Bontsunk pezsgőt!

Soros gazda úgy tervezi, megalakítja századik ballibbant pártját.

Természetesen ez egy igazijobboldali, igazikonzervatív, európai párt lesz, mely azonnal meg is újul, nem várva meg ezzel első választási bukását.

Ami az ex-szovjet kisember számára a legriasztóbb - s a nyugatias propaganda számára a legkellemetlenebb -, hogy semmilyen kapcsolat nincs a nyugati szempontból vett demokráciaszint és az életszínvonal között.

Nézzük a Freedom House jelentéseit, melyek a legjobban tükrözik a nyugati, liberális demokráciafelfogást. A Freedom House jelentésében 1-7 pont közti az egyes országok értékelése: az 1 a tökéletes liberális demokrácia megléte, a 7 pedig a liberális demokrácia teljes hiánya.

Íme a 19 posztszovjet állam helyzete a FH jelentésében (kihagyva a Donyecki és Luganszki NK-t, ezekről nincs még komoly jelentés, túl frissek):

• szabad:
  • 1 pont: Észtország,
  • 1,5 pont: Lettország, Litvánia;
• félig szabad:
  • 3 pont: Moldávia,
  • 3,5 pont: Grúzia, Ukrajna,
  • 4 pont: Örményország,
  • 4,5 pont: Abházia
  • 5 pont: Karabah;
• nem szabad:
  • 6 pont: Kazahsztán, Kirgizsztán, Transznisztria,
  • 6,5 pont: Azerbajdzsán, Belerusz, Dél-Oszétia, Oroszország, Tadzsikisztán, Üzbegisztán,
  • 7 pont: Türkmenisztán.

Ami az életszínvonalat illeti, a 2020-as állapotot néztem. Hogy értelmes legyen az összhasonlítás, az EU-hoz képeset néztem, mégpedig az EU legalacsonyabb életszínvonalú országához, ami Bulgária. Bulgária életszínvonala jelenleg az EU átlagának 67 %-a. (A magyar adat: 74 %.)

Íme az adatok:

• a bolgár szinten vagy felette: a 3 balti állam,
• a bolgár szint háromgyedén: Azerbajdzsán, Belarusz, Kazahsztán, Oroszország,
• a bolgár szint felén: Grúzia, Kirgizsztán, Moldova, Örményország, Transznisztia, Ukrajna, Üzbegisztán,
• a bolgár szint egynegyedén: Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Tadzsikisztán, Türkmenisztán.

A két véglet Észtország és Karabah, de ha Karabahot nem számítuk (mert az gyakorlatilag egy állandó háborús állapot), akkor Tadzsikisztán.

A kedvenc orosz érv: Belaruszban sokkal jobb az élet, mint Moldovában, pedig a nyugat szerint az előbbi szörnyű diktatúra, míg az utóbbi meg demokrácia.

A leggyakoribb és egyben legviccesebb ballib érvelési hiba az argumentum ad perfectionem sajátos verziója.

A két oldal Magyarországon egyformán jobboldali (azaz kapitalizmus-párti), az eltérés az, hogy a "baloldal" a globális tőke mellett kardoskodik, a "jobboldal" meg a hazai tőke mellett. (Persze van más eltérés is, de most csak ezt vegyük, mert ez releváns mondandóm szemszögéből.)

Erre szokott jönni a "baloldali" érv: dehát a Fidesz nem üldözte el a nyugati cégeket, azaz "neoliberális"! Most abba ne menjünk bele, hogy maga a "neoliberális" szó egy semmit se jelentő marhaság, mivel neoliberalizmus nem létezik.

Az argumentum ad perfectionem érvelési hiba lényege: amikor valaki azzal “cáfol” valamit, hogy az nem hoz tökéletes eredményt. Példák: “Semmi értelme tiltani a drogokat, úgysem tudjuk sosem teljesen megszüntetni a drogkereskedelmet és droghasználatot.” vagy “Nincs értelme a kereszténységnek, úgysem tudja senki teljes mértékben követni Jézus példáját.”.

Itt pontosan ugyanez van: az ellenfélen a tökéletességet számon kérni, míg magunkra ugyanezt nem alkalmazni. Eleve a Fidesz sose mondta, hogy semmilyen idegen tőke nem kell, másrészt képtelenség is lenne minden idegen tőkét kizárni.

A hangsúly a két gazdasági liberalizmus között nem a dupla vagy semmi, hanem a hangsúly. Hiszen a "baloldal" se mondja azt, hogy csak idegen tőke kell.

Ami pedig a tőke erkölcsiségét illeti, ez értelmetlen próbálkozás. Jó tőke természetesen nem létezik és nem is létezhet, itt eleve a nagyobb és kisebb rossz esetei vannak csak. Az idegen tőke azért rosszabb, mert idegen érdekeket képvisel, s a haszonból sokkal kevesebb jut el az emberekhez. Ennyi az egész, ennél semmi több.

Természetesen nem az abszolút értelemben legdrágább ingatlanok az érdekesek. Ez a legfelső elit - nem is a felső 1 %, hanem inkább a felső 0,1 % - belügye, s sehol a világon nem érinti a kisemberek életét.

Ami engem izgat, az egy normális méretű és minőségű lakás egy jó, de nem luxus környéken mennyi átlagfizetéssel vásárolható meg. Tekintsük ezt a lakást 60 m² méretűnek, s mondjuk Budapest viszonylatában jó helyen, de nem az I., a II., vagy az V. kerületben lévőnek, mondjuk vegyük a XIV. kerületet, azért ezt, mert én ezt ismerem a legjobban.

Egy XIV. kerületi 60 m² -es lakás jelenleg átlagosan 52 millió Ft. A budapesti nettó havi átlagbér pedig 320 ezer Ft. Azaz kerekítve 14 évig kell dolgozni egy lakásért.

Összehasonlítás: Szófia esetében az arány kicsit rosszabb, kb. 16 év, míg London esetében csak 9 év. Londonban pl. 1 m² átlagára 6 ezer font, míg a havi átlag nettó bér 3500 font.

Ami engem megdöbbentett pár éve: ráeszméltem, a legdrágább az ingatlan Afrikában! Sehol a világon nincsenek olyan fantasztikus arányok, mint Afrikában.

S Afrikán belül is a csúcs Angola. Angola fővárosában, Luandában az átlagfizetés 50 ezer kwanza (= 40 ezer Ft), míg egy 60 m² -es lakás átlagára 45 millió kwanza (= 36 millió Ft). Azaz egy ilyen lakáshoz 75 évnyi átlagbér kell!

