magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Banki álom

Szinte minden nap szoktam álmodni. Alapvetően 3 kategóriába sorolhatók álmaim:

  • kellemetlenek: pl. elfelejtek felöltözni és így megyek az utcára, vagy hatalmasat böfögök ott, ahol nagyon nem kellene,
  • fantasztikusak: pl. képes vagyok repülni (furcsa, de mindig nagyon alacsonyan repülök, 1-2 méterrel a föld felett),
  • abszurdak.

Az előző kettő mindenkinél megvan, az utóbbi nem.

A napokban volt ilyenem.

A sztori: elmegyek a bankba készpénzt befizetni a számlámra.

A csavar: 100 millió amerikai dollárt fizetek be, amit egy nagy táskában viszek. A pénz 100-dolláros bankjegyekben van, rendesen becsomagolva kis százdarabos, s nagy ezerdarabos kötegekbe.

A legfurcsább: se én nem látok semmi különöset az egészben, se a bankban nem lepődnek meg, a pénztáros teljes természetességgel veszi tudomásul mennyit fizetek be.

Minden le is zajlik, amikor eszembe jut: egy fillérem sincs a befizetett összegen kívül, ezért a pénztároshoz fordulok: "elnézést, visszaadna 200 ezret, mert nem maradt zsebpénzem, most jut eszembe, ebédelni akarok, s ott nem fogadnak el kártyát". Eszembe se jut álmomban, hogy a 200 ezer dollár túlzás mint költőpénz. Arról nem is beszélve, hogy itt egy ebédhez még 200 dollár is túl sok lenne. (Van szemben egy étterem, párszor elmentünk a múzsámmal. de - dollárban számítva - sose költöttünk el ketten összesen 40 feletti összeget, s ennyit csak akkor, ha több fogást ettünk.) A pénztáros is csak annyit mond "igazán szólhatott volna korábban, most stornóznom kell a befizetést, s újat csinálni 99 millió 800 ezer dollárról".

Ráadásul: miért pont USA-dollár? Ilyen évek óta nem volt a kezemben.

Ébredés után gyorsan utána is számoltam: 100 millió amerikai dollár százdollárosokban kb. 1100 kg súly mindennel együtt, azaz fizikai képtelenség lenne lazán sétálgatni ilyen összeggel.

Valójában szeretem az ilyen álmokat, sok vidámságot okoznak.

Címkék: közélet
7 komment

Bolgár nevek

Bulgária az egyetlen ex-Szovjetunión kívüli szláv ország, ahol a nevek 3 részből állnak, azaz keresztnév, apai név, vezetéknév.

Az apai név szerepe viszont egészen más, mint az oroszban.

Az oroszban az apai név önálló szerepet játszik, ma is élő hagyomány a keresztnév + apai név használata keresztnév + vezetéknév helyett, ez utóbbi túlságosan tartózkodónak számít, a normál udvarias forma az előbbi. Szinte megesik a csak apai név használata, de ez ma már kissé archaikus, a fiatalabbak jellemzően tréfás éllel beszélnek csak így.

A bolgárban viszont az apai név kb. olyan mint a spanyolban a második vezetéknév, azaz egy extra, "pontosító" vezetéknév. (A spanyolban mindenkinek 2 vezetékneve van: az első az apa első vezetéknéve, a második az anya első vezetékneve.)

A II. vh. előttig a bolgár névhasználati szokás ingadozott:

  • egyesek az "európai", azaz nyugati szokást követték, azaz a vezetéknév apáról gyerekre öröklődött,
  • a többség azonban egy korai bolgárt hagyományt - amit megerősített a muszlim uralom is, ez egyezik ugyanis a hagyományos arab szokással - követett, melyben minden nemzedék vezetékneve más volt: a vezetéknév az apa apai neve volt.

A kommunizmus eltörölte ez utóbbit, kötelező lett az "európai" módszer. Azaz aki ma legalább 70 éves, annak neve az "európai" szokáson alapszik.

Hogyan képződik az apai név? Egyszerű: az apa keresztneve + -ov vagy -ev (nőknél -ova vagy -eva). (Kivéve: ha a keresztnév -я/-ю/-ьо (ja, ju, jo) végződésű: ilyen esetekben ez kiesik a végződés előtt.) Nagyon idegen neveknél, ahol furcsa hangzású lenne a képzős verzió, ott elhagyható a végződés. Pl. a bulgáriai török-muszlim párt jelenlegi elnökének a teljes neve Musztafa Szali Karadaja, az apja keresztneve Szali, ebből az apai név Szaliev lenne, de ez bolgár füllel túl furcsa, így itt az apai név csak Szali, képző nélkül.

Valójában a bolgár vezetéknevek 90 %-a eredetileg apai név volt. Direkt megnéztem a bolgár sttaisztikai hivatal honlapját, ahol van adat arról, a jelenleg élő bolgár állampolgároknak mi a neve. Nos mind a 10 leggyakoribb vezetéknév apai névből ered:

  • 1. Иванов(а) - Ivanov(a) - az Ivan (János) névből,
  • 2. Георгиев(а) - Georgiev(a) - a Georgi (György) névből,
  • 3. Димитров(а) - Dimitrov(a) - a Dimitar (Dömötör) névből,
  • 4. Петров(а) - Petrov(a) - a Petar (Péter) névből,
  • 5. Николов(а) - Nikolov(a) - a Nikola (Miklós) névből.
  • 6. Хриустов(а) - Hrisztov(a) - a Hriszto (Krisztián) névből,
  • 7. Стоянов(а) - Sztojanov(a) - a Sztojan (nincs magyar megfelelője, az "áll" igéből ered) névből,
  • 8. Тодоров(а) - Todorov(a) - a Todor (Tivadar) névből,
  • 9. Илиев(а) - Iliev(a) - az Ilija (Illés) névből,
  • 10. Ангелов(а) - Angelov(a) - az Angel (Angyal) névből.

A bolgár vezetéknevek 10 %-a nem apai név eredetű, hanem - ahogy a magyarban - helységnév- vagy foglalkozáseredetű. Itt is a + -ov vagy -ev (nőknél -ova vagy -eva) végződés dominál, de előfordul a -ски -szki (nőknél -ска -szka) is, ritkán a nemsemleges -ич -ics. Még ritkábban vannak képző nélküli vezetéknevek is.

A kommunizmus alatti török- és muszlimellenes kampány része volt a nevek bolgárosítása is. Ez azonban nem csak a muszlim nevek átváltoztatását jelentette, hanem a "furcsa" nevű bolgárokra is vonatkozott, pl. az addig képzőmentes apai nevek kötelezően képzőssé váltak, kivéve ahol ez hangzásbeli zavart okozott volna. A múzsám születési anyakönyvi kivonatában még "Emil" az apai neve, de amikor nagykorú lett és megkapta első személyijét, ott már "Emilova".

A kötelező névbolgárosítás alól csak az örmények és a zsidók kaptak felmentést. Ez a két nemzetiség valamiért "barátinak" tűnt Todor Zsivkov számára. Ők megtarthatták eredeti nevüket, s a képzőt se kellett rátenni a nevükre, kivéve ha eleve bolgár volt valamelyik nevük, s azt képzőmentesen használták.

A II. vh. előtt élt a választékos bolgárban egy olyan szokás, hogy a hangsúllyal megkülönböztették az apai és a vezeték nevet, az apai nevek esetében az utolsó előtti szótagra tették a hangsúlyt, míg a vezetéknevek esetében az utolsóra. Ez azonban azóta teljesen kihalt.

Jelenleg már totális demokratizáció van, a névjegyzék is megszűnt, ennek eredménye az idióta nevek megjelenése, ebben elsősorban a cigányok jeleskednek. Mostanában voltak hírek pl. Kovid és Kovidka nevű fiú és lány újszülöttekről.

Sőt ma már nem kötelező a végződés se, sőt a nők használhatnak hímnemű végződést (lásd -ova helyett -ov), de ezt a gyakorlatban szinte senki se használja: egyszerűen bolgárul hibásnak hangzik az ilyen névhasználat. Egy időben volt egy francia-bolgár kolléganőm, aki csak francia állampolgár volt, Franciaországban született, bolgár apától és francia anyától, neve az eredeti franciában Sonia Mladenov volt. Aztán valamiért Bulgáriába került. Az elején még magát Szonja Mladenov alakban nevezte, de miután mindenki azt hitte, biztos csak hibásan mondja, pár hónap után feladta, s immár ő is áttért a Szonja Mladenova alakra.

Szerintem Gyurcsányné is simán Dobreva, amikor Bulgáriába jár síelni. (Gyurcsányék egy időben mindig jártak síelni valamelyik bulgáriai téli üdülőhelyre.)

csak illusztráció, ez nem Gyurcsányné

Címkék: közélet
24 komment

Igazkereszténynek lenni

Miután sokat olvasgattam fanatikus ballibektől - kedvenceim Perintfalvi és Lukácsi - micsoda gonosz dolog kirekesztő álkereszténynek lenni, mert ehelyett igaz keresztényekké kell válnunk, elhatároztam: röviden összefoglalom, mik a ballib igazi kereszténység alapelvei.

