Néha szoktam nézegetni ilyen logikai rejtvényeket.

Az egyik leghíresebb a Monty Hall nevű. Nagyon röviden a következőről van szó:

• van egy versenyző és egy játékmester,
• van 3 lezárt doboz, ebből 1-ben a nyeremény van, 2-ben semmi,
• a játékos szabadon választ 1 dobozt, de ez a doboz továbbra is zárva marad,
• ekkor a játékvezető (aki tudja hol a nyeremény) kinyítja az egyik üres dobozt a játékos által nem kiválasztott 2 közül,
• most a játékvezető felteszi a kérdést a játékosnak: marad eredeti választása mellett, vagy inkább cserél, a másik zárt dobozt választva,
• a döntés után minden doboz kinyílik, s kiderül: nyert-e a játékos.

A kérdés itt az: a leírt utolsó előtti lépésben mi a helyes taktika: maradni az eredeti választásnál vagy váltani.

Minden józan ész szerint teljesen mindegy, hiszen mindkét esetben az esély azonos: 1/2. Mivel vagy az egyik vagy a másik dobozban van a nyeremény.

Jöttek azonban a szakértő matematikusok, s kiszámolták: ez téves, valójában a nyerés esélye 2/3, ha váltunk, azaz mindenképpen cserélni kell. Vannak erre mindenféle hosszas levezetések - lásd pl. itt -, de röviden ezt mondják:

• annak az esélye, hogy a játékos nyertes dobozt választ első választásakor 1/3, míg annak, hogy rosszat pedig 2/3,
• azzal, hogy 2 üres doboz közül az egyik fel lesz fedve első választásunk után még nem változik semmi, az arány marad,
• azaz cserélni kell.

Valójában azonban itt a matematikai statisztika félrevisz. A matematikai megoldás csak hosszú távra igaz, rövidre nem. Ugyanez mint a szerencsejátékos álérvelése: az igaz, hogy hosszú távon a rulett minden száma azonos valószínűséggel fog kijönni, de ebből semmilyen értelmes gyakorlatl ismeret nem származik, simán lehet, hogy 100 játék során teljesen abszurd számok jönnek, pl. a 37 számból pár egyszer se, pár meg 5-6-szor, miközben mindegyiknek kb. 3-szor kellene kijönnie. Egyszerűen a100 játék kevés a statisztika beállásához. S még kevesebb 1 játék esetében.

Aki nem hiszi, töltse le a lottószámok statisztikáját, majd próbáljon úgy játszani a jövő héten, hogy az eddig legkevesebbszer húzott számokat teszi meg. Meglepetés: ennek semmi értelme.

Itt pedig az az állítás van, hogy a hosszútávú valószínűségből következik az egyedi játék helyes taktikája. Ami teljesen téves. A mai vetélkedő független a tegnapitól és a holnapitól, nincs köztük ilyen viszony. Valójában minden egyes játékban csak 4 lehetőség van:

• a játékos jól választ + marad = nyerés,
• a játékos jól választ + cserél = vesztés,
• a játékos rosszul választ + marad = vesztés,
• a játékos rosszul választ + cserél = nyerés,

Azaz 1/2 az esély a nyerésre mindkét esetben!

S ez teljesen független attól, hogy hosszú távon valóban többször ad nyerést a csere. Ha mondjuk 100-szor játszunk, akkor érdemes mindig cserélni, s valóban többször nyerünk így. Dehát az eredeti feladvány nem ezt kérdezte!

Átnézve sok ezzel foglalkozó netes oldalt: 95 % a "hivatalos" matematikai megoldás mellett áll ki. Kevesen mondják azt, amit én is. De vannak ilyenek, még matematikusok is.

A Freedom House egy közismert szervezet, országjelentéseit mindenki ismeri. A lelkes liberálisok elfogadják ezeket a jelentéseket, mások meg röhögnek rajtuk.

Egyébként a Freedom House az amerikai kormány "független" "civil" szervezete, kb. annyira független az amerikai kormánytól, mint a CÖF a Fidesztől, bár a CÖF talán kicsit függetlenebb azért.

Jó móka belemenni a konkrét jelentésekbe. Itt látható az egész módszertan: előbb adnak pontszámot, majd aztán találnak hozzá adatot.

Öt általam jobban ismert országot nézve, a pontszámok ezek (a maximális pontszám 100, ebből a politikai jog maximum 40, a polgári jog maximum 60):

• Bulgária: 79 pont, ebből 33 politikai jog, 46 polgári jog - szabad ország,
• Kuba: 12 pont, ebből 1 politikai jog, 11 polgári jog - nem szabad ország,
• Magyarország: 66 pont, ebből 24 politikai jog, 42 polgári jog - félig szabad ország,
• Oroszország: 16 pont, ebből 5 politikai jog, 11 polgári jog - nem szabad ország,
• USA: 83 pont, ebből 33 politikai jog, 50 polgári jog - szabad ország.

Kevesen mennek bele a szöveges részbe, itt jönnek a hatalmas csúsztatások és manipulációk. Különösen érdekes, hogy mi az oka, amikor a láthatóan nem-kedvelt országot lepontozzák. Szinte minden esetben ez csúsztatás, de legalábbis teljesen szubjektív vélemény eredménye. Lássuk a főbb részeket! Azt, ahol nem látható látványos lepontozás, kihagytam.

A választások szabadsága alrész maximum 12 pontot ad. Kuba 0 pontja indokolható, hiszen valóban teljesen látszatválasztás van, tulajdonképpen teljesen tét nélküli az egész folyamat, hiszen nem a választásokon dől el, ki vezeti az országot. Bulgária 11 pontot kap, az egyenlő, arányos rendszer, az átláthatóság, a szabályok stabilitása miatt.

Oroszország 0 pont, ami teljesen abszurd, semmi se támasztja alá. Aki semmit se tud a témáról, az is tisztában van vele, az nem kubai rendszer.

Az USA-ra viszont 10 pontot adnak, pedig az ottani rendszer 2 párt szinte totális monopóliumára alapszik, továbbá az elnökválasztás közvetett. Nem beszélve a finanszírozásbali hatalmas egyenlőtlenségekről. A 2 vezető párt tízmilliárdokkal kampányol ott, mindenki más százezrekkel, s az értékelhető nézettségű médiákba be se engedik az utóbbiakat.

Magyarország 7 pontot kap, miközben a magyar rendszer jóbal arányosabb az amerikainál, s a médiákban is nagyobb az egyenlőség a pártok között, mint az USA-ban. A jelentés az egyenlőtlen anyagiakra hivatkozik, ami tény, de azonban Amerikában sokkal nagyobb.

Gyakorlatilag látható: ugyanaz eltérő mércével lett mérve. Mert ha a választás szabadságának ismérve az arányosság és a pártok anyagi helyzete, akkor az USA és Oroszország azonos szinten vannak, Magyarország meg jobban áll.

A politikai pluralizmus alrészben, ahol a maximum 16 pont: Bulgária 14 pont, Kuba 0 pont, Magyarország 11 pont, Oroszország 3 pont, az USA 14 pont.

Magyarország miért kap 3 ponttal kevesebbet mint az USA:

• mert az egyes politikai szerveződések szabadok ugyan, nincs állami tiltás, de nem jutnak egyenlő módon forrásokhoz - miért, az USA-ban jutnak?,
• nincs reális esélye az ellenzéknek a kormány leváltására - na, ez igazi gumicsont, hiszen mondható igen és nem is, a körülményektől függetlenül.

A politikai jogok utolsó alrésze a kormány működése. Itt a maximum 12 pont. Bulgária 8 pont, Kuba 1 pont, Magyarország 6 pont, Oroszország 2 pont, az USA 9 pont.

Miért is kap itt Magyarország 3 ponttal kevesebbet az USA-nál:

• kevésbé függ a választások eredményétől a kormány politikája - azt hiszem, ez nyilvánvaló marhaság, természetesen mind Amerikában, mind Magyarországon a kormányfőtől függ a kormány, s mindkét esetben választásokon dől el ki a kormányfő,
• kevesebb a gát a korrupció ellen - vicces, ezt pont az USA-val összehasonlítva állítani, ahol a korrupció törvényes, "lobbizás" a neve,
• kevésbé nyitott a kormány munkája - ez meg gumiszabály.

A polgári jogok részben maximum 60 pont van, itt a helyzet egyszerűbb, sokkal nehezebb a lepontozás. Itt az alrészek: szólás- és vallásszabadság (maximum pontszám: 16), szervezkedési és egyesülési szabadág (maximum pontszám: 12), jogállamiság (maximum pontszám: 16), egyéni szabadságjogok (maximum pontszám: 16).

Szólás- és vallásszabadság: Bulgária 13 pont, Kuba 4 pont, Magyarország 10 pont, Oroszország 2 pont, USA 14 pont.

Magyarország lepontozás a következők miatt van:

• vannak ugyan szabad, független médiák, de ezek nem kapnak elegendő hirdetést - ismét ugyanaz az abszurd érv, mint a választásoknál,
• a kormányzat előnyben részesíti a keresztény értékeket, ezzel sértve a vallási egyenlőséget,
• csökkent az akadémiai szabadság, mert a kormány növelte befolyását az állami intézmények felett, s támadja Sorost.

Szervezkedési és egyesülési szabadság: Bulgária 11 pont, Kuba 0 pont, Magyarország 9 pont, Oroszország 2 pont, USA 11 pont.

Magyarország lepontozásának oka: a kormányzat kampányol egyes idegen civil szervezetek ellen, s az idegen szervezeteket idegen szervezeteknek nevezi. Nem vicc. Ez mínusz 2 pont az USA-hoz képest.

Jogállamiság: Bulgária 10 pont, Kuba 1 pont, Magyarország 10 pont, Oroszország 2 pont, USA 11 pont.

Ez nagyon fájhat a ballibeknek, még a Freedom House is 10 pontot adott Magyarországnak, míg az USA 11 pont. Az 1 pont mínusz indoklása: kevésbé független a magyar bírói kar, mint az amerikai.

Egyéni szabadságjogok: Bulgária 12 pont, Kuba 6 pont, Magyarország 13 pont, Oroszország 5 pont, USA 14 pont.

Itt azt sikerült kihozni az amerikaihoz képest mínusz 1 pont indokaként, hogy "a vállalkozások sikere valamennyire függ a jó kormányzati kapcsolatoktól". Mintha nem függne máshol.

Külön vicces elem: Oroszországnál jogsértésként van említve, hogy az állampolgárok belföldi utazásaik során kötelesek igazolványt tartani maguknál. Furcsa módon, ez sehol máshol nincs említve, pedig ugyanez van a világ legtöbb országában.

Érdekesség még, Bulgária mindenhol több pontot kap, mint Magyarország, egyetlen kivétel az egyéni szabadságjogok kategória, ahol Bulgária 1 ponttal lemarad Magyarországhoz képest. Itt legalább van értelmes indoklás: Bulgáriában széles szürke szektor van a munkaerőoiacon, ahol nem érvényesülnek a gyakorlatban a munkavédelmi szabályok.

Lehetne még hosszassabban is elemezni az egészet, más országokat is behozva, de ennyi pont elég.

A genderkedés ellen kiváló eszköz a humor.

