A modern propaganda 5 fő módszere.

Féligazság. Az igazság teljesen persze sose mondható el, de fontos elemeinek direkt elhallgatása kiváló eszköz.

Tipikus példa a HVG-től: "Homonnay Gergely írót, közéleti aktivistát szilveszterkor találták holtan egy olaszországi klubban. Halálának körülményeit büntetőeljárásban vizsgálják az olasz hatóságok.".

A szöveg minden szava igaz, de éppen a lényeg maradt ki. Minden tisztázatlan, azaz nem azonnal nyilvánvaló haláleset esetében ez a normál megoldás. Ennek elhallgatása azonban azt a látszatot kelti a jogban nem jártas olvasóban, mintha az olasz hatóság legalábbis valamiféle gyilkosságra gyanakodna.

A vélemény és a tény összemosása.

"Paks II. megépítése hiba lenne." - ez egy jó példa.

Kontextus elhallgatása és/vagy megváltoztatása. Íme az Amerikai Népszava blog: "Ugyanazok a NAV nyomozók razziáztak Iványi Gábornál, akik megszüntették a nyomozást Németh Sándor ügyében.".

Persze, hiszen csak egy darab NAV nyomozóosztály létezik Budapesten.

A szakértelem abszolutizálása. Ez talán a legismertebb. Nyilván egzakt tudományoknál még elmegy, hogy a szakember véleménye mint az "igazság" jelenik meg, hiszen végülis tényleg ez a szakma fősodrú álláspontja. De nem-konszenzusos tudományokban, mint pl. a közgazdaságtan, ahol iskolák harcolnak egymással, abszurdum a szakember véleményét igazságként bemutatni. Kedvencem talán ebben Petchnig Mária Zita igazságosztóként való előadása, miközben ez a szakember mélyen elfogult, ő az, aki tök ugyanazt képes megszakérteni így is meg ellenkezőleg is, politikai szimpátiája szerint.

Annak idején a Kálmán Olga általi Petchnig Mária Zita interjúkat tanítani lehetett volna. Két jó külsejű nő, akik még a fejmozgásukkal is manipuláltak.

Szómágia. Igencsak alattomos módszer. A megnevezés ugyanis már önmagában adhat pozitív és negatív értékelést. Ha egy tüntetés pl. szimpatikus egy adott médiának, akkor "civilek demonstrálnak", akik "polgári engedetlenséget tanúsítanak", ha meg nem szimpatikus, akkor "szélsőségesek rendbontanak", akik "gátolják a békés polgárok életét".

Annak idején a szovjet propaganda mestere volt ez utóbbinak. Bemutattak pár fegyverest egyenruhában, akik éppen hadonásztak, s ha azok szovjet szemszögből pozitívak voltak, akkor "népfelkelők ünnepelnek", ha meg negatívak, akkor "zsoldosok fenyegetőznek", s még a zenei aláfestés is más volt a szovjet híradóban: az előbbi esetben andalító romantikus lift-zene, az utóbbiban feszült, akciófilmes dallam.

Előre bocsátom: utoljára kb. 20 éve játszottam társasjátékot.

Mondjuk vegyük a Monopoly-t. Lehetne más is, mindegy. De a Monopoly-ra legalább emlékszem. A lényeg azonban: olyan játék legyen, melynek nincs közvetlen hatása a valós életre, azaz pl. nem lehet erotikus játék vagy pénzes játék se, de teljesen valóságfüggetlen se lehet, azaz legalább annak az elemnek meg kell lennie, hogy a nyertes örül, a vesztes meg szomorú, s mindkettő elismert tény a játékosok által.

A kérdés ilyenkor: mennyire veszi komolyan a játékot a játékos. A két véglet:

• a túl laza játékos, aki oda se figyel az egészre, minden gesztusa azt jelzi, ennek az egésznek semmi értelme,
• a fanatikus játékos, aki a játékot a valóság fölé emeli.

Úgy vélem, az előbbi a vallási fanatikus, utóbbi pedig a következetes liberális.

Orosz-ukrán etnikai határ - egyáltalán meghatározható-e ilyen?

A kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Az orosz-ukrán identitás nem választható el egymástól egyértelműen, talán nyugati példaként a spanyol-katalán viszony hozható fel rá párhuzamként, ahol szintén egymással párhuzamosan létezett történelmileg 3 eltérő felfogás:

• katalán nacionalizmus: azaz a katalánok egy önálló nemzet, rokona a spanyol nemzetnek ugyan, de minden szempontból önálló tőle,
• katalán regionalizmus: azaz a katalánok a nagy multiregionális spanyol identitás egyik részeleme, ők spanyolok, de nem kasztíliaiak, saját identitásuk van, de ez nem ellenkezik párhuzamosan a spanyol identitással,
• spanyol nacionalizmus: a katalánok egyszerűen a spanyol nemzet egy regionális csoportja, nem létezik katalán nemzeti identitás.

Megjegyzés: a spanyolban eleve van eltérés a "spanyol" (español) és a "kasztíliai" (castellano) között. Elvileg a "spanyol" az az egész országra vonatkozó melléknév, míg a "kasztíliai" a - magyar szóval - spanyol nyelv neve csupán. Azonban ezt a megkülönböztetést nem tartják be sem Latin-Amerikában, sem Spanyolország spanyol nyelvű részein, ott a kettőt szinonímaként kezelik - s a magyar is ezt vette át. De pl. egy büszke katalán igenis különbséget tesz a kettő között. (A baszkok esete megint más, ott a nyelv nem rokona a spanyolnak, így nem is kell görcsölni a szavak ilyen megkülönböztetésével.)

Az orosz-ukrán eset nagyon hasonlít erre:

• van ukrán nacionalizmus - ez a mai Ukrajna hivatalos álláspontja is, mely szerint az orosz és az ukrán rokonnképek, közös gyökerekkel, de immár 500-600 éve ezek külön nemzetek, s természetesen ez volt a hivatalos tanítás a szovjet korban is,
• van ukrán regionalizmus - történelmileg jelentős volt, a mai Oroszországban is népszerű ez, de ma nem ez a többségi vélemény,
• s persze van orosz nacionalizmus is - ez manapság elég ritka, de a kommunizmus előtti Oroszországban ez volt a fő elmélet.

A gond az, hogy az érintett lakosság önmeghatározása nagyban függött attól mi éppen a "divat". A hírekben manapság szereplő Donyeck megye erre jó példa: miközben nem történt se jelentős be- és kivándorlás azóta, a szovjet kor vége és az ukrán függetlenség megszerzése utáni időszak között az ukránok aránya hirtelen megnőtt, az oroszok aránya pedig lecsökkent (ez önbevalláson alapuló statisztika). Közben az anyanyelv szerinti statisztika keveset változott, a legutóbbi még ukrán hatalom alatti felmérés szerint:

• 37 % orosz anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
• 34 % orosz anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
• 1 % ukrán anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
• 23 % ukrán anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
• 4 % orosz anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,
• 1 % ukrán anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,

A helyzet az, hogy a nemzetiségi hovatartozás még egy családon belül se feltétlenül azonos, s időben is változik.

A legutolsó teljes adat egész Ukrtajnára ("teljes": amikor még a Krím és Donyeck-Luganszk ukrán ellenőrzés alatt állt):

• 16 % orosz anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
• 12 % orosz anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
• 1 % ukrán anyanyelvű és orosz nemzetiségű,
• 65 % ukrán anyanyelvű és ukrán nemzetiségű,
• 2 % orosz anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,
• 1 % ukrán anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű,
• 3 % nem orosz/ukrán anyanyelvű és nem orosz/ukrán nemzetiségű.

Az orosz nyelv ma is domináns, minden erőfeszítés ellenére. Talán ezt az mutatja a leginkább, hogy a nem orosz vagy ukrán lakosság Ukrajnában - ezek: 500 ezer román, 300 ezer belarusz, 250 ezer krími tatár, 200 ezer bolgár, 150-150 ezer magyar és lengyel, 100-100 ezer zsidó és örmény) - jellemzően oroszul tudnak, nem ukránul. A kárpátaljai magyarok között ez abszolút érzékelhető, oroszul szinte mindenki beszél, ukránul meg csak a legfiatalabbak között akad ilyen. Egyszerűen hiába az ukrán az egyetlen hivatalos nyelv, mégis jobban megéri oroszul tudni.

Hogyan is lett a mai Ukrajna azonban?

Az 1917. februári orosz forradalom során volt az első próbálkozás önálló ukrán államiságra, bár itt még nem volt világos, ez független állam lesz-e vagy csak autonóm része Oroszországnak. Ezután több párhuzamos államalakulat is kialakult a mai Ukrajna területén. Tényleges kontrollt az egész területen egyik államalakulat se gyakorolt, a területi igények viszont a mai Belarusz déli részét valamint a mai Oroszország délnyugati részét is magukban foglalták.

1917-1921 között gyakorlatilag polgárháború zajlott Ukrajnában a kommunisták és az antikommunisták között, külső támogatással mindkét oldalon. Az ukránok által igényelt terület középső és keleti részén kommunista győzelem született, a nyugati rész pedig Lengyelország része lett (lengyelül a régió neve Kresy).

Így tehát stabilizálódott Szovjet Ukrajna, mely 1922-ben a Szovjetunió 4 alapító államának egyike lett. Látszólag így tudható volt, melyik terület ukrán, a valóságban azonban a határok megállapítása csak 1922-ben zajlott le. Gyakorlatilag Moszkvában döntötték el hol legyen a határ az orosz és az ukrán tagköztársaságok között. Az alap etnikai volt, különféle korábbi felméréseket vettek figyelemben, ettől csak erős gazdasági okokból tértek el.

