magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Nyáron eldől

Nyáron eldől, hogy az Európai Unió sokszáz kamubizottságának egyike mit nem fog csinálni a következő hét évben - magyarázza a Kata.

Szerencsére azonban már nyár előtt eldőlt: lett biztos állása a Katának 2029-ig. Ujhelyi István női verziója gyorsan észbe kapott: pártja mindjárt megszűnik, s az DK-hoz átállni se érdemes már, mert ott se mennek jól a dolgok, kevés pénz fog maradni a jövő évtől, abból nem telik 10-12 embernél többnek, ő pedig esélytelen, hogy bekerüljön abba a VIP-körbe, melynek mindenképpen járnak a milliók.

Annyi kapcsolata szerencsére még maradt, hogy kapjon egy kamuállást Brüsszelben. Valami semmivel se foglalkozó bizottság fizetett vezető alkalmazottja.

Általános iskolás koromban adtunk magunknak viccből ilyen címeket. Meg manapság az mlm-piramiscégeknél szokás az abszurd címek osztogatás: pl. drótszőrű dupla volfrám regionális főkonzul.

Ezek valójában a világ legjobb állásai. Hozzá hasonló még: Unicef, Unesco, WHO, ENSZ, Nemzetközi Valutalap, s még 20-25 hasonló sóhivatal.

Annak idején - ez még a kommunizmusban volt - apám egyik haverja, aki magyar létére megcsípett egy FAO-állást (a FAO is az ENSZ egyik szakügynöksége) magyarázta el: nagyon nehéz ilyen állást megszerezni, ha az ember nem skandináv. El is mondta: a skandináv országok nagyon sok pénzt adományoznak az ENSZ különböző szervezeteinek, ezért cserébe hallgatólagos megállapodás van, hogy a skandináv kormányok és ellenzéki pártok mondhatják meg kik "dolgozhassanak" ezekben a szervezetekben - jellemzően a bukott, levitézlett politikusok, a picit alacsonyabb rangúak, mert különben ezek biztos jövedelem nélkül maradnának. Pl. Olaf Buzikson svéd képviselő már nem kell, fiatalítás van a pártjában, de nincs hová tenni, rendes szakmája meg nincs, szóval kell neki egy jól fizető kamuállás nyugdíjig. Tehát Svédország bőségesen adományoz pl. a Unicefnek, cserébe tele van svédekkel az Unicef apparátusa, eleve az Unicef költségvetésének 95 %-a az apparátus fenntartására megy el. Szóval Buziksont kinevezik, pl. az Unicef dél-madagaszkári ügyeinek kommunikációs részlegére humanitárius főtanácsadónak. A hivatalos célra marad 5 %, dehát ez kit érdekel? - s pontosan emiatt teljesen haszontalanok ezek a nagy segélyprogramok.

Az állások rendkívül jók: az átlag munkaidó havi 5-6 óra, pl. minden szerdán be kell menni egy-másfél órára az irodába. A fizetés viszont jó: sokezer dollár havonta + bőséges költségtérítés, pl. nem kell lakásbérletre, utazásra és étkezésre költeni a fizetésből, ezt mind el lehet számolni hivatalos kiadásként.

Csak néha készíteni kell jelentéseket, melyekben szerepel kötelezően az "Európa", "jogállam", "igazságosság", "fenntarthatóság", "környezetvédelem", "szociális érzékenység", "polgári értékrend", s "liberalizmus" szó. Meg kell még említeni azt is, hogy "in varietate concordia", azaz "sokféleség egységben", ez azt jelenti européerről magyarra fordítva: mindenki köteles tök ugyanazt papagájkodni, mert különben fasiszta. Ezeket a dokumentumokat ma már megírja az AI percek alatt, meg eleve úgy se olvassa el őket soha senki.

Személyesen persze nem ítélem el a Katát. Ha engem megkínálnának ilyen állással, valószínűleg nem lenne bennem elegendő lelkierő, hogy nemet mondjak. De aztán utálnám magamat, hogy nem bírtam nemet mondani. Lehet, hogy a Kata is így van ezzel, ezért egyre feszültebb az arckifejezése.

8 komment

Szavazgatunk, szavazgatunk?

A birodalmi fővarázsló, a liberális Friedrich Merz szerint nem megengedhető, hogy az EU döntései attól függjenek, hogy a tagok mit döntenek.

Hiszen végülis tényleg felháborító, hogy csak úgy szavazgatnak a tagok, menve saját fejük után, nem úgy szavazva, ahogy az meg van mondva nekik.

Két vicces dolog jut eszembe.

Az egyik egy személyes történet. A magyar országgyűlési választás 1985-ben. Sajnos én nem szavazhattam rajta, mert pont 2 hónappal 18. születésnapom előtt zajlott. De akkori legjobb haverom nálam 1 évvel idősebb volt, s elmentem vele szavazni. Itt egy vicces jelenet zajlott le. De megértéséhez a korabeli választási rendszer.

Volt tehát 2 szavazólap - listás és egyéni:

  • az ország fel volt osztva 352 egyéni körzetre, egyetlen forduló volt, az nyert, aki a legtöbb szavazatot kapta - ekkor már kötelező lett a többes jelölés, azaz mindenhol volt legalább 2 jelölt, persze az egész egy operett volt, mert egyedül a hatalom indíthatott jelölteket, nem volt lehetséges semmilyen más szervezet általi jelölt, sőt független se - azaz tulajdonképpen a polgárok választhattak a hatalom jelöltjei közül, egyes körzetekben azért akadtak amolyan félfüggetlen jelöltek, ezeket nem a hatalom indította, de nekik is kötelező volt aláírni, hogy egyetértenek az egyetlen engedélyezett jelölőszervezet programjával, mely tartalmazta az MSZP egypártrendszerének támogatását - közülük akadt aki meg is nyerte a választást, a leghíresebb eset a később MDF-essé lett Király Zoltán volt az egyik szegedi választókörzetben,
  • volt egy lista, 35 névvel, ez országos volt, ezen tulajdonképpen ott voltak az ország tényleges vezetői, plusz melléjük téve néhány ember dísznek, pl. a magyarországi szlovák kisebbségi egyesület elnöknője és az országos főrabbi - itt a választó vagy az egész listát megszavazta vagy az egész lista ellen szavazott.

