Az indoárja és az iráni népek mentalitása teljesen eltér saját eredetmítoszukat illetően.

A fősodrú nyelvészeti elmélet szerint az indoeurópai őshaza a Fekete-tenger északi partvidéke, s onnan terjedt el a nyelv minden irányban.

Az indoárják ezt felháborítónak tartják. Szerintük ők mindigis Indiában voltak, nem jöttek sehonnan, s a nyelvük is helyben jött létre. Szóval ez valami fehér európai ördöngösség.

A nem-indoárja indiaiak (a dravidák és kisebb egyéb népek) viszont nincsenek mindez ellen, hiszen ez is csak saját mítoszukat erősíti, mely szerint ők India őslakosai, az árják meg kései betolakodók. Ma már nem erős ez, de így időben még komoly volt Indiában az észak-dél konfliktus: a "dravida dél" az "árja észak" ellen, ennek néha ma is vicces megjelenési formái vannak, pl. amikor indiai szövetségi törvény született, hogy a hindi kötelező tantárgy minden indiai iskolában, a tamil nyelvű régióban egyszerűen megszüntették a hindi tantárgyat még azokban az iskolákban is, ahol addig tanították, s az angolt vezették be helyette kötelező jelleggel - arra hivatkozva, hogy nekik a hindi ugyanannyira idegen, mint az angol, de utóbbinak legalább nagyobb a használati értéke.

Az iráni népeknek viszont semmi bajuk azzal, hogy állítólag a Fekete-tenger északi partvidékéről jöttek ők vagy legalábbis a nyelvük. Azt mondjuk "igen, jöttünk és győztünk, erősebbek voltunk az eredeti őslakosoknál, pont".

Grönland USA általi megvételi kérdése kapcsán: egyszer már volt ilyen, Dánia eladta egy gyarmatát az USA-nak.

Ez a Virgin-szigetek esete. A Virgin-szigetek a karibi Kis Antillák legkeletibb szigetcsoportja. Történelmileg úgy alakult, hogy a 9 nagyobb és több tucat kisebb szigetből álló szigetcsoport egészét kezdetben Spanyolország szerezte meg, azonban a későbbiek során csak a nyugati része maradt spanyol, az északkeleti része Angliáé lett, míg a délkeleti része Dániáé.

Az eredeti indián lakosság ki lett irtva még a gyarmatosítás kezdeti szakaszában, helyükre mindenhol négerek lettek betelepítve, cukornád termesztés és feldolgozás céljából. A rabszolgaság megszűntetése után azonban a szigetek kis mérete miatt itt veszteséges lett ez az üzletág, gyakorlatilag megszűnt a cukoripar errefelé.

Dánia meg akart szabadulni ezek után veszteséges területétől, azt először a németeknek akarta eladni, de nekik nem kellett.

Végül az USA vette meg 25 millió dollárért, ez mai értéken kb. 700 millió dollár, ami persze semmi. Ma ennyiért itt kb. 350-400 darab nagyobb méretű kertes házat lehet venni.

Közben a Spanyol Virgin-szigeteket Spanyolország elvesztette minden más karibi területével együtt az 1898-es amerikai-spanyol háborúban, a Spanyol Virgin-szk. Puerto Rico részeként amerikai terület lett, máig az: Puerto Rico az USA társult állama.

Anglia presztízs okokból nem mondott le területéről, bár a rabszolgaság eltörlése után immár veszteséget hozott csak. Hatalmas kiadások is lettek, az angol törvények szerint a rabszolgaság eltörlése azt jelentette, hogy a volt tulajdonosoknak az angol költségvetés kifizette volt rabszolgáik piaci árát. Ezek után a terület szegénységbe süllyedt, többször is felkelések zajlottak, a volt rabszolgatartó fehérek elhagyták a szigeteket, az infrastruktúra nagy része megsemmisült.

Tulajdonképpen csak az I. vh. után kezdte Anglia ismét fejleszteni a területet, de az igazi felemelkedést a II. vh. után az idegenforgalom, majd a 70-es évektől a pénzügyi szolgáltatások megjelenése hozta. A Brit Virgin-szigetek jelenleg a világ második legnagyobb ofsór központja a világon, hatalmas összegek mennek keresztül itt, s bár ezek a pénzek nem maradnak helyben az esetek 99,99 %-ában, de az az 0,01 % is elég arra, hogy viszonylag rendes életszínvonalat adjon a helyieknek.

Az USA-nak nem volt érdeke a hasonló út, így az Amerikai Virgin-szigeteken ez a pénzmosás-adómenekítés iparág nem létezik, ott minden az idegenforgalomról szól.

Ez tulajdonképpen 3 nagy és több kisebb sziget, csak a 3 nagy sziget lakott: 2 közvetlenül a Brit Virgin-szk. szomszédságában van (Saint John és Saint Thomas szigetek), a harmadik - Saint Croix sziget, ez a legnagyobb Virgin-sziget - 60 km-rel délebbre. A főváros, Charlotte Amalie a Saint Thomas szigeten van.

Ahogy a Brit Virgin-szigeteken, úgy az Amerikai Virgin-szigeteken is a lakosság legnagyobb része néger, az eredetileg behurcolt rabszolgák utódai. Nyelvileg mindenki angol anyanyelvű, ez kettős nyelvet jelent: az eredeti nyelv, a karibi kreol, ez az angol helyi nyelvjárása, de ma már - a 100 %-os írástudás és iskolázottság miatt - mindenki beszéli az irodalmi angolt is. Egymás közt, laza témákban kreolul beszélnek, minden más esetben "normál" angolul.

Míg korábban innen el akartak menni a helyiek máshová a szegénység miatt - ez 1917 óta problémamentes, aki ott születik, az automatikusan amerikai állampolgár -, ma az ellenkezője a jellemző: szegényebb karibi szigetekről mennek oda emberek dolgozni az idegenforgalomban, ezen kívül amerikai nyugdíjasok telepednek le a szép természet miatt: ez utóbbi persze csak a gazdagoknak nyitott lehetőség, az Amerikai Virgin-szigeteken az ingatlanok árszintje jóval magasabb, mint az USA-ban.

Külsőleg nézve érthetetlen jelenség, miért harcol a modern ukrán nacionalizmus az "orosz" szóért.

Egy időben még olyan ötlet is volt az ukrán nacionalizmusban, hogy az "ukrán" szó orosz találmány, így fel kell venni helyette az "orosz" szót. Persze a mérsékeltebbek elvetették, hiszen egyrészt az "ukrán" szó nem orosz találmány - az oroszok a XIX. sz. vége előtt a "kisorosz" szót preferálták -, másrészt egy ilyen változás a mai modern körülmények között az egész világon oroszpártiságnak lenne értelmezhető, túl bonyolult lenne kimagyarázni.

A sajátos keleti-szláv történelem eredménye ez az ellentét.

Az "ukrán" név eredete: tulajdonképpen egyfajta kompromisszum. Az ukrán nép törzsterülete a nemzeti ébredés korában alapvetően két ország területén oszlott meg: Ausztria és Oroszország. Az ausztriai ukránok (Kelet-Galíciában abszolút többségben voltak, de Bukovinában is relatív többséget alkottak) magukra a "rutén" nevet használták, míg az oroszországi ukránok esetében a "kisorosz" volt az állam által terjesztett elnevezés. A XIX. ukrán nacionalizmus alkotta meg az "ukrán" szót a kettő egyesítésére, s ezt idővel elfogadták az ausztriai ukránok is.

Az I. vh. után, amikor Lengyelországé lett az említett Kelet-Galícia, már saját magát is "ukránnak" nevezte a helyi ukrán kisebbség. A szovjet hivatalos politika is egyértelműen az "ukrán" szót támogatta.

Onnantól a "rutén" szó csak a ruszinoknál maradt meg, de ők eleve magukat önálló népnek tekintik, bár az ukrán nacionalizmus a ruszinokat egyértelműen ukránoknak tekinti.

Tehát a mára vonatkozóan az ukránok szava saját magukra egyértelműen "ukrán", ebben semmi vita nincs. De a múlt más kérdés.

A kérdés: amit a külső, semleges nyelvészet kelet-szláv ősnyelvnek nevez, azt maguk az érintettek sose hívták így. S mind az oroszok, mind az ukránok "ősorosznak" nevezik. Nem is lehetne másképp, hiszen az első keleti-szláv állam neve is ez volt, azaz Rusz (ami lefordítva valójában "Oroszország", de magyarra nem szokás lefordítani, a félreértések elkerülése végett).