A kanadai női súlyemelő bajnok egy álnő volt. Azaz biológiai férfi, aki hormonkezelésen ment át. Ez természetesen hatalmas előnyt ad neki, hiszen férfi izmokkal rendelkezik. A valódi nők esélytelenek ellene.

Egy másik kanadai súlyemelő erre bemutatta az egész helyzet abszurditását. Bár hosszú évek óta férfi súlyemelő volt, edző is, kinyilvánította, hogy ő eddig ugyan titkolta, de valójában nőnek érzi magát. A kanadai sportra vonatkozó szabályok szerint ezek után nem lehet őt kizárni a női versenyből, hiszen ez genderalapú diszkrimináció lenne.

Így aztán az illető versenyzett, s persze hatalmas előnnyel nyert, 50 kg többlettel győzte le a hormonkezelt álnőt.

Egyszer csináltam valami hasonlót. Korábbi munkahelyemen - melyről fogok még írni, de kivárok 1 évet felmondásom óta, tapintatból - egy ilyen modern progresszív-liberális képzésen el lett magyarázva nekünk, hogy mindenki jogosult a maga nemére, s a többi marhaság.

Én erre megjegyeztem, hogy én is így vagyok ezzel, én történetesen kutyaként azonosítom magamat, így ezek után kérek minden ellenem irányuló támadást állatkínzásként kezelni. A bátrabb kollégák röhögtek, a félénkebbek zavartan néztek, az oktató - egyébként egy baromi szép harmincas görög csaj - meg az mondta, a vicceket majd a szünetben adjuk elő, ne az oktatás során, mert szoros a program. Titokban tetszhetett neki a szövegem, mert aztán bejelölt barátnak a FB-on.

Persze könnyű így duhajkodni. Hiába amerikai a cég, ez a cég bulgáriai részlege, ahol a központ kötelező ideológiáját még a főnökök se veszik komolyan. Abszolút látszat csak minden, kb. annyira teljesítik a központi ukázokat, ahogy az átlag MSZMP-tag hitt Kádár alatt a kommunizmusban: tudta mit kell mondani, ha nagyon kellett mondani valamit, de sose vette komolyan.

A cégnél még az Amerikából ide exportált főemberek is alkalmazkodtak a helyi divathoz. Munkaviszonyom első 2 és fél évében egy színfekete amerikai néger volt a helyi nagyfőnök. Úgy nézett ki, mintha valami hollywodi filmből szakasztott néger rendőrfönök lenne, hatalmas, kövér, de izmos ember, kopasz, s nagyjából 140 kilós. S még a szabadidős programokon is öltönyben, nyakkendőben jelent meg.

Renitenssége egy decemberben derült ki. A központból jött a "kellemes ünnepeket" körímél, ez Amerikában a szabványos. Mire ő meg a helyi szintű üdvözléseknél "kellemes karácsonyi ünnepeket" verziót csinált. Sőt az évvégi céges partit elnevezte "karácsonyi partinak". Otthon, Amerikában ebből baja lett volna.

Persze ő erős kelet-európai hatás alatt állt. Bulgária előtt Magyarországon élt pár évet, előtte Lengyelországban, a legkorábban meg Romániában. Sőt, a felesége egy romániai magyar nő volt. Ilyen sokrétű "ellenséges" hatással nehéz progresszívnek lenni, ez tény.

Alapvetően bölcsész ember vagyok. Már az rettegéssel tölt el, hogy furcsa kábelek jönnek ki a számítógépből hátul.

Viszont saját számítógépem van 1991 óta, sőt ha beleszámoljuk a nem-PC gépeket is, akkor 1984 óta, mert akkortól volt egy Spectrum ZX+ gépem. Szóval a számítógép mindig érdekelt. Az évek során azért rám ragadt valami tudás.

Ami viszont még izgatott az a programozás. Viszont sose volt vele szerencsém.

A 90-es évek elején vettem egy Basic tankönyvet. Csak annyira rosszul volt az egész megírva, hogy nagyjából a 4. fejezetnél dobtam.

Évek teltek el ismét, egészen 1995-ig, amikor belefogtam a C++ nyelvbe. Itt már a 10. fejezetig jutottam el, de akkor minden összezavarodott bennem.

Sajnos bölcsész agyam van - azaz nem sajnos, de sajnos a programozás szemszögéből - mindig a nagy képet akarom látni, s onnan felépíteni a részeket, nem fordítva. Bármivel is kezdek foglalkozni, előre akarom látni a nagy egészet, legalábbis körvonalakban. Ez pedig itt nem működött. Szóval abbahagytam, pedig még írtam is valami primitív programot, ami működött is.

Aztán 15 évig semmi. Akkor elővettem a Javát és a Javascriptet. Itt is sikerült elvesztenem a nagy képet, szóval nem folytattam. Valószínűleg eleve hiba volt egyszerre a kettővel próbálkozni.

Gondoltam idén, ideje megint elővenni a témát. Azt mondták sokan, foglalkozzam a Python nyelvvel. Így hát be is szereztem az ajánlott "legjobb" könyvet. Most már az is nagy könnyebbség, hogy számtalan internetes segítség létezik. Munkaidőben csinálom ezt, a jelenlegi munkám olyan, hogy az idő alig 10-15 %-a tényleges munka. A tankönyv minden feladatát megcsinálom, így most az 5. fejezetben vagyok. Eddig csak egyszer ütköztem falba, de ma ez nem gond: vannak fórumok, ahol lehet kérdezni, s válasz is jön.

Plusz nézek oktató anyagokat is, ez a YouTube legnagyobb adománya, az ingyen oktatás. Még magyarnyelvű tanfolyamot is találtam.

Örülök, mint majom a farkának, mert eddig programnyelv-tanulásaim során éppencsak eljutottam az alapvető változók, operátorok, ciklusok sikeres megértéséig, itt meg már sikerült saját erőből függvényt is írni, majd abba adatot tenni, s lefuttatni. Persze ez a Python érezhetően egyszerűbb, kellemes meglepetés volt már a legelején, hogy a változók típusát nem kell előre megadni, ezt alapértelmezi a rendszer.

Minek csinálom ezt? A rövid válasz: csak. A hosszabb verzió: valóban semmi szükségem erre, nem tervezek munkát kapni ezzel, nem tervezek pénzt keresni ezzel bármi más módon, s nem hiszem, hogy sikerülne tényleg magas szintet elérni, azaz az egész egyszerűen csak amolyan öncélú tudásszerzés. A legjobb esetben majd írok magamnak pár dolgot.

A nyugat alkonya, de most - sajátos módon - ukrán szemszögből.

A kedvenc elemzőm az ukrán oldalról egy ukrán filozófus, akit egyébként normál filozófiatörténeti előadásai révén ismertem meg (különösen a középkori latin filozófia a témaköre, elsősorban Aquinói Tamás), de sokszor megszólal közéleti kérdésekben is, csak akkor is mindig mélyebb perspektívában.

Prof. Baumejszter - aki egyébként, a közhiedelemmel ellentétben, nem zsidó, hanem apai ágán Oroszországba a XVIII. században bevándorolt németek az ősei - maximálisan kiáll az ukrán oldal mellett az orosz-ukrán háborúban, de nem szélsőséges semmilyen vonatkozásban, pl. nyilvánosan elítélte az ukrán nacionalizmus legvadabb marhaságait az orosz kultúra ellen, lásd a kijevi Bulgakov Múzeum elleni akciókat, meg az orosz nyelv cancelezését. Ő maga az esetek 95 %-ában oroszul ad elő, bár ukránul is anyanyelvi szinten beszél - a kérdésre, hogy miért ad elő inkább oroszul, azt a választ adta "szívesen adnék elő ukránul, meg is próbáltam, csak akkor az érdeklődök száma a huszadjára esett". Ráadásul pont ő nehezen lehetne vádolható ukránellenességgel, hiszen éppen ő fordított le ukránra egy sor filozófiai alapművet, így igyekezve megteremteni egy önálló ukrán filozófiai szaknyelvet. Elsősorban latinból és németből fordított, a németet is anyanyelvi szinten beszéli.

Tudni kell Baumejszterről, hogy hívő keresztény, de nem ortodox, hanem katolikus, továbbá maximálisan nyugatpárti, de nem a mostani főáram szerint, hanem inkább amolyan 50-60 évvel ezelőtti kereszténydemokrata liberális-konzervatív nézeteket vall. Ilyen alapról számtalanszor kritizálta a modern nyugati dolgokat, lásd homoklobbi, identitáspolitika, genderizmus, blm, stb.

Egyik legutóbbi előadása a nyugat alkonyáról szólt. E témában alapvetően a következő vélemények léteznek:

• nem, a nyugat alkonya marhaság, semmi ilyesmi nincs, mert:
  • ma is a nyugat vezet mindent, a nyugati eszme a legjobb, s lassan az egész világ alkalmazkodik hozzá,
  • igen, ma bajok vannak nyugaton, a woke örület borzasztó, de a nyugat alapjai szilárdak, ezt a rossz időszakot a nyugat le fogja küzdeni,
• igen, a nyugat alkonyodik, helyette jön a következők egyike:
  • a kommunizmus, valamiféle új alakban,
  • az erős fiatal népek a harmadik világból leigázzák a nyugatot,
  • visszatérünk a premodern idők normalitásához.

Baumejszter viszont egyiket se támogatja. Ő azt mondja, igen, a nyugat alkonyodik, s ezzel semmit nem lehet tenni. Egyrészt demográfiai képtlenség, hogy a világ 6 %-a uralja a 94 %-ot. Másrészt a nyugat katonai előnye egyre kisebb, egyre kevésbé képes akaratát érvényesíteni. S ami még problémásabb: a műszaki fejlődés is egyre kevésbé a nyugat monopóliuma. Ami miatt a gazdasági erő tekintetében is egyre kevésbé számít a nyugat akarata.

Azt állítja, Putyin agressziója Ukrajna ellen a nyugatot segítette, mert időt adott a nyugatnak, s lehetőséget az erődemonstrációra. Ezzel a nyugat az utolsó esélyét kapta egy nagy jelzésre a világ felé: lám, még mi vagyunk az urak! De ez az általános folyamatot nem állítja meg semmilyen módon. A nyugatnak van még 5-15 éve nagyhatalomként működni. S a végső zuhanás szerinte véres lesz, az USA ugyanis csak vesztes háborúk után fogja elfogadni az új helyzetet.

S mi is ez az új helyzet? Nem a nyugat megsemmisülése, hanem bezárkózása, egyfajta szigetté válása egy olyan világban, mely immár nem a nyugat érdekei alapján működik. Ezt a példát most én mondom, nem ő, de valami olyasmire gondolhat, mint a mai iszlám világra: létezik önmagában, egy zárt területen, azon belül működik, képes meg is védeni magát az idegen hatásoktól, de ahhoz gyenge, hogy bármiben is hasson a külső világra.

A világ urai pedig Kína és India lesznek. Már most látható szerinte, hogy a nyugatkrikus elitek nem Oroszországhoz, hanem inkább Kínához alkalmazkodnak. Oroszországot egyébként Kína eszközeként értékeli az előadó.

A volt spanyol gyarmatbirodalom sajátos része Egyenlítői Guinea.