Íme a legfontosabb 11 pont, ezt nevezhetjük akár Balliba Igazkeresztént Tízenegyparancsolatnak is:

  • 1: A Ballib Igazkeresztény tudomásul veszi, az idő kereke előrehaladt, nem a sötét középkorban élünk, s pl. sokan nem hisznek Jézusban, így mellőzi Jézust mint témát.
  • 2: A Ballib Igazkeresztény érti, hogy a mai nemzedéket már nem vonzzák a baromira hosszú misék, ahol érthetetlen dolgokat mormognak szoknyás férfiak, így mise helyett tréfás vetélkedőket szerveznek, sok színes lufival, vattacukorral, kutya-szépségversennyel.
  • 3: A Ballib Igazkeresztény nem szól bele az emberek életébe, mindenki csinál amit akar, a Ballib Igazkeresztény mindent elfogad széles mosollyal, kivéve persze mindazt, amit a ballib agytröszt elutasít.
  • 4: A Ballib Igazkeresztény nem politizál soha, mert az Egyház és az Állam el vannak választva egymástól. Fontos pontosítás: a ballib pártok aktív támogatása nem számít politizálásnak, ez Jézus szeretetparancsának teljesítése.
  • 5: A Ballib Igazkeresztény ellenzi a hittant, mert az agymosás.
  • 6: A Ballib Igazkeresztény fő feladata a nők elleni erőszak és a pedofília leleplezése. Akire gyanú vetül mindezzel kapcsolatban, azt ünnepélyesen fel kell koncolni.
  • 7: A Ballib Igazkeresztény nem akarja megmondani mi a rossz és mi a jó, ez ugyanis az emberek magánügye,
  • 8: A Ballib Igazkeresztény életvidám, csak akkor ráncolja össze homlokát, ha bárhol ballibellenes véleményt hall.
  • 9: A Ballib Igazkeresztény komolyan veszi Jézus szeretetparancsát, így pl. időnként kiáll a járdára, várja, hogy valaki megpofozza, majd az ilyet megdobja egy zsemlével.
  • 10: A Ballib Igazkeresztény nem tisztel semmilyen tekintélyt, kivéve persze a ballib szenteket - lásd Argentín Szent Ferkó, Iványi Gábor, stb. -, nekik vakon szót kell fogadni.
  • 11: A Ballib Igazkeresztény nem gyűlölködik: a fenti pontok bármelyikének elutasítása gyűlölködés!

Remélem, semmi fontosat nem hagytam ki.

31 komment

J. K. Rowling

J. K. Rowling műbbotránya ügyében már elmondtam korábban, én alapvetően örülök az egésznek: mert amikor a hülyék egyik csoportja verekszik a hülyék másik csoportjával, annak a normálisok csak tapsolni tudnak.

Eleve szerintem J. K. Rowling káros szerző, plusz abszolút tehetségtelen: művei semmilyen művészeti értéket nem képviselnek. Kb. az a kategória, mint nagy XX. századi bulvárelődje, Antoine de Saint-Exupéry, aki baromi népszerű máig, pedig nulla körüli a teljesítménye. (A magyar Nagy Könyv közönségszavazáson Antoine de Saint-Exupéry főműve a minden idők 7. legjobb könyve helyezést érte el, J. K. Rowling főműve pedig a 9. helyet!) Hozzá kell tenni: Antoine de Saint-Exupéry még így is sokkal jobb író, mint J. K. Rowling: ő egy kb. közepes író, míg Rowling meg egy szar író.

Ami az ügyben viszont érdekes, ma már a nyugati liberális közvélemény kevésbé szabadabb, mint a Kádár-ideji hivatalos cenzúra. Kádár elvtárs főcenzora, Aczél György jóval engedékenyebb volt, mint a mai nyugati megmondóemberek. Pl. csak a nyíltan rendszerkritikus műveket tiltotta, az enyhe rendszerkritikát simán engedte. Ma ez nyugaton elképzelhetetlen: kb. az megy ott, ami a Jehova Tanúitól látható, azaz aki 99,9 %-ban az ő szövegüket nyomatja, de 0,1 %-ban mást mond, azt kiközösítik fél másodperc alatt és örökre.

A legújabb röhej: az antiszemitizmus vád. Ez bizony már paranoia. Persze minden népszerű angolszász szerző meg szokta kapni ezt. Még a progresszívizmus hősei is sok esetben.

Már talán mondtam, bizonyos szempontból sci-fi rajongó vagyok. Pl. a Star Trek összes filmjét és sorozatát láttam, van amit többször is, egyedül a rajzfilmeket hagytam ki (5 éves koromban abbahagytam a rajzfilm-nézést örökre). Nos, Gene Roddenberry - aki ellentétbe Rowlinggal valóban egy zseniális író - a 60-as évek Amerikájában kifejezetten progresszív ikon volt, ő mutatott be először pl. csókot fehér és néger között, ami akkor még tabutémának minősült.

Ezt Gene halála (1991) után is folytatták a sorozat készítői. A most menő Star Trek sorozat (Discovery) pl. immár hemzseg a homokos szereplőktől.

Tudni kell, hogy a Star Trek egyes sorozatainak elkészítése nem azonos a sorozatok belső időbeliségével, íme a sorozatok belső időbelisége:

  • 2000-es évek (Star Trek Enterprise): XXII. század második fele,
  • 2010-es és 2020-as évek (Star Trek Discovery): XXIII. század második fele (a sztori kezdete ez),
  • a 60-as években készült eredeti sorozat (simán Star Trek): XXIII. század második fele, közvetlenül a Discovery után,
  • 80-as és 90-es évek (Star Trek TNG): XXIV. század második fele,
  • 90-es évek (Star Trek DS9): XXIV. század második fele, közvetlenül a TNG után,
  • 2020-as évek (Star Trek Picard): XXIV. század második fele, közvetlenül a TNG után,
  • 90-es évek (Star Trek Voyager): XXIV. század második fele, közvetlenül a DS9 után.

Messze a legrosszabb mint film a Picard, de minden új sorozatra jellemző az erőltetett progresszívista üzenet.

Én még ezeket is képes voltam végignézni.

Szóval egy időben a Star Trek is meg lett vádolva antiszemizmussal. A DS9 sorozat egyik főszereplő idegen faja ugyanis a ferengik, akik alacsony, mglehetősen csúnya lények, nagy orruk és fülük van, hobbijuk a kereskedés és általában a pénzkeresés, s rendkívül kapzsik. Plusz probléma lett ebből, amikor kiderült, valami véletlen folytán a sorozatban szereplő minden ferengit zsidó színész alakítja! Persze végül ez lett a mentőöv is: az illető színészek egybehangzóan nyiltakoztak, ők nem éreztek antiszemitizmust.

a filmbéli fő ferengi és az őt alakító színész civilben

Roddenberry szerencsére meghalt, s azóta se kötött senki se belé. Így ma makulátlan a neve a progresszív körökben. A legújabb részekben is ki van írva nagy betűkkel a neve, közben pedig megy a 60-as évekbeli eredeti sorozat fő zenéje.

tisztelgés Gene Roddenberry előtt minden sorozat főcímben: itt 01:12-től

Címkék: közélet
44 komment

Nézz fel!

Megnéztem az új sztárfilmet. Felesleges volt.

A szereposztás: csupa sztár. Akiket sajnáltam, mert ezekhez a szerepekhez amatőr színészek is megfeleltek volna, annyira sematikus, szinte szappanoperai szint. Egyedül a főszereplő férfi csillagász karaktere nem teljesen egysíkú. Mindenki más bábszínház-egyéniség: a nagyon okos csillagász nő, a cinikus politikus, az alkalmatlan kormányzati főemberek, a kiégett médiasztár, a kapzsi milliárdos, stb.

Maga a történet előadása is iszonyatos, felesleges meseelemekkel, feleslegesen hosszabbítva.

A film teljesen hamis üzenete: a rendszer tökéletes, csak az emberek idióták.

Címkék: közélet
13 komment

Életkorfüggő ejtés

A latin ábécé a nemzetközi ábécé. Ott is használják, ahol az adott nyelv nem latinbetűs. Pl. márkanevekre, egyes rövidítésekre, a tudományos életben, stb.

Van azonban egy probléma: hogyan kell ejteni az egyes latin betűket? Latinbetűs nyelvek esetében ez nemlétező probléma: a betűk ejtése az adott nyelv szabályai szerint történik.

Nem latinbetűs nyelv esetében azonban nincs azonnali megoldás: vagy ki kell találni egy saját névrendszert az idegen betűkre, vagy át kell venni egy idegen nyelv rendszerét.

Ahol volt egy idegen gyarmattartó hatalom, ott átvették annak rendszerét, az indiaiak (az indiai nyelvek mind vagy az arab írást vagy a szankszkrit írást használják) kivétel nélkül az angol betűneveket használják a latin betűkre, míg pl. a volt francia gyarmat arabok a francia rendszert.

Köztes megoldás: átvenni egy idegen rendszert, de azt átalakítani a saját nyelv sajátos szabályai alapján. A japán nyelvben pl. minden szótag csak magánhangzóra végződhet (egyetlen kivétel: a "n" mássalhangzó is ehet szótagvégen). A japánok a latin betűk angol neveit használják, de ezt teljesen japánosítva, azaz pl. az X ejtése "ekuszu", mert az eredeti angol "eksz" japánul nem létezhet, így át lett alakítva 3 szótaggá, egy-egy "u" beiktatásával.

Nagyon vicces a helyzet az oroszoknál. A 40 év alattiak és felettiek másképp ejtik a latin betűket.

A kommunizmus előtti Oroszországban az idegen nyelv az szinte kizárólag a franciát jelentette, ez volt a divatnyelv, magasabb körökbem kötelező volt a tudása. Ha valaki nagyon művelt akart lenni, akkor még németül is tudott. De a francia hatás volt a döntő, így a latin betűk esetében is azok francia neve volt használatban.

A francia elnevezési rend eléggé jó, csak 2-2 betű okozhat gondot a félreértések elkerülésében: nagyon hasonló a C és az S ("sze" és "esz"), továbbá G és a J ("zse" és "zsi").

A szovjet korban meghagyták a francia hagyományt, csak a C-S és G-J zavart szüntették meg, a C új neve "ce" lett, a J új neve "jot".

A Szovjetúnió megszűnésével eljött azonban a káosz: az angol hatás hatalmassá vált. Az új orosz nemzedék már a latin betűk angol nevét szokta meg. Sajnos az angol és a francia rendszer szinte teljesen más. Annyira más, hogy néha teljesen érthetetlen azok számára, akik nem ismerik mind a kettőt, pár példa, ötöt választottam ki:

  • "ej" - ez az angol A, de aki nem tudja, az keveri a francia E-vel,
  • a H az angolban "ejcs", a franciábna "as", ezt kitalálhatatlan előzetes tudás nélkül,
  • "i" - ez az angol E, de a francia I,
  • "ju" - angol U, de ezt sokan a francia J szovjetesített verziójának gondolják,
  • "vaj" - angol Y, de ezt sokan a francia V-nek gondolják.