A magyarázat természetesen a hatalmas mértékű egyenlőtlenség Angolában. A lakosság kb. fele nyomorban él. További 40 % szegény. Ez a 90 % vagy lakás nélkül él vagy lakhatásra alkalmatlan lakásban, a legjobb esetben pedig lakhatásra ugyan alkalmas lakásban, de azt túlnépesítve. Akinek bármilyen saját normális lakása van, az eleve már a felső 10 % része.

A ballib megmondóemberek alaptípusa a valóságtagadó. Bármi is történik, ő jobban tudja - ez az alapállás. Nagy szerencse, hogy a ballib megmondóemberek 95+ %-a ez a típus: így rendkívül könnyű harcolni ellenük, hiszen sose kell semmi újat kitalálni ellenük.

Érdekes ezért a kevés eset, amikor valami más történik.

Mérő ledob 3 bombát is.

Először is, azt mondja, a kormány nem csal a választásokon.

Aztán azt meri állítani, a Fidesz kampánya egyszerűen jobb volt.

S végül a szentségtörés: nem igaz, hogy csak Fidesz-propanda van a "mucsai" vidéken, mert ott is van 25-30 % ballib szavazó.

Egyébként egykor az ellenoldal, a nemzeti oldal pont ugyanilyen volt, úgy értem, nem mint Mérő, hanem mint az alaptípus. Egykor, 1997-1998 között nagyon alapszinten ugyan, de részt vettem a magyar politikai életben. Ekkori tapasztalatom: annak az oldalnak az emberei folyamatosan marhaságokat beszéltek, s üdítő kivétel volt, amikor nem ez történt.

Egyébként az aktív politikai részvételt éppen ezeknek a tapasztalatoknak a hatására hagytam abba 1998-ban. Azóta csakis közírói szinten politizálok, de sose vettem részt az íráson kívül semmiben: többek közt semmilyen gyűlésre nem mentem el.

Aztán ugyanez ment 2002-2007 között. A Fidesz 2002-es és 2006-os választási bukása után mindig összejöttek a fideszes megmondóemberek valóságtagadni. Akkor ennek fő helyszíne a Bayer-féle Sajtóklub volt, jellemzően a meghívott vendégek Bencsik András, Lovas István, Molnár Tamás, Tóth Gy. László voltak, néha mások is. A legnagyobb butaságokat jellemzően a nem tudom miért, de fideszes körökben máig idolként kezelt, szerintem teljesen beszámíthatatlan és tehetségtelen Lovas mondta. Bayer jellemzően helyeselt neki, ezt tette Tóth Gy. is, a másik két résztvevő passzívabb és mérsékeltebb volt. Emlékszem, a csúcsmagyarázat a fideszes vereségekre az volt, hogy minden volt MSZMP-tag és ezek közeli rokonai mind kivétel nélkül a ballibekre szavaz, plusz még csalások is vannak. Kb. mint a ballib "vidéki mucsai bunkó", "bejelentkezett egy címre ezer ukrán nyugdíjas" és "leállította Zorbán a szervert" narratíva, csak kicsit másképp megfogalmazva.

Aztán valamikor 2007-2008 között valaki a Fidesz kampánycsapatában ráébredt a valóságra, azóta folytatnak értelmes kampányokat.

Reméljük, a ballibeknél sose lesz ébredés. Ezt sikeresen megakadályozza saját törzsszavazói táboruk, mely minden apró eltérést a kánontól árulózással és fideszesezéssel jutalmaz azonnal. Mérő esetében ez már meg is kezdődött.

Alapvetően 3 csoportba oszthatók politikai rendszer szemszögéből a térség országai: ez jelenleg 21 ország, ebből 15 nemzetközileg elismert.

Nem a Freedom House és hasonlók elemzései alapján, hanem a tényleges helyzet alapján.

*

A legkönnyebb eset a nyugati modellt követő államok. Ezek jellemzői:

• a politikai hatalom korlátozott, azaz erős a gazdaság szerepe,
• a politikai hatalomért szabadon versengenek különböző pártok,
• a szólás- és sajtószabadság alapvetően teljes.

(Ezeket az kritériumokat fogom használni minden csoportnál.)

Ide tartozik a 3 balti állam: Észtország, Lettország, Litvánia. Ezeket nem is részletezném, mert közismertek.

*

Egyértelműen diktatúrák is vannak.

Jellemzők:

• a politikai hatalom korlátlan, a gazdaság egyértelműen nem önálló tényező,
• a politikai hatalomért nincs szabad versengés, az csakis rendkívüli eseményekkor változik
• a szólás- és sajtószabadság hiányzik.

Jelenleg egyetlen állam van itt:

• Türkmenisztán - Mindig ez volt a rendszer, a volt szovjetkori vezetésből lett az új vezetés. Van több párt is, de mindegyik a fő pártot támogatja. Kizárólag kormánypárti médiák léteznek, az idegen médiákat cenzúrázzák.

*

Átmeneti csoport: autoritárius rendszerek.

Jellemzők:

• a politikai hatalom korlátlan, a gazdaság alávetett, de önálló tényező,
• a politikai hatalomért nincs szabad versengés, az csakis rendkívüli eseményekkor változik
• a szólás- és sajtószabadság részleges.

Ezek a következő államok:

• Azerbajdzsán - A hatalom egyetlen család kezében van 1993 óta. Itt vannak ellenzéki pártok, azaz ezek nincsenek betiltva, de legális eszközökkel meg vannak fosztva az anyagi forrásoktól, így nulla közeli az ismertségük. Független médiák vannak, ellenzékiek nincsenek - a túl kritikus médiák ellen a hatóság nem nyílt erőszakkal, hanem bírósági úton jár el, s a módszer jellemzően nem börtön, hanem pénzbüntetés, mely aztán lehetetlenné teszi a további tevékenységet.
• Tadzsikisztán - Az ellenzéki pártok be vannak tiltva, ezek zöme ténylegesen iszlamista szervezet, de a nem iszlamistákat is így kategorizálják. Ellenzéki médiák nincsenek, függetlenek vannak, ezek igyekeznek nem "provokálni" a hatalmat. A jelenlegi állapot 1997-ben alakult ki 5-éves polgárháború után, melyet az ex-kommunista nacionalisták nyertek meg az iszlamisták ellen, az iszlamisták mérsékeltebb része elfogadta a kormányzatot, ők bekerültek a hatalomba.
• Üzbegisztán 2016 óta (előtte egyértelműen a diktatúrák között volt) - Több párt is van, de az alapkérdésekben egyetértenek a fő kormánypárttal. Az ennél kritikusabb pártok be vannak tiltva, hivatalosan mint radikális iszlamista szervezetek. Vannak független médiák, de ellenzékiek nincsenek - a független médiák kerülik a "veszélyes" témákat, emlékeznek a 2016 előtti időkre, amikor rosszabb volt a helyzet.

*

Az oligarchikus modell.