Fontos: a lista esetében csak akkor kellett a szavazólappal bármit tenni, ha a választó nemmel akart szavazni, a nem szavazatot a papír áthúzásával lehetett kifejezni. Bármi más "igen" szavazatot jelentett. Az egyéni szavazólap esetében meg úgy ment a szavazás, mint manapság: valakit be kellett jelölni.

Szóval megyünk be a szavazóhelyiségbe, elénk siet a bizottság elnöke, majd átadja haveromnak a 2 szavazólapot, aztán magyarázni kezd: "itt valakit húzz alá, mindegy kit", mutat az egyéni cédulára, "ezzel meg nem szabad csinálni semmit, csak tedd be a borítékba", mutat a listás cédulára.

Egyébként akadt akkor is 5 % bátor ember, aki áthúzta az országos listát, így a lista "csak" 95 %-ot kapott végül.

A másik meg ami eszembe jut egy 70-es évekbeli orosz vicc:

  • Mikor volt a világ első népi demokratikus választása?
  • Amikor Isten megteremtette Ádámot, majd elé tette Évát, s így szólt hozzá: "Ádám, válassz magadnak feleséget!".

60 komment

Eurovízió

Évek óta nem nézem az Eurovíziós Dalversenyt.

Egy időben követtem, mert bár sose volt ez komoly zenei esemény, de legalább akadt humor benne, íme 3 kedvencem:

a 2006-os litván "versenyző": a valóságban humoristák

2 évvel később hasonlót próbáltak az észtek

ez is 2008: spanyol humorista - sajnos ez nem érthető a spanyol kultúra ismerete nélkül, pedig mestermű (01:39-től)

Aztán ez eltűnt. Még belenéztem a "versenybe".

Most már - kb. 3 éve - utólag se nézem meg ki nyert. Pl. az idei osztrák nyertes számát nem néztem meg, s nem is tervezem ezt. Nincs erre felesleges pár percem.

De nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy teljesen abszurd Izrael kizárását követelni. Valójában Belaruszt és Oroszországot se lett volna szabad kizárni.

Persze a legjobb az egészet beszántani, mert menthetetlenné vált.

37 komment

Baloldali halandzsázás

Cikk a "trumpizmusról": Trumpizmus – globális káoszon innen és túl - teljes félreértése a dolgoknak. Pedig a szerző nem egy átlagos ballib idióta, máskor leír sok értékes dolgot. Sajnos azonban most marxista világnézete teljesen félreviszi.

Nem csoda, hiszen Marx téves eszméi nem voltak képesek már a 150 évvel ezelőtti helyzetet se leírni, még kevésbé a mostanit.

A szerzőt is befolyásolja végsősoron a valóság, hiszen leírja, nem lesz semmilyen munkáslázadás, "demokratikus szocializmus" iránti harc: "A munkásságot a vámháború eddig nem látott mértékben osztja meg (a vámok emelése az exportot előállítókat sújtja, az importhelyettesítő ágazatokban dolgozók helyzetét javítja), lázadására, ellenállására a belátható időben semmi esély nem mutatkozik.".

De mi az ok? Nem az, amit ír, hogy "A társadalom, a társadalmak védekező mechanizmusai pedig e vonatkozásban gyengék.", hanem sokkal inkább a józan felismerés.

A világról való ismeretek ugyanis terjednek. Egyre kevésbé hiheti azt, egy jóléti, gazdag társadalom tagja, hogy az ő helyzete a normális, így csak küzdenie kell, hogy az jobb legyen. Aki nyugaton nem dugja a fejét a homokba, az látja, hogy pl. egy átlag amerikai kb. 15-ször több jövedelmet kap, mint pl. egy átlag kínai, s ez vásárlóértékén is legalább 4-5-szörös eltérés. Továbbá, Kína még így is a jobban teljesítő országokhoz tartozik, a világ nagy része a kínai szint alatt van, Afrikában a kínai életszínvonal már középosztályt jelent.

Aki pedig mélyebben utána néz, láthatja a dinamikát: az utóbbi 50 évben az amerikai bérszint kb. a 4-szeresére emelkedett (reálértékben a duplájára), míg a kínai a 18-szorosára, ami reálértékben kb. 8-szoros. Ki lehet számolni: a kínai szint el fogja érni az amerikait, mert az amerikai nem képes elég gyorsan növekedni.

S innen a társadalmi helyzet. Az amerikai ember elégedetlen, mert hozzá van szokva a gazdagsághoz, neki az a normál állapot, hogy ő mindenkinél gazdagabb. Míg a kínai ember mélyen elégedett, mert hozzá van szokva a szegénységhez, így minden szintemelkedés javítja hangulatát.

Ahhoz, hogy a kínai szint emelkedése is leálljon, kell még 25-30 év. S Kína meg tanul a nyugat rossz példájából, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat.

Trump meg nyilván el fog bukni gazdasági programjában, nem tud soha annyit elérni, hogy az érezhető szintemelkedést hozzon az USA-ban a kisember számára. De ez nekünk nem is akkora probléma.

21 komment

Ebből csalódás lesz

A legfrissebb elemzés szerint:

  • Tisza: 43 %,
  • Fidesz: 36 %,
  • DK: 9 %,
  • Mi Hazánk: 5 %.

Én nem örülnék ennek lelkesen a ballibek helyében.

A második hely 36 %-a teljesen azonos a 2022-es második helyezett - MZP egyesült ballibjei - eredményével, az is 36 %-ot kapott.

Viszont akkor a győztesnek 52 %-a volt, nem 43 %-a. Ez hatalmas különbség. A Fidesznek így tudott kétharmadja lenni. Kicsit alacsonyabb aránnyal már nem lett volna ez meg.

