Az ókorban, amikor csakis kézírás létezett, minden írás attól függött, mi az írás anyaga. Mezopotámiában anyagtáblákat használtak, így vésni kellett, ezért az írásjelek különböző vonalak. Egyiptomban meg papíruszra írtak, így ott bonyolultabb alakzatok is lehetségesek voltak.

A modern korban, amióta nem kézzel, hanem valamilyen géppel írunk, immár az adott gép technikai korlátai adják a fő kereteket. Aki van annyi idős, mint elég, esetleg alig 10 évvel fiatalabb, az még emlékszik, a 30-40 évvel ezelőtti magyar írógépek zöme nem tartalmazta az összes magyar betűt: csak a legdrágább gépeken volt meg mind az összes magyar betű.

A 44 magyar betűből 35 az egyjegyű betű, ez túl sok, nem fért el ennyi az olcsóbb gépeken, ezért jellemzően 3 betű ki volt hagyva: az í, az ú, s az ű, ez a 3 legritkább. Ennek hatása: 3 nemzedék elkezdte ezeket a betűket elfelejteni, hiszen írógépes írás esetében nem volt kötelező e 3 betű használata. Romboló hatás.

Amikor jött a számítógépes kor, az első 10 év még rombolóbb volt: nem létezett egységes szabvány, sokan nem tudták egymás szabványát elolvasni, így az egyezmány minden ékezet elhagyása lett.

Kb. az ezredfordulókor lettek egységes szabványok, azóta az írás immár lehetséges a tényleges helyesírásnak megfelelően.

A nem-latin betűs nyelvek a baj még nagyobb volt a számítógépes kor első évtizedében. Ott el se lehetett olvasni még kb. se amit a másik írt, ha nem ugyanazt a kódolást használta, mint az üzenetet címzettje. Plusz az egyes operációs rendszerek küdolása se volt kompatibilis egymással. Ráadásul az egyes országok más-más kódolási hagyományt alkalmaztak: az oroszok és a többi ex-szovjet szláv nép a KOI-8 nevű kódolást kedvelték, Bulgáriában viszont MIK kódolás volt a divat, mondanom se kell, a kettő nem kompatibilis. Aztán jött a Win-1251 kódolás, meg egy Macintosh-kódolás. Néha külön alkalmazásokkal lehetett konvertálni, de sokszor semmi se segített. Sokszor csak annyit lehetett megállapítani, az eredeti szöveg mivel volt kódolva, de elolvasni nem lehetett.

Ennek az eredménye: az emberek elkezdtek latin betűkkel írni elektronikus kommunikáció esetében. Persze itt se volt egyezmény, milyen legyen a latin átírás, több verzió létezett, de így legalább el lehetett olvasni az üzenetet. Egy példa: a bolgár ж - zs - betű leírása lehetett z, zh, g, j, v - azaz 5 verzió (az első 4 talán még valahol logikus, de a "v" az biztos teljesen abszurd, pedig van rá magyarázat: a Win-1251-ben a latin V billentyű lenyomása adott ж -t).

A helyzet az ezredforduló körül rendeződött, amikor nyert teljeskörűen a Unicode kődolás, mely 150 ezer betűjelet tartalmaz, így immár óegyiptomiul is lehet írni vele hibátlanul, lásd � ejtése "tjw", jelentése - ez kitalálható - meg "madár". A telefonos SMS-eknél pár évig még ment a káosz, ott csak az okostelefonok elterjedésével lett rendben a normális írás. Bár máig van egy nemzedék, mely az SMS-eket latinbetűkkel írja, mert ezt szokta meg 30 éve - az én saját múzsám is ezen réteg tagja, képtelen voltam rávenni, hogy térjen át a rendes írásra.

Most már csak abban van vita ki milyen billentűzetet használ: Bulgáriában a 60 év felettiek a bolgár írógépek kiosztását preferálják, míg a 60 alattiak inkább a bolgár programozók kiosztását. A kettő teljesen más, de ez mindegy, a kész eredmény ugyanaz. Kicsit olyan ez, mint Magyarországon a QWERZ- és a QWERTY-tábor harca, csak a bolgár esetben nem csak 2 betű van felcserélve, hanem szinte az összes, pl. a QWERTY billentyűk a régi leosztásban ЪУЕИШ, míg az újban ЯВЕРТ. (Mondanom se kell, én az újat használom, a régivel nem tudok írni, most is külön meg kellett néznem milyen a régiben a betűk elhelyezkedése. S magyarul meg QWERTY-s vagyok.)

A bolgár nacionalisták nagy bánata egy mellékkérdés. Bár a cirill ábécé őshazája Bulgária - a macedónok szerint meg Macedónia, de ez csak vicces apróság -, a török uralom miatt a cirill ábécé feletti gondoskodás központja átkerült Oroszországba. Többek között, amikor megindult a nyomtatás, s megjelent az igény a korábban túl díszes betűalakok egyszerűsítésére, ezt Oroszországban végezték el a XVII. sz. első felében. Majd ez a reformált verzió immár onnan jött vissza a Balkánra, a bolgárokhoz, montenegróaikhoz, szerbekhez, meg persze a románokhoz, akik a XIX. sz. második feléig a cirill írást használták.

Szóval az eredetileg bolgár ábécé orosz reformverziója terjedt el Bulgáriában is. Az orosz reform egyik fontos eleme pedig az volt, hogy a kisbetűk legnagyobb része a nagybetűk kicsínyitett verziója lett, a sajátos korábbi kisbetűk pedig csak a kézírásban maradtak meg.

A bolgár álláspont viszont az: ez a reform szegényítette az írást, meg kellett volna hagyni a nyomtatott kisbetűket.

Íme az eltérések:

A gond itt az: a kódolás ugyanaz, s ezen nyilván nem is lehet változtatni, hiszen ez abszurd helyzetet hozna. Csak megfelelő betűkészlettel lehet megoldani ezt, a neten pedig megfelelő honlap-beállítással, ami nem is olyan egyszerű feladat.

Bár bolgár nacionalista nem vagyok, én is szebbnek tartom a bolgár verziót. S azt is használom, ha lehetséges.

Íme egy bolgár vers az íráskép érzékeltetésére. A saját szerverem felett teljes úr vagyok, be tudom állítani a kívánt betűtípust, a saját szerveremen tehát bolgár verziósak a betűk, míg a blog.hu-n csak vendég vagyok, így ott orosz verziósak lesznek a betűk.

A bolgár verzió egyszerűen változatosabb, szebb a szemnek.

Балконът

Той е железен, каменен, старинен;
такива има с хиляди в света,
обикновен, но само че зазидан:
един балкон без никаква врата.

Кой знай кога и от кого построен,
е станал непотребен изведнъж,
но не за всички: птичките спокойно
от вазите му пият хладен дъжд

и неговата четвъртита стряха
събира в някоя дъждовна нощ
след дълга и невесела раздяла
отново двама скитника ведно.

Но през деня отвън го не съзира
на минувача празното око.
Стопаните дори не подозират,
че къщата им имала балкон.

(Атанас Далчев - 1928 г.)

Íme a két kép:

Akkor már legyen lefordítva, nyersfordításban legalább:

Az erkély

Vas, kő, antik;
ilyenből ezernyi van a világon,
egyszerű, de befalazott:
ajtó nélküli erkély.

Ki tudja, mikor és ki építette,
hirtelen feleslegessé vált,
de nem mindenkinek: a madarak nyugodtan
isszák a hideg esőt vázáiból

és négyzetes eresze
egy-egy esős éjszakán összehoz
hosszú és boldogtalan elválás után
ismét két csavargót.

De napközben nem látja kintről
a járókelő üres szeme.
A tulajdonosok meg nem is sejtik
hogy a házuknak volt erkélye.

(Atanasz Dalcsev - 1928)

Napok óta jönnek az egyre újabb és újabb cégek, melyek bojkottálják Oroszországot. Meglepő nevekkel is, akikre nem számítottam, lásd Microsoft. A Google bezzeg ügyesen félbojkottál csak, azaz nem bojkottál. Mint a staféta éhségsztrájk: én nem eszem 6 órán keresztül, aztán a szomszédom nem eszik 6 órán át, majd jön egy harmadik szomszéd, stb.

A nyomás hatalmas. Lassan kb. olyan lesz nem bojkottálni, mint nem kirúgni egy homofób alkalmazottat. Játék a tűzzel.

Van azonban 2 cégnév, melyről eddig nem hallottunk még: a McDonald`s és a Coca-Cola. Hallgatnak mint a sír. Ami egy szempontból jó jel: ez a 2 cég Amerika lelke, s ha ők nem bojkottálnak, az azt jelenti, az amerikai elit, de legalábbis annak egy része nem akar világháborút.

2015-2017 között a Coca-Cola alkalmazottja voltam, a kelet-európai régió szolgáltatási központjában, Szófiában. Lásd erről részletesen korábbi cikkemet. Én ugyan csak a magyar ügyfelekkel foglalkoztam, de nyilván ismertem a többi 20+ ország ügyeit is valamennyire. Nos, a 2014-es krími "problémát" legendás gyorsasággal úszta meg a cég: nagy hírverés nélkül, de szépen áthelyezték a krími italforgalmazást Ukrajnából Oroszországba.

Majd amikor 2014 végén a Coca-Cola Krím nélküli országtérképet adott ki egy reklámjában Oroszországban, s emiatt botrány lett, gyorsan kiadtak egy új reklámot a Krímmel. Szóval baromira rugalmas cég.

Titkokat nem akarok elárulni, de azt hiszem nem titok az az infó, hogy a kelet-európai régió bevételének fele Oroszországból jön. De ha nyomás lenne, lemondanának róla. Az viszont, hogy eddig ez nem történt meg számomra - ismétlem - a béke jele.

Jelenleg a cég azzal próbál magyarázkodni, hogy jelentős adományt küldött az ukrán Vöröskeresztnek.

Ha ebben közben változás áll be, akkor el lehet kezdeni félni az atomháborútól.

Arról persze jött hír, hogy a két cég is lépni fog, de ez még csak tervezet. Amire én várok, az a tényleges bezárás.

Csatlakozom az oroszellenes szankciókhoz!

Ezentúl ha bárhol szibériai höszkit látok, lefoglalom a nyakörvét.

Bármelyik betűírásos nyelv örök dilemmája: milyen legyen a helyesírás, tükrözze a mindenkori ejtést vagy álljon inkább a folytonosság mellett.

Mindkettő mellett van érv és ellenérv is. A kettő egyszerre ugyanis nem működik.

