Mivel sokszor kapunk olyan vádakat, hogy kellő ismeret nélkül kritizálunk dolgokat, íme ez a cikk a válasz. A liberalismusról lesz szó mint politikai eszméről. Hozzáteszem: sokáig magam is liberális voltam (először 1984-1993 között, majd 2000-2008 között), eleve nevetségesnek tartottam a vádakat, hogy nem ismerem a liberalizmust.

Jelen cikk hasznos abban is, hogy ismertet pár alapművet, melyek szerintem - meg hát szinte minden eszmetörténti tankönyv szerint is - a liberalizmus alapját alkotják. Meg vagyok győződve, hogy a legtöbb magát liberálisnak becéző ember ezeket a műveket nem olvasta. Egyébként az eredeti művek elolvasását mindenkinek ajánlom: nagyon érdekesek, s ismeretük nélkül a liberalizmus kritizálása nem több, mint  ostoba szájtépés.

A legalapvetőbb mű Thomas Hobbes (1588-1679) angol filozófus 1651-ben, írt Leviatán című írása. A hosszú életet megélt Hobbes (91 évesen halt meg) már hatalmas tapasztalattal a háta mögött, 63 éves korában írta meg ezt a könyvét.

A kiindulópont a műben minden ember szabadsága és egyenlősége.

Az emberi egyenlőség mind fizikai, de főleg szellemi értelemben fennáll. Léteznek ugyan fizikai egyenlőtlenségek, valaki pl. erősebb a másiknál, de ez ravaszsággal, végsősoron pedig több ember szövetkezésével a fizikailag erősebb ember ellen könnyedén leküzdhető. Szellemileg pedig, bár az emberek elismerik azt, ha más esetleg műveltebb, de azt nem, hogy okosabb. Végsősoron a következmény: minden ember egyenlőnek tekinthető.

A szabadság jelentése: minden ember bármit tehet, külső – más emberi -  kényszertől függetlenül.

Az egyenlőség következménye az örökös harc, mivel mindenkinek hasonló vágyai vannak, senki sem mond le semmiről önként más javára, s természetes a vágy tárgyai korlátozottak, a javak végesek. Így mindenki csak azt tudhatja magáénak, amit közvetlen felügyelete alatt tart, s ebben az esetben sem lehet biztos semmiben, hiszen valaki más nagyobb erőt alkalmazva bármikor elveheti tőle ezt. Még a békés természetű, felesleges erőszakra nem hajló ember is kénytelen erőszakot kiépíteni, ha nem másért, hát önvédelemért, hiszen ha nem védi meg magát, elveszik tőle azt, ami jelenleg az övé, sőt meg is ölhetik őt.

Az emberiség természetes állapota tehát mindebből kifolyólag az állandó háborúskodás. Az állandó háborúskodás viszont végsősoron senkinek se jó, hiszen ki akarna pl. egy földterületet megművelni vagy valamilyen gyártási tevékenységbe kezdeni, ha nem lehet biztos abban, hogy munkája gyümölcsét szabadon élvezheti aztán?

A háborúban a két legfőbb érték a becsapás és az erő, ezek segítenek ugyanis legjobban egy csatában. S ezen értékek használata nemcsak szükséges, hanem egyenesen igazságos is. Hiszen az ember természetes ösztöne saját életének megóvása mások gyilkos akaratával szemben. A saját élet megóvásnak ösztöne azonban alapot ad a békevágyra is, hiszen a saját élet óvásának kötelezettsége miatt az ember folyamatos halálfélelemben él.

Innen az ember kettős természete: egyrészt vágyik a békére, hiszen ez az ideális állapot, ahol a halálfélelme a legkisebb, másrészt kénytelen erőszakot alkalmazni állandóan, hiszen csak tudja megvédeni magát mások erőszakával szemben.

Minden ember lemondhat valamely jogáról, kivéve az elidegeníthetetlen jogokat. Amikor valaki lemond valamilyen jogáról, ez azért teszi, hogy cserébe kapjon valamit, amit értéknek tekint. Elidegeníthetetlen jog mindaz, amiért cserébe nem kaphat semmi, pl. senki se mondhat le saját maga  védelmének jogáról, hiszen ezért semmit sem kapna cserébe.

A jogról való lemondáshoz szerződés kell.  Ezzel biztosítja a jogáról lemondó személy, hogy kap cserébe olyat, amiért érdemes lemondani jogáról.

Bármilyen szerződést is kötünk azonban, az értelmetlen, ha nincs egy magasabb erő, mely biztosítja a szerződés teljesítését, azaz olyan szankcióval sújtja a szerződésszegőt, mely nagyobb kárt okoz az illető számára, mint amekkora kárt okoz neki a szerződés teljesítése.

Ez a magasabb erő nem lehet azonban valamely emberek véletlenszerű és ideiglenes társulása, mert ez esetben ez az erő tagjainak saját érdekeit kényszerítené rá mindenki másra, s nem azt biztosítaná, hogy meglegyen a szerződések feltétlen hatálya. Szükséges tehát, hogy a közösség egésze, annak minden  tagja lemondjon jogairól egy közös hatalom javára, mely aztán erejét az egész közösség védelmére fogja felhasználni.

Érdekes elem, amit érdemes megemlíteni. Hobbesban felmerül miért nem lehetséges a kommunizmus. Természetesen nem így nevezi, ez  aszó még nem létezett korában, hanem azt igyekszik megválaszolni: miért nem tudnak az emberek is úgy élni, mint a hangyák és a méhek.

1. Az emberek folyamatosan versengenek egymás közt, míg a hangyák és a méhek nem.
2. A hangyáknál és méheknél a közérdek és a magánérdek nem különül el egymástól,, míg az embernél igen.
3. Ezek a rovarok természetesnek tekintik a köztük meglévő rendek, arról nem vitatkoznak, míg az emberek azt hiszik, hogy a társadalom irányítása javítható, így folyamatos viták vannak erről.
4. A rovarok nem képesek vitázni a jóról és rosszról, mindez természetes számukra.
5. A rovarok számára ugyanaz az anyagi kár, mint az igazságtalanság, míg az emberek számára nem ugyanaz a kettő, sőt: minél elégedettebb anyagilag egy ember, annál többet gondolkozik a szellemi kérdésekről.
6. A rovaroknál a természetes ösztönön alapszik a társadalmi rend, míg az embereknél ehhez direkt szerződés szükséges.

De visszatérve a magasabb erőhöz. Ez a magasabb erő a szuverén. Mely lehet egyetlen ember, kevés ember, vagy sokaság. A szuverénnek a közösség minden egyes tagja visszavonhatatlanul átadja természetes jogait, abból a célból, hogy a szuverén biztosítsa a külső és belső békét a közösség számára.

Amint a szuverén létrehozása megtörtént, nincs többé visszaút. A megkötött társadalmi szerződésen utólag változtatni nem lehet, hiszen ha lehetne, ezzel értelmét vesztené éppen az alap: ha az alattvalók bármikor változtatni tudnak, az azt jelenti, hogy magánérdekeik érdekében felül tudják írni a közösség érdekeit, ami viszont az jelenti, hogy éppen az egész szerződés eredeti célja nem képes megvalósulni.

A szuverén döntései kötelezőek, nem vonhatók kétségbe semmilyen esetben. Hiszen ha ez lehetséges lenne, ez bármikor visszaállíthatná az eredeti örök háború állapotát. A szuverén hatalom lényege, hogy ő maga az egyetlen bírája annak, hogy mi jó és mi rossz a közösség számára.

A szuverén lehet egyetlen ember, kevés ember, vagy sokaság, ez az államforma függvénye: ez a monarchia, az arisztokrácia és a demokrácia. Jogait illetően mindegyik típusú szuverén abszolút jogokkal rendelkezik, de a szuverén jogai nem oszthatók meg, ez ugyanis egynél  több szuverén létezését jelentené, ami a valóságban azt jelentené: nincs szuverén.

Bár a közösség dönthet akár a monarchia, akár az arisztokrácia, akár a demokrácia mellett, mégis a legideálisabb a monarchia, azaz amikor egyetlen személyből áll a szuverén hatalom. Mi ennek az oka? Az, hogy ha többen alkotják a szuverént, elkerülhetetlenek az egyes személyek érdekellentétei, valamint a magánérdekek és a közérdek közt ellentmondás, míg a monarchia esetében az uralkodónak nincsenek az államétól eltérő magánérdekei, s viszály sem támadhat saját maga között. Tökéletes államforma nem létezik, azaz még a monarchiának is vannak negatívumai. Az örökletes monarchia leggyengébb pontja, ha a trónra kiskorú vagy egészségügyi állapota miatt alkalmatlan személy kerül, aki helyett gyámsági tanács fog uralkodik, ez azonban nem nagyobb gond, mint amikor eleve egy testület a szuverén (arisztokrácia).

A szuverén felett csak Isten áll, de az Egyház nem, mivel az Egyház csak az égi dolgokban illetékes, nem a földiekben. Így Istenre való hivatakozással sem vonható felelősségre a szuverén hatalom.

A szuverén uralma az alattvalók felett nem sérti azok szabadságát, hiszen az alattvalókat érintő korlátozások a közösség, tehát az egyes egyének érdekében történnek. Ahogy a természeti törvényeknek való alávetettség nem sérti a szabadságot, ugyanúgy az állam törvényeinek való alávetettség sem, mivel ezek a törvénynek annak a szerződésnek a következményei, mellyel az emberek lemondtak természetes szabadságukról annak érdekében, hogy szűnjön meg az állandó háborúskodás állapota. A természetes szabadság csak a szuverénnél maradt meg, annak érdekében, hogy az képes legyen biztosítani azt a célt, aminek céljából létre lett hozva. Az alattvalók szabadsága azt jelenti: joguk van eljárniuk a törvények keretein belül, valamint joguk van mindazon jogaikkal is rendelkezniük, melyeket nem ruháztak át a szuverénre. Ez utóbbiak a már említett elidegeníthetetlen jogok.