Manapság nem ritka, hogy hosszasan kell magyarázni a latin betűket a fentiek miatt.

Az egyetlen hely egyébként, ahol ma is a régi szovjet rendszer kötelező az az orosz iskolarendszer matematika és geometria órái.

Címkék: közélet nyelv
8 komment

A nemek viszálya

Ellentétben a tőke és munka viszonyával, ahol képtelenség a béke, csak tűzszünet lehetséges, a nemek viszonya egyszerre ellentét és együttműködés.

A legújabb kor előtt a probléma nem létezett, a nő alárendelt volt, szinte sose volt képes saját akaratát érvényre juttatni, sőt kimondani se azt. Amióta azonban társadalmi egyenlőség van, mindenki szembesül ezzel a kérdéssel.

A kérdés nem a szexhez való viszony, az ugyanis a XX. sz. 80-as évei óta teljesen szabad (lehet, hogy már kicsit korábban is az volt, de arról nyilván nem lehet személyes tapasztalatom). Ma már a szexhez való hozzájárulás nem jelent partnerségi elköteleződést. Korábban csak férfiak vallották be, hogy azért szexeltek, mert éppen ahhoz volt kedvük, de semmi mást nem akarnak, a 80-as évektől a nők is simán így viselkednek. Most már egy férfi se hiheti, hogy egy nő immár a hatalma alatt van, csak mert az szexuálisan odaadta magát neki, simán lehet, hogy a nő már másnap kirúgja őt.

Ami azonban engem érdekel az nem ez, nem a szexhez való viszony, hanem maga a valódi partneri kapcsolathoz való viszony.

A liberalizmus romboló hatása, hogy piaci elem került a szerelmi viszonyba. Mindkét fél igyekszik magát felemelni, a másikat meg lenyomni egy sajátos érzelmi alkuban. A feltételezés ugyanis az, hogy ha túl nagy vonzódást mutatok ki, akkor a másik ezzel vissza fog élni, így kicsit vissza kell fogni magamat. Így senki se őszinte. Lassan a felek elhiszik a látszatot, s a viszony ténylegesen megromlik.

A nő úgy tesz, mintha lenne sok más lehetősége is a szerelmén kívül, ezzel próbálva saját "értékét" emelni, arra számítva, a szerelme erre úgy fog reagálni, hogy még hevesebben "udvarol", az viszont esetleg arra jut, ez az egész kapcsolat komolytalan.

A megoldás persze csakis az őszinteség lehet. Amit azonban csak fokozatosan lehet érvényesíteni, így ez pokoli nehéz feladat. A legtöbb esetben sose sikerül. S a jellemző: egyetlen hibás lépéssel minden lerombolható. Ami viszont erősíti a polgári társadalmat, annak bűnös, rothadt erkölcsét. Pedig csakis ezzel tudatosan szembemenve lehet eredményt elérni: akkor is őszintének kell lenni, ha erre semmi ok.

Az én saját esetem érdektelen, mert szokatlan. Múzsámmal kezdetben szimplán haverok voltuk, semmilyen romantikus elemmel, s amikor lett szerelmi viszonyunk, már túl jól ismertük egymást ahhoz, hogy sikeresek lehessünk ezekben a nevetséges játékokban, így ezeket szinte alig alkalmaztuk. De még így is akadtak esetek, szerencsére ritkán. Mivel liberális rendben, legalábbis liberális befolyás alatti rendben éltünk mindig, nem voltunk képesek hatása alól teljesen kivonni magunkat.

Egy esettanulmány, igaz történet teljes egészében. 1986 nyarán történt. Elmentünk egy buliba. Volt ott elég sok ember, 30 felett. Számomra teljesen ismeretlen vendég volt egy magyar srác, s mivel minden más jelenlévő közül egyedül én beszéltem magyarul, hát természetesen adódott, hogy az emberke leült mellém, majd velem beszélgetett hosszasan.

A másik oldalamon persze a múzsám ült. Aki akkor kb. semmit se értett magyarul. Így nyilván másokkal is beszélt, meg táncolt, stb. - ő kiváló táncos (kislány korában balett-táncos is volt, klasszikus balettben), én meg a tánctehetség teljes hiányában szenvedek, szóval már a legelején tisztáztuk, hogy mellőzni fogjuk kapcsolatunk során a táncolást.

Aztán egy pillanatban észleltem, a múzsám eltűnt. Nézem, sehol nincs, nem ül máshol, nem táncol. Gondoltam, vécére ment, de 10 perc után se jelent meg.

Akkoriban a rejtélyesen eltűnő ember a bulikon azt jelentette: az illető elment szexelni valakivel a helyszínen egy intimebb helyre. Persze tudtam, a konkrét eset nem ez, hiszen túl jól ismertem már, dehát az ember sose tudja kizárni agyából azért a hátsó gondolatokat.

Szóval elindultam a helyszínt végignézni, elég nagy lakás volt, 5-6 szobával, hatalmas terasszal (eredetileg éppen itt volt a buli, a nagy teraszon, a "nagy" szó szerint értendő, kb. 120 négyzetméter), sok mellékhelyiséggel. Az egyik folyosón szembe is jött egy srác, aki rám nézve rögtön meg is kérdezte "őt keresed? ott van, a második szoba jobbra".

Be is nyitottam, ott 4 embert találtam, köztük a múzsámat, amit nyugtatgatnak egy síró 5. embert, valamilyen szerelmi bánatban szenvedő csajt.

Rátaláltam tehát az ideális megoldásra, megérzésből. Mi lett volna ugyanis az alternatíva:

  • azonnal utána menni - eredmény: "te ennyire nem bízol meg bennem?",
  • egyűltalán nem menni utána - eredmény: "ennyire nem érdekel, hogy mi van velem?".

S ez persze egy könnyű eset volt. Nekem - mint már mondtam - nem is voltak igazán nehéz eseteim. De ez az én személyes szerencsém.

Címkék: közélet
40 komment

Az adat

A legjobb dolog, melyet a negyedik műszaki forradalom hozott az az adatkezelés rendkívüli könnyülése. (Első: a mezőgazdaság megjelenése, második: a fémfeldolgozás kezdete, harmadik: az ipar kezdete, negyedik: informatika.)

A legelső PC-számítógépem merevlemeze - ez 31 éve volt - 120 MB-os volt, ez akkoriban egyébként nagynak számított, akkor a legtöbb számítógépben 40 MB volt a szokásos.

Jelenleg a telefonomban van egy 128 GB-os memóriakártya, s van még egy ugyanekkora a tabletemben is. Az asztali számítógépemben pedig 2 merevlemez van, az egyik 1,5 TB, a másik 1 TB nagyságú, s van még egy 4,5 TB-os külső merevlemezem is.

Vicces belegondolni: de a telefonomban ma több mint 1000-szer annyi adat fér el, mint az 1991-es számítógépemben.

A telefonomban vannak a hangoskönyvek és a zenék, s egyes letöltött műsorok, melyeket nem akarok onlájn hallgatni/nézni. A tabletemben meg a könyveim. A legértékesebb dolgokat lementem a külső merevlemezre is, minden más ideiglenes, azaz megnézés/elolvasás után törlöm az adott eszközről. Néha onlájn is nézek dolgokat, de ez ritkább, csak nagyon friss dolgok esetében csinálok így.

Ha nem lennének ezek a szokásaim, kb. meghaltam volna az unalomtól, amikor nemrég 23 napot voltam kórházban.

A nagy liberális óriáscégek mindent elkövetnek, hogy megnehezítsék a felhasználókat. A YouTube pl. még a fizetett előfizetői státusszal se teszi lehetővé a letöltést, a fizetős felhasználók egyetlen komoly előnye a reklámmentesség. Egyébként a reklámmentesség és a letölthetőség elérthető ingyen is, csak ez egy állandó harc: a YouTube folyamatosan "javítja" algoritmusát, hogy blokkolja a működő lehetőségeket, miközben mások meg újabb és újabb megoldásokat találnak ki az algoritmus kikerülésére.

Ami a hangoskönyveket illeti, itt a probléma az, hogy valakinek ki kell fizetnie a felolvasás fáradságos munkáját. Jó esetben ezt a különféle vakokat egyesítő szervezetek csinálják (a magyar hangoskönyvek kétharmada ilyen), rosszabb esetben ez profit tevékenység. Ez utóbbi esetben kell azonban egy kritikus tömeg, mely hajlandó fizetni, mert ellenkező esetben senki se fog ilyet csinálni. Bolgár hangskönyvek pl. szinte nem is léteznek, mert olyan mértékű az ingyenes letöltés, hogy képtelenség a hangoskönyvgyártást profitszerzésre használni.

Ami pedig az elektronikus könyveket illeti, ott a helyzet jobb, ma is másodlagos ez az olvasási forma.

Címkék: közélet
40 komment

Kuba mint szovjet csatlós

A magyar közgondolkodás egyik mítosza, hogy a kommunista berendezkedés egyben szovjet csatlós viszony is. Talán csak Kína esetében nem él az mítosz, hiszen közismert a rossz szovjet-kínai viszont hosszú éveken keresztül. A tájékozottabbak tudnak még a Pol Pot-féle Kambodzsáról is. S persze mindenki tud Jugoszláviáról és Albániáról is.

De olyan, hogy valahol kommunista berendezkedés van, az nem szovjetellenes irányzatú, de az illető ország nem volt szovjet csatlós - ezt a legtöbb ember kizárja.

Pedig Kuba pont ilyen: sose volt csatlósállam.

Egyrészt a kubai kommunista rendszer létrejötte teljesen helyi jelenség, nincs szovjet részvétel kezdetében, még olyan mértékben se, mint Jugoszlávia esetében.