A spanyol gyarmatokon ugyanis kétféle modell született:

• ahol sikerült a lakosságot "honosítani", azaz új identitást adni neki, itt az őslakosok és a spanyol telepesek jellemzően keveredtek, ma ezek spanyol nyelvű országok - ilyen az egész amerikai kontinens minden spanyolajkú országa, az utolsó 2 spanyol gyarmat Kuba és Puerto Rico volt, ezeket Spanyolország 1898-ban vesztette el, mindkettő az USA javára, Puerto Rico máig az USA-é,
• ahol a lakosság sikeresen ellenállt, megtartotta identitását, a spanyol telepesek csak egy önálló felső kasztot alkottak, ma ezekben az országokban a spanyol egy idegen nyelv, kevesen beszélik - ilyenek az óceániai és kelet-ázsiai volt spanyol gyarmatok, ezek utolsó maradványait is 1898-ban vesztette el Spanyolország: Fülöp-szigetek, Mariana-szk., Marshall-szk., Mikronézia, Palau - itt is minden az USA javára lett elvesztve, a Mariana-szk. máig amerikai.

A kivétel itt Afrika. Spanyolország gyarmata volt:

• a mai Marokkó kb. 20 ezer km-es északi sávja, ebből két város és pár lakatlan sziget máig Spanyolország része, ma már persze nem gyarmatként, hanem az ország szerves részeként, ezt a területet Spanyolország átadta Marokkónak 1958-ban (az említett területrészek kivételével, ezeket Marokkó máig követeli),
• egy 32 ezer km2-es és egy 1500 km2-es terület a mai Marokkó déli/középső részén, ezekett Spanyolország 1958-ban és 1969-ben adta át Marokkónak,
• Nyugat-Szahara gyarmat, ezt máig vitatott módon, Spanyolország egyszerűen elhagyta 1975-ben, a Franvo halála utáni összevisszaságban, minden megállapodás nélkül, ez máig egy nem rendezett nemzetközi konfliktus, a terület 90 %-a Marokkóé,
• Egyenlítői Guinea - az előbbiekkel eltérően itt a spanyol kultúra ténylegesen elterjedt.

Szóval ma Egyenlítői Guinea az egyetlen spanyolajkú spanyol gyarmat. Sajátossága: nem volt soha betelepülés, csak az iráényításra érkeztek spanyol telepesek. Ennek ellenére a spanyol nyelv elterjedt. Majd a függetlenségkor a spanyolok hazamentek, gyakorlatilag ez egy tisztán néger ország, talán 1 %-nyi kevert lakossággal.

A modern történelem lényege itt: 1968-ban az ország független lett, majd meg lett választva elnöknek egy ember, akiről gyorsan kiderült, hogy őrült diktátor. Többek között betiltotta a spanyol nyelvet, majd átnevezte az ország összes földrajzi nevét, majd a teljes lakosságot is kényszerítette, hogy a "gyarmati" spanyol nevek helyett eredeti afrikai neveket vegyen fel. Az ellenkezőket megölték, a lakosság kétharmad meghalt vagy elmenekült. Lassan beköszöntött a teljes káosz, ezt a Szovjetunióhoz való közeledéssel oldotta meg az elnök, egy időben a volt spanyol katonai támaszpontot a szovejetek bérelték ki. Aztán 1978-ra megromlottak a kapcsolatok a Szovjetunióval és Kubával, az egyenlítőiguineai elnök ugyanis elkezdett túl sok pénzt kérni a szovejetektől és a kubiaktól, hogy azok használhassák az országot az Angolába és Mozambikba irányuló fegyveres segélyhez tranzitállomásként. A kubaiak át is helyezték tranzitállomásukat a közeli São Tomé és Príncipére - egészen az angolai kubai csapatok kivonásáig ott szálltak le a kubai gépek.

Végülis az elnök egyetlen szövetségese Észak-Korea maradt a szovjet blokkal való szakítás után. 1978-1979 között.

Aztán az elnök unokaöccse puccsot hajtott végre 1979-ben, azóta is ő van hatalmon. Ő is diktátor, de nem őrült. A volt elnököt kivégezték, de mivel őrült volt - s sok más néphez hasonlóan, a bantu négerek között is "szent betegségnek" számít az elmebetegség - a helyi katonaságból senki merte lelőni az elnököt, félve a szellemek átkától (bár egyébként szinte a teljes lakosság katolikus), így Marokkóból kellett importálni egy hóhérosztagot, akik végül sikeresen végrehajtották a halálos ítéletet. A kivégzett elnök legközelebbi családtagjai Észak-Koreában kaptak menedéket.

Az új elnök sikeresen normalizálta a helyzetet, visszállította a spanyol nyelvet mint hivatalost, megállította az inflációt (bevezette a közép-afrikai közösségi frankot), letört minden ellenállást. Természetesen ma is kőkemény diktatúra van, minden "választáson" 98-99 % között kap szavazatot az elnök és pártja, de a korábbi káoszhoz képest a helyzet kifejezetten normális lett. Minden kemény diktatúra pozitív mellékhatása az alacsony bűnözés, ez itt is így van, az 5 legbiztonságosabb fekete-afrikai ország egyike Egyenlítői Guinea. Szabadon lehet sétálni a városokban, s nem ölik meg az embert bandák, ahogy ez Afrika nagy részében a norma.

A 90-es években olajat találtak az ország tengeri részein, az elnök koncesszióba kiadta az egészet egy amerikai multicégnek. Az ország hirtelen az ötödik leggazdagabb afrikai ország lett. A befolyt pénzek egy kisebb része az infrastruktúra javítására ment, bár a legnagyobb rész az elnök és rokonai, haverjai zsebébe, mára az elnök milliárdos lett dollárban számítva. Az elnöknél csak az alelnök gazdagabb, aki történetesen az elnök fia, s ő híres hatalmas költekezéseiről szerte a világban.

Az átlagember bére ma 200-250 dollár között mozog havi szinten, ami azonban afrikai összehasonlításban jónak számít, még vendégmunkások is érkeznek más afrikai országokból ide. A lakosság 85-90 %-a így él. Van viszont egy felső 10 %, aki havi 1500 dollár körül keres, ezek az amerikai olajcégnél, az azokat kiszolgáló más cégeknél, s az államapparátusban dolgoznak.

Afrikai összehasonlításban egész jól néz ki az ország: vannak utak, működnek a vízvezetékek, a szemetet elszállítják, a tengerpart se néz néz ki szeméttelepnek, s nincsenek kartondobozokban élő emberek, akik összeszarják az óceánt. Nyomortelepből persze Egyenlítői Guineában sincs hiány, de még azok is inkább az a faház + fémlapok kombó, nem a legrosszabb afrikai verzió: a szekrényből, kartonból, s zuhanyfüggönyből épített valamik.

Nekem nagy előítéteim voltak Egyenlítői Guineával szemben, de lassan rá kellett jönnöm, Afrika mércéjéval kifejezetten egy rendes hely.

A lakosság 80-90 %-a egyébként egyetlen etnikumhoz, a fanghoz tartozik, de a fang nyelv nem sztendertizált, így írásban nem használják egyáltalán, de még a beszédben is inkább spanyolul beszélnek a különböző vidékekről származó fangok a nyelvjárási eltérések miatt.

Ami engem megdöbbentett leginkább: mennyire tiszta spanyolt beszélnek. Látni helyi videókon, riportokban, hogy még a láthatóan alacsony sorban élő emberek is képesek rendesen fogalmazni spanyolul. Külön érdekesség: a helyi spanyol jobban hasonlít a spanyolországira, mint a latin-amerikai spanyol nyelvek.

Az ország egy része az afrikai szárazföldön van, ezen kívül van egy nagy és több kisebb sziget. A legészakibb és a legdélibb sziget között 600 km a távolság. A lakosság kétharmada a szárazföldön él, egyharmada a szigeteken. A nagy északi szigeten, Biokón van a főváros, Malabo, a fenti videó is ottani.

Időnként szórakoztató nézni a maroknyi marxista belső vitáját. Jellemzően marhaságokról.

A szovjetpárti marxistákkal nincs baj, ők legalább koherensek. Azt mondják: Lenin jó marxista volt, a szovjet rendszer kommunista volt. Aztán az valamikor "elferdült". Abban hogy pontosan mikor ferdült el, nagyjából 3 főbb csoport van:

• "Sztálin a hibás" - Sztálin megváltoztatta a jó lenini rendszert, emiatt az hosszútávon elvesztette a küzdelmet a kapitalizmus ellen,
• "a posztsztálinisták a hibásak" - Sztálin éppenhogy folytatta a jó lenin utat, majd utódai immár nem követték a lenini-sztálini utat, így a rendszer hatékonytalan lett, majd elvesztette a küzdelmet a kapitalizmus ellen,
• "a reformerek a hibásak" - minden ment a legnagyobb rendben, Lenin is, Sztálin is alapvetően helyesen csinálták a dolgokat, ahogy a Sztálin utáni vezetők is (esetleg: Sztálin követett el hibákat, de ezek aztán ki lettek javítva), azonban a 80-as évekre megjelent az áruló, nyugati ügynök Gorbacsov és szintén mélyen korrupt emberei, akik feladták a rendszert, pénzért.

Fentiek legalább valami koherenset állítanak. De nem velük akarok foglalkozni, hanem az eleve szovjetellenes, antileninista marxistákkal. Akik szerint Lenin elferdítette a marxizmust, a szovjet rendszer sose volt jó, mert sose épült marxista elvekre, azaz a Szovjetunió és a szovjet mintán létezett államok sose voltak kommunisták: kommunizmus sose volt még tehát.

A gond ott jön, hogy akkor mégis minek kellene tartani a létezett "álkommunizmust".

Arra csak nagyon kevesek hajlanak, hogy egyszerűen tekintsük azt a kapitalizmus egyik verziójának, hiszen ennek minden létező tapasztalat és a józan ész is ellentmond. Mert mondjuk a kapitalizmus legfontosabb 5 vonásának zömével már baj van:

• magántulajdon - hát ez nemigen volt a szovjet típusú rendben,
• piacalapúság - hát, ez is csak a kései szovjet rendszerekben jelent meg, ott is csak részlegesen,
• verseny - hát, ez is csak későn jelent meg a szovjet rendszerejben, s megint csak nagyon részlegesen,
• profitirányultság - nos, ez is nehezen húzható rá a szovjet rendszerekre, ahol a nyereség sokszor sokadrangú szempont volt csak,
• bérmunka-alapúság - ez az egyetlen, ami tényleg igaz a szovjet rendszerekre is, hiszen az emberek ott is bérmunkások voltak.

Jellemzően mindig ez utóbbiba kapaszkodnak bele. Hogy nem volt szabadság, hanem megmaradt a bérmunka, hiába szűnt meg a tőkés, helyébe lépett a pártállam, s az lett egyfajta szuper-tőkés, de az egyszerű kisember szemszögéből nem változott a lényeg, hiszen ő továbbra is alárendelt maradt.

Innen aztán a 2 csoport:

• az egyik szerint a szovjet rendszer "államkapitalizmus" volt, éppen a bérmunka létezése miatt,
• a másik szerint meg "államszocializmus", azaz nem volt igazi kapitalizmus, hiszen a kapitalizmus 5 alapjellemzőjéből 4 hiányzott, azaz inkább egyfajta "tökéletlen kommunizmus" volt.

