Pár igaz sztori, hogy a manapság hivatalossá váló feminista logika miért abszurd. Arra gondolok, hogy a férfi-női viszonyban nem lehetséges az egyenlőség, mert a szerepek nem azonosak. Gyakorlatilag csak egy homokos nő gondolhatja komolyan, hogy ilyen van.

Mindegyik sztori igaz, személyesen hallottam, s ezért kicsit módosítottam, még csak véletlenül se legyen felismerhető a mesélő. (Bár csak az egyik résztvevő magyar, s nem valószínű, hogy pont ide tévedne olvasni.) S csak az egyik sztori érint engem személyesen, aztán megmondtam melyik az.

18+ kategóriások, de a téma részben ezt igényli. Igyekszem azért kerülni a felesleges pornográfiát.

*

első

A bulin végre közelebbi kapcsolatba került a fiú és a lány. Csókolóztak, kis simogatással.

A fiú végül azt mondta: - Maradj velem reggelig, nem messze lakom, a szüleim otthon vannak, de a szobám zárható.

A lány azt válaszolja: - Veled maradok, de csak ha megígéred, nem lesz igazi szex, bármit csinálhatsz, csak azt nem.

Így is lett.

Lefeküdtek az ágyra, a lány mindent levett magáról, a bugyit leszámítva. Ölelkezés, csókolózás. A lány meg is simogatta a fiú farkát, aki odáig mert jutni, hogy rátapadt párszor a lágy fenekére a bugyin keresztül.

Pár nappal később a lány - aki a múzsám barátnője volt - felháborodottan mesélte:

• Képzeld, ez a srác teljesen alkalmatlan. Órákig lihegtem mellette, csak bugyiban, közben minden jelet leadtam neki, amit csak lehetett, hogy mit akarok, ő meg még meg se próbálta levenni a bugyimat. De legalább megkért volna, vegyem le én. Vagy totál impotens vagy buzi! Még jó, hogy időben rájöttem, szakítottam is vele.

*

második

• A mai világban abszurd a monogámia. Csak ne legyen hazugság a partnerek között. - mondja a bulin az egyik nő.

A férje bólogatott ehhez.

Buli után a nő kérdőre vonta a férjét:

• Te miért bólogattál? Komolyan elhitted?
• Dehogy hittem, tudtam, hogy csak teszteled a többieket, csupán kiváncsi voltam ki mit reagál. Megölnélek, ha azt hinném, komolyan beszélsz.

*

harmadik

A fiú és a lány mennek felfelé a budapesti Kossuth téri metrómegállóban, sietve saját esküvőjükre. Egyszer csak leáll a mozgólépcső.

• Látod, a sors se akarja ezt a házasságot! - mondja a lány.
• Komolyan? - mondja a fiú.
• Jobb, ha nem is megyünk, maradhatunk, ahogy eddig! - válaszol a lány.
• Én ezt nem akarom, vagy végigcsináljuk vagy akkor mindennek vége - mondta határozottan a fiú.
• Na jó, kiálltad az utolsó próbát! Siessünk, mert már 5 perc késésben vagyunk - mosolyog a lány.

*

negyedik

• Engednéd, hogy a csajod levetközzön más előtt?
• Persze, ha én is jelen vagyok. Ez eddig is megesett, jártunk már nudista strandon.
• S ha valaki pénzt ajánlana neki a vetkőzésért?
• Akkor nem engedném.
• Mi a különbség?
• Az egyik fizetett kurva, a másik önkifejező művésznő.
• S ha valakit meg kellene csókolnia a csajodnak, teljesen felöltözve?
• Ez kizárt.
• Azaz ingyen levetkőzhet a csajod, de felöltözve nem csókolhat meg mást?
• Pontosan. De szerintem még az is így gondolja, aki a vetkőzést se engedné: ő is nagyobb bajnak tekintené a csókot.

*

Eredetileg 5 sztori lett volna, de rájöttem, amit kihagytam, az már tényleg pornó lenne, így lerövidítettem.

Az én személyes sztorim természetesen a harmadik. Nem vicc, tényleg alattunk romlott el a mozgólépcső. S eleve késésben voltunk, mert elromlott a vasalónk, s a szomszédtól kellett vasalót kölcsön kérni, hogy akkor még mennyasszonyom kivasalhassa a nadrágját. (Formabontó módon nadrágban házasodott.)

Idén jó éve volt a CIA-nak, 2 neves nemzetközi kamudíjat is megkapott: az Európai Parlament Szaharov-díját és a Nobel-békedíjat is.

Ez valóban nagy teljesítmény. Kicsit csak az von le értékéből, hogy mindkét testület CIA-érdekeltség, így gyakorlatilag azonos az odaítélő és a díjazott. Dehát van ilyen, Brezsnyev elvtárs is saját magát nevezte ki többszörösen a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel. Nem vicc, Brezsnyev ezt a legmagasabb szovjet kitüntetést 4-szer ítélte meg saját magának, egyetlen ember létezik, aki szintén 4-szer kapta meg, Georgij Zsukov marsall. Hogy ezt mivel érdemelte ki Zsukov, az közismert: ő volt a szovjet haderők legfelsőbb katonai vezetője a II. vh. során, gyakorlatilag ő volt 1942-1945 között a szovjet katonai stratégia fő szerzője.

Lehet bármit gondolni Zsukovról, de azt senki se tagadja, tényleg letett valamit az asztalra. Ugyanakkor amikor Zsukov a fentieket végrehajtotta, Brezsnyev ezredesként politikai biztosként működött egy kisebb katonai egységbél, mely részt vett a németek elleni szovjet ellentámadásban a sztálingrádi szovjet győzelem után, a kaukázusi fronton. Ezt a bizonyára foontos, de azért nem igazán világra szóló eseményt a 70-es években sikerült a szovjet propagandának utólagosan egy a sztálingrádi csatával majdnem azonos fontosságú katonai sikerré gyúrnia. Nem vicc, de Brezsnyev memoárja a témáról még kötelező irodalom is volt a szovjet iskolákban. Az persze már akkor is diszkrét közröhej tárgya volt a szovjet emberek körében, hogy Brezsnyev saját magát sikeresen tette azonossá Zsukovval.

Olyan ez mint ma a magyar ballibbant megmondóemberek belterjes világa. Évente alapítanak 8-10 "neves" díjat, aztán ezekkel megajándékozzák egymást, gondolom sorshúzással döntenek éppen ki kapja meg és ki legyen a zsűri, aztán a következő évben cserélődnek a szerepek. Képtelenség ballib megmondóembernek lenni, s nem rendelkezni legalább egy ilyen kamudíjjal, mondjuk a Gömbölyös Pulicerrel.

Ez engem gyerekkoromra emlékeztet. Szüleim munkahelyein mindenki megkapta a "Kiváló Dolgozó" díjat, gyakorlatilag képtelenség volt nem megkapni 3-4 évente, a nemmegkapáshoz azt kellett volna csinálni, hogy a dolgozó a nyílt utcán felpofozza a főnökét, vagy bemegy részegen dolgozni, majd lehányja a párttitkárt. Emlékszem, a nappalinkban volt egy szekrénysor, s az egyik fiókban voltak a felesleges kacatok között szüleim kíváló dolgozói díjai. Néha a haverokkal elővettünk párat, s megdobáltuk egymást ezekkel.

Tavaly a Szaharov díjat a "belarusz ellenzék", magyarra fordítva a CIA ás a Soros Alapítvány minszki einsatzgruppéje, melynek fő feladata az ország függetlenségének megszüntetése és vagyonának ellopása volt. Most hogy ez nem sikerült, s ma az egész "ellenzék" éppen Litvániában üdül 5-csillagos szállodákban, lehet hogy vissza is vonja az EP a tavalyi díjat, hiszen végülis se a CIA, se Soros nem azért költi a drága pénzét, hogy pár belarusz életfogytig pezsgőzhessen.