Végülis Szovjet Ukrajna 1922-es határa nagyjáből azonos volt a 2013-as határral 4 nagy eltéréssel:

• Kelet-Lengyelország déli fele: ez csak 1939-ben lett Szovjet Ukrajna része,
• Kárpátalja: ez 1945-től (jogilag 1947-től) ukrán,
• Transznisztria: ez 1940-ben el lett csatolva, ez lett Szovjet Moldávia alapja,
• Krím: ez 1954-től ukrán;

a kisebb eltérések pedig a keleti határon voltak, egyes járások ide-oda csatolásával.

Terjed egy orosz kép az utóbbi időkben arról, hogy Ukrajna szinte teljes területe ajándék a cároktól, Lenintől, Sztálintól, Hruscsovtól. Nos, persze van ennek valami alapja, de azért ez erős csúsztatás. Íme miért.

Már itt vázoltam az ukránok rövid történetét, szóval az ukrán nemzet alapvetőn lengyel-litván uralom alatt alakult ki. Az ottani ukránlakta terület legnagyobb részét Oroszország megszerezte a XVII. század középétől kezdve, a legfontosabb esemény a felkelés, Bogdan (ukránul: Bohdan) Hmelnyickij vezetésével a lengyel uralom ellen, aminek eredménye, hogy a felkelők 1654-ben kimondták csatlakozásukat Oroszországhoz. Na most, az említett gúnyrajz csak ezt a területet tekinti "igazi" ukránnak.

Arra nem térnék, hogy az eredetinek jelzett sárga terület a valóságban nagyobb. De a csíkos és a narancsos színnel jelzett részek (azaz "cárok ajándéka" és "Lenin ajándéka") nem pontos. A "cárok ajándéka" részen valójában mindigis ukrán többség volt, van ahol 90 % feletti, de sehol se 70 % alatti. A "Lenin ajándéka" részből pedig egyedül 2 területrész tekinthető valóban "ajándéknak":

• a Donbassz-vidék délkeleten, ez ugyanis legalább annyira volt orosz, mint amennyire ukrán terület, nyelvileg pedig egyértelműen orosz,
• a délnyugati nyúlvány - Budzsak -, ahol az ukránok máig kisebbséget alkotnak, alig a lakosság harmada ukrán itt, s még korábban ennél is kevesebb volt.

Ami a "Sztálin ajándéka" részt illeti (pirossal), ez egyértelműen csak a Kárpátaljára és Bukovinára igaz, a Lengyelországtól átvett részen viszont egyértelmű ukrán többség volt az adott pillanatban. (A korabeli szovjet propaganda is Nyugat-Ukrajna néven emlegette.)

Az egyes régiók történelmi helyzete:

• Bukovina: a XX. században szerzi meg a Szovjetunió Romániától, relatív román többség, jelentős ukrán kisebbség,
• Budzsak: a XIX. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, ma a lakosság harmada ukrán, kétharmada pedig bolgár, orosz és román,
• Dnyepr-vidék: a XVII. században szerzi meg Oroszország Lengyelországtól, ez a manipulatív térkép szerint törzsterület,
• Donbassz: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, ezután orosz és ukrán betelepülés,
• Ediszan: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, ez után orosz és ukrán telepesek bejövetele,
• Galícia: az I. vh. végéig osztrák, aztán nyugati része lengyel, keleti része szovjet, 1939-től a lengyel rész is szovjet, etnikailag lengyel és ukrán volt eredetileg, jelentős zsidó kisebbséggel,
• Kárpátalja: ez mindenki ismeri, nem részletezném,
• Krím: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Törökországtól, a krími tatár többség kisebbséggé válik a XIX. sz. végére az orosz és ukrán telepesek miatt,
• Podólia: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, ukrán többség eredetileg is,
• Szloboda: a XVI. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, eleve többségi ukrán lakosságát ukrán bevándorlás növeli, alapvetően kettős orosz-ukrán identitás jellemzi,
• Sziveria: a XVI. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, orosz és ukrán lakosság, kettős identitás jellemző,
• Volhínia: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, n yugati része Lengyelország része a két vh. között, ukrán többség volt, jelentős lengyel és zsidó kisebbséggel,
• Zaporozsje: a XVIII. században szerzi meg Oroszország Lengyelország-Litvániától, ma a lakosság kétharmada ukrán, egyharmada orosz.

Talán ez ad bizonyos képet a helyzetről.

Persze a háború mindig rossz dolog. Hatalmas veszteségeket okoz, s sok ember meghal, még több pedig megnyomorodik. De néha egyszerűen nincs más eszköz.

Olyan ez, mint a felebarát agyonverése. Néha meg kell tenni, mert adott esetben ez vezet a legjobb eredményhez, a legkevesebb áldozathoz. Ha ugyanis nem állítjuk meg erőszakkal az erőszakost, azzal csak néma cinkosai leszünk.

Ami a konkrét orosz-ukrán háborút illeti, Oroszország 7 és fél évet várt, hátha észhez tér Ukrajna. De nem következett ez be. Oroszország türelme nagy volt pedig, vajon az USA megtette-e volna ugyanezt, pl. ha amerikaiakat égették volna el élve valahol, ahogy ezt oroszokkal tette meg az ukrán hunta.

Az orosz támadás most le fogja nullázni Ukrajna katonai képességeit, ezzel el lesz véve minden lehetősége a Donyeck és Luganszk elleni agresszióra.

A jó hír: az ukrán hunta beleesett saját csapdájába: nyugati felbújtóik ugyanis látványosan nem segítik őket.

Magyar szemszögből az egyetlen negatívum: az egész eseménysorozat megfelelő keretezése segítheti a ballib ellenzéket áprilisban. Szerencsére MZP amatőr butasága ezt valószínűleg nem fogja lehetővé tenni, de még előfordulhat, hogy szakértői rábeszélik őt, kussoljon kicsit.

Azért az elég vicces, hogy most a nyugat seggét nyalók a nemzetközi jog megsértéséről halandzsáznak.

Nos, 1999 óta nem megsértése a nemzetközi jognak egy szeparatista terület elismerése és megsegítése.

S a változás oka a koszovói precedens, melyet az USA és szövetségesei hoztak létre.

A nemzetközi jog ugyanis precedensjog. Azaz az egyes lépések egymásra épüléséből áll.

Ha pedig szabad volt az USA-nak és a NATO-nak aktívan segítenie az albán szeperatizmust Szerbián belül, ugyanezt szabad Oroszországnak is a kelet-ukrajnai orosz szakadárok esetében.

Kettős mérce nincs.

A kettős mérce eleve nevetséges. Ki hiszi el, hogy a nyugat beovonulása egy országba "humanitárius beavatozás", míg az orosz beavatkozás meg iszonyú agresszió? Ki hiszi el, hogy Oroszország igénye egy kormány megbukására iszonyatos igazságtalanság, míg ugyanez Amerika esetében jogos harc a demokráciáért?

Sokat elmond az amerikai elit tudásáról mivel próbáltak "trollkodni" az oroszok ellen. Íme ezzel a képpel:

Na most, ez kb. olyan - persze nem pontos a párhuzam -, mintha valaki a pozsonyi kastély vagy a kolozsvári Szent Mihály-templom képével igyekezne "bizonyítani" lám, Szlovákia és Románia mennyivel is fejlettebb, kulturáltabb országok, mint az elmaradott Magyarország.

Trollkodáshoz azért ismerni kellene legalább alapszinten azt, amivel trollkodunk. Íme tehát pár ismeret.

A XV. sz. előtt egyszerűen nem létezett a szó mai értelmében vett orosz és ukrán. (Ahogy belarusz se.) Az egyetlen önálló keleti szláv nép a ruszin volt, mely egyszerűen földrajzi és politikai okokból külön volt a többi keleti szlávtól: hiszen a ruszinok a Kárpátokon túl (keleti szláv szemmel nézve) éltek, ráadásul a IX. sz. végétől magyar uralom alatt.

A ruszinokat leszámítva azonban a keleti szlávok egységesek voltak, persze önálló törzsek alakjában, önálló nyelvvel (nyelvjárással), de ezeknek nem feleltethető meg egyik későbbi keleti szláv nép se: se az orosz, se az ukrán, se a belarusz. A mai ukrán modern délibábos nemzetépítés persze igyekszik kapcsolatot keresni az egyes szláv törzsek és a mai szláv népek között, de ez kb. olyan, mintha ma valami Magyarországon az egyes honfoglaláskori magyar törzsekből akarná levezetni a mai magyar lakosság egy bizonyos részét.

Az orosz állam megalapítása 862-ben történt. Azonban ez az „orosz” szó akkor még minden keleti-szlávot jelentett, oroszul különbséget is szokás tenni Русь Rusz és Россия Rosszija között - bár melléknévként mindkettő русский russzkij -: a Русь a korai állam és a Россия a modern állam.

Az eredeti „orosz” nevet az oroszok és a ruszinok tartották meg, míg a másik két keleti-szláv nép más nevet "választott". (A русин ruszin szintén a Rusz szó egyenesági leszármazotja. A középkori magyarban a ruszinokat "kárpát-orosz" néven is emlegették.)

A 862-ben alapított Rusz lakossága kb. fele-fele arányban lehetett szláv és finnugor, vékony viking uralkodó réteggel. Az orosz őskrónika szerint két szláv és két finnugor törzs elhívta a viking Rurikot, hogy uralkodjon felettük. Az állam központja Novgorodban volt, ez akkoriban jelentős város volt, míg ma kisváros – nagyjából félúton fekszik a mai Moszkva és Szentpétervár között.

Az új állam azonnal terjeszkedni kezdett, déli irányban a többi keleti-szláv törzs felé és keletre a finnugor területek – a mordvák és marik földje – felé. 882-ben a főváros átkerült Kijevbe, innen az állam népszerű neve: „Kijevi Rusz”.