Ezen kívül most ott van a DK.

Egy ilyen eredmény kizárja a kétharmados győzelmet, márpedig az a ballib narratíva, hogy "rendszert" kell váltani, nem kormányt.

Sőt, egy ilyen eredmény egyszerű többséghez is csak akkor elegendő, ha ez az eredmény országos, azaz nem csak egyes régiókra igaz. A 7 % előny azt jelenti - országos aránytalanság esetében -, hogy sok helyen az országos vesztes helyben győzni képes.

Szóval ha ilyen eredmény születne valójában az simán eredményezhet akár még patthelyzetet is, azaz senkinek se lesz többsége a 2 fő erő közül, vagy - ez is lehet - bármelyikük nyerhet vékony többséggel.

Én jelenleg fideszes egyszerű győzelemre tippelek, egyszerűen nem hiszem, hogy a Tisza előnye meglenne a nagyvárosokon kívül.

De egy Tisza-győzelem is alig 100-105 mandátumot hozna, azaz éppen meglenne az egyszerű többség.

Ha én lennék a Fidesz kampánycsapata, most azzal tölteném a fennmaradó időt, hogy a Tisza támadásán kívül a DK-t is erősen támadnám. Ez biztosítaná, hogy a DK bejusson a parlamentbe, s szerezzen jó eredményt. Minden DK-s eredmény - sőt minden DK-s indulás - egyértelműen a Fidesznek kedvez.

A ballib keménymag jelenleg vacillál, szavazzon-e a hiteles ballib jelöltre, azaz a DK-ra, vagy "csak Zorbán ne legyen" alapon a Tiszára. Egy jó fideszes DK-ellenes kampány képes lehet hitet önteni ebbe a ballib keménymagba, hogy erősítse az "a Zorbán retteg a DK-tól" narratívát, ami aztán szavazatokat eredményez.

A tét nagy. A Tisza úgyis meg fog bukni - a hozzá leginkább hasonlító projekt, a szlovák OĽANO is megbukott, pedig ők is nyertek már parlamenti választást, s az alapító kormányfő is volt rövid ideig -, de jobb lenne, ha kormányra kerülés nélkül bukna meg, s nem miután hatalomra kerül és hatalmas károkat tudna okozna az országnak.

Az én előrejelzésem az, hogy lesz a parlamentben 2 nagy párt: a Fidesz és a Tisza, a Fidesznek lesz 55 % körüli többsége, s még éppen bekerül a Mi Hazánk.

25 komment

Puccsot terveznek

A dilettáns alkotmányjogász azt mondja: jogszakadás kell.

A jogszakadás azt jelenti: a közjogi állapot nem a hatályos szabályok alapján változik, hanem azokat felrúgva.

Nos, persze megesik a jogszakadás országok történetében. Magyarországon ez volt eddig: 1000, 1849, 1867, 1918, 1919, 1921, 1945, 1956.

Ahhoz, hogy jogszakadás legyen egy ország életében alapvetően a következők valamelye kell:

  • új országalapítás,
  • háborús vereség utáni káosz,
  • idegen uralom bevezetés vagy annak megszűnése,
  • forradalom,
  • puccs.

Na most az első négyet gyorsan kizárhatjuk, hiszen nyilván nem alakul jövőre új magyar állam, háború se lesz, idegen csapatok se vonulnak be, s forradalom se lesz. Marad a puccs.

Hiszen az puccs, hogy egy politikai erő választást nyer egy adott közjogi renden belül, majd kijelenti, hogy azt nem ismeri el, s újat alkot, nem betartva az erre vonatkozó szabályokat. Lehet persze ilyet tenni, de ehhez minek előtte választást nyerni?

A legviccesebb a "szakértő" azon érve, hogy "lehet, ha előre szólunk". Ez kb. olyan, mintha valaki kijelentené, hogy meg fogja verni Fleck Zoltánt, majd meg is veri őt, aztán amikor ebből rendőrségi ügy lesz, azzal védekezik, hogy ő előre megmondta, mire a rendőrség be is fejezi a vizsgálódást, hiszen akkor ez így mindjárt más.

55 komment

Mi a sajtószabadság?

A sajtószabadság liberális meghatározása azonos a demokrácia liberális meghatározásával.

Soros gazda nagy példaképe, Karl Popper osztrák-zsidó-angol filozófus - akinek egyébként van értékes munkássága is, nem csak marhaságokat írt, de Soros gazdánk a marhaságaiért imádja - ezt teljesen őszintén kifejti főművében.

Popper a felvilágosodás eszményéből indul ki, mely szerint létezik valamiféle absztrakt racionalitás, mely felfedezhető tudományosan. S minden ami ezt tagadja, az "dogmatizmus", mert minden olyan elv, mely nem vezethető le a valóságból tudományosan az "zárt" társadalmat eredményez. Zárt társadalom az, mely magát valamilyen nem-racionális elv köré építi fel, legyen az Isten, de akár Marx elmélete is.

Popper természetesen a legjobban a marxizmust kritizálta, hiszen korában ez számított számára a legnagyobb, legerősebb, sőt erősödő ellenséges "dogmatizmusnak". Ráadásul a marxizmus főbűne, hogy a felvilágosodásra hivatkozva dogmatizálódott, míg mondjuk a vallások legalább nyíltan tagadják a racionalitás eszméjét, azaz Popper szemszögéből a szocializmus/kommunizmus a legnagyobb ellenség.

A lényeg tehát: a tudomány felfedi a valóságot, ez racionális tudás, s mivel az, így a társadalom elfogadja, hiszen az ember alapvetően racionális lény. Az ellentétes nézetekkel szemben a megoldás könnyű: a racionális érvelés megold mindent. Tehát tolerálandó az ellenséges nézet is, míg az kész racionális vitára, mert a vitából úgyis a racionalitás jön ki győztesen.