Részben Hobbesra építve először John Locke (1632-1704) fogalmazza meg tiszta formában a liberalizmus eszméjét. Főműve az 1689-ben megjelent Két értekezés a kormányzásról.

Locke ugyanabból indul ki, mint Hobbes: minden ember egyenlő és szabad, azonban ellentétben Hobbesszal, arra a következtetésre jut, hogy ennek nem szükséges következménye az örök háború az emberek között, mivel az ember természetes jellemzője a józan ész, a józan ész pedig képes az embert arra vezetni, hogy megértse: az erőszak elkerülése érdeke. A szabadság nem független az értelemtől. Az emberek képesek értelmesen felhasználni szabadságukat.

A tulajdon természeti tény. Az első emberek annyit vettek el a természetből, amennyit fel tudtak használni saját igényeik kielégítésére. A munkán keresztül lett a magántulajdon: azaz az adott ember által a gazdátlan, senki tulajdonából feldolgozott, munka által elsajátított rész az illető magántulajdonává válik.

Az emberek közti anyagi egyenlőtlenség oka az, hogy ki tudott szorgalmasabban, többet dolgozni, s ki volt lustább. A gazdagság morális, mert a több munka, a nagyobb szorgalom eredménye.

Az emberek feletti hatalom sosem lehet öncélű. Ez olyan, mint a szülők hatalma gyermeikeik felett: a gyerekek érdekeit szolgálja, s ideiglenes csupán, míg a gyerek felnőtté válik. Ugyanez a helyzet a társadalommal: az emberek nem azért mondanak le természetes szabadállapotukról az állam javára, hogy aztán az kénye-kedvére azt tehessen velük, amit akar, hanem egy bizonyos cél érdekében. Ez a cél pedig az államtalan szabad állapot negatív oldalának elkerülése, mely abban fejeződik ki, hogy a természetes szabadon állapotban minden ember egyszerre kormányzó és bíró, ami elkerülhetetlen ellentétekhez vezet. Az államalapítás célja egy olyan hatalom létrehozása, mely maximálisan semlegesen képes eljárni az egyének ögyeiben, az egyének érdekét szem előtt tartva. Az embere természetes szabadságukról egy ilyen állam javára mondanak le, s nem általában bármilyen állam javára.

A szabadságot senki sem veheti el az egyéntől, attól az egyén csak önként mondhat le más egyenékkel szerződést kötve, mely szerződés célja a nagyobb biztonság minden egyén számára. Így jön létra az állam, melyben a döntés joga a szerződött egyének többségét illeti meg,

Az állam döntése tehát a többség döntései. A többség döntése kötelező az egyet nem értő kisebbségre is, hiszen ők is megkötötték a társadalmi szerződést, mellyel vállalták, hogy a közösség döntéseit el fogják ismerni. Ha nem így lenne, nem lenne értekme az egész társadalmi szerződésnek, hiszen ha mindenki számára csak azok a társadalmi szabályok lennének kötelezőek, melyekkel egyetért, az ugyanaz, mintha nem lenne társadalmi szerződés, hanem maradna a természetes állapot, melyben az egyének csak ad hoc alapon szerződnek egymással.

Felmerül a kérdés: az állam megalapítása után hogyan marad fenn az egyéni szabadsága, hiszen egy mai ember már nem kötött senkivel szerződést. A szerző válasza: azzal, hogy valaki része egy adott államnak, élvezi annak előnyeit, hallgatólagosan elfogadta az illető államot alapító társadalmi szerződést. Aki nem fogadja el ezt, az szabadon kivándorolhat az illető államból, vagy valamely állammentes területen alapíthat új államot (a szerző idejében, a korabeli elképzelések szerint még léteztek ilyen területek).

Miért szükséges valójában társadalmi szerződést kötni? Mert a természetes állapot nehézkés és kedvezőtlen az egyén számára, hiszen állandóan védenie kell magát, míg a megalapított állam ezt a terhet leveszi a válláról. Ebből következik mi az állam fő célja: az egyének életének és tulajdonának védelme. Innen viszont az jön, hogy az állam nem törhet tagjai életére és tulajdonára. Az az állam, mely túllép eredeti feladatán nem legitím állam.

Az államforma lényegtelen, lehet az bármilyen, amennyiben megfelel a fenti céloknak: a lényeg a társadalmi szerződésnek megfelelő alkotmányosság.

Az államban a legfőbb hatalom a törvényhozó hatalom, mely hatalom azonban a nép által átadott hatalom, viszont a nép közvetlenül nem gyakorolhatja ezt a hatalmat, hiszen ez az eredeti állapot visszaállítása lenne. A közvetlen hatalom akkor lehetséges, ha az állam megszűnik valamilyen okból, ez esetben a hatalom visszaszáll a népre, mely új államot alapít.

A végrehajtó hatalom vezeti az államot, de önmaga nem abszolút törvényhozó hatalom, csupán annak végrehajtója. Ez a végrehajtó hatalom tehát – akkor is, ha egyetlen ember kezében van – alá van rendelve a törvényhozásnak.

Ha az állami vezetés törvényellenes vezeti az államot, az az állam széteséséhez vezet, mely állapotban a nép ismét közvetlenül hatalmat gyakorol, újra megválasztja az állami hatalmat. A törvényellenesség legfőbbjele az, ha az állam tagjai életét vagy vagyonát önkényesen elveszi. Ha ez bekövetkezik, a nép új hatalmi szerveket hatalmazhat fel. Ez a jog nem jelent veszélyt az államra, hiszen a nép többsége mindig a meglévő hatalmat fogja támogatni, amíg az nem lép fel a társadalmi szerződése alapjai ellen, a többség mindig csak a legvégső esetben fogja elhatározni magát a meglévő hatalom ellen való fellépésre.

Lehetne még más szerzőket idézni, de azt hiszem ez a két legfontosabb klasszikus. Legközelebbi cikkem a témában a legfontosabb modern liberális eszmegazdákról fogok írni.

Modern ballib tézis Orbán ellen, hogy ő köpönyegforgató ember.

Lásd Soros-ösztöndíjas volt, ma meg Soros eszmei ellenfele.

Csuhásozott, most meg hívő keresztény.

Liberális politikus volt, most meg szidja a liberális eszméket.

A valóságban kevés az olyan gondolkodó ember, aki egész életében ugyanahhoz az eszméhez hű. Ez inkább nem-gondolkodó emberekre igaz, akik papagájként bemagolnak valamit, majd azt ismételgetik a végtelenségig.

Gondolkodó emberek akkor szoktak egész életükben hűek lenne egy adott eszméhez, ha stabil, nem változó, rögzült viszonyok közt élnek, azaz semmi sem változik, ami nézeteik felülvizsgálatára késztetné őket.

Dehát az utóbbi 30 év magyar közélete minden volt, csak nem stabil. Az egyetlen stabil pont az örökös változás volt. Sőt, manapság az egész világ is változóban van.

Ráadásul vicces amikor olyanok vádolják Orbánt nézetei változtatása miatt, akik maguk is meredeken megváltoztatták nézeteiket. Ismétlem immár sokadszor: kommunistából liberálissá lenni hatalmas változás, e két eszme szinte mindenben egymás 180 fokos ellentéte.

Miután a fenti témában láttam már kb. 30 ballib cikket, gondoltam, magam is megírom a választ a kérdésre.

A rövid válasz: sehogy.

De kicsit hosszabban is megfogalmaznám ezt.

Ahhoz, hogy nyerni lehessen egy választáson több esély is van, alapvetően azonban 2 fő pontban foglalható össze ez:

• a hatalmon lévők politikája olyan rossz, hogy a nép bárki másra hajlandó szavazni, csak bukjon meg az éppen hatalmon lévő gárda,
• el kell hitetni a néppel, hogy az ellenzék képes jobban képviselni a nép érdekeit, mint a hatalmon lévők.

Lássuk csak!

Az első pont nem ér. A Fidesz-kormány nem rosszabb az előző ballib kormánynál. Nem ért el látványos eredményeket, de katasztrófát se produkált. Maradt a lassú fejlődés, mint ami van 1990 óta, maradt a folyamatos elmaradás a nyugattól, amin senki se tudott változtatni azóta. Az ellenzékből csak a Jobbik nem volt még hatalmon, de nehezen hihető, hogy ők rendelkeznének valamiféle csodarecepttel erre vonatkozóan. Azaz a nép nincs kormányváltó hangulatban.

A második pontot illetően a ballib ellenzék ássa maga alatt a talajt: mindig olyan érvek mentén kritizálja a Fidesz-kormányzatot, melyek idegenek a kisembertől. Lásd: rossza  rezsicsökkentés, mert csökken a közműcégek profitja. Na most, ki az az ember, akit mozgósítana, hogy pár szegény szerencsétlen nagytőkés jövedelme picit csökken? Ezen még az elkötelezett ballib szavazó is nevet.

Röviden összefoglalva: a ballib ellenzék üzenete a választók felé abszurd. Kb. ezt mondják: szolgáljuk ki még jobban a nyugatot, vegyünk részt lelkesen a NATO agresszív politikájában, segítsük a nagytőkét, hogy ne csökkenjen  a profit egy fillérrel se.

Na most, erre ki szavaz? Senki.

A magyar kormányzat, nagyon helyesen, rendet próbál tenni a civil szférában. A minta a vonatkozó izraeli és orosz szabályozás.

Az izraelit nem ismerem, az oroszt igen. A lényege: minden szervezet szabadon működhet – kivéve a kifejezetten betiltottakat -, de amennyiben az külföldi finanszírozást kap, az illető szervezet külföldi lobbista szervezetnek minősül, s ezt a tényt köteles magáról közzétenni.