A mindenkori ejtés tükrözése ugyanis folyamatos változást jelent a helyesírásban, hiszen amint egy adott hang megváltozik, az írást is meg kell változtatni. Ha viszont az írás folyamatosan változik, egy régi szöveg egyre idegenebbnek tűnik.

Talán a legdrasztikusabb példa a folytonossághoz való ragaszkodásra - legalábbis Európában - a görög nyelv, ahol de facto máig "ógörögül" írnak. Egy mai görög anyanyelvű ember egy mondatot se tud helyesen leírni megfelelő iskolázottság nélkül, míg egy 2500 évvel ezelőtti görög ember számára az írás még pofonegyszerű volt: gyakorlatilag teljes betű=hang megfelelés volt, azaz egy adott betű egy hangot jelzett, s egy adott hangot mindig egy adott betűvel kellett leírni.

Csak egy példa: az ógörögben volt rövid o - ο, ezt ma mindenki ismeri, mert a neve omikron - és hosszú ó - ω, azaz ómega -, a modern görögben csak rövid o van. De minden szóban, melyben eredetileg hosszú ó volt, ott most is hosszú ó-t kell írni, függetlenül attól, hogy ma ezek ejtése ugyanaz. Támpont nincs. Egyszerűen meg kell tanulni, hol van az írásban rövid o és hol hosszú ó. Pont ugyanaz, mint a magyar j/ly esete, csak éppen a magyarban a j/ly esetén kívül összesen nagyjából 50-60 szó van, ahol eltér az írás az ejtéstől, míg a görögben ezek száma több ezer, kb. tucatnyi ilyen betű és betűkapcsolat van, ahol ma is tartandó a ókori írásmód, míg az ejtés azóta teljesen más lett.

Állítólag a thai írás a legrosszabb e tekintetben, ott e legnagyobb az eltérés írás és ejtés között, éppen a történelmi folytonossághoz való ragaszkodás jegyében. De erről nem írnék, mert nulla körüli ismereteim vannak a thai nyelvről.

Úgy tűnik, "hülyeség" az extrém ragaszkodás a történelmi folytonossághoz, viszont az ellenkező véglet példái mutatják, az is rossz lehet.

Az orosz cirill ánécé 1918-as reformja, majd annak nyomán a bolgár cirill ábécé 1945-ös reformka egyértelműen politikai indíttatású volt: a kommunista hatalom így akart szinte falat emelni az "elavult" és a "modern" közé:

• az orosz reform megszüntetett 4 addigi betűt - ѣ, ѳ, і, ѵ -, valamint megszűnt a hangot nem jelölő ъ írása szóvégeken,
• a bolgár reform megszüntetett 2 addigi betűt - ѣ, ѫ -, valamint megszűnt a hangot nem jelölő ъ és ь írása szóvégeken;

A szándék egyértelmű volt, a régi helyesírást használó könyvek eleve "gyanúsak", míg az újat használó eleve "barátiak". Sokáig az orosz emigráció el se fogadta az új helyesírást, a továbbiakban is a régit használták. Csak a Szovjetunió megszűnése után békélt meg egyértelműen az orosz emigráció az új helyesírással.

Bulgáriában is volt valami hasonló: az 1946-ban kiutasított volt bolgár cár még a 90-es években is a régi helyesírást használta, pl. saját nevét Симеонъ alakban írta le, s csak Bulgáriába való visszatérése - 2001 - után állt át az új helyesírásra, s kezdte immár nevét Симеон alakban írni.

(A bolgár a mássalhangzó utáni, szóvégi néma ъ és ь azt jelölte, eredetileg a mássalhangzó kemény vagy lágy volt. Bár a modern bolgárban, ellentétben az orosszal, már a középkor óta nincs kemény-lágy ellentét - minden mássalhangzó csak kemény lehet - ez mégis hasznos volt, mert ebből tudni lehetett mely főnév nőnemű vagy hímnemű ugyan, de j-s névelőt igénylő. A régi helyesírással ki lehetett zárni a tévedést, míg most külön meg kell tanulnia egy külföldinek a kivételeket. Pl. a bolgár нощ (éjszaka) szó, bár a vége mássalhangzó, nem hímnemű, hanem nőnemű, így az "az éjszaka" kifejezés helyesen nem *ноща, hanem нощта - az eredeti helyesírásban a нощь írásmód ezt eleve jelölte!)

Ami pedig a belaruszokat illeti, ahol hasonló írásreform volt 1933-ban, máig 2 tábor van harcban: a nyugatpártiak az 1933 előtti írást preferálják, míg Lukasenka hívei pedig kiállnak a reformált írás mellett.

Mindez a napokban jutott eszembe, amikor kezembe vettem egy kubai hatodikos általános iskolai spanyol nyelv tankönyvet. Egy spanyolországi gyerek mélyen megdöbbenne, hogy a kubai gyerekek arról tanulnak: "mivel írjuk: c, s vagy z betűvel" fejezet van a tankönyvben. - Hát hogy hogy nem tudják a saját nyelvüket? - lepődne meg a spanyol diák - Hiszen ha "sz"-t ejtünk, akkor "s" írandó, ha pedig angol "th"-t, akkor "e" és "i" előtt "c" van, máshol meg "z", kivéve pár idegen szót, ahol "e" és "i" előtt is "z" van! Mi itt a nehézség? Csak azt a pár kivételt kell megtanulni, ez tucatnyi, többségében ritka szó!

Hát a nehézség az, hogy az egyes spanyol nyelvjárások ugyanazt a helyesírást használják, de az ejtés nem egységes. A Kubában is beszélt karibi spanyolban ugyanis nincs "th", minden csak "sz", így képtelenség ejtés alapján tudni, mikor van "c", mikor "s", s mikor "z". Ezt csakis begyakorolni lehet, sokat kell olvasni, s lassan megmarad a fejben az egyes szavak írt alakja. Ez a c/s/z a latin-amerikai spanyol "ly"-problémája, ez a második ilyesmi, mert a b/v írás is hasonló úgy, de ez már a spanyolországi spanyolban is így van: a "b" és a "v" azonosan ejtendő a spanyolban, s nincs támpont mikor melyik írandó.

Persze az egyes spanyol nyelvjárásoknak eszük ágában sincs szakítani a közös egységgel, így a kubai gyerekek egyetlen megoldása továbbra is a magolás marad.

A Föld lapos, valamiféle hatalmas lapos korong - esetleg egy fordított kúp - mely lebeg a végtelen mindenségben. Ez a mindenség valószínűleg víz, mely eredeti formájában körbeveszi a Föld-korongot, de annak átalakult formája ma a korong anyaga is. Ha nem víz, akkor esetleg ritka levegő valamilyen speciális anyag, ill. az is lehet, hogy az égbolton túl tűz van. Esetleg több őselem van, vagy csak egy meghatározatlan őselem.

Nyilvánvalóan ha a Föld lapos, akkor a szélén falak vannak, hiszen különben elfolyna az óceán. Abban természetesen a lapos és a gömbölyű Föld hívei közt egyetértés volt, hogy a 2 kontinenst a világóceán övezi: az északi kontinens Európa, a déli pedig Ázsia (Afrikát Ázsia legdélibb nyúlványának hitték).

A mindenség vagy végtelen, vagy véges és gömb alakú. Az is lehet, hogy több mindenség létezik. A mindenség örök, azaz nincs kezdete, se vége. Lehet, hogy a mindenség egyfajta élő szervezet, s ezt gondolják sokan Istennek.

Az égbolt lassan forog. Arról viták voltak, "alul" is van-e égbolt vagy csak felül. Az égitestek pedig valamiféle tüzes testek, esetleg lyukak az égbolton.

Abban se volt egyetértés, mi "ferdül": a Föld vagy az égbolt. Ugyanis ez közismert tény volt, hiszen a görögök olyan vidéken éltek, ahol voltak évszakok, továbbá tudták: legészakabbra állandó hideg van, míg legdélebbre állandó meleg, hogy valami "ferdül". Ez azt jelenti: a Föld tengelye és az égbolt tengelye nem azonos irányba mutatnak, az eltérés köztük 23,5°.

A legtöbben a Föld ferdülésére "szavaztak", mert az égboltot tökéletesebb helynek gondolták.

A vicces az, hogy mindezekkel, az egyébként téves alapú modellekkel majdnem ugyanolyan jól meg lehetett jósolni az égitestek mozgását, mint ma.

Sőt, a gömbölyű Föld geocentrikus modell egészen a XVII. századig jobb előrelzést adott, mint a gömbölyű Föld heliocentrikus modell.

A gömbölyű Föld elmélet az i. e. V. százaban jelent meg, de kb. 400 év kellett, míg ez lett a tudományos konszenzus. Bár már az i. e. III. században sikerült meghatározni a gömb méretét.

Miért tartott ilyen sokáig? Alapvetően mert a tudomány optikai csalódásnak gondolta sokáig a gömbölyűséget igazoló adatokat, lásd a hajó amikor távolról közeledik hozzánk, először csak az árbóca látszik, s csak lassan bontakozik ki az egész hajótest.

Abban viszont egyetértés volt, hogy ha a gömbölyű is a Föld, az nem forog, s a bolygó "alsó" fele lakatlan, vagy ott csak valamiféle szörnyetegek élnek, nem emberek. Hiszen nyilván ember nem élhet fejjel lefelé.

A felvilágoskori mítoszokkal szemben a laposföld-tézis oka se nem vallási babona, se nem mítológikus maradványok. Mind a két elmélet valójában megfigyeléseken alapult. Íme a 2 fő tudományos alapja a 2 elméletnek:

• lapos Föld:
  • ha gömbölyű lenne, az alsó részről minden leesne,
  • a látóhatár egyenes vonal, nem félkör vagy legalábbis görbe vonal;
• gömbölyű Föld:
  • holdfogyatkozáskor a Föld árnyéka görbe vonalú,
  • a távolodó hajóknak először az alsó részük tűnik el.

Azaz mind a 2 elméletre voltak fontos bizonyítékok.

Amikor kisgyerek koromban Peruban éltünk, volt ott egy perui takarítónő, aki az egyik magyar kiküldött lakásában dolgozott. Amikor először életében meglátott egy földgömböt, iszonyőan megrémült, különösen mikor megtudta, hogy Peru "lent" van. Attól kezdve a nyílt utcán mindig félt. A nálunk dolgozó takarítónő viszont rendkívül művelt volt, ő 4 osztályt végzett, s eleve tudta milyen a Föld, s nem félt, mert tudta, a forgás és a gravitáció miatt senki se tud leesni a bolygóról.