Igenám, de mindig lehetséges valós veszély is, hiszen esetleg a dogmatikusok meggyőzik a hiszékenyeket, hogy a racionalitás nem jó. Tehát a nyílt, racionális társadalom önvédelme jogosult, ha az ellenséges nézetek veszélyeztetni kezdik magát a nyílt társadalmat. Mert az intolerancia végtelen tolerálása megszünteti a magát toleranciát, végsősoron magát a nyílt társadalmat. A demokrácia nem adhat esélyt a demokrácia ellenségeinek, csak addig, míg azok nem képesek a hatalmat átvenni demokratikus eszközökkel.

A sajtószabadság liberális logikája ezzel teljesen azonos. Amíg ők uralnak mindent, addig engedhető a nyíltan ellenséges vélemény is, hiszen az csak színfolt - lehet mutogatni "nálunk ezt is szabad" -, de amint veszélybe kerül a médiák feletti hatalom, már lépni kell.

A magyar liberális elit persze mindent túltolt. Amikor hatalmuk totális volt - lásd, 90-es évek - még az említett színfoltokat is ki akarták irtani, pedig ezzel saját maguknak készítették elő a gyászos jövőt.

S még 2010-ig is ebbe akartak kapaszkodni, pedig már nyilvánvaló volt - az internet miatt -, hogy nem képesek uralni a nyilvánosságot. Sőt, a "tiltott gyümölcs" értéket adták minden ellentétes álláspontnak.

Nagyjából 2004 körül döbbentem erre rá. Pedig akkor nem olyan nézeteim voltak, mint manapság, inkább amolyan "tiszás" voltam - mai szóval mondva, persze ez humoros anakronizmus -, de a ballib pökhendiség akkor is viszketést okozott nálam.

A konkrét eset: bemenve a MOL egyik benzinkútjára döbbenten tapasztaltam, hogy egyetlen ellenzéki - azaz nem-ballib - lap sincs az újságos részlegen. Amikor ezt meséltem ballib haveromnak, ő valamit motyogott, hogy "a szabad piacgazdaságban a piac így akarta", de komolyan azért ő se hitte el, hogy ez nem a MOL szolgai magatartása az állam felé. Én meg mondtam neki "meglesz még ennek a böjtje, s akkor a baloldal sírni fog" - ezen nevetett persze, hiszen azt hitte, ez az elit nem váltható le, sőt én is hajlamos voltam ezt gondolni.

Tulajdonképpen 2010 után én kifejezetten megdöbbentem, amikor láttam, hogy Orbán tényleg képes ennek a pökhendi társaságnak az életterét jelentősen csökkenteni - nem hittem, hogy ezt meg meri tenni. Valójában ha ez nem lett volna, sose lettem volna "fideszes".

"dehát csak nekünk van exkluzív jogunk agyat mosni!"

36 komment

Tehetség

A kedvenc latin-amerikai énekesnőm esete.

Bizony a tehetség nem öröklődik. A napokban vettem észre, az énekesnő unokája énekesnői karriert tervez. Persze megnéztem:

Hát nagy döbbenet: a kiscsaj nem tud énekelni.

Az időközben Angela Mertkell hasonmássá öregedett nagymama - bármilyen borzasztóan is néz ki -, tökéketes énekhanggal rendelkezik máig.

Párszor a nagymama arcán is látszik, bár próbálja mosoly mögé rejteni, hogy baromi gázosnak érzi az unoka éneklését.

Egykor gyönyörű nő volt, már rég nem az, de legalább a hangja maradt:

az 1978-as mexikói "Ki mit tud?" versenyen, melyet ő nyer meg, onnan indult a karrierje

Címkék: közélet
8 komment

Jóemberkedés

Az "eldöntöttem, hogy gazember leszek" hozzáállás rendkívül ritka. Szinte mindenki saját maga előtt jónak akar tűnni.

A kereszténység talán legnagyobb próbatétele is ez: ne beszéljük be magunknak hogy jók vagyunk.

Miért? Mert ha ezt tesszük, akkor sose jövünk rá, miben kell változtatnunk.

Olyan ez, mint a függetlenség képzete. Amikor nyomás van az emberen, s az egyén kényszerűen felvállal valamit, amiben nem hisz, a legtöbb ember ezt hajlamos kimagyarázni, mintha ő tényleg hinne abban a dologban. Mert kellemesebb érzés. Pedig nagy hiba! A helyes magatartás elismerni: "kényszer alatt cselekszem".

Címkék: közélet
13 komment

A válás pozitív hatása

Kicsit bulváros lesz ez.

Akad, hogy a válás pozitívan hat. Íme a példa: ex-Gyurcsányné.

Nyilván vannak természeti adottságok, de igazán csúnya nő nagyjából nincs, leszámítva a genetikai betegség miatt torz embereket, lásd Down-szindrómások és társaik.

De rajtuk kívül van 3 típus: a legtöbb nő átlagos, s vannak kevesen átlagon felüliek és átlagon aluliak.

Az én ízlésem szerint a Klára az átlag alatti csoport (bocs). Mégis, amióta elvált, döbbenetes javulás tapasztalható nála:

  • elkezdett rendesen sminkelni, a korábbi minimálsmink helyett,
  • a haja immár nem első osztályos kisfiú típusú, hanem van benne valami pajkos elem,
  • s még a hangja is lágyabb lett, a korábbi kihallgatótiszt típusú stílushoz képest.

Persze most is nagy a kontraszt egy természetesen szép nőhöz képest - lásd a gyönyörű újságírónőt, aki beszélteti itt -, mégis: immár messze a régi nőimitátor-imázs:

Címkék: közélet
90 komment

Elbizonytalanodás

Azt mondják, nem jó mozgósítás. Inkább én ezt érzem: elbizonytalanodás.

Saját, egyáltalán nem reprezentatív felméréseim is ezt igazolják.

Magyar ismerősi köröm eddig kb. így oszlott meg:

  • 60 % "baloldali",
  • 40 % "jobboldali.