Teljesen logikus, hiszen milyen alapon hazudhatná magát egy lobbista szervezet civil szervezetnek. A lobbista valakinek az érdekét képviseli, azét, akitől pénzt kap – ezzel semmi gond, de ezt miért kellene titkolni.

A ballibek persze már tiltásról beszélnek, pedig erről szó sincs,

A ballibek a fiatalokra összpontosítanak, ez alatt azokat értve, akik ma 35 év alattiak. Ez az a réteg, melynek vagy nincsenek semmilyen emlékei a magyarországi kommunista rendszerről, vagy ilyen emlékeik csak általános iskolás diákként vannak.

Mivel ezeknek a fiataloknak nincsenek saját biztos emlékeik, könnyedén megtéveszthetőek. Ennek alapvetően két vetülete van, a Kádár-rendszer oktalan dicsérete és az oktalan rémisztgetés.

Eddig a szereposztás az volt, hogy az úgynevezett „jobboldal” rémisztgetett, az úgynevezett „baloldal” meg dicshimnuszokat zengett Kádár rendszeréről.

Én magam – mint az idősebb nemzedék tagja – jókat szoktam mulatni mindkét típusú ferdítésen. Mert amikor, egy részről az ember azt hallja, Kádár alatt csak párttagok utazhattak külföldre, tisztelegni kellett az osztályfőnöknek, s aki nem volt KISZ-tag, azt kirúgták az egyetemről, valamint be volt tiltva a puncsízű fagylalt (nem vicc, ezt tényleg olvastam egy harcos antikommuistától pár éve!), más részről meg azt, hogy korlátlanul lehetett utazni, a KISZ-gyűléseken szabad viták voltak, gyakorlatilag szabad választások voltak, s pár tabut leszámítva sajtószabadság volt az országban, cenzúra nem létezett semmilyen alakban – nos, az ilyesmiken csak röhögni lehet.

Mostanában fordulni látszik a szerep. A „baloldal” kezd rémmeséket terjeszteni a kommunista rendszerről. Ennek oka persze az orosz kapcsolat, manapság ki van adva, hogy minden „demokrata” köteles gyűlölni mindent, ami orosz, márpedig az axióma szerint a kommunizmus egy olyan orosz izé.

Az egyik fideszes megmondóember elmondta a napokban magáról, hogy 1989-ben KISZ-titkár lett egy főiskolán. Azonnal be is indult a halálhörhés ballib oldalról, számtalan demagóg ökörséget elgágogva.

Tisztázzuk hát mi is a valóság! 

1. A KISZ-titkárok nem voltak sosem vezető emberek, még a Kádár-rendszer kemény időszakában sem, kivételt csak egyes nagyvállalatok, egyetemek jelentettek, s természetesen a KISZ KB-t kivéve. De még ezek az emberek is erős középszintű vezetők voltak, nem valódi döntéshozók. Egy jó helyen lévő KISZ-titkár, ha jó kapcsolatai voltak, esetleg ki tudott könyörögni magának vagy ismerősének egy szolgálati lakást, tudott segíteni valakinek, aki bajba keveredett, vagy tudott kicsinyes bosszúval élni valakivel szemben, mindez nagyon korlátozottan.
2. Még a pártitkárok között is csak a fontos helyen lévők számítottak csak hatalmi tényezőnek. Egy gyár vagy üzem pártitkára jellemzően az illető intézmény vezetőjével együtt döntéseket hozhatott, az adott kereteken belül. Egy község, város párttitkára pedig az illető település első számú vezetője volt. De egy szimpla alapszervezeti pártitkár a nullához közeli hatalmat birtokolt.
3. A KISZ-tagság már a 70-es években se jelentette ideológiai elkötelezettséget, sőt a párttagság sem. Ahol egy darab párt és egy darab ifjúsági szervezet van, ott az egy darab szervezetben való tagság semmit se jelent.
4. Aki a rendszerváltozás kezdetétől annak végéig – 1988-1990 között – bármilyen szerepet betöltött a kádárista szervezetekben, annak nulla jelentősége volt. Tessék megkapaszkodni: Gyurcsány KISZ KB-tagsága is jelentéktelen volt, mert csak 1988-ban került oda.

Azért az vicces mindenképpen, hogy a ballib mitológia szerint az MSZMP KB-ban vezető pozícióban lévő Németh, Kovács, Horn, stb. nem felelősek a kommunista rendszerért, míg bárki, aki bármilyen alacsony beosztást is betöltött Kádár alatt és most nem ballib, az mindenért bűnös.

Mindig idők legrosszabb társadalmi rendjében élünk. Pár évvel ezelőtt magam is azt hittem, ez a lehető legjobb társadalmi berendezkedés, ezért ez számomra személyesen is keserű felismerés.

Az ősközösségben kombinálódott a magántulajdon és a közösségi tulajdon. Alapvetően a társadalom egyenlő emberekből állt, a vezetés konszenzusos alapú volt, melynek legitimítása a szakrális szférából eredt.

Az ősközösség felbomlása az államszervezet kialakulásának ideje. Sokféle irányba ment a folyamat. A nomád népeknél a katonai demokráciák domináltak, a letelepedett népeknél növekedett az egyenlőtlenség. De ez utóbbiaknál is mindig megmaradt a közösség tudata. Ennek talán legjellemzőbb példája az egyiptomi királyság, ahol a szakrális és világi teljhatalmat birtokló fáraó intézménye egyszerre létezett a kiterjedt szociális állammal és a rabszolgaság szinte teljes hiányával.

A középkor sokféleképpen alakult. A feudalizmusnak nevezett rend gyakorlatilag csak Nyugat-Európában létezett teljes mértékben, már Magyarországon is ennek egy specifikus változata volt. Még keletebbre, pl. Oroszországban a feudális típusú rend sosem törte meg a közösségi alapú rendet. Az iszlám világban pedig a katonai demokrácia hagyományai tovább éltek a középkorban is. Érdekes az Új Világ helyzete is: az Azték Birodalom rendszere mintha egyfajta keverék lett volna a nyugat-európai és az iszlám modell között – szakrális uralkodó, kiterjedt magántulajdon, nagy vagyonok, a vezető réteg kiszolgáltatottsága a központi hatalomnak -, ezzel szemben a kontinens másik nagy állama, az Inka Birodalom az ókori Egyiptomra emlékeztetett, azaz az állam fokozott szerepe a gazdasági életben, a magántulajdon korlátozott jellege.

Növekedett szinte mindenhol a társadalom tagjai közti függőség, a közösség azonban minden saját elemét szükségesnek tartotta, ebből fakadóan megmarad a közösségi tudat.

A katasztrófa a liberalizmus győzelmével kezdődött. Az egyén szuverén jogaira támaszkodás a gyakorlatban azt jelentette: immár az elitnek nincs semmilyen felelőssége az alsóbb rétegek felett. Hiszen mindenki egyenjogú, szabad ember, mindenki csinál, amit akar. A társadalom lassan atomizálódott, kezdetben a vallás megmaradt még összekötő elemként, majd a szekularizáció előrehaladtával immár ez a kapocs is megszűnt. A nemzeti kereten kivül nem maradt semmilyen közösségi tudat, a liberalizmus direkt rá is épített erre a teljesen természetellenes nacionalista elvek kötelezővé tételével.

A mai modern liberalizmus rosszabbított a helyzeten, egyesek ezt egyenesen posztliberális államnak is nevezik, arra hivatakozva, hogy sok minden megváltozott a klasszikus liberalizmushoz képest. Én nem szeretem ezt az elkülönítést, szerintem az alapok megmaradtak. De mindegy hogyan nevezzük, a tartalom a lényeg! A klasszikus liberális társadalom legalább nem tagadta az elnyomott rétegeket kultúráját, abba nem próbált durván beavatkozni a nemzeti keretek erőltetését leszámítva. Pl. nem akarta az amerikai elit tiltani a néger rabszolgák saját kultúráját, azt elfogadta, sőt integrálni igyekezett az.

A liberalizmus mai, végső stádiumában már ez se igaz. A rendszerurak – a globálkulákok és médiáik – ma már nem tűrnek aitonóm szférákat, igyekeznek minden liberális kényszerzubbonyba parancsolni. Az elnyomottaknak – nevezzük őket posztproletároknak – ma már az is tilos, ami 200 éve engedélyezett volt az amerikai néger rabszolgáknak.

Egyetlen út: megteremteni az autonómia kis köreit.

A liberális hatalom a lakosság szellemi fertőzése mellett fizikailag is igyekszik a társadalmat megbetegíteni.

Ennek egyik eszköze napjainkban a marihuana legalizálásának követelése.

A drogkereskedelem napjaink fontos problémája, s a harc ellene kilátástalan sajnos. Túl hatalmas érdekek állnak mögötte.

De személyesen megtehetjük azt, ami tőlünk telhető. Határozottan nemet kell mondani mindenre, ami a drogkultúrával bármilyen kapcsolatban áll.

S ha van merszünk, felléphetünk keményebben is, persze ez kockázatos, azaz óvatosság szükséges ilyen esetben, Mindenesetre ha pl. marihuana terjesztőt látsz bárhol, erkölcsileg teljesen megengedhető az illető fizikai likvidálása. Hamis kegyelet ezt a humanizmus nevében nem megtenni.

Egyesek most azt mondhatják, hülyeséget beszélek, mivel sok emberi kultúrában bevett szokás ősidők óta  hallicugén szerek alkalmazása. Igenám, de ezt csak kiválasztott emberek csinálták (lásd sámánok), nem a társadalom minden egyes tagja.

Nagyjából 3 hete magam is ellátogattam a tavalyi év egyik nagy ballib hisztériájának a helyszínére. A Városligetbe.