Az ukrán nemzeti mitológia szerint Rusz XII-XIII. századi szétesése után ők a jogfolytonos utódok, az oroszok meg valahogy "kiváltak". A semleges tudomány és az orosz elképzelés szerint viszont ez abszurd állítás: sok utód lett, s aztán ezek 3 nagy központ köré tömörültek - nyugaton ez Kijev, északkeleten ez Novgorod, míg keleten és délkeleten ez Vlagyimir (majd Vlagyimir szerepét Moszkva veszi át a XIV. sz. végétől).

A sajátos körülmény: Kijev nem tudott önálló állammá válni, Litvánia része lett. Litvánia ekkor furcsa képződmény volt: litván uralkodó réteg, de területének legnagyobb része szláv volt, s az állam hivatalos nyelve is az óorosz lett.

Kialakult ekkorra immár 3 irodalmi nyelv: a litván Kijev körül, Novgorod körül és Vlagyimir-Moszkva körül. Saját magát mind a 3 nyelv egyszerűen "orosznak" nevezte.

Novgorod esete megoldódott, Moszkva bekebelezte a XV. sz. végén, ezzel az önálló novgorodi nyelv is megszűnt, bár a mai észak-orosz nyelvjárásokban nyomai vannak máig.

Szóval tulajdonképpen lett egy nyugati és egy keleti "orosz".

Az elnevezés modern harca innen van a ketté válás utáni állapotra:

• nyugati nyelv:
  • ukrán részről az elnevezés egyszerűen "orosz", ezt tekintik a belarusz és az ukrán nyelv közös ősének, esetleg pontosítási céllal "óoroszként" nevezik még,
  • orosz részről "nyugat-orosz" néven nevezik, esetleg hozzáteszik még, hogy ez azonos az "óukrán" és az "óbelarusz" nyelvvel,
  • nyugati, semleges részről az általános név a "rutén";
• keleti nyelv:
  • ukrán részről itt "oroszországi" nyelv az elnevezés, s ez ezentúl következetes, azaz pontosításként "óoroszországi", az ukránok nem adják az "orosz" nevet,
  • orosz részről meg egyszerűen "óorosz",
  • nyugati, semleges részről az általános név az "orosz".

Amiben már nincs vita: a nyugati nyelv vált ketté, a XIX. sz. elejétől: északon belarusz lett, délen ukrán. Természetesen abban már vita van az ukránok és a belaruszok között, melyik nyelv közvetlenebb utódja a nyugati nyelvnek: a belaruszok szerint a Litvániában hivatalos "rutén" a későbbi belarusz területek nyelvén alapszik, míg az ukránok szerint éppen az ukrán a tisztább verzió, mert a belaruszra erősen hatott a lengyel, így az eltért az eredetitől. Az oroszok természetesen a belarusz elméletet támogatják, de hozzáteszik, valójában kései a belarusz-ukrán elválás.

Az, hogy az ukrán erősebb lett a belarusznál elsősorban annak köszönhető, hogy az osztrákok elismerték hivatalos nyelvként az ukránt, így annak kialakult irodalmi nyelve. Ezzel szemben a belaruszt mindvégig az orosz változatának számították, ezen csak a szovjet kor változtatott, amikor ki lett mondva, hogy a belaruszok külön nép, nyelvük pedig önálló nyelv.

Puzsérék megidézik Antallt 1992-ből, persze mélyen egyetértve.

Antall József arról híres, hogy magát nagy politikusnak képzelte, viszont alapszinten se értett a politikához. Persze ebben is tévedett, azaz igaza volt, de egy idegen érdek szemszögéből, csakhát ő magyar vezető volt, így ez tévedésnek minősíthető.

A mondandó egyébként nem eredeti, ez nem Antall gondolata, hanem ezt Zbigniew Brzeziński lengyel-amerikai elemző fogalmazta meg a 90-es évek legelején, lényege: most azon ritka pillanatok egyike van, amikor Oroszország a padlón van, ilyen sose volt a XIV. század óta, szóval itt az idő az oroszok eltaposására, mert ha ezt nem teszi meg Amerika, akkor az orosz nép előbb-utóbb feléled és ismét kikerülhetetlen birodalommá válik.

Antall mint fanatikus nyugatnyaló persze ezzel mélyen egyetértett, ezt mondta ki beszédében, melyből egy részt Puzsérék levetítenek, s mellyel mélyen egyet is értenek.

Persze Brzezińskinek igaza volt, kiváló elemző volt, ezt el kell ismerni:

• valóban az 1990-es évek az első pillanat volt 600 éve, hogy Oroszország le lett győzve,
• valóban alkalom nyílt az orosz nép eltiprására,
• s valóban alig 15 év alatt újjáéledt az orosz szellem, s ma már megint nem lehet legyőzni őket.

Tulajdonképpen az igazi kérdés: miért nem élt az amerikai elit a lehetőséggel, miért nem hallgatott Brzezińskire. Egyrészt Brzeziński már nem volt hatalmon, nem tudott közvetlenül hatni. Másrészt a másik szellemi erőközpont - Henry Kissinger körül - éppen az ellenkező következtetésre jutott, mely szerint Oroszország végleges meggyengítése rendkívül veszélyes, mert ennek nyomán több kisebb atomhatalom jöhet létre, köztük akár radikális iszlám államocskák is, így helyesebb Oroszországot nem gyengíteni tovább, hanem meghagyni regionális hatalomként.

Kicsit leegyszerűsítve: a zsidók legyőzték a lengyeleket, így menekült meg Oroszország a 90-es években. (Persze ez pontatlan, hiszen Soros gazda a "lengyel" és nem a "zsidó" oldalon állt már akkor, azaz a kérdés természetesen nem etnikai.)

S aztán az amerikai elitet végképp meggyőzte a 2001-es Oszama-féle akció, hogy ez helyes politika volt. Amikor az amerikai elit rádöbbent, már nem képes korlátozni Oroszországot, próbáltak a helyzeten változtatni: ez volt a 2008-as grúz háború, de erről szól a 2022-ben kezdett ukrán háború is - mindkettő bukással végződött a nyugat számára.

De itt a kérdés: Antall gondolata helyes volt-e, vajon magyar szemszögből jó lett volna-e egy egész Eurázsiát hatalma alatt tartó amerikai elit. Természetesen nem: a magyar népnek sose volt jó egy egységes világbirodalommal szemben.

S most teljesen függetlenül az eszmei résztől: vajon jó-e keresztény szemszögből a keresztény Oroszország eltaposása az ateista Amerika által.

Antall nem magyar és keresztény, hanem nyugati liberális érdekeket védett. Nyilván persze ez Puzséréknak tetszik.

Ki gondolta volna?

Puzsér, aki pár éve még röhögött a ballib gigatüntiket szervező ballib szalonon, most hogy a szalon némán tátog, úgy gondolta, átveszi a szerepet, s a Ballib Reformkor Párttal közösen gigatüntit szervez.

Úgy tűnik azonban Puzséréknak rosszabbak a kapcsolataik, így nem sikerült elérni a szabványos 800 fő résztvevőt. Nem küldtek ezek szerint a CEU bécsi k(r)ampuszáról bértüntizőket.

Sokszor magyaráztam, magyarok számára hihetetlen, de így van.

Ami Magyarországon baloldali, az Bulgáriában jobboldali, s ez sok tekintetben fordítva is így van.

Persze az ok történelmi elsősorban. Magyarországon az ex-kommunista nomenklatúra gyorsan megadta magát, elfogadta a nyugat győzelmét, sőt nagy része eleve titkon mindigis nyugatpárti volt, így aztán egyesülése a nyugatpárti ex-ellenzékkel problémamentesen lezajlott expressz idő alatt. Ezzel szemben a magyar rendszerkritikusok, nyugatszkeptikusok inkább a jobboldalra kerültek az előbbi folyamat miatt, olyanok is - pl. a népiek -, akiknek egyébként, minden észszerűség szerint, baloldaliaknak kellene lenniük a szó eredeti értelmében. Szóval Magyarországon az lett a "baloldal" értelme, hogy "nyugatos, liberális, polgári, progresszív", míg a "jobboldal" értelme meg "keresztény, nacionalista, konzervatív, harmadikutas".