Az egyik mítosz szerint a kubai forradalom sose volt kommunista, célja csupán Fulgencio Batista diktatúrájának megdöntése volt. Ebből csak annyi igaz, hogy a forradalmi vezetés nem volt egyértelműen kommunista, voltak antikommunisták és semlegesek is, de a kommunista elem mindig jelen volt, a legfelsőbb vezetés kb. fele jóval a forradalmi győzelem előtt kommunista volt, köztük a 2. és 3. pozíció birtokosai (Raúl Castro és Che Guevara). Ami tény: a nagyfőnök, Fidel Castro nem volt még kommunista ekkor.

Valójában a kubai forradalom támogatottsága nem azért volt ekkora, mert az Batista ellen harcolt. Batista rövididejű (1952-1958) katonai diktatúrája nem jelentett valódi szakítást a korábbi időszakhoz képest, ugyanúgy az USA lekötelezettje volt és kiszolgálta az amerikai érdekeket, mint minden korábbi, alkotmányosan megválasztott kubai vezetés. A kubaiakat nem Batista zavarta, hanem maga az amerikai függőség.

Az USA-nak is lassan kényelmetlenné vált Batista, annak túl durva módszerei miatt, ezért nem volt bajuk leváltásával. Az USA arra számított, lesz egy váltás, s majd Fidel Castróval fognak immár dolgozni. Aztán lesz pár engedmény, de a lényeg nem változik: az új kubai vezetés ki fogja szolgálni az amerikai érdekeket.

Csak hát Fidel nem akart az új USA-párti kubai vezér lenni. Ő a történelemkönyveknek dolgozott. Ez sikerült is: ha csak a forradalma lett volna, ma csak a témával foglalkozó történészek ismernék, most viszont mindenki tud róla.

Az a mítosz se igaz tehát, hogy a buta amerikai politika - Eisenhower és Kennedy hisztériája - taszította Castrót a kommunizmusba. Egyszerűen nem volt esély se kompromisszumra: az USA nem engedhetette meg egy tőle független latin-amaerikai állam létezését, míg Castróék meg nem engedhettek ugyanabből: legfőbb céljukból, az USA-tól való függetlenségből.

A szovjet-kubai szövetség tehát nem ok, hanem következmény. De ez mindvégig valódi szövetség volt, sose alárendeltség. A kubai külpolitikai mindvégig független volt Moszkvától, az is megesett, hogy idegen államokban a kubai vezetés és a szovjet vezetés ellentétes erőket támogatott. Ami pedig a belpolitikát illeti, a kubai rendszer látványosan különbözött a szovjettől, kizárólag a szovjet vezetést kifejezetten zavaró nyíltan szovjetellenes vonások lettek megszűntetve (lásd itt elsősorban Che Guevara eltávolítását a kubai vezetésből).

Milyen is volt ez a szövetség? Kb. mint most az USA és egy hozzá lojális, de függetlenül politizáló NATO-tagállam között. Semmiképpen se olyan, mint ami a Szovjetúnió és Kádár Magyarországa között volt, ahol egyes kérdésekben eleve nem is dönthetett Kádár moszkvai hozzájárulás nélkül.

39 komment

Biden utolsó figyelmeztetése

Mielőtt elaludna, még egyszer utolsófigyelmeztet Washington manökenje.

Ukrán újságírók - s nem ám valamiféle oroszpárti csúnya emberek - megpróbálták kideríteni, mik is azok a szörnyű következmények, melyekkel mind az USA, mind a NATO fenyegetik Oroszországot, ha az megtámadja Ukrajnát. Az eredmény: ki lesz adva egy kemény szavakkal megfogalmazott nyilatkozat, mely határozottan elítéli az orosz agressziót.

Közben a Biden-csapat értelmes tagjai egy másik figyelmeztetést is kiadtak, csak nem Oroszországnak, hanem az ukrán vezetésnek. S ez már tényleg komoly figyelmeztetés, bár semmi fenyegetés nincs benne. Tartalma: "nem javasoljuk a grúz módszert". Azaz meg lehet próbálni visszafoglalni Kelet-Ukrajna 2 szeparatista régióját, de ha aztán másnap az orosz légierő Kijevet bombázza, akkor az a ti bajotok, mi csak sajnálkozni fogunk. (A Krím szóba se került, még a legvadabb ukrán erők se tervezik egy jogilag is orosz terület megtámadását.)

A grúz megoldás a 2008-as "olimpiai" háborúra utal. Az akkor egy teszt volt az USA részéről, vajon Putyin csak szövegel, vagy esetleg komolyan is gondolja, amit 2007-ben mondott: Oroszország ezentúl nem fogja elfogadni a nyugati vezetést az orosz külpolitikában, azaz Oroszosrzág szuverén külpolitikát fog követni.

Bush persze olcsón akart tesztelni, rizikómentesen: egy amerikai katonát se kellett bevetnie, csak rá kellett venni az akkori idióta grúz elnököt támadjon Dél-Oszétiára, mely kb. az az eset volt grúz szemszögből, mint a mai két kelet-ukrajnai szeparatista régió.

Előtte hónapokig ment a szöveg, mint most megy: "figyelmeztetjük az orosz vezetést, ne merje megtámadni Grúziát, mert irgumburgum lesz". Miközben orosz tervek nem is voltak Grúzia megtámadására.

S az oroszok nem is támadtak, csak visszatámadtak, s még azt is csak 24 óra várakozás után.

A grúz katonai agresszió 2008. augusztus 7-én, 23 órakor kezdődött.

Oroszország először az ENSZ biztonsági tanácsához fordult, mely össze is ült 8-án, a hajnali órákban, de nyilván nem történt semmi.

9-én estére a grúz erők elérték volna az orosz határt, az oszét alagút déli oldalát, ez megnehezítte volna a katonai választ (ez az alagút az egyetlen szárazföldi kapocs Észak- ás Dél-Oszétia között), így 8-án este az orosz vezetés döntött az ellencsapás megindítása mellett.

Először csak egy orosz zászlóalj lett átdobva Dél-Oszétiába, a zászlóalj feladata az alagút déli végének biztosítása volt. Ez meg is történt pár óra alatt.

A grúzok ekkor még hittek a NATO-nak, folytatták a harcot, de másnap reggelre az 5 ezer főnyi orosz haderő bekerítette a 11 ezres, de kevésbé felkészült grúz expedíciós csapatokat, s ekkor rájött a grúz vezetés, a NATO-segély azt jelenti, hogy kiadnak egy nyilatkozatot Brüsszelben az "orosz agresszió"ellen, majd felszólítják a feleket a "tárgyalásra".

Másnap Oroszország immár egy egész hadosztályt dobott át, majd az orosz haditengerészet behatolt Grúzia területi vizeire, ahol gyakorlatilag mindent elsüllyesztett amit talált az egy darab amerikai hajó kivételével. Az amerikai hajó hírszerzési adatokat adott át a grúzoknak, de a grúz erők szinte teljes megsemmisülése után nem volt immár kinek adatokat adni, így pár nap múlva a hajó el is hagyta a Fekete-tengert.

Ugyanaz nap délben az orosz légierő folyamatos bombázásnak vetette alá a grúz repülőtereket, előtte szóltak az USA-nak, az amerikai tanácsadók menjnek be az amerikai követségre, mert ha valamely grúz katonai objektumban vannak, akkor esetleg véletlenül ők is meghalhatnak. (S csoda: az összes amerikai tanácsadó távozott a követségre, sőt George W. Bush elnök megtiltott az amerikai tanácsadóknak bármiféle részvételt a háborúban.)

Közben Abházia is belép a háborúba: visszaszerzi az ellenőrzést a grúz ellenőrzés alatt áló abház területekről.

10-én a grúz vezetés tűzszünetet hirdet, Oroszország nem fogadja el, a teljes kapitulációt kéri ehelyett.

12-én Oroszország tűzszünetet hirdet, miután elfogadja Nicolas Sárközy francia elnök jelentkezését közvetítőnek.

A grúz vezetés makacskodni próbál, nem fogad szót Sárközynek, de aztán leszól Bush: tessék aláírni mindent azonnal. A megállapodás szerint minden grúz ellenőrzés megszűnik Abháziában és Dél-Oszétiában, valamint még 2 évig grúz területen maradnak orosz csapatok garantálni Abházia és Dél-Oszétia biztonságát.

Az egész háború az egyik oldalról a teljes grúz haderő részvételét jelentette, mely olyan károkat szenvedett, hogy 10 év kellett azok megoldására, míg a másik oldalról az orosz haderő kb. 2 %-a vett részt, mininális veszteségeket szenvedve.

Szóval valami ilyesmire gondolt Biden csapata, mikor nemrég szóltak az ukránoknak, ne gondolkodjanak "grúz típusú megoldásban".

sárga - ukrán ellenőrzés alatti terület, piros - Ukrajna által követelt, nem ukrán ellenőrzés alatti terület

134 komment

Ballib belvillongások

Sokan azt hiszik, különösen a ballib táborban, hogy MZP egy idióta, s butaságból véti el azt a sok hibát, ami egyre gyakrabban jellemző rá.

Én is így gondoltam, de rájöttem: nem butaság, hanem tervezettség áll mindez mögött.

Tavaly október végére mindenki számára nyilvámvaló lett: a ballibek buknak a 2022-es választáson, az igazi tét lesz-e a Fidesznek kérharmadja vagy sem. Közben szétesett mindkét ballib narratíva is:

  • "egyesülve együtt Zorbán ellen" - ez a hagyományos ballib szöveg,
  • "az új emberek mozgalma a régiek ellen" - ez az MZP-féle "kiábrándult fideszes" szöveg.

Most már minden ballib, aki képes még gondolkodni, tudja, csúnya bukás lesz.

Egy ilyen bukás a ballib oldalon senkinek se jó, kivéve a DK-t. A DK-nak ugyanis kész receptje van a miértre: a Fidesz csalt, egyrészt manipulált, másrészt a kriptofideszes MZP-t betolta az ellenzékbe, ezzel bomlasztva, aki eleve csak azért tudta legyőzni Gyurcsánynét, mert több százezer fideszes szavazott le MZP-re.

A ballib bukás hatalmas esélyt fog adni a DK-nak, szervezze meg immár egyedül a ballib oldalt, mindenféle zavaró tényezők nélkül.