A nagy változás a baloldalon lett: a baloldaliak egy része lelkes tiszás lett, még egy része kényszertiszás (ez az "utálom a Magyar Pétert, de legalább nem a Zorbán" típus), s csak egy kisebbség - 20 % - maradt klasszikus ballib, azaz szerinte a Tisza a Zorbán projektje az ellenzék megzavarására.

A jobboldalon a változás kisebb. Háromnegyedük ma is ott van, elsősorban ez a Fidesz, kisebb mértékben a Mi Hazánk. Egynegyedük átállt a Tiszához.

Alapvetően minél fiatalabb valaki, annál könnyebben lesz tiszás.

Alapvetően az most Orbánék nagy problémája, hogy nem tudják folytatni az életszínvonal érezhető emelését, ami volt kb. 2012-2022 között, egyszerűen rosszabb a globális gazdasági-pénzügyi helyzet. Márpedig szinte mindenki - egy szűk, elkötelezett tábort leszámítva - nem eszmék alapján szavaz, hanem közvetlen életérzékelése szerint.

Eddig ez két okból se volt probléma: egyrészt volt érezhető emelkedés, másrészt Gyurcsányékról senki se hitte el, hogy alatta majd jobb lenne bármi is.

S most mind a két probléma megjelent egyszerre: se érezhető emelkedés, se Gyurcsányék.

A Tisza-projekt sajnos rendkívül sikeres, nagyon jól össze lett ez állítva ott a tengerentúli agytrösztökben. A Soros-csapat kiváló munkát végzett. A felületes szemlélő könnyedén elhiszi, hogy az egész mögött van valami jó.

Ennek hatása pedig mindenre kihat, innen ez az elbizonytalanodás.

Mi lesz ebből, nehéz még látni. Szerintem a nemzetközi politika hatása lesz igazán fontos. Mindenesetre most lesz az első választás 2010 óta, melyen nem biztos ki lesz a győztes.

115 komment

Devizahitel

A kolumbiai narkókartellekben volt szabály - talán még most is van -, hogy a kartell alkalmazottai számára zérótolerancia van a drogozást illetően.

A neves három pofon törvény volt hatályban:

  • aki először elkapnak, hogy drogozik, azt pénzbüntetéssel sújtják, azaz nem fizetik ki a munkáját bizonyos időre,
  • akit másodszor, azt megverik, olyan pár héten belül gyógyuló szinten,
  • akit harmadszor, azt lelövik.

S nem azért van ez, mint sokan gondolják, hogy az illető lopott drogot a "cégtől" - egyáltalán nem, a lopásért ugyanis eleve azonnal lelövés jár. Mindez arra vonatkozik, aki kifizeti tisztességesen az árut, s magáncélra használja.

Mert a cég nem akar drogosokkal dolgozni, ezek megbízhatatlanok. A drogosok azok a vásárlók, nem az eladók és terjesztők. A drog káros, mi nem akarjuk magunkat rombolni - ez a cég elve.

Annak idején apámtól hallottam ilyet, hasonlót. Élete háromnegyedében bankár volt, már a kommunizmusban is - bár külkereskedelem szakon végzett, nagyon gyorsan sikerült állást találnia a banki szférában, ez akkor nehéz volt, összesen 3 bank létezett akkoriban az országban: az MNB, az MKB, s az OTP.

Ezen kívül nagyon benne volt a témában. Még a Kádár-rendszerben az elsők között volt, aki Magyarországon foglalkozott a tőzsdékkel, évekkel azelőtt, hogy lett megint magyar tőzsde. Egy időben meghívott tanár is volt a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán - ez jelenleg a Budapesti Gazdasági Egyetem egyik kara, de Kádár alatt ez még önálló intézmény volt, s ott is tőzsdei ismereteket tanított.

Ezzel az életpályával a háta mögött talán furcsa, de 3 fő tanácsa a következő volt:

  • tőzsdén befektetni csak olyan pénzt szabad, ami felesleges, azaz nem megyünk tönkre, ha veszítünk,
  • sose vegyünk fel banktól kölcsönt,
  • ha kénytelenek vagyunk mégis kölcsönt felvenni, sose vegyük fel olyan pénznemben, melyben nincs jövedelmünk.

Nekem mindig az jutott eszembe, hogy a bankár óv a banki szolgáltatásoktól, ahogy a drogkartelles óv a drogtól.

Persze igaza volt. Amikor beindult a nagy magyar devizahitel-hisztéria, ő már nyugdíjas volt, de akkor is mondta: ebből egyszer nagy bukás lesz.

Odáig sose jutott el, hogy rendszerkritikus legyen, azaz nem osztotta politikai álláspontomat - különösen nem a mostani álláspontomat -. ő egész életében nyugatpárti és liberális volt (nyilván a rendszerváltozás előtt titokban csak), de az ezredforduló után már akadt olyan kijelentése, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Persze ő ezt nem a polgári rendszer alapvető hibájának vélte, hanem torzulásának, de így is sajátos volt, hogy "ezek megbolondultak" típusú kijelentéseket tett az elittel kapcsolatban.

46 komment

Szabad egyetérteni

A liberális demokrácia lényege: szabadon egyet szabad érteni a hatalommal. Azaz mindenki szabadon mondhat bármit, akarhat bármit, de annak egyeznie kell azzal, amit a hatalom mond.

A nyílt diktatúrához képest az eltérés: benne a hatalom erőszakosan fellép az ellenvélemény ellen, míg itt nincs erőszakos fellépés, csak ellehetetlenítés. Ami valójában sokkal hatékonyabb.

Lengyel elvtárs tulajdonképpen szinte ki is mondja ezt:

Ami mindenképpen érdekes: ha nyer a Zorbán jövőre, azt most már nem fogja békésen elfogadni a liberális elit. Ugyanis teljesen belelovalták magukat a győzelembe.