Ezért is az Afrikát megkerülni próbáló hajósok nagyon bátor embereknek számítottak. Bár az első hír erről még i. e. V. századi, az első bizonyított eset 2 ezer évvel későbbi.

Hérodotosz leírása a i. e. V. századi útról:

A föníciaiak az Eritreai-tengeren (mai nevén: Vörös-tenger) keresztül indultak el Egyiptomból, és így hajóztak be a déli óceánba. Amikor beköszöntött az ősz, kimentek a partra, bárhol is voltak, s a földet gabonával vetették be, majd vártak, amíg a gabona alkalmas lett aratásra. Aratás után ismét elhajóztak; s így eltelt két egész év, s csak a harmadik évben értek el Herkules oszlopaihoz (= Gibraltár) , s tették meg hazafelé az utat. Visszatérve kijelentették – a magam részéről nem hiszek nekik, de lehet, hogy mások igen –, hogy Líbiát (Líbia alatt egész Afrikát értették az ókorban) körülvitorlázva jobb kezükön volt a Nap. Ily módon fedezték fel először Líbia kiterjedését.

Ami a geocentrikus modellt illeti, első kritikája az I. e. V. századból származik, de itt 2100 évnek kellett eltelnie, míg ezt a tudományos konszenzus elvetette.

Mi volt Isten helye? Alapvetően teljesen eltérő nézetek léteztek:

• egyfajta materializmus, melyben nincs keresztény értelemben vett Isten, azaz maga a világ tartalmaz egy inherens "isteni" erőt,
• panteizmus, azaz maga a világ azonos Istennel,
• tiszta deizmus: azaz mindegy az istenek létezése, mert ha léteznek is, nincs közük világunkhoz,
• a legritkább éppen az az elképzelés volt, melyet a kereszténység vall, hogy Isten transzcendes, kívül van a világon.

Teremtő Istenben senki se hitt, a mindenség mindig létezett, nem kellett ezért létrehozni.

Minden országban alapvetően politikai döntés kérdése mit oktatnak az iskolákban. A történelem rendkívül fontos része ennek, hiszen meghatározza a nemzeti identitást.

Kubában a helyzet különlegessége szemben a legtöbb amerikai országgal, hogy a lakosság kb. 100 %-a bevándorló származású. Az eredeti kubai őslakosság a felfedezés utáni 3-5 évtizedben ki lett irtva, csak nyomaik maradtak: lásd, spanyol hódítók és indián nők kapcsolatából született gyerekek, de ez se nagy számban.

Egyébként Kuba a XII. sz. előtt lakatlan volt, akkor települtek be indiánok a közeli szigetekről. Ez az "őslakosság" tehát, de belőlük szinte semmi se maradt. A legújabb genetikai kutatások szerint a mai kubaiak kb. 1 %-ának vannak részben indián ősei is.

Míg az afrikai ősök elterjedtsége 20 %, az európai ősöké pedig 80 %.

A mai kubaiak megoszlása kb.: 65 % fehér, 10 % néger, s 25 % mulatt (fehér-néger keverék). Az országon belül a nyugati és a középső rész 80-90 %-ban fehér, a keleti rész pedig alig 40 %-ban fehér (ennek fő oka: a rabszolgákat használó ültetvények elsősorban keleten voltak), egyetlen kivétel maga a Havanna, ahol a belső migráció miatt csak 60 % a fehér arány.

Bár ez nagyon nem reprentatív, nekem 7 kubai osztálytársam volt annak idején: 1 néger, 2 mulatt, 4 fehér.

A lényeg: nehezen lehetne az őslakosokra mint "mi" hivatkozni.

A történelemoktatás abszolút európacentrikus tehát: az ókori rész ugyanaz, mint Magyarországon, talán kicsit több van benne a majákról, aztékokról és inkákról, de a fő rész a mezopotámiai-egyiptomi-görög-római vonal. Aztán jön a középkor, megint európacentrikusan. S mindvégig ez világtörténelem.

Természetesen a kubai őslakosoknak semmi közük se az inkákhoz, se az aztékokhoz, se a majákhoz, ők ugyanis karibok voltak, ezek ugyanannyira távol vannak az indiánokon belül egymástól, mint egy norvég és egy görög.

S 1492-ben mintha mindent elvágták volna, hirtelen megjelenik a "mi". A spanyolok pedig "ők". De ez még így is előtörténet. Egészen a XIX. sz. 60-as éveiig, amikor az első jele van a kubai függetlenségi mozgalomnak. Ezt a sztorit már röviden megírtam.

S emiatt furcsa aránytalanság van: a kubai iskolai történelem anyagának 80+ %-a az 1860-as évek utáni rész. Persze ez végülis indokolható, ez az időszak, amikor már egyértelműen létezik kubai nemzeti identitás.

Azt természetesen mondanom se kell, hogy az egész tananyag agyon van ideologizálva az elnyomás-felszabadulás vonalon, azaz minden múltbéli esemény egyetlen irányba mutat, s minden múlt a ma egyetlen szempontjából van értékelve. Magyarországon ez a módi már a 70-es években kezdett megszűnni, de addig a magyar tankönyvek is pont ilyenek voltak, lásd már Kossuth a szocializmusért küzdött, bár ezt még ő maga se tudta.

Két hét telt el az orosz-ukrán háború kezdete óta.

Olyan erős érzésem van, hogy valakik elszámolták magukat Moszkvában. Vagy eleve ellenséges beépülés zajlott. Ugyanis az eredeti terv az volt, 72 órán belül elesik Ukrajna.

Arra volt minden alapozva, hogy nem lesz szükség hosszú hadműveletekre. Hanem vagy a meglévő ukrán vezetés megadja magát, vagy puccs zajlik le Kijevben, s az új vezetés elfogadja az orosz követeléseket.

Persze, nyilván az orosz fél meg fogja nyerni a háborút, de ennek a módja nem az, aminek kellett volna lennie.

Ez az orosz katonai győzelem ugyanis a NATO politikai győzelmét jelenti. Ami persze rossz hír.

Most már csak abban reménykedhetünk: Oroszország képes lesz gyorsan felépülni ebből a kudarcból.

Most a hírek arról szólnak, az orosz haditerv 15-napos volt eleve. De erősen kétlem ezt. Én arra számítottam, az ukrán ellenzék vezérével - Viktor Medvedcsuk - az élen ellenkormány fog alakulni pár napon belül, ez pedig nem következett be. Persze az is lehet, ezt a lépést előrelátta az ukrán kormányzat, s elzárták Medvedcsukot.

Rövid, de vicces: a Római Macskabaszót szektája hivatalosan holokausztáldozattá avatta.

A videó: https://www.facebook.com/perintfalviritapublik/videos/753486108951499

Letöltöttem magamnak, hátha törlik.

A zsidó-antiszemita tengely annyira tartós a magyar közéletben, hogy a fanatikusok máig képtelenek szabadulni tőle, ez tény. De azért egy ettől teljesen független közszereplőt is belevonni? Röhej.

Eleve zsidó-e egyáltalán a Macskabaszó?

A 80-as években, amikor én is ebben a korban voltam, a Kubában állomásozó külföldiek gyerekei előtt több lehetőség állt tanulásra.

A legegyszerűbb lehetőség a normál kubai iskolába járás volt. Volt aki ezt választotta kényelmi okokból. A hátrány a kubai iskolarendszer legendásan alacsony színvonala volt, de ez volt egyben előnye is: a gyerek kis tanulással nagy sikerélményekben részesült.

A kommunista rendszer ellenére a kubai kormányzat oktatási politikája sokkal jobban hasonlított az USA-ira, mint a szovjetre. Az amerikai-kubai logika lényege: a gyerek ne kapjon felesleges tudást, azt majd az egyetemen tanulja meg, ha eljut oda, de minek tömni a fejét addig. Szóval az általános és a középiskola nagyon alacsony szinten ment, még a magyar modellhez képest is. A szovjethez képest pedig még inkább: a szovjet iskolarendszer mániája az volt, hogy tele kell tömni a diákok fejét matematikai, fizikai, kémiai ismeretekkel már a középiskolában. Sokan azt hiszik, az ideológia volt a lényeg, pedig nem: a szovjet iskolai program 80 %-a természettudományos tematika volt.

A kubai iskolarendszer legrosszabb jellegzetessége az évi 45 napos "önkéntes", a valóságban kötelező diákmunka volt, de ez alól eleve mentesült minden ideiglenesen Kubában élő külföldi. A kubai népnyelv szerint az "önkéntes" munka neve "trabajo volungatorio", a "volungatorio" a "voluntario" (önkéntes) és "obligatorio" (kötelező) szavak vicces egybeolvasztása.

A lányokat általában nem szívesen íratták be szüleik kubai iskolába, mert a kubai szokás szerint a szex alsó korhatára a Kelet-Európában megszokottnál sokkal alacsonyabb volt.

A magyar kiküldött-gyerekek kb. 60-70 %-a járt kubai iskolába.

Ami a többi kelet-európait illeti, a csehszlovákok, lengyelek, bolgárok jelentős része is kubai iskolába járt.

A szovjeteknek saját iskolájuk volt, s minden szovjet gyerek kötelezően oda járt. A keletnémeteknek, lengyeleknek és bolgároknak szintén volt saját iskolájuk, de oda nem volt kötelező járniuk: a keletnémetek egy része a szovjetbe járt, a bolgárok egy része meg vagy a szovjetbe, vagy normál kubaiba.

A jugoszlávok nyugatiaknak számítottak, külön világot alkottak, eleve nem is voltak sokan. Albán és román gyerekek pedig nem léteztek: náluk az állam nem engedte, hogy a kiküldött szülők magukkal vigyék a gyereküket.

Volt a kubai oktatási rendszeren belül 2 elitiskola, az egyik a Lenin Iskola volt, amolyan elitképző. Volt aki ide járt, de ide alapvetően magasabb státuszú kubai gyerekek jártak. (Az iskola pár éve megszűnt, 1990-ig az iskolát támogatta a Szovjetunió is, aztán már a kubai állam csak, s lassan lezüllött, míg végül bezárták azt hiszen 2017-ben.) Ez oktatásilag a kubai oktatási rendszer része volt, csak magasabb színvonalú volt, plusz olyan felszereltsége volt, ami más iskolákban nem létezett nyomokban sem.