A környéket kiválóan ismerem. Gyerekként nem messze laktam innen, s az iskolám - bár az V. kerületben volt - is gyakran errefelé vitt ki minket délutáni sétára. Később a kutyáimat is szinte minden nap errefelé sétáltattam. Azaz a környék nagyon is ismerős számomra.

Aki ismeri a körülményeket, tudja, a Városliget felújításának terve abszolút helyes és értelmes. A liget romos részei régóta szégyenfoltok, melyek helyére olyasmi kell, ami méltó egy közparkhoz. Számtalan egyébként liberális személy is elismerte ezt. Sőt, sőt ballib megmondóember a bölcs hallgatást választotta ezúttal. Mégis, a keménymag, a sorosista hunvejbinek kimentek, tüntetni 50 fővel, a racionalitás ellen.

Jelenleg a keménymag legbelső magja, mint a kapituláció után a dzsungelben tovább küzdő japán katona még mindig kint van. Én kettő darab sátrat fedeztem fel, ahol 5 azaz öt darab drogos kinézetű lumpen botladozott.

Nem mertem őket közelről fényképezni, ki tudja, ezek  a vademberek mikor támadnak a járókelőkre. Bár volt a környéken 5 azaz öt darab rendőrautó, jobb vigyázni. Ez is röhej persze: minek 5 rendőrautóval vigyázni két darab sátorra, benne öt drogossal?

Minden év végén immár ballib hagyománnyá vált a valóságban nem létező magyarországi "éhezés" feletti álszent szörnyülködés.

Ezen eseménysorozat fontos eleme az állami költségvetésből dúsan finanszírozott, emellett rabszolgamunkából élő krisnás szekta hagyományos PR-akciója.

Most is megrendezésre került a vidám krisnás sorállás nevű hagyománytisztelő valami.

Pedig a szegénység évről évre pont ugyanolyan mértékű, mint most. S a krisnások PR-akciója szánalmas, gyomorforgató. Az igazi segíteni akaró ember nem úgy segít, hogy közben a mellét veri agyonreklámozva saját magát.

Manapság kevés jó vallása maradt a fanatikus ballibeknek. Ott van még Iványi metodista felekezete és a krisnások, mára mindenki más "rosszá" vált. Azaz bocsánatot, a katolikusok részben jók: magyar részük "rossz", míg az eretnek vatikáni celeb Francisco Wurst "jó".

A sikeresen erősödő populista mozgalom egyik fő akadálya a megosztottság.

A mára értelmetlené vált baloldal-jobboldal elhatárolódás az oka ennek. A legtöbb populista rabja maradt ennek a mesterséges elválasztásnak.

A valóságban a baloldali populizmus és a jobboldali populizmus között sokkal több a közös, mint a különböző. Mégis, azt veszem észre számtalan országban, hogy a két tábor között erősek az előítéletek.

A baloldali populisták a jobbos populistákat valamiféle fasisztagyanús alakoknak vélik, akik a valóságban liberális programot képviselnek, antiliberális álarcban. Egyes baloldali populisták képesek még a liberálisokkal is szövetkezni ezen kitalált "szélsőjobb" veszély ellen.

Nem jobb azonban a helyzet a jobboldali populistákkal. Ők a balos populistákat új mezbe bújt komcsiknak vélik, akik számos téren liberális értékekért harcoknak, csak ezt harcos álbalos jelszavakkal leplezik.

A liberális propaganda alá is játszik ezeknek az érzéseknek. A "populista veszély" a liberális médiák legújabb kedvenc rémmeséje.

Magyarországot a kérdés kevésbé érinti, Magyarországon a baloldali populizmus harmatgyenge, csak az LMP képviseli bátortalanul és részben ezt az eszmeiséget. De csak idő kérdése, hogy ez megváltozzon.

Az őszinteség értelmezésében jelentős nemi különbség tapasztalható.

A férfi a fogalmat fizikai mivoltában, nyersen fogja fel. Azaz az igazság kimondása egyenlő az őszinteséggel.

Ezzel szemben a nők a szellemi elemre, a finom belsőre összpontosítanak. Számukra a káros igazság elhallgatása nem ellenkezik az őszinteséggel.

Azt hiszem, a nők járnak helyes úton ebben.

A munka nem felszabadít, ahogy ezt a nácik és a liberálisok egybehangzóan állítják, hanem rabbá tesz. Ebben a kérdésben a kommunistáknak van igazuk, akik a munkát a szabadsággal ellentétes dolognak látják.

Egy hazug jelszó "a munka szabaddá tesz", a volt auschwitzi koncentrációs tábor is büszkén hirdeti ezt a hamis tézist.

Persze a fogalmat pontosítani kell. Aki dolgozik önmagában az nem feltétlenül nem szabad ember. Az önként, önérdekből végzett munka nem rabosít. Viszont ha valaki másnak alávetettként dolgozik, az az ember nem lehet szabad.

A másnak alávetettként dolgozó ember, aki kénytelen így dolgozni a saját megélhetése céljából nem szabad ember, azaz az ilyen ember rab, akkor is, ha történetesen megvan a szabadsága, hogy válasszon hol és kinek dolgozik. Ez azonban csak a börtön megválasztásának szabadsága, semmi egyéb.

De jelenti-e ez azt, hogy megoldás vállalkozónak lenni? Semmiképpen! A vállalkozóság feltétlen erkölcsi rossz. Míg a munkás elnyomott ember, erkölcsileg nem negatív jelenség, addig a vállalkozó az. Alapvetően vállalkozónak lenne erkölcstelen dolog. Igen, valakinek ezt is csinálnia kell, de ez olyan, mint a narkódiller, a prostituált, a hóhér, a vallatóember, a bérgyilkos: nem rendes elfoglaltság.

S ebben nincs semmi személyes elem. Egyénként lehet egy vállalkozó nagyszerű ember, pozitív példa, foglalkozása akkor is erkölcstelen.

Kellenek a társadalomban a vállalkozók, nem tudunk nélkülük meglenni, de szerepük alantas. Az a társadalom pedig, ahol a vállalkozóság erkölcsi jónak van kikiáltva romlott társadalom. Nem más ez, mint az egynemű házasság dicsőítése. Nem más, mintha az állítanánk, társadalmunkat ezentúl vezessék prostituáltak, hiszen ők sikeres nők, s mint ilyenek a legalkalmasabbak a feladatra.

Van normális férfi a világon, aki örülne, ha a felesége prostituáltként dolgozna? Aligha. Viszont sokan hiszik, hogy helyes, ha vállalkozók vezető szerepet játszanak egy társadalomban. Pedig ez sokkal rosszabb az előzőnél.

A történelem során lassan felbomlott a természetes hierarchia. és az magánhatalom lett részben. Ennek végső alakja a kapitalizmus, mely ezt nyíltan és büszkén be is vallja: a liberalizmus büszkén hirdeti, hogy a gazdaságnak kell irányítania a politikát, s nem fordítva. Innen kezdődik a vállalkozóság indokolatlan és perverz kultusza. Szellemi megalapozásában pedig a nyugati protestantizmus a ludas Európában.

A liberalizmus mint politikai rendszer legfőbb ellentmondása nem külső, hanem immanens jellemzője.

A kapitalizmus - mely a liberalizmus gazdasági rendje - előtti rendszerek jobbak voltak. Miben is?

Az emberi társadalmak történetében az őskori társadalom után elkezdett egymástól elválni az addig egységes politikai és gazdasági hatalom. Azonban minden társadalomban a politikai hatalom volt a vezető erő, a gazdasági ennek alá volt rendelve.

Embertelen az a rendszer, ahol a gazdaság fontosabb a politikánál.

S a kapitalizmus az első rendszer, mely nyíltan ki is mondja, sőt büszke arra, hogy nála a gazdasági hatalom áll a politikai hatalom felett.

A liberális logika szerint a társadalom tagjai magánérdekének az összessége közösségi érdek. A prekapitalista társadalmakban ez a nézet botrányosnak számított még. Hiszen az erősek magánérdeke mindig lenyomja a gyengébbekét. Azaz magánérdekek összessége sose lesz közérdek.

Pedig ez abszurd még liberális szemmel is. Hiszen a liberalizmus a népszuverenitást vallja! Közben meg van egy hatalmas gazdasági hatalom, mely nem a néptől ered, de hatalma van a nép felett. Ez a liberális eszme egyik hatalmas belső ellentmondása.

A következő tévhiteket ballib megmondóemberek, ballib médiák és egyszerű ballib hívek terjesztik az interneten, magam is internetes cikkekből, blogokból, kommentekből vettem őket.

Fel lehetne sorolni több száz ilyen tévhitet, én azonban kiválasztottam a 12 legmakacsabbat.

1.

A liberalizmus egy baloldali eszme, s a baloldal pedig lényegében azonos legnagyobb részében a liberalizmussal.

A liberalizmus mint eszme egyetlen pillanatban számított baloldalnak: megjelenésekor. Tudniiliik akkor, amikor fő ellenfele a premodernitás, a rendi társadalom, a feudális rendszer eszmeisége volt.

A későbbi modern politikában azonban a liberalizmus a jobboldal alapeszméje lett, aminek fő ellenfele a baloldal lett (elsősorban a marxizmuson alapuló eszmék formájában), ill. később a szélsőjobbnak elnevezett fasiszta-náci eszmeiség.

Ez megmaradt azután is, hogy a marxista áramlat kettévált a forradalmi marxistákra (kommunisták) és a reformista marxistákra (szocialisták), ettől kezdve e két eszme számított baloldalnak, míg a liberalizmus ezek fő jobboldali ellenfele lett.

A liberalizmus baloldali eszmének hazudása kelet-európai fantázia, lényege: magyarázatot adni arra a jelenségre, hogy volt kommunisták tömegesen lettek fanatikus liberálisok.

Sajnos Magyarországon a liberalizmus ellenfelei is hiszik, hogy liberalizmus=baloldal.