Rusz gyengülni kezdett a XII. században, lassan kialakult 3 de facto önálló állam:

• északon Novgorod központtal,
• nyugaton Kijev központtal,
• keleten pedig Vlagyimir központtal (jelenleg kisváros a mai Moszkvától kb. 200 kilométerre keleti irányban).

A XIII. században mind a 3 államot meghódították a mongolok (lásd tatárjárás). Míg Magyarországon a tatár (mongol) uralom ideiglenes jelenség volt, az orosz földeken a mongolok tartósan berendezkedtek.

A mongol uralom gyengülése, majd megszűnése azonban másképp zajlott az egyes részeken.

Keleten a vlagyimiri állam meghódította a novgorodi államot, a főváros át lett helyezve Vlagyimirből Moszkvába. Ettől kezdve az állam neve Великое княжество Московское - azaz Moszkvai Nagyfejedelemség. Az állam hivatalos célja a kezdetektől az ősi Rusz állam visszaállítása volt, azaz a még idegen hatalom alatt álló keleti-szláv területek "felszabadítása".

Nyugaton viszont a mongol uralom végével nem sikerült az önálló államot visszaállítani, az felosztásra került Lengyelország és Litvánia között. Ez a tény még inkább erősítette azt a moszkvai elméletet, hogy ezek az ő területeik idegen uralom alatt.

Tehát innen kezdve a folyamat lényege Moszkva terjeszkedése nyugat felé, ami orosz szemszögből felszabadítás, lengyel-litván szemszögből meg nyilván idegen hódítás.

A XVII. század középére ez a terv 90 %-ban sikerült is, a legnagyobb siker az ukrán felkelés, Bogdan (ukránul: Bohdan) Hmelnyickij vezetésével a lengyel uralom ellen, ami után a felkelők 1654-ben kimondták csatlakozásukat Oroszországhoz.

Ez manapság kissé zavart okoz a modern ukrán nemzetépítésben: hiszen egyrészt Hmelnyickij ukrán nemzeti hős, másrészt meg ő alapozta meg az orosz uralmat, mely nem háborús hódítás eredménye. Szóval jellemzően hosszú magyarázkodás övezi a témát.

Aktualitása az 1654-es megállapodásnak: ennek 300. évfordulóján, 1954-ben lett átadva a Szovjetunión belül a Krím Oroszországtól Ukrajnának, az "örök orosz-ukrán szövetség" jelképeként.

Az egyetlen további keleti szláv terület, mely ezek után se volt orosz uralom alatt az a mai Belarusz legnagyobb része és Ukrajna nyugati sávja, ez lengyel maradt, majd a XVIII. végétől fel lett felosztva Ausztria és Oroszország között – az osztrák rész lett a Galícia nevű tartomány Lemberg (Lvov/Lviv) székhellyel.

Ezt a területet már a Szovjetunió szerezte "vissza" a XX. sz. közepén: a Molotov-Ribbentrop paktum egyik rendelkezése volt ez. Ma a terület északi része Belaruszhoz tartozik, déli része Ukrajnához.

Ezek után érthető: a hagyományos orosz értelmezés szerint az ukránok és a belaruszok nem önálló népek, hanem az orosz nép sajátos, területi csoportjai, akik az idegen uralom alatt sajátos, eltérő szokásokat sajátítottak el. Ezt az elnevezés is mutatja: a belarusz jelentése "fehér orosz", míg az "ukrán" szó nem volt használatban sokáig, helyette a "malorossz" - "kisorosz" - elnevezés volt divatban. Az „ukrán” név gyakorlatilag csak a szovjet korban vált egyedülállóvá.

Ahogy a hagyományos orosz értelmezés az is, hogy Oroszország az a korai Rusz modern szakasza. Ezt a szovjet értelmezés is elfogadt, lásd a szovjet himnusz első 2 sora: "Союз нерушимый республик свободных / Сплотила навеки Великая Русь", azaz "Szabad köztársaságok megbonthatatlan szövetsége / Örökre összeforrasztotta a nagy Rusz", a "hivatalos" magyar fordítás szerint "Szövetségbe forrt szabad köztársaságok /
A nagy Oroszország kovácsolta frigy" de ez nem adja vissza a "Rusz" szó jelentőségét.

A mai ukrán nemzettudat (mármint nem a délibábos nemzettudat, hanem a tényeket figyelembe vevő) természetesen nem fogadja el a fenti orosz értelmezést. Helyette azt vallja, hogy a Rusz feletti mongol uralom végével végérvényesen elkezdődött a két önálló - orosz és ukrán - nép kialakulása, majd ez idővel stabilizálódott, így bár közös az eredet, de a mai oroszok és ukránok két külön nép immár 500-600 éve.

Ami pedig az államot illető, a modern ukrán értelmezés is ez: Rusz ősi állam, mely nem volt a mai értelemben se orosz, se ukrán, de mindkettőnek közvetlen elődje, ez szétesett, majd lett 2 állam: nyugati ukrán és keleti orosz, keleti orosz uralom alatt állt sokáig az ukrán rész, de ez utóbbi mindigis rendelkezett egyfajta önállósággal, s íme 1991 óta ez az ukrán terület immár tartósan független.

De a lényeg: bármelyik értelmezést is fogadjuk el, egyik se alkalmas arra, hogy X-XII. századi kijevi épületek képeiből valahogy oroszellenes üzenetet lehessen faragni.

Szóval az amerikai "trollkodás" egyetlen eredménye: annak bemutatása mekkora barmokból áll az amerikai elit.

Az első Orbán-kormányzat idején - sőt, utána is még egészen 2009-ig - a fideszes holdudvar egyértelműen euroatlantista, kereszténydemokrata volt. Ami önmagában nem baj, végülis lehet ilyen álláspont, bár én magam nem osztom. A vicces ennek eltúlzása volt.

Az egyik esete ennek közismert: a 2000-es amerikai elnökválasztás során a Demokrata hetilap belelovalta magát, hogy valójában ez a "nemzeti" Bush és a "komcsi" Gore között zajlik, s úgy ünnepelte Bush győzelmét, mintha legalábbis Bencsik főszerkesztő közeli rokona lenne.

De most egy másik, nyelvi elemről. Az albán-szerb viszály során a magyar "jobboldali" holdudvar belelovalta magát, hogy itt rossz szerbek küzdenek jó albánokkal, ami persze önmagában nem gond - bár én ezzel se értettem egyet -, de ezt igyekeztek nyelvileg is kifejezni.

Szóval: az addig magyarul csak Koszovó vagy Rigómező néven ismert területet hirtelen elkezdték "Koszova" alakban emlegetni, csak mert a terület albán neve ez (Kosova).

Manapság ugyanezt tapasztalom a "baloldali" magyar médiákban is, Ukrajna kapcsán. Új jelenség van: az ukrajnai helyneveket azok ukrán alakjából kezdték átírni, akkor is ha a magyarban régesrég meggyökeresedett az orosz alak.

A Luhanszkot még lenyelem Luganszk helyett valahogy, hiszen nem volt közismert. De hogy Harkovból Harkiv lett az nevetséges.

Még jó, hogy Kijevből nem csináltak Kijivet!

Pedig jobb lenne, hogy ha már ukránosítanak, legalább helyesen tennék. Ugyanis elárulok egy titkot, az orosz és az ukrán ábécé nem azonos. Íme az eltérések:

• orosz г = ukrán ґ,
• orosz е = ukrán є,
• orosz э = ukrán е,
• orosz и = ukrán і,
• orosz ы = ukrán и,
• orosz ъ = ukrán `,
• ukrán г = magyar "h",
• ukrán ї = "ji",
• ukrán щ = mindig "scs", ellentétben az orosszal, ahol ez a kiejtés archaikusnak számít.

Különösen az e-k és i-k vannak összekeverve a magyar átírásokban.

Remélem, segítettem.

Az ukrán hunta annyira elbízta magát, hogy képesek voltak még az ukrán alkotmányba is beleírni a NATO-tagságot. Aki nem hiszi, íme az alkotmány hiteles szövege.

A vonatkozó részek:

• ünnepélyes preambulum: "(...) піклуючись про зміцнення громадянської злагоди на землі України та підтверджуючи європейську ідентичність Українського народу і незворотність європейського та євроатлантичного курсу України, (...)" - "Gondoskodva a polgári egység erősödéséről Ukrajna földjén, s megerősítve az ukrán nép európai identitását, valamint Ukrajna európai és euroatlanti irányvonalának visszafordíthatatlanságát";
• 85. cikk, 5. pont: "До повноважень Верховної Ради України належить: (...) визначення засад внутрішньої і зовнішньої політики, реалізації стратегічного курсу держави на набуття повноправного членства України в Європейському Союзі та в Організації Північноатлантичного договору;" - "Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának hatáskörébe tartozik: a bel- és külpolitikai elvek meghatározása, az állam stratégiai irányvonalának megvalósítása Ukrajna teljes jogú tagságáért az Európai Unióban és az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében";
• 102. cikk: "(...) Президент України є гарантом реалізації стратегічного курсу держави на набуття повноправного членства України в Європейському Союзі та в Організації Північноатлантичного договору." - "Ukrajna elnöke kezeskedik az állam stratégiai irányvonalának megvalósításáért Ukrajna teljes jogú tagsága felé az Európai Unióban és az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében";
• 116. cikk, 1.1. pont: "забезпечує реалізацію стратегічного курсу держави на набуття повноправного членства України в Європейському Союзі та в Організації Північноатлантичного договору;" - "biztosítja az állam stratégiai irányvonalának megvalósítását Ukrajna teljes jogú tagságának elérésére az Európai Unióban és az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében".