Természetesen az "államkapitalizmus" elmélet hamissága azonnal belátható. Eleve maga a szó már foglalt, olyan kapitalizmust jelent, ahol az állam szerepe erős a gazdaságban, de kapitalizmus egyébként teljesen működésben van. Azaz nem jelentheti a teljesen más szovjet rendszert.

Az "államszocializmus" már jobb ötlet. Itt persze azonnal felmerül a marxista ellenvetés: Marx se mondta soha, hogy a kommunizmus azonnal megvalósul, hanem annak két lépcsőfokáról beszélt. S mi is az eltérés a két fokozat között: az, hogy a kezdetin még csak részben valósultak meg a kitűzött elvek.

Azaz a "tökéletlen kommunizmus" teljesen összhangban van Marxszal, szembeállítani vele abszurdum.

Következtetés: az antileninista marxizmus egy inkoherens marhaság, bármelyik verzióját is nézzük.

Röviden: TGM halandzsázott.

Vágó István halálával kapcsolatban megint előjött a ballib hiedelem, miszerint az ő halottaiknak speciális tisztelet jár.

Egyenesen azt olvastam "minden nornális ember megrendül bárki halálakor". Ami egy marhaság. Én pl. csak a következő esetekben szoktam megrendülni más halálakor:

• az illetőt személyesen ismertem,
• az illetőt személyesen nem ismertem, de pozitív embernek tartottam,
• az illető tragikus körülmények közt halt meg,
• az illető túl fiatalon halt meg.

Amikor egy vadidegen hal meg, öregkorban, normál körülmények között, ráadásul az illetőhöz nem fűzök semmilyen pozitív érzelmet, akkor nem rendülök meg. Egyszerűen tudomásul veszem a halálát, s pont.

Bárkinek a szidását halála alkalmából persze abszurdnak és erkölcstelennek tartom. Ha valakit nem szerettem, akkor hallgatok halálakor, s későbbra halasztom élete nyilvános értékelését.

Amikor viszont egy közéleti szereplő hal meg, ott igenis helye van élete értékelésének már halálakor is. Ez nem modortalanság, nem erkölcstelenség. Örülni, hogy meghalt persze nem szép dolog, még akkor se, ha az illető káros egyén volt.

Hozzáteszem, a ballibek se tesznek másként. Amikor egy nekik nem tetszó ember hal meg, javában átkozódnak, sőt örülnek, s erre büszkék, ez szerintük "civil kurázsi".

Ami konkrétan Vágót illeti, nincs hozzá különösebb érzelmem. Egyszer kezet fogtam vele, amikor játszottam a LÖIM magyar verziójában 2001-ben, ennyi az egész. Sokkal pozitívabbnak tűnt egyébként, mint a képernyőn. Közéleti személyként meg egy fanatikus liberális és egy önmagának ellentmondó szcientista volt, olyan elavult XIX. századi materialista elképzelésekkel.

A magyar politikai életben nem volt fontos szerepe, fanatikus ateizmusával meg leginkább azokat segítette, akik ellen harcolt.

Már véget ért az idei sznúker világbajnokság. Ugyanis ebben a sportban évente van.

Már mondtam: utálom a sportot. Még a népszerű fociból is csak világbajnokságot és európai bajnokságot szoktam nézni, de pl. a nagy csapatokat se ismerem, persze a nevüket igen, de semmi érdemlegeset róluk. A foci szabályait is csak 18 évesen tanultam meg, jövendő múzsám magyarázta el, ő focirajongó családból származik, apja már kisgyerekként is vitte meccsekre. Szóval pár hónappal házasságunk előtt volt a mexikói világbajnokság, s hát kénytelen voltam vele minden meccset megnézni, s e közben pedig elmagyarázta az összes szabályt.

Egy kivétel van: a sznúker. Az egyetlen sport, amit tényleg szeretek. A többi billiárdsport is tetszik valamennyire, de a sznúker a legjobban. Képes vagyok órákig nézni a golyók gördülését. S ez az egyetlen sport, melyben "szakértői" szinten vagyok, lásd minden szabályt ismerek rendesen, képes vagyok elmagyarázni őket, tudom kik a legjobb játékosok, milyen versenyek vannak, stb.

Még az Eurosport fizetős szolgáltatására is képes voltam előfizetni csak emiatt: hogy élőben láthassam azt is, amit nem adnak élőben tv-ben.

Egyébként érdekes: részben vannak ranglistás helyezések, részben nagy versenyek. Jelenleg 15 versenyen van pontszámadás a ranglistához, ebből van 2 fő verseny, s plusz még egy nagy verseny, mely azonban nem ad pontszámot. Egyrészt a cél a ranglistán elől lenni, másrészt megnyerni a 3 nagy versenyt, köztük a legfőbbet, a világbajnokságot. Az idei ezen a héten ért véget.

De a lényeg most nem maga a sport, az vagy tetszik valakinek vagy nem, nincs mit vitázni erről.

Idén, sajátos módon, a világbajnokság bekerült a "normál" hírekbe. Mely egyébként nem bír nagy hírértékkel. Ez még a nyereményekből is látszik. Az átlag világsztár sznúker játékosok annyit keresnek egy év alatt, mint egy világsztár focista két hét alatt - a legjobbak jellemzően 300-500 ezer angol font körül keresnek játékukkal évente (mivel a játék angol, fontban szokás számolni).

Szóval az esemény április 17-én volt. Éppen ment párhuzamosan két meccs - ez így szokás a verseny első körében -, amikor két sötétzöld aktivista ugrott elő a közönségből, az egyik fel is ugrott az asztalra, azt üvöltve leszórta valamilyen narancssárga porral, követelve az olajkitermelés megszüntetését. A másikat leteperték, nem tudta az asztalt tönkretenni. Ugyanannak a csoportnak a tagjai, mely képek leöntésével lett ismert korábban.

Az egyik asztalon a bíró férfi volt, a támadó nő, s a bíró egyszerűen lefogta a támadót, ezért nem sikerült ott az akció. A másik asztalon fordított volt a helyzet, a bíró nő volt (egyébként az egyetlen bolgár sznúker-bíró), s meg se próbálta a férfi témadót lefogni, esélye se lett volna.

Az egyik meccset abba is kellett hagyni emiatt, az asztal nem volt játszható állapotban (aztán éjszaka) átposztózták).

Láttam élőben, vicces volt. S persze teljesen kontraproduktív. Aki ezt látja, annak azonnal rokonszenves lesz az olajipar.

Vannak is konteók, mely szerint a sötétzöld mozgalmakat az olaj- és földgáz-iparág finanszírozza.

Megsértették, megalázták a független kisembert. Igencsak fejlett ember lehet agyilag, hiszen még gyerek, de már felnőttként viselkedik.

Ő tehát a kezébe vette a dolgokat, alapos tervet dolgozott ki, majd nagy fegyelemmel megvalósította az elképzelést.

Mi ez, ha nem egy a sok holywoodi magatartásmód közül? Melyet éljeneznek, lám milyen erős jellem, nem hagyja magát, igazi szuperhős.

Aztán amikor valaki tényleg megvalósítja, jön a sopánkodás. Akkor hogy is van ez, egyszer tapsolni kell, máskor jajjgatni? Liberális kettős mérce.

Akkor kellene legalább egy liberális lista, mondjuk ezt kidolgozhatná a CEU, csinálhatnának valami hasznosat is a gyerekkúrás mellett: ez és ez a magatartásforma csak mese, ott jó, de a valóságban tilos, míg az és az meg a valóságban is utánzandó.

A marxista propaganda esetében is volt ilyen probléma, bár persze jóval kisebb. Nekem úgy harmadikos általános iskolás koromban, valamikor 1976 tavaszán villant az agyamba: hogy is van az, hogy egyrészt a tananyagban, az ünnepségeken éljenezzük a hősöket, most mindegy kit, ez valamikor márciusban, áprilisban volt, azaz 1848-1849, a Tanácsköztársaság, a Felszabadulás volt a téma, hősöknek nevezünk embereket, akik nyilvánvalóan súlyosan vétettek az akkori törvényes rend és a szokások ellen, közben meg nekünk erkölcsi parancs szinte, hogy ne vétsünk a rend és a szokások ellen, már arra is csúnyán néztek, aki a kisdobos-nyakkendőjére lyukas vadgesztenyét tett (ez egy elég általános szokás volt akkoriban, amolyan óvatos lázadásnak számított), sőt ha valaki így jelent meg iskolai ünnepségen, levetették vele a gesztenyét, pedig mi egy abszolút - korhoz képest - szabad iskola voltunk, a Belváros kellős közepén, nem valamilyen vadkommunista vidéki iskola.

Ha nincs más eszme az emberben, csak a polgári, liberális gondolat, akkor teljesen abszurd elvárni tőle, egyrészt éljenezze a polgári-liberális eszméket, másrészt ne kövesse őket a magánéletében. Miért ne kövesse őket? Talán ezek nem jó eszmék?

Aki persze nem polgár és nem liberális, az tudja, ezek gonosz eszmék. Nekik könnyű. Persze még nekik is időnként kedvük támad kiállni a városközpontba gépfegyverrel és tömeget mészárolni, de ezzel együtt képesek belátni ezeknek a vágyaknak a károsságát. Dehát most nem róluk van szó, hanem azokról, akik egyszerűen, legalábbis passzívan elfogadják világunk vezető ideológiáját.

Tovább megy a Bencsik-féle keresztény homofób nyilatkozat miatti halálhörgés.

A ballib fanatikusok nem értik, hogyan lehetséges, hogy egyetlen törvényt se vétett szövegével Bencsik. Miért nem izgatás, gyűlöletbeszéd, hanem csak szólásszabadsággal élés.

Pedig ez a helyzet. Olyan csak teljesen lezüllött ultaliberális államokban van - mint pl. a Norvégiai Köztársaságban vagy a Kanadai Köztársaságban -, hogy már a Biblia szövege is gyűlöletbeszédnek számít, s aki nyilvánosság előtt felolvas belőle, azt büntetőeljárás alá vonják.

Ilyen végletek még az USA-ban sincsenek, pedig ott a hatalom nagy részét birtokolja a homoklobbi. Amíg az ember szövege nem szólít fel közvetlen erőszakra, addig szabad mondani. Egyszerűen jól kell fogalmazni, nem azt kell mondani, hogy pl. "akasszuk fel a buzikat", hanem azt "pozitívum, hogy van aki akasztással küzd a buzik ellen", s ekkor már nem bűncselekmény.

Bencsik tapasztalt ember, tud fogalmazni.

Nyugaton a bevált módszer a rendszerkritikus ellenzék ellen ritkán a büntetőjog. Számtalan sokkal hatásosabb eszköz van.

Ha az ellenzéki pl. bérmunkás, ki kell rúgatni munkahelyéről, meg kell fosztani jövedelmétől. Ha esetleg gazdag ember, aki tőkejövedelemből él, akkor pedig a cégét kell tönkretenni. Egyszerűen bojkottot kell hirdetni, ez hatásos szinte mindig.

Gyakorlatilag csak az ellen nincs eszköz, akinek olyan vagyona van, hogy abból meg tud élni passzív módon. Dehát ez az emberek 99+ %-ára nem igaz.