2.

A volt MSZMP azon volt politikusai, akik a rendszerváltozás után liberálisok lettek nem köpönyegforgatók, míg azon volt politikusai, akik a „nemzeti oldalra” mentek át gerinctelen köpönyegforgatók.

A valóságban a nacionalizmus picit közelebb áll a kommunizmushoz, mint a liberalizmus! Azaz aki kommunistából liberális lett annak kicsit nagyobb utat kellett bejárnia, mint annak aki kommunistából nacionalista lett.

Természetesen nem köpönyegforgatás az eszmei változás. A köpönyegforgatás csakis az érdekből történő eszmei változást jelenti.

3.

Kádár alatt is voltak ilyen szabad választások, mint most.

A valóság: nem voltak. Kádár alatt a választási törvény kimondta: csak a Hazafias Népfront nevű szervezetnek van joga jelölteket indítania. Ezen majd csak Grósz Károly változtatott, de az ő választási törvénye alapján már egyetlen választás sem lett megrendezve.

4.

A Fidesz bebetonozta magát, képtelenség békés úton leváltani.

A valóságban a választási rendszer szabad és demokratikus, s akár 2018-ban is elmozdítható a Fidesz. Ehhez EGYETLEN dolog kell: több szavazatot kapni, mint a Fidesz. Semmi más nem szükséges hozzá.

5.

A liberális demokrácia az egyetlen elfogadható államforma, minden más teljes vagy részleges diktatúra.

Nos, ez egy tipikus rasszista, nyugatcentrikus, a gyarmatosítási kort idéző állítás. A gyarmatosítás ideológiai alapja annak idején az volt – s a legfőbb gyarmatosító államok liberális országok voltak! -, hogy a világ „fejletlen” része tudatlanságban, primitívizmusban él, s ezen csak segít a fejlett államok általi gyarmatosítás. Azaz a gyarmatosítók ugyan anyagi hasznot realizálnak a gyarmatosítás során, de ez bőven megtérül: hiszen a gyarmatok lakossága így fejlődik, beletanul a modernitásba, elhagyja fejletlen, primitív szokásait.

6.

A Fidesz hatalma nem legitím, mert a többség nem rájuk szavazott.

Ha ezt komolyan vennénk, a világon kevés legitím kormányzatot találnánk. A választásokon részt nem vevőket sehol a világon nem számítják bele az eredménybe, s a túl kevés szavazat miatt a parlamentbe be nem jutottakra adott szavazatokat se. Minden választás eredménye a megszerzett parlamenti mandátumok száma, ehhez képest az egyes pártokra leadott szavazati arány legfeljebb egy érdekes adat.

7.

Hiába növekszik a GDP, az nem számít, mert az adat hamis. S ha nem is hamis, a pénzt ellopja a Fidesz.

A valóságban a GDP nem a jólétről szól, a kapcsolat a kettő között csak közvetett. De ez igaz minden ország minden kormányzatára.

8.

Hihetetlen mértékű támogatást kapott az ország az EU-tól, a baj, hogy ezt a pénzt ellopják, ezért nem érte az ország a nyugati életszínvonalát.

A valóságban az ország által megtermelt profit olyan mértékben megy ki nyugatra az országból a rendszerváltozás óta, hogy ahhoz képest minden bejövő támogatás nevetséges összeg. Az országnak a nyugattól való elmaraádásnak egyetlen oka: a megtermelt profit nem az országnak hoz hasznot. A jelenlegi korrupció ehhez képest bolhacsípés. Ha nulla lenne holnaptól a belső korrupció, az semmilyen érezhető változást nem hozna el az életszínvonalban.

9.

Erkölcstelen, hogy Magyarország nem tartja be az EU szabályait. Ha az ember belép egy klubba, annak szabályait köteles betartani.

Így igaz, a szabályokat be kell tartani, viszont az is szabály ebben a „klubban”, hogy a tagok felléphetnek a szabályok megváltoztatása érdekében. Sehol sincs olyan elve, hogy a 2004 előtt taggá lett államok valamiféle előjoggal bírnának, míg a későbbi tagok valamiféle másodrendű tagok.

10.

Orbánék alkotmányt sértettek az új alkotmány – az Alaptörvénynek elnevezett új alkotmány – megalkotásával, ráadásul ez erkölcsetelen is, hiszen előbb felesküdtek a korábbi alkotmányra, majd eltörölték azt.

A valóságban maga a korábbi alkotmány tartalmazta a lehetőséget annak megváltoztatására, vagy új alkotmány alkotására. Azaz nem történt esküszegés. S mivel az új alkotmány a régi szabályainak betartásával lett létrehozva, alkotmánysértés sem történt.

11.

Magyarország nem köztársaság 2012 óta, mert az ország hivatalos neve már nem Magyar Köztársaság.

Az ország hivatalos neve és az államforma között nincs közvetlen kapcsolatban. Magyarország köztársaság, mert ezt mondja ki a hatályos alkotmány. Egyébként a Magyarországgal határos országok között kettő is van, melynek hivatalos neve nem tartalmazza a „köztársaság” szót és mégis köztársaságok: Románia és Ukrajna.

12.

Nincs sajtószabadság.

A sajtószabadság egyetlen jelentése: nincs állami cenzúra, s az állam nem korlátozza sajtótermékek létrehozását, terjesztését.

Szeretem Kertész Ákost olvasni, ugyanis ő az, aki kiválóan kifejezi mindazt, ami nem jó.

Kering most a neten egy 2-éves cikke.  

Tisztelem nagyon Kertész őszinteségét, ő – sok más liberális megmondóembertől eltérően – nem kamuzik, nem taktikázik, nem ferdít, hanem egyenesen és becsületesen kimondja kertelés nélkül amit gondol, tekintet nélkül politikai érdekekre. Kertész mindenképpen maximálisan autonóm ember, akit senki se fizetett le, senkinek se az embere, ő tényleg hisz abban, amit leír. 

Azt állítja Kertész, hogy a rendszerváltozás a 80-as évek végén esélyt adott „a fejlett világ fő áramához, a main stream-hez, az euro-atlanti kultúrához, a liberális jogállamok, a parlamentáris demokráciák családjához” való csatlakozásra, de ezt az esélyt a magyar nép elfecserélte, amikor az ehelyett a „klerikál-feduális fasizmusra” szavazott. 

Hihetetlenül naív elképzelés! 

Először is: Magyarország igenis csatlakozott mind a liberális jogállamok, mind a parlamentáris demokráciák családjához, sőt ma is e család tagja. Orbánék minden változtatása 2010 óta sem módosította ezt. Magyarország ma is – egészen 1990 óta - parlamentáris demokrácia, hiszen a nép választja meg 4-évenként szabad és demokratikus választásokon a parlamentet, mely a szuverenitás legfőbb államhatalmi szerve. S liberális jogállam van, hiszen nem önkényuralom van, s az ország alapvető gazdasági rendszere a kapitalizmus. 

Ami az euro-atlanti kultúrát illeti, ilyenről még nem hallottam. Ha azonban Kertész ez alatt az EU- és NATO-tagságot illeti, az ma is tény – 1997., ill. 2004. óta. 

Lássuk azonban mit is jelent ez a „klerikál-feduális fasizmus” Kertész szerint! Mert azt, amit a kifejezés valóban jelent, nem jelentheti, hiszen az országban nincs se klerikalizmus, se feudalizmus, se fasizmus. 

A klerikalizmus az egyházak világi hatalmát jelenti. A feudalizmus a földbirtokra alapuló rendi társadalmat. A fasizmus pedig korporatív államot. Egyik sincs Magyarországon. 

Kertész két szempontot sorol fel: a címert és Horthy újratemetését. 

A címert illetően Kertész téved. A koronás címer nem feltétlenül monarchista jelkép, Magyarországon pedig – a Szent Korona tana miatt – végképp nem az. Ezen kívül pedig nem igaz, hogy a címert Antallék szavazták meg az ellenzék ellenében. Nem volt meg hozzá a többségük egyszerűen! A valóságban a SZDSZ képviselőinek jelentős része szintén a koronás címerre szavazott. A szavazáskor 258 képviselő szavazott igennel a jelenlévő 321 képviselőből! A kormánykoalíciónak 229 képviselője volt, s ha mindenki részt is vett volna a szavazáson, ez nem lett volna elég. Minumum 246 szavazatra volt szükség a címerrel kapcsolatos döntés meghozatalához!

Horthy pedig újratemetése nem állami aktus volt – szemben Nagy Imre újratemetésével -, azaz megtörténtéből semmilyen következtetés nem vonható le. Sőt, éppen e magántemetés megakadályozása az állam részéről jelentette volna azt, hogy az országban nincs demokrácia. S mindennek semmi köze ahhoz, hogy valaki hogyan ítéli meg Horthyt mint politikust! Ha a lehető legnegatívabb is az értékelése az sehogy se jelenti azt egy demokráciában, hogy az államnak meg kellene akadályozni a temetését.

Kertész ezután rátér a szokásos liberális mítoszokra: Antallék csődbe vitték az országot, amiből a csodatevő Horn-Bokros páros húzta ki azt. Először is, nem volt csőd a szó szoros értelmében, másodszor pedig a csődközeli helyzet a rendszerváltozás következménye, teljesen mindegy volt, ki van kormányon.

Valójában éppen a megnevezett „fejlett világ fő árama” a hibás ezért a csődközeli helyzetért. A nyugat csúnyán megszegte minden ígéretet, az ország számára ígért segítség helyett tönkretettek mindent, vittek minden mozdíthatót, majd azt mondták: ez a piacgazdaság.