A mágikus politika gyerekes példái: csak ki kell mondani, le kell írni, s valóság lesz.

Már biztosan leírható: ahogy megbukott a 2004-es narancsos "forradalom", úgy megbukott a 2014-es "euromajdan" is.

Oroszország kivárt majdnem 8 évet, a kelet-ukrajnai szakadár államokat nem csatlakoztatta, pedig azok a kezdetektől ezt akarták. De Moszkva kivárt, hátra észre térnek, s rájönnek Kijevben, nem ukrán érdek Ukrajna nyugat általi kifosztása, s ezzel párhuzamosan oroszellenes felvonulási területté válása.

Hát, nem jöttek rá...

A liberalizmus anyanyelve az angol. Nem csak ma, hagyományosan is az, persze kezdetben a franciával együtt.

A franciáról nem szeretnék írni, mert nem szeretek olyan dolgokról írni, melyekről sekélyesek az ismereteim.

Az angolt viszont jól ismerem. Az angol szinte teljesen elvesztette a nyelvtani nemet az idők során.

A modern angolban szinte csak a természetes nemek esetében van nyelvtani nem, minden más semleges nem, pontosabban nem nélküli. (A pontosság kedvéért: a modern választékos stílusú angolban van ennél több is, pl. a hajókat hagyományosan nőneműeknek veszik.)

A genderizmus megjelenésével megjött azonban a probléma:

• miért van a hímnem elsőbbsége a nőnem felett, lásd ha nem tudható mi a konkrét nem, akkor hímnemet használ az angol,
• mi van a magukat se nem férfinek, se nem nőnek meghatározókkal, őket miért kényszerítik választásra a hím- és a nőnem között.

Szóval meg kellett oldani a "he" (hímnemű "ő") és a "she" (nőnemű "ő") "problémáját", s persze ezek ragozott alakjait is, lásd tárgyeset him/her, birtokos névmás his/her és his/hers, valamint a visszaható névmás himself/herself.

A megoldás a "they" ("ők") egyesszámú használatának bevezetése lett, pontosabban újrafelfedezése, mert ez az alak létezett az óangolban. Így lett they, them, their, theirs, themselves vagy themself - ez utóbbi kivételével ez egyezik a többesszámú "they" változattal.

Már a helyzet oda ment, hogy az amerikai, brit médiákban többségi lett az egyesszámú "they", a beszélt nyelvről viszont nincs statisztika, gondolom, ezt nem szabad kutatni se.

Az angol hülyeséget leghűebben követni akaró németek sajnos nem tudtak máig felzárkózni, a német nyelv logikájától teljesen idegen ugyanis az abszurd szótologatás politikai alapon.

A szláv nyelvek persze teljesen reménytelenek progresszív szemmel. Még a helyi ultraprogresszívista lények se gondolják komolyan, hogy új szavakat kellene kitalálni politikai alapon. Pedig pl. az orosz sokkal "problémásabb" az angolnál, nemcsak nemi alapú névmások vannak, hanem az összes melléknév is ilyen, sőt a múlt idejű igeragozásban is kötelező a nyelvtani nem.

Tehát a világ harmadik legelterjedtebb nyelve (anyanyelvként második, használt nyelvként harmadik), a spanyol fontos célja lett a gender- és homoklobbinak. Az USA-ban a lakosság 12-13 %-a spanyol anyelvű, ez is fontos szempont.

A spanyolban a kérdés azonban sokkal nehezebb, mint az angolban. Sokkal több a nemfüggő alak ugyanis, bár csak a névmásoknál:

• "ő" - egyes számú harmadik személyű személyes névmás: él és ella,
• "mi" - többes számú első személyű személyes névmás: nosotros és nosotras,
• "ti" - többes számú második személyű személyes névmás: vosotros és vosotras (ezek csak az európai spanyolban létező alakok),
• "ők" - többes számú harmadik személyű személyes névmás: ellos és ellas,
• "őt" - egyes számú harmadik személyű tárgyas névmás: le/lo és la (a "le" alak csak az európai spanyolban használatos),
• "őket" - többes számú harmadik személyű tárgyas névmás: los és las,
• az összes birtokos névmás: ezeket nem részletezném.

Főtt tehát a spanyol genderlobbi feje. Aztán döntöttek, ez egyszerre túl nagy csata lesz, bontsuk hát részekre! S kezdtek csak a harmadik személyű személyes névmásokkal:

• legyen tehát az él és ella mellett egy "gender-inkluzív" elle is,
• s többes számban ugyanez: elles.

Kis zavar: az "elle" szó már létezett a spanyolban, ez az "ll" betű neve. Szóval már ez önmagában komikus színt adott az egésznek. (Ahogy a magyarban, a spanyolban is léteznek kettős betűk, ezek: ch, ll, rr.)

Aztán nem működött semmi, senki se kezdte használni a két új alakot, se írásban, se szóban. A homok- és genderlobbi támogatói is ódzkodtak ettől. Mára a szó visszaszorult teljesen marginális körök belső tolvajnyelvébe.

Valaki csináljon valamit! De ne én!

Az atomizált liberális társadalom alaptézise ez.

A szervetlen társadalom jellemzője, hogy tele van felesleges emberrel és kellemetlen feladattal, amit senki se akar önként végezni.

Az egyéni életcél tehát tiszta: én ne tartozzak a feleslegesek közé, s nekem legyen lehetőségem, hogy ne végezzem a kellemetlen feladatok egyikét se. Majd amint ezt sikerült elérném, immár "fentről" mondhatok beszédet a feleslegesek és a kellemetlen munkákat végzők ellen.

Kivételesen meg kell védenem MZP-t.

Először is a magyar "néger" szó nem az angol "Nigger" fordítása, hanem az angol "Black" fordítása. S bár ma már az angolban "Afro-American" az elvárt, ennek ellenére a Black szónak ma sincs rasszista státusza.

Néger viccet mesélni meg nem bűn. Mivel van négerellenes néger vicc és nem négerellenes néger vicc is.

A 21 Soros Központ friss felmérése még személyesen is érint: ugyanis én is meg lettem kérdezve.

Sajnos azonban az egész a Tanú című filmre emlékeztetett: az ítélet, azaz az elemzés végeredménye már kész volt a tárgyalás, azaz az adatfelvétel előtt.

Tulajdonképpen az egész "kutatás" arról szól: igazoljunk minden létező ballib mítoszt. Persze ügyesen csinálták, mindig csak csúsztatnak, nyílt hazugságot sose mondanak.

Nem is érdemes az egészet alaposan elemezni, bugyuta marhaság. Én ugyan megnéztem, de másnak nem javaslom, tök felesleges.

Közönségkérdésekben hangzanak el a legnagyobb marhaságok. Pl. a választási "csalásokról". Lásd, aki Kárpátalján él, de létesít fiktív magyarországi címet, az csalt. Érdekes, aki viszont kimegy nyugatra, ott él, de van fiktív magyarországi címe, az pedig nem csal.

Liberális-konzervatív koromban ingadoztam az objektivizmus és a kereszténydemokrácia között. Az utóbbiról sokszor írtam, rémes téveszmének tartom. De az előbbi még rémesebb téveszme.

Az egész objektvizmus tulajdonképpen egy regényből van, címe Atlasz megvonta a vállát, szerzője az Amerikába vándorolt orosz zsidó Ayn Rand (eredetileg: Alisza Rozenbaum), aki személyesen látta a szovjet rendszer kezdeti lépéseit - 1925-ig Oroszországban élt -, ez annnyira megutáltatta vele a marxizmust, hogy csinált egy ellen-marxizmust.

Rand gyakorlatilag sorra vette Marx alapvető eszméit, majd mindegyiknek pont a szöges ellentétét állította, ebből lett az objektivizmus, íme az alapok:

• Marx szerint a társadalom célja a közjó megvalósítása, Rand szerint a társadalom legjobbjai szabadságának kiteljesítése,
• Marx szerint minden értéket az emberi munka hoz létre, Rand szerint a vállalkozók és feltalálók esze,
• Marx szerint az ideális társadalom alapja az együttműködés, Rand szerint a józan irigység,
• Marx szerint a szabadság gátja a magántulajdon, Rand szerint a magántulajdon a szabadság kifejeződése,
• Marx szerint az ideális társadalom a végső kommunizmus, képesség-szükséglet alapon, Rand szerint a szabadversenyes kapitalizmus, minimális állami szereppel.

Ayn Rand főműve persze mestermunka. Történetként is jó, az idealizált szereplők és a fő rögeszme ismételgetése ellenére. Ez utóbbi: az objektivizmus tüzet okád az önzetlen segítségre, így minden helyzetben, amikor a pozitív szereplők segítenek egymásnak, alá van húzva, hogy ezt mindenki önérdekből teszi.

A története egy bekezdésben. Amerikában erősen balos - bár nem kommunista - kormányzat kerül hatalomra, mely kitűzi a cél, hogy legyen igazságosabb társadalom, ennek értekében korlátozzák a vállalkozások szabadságát, bizonyos szintű tervgazdálkodást vezetnek be, erősítik az állami kontrollt. Egy bizonyos idő után a társadalom elitje - nagyvállalkozók, feltalálók, velük szimpatizáló értelmiségek - eltűnnek, elmenekülnek egy közös rejtekhelyre a Sziklás-hegységben. Az állam összeomlik.

A főszereplő Dagny Taggart, energikus, fiatal nő, aki apja vállalkozását próbálja irányítani, harcolva saját, a hatalom előtt lefekvő bátyjával - Rand saját magát írta itt bele a regénybe, bár ő maga sose volt vállalkozó.