Ezt azóta MZP is megértette, aki most már mindent megtesz, legyen leváltva mint jelölt. MZP rémálma: nem váltják le, majd hatalmasat bukik áprilisban. Ezzel örökre vége is lenne.

Most tehát a taktika: egyre nagyobb marhaságokat nyilatkozni, felbőszítve a ballib keménymagot, olyan helyzetet létrehozva, hogy a ballib vezetőség lépéskényszerbe kerüljön.

A cél a mártírság, ezzel igazolható ugyanis az egész MZP-eszme: lám, ő a régi elit ellen van, ezért szövetkezett elleni a ballib és a fideszes elit.

Már vártam, mikor jön elő MZP a "gráci elmebeteg" kamuval. Ami egy azonnal leüthető magaslabda, amit a ballib keménymag zöme is marhaságnak tart. Azt hittem, csak később. De nem, már január elején.

28 komment

Visszamenőlegesen féltékenynek lenni

Annak idején gyerekként legidősebb élő rokonom a német nemzetiségű dédnagymamám volt, aki egészen 92 éves koráig sikeresen átvészelt mindent. 1901-ben született a mai Csehország területén, 1993-ben halt meg Budapesten. 1938-ban özvegy lett (első férje, a dédnagyapám I. vh-s sebesült volna, 48 évesen meghalt), 1939-ben újra házasodott. Második férjével haláláig együtt élt, ő 1994-ben halt meg.

Mivel hosszú évekig ugyanabban a hézban éltek, ahol anyai nagyszüleim, jól ismertem őket. S a második férjet amolyan majdnem rokonnak kezeltem, bár nekem vele vérségi kapcsolatban nyilván nem volt. "Dédnagypapának" sose neveztem, mert hát ő csak a dédnagymamám férje volt - ráadásul nagymamám nem volt mostohaapjával sose jó viszonyban, meg is haragudott volna rám, ha így nevezem -, de mivel nagymamám úgy nevezte kissé lekicsínylően, hogy "az öreg", én elkereszteltem őt 4-5 éves koromban "öregnagypapának".

Neki volt az a szokása, hogy elkezdett mesélni ősrégi sztorikat, teljesen beleélve magát. Pl. "bejött a Zoli a kocsmába, s udvarolni próbált a Margitnak, de én észnél voltan, s leállítottam őt", közben teljesen beleremegve az érzelmekbe, mintha tegnap lett volna. Kérdésre, mikor történt és hol "a pályaudvari kocsmában, otthon, pár hónappal azután, hogy magyarok lettünk".

Ez az "amikor magyarok lettünk" mindig furcsán hangzott nekem, különösen gyerekként. Kiderült aztán: ez egy korabeli kárpátaljai szólás, arra utalt, amikor 1938-ban Magyarország visszakapta a Kárpátalja déli sávját, ahol anyai nagyanyámék is éltek. S ezt az "amikor magyarok lettünk" szólást mondta színnémet dédnagymamám is, de színmagyar második férje is.

Szóval kiderült: a Zolival való kocsmai viszály 38-ban volt, aztán Zoli meghalt 42-ben a keleti fronton, de ennek ellenére, 1978-ban a sztori úgy lett elmesélve, hogy érződött a harag a hangjából.

Életkori jelenség lehet. Tavaly ősszel egy igaz esetről álmodtam. Egy 1985. október 26-i buliról. Én éppen magyarázok valakinek valami hülyeséget az erkélyen, mikor benézek a szobába, s azt látom: a múzsám - mármint a jövendő múzsám - egy srác ülében ül, csókolóznak, s a srác simogatja őt.

A történet persze igaz, nem álombeli fantázia. Hozzá kell tenni, én 3 nappal később, 29-én jöttem rá, hogy szeretem őt, s november 1-jén már az én ülemben ült, csókolóztunk, simogattam.

Szóval 2021 őszén ezt álmodtam, ébredés után el is mondtam gyorsan a múzsámnak. Ő azzal kezdte:

  • 2021-ben ez jutott eszedbe, hogy mi volt 1985-ben?
  • Igen, mert zavar, fel is ébredtem aztán emiatt, s forgolódtam az ágyban.
  • De hát akkor miért nem szóltál a bulin?
  • Miért szóltam volna? Akkor még nem zavart. Honnan tudtam volna 26-án, hogy szeretni foglak később?
  • Nekem bezzeg tudnom kellett volna, ugye?
  • Nyilván nem, de azért kicsit haragszom.
  • Nem vagy normális!

Ez volt egyébként az egyetlen buli, ahol együtt jelen voltunk, de még nem voltunk együtt.

valamikor a 90-es évek elején: az "öregnagypapa", a dédnagymamám, s a lánya az első házasságából, azaz a nagymamám

4 komment

Szaravány Gyuri nem bírta ki

Szaravány Gyuri fanatikus ballib aktivista igyekszik megszolgálni új gazdáit. Gyurika ugyanis pár éve még fanatikus fideszes volt, s levegőt se tudott venni olyan hévvel nyalta éjjel-nappal Orbán seggét.

Szóval a derék Szaravány tavaly kihagyta a Húsvétot, nem gyalázott kereszténységet (valószínűleg éppen súlyos beteg volt, más okot nem tudok elképzelni). De amint közeledett az év vége, észbe kapott: hol az idei krisztusgyalázó cikkem? Így gyorsan csak összedobott egy röpiratot az év utolsó előtti napjára.

Cikkjében felsorol pár szabványos krisztusgyalázást, de igyekszik újakat is hallucinálni.

Persze hazudik is rendületlenül, pl. "a nyugati civilizációhoz tartozó államokban változatlanul garantálja az alaptörvény a vallási és lelkiismereti szabadságot". Közben magának is ellentmond: "a nyugati kultúrkör országaiban hagyományosan az alkotmányos rendhez tartozik, ez pedig a gyűlöletkeltés és uszítás tilalma a kisebbségek ellen".

Mert hiszen pont ez a módszer! Egyes magartások művelőit elnevezik kisebbségnek, majd az új "kisebbség" elleni minden kritikát meg egyszerűen betesznek a "gyűlöletkeltés és uszítás" kategóriájába.

Azt meg, hogy ki kisebbség és ki nem, az ők döntik el. Ez ellen nincs apelláta.

A demagógia fő eleme a csúsztatás itt: "az élet alapértelmezetten heteronormatív, messze nem jelenti, hogy az alapértelmezett beállítástól való eltérésektől irtózni kell" - ez alapvetően még igaz is lehet, de bújtatott üzenet hazug, hiszen az irtózás és a megtapsolás nem az egyedüli lehetőségek. Szaravány talán mindent megtapsol, amitől nem irtózik? - kétlem.

Azt is írja: "Még hogy be kéne engedni a melegeket az iskolákba, az óvodákba, meg az egyházakba? Nem, nem, dehogyis. Nem beengedni, hanem behívni kell őket, tisztelettel és szeretettel." - ezen az alapon minden bűnözőt, aszociális elemet is be kell hívni.

Aztán persze a szerző eljut odáig, hogy Jézus homokos volt, ami teljesen antibiblikus és antikeresztény nézet. Ezen az alapon Jézus pedofil volt, hiszen dokumentáltan azt mondja "engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket" - de erről majd csak 20 év múlva fog cikkezni Szaravány, amikor a liberálisok már a pedójogokért fognak küzdeni.

A szerző nem ismeri a Bibliát se: "a közhiedelemmel ellentétben egyetlen, ismétlem, egyetlen utalás nincs a Bibliában arra, hogy önmagában a homoerotikus irányultság bűn volna". Ezzel ellentétben több bibliai elítélő szakasz is van a homoszex ellen. Azaz bűn. Azaz Jézus nem lehet homokos, hiszen bűntelen volt.

Pár bibliai szakasz a homoszexualitás ellen, a következő 3 szakasz nyíltan említi a kérdést (ezek mellett vannak közvetett utalások):

  • "Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." - Leviták 18:22.,
  • "Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk." - Leviták 20:13.,
  • "Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." - Rómaiak 1:26-27.

Eleve az az érv, hogy "a Biblia nem tiltja szó szerint, tehát engedett" abszurd. A Biblia sehol se ítéli el nyíltan, közvetlen módon a pedofíliát vagy az állatkínzást. Ebből következik az, hogy a kereszténységnek kötelessége tisztelettel és szeretettel viszonyulnia a pedofíiához és az állatkínzáshoz?

A szerző szerint eleve nem baj a bűn, hanem az az egyetlen baj, ha nem vagyunk megértőek és befogadóak a bűn iránt. Szaravány, te mocskos állat, van valami fény perverz agyadban még?

Nyilván az igaz, hogy Isten azonosul a bűnössel, de nem a bűnével. Isten szereti a homokosokat, pedofileket, gyilkosokat, állatkínzókat, de vajon azért szereti őket, hogy megerősítse őket bűnükben, vagy azért hogy megszabadítsa őlet bűnüktől? A megveszekedett ateista harcos szerző is tudja persze a választ, de úgy tesz, mintha nem tudná. Isten nem azonosult sosem a bűnösök sorsával abban az értelemben, hogy támogatta bűnüket!

Az egyetlen pozitívum a cikkben, a szerző szerint is van homoklobbi. Ez nagy baj, ezért a homoklobbisták támadni fogják, ezt ugyanis tilos bevallani a liberális katekézis szerint.

Szaravány persze igyekszik megcsillogtatni "műveltségét", egy hatalmas leleplezést is közzétesz, mégpedig azt, hogy Jézus nem azonos Mikulással. Ha ez a hír nem omlasztja össze a kereszténységet, akkor semmi se fogja!

4 komment

Ballib önbecsapás

Azt mondja a közös ballib kormányfőjelölt MZP, hogy "2018-ban már listán legyőzte volna a Fideszt az ellenzék, ha összefog". Persze, éntőlem becsaphatják magukat, de azért a tények kedvéért ezt kijavítanám.

