nehéz volt, hiszen ott mégis kellett valami tényleges dokumentum, de a többibe nem annyira. A segítők osztálya volt a legegyszerűbb, csak találni kellett egy már partizán státuszú havert, aki igazolta, hogy XY adott neki egy pohár vizet 1943-ban, s már kész is volt, hivatalosan "antifasiszta segítő" lett XY.

Mivel egyre komolyabb juttatások jártak a tagsághoz, a dolog kezdett teljesen abszurd méreteket ölteni. A 80-as évek végén, a kommunista rendszer végére már összesen több mint negyedmillió tagja volt a Bizottságnak. A tagokat a bolgár népnyelv egyszerűen "aktív harcosok" néven emlegette, arra utalva, hogy aktívan harcolnak a tagsággal járó juttatásokért.

A juttatások pedig nem voltak kicsik. A legtöbb tag persze ötödik osztálybeli volt már ekkor, de ez az osztály is kemény juttatásokat adott. Pár példa:

• gimnáziumi tanulásnál automatikus felvétel,
• egyetemi felvételnél ha az aktív harcos nem kapott elégtelent a vizsgán, automatikusan fel volt véve,
• posztgraduális képzésnál automatikus felvétel,
• munkahelyre jelentkezésnél előnynek számított a tagság, akár nem-tag párttagokkal szemben is,
• állami lakáskiutalásnál a normálisan járó lakásmérethez képest plusz 1 szoba járt,
• lakáshitel igénylése esetében nem volt várakozási idő, a kérelmet azonnal jóvágyta a bank (az akkori egyetlen bolgár lakossági bank, mely egyébként jelenleg a magyar OTP tulajdona),
• ahol volt kedvezményes nyugdíjas és diákár, ott ezt kapták a felnőtt aktív harcosok is, pl. tömegközlekedésben bérlet, de mozijegyeknél is,
• autóvásárlásnál a normál 3-5 éves várólista helyett 6-12 hónap várakozás,
• nyugdíjasoknak nyugdíjkiegészítés,
• s még olyan teljesen abszurd jog is, mint pl. a közfürdők ingyenes használata.

Persze akadt olyan is, aki önzetlenül segített így másoknak. Rendes ember mindig akad. S bizony akadtak olyan kommunisták, akik egyszerűen úgy segítették ki a kommunista rendszer által büntetett, korlátozott embereket, hogy papír adtak ki nekik, mely szerint titokban segítséget kaptak tőlük 1941-1944 között, ha ez nem is volt igaz. Ez automatikusan azt jelentette, hogy az addig osztályellenségnek minősített gyanús alak azonnal lehetőséget kapott a normális életre, sőt egyenesen bekerült az új elitbe.

Az egyetlen "baj" a kommunista rend vége után lett. Az új rend nyertesei között aránytalanul sok volt az "aktív harcos", márpedig ez disszonáns volt, hiszen a szervezet - a neve szerint - nem csak a fasizmus, hanem a kapitalizmus ellen is küzdött. Így aztán sok vicc volt abból, hogy a kapitalizmus elleni aktív harcos hirtelen aktív harcos lett a kapitalizmusért.

Az egykor hatalmas értékű tagság jelvénye ma szart se ér. Olyan sok jelvény volt, hogy manapság 8 leváért (1500 Ft) vehető, íme egy bolgár onlájn hirdetési oldalon:

1923 - a bolgár kommunista mitológia szerint ez az első antifasiszta felkelés éve, 1944 pedig - a sikeres antifasiszta győzelem éve. Középen Dimitrov képmása, baloldalon fent pedig a Bizottság nevének rövidítése.

Igazi állatorvosi ló ez a cikk.

Ballibeknél kötelező migrációpozitívnak lenne (persze leszámítva, ha határontúli magyarok jönnek meg, mert az fasizmus).

Egyébként lehet azt állítani, hogy a migráció jó dolog, hiszen nyilván van sok pozitívuma is.

Egy dolgot nem érdemes: tagadni a negatívumokat. Azaz az értelmes igenlés nem tagadja a negatívumokat, hanem azt állítja: több a pozitívum, s a negatívumok pedig megoldhatóak.

De ezt ballibeknél nem szabad, ott minden fekete-fehér.

Egyszer egy ballib médiánál bekommenteltem a következőt (másnap persze ki is tiltottak): "Van 2 szomszédom. Az egyik pedofil, a másik egy teljesen normális heteroszexuális orientációjú, családos ember. A pedofil arany ember, mindenki imádja, szabadidejében kóbor macskákat etet, mindenkinek előre köszön, az idős néniknek segít cipekedni, s bármi feladat adódik a házban, ő mindig önkéntes, pl. tavaly ő festette le a bejárati ajtót. A családos hetero viszont egy elviselhetetlen alak, rendszeresen leissza magát a sárga földig, telehányja a liftet, üvölt a lakásában, veri az egész családját. Szóval nekem semmi bajom a pedókkal, viszont a családosokkal rendkívül sok a rossz tapasztalatom!".

Ez jutott eszembe a ballib blogger cikke kapcsán, aki leírja, Angliában élve csupa jót látott a bevándorlóktól, viszont a szemét angolok meg folyton akadékoskodtak vele.