Randnak pechje volt: pont akkor halt meg, amikor tervei kezdtek megvalósulni Reagan és Thatcher alatt, majd pedig volt hazájában Oroszországban, Jelcin alatt.

Azt pedig mondanom se kell: ezek az eszmék sehová se vezetnek a zsákutcán kívül.

A magyar helyzetre jellemző: Magyarországon a kevés objektivista a ballib oldalon van, egy emberük még ballib parlamenti képviselő is volt az előző ciklusban (Kész Zoltán). Jelenleg ugyanő MZP mozgalmának egyik alelnöke. De meglepődne Rand, ha megtudná: Magyarországon ő "baloldalinak" számít...

Havanna az amerikai időkben Kuba kirakata volt, ahogy Kuba meg Észak-Amerika kirakata. Egy rakás dolog előbb volt Kubában, mint az USA-ban, az amerikaiak sokszor Kubát egyfajta tesztlaboratóriumnak használták. Pl. Kubában előbb volt színes tv-sugárzás, mint az USA-ban.

Amiben szintén megelőzte Kuba az USA-t az a többszintes lakások.

Havanna nagyjából 3 nagy részre osztható:

• a Havannai-öböltől keletre fekvő rész a keleti rész,
• az Almendaras folyótól nyugatra fekvő rész a nyugati rész,
• a kettő közti rész pedig a középső rész.

Az Almendares folyó Atlanti-óceéni torkolata nyugati részén egy kis félsziget van, ennek a félszigetnek a óceáni partján épült fel 1955-ban a 11-emeletes Hotel Rosita luxusszálló, mellette pedig 1957-ben az Edificio Riomar, szintén 11-emeletes, összesen 201 lakással: a lakások egy része kétemeletes.

1960-ban államosították az épületeket, s átnevezték őket, nevük Sierra Maestra lett, ezen belül A és B épület. (A Sierra Maestra egy hegység Kelet-Kubában.) Azok a lakások, melyeknek tulajdonosai nem mentek el Kubából, nem lettek egyébként államosítva! De mivel ezek luxuslakások voltak, azaz a tulajok jellemzően a felső osztályból és a felső középosztályból származtak, tehát elmenekültek az USA-ba, így a lakások 95 %-a állami lett végül.

Végülis így lett kb. 500 szabad lakás, kiváló állapotban, berendezve, fantasztikus helyen: az épületek külső fala 25-30 méterre volt a tengertől, lertesített környezettel, több gyönyörű medvencével, s közvetlen strandkapcsolattal.

A legkisebb lakások egyszobások voltak, ezek volt - viszonylag - olcsóbb szállodai szobák voltak, de ezek is kis erkéllyel az óceán felé. A legnagyobb lakások pedig 400 m² feletti panorámás, teraszos, kétszintes lakosztályok.

1960-ben meg is lett a 2 épület új szerepe: a megindult szocialista együttműködés során Havannába kiküldött szovjet, keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar, bolgár szakértők és diplomaták egy része itt kapott bérlakást.

Bár mi nem ott éltünk, jól ismertem a 2 épületet, a havannai magyarok kb. negyede itt élt ugyanis. De aki nem élt ott, az is látogatta a medencék miatt.

Az én első személyes élményem 1980 nyara. Bár ekkor már láthatóak voltak a kopás határozott nyomai, még elég magas volt a színvonal, még jobb volt pl. a nagy medence, mint egy akkori budapest strand medencéje.

A múzsám pedig - bár az ő családja se ott élt - rendelkezik 1975-1978 közti élményekkel is, az apja akkor is Havannában dolgozott. Akkor pl. még kávézó, cukrászda, szendvicsbár is működött az épületekben.

Valójában folyamatos romlás zajlott. A 80-as évek közepére a medencék már erős rozsdásodást mutattak, immár az ember nem szívesen fürdött ott.

Személyes emlékem: 1985 szeptemberének végén a medence melletti füves területre ültünk le későbbi múzsámmal, ez volt a legelső alkalom, hogy valahová együtt mentünk, bár még teljesen haveri alapon akkor. Ekkor már eszünkbe se jutott volna használni a medencét, az átlagember ilyenkor csak a tengerbe ment be.

Szocialista kiküldöttek 1990-ig voltak Havannában. Amíg voltak, még volt valamilyen fenntartás, de ez már csak magukra az épületekre vonatkozott (legyen áram, víz), a külső részek lassan elvadultak, kezdtek építési területre válni.

1990-től viszont elindult a teljes káosz, a tulajdonos (kubai állami ingtlankezelő) immár semmit se csinált: lassan elkezdtek részek leomlani az épületekről, a liftek működése megszűnt. A B épület be is lett zárva, életveszályessé nyilvánítás után. Az A épület (a volt Riomar) máig nyitva, s a 201 lakásból 12 máig lakott: ezek mind kubaiak, ki nem vándorolt tulajok és azok utódai, akik küzdenek az elemekkel, reménykedve, hogy nem esik rájuk a plafon.

Érdekes statisztika: az utóbbi 32 év alatt hogyan változott az egyes kelet-európai országok lakossága. Természeteen az egyes országok esetében a mai területre számítva:

Van az adatok között 2 ország, ahol figyelembe kell venni, hogy a drasztikus lakosságváltozás fő oka háborús:

• Abházia: a lakosság 40 %-a grúz volt a szovjet kor végén, ennek 75-80 %-a elmenekült miután Abházia független lett és kitört a háború, ugyanakkor a grúziai abházok 90-95 %-a pedig áttelepült Abháziába,
• Dél-Oszétia: szinte azonos, mint az abház helyzet, csak Dél-Oszétiában eleve kevesebb grúz élt.

Még érdekes: 3 ország, ahol nagy a természetes szaporulat, de ezt ellensúlyozza a hatalmas kivándorlás - Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó.

Friss hír: a Facebook alkalmazottainak új neve ezentúl "metamate" - ezzel ugyanis "még egyértelműbbé vált, hogy mi a cég célja, és az is, hogy a munkavállalók egy nagy közösségként dolgoznak a metaverzum létrehozásán".

Minden nagy cég életében eljön ez a pillanat. Nincs már mivel foglalkozni, így elkezdődik a szavakkal való marháskodás.

Ha nem tapasztaltam volna egykor a saját bőrömön, nem hittem volna el.

Amikor 2007-2009 között nokiás voltam, egy szép nap, valamikor 2008-ban, jött a fenomenális döntés kiemelten magas szintről: ezentúl az úgyfélszolgálat neve nem Nokia Customer Support, hanem Nokia Care, s ez annyira alapvető koncepcionális változás, annyira 180 fokos változás a cég életében, hogy ez minden más nyelvre is érvényes!

Eleinte valaki még értelmesen megpróbálta elmagyarázni, hogy a Nokia Care nem fordítható le magyarra. Mert mondjuk a Nokia Gondoskodás az valami öregotthon elnevezésnek tűnik, a Nokia Törődés az meg betegszolgálatnak, a Nokia Gondozás valami fatális tévedésnek, míg a Nokia Aggodalom meg szimplán röhejes, de mind a 4 verzióban van valami közös: egyik se fejezi ki azt, amit az angol változat, azaz azt, hogy ügyfelek bajos ügyeivel való kiemelt gondoskodás zajlik.

A válasz az volt: ez a döntés, tessék betartani, pont. A mi dolgunk ugyanis nem a gondolkodás, hanem a teljesítés.

Ilyenkor persze a kelet-európai ember gyorsan feltalálja magát: legyint, bólint, majd nem teljesít.

A leglelkesebb dolgozók eleinte angolul mondták be a nevet, azaz "Nokia Kér", azért nem merték alapól nem betartani az utasítást, de hamar ők is abbahagyták, miután erre a válasz a "mi van? mit kér? én az ügyfélszolgálatot hívtam!" lett jellemzően.

A lényeg: a "fenomenális" koncepcióváltás után 2 héttel mindenki már csak a régi "Nokia Ügyfélszolgálat" nevet használta.

Fent pedig elkönyvelték: a koncepcióváltás teljes siker.

A nagy cégek szabálya: senki se tud semmit, annak amit mégis tud semmi köze a valósághoz, viszont minden teljes kirobbanó siker.

A biztos április ballib bukás már csak a ballibek butább része nem tudja, lásd a Jákob-Rosszabbik féle társaságot és az MZP rajongói kört.

Pedig az eredeti MZP-terv még működőképes is volt, emiatt rendkívül veszélyes. Nagyjából a lengyel példa lebeghetett MZP előtt kezdetekben, ahol két jobboldal küzd egymással, egy európaipárti konzervatív és egy európaszkeptikus konzervatív. Csakhát Magyarországon ez nem működhet, az meg mégse lehet, hogy a ballibek vezére folyton a ballib értékek ellen beszél. Mára MZP elfogadta az összes létező progresszívista értéket, miközben gazdaságpolitikai téren eleve nem volt nézeteltérés közte és az "óballibek" közt. Közte és a DK között ma már tulajdonképpen az egyetlen eltérés, hogy még nem szidja a határontúli magyarokat és nem követeli helyidegen álmenekültek tömeges betelepítését.

A ballib tábor okosabb része - a DK - már felkészült. A vereség biztos tudatában, s már most előre mindent megtesznek, hogy ez a vereség ne az övék legyen. Látványosan alig kampányolnak, nem határolódnak el MZP legbutább szövegeitől se, még Gyurcsányné is jó előre bejelentette, marad EP-képviselő. Minden jelzi: a DK MZP-t fogja felelőssé tenni a kudarcért.

Az MSZP nyerő útja az egyesülés lenne a két jellegtelen mikropárttal, az LMP-vel és a P-vel, ez legalábbis minimalizálná a vereséget. Majd valamilyen balos fordulat. De szerintem az MSZP-sek túl ostobák ehhez, szóval nagyobb az esélye, hogy erre nem jönnek rá, majd a DK beolvasztja őket.