Bulgáriában azonban mindez nem történt meg. Egyrészt a kommunista nomenklatúrában a nyugatpártiság kisebb méretet öltött, s ez a rész is gyorsan átment a gazdaságba, abbahagyva a politizálást, másrészt a nagy rész éppenhogy abban látta a kiutat, ha nacionalista irányba nyit. Így az ex-kommunista nomenklatúra sokkal inkább az ex-ellenzék nemzeti, keresztény részével került szövetségbe.

Szóval Magyarországon az antikommunizmus liberalizmusa nem jelentett problémát az ex-kommunista nomenklatúrának, hiszen az ex-kommunista nomenklatúra is liberális lett. Míg Bulgáriában az ex-kommunista nomenklatúra nacionalizmusa természetes szövetségessé tette az kommunista nomenklatúrát a nacionalisták, keresztények számára.

A következmény: a tipikus rendszerkritikus Magyarországon jobboldali, míg Bulgáriában baloldali. Aminek egyenes eredménye: míg Magyarországon a nyugati "civil" szervezetek, alapítványok, más pénzosztó központok klientúrája "baloldali", addig Bulgáriában ugyanezeknek a szervezeteknek a klientúrája "jobboldali", miközben maguk ezek a nyugati szervezetek nem mondanak mást a két országban.

Néha már-már komikus. De amit nemrég láttam, az tényleg a vicc kategóriája: mivel a rosszak a komcsik, s mivel Trump rossz, így nyilvánvaló, hogy Trump komcsi! Neves bolgár megmondóember pár nappal ezelőtti kirohanása Trump ellen:

A bolgár nyelvű rész fordítása: "Amikor a kommunisták átveszik a hatalmat, először a legközelebbi szövetségeseikre csapnak le. Trump/Musk azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja Kanadát, Britanniát, Grönlandot, Mexikót és Panamát. Nem fenyegette meg Putyint, Xit, Orbánt, Kimet vagy Ficút. Trump kommunista. Úgy jár, mint egy kommunista, úgy beszél, mint egy kommunista, úgy viselkedik, mint egy kommunista. Tehát kommunista." (A műveltségi szintre jellemző: Fico nevét "Ficu" alakban írja.)

Külsőre úgy néz ki egyébként az emberke, mint a mi Konok Péterünk, szinte mintha az ikertestvére lenne, persze ennek semmi jelentősége, csak vicces. Éveken keresztül ő volt a szófiai Soros Alapítvány elnöke.

Akadt valami, amiben igaza van az ellenzéknek: ez a DÁP kérdése. Ritkaság, de akad ilyesmi.

Én szeretem az ilyen digitális és netes dolgokat. Eleve szinte mindenre ilyen dolgokat használok, pl. listát papírra sose írok, mindent digitálisan jegyzek fel, stb. Ez részben személyes preferencia, részben kényszer: pár éve súlyosan beteg voltam, annak visszamaradt része, hogy nem tudok rendesen tollal-ceruzával írni, nagyon megerőltető számomra a betűk megformálása, már az aláírás is zavar. Viszont szerencsém van: kezdetben a gombnyomogatás is problémát okozott, de ez elmúlt, szóval azóta az a helyzet, hogy az átlagosnál is gyorsabban tudok írni billentyűzeten, miközben papírra írni nehéz ügy.

A lényeg: természetesen elsők között aktiváltam a Digitális Állampolgárságot. Pontosabban: próbáltam aktiválni.

Minden feltételnek megfelelek: van NFC-képes telefonom friss Android-verzióval és új kiadású személyi igazolványom is. Azonban akik megcsinálták a DÁP-ot, nem voltak maguknál.

A rendszer leírása kb. érthetetlen, nagy rész nem is igaz, meg nem működik semmi úgy, ahogy ott le van írva. Én az átlagnál azért hozzáértőbb vagyok az ilyen IT-dolgok terén, de képtelen voltam a leírt lépéseket követni. Azaz követtem őket, de sose az történt, aminek kellene történnie.

10-szeri próba után is az történt, hogy az eSzemélyiM mobilalkalmazás egyszerűen bezárta saját magát, majd a DÁP alkalmazás megnyitása után kiírta "eszemélyi nincs aktiválva".

Nagyjából fél nap gondolkodás és elmélkedés után lett meg a megoldás, ami persze nincs leírva sehol a több tucatnyi oldalas használati utasításban:

• az eSzemélyiM mobilalkalmazás telepítése telefonra,
• az eSzemélyi Kliens Windows-alkalmazás telepítése számítógépre,
• a telefonon eSzemélyiM mobilalkalmazás elindítása, majd belépés a Kártyaolvasó menüjébe,
• a számítógépen az eSzemélyi Kliens elindítása, a kártyaolvasó segédprogramja QR kódot generál,
• az előbbi QR kód beolvasása az eSzemélyiM mobilalkalmazásban,
• az eSzemélyiM mobilalkalmazással a telefonon NFC-jén keresztül a személyi beolvasása,
• ezek után a számítógépen az eSzemélyi Kliens kéri a személyi CAN-kódját, miután aktiválható az eSzemélyi,
• végül a telefonon az eSzemélyiM engedi a regisztrációt, s kész.

Most működik. De kíváncsi vagyok, hány embernek sikerült ezt megtennie. Szerintem mindenkinek járna valamilyen "kiemelt IT-szakember" oklevél a DÁP-hoz.

Egyébként nekem az egész nem is kellett, mert eleve volt Ügyfélkapu+ hozzáférésem, szóval az egészet csak a "móka" kedvéért csináltam végig.

Sír-zokog minden mértékadó ballib: megbukott a budapesti amerikai nagykövet.

Présman olyan magasságokba emelkedett a mértékadó européerek nedves álmaiban, hogy még a pár évvel ezelőtti André Veesenmayer Badfriend ügyvivőét is felülmúlta a rajongás.

Persze, mint mindig a fanatikus progresszívek, Présman túltolta a dolgokat, szóval köszönet illeti: idétlenkedésével csak ellenfeleinek segített.

Nem vagyok egyáltalán trumpista. Persze abban az értelemben igen, hogy neki kellett nyernie Amerikában, nem az ellenfelének.

Ami leginkább bizakodásra ad okot: rettegnek tőle a rendszerkonform erők.

Szóval nem tudom pontosan mit akar Trump, de biztosra vehető: amit tesz, az a rendszerkritikus erőket segíti.

Sajnos persze az amerikai "alkotmányos jogállam" nem fog összeomlani tőle, pedig ez lenne a jó, de remélhetőleg sikerülnie fog neki repedéseket okozni a "jogállamban", s mindenképpen tesz olyan lépéseket, melyektől a világ kicsit jobb hely lesz.

Boldog felvonulók nemigen voltak.

Valójában a rendszernek olyan kevés volt a lelkes híve, hogy amikor ilyet láttunk, rácsodálkoztunk.

Magyarországon az emberek, eszmélésem idején - ez a 70-es évek -, nagyjából a következő 2 embertípusúak voltak:

• aki szerint ez van, túl kell élni, így alakult, nincs mit tenni,

• aki szerint még mindig jól jártunk, hogy Kádárunk van és nem Ceaușescunk, szóval örülhetünk.

Ellenzéki nemigen volt, azaz olyan, aki szerint harcolni kellene, hogy valami más legyen. S a kevés ellenzékin belül is volt egy egzotikus rész, a balos ellenzéki, aki szerint Kádár azért nem jó, mert nem építi jól a kommunizmust.

A legritkább embertípus az volt, aki szerint a rendszer jó és pont, azaz nem kisebb rossz pl. Ceaușescuhoz képest.

Szóval az ilyen felvonulásokon résztvevők kb. 99 %-a sose volt önként résztvevő.

Hogyan történt a kényszerítés a részvételre? Alapvetően munkahelyi alapon. A felsőbb pártszervezetek irányszámokat határoztak meg, ezeket aztán az agitproposok leosztották munkahely szintre, pl. ha x munkahelyen van ezer dolgozó, akkor az a munkahely állítson ki ötven résztvevőt, ez 5 %, teljesíthető problémamentesen. Kádárék óvakodtak a nagy számoktól, a május 1-jei felvonuláson eleve nem is akartak százezer fő fölé menni.

Aztán a munkahelyek vezetői megadták a 3 fő felelősnek - párttitkár, KISZ-titkár, szakszervezeti titkár - a számokat, s ők már kijelölték ki menjen felvonulni. A feladat kellemetlennek számított, de a kollektívák összetartottak: "ha idén megyek én, akkor jövőre nem kell mennem" alapon lett a kiválasztás - állandóan nemet mondani udvariatlanság volt a kollégákkal szemben, hiszen akkor másnak kell mennie az ilyen helyett.