Jellemzők:

• a politikai hatalom gyenge, a gazdaság irányít,
• a politikai hatalomért szabad a versengés,
• a szólás- és sajtószabadság van.

Ilyenek:

• Ukrajna - Az egyes nagytőkés-csoportok viszálya áll a politikai harc mögött. Még az oroszpárti-nyugatpárti eltérés is így szerveződik, minden pártnak megvan a maga oligarchája, a valóságban persze fordítva: az oligarcháknak van pártja.
• Transznisztria - Ugyanaz, mint Ukrajna, csak itt egyetlen csoport van, mely mindent ural. Így tökéletes a béke, szervezett bűnözés sincs, amolyan szovjet minta lakópark az egész, ahol gondosan összesöprik és elviszik a szemetet a közterületről, lefestik az utcai padokat, ha már kopottak. Egy volt szovjet rendőrszint, a moldáv nemzetiségű Victor Gușan a rendszerváltozás után a terület leggazdagabb vállalkozója lett, 1993 óta ő uralja az ország gazdaságát, s ezen keresztül a politikai hatalmat is. Ő maga semmilyen hivatalos pozíciót nem tölt be, de megfigyelők szerint minden parlamenti képviselő (kormánypárti és ellenzéki), minden kormánytag, s az elnök is az ő embere.

*

A nyugati modell posztszovjet verziója.

Jellemzők:

• a politikai hatalom erős, a gazdaság önálló, de depolitizált,
• a politikai hatalomért van szabad versengés,
• a szólás- és sajtószabadság van.

Itt van:

• Grúzia - A politikai hatalom mindig rendkívül erős, függetlenül attól ki van éppen hatalmon, de már röbbször is változott a hatalom birtoklása.
• Abházia - Tulajdonképpen az egyetlen keményen Putyin-párti rendszer, ahol van valós küzdelem az esélyes pártok között.
• Örményország - A hatalom erős, az állam szerepe jóval nagyobb, mint nyugaton, de az államhatalom birtoklása könnyedén megváltoztatható választások útján.
• Karabah - De facto ez Örményország része, az ottani rendszer van.
• Moldova - Ez szinte már nyugati modell, talán csak az erős államhatalom miatt nem sorolható be oda. A fő viszály itt arról szól: nyugatra vagy keletre kellene orientálódni, a nyugat az itt Romániát jelenti, a kelet meg Oroszországot. Minden választáson kis többséggel nyer ez vagy az az irányzat.

*

Végül a "Putyin-modell".

Jellemzők:

• a politikai hatalom erős, a gazdaság önálló, de depolitizált,
• a politikai hatalomért nincs szabad versengés,
• a szólás- és sajtószabadság van.

Ide tartozik:

• Oroszország - Nagyjából 2007-től konszolidálódott a mostani rendszer. Lényege: a nagytőke szabadon működhet, ha lojális a hatalomhoz. Elvileg a hatalom leváltható, de ehhez a gyakorlatban olyan erős támogatottság kellene, melyet egyetlen ellenzéki párt se képes elérni. Mindenféle média működhet. A nyílt hatalmi erőszak ritka, jellemzően legálisan számolnak le a túl ellenzéki médiákkal, lásd becsületsértési, rágalmazási vádak. A külföldről is pénzt kapó médiák hírneve alacsony, mivel ezek kötelesek feltüntetni, hogy "idegen ügynökök".
• Belarusz - Az ország, ahol már Putyin előtt ez a modell volt. A kezdeti nyugatpárti próbálkozások után vissza lett állítva a szovjet rendszer, csak immár kommunista ideológia nélkül. Nagyon kevés dolog tilos, szabadon lehet pl. pártot alapítani, de a rendszer nem pártalapú eleve (a hatalom parlamenti képviselői mind pártonkívüliek, független képviselőként indulnak a választáson), így gyakorlatilag csak akkor lehetne a rendszert megdönteni, ha a lakosság több mint fele így akarná. Szabadon lehet médiát alapítani, de ennek nincs sok jelentősége, továbbá a hatalom olyan rendszert alakított ki, melyben a szimpla kritika rágalomként, a negatív vélemény pedig álhír-terjesztésként üldözhető. Ennek eredménye: a kemény ellenzék az országon kívül van, emiatt hatása minimális.
• Dél-Oszétia - Az ország de facto Oroszország része, a rendszer is ugyanaz.
• Kazahsztán - Az orosz helyzethez hasonló, a sajátosság: itt egyes pártokat betiltottak azzal a magyarázattal, hogy azok iszlamisták.
• Kirgizsztán - Az orosz és a kazah helyzethez hasonló, de a politikai hatalomért való versengés foka nagyobb, mert nincs egy párt se olyan jelentős többséggel, ahogy ez Oroszországban és Kazahsztánban van.

*

A 2 új államról -Donyecki és Luganszki NK - nem írtam, túl kevés az infóm róluk. Eleve ezek csak átmeneti képződmények szerintem.

Életemben egyszer voltam úttörőtáborban. 3 napot egy elit úttörőtáborban, Varaderóban (Kuba). Nemzetközi esemény volt, minden kommunista és kommunistagyanús ország úttörőmozgalma képviseltette magát, plusz még egyes nem-kommunista országok kommunista diákszervezetei is jelen voltak.

Kádár elvtárs úgy döntött: pénzkidobás lenne elkölteni egy halom pénzt 10-20 magyar úttörő + kísérők kiutaztatására egy távoli, de teljesen felesleges eseményre. Hiszen van Kubában majdnem 100 magyar kiküldött, azaz menjenek ezen családok úttörő korú tagjai az eseményre! A költség így az eredeti százada, csak Havannából kell egy darab busz Varaderóba, ez másfél órás út (a távolság kb. 130 km). S kísérő meg majd lesz 2-3 aktív magyar párttag anyuka, akinek napidíjat se kell adni, mert úgyis örülni fognak az ingyenes üdülésnek.

Aztán sikerült is összetrombitálni egy tucatnyi magyar "úttörőt". Meg lett 3 darab kísérő anyuka. Én akkor 15 éves voltam, azaz pont benne a szabványos úttörőkorban (13-17 év), így én is a "delegáció" tagja lettem.

Magáról az eseményről is írhatnék, bár semmi különös nem volt, de most az egyik magyar kísérőről, egy akkori szemmel néniről, mai szemmel csinos fiatal nőről.

A 80-as évek eleje volt ez, az úttörőség már a bulizásról szólt egyedül, így azonnal fojtott röhögés volt a reakció, amikor a nő megpróbálta ideológialag lelkesíteni a társaságot. Pl. amikor a nő azt kiáltotta "éljen a kubai forradalom!", a társaság fele bambán nézett, a másik fele meg megvonta a vállát, majd azt morogta "hát éljen".