2018-ban a listás eredmények:

  • Fidesz: 2824551 szavazat;
  • mostani ballib ellenzék (beleszámolva az 5 % alattiakat is): 2700888 szavazat, ebből:
    • Jobbik: 1092806 szavazat,
    • MSZP: 682701 szavazat
    • LMP: 404429 szavazat,
    • DK: 308161 szavazat,
    • Momentum: 175229 szavazat,
    • Együtt: 37562 szavazat.

Azaz a Fidesz 123 ezer szavazattal többet kapott 2018-ban.

De még ha oda számítjuk az MKKP 99414 szavazatát is, akkor is 24 ezer szavazat többlete volt a Fidesznek.

9 komment

A legsötétebb időszak

Bár félig bolgár vagyok, 19 éves korom (1986) előtt egy percet se éltem, jártam Bulgáriában. Ennek fő oka: minden közeli bolgár rokonom Magyarországon élt, a legközelebbi bulgáriai rokonom másodunokatestvér volt. Szóval nem is volt kihez menni.

S 1986-ban pedig a lehető legrosszabb időben kerültem oda. A bolgár kommunizmus - a magyarral elllentétben - nem a folyamatos lazítás útját járta, hanem pont az ellenkezőjét.

A bolgár vezetés az 1956-os magyar, 1968-as csehszlovák, s 1980-as lengyel eseményekből nem azt a következtetést vonta le, mint Kádárék, hanem az ellenkezőjét: szorítani kell a hatalmi nyomáson. A 80-as évekre a bolgár vezetés gyakorlatilag visszacsinálta az 50-es éveket: egyedül a női divatba, a nyugati zene hallgatásába, s a szexuális életbe nem szólt bele a hatalom, minden másba igen.

Ezt súlyosbította a gazdasági válság, ami miatt az életszínvonal rosszabb lett, mint az 50-es években. A 80-as évek végén egy jól ellátott szófiai központi élelmiszerüzlet kb. olyan volt, mint amilyen egy külső kerületi budapesti közért a 70-es évek elején, talán kicsit még ez alatt is.

A szovjet támogatás is éppen kezdett leállni, ez további bajokat okozott. Zsivkov és Gorbacsov utálták egymást. Zsivkov kedvenc szovjet partnere Brezsnyev volt (ahogy Kádáré meg Hruscsov), ráadásul a szovjet vezetés látványosan nem állt ki Bulgária mögött a török- és muszlimellenes kampány kapcsán.

Lassan nem jött elegendő mennyiségben a szovjet gáz és olaj. Emiatt folyamatosan áramszünetek voltak, ami a központi fűtéssel ellátott lakótelepeken a fűtés megszűnését is jelentette. S 1986/1987 tele rendkívül hideg volt, emlékszem mínusz 30 fok alatti értékre, egyik élményem1987 februárjából, hogy a lakóhelyemhez közeli villamosszín felpúposodott 30-40 cm magasságig a hideg miatt.

Szóval a kép kb. az volt, hogy az utcák tök sötétek, az ember utazik az 50-éves rozoga villamoson, melyen éppen csak pislákol a lámpa, aztán leszáll és hazamegy a sötét, 8-10 fokos lakásba, ahol csak hideg víz folyik a csapból. Aztán gyertyát gyújt, majd eszik ami van. Hideget, mert melegíteni nem lehet: Bulgáriában háztartási gáz szinte nem is létezik, gyakorlatilag áramalapú minden lakásban a konyha. S ha megjön az áram, akkor boldog. Ha nem, akkor ott volt az elemmel működő rádió - soha annyit nem hallgattam a Szabad Európát, mint akkor.

Meg persze az embernek 19 évesen korlátlan szexuális energiái vannak, ezek kamatoztatása is sokat segített.

Hozzáteszem: az én személyes helyzetetem jobb volt, mint az átlagemberé: egyrészt kaptam rendszeresen csomagokat Magyarországról (pl. rendes kakaó, sonkakonzerv, jobbféle lekvár, szalámi, cipőpaszta, stb.), másrészt rendelkeztem korlátozott mennyiségben dollárral, azaz tudtam vásárolni valutás boltokban.

De alapvetően az egész környezet amolyan öngyilkosságra késztető volt, mindenhol totál káosz és nem működő, csúnya dolgok. Amikor az ember beért az egyetemre (ez olyan 5 km-re volt, de 50 perc villamossal), a kép felvidult: a diáklányok egy jelentős része baromi szép volt, rendesen meg is csinálva, szexisen öltözve. Már mondtam, a női divatba nem pofázott bele a hatalom, nem minősült ellenzékieskedésnek a nyugati divat követése.

Örök emlékem: a villamos elment egy szálloda előtt is, s ott működött egy éjszakai mulató. S 1987/1988 között kint volt egy plakát, hogy egy akkor népszerű - bár nem az első vonalba tartozó - fiatal bolgár énekesnő ott fellép. Hatalmas plakát volt, rajta a gyönyörű énekesnő, hófehér bőr, fekete szem, fekete haj, tökéletes smink, nagy fülbevalók, s csillogó pulóver (a képen deréktól felfelé volt). Százszor láttam a plakátot, de minden alkalommal megcsodáltam.

Az eset a napokban jutott eszembe. Láttam az egyik bolgár csatornán egy interjút a ma már 59 éves, szóban forgó énekesnővel (aki egyébként a 90-es évek óta alig énekel). Meg is próbáltam megkeresni az akkori képét, sajnos ugyanazt nem találtam. (Megjegyzem, most 59 évesen is szuper a kinézete.)

De íme egy akkori. Emlékül, hogy mi melegítette meg a depressziós utcaképet akkor, a bolgár kommunizmus utolsó éveiben.

ez kicsit későbbi, inkább már a 90-es évek közepe

S nem, ez nem a múzsám. A nagy hasonlóság persze nem véletlen. Nőideálom eléggé behatárolt. S persze 1987 végén vettem a múzsémnak is csillogó fekete pulóvert: csak az hiányzott, hogy pont olyan legyen ő is.

 

Címkék: közélet
89 komment

Miért örültem Schmitt bukásának?

Schmitt Pál bukása az egyetlen eset volt, amikor örültem egy ballib sikernek. Miért?

Számomra – gyerekként, kamaszként, majd fiatal felnőttként – Kádár János rendszerének 3 fő jelképes személye volt, mind a három egy-egy médiajelenség.

  • Az egyik a mindig hazudó Ipper Pál, aki cinikus pofával hányta le nap mint nap a képernyőről a nézőket olyan hülyeségekkel, melyekben szerintem többnyire saját maga sem hitt.
  • A másik Hajdú János, Hét-műsorvezető volt, a kezicsókolomozó és hajlongó gerinctelen tévéróka.
  • A harmadik pedig Schmitt Pál és családja volt, amely minden este betolakodott az otthonok nyugalmába, úgynevezett tévétorna ürüggyel.

Különösen idegesítő volt, hogy az átlagbunkó mindhármat kedvelte, mint ahogy manapság is kedveli az átlagbunkó a Big Brother-féle műsorok sztárjait. Ipper volt a “jajj, de okos, művelt”, Hajdú a “micsoda úriember”, Schmitték meg az “utyuli-putyuli, jajj de aranyos”.

Bevallom, én abban reménykedtem, hogy a kommunizmus bukásával ezek az alakok eltűnnek a történelem szemétdombján.

Ipper pofára esett, pozitívumként lehet róla elmondani, hogy még a rendszerváltás előtt önként visszavonult. Hajdú átpofátlankodta magát az új rendszerbe is, rövid ideig parlamenti képviselő volt a 90-es években, további sorsáról nem tudok (nem is érdekel…). A kommunista tévétornászokból meg a nemzet egységét kifejező, az államszervezet demokratikus működését biztosító tényező lett 2010-ben…

Hatalmas hiba volt Orbán részéről az, hogy államfővé nevezte ki. A hibát meg kijavította HVG.

 

23 komment

Liberális támadás Kazahsztán ellen

Miután a liberális puccs kifulladt Belaruszban, a vezérek ma már litván luxushotelekben pihennek, az átvert tömegek pedig hazamentek, új kísérlet zajlat, ezúttal Kazahsztánban.

Az még nem világos, hogy eleve egy Soros-CIA akció az egész tiltakozás, vagy a tiltakozás valós volt, gazdasági okok miatt zajlott, s erre csak később telepedett rá pár Soros-CIA vezetésű, "kazah" "civil" (a "kazah" azért van idézőjelben, mert a legaktívabb szervező "civil" egy lengyelországi székhelyű, USA-ból pénzelt szervezet).

A tiltakozás ürügye egyébként: a benzin ára fel lett emelve 60 tenge/liter árról 120 tenge/liter árra (kb. 45 Ft-ról 90 Ft-ra).

Az akció célja egy második Ukrajna létrehozása. Kazahsztán hosszú évek óta Oroszországtól független politikát folytat egyébként, egyszerre tart fenn jó kapcsolatokat Kínával, Oroszországgal és az USA-val. Pont ahogy a majdan-puccs előtti Ukrajna, mely egyensúlyozott Oroszország és a nyugat között. Csak hát ez a nyugati elitnek nem elég, nekik háborús övezet kell, kizárólagos nyugatpárti hűséggel és szabad kirabolhatósággal.

Sajnos közelebbi infókat nem tudok most írni, bár vannak kazah ismerőseim, mert tegnapelőtt óta nincs internet Kazahsztánban.

34 komment

Hogyan gazdagodtak meg a gazdag országok

Erik S. Reinert norvég közgazdász írt egy érdekes könyvet 2007-ben, címe: Hogyan gazdagodtak meg a gazdag országok… s miért maradnak szegények a szegény országok? - ha jól tudom, magyarul nem lett kiadva, de az eredeti angol verzión kívül van még spanyol és orosz fordítása is (azt említem csak, ami nekem releváns, 5 nyelv van, amin képes vagyok olvasni: magyar, bolgár, spanyol, orosz, angol).