Én kétszer voltam felvonulni: 1977-ben és 1980-ban. 1977-ben apám éppen a "szerencsés" "önkéntesek" közé került, munkahelye pártszervezetében ő is bekerült a résztvevők közé, s vele mentem. Jól emlékszem, a Dózsa György út és a Gorkij fasor (ma: Városligeti fasor) sarkán volt a gyülekező pont, oda mentünk, köszöntünk a kollégáinak, aztán meneteltünk a Hősök teréig, majd apám azt mondta, ezzel teljesítve is lett a feladat, ekkor felszálltunk a földalattira, majd elmentünk enni valahol a Körúton.

Még egyszer voltam, 1980-ban, iskolástul. Az iskolás gyerekek beszervezésére a módszer az volt, hogy a gyerekeket lefizették. Mi pl. ingyenes vidámparki jegytömböket kaptunk a felvonuláson való részvételért.

Aztán Kubában megláttam mi is egy igazi kommunista felvonulás, s nem a laza kádárista verzió, ahol le lehet tudni az egészet pár évente 20 perc sétával. Ott Fidel Castro presztízskérdést csinált az egészből, így milliós tömeget akart egész többórás beszéde alatt. Kubában nem is a munkahelyek, hanem a helyi lakóegységek szervezték a részvételt, minden egyes háztömbben ugyanis volt CDR-bizottság (CDR = Forradalmi Védelmi Bizottságok), mely nyilván tartott minden lakót, s személyesen kellett indokolni a nem-részvételt. Az indoklás nélküli nem-részvételnek súlyos következményei lehetettek.

Tegnap ellenzéki áttörés következett be Tolnában.

A fő nyertes a Tisza Párt: a választók 66 %-a nem ment el szavazni, hallgatott a Tisza bojkott felhívására, azaz a Tiszára szavazott. Ez majdnem kétharmados többség!

De az ellenzék többi része is komoly sikereket ért el.

A DK 10 % felett kapott, ezzel bizonyítva, hogy a ballib összefogdosás kikerülhetetlen része.

Szépen teljesített az MSZP is: 2 %-ot kapott, ez a duplája a közvéleménykutatók által kimutatott országos népszerűségüknek. Szóval csalnak a közvéleménykutatók, a Zorbán megvette őket kilóra.

A Vona-párt is kapott majdnem 2 %-ot, ezzel igazolva: igenis szükség van igazikeresztény, igazijobboldali erőre!

A nagy vesztes a Fidesz: csak a választópolgárok 34 %-át tudta urnákhoz vinni, s ebből is alig 64 %-ot szerzett, szóval a Fidesz eredménye 22 %! Most már biztos a Zorbán bukása az idei előrehozott választáson!

A vágyalapú liberális újságírás gyöngyszeme:

- a lényeg: a művelt européer polgár ül otthon és tajtékzik, hogy megszűnt a liberális cenzúra, ezért törli magát a Facebookról.

Mert ilyenek ezek az igazi polgárok: nem bírnak óvónéni nélkül létezni, akik törölnek, engednek-tiltanak, s gondolkodnak helyettük.

Kissé ellentmondásos: a független polgár nem képes ezek szerint elviselni a függetlenséget!

Még szerencse, hogy az egész egy álhír.

A valóságban a Facebook-profil megszűntetése egy divat, elsősorban a fiatalok körében.

Volt régen egy ilyen ismerősöm:

Mondjuk nem ez a durva típus, ennek az enyhe változata. Azaz nem megerőszakoltatta másokkal a saját feleségét, hanem normál szexpartnereket szerzett neki.

Először azt hittem: csoportszexet akar. De kiderült, nem: ő csak nézni akarja.

Aztán - s ez volt utolsó beszélgetésünk - megkérdezte, mi a véleményem. Én meg elmondtam: "szerintem homokos vagy, meztelen férfiakat akarsz nézegetni szex közben, s a nő csak ürügy". Nagyon megsértődött.

Aztán nem is keresett soha többet. Évekkel később egy közös ismerős mesélte: az illető nyíltan homokos lett!

Nem most, hanem az ókor vége felé.

Amikor a vallás politikai kérdés lett, miután a Római Birodalom hivatalosan keresztény lett:

• 313: a kereszténység legalizálása a Birodalomban,
• 380: a kereszténység államvallássá nyilvánítása,
• 392: a pogányság betiltása, a más vallások közül egyedül a judaizmus és a zoroasztranizmus korlátozott engedése,
• 632: a kereszténység kötelező mindenki számára.

Az immár kereszténnyé lett Római Birodalom számára a keresztény vallás birodalmi érdek lett, így a keresztény egyház egysége is állami kérdéssé vált.

Míg korábban az egyes alternatív értelmezések a kereszténységen belül egyházi belügy voltak, ekkortól mindebből politikai kérdés is lett. Az erőviszonyok kérdése lett mi és hogyan van engedélyezve.

A történelem sajátossága: a legtöbb germán törzs a kereszténységnek nem a niceai, hanem az áriánus verzióját fogadta el, s csak lassan tértek át a niceai kereszténységre. Közben a germán törzsek erős ellenfélnek számítottak, az V. századtól a Birodalom nyugati felét meg is hódították. Így a Birodalom politikai érdeke volt az áriánizmus valamilyen tolerálása külpolitikai okokból.

Közben az áriánizmus volt a III. sz. második felének, a IV. sz. első felének legnagyobb eretnek mozgalma a kereszténység fősodra számára. A niceai és az áriánus kereszténység között az eltérés Isten személyeinek viszonya, azaz az Atya és a Fiú egyek-e vagy csak hasonlóak. A niceai kereszténység szerint a Fiú egylényegű az Atyával, míg az áriánus kereszténység szerint a Fiú az Atya teremtménye, bár különleges teremtménye.

A niceai zsinat kimondta, ez a hitvallás 2. bekezdése:

"(Hiszünk) az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki az Atyától született, világosság világosságból,
valóságos Isten valóságos Istentől, született, de nem teremtett, egylényegű az Atyával (...)."

De külpolitikai okokból még Konstantinápolyban is működtek áriánus templomok az áriánizmus hivatalos elítélése - 325 - után is, sőt akadtak császárok, akik szimpatizáltak vele.

A konstantinápolyi zsinaton - 381 - még határozottabban fellépett az Egyház az áriánizmus ellen, a fent idézett hitvallás módosítva lett, hogy végképp ne lehessen félreérteni, áriánus szellemben értelmezni.

Aztán megszűnt a politikai ok is: az áriánus germánok vagy meg lettek hódítva niceánus szomszédjaik által, vagy maguk áttértek. Az áriánizmus kihalt. A mai, modern áriánusok - pl. a jehovisták - már kései fejlemény, nem utódai szervesen ókori kollégáiknak.

A hosszabb probléma az áriánus kérdés megoldása és a muszlim hódítás között zajlott. A muszlimok meghódítotték a VII. sz. közepére Kis-Ázsia legnagyobb részét és Észak-Afrikát. A terület kereszténysége azonban megosztott volt az V. sz. elejétől.

A keresztény tanítás megfogalmazása mindig az ellentétes nézetek ellenében jött létre a korai időszakban. Ennek terepe a korai időszakban mindig a kelet volt, így lett a 2 fő teológiai központ Alexandria és Antiókia (eredetileg: Antiokhea - ma ez a török Antakya).

Az alexandriai iskola fő célja az áriánizmus elleni harc volt, maga az áriánizmus alapítója Areosz (Ariosz) is eredetileg Alexandriában működött, a közeli Líbiából származott. Így a cél az volt, hogy bizonyítva legyen, az Atya és a Fiú egy, s nincs köztük fontossági sorrend.

Ezzel szemben az antiókiai iskola fő célja a másik korai népszerű tanítás, az adopcionizmus tagadása volt, mely szerint nincsenek személyek Istenben, Isten egy, Krisztus csak látszat vagy Isten által befogadott ember. Így itt a cél az volt, hogy bizonyítva legyen, Isten 3 személy, s Krisztus valóságos ember és valóságos Isten egyszerre. (Tulajdonképpen később az iszlám sok tekintetben átvette az adopcionizmust, a Korán szerint: "S azt mondták: „Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét” – holott valójában nem ölték meg őt és nem feszítették keresztre, hanem valaki más tétetett nekik Jézushoz hasonlóvá és azt ölték meg.".)