A másik speciális iskola a népnyelven "diplomata iskola" volt, az is a kubai állam iskolája volt, de megállapodás volt Kanadával, s a kanadai oktatási rendszer alapján ment a tanítás, volt spanyol tannyelvű és angol tannyelvű tagozat is. Oda nagyon kevés kubai járt. Az én időmben egy magyar se járt oda, bár ez nem volt tilos, pl. a 70-es években még volt magyar diák is ott. A magyarokat alapvetően a tandíj tartotta vissza, bár az nem volt még csillagászati összegű.

Ez az iskola is megszűnt azóta, utóda a Havannai Nemzetközi Iskola, ami már egy hamisítatlan drága magániskola. Bárki járhat oda, viszont az éves tandíj 150-200 havi kubai átlagbér körül van, szóval elérhetetlen az átlagember számára.

Aki kelet-európai külföldi volt, s nem járt se kubai, se a félkanadai iskolába, annak maradt valamelyik külföldi iskola. Ezek a következők voltak: bolgár, kelet-német, lengyel, szovjet - volt észak-koreai is, de oda más nemzetiségű nem járhatott.

A magyarok 30-40 %-a a szovjetbe járt. A szovjetek minden jelentkező magyart felvettek a "nincs saját iskolájuk" érv mentén, míg a saját iskolával is rendelkező bolgárok, kelet-németek, lengyelek közül válogattak: felvételi vizsga után vették csak fel őket.

Én is a szovjetbe jártam. Miért oda? Alapvetően az ok: "a gyerek megtanul plusz egy nyelvet".

A szovjet iskola Havannában hatalmas méretű volt. Eredetileg egy katolikus szerzetesrendé volt egyébként. Az egész egy, négy utca határolt, teljes háztömböt foglalt el. Emeletenként volt kb. 60 tanterem. A méret szükséges is volt: nagyjából 2500 tanuló volt. Összesen 10 osztály, minden osztályban volt legalább 5 tagozat, de a rekord az egyik osztályban a 8 tagozat volt.

Az nemzetiségi arány kb. ez volt:

• 80 % szovjet,
• 15 % kubai: a felső elit köréből legnagyobb részük,
• 5 % mindenki más: afgán, bolgár, csehszlovák, kelet-német, lengyel, magyar, mongol.

A szovjeteken belül kétharmad volt a 3 "kiemelt nép" - orosz, ukrán, belarusz -, egyharmad mindenki más. Személyesen kb. 25 nemzetiséggel találkoztam.

Még egy érdekesség: az egyik csehszlovák gyerek magyar volt, a csehszlovák állam néha felvidéki magyarokat is felvett külszolgálatba.

1992-ben az új orosz hatalom visszaadta az iskolát a kubai államak, s az iskola elköltözött egy sokkal kisebb épületbe. Ennek oka: az orosz rendszerváltozás miatt a kiküldöttek száma a korábbi huszada lett, így gyerek is sokkal kevesebb lett.

A legemlékezetesebb volt osztálytársaim:

• egy komi gyerek, aki – bár orosz volt az anyanyelve – valamennyire beszélt komiul is, s nagyon büszke volt magára, igyekezett magyarokkal kommunikálni minden áron, hangoztatva a finnugor testvériség eszméjét, néha zavaros délibábos elméleteket is előadott, pl. szerinte a finnugorok valójában a sumérok leszármazottai,
• egy ungvári ruszin lány, aki félig-meddig értett magyarul,
• egy költő: orosz anyanyelvű ukrán srác, aki versben írt dolgozatokat, az ember kitartott emellett, amikor 10 éve néztem mi van vele, éppen egy kijevi orosznyelvű könyvkiadó tulajdonosa volt, fogalmam sincs mi lehet vele 2014 óta: nehéz lehet a helyzet, hogy egyrészt ukránnak vallja magát, másrészt az orosz nyelvért küzd, ez nagyjából a két szék között a földre esés helyzete 2014 óta,
• egy szovjet KGB-s kém fia, egész életében külföldön volt, Kuba előtt az USA-ban évekig, elég jóban voltunk, még a rendszerváltozás után is írogattunk egymásnak, ma az orosz Külügyben dolgozik, de pár éve nem beszéltünk, az összes szociális hálóról - az orosz hálókról is - törölte magát hirtelen,
• a legjobb haverom egy cseh srác volt, vele máig tartom időnként a kapcsolatot, mára kiöregedett bohém örökifjú lett belőle, azaz sose volt házas, nem volt soha gyereke,
• s egy román srác (mármint moldovai), aki folyton hangoztatta, ő nem román, hanem moldáv, s hogy valójában a moldávok ősibb nép, mint a románok - vele pár éve kommunikáltam, s máig ezt vallja!

Talán a legviccesebb: a múzsám húga egy osztállyal alattam járt ugyanoda, de nem ismertem őt, se ő engem. Tegyük hozzá: nem voltam se bulizós, se túlságosan kommunikatív alkat. Maga a múzsám sose járt oda, ő mindig a bolgár iskolában volt.

Mára Kubába visszatért a jó öreg kapitalizmus társadalmi szerkezete, csak egy még gusztustalanabb alakban: mindenki szegény egy kis réteget leszámítva. Az oktatás mindenki számára alacsony színvonalú, s immár a volt baráti országok iskolái se jelentenek kiutat, az egyetlen kiút: gazdagnak kell lenni. A helyzetet egyetlen dolog enyhíti: a rendszer politikai okokból nem engedheti meg magának, hogy megszüntethesse vagy csökkenthesse az ingyenes felsőoktatást.

Мegint megjelentek a "szakértők".

S mondják, függetlenül a valóságtól.

A három fő csapás jelenleg:

• Oroszország gazdasága összeomlik a háború és a szankciók miatt,
• fellázadnak az orosz oligarchák, mert elvesztik jachtjaikat,
• forradalom tör ki Oroszországban az éhezés miatt.

Először is Oroszország gazdasága erős, gazdaságilag nem lehet megdönteni. Problémákat okozni persze lehet, de ezek nem olyan szintűek, melyek politikai problémát is tudnának okozni.

A szankciók pedig kijátszhatók, ugyanis nincsenek szankciók se Belarusz, se Örményország, se Kazahsztán, se Kirgizsztán ellen, ezek az országok pedig Oroszországgal együtt közös piacot alkotnak. Ha egy nyugati cég meg akarja tartani az orosz piacot, elegendő ezentúl Kazahsztánnal kereskednie, aztán "kazah" cégen keresztül mehet tovább az oroszországi szállítás. Nyilván ez bonyolultabb, meg kicsit drágító hatású is, de ez egy hatalmas kiskapu, melyet csak az nem használ ki, aki ezt nem akarja.

Kubában ezt már megértem. A szigorú amerikai embergó ellenére minden amerikai termék kapható volt. Hogyan? Hát úgy, hogy az amerikai cégek Panamába szállítottak, a panamai vámmentes övezetbe, arról meg már nem ők tehettek, hogy aztán "panamai" cégek vidáman kereskednek Kubával. Nyilván ez drágított az árakon, meg pl. a garanciás ügyintézés körülményes lett, de semmiképpen se lehetetlenítette el a kereskedelmet.

Ami az "oligarchákat" illeti, ilyenek eleve nincsenek Oroszországbam 15 éve. A putyini reform egyik fontos pontja éppen az oligarchák likvidálása volt. Milliárdosok persze vannak most is, dehát nekik kb. szúnyogcsípés lenne egy-egy nyugati vagyontárgy elkobzása. Plusz az orosz kisember még örülne is ennek - az orosz milliárdosok nagyon nem népszerűek Oroszországban -, ez csak plusz népszerűséget hozna Putyinnak, hogy íme, ezt is elérte.

Forradalom éhezés miatt? Abszurdum. Sokkal rosszabb életviszonyok között se lett az átlag orosz az országra támadó idegen erők szimpatizánsa. A hazaárulás nem orosz szokás. Plusz persze az is tényező, hogy annyit nem tud esni az orosz életszínvonal, hogy az a 90-es évek liberális orosz kormányzatának szintjéhez közelítsen.

Egy másik cikkemben már írtam erre egy jó példát. A XIX. sz. első felében franciamánia volt Oroszországban, minden legalább középosztálybeli ember Franciaországba akart utazni, mindenki megtanult ebből a rétegből franciául, sőt az elit egyes része egymás közt franciául beszélt. Nyilván akkor a francia nyelvnek a nemzetközi súlya is nagyobb volt, mint ma: akkor még nem az angol volt a diplomácia és a nemzetközi kommunikáció nyelve, hanem egyértelműen a francia. Szóval az akkori Oroszországban az elit egyértelműen el volt franciásodva, de még a kisember is valamennyire beszélt franciául, ez része volt a műveltségnek.

Napoleon tehát joggal számíthatott rá, az orosz társadalom felszabadítóként fog rá nézni. Aztán amikor megtámadta 1812-ben Oroszországot, nagyon meglepődött. Az orosz elit ugyanis elindult harcolni ellene, esetenként továbbra is franciául társalogva.

A nyugat már akkor se értette az anyag és a szellem különbözőségét, s leginkább az eszköz és az eszme eltérését. Ma is sokszor elhangzik komoly érvként, hogy pl. a szaúdi fiatalok imádnak csetelni mobilon, szóval előbb-utóbb ezek a nyugati technikák megfertőzik őket, s egy nemzedék múlva polgári demokrácia lesz ott. Pedig ahogy egy hívő muszlim képes nyugati technikát használni nyugati eszmék befogadása nélkül, úgy képes ugyanerre egy orosz is.

Szerényen hozzá teszem: ezt a cikket ebédidőben írtam, s közben McDonald`s menüt fogyasztottam - bevallom, én szeretem az amerikai gyorsételeket, sőt kedvelem mind a Coca-Cola, mind a Pepsi szénsavas üdítőit (persze, betegségem miatt, csak a cukormenteseket fogyasztom). Viszont még eddig sose vettem észre magamon, hogy ezen ételek és italok fogyasztása növelte volna bennem az amerikai politikai eszme iránti érzelmeimet pozitív irányban. Sőt, kifejezetten egy élmény ülni egy McDonald`s-ban és közben pl. fejhallgatón hallgatni valami abszolút amerikaelleneset.

A végére egy kis csemege. Az ATV műsort készített a témáról. Emili beszélgetőpartnerei egymással verekedve bizonygatják ki utálja a legjobban az oroszokat. Majdnem ki is kapcsoltam az adást, de hibát követtem volna el, ugyanis 12:30-tól kezdődik a műsor gyöngyszeme: Emili kapcsolja élőben Turóczi Gábor Moszkvában élő magyar vállalkozót (aki egyébként blogger is, lásd). Azt beüt a krach: Gábor nem erősíti meg a kívánt narratívát, sőt ellentmond neki. Emili próbálja többször is jó útra téríteni Gábor, de ő kitart. Ha nem tudnám, hogy Emili családos nő gyerekkel, már azt hinném, elhagyta a szerelme, ezért ilyen letört. Aztán Gábor interjúja után megállapításra kerül a stúdióban: Gábor hazudott. Na, ez igazi csúcshumor!