Idén Alekszandr Nahalnij kapta a díjat. Ő arról ismert, hogy immunrendszere annyira csodás, hogy képes túlélni a mérgezést a KFB szupertitkos, 101 %-ban halálos mérgétől. Szerintem érdemes lenne Nahalnijt alaposan kivizsgálni, vajon nem alkalmas-e a vére covid elleni gyógyszer készítésére, hiszen bizonyára azt is simán átvészelné.

A Nobelt pedig Nahalnij egy kollégája kapta, egy közepes nagyságú "független" orosz lap szerkesztője. A lap alapítója és máig egyik tulajdonosa Mihail Gorbacsov, ez sokatmondó adat. Egyébként nem szúr szemet senkinek a szivárványpedofil Nobel-bizottságban, hogyan lehet a szörnyű orosz diktatúrában egy nyíltan megjelenő, nyíltan terjesztett, a CIA-tól csepet sem független lap?

Nagy lehet a pánik Washingtonban, de ez jó hír nekünk.

A napokban voltam Szófiában egy gyászmisén (ortodox). A pap kb. az én korosztályom, nálam talán 5 évvel fiatalabb. A rendszerváltozás után járhatott teológiára tehát.

A bolgár ortodox papok fő jellegzetessége a 70-es és 80-as években a határtalan butaság és primitívség volt. Sokáig csodálkoztam ennek okán, míg egy érsek elmagyarázta: ez tudatos volt.

A bulgáriai kommunizmus sose képett fel úgy az ortodoxia ellen, ahogy ezt az orosz kommunisták tették, egyszerűen ennek okai történelmiek, a bolgár kommunisták nem engedhették meg maguknak, hogy "törökök módjára" viselkedjenek.

Így nyílt represszió kizárólag a politikailag aktív, antikommunista papok ellen volt. Egyébként csakis lágy intézkedések voltak, de sose zártak be templomokat, nem voltak korlátozva a misék. Lágy intézkedés volt, hogy nem épülhettek új templomok, csak a meglévőket lehetett renoválni. Az egyházi könyvkiadás minimálisra lett csökkentve, mind példányszámban, mind választékban. S a legfontosabb: a felsőfokú teológia szakra felvétel.

A korábban az egyetemek szerves részét képező teológiai karok át lettek alakítva önálló egyetemekké, jogilag egyházi tulajdonba adva, de a valóságban ez azt jelentette, ide külön kellett felvételizni. A felvételi bizottságok 3 főből álltak: 1 pap, 2 világi személy. A világi személyesek természetesen állambiztonságiak voltak. Feladatuk: minden értelmesnek kinéző jelentkező kiszűrése.

A módszer a 70-es évekre meghozta gyümölcsét: az idős papokon kívül az összes bolgár pap erősen intelligenciahiányos, bunkó alak lett. Az átlag pap annyit tudott, hogy egy adott szertartást hogyan kell megcsinálni, mit kell felolvasni, milyen ének jár hozzá, s kész. Egyfajta bűvészmutatvánnyá vagy cirkuszi számmá lett átalakítva az egész szertartásrend.

Ezen túl a papok a teológiához kb. annyit értettek, mint az atomfizikához, azaz semmit, s még ez volt a jobb eset. Rosszabb esetben a pap önszorgalomból "továbbképezte" magát, s olyan hajmeresztő dolgokat adott elő, melyeknek semmi közük a kereszténységhez: jellemzően valamilyen neoezoterikus-szinkretikus marhaságot, melyben Jézus a kereszrefeszítés után Tibetben járkált, Szűz Mária pedig ufókkal kommunikált, mindezt a Buddha áldása alatt. Volt egy ismerősöm, aki mesélte, az ő papjuk állítja, mise közben levitál a templomban, de ezt csak az igaz hívők képesek látni.

Most nagyon meglepődtem. A pap persze ledarálta amit kell minden gyászmisén, de aztán a szabad résznél, ahol a papi beszéd van, nem a banalitásokat kezdte mondani, hogy jó ember volt a halott, hanem tartott egy teológiai kiselőadást az idő abszolút és relatív jellegéről, erősen ágostoni gondolatokkal. Érezni lehetett, baromira élvezi. Már a fotonoknál tartott, s mintha a kvantumok felé is el akart térni, amikor ráeszmélt, nem előadáson van, hanem atemplomban, így rövidre zárta a témát, s elbúcsúzott.

Szóval lehet ezt így is.

A történelem során az a nyelvek rendes menete, hogy az egyes nyelvjárások szétválnak, önállóságuk erősödik, majd immár független, új nyelvek lesznek. Mondjuk így lett a spanyol és az olasz, melyek eredetileg csak a latin helyi nyelvjárásai voltak.

Ami pl. a spanyolt illeti, úgy lett, hogy az i. e. III. században Róma meghódította a területet, majd a lakosság lassan - a következő 2-3 század során - átvette a latint (egyedül az északkeleti régió, a mai Baszkföld nem latinizálódott), de maradtak nyomai az eredeti nyelvnek a helyi regionális latinban. A legnevezetesebb nyom, hogy a hispániai latinban azonosan ejteték a "b" és "v" betűt - míg természetesen az irodalmi latinban ez két külön hangot jelöl -, ez a mai spanyolban is így van, a "b vagy v" kérdés kb. olyan, mint a magyarban a j és az ly, az iskolázatlan spanyol anyanyelvűek leggyakoribb hibája, hogy írásban keverik a kettőt.

Aztán a következő időszakban kezdett elválni egymástól a latin és a spanyol: az utóbbi egyre távolodott a latintól, de senki se tekintette még önállónak, ez amolyan "műveletlenek latinja" státuszban létezett, s az iskolázatlan ember is igyekezett "rendes" latinra váltani, ha valami fontosabb téma került elő.

Az átmenet időszaka a IX. és a XV. század. Ekkor már párhuzamosan létezett latin és spanyol, beszédben az utóbbi dominált, míg írásban az előbbi.

S a végső pont a XV. század végétől lett, amikor immár a latin visszaszorult egyházi, tudományos, s ünnepélyes szerepbe.

Ma már a spanyol anyanyelvűek számára kínszenvedés a latin. Érhető okokból, az összes bölcsész szakon van kötelező latin 2-4 szemeszter terjedelemben. Amikor a Havannai Egyetemen voltam hallgató, a csoportban én voltam a legjobb latinból, az összes spanyol anyanyelvűt lekörözve, akik éppen arra hivatkoztak, nekem könnyű, mert nem anyanyelvem a spanyol, míg nekik az, ami zavart okoz: éppen annyira hasonlít a spanyolra a latin, hogy az már nehezen érthető, de viszont még így is hasonlít nagyon, ami viszont zavart okoz.

A spanyol további szétesése viszont nem következett be, pedig hát hatalmas területen terjedt el. Ráadásul itt a politikai akarat is hiányzott, hiszen a XIX. sz. során az összes volt spanyol gyarmat független lett Amerikában (az első Kolumbia 1810-ben, az utolsó Kuba és Puerto Rico 1898-ban, bár az utóbbi nem független lett, hanem átkerült az USA fennhatósága alá), azaz logikus lett volna feltételezni, hogy az egyes független államok önálló nemzetépítésükhöz az egyik fontos eszközt, a saját nyelvet is igénybe veszik.

De ez mégse következett be. Ennek egyik fő oka, hogy az egyes országok között mindig megmaradt bizonyos közös tudat, még akkor is, ha egyébként a viszony rossz (pl. legendásan rossz a viszony az argentínok és a chileiek között). A közös tudat az országok egyesítését nem tette lehetővé, azaz összes ilyen történelmi próbálkozás csődöt mondott:

• a mai Argentína, Bolívia, Uruguay (+ a mai Peru és Brazília kisebb részei) még egy államként indultak, de ez az állam 1810-1831 között állt csak fenn Río de la Plata Tartományok Szövetsége néven, majd szétesett - a mai Uruguay hivatalos neve Uruguayi Keleti Köztársaság, ez annak az időnek a maradványa, amikor Uruguay a közös állam legkeletibb tartománya volt,
• Dél-Amerikai északnyugati része is egyetlen államként lett független, ez volt Nagy-Kolumbia, mely 1819-1831 között létezett, s a mai Ecuador, Kolumbia, Panama, Venezuela alkotta (+ a mai Peru és Brazília kisebb részei) - ennek maradványa, hogy Ecuador, Kolumbia, Venezuela zászlaja ma is nagyon hasonló,
• hasonló volt Közép-Amerika esete is: a függetlenséget a régió közösen érte el mint Közép-Amerikai Szövetségi Köztársaság, a mai Costa Rica, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Salvador volt a része (+ a mai Mexikó egy kis része), az állam 1823-1841 között létezett,
• 1836-1839 között Bolívia és Peru egyesült, de nem sokáig tudott ez fennmaradni.