Amikor biztos voltam benne, hogy a nő nem látja, hogy nézem, alaposan megfigyeltem. Mint egy hervadó virág úgy viselkedett: látszott a fején: nem is annyira mérges lett, hanem mély szomorúság vett rajta erőt.

S nem volt semmi megjátszás benne. A későkádári Magyarországon a hatalom abszolút nem várt el már semmilyen ilyen aktívkodást, teljesen elegendő volt csendben lenni és nem beszélni Kádár és a szovjet uralom ellen, ezt leszámítva még simán kritizálni is lehetett szinte bármit.

A nő aztán elmondta a másik 2 kísérőnek, ő még menetelt gyerekkorában Sztálinvárosban is. S micsoda hangulat volt ott! Erre már összenézett a másik két kísérő, nem mondtak persze semmit, de a nézésük mindent elárult, azt fejezte ki egyértelműen: "ez hülye!".

Kifejezettem megsajnáltam a nőt. Ha nem lett volna egy korosztállyal felettem, meg is próbáltam volna vígasztalni pár szép szóval.

Nem is tudom miért (ez persze csak közírói fordulat), de ez a nő jutott eszembe a Soros Magyar Hangja legutóbbi Kötöttfogás adása kapcsán, látva Lukácsi Katalin produkcióját. Ő idén lesz 35 éves, még a kor is egyezik nagyjából.

Hétfőn azt mondja a ballib megmondóember: az igazi polgári társadalomban a polgár a jólétre szavaz, azaz arra az erőre, mely képes emelni az életszínvonalat.

Aztán kedden szidja a szavazókat, mert azok önző módon a saját zsebük alapján szavaznak, s nem a jogállamiság szempontjai szerint.

Idén Bucsában lesz az Oszkár-díjátadás. Logikus, hiszen ott gyűlt össze a liberális filmipar apraja és nagyja.

Persze ukrán szemszögből érthető mindez a kamuzás, hiszen az egyetlen front, ahol az ukrán erők nyerésre állnak az a médiafront. Így nyilván ezt kell nyomniuk, ráadásul maga az elnök is színész, azaz szakmabeli.

Azt hiszem, ezentúl hetente lesz 2-3 új Bucsa. Hiszen a szakma alapszabálya: a sikeres előadáshoz kellenek új részek.

Az új ballib szöveg: MZP a hibás.

Pedig ő csupán őszinte volt. Nem profi politikus, nem képes jól terelni. Hanem akkor is kiszalad szájából az igazság, ha ez éppen hiba.

A csúcskérdés itt mindig Ukrajna. Hogy a csúnya Gulyás Marci csőbe húzta MZP-t neves interjújában, ő meg beleesett a hatalmas csapdába.

Pedig hát nem MZP találta ki a ballib kampányt, mely évekkel ezelőtt 3 téma körül összpontosul:

• korrupció, lopás - a téma senkit se érdekel pár budapesti ballib értelmiségit leszámítva,
• jogállamiság - ez még az előző témánál is kevesebbeket érdekel,
• nyugat és kelet, lásd Zorbán ki akar lépni az EU-ból, stb. - tulajdonképpen ez az egyetlen, mely kelt valamilyen érdeklődést, hiszen mindenki azonnal arra gondol: ezentúl majd vízum fog kelleni nyugatra (ami egyébként marhaság, a moldovai útlevél is vízummentes az EU-ban).

MZP természetesen az utóbbira koncentrált. S hát az ukrajnai háború kiváló alkalom, hiszen adott a liberális narratíva: a csúnya keleti Oroszország gyilkolja a nyugatra törekvő hősies ukrán népet. Mi más lehetne a nyugatpárti válasz mint az ukránok támogatása?

Képzeljük csak el mi lett volna, ha MZP óvatosan válaszol, azaz nem áll ki határozottan az ukrán fél mellett, nem támogatja a fegyveres segítséget? A mértékadó ballib megmondóemberek napokig szidták volna mint Zorbán emberét és kriptoputyinistát!

MZP egyszerűen megtanulta akkorra, nem lehet a ballib táborban a megmondóemberek, az agytröszt ellenében politizálni, ott a legkisebb eltérés a pártvonaltól is árulásnak minősül.

Tulajdonképpen ez mindannyiunk, akik nem akarunk ballib kormányzást, a legnagyobb szerencsénk: a ballib tábor mindig a valóságot akarja hozzzáigazítani saját dogmáikhoz, s sose a dogmákon változtatni a valóság alapján.

Érdekes dolog a ballib tehetségfogalom.

Azt azért nem mondják, hogy aki ballib, az tehetséges. Lehet, bár rendkívül óvatosan, kritizálni a tehetségtelen ballibeket.

De aki tehetséges, az mind csakis ballib lehet. S aki nem ballib, az pedig mind csakis tehetségtelen lehet.

Aki pedig mindezt nem fogadja el, azt kilóra megvette a Zorbán!

A makrogazdasági mutatók persze érdekesek, de sokszor keveset mutatnak és túl sokat takarnak.

Az egyik kedvenc adatom a valóságról a nyomornegyed-mutatószám.

Mi a nyomornegyed? Olyan lakóövezet, melyre az alábbiak jellemzői részben vagy teljesen:

• bizonytalan a tulajdon- és/vagy birtokviszony: a lakóknak nincs biztos jogcímük a lakásukra,
• nincs stabil lakóház: a házak nem állandó használatra alkalmas anyagokból épülnek,
• egészségtelen lakóház: nincs megfelelő szigetelés a külvilágtól, a falak nedvesek, a tető átázik, a padlózat nem burkolt,
• túl sok ember lakik egy lakásban,
• nincs vagy csak részben vannak közszolgáltatások: víz, áram, csatorna, szemétszállítás, közlekedés.

Azt hiszem nyilvánvaló, ilyen Magyarországon is van, jellemzően cigánygettók, de szegényebb magyarlakta faluvégek is, sőt nemrégig még Budapest központjában is volt ilyen (a VIII. ker. egyes részei).

A mérőszám azt mutatja: a lakosság hány %-a él ilyen körülmények között.

A világadat 24 %, de ennek megoszlása drasztikusan eltérő. Íme régiónként:

• 10 % alatti arány: Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Óceánia gazdag része (Ausztrália, USA, Új-Zéland),
• 10-20 % közti arány: Kelet-Európa,
• 20-30 % közti arány: Észak-Afrika, Kelet-Ázsia, Latin-Amerika, Nyugat-Ázsia, Óceánia szegény része (az Ausztrália, USA, Új-Zéland kívüli rész),
• 30-40 % közti arány: Dél-Ázsia, Közép-Ázsia,
• 50 % feletti arány: Afrika Észak-Afrikán kívüli része.

Országszinten persze ez még drasztikusabb.