Nem az az önérdekellenesség persze, mely valamiféle nagyobb jó nevében megy saját érdekei ellen, ez nem igazi önérdekellenesség, hanem egy magasabb szintű önérdek-védelem. Lásd, amikor a hívő keresztény nem tesz meg valami rosszat, bár az pillanatnyi érdekét szolgálná: valójában ő ilyenkor nem saját érdeke ellen cselekszik, hanem a lelki üdve miatt tesz így, azaz ismét csak saját önérdeke mentén jár el. Csak a kereszténységet felületesen értők hiszik azt, hogy itt a keresztény ostoba módon feláldozza magát.

Én itt az olyan attitűdre gondolok, melynél nincs magasabb érdek. Két példa jutott eszembe: a Cion bölcsei és Puzsér egyik műsora.

A Cion bölcseinek jegyzőkönyve nagyon tiltva volt sokáig, ezért - még az internetes kor előtt - nagy nehezen hozzájutottam, s azonnal elolvastam nagy érdeklődéssel. Hatalmas csalódás volt, az iromány nyilvánvalóan kamu, ugyanis élő ember nem ír olyan stílusban, hogy "mi, gonosz zsidók ezt és ezt a rosszat fogjuk tenni". Ha ezt az írást tényleg egy zsidó szervezet írta volna, ez lenne az önérdekellenesség mintája.

A másik az a beszélgetés volt, melyben Puzsér vitaestet rendezett az iszlámról. Volt egy magyar hívő muszlim és egy muszlimellenes arab. Az egyik védte, a másik támadta az iszlámot. A muszlimellenes arab azonban saját magát muszlimnak vallotta, s - ahogy ez előbbi esetben - "mi primitív állatias emberek" stílusban beszélt. Egész idő alatt arra gyanakodtam, az arab vitázó egyszerűen súlyos elmebeteg.

A rendszerváltozás idején azonban tényleg találkoztam önérdekellenesekkel, bármennyire is hihetetlen. A mintapéldány X volt, a nyugat és a liberalizmus fanatikus híve, aki a rendszerváltozás masszív vesztese volt, munkanélküli volt, majd diplomás létére éjjeliőrként dolgozott éhbérért. Ő komolyan hitte, csak pár év, s osztrák életszínvonal lesz. Ehhez pedig versenyképes gazdaság kell, kis állam, le kell építeni a sok parazitát, pl. nem kellene az olyanoknak, mint ő, munkanélküli segélyt adni. Nem kell GYES, magas nyugdíj, fizetős egészségügy kell, mert "nincs ingyenebéd". Kedvence persze az ősdemagóg Margaret Thatcher volt.

Akkor még magam is liberális voltam, de már liberálisként is beláttam, ez abszurd elmélet. S liberális szemszögből érveltem ellene. Nagyjából azt mondtam: a liberalizmus és a polgári demokrácia alaptétele az önérdek, azaz senkinek se kell önzetlenül feláldoznia magát mások érdekében, hanem az az ideális, ha mindenki kőkeményen védi saját önérdekeit, ezért ha ő direkt lemond saját érdekei védelméről, akkor ő nem igazi liberális, továbbá nem építhető úgy polgári demokrácia, hogy egyesek védik önérdekeiket, míg mások nem.

Valószínűleg nem csak az én hatásom, de X kigyógyult, 1995-re már MIÉP-es lett. Persze ott is azonnal fanatikus hívő lett, de ez már személyes vonás: vannak emberek, akik minden eszmében csak fanatikusan képesek hinni.

Amikor visszanyerte függetlenségét a 3 balti állam 1991-ben, közülük kettőben olyan jogrend lett bevezetve, melyek korábban még a nemzetközi jogot jellemzően be nem tartó Izrael se mert volna bevezetni: az még az izraelieknek se jutott eszükbe, hogy az izraeli arabokat meg kellene fosztani állampolgárságuktól, s "letelepedett külföldi" státuszt kellene adni nekik, hogy aztán ezzel ne legyenek politikai jogaik.

Litvániában sose volt jelentős orosz kisebbség, így ott nem lett ilyen jogrend, de Lettországban és Észtországban mindig jelentős orosz kisebbség élt, ezek pedig hirtelen hontalanokká váltak.

A nyugat mindezt simán elnézte nekik. Pedig ezt senki másnak se nézték volna el. A nagy befolyású Izrael ellen is hatalmas bojkott indult volna hasonló esetben. De Lettország és Észtország megtehette, mert a fő szempont integrálásuk volt a nyugatba, az Oroszország elleni haditerv keretein belül.

Ugyanez a 2014 utáni Ukrajna: kisebbségellenes törvények és nácik - igazi nácik - a hatalomban. Amikor Ausztriában a Szabadságpárt 2000-ban bekerült a kormányba, olyan hisztizés tört ki nyugaton, mintha legalábbis Adolf Hitlert választották volna meg az osztrákok. Ukrajna esetében mindez nem számított, hisztizés helyett itt támogatás lett, pedig ott nem a nem-náci Szabadságpárt került be a hatalomba, hanem igazi nácik.

A csúcs azonban Soros gazda múltheti nyilatkozata. Azt mondta: "A bátor ukránok most a fronton vannak, és életüket kockáztatják egy olyan csatában, mely Budapest 1944-es és Szarajevó 1993-as ostromára emlékeztet.". Nos, mindenre számítottam, de arra semmikép, hogy egy zsidó az 1944-1945-ös budapesti csatában a szovjet oldal ellenében foglal állást. Hiszen itt ez történt: a pozitív oldalnak a magyar nyilas kormányzat és a német náci csapatok vannak beállítva, a gonosz agresszorok meg az szovjetek. Mit lehet erre mondani? Legalábbis meglepő...

Életem egy fontos élménye volt a társadalmi osztályok közti haladás.

Szüleim életútja kb. így írható le: alsó középosztály - felső középosztály - alsó középosztály. Az első változás a rendszerváltozás környékén lett (kicsit előtte), amikor apám magas pozícióba került egy budapesti nagy nyugati banknál. S bár apám sose lett a banki legfelsőbb réteg tagja, a második szintben bőven benne volt, s ez is már az átlaghoz képest luxus életet adott. A második változás meg akkor lett, amikor apám nyugdíjas lett, s pár év múlva elfogytak pénztartalékai.

A múzsám szüleinek életútja pedig úgy alakult, hogy alsó középosztály - szegény réteg. A változás itt is a rendszerváltozás volt, csak míg apám a rendszerváltozás nyertese lette, addig a múzsám apja a masszív vesztesek közé tartozott.

Az apósom ugyanis nem külkeres-pénzügyes volt, hanem agrárszakértő a Bolgár Tudományos Akadémiánál. Az ilyen típusú emberek Magyarországon is a vesztesek közé tartoztak, de még sokkal inkább Bulgáriában, ahol a rendszerváltozás kb. teljes összeomlást eredményezett.

Én mindig - saját önálló életemben - az alsó középosztályban voltam, kis szünettel, amikor ebből lezuhantam, de aztán gyorsan visszakapaszkodtam. Tartósan szegény sose tudtam lenni, mert szüleim és nagyszüleim jóvoltából azonnal lett pl. lakásom, nem kellett ezzel sose törödnöm, sose kellett se albérletben lakni, se lakáshitelt törleszteni. Ami hatalmas előny.

Érdekes, de egyben tragikus is volt látni a hatalmas szakadékot a két család között, s azt, ez mennyire meghatározza a tudatot, a véleményt a világról.

Az egyik család tehát - a 90-es években - azon gondolkodott, hogyan fizesse ki a villanyszámlát, a másik meg azon vegyen-e egy kis nyaralót Spanyolországban.

Bár nem hiszem, hogy a lét határozza meg a tudatot, de tény: az egyik család alapvetően helyesnek találta rendszerváltozást és mindig az éppen leginkább nyugatos pártra szavazott (az elején SZDSZ és Fidesz, később - amikor vége lett az SZDSZ-nek, MSZP, aztán DK), a másik meg sose szavazott semmilyen posztkommunista pártra, mert őket tekintette a szegénység fő okának.

Érdekes, egyik országban se azt jelenti a "jobboldal" szó, mint amit nyugaton, ahol annyit jelent mint a kapitalizmus igenlését. Magyarországon a "jobboldal" jelentése: enyhe vagy erősebb antikapitalizmus, harmadikutasság, antiliberalizmus. Bulgáriában pedig azt jelenti: utálja a kommunistákat, különösen azok reformer, rendszerváltó verzióját.

Ami közös mindkét országban: az új milliomos réteg zöme "baloldali". Ez Bulgáriában plusz ok volt a "baloldal" utálására.

Apósom annyira szélsőséges volt, hogy szerinte Tony Blair, Bill Clinton és Gerhard Schröder is mind átkozott "komcsik", s kedvenc politikusa a spanyol Francisco Franco volt, aki nagyszerű ember volt, mert több ezer komcsit bíróság nélkül likvidált.

Rám személyesen keveset hatott ez a 2 típusú, egymást kizáró álláspont. Egyikkel se értettem egyet. A jó persze az volt, hogy mindkét család eléggé intelligens volt ahhoz, hogy tolerálja az ellenvéleményt, így sose volt az ilyen politikai kérdésekből személyes ellentét. Amikor pl. 1998-ban a MIÉP-re szavaztam, szüleim csak megingatták a fejüket, majd annyit mondtak "hát, ez legyen a te bajod". A másik oldalon meg túl baloldalinak, enyhén komcsigyanúsnak minősültem ugyanakkor.

1990-ban megpróbáltam apósomnak elmagyarázni a magyar politikai képet, csak nem értette, hogy ha egyszer az MDF és az SZDSZ is antikommunisták, akkor miért nem egyesülnek a komcsik ellen. Elmondtam, Magyarországon nem ez a fő ellentét, de ezt meg nagyon bizarrnak találta.

Idővel aztán mindkét oldal fejlődött. Az apósék kezdték belátni, hogy a komcsi tőkések pont ugyanolyanok, mint az antikomcsi tőkések, utóbbiak se jobbak. Apám meg olyanokat kezdett mondogatni a 2000-es években, hogy "ezek megbolondultak", utalva ezzel a magyar gazdasági felsőelit gondolkodására.