Kertész mint zsidó természetesen bőven kitér az antiszemitizmusra is. Ez érthető, viszont nem igaz, amit állít. Azt állítja ugyanis, hogy a baloldal „sosem vette föl a harcot [..] az antiszemitizmus ellen”. Ezzel szemben a „baloldal” (értsd = a liberálisok) a kezdetektől fogva fegyverként használták a zsidókártyát minden ellenvélemény ellen, ezzel jelentősen erősítve a ténylegesen meglévő, de – legalábbis a 90-es évek elején – abszolút marginális antiszemitizmust.

Ha hibás valamiben Antall, akkor éppen az ellenkezőjében, mint amivel vádolja őt Kertész! Antall fő hibája: nem vette észre, hogy a nyugat átverte őt, s élete végéig megmaradt makacsul annál, hogy a nyugati integráció az egyetlen út. Ennek jegyében mindent eltűrt: a nyugatról vezényelt rablóprivatizációt, az életszínvonal visszavetését a 15 évvel korábbi szinre, az ország megvételét idegenek által, mert haláláig végig hitt abban, hogy mindez csak mellékkörülmény, s valójában a nyugat jót akar.

Az elmúlt év vilápolitikai értelemben hihetetlenül jó volt. Nem véletlen, hogy szinte minden liberális média rossz évnek tartja.

Lássuk csak azonban, miért is volt ez az év ennyire jó!

A brüsszelita elit végleg megroppant idén. Brüsszel hatalmas vereséget szenvedett a brit és az olasz népszavazáson. Brüsszel iszlamistasimogató, népellenes iránya szintén hatalmasat esett, a növekvő iszlamista terrorizmus igazolta, hogy e politika alapjaiban téves.

Az EU önjelölt, skizofrén fűrere Satana Mertkell még sajnos tartja magát, de még az ő pozíciója is csökkent.

A brüsszelitizmus liberális eszméi és tabui egymás után buknak. A népi, populista mozgalmak az egész kontinensen erősödnek, ráadásul ez mind baloldalon, mind jobboldalon létező folyamat. A liberális pártok alól csúszik ki a talaj egész Európában.

Eközben Közép-Európa volt kommunista állami sikeresen alakítottak ki egy antibrüsszelita, regionális, népi alapú összefogást, melyet a világ hatalmasai nem voltak képesek letörni. Magyarország ebben szerény, de igen fontos szerepet játszott. S egyik kelet-európai országban se sikerült a népbarát vezetés megdöntése  a nyugat által!

A világ urai Európán kívül is kudarcot vallottak. Az Arab Tavasz nevű újgyarmatosító akció befuccsolt. Kína tovább erősödött. S a legfontosabb: nemhogy sikerült volna legyőzni Oroszországot, hanem épp ellenkezőleg. az őt érintő szélesfrontú támadásból az orosz nép győztesen, megerősödve, világhatalmi tényezőként került ki.

S végül a legfontosabb, jelképes esemény: a hatalmasok fantasztikus bukása az amerikai elnökválasztáson.

Érthető tehát a liberálisok rossz hangulata. Valóban minden alátámasztja ezt. Nem lennék most a helyükben.

A Nobel háborúdíjas amerikai elnök, Obama Hussein sikeresen tette magát közröhej tárgyává.

Eleve Obama arról híres, hogy az egyetlen Nobel-díjas, aki csak faji hovatartozása miatt kapta meg ezt a kitüntetést. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, nem Obama a hibás ebben, ez a Nobel Bizottság hülyesége, de mégis ő az első ember a világon, aki Nobel-díjat érdemelt ki azzal, hogy néger, ami eléggé vicces ügy, akárhogy is nézzük.

Most lőtt két öngólt is Obama.

A 80 %-ban demokrata párti amerikai zsidóságot sikeresen tette Trump-támogatóvá azzal, hogy az USA megszavazott egy kötelező hatályú ENSZ-határozatot Izrael ellen. Ez természetesen afféle bosszú akart lenne Izrael ellen, amiért az a szíriai kérdésben nem volt hajlandó kiállni az USA mellett, ráadásul még Oroszországgal sem volt hajlandó összeveszni Obamáék kedvéért.

Majd jött a 35 orosz diplomata kiutasítása. Ismét csak azt bizonyította ezzel Obama, hogy képtelen feldolgozni, nem Clinton lett az utóda. Putyin mesteri válasza – nem utasított ki senkit Oroszországból – miatt pedig ma az egész világ Obamán röhög.

Ez van, amikor az ember ki akarja röhögtetni magát. Nincs erő, ami ezt képes lenne megakadályozni.

Megfigyeltem több országban pár közös tévhitet, mely az átlagemberek - azaz a nyelvvel nem profi szinten foglalkozók - elképzelésében él.Íme pár ezek közül.

A saját nyelv fonetikai készletének abszolutizálása.

Nagyon elterjedt jelenség azt hinni, hogy az anyanyelvünk hangkészlete pont ideális, azaz nem kell a benne meglévőnél több hang, minden új hang felesleges, viszont az összes benne meglévő hang szükséges is. Ennek következménye az idegennyelvűek kiejtésének viccesként való felfogása.

Amikor mi egy idegen nevet nem ejtünk ki az illető idegen nyelv szabályai szerint, hanem helyette az ott lévő hangokat helyettesítjük a hozzájuk a mi nyelvünkben legközelebb eső hangokkal, abban nem látunk semmi furcsát, ezt teljesen természetesnek látjuk. (Tegyük hozzá: ez teljesen természetes is.) Ha viszont ugyanezt teszi egy idegennyelvű ember, azt humorosnak találjuk. Pedig ő ugyanazt teszi, s ez teljesen természetes is.

Amikor azt halljuk, hogy Hitler nevét az oroszuk g hanggal ejtik az elején, azt viccesnek találjuk. Viszont azt meg mi nem értjük, miért nevetnek rajtunk a lengyelek, hogy mi Hruscsov nevét h-val ejtjük az elején. Szerintünk a Hitler h-ja szükséges elem, azaz az oroszok "hiányosak", viszont a Hruscsov eredeti első hangja meg csak a magyar h verziója, nem is igazi hang, amolyan "felesleges elem" csak, ami nyugodtan helyettesíthető magyar h hanggal.

Ugyanez fordítva is megesik. Amikor idegennyelvű környezetben egy harmadik nyelvű névvel találkozunk. Ha ebben a harmadik nyelvű névben olyan hang van, mely a mi nyelvünkben megvan, de az idegennyelvű környezet nyelvéből hiányzik, hajlamosak vagyunk az illető idegen nyelven beszélve is kimondani az illető hangot, hiszen mi tudjuk mi a helyes kiejtés. Ez azonban hiba: idegen nyelven beszélve nem helyes nem alkalmazni az illető idegen nyelv hagyományait a hanghelyettesítésére. Azaz ha oroszul beszélünk Hitlerről, ne mondjunk magyar h-t, hiába helyes ez az eredeti németben!

A saját nyelvtan abszolutizálása

Ugyanaz, mint az előző: azt hisszük, hogy ami nyelvi eszkös nálunk létezik, az szükséges, viszont ami nálunk hiányzik, az felesleges is. Pl. az alanyi/tárgyas ragozás szükséges elem, viszont a nyelvtani nem felesleges.

Sokan nagyon megdöbbennek, amikor ugyanezt a tévhitet más nyelvű emberektől is meghallják.

Magyart tanuló idegenektől hallottam, hogy a magyar nyelv primitív, mert se a nemeket nem különbözteti, se az igeidők terén nem eléggé kifejező. Természetesen ez butaság, ugyanaz a butaság, mint amikor egy magyar hiányol egy idegen nyelvből olyan elemeket, melyek a magyarban megvannak.

Analítika contra szintetika

Ehhez kapcsolódik az is, hogy a szintetikus típusú nyelvek - azaz ahol kevés a nyelvtan - beszélői és az analítikus típusú nyelvek - ahol sok a nyelvtan - beszélői egymás nyelvét primitívnek tekintik. Természetesen nem igaz ez a vád, a nyelvtani kifejezés módjának semmi köze a primitívséghez.

Kifejezőség

A legnépszerűbb tévhit: a mi nyelvünk kifejezőbb. Ennek alapja jellemzően az, hogy mindenki legjobban saját anyanyelvén tud, így azon természetesen jobban tudja magát kifejezni, s ezt tévesen kiterjeszti mindenki másra is.

Jó, hogy szóba került a hamis hírek veszélye.

A legnagyobb hamis hírtömeg azonban nem kis blogokból és független, alternatív hírforrásokból érkezik, hanem a fősodrú liberális médiákból.

Erre jó példa a manapság megjelenő úgynevezett utolsó utáni üzenetek Aleppóból. Ezek a szívhez szóló üzenetek jellemzően a múlt héten létrehozott Twitter-regisztrációkból jönnek, melyeknek így is sikerült valami rejtélyes módon több tízezer követőt szerezniük. Megy a háború, az infrastruktúra romokban, mégis tökéletes internet hozzáférése van mindenkinek a romok alatt, s a pincében rettegve neteznek is gond nélkül, amikor éppen nem éheznek. Aki mindezt elhiszi, az valószínűleg a húsvéti nyúlt is egy létező celebnek hiszi.

Külön vicces, hogy ezek a szír civilek mindenben egyetértenek egymással: egyhangúan azt jelentik ki, hogy eddig paradicsomi életük volt az iszlamista terroristák uralma alatt, boldogan éltek bőségben, míg most azonban perceik meg vannak számlálva, mert az orosz haderő és a szír kormányzat hamarosan mindenkit ki fog irtani.

Mi is a valóság? A liberális erők ezt a csatát elvesztették, iszlamista bábjaik nem voltak képesek megnyerni az általuk 5 és fél éve elindított véres polgárháborút, ráadásul az egész ügy közben világhatalommá emelte Oroszországot. Most már csak a médiafront maradt, legalább azt szeretnék megnyerni a liberálisok. Ennyi az egész.