Latin-Amerikában pl. első helyen Costa Rica van, ahol a szint nyugat-európai, alig 4 % a mérőszám, az utolsó helyen meg az afrikai szintű Haiti, ahol a mérőszám 66 %.

Magyarország mérőszáma 14 %, majdnem a régió átlag száma. Kelet-Európában Magyarországnál csak Szlovénia és Lengyelország, valamint a balti államok állnak jobban, az utolsó helyezett pedig Moldova, ahol ázsiai szint van. A kelet-európai rangsort jelentősen befolyásolja mennyi a cigány népesség aránya: a balti államokban és Lengyelországban ez szinte nulla, míg Romániában és Bulgáriában 10 % körüli.

A csúcs persze Afrika legszegényebb részei, ott rendszerint 70 %-os a nyomorszint, de van ahol 80 %, sőt 90 % felett van.

Persze a nyomornegyed se ugyanaz mindenhol. Pl. a legkevésbé hiányzó közszolgáltatás az áram, még az afrikai nyomornegyedek zömében is van áram.

Annak idején, amikor kisgyerekként Peruban éltem, hatalmas élmény volt, hogy az emberek felhúzták a kocsi ablakait, amikor olyan útra kerültünk, melynek környékén nyomornegyed volt: a hatalmas bűz miatt. Ugyanis ezeken a részen nem volt se csatornázás, se más szeptikus rendszer, se víz, se szemétszállítás, de áram mindig. A jellemző kép: ül az indián család a szeméttelep közpén, lakhatásra teljesen alkalmatlan, egészségtelen, koszos kunyhóban, s tévét néz. De ugyanazt olvastam pl. Pápua Új-Guinea nyomortelepeiről: a tengerparton, a vízbe vert cölöpökre vert kunyhó jellemző építkezési módszer, de még ott is van kifeszített áramkábel: valahogy kell tv-t nézni és fel kell tudni tölteni a mobiltelefonokat.

Etiópia az az ország Afrikában, mely a legjobban érdekelt Afrikában. Sose jártam ott, de Kubában sok eriópot ismertem. Érdeklősédem oka persze vallási: Afrikában 2 ország létezik, melyben ortodox keresztény többség van, s ezek egyike Etiópia.

Persze itt "ortodox keresztény" nem a Magyarországon tévesen "görögkeletinek" becézett vallás értendő, hanem a 451-től önálló keresztény ág, melynek eredete: nem fogadták el a III. egyetemes zsinat (Khalkedón) döntéseit. Nyilván ők ugyanezt fordítva értelmezik, azaz szerintük Khalkedónban a többség eretnekségbe esett, míg ők kitartották az eredeti tanítás mellett, ennek alapján ők magukat "ortodoxnak" nevezik, míg minket "melkitának" (jelentése: királypárti, császárpárti), ezzel arra utalva: mi elfogadtuk a korabeli hatalom, a római császár - Markianosz kelet-római császár- álláspontját egy egyházi vitában, míg ők nem.

Erről a vitáról - mely egyébként egyetlen egy teológiai kérdést érintett - most nem írnék, annyit csak megjegyeznék: a "melkita" szó ma már mást jelent, ugyanis a kora újkorban így kezdték nevezni azokat a volt ortodox és bizánci rítusú arab keresztényeket, akik elfogadták a római pápa főhatalmát. A megosztottság máig létezik: ma a keresztény arabok kb. 25-30 %-a mai értelemben vett "melkita".

Etiópia egyébként Afrika második legnépesebb országa, s azon 3 afrikai ország egyike, ahol a népesség 100 millió feletti (a másik kettő: Egyiptom és Nigéria).

Etiópia többnemzetiségű ország, s egyik sajátossága, hogy történelmileg egyetlen nép uralta, de nem a legnagyobb nép, hanem a második legnagyobb, az amhara nép, mely jelenleg a lakosság alig 27 %-át teszi ki.

Az 1974-es kommunista hatalomátvételig egyértelműen amhara uralom volt az egész országban, a császári dinasztia is amhara nemzetiségű volt. Az amharák mellett még a tigrinyák élveztek kiemelt státuszt, akik az ősi Akszúm őslakosai.

Etiópia népei alapvetően 3 csoportba oszthatók:

• szemita népek: az amharák, a hararik, a tigrinyák, s egyéb kisebb népek, összesen a lakosság kb. 40 %-a, a hararik muszlimok, az amharák és a tigrinyák keresztények,
• kusita népek: az afarok, a oromók, a szomálik, s egyéb kisebb népek, összesen a lakosság kb. fele, az afarok és a szomálik muszlimok, az oromók között fele-fele arányban vannak muszlimok és keresztények,
• nílusi-szaharai népek: a térképen B., D., s G. betűvel jelölt államok lakosságánek zöme, szinte teljesen keresztények, egyedül B. államban van jelentős muszlim jelenlét.

Az 1974-ben hatalomra került kommunista diktatúra a kezdeti többnemzetiségű politikai irány után visszatért az amhara dominancia politikájához, mert rájött: nem lehet központosított hatalom sok nyelven. Bár maga a vezér - Mengisztu - egyébként kisebbségi volt, egyetlen nagy etiópiai néphez se tartozott. A kommunista uralom bukásához ez is hozzájárult.

Viszont, sajátos módon, Mengisztu hatalmát kommunisták buktattták meg, csak éppen egy másik kommunista szervezet, a tigrinya kommunisták. Akik aztán a 90-es élvek közepére felhagytak a marxizmussal, lassan bevéve a hatalomba 1-1 amhara, oromo, s déli pártot, bár végig megtartva maguknak a hatalom zömét.

Az új hatalom etnikailag szövetségi államot hozott létre, de az amharákat kezdték negatívan diszkriminálni, s folyamatosan növekedett a tigrinya túlsúly (pedig országos arányuk alig 6-7 %).

2018-ban megbukott a tigrinya dominanciájú vezetésű kormányzat, elsősorban az omoró tiltakozások miatt.

Az oromók számítanak a legdiszkrimináltabb népnek az 5 nagy etióp nép - afar, amhara, omoró, szomáli, tigrinya - közül. Nyelvük a kommunista időszak előtt be volt tiltva nyilvános használatra, de később is másodrendűeknek számítottak.

Az oromók helyzete máig fontos kérdés. A 2018-as tigrinya bukás óta növekedik az oromók szerepe, ez viszont a más népeknél ellenérzést szül. 2020 óta háború van a tigrinyák és a jelenleg oromó vezetésű központi kormányzat között.

Az oromóknak külön viszályuk van a szomálikkal. Ez ősi viszály, az oromók földművesek, a szomálik pedig állattenyésztők. A harc lényege: a két szövetségi állam pontos határa.