Számomra mindez rendkívül hasznos volt: akkor kezdtem rádöbbenni, tények nem léteznek, csakis tényekről való narratívák.

Csehországban tervezik, hogy legyen bűncselekmény ezentúl az orosz-ukrán háborúban az orosz oldal támogatása. Szlovákia hasonlót tervez.

Persze az ok világos: Csehországban és Szlovákiában - ellentétben Lengyelországgal - jelentős az oroszpártiság.

Na, ez még az USA-nak sem jutott eszébe 1999-ben a Szerbia elleni agresszió esetében. Akkor "csak" lebombázták a szerb köztelevízió épületét, de börtönnel semmiképpen se fenyegették azokat, akik az amerikai álláspont ellen álltak ki.

Az orosz állami médiák kitiltása az EU-ból pedig kifejezetten komikus. Gondolom, a következő lépés az orosz rádiók zavarása lesz, majd egyes orosz internetes hírforrások blokkolása. Mintha visszakerültünk volna a szovjet rendszerbe... Pedig állítólag Putyin akarja visszaállítani a Szovjetuniót, de úgy tűnik, hogy Brüsszel ebben jóval Putyin előtt halad, nagy lépésekkel.

A Facebook-on és a hasonló platformokon még nem tilos az orosz álláspont megosztása, de ma már igaz, hogy az ukrán hírek automatikusan igaznak számítanak, míg az orosz hírek automatikusan álhíreknek. Aki normál módon használja a FB-ot, azaz nem alkalmaz tiltott algoritmus-átírást, az csak az ukrán álláspontot látja.

Én úgy látom, a nyugat háborút akar. Minden jel erre mutat. Úgy számolnak, most még van esélyük.

A bolgár honvédelmi minisztert leváltották. Nem, nem állt ki az oroszok mellett. Az ukrán oldalt támogatta, csak nem volt eléggé agresszív, túl mérsékelt mondatokat hangoztatott, nagyjából olyanokat mondott, mint a hivatalos magyar kormány-álláspont.

A keresztény erőszakmentesség parancsolata nem értelmezhető szó szerint.

Értelme az, hogy ne növeljük az erőszakot. Azaz ha megtámadnak minket, ne reagáljunk feltétlenül ellentámadással, hanem legyünk hajlandók megbocsátani bármilyen ellenerőszak nélkül. Ilyenkor az a helyes, ha "lenyeljük" az erőszakot, mert ezzel véget vetünk az erőszakspirálnak, s helyreáll a béke.

De mi van, ha megbocsátási szándékunkat az ellenfél gyengeségnek minősíti, s ezt engedélyként értékeli a további erőszakra?

Ilyenkor a megbocsátás súlyos hiba, hiszen éppen a megbocsátási szándék növeli az erőszakspirált. Tétlen bambasággal idézzük elő a további erőszakot. Ami bűn. Ezért bizony van olyan helyzet, amikor a keresztény erőszakmentesség parancsolatából éppen hogy a megtorlás kötelezettsége következik. Sose bosszú, csak megtorlás, s mindig olyan mértékben csak, mely éppen elegendő az erőszakspirál leállításához.

Az oroszellenes szankciók kapcsán eszembe jutott egy apróság.

Pontosabban pár apróság csak a XXI. századból:

• 2001: Afganisztán megtámadása
• 2003: Irak megtámadása
• 2011: Líbia megtámadása
• folyamatos katonai hadműveletek Pakisztánban, Szíriában, Szomáliában

Vajon ezek során hány amerikai bank le lekapcsolva a SWIFT-ből? Meg lett-e tiltva a klégtárhasználat amerikai repülőknek? Ki lettek-e zárva amerikai sportolók nemzetközi versenyekből? Hány amerikai politikus és nagytőkés lett kitiltva az EU-ból? Államosították amerikaiak külföldi vagyonát?

Erről valahogy mindenki megfeledkezik.

A múlt héten vezető hír volt, A mocskos, immár ismét-ismét ultraliberális fideszes médiákban is, hogy a szerencsétlen ukrán kiskatona elindul harcolni a csúnya oroszok ellen.

A valóságban a harcos donyecki, s az ukrán NATO-csapatok ellen indul harcba:

Anyádat, Soros-bérenc Mandiner!

A legfanatikusabb bolgár euroatlantisták ukrán zászlós FB-profilképeket fabrikálnak.

Ez a liberális, nyugatmajmoló divat ugyanis.

Ami viszont fontos tudnivaló: ma van a bolgár nemzeti ünnep, március 3., ez az 1877-1878-as orosz-török háborút lezáró békeszerződés aláírásának dátuma, mely miatt ismét lett Bulgária fél évezredes török uralom után.

Magyar párhuzamot nemigen lehet mondani, de talán érzékelhető: akkora az euroatlantista hevület, hogy hajlandóak ezen irányzat fanatikusai az ország alapozó eseményét is feláldozni akár. Ugyanis a legvadabb bolgár euroatlantisták egyenesen arra szólítottak fel: az Ukrajna iránti szolidaritás jegyében idén ne legyen megünnepelve a nemzeti ünnep annak "oroszbarát" üzenete miatt.

Pedig ukránellenes csepet se vagyok - az ukránokat tagadó orosz nacionalizmust elvetem -, de az ember nehezen képes magát keretek között tartani ekkora butaság láttán.

Akkor jutott ez eszembe, amikor a múlt hónapban Orbán Viktor nevezetes maszknélküli süteményvásárlása zajlott.

Az illető esemény helyszínét - Páty (Pest megye) központja - ugyanis kiválóan ismerem. Sőt magát a cukrászdát is, bár amikor én ott jártam legutoljára, pár éve, még nem a cukrászat volt a fő profil.

Ugyanis 9 éven keresztül - 1997-2006 között - Pátyon éltem. Alapvetően egy szimpatikus református magyar község ez, katolikus kisebbségel. (A református templom óriási, az eredeti központban van, míg a katolikus templom kicsi, egy mellékutcában található.) Páty annyiban sajátos, hogy nem sváb, míg az összes környező település német volt, legalábbis a németek II. vh. utáni kitelepítését megelőzően. A helyi legendák szerint Pátyon a honfoglalás idején besenyők telepedtek le, akik persze aztán elmagyarosodtak, s ők lettek a magyarság védoszlopai a környező sváb tengerben Mohács után. Ugyanis amikor Páty oszmán lett a XVI. sz. végén, a helyi lakosság nem menekült el, hanem helyben maradt, így azt nem érintette a sváb betelepítés se az oszmánok kiűzése után.

Mindegy, én idegen jöttment voltam (ott a szomszéd faluból jött is jöttment), először is mint budapesti agglomerációs betelepülő, másodszor pedig mint bolgár. Hiába magyaráztam, hogy anyám magyar (ráadásul ősi erdélyi kisnemesi család sarja), attól én még "a bolgár" maradtam.

Az egyik helyi sajátosság, hogy az új faluközpontban - ahol az elágazás van Telki felé - van cigánygettó is. Azaz nem a faluszélen, hanem a központban! Persze a pátyi cigányok nem borsodi-szabolcsi cigányok, azaz meglehetősen integráltak, jellemzően dolgoznak és nem foglalkoznak a helyi magyarok vagyonának ellopásával. Ha minden magyarországi cigány olyan lenne, mint a pátyi cigányok, nem létezne az országban cigánykérdés! De azért így is érződött ki magyar és ki cigány.

2001-2006 között próbáltunk üzemeltetni egy boltot a község új központjában. A siker persze minimális volt, de nem ez a lényeg. Ami most érdekes: a boltunk tehát a cigánytelep szélén volt, így hónapokig meg tudtam figyelni a cigányokat.

Ami fő megfigyelésem: az 5 éves korhatár. Az 5 éven aluli cigány gyerekek és az 5 éven aluli magyar gyerekek között még nem volt semmilyen eltérés: kinézetben nyilván volt, de magatartásban nem. Simán játszottak egymással, s azonosan viszonyultak a kutyákhoz, velük is játszottak.

Aztán 6 éves kortól mintha villámcsapás lett volna. Már csak magyar gyerekek játszottak magyar gyerekekkel, s cigány gyerekek hasonlókkal. S a kutyákhoz való viszony: a magyarok vagy kedvelték a kutyákat vagy féltek tőlük, de így vagy úgy tisztelték őket, míg a cigány gyerekek immár ellenségként kezelték őket.

Azóta is azt kérdezem: genetika vagy szocializáció?

Puzsér Róbert szerint az ukrajnai háború fő oka a nyugati világrend megroppanása, aminek 4 oka van szerinte:

• "a George W. Bush elnök és Dick Cheney alelnök hazug vádaskodásai alapján kirobbantott iraki rablóhadjárat volt, amely erkölcsileg megroppantotta az Amerika által vezetett nemzetközi rendet, és felszámolta a birodalom kormányzatának szavahihetőségét, demokráciaexportra való álságos hivatkozásának komolyanvehetőségét",
• "a Wall Street által diktált neoliberalizmus és az amerikai kaszinókapitalizmus szellemét érvényesítő globalizáció világméretű rendszere, mely birodalmakká hizlalta a nyugati államok ellenségeit",
• "a nyugati – s főleg az amerikai – közélet identitáspolitikai áttematizálódása, a cinikus trollkurzus és a túlérzékeny mártírkurzus egyre öldöklőbb kultúrharca, melynek keretében az Egyesült Államok mára szabályos szellemi-érzelmi polgárháborúba süllyedt",
• "Donald Trump elnök globális katonai kivonulása, Amerika fegyveres világuralmának önkéntes feladása".

Az a baj ezekkel, hogy mindegyikben van valami igazság, de így ez mégis féligazság.

Persze eleve más a kiinduló álláspontunk: Puzsér szerint tragédia a nyugati világrend megroppanása, míg szerintem örvendetes hír.

De vegyük sorra a 4 okot!

Nagy divat George Busht kikiáltani valamiféle főgonosznak, mintha előtte minden rendben lett volna, majd jött ő, s elrontotta a jót. Bushból lassan sikerült egyfajta Sztálint csinálni ahogy ő a posztsztálini főáramú kommunista narratívában szerepelt, lásd a jó Lenin nagyszerű munkáját elrontotta a csúnya Sztálin. Volt is erről egy 60-as évekbeli orosz vicc:

A kisdiák kérdezgeti a nagyapját:

- Nagyapa, milyen ember volt Lenin?

- Jó ember volt.