A Jobbik sorsa azon múlik, bejut-e a Mi Hazánk. Ha igen, az a Jobbik vége lesz. Szerintem még az is simán megeshet, hogy egyes jobbikos képviselőkből idővel mihazánkos lesz.

Én tehát azt hiszem, csak a DK és a Momentum lesz talpon jövő ilyenkor. Kb. abban a viszonyban, mint a rendszerváltozáskor az SZDSZ és a Fidesz.

Gyurcsány pont az fogja tenni, amit Orbán 2006-ban: szavakban ki fog állni valamilyen tiltakozás mellett (lásd: lejt a választási rendszer, 1 millió ukrán szavazott, meghamisították a szervert, s hasonló ballibbant mítoszok), de közben arra játszik majd, hogy az egész összeomlik. Ő ugyanis tudja: nem "összefogás" kell, hanem egy erős ballib párt.

Jó móka lesz, az biztos.

Nyilván minden sportban van zsűrizés. De minél nagyobb a szerepe a zsűrizésnek, annál viccesebb az adott sport.

Ezért is a kedvencem a billiárd, ott a legkisebb a szerepe a zsűrinek. Nagyon-nagyon ritkán látni olyat egy sznúker meccsen pl., hogy a bíró aktív főszereplővé válik.

Aztán az ellenkező véglet a művészeti sportok, lásd ritmikus gimnasztika és műkorcsolya.

A Kamila Valijeva féle doppingügy megoldása frappáns lett, annyi pontszámot kapott a versenyző, hogy éppen lecsússzon a dobogóról.

Ráadásul most semmi oroszellenesség nem volt, hiszen az arany- és ezüstérem így is orosz lett.

Bevallom, én csak azért nézem néha ezeket a versenyeket, hátha valaki seggre esik. A pontozásban egyébként ez se számít: a "sztárnak" kikiáltott versenyző akár seggre is eshet, akkor is több pontja lesz végül, mint a csak "fejlődőnek" kikiáltott versenyzőnek.

Múlt héten volt a rendszerváltó alkotmányzás a Városligetben. A közhiedelem szerint ez egy a sok ballib marhaság közül, pedig nem. A rendszerváltó alkotmányzók ugyanis nem ballibek, hanem tényleges elmebajosok.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ennek az alkotmányozósdinak ismerem a legkorábbi eredetét. Az ötletgazda egy ballib blogger volt 2012 elején a 2016-ig működött NolBlog-on. Az eredeti ötlet csak 2 pontból állt:

• nem volt törvényes az új, 2012-es alkotmány elfogadása,
• az új alkotmánnyal egy új ország lett létrehozva;

persze még a legelején bizonyítottam, mindkét állítás marhaság, de ennek semmi hatása nem lett azon kívül, hogy az ötletgazda minden létező fórumáról kitiltott engem. Aztán az egész burjánzani kezdett, már már több oldalnyi baromság lett belőle.

Az ötletgazda legelőször ex-SZDSZ-es körökben házalt fantáziáival, de akkor ott még nem Fleck Zoltán volt az alkotmányjogász szakértő, hanem a témához ténylegesen is értő emberek, így gyorsan lekapcsolták a lelkes bloggert, majd örökre melegebb éghajlatra tanácsolták. Ennek eredménye csak az lett, hogy a lelkes nyugdíjas blogger szakított a ballibekkel, de viszont egyre jobban belelovalta magát az "alkotmányozásba".

A szakítás a ballibekkel a szó teljes értelmében értendő. Csak mivel a Fideszhez nem mehetett - hisz éppen a Fidesz alkotmánya ellen küzdött -, gyorsan olyan arcok körében találta magát, akikhez képest a korai jobbikos szubkultúra is erősen liberálisnak tűnt. Ma már ez a réteg nem annyira ismert, de a 90-es évek végén még egész komoly súlyt képviseltek: ez a Szűz Mária magyar volt, a sumérek színmagyarul beszéltek, s a hunok évszázadokkal Jézus előtt is már keresztények voltak áramlat, s egyetlen konkrétum a máról, hogy Magyarországon "cionista diktatúra" van.

Szóval az ex-ballib blogger bácsi kiöregedett 90-es évekbeli nemzetiradikális ex-fiatalok körébe került. Ebben a körben a joghoz kb. annyit értettek, hogy van a zsidó bíróság, mely meghurcolja az igaz magyarokat, így az ehhez képest mégiscsak képzett blogger szavait mindenki áhítattal itta. Ő meg igyekezett alkalmazkodni: bár eleinte még nem zsidózott, de beleszőtte az alkotmányozásba a Csodaszarvast, Attilát, a Fehérlófiát, s a Szentkoronát, így lassan teljesen nemzeti jellege lett az egész, eredetileg liberális agymenésnek. Később persze sikerült eljutni odáig, hogy Orbán "bolsevik zsidó".

Aztán a hívek kiderítették pár évvel később, hogy az alapító alkotmányozó blogger bácsi is "zsidó" - értsd: ex-SZDSZ-es -, így végül kizárták mindenhonnan mint befurakodott ellenséget. Ma már nem aktív a bácsi a közéletben. Csak időnként hadakozik a Facebook-on egyes volt hívei ellen. Személyes sorsa viszont jóra fordult: összejött egy nála kb. 30 évvel fiatalabb csajjal, aki messiásként imádja őt, szóval már nincs egyedül.

De a mozgalom nem halt meg. Sőt! Bár részekre szakadt, megmaradt a keménymag. S mivel immár a joghoz teljesen nem értő lelkes emberek kezdtek jogi szakvéleményeket írni, egyre nagyobb marhaságok születtek. Ma már olyanokat írnak, amihez képest az eredeti ötlet kifejezetten értelmesnek tűnik.

Szinte hihetetlen, de egy fiatalabb lelkes harcos mára odáig emelte a mozgalmat, hogy az képes volt idén február 12-én összetrombitálni 20 ezer embert!

A legfrissebb ötletük ugyanis: össze kell gyűlnie az országlakosság 1 %-ának és ezzel azutomatikusan megszűnik az államhatalom, a nép veszi át a hatalmat. Ez állítólag egy nemzetközi jog elv, persze csak szerintük.

A másik fejlemény: időközben a ballibek egy vonulata - Fleck és Róna vezérletével - eljutottak az eredeti ötlet részleges elfogadásáig. Ez meglepő, mert ők azért rendelkeznek diplomával.

Fel lehetne vetni, miért nem egyesülnek fleckék-rónáék a rendszerváltó alkotmányozókkal? Persze a nyilvánvaló okot leszámítva: a zsidózást. Alapvetően a külsőségek miatt, mert azért nehezen lehetne elképzeni a ballib keménymagot Székely Himnusz éneklése közben.

A belső csoportjuk a Facebook-on nem nyilvános, de ez igen - vannak videók a múlt heti gyűlésről.

A Kádár-alatti magyar humorral kapcsolatban nyilván csak a középső és kései szakaszról lehetnek személyes megfigyeléseim. Középső alatt a virágzó kádárizmust értem, azaz az 1969-1980 közti időszakot. Nyilván az én személyesen tapasztalataim valahol 1973 végén kezdődnek, 6 éves koromban, nagyon szerettem akkor pl. Hofi Majakovszkij-paródiáját. De aktívan csak 10 évesen kezdtem hallgatni pl. a rádiókabarét.

Akkoriban a rádiókabaré, s különösen a szilveszteri hatalmas erejű intézmény volt: onnan lehetett megtudni mi a hivatalos álláspont, mettől meddig szabad a szó. Az emberek felvették az adást, s adogatták egymásnak, mert az eredeti felvételt szilveszterkor kevesen hallgatták, hiszen olyankor a legtöbben jellemzően ünnepeltek.

A fő eltérés a két időszakasz között: míg a középső szakaszban még jelen volt az aktív rendszerhűség-propagálás, míg a későbbiben ez szinte teljesen hiányzott.

Az utolsó emlékem a hivatalos magyar humorban az aktív rendszerpropagandára 1982, az alkalom Lech Wałęsa Nobel-díja volt. Ekkor pl. megjelent olyan karikatúra a Lúdas Matyiban, melyben egy békegalamb álarcos dögkeseselyű Nobel-díjat hord a csőrében. Ezt leszámítva semmi más hasonlóra nem emlékszem.

Ill. volt egy sajátos eset, de erről később.

Ezután pl. a lengyel eseményekkel kapcsolatban se ez a direkt módszer ment, hanem a sokkal kifinomultabb burkolt. Ez a kései szakasz "összekacsintós" humora: az üzenet sose az volt, hogy jó a rendszer, hanem az, hogy nem lehet változtatni rajta - a lengyelek is nem azért ítélendőek el, mert nincs igazuk, hanem azért mert "bajt kevernek", "ugrálnak".

A kabaré fő területe persze teljesen politikamentes volt, de a közéleti elem folyamatosan növekedett. A 3 fő terület, amiben szabadon mehetett a kritika nagyjából a következők voltak:

• a hanyagság és szakértelemhiány ekézése, azaz az illetékesek rosszul dolgoznak, itt akár a felsővezetés alsó szegmensét is lehetett kritikával illetni, lásd a kormányt: mindenkit itt emlékeztetnék arra, hogy a Kádár-rendszerben a kormány - ellentétben a mai helyzettel - nem az ország vezető szerve volt, hanem bár vezető, de alárendelt, adminisztratív jellegű intézmény, mely a magasabb szervek utasításait hajtotta végre,
• rosszul működik a magyar gazdaság, a termékek vacakok, ami nyugati, az sokkal jobb,
• egyes intézmények totális kritikája, talán a legelterjdtebb téma az volt: miért ilyen unalmas a magyar tévéműsor.