Az etiop politika a problémákat úgy próbálja megoldani, hogy immár totális autonómiát élveznek a szövetségi államok, az etióp alkotmány megadja az országtól való elszakadás jogát is. Elszakadni viszont szinte senki nem akar, az igazi viszály immár nem a központi kormányzattal való, hanem az egyes államok között. Így az autonómiajogok csak súlyosbítják a helyzetet.

Ami érdekes: a XX. sz. vége előtt sose voltak az országban vallási alapú viszályok. Ennek egyik oka, hogy a muszlimok baráti országként kezelták a keresztény Etiópiát. Ennek alapja Mohamed próféta életrajza: amikor Mohamed a VII. sz. elején megalapítja az iszlámot, s emiatt el kell hagynia Arábiát pár évre, Etiópiában kap menedéket. Jelenleg, idegen hatásra, immár vannak vallási ellentétek is, de máig sokkal inkább etnikai és politikai a belső viszályok oka, a vallási eltérések kis szerepet játszanak. Etiópia jelenlegi vezetője pl. muszlim apától és keresztény anyától származik, muszlimnak született, majd felnőttként áttért a kereszténységre.

Ami az életszínvonalat illeti, Etiópia a világ egyik legszegényebb országa. Szintje a világátlag 15 %-a (összehasonlításként: Magyarország adata 180 %), Afrikán belül is az alsó harmadban van. Az átlagos nettó havi bér, vásárlóértéken korrigálva, 65 ezer Ft. Az eltérések - ahogy mindenhol Afrikában - óriásiak, az emberek negyede az átlagbér negyedét keresi.

Az etióp keresztények nem csak saját ábécét használnak, hanem saját naptárat is: a bankjegyen szereplő 2012 tehát az etióp naptár szerint értendő, mely 8 és fél évvel később kezdődik, mint a "normál" naptár, az etióp 1. év 1. napja a mi naptárunk szerinti 8. év őszén van. A hónapok beosztása hasonló: 12 darab 30-napos hónap, valamint egy 5-napos 13. hónap (minden 4. évben 6-napos), s az év nem januártól, hanem ősztől kezdődik (idén szeptember 11. az Újév).

A mai nap - 2020.04.10. - "etiópul": 2014.07.24.

Írtam már korábban is Oroszországban a kisebbségek helyzetéről. De most más szempontból.

A szovjet idők maradványa a különféle autonóm területek rendszere. Jelenleg 26 ilyen közigazgatási egység van, ezek közül azonban csak 22 a legmagasabb, "köztársaság" státuszú, azaz autonómiája jelentős fokú.

Alapvetően az egyes autonóm köztársaságok mind valamely kisebbség területeként lettek lérehozva. Az azonban egyedi helyzet kérdése, ez mennyiben segíti az illető kisebbség identitását.

A 22 autonóm köztársaság felosztható 3 csoportra ebből a szempontból:

• eloroszosodott területek, ahol vagy a többség eleve orosz és/vagy a kisebbség zöme ma már orosz nyelvű, identitású, az eredeti kisebbségi identitás legfeljebb foklór:
  • ilyen az összes finnugor köztársaság: Karélia, Komi, Mari, Mordovia, Udmurtia,
  • ilyen a Krím, ahol a lakosság alig 15 %-a krími tatár, s közülük is egyharmad kizárólag orosz nyelven beszél,
  • ilyen az egyetlen keresztény észak-kaukázusi köztársaság: Észak-Oszétia;
• a kisebbségi identitást örző területek:
  • a két Volga-menti muszlim autonómia: Baskíria és Tatársztán - itt még a helyi orosz lakosság is tud pár szót a helyi nyelven,
  • két buddhista autonómia: Kalmükia és Tuva,
  • az összes észak-kaukázusi muszlim autonómia: Adigea, Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia, Kabardin-Balkária, Karacsáj-Cserkeszia,
  • egy türk, de keresztény autonómia: Altájia;
• a kettő közti köztes állapot:
  • három türk, de keresztény autonómia: Csuvasia, Hakaszia, Jakutia - ezek közül Jakutia a fejlődés példája, ott tényleg erősödik az identitás,
  • egy buddhista autonómia: Burjátia.

Ahol az utca nyelve nem az orosz, az Csecsenia és Ingusétia, de természetesen itt is általános a kétnyelvűség.

Az egyetlen autonómia, ahol nem csak az utca nyelve nem az orosz, de a helyi kisebbség zöme nem is beszél rendesen oroszul: Tuva.

Tuva sajátos hely, csak 1944-ben lett a Szovjetunió része, s máig el van szakadva természeti adottságai miatt Oroszország többi részétől. Nincs vonatközlekedés, az egyetlen kapcsolat a repülő és egy darab autóút, mindez egy Magyarországnál másfélszer nagyobb területen, de alig 300 ezer fő lakossággal.

A szovjet kor végén és közvetlenül utána az orosz lakosság több mint fele elhagyta Tuvát, ennek eredménye: ma a lakosság alig 15 %-a orosz. Emelette a tuvaiak szaporulata a többszöröse az orosz átlagnak. Mindennek eredménye: Tuva egyre inkább tuvai többségű. Oroszországban Tuván kívül egyedül az Észak-Kaukázusban fordul elő, hogy a lakosságban az orosz arány folyamatosan csökken.

Sajátos jelenség a tuvai nacionalizmus, mely nem szeparatista, de oroszellenes: azaz Oroszország része akar maradni, azonban helyi szinten az orosz lakosságot idegen kisebbségként kezeli, azaz aki nem tuvai nemzetiségű, annak pl. alig van esélye bármilyen állami állásra.

Ez egy sajátos oroszországi kisebbségi jelenség, mely az Észak-Kaukázusbna is jelen van: a moszkvai központi hatalom a helyi nacionalista kisebbségi eliteknek elnézi az orosz lakosság diszkriminálását, ha egyébként ez az elit lojális Moszkvához.

Földrajzilag egyébként Tuva valószínűleg a világ egyik legszebb helye: gyönyörű hegyek, völgyek, hatalmas folyók és tavak, tiszta levegő. Elzárt jellege segített megőrizni sajátos szokásait: Ázsia egyetlen helye, ahol a sámánizmus élő vallás maradt, az átlag tuvai egyszerre buddhista és sámánista.

A tuvaiak sajátos nép: a nyelv türk, a származás viszont mongol (kinézetre nemigen lehet ma se megkülönböztetni egy tuvait és egy mongolt), s a terület északra van az iszlám legnagyobb kiterjedésének vonalától, így - ellentétben a türk népek legnagyobb részétől - itt sose volt muszlim térítés. Egészen a XVIII. századik a vallás a sámánizmus volt, ekkor felvették a buddhizmust, de a két vallás párhuzamosan együtt él, a legtöbb tuvai mindkettőnek a híve.