S persze az is biztos helyzetben van, akinek olyan forrásból van jövedelme, mely érinthetetlen a nagyurak számára. Pl. Amerikában léteznek keresztény alapítványok, melyek biztos vagyoni háttérrel rendelkeznek, s ezek az alapítványok aztán jövedelmet biztosítanak velük egyetértőknek. Ennek számtalan módja van: a leggyakoribb az újságíróként alkalmazás, honoráriumok fizetése cikkekért, médiamegjelenésekért, oktatási tevékenységért, könyvkiadás finanszírozása, filmkészítés támogatása, ösztöndíjak kiutalása, stb.

Persze az ellenfél sokkal erősebb, a hasonló liberális kifizetőhelyek sokszorosan erősebbek anyagilag. Tisztán anyagi alapon nézve a dolgokat: sokkal kifizetődőbb a liberális nagyhatalmak szolgálatában állni. Mindenképpen kell erős erkölcsi világnézet tehát, hogy az ember a kevesebb pénzt válassza.

Olyan ez mint a szép fiatal nő dilemmája: legyen gimnáziumi tanárnő vagy inkább pornószínésznő. Az utóbbi 10-szer jobb anyagilag. Tisztán liberális, materialista, racionális alapon hülyeség lenne a tanárnőséget választani.

Magyarországon a helyzet persze nagyon rossz a homoklobbi szemszögéből, hiszen maga a magyar kormány áll ellenfeleik mögött, a kormányzat pedig nyilván szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Nyugaton ez nagy ritkaság: kevés kormányzat meri megtenni, hogy az antiiberális véleményeket támogatja pénzzel.

De még Magyarországon is látható: a kormánypárti újságírók kevesebbet keresnek az ellenzékieknál. A magyar kormány se tud anyagiakban versenyezni a hatalmas, bivalyerős, nyugati alapítványokkal, lásd Soros Alapítvány, mely a leghatalmasabb ilyen szervezet Kelet-Európában.

A fideszes médiákban pl. egy átlagos akalmazott bruttó havi 400 ezer Ft körül keres. S csak a legnagyobb sztárok keresnek tényleg szépen, pl. legutóbbi infóim szerint Bayer Zsolt bruttó 2 milliót kap, s ha jól tudom, ő a legjobban fizetett a szakmában.

Néztem alaposan a közvetítéseket a legújabb magyar tüntetésekről.

El kell ismerni, a szervezés immár profi. Soros gazda alaposan felkészítette a szervezőket, ezt el kell ismerni. A korábbi, városban sétálgatós tüntizéstípus ugyanis ma már a leghűebb ballib szavazókat se elégíti kell.

A sikeres tüntetésnek van ugyanis pár alapszabálya, mondjuk az 5 legfontosabb:

• békés jelleg: a kutatások kimutatják, az erőszakos tüntetés sokkal ritkábban vezet eredményhez, mint a békés, ennek fő oka, hogy a hatalom könnyebben tudja leverni az erőszakos tüntetést, mint a békést,
• határozottság: a békés jelleg azonban nem jelenti azt, nem kell határozottnak, sőt agresszívnek lenni, simán belefér a békésségbe az apró törvénysértés, lásd kordonok felborítása, veszélytelen tárgyak dobálása,
• jelképesség: mindig valamilyen jelképes helyen kell tüntetni,
• érthetőség: kell valamilyen konkrét cél, lehet ennek több szintje is, de kell valami főcél, s ez nem lehet túl általános,
• vezetőség: szükséges, hogy legyen olyan vezetőség, melynek a tüntető tömeg szót fogad.

Itt a budapesti esetben látható, az első 3 pont teljesült, a 4. félig-meddig, az 5. meg egyáltalán nem. S persze a magától étetődő nulladik feltétel egyáltalán nem teljesült: a számosság. Pár száz ember ugyanis sose képes sikeresen tüntetni. Szóval ezen még dolgoznia kell a CEU budapesti agyközpontjának. Különösen azon, hogy egyszerre több vezér is volt a kb. 800 tüntetőhöz: 6házi, Gelencsér, Tompi Lilike, akik láthatóan egymásra szarva működtek.

Az egész dolog komolytalansága a hatalom reakcióján látszik: a hatalom békés eszközökkel lépett fel a tüntetők ellen, nem alkalmazva semmilyen komoly tüntetésellenes módszert. A kormányzat megoldása a legegyszerűbb megoldás, a kifárasztás, ahogy ezt Gyurcsány neves mondatával “majd csak megunják és hazamennek” elmondta.

De maga szervezés profi. Bedrogozott fiatalok spicckommandósokként, előttük egy sor testileg vézna, lehetőleg nőnemű diák. A rendőrséget folyamatosan provokálják, minden áron vért akarnak a szervezők. A médiakampány is szuper: sikerült elterjeszteni azt a tévhitet, hogy a rendőrség bármilyen ellenintézkedése jogtalan. A rendőrség által lefogott embereket meg úgy állítják be, mintha legalábbis kivégzés várna rájuk.

Ez ugyanis fontos elem. A kis tüntetés naggyá varázsolásának fontos eszköze az áldozat. Vérnek kell folynia, a legjobb, ha valami gyerekkinézetű lány sérül meg véresen. "Zorbán már a kislányoktól is retteg, ezért vereti őket!" De legalábbis ki kell provokálni valakinek a letartóztatását. Aztán a következő tüntetés már lehet a "rendőri erőszak" ellen és a politikai foglyok" kiszabadításáért.

A fő baja a tüntetőknek Orbán személye, aki maga is egykoriban Soros gazda egyik főembere volt, így belülről ismeri az összes módszert. Ami miatt képes sikeresen ki is bújni ezekből a csapdahelyzetekből.

A kedvencem a Momentum képe volt a láthatón makkegészséges Tompos Mártonról, aki békésen beszélget a rendőrökkel, mindez "rendőri brutalitás", "nem tudjuk mi van vele", "tarts ki, Marci!" kommentekkel:

Két héttel ezelőtti cikk az Amerikai Magyar Népszava blogban: az erősen elmebeteggyanús Bartus kirohan az időjárásjelentés ellen.

Megfejtése: a magyar televízió határváltoztatást, revíziót követel.

Szerinte azért vannak sötét színnel jelölve a Kárpátok, mert ezek voltak Nagy-Magyarország határai. Segítek: nem azért, hanem mert ősi térképjelölési konvenció a világos-sötét árnyalattal jelezni a magasságot. Mondjuk annak gyanút kellett volna keltenie benne, hogy szinte egész Ausztria sötét a térképen - vajon miért? mert Ausztria legnagyobb része hegyvidék.

Bécs neki is feltűnik, ezt úgy magyarázza, hogy ma már a magyar irredenták nem elégednek meg a Trianon előtti határokkal, hanem egyenesen a Mátyás-korabeli állapotot követelik vissza. Bartus bácsi imeretei kicsik, így felvethette volna, miért nincs a térképen Belgrád, mikor az is magyar város Mátyás alatt (sőt egészen 1521-ig az maradt). Az is sajátos, miért van a térképen Graz, ami sose volt magyar város. Persze tudom, Bartus szerint bizonyára azért van jelölve Graz, mert oda viszik rendszeresen Zorbánt kezelésre.

Nem tudom, hogy a munkanélküli Bartuson segítene-e ilyen kezelés. Szerintem már késő.

Miről is van szó valójában? Azokat a területeket mutatják, ahol vannak nézők. A magyar állami tv-t, de az RTL-t és a TV2-t is rengeteg határontúli magyar nézi. Ennyi az egész.

S még egy borzasztó hír: a ballib kormányok alatt is ilyen volt az időjárásjelentési térkép. A végén még kiderül: Horn és Gyurcsány is fasiszta irredenták!

A liberális demagógia egyik alapeleme a középosztályiság.

A valóságban alig pár ország van a világon, ahol a lakosság nagy része középosztálybeli. A periférián a középosztály mérete jellemzően 1-5 %, nálunk a félperiférián meg 5-15 % közti, pl. Magyarországon a felső határhoz közelít, míg Bulgáriában pedig 10 %, a legszegényebb félperiférián - pl. Ukrajna, Moldova, Albánia - meg inkább az 5 %-hoz közelít. De a gazdag államokban is jellemzően 40 % körüli a középosztály, kevés országban van 50 % felett, pl. ilyen Kanada, Skandinávia, a Benelux-államok, Svájc.

Kína esetében az számított hatalmas sikernek, hogy 40 év alatt 1 % alatti középosztályról mára 10 % lett az arány.

Középosztálybeli alapvetően az, aki nem tud ugyan munka nélkül megélni (mert aki tud, az nem középosztály, hanem felsőosztálybeli), de olyan jövedelemmel rendelkezik, mely elegendő nem csak a kényelmes megélhetésre, de komoly tartalékképzésre is elegendő, azaz a középosztálybeli képes viszonylag független lenni, hiszen van valamennyi tartaléka, vagyona, aminek köszönhetően képes átvészelni akár 1-2 évnyi jövedelemkiesést is.

Bulgáriában átéltem a folyamatot. A 90-es évek közepére a középosztály megsemmisült, a kommunizmus alatti középosztály teljesen lecsúszott. Azóta eltelt 30 év. Szerintem a középosztályosodás 3 látványos jele:

• az autóhasználat - korábban az autó amolyan hétvégi eszköznek számított, nagyon kevesen autóztak napi szinten,
• a gyorséttermi étkezés - korábban ez ünnepnek számított, ma meg szimplán csak evés,
• a háziállat-iparág elharapózása - persze korábban is voltak emberek háziállatokkal, de egyrészt kevesebben, másrészt nem létezett az egész kapcsolódó infrastruktúra: se állatorvosi rendelők, se állatboltok.

A liberális üdvtörténet szerint a felvilágosodás és annak őse, a protestantizmus felszámolja a feudális rendiséget és a középkori maradiságot, majd a középosztály átveszi a hatalmat és meritokratikus államot épít ki. Ekkor hihetetlen fejlődés indul, melynek végpontja, hogy a lakosság 99 %-a középosztálybeli lesz, tulajdonképpen mindenki az lesz pár önsorsrontó destruktív elem és nyomorék kivételével.

A valóságban ez persze sehol se valósult meg. Mert egyszerűen ez egy megvalósíthatatlan utópia, pont ahogy a kommunizmus is az. A kommunista utópia abszurditása persze könnyebben átlátható, hiszen nyilvánvaló, hogy:

• egyrészt minden ember sorrendiséget alkalmaz emberi kapcsolataiban, azaz köröket alakít ki, a legközelebbi emberekkel legbelül, a vadigenekkel a legtávolabb, s bármennyire is jószívű, önzetlen ember, sose fog az idegenekkel ugyanúgy bánni, mint szeretteivel,
• másrészt képtelenség olyat tervhivatalt kiépíteni, mely képes lenne a társadalom minden tagjának szükségleteit egyrészt felmérni, másrészt megszervezni ezek kielégítését.

A polgári utópia abszurditása nehezebben látható át, hiszen itt a rendszer ötletgazdái eleve nem tételeznek fel testvériséget, önzetlenséget, hanem szimpla kemény önérdekeket.

De itt is belátható az utópia értelmetlensége. Egyszerűen be kell látni, nincs elegendő pénz a világban ahhoz, hogy a többség középosztálybeli legyen. Valakitől mindig el kell venni, ahhoz, hogy mások kényelmesen élhessenek.