- Na és Sztálin?

- Ő rossz volt.

- S most Hruscsov elvtárs milyen ember?

- Még nem tudni ezt. Amikor meghal, megtudjuk.

Szóval tessék csak végig venni az USA agresszióit Bush előtt, s könnyen belátható: Bush semmi újat nem tett. Egyszerűen folytatta azt, ami az USA normál külpolitikája. Nyilván mozgástere nagyobb volt, mint elődeinek, hiszen elnöksége alatt még se Kína, se Oroszország nem volt nagyhatalom, az USA egyeduralma volt ez az évtized, a 90-es évek.

Neoliberalizmus - nos, ilyen eleve nem létezik. A neoliberalizmus valójában azonos a klasszikus liberalizmussal, miért lenne hát "neo"? Inkább arról van itt szó, hogy a gazdag magállamok egy része a XX. sz. során letért a klasszikus liberalizmus útjáról, s egyre több antiliberális, szocialista elemet vezetett be a rendszerbe, persze csak saját használatra, mert közben mindenhol máshol "neoliberalizmus" dúlt.

Majd mivel ezek miatt a rendszer kezdte elveszteni hatékonyságát, a nagy trió - Pinochet, Reagan, Thatcher - kezdte kidobni a szocialista ballasztot, visszatérve a klasszikus liberális elvekhez.

Én nem vagyok liberális, így természetesen nem támogatom ezt a fordulatot, de mi a baja ezzel a magát liberálisnak valló Puzsérnek? Nem értem.

Puzsér is szükségesnek tartja itt a további magyarázatot. Azt írja "A Wall Street azzal nyugtatta magát és a Nyugat gazdasági státuszáért aggódókat, hogy Kína minél gyorsabban gazdagszik, és kapcsolódik be a globális kereskedelembe, annál gyorsabban indulnak meg benne a demokratikus változások. Nos, nem így történt: az olcsó kínai munkaerő globális gazdaságba illesztésének eredménye nem Kína jogállammá válása, hanem a Nyugat gazdasági dominanciájának megroppanása lett. Így jár az a birodalom, aminek nincsenek elvei, csak pillanatnyi profitérdekei, s melynek nemzetgazdasága így az ideológiai és világuralmi ellenségeit gazdagítja.". Na most, a liberalizmusnak természetesen vannak elvei, s ez éppen a "pillanatnyi profitérdek", nem látok ellentétet az eszme és annak érdekei között. S valóban, a nyugati álom az volt, hogy egy gazdagodó Kína középosztálya majd lassan felbomlasztja a rendet, így Kína beépül mint a nyugati rend új szolgaállama.

Csakhát Kína filozófiája nem a liberalizmus, s ezért nem a pillanatnyi profitérdek. Lássuk ezt részletesebben is!

A liberális mesterv az volt a 90-es években, hogy Oroszország sikeres szétzúzása után a másik ellenséget, Kínát is ki lehet kapcsolni a játékból. Kínát a 70-es években teljes erővel támogatta a nyugat, ellensúlyként a Szovjetunió ellenében. A Szovjetunió megszűnése után ez okafogyott lett, de Kína már túl erős lett akkorra, nem lehetett közvetlenül megtámadni és demokratikusan lebombázni, ahogy ezt a liberális imperializmus szereti csinálni.

Kapóra jött Hongkong, a brit gyarmat. A britek által a XIX. században ellopott terület vissza lett adva melldöngetve Kínának 1997-ben. A terv az volt, Hongkong rákos sejtként az egész Kínát megfertőzi, az országból lassan szófogadó liberális csatlósállamot, romlott polgári demokráciát csinálva.

Csakhát a kínai vezetés – éppen a negatív orosz példából tanulva – ravaszabbnak bizonyult. A nyugati rendből csak annyit engedtek be, amennyi érdekében állt a kínai népnek, semmivel se többet. Így nem Hongkong fertőzte meg Kína többi részét, hanem Kína integrálta sikeresen visszaszerzett városát.

Ez bizony kiverte a biztosítékot a liberális elitben. Amióta tudatosult a kudarc, a cél Hongkong felrobbantása. Persze a helyi lakosság 99 %-a nem támogatja ezt soha, így minden próbálkozás kudarcba fullad. Marad hát a dühödt kínaiellenes hecckampány a liberális médiákban.

Szóval Kína egyszerűen megvédte magát saját eszméi alapján. S a liberális eszme meg csúfos vereséget szenvedett. Eszmék harca.

A következő megjelölt ok a modern liberális identitáspolitika. Kétségtelenül igaza van Puzsérnek, hogy a modern liberális identitáspolitika gusztustalan és nevetséges. De szerepét erősen eltúlozza. Valójában éppen azt látjuk, ez az identitáspolitika nem rendszeridegen elem nyugaton, hanem éppen ellenkezőleg: képes tökéletesen besimulni a rendszerbe. Lásd, ma az egész amerikai nagytőke identitáspolitika-pozitív, s ez cseppet sem csökkenti az óriáscégek pénzügyi sikerét. Azaz nemigen mondható el, hogy ez gyengítette volna a rendszert.

A negyedik ok Trump kivonulása. Itt hatalmas inkoherenciát érzek: az előbb még azt mondta Puzsér, hogy rossz ember volt Bush, mert mindenhová bevonult. Nem következik ebből az ellentétje, azaz hogy jó dolog a kivonulás?

Természetesen az alapeszme a fő gond itt. Miért lenne baj eleve a nyugat megroppanása?

Valójában szerencsénk, hogy a nyugat vezérlőszerepének lassan vége, lassan kezd véget érni az 500-éves rémálom, mely a kapzsiságon és elnyomáson alapuló liberalizmussal felfegyverkezve majdnem sikeresen tönkretette a világot, félmilliárd emberi áldozatot követelve.

Keletről fúj a friss szél, s lassan elfújja a szivárványos-materialista nyugatot megérdemelt helyére: a történelem szemétdombjára.

A divat mindig az, ami a rossz választás. Mármint nem az öltözködési divat, hanem a tágabb értelemben vett divat.

Az utóbbi napokban, pl. a Facebook-on az ukrán zászlós profilkép lett a divat. Valami agyament cseh politikus még azt is pedzegette, a szociális hálókon való kiállás az oroszok mellett egyenesen bűncselekmény.

Ez a divat biztosan jelzi: az ukránok támogatása rossz ügy.

Persze nyilván én is sajnálom az ártatlan ukrán áldozatokat. Még azokat is, akiket agymosott a liberális propaganda. Meg mivel én is szeretem a háziállatokat, szimpatikusak azok, akik a háziállatukkal együtt menekülnek.

Csak hát maga az a tény, hogy az ukránok támogatása lett a norma a liberális médiákban egyetlen dolgot jelent: ez az abnormalitás.

Egy ideje 4 műszakban dolgozom. A munka maga dögunalmas és teljesen abszurd. Nem fogom részletezni, mert tiltja a munkaszerződésem - persze azonnal megszegném, ha lenne ennek bármi értelme. De nincs, ezért nem szegem meg. Amit elárulhatok: informatikai segédmunka, az egyik vezető világcég háttérfeladatait látjuk el éjjel-nappal, az év minden napján.

Amikor 8575 tiket vár az emberre, s csak 9 dolgozó van a műszakban. Ez egy vallomás most.

A magam részéről minden áldott munkanapomon azt kérdezem magamtól, mi a fenének nem mondok fel azonnal. Persze a válasz gyorsan megérkezik: mert a munka nem túl nehéz, s az átlag felett fizet. A telephely Bulgáriában van, s megkeresem a bolgár nettó átlagbér 2,5-szeresét. Ami hatalmas összeg, Magyarországon se rossz havi nettó félmilliót keresni úgy, hogy ki se mozdul az ember otthonról. Néha még szégyellem is magamat, amikor pl. látom a közeli Lidlben a pénztárost, aki fele ennyit keres, sokkal stresszesebb munkával. Reálisan nézve, ő nálam 3-4-szer többet dolgozik, mégis csak feleannyit keres.

Dehát nem én működtetem ezt a szemét kapitalista rendszert, s abban reménykedem, nem túl nagy bűn, hogy én a rendszeren belül a proletárarisztokrácia része vagyok.

Mert az vagyok: a munkáltató valós összegre jelent be, már ezzel a felső 10 % része vagyok, s sose késik a fizetés!

Egyik nap délutános voltam, ez azt jelenti, hogy éjfélkor vége a munkaidőnek. Jellemzően ellenőrizni szoktam az aktuális helyzetet, nem mert munkamániás vagyok, hanem szimpla kíváncsiságból.

S ekkor vettem észre 23:50-kor, hogy 8575 tiket van függőben. Persze ilyenkor elkerülhetetlen a káröröm: de jó, hogy nem vagyok éjszakás! De racionálisan mégis: az ember sajnálja a kollégákat, akik éppen éjszakások.

Aki nem sajnálja a kollégáit, abből meg hamar főnök lesz.

Előző munkahelyemen mindenki csodálkozott, miért nem jelentkeztem főnöknek, pedig korban és rangban kellett volna. Bár nem akarom elítélni azokat akik jelentkeztek, én ezt nem lennék képes erkölcsileg elfogadtatni magammal. A hivatalos magyarázatom az, hogy nem vagyok alkalmas vezetőnek, a valós ok pedig az, hogy nem tartom ezt összeegyeztethetőnek erkölcsi elveimmel.

Plusz előttem van saját apám példája, aki mind a kommunista, mind a kapitalista rendben középvezetői státuszt ért el, miközben mindkét rendet mélyen megvetette. S mindkét rendszerben tovább is mehetett volna: a kommunistában lehetetett volna miniszterhelyettes, a kapitalistában meg banki igazgatósági tag (a kettő kb. azonos).

Az a röhej, hogy csak 40 éves koromban kezdtem el tisztelni apámat, hogy egyik rendszerben se élt a lehetőséggel. Már halott immár 5 éve, de most kezdtem megérteni, hogy ateista létére mennyire erős természetes erkölcsi érzéke volt.

Persze nem késő, látja a túlvilágról mit írtam most.

Eltérések a kommunizmus bevezetésében Magyarországon és Bulgáriában.

A lényeg persze azonos, de a jogi megvalósítás nem az.

Mindkét országban persze kialakult a kommunista politikai rendszer, Magyarországon 1948-ban, Bulgáriában már 1947-ben.

A nagy magyar sajátosság, hogy a háború után és a kommunista rend stabilizálása között volt 2 többé-kevésbé szabad választás, s az elsőt a kommunisták elvesztették.