Mindez így együtt idilli képet sejtet, viszont a valóságnak van egy másik oldala is: Tuva Oroszország egyik legszegényebb régiója, hatalmas a munkanélküliség és az alkoholizmus, a bűnözési statisztikában a tuvai főváros, Kizil az első helyen áll Oroszországban. Maga Kizil úgy néz ki, mintha egy zombifilm díszlete lenne: nagyjából az építési terület és a szeméttelep keveréke.

A legismertebb helyi sajátosság a tuvai torokének.

A leghíresebb tuvai ember ma Putyin belső körének egyik tagja, Sojgu tábornok, honvédelmi miniszter, aki a szovjet-kori Tuva pártvezetőjének a fia (az anyja orosz vagy ukrán, ez vitatott).

Az eretnek Perinta önálló szektát alapít, ami rendkívül jó hír.

Fontos tisztulási folyamat ez a magyar katolicizmusban.

Már csak az kellene, hogy Lukácsi Kati és MZP is csatlakozzon az új ateista szektához.

Kedvenc pillanatom, amikor a ballib megmondóember beleütközik a valóságba. Manapság ez gyakori élmény.

Máig képtelen például megérteni ez a csoport, hogy a szegény magyarok a jobboldalra szavazni, miközben a baloldal hagyományosan a szegények védelmezője.

Ez a vágyak keverése a valósággal, hozzáadva pár hamis axiómát. Először is a magyar baloldal nem baloldali, még annyire se az, mint jócskán jobbra tolódott nyugati baloldal. Magyarországon minél gazdagabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel "baloldali". S minél szegényebb, annál inkább "jobboldali".

Magyarország a műveltek, a gazdagok, a nagytőke, a polgárság, a társadalom nyerteseinek az oldal a a "baloldal". Ennyi az egész.

Ez történelmi örökség. Egytszerűen a rendszerváltást a "baloldal" vezényelte le, nem a jobboldal követelte ki, így a rendszerváltozás nyertesei között aránytalanul sok a "baloldali".

Még a nagy ballib városban, Budapesten is így van. Panellakótelep, munkásnegyed = "jobboldali" szavazók. Kertváros, lakópark = "baloldali" szavazók.

Amerikában a lottómilliomos azt hazudja, hogy pénze vállalkozásból van. Oroszországban a gazdag vállalkozó - ballibül: "oligarcha" - azt hazudja, hogy pénzét lottón nyerte.

Miért? Mert egészen más a társadalmi közhangulat.

Oroszországban aki vállalkozóként lett gazdag, az bűnöző a közvélekedés szerint, de legalábbis tisztességtelen alak, aki sok embert dolgoztatott kevés fizetésért, innen lett igazságtalan módon sok pénze. Míg a szerencsejátékosként milliomossá lett ember meg lehet bárki, ő csak egy szerencsés ember, aki nem tett semmi rosszat.

Amerikában a szerencsejátékos meg egy parazita, akinek csak szerencséje volt, de semmit nem tett le az asztalra. Míg a vállalkozó megdolgozott a gazdagságért, azaz jogosan van sok pénze.

Alapvetően a klasszikus liberális és a hagyományos keresztény életszemlélet ellentéte ez.

A csinált tárgyak azért fontosak, mert magukban foglalják az emberi készítőik életerejének egy részét, az pedig Istentől van, ezért minden készített tárgyban van isteni szikra is.

Ezért a tárgyak nem rendeltetésszerű használata egyben Isten káromlása is.

Ezt egészen gyerekkoromban is megértettem már, persze csak ösztönösen.

Amikor 2 éve elromlott a koreai márkájú, de Törökországban gyártott hűtőszekrényem, különösen megéreztem ezt, pedig végülis nem történt tragédia: senki se rontotta el a szerkezetet, s az több ideig volt használatban, mint a garanciális idő duplája, azaz túlélte azt az időszakot, amire tervezték: emberi mértékre lefordítva kb. 110 évesen halt meg.

Dehát a 110 éves korában meghalt rokonunkra se azt mondjuk "ideje volt meghalnia", hanem gyászoljuk.

Végülis azzal sikerült a dolgokat valahogy rendbe hozni, hogy amikor megrendeltem a neten - én mindent a neten csinálok - az új hűtőt, ott azt láttam: igény esetében elszállítják a felesleges háztartási gépeket ingyenesen újrahasznosítás céljából. Azaz a régi eszközök részben tovább élnek. Ami mégiscsak a normalitás bizonyos fokú helyreállítása.

Sose szerettem egyik elmebetegséget se, különösen a szociopata erőszakot.

Aki mondjuk bekattan, fegyvert fog, majd elkezd lövöldözni fegyvertelenekre - ebben nincs semmi magasztos, de még tiszteletre méltó se. Ez pont ugyanaz, mint sok pénzzel a zsebben arról értekezni, hogy a pénz nem számít.

Van viszont egyetlen hasonló magatartás, melyet becsülök. Ez a bekkatant ember, aki elbarikádozza magát, majd várja az ellene kiküldött speciális osztagokat, s aztán tűzharc kezdődik a felek között. Rendkívül bátor magatartás.

Sokakhoz hasonlóan én is megszerettem kisgyerekként a játékmackókat.

Nálam a sajátos: ez megmaradt.

Kedvenc mackómat 1968-ban kaptam, első születésnapomra.

2 héte baleset történt vele: az egyik macska leverte a polcról, mire az egyik kutya meg harapdálni kezdte a fülét, ezzel enyhe sérülést okozva a medvének.

Ezen a héten el is vittem a medvét "orvoshoz", ami a konkrét esetben a varrónő volt. Aztán a varrónő elárulta: életében most lát először 10 évesnél idősebb embert saját játékmackóval. Amikor elárultam neki, hogy a medve idén augusztusban lesz 54 éves, nagyot nézett.

A kutyának pedig elmagyaráztam: Rózsa Mackó a barátunk, a barátunk fülét pedig nem harapdáljuk. (Csak névrokona Rózsa Péternek a medve.)

Nagyjából 28 éves korban eldöntöttem: sznúkerbajnok leszek.

Először is sokat néztem tv-ben a játékot. Aztán elolvastam több szakkönyvet. Fejből tudtam már hogyan kell a célgolyór megcélozni, mik a helyes szögek, s miként lehet elérni, hogy a célzógolyó előremenjen, hátramenjen, vagy megálljon.

Ezek minden billiárdjáték alapjai. Innen jön a profi szint: ahol már ki kell tudni számítani az ütéserejét, s már úgy kell megütni a célzógolyót, hogy az ne csak az adott pillanatnyi célt elérje, hanem immár a következő célhoz megfelelő helyre kerüljön az asztalon. A nagy profik erre az esetek döntő többségében képesek, míg aki erre nem képes legalább az esetek felében, az örökre amatőr marad.