A nyugat nagy trükkje: a kényelmes élethez a finanszírozást nem belföldön, hanem külföldön szerzik meg. Azonban ez azt is jelenti, a legtöbb országban semmilyen vagy nagyon kicsi középosztály lehet csak, hiszen az ottani javakat át kell utalni a nyugati államok részére, a nyugati középosztály fenntartására.

A következmények:

• a nyugat minden erővel akadályozza a nem-nyugati államok felzárkózását, hiszen az ezzel ellenkező magatartással saját maga alatt vágná az ágat, amin ül,
• a nyugat igyekszik elérni, hogy a nem-nyugati középosztályok nyugatfüggőek legyenek, azaz saját országaikban minden árom képviseljék a nyugat érdekeit, gyakorlatilag legyenek a nyugat helyi képviselői,
• ha egy ország valahogy mégis kitör helyzetéből, az először igyekeznek új alkuajánlattal bevenni a "klubba", vagy ha nem megy, akkor megtámadják.

A megoldás természetesen magának az alapeszmének a helyes felismerése: a polgárosodás hibás cél, a középosztályiság gonoszság.

A Szkeptikus Társaság nevű kamuszervezet - mellesleg ez egy erősen Soros-közeli álcivil szerveződés - ismét remekelt.

A szkepticizmus egyébként eredetileg azt jelenti, mindent kétkedéssel fogadni, semmit se fogadni el készen, utána menni a dolgoknak. Nem azt jelenti tehát: az éppen uralkodó eszmének tisztelegni, minden vele ellentétes gondolatot gondolkodás nélkül elvetni, tovább a másként gondolkozást kiröhögni.

Az idei nyerteslista nagyszerű. Dehát meg kell élni valamiből, Soros gazda nem fog utalni, ha ukázai nincsenek lelkiismeretesen teljesítve.

Szóval a listán Bagdy Emőke, aki hatalmas bűnt követett el. Egykor kifejezetten pozitív volt a minősítése a ballib szalonban, azóta azonban elkövetett valami megbocsáthatatlant: nem mondta vissza papagájként a hatalmi eszméket a genderológia és a homoklobbi megítélésében!

S persze Bogár László, akinek bűne: nem fogadja el a főáramú közgazdaságtant.

Persze sokat mond el a szervezetről, hogy egykor a fanatikus materialista és ateista Vágó István volt a fő megmondóemberük. Pedig egy szkeptikus sose lehet ateista, hiszen az ateizmus éppenhogy egy bizonyításnélküli világnézet, márpedig a szkepticizmus a bizonyításban hisz.

Egy ballib blogban egy cím, de kiváló, mert egy mondatban kifejezi mi a ballibbant kereszténységkép.

Egyrészt: Isten nincs. Hiszen a tudomány nem igazolta. Sőt megcáfolta.

Másrészt: ha Isten mégis lenne, akkor ballib lenne.

Harmadrészt: s mint ballibbant sülyosan megbüntetne mindenkit, aki magát kereszténynek mondja, miközben nem fogadja el a ballibaizmust.

A liberális ateizmus sokkal rosszabb a kommunista ateizmusnál. A kommunista ateizmus azt mondta, nincs Isten, mert tudománytalan, s így aki hívő, az egyszerűen buta, iskolázatlan. Kihal a vallás tehát a műveltség növelésével.

Ezzel szemben a liberális ateizmus azt mondja, akár még lehetne is Isten, mindegy. Majd megpróbálja a vallási értékeket helyettesíteni valami egész mással.

A kommunista hívő-kép a fejkendős félanalfabéta parasztnéni, aki azt se tudja, hogy a Föld gömbölyű.

A liberális hívő-kép meg valamiféle éjjel-nappali segélymunkás: éjjel-nappal mosolyog, időnként megvereti magát, de egyébként folyamatosan hajláktalanokat becézget és ételt oszt.

Annak idején a kommunista Bulgáriában állami feladat volt a harmadik világbeli progresszív népek oktatása. Ezt vállalta fel Bulgária a kommunista államok egyeztetésén.

Ennek megfelelően a bolgár egyetemek tömve voltak ilyen országokból származó diákokkal, akiket a saját országuk küldött, a bolgár állam meg ösztöndíjat adott nekik. Elsősorban a forrásországok ezek voltak: Afganisztán, Angola, Benin, Bissau-Guinea, Dél-Jemen, Etiópia, Kongó, Mozambik, néha más, nem kifejezetten kommunista, de részben szovjetbarát országokból is, mint Algéria, Líbia, Mali, Szíria, stb.

A bolgár népnyelv el is nevezte a jelenséget "bimbilisztáni hallgató" névvel.

Az elején a diákokat beültették normál szakokra, de hamar kiderült, nem működik a rendszer. Egyrészt a legtöbb ösztöndíjas diák nem tanulta meg rendesen a nyelvet az előkészítőn, másrészt nem rendelkeztek megfelelő alapismeretekkel. Szóval megoldást kellett találni. Valódi megoldásról persze szó se lehetett. De hamar meglett a kamumegoldás. Létrehoztak teljesen kamuszakokat csak az ösztöndíjasoknak. A fő ilyen szak a "nemzetközi idegenforgalom és földrajz" nevű volt, ide normál diákot fel se vettek, csak ilyen "progresszív ösztöndíjasok" jártak oda. Aki mutatott aztán valamilyen valós képességet a tanulásra, azt átengedték normál szakra (én is ismerek a korból szíriai embert, aki orvos lett, ténylegesen elvégezve a szakot, ma már Angliában orvos), de a nagy többség maradt itt, s diplomázott nemzetközi idegenforgalom és földrajzból. Az ottani színvonalról legendák voltak. De mindegy: mindenki kapott diplomát, szóval Bulgária teljesítette vállalását, évente több száz ilyen ösztöndíjas diplomázott.

Volt is erről egy korabeli vicc:

Kereskedelmi hajó hajótörést szenved. Kannibálok ejtik fogságba a 3 életben maradt utast: egy amerikait, egy oroszt, s egy bolgár. A törzsfőnök felajánlja: mindenki mondja el hová valósi, s ha ő ismeri a helyet, akkor azt nem eszi meg a törzs.

Az amerikai boldog, ki ne ismerné Amerikát! Mondja is:

• Amerika - a világ legerősebb országa, atomfegyverek, dollár, New York, Hollywood.
• Sose hallottam róla, megeszünk téged - mondja a törzsfőnök.

Jön az orosz, már kissé bizonytalanabban:

• Szovjetunió - Moszkva, Lenin, Gagarin, mi győztük le Hitlert!
• Sose hallottam róla, megeszünk téged is - mondja a törzsfőnök.

A bolgár meg se próbálja, hisz ezek után nyilván semmi esélye, így csak egy szót mond:

• Bulgária.
• Bulgária? De hisz ott diplomáztam nemzetközi idegenforgalom és földrajz szakon - kiált fel vidáman a törzsfőnök -, te vendég leszel a mai vacsorán!.

A múlt héten eszembe jutott ez a vicc.

A bolgár Legyen Ön Is Milliomos! adásában harmincas játékos, nemzetközi idegenforgalom és földrajz szakon végzett, jelenleg egy szállodában dolgozik Plovdivban.

Kérdés: melyik város nem fekszik a Duna partján? Lehetőségek: Izmail, Belene, Budapest, Prága.

Versenyző hosszasan gondolkozik. Azt még tudta, hogy Belene egy bolgár város, s a Dunánál van. Ez volt egyetlen értelmes megjegyzése. Belene eléggé ismert, ez volt a "bolgár Recsk", ott működött az 50-es, 60-as években a legnagyobb bolgár koncentrációs tábor, azoknak akik vétettek ugyan a kommunista rendszer ellen, de nem olyan szinten, hogy felakasztást vagy börtönt érdemelnének (a múzsám egyik nagyapja is "vendég" volt ott pár évig).

Onnantól elmondta a versenyző a következőket:

• nem tudja biztosan megkülönböztetni Budapestet és Bukarestet,
• Bukarest talán Romániában van, de nem biztos benne,
• a Duna torkolata Bulgáriában van.

Végül telefonos segítséget kér. A segítsége pont olyan hülye, mint ő, s megadja az Izmail választ.

Persze tudom, én földrajzos ember vagyok, én hatalmas mennyiségű felesleges földrajzi adatot tudok, de nem magamhoz mérem. Szerintem általános műveltség a Duna, hisz ez a legnagyobb bolgár folyó. Nem a Kongóról kérdezték. A Kongóról az általános műveltség az, hogy Afrika déle, Atlanti-óceán, van 2 ilyen nevű ország, de mondjuk a 3 Kongó-parti országot megnevezni vagy tudni a városokat a vetélkedőben 14. vagy 15. kérdés lenne.

Ahogy azt se kötelező tudni, hogy Izmail a legnagyobb Duna-parti ukrán város.

De az biztosan része az alapműveltségnek, hogy Prága nem a Dunánál van.

Ha már a Kongót említettem. A Kongó partján lesz a világ legnagyobb városa a XXI. sz. második felétől, az előrejelzések szerint a 2 Kongó fővárosa (Kinshasa - Kongói D. K., Brazzaville - Kongói K.), melyek össze vannak nőve, egymással szemben vannak a folyó két partján. Az előrelzések szerint a 2 város együttes lakossága 100 millió feletti lesz (ma ez 18 millió).

A nyugat harcias. Ennek jele a direkt félreértés.

A párizsi kínai nagykövet nyilatkozott valamit a szovjet tagállamokról. Ebből csináltak aztán műbotrányt.

Pedig miről is volt szó? Egy szimpla tényről.

Arról, hogy a Szovjetunió belső joga ellenére, mely kimondta, hogy a szovjet tagköztársaságok a nemzetközi jog alanyai, azok sose voltak azok, s ezt soha senki se ismerte el semmilyen formában.

Amitől teljesen külön téma a mai helyzet. Lám, Kína is elismeri az ex-szovjet államok zömét, hiszen diplomáciai kapcsolatban áll velük. Diplomáciai kapcsolatban csakis elismert állammal lehet ugyanis. Lásd, Magyarországnak nincs diplomáciai kapcsolata Tajvannal, mert nem ismeri el Tajvant országnak, Koszovóval viszont van, mert elismeri Koszovót.

A szovjet helyzet sajátos volt. Egyrészt volt a valóság: a Szovjetunió egy központosított, egységes állam, egyetlen központból irányítva, semmilyen önállósággal az egyes részein. Másrészt volt a jogi fikció: ez egy államszövetség, melyből bármely tagállam bármikor kiléphet, s minden ügyet közösen intéznek a tagállamok, s még közös hivatalos nyelv sincs (tényleg nem volt, az orosz nyelv nem volt a Szovjetunió hivatalos nyelve, persze csak jogilag).

Sztálin 1945-ben egyenesen odáig ment: követelte, hogy mind a 16 akkori szovjet tagköztársaság lehessen külön-külön ENSZ-tagállam, hiszen ezek önálló országok. Anglia és az USA nevetségesnek minősítették ezt, hiszen így Sztálinnak 16 szavazata lett volna az ENSZ-közgyűlésen, ami az alapító 49 tagállam harmada lett volna. Végül kompromisszum lett: legyen tagállam a Szovjetunió egészben, s még külön Belarusz és Ukrajna. Szóval Sztálin csak 3 szavazatot kapott.