Én jóval később értesültem a könyv létezéséről, pedig megérdemelt volna legalább akkora reklámot, mint a szintén rendkívül érdekes Thomas Piketty féle könyv (azt szintén ajánlom, magyarul is kiadták) vagy a számomra kevésbé érdekes - mert nem értek vele egyet -, de mégis fontos Miért buknak el nemzetek? című könyv az Acemoğlu-Robinson szerzőpáros tollából (ennek szintén van magyar kiadása).

Itt a nagyobb hírverés hiánya valószínűleg ideológiai lehet: míg Piketty marxista alapon elemez, Acemoğlu-Robinson pedig klasszikus liberális alapon, Reinert teljesen szakít az egész fősodrú közgazdaságtannal.

Igen érdekes olvasmány, nem részletezném, de pár fontos megállapítását ismertetném kissé leegyszerűsítve.

Az alaptézis: David Ricardo, a modern közgazdaságtudomány atyjának elmélete elkalmatlan a valóság leírására, mégpedig annak mind a klasszikus liberális, mind a marxista változatában. Hiányzik ugyanis pár fontos eszköz a tények leírására: az újítások szerepe, a gazdaság szinergikus hatása, az egyes gazdaségi tevékenységtípusok megkülönböztetése, s végül a munkaérték-elmélet pontatlanságai.

Mi az alternatíva? A szerző fő hivatkozási alapka Joseph Schumpeter osztrák-amerikai közgazdász. Az emuláció (másolás). A szerző fő tézise: amit ma a gazdag országok számon kérnek a szegények, amit a gazdagodás legjobb módszerének hirdetnek, azt maguk sose követték, amikor még szegények voltak. Íme a főbb pontok:

  • a szabadkereskedelem csak a gazdagoknak hasznos, a szegények vesztenek rajta, mert nincs kiegyenlítő hatása,
  • önmagában a specializáció nem hoz semmi értékeset, csakis az számít, mire specializálódik egy ország,
  • nyersanyagokat kivinni nem szabad, az ugyanis a szegénységet konzerválja,
  • a kezdődő, gyenge feldolgozóipart védeni kell állami eszközökkel, a szabad verseny e téren csak a gazdagoknak kedvez,
  • ezért a nyersenyag termelésben érdekeltekkel szemben mindig az iparban érdekelteket kell államilag támogatni - s ennek fő oka szimplán az, hogy míg az előbbiben az újítások szerepe minimális, addig az utóbbiban rendkívül fontos, az előbbiben a haszon alig növelhető, míg az utóbbiban drasztikus növekedés is elérhető.

Az egyik példa az USA, mely csak azóta lett szabad verseny és a szabad piac híve, amióta gazdag lett, mert immár érdekelt ebben, de amíg szegény volt, pont az ellenkezőjét támogatta.

Sajnos a szerző nem foglalkozott közelebbről Kelet-Európával, hanem Latin-Amerika a fő területe, de talán a hozzánk legközelebbi példája Mongólia esete. A posztkommunista Mongólia leépítette a meglévő kismértékű iparát, annak az elvnek szót fogadva, hogy a nem hatékony gazdasági szektor csak teher. A következmény: immár csak nyersanyagot termel az ország, esély se maradt újításra, se heterogén gazdaság kiépítésére, a jövő az örök szegénység és függőség.

84 komment

10 év "lemaradás"

Régi emlékem 1997-ből.

Annak idején, 1997-ben költöztünk a múzsámmal Magyarországra, huzamos időre (végülis ez 10 év lett).

Arról beszélgettünk, mik a legrosszabb dolgok Magyarországon. Majd arra jutottunk:

  • az undorító reklámok az utakon (lásd, kiló hús fényképe óriásplakáton, alatta akciós felirat árral),
  • a tv-műsorok állandó megszakítása reklámokkal (1997-ben indultak a nagy kereskedelmi csatornák),
  • nincsenek boltok a városban, mindent hipermarketekben árulnak.

Szóba kerültek persze más problémák is, mint pl. az idegenellenesség, de végül abban maradtunk, ez nem egyértelműen rossz, mert van jó eleme is, ez sokkal inkább a történelmi tapasztalatokból eredő túlzott önvédelmi reakció.

Egyébként bolgárnak lenni Magyarországon azért nem igazán rossz dolog, a bolgárokat a legtöbb magyar barátnak tekinti, s különösen a szélsőjobbos szubkultúra - az akkor erős volt - imádja a bolgárokat, mert "szkíta rokonnép". Igen, van egy bizonyos lenézés a bolgárok iránt - ez különösen a baloldali magyaroknál volt jelen -, de ez azért más szint, mint a gyűlölködés.

Persze vannak a népszerű szterotípiák a koromfekete, szőrös, bajszos, kövér bolgár nőkről, de ez minket nemigen érintett: a múzsám 45 kg súllyal és hófehér bőrével, meg szőrmentességével nemigen illik bele ebbe a képbe.

Alapvetően a bolgár-magyar népközi viszony jó. Egy komoly konfliktusról tudok: a Csepel-szigeti magyar gazdák és az ottani bolgár termelők között a 20-as években, a magyarok sérelmezték a bolgárok árlevívő szerepét. A probléma akkor eljutott a legmagasabb szintre. Horthy utasítást adott, Bulgária szövetséges állam, a kevés baráti ország egyike, támogatja a magyar revíziót, ezért minden viszály kerülendő, az agrártárca találjon ki valamit a magyar gazdák lenyugtatására, de a bolgár kertészek ellen tilos fellépni. Mindezt jelképesen is megerősítette a magyar államvezetés: Budapest főváros a magyarországi bolgároknak ajándékozott egy szép nagy telket a Ferencvárosban - itt épült fel a bolgár ortodox templom, mely ma is áll: Vágóhíd u. 15. -, a templom pár évvel későbbi felavatásán pedig Horthy személyesen is megjelent.

De - visszatérve a témára - a múzsám kijelentette, mindez Bulgáriában képtelenség lenne, az emberek fellázadnának az ilyen hülyeségek ellen, mint pl. az undorító óriásplakátok.

Én meg azt mondtam: várj 10 évet, s ott ugyanaz lesz. Ez nyugati hatás, a megszállók mint egy idegen faj "terraformálnak", s a helyiek meg csak nézik. S ahogy a magyarok bambán asszisztáltak, abolgárok is így fognak tenni, csak kicsit később, mert Bulgária le van késve a "fejlődésben".

S teljesen igazam lett. Az egyetlen, ami nem lett Bulgáriában, az kisebb boltok kiszorítása a hipermarketek által, ennek fő oka a nagyobb szegénység: sokan egyszerűen nem tudnak nagybevásárlást csinálni. De minden más teljesen azonos lett: hülye plakátok, állandó akciózás, karácsonyfa már szeptemberben, s a leggusztustalanabb: emberek órákon át való sorbanállása a plázáknál és hipermarketeknél az "ünnepek" előtt, felesleges ajándékok felhalmozása.

Mondtam a múzsámnak: "lám igazam lett", mire ő "a bolgárok még a magyaroknál is ostobábbaknak bizonyultak, lám, Magyarországon legalább most már van ellenállás".

Én viszont ismét előadtam lemaradási tézisemet, s megnyugtattam, 10 éven belül Bulgáriában is lesz ellenállás.

nyugati divat és bolgár ravaszság kombinálása: ha az ember nem akar költeni óriásplakát bérlésére, ráteszi a plakátokat a furgonra, majd azzal napi 12 órában járkál ide-oda

 

52 komment

Bolgár sajátosság

A legfurcsább bolgár sajátosság a kommunizmusból a kapitalizmusba való átmenet során, hogy a kapitalizmus kezdeti időszakában rosszabb volt a áruellátottság, mint a kései kommunizmusban.

A kései bolgár kommmunizmusban, amiről személyes tapasztalatom van 1986-1989 között, nagy volt az áruhiány, egy átlagos szófiai közért egy budapesti megfelelőjének kb. 15-20 %-án volt áruellátottság szempontjából. De alapvető termékek mindig voltak, azaz szovjet típusú totális áruhiány sose volt. Ami szinte mindig volt egy átlagos bolgár közértben: kenyér, margarin, lekvár (csipkelekvár mindig volt, más ritkán), párizsi típusú szalámi, virsli, mirelit csirke, babfélék, konzervek, tej, joghurt.

A bolgár kommunista gazdaság sajátossága a reformok teljes hiánya. Míg Magyarországon a kapitalizmus lassú bevezetése 1968-tól megindult, apró, de biztos lépésekkel, addig Bulgáriában gyakorlatilag semmi ilyesmi nem zajlott.

Aztán Bulgáriában kb. 1 év alatt bevezettek mindent egyszerre, hirtelen, sokszor megelőzve Magyarországot.

A pénzpolitikában ez jól látszik. A magyar forint liberalizálása 1969-1995 között zajlott, 26 év alatt, lassú lépésekben. 26 év alatt lett a teljesen rögzített valutagazdálkodásból konvertibilis forint. Ezzel szemben a bolgár leva teljesen rögzített volt 1991. januérjában, míg februárban meg teljesen konvertibilis (a pontos napra nem emlékszem, valamikor a hónap közepén). Azaz a bolgár leva hamarabb lett konvertibilis, mint a magyar forint!

Ugyanez volt a rögzített árak és a tervgazdálkodás kérdése. A bolgár kormány 1991. januárjában dönt az árak liberalizálásáról 1991. február 1. hatállyal. Egyedül egyes stratégiai árakra nem vonatkozott a döntés, mint áram, fűtés, tömegközlekedés, benzin, stb.

Ahol laktam, szemben volt egy közért. Január 31-én üres volt szinte, az emberek kora reggel sorba álltak még joghurtért is. (A joghurt egy alapvető bolgár élelmiszer.) Aztán másnap mintha csoda történt volna, a bolt hirtelen tele lett áruval. S persze a sorok is eltűntek.

A sorok persze azért tűntek el, mert az átlagember képtelen volt megfizetni az új árakat. Egyik határozott emlékem, a szabványos, fél kilós joghurt ára az egyik nap 0,23 leva (akkori árfolyamon kb. 1 Ft) volt, míg másnap 1,50 leva (akkori árfolyamon kb. 6 Ft) . A hivatalos éves infláció Bulgáriában 1991-ben 473 % volt egyébként.