Természetesen Kádár kedvence, Hofi engedhette meg magának a legtöbbet, de más is elmehetett nagyon messze a fentiekben.

Természetesen a rendszer alapjai tabuk voltak Hofi számára is: Kádár, a pártvezetés, a Szovjetunió, 1956, a szocialista államrend.

Az említett sajátos eset a kései időszak végefelé volt, ha jól emlékszem az 1984-es szilveszteri kabaréban. Az akkor népszerű olasz popegyüttes Ricchi e Poveri népszerű dalát átköltötte Verebes István egy Kádár-dicshimnusszá (a szöveg egy része: "van pótolhatatlan ember, egyetlen, ott van az ő helye, az mindig is rá vár, a neve nem titok, úgy hívják: Kádár - mindenképp, mindenhol hangzik, ott üljön bisz hundertcvancig"). Baromi gázos volt ez akkor is, jól emlékszem: az emberek meg voltak döbbenve ezen a kényszeres Ceaușescu stíluson, ami pedig nagyon nem volt divatban Magyarországon: pl. az egyetlen alkalom, ahol ki lehetett tenni Kádár fényképet a május 1-jei felvonulás volt.

Különösen, hogy ekkor már kezdtek megjelenni a rendszer alapjait finoman ugyan, meg áttételesen, de teljesen nevetségessé tevő számok, lásd Markos-Nádas: Kőbe zárt lélek (de jobban ismert "Húgyos Józsi" néven).

Nagyjából 1988 elején szűnt meg a kabaré hatalma az országban, egyszerűen kicsúszott akkorra a talaj az "odamondogatás" alól. A legnagyobb profi, Hofi se volt képes alkalmazkodni, előbb elkezdett végtelenül trágárkodni, majd beállt a ballib csapatba jellegtelen és egyre tehetségtelenebb mellékszereplőként. Hofi a leggusztustalanabb 1989-1990-ben volt, amikor még nem tudta eldönteni mit vár el tőle a hatalom, így igyekezett úgy kritizálni, hogy egyik oldalt se sértse meg halálosan: az már biztos volt, hogy a kommunizmust szidni kell, de azt még nem lehetett tudni, hogy ezt nép-nemzeti vagy liberális alapról "kell"-e csinálni.

Összhasonlítva más országokkal, a magyar kabaré sajátos volt: nagyon sok meg volt engedve neki. Az általam személyesen ismert 3 másik országban - Bulgária, Kuba, Szovjetunió - ez a műfaj ebben a formában nem is létezett, ott az volt az igazi eredmény, hogy a kabaré mentes maradhatott a közélettől, azaz nem kellett a hivatalos propagandát közvetítenie. A rendszer apró visszásságait ott is lehetett kritizálni, de nem ebben az alakban, hanem a kisebb közönséghez eljutó műfajokban, mint irodalom, zene, film.

Az átlagos bolgár szilveszteri műsor pl. kb. így nézett ki a 80-as években:

• rövid vicces sztorik: helyzetkomikum,
• balett, hiányos öltözetű táncosnőkkel,
• egy rakás népszerű bolgár könnyűzenész,
• meghívott szocialista sztárvendégek (pl. Neoton Família),
• kötelezően élőben valamilyen népszerű, de már másodvonalbeli nyugati sztár,
• néptánc, népdal,
• felvételről nyugati könnyűzene.

Ami elmondható összegzésként: mindenhol az volt a modell, hogy a közéleti humor a harcos rendszerpártiságtól indult, majd a rendszerpárti él egyre csökkent. Ez Magyarországon ment a megmesszebb, ott eljutott az óvatos rendszerkritikáig is. Míg Kuba ment a legkevésbé idáig: Kubában mindig maradt egy kis rendszerpárti eleme. Míg a bolgár és szovjet eset a kettő közé esett: rendszerkritika nem lett, viszont megszűnt a rendszerpártiság is.

Az az ősi hedonista gondolat majd annak modern liberális, még radikálisabb verziója, hogy kevés az emberélet hossza, ezért a minden egyes pillant kellemességét kell célként kitűzni, csak a józan ész lehet ennek korláta (lásd: hiába okoz gyönyört a szomszéd nő megerőszakolása, ha aztán emiatt börtönben kell eltöltenünk pár évet, a végső összesítés negatív, azaz nem érdemes megerőszakolni a szomszéd nőt).

Nem véletlen, hogy az eredeti ókori hedonizmus gyorsan eltűnt, helyét hamarosan átvette az epikureizmus - egy sokkal kifinomultabb hedonista tanítás, mely tulajdonképpen máig hatást gyakorol.

A kérdést kicsit másképp ugyan, megfogalmazta József Attila is Két hexameter című versében: "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.".

Esetünkben nem csupán a tisztesség a kérdés. Hanem egy sokkal nagyobb keret: az önérdek tartalma. De ez csak keresztény hittel érthető. Viszont van egy középső keret is: eleve az élet értelme, ez pedig megérthető akár materialista, ateista hittel is (végülis az epikureusok is ilyenek voltak).

Ez könnyedén megérthető: vajon nem károsítja-e meg a pillanatnyi örömöt is akár, ha az örömhöz helytelenül jutottunk? S itt nyilván nem szigorúan vett erkölcsről van szó, nem határesetekről, hanem teljesen egyértelmű ügyekről.

Valójában éppen azért nem szabad hedonistának lenni, mert egy életünk van!

Apáméknak volt egy nagyon jó kubai haverjuk annak idején Kubában. Én is szimpatizáltam vele, kellemes és művelt ember volt. Most halt meg 3 éve, 80+ évesen, nem Kubában, mert onnan végülis elvándorolt a 90-es évek közepén.

Külsőleg is érdekes volt. Színnéger volt, nulla fehér vérrel, de nem a tipikus kubai néger. Az amerikai spanyol gyarmatokra ugyanis a rabszolgakereskedők a rabszolgákat 95-97 %-ban a nyugat-afrikai partvidékről szerezték be, nagyjából a mai Gambia és Észak-Angola között, de ezen belül a legtöbb a mai Guineai-öböl északi részéről - a mai Benin, Nigéria és Togó volt a fő terület.

Ma a témáról hivatalosan nem szabad beszélni, tagadni illik a rasszok létezését, de attól persze még vannak. A totál amatőr is látja, hogy ahogy a fehérek csoportokra oszlanak, ugyanez igaz a négerekre is. A nyugat-afrikai típus közepesen magas, erős, míg a délnyugat-afrikai alacsony, gyenge testalkatú, a kelet-afrikai pedig inkább magas, erősen állóképes. De még az egyes hajlamoknál is látható: pl. a nyugat-afrikaiak könnyebben híznak meg. Ezt jelenleg kutatni persze nem szabad. Pedig mindennek a tagadása kb. olyan, mintha azt állítanám az én két kutyám azonos, s csak kulturális, társadalmi eredetű eltéréseik lennének - a nagyobb kutyám pomerán-csivava keverék, a kisebb meg csivava-pincser, mondanom sem kell, az előbbi a főnök, mert kb. 3-szor erősebb, s ennek oka nem "kulturális", hanem biológiai.

A lényeg: a kubai néger haver nem nézett ki kubainak! Magasabb volt 186 cm magas apámnál, szikár és atlétikus volt, hosszúkás fejjel, azaz mindenben más, mint az átlag kubai néger - nem tudni hogyan, de az ősei csakis kelet-afrikaiak lehettek. Én egyébként ezt el is mondtam neki, ő meg azt mondta, hát sajnos nem lehet sehogy se kutatni az őseit, hiszen az állatok módjára átszállított emberekről semmi értelmezhető adat nincs. De ő is egyetértett: sokkal inkább hasonlít egy amharára, mint egy jorubára.

Konkrétan vele ma is lehetne a rassz-kérdésről beszélni, de akkor a 80-as években azért ez lehetséges volt még nyilványosan is. Még amerikai filmben is láttam ilyen viccelődést. A 3rd Rock from the Sun vígjáték sorozat 6. évadjának 8. részében még lehetett olyan, hogy miután a földönkívüliek megismerkednek az USA történelmével, s ezen belül elhangzik a Mayflower hajó neve, majd kiderül, az egyik szereplő Dr. Albright ősei a Mayfloweren érkeztek Amerikába, a földönkívüli Dr. Albright néger asszisztenséhez, Nina Campbellhez fordul:

- Nina, a te családod is a Mayfloweren érkezett?

- Nem, mi egy másik hajón jöttünk, de biztos vagyok benne, hogy aztán gyorsan összebarátkoztunk a többiekkel.

Tehát - folyatva a történetet - a kubai ismerős a kubai kommunista hatalomátvétel első évében már Kelet-Európába került. Be tudott kerülni az első cserediák csoportba 25 évesen, s az első kubai ösztöndíjas csoport tagja lett Krakkóban, az ottani egyetemen.

Mesélte, a lengyelekkel a fő baj beteges Amerika-imádatuk volt. Mindenben istenítették Amerikát, bár rendes információjuk nem is volt, milyen az igazi Amerika. Az egyik rögeszme az volt, hogy "Amerikában verik a négereket, tehát azok nem emberek". Ennek voltak vicces jelei is. Az egyik sztorija az volt, hogy egyszer amikor a piacon vásárolt, odament hozzá egy idős néni, s megkérdezte tőle "megsimogathatlak a fejeden?", ő erre megdöbbent, de gyorsan kapcsolt, a néni életében először látott élő négert, s furdalta a kiváncsiság milyen az a furcsa néger haj. Szóval lehajolt, mire a néni megsimogatta a fejét, majd azt mondta nevetve "juhocska, juhocska!".