Lengyel elvtárs persze okos ember. Jóslásban nem jó, de elemzésben igen. Elmondja őszintén legnagyobb félelmét: bukik a Zorbán, majd szétesik a Tisza, hiszen tele van hozzá nem értő emberrel, akiket semmi se köt össze Zorbán gyűlöletén kívül.

131 komment

Déjà vu

Erős déjà vu érzés. A Pesti Srácok címlapja hétfő reggel, a vezércikk:

Volt már ilyen: 2000 novemberében a Demokrata hetilap központi cikke, Bencsik személyesen írta -hatalmas öröm, hogy a "jobboldali" George Bush legyőzte a "baloldali" Al Gore-t.

A cikk tele volt a valóság elemi érzékelésének teljes hiányával.

Én akkor már szakítottam MIÉP-pel, de volt sok jobbos ismerősöm, meg persze balos is. S döbbenten láttam, kb. senki se érti mi a helyzet:

  • a baloldaliak tömegesen szomorkodtak, hogy nem az "ő" jelöltjük nyert,
  • a jobboldaliak meg tömegesen elhitték, valamiért jó lesz magyar jobboldalnak ez a győzelem.

Nagyon kevesen értettek meg, amikor elmondtam: Amerikában egypártrendszer van valójában, az eltérés a 2 állampárt között kb. nulla (s ez így is maradt egészen Trump megjelenéséig), szóval teljesen abszurd bármelyik jelölt veresége/győzelme kapcsán komoly következtetéseket levonni, ugyanis semmi lényeges nem fog változni. S persze gyorsan igazam lett: a Bush-kormányzat semmivel se lett barátságosabb Orbánék felé, mint az azt megelőző Clinton-kormányzat.

Itt ugyanaz: komolyan örülni kellene egy román liberális győzelmének? Mi lett volna, ha a másik nyer? Lehet, hogy rossz lett volna, de lehet, hogy nem. Míg a mostani esetben garantáltan rossz lesz.

105 komment

Trükkösek

Ma lenne Kuba nemzeti ünnepe. Ugyanis Kuba 1902. május 20-án lett független állam.

Természetesen 1959 óta ezt Kubában nem ünneplik semmilyen alakban. Azóta a nemzeti ünnep a Batista-diktatúra elleni felkelés kezdete és Castróék hatalomátvételének napja.

Május 20. jelenleg csak az amerikai kubaiaknál nagy ünnep.

Rendkívül ügyes a kubai kommunista diktatúra. A korábbi klasszikus marxista politikán a 80-es évek közepétől kezdenek lassan nyitni. Ennek eddigi fő elemei:

  • a vallás mégse feltétlenül rossz, mert van progresszív kereszténység is,
  • az antikommunizmus se feltétlenül rossz, ha az USA-ellenes,
  • a kapitalista Oroszország elárulta ugyan a marxizmust, de mégis jó lehet külpolitikailag.

A legsajátosabb jelenség azonban a woke-dolgokhoz való csatlakozás. Ezt már Raúl Castro lánya elkezdte pár éve, amikor felkarolta a homokosok és minden hasonló téma ügyét.

Ami új: ez most már a mostani elnök alatt be lett építve a marxista állameszmébe is.

Íme mit posztolt pár napja a kubai vezér:

"A homofóbia és a transzfóbia elleni küzdelem Kubában a szocializmus méltányossági és igazságossági eszményeinek része. Gratulálok azoknak, akik 18 éve szervezik az előítéletek és a sztereotípiák leküzdésével foglalkozó felvilágosító napokat.. A szerelem már Törvény. Tegyünk meg mindent, hogy örökké győzzön!"

Ha ezt látná Che Guevara, aki annak idején azt vallotta, hogy a homokosságot a burzsoá ideológia okozza, s leküzdésének egyetlen módja, ha a homokosokat nehéz fizikai munkára fogjuk, mert attól észhez térnek és igazi marxista forradalmárokká válnak, akiknek pedig természetes vágya az ellenkező neműekkel való szex.

13 komment

Gyárat venni

Van egy bolgár közmondás: "gyárat venni 1944. szeptember 8-án".

Arra utal: 1944. szeptember 9-én zajlott le a kommunista hatalomátvétel Bulgáriában, gyakorlatilag egy vértelen puccs volt. A harmadik bolgár puccs volt a XX. sz. során: az előző kettő 1923-ban és 1934-ben. Ill. négynek számítható: az 1989-es is ez volt.

De mindegy, a lényeg: elkésett cselekedet, melynek semmi értelme.

Nekem ez jutott eszembe Stürmer János ex-nyilas, majd liberális politikusról, hogy hirtelen képviselő lett:

6 komment

Józsué Európában

A Biblia legvéresebb könyve a Józsué Könyve (az eredetiben Jehósua Könyve). Arról szól, hogy az Egyiptomból hazatérő zsidók hogyan hódítják meg Palesztínát, az eredeti terv szerint az ott lévő lakosságot kiirtva - bár ez nem történik meg soha teljesen, a valóságban a terület mindig vegyes marad.

Az üzenet sokféle. Természetesen a felszíni értelem az, hogy Isten ezt a földet a zsidóknak adta, ezért feladatuk azt megtisztítani az idegenektől. S ez a megtisztítás csak azért nem sikerül végül, mert a zsidók nem maradnak hűek Istenhez. Szóval szélsőséges zsidó szemszögből ez a könyv egyfajta terv, mi a teendő.

Zsidó vallási szemszögből - s persze ez a keresztény értelmezés is - viszont az értelme az egésznek más. Hiszen Istent nem érdeklik népek, a zsidók se azért voltak kiválasztott nép, mert zsidók, hanem mert ők voltak kiválasztva Isten parancsolatainak követésére. Isten természetesen egyáltalán nem támogatta a zsidókat, amikor azok szembementek a parancsolatokkal - erre számtalan példa van a Bibliában is.