Mint montam, a zászlókon látható legjobban az egykori közös állam nyoma.

Argentína és Uruguay egyformán kék-fehér, csak másképp elhelyezve:

Guatemala, Honduras, Nicaragua, Salvador zászlaja (Costa Ricáé kicsit eltér):

S végül Nagy-Kolumbia utódállamai: Ecuador, Kolumbia, Venezuela:

A politikai akarat nem volt tehát elég a közös államiságra, de a nemzeti identitások kialakítása nem járt együtt a közös örökség megtagadásával.

Sehol se vetődött fel, hogy a nyelvvel valamit csinálni kellene. A latin-amerikai spanyol nyelv természetesen különbözik a spanyolországitól, s különösen annak alapvető közép-spanyolországi szabványától (kasztíliai), ez a különbség azonban nem nagyobb, mint a brit és az amerikai angol között.

S magában Latin-Amerikában is több nagy spanyol nyelvjárás van:

• andoki: Ecuador, Peru, Bolívia nyugati része, valamint Kolumbia és Venezuela andoki része,
• argentín-uruguayi: Argentína, Paraguay, Uruguay, valamint Bolívia keleti része,
• chilei: Chile,
• karibi: a karibi "spanyol" szigetek (Dominika, Kuba, Puerto Rico), Mexikó karibi partvidéke, Panama, valamint Kolumbia és Venezuela karibi partvidéke,
• közép-amerikai: a középamerikai államok, Mexikó és Panama kivételével,
• mexikói: Mexikó, a karibi partvidék nélkül,

A nyelvjárások mellett pedig vannak specifikus szavak is, melyek nem ugyanúgy vannak használatban mindenhol.

Érdekes kérdés: amikor szikronizálnak egy filmet általános latin-amerikai használatra, vajon melyik nyelvváltozatot alkalmazzák? Semmiképpen a kasztíliait, az ugyanis Spanyolországra utal, s kifejezetten furcsa hangzású latin-amerikai füllel. Az argentín-uruguayi és a karibi is erősen lokális, bár a karibi nagyon hasonlít a dél-spanyolországira, s méginkább a kanári-spanyolra.

A napokban néztem a spanyol tv-ben egy riportot, az újságíró csaj tiszta kasztíliaiul beszélt, az interjúalany meg mintha kubai lett volna. Aztán észleltem, a hely nem lehet Kuba, a táj nagyon más, s ráadásul a környezet túl gazdag. Aztán megláttam a vulkánt. Hát, akkor ez a Kanári-szigetek. De a helyi nyelvjáráson beszélő interjúalany tényleg mintha kubaiul beszélt volna, annyira hasonlít a karibi és a kanári nyelvjárás.

A többi nyelvjárás semlegesebbnek számít anyanyelvi szemszögből. S a mexikói szokott lenne a közös szinkron nyelve.

Szóval a spanyol maradt spanyol, teljes az egyetértés ebban a spanyol nyelvű országokban, hogy a spanyol nyelv egységes, csak egyszerűen többközpontú. Ma már Spanyolországban is az a hivatalos nézet, hogy a kasztíliain kívüli nyelvjárások, valamint az egyes sajátos szavak nem hibás nyelvhasználat, hanem egyenértékű nyelvváltozatok. A hivatalos spanyolországi értelmező szótárban benne vannak a specifikus latin-amerikai szavak is.

Pedig erős a nemzeti tudat az egyes latin-amerikai országokban, csak éppen ennek nem része a nyelv.

A kiejtésbeli eltérések persze látványosak, de nem akadályozzák a megértést az egyes nyelvjárások között. A nyelvtanban is vannak egyes eltérések, de ezek se értelemnehezítőek - a leglátványosabb, hogy Latin-Amerikában az igéknek nincs többes szám második személyük, valamint az argentín-uruguayi és a chilei nyelvjárásban egyes szám második személyben olyan a ragozás, ami sehol máshol. Én pl., aki kisgyerekként az andoki spanyollal szembesültem, majd kamaszként a karibivel nem tudom hogy kell használni a csak Spanyolországban létező többes szám második személyt, se az argentín-uruguayi és chilei sajátos ragozást, de ha valaki ezeket használja, gond nélkül megértem.

Ami pedig az enyhén eltérő szókincset illeti, ez alapvetően műveltségi kérdés. Saját élményem Madridból: amikor a pincértől grépfrút levet kértünk (jugo de toronja), az elnézést kért, hogy sajnos nem érti mit mondunk, nem hallott még soha toronjáról. Megkérdeztük, beszél-e angolul, majd mikor igennel válaszolt, elmondtuk, angolul "grapefruit" a neve. A pincér elmosolyodott, s mondta "pomelo". Aztán utána is néztem: tényleg, a latin-amerikai toronja helyett Spanyolországban a pomelo szó használatos leginkább.

Az őskori emberiség egyik alapélménye, hogy alapvetően rossz dolog állatot ölni, de ez egy kényszer, így a megölt állatot tisztelni kell.

A Biblia szerint az első emberek vegetáriánusok voltak, s csak akkor tértek át a húsevésre, amikor a növényi táplálék immár nem adott elég életenergiát. S a paradicsomban az emberek ismét vegetáriánusok lesznek.

Az állat tisztelete azt is tartalmazza, hogy a megölése ne legyen kegyetlen.

Ennek máig nyoma van. Pár szadistát leszámítva, mindenki rosszul lenne egy direkt kegyetlen módon véghez vitt disznóvágástól. A puhatestűeket viszont senki se "tiszteli", senki se gondolja, hogy élve főzésük probléma lenne, túl messze vannak.

A köztes terület az ízeltlábúak és a halak. Egyesek szerint ezek is "igazi" állatok, mások szerint nem azok. Európában ugyan nem, de Ázsiában megesik a halak élve fogyasztása, elkészítése. Európában csak az egészen kis méretű halaknál van ilyen. Bulgáriában egy ilyen hal van, egy heringféle, egészen kis, szardíniához hasonló fekete-tengeri hal, ezeket élve sütik olajban, s egészben fogyasztják (a bolgár neve цаца).

A hagyományos horgászetika - mely ma már alig létezik - tiltotta a halak kínzását. Pl. kínzásnak minősült a kifogott hal zacskóban való élve hazavitele, a normál, etikus módszer a parton való megölés volt, még egy kis fakalapács is része volt a horgászkészletnek, ezzel illett a halat fejbe vágva elkábítani, mielőtt késsel felvágjuk a hasát és megtisztítjuk. Amikor kisgyerekként horgász voltam, nekem megtanították, ha horgászni akarok, tanuljam meg a hal feldolgozását is.

A legnagyobb vitát az ízeltlábúak okozzák, itt ugyani a bevett megoldás forró vízben élve főzés. Ennek oka, hogy a megölt rákban gyorsan elindulnak a bomlási folyamatok, megjelennek bizonyos károkozók, melyek az ember halálát is okozzák. Örök vita: érzi-e a rák a fájdalmat a folyamat alatt. Nem tudom, mindenesetre nyomasztó látvány az a 40-50 másodperc, mely alatt a rák meghal a vízben, így mi mindig tartózkodtunk élő rák vásárlásától, megelégedünk a mélyfagyasztottal.