De a csúcssztori egy krakkói színházban játszódott. Amikor még elég jól értette a nyelvet, az ismerős elkezdett színházba járni. Egy alkalommal, a színház előterében odament hozzá egy 60 év körüli lengyel férfi, megállt előtte egy méterrel, majd feltépte a saját ingjét, azt szaggatni kezdte, s felüvöltött "megfizetsz még ezért, néger!".

Nekem ez jutott eszembe Zelenszkij ukrán elnök és társai abszurd viselkedéséről. Nem is tudom pontosan hogyan...

Érdekesek eddig a választási adatok.

Kb. 8,2 millió ember választásra jogosult, ebből kb. 7,8 millió belföldi lakos.

430 ezer jelentkezett be leveles szavazásra, s 10 ezer ember követségi szavazásra.

A leveles szavazók döntő többsége határontúli (Trianon) magyar, akinek sose volt magyarországi címe, így itt eleve csak a leveles szavazás lehetséges.

Levelesen egyébként bárki szavazhat, akinek nincs magyarországi lakcíme, de egyszerűen nem szokás az országból elmenéskor megszűntetni a lakcímet. Nincs ugyan erről megbízható statisztikám, de személyes megfigyelésem: az emberek 98-99 %-a megtartja magyar lakcímét. (Ez egyébként 2013-ig jogellenes volt, de akkor se tartotta be senki, ma pedig már nem is jogellenes.)

Mennyi a kitántorgók száma? Alapvetően csak becslések vannak erről, hiszen 1990 óta a magyar állam nem rendelkezik erről adattal, hiszen teljesen szabad az utazás és költözés. A fideszes becslések szerint 300 ezer, a ballib becslések szerint 1 millió. Most ne foglalkozzunk azzal mennyi pontosan, vegyük a kettő átlagát, azaz legyen 650 ezer. (Én egyébként 500 ezerre tippelnék.)

Ezek mondjuk kétharmada legyen szavazókorú, s vonjuk le belőle az 1-2 %-nyi címmegszüntetőt. Marad így 420 ezer ember.

Azaz: 420 ezerből 410 ezer nem regisztrált. De mondjuk az, 10 % majd hazalátogat a szavazásra, s még 20 % nagyon messze lakik a legközelebbi követségtől, ezért nem regisztrált. A végeredmény: 290 ezer.

Azaz a kitántorgottak 96-97 %-a nem regisztrált a szavazásra, alig 3-4 %-ot érdekli az ügy.

Ezzel rögtön megdől a ballib narratíva, mely szerint a kitántorgók mind sikeres, magasan képzett, lelkes, fiatal ellenzékiek, akik elmenekültek Zorbán diktatúrájából. Dehát miféle lánglelkű ellenzéki az, aki nem hajlandó még regisztrálni se Zorbán elüldözése céljából?

Persze a valós magyarázat más. Aki elmegy egy országból, az jellemzően elveszti érdeklődését volt országa iránt. Persze mindig van egy erősen érdeklődő kisebbség, akik továbbra is követik volt országuk eseményeit, ők jellemzően kiemelten tájékozottak, de nem ilyen az átlag.

Egy emlék saját forrásból. Apai nagymamám - bár élete 90+ %-ában Magyarországon élt - mindig csakis bolgárnak tekintette magát. Dehát az évi átlag egy darab egyhetes bulgáriai tartózkodás nem tette őt bevatottá a bolgár ügyekben. Pedig annyira büszke volt nemzetiségére, hogy nem vette fel a magyar állampolgárságot se nagyon sokáig, egészen addig, míg egyszer, már a 90-es években le nem szállították egy buszról a magyar-szlovák határon: befizetett egy 3-napos szlovákiai üdülésre, a busz meg olyan határátkelőn ment át, ahol csak magyar és szlovák állampolgárok mehetnek át. Szóval természetesen szavazni is járt a budapesti bolgár követségre. Ennek első alkalma - 1990 tavaszán - viccesre sikeredett: nekem telefonált - mint a bolgár belpolitikában leginkább jártas rokonnak -, hogy "itt van vagy 40 párt, egyiket se ismerem, most kire szavazzak?".

Szóval vonjuk le a következtetést: a kitántorgottak zöme le se szarja magyar választásokat.

Én persze regisztráltam, a regisztráció kezdete 1. napján, már régesrég meg is kaptam a visszaigazolást.

Ez most egy nyugatpártoló cikk. Persze teljesen politikamentes értelemben.

Még amikor fiatal voltam, s nem is érintett a kérdés személyesen sehogy se, észrevettem egy hatalmas eltérés a nyugati és a keletei divatipar között.

A kelet-európai divatlapokban, s különösen a csomagküldős cégeknél, majd az internetes divatcégeknél feltűnt egy hatalmas sajátosság: minden fotómodell, aki az adott ruhát bemutatja, fiatal, 30 év feletti nincs, de 50 feletti meg teljesen kizárt. Ugyanez a divatipar kísérő ágazatainál, lásd kozmetika.

Ez a 90-es évek végén egyenesen komikus volt, lásd a menopauza elleni szereket is 30 év körüli nők reklámozták, ami eléggé vicces. Ez kb. olyan, mint kutyaeledelt macskával reklámozni.

Ennyire végzetes dolgok már nincsenek, de maga a tendencia megmaradt. Csak fiatal modellek vannak. Míg nyugaton vannak mindenféle korúak.

Mi is az ok? Egyrészt persze mítoszok, a legnagyobb talán az, hogy a tisztességes idős nő ne "mutogassa" magát, mert csak kiröhögik.

De másrészt pedig vannak teljesen racionális okok is:

• a nyugaton az életkor előrehaladása jellemzően több pénzt jelent, nem kevesebbet, a kelet-európai nyugdíjas nőnek rendes ételre sincs pénze, nemhogy "felesleges" vásárolgatásra,
• Kelet-Európában a 49 éves kor marketing szempontból a felső határ, aki e felett van, az nem számít - nyugaton ez abszolút nem így van, a 49 feletti jellemzően jó vásárlóerő, sőt jobb a fiatalabbnál, mert annak még pl. a gyerekeire is kell költenie,
• az idő fatalista értelmezése: a keleti alapállás az, hogy az idősek legyenek szerények, ne próbáljanak fiataloskodni, míg nyugaton jobban felismerik, hogy minden korosztálynak megvan a maga helye (hozzá kell tenni, ez nyugaton túlzásba is van víve, lásd idősek megpróbálnak úgy viselkedni, mintha fiatalok lennének).

Persze nyugaton is a fiatalok vezetik az iparágat, de a középkorúak és az idősek szektorát az illető korosztály viszi. Mert fontos a helyes targetálás. A 90-es évek nagy reklám bukásai is a helytelen targetálásból jöttek, lásd amikor nyugati reklámokat adtak le keleten, nem figyelve arra, hogy nem azonos az üzenet, sőt sokszor az üzenet egyenesen rombolja a termék hírét. Legendás magyar példa: német kávécég rekláma a magyar tv-ben - ül a boldog család a reggelizőasztalnál, s mosolyogva isszák nagy bögrékből a gőzőlgő kávét. A termék meg nem megy előre. Aztán valaki szólt: a magyarok erős kávét isznak kis csészékben, szóval a magyar néző azt a következtetést vonja le a reklámból, ez "nem igazi" kávé, hanem valami más, amit felesleges megvenni.

A korosztályombeli nőknél látom ugyanezt: pont az fő gátló erő, hogy a terméket a "lányom korosztálya hordja", azaz "nem nekem való".

A tavalyi év végén halt meg egy neves argentín publicista és filozófus, José Pablo Feinmann. Akinek ez a vezetéknév kérdést vet fel: igen, az apja zsidó, aki Németországból menekült Argentínába még amíg lehetett. Argentínában akinek német neve van, az vagy közép-európai zsidó származású, aki a háború alatt vagy előtt menekült, vagy náci származású, aki a háború után menekült oda - furcsa módon az argentín kormányzat mindkét csoportot szívesen befogadta.

Alapvetően baromira szélsőbalos ember volt, bár nem kommunista, se nem anarchista. Baloldali perónista volt, ami egy sajátos argentín specialitás: eredetileg ez egy antikapitalista, de nem marxista irányzat volt konzervatív társadalmi értékekkel (bár az utóbbi időkben ez utóbbi már kevésbé igaz, ma már a legtöbb balos perónista progresszívista).

Hivatalos csatornája a YT-on ez. Minden kizárólag spanyol nyelvű. Gyakran néztem, hallgattam.

A perónizmus eredeti jelszava “se nem jenki, se nem marxista”, azaz semlegesség mind az USA-val, mind a Szovjetúnióval szemben, továbbá se nem jobboldali (liberális), se nem baloldali (kommunista), valamint a “három zászló elve”: társadalmi igazság, gazdasági függetlenség, nemzeti függetlenség. A baloldali szárny marxistább volt, a szakszervezetekre támaszkodott, s nagyobb állami szerepet akart a gazdaságban, míg a jobboldali liberálisabb, de szabadpiaci rendszer nélkül, azaz fő célja az argentín nemzeti tőke erősítése volt.

Van egy rövid cikkem Argentína történelméről, íme itt.

A 2015-ös argentín választások kapcsán mondta Feinmann: könnyű dolga van, mert nem kell kedvelnie az egyik jelöltet, elegendő utálnia a másikat. Arra utalva, hogy középjobb liberális-konzervatív jelölt annyira gusztustalan, hogy gondolkozás nélkül leszavaz fő ellenfelére.

Valami hasonló a helyzet Magyarországon is 2022-ben. Csak abban kell reménykedni, a többség ne Orbánt lássa gusztustalannak, hanem az ellenoldalt.