A maximalizmus igencsak káros dolog, mert az ember előbb-utóbb belefárad.

Ismerek olyan embereket, akik célul tűzik ki, ők márpedig kitörnek a liberális rendből, az igazságtalan társadalomból, a fogyasztó elhülyülésből. Nos, a legtöbbjük csúnyán végzi: miután rájön, hogy nem képes kitörni, feladja az egészet.

Olyan ez kicsit, mint a fogyókúra: sokan ott követik el a hibát, hogy drasztikus eredményeket várnak gyorsan, majd mikor ez nem következik be, feladják, s még jobban meghíznak, mintha el se kezdtek volna fogyókúrázni.

Az életet illetően ugyanazt javaslom, mint amit a dietetikusok a fogyókúrával kapcsolatban: mértékletesség, türelem, kímélet, céltudatosság, értelem.

Az ezredforduló környékén teljesen elmerültem a fogyasztói társadalomban, s rádöbbentem hamarosan: az életem teljesen értelmetlenül elfolyik valahová, magam sem tudom hová. Akkoriban még liberális voltam, ennek ellenére azt éreztem, ez így abszolút értelmetlen.

Mit tesz ilyenkor az ember? Elkezd radikálisan változtatni, majd abból nem sül ki semmi. Van pl. ez a divat, hogy "nekem nincs tévém". Pedig miért ne lenne? Pl. hiába nincs tévéd, ha az interneten hülyeségeket nézel.

Megosztom, hogy én mit NEM csinálok, csak pár dolog, de azt hiszem értelmes pontok:

• Nem nézek sóműsorokat, értelmetlen vetélkedőket, tehetségkutatókat, reggeli beszélgetős műsorokat, egyéb bulvárt a tévében. Szinte kizárólag csak közéleti műsorokat nézek tévében.
• Úgyszintén nem nézek filmet kereskedelmi csatornán, ahol reklám van. Ha véletlenül felfigyelek egy jó filmre valamelyik kereskedelmi csatornán, letöltöm a netről, majd megnézem reklám nélkül.
• Nem járok moziba, az új filmeket letöltöm a netről, s ha jók, végignézem őket.
• Nem követem figyelemmel a sztárok, celebek életét semmilyen formában, ilyen hírek csak véletlenül jutnak el hozzám.
• Nem olvasok semmilyen bulvár jellegű sajtót.
• Elvetésük helyett pont az ellenkezőjét teszem: intenzíven használom a modern technikákat. A FaceBook pl. egy nagyszerű eszköz médiák követésére. Az okostelefon nagyszerű arra, hogy az ember útközben hallgasson értelmes anyagokat: nem feltétlenül csak zenét, hanem akár hangkönyveket, előadásokat is. A laptop és a tablet pedig nem feltétlenül értelmetlen játokokra kell, hanem olvasásra hosszabb úton.

Figyelem: minden elentétes véleménnyel szemben a netről való illegális letöltés nem erkölcstelenség! A kultúra közös tulajdona az emberiségnek, annak kisajátítása profit célolból erkölcstelen. Természetesen vigyázni kell, mert a hatalom esetleg megtorolhatja a törvénysértést (ez a veszély szerencsére Kelet-Európában nem túl nagy, azaz Magyarországon se az), de erkölcsi furdalásunk ebből ne legyen: minden kultúra és minden tudás szabad!

Mindezzel sok időt spórolok. S bár most sincs annyi időm, amennyi kellene (ennek oka: a kényszerű munkába járás), mégis hatalmas mértékben megnőtt az időm a 15 évvel ezelőtti állapothoz képest.

Hatalmas hír: az orosz médiák és intézmények jelentősen befolyásolták az amerikai elnökválasztást.

Vicces dolog ez. Az amerikai médiák és intézmények évtizedek óta befolyásolják számtalan országban a politikai folyamatokat, a választásokat. Mármint ahol nem avatkoznak be direkt módon, azaz nem tartanak pl. "humanitárius" bombázást.

Visszanyalt a fagylalt? Csak addig kell a nyílt társadalom, az eszmék szabad áramlása, míg nekünk jó? Ha nekünk nem jó, akkor minden stornó? Viccesek vagytok...

November 23-án az Európai Parlament határozatot fogadott el a sajtószabadság ellen. A határozat teljes szövege itt található. 

Lényegében a határozat része az oroszellenes hisztériakampánynak.

A 750 EP-képviselőből a szavazáson 691 vett rész, közülök 304 igennel szavazott, 179 nemmel, 208-an pedig tartózkodtak.

De érdekes megnézni, hogy mi a szavazás eredménye frakciónként. Jelenleg az Európai Parlamentben 8 frakció van + vannak függetlenek.

7 csoport esetében volt érezhető a jelentős mértékű egyetértés.A két jobbközép frakció, az EPP - Európai Néppárt - és az ECR - a konzervatív tömb - hatalmas arányban igennel szavazott.

A kommunista frakció (GUE) és a két újjobbos frakció (EFDD és ENL) hatalmas arányban nemmel szavazott, ugyanez a helyzet a függetlenekkel is. (Az ENL és a függetlenek 100 %-ban szavaztak nemmel!)

A balközép frakció (S&D) volt az, mely többségében tartózkodott.

A zöldeknél (EFA) egyhe többsében volt az igen szavazat, míg a liberális frakció (ALDE) erősen megosztott volt.

Az EP-ben Magyarországnak 21 képviselője van:

• Fidesz: 12 - mind az EPP tagjai,
• Jobbik: 3 - függetkenek,
• MSZP - 2 kéviselő - a S&D tagjai,
• DK - 2 kéviselő - a S&D tagjai,
• Együtt-PM: 1 - az EFA tagja,
• LMP: 1 - az EFA tagja.

A két DK-s képviselő igennel szavazott, azaz szembement frakciójuk többségi álláspontjával. Velük szemben a két MSZP-s képviselő tartózkodott.

A két magyar EFA-képviselő közül az Együtt-PM képviselője igennel szavazott, míg az LMP-s képviselő tartózkodott.

A három jobbikos képviselő közül kettő nemmel szavazott, egy nem szavazott.

Az összes fideszes képviselő részt vett a szavazáson és igennel szavazott,

Az EP szavazáson tehát koalíció alukult kis a Fidesz, a DK és az Együtt-PM között, míg ennek ellenzéke a Jobbik, az LMP és az MSZP.

Látható jól: a Fidesz azonnal meghajol a brüsszelita nyomás előtt, amikor az megjelenik. Ezért is óvatosnak kell lenni a Fidesszel. Sose mondjuk jónak, mert nem az. Esetleg lehet kisebbik rossz, de szavazni rá csak orrcsipesszel!

Összahasonlítás a bolgár helyzettel. Bulgáriának 17 képviselője van az EP-ben:

• ALDE: 4 képviselő - ezek mind a török kisebbségi párt képviselői, mind a négyen tartózkodtak.
• ECR: 2 képviselő - az egyik tartózkodott, a másik nem vett részt a szavazáson,
• S&D: 4 képviselő - mind a négyen nemmel szavaztak,
• EPP: 7 képviselő - 5 igen szavazat, 1 tartózkodás, 1 képviselő nem szavazott.

Parlamenti választási rendszerek az EU-ban. Úgy bemutatva, hogy a rendszer ne a rendszer technikai alapja, hanem a lényeg legyen látható.

A legtöbb választási listán az egyéni választókerületes rendszer a listás rendszerrrel van szembeállítva, pedig ez így félreértés. Ugyanis az egyéni választókerületes rendszer is lehet arányos, míg a listás is lehet aránytalan.

Az összehasonlíthatóság érdekében kizárólag a parlamenti választásokat vettem figyelembe. Ahol a parlament pedig kétkamarás, ott csak az alsó kamarára vonatkozó szabályokat.

Hogy érthető legyen, leírom, hogy kb. mi lenne a 2014-es magyar választási eredmény, ha az az adott rendszerben került volna megrendezésre. Emlékeztetőül: a 2014-es magyar parlamenti választási eredmény, kerekítve: Fidesz - 67 %, ballib összefogás - 19 %, Jobbik - 11,5 %, LMP - 2,5 %.

Arányos választási rendszerek:

sárga - pártlistás választás bejutási küszöbbel - Ausztria, Bulgária, Csehország, Lettország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia

Ezt azt jelenti: minden választópolgár szavaz egy adott pártlistára. S minden bizonyos - jellemzően 4 - %-ot elért pártlista arányosan megkapja az adott mandátumszámot. Az aránytalanság egyetlen forrása a 4 %-ot nem elért pártok miatt van: az ilyen pártok nulla mandátumot kapnak, míg a 4 %-ot elért pártok között felosztásra kerül arányosan az összes ilyen elveszett mandátum.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 47 %, ballib összefogás - 26,5 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5,5 %.

narancsárga - egyéni többtagú választókerületek + kompenzáló lista - Belgium, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Horvátország, Írország, Luxemburg, Málta, Svédország

Ez azt jelenti: minden választópolgár egyéni jelöltre szavaz egy adott választókerületben, melyben több mandátum keletkezik. Azonban létezik egy kompenzáló lista is, mely helyrehozza a pártok közti aránytalanságot, azaz az egyéniben vesztes pártok erről a listáról kapnak plusz mandátumokat. Az aránytalanság nagyon korlátozott lehet csak, ez csak abban az esetben eshet meg, ha egy párt aránytalanul sokat nyer, s már a kompenzáló lista nem képes ezt behozni a vesztes pártok részére maximálisan. A kompenzációban való részvételhez itt is szükséges egy adott % elérése, ahogy az előző típusban is, jellemzően ez 4 % (de nem mindenhol), azaz itt is aránytalanság lehetséges, de ez minimális és csak a küszöb alatti pártokat érinti kedvezőtlenül.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 47 %, ballib összefogás - 26,5 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5,5 %.

piros - vegyes választási rendszer, teljes kompenzációval - Németország

Ez azt jelenti: minden választópolgár kétszer szavaz, egyéni jelöltre és pártra, azonban az egyéni jelöltek számát levonják a listából, így a mandátumelosztás arányos. Minimális bejutási küszöb a listákon itt is van, jellemzően 5 %.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 47 %, ballib összefogás - 26,5 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5,5 %.

barna - pártlistás választás bejutási küszöb nélkül - Hollandia

Ezt azt jelenti: minden választópolgár szavaz egy adott pártlistára. S pontosan annyi mandátumot kap minden párt, amennyi szavazatot. Ez a lehető legarányosabb választási rendszer.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 46 %, ballib összefogás - 26 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5 % + 4 párt egyenként 0,5 %-kal: Munkáspárt, SMS Párt, Zöldek Pártja, Haza Nem Eladó Mozgalom.