A szétesés 1989 novemberében kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Todor Zsivkovot megpuccsoló új kommunista vezetés képtelen kormányozni, s az egész rendszernek vége lesz. Ekkor az akkor még kizárólagosan állami szektor vállalatai önállósodtak, bár ehhez nem volt joguk, de a hatalom nem tudott mit tenni ellenük. Gyakorlatilag a cégek vezetősége abbahagyta a tervek teljesítését, immár arra számított, piaci árakkal fognak működni. Ennek eredménye: megszűnt az áruellátás nagy része. Ami miatt a boltok olyan üresek lettek, mint addig még soha. A legsúlyosabb időszak 1990/1991 tele volt. A bolgár népnyelv ezt a kort "Lukanov telének" hívja, az akkori kormányfő - Andrej Lukanov - nevéről.

Egyébként aztán ezek az állami cégek így is mind megszűntek (kevés kivétellel). A vezetőségük jellemzően elprivatizált mindent, szóval a cégek bezártak, sok százezer ember, sőt inkább másfél-két millió, munkanélküli lett, de pár ezer ember meg többszörös milliomossá vált. Ugyanaz, ami Magyarországon is lezajlott, csak még durvább, drasztikusabb módon: Magyarországon azért csak a gazdaság egy része lett ellopva, nem minden. Az inflációbeli különbség is jól jelzi a mértékbekli eltérést: a bolgár 473 %-os inflációhoz képest az ugyanazon évbeli magyar 35 % nevetséges kicsi volt.

Valamikor 1990 őszén készítettem ezt a képet egy bolt előtti extrém sorról:

Ma a környék:

a közért helyén ma gyógyszertár

Az 1989. végi káosz kezdetén lettek tömeggyűlések is az országban, az egyik nevezetes ilyen esemény 1989. december 14-én volt. 2009-ben, a 20. évfordulón egy bolgár hetilapban jelent meg a következő archív kép, melyet alaposan megvizsgálva felfedeztem rajta saját magamat!

piros vonallal jelezve: én és a múzsám (И és Ю cirill betűkkel)

Címkék: közélet
26 komment

Könnyen behúzhatók a csőbe

Öröm látni, milyen könnyű csőbe húzni a ballibeket.

Mindig lehet ugyanis számítani fő alapelvükrw: az antizorbánizmusra, ez mindig mindent felülír.

December végén minden ballib média pánikcikket írt a szörnyű lépésről: Zorbán megint megemeli a minimálbért! Mintha 20 évvel visszamentünk volna az időben, amikor a Fidesz-kormányzat két egymást követő évben jelentős minimálbér-emelést hajtott végre. Minden akkori média (akkoriban a médiák 95 % ballib volt) versenyszörnyülködött emiatt. Még a Bolgár Gyuri bácsi műsorába betelefonáló idős nénik is arról beszéltek felháborodottságtól remegő hnagon, hogy most minden második cég tönkremegy majd, mert képtelenség ekkora csillagászati összegű béreket kitermelni, aztán mindenki munkanélküli lesz, majd pedig jön a hiperinfláció. Egyes idős betelefonáló nénik még azt is megjegyezték, hogy Zorbán diktatúrát épít, hiszen egy demokráciában kizárólag a szabad piac mindig mosolygó keze dönt a bérekről.

Persze semmi gond, ha a magát liberálisnak mondó HVG és Népszava liberális marhaságokat gagyog, ez végülis koherens viselkedés. Vagy az se gond, hogy a volt bankelnök Surányi süketel a termelékenységről. Mindez persze mind baromság, de ezek a baromságok a liberalizmus szerves részei. Azaz ha egy liberális mondja ezeket, akkor ebben semmi furcsa nincs.

De amikor egy magát radikális baloldalinak mondó média is csatlakozik a kórushoz? Valószínűleg a Mérce a világ egyetlen radikális baloldali médiája, ahol a szerkesztőség azon aggódik, a szegény tőkéseknek nem marad pénzük a bérekre.

Persze nem vagyok álnaív, a Mérce természetesen se nem radikálisam baloldali, se nem mérsékelten baloldali - ilyen cikket egy átlag nyugati centrista szocdem lap se közölne le -, a Mérce egy ultraliberális média, mely baloldaliságnak hazudja a legbizarrabb nyugati progresszívista marhaságok követését. Az új progresszívista osztályharc azt jelenti: nem baj maga a kizsákmányolás, nem kellenek munkásjogok, viszont küzdeni kell, hogy a tőkések között legyen elegendő arányban nő, homoszexuális, buddhista, s nemváltó gyíkember, s ha a tőkés ilyen "színes", akkor a fehér, heteroszex, keresztény, férfi dolgozó nem is jogosult érdekei képviseletére, hiszen ez fasizmus lenne.

73 komment

A hatalom megfosztja saját magát

A liberális elit legkellemesebb vonása a hülyeségük, hogy saját maguk alapjait rombolják.

Nyugaton olyan légkör alakult ki, hogy egy rakás kérdésben immár nem csak hogy egyetlen igaz vélemény alakult ki, hanem azt még kötelező is ismételgetni, már semlegesnek se szabad lenni az adott kérdésben.

Magyarországon ez szinte teljesen ismeretlen, már a későkádári kommunizmusban se volt ekkora nyomás: gyakorlatilag csak pár alapkérdés volt, melyben kötelező volt a hatalom szövegét ismételni.

Az amerikai cégben, ahol dolgozom, tapasztaltam a múltkori elnökválasztás idején: kötelező a hatalmat támogatni (mármint a valódi hatalmat), emiatt kötelező pl. Trump-ellenesnek lenni. Akinek bármilyen jelentéktelen, de mégis nem a legalacsonyabb pozíciója van, az kötelességszerűen kinyilvánítja, hogy Trump borzasztó ember (ez a minimum!), s reméli, a nép bölcsen dönt, s leváltja őt.

Az ideológiai alapkérdésekben pedig még keményebb a nyomás. Egyszerűen akkora a nyomás, hogy aki nem akar bajt okozni magának, az támogatja a BLM-et, a feminizmust, a homoklobbit, a szociális hálók "megtisztulását", a "toleranciát", stb., s ellenzi Putyin "agresszív" politikáját, a "gyűlöletbeszédet", az "álhíreket", stb.

Az ostobábbak egyenesen be is beszélik maguknak, hogy mindez igaz, s komolyan elhiszik. Ők a kommunizmus kori bunkó párttitkár modern verziói, akik annak idején bemagoltak pár Marx- és Lenin-idézetet, aztán azokat papagájkodták, jellemzően meg se értve az idézeteket.

De Kelet-Európában vagyunk, kevés az igazán ostoba ember. Szóval a legtöbben formálisan megfelelnek a követelményeknek, miközben kiröhögik azokat. A legbátrabbak még ironizálnak is.

A hatalom aktivistái viszont szinte mind buták. Ők örülnek, hogy "győztek", hiszen lám, mindenki a hivatalos szöveget nyomatja. Pedig ez tipikus pirruszi győzelem, csak a "győztesnek" árt. A hatalom ugyanis végsősoron megfosztja saját magát a valóság ismeretétől.

Kicsit olyan, mint az MSZP megalakulása 1989 novemberében. Nagy volt a meglepi, amikor kiderült az MSZMP 850 ezer tagjából 810 ezer nem csatlakozik az MSZP-hez. S nem azért, mert valamilyen más elképzelése van (az ellentáborhoz is alig 40 ezren csatlakoztak), hanem mert az egészet nem veszi komolyan: örül, hogy immár nem kötelező párttagnak lenni.

Azt addig is sejteni lehetett, a párttagok zöme csak kényszerből az, de azt azért senki se hitte, hogy ezek aránya 90 %-os. Most is ez van: a nagyurak megfosztották magukat attól a létfontosságú információtól, kik ténylegesen is a híveik.

15 komment

A szent halála

A ballib keménymag ismét tanúbizonyságot tett teljes valóságérzet-hiányáról.

Kis hétvégi színes hír volt: Homonnay Gergely ballib aktivista, aki elsősorban a neten működött, meghalt drogozásban, a szilveszteri bulizás hevében egy homokklubban túladagolta magát, ami az ő korában - közeledett az 50-hez - már eléggé rizikós életvitel.

Oké, meghalt, Isten bocsássa meg bűneit, megesik az ilyesmi.

De az a tömeghisztéria, amit ez kiváltott a ballib törzskommentelők között, az teljesen felülmúl minden képzeletet.

Az egy dolog, hogy egyes "oknyomozó" kommentelők azonnal leleplezték az ügyet: Zorbán ölette meg! Mindegy, hogy erre semmi oka se volt, de annyira gyűlölte, hogy kiadta rá a titkos halálos ítéletet.

De az viszont már őrület, hogy utólag ki lett kiáltva valamiféle kulcsfigurának.

Sokat gondolkodtam, ki a párhuzama a másik oldalon ennek a Gerinek. Nehéz ügy, de azt mondanám: a vadhajtásos Bede Zsolt. Most tessék elképzelni, a Zsolt a saját hibájából meghal vagy halálos baleset éri. Nyilván a barátai és közeli hívei siratnák, de az, hogy ilyen hisztizés legyen belőle teljesen kizárt.

A fideszes táborban is van bőven hülyeség, de hogy a szintje erősen fékezett habzású a ballib hülyeséghez képest, az szimpla ténykérdés.

Egyébként meg, Gerit utolérte a sok gyűlölködés, amit az utóbbi 2-3 évben csinált, megviselte ez a szervezetét. Erre rájött a folyamatos drogozás. Együtt a két tényező túl sok.

Az eredmény: a ballibek elvesztették egyik szentjüket.

A terv: most utólag kikiáltják Szent Árpi Bácsi reinkarnációjának. A macskáját meg kitömik, ő lesz az Összefogdosás totemállata és tiszteletbeli DK elnökségi tag.

utolsó közéleti szerepe: az ismert ateista provokátornak, Perintfalvi Ritának ad hasznos tanácsokat

9 komment
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása
Mobil