Mind a két törekvés összhangban van az eredeti tanítással, de mindkettő félreértelmezhető. Az alexandriai iskola tanítása félreértelmezhető volt úgy, hogy tagadja Krisztus emberségét, míg az antiókiai pedig úgy, hogy Krisztust két személynek tekinti.

A politikai hatalom magatartása pedig azonos volt mindig, egységet akart, azaz egy darab egységes álláspontot:

• ha a császár híve volt valamelyik álláspontnak, akkor azt akarta győztesnek,
• ha pedig a császár éppen semleges állásponton volt, akkor azt mondta: mindegy mi, de legyen egység.

Ádáz harc zajlott a két iskola között mi a helyes meghatározása Krisztusnak. A 431-es zsinat elvetette az antiókiai iskola radikális formáját, az úgynevezett nesztorianizmust, mely szerint Krisztus két személy, helyette megállapította: Krisztus egy személy, isteni és emberi egyben. A nem egyetértők távoztak, többnyire Perzsiába.

Ők máig léteznek - mint "asszír keresztények" -, viszont ők tagadják, hogy Krisztus két személyiségét vallanák, a hivatalos álláspontjuk az, hogy egy személyiséget vallanak ők is, de azon belül két "elkülönülő, de egyesült" természetet.

A probléma pontosan itt ment tovább. Az antókiaiak ragaszkodtak a két természet elvéhez, bár elvetve annak nesztoriánus képzetét, azaz nem "elkülönülő, de egyesült", hanem "nem elkülönülő, szétválaszthatatlan" egységről beszélt.

Alexandria számára ez az antókiai formula így is nesztoriánizmust jelentett, így a "két természet" helyett az "egy természet" elvét hirdetették meg. Közben aláhúzva, hogy elutasítják az "egy természet" szélsőséges értelmezését, mely szerint ez valamiféle új természet, az isteni és az emberi természet helyett.

449-ben zsinat szerveződött, mely kimondta az "egy természet" elvét kötelezően. Ez az alexandriai iskola teljes győzelmét jelentette. Nagyban segített az a tény, hogy az éppen uralkodó II. Theodosziosz császár maga is az "egy természet" elv lelkes híve volt.

A zsinat odáig ment, hogy az "egy természet" szélsőséges értelmezésének terjesztőjét, Eutükhészt visszaállította egyházi méltóságába, bár tanítását nem fogadta be. Ez plusz érvet adott az antiókiaiaknak, így az egész alexandriai iskola meg lett vádolva, hogy Eutükhész híve.

Tehát az antiókiaiak nem fogadták el a zsinat döntését. A konstantinápoliyi pátriárka ellenezte, emiatt megölték a zsinati döntés hívei, majd a római pápa se írta alá a zsinati dokumentumot, sőt levelet intézett Konstantinápolyba, melyben megfogalmazta miért tekinti hibásnak a zsinat meghatározását. Ennek a később elhíresült levélnek a népszerű neve: "Leó tomosza".

A későbbi katolikus-ortodox vitákban rendszeres hivatkozás lett ez. A katolikus oldal szerint íme a bizonyíték, hogy a római pápa a zsinat felett áll. Míg az ortodox oldal szerint nem erről van szó, hanem a konkrét esetben egyszerűen a római pápa képviselte a Szent Hagyományt, s nem a zsinati többség.

A megoldás a császár halálával jött. Theodosziosz meghalt 450-ben, utódja Markianosz a "két természet" híve volt, különösen felesége Pulkheria volt mélyen hívő ember, aki sokat tett a "két természet" elv győzelméért. Végül az a döntés született, hogy a 449-es zsinat semmis, új zsinatot kell összehívni, melyen a két nézetet alaposan meg lehet vitatni. Ez meg is történt 451-ben, Khalkédónban.

451-ben a "két természet" győzött. Az ellenoldal kivált, azóta is külön ágat alkotnak. Ez a mai kopt, örmény, szír, etióp, eritreai, s indiai egyház (az indiai egyház a szírből lett, az etióp és az eritreai meg a koptból).

Különösen botrány okozott az "egy természet" hívei körében, hogy maga Nesztoriosz is üdvözölte a 449-es zsinat semmissé nyilvánítását, a római pápa 449-es levelét helyesnek nevezve. Sőt egyes hírek szerint meg volt hívva a khalkédoni zsinatra, azon csak azért nem tudott részt venni, mert pár héttel a zsinat előtt meghalt. Nesztoriosz ugyanis nem követte a "nesztoriánusokat" Perzsiába, ő maradt a Birodalomban, egész idő alatt száműzetésben élve Dél-Egyiptomban.

Így az "egy természet" híveinek meggyőződése: Khalkédónban a nesztorianizmus győzött! Ez persze nem igaz, hiszen a khalkédoni hittan nem azonos a nesztoriánussal, bár kétségtelenül közelebb áll hozzá, mint az "egy természet" tanításhoz.

Ettől kezdve a császári hatalom célja az lett, hogy valahogy egyesítse a pro-khalkédóni és az anti-khalkédóni tábort, hiszen az egységes Egyház politikai cél volt. Ez sokkal nagyobb probléma volt, mint a nesztoriánusok kiválása 20 évvel korábban, hiszen azok legnagyobb részükben elhagyták a Római Birodalom területét. (Ez máig így van, ma a legtöbb nesztoriánus a mai Észak-Irakban van.)

Mai ésszel persze mindez nehezen fogható fel. De az akkori emberek számára mindez mély jelentőségű volt. Az egy rendkívül vallásos társadalom volt, az emberek rettegtek attól, hogy egy hibás vallási tétel lehet rájuk erőltetve.

A racionális érvek a két nézet ellen:

• a "két természet" nem jó, mert éket vág Krisztusba, mintha isteni és emberi természete külön lények lennének, ez vagy az istenségének vagy az emberségének tagadásához vezet,
• az "egy természet" nem jó, mert Krisztust eltávolítja az emberektől, hiszünk nekünk embereknek nincs isteni természetünk, így a vegyes isteni-emberi természetű Krisztus annyira távol van tőlünk, hogy nem lehet számunkra reális példa.

A dolog sajnos etnizálódott is. Mivel a konstantinápolyi császári udvar a legtöbb esetben a "két természet" híve volt, így kialakult az ellentáborban az a nézet, hogy ez a "görög hatalom" nézete. Ez szerencsétlen módon egybeesett azzal, hogy az "egy természet" hívei a legnagyobb arányban Egyiptomban éltek, így lett egy "mi igaz keresztény koptok a görög eretnekek" ellen képzet. Kisebb mértékben ugyan, da hasonló kialakult Kis-Ázsia szír nyelvű lakossága körében is, ahol szintén az "egy természet" dominált, bár nem akkora arányban, mint Egyiptomban.

A korabeli nyugati kereszténység mindig a "két természet" elvet támogatta, de ennek akkor csak jelképes jelentősége volt. Bár az Egyház fejének a római pápa számított, így véleménye fontos volt, de a politikai hatalom egyértelműen Konstantinápolyban volt. A szóban forgó kor kezdete a nyugati Római Birodalom végnapjai, majd különböző germán államok időszaka, a római pápa politikai hatalma csak jóval a kor után, a VIII. századtól indul meg. Bár Konstantinápoly igyekezett mindig visszaszerezni a nyugati területeket, a gyakorlatban ezek a területek "külföldre" kerültek, még a sikeres visszahódítási szakaszban - 533-tól pár évtizedig - is csak a volt nyugat egy része lett visszacsatolva. A hangsúly tehát a Birodalom biztos keleti területein volt, ezeket kellett stabilizálni.

451- ben tehát győzött Khalkédónban a "két természet", ez az antiochiai iskolai mérsékelt - azaz nem nesztoriánus - hitmeghatározásának a győzelme volt. Innentől kezdődtek meg és folytatódtak kb. 90 éven keresztül a folyamatos próbálkozások a császári udvar részéről, hogy valahogy meg legyen teremtve az egység a két "párt" között.

Zénón császár (474-475, 476-491) az "egy természet" híve volt, de ezt nem tekintette létkérdésnek, azaz mérsékelt volt teológiai értelemben. 482-ben dokumentumot adott ki - neve: Henotikon -, mely azt az elmés megoldást találta ki, hogy egyszerűen nem mondta meg Krisztusnak hány természete van, így próbálva kielégíteni mindkét tábort.