Egyébként a Magyarországon meglévő folyami rák esetében az élve főzés indokolatlan. Ezt nekem egy idős bácsi magyarázta a 70-es években. Egyszer fogtunk egy nagy rákot. A bácsi rámutatott a rák hármas farkára, majd elmondta, a középső részt ki kell húzni, ezzel a rák azonnal meghal, itt van ugyanis a központi idegrendszere. Szóval vigyük haza a rákot, tegyük fel a vizet, majd a vízbe tétel előtt fél-egy perccel öljük meg a rákot ezzel a humánus módszerrel, így mespróljuk magunknak a forró vízben kapálozó rák látványát. A lényeg: ne teljen el több idő a "kivégzés" és a főzés között.

Mindigis rossz iskolai tanuló voltam. Egyszerűen nem érdekelt az egész. Továbbá alapvetően rendetlen ember vagyok, nehezen tudok megszabott keretek közt tanulni. Mindezt az is súlyosbította, hogy az általános iskola első 2 osztályában csupa olyan dolgot tanítottak, amit már tudtam, így unatkoztam is. Sajnos azonban ez a modell megmaradt akkor is, amikor már új dolgokat tanítottak volna meg nekem.

Ekkor alakult ki az a sajátosságom, hogy egyes dolgokban az átlagnál sokkal többet tudok, míg más dolgokban gyakorlatilag semmit, persze van egy harmadik rész is, ahol tudásom átlagos. Pl. a kémia sose érdekelt, s máig szinte semmi se tudok róla.

Az iskolában - 7 év magyar és 5 év orosz iskola - gyakorlatilag semmit se tanultam meg, minden tudásom külső forrásokból származott.

Persze időnként az iskola pont azt akarta megtanítani, amit én már megtanultam az iskolán kívül. Ilyenkor a tanárok meglepődtek, hogyan tanulta meg ez a legendásan rossz tanuló ezt, mikor máskor nem így viselkedik.

A magyar kisiskolás rendszer eleve borzasztó rossz volt. Úgy akartak tanítani, hogy se a lassan tanulókat nem vették figyelembe, se a jobb tudásúakat: az előbbiek nem kaptak plusz segítséget, így még jobban lemaradtak, az utóbbiakra meg megharagudtak.

Vicces emlékem 2. osztályból, a tanítónéni valamiféle alapszinten a viszonylagosságot próbálta elmagyarázni, s kérdezgette az osztályt "az 1 az kevés vagy sok?", "a 100 az kevés vagy sok?", az osztály együtt kiáltotta, hogy "kevés" és "sok". Majd a tanítónéni növelte és csökkentette a számokat, a kérdés meg maradt. Hamarosan persze eljött egy pillanat, amikor az osztály immár két táborra oszlott, az egyik szerint az éppen adott szám "kevés", a másik szerint "sok".

Ez is volt a cél: a gyerek jöjjön rá, önmagában semmi se kevés vagy sok. Én - egyedüliként az osztályban - elégtelent kaptam, mert valahol 80 körül a kérdésre , hogy az sok vagy kevés, azt válaszoltam "nem tudom". Valójában persze éppen az én válaszom volt helyes, de belerondítottam ezzel az óra alaposan kidolgozott tervébe: a 45 perces óra 15. percében még korai lett volna, hogy elcsattanjon a "poén". Mint a legendás szovjet-orosz viccben:

Kimegy a néni a szövetkezeti piacra, eladni a tyúkjai tojásait. Éppen csak kezdődik a piacnyitás, amikor megjelenik egy vevő:

- Néni, mennyiért a tojás? S hány darabja van összesen?

A néni megmondja, mire a vevő:

- Akkor megveszem a teljes mennyiséget.

Mire a néni felháborodva:

- Az egészet? Hát akkor én mit fogok itt árulni délután 5-ig?

Az ilyen esetek csak megerősítettek abban a hitben, hogy nem szabad tanulnom az iskolai anyagot. Egy kisgyerek rendkívül makacs tud lenni, amikor megsértik önérzetét. Én meg annyira makacs voltam, hogy megmagyarázni se voltam hajlandó miért vagyok makacs.

Felsőbb osztályban pedig immár az inkoherencia kezdett zavarni a valóság és az eszme, valamint az eszme értelmezésének kettős mércéje miatt.

Folyton dicsőítve voltak a kommunista hősök, ill. egyéb, nem-kommunista, de kommunista szemszögből pozitív hősök, hogy lázadtak koruk igazságtalansága ellen, de ezzel együtt szigorúan megtoroltak bármi hasonlót a jelenben. Erre persze volt egy gyerekes válasz, hogy mert az akkori lázadók a rossz rendszer ellen lázadtak a jó nevében, míg a mostani lázadás a rossz nevében lenne egy jó rendszer ellen. De ezt komolyan nem mondta így senki, hiszen még a hivatalos propaganda se állította a meglévő rendszerről, hogy az makulátlanul hibátlan lenne.

Valami olyasmi, amit Søren Kierkegaard vet fel Rettegés és félelem művében (akkor persze Kierkegaardnak a nevét se ismertem) Ábrahám tettével kapcsolatban: ha dicsérjük most, hogy hajlandó lett volna megölni saját fiát, akkor ma miért ítéljük el gonosztevőként vagy elmebajosként azt, aki ma ugyanezt megtenné.

Én úgy oldottam fel a dilemmát, hogy az igazságtalanság elleni küzdelem része, hogy a harcost üldözik.

De ekkor jött Fjodor Dosztojevszkij. Akit én is tanultam, meg az iskola is tanítani akarta, szóval éppen harmóniában lettem a tanítással. Dosztojevszkij 4 főművének egyik a Bűn és bűnhődés, nagyon kiváló alkotás. Lényege egy mondatban: a rendszer ellen küzdő főhős embert öl, így jut a harchoz szükséges pénzhez, majd elfogja a lelkiismeret-furdalás, rádöbben, ez hiba volt, ezért feladja magát a rendőrségen, vállalva a hosszú börtönbüntetést.

Na most, ez végképp kiverte nálam a biztosítékot. Hiszen ha Raszkolnyikov - a főhős - a rossz rendszer ellen küzd, megindokolhatatlan, hogy ennek a rossz rendszernek adja fel megát, vállalva a rendszer általi büntetést. S ez teljesen független attól, hogy rájött: az emberölés bűn, s ez alól a jó cél se ad felmentést.

Persze Dosztojevszkij felől nézve nincs itt probléma, hiszen ő nem tekintette eredendően rossznak a XIX. sz. végi orosz rendet. Viszont a hivatalos kommunista tankönyvi értelmezés már valóban ellenkezett saját belső logikájával.

Sose volt szokásom tanárokkal diskurálgatni, de ezúttal tényleg megkérdeztem az irodalomtanárt, mi itt a "megoldás". Először nem is értette mit akarok, majd valami olyasmit motyogott, hogy kényszer volt Raszkolnyikov számára a hatalomnak való önkéntes alávetés, mert más módja nem volt a bűnhődésre. Engem ez nem győzött meg, bevallom.

Később rájöttem mi a megoldás: amit 2 bekezdéssel feljebb írtam le. De azt nem volt szabad kimondani a kommunista rendszerben.

A ballibek szinte gépezetek. Agyuk képtelen az önálló gondolkodásra, csak algoritmusok alapján működnek.

Be kell nekik dobni bármit, s minden előre kiszámítható.

Íme be lett dobva Novák Katalin köztársasági elnöki jelölése.

Gyorsan ki is gyűjtöttem a 10 legvadabb reakciót. S ezek hiába vadak, mind előre kiszámítható volt.

• Alkalmatlan, mert nem képes a nemzetet egyesíteni, nem független - Miért eddig ki volt független köztársasági elnök, a kivételt erősítő Sólyom Lászlót leszámítva?
• Hatalmas zuhanás ez, a szent Árpi bácsitól a Fidesz-fülbevalós Katiig! - "Szent" Árpi bácsi ugyan nem viselt SZDSZ-fülbevalót, de ettől még nem kevésbé volt az SZDSZ elkötekezettje, mint Novák a Fideszé.
• A Fidesz nem választhat nőt, mert a nő helye a konyhában és a szülőszobában van! - Ilyen ez, amikor visszaüt a fideszes propaganda ballib félremagyarázása.
• Köztársasági elnök, mikor nincs köztársaság? - Tessék megnézni az alkotmányt!
• Áder hozzá képest államférfi! - A bajszos szar államférfi??? Téged kilóra megvett a Zorbán!
• Göncz Árpád forog a sírjában. - Nos, ez jó jel.
• Mi jöhet még? Koronázás a Dunán? - Igen, az jön.
• Miért nem a nép választ? - Mert ezt ellenezte a SZDSZ 1989-ben.
• Ezek már a látszatra sem adnak. - Gyurcsánynét kellett volna?
• Csúnya nő. - Eleve szép csak ballib lehet.