Isten azért adja a földet a zsidóknak, mert az eredeti lakosság megsértett minden létező törvényt, a fő jogsértés természetesen az emberáldozatok szokása - s különösen a kisgyerekek feláldozása egyes akkori vallásokban -, valamint a szexuális jellegű normák felrúgása, lásd vallási célú prostitúció és a homoszexualitás normalizációja. A zsidóknál mindez teljes tilalom alá esett, ezért lettek kiszemelve mint a terület új gazdái.

Az utóbbi időben igyekszem többet foglalkozni a témával, s különösen a Biblia zsidó részének aktuális értelmezésével. Nehéz feladat, de hálás is.

Magától adódik az az értelmezés, hogy mindez tökéletesen illik a mai Európára. Európa lassú önpusztulása tulajdonképpen Isten akarata: az európaiak a kánaaniták, míg a muszlim migránsok a zsidók. Isten láthatóan nem segíti a formailag keresztény, valójában ateista nyugat-európai népeket, míg az egyáltalán nem-keresztény migránsokat igen, mivel értékrendjük közelebb áll a természetes jóhoz.

Tudom, nehéz ezt európaiként elfogadni, de sajnos ez a helyzet. S persze mindig van visszaút: Jézus óta a helyzet sokkal kedvezőbb, mint Józsué idejében, már minden bűn megbocsátható.

Címkék: közélet
35 komment

Aranyvadászat

A Kubában dolgozó más kommunista országbeli kiküldöttek csúcsmániája volt ez: az aranycsempészet.

Ma már nem érdemes Kubában aranyat venni, mert a legbutább kubai is tudja az arany valós árát, s nem adja el senki olcsóbban annál, mint amennyit az ér.

Akkor - a 70-es és 80-as években - egyrészt az arany sokkal olcsóbb volt, mint manapság, másrészt a kubaiak nem ismerték valós értékét, harmadrészt akkoriban még a kubaiak számára a pénz önmagában korlátozott értékű volt.

Mostanában 1 gramm színarany értéke kb. 100-120 dollár között mozog, ez a 70-es években és a 80-as évek első felében 10-15 dollár között volt, az 1971-es nagy aranyrobbanás után.

1971-ban ugyanis Nixon elnök megszűntette az amerikai dollár aranyfedezetét, ez aztán lassan az arany értékének emelkedését hozta. 1971 előtt az arany ára rendkívül stabil volt: a megelőző kb. 200 (kétszáz!) évben alig 100 %-os emelkedést mutatott, nagyjából a XVIII. sz. végi 0,7 dollár/g szintről felment 1,4 dollár/g szintre 1971-ig.

A kubaiak ehhez voltak hozzászokva. Eleve a kubai peso - Castróék előtt - kötve volt az USA-dollárhoz és az aranyhoz, a legkorábbi időkben a nagyobb értékű érmék aranyból voltak, mégpedig úgy, hogy egy uncia - 28,4 g - arany pontosan 20 pesónak volt meghatározva, azaz mint az USA-ban, ahol szintén 1 USA-dollár 0,05 uncia színaranynak felelt meg:

kubai 20 pesós érme - a súlya 33,44 g, mint ez látható: ennek oka, hogy ez nem 100 %-os, hanem 90 %-os tisztaságú arany, a színaranyból ugyanis nem lehet érmét készíteni, mindig kell bele egy kis ezüst

Másrészt, mint mondtam, a kubaiak számára a pénz önmagában korlátozott értékű volt, hiszen a boltok üresek voltak, a pénzt nem lehetett elkölteni. Idegen valuta birtoklása pedig bűncselekmény volt, ezt az átlag nem tudta elkölteni, csak ha vannak megbízható külföldi ismerősei.

Tehát a kubai kommunizmus visszahozta a cserekereskedelmet, az áruknak lett igazán értékük, nem a pénznek. Nekem pl. volt egy ideig magántanárom orosz és spanyol nyelvből, itt is termékben volt meghatározva a tandíj, nem pénzben. A srác megmondta milyen ing kell neki, milyen nadrág, milyen cipő - s aztán az egész éves oktatás ki lett fizetve 2 pár cipő, 3 darab nadrág, s 15 ing formájában.

De ugyanez működött minden szinten, lásd kertész, aki havi 3 liter rumot kér pénz helyett.

Ez kihatott az aranyra is. Akinek volt ékszere, régi kubai aranyérméje, az nagyon áron alul adta el.

Pontos számokra persze nem emlékszem már, de a termékért cserébe vett arany ára nagyjából a piaci ár negyede-ötöde volt. Mondjuk a 80-as évek közepén 1 g arany piaci ára kb. 12 dollár volt, de a kubaiak simán árulták 2-3 dollár értékű termékért.

A nyugati kiküldöttek is csinálták ez, de a keletieknek még jobban megérte a KGST torz rendszere, lásd transzferábilis rubel, miatt. Jó esetben így el lehetett érni, hogy az ember az aranyat tizedáron vegye meg, ha ez rubelen keresztül tudta átszámolni.

Ma ilyen nincs, hiszen ma minden kubai szabadon rendelkezhet valutával, vásárolhat vele, így semmi ok nem a piaci áron eladnia aranyat. De akkor ez tömeges volt.

Persze volt egy nagy baj: Kubából kivinni aranyat tilos, kivéve a normál mennyiségű személyes ékszereket. Magát az országon belüli aranykereskedelmet a hatóság nem is korlátozta, csak megfigyelte, viszont a határellenőrzés rendkívül szigorú volt.

Voltak tehát rendkívül nagy lebukások. Magyarokra is emlékszem, akik 3-éves kiküldetés után pár kiló arannyal próbáltak távozni, valószínűleg teljes jövedelmüket erre költhették, csak hát a repülőtér szkennerjei jól működtek... Büntetőeljárást egyébként a kubaiak sose indítottak: csak elkobozták az aranyat, meg jelentették az illető kiküldöttet országa követségének.

Aztán azonban voltak olyan kiküldöttek, akik mentességgel rendelkeztek, nyilván ez egy minimális arány: 5-10 %. Jellemzően diplomaták, diplomata státuszú személyek: őket nyilván nem lehet átvizsgálni a határon.