Persze a valóságban az egész komikus volt. Sose létezett külön belarusz és ukrán ENSZ-képviselet, egyszerűen mindig volt 2 ember a szovjet ENSZ-képviseleten, akik ki voltak nevezve belarusz és ukrán ENSZ-nagykövetnek. Az egész amolyan háború utáni baráti gesztusnak számított Sztálin felé, mely aztán megmaradt egészen a Szovjetunió fennállásáig, de természetesen a világ egyetlen állama se ismerte el Belaruszt és Ukrajnát országként 1945-1991 között (még a szovjet csatlósállamok se!). Nemzetközi jogilag ország csak a Szovjetunió volt.

Kicsit hasonló, mint a magyar történelemből a Magyar Királyság státusza. Hiába mondta ki a magyar és osztrák belső jog, hogy Magyarország önálló királyság, s nem része Ausztriának, ez kívülről nézve belső közigazgatási kérdésnek volt nyilvánítva. S 1918 előtt soha, senki nem tekintette Magyarországot országnak nemzetközi jogilag.

Szóval a szovjet eset is ilyen volt. A szovjet utódállamok elismerése 1991-1992 között zajlott. A korábbi jogi állapot meg teljesen mindegy volt ebből a szempontból. Sőt a határok kérdése is másodlagos volt, ez belügynek számított.

A szovjet utódállamok határa a szovjet szétesés idejebeli történések eredménye, s nem bármilyen korábbi eseménye. Ott is, ahol az utódállam nem tekinti magát utódállamnak. Jó példa erre Észtország.

Észtország a XX. sz. előtt sose létezett független államként. 1917-1920 között Észtországban is zajlott a polgárháború a kommunisták és azok ellenfelei között. Míg azonban a fő területen a kommunisták győztek, addig Észtországban az antikommunisták.

1920-ban lett aláírva a békeszerződés, ekkor ismerte el Oroszország Észtország függetlenségét. A határ alapja az 1700-1721-es orosz-svéd háború eredménye, melyben Oroszország megszerezte Svédországtól a balti régiót - természetes határ középen a Peipus-tó (oroszul: Csudszkoje-tó) középvonala, délen és északon pedig a volt orosz-svéd határ. 1920-ban azonban a győztesek sikeresen elérték, ez a határvonal csússzon kissé keletebbre, így Észtországhoz lett csatolva a Narva-folyó keleti partvidéke és Petseri (orosz: Pecseri) járása is. Amikor azonban Észtország ismét a Szovjetunióhoz lett csatolva (1940-ben, majd ismét 1944-ben), a határ vissza lett igazítva, s ez a helyzet maradt Észtország Szovjetunióból való kiválásakor is, így ma Pecseri orosz város, ahogy a Narva keleti partja is (Ivangorod néven).

Észtország ma is vitás területként kezeli ezt a két területrészt egyébként, ami jellemzően jelképes ügy, a lakosság mindkét területen 90 %-ban orosz. Már majdnem meg is állapodtak a határról, Észtország elismerte volna hivatalosan, hogy Pecseri és Ivangorod orosz, míg Oroszország meg jelképes engedményt tett volna a két ország közti tavi és tengeri határvonalban, de jött az ukrajnai háború, s azóta nincs párbeszéd.

Van egy 2011-ben indult svéd-dán bűnügyi televíziósorozat "A híd" címmel, mely arról szól: a Svédországból Dániába vezető híd közepén, a nemzetközi határon egy holltestet találnak. Ennek 2016-ban megcsinálták az orosz-észt verzióját, s az pont itt játszódik, a Narva-folyón átvezető hídon.

Jelenleg a hídon alig van forgalom, az ukrajnai háború óta Észtország nem enged egyáltalán beutazni orosz állampolgárokat, kivéve diplomata útlevéllel és olyan személyeket, akiknek rokonaik vannak észt területen.

Pedig én előre szóltam.

Latin-Amerika olyan bonyolult hely, hogy aztán a ballib törzsszavazó ésszel nem képes felfogni.

A magyar ballib agy kb. így működik:

• baloldal = imádja a kapitalizmust = ateista = a NATO legjobb haverja = utálja Kínát és Oroszországot = lengeti a szivárványzászlót = nem korrupt = jogállami = demokrata,
• jobboldal = az előbbi ellentétje.

Csápolt is keményen a magyar ballib a brazil elnökválasztáson, hiszen Bolsonaro az Zorbán, így Lula nyilván ballibbant, azaz jó ember.

Még a Telexen is bekommenteltem - mielőtt kitiltottak -, hogy a brazíl bal és jobb az nem az, amit gondolnak róla. Már csak a külpolitikában is: egyrészt mind a brazíl jobb, mind a brazíl bal szuverenista, nacionalista, azaz ballib szóval "mucsai", de ha a fokozatokat kell nézni, Bolsonaro tábora kicsit mégis USA-barátibb, mint Lula tábora. Már itt dől a ballib kép. De ha a gazdaságpolitikát nézzük, akkor is azt látjuk, mindkét tábor "korrupt", azaz a haveri helyi tőkét nyomja, nem akar "szabad versenyt", melyben aztán mindent amerikaiak nyernének.

A két tábor között persze valóban van különbség. A baloldal zöldebb, jobban adóztatná a gazdagokat, s kulturálisan a progresszív katolicizmus táborára támaszkodik. Míg a jobboldal zöldellenes, adóztatás helyett a növekedést helyezi előtérbe, s kulturálisan pedig az újprotestáns eszmeiségre támaszkodik.

De a helyzet semmiképpen se olyan, ami a magyar ballib elképzelésnek megfelel.

Most persze jön az értetlenkedés, hogyan is lehetséges, hogy a jó Lula nem hogy nem üzent hadat Oroszországnak, de még szajkózza is az orosz "álhíreket".

A "cápa" szó persze nem az én találmányom, én sose mondanék ilyet, de 25-30 éve még ez volt a ballib norma a római pápa megnevezésére.

Azóta persze nagyot fordult a világ. 10 éve különösen, hogy a világ nagyurai a saját emberüket jutatták be a vatikáni trónra. Az azóta a római pápa trónját bitorló egyén éjt nappallá téve rombolja a kereszténységet, igyekszik a katolicizmusból újprotestáns woke szektát fabrikálni, mindezt a teljes progresszív emberiség legnagyobb tapsvihara mellett.

Persze nekem könnyű. Hiszen eleve nem vagyok katolikus. De tudom, ez a helyzet nagyon nehéz egy hívő katolikus számára, akinek most számot kell vetnie a római pápát istenítő katolikus dogmákkal, s választania kell a dogma és a valóság között: a téveszmés dogma és Krisztus valósága között. Saját tapasztalat: a legtöbben Krisztust választották, s szégyellik a mostani római pápát, ezt amolyan ideiglenes állapotnak tekintve, mint a Borgiák idejét párszáz éve.

Persze a jelenlegi római pápa sztorija éppenhogy igazolja a pápaságra vonatkozó katolikus dogmatika hamisságát. Hiszen elvileg ő a hit megkérdőjelezhetetlen léteteményese. Azaz bármikor kinyilváníthatná marhaságait kötelező formában, s akkor azokból azonnal kötelező katolikus dogma lenne, melyet hívő onnantól nem kérdőjelezhet meg. Csakhát a gyakorlatban ezt nem teheti meg, ő a valóságban csak egy testület első embere, de nem teljhatalmú főnök, s szervezetének szokásjoga százszor erősebb nála - azaz pontosan az a helyzet, ami a teljesen abszurd "pápai tévedhetetlenség" 1870-beli bevezetése előtt volt.

Szóval van egy katolikus alapelv, mely szerint a római pápa abszolút uralkodó és minden tudás feje. Míg más részről van a valóság, hogy soha egyetlen római pápa se volt képes abszolút uralkodóként, mindentudó végső instanciaként eljárni. Úgy teszünk, mintha lenne egy gurunk, de vigyázunk, nehogy a guru mondjon bármit is. Mint a mormonoknál a próféta, aki sose mond semmit banalitásokon kívül.

Tulajdonképpen éppen ez az ellentmondás menti meg a mostani katolicizmust a teljes eretnekségbe eséstől. Hiszen így mit is látunk: a katolicizmus megy előre a maga megszabott útján, a woke római pápa meg egyedül apró, bátortalan, direkt kétértelmű nyilatkozatokra meri elragadtatni magát.

Orbánék meg ügyesen látták meg ezt a helyzetet. Teljesen helyesen átlátták: a kérdés politikai, nem vallási. Így pedig politikailag kell kezelni. Ehhez meg értenek.

Emelem kalapom azok előtt, akik ebben kénytelenek részt venni. Embert próbáló feladat lehet ugyanis a patagóniai főeretnek előtt hajlongani, vele együtt imádkozni, elviselni rezzenéstelen arccal sátáni vigyorát.

Én ehhez túl egoista vagyok. Képtelen lennék erre. Ezért is mondtam le harmincvalahány évesen már a politikusi pályáról, baromi nehezen vagyok képes diplomatikus lenni és kompromisszumokat tenni. Miközben tudom, valakinek ezt meg kell tennie, s ennek hasznát én is élvezem.

Olyan ez nálam, mint a húsevés. Szeretek húst enni, de képtelen lennék állat levágásában részt venni.

Egyszer voltam a patagóniai eretnektől 150 méterre. Amikor pontosan 4 éve Szófiába látogatott, s én is Szófiában voltam. Állami meghívásra volt Bulgáriában egyébként, a Bolgár Egyház nem hívta meg őt hivatalosan, direkt azért, mert nem akarta a meghívást teológiailag legitimálni. (Majd csak egy udvariassági találkozó volt, de a római pápa hivatalos fogadásán nem vett részt az ortodox egyházi vezetés, ezzel jelezve, hogy ez csak protokolláris, diplomáciai találkozó, nem keresztény esemény.)

150 méterre mentem el tőle, s bizony még így is érezhető volt a gonoszság kisugárzása. Szóval képzelem mi lehet tőle 1 méterre lenni. Nem irigylem a Semjént, akiről - személyesen ismerve őt - tudom, hogy tényleg hívő ember.

A ballibek meg dühösek, képtelenek a helyzetet kezelni. Bevezérelték magukat egy csapdahelyzetbe.

Az meg viszont baromira gyomorforgató, hogy minden fontosabb fideszes megmondóember hirtelen pápista lett. Tisztelet a kivételnek.

Persze az esemény hatalmas politikai siker Orbánnak, gyakorlatilag kiütéses győzelem született Ferike felett. A gond az, hogy ehhez nagyon kellett hazudni. S míg a politikában a hazugság nem probléma, ez szerves része a politikacsinálásnak, addig a vallásban ez az eszköz tiltott. Nekem ez a bajom az egésszel, számomra a vallás a politika felett áll.

A ballib agyak pörögnek.

Ukrajna kapcsán ballib axióma: egy centiméter földet se szabad adni az oroszoknak, mindent vissza kell venni, mert nincs kompromisszum az ellenséggel.