A trükk azonban nem működött. Egyrészt a római pápa elítélte a dokumentumot, másrészt az alexandriai pápa se írta alá. Erővel Zénón kikényszerítette a dokumentum hatályba lépését, az alexandriai pápa száműzve lett, s Egyiptomban mindenhol olyan papok lettek kinevezve, akik elfogadták a császár döntését. Az eredmény azonban az lett, hogy az "egy természet" hívei tömegesen bojkottálták a császárhű templomokat. Ekkortól származik az "egy természet" hívei körében a "melkita" gúnynév, így nevezték a császárhű papokat és híveket (héberül "melek" = király, az araboknál és zsidóknál ez máig gyakori vezetéknévként, lásd magyar példaként: Malek Miklós zeneszerző).

Közben a császárhű konstantinápolyi pátriárka kiközösítette a római pápát 484-ben, ezzel immár újabb szakadás állt be az Egyházban. Ez 519-ig tartott, amikor az akkori császár és az akkori konstantinápolyi pátriárka kibékültek Rómával. Ez viszont azt jelentette az "egy természet" hívei számára, hogy visszállt az eredeti helyzet.

A következő komoly próbálkozás 544-ben volt, ekkor I. Jusztianosz császár dokumentumot bocsátott ki - ez az úgynevezett "Három Fejezet" -, melyben eretneknek nyilvánított három fontos antiókiai teológust, ezzel aláhúzva az "egy természet" hívei számára, hogy a khalkédóni "két természet" tanítás nem azonos a nesztoriánus "két természet" tanítással.

553-ben ennek megerősítésére zsinat is össze lett hívva - ez az V. egyetemes zsinat, mely meg is erősítette az elítélést. Azonban az "egy természet" híveinek ez kevés volt, ők az egész khalkédóni zsinat semmisnek nyilvánítását akarták. Közben a "két természet" híveinek meg így is sok lett mindez: miután a római pápa is aláírta a zsinati határozatokat, egyes területei - a mai Észak-Olaszország és a mai horvát tengerpart északi része - elszakadtak tőle, ez a szakadás - neve: aquileiai egyházszakadás - egyes részeken egészen a VIII. sz. elejéig tartott.

Az utolsó próbálkozás Hérakleosz császáré (610-641). Ez a monothelétizmus és monoenergétizmus tanának bevezetése. Lényegük: igaz, hogy Krisztusnak két természete van, de ezeknek egyetlen akarata (thelészisz) és egyetlen hatása (energea) van. A monoenergétizmus tana nem talált lelkes követőkre, a római pápa azonnal felszólalt ellene. A monothelétizmus azonban népszerű lett, I. Honoriusz római pápa se ellenezte. Ezen kívül szinte az egész "két természet" irányzat elfogadta, a másik oldalról is elfogadta az alexandriai pápa és az örmény pátriárka. Végül azonban mindkét oldalon a kisebbség győzött: az "egy természet" irányzat antiókiai pátriárkája és a jeruzsálemi pátriárka - "két természet" - ellenezték, a "két természet" oldalról Makszimosz szerzetes teológus állt az ellenállás központjában.

Azért kell így fogalmazni, mert ekkor már Alexandriában és Antiókiában mind a két irányzat saját hierarchiával rendelkezett - Alexandriában 536-tól, Antiókiában 518-tól.

A VI. egyetemes zsinat végül eretnekségnek nyilvánította 681-ben Hérakleosz ötletét, Makszimoszból pedig szent lett. Ekkor ennek már politikai jelentősége nem volt. Inkább egyházdogmatikai jelentősége lett később, már a XIX. században, hiszen ez a zsinat elítélte a római pápa tanítást, ami nehezen egyeztethető össze a római pápa tévedhetetlenségének katolikus dogmájával, hiszen közben a katolikusok elismerik ezt a zsinatot. Azóta is Honoriusz esete az egyik hivatkozás a tévedhetetlenségi dogma ellenében.

Amikor az arabok elfoglalták, a VII. sz. közepétől kezdve Kis-Ázsiát és Észak-Afrikát, az egész kérdés okafogyottá lett. Hiszen ezzel az "egy természet" hívei nagyjából 95 %-ban arab területre kerültek, azaz bizánci szemszögből külföldre. Innentől megszűnt az egésznek a politikai szerepe.

A muszlimok természetesen az "egy természet" keresztényeket preferálták, hiszen bennük nem láttak Bizánc "ügynökeit". Egyiptom a keresztények nagy többsége támogatta is az arab hódítást, ebben egyfajta felszabadulást látott a bizánci önkény alól.

Mi lett az új arab területeken a keresztényekkel? Legnagyobb részükben áttértek az iszlámra. Mivel azonban az iszlám nem törekedett mindenki áttérítésére, így megmaradtak erős keresztény kisebbségek.

Az eredeti ókori, Bizáncon kívüli 3 keresztény etnikai-nyelvi csoport mai helyzete ez:

• szírek - 14 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 9 millió fő (kb. 3 millió katolikus és 5 millió ortodox),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 4 millió fő
  • nesztoriánus: 1 millió fő;
• koptok - 12 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 1 millió fő (kb. 300 ezer katolikus és 700 ezer ortodox),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 11 millió fő;
• örmények - 10 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 1 millió fő (katolikusok),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 9 millió fő;

természetesen ma már a koptok arab nyelvűek, ahogy a szírek nagyobb része is (az arabbá válás egyedül a nesztoriánusoknál és a nesztoriánus gyökerűeknél nem következett be, ott máig él az "asszír" identitás).

Az egyes felekezetek létszáma nagyobb, a koptok és a szírek is folytattak missziós tevékenységet törzsterületükön kívül: a koptok Afrikában, a szírek pedig Indiában. Ezeknek a misszióknak az eredménye ma:

• szír eredetű keresztények - 6 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 4,5 millió fő (katolikusok),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 1,5 millió fő.
  • nesztoriánus: pár tízezer fő;
• kopt eredetű keresztények - 60 millió fő:
  • khalkédoni "két természet": 3 millió fő (kb. 500 ezer katolikus és 2,5 milió ortodox),
  • nem-khalkédoni "egy természet": 57 millió fő.

Persze az egység próbálkozások újra indultak a XX. században. Annyit elértek, hogy ma már baráti a viszony. Hívő, sőt teológusi szinten egyre népszerűbb az a felfogás, hogy tulajdonképpen minden fél ugyanazt mondja, csak másképp, más hangsúllyal megfogalmazva. Az igazi hivatalos egység leginkább azért nem lehetséges, mert sok a múltbéli kölcsönös sérelem, de egyébként kölcsönösen el vannak ismerve a szentségek, s nem lehet az egyik egyházból a másikba átlépni.

A ballibaizmus érdekes képződmény: tartalmilag ugyan teljesen antikommunista, ultraliberális, de módszereiben bolsevik, leninista.

Korábban évekig az ment a táboron kívül hogy ki az áruló: az, aki "gyurcsányozik", vagy az aki Gyurcsány mellett van - s a két tábor egymást ugyanazzal vádolta, tudniillik, hogy a Fidesz fizeti őket.

Mostanra a gyurcsányista tábor minimális méretűre zsugorodott, lassan ki is kerülnek a ballib fősodorból. Sikerült ugyanis megtalálni az új egységet, a talpramagyarizmusban. Ez sokkal erősebb most, mint minden korábbi összefogdosás, hiszen már egyértelműen egyesülés van, nem különböző játékosok taktikai egysége. Olyan szintű ez, hogy bárki aki Talpramagyar Péter ellen beszél, az azonnal Fidesz által lefizetett, de a legjobb esetben is a Fidesz érdekében cselekvő embernek számít.

Nem veszik észre, hogy a ballib tábor nem nőtt meg, hanem egyszerűen egyesült. Persze ez se kis eredmény: amíg a ballib tábor egységes volt, nagyjából 1994-2006 között - sose szenvedett igazán megaláló vereséget. Viszont ez még messze nem győzelem.

Meghívta a HVG a népszerű ballib szociológust, akinek politikai pedigréje tiszta - hosszú idő óta rendszeresen szakért ballib médiákban -, szóval lelkes ballib keménymagos. Viszont komolyan veszi saját szakmáját, nem akar lesüllyedni pulai szintre, így mégis a valóságot elemzi, nem az álmokat.

Néztem a kommenteket több helyen. Hát a ballib keménymag nagyon nem elégedett, hogy az "okoskodó néni" - az egyik kommentelő nevezi így - nem igazolja vissza, hogy már az egész ország Talpramagyar Pétert akarja, s mindjárt bukik a Zorbán a jövő havi előrehozott választáson.