Magyar szempontból látható: az összes arányos választási rendszer kormányválságot eredményezne. A Fidesznek nem lenne meg a többsége, a ballibeknek még kevésbé. A két kulcspárt az LMP és a Jobbik lenne. A Fidesznek elegendő lenne az LMP mint koalíciós partner, míg a ballibek csak akkor lennének kormányképesek, ha mind az LMP-vel, mind a Jobbikkal koalícióra lépnének. Természetesen lenne még egy lehetőség: egy Fidesz-ballib nagykoalíció is.

Aránytalan választási rendszerek:

sötétzöld - egyszerű egyéni választási rendszer - Egyesült Királyság

Ezt azt jelenti: minden körzetben az lesz a képviselő, aki a legtöbb szavazatot szerzi. Ez a lehető legaránytalanabb rendszer, hiszen egy akár 20-25 %-os párt is simán kieshet a parlamentből, mivel esetleg egyik körzetben sincs többsége.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 91 %, ballib összefogás - 9 %, nem jutna be se a Jobbik, se az LMP.

világoszöld - kétfordulós egyéni választási rendszer - Franciaország

Ugyanaz, mint az előző, azzal a finomítással, hogy két forduló van: a másodikba azok a jelöltek kerülnek, akik az első elértek egy bizonyos eredményt.

Az elképzelt magyar választási eredményt itt nagyon nehéz kiszámolni, valószínűleg ez Fidesz-Jobbik spontán megegyezést eredményezett volna, azaz a Fidesz eredménye lement volna 80 % környékére, míg a ballibek és a Jobbik 10-10 % körül kaptak volna.

kék - vegyes választási rendszer, teljes kompenzáció nélkül - Litvánia, Magyarország

Ez azt jelenti: minden választópolgár kétszer szavaz, egyéni jelöltre és pártra, azonban a listáról nem vagy csak részben kerül levonásra az egyéni mandátumok száma. Ilyen rendszer az EU-ban jelenleg 2 országban van: Litvániában és Magyarországon. Magyarországon a kompenzáció részleges, Litvániában pedig semmilyen.

Az elképzelt magyar választási eredmény, ha a litván rendszer lenne:  Fidesz - 70 %, ballib összefogás - 17,5 %, Jobbik - 10 %, LMP - 2,5 %.

lila - speciális rendszer - Görögország, Olaszország

Görögország: arányos választási rendszerrel kerül felosztásra a parlamenti mandátumok 5/6-da, az 1/6-ot viszont a nyertes párt kapja.

Olaszország: arányos választási rendszer, de régiónként a nyertes erő megkapja a mandátumok kb. felét.

Az elképzelt magyar választási eredmény, ha a görög vagy az olasz rendszer lenne:  Fidesz - 54 %, ballib összefogás - 23 %, Jobbik - 18 %, LMP - 5 %.

A népek tavasza zajlik. Télen. Minden a 80-as évek végére emlékeztet.

Akkor hihetetlenül gyorsan véget ért az addig sziklaszilárdnak hitt kommunizmus. Most hasonló folyamatok zajlanak.

2-3 még úgy tűnt, itt csak pár kelet-európai állam nevetséges és ideiglenes ellenállásáról van szó az USA és Brüsszel ellen. Gyakorlatilag csak Magyarország és Szlovákia harcolt, plusz részben Csehország, ahol a kormány EU-párti volt, csak a köztársasági elnök volt renitens. Úgy tűnt minden, ez csak egy múló epizód.

Csak hát a rendszerurak sokszor elbízzák magukat, csúnyán hibáznak, amivel aztán saját maguknak állítanak csapdát. Most ez a katalizáló esemény az Arab Tavasz nevű nyugati kémművelet volt, melynek célja az volt, hogy a haldokló liberális rezsimek új erőforrásokhoz jussanak. A nyugati liberális rend már a 80-as évek közepén a végét járta,akkor a kommunizmus bukása mentette meg őket: több billió dollár vándorolt át ugyanis ezáltal keletről nyugatra, így a liberális rend újabb 20 évre kapott lélegzetet. Ez a pénz elfogyott azonban, új források kellettek, innen a ráugrás a Közel-Keletre.

Az Arab Tavasz azonban csúnyán megbukott, az arab népek nem voltak hajlandóak nyugati kottára táncba perdülni, megvédték értékeiket. Az egyetlen eredménye a nyugati agressziónak a káosz és a menekülthullám lett. Ekkor a legtöbb addig alvó európai is felébredt: Európa liberális gazdái ugyanis levették álarcukat.

A görög nép felkelését a Negyedik Birodalom fűrere, Satana Mertkell még leverte, de a folyamatok már kicsúsztak az irányítása alól. Lengyelországban - mely a legfontosabb keleti EU-tagállam - a liberális erők csúnya vereséget szenvedtek, s kőkemény populista győzelem született. Ezzel a visegrádi országok egységes populista tömbbé tudtak válni, melyet immár képtelen volt Brüsszel leverni.

S megtörtént az, amire senki se számított: ahelyett, hogy a nyugati államok egységesen léptek volna fel a keleti rebellisek ellen, a nyugat fragmentálódott, s a keleti, populista eszmék egyre nagyobb népszerűségre tettek szert nyugaton.

Ki gondolta volna, hogy a liberális befolyás keleti növekedése helyett a populista befolyás fog növekedni nyugaton? A brüsszeliták pánikba is estek, ma már nyílt cenzúrára készülnek, lásd minden független médiát "orosz propagandának" minősítenek, tervezik a sajtószabadság beszüntetését. Ugyanazt akarják tenni, amit a kommunisták  a hidegháború alatt, amikor a nyugati rádióadásokat zavarták kifejezetten e célra épített zavaróállomásokkal. Vicces fordulat...

S a népek tavasza nyugaton is megállíthatatlan. A brit nép kilépett az EU-ból, hatalmas pofont lekeverve ezzel Brüsszelnek. Spanyolországban a baloldali populisták a semmiből a harmadik legnagyobb parlamenti párt lettek. Ausztriában mindkét liberális párt kiesett az elnökválasztás első fordulójában, a mai második fordulón egy zöld és egy újjobbos jelölt versengenek egymással! Olaszország ma népszavazás zajlik, ahol erősen valószínű a brüsszelita erők veresége. Még a hagyományosan óvatosan és félénken politizáló Bulgáriában is lépés történt a populista irányba a múlthavi elnökválasztáson.

S persze a legnagyobb pofon: a Birodalom központjában, Washingtonban a populista Trump legyőzte a liberális Clintont. Ezt a csapást a liberális elit máig nem képes kiheverni: január 20-tól egy rendszerkritikus áll az USA élén!

Trump győzelme miatt hisztiző amerikai fanatikus liberálisok

S a folyamat nem ért véget. Jövőre a francia elnökválasztáson már most biztos, hogy a liberális erők veszteni fognak. Az elnökválasztáson csak az a kérdés, hogy a két oroszpárti jelölt közül ki fog nyerni.

Oroszország szerepe nagyon fontos. Ha nem létezne immár 10 éve az új, humanista, populista Oroszország, mely minden agresszióval szemben helytállt, ma esélyes lenne, hogy a liberálisok háborút robbantanak ki. Csak az orosz atomarzenál az, mely ebben visszatartja őket.

Románia nemzeti ünnepe a rendszerváltozás óta december 1., mely Románia egyesülésének napja, ami valójában azt jelenti, ez az a nap, amikor Erdély átkerült Magyarországtól Romániához.

Magyarországon ez, érthető módon, politikai ügy.

Idén mindez hisztériába fajult: a magyar Külügyminisztérium megtiltotta a magyar diplomatáknak a román ünnepen való részvételt. Abszurd, ostoba lépés. Itt az ideje felfogni: ami valakinek ünnep, az másnak esetleg nem az, s fordítva. Ez a történelem folyamata, amire hisztériával reagálni teljesen értelmetlen pótcselekvés.

Ráadásul a világ tele van országokkal, melyek nemzeti ünnepe sért egy másik országot. Finnország nemzeti ünnepe az Oroszországtól való 1917-es elszakadás napja. Az USA nemzeti ünnepe a brit uralom elleni függetlenség egyébként törvénytelen kikiáltásának a napja 1776-ból. Bulgária nemzeti ünnepe kifejezetten megalázó a törökök számára: ez ugyanis az 1878-es orosz-török békeszerződés napja, amikor a török erők elismerték a háború elvesztését, s kapituláltak az orosz haderő ellenében. A spanyol nemzeti ünnep ellen is sok tiltakozás szokott lenni egyes indián népek részéről, ez ugyanis Amerika felfedezésének napja.

Szóval nem kell pánikba esni azon, hogy Románia nemzeti ünnepe Erdély elcsatolásának napja. Érthető, hogy ez román szempontból nagy nap, hiszen ekkor egyesült az akkor már régóta román többségű Erdély Romániával. Örülni persze nem kell neki magyar szemszöggel, de hisztizni se kellene.