Egyébként személyes véleményem: semmi szükség egy parlamentáris köztársaságban köztársasági elnökre. De ha mégis nagyon kell - az ostoba szokások miatt -, akkor Novák Katalin teljesen alkalmas a posztra.

Mivel elönt minket a fasizmus, íme 3 népszerű mese humanista, progresszív, liberális változatban, hogy az európai szellemiségű szülők is legyen amit elmondhatnak gyerekeiknek.

*

Hamupipőke egy dolgos, természetesen nem korrupt, hanem piaci alapon meggazdagodott vállalkozó lánya volt. Amikor azonban Hamupipőke édesanyja meghalt, apja elkövette azt a hibát, hogy egy gyönyörű, de maradi, fasiszta özvegyasszonyt vett feleségül, aki ráadásul magával hozta két lányát is a családba. A két lány még az anyjuknál is gonoszabb, fasisztább volt. A három gonosz nőszemély azonnal elkezdte csicskáztatni a jószívű Hamupipőkét.

Az év végi fenyőünnepen az ország demokratikusan megválasztott elnöke kihirdette, minden fiatal jelenjen meg - persze, csak ha akar - az elnöki rezidencián a hivatalos ünnepségen. A mostoha és a két lánya elhatározták, nem engedik meg Hamupipőkének, hogy ő is elmenjen az ünnepségre. Azt az ürügyet találták ki, hogy sürgősen szét kell válogatnia egy zsáknyi borsót, erről pedig egy Excel-táblázatot is kell készíteni. Ők persze mentek az ünnepségre.

Hamupipőke azonban olyan dolgos volt, hogy gyorsan elvégezte a rá kiszabott munkát. Így még időben elért az ünnepségre. Hamupipőke szépsége ott azonnal felkeltette a köztársasági elnök lányának, Buzugondának figyelmét, aki egy pillanat alatt bele is szeretett. Hamupipőkének is dobogni kezdett a szíve, viszonozta a szerelmet. De ekkor meglátta mostohatestvéreit, Hamupuipőke megijedt, jól tudta, hogy mostohanővérei homofóbok, ezért elszökött az ünnepségről.

Buzugonda búskomorságba esett, hiába kereste újdonsült szerelmét. Egyetlen reménye az a szandál lett, amit Hamupipőke siettében elhagyott. A család egy neves magánnyomozói irodát bízott meg - természetesen magánvagyonából, nem közpézből -, mely elkezdte keresni az egész országban a szandál másik párját, ill. annak tulajdonosát.

A nyomozók eljutottak végül Hamupipőke családjához is. A két mostohanővér megpróbálta bizonyítani, övék a szandál, bár nekik 46-os volt a lábuk, míg a szandál 34-es méret volt. A nyomozók először felültek a trükknek, de aztán észrevették, kilóg a lányok lába. Ekkor a nyomozók meglátták Hamupipőkét, amint éppen puszta kézzel a trágyát szortírozza a hátsó kertben, s megkérték, próbálja fel a szandált. Az persze tökéletesen ráillett.

Hamupipőke és Buzugonda megházasodtak és boldogan éltek, a mostohanővéreket pedig beutalták egy tolerancianövelő genderképzésre.

*

Jancsi és Juliska mostohagyerekek, akiket egy gonosz mostoha nevel, aki csak azért fogadta be a gyerekeket, hogy felmarkolhassa a szociális segélyt utánuk.

Egy nap a mostoha elhatározza, megszabadul a gyerekektől, ezért elküldi őket egy templomba, ahol a pedofil papok biztosan megerőszakolják, majd megölik a gyerekeket.

A két gyerek azonban gyanút fog, így nem a templomba mennek, hanem ellenkező irányba. Egész nap mennek, elfáradnak, amikor találkoznak egy kedves öregasszonnyal, aki segítséget ajánl nekik. A két gyerek akkor még nem sejti, a néni egy nemzetközi szervkereskedő maffia embere, s csak a gyerekek szerveit akarja.

Az öregasszony bezárja a két gyereket, hogy elvégezhesse rajtuk a szükséges orvosi vizsgálatokat. Mivel a vörösvérsejt szintjük nem elég jó - a mostohájuk éheztette a gyerekeket -, pár napig eteti őket. A ravasz gyerekek azonban egy óvatlan pillanatban elkapják a nénit, majd fejét bedugják a mikrohullámú sütőbe, a néni belehal.

Jancsi és Juliska végül elmentek egy jogvédő civil szervezethez, mely segített nekik. Ma már a két gyerek jólétben él. Julista időközben rádöbbent, hogy fiú, s átoperáltatta magát.

Azóta évek teltek tel. Ma már a két gyerek felnőtt, Jancsi és Júliusz boldog házasságban élnek.

*

Piroska egy nap meghallotta, beteg a nagymamája, ezért elhatározta, ételt visz neki. El is indult az erdőn keresztül, de útközben találkozott egy farkassal, aki csellel rábírta őt, lassabban érjen el céljához.

Közben a farkas elment a nagymamához, felfalta őt. Aztán átvette a helyét, várva Piroskát, hogy őt is felfalhassa.

Amikor Piroska megérkezett nagymamája házába, azonnal észrevette, hogy valami nagyon megváltozott a nagymamán, ezért kérdőre vonta őt:

• Nagymama, miért ilyen nagy a füled, a szemed és a szád, s eleve miért nézel ki ilyen furcsán?
• Ó, intoleráns unokám, nemváltó műtéten estem át, ezentúl szólíts nagypapának!

Piroska persze azonnal megbánta szavait, bocsánatot is kért intoleráns kirekesztő magatartása miatt. Ezután a farkas megette Piroskát, majd lefeküdt aludni. Hangos horkolása odacsalt egy liberális vadászt. A farkas felébredt, s a vadászt is felfalta.

Személyes élmény, de általánosabb a jellege.

A kisgyerekek (s most csak a fiúkra utalva), nagyjából az általános iskola alsó tagozatában az alapján haverkodnak egymással, kinek ki a szülője és ki az agresszívabb srác.

Aztán a kicsit nagyobb gyerekek már ehhez hozzáteszik a másik gyerek teljesítményét is: a tanulni szeretők a jó tanulókat tisztelik, a rossz tanulók a sportban jókat.

Én sose voltam a jó oldalon, hiperpasszív voltam, rossz tanuló, antisportoló. Az apám ugyan jó helyen dolgozott - amikor alsótagozatos voltam banki alkalmazott volt, alacsony beosztásban, felsőtagozatos koromban már középvezető, főosztályvezető-helyettes volt a legmagasabb beosztása -, de akkor a bankár szakma nem számított annyira kiemeltnek, mint manapság.

Szóval semmivel se tudtam kivívni az osztálytársak tiszteletét. Ennek persze megvolt az az előnye, hogy a kevés haverom legalább igazi haver volt, akikre lehetet számítani, hiszen semmilyen érdekük nem volt egy "lúzer" - ez a szó persze akkor még nem létezett - gyerekkel haverkodni. Az egész általános iskolai "karrierem" során (1973-1980) összesen 3 igazi haverom volt az iskolából, plusz még 4 amolyan félhaver, aki időnként kommunikált velem, de azért nem akart nagyon közel se kerülni hozzám.

A nagykamaszok, sőt az egészen fiatal felnőttek (kezdő egyetemisták) körében minden nagyon megváltozott. Pénzzel akkor még nem lehetett népszerűnek lenni, eleve nem voltak nagyok az anyagi eltérések akkoriban, így ez nem is jöhetett szóba.