A szélsőségesek mindig az ellenoldalt segítik.

A ballib élő szent - más nevén: a Zemberek Zembere, a Nagybetűs Pap, a Legnagyobb Betűs Ember, Árpi Bácsi ikertestvére, a Szentek Szentje, Budapest, Magyarország, Európa, a Föld, s a Tejút Igaza, az Egyetlen Igaz Keresztény - önkéntesen teljesít.

Mókás bácsika, csak meg kell nyomni rajta egy gombot, s rögtön termel.

Csodákozom, hogy Présman miért nem viszonozta valami saját kamudíjjal, pl. a Hálaadó Demokratikus Pulyka érdemrenddel?

Ha az ember idősebb, ennek előnye az emlékezés.

Pont 22 éve volt a botrány Medgyessy kubai nyaralásával. Akkor egyébként a fő támadás amiatt ment Medgyessy ellen, hogy úgy tett, mintha nem utazott volna el.

De a lényeg: a ballib médiák harsogtak akkor, hogy minden joga megvan a kormányfőnek nyaralni, s ezt kétségbe vonni "populizmus".

Még korábban, amikor egy jobboldali újságíró kiszámolta, Horn Gyulának egész életében nem volt annyi jövedelme, amiből megvette budai házát, az volt a ballib érv, hogy egyrészt nem szabad mások zsebében turkálni, ez proli irigység, másrészt meg micsoda ország az, ahol egy miniszterelnöknek annyi pénze sincs, hogy vegyen magának egy villát.

A Facebook felfüggeszti tényellenőrző programját.

Jó hír.

A liberális hazugságpropaganda egyik fontos eleme: azt hazudni, mintha a liberális vélemény tény lenne, míg az ellentétes vélemény pedig álhír vagy tévedés.

Úgy tűnik, Trump szellemisége már most javít a légkörön.

A bukott Nomentum Párt vezetője, Tompatlan Márti kétségbeesetten kapkodik. Az européer fiatal magyar ballibbantak - szivárványsrácok és abortuszcsajok - korábban agyonreklámozott pártja már sehol sincs, pedig egykor minden második vezetőségi tagjuk még "év embere" volt.

Valahogy csak rá akarnak kapaszkodni a Soros-Talpramagyar expresszre. Új ötletük: legyen magyar törvény, mely szerint nem lehet Magyarországon politikus olyan személy, aki nem tetszik Soros gazdának! Hiszen az amerikai Magnitsky Act ezt jelenti: ha valaki nagyon nem tetszik az amerikai elitnek, akkor ráteszik erre a listára.

Vicces eleve a törvény neve: Magnyitszkij egy amerikai tőkealap vezető alkalmazottja volt, mely orosz vagyonok kisíbolásával foglalkozott nyugati befektetők érdekében. Ennek a folyamatnak a leállítása - de legalábbis erős fékezése - a putyini gazdaságpolitika fontos eleme volt. Nyilván ez nagyon nem tetszett Soroséknak, így törvényt neveztek el Magnyitszkijről, annak halála utána.

Valójában semmi új: az ukránok hosszú ideje dezertálnak.

Én is ismerek személyesen ilyen embereket. A közelben dolgozik az egyik futárszolgálat irodájában egy teljesen egészségesnek kinéző, hadköteles korú ukrán ember, aki másfél éve menekült el hazájából.

De szófiai munkahelyemen is van több huszonéves srác. Egyszer leülve a pihenőrészben sikerült is kihallgatnom pár ember beszélgetését a témáról. Három ukrán lány és két ukrán fiú beszélgettek, persze oroszul (mert az a leggyakoribb nyelv Ukrajnában ma is), s azon sajnálkoztak a fiúk, hogy nem tudnak hazamenni szabadságra, mert akkor nem fogják őket többet kiengedni, hanem mehetnek a laktanyába párhetes kiképzésre, majd meg valahová a Donbasszba meghalni.

A leginkább figyelemre méltó az volt, hogy az 5 fiatal közül egy se akadt, aki bármilyen formában arra utalt volna, hogy most nemzeti élet-halál harc van és "sehonnai bitang ember, aki most, ha kell, halni nem mer". A hangulat a "szörnyű ez a háború, mikor lesz vége?" és a "szemét politikusok, miért háborúznak?" között ment. Olyan, hogy a két huszonéves srác miért nem megy harcolni fel se merült, sőt értékes tanácsokat kaptak a lányoktól mire legyenek óvatosak a bolgár hatóságok előtt.

Az egyik lány még "hazaáruló" kijelentésre is ragadtatta magát. Elmondta, úgy tűnik, már biztosan átkerül a határ másik oldalára Luganszk, ahová valósi, így bemegy a szófiai orosz követségre intézni az orosz papírokat. Mire a másik lebeszélte erről, azzal az érvvel, hogy akkor lehet, hogy baja lesz az EU-s tartózkodási engedéllyel, újra kell intéznie, szóval inkább várja ki a háború végét, majd csak akkor csináltassa meg az orosz útlevelét. Meg eleve addig felesleges, ukrán papírokkal is mehet haza, az orosz ellenőrzés alatti Luganszkba, csak Moszkván keresztül kell mennie.

Szóval semmi új ezekben a hírekben. Az új csak az, hogy kezdik őket megírni a liberális médiák.

Készítik elő a liberális közvéleményt a kijevi rezsim bukására. Ennyi az egész.

Megírtam 2 hete mi várható Kubában, de a valóság felülmúlta a várakozásokat.

Gyakorlatilag minden általam követett kubai blogger beszámolt róla. Ma már ők az igazi információforrás, nem az USA-ban és Spanyolországban működő kubai ellenzéki médiák, ez utóbbiak is a Kubában működő blogerrektől veszik át az alaphíreket.

Szóval tényleg bevezették az USA-dollárt! Megnyílt az első bolt Havannában, ahol idegen valutás készpénzben is lehet fizetni, ez persze a gyakorlatban USA-dollárt jelent.

Emellett elfogadnak persze valutás nemzetközi bankkártyákat is (kivéve amerikai bankok által kibocsátottakat, ezeket nem lehet az amerikai embargó miatt) és kubai bankok által kiadott valutás bankkártyákat.

Ami csapás az emberekre: az eddigi MLC-kártyákkal nem lehet fizetni itt, azokkal csak az MLC-boltokban lehet.

Az MLC 2021-ben lett kitalálva. Amikor ugyanis meg lett szüntetve a kétféle kubai peso - a "normál" utcai peso és a szabadon váltható - hamarosan kiderült: a rendszer nem működik, az állam egyszerűen nem képes annyi árut a kereskedelmi forgalomba beengedni, hogy az elég legyen, így ismét ketté kellett választani a kiskereskedelmet egy alapvető és egy valutás részre. De hogy ez utóbbi alapja ne legyen a dollár, így politikai okokból ki lett találva az MLC-bankkártya, melyet kiad bármely kubai bank idegen valutában vezetett számla ellenében.

Persze az MLC-boltok is de facto dolláros boltok voltak, az árak is USA-dollárban voltak kiírva, hiszen 1 MLC-egység = 1 USA-dollár. De ezekben a boltokban csak MLC-kártyákkal lehetett fizetni, vagy bármilyen más valutás bankkártyával, de készpénzben nem.

A legtöbb blogger arról számol be: az árszint kicsit olcsóbb az új dolláros üzletben, mint az MLC-üzletekben. A rendszer saját magára is ütött így: ezután még kevésbé fognak hinni nekik az emberek.

A kubai emberek le is vonták a következtetést: a legjobb készpénzben dollárt tartani.

Január 1. óta szabad az átjárás a bolgár-görög és bolgár-román határon.

Persze ennek van gazdasági hatása is, de a fő a pszichológiai.

Bulgáriában ugyanis az utazás kérdése sokkal nehézkesebb volt, mint Magyarországon.

Először is a kommunista rendszerben a bolgár szabályozás sokkal keményebb volt. Magyarországon 1961 óta létezik törvény az utazásról, s ezt bárki megismerhette. Persze szabad utazás csak 1988-tól van.

Ezzel szemben Bulgáriában az első nyilvános útlevéltörvény a rendszerváltozás után, 1990-ben született. Addig ez titkos törvény volt, azaz az állampolgár beadta az útlevélkérelmet, majd várt a válaszra, de még a pontos feltételek se voltak ismertek, hogy minek kell megfelelni.