De őket nem is akarta a kubai állam korlátozni. Volt ugyanis egy sokkal fontosabb cél, mint az arany védelme.

Mint mondtam, az aranykereskedelmet keményen figyelte a kubai hatóság. Azaz azok a kubaiak, akik külföldiekkel rendszeresen kapcsolatban álltak, állandó megfigyelés alatt álltak. S nem akadályozta őket a hatóság, viszont mindent dokumentáltak. Így hát ha kellett, fel lett használva az anyag az illető külföldi ellen.

A klasszikus és legjobb beszervezési mód a világ minden titkosszolgálatánál: a zsarolás. "Aranyat akarsz kivinni az országból, rendben, vigyed, ha együttműködsz, ha meg nem, akkor értesítünk tevékenységedről minden érdekeltet" - jó módszer. Annak idején suttogtak is az egyik nyugat-európai nagykövetről, hogy gyanúsan lelkes híve lett a kubai rendszernek.

Címkék: közélet
4 komment

Felfuvalkodott libbantkodás

A tv-n használva nem lehet sehogy se megbabrálni a YT algoritmusát, s ott VPN sincs, így időnként sajátos dolgokat dob fel.

A napokban ezt hozta fel:

- igen, 2007-es Heti Hetes adás!

Annak idején kb. soha nem néztem, mert 3 adás után világos lett: ez tömény és ostoba propaganda, ráadásul a sztárok zöme teljesen kamu alak. Bajor Imre pl. egy teljesen tehetségtelen színész, kb. az amatőr iskolai szinten van, Pogány Judit ugyan jobb nála, de ő se egy szupersztár, tulajdonképpen egyedül Gálvölgyi tényleg tehetséges színész. A többiek meg szart se érnek.

De most megnézve, kellemes élmény volt. Agyatlan affektálás, nyílt ballib propaganda, hányás. S persze mindenki más mély lenézése.

Időnként kell nézni ilyeneket, hogy az ember emlékezzen: mitől mentett meg minket a Zorbán 2010 után.

39 komment

Perverz hétköznapok

Sajnos a színészi tehetség nem jár együtt az ésszel. Se a szilárd erkölccsel, sőt a józansággal se.

Robert de Niro alig bírja rejteni örömét, hogy gyereke beteg. Hiszen politikailag ez pozitív betegség.

Ez egy gyakori érv szokott le a homoklobbi ellenzőivel szemben: "akkor is ezt mondanád, ha a te gyereked/unokád/testvéred/rokonod lenne homokos?".

Miközben ez egy teljesen hamis érv. Ezen az alapon: "akkor is a rák ellen beszélnél, ha a gyereked rákos lenne?" - miközben a válasz "igen, sőt akkor még inkább ellene lennék".

Hiszen ha valami valakit személyesen is érint, akkor az keményebb ügy, s ez nem enyhíti, hanem növeli az ellenérzést.

Persze ha valaki erkölcsileg nincs rendben, akkor esetleg fordítva reagál. Dehát Halivúdban ez munkaköri kötelesség perverznek lenni.

Csak abban reménykedhetünk, hogy mindezt de Niro bácsi nem gondolja komolyan, csak kényszerből halandzsázik.

111 komment

Felsőbbrendűek vagyunk?

Feldobta a telefonon a Facebook (ott nem működik a szűrő):

hány % hiszi, hogy az ő kultúrája magasabb rendű

Szerintem a normális az 50 % körüli szint.

A nagyon alacsony szint azt jelenti: az adott nemzet szét van esve. A nagyon magas meg azt: nem ismernek más kultúrákat.

Nyilván van ahol a magas % objektíve indokolt. Ez Görögország. Miért az? Mert:

  • a nemzetközi tudományos szókincs kb. fele görög eredetű,
  • a görög mitológia az európai kultúra egyik alapja,
  • a kereszténység fő nyelve a görög (az Újszövetség eredeti nyelve a görög, egyedül Máté Evangéliuma esetében vitás ez);

szóval van mire büszkélkedni.

A grúzoknál és az örményeknél ez az érzés pedig a "kicsik vagyunk, de megmaradtunk ellenséges környezetben" érzés része. Plusz, hogy hamarabb terjedt el náluk a kereszténység, mint nyugatabbra.

Ami nagyon fontos: az írásbeliség. Amikor egy nemzet saját írásbeliséget hozott létre, az mindig plusz büszkeségre ad okot. Európában ilyen: Bulgária, Görögország, Grúzia, Örményország.

Sajátos módon az európai hagyomány az, hogy ne legyen saját írás. Míg mondjuk Délkelet-Ázsiában szinte minden nyelvnek saját írása van.

A magas bolgár szám - 68 % - is ennek tudható, s saját írásnak. A bolgár nemzeti büszkeség másik eleme az egyházi szláv nyelv, s annak elterjedése a szláv világban, bár végül a katolikus szlávoknál azt legyőzte a latin. Mind nyelvben - bár eleinte a római pápa elismerte a szlávot nyelvként -, mind az írásban: az egyetlen katolikus szláv nép, mely használt más ábécét a latinon kívül a horvát volt, de ők is csak magánhasználatra.

A bolgár nemzeti büszkeség egyébként teljesen múltorientált, azaz nagyon ritka az olyan bolgár, aki a mai bolgár helyzetre lenne büszke. Az átlag bolgár szid mindent ami bolgár a jelenben, s dicséri a múltat. Egykor ez teljesen abszurd méreteket öltött, ma már kissé visszafogottabb: emlékszem, 30 éve még nem volt szabad beismerni, hogy valaki szereti a bolgár konyhát vagy tetszenek neki a bolgár nők, ez amolyan "elmaradottságnak" számított: az igazi menő ember az angol és a francia ételeket köteles szeretni és a skandináv nőket!

Címkék: közélet
64 komment
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása
Mobil