Az egyetlen tiszteletre okot adó szempont az lett, kinek van "csaja" és az a csaj milyen.

Számomra is teljesen váratlanul, hirtelen megszűntem lúzer lenni. 18 és fél évesen, azaz erősen megkésve. A "csajom" ugyanis népszerű lány volt, udvaroltak neki sokan, ráadásul olyan híre volt, hogy senki se képes uralni őt, senki se képes hatalmas igényeinek megfelelni. Amikor elterjedt a hír, ki az ő új partnere (azaz én), először nevetés fogadta ezt, sokan legyintettek, a csaj biztos csak játszik velem. Aztán eltelt 2-3 hónap, s mivel még mindig együtt voltunk, senki se értette ezt. A "csajom" testvérét még meg is kérdezte valaki "megbolondult a testvéred?".

Aztán elterjesztette valaki, biztosan titkos szexuális képességeim vannak, ezzel bűvölöm el a lányt. Persze ez is marhaság volt, teljesen átlagos voltam mindig ebből a szempontból, ráaádásul kapcsolatunk első 2 és fél hónapjában nem volt semmilyen szex.

Ami a legnagyobb röhej volt: olyanok, akik 1 évvel korábban szarul viselkedtek velem, hirtelen elkezdtek szívélyesen köszönteni, mintha régi jó haverok lennénk. Ezt a hirtelen jött jóságot sose viszonoztam, nekem sokkal jobbnak tűnt őszintén lúzernek lenni, mint abszurd módon bekerülni a "menő srácok" körébe.

Szerencsére 1 év múlva sikeresen visszalúzeresedtem. Amikor a "csajomat" elvettem feleségül. Ekkor ugyanis a sok "okos" ember magyarázatot talált a rejtélyre: "aha, szóval a csaj férjt akart fogni magának!", s a szerencsétlen lúzert csapdába ejtette, mást nem tudott, csak őt lehetett így átverni. A korabeli fiatal férfiak egyik tézise ugyanis az volt: a házasság valamiféle női trükk, mely elveszi az óvatlan férfiak szabadságát.

Utoljára kovid-betegségemről. Karácsony előestéjére.

Mint keresztény tisztában voltam vele, Isten terve mindaz ami zajlott. A hívő tudja, csak remélhet, hogy a nagy terv nem ellenkezik a kis tervvel, az ő életével. Nálam kiderült, nem ellenkezik, erőt kaptam, s meggyógyultam.

Annyit azért cserébe kért tőlem Isten, legyek ezentúl őszintébb, tűrjem kevésbé a rosszat, s ne fecséreljem az értékes életidőt marhaságokra. Ezt igyekszem azóta be is tartani. Azt hiszem, ez az oka, hogy kissé durvább lett a stílusom.

Ami még megváltozott bennem: erősebbek lettek érzelmeim. Kicsit furcsa, de abszolút nem zavar.

Amikor a buta ballib propaganda kissé feledékeny.

Másfél éve minden magyar ballib média - köztük a 24.hu is - azt bömbölte: Románia lehagyott minket. Találhattak valamilyen jelentéktelen adatot, melyben a románok éppen jobban álltak, pl. a 40-49 közti férfiak nyúlhús-fogyasztását szökőévek alatt.

Aztán elfelejtődött.

Ezen a héten ugyanaz a 24.hu táblázatot közöl, mely szerint Románia nem hagyta le Magyarországot. Nem furcsa?

Vannak olyan érzések, melyek annyira egyszemélyűek, hogy azokat nem lehetséges más számára is átérezhetővé tenni.

A jó étel evésének élvezete pl. sehogy se fejezhető ki. A jóízűen étkező emberről készült kép száz dolgot jelezhet, de magát az élvezetet sehogy se. Sőt, az ilyen kép/film esetleg egyenesen komikus lesz. Ha látszik maga az étel is, ez már mindent megváltoztat: akinek az adott étel nem tetszik, az eleve képtelen lesz bármit is megérteni.

A szerelem is ilyen. Ha ideteszem a szerelmem képét, akkor a reakció az lesz "szép nő" vagy "csúnya nő", legfeljebb annyi lesz a következtetés, hogy "maxvalnak az ilyen nők tetszenek", de maga az érzés sose fog átmenni.

Ha arról teszek fel képet, hogy szexelek vele (mindenkit gyorsan megnyugtatok: nincs ilyen képem), arról a reakció annyi lesz "pornó kép". De nem lesz soha világos, van-e más érzelem is a szex mögött.

Ez is a művészet problémája. Ha könnyen dekódolható, akkor banális, azaz unalmas, tehát rossz művészet. Ha pedig nehezen dekódolható, s sok mindent jelenthet, akkor jó művészet esetleg, de kétséges, a szerző eredeti szándéka érthető-e.

Pedig a művészet jellemzően egyszerűbb, mint egy személyes érzés.

A ballib mitológia egyik pontja szerint az EU-ban a választás arányos, csak Magyarországon van "igazságtalan" választási rendszer.

Természetesen az se igaz, hogy az arányos rendszer igazságos, az aránytalan pedig igazságtalan, de lássuk az egyes EU-tagállamokat.

Íme először az alapvetőn arányos rendszereket sorolom, a parlamenti választásokat sorolom csak, az elnökválasztást csak ott, ahol az elnöknek valós hatalma van:

• Ausztria:
  • alsóház: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka a 4 %-os bekerülési küszöb,
  • felsőház: közvetett választás, a szövetségi államok parlamentjei delegálják a képviselőket, az egyes frakciók arányában;
• Belgium:
  • alsóház: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka az 5 %-os bekerülési küszöb,
  • felsőház: a szövetségi tartományok és az elismert kisebbségek delegálják őket;
• Bulgária: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka a 4 %-os bekerülési küszöb;
• Ciprus:
  • parlament: csak listás választás, az aránytalanság oka a 3,6 %-os bekerülési küszöb,
  • elnök: két forduló;
• Dánia: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka a 2 %-os bekerülési küszöb;
• Észtország: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka az 5 %-os bekerülési küszöb;
• Horvátország: csak listás választás, az aránytalanság oka az 5 %-os bekerülési küszöb, valamint a 151-tagú parlamentben 11 mandátum független ettől a szabálytól: 8 mandátum jár automatikusan az alismert kisebbségeknek és 3 a határontúli horvátoknak;
• Hollandia: az EU egyetlen teljesen arányos választási rendszere, csak listás szavazás, bekerülési küszöb nélkül;
• Lettország: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka az 5 %-os bekerülési küszöb;
• Luxemburg: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka a 4 %-os bekerülési küszöb;
• Málta: csak egyéni képviselők, de többmandátumos körzetekben, s ha mégis aránytalanság áll fel, plusz mandátumokat kapnak a hátrányosan érintett pártok;
• Románia:
  • alsóház: csak listás választás, 5 % küszöb (nem érvényes, ha a párt négy megyében 20 % felett van) + minden elismert nemzeti kisebbségnek 1 mandátum (csak a magyarok nem élnek ezzel),
  • felsőház: csak listás választás, 5 % küszöb (nem érvényes, ha a párt négy megyében 20 % felett van) + 1 mandátum a határontúli románoknak,
  • elnök: két forduló;
• Svédország: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka a 4 %-os bekerülési küszöb (ez nem érvényes, ha egy adott párt legalább 12 %-ot szerez egy megyében);
• Szlovákia: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka az 5 %-os bekerülési küszöb;
• Szlovénia: csak listás választás, az aránytalanság oka az 5 %-os bekerülési küszöb, valamint a 90-tagú parlamentben 2 mandátum jár automatikusan a kisebbségeknek.