Ezzel szemben Bulgáriában is 2 választás volt ugyan, de más feltételekkel. Az első választáson - 1945 - eleve csak az "antifasiszta" erők indulhattak, azaz azok, melyek támogatták az 1944. szeptember 9-i puccsot.

A történelmi környezet: 1944. szeptember 2-án az államfői feladatokat ellátó kormányzótanács (jogilag az államfő a cár, aki ekkor azonban 10-éves gyerek) németellenes kormányfőt nevez ki azzal a céllal, hogy Bulgária kilépjen a tengelyhatalmak közül és átálljon a szövetségesek oldalára. A bolgár kormány 5-én megszakítja a kapcsolatot Németországgal, de nem indít harcot a német csapatok ellen, melyek egy része még bolgár területen van - pontosabban titkos kormányhatározat születik, hogy meg kell kezdeni a fegyveres harcot, de ennek közzétételet elhalasztják Ivan Marinov altábornagy honvédelmi miniszter javaslatára (nem én voltam az!), aki elmondja: a bolgár haderő még nem harcképes a németek ellen, ezen kívül a Szerbiában lévő bolgár csapatokon a németek bosszút fognak állni, ha a bolgárok nyíltan szembefordulnak velük.

A bolgár kommunisták értesülnek a döntésről, ezért - félve, hogy a cári kormányzat sikeresen átáll napokon belül -, puccsot szerveznek, ami sikerrel jár 9-én. A puccsot nem egyedül a kommunisték szervezték, hanem az általuk dominált Hazafias Front nevű szervezet, melynek a kommunista párton még tagja volt:

• az Agrárszövetség - agrárszocialista párt, a kor legnépszerűbb baloldali pártja,
• a Szociáldemokraták - a harmadik legnagyobb baloldali párt annak idején, népszerűsége jóval kisebb volt, mint a második helyezett kommunistáké,
• a Radikális Demokrata Párt - egy kis liberális párt,
• a Zveno mozgalom - egy szélsőjobbos, monarchista, de náciellenes szervezet.

Az 1945-ös választáson kizárólag a Hazafias Fronthoz tartozó pártok vehettek részt, a szavazatok 35-35 %-át a két nagy párt, a kommunisták és az agráriánusok kapták, 20 %-ot a Zveno, s mindenki más összesen 10 %-ot.

A kommunisták - bár nem szereztek többséget - lassan kezdik a teljes hatalmat kisajátítani, ezért az agráriánusok és a szocdemek legnagyobb része, s kilép a Frontból.

A következő, 1946-os, választás ezért sokkal sokszínűbb, mint az előző. Ez meg bolgár sajátosság, Hiszen itt már 2 tábor van: a Front és az ellenzékiek. A kommunisták itt kicsivel 50 % felett végeznek, a Magyarországról is ismert csalási módszerekkel (többes szavazás), de valójában 65 %-ot értek el, ideszámolva a velük szövetséges Front-pártokat is.

Mindenesetre az 1946-1949 közti bolgár parlament volt az utolsó, ahol még volt ellenzék (a mandátumok kb. 35 %-a).

1949-ig aztán be lettek tiltva a szocdemek és az agráriánusok (a pártok többségi, Frontból kilépett szárnya). A szocdemek kis, kommunistabarát csoportja pedig egyesült hivatalosan a kommunistákkal.

Az agráriáriánusok hasonló, kisebb kommunistabarát csoportja viszont hivatalosan is megmaradt: a kommunista Bulgáriában ezért hivatalosan sose volt egypártrendszer. Persze semmilyen tényleges jelentősége nem volt a hivatalosan létező agráriánus pártnak.

A Front kisebb pártjai pedig hivatalosan megszűntek, feloszlatták magukat, 1949-ben.

Az 1949-es választáson és minden következő választáson egészen a rendszer végéig már a Magyarországon is ismert modell érvényesült: pártok eleve nem indulhattak a választáson, csak a Front jelöltjei, akik előre el voltak osztva kommunisták, agráriánusok és "függetlenek" között (a jellemző arány 75:20:5 volt), de ennek persze immár csak jelképes jelentősége volt.

Ismeretlen okból, de a rendszer végig ragaszkodott az ilyen üres jelképekhez, pl. a mezőgazdasági miniszter mindig agráriánus párti volt, s az Államtanácsban (a magyar Elnöki Tanács bolgár verziója) is mindig voltak agrárpárti tagok.

Ami szintén sajátos: a Zvenóhoz való viszony. A Zveno vezetője, Kimon Georgiev a szervezet önfelszámolása után is politikus maradt, s egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig parlamenti képviselő volt mint "független" a Front színeiben. Kicsit hasonlít a magyar Dobi István esetéhez, aki kisgazdapárti létére megmaradt hivatásos politikusnak a Kisgazdapárt megszűnése után is, de azzal az eltéréssel, hogy Dobi később belépett a kommunista pártba, míg Georgiev nem.

Aztán a kommunista rendszer bukása után a magyarországihoz hasonló folyamatok zajlanak lett: hirtelen lesz többszáz párt, minden korábbi párt is újralakul, van amelyik több példányban is.

Nem részletezném - kisssé unalmas is lenne -, de az összes ilyen párt mára megszűnt, vagy teljesen marginális lett.

Hónap végére bulvár. A tapasztalatom szerint leginkább megosztó női külső tényezőkről.

12 esetet választottam, ki ebből 9 ruhadarab. Mindegyiknél megírom saját álláspontomat is.

1. Szemüveg.

Az ellenzők szerint eltakar. A hívek szerint kiemeli a szemeket.

Vannak akik imádják, még szemüveg fétis csoportok is léteznek.

Bár fetisisztának nem mondanám magamat, alapvetően kedvelem a szemüveges nőket.

2. Smink.

Örök vita a "természetesség" hívei és a sminkkedvelők között. Van egy középső, alkalmi sminket pártoló tábor is.

Maximálisan sminkpárti vagyok. A nem sminkelt nő nekem elhanyagolt nő.

3. Ékszer.

Gyakorlatilag mint a smink, ugyanaz a 2 tábor.

Ékszerpárti vagyok, kivéve a furcsa helyeket, lásd köldök, nyelv, orr, s hasonlók.

4. Magassarkú cipő.

A hívek szerint kiemeli a női lábat, az ellenzők szerint deformálja azt.

Sose tetszett.

5. Holdjáró papucs.

Ez azoknak se szokott tetszeni, akik kedvelik a normál magassarkút.

Szerintem baromi ronda.

6. Harisnyatartó.

A hívek megőrülnek érte.

Szerintem kifejezetten csúnya. Szerencsére ma már ritkaság használata.

7. Harisnyanadrág.

Az egyik nagy fétis. Nagyon sokan pártolják.

Engem teljesen hidegen hagy.

8. Széles nadrág.

Kis tábora van.

Szerintem nem való nőnek.

9. Bőrnadrág.

Az ellenzők szerint ez motoros férfiaknak való. A támogatók szerint kiemeli a női lábakat.

Maximálisan támogatom.

10. Cicanadrág.

Megint szinte csak kedvelők és utálók vannak. Az ellenzők szerint eltakarja a női lábat, a támogatók szerint kiemeli a női testet.

Természetesen ez a kedvenc női ruhadarabom.

11. Köldökmutató felsőruha.

Szerintem nem áll jól senkin. Van aki viszont imádja.

12. Kardigán.

Célja eredetileg a takarás. Egyesek szerint ezért rossz, mások szerint ezért izgalmas.

A középúton állok: a cippzáros vagy kötős verziót elfogadom, a gombos verziót gyűlölöm.

A modern propaganda 5 fő módszere.

Féligazság. Az igazság teljesen persze sose mondható el, de fontos elemeinek direkt elhallgatása kiváló eszköz.

Tipikus példa a HVG-től: "Homonnay Gergely írót, közéleti aktivistát szilveszterkor találták holtan egy olaszországi klubban. Halálának körülményeit büntetőeljárásban vizsgálják az olasz hatóságok.".

A szöveg minden szava igaz, de éppen a lényeg maradt ki. Minden tisztázatlan, azaz nem azonnal nyilvánvaló haláleset esetében ez a normál megoldás. Ennek elhallgatása azonban azt a látszatot kelti a jogban nem jártas olvasóban, mintha az olasz hatóság legalábbis valamiféle gyilkosságra gyanakodna.

A vélemény és a tény összemosása.

"Paks II. megépítése hiba lenne." - ez egy jó példa.

Kontextus elhallgatása és/vagy megváltoztatása. Íme az Amerikai Népszava blog: "Ugyanazok a NAV nyomozók razziáztak Iványi Gábornál, akik megszüntették a nyomozást Németh Sándor ügyében.".

Persze, hiszen csak egy darab NAV nyomozóosztály létezik Budapesten.

A szakértelem abszolutizálása. Ez talán a legismertebb. Nyilván egzakt tudományoknál még elmegy, hogy a szakember véleménye mint az "igazság" jelenik meg, hiszen végülis tényleg ez a szakma fősodrú álláspontja. De nem-konszenzusos tudományokban, mint pl. a közgazdaságtan, ahol iskolák harcolnak egymással, abszurdum a szakember véleményét igazságként bemutatni. Kedvencem talán ebben Petchnig Mária Zita igazságosztóként való előadása, miközben ez a szakember mélyen elfogult, ő az, aki tök ugyanazt képes megszakérteni így is meg ellenkezőleg is, politikai szimpátiája szerint.

Annak idején a Kálmán Olga általi Petchnig Mária Zita interjúkat tanítani lehetett volna. Két jó külsejű nő, akik még a fejmozgásukkal is manipuláltak.

Szómágia. Igencsak alattomos módszer. A megnevezés ugyanis már önmagában adhat pozitív és negatív értékelést. Ha egy tüntetés pl. szimpatikus egy adott médiának, akkor "civilek demonstrálnak", akik "polgári engedetlenséget tanúsítanak", ha meg nem szimpatikus, akkor "szélsőségesek rendbontanak", akik "gátolják a békés polgárok életét".

Annak idején a szovjet propaganda mestere volt ez utóbbinak. Bemutattak pár fegyverest egyenruhában, akik éppen hadonásztak, s ha azok szovjet szemszögből pozitívak voltak, akkor "népfelkelők ünnepelnek", ha meg negatívak, akkor "zsoldosok fenyegetőznek", s még a zenei aláfestés is más volt a szovjet híradóban: az előbbi esetben andalító romantikus lift-zene, az utóbbiban feszült, akciófilmes dallam.