1997-ben olyan házba költöztünk, ahol lett egy szoba, mely alkalmasnak bizonyult billiárdhoz. A billiárdasztalok mindig 1:2 méretarányúak, a profi asztalok közül a sznúkerhez jellemzően 12:6 láb a méret, erre persze gondolni se tudtam, ehhez legalább 55-60 négyzetméteres szoba kellene. De a "normál" - értsd: nem sznúker - billiárd 2 legnépszerűbb verzióját, a 8-as billiárdot s a 9-es billiárdot kisebb asztalon játsszák 9, 8, sőt 7 láb hosszú asztalon is.

A 7 lábas asztalhoz pedig elegendő egy 20 négyzetméteres szoba is, ha a szoba hosszúkás, pl. 5x4 méteres. A házban pedig a pince egy része majdnem ilyen volt, ez egy volt kazánhelyiség volt, kb. 4,8 m hosszú és 3,8 m széles.

A billiárdasztalok ára az egymillió dollár és az ezer dollár között mozog, ami meg ezernél is olcsóbb, az alkalmatlan komoly játékra. Kell ugyanis egy minimális stabilitás és súlyelbírás.

Szóval lett egy olcsó, de jó asztalunk.

Gyorsan kiderült: hiába minden elméleti tudás, teljesen hiányzik a kézügyességem, 10-ből 9-szer még kb. se tudtam megcélozni a célzógolyót. Még a normál billiárdgolyókkal is bajom akadt, pedig azok kb. 10 %-kal nagyobbak a sznúkergolyóknál.

Próbálkoztam még egy ideig, s abbahagytam. Majd eladtuk az asztalt.

Ennek ellenére máig szeretem nézni a játékot.

Mindig van valami kötelező divat, melyet "spontánul" követni kell.

Ezúttal duplán: nemcsak az ukrán zászló színeibe kell öltözni, s lengetni az ukrán zászlót. Immár áhíttal kell tapsolni az ukrán himnusznak is.

Ez egy jelképes kiállás a háttérhatalom mellett. Nem számít az se, hogy az ukrán himnusz valójában a lengyel himnusz giccses lekoppintása.

Nem lepődnék meg, ha az idei homokmeneteken is az ukrán himnusz alatt menetelnének immár a gyerekkúrók.

Ez azért még Kádáréknak se jutott eszükbe: hogy minden állami ünnepen elhangzon a szovjet himnusz. Pedig az zeneileg legalább egy értékes alkotás.

Amikor a gondolkodó egyén felülemelkedik, megvan az a veszély, hogy elveszti minden érdeklődését a valóság iránt. Ami nem keresztény hozzáállás: a keresztény világnézet nem gnosztikus, de még csak nem is platonizmus, nem tekinti semmisnek vagy rossznak a valóságot, hanem a felemelkedés kiegészítő hozzáállás.

Mégis sokan beleesnek ebbe a hibába. Vagy önrombolásba kezdenek vagy felveszik a szórakozott professzor pózt. Bevallom, ez utóbbi elég kecsegtető, nehéz neki szembeszegülni.

Ráadásul jönnek az ellenségek mindig, s számon kérik azt, amit nem értenek: te miért vagy itt, ha ott vagy, miféle kétszínű ember vagy te? S erre a legkönnyebb válasz a helytelen válasz.

Hosszú évek során rájöttem, a paródia és általában a humor a legjobb eszköz mindez ellen.

Vicces eredmény a ballib frakciókban.

Ha senki se mond le mandátumáról és a követségi szavazatok se hoznak változást, akkor a következő a belső ballib mandátumarány:

• DK: 16 (ebből listás: 12),
• Jobbik: 9 (ebből listás: 9),
• Momentum: 9 (ebből listás: 5),
• MSZP: 9 (ebből listás: 5),
• Párbeszéd: 8 (ebből listás: 4),
• LMP: 5 (ebből listás: 3).

Jól látható: a párbeszédesek a legokosabbak, sikerült biztosan győztes körzeteket kiharcolniuk 0,1 %-os országos támogatottsággal. Az LMP-sek meg a legbutábbak. Aminek nagyon örülök.

Számomra kiváló hír a Jobbik totális pofáraesése, összes mandátumukat azoknak köszönhetik, akik ellen alakultak annak idején - ez mindenképpen komikus.

S természetesen igaz lett fő jóslatom: a DK képtelen nem nyerni. S nyert is. A ballib tömbön belüli súlya keményen nőtt.

S persze a fő eredmény a legérdekesebb: az összes ballib párt + az akkor még nem ballib Jobbik és LMP együtt 2,7 millió szavazatot kapott 2018-ban, alig elmaradva akkor a Fidesz 2,8 milliójától. Most ugyanezek egyesülve 1,8 milliót értek el a Fidesz 2,7 milliójához képest.

A választási eredmények között van pár apróság, ami nagy örömet okoz.

Jó hír kiemelten: minden előzetes híresztelés ellenére szülővárosom (Budapest) nem minden körzetében lett ballib győzelem.

Szél Berni veresége szintén nagyszerű hír. Sikerült neki az utóbbi években egy kifejezetten kellemes politikusból a leggerinctelenebb szemétté kinőnie magát. Külön öröm számomra, abban a körzetben indult, melyben én egy időben laktam.

Az én mostani körzetemben persze a ballib jelölt nyert, de ott eleve nem is lehetett másra számítani.

Az elkurvult LMP minden vezető személyisége csúnyán bukott!

Ahogy a Jobbik emberei is nagyot buktak, sőt még nagyobbat. Ugyanis a Jobbik egyetlen egyéni körzetet se tudott megszerezni.

A 19 nyertes ballib körzet megoszlása a következő:

• Párbeszéd: 5,
• DK: 4,
• Momentum: 4,
• MSZP: 4,
• LMP: 2.

Gyakorlatilag a Jobbik megszűnt, helyét átvette az eredeti Jobbik, ezúttal Mi Hazánk név alatt.

Lassan kipukkadt a lufi: nem lehetséges se modern liberális szélsőjobb, ez teljesen idegen jelenség Magyarországon, se nyugatmajmoló zöld párt. Nekem persze különösen az LMP bukása a jó hír: a Jobbiktól mindig viszolyogtam, minden korszakában, míg a Schiffer-féle LMP-t szimpatikusnak találtam.

A nagypofájú Czeglédi Csaba is elbukott. Sajnos ikertestvére, 6házi nem.

S persze a legeslegkellemesebb hír: MZP bukása. Sose szerettem Lázárt, nekem az ő stílusa viszketően irritáló, de most őszintén örültem győzelmének.

Azt hiszem mára elég ennyi sok jó hír. Pedig még sorolhatnám.