Vegyes rendszerek:

• Csehország:
  • alsóház: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka a 4 %-os bekerülési küszöb,
  • felsőház: egyéni körzetek, kétfordulós választás;
• Írország:
  • alsóház: csak egyéni képviselők, de többmandátumos körzetekben, a kisebb pártokat emiatt bizonyos fokú aránytalanság sújtja,
  • felsőház: delegálás;
• Lengyelország:
  • alsóház: csak listás választás, az aránytalanság egyetlen oka az 5 %-os bekerülési küszöb,
  • felsőház: egyéni körzetek, egyfordulós választás;
• Németország:
  • alsóház: egyéni körzetek egy fordulós választással és listás választás, azonban az egyéni képviselői helyek levonódnak a listás mandátumokból, az aránytalanság csak az 5 %-os bekerülési küszöb miatt lehetséges, de ez se vonatkozik a legalább 3 egyéni mandátumot elnyert pártokra, valamint a hivatalosan elismert kisebbségek pártjaira (ilyen státusza jelenleg csak a dán és a szorb kisebbségnek van, a gyakorlatban csak a dánok élnek vele),
  • felsőház: közvetett választás, a szövetségi államok kormányai delegálják a képviselőket.

Alapvetően aránytalan rendszerek:

• Finnország: csak listás választás, nincs bekerülési küszöb, de mivel a listák nem országosak, így a kisebb körzetekben a természetes küszöb magas;
• Franciaország:
  • alsóház: csak egyéni körzetek, két forduló.
  • felsőház: a megyék delegálnak
  • elnök: két forduló;
• Görögország: 250 mandátum listás szavazással kerül megállapításra, a bekerülési küszöb 3 %, a nyertes párt azonban kap +50 mandátumot;
• Livánia:
  • parlament: egyfordulós egyéni és listás, 50-50 % arányban, a listán 5 % küszöb, a listás eredmény nem kompenzálja az egyéniekből eredő aránytalanságot,
  • elnök: két forduló;
• Olaszország:
  • alsóház: egyfordulós egyéni és listás, 40-60 % arányban, a listán 3 % küszöb, a listás eredmény nem kompenzálja az egyéniekből eredő aránytalanságot,
  • felsőház: egyfordulós egyéni és listás, 40-60 % arányban, a listán 3 % küszöb, a listás eredmény nem kompenzálja az egyéniekből eredő aránytalanságot + automatikusan szenátor minden volt köztársasági elnök, valamint 5 fő a köztársasági elnök által kinevezett szenátor;
• Portugália:
  • parlament: csak listás választás, nincs bekerülési küszöb, de mivel a listák nem országosak, így a kisebb körzetekben akár 20 % felett is lehet a természetes küszöb (a legnagyobban viszont alig 2 %),
  • elnök: két forduló;
• Spanyolország:
  • alsóház: csak listás választás, nincs bekerülési küszöb, de mivel a listák nem országosak, így a kisebb körzetekben akár 15 % felett is lehet a természetes küszöb;
  • felsőház: 20-80 arányban delegálás és listás közvetlen választás.

Mint látható, a magyar rendszer a litván és a német között van: van bizonyos kompenzáció az egyéni aránytalanságok miatt, de az nem teljes.

Budapest felosztásának terve kapcsán íme Szófia esete. A bolgár közigazgatás valószínűleg az egyik legfurcsább a világon, legalábbis a sokkal egyszerűbb magyarhoz képest.

De röviden visszatérve Budapestre. Anyai nagyapám igazolványában Budapest helyett Cinkota szerepelt születési helyként, mert amikor született 1911-ben, az még önálló község volt, ráadásul akkor nem is Budapest vonzáskörzetéhez számított, hanem Gödöllőéhöz.

A bolgár közigazgatás állandóan változott amióta Bulgária ismét de facto független állam lett 1878-ban (azért írom így, mert de iure csak 1908 óta az), maga a beosztás is, de még az egyes közigazgatási egységek neve is. A mostani beosztás 1999. január 1-jén lépett életbe.

A legnagyobb egység a "terület" (nevezzük megyének), ebből van 28 darab. S ezek feloszlanak "községekre" (de ez a név magyarul mást jelent, így nevezzük járásnak), járásból van 266.

Ami a megyéket illeti, 2 megye máig zavart okoz. A bolgárok zöme is keveri őket: ugyanis van egy "Szófiai megye" és egy "Szófia megye", ez utóbbi a főváros és közvetlen környezete, míg az előbbi a fővárostól távolabbi részek, kb. mint Magyarországon Pest megye és Budapest, de a bolgár elnevezés sokkal zavaróbb.

Minden megye több járást foglal magában, kivéve Szófia megyét, melyben csak egy járás van: Szófia járás.

Minden járásnak van székhelye, ez jellemzően az adott járáson belüli legnagyobb település. Na most, ami teljesen eltér a magyar rendszertől: az alapvető önkormányzati egység nem a település (város vagy falu), hanem a járás.

Van egy érdekes egyenlőtlen rendszer emiatt. A járás vezetője azonos a járásszékhely vezetőjével. Választásokon a járás összes lakosa választja meg, nemcsak a település lakosai. Viszont a járásban lévő többi település szintén választ vezetőt (de ezek alárendeltek a járásvezetőhöz képest, korlátozottabb jogokkal), itt viszont csak az adott település lakosai szavaznak.

Szófia esetében, mint mondtam, van Szófia megye, s a vele azonos Szófia járás. Szófia járásban pedig van 4 város - az egyik Szófia város - és 34 község (a szó magyar értelmében község).

Magyar párhuzammal élve, mintha lenne egy Budapest megye, mely magán Budapesten kívül az egész aggolomerációt is magában foglalná, pl. benne lenne Budaörs, s a budaörsiek is szavaznának a budapesti főpolgármesterre, de lenne egy saját polgármesterük is, mely azonban korlátozott jogkörrel rendelkezne, egyébként minden fontos budaörsi ügy a budapesti közgyűlés dolga lenne.

De hogy ne legyen ez ilyen egyszerű, Szófiában, Plovdivban, s Várnában vannak kerületek is. Ezek a kerületek azonban ismét nem magát a várost osztják részekre, hanem az illető járást, melyben az adott város van. S persze a kerületeknek is van választott vezetőjük, bár ennek már tényleg nincs sok értelme, a kerületi polgármesterek még saját költségvetéssel se rendelkeznek.

Egyszer voltam választási megfigyelő Bulgáriában. Egy Szófia melletti faluban. Itt 3 polgármesterre szavaztak: a falu polgármesterére, a kerületi polgármesterre, s Szófia polgármesterére, ezen kívül a szófiai önkormányzati testületre, azaz mindenki 4 szavazócédulát kapott.

1983-1984 között kommunista voltam. Alapvetően George Orwell hatására.

Ami első hallásra persze furcsán hangzik. Az átlagember éppenhogy antikommunista lett Orwell hatására. Dehát már akkor bonyolult személyiség voltam.

Talán az hathatott rám, hogy nem csak Orwell 2 főművét olvastam el, hanem összes spanyolul elérhető művét - akkor még nem volt elég az angoltudásom az erediben olvasáshoz -, még publicisztikai műveit is. Nagyon tetszett Orwell személyisége, s így hatott rám ideológiája is. Márpedig Orwell meggyőződéses lkommunista volt, ez akkor is igaz, ha Kelet-Európában antikommunistának tekintették, pedig ő csak szovjetellenes kommunista volt, enyhe anarchista beütéssel.

Aztán másfél év alatt elmúlt a kommunizmusom. Rájöttem, Orwell tévedett, nem húzható meg semmilyen éles választóvonal Marx és Lenin/Sztálin között, s még kevésbé Lenin és Sztálin között. Orwell meghalt Sztálin halála előtt, nem tudhatta, hogy a hivatalos posztsztálini ideológia hasonló lesz ahhoz, amit ő vallott: hogy voltak valamiféle lenini elvek, melyeket Sztálin eltorzított.

A legjobb - akaratlan - kritika a hivatalos államideológiával szemben egy olyan könyvben volt, mely még a Horthy-korban íródott: Szathmáry István Kazohiniájában. Ott a következő a diákok ideológiai oktatása:

Kezdetben volt a primitív vagy kegyetlen kor, ezt követte az átmeneti vagy félnyers kor, majd a mai vagy tökéletes kor következett.