Továbbá, bár mindkét országban létezett a "határsáv" intézménye, mely azt jelentette: az ország határát bizonyos távolságban csak külön engedéllyel lehet megközelíteni, de ennek mértéke egészen más volt.

Magyarországon 1950-ben vezették be a határsáv intézményét, szélessége 15 km volt, csak az osztrák és a jugoszláv határ mentén, ide csak az mehetett be szabadon, akinek ott volt az állandó lakcíme, mindenki más előzetes utazási engedéllyel mehetett csak. (Anyám sztorija, hogy 1961-ben iskolai kirándulásra mentek Sopronba, ehhez az iskola engedélyt 2 héttel korábban szerzett be a rendőrségen a tanulók részére.) Aztán folyamatosan csökkent a határsáv mérete, végül 1969-ben 1-2 km lett a szélessége, s az előzetes engedély is megszűnt, egyszerűen csak mindenkit igazoltattak és kikérdeztek, aki ide belépett.

Bulgáriában ezzel szemben a határsáv 1992-ig (!) maradt 15 km szélesen - jogilag persze, a valóságban 1989-1992 között a rendőrség nem folytatott ellenőrzéseket.

1987-ben a bolgár tengerparton én pl. terveztem, lemegyek a határig. Kiderült: Ahtopol déli határában ellenőrző pont van, s nem lehet csak úgy tovább haladni dél felé.

De még egy tényező: a vízumkérdés. 1990-ben és 1991-ben egymás után minden nyugat-európai ország vízummentességet vezetett be magyar állampolgárokra. Ezzel szemben a bolgár állampolgárokra csak 2001-ben szűntették meg a vízumkényszert, 1989 után még olyan nyugati országok is bevezették a vízumkényszert, melyek vízummentesek voltak a kommunista rendszer alatt (pl. Ausztria).

Szóval 23-24 évvel ezelőtt még nem lehetett szabadon utazni, amire nagyon sokan emlékeznek. Amikor 1997-ben nyaraltunk Görögországban, a feleségemnek vízum kellett, nekem nem. De sok esetben volt hasonló élményünk.

Így hát Bulgáriában sokkal nagyobb élmény a múlt heti új fejlemény: nemcsak semmilyen engedély nem kell, de meg se kell állni a határon. Akadtak emberek, akik csak azért mentek át a határon, hogy átmehessenek rajta megállás nélkül - persze mind az idősebb korosztályból, akiknek még van élményük a 25 évvel ezelőtti helyzetről.

Azok az állapotok valóban borzalmasak voltak. Bár engem személyesen az egész nem érintett - s az esetek kb. 90 %-ában a feleségemet is ki tudtam menteni a szívatás alól -, láttam mi zajlik. Egy időben a szófiai német követségen olyan géppisztolyos, kutyás őrök voltak, hogy még Honecker elvtárs is elégedetten csettintett volna. A vízumkérelmezés a nyugati követségeken abszolút megalázó volt egyébként is: teljesen irreleváns papírokat is megköveteltek.

Amikor 2015-ben jött a nagy európai migránsválság, az átlag bolgár végképp elvesztette hitelét a nyugatban. Mert nehezen volt kimagyarázható, hogy az a nyugat, mely alig 15 évvel korábban még folyamatosan megalázta az utazni akaró bolgárokat, most hirtelen azt harsogja: minden kontroll nélkül be kell engedni bárkit, többek között üvöltve allahakbározó, agresszív bűnöző kinézetű sötét alakokat is.

A bukott ballib politikus Jakab Péter kifejezetten mulatságos.

Először megfenyegeti a Zorbánt, hogy ha azonnal nem teljesíti amit követel, akkor utcára vonul mind a 15 hívével.

Közben annyi valóságérzéke csak van, hogy rádöbben: ha a Zorbán tényleg kiírna előrehozott választásokat, akkor ő személyesen parlamenti képviselői fizetés nélkül maradna, hiszen 0,1 %-os pártja teljesen esélytelen. Így megfenyegeti Talpramagyar Pétert is, "fogjon össze" vele, azaz tegye fel listájára dísznek.

Személyesen persze megértem őt. A választásokig nagyjából 18-20 millió Ft-ot zsebel még be Péter nettó, csak a fizetéséből, nem számolva az egyéb juttatásokat, s ezért a pénzért nem csinál az égvilágon semmit. Nyilván szeretné ezt az életet folytatni 2026 után is. Még egy ciklus és összejönne egy új budapesti 3-szobás lakásra való.

Őszintén: ki ne akarna ilyen életet?

A nyugdíjas főemberben az a jó, hogy már nem kell kamuznia. Persze akad, aki megszokásból ekkor is kamuzik. Szerencse, hogy Surányi nem ez a típus.

A legjobb rész: elmondja, hogy az 1994-ban kormányra került ballib koalíció komolyan elhitte, hogy minden baj oka az, hogy 1990-1994 között az országot nem szakemberek, hanem Antall és haverjai vezették, akik alapvetően bölcsészek, írók és természettudósok voltak, nem pedig közgazdászok és pénzügyesek. Surányi itt teljesen őszintén elmondja: a bajok oka objektív volt, egyszerűen nem is lehetett volna másképp, mert a rendszerváltozás nem vezethetett más helyzethez.

Van benne más érdekes is, de ez a csúszpillanat. Gyakorlatilag 2 perc alatt romba dönti az egész 1990-1994 közti ballib kampány gazdasági részét.

Nem tudom élek-e addig, de nagyon várom a mostani ballib "független szakemberek" nyugdíjas interjúit 2045-ből, melyben elmondják: Orbánék alapvetően jól kormányoztak, bár akadt amiben hibáztak.

A szovjet rendszerben népszerű téma volt: milyen lesz a kommunizmus, amikor beköszönt?

Ugyanis a szovjet terminológia - szakítva Marx szóhasználatával - kommunizmusnak csak az állammentes, pénzmentes, magántulajdon nélküli végső kommunista állapotot nevezte, míg a korabeli állapot - amikor ez a nagy cél még csak épül - hivatalos elnevezése "szocializmus" volt.

Iskolai téma is volt a kommunizmus elképzelése. A szabványos elképzelés az volt, hogy tudósok fontos problémákon elmélkednek, s mindez valahogy mindig kapcsolódik a világűrhöz:

A diákok persze szabadabban gondolkodhattak. Voltak is versenyek. Majdnem részt is vettem az egyik irodalmi versenyen, de végül mégse, mert egyrészt bajt okoztam volna szüleimnek, másrészt előtte már letiltottak egy ilyen versenyen való részvételről, amikor sci-fi írókról kellett volna írni, én Asimovot választottam, de elkövettem azt a hibát, hogy nem hagytam ki azt az adatot életrajzából, hogy Oroszországban született, majd az USA-ba költözött, viszont kiderült, ilyet nem szabad leírni.

Pedig jók voltak ezek a versenyek. A fiúk nagyon szerették, ki lehetett pl. élni szexuális fantáziákat is a "kommunista jövő" leple alatt. Alapvetően a fiúk 2 táborra oszlottak hogyan is fognak kinézni a kommunizmusban a lányok:

• az egyik irányzat kb. fehérneműben járkáló lányokra számított, azaz nagyon kevés ruhára, mely a testből a legtöbbet mutatja, amolyan Lolita típus,
• a másik irányzat viszont tetőtől talpig felöltözött, testre tapodó, csillogó-villogó ruhás lányokra szavazott, az a diszkókirálynős típus;

a lényeg: a kommunizmusban a lányok nem fognak szovjet iskoláslánynak öltözni.

Egy egész nemzedék kabalababája lett Alisza Szeleznyova, a szovjet diáklány, aki 2088-ból időutazott 1988-ba, egy 1985-ös szovjet sci-fi sorozatban.

Én persze tudtam milyen lenne a felépült kommunizmus. Kb. egy szmoggal teli nagyvárost képzeltem el, piszkos, szürke épületekkel, az utcákon egykedvű, csendes, rossz öltözetű járükelőkkel - mindenhol rossz az épületek állapota, hullik a vakolat, az ereszek félig leváltak. Sehol boltok, csak nyomorúságos elosztópontok, ahol hosszú sorok állnak átvenni a fejadagot. Közben viszont a mindenhol megtalálható utcai hangszórokból indulók hallatszanak.

Persze azt tudtam, ilyet nem szabad leírni. Szóval le se írtam.