Vicces álláspont, mikor pl. Trianon kapcsán éppen az ellenkező axióma van kihirdetve a ballib agytröszt által: ptt egyenesen fasizmus akárcsak fájlalni is a területvesztést. Zorbán pl. megveszekedett háborús uszító, mert a dolgozószobájában van egy Trianon előtti Magyarország-térkép.

De még az egyébként szent tehén Izrael esetében is az a szabványos ballib "szakértői" álláspont, hogy Izrael mondjon le területekről a palesztínek javára, mert legyen béke.

Tulajdonképpen Ukrajna a világ egyetlen országa, ahol a ballib kötelező magatartás a végsőkig való harc, a szent föld védelme.

Persze nem vagyok naív, tudom az okot: a ballib fő elv a világ urainak való megfelelés minden pillanatban.

A virtuális világról a számítógépes játékok jutnak eszünkbe, azaz valami nem valós, csinált dolog, ahol a mi akaratunk érvényesül, az ottani szereplők nem többek báboknál.

Pedig ez nem feltétlenül van így. Képzeljünk el egy olyan játékot, melyben csak a játék keretei vannak létrehozva, de maguk a szereplők autonóm entitások, akaratszabadságuk van.

Nos, ezzel le is írtuk világunkat. Isten megteremtette a "játékot", a keretein nem tudunk változtatni, mindezt objektív valóságként fogjuk fel. De azon túl csinálhatunk bármit.

A keresztény teológia - sőt, más vallások is korábban - régen hirdeti, egyetlen valóság van, az egyetlen valós létező Isten, minden más ideiglenes, teremtett, álomszerű, virtuális.

Vajon mi a játékszereplő feladata? Sok sci-fi elképzelés szerint modellezésről van szó, egy magasabb civilizáció így vizsgálja saját magát. Csak hát itt nem magasabb civilizáció van, hanem Isten, aki ráadásul mindentudó, nem kell semmit se vizsgálnia.

Sok vallási miszticizmus szerint a cél az istenesülés, valahogy az, hogy a játékszereplő felmenjen a teremtő szintjére, felemelkedjen.

A misztikus tanítások ezt tűzik ki. Azonban aligha lehet ezt csak misztikus úton elérni. Az ok kettős:

• egyrészt a játékot játszani kell,
• másrészt igencsak nehéz a miszticizmust az álmiszticimzustól megkülönböztetni.

S ez utóbbi a különösen nagy probléma. Az ortodox hagyomány ezt tévedésnek vagy csalódásnak nevezi (egyháziszláv прѣльсть tévedés, görög πλάνη csalódás) - azt jelenti, misztikus élményünk van, mely azonban nem valós. Nem véletlen, hogy az ősi társadalmakban a túlvilággal való érintkezés zárt kaszt számára volt csak engedélyezett, olyanok számára, akik képesek voltak fenti megkülönböztetésre.

Ami pedig a játék játszását illeti, azt hiszen Arisztotelész arany középuta a megoldás. A gond itt az, hogyan állítjuk fel a koordinátarendszert, melyen középre helyezhetjük a célt. Lásd, a rossz és a jó között nem a középút a helyes megoldás, hanem az egyik "véglet": a jó, azaz itt nem ez a tengely a helyes.

Bármely módon is tévedünk, az eredmény a természetes jó ellen való cselekvés. Mert a természetes jó nem más, mint az egész virtuális létezés céljainak való megfelelés, azaz a felső (külső) végtelen rend igenlése.

Az ember könnyen esik hibába. Mert lelke mélyén még a maximálisan szekuláris ember is vágyik a végtelen megtapasztalására. S annyira akarja ezt, hogy a legkisebb jelbe is belekapaszkodik, majd ragaszkodik hozzá. Pedig - profán példával - az, hogy a monitoron vonalak hullámzanak nem feltétlenül jelenti azt, hogy földönkívüliek kódolt üzenetet küldenek nekünk, sokkal valószínűbb, hogy a videókártya elromlott.

Amikor egyszer régen egy szektában voltam tag másfél évig, ezt többször láttam. Egy szintén tag csaj nyíltan kimondta nekem "nem akarok kiábrándulni!". Pedig aki már ilyet mond, az már tudja mi is a valós helyzet.

Mi azonban a kinti végtelen és teljes viszonya a benti végeshez és részlegeshez? A kinti engergia korlátlan, viszont nem használható fel bent korlátlanul. Ahogy a sikeresen felemelkedő egyén se képes bármire, csak arra, ami megyezik a céllal. S nem mert ne lenne rá képes szó szerint.

Materialista szemmel ez paradoxon: minden akarhat az egyén, minden vágya igazzá válhat, de minnél erősebben képes mindent elérni, annál kevesebbet akar, legalábbis látszólagosan.

Ez a keret segít megérteni számtalan teljesen értelmetlennek tűnő krisztusi elvet is. Nem csak a már említett "a hit hegyeket mozgat" tant. Hanem pl. az ellenség szeretetének parancsát, s e parancsolat összeegyeztethetőségét az ellenség likvidálásával szükség esetén.

Érdekes beszélgetés, bár van egy kis ballib vörös fonal.

Vitáznak, pedig a helyzet nyilvánvaló.

Mint amikor saját eredeti szakmámban csinálják, a nyelvészetben. Lásd megkérdezik "hány eset van a magyarban?", amire döbbenetet kelt, hogy erre nem tudnak rendes választ adni a magyarok. Pedig teljesen logikus: az "eset" egy indoeurópai nyelvtani kategória, s egyszerűen nem működik a magyarnál, mely egy uráli-altáji nyelv. Szóval a "hány eset van a magyarban?" kérdésre való válaszhoz előbb tisztázni kell pontosan milyen magyar nyelvtani jelenségeket kell betenni az "eset" kategóriájába.

Miközben indo-európai nyelvek esetében a kérdés pofonegyszerű. Nem lehet vitázni róla, mert a válasz objektív. Az indo-európai alapparadigma 8 eset. Van ahol ez megmaradt, van ahol csökkent, sőt van ahol 1 eset maradt csak, de minden esetben a válasz egyértelmű.

Itt ugyanez a helyzet: egy alapvetően nyugati viszonyra tervezett pártideológia-rendszer nem tud működni a nyugaton kívül. Magyarországon mind a "bal", mind a "jobb" mást jelent.

Alapszinten Magyarországon:

• baloldal = a nyugat követése, antinacionalizmus, lokalizmus, a kapitalizmus lelkes igenlése,
• jobboldal = önállóskodás, nacionalizmus, globalizmus, a kapitalizmus óvatos igenlése.

A Fidesz baloldalibb párt a ballibeknél, persze csak a szó nyugati értelmében. Ezért támogatja a nyugati értelemben többségében baloldali szavazótömeg a Fideszt. Ennyi az egész.

Hol a vörös fonal? Ott, hogy Pogátsa piacifundamentalistának nevezi Orbánt. Ezt minden ballib törzsszavazó is kiröhögné, de egyszerűen Pogátsa abszurd skandinavizmusa így tud beilleszkedni legalább külsősként a nagy ballib narratívába.

Az egyik ateista rögeszme szerint a vallás a háborúk legfőbb oka.

Persze háborús statisztikát nehéz csinálni. Az adatok sose pontosak.

De több forrást nézve, a 12 leghalálosabb háború az emberi történelem során ez, halálossági sorrendben, ahol nem teljesen világos mi volt, tettem egy kis megjegyzést:

• II. világháború (1939-1945),
• I. világháború (1914-1918),
• Tajping felkelés (1850-1864) - Kínán belüli polgárháború, felkelés az uralkodó Qing (Csing) dinasztia és annak nyugati támogatói ellen,
• An Lusan felkelése (755-763) - Kínán belüli polgárháború,
• 2. kínai-japán háború (1937-1945),
• Bangladesi háború (1971),
• Orosz polgárháború (1917-1922),
• Koreai háború (1950-1953),
• Dungan felkelés (1862-1877) - ez az egyetlen a listából, ahol tényleg volt erős vallási elem,
• Nigériai polgárháború (1967-1970),
• Kínai polgárháború (1927-1949),
• Napoleoni háborúk (1799-1815).

A legnagyobb valóban vallási alapú háború, a Harmincéves háború (1618-1648) nem fért rá a tizenkettes listára - bár kicsivel maradt csak le, ebben a háborúban kb. 400 ezer az éves átlag áldozatszám. S még a Harmicéves háború is átment lassan tisztán geopolitikai viszállyá: az eredetileg katolikus-protestáns vallásháború úgy ért véget, hogy katolikusok harcoltak katolikusok ellen, protestánsok meg protestánsok ellen, tisztán nemzeti alapon.

A listán említett Dungan felkelés az egyetlen, ahol tényleg vallási volt az alap, de ez is inkább etnikainak tekinthető. A Kína nyugati részén élő muszlim lakosság, akik azonban a kínaitól önálló etnikumot alkotnak, lázadt fel.

Kínában a muszlim lakosság kb. 45 %-a ujgur, 45 %-a huj, s 10 % mindenki más. Ezek közül a hujok érdekes eset, ők kínai származásúak, kínai anyanyelvűek, de az iszlám miatt nem tekintik se ők magukat, se őket a többiek kínaiaknak, ma is hivatalosan elismert kisebbségnek számítanak. Kicsit olyan, mint a balkáni szláv nyelvű muszlimok esete, a vallás etnizálódott náluk.

Szóval a Dungan felkelés a Kínában élő muszlimok nagy részének felkelése volt a központi hatalom ellen. Külföldi segítséggel, az angolok a felkelőket támogatták, míg az oroszok a kínai császárt. Mert angolk érdeke volt kína szétesése, míg orosz érdek volt az angol kudarc a térségben. Oroszország be is avatkozott katonailag, Kína területének egy részét magához csatolta, aztán a kínai központi hatalom győzelme után a területet visszadta Kínának 1881-ben. Máig ez az 1881-es megállapodás szerint van a mai immár kazah-kínai határ a Balhas-tó környékén.

Tudom persze mi lesz az ellenvetés: nem hasonlíthatóak összes az egyes korok, lásd a II. vh. ideján 600 millió volt Európa lakossága, míg a Harmincéves háború során ennek az ötöde. Ha lenne ilyen korrekció, akkor persze felkerüne a Harmincéves háború a listára, kb. a 7.-8. helyre.

De a mondanivalón ez nem változtatna. А lényeg: az emberiség történelmének háborúi jellemzően egyáltalán nem vallási okúak, s még ha van is vallási elem, az nem kizárólagos.

Van ez a ballib mém:

Akárhogy is értelmezzük, hatalmas ballib öngól.

Az első értelmezési lehetőség: Zorbán és emberei Soros hű hívei. De hát akkor mi a baj velük? Hiszen Soros jó ember, nem? Netán a ballibek Soros ellen vannak???

A másik értelmezési lehetőség: Zorbán és emberei felvették a támogatást, majd az ellen fordultak, aki pénzelte őket, oda piszkítanak, ahonnan esznek! Az viszont 2 súlyos következtetést is jelent:

• Soros nem önzetlen filantróp, hanem embereket vesz - ez sehogy se egyezik a pozitív ballib Soros-képpel, mely szerint ő osztogatja a pénzét a jó érdekében, minden személyes érdek nélkül,
• a véleményváltozás súlyos bűn - ezek szerint a ballibek bűnösök szintén?