Hosszú századokkal ezelőtt a primitív vagy kegyetlen korban a butukok zsarolták és tiporták el a népet. A butukok nyakáról hátul spárgán lógott egy roppant patkó, és a nép nemhogy elverte volna, de tisztelte őket. (A gyermekek e szavakra harsányan nevettek.) A belki akkor úgy történt, hogy az emberek találkozáskor egymás fülébe dugták az ujjukat. (A gyermekek még harsányabban nevettek.) És azt tartották kipunak, ha a szövetekre foltokat varrnak. (Falrengető hahota.) De jött egy bizonyos Zecsecse nevű behin, aki a butukokat aljas szemfényvesztőknek nevezte, a ketnit és kiput szédelgésnek és agyrémnek, és a józan ész uralmát követelte.

A butukok elfogták, és elevenen megnyúzatták. De Zecsecsének már sok híve volt, és ötven évig állandóan ömlött a vér. Végül a zecsecsisták elkergették a butukokat, és ők vették át a behinek vezetését. Innen kezdődik az átmeneti vagy félnyers kor.

A közbéke azonban nem sokáig tartott, mert az új vezetőség, melynek tagjai magukat batakoknak nevezték, nemsokára ugyanúgy sanyargatni kezdte a népet, mint a butukok. A néptől mindent elszedtek, és nem adtak érte semmit. A batakok övéről dróton egy ólomdarab lógott, és a nép nemhogy elverte volna őket, de tisztelte, és meghunyászkodott előttük. (A gyermekek e szavakra majd megszakadtak a nevetéstől.) A belki az volt, hogy az emberek egymás térdét vakarták meg, és ha valaki egy vászondarabra különböző színű mocskokat kent, azt nevezték kipunak. (A gyermekek a földön gurultak.)

És akkor jött a nagy Zacsacsa, aki a batakokat aljas szemfényvesztőknek nevezte, a ketniről és kipuról bátran kijelentette, hogy szédelgés és agyrém, és követelte a józan ész uralmát.

Zacsacsát a batakok elfogták, beleit elevenen kitépve a kutyáknak vetették, majd híveit irtották a legválogatottabb kegyetlenséggel. (E szavaknál a gyermekek sírásban törtek ki.) Zacsacsa hívei azonban egyre szaporodtak, hatvanéves vérözön következett, melyben több batakot elfogtak, majd megkötözve őket, fogaikat egyenként kitördelték, nyelvüket kiégették, és aztán karóba húzták őket. (A gyermekek felugrálva tapsoltak és örültek.) Végül is a zacsacsisták győztek. Innen veszi kezdetét a mai vagy tökéletes kor, melyben a vezetést az elak betikek gyakorolják, akiknek térdéről a tiszteletre méltó bilev lóg, akik bölcsességükkel biztosítják a józan ész uralmát. És azóta mindenki számára egyformán jut sárga kavics, legyen az betik, beratnu, proko vagy egyszerű locsoló. (A gyermekek felugrálva vakéztak.)

Beszélt még valami Zucsucsuról, aki ma erősen szervezkedik a rend és nyugalom ellen, a tiszteletre méltó betikeket nem átallja álszent zsebmetszőknek nevezni, a ketni és kipu ellen lázít, követeli, hogy ne a széket tüskésítsék, hanem a szekrényt, hogy a belki fülhúzással történjen, és hogy az uralmat a bitekek vegyék át, mindezt pedig a józan észre hivatkozva teszi, holott nyilvánvaló, hogy ilyet csak megkergült futóbolondok mondhatnak, akik előbb-utóbb elfogják venni méltó büntetésüket. (A gyermekek szörnyülködtek, öklüket rázva követelték, hogy Zucsucsu szemét égessék ki.)

Na most, tényleg ez volt a hivatalos kommunista ideológiai oktatás, amikor iskolába jártam a 70-es és 80-as években: eddig minden rossz volt, most minden jó, s aki a mostani jó ellen van, az vissza akarja hozni a rosszat. Nem is véletlen, hogy Kádár alatt egyszer engedték csak kiadni a művet, ahhoz is egy abszurd utószót fűzve. De erről már írtam. Pedig a szerző hithű kommunista volt, de a legnaívabb fajtából, aki nem vette észre, hogy azt amit a Horthy-rendszer és a két világháború közti közhangulat ellen írt a 30-as években, kiválóan stimmel az új kommunista rendre is, sőt kiválóbban. Hiába a mű ateista szellemiségű vallásellenessége, ez eltörpül a társadalomkritikája mellett, s a kommunista kor sokkal jobban passzol a kritika célpontjaként, mint a megelőző kor.

A vicc az, hogy minden ideológia, mely elveszti kapcsolatát a valósággal, képes elhinni önmaga tökéletességét, sőt örök igazságát. llyen volt a marxizmus is.

Volt egy orosz tanárom, földrajzot oktatott, akivel párszor beszélgettem, mert volt egy közös hobbink: a papírpénz-gyűjtés. Egyszer még kölcsön is adtam neki pár napra a papírpénz-gyűjtők "bibliáját", mely megvolt nekem - ez a Krause féle Standard Catalog of World Paper Money.

Egyszer felvetettem neki, miért van az, hogy a szovjet tankönyvben az egyes országok felsotolásánál van "szocialista országok" és "szocialista orientációjú fejlődő országok", az előbbi alatt azt értették, hogy ott már győzött a "szocialista forradalom" és megkezdődütt a végső kommunizmus építése, míg az utóbbi alatt azt, hogy az még "burzsoá állam", de a helyi burzsoá vezetés progresszív, lelkesedik a marxista eszmék iránt. Pl. Magyarország "szocialista ország" volt, míg Afganisztán csak "szocialista orientációjú fejlődő ország".

Én tulajdonképpen arra akartam utalni, komolyan hihető-e, hogy Afganisztán még nem véglegesen "szocialista", ott valamikor vége lesz a rendszernek (ez a kérdés 1984-ben lett feltéve!). A tanár azonban nem várta meg kérdésem kifejtését, hanem rávágta "a tankönyvet író elvtársak erősen optimisták". Megdöbbentem: a tanár tehát nem csak abban nem hisz, hogy a "szocialista orientációjú fejlődő országok" végleg "szocialisták", de a hivatalosan "szocialista országok" véglegességét se hiszi. Persze prófétai szólás volt ez, Gorbacsov előtt 1 évvel. A tanárnak csúnya vége is lehetett volna, ha mindezt nyilvánosan mondja, nem csak egy 16-17 éves diáknak. Ilyet ugyanis sehogy se lehetett volna kimagyarázni.

Pedig a kimagyarázás mesteri szinten ment a szovjet életben. Van is erről egy Brezsnyev-kori vicc:

Rabinovics elvtárs kiküldetésre megy, életében először nyugatra, Bécsbe. Egyhetes kiküldetése utolsó napján táviratot küld haza, Moszkvába, a munkahelyére:

- Elvtársak, a szabadságot választottam!

Hatalmas botrány a munkahelyen. Másnapra össze is hívják a pártgyűlést, megvitatni és elítélni Rabinovics tettét.

Aztán éppen folyik a pártgyűlés, nyílik az ajtó, s belép Rabinovics. Döbbent csend, majd megszólal Rabinovics:

- Bocsánat, elvtársak, csak nagyon kiváncsi voltam, hogyan fogjátok értelmezni táviratomat.

A viccnek van kubai változata is:

Egy részeg ember üvöltözik a Forradalom Terén (Havanna hatalmas központi tere):

- Tudom miért vagyunk nyomorban! Tudom ki a felelős ezért!

Egy rendőrautó gyorsan elkapja a részeget, beteszi a kocsiba, s indul a rendőrörs felé. Közben a részeg folytatja:

- Tudom miért vagyunk nyomorban! Tudom ki a felelős ezért! Az amerikai embargó és az amerikai imperialisták!

Gyorsan megáll a rendőrkocsi, kiengedik a részeget, aki a rendőrök után kiabál:

- S azt is tudom, maguk kire gondoltak!

Na most, ami érdekes, a modern liberálisok keményebbeknek mutatkoztak a marxistáknál. Komolyan hiszik, hogy a polgári demokrácia a történelem vége, minden más rend rossz, a demokrácia egyetlen létező alakja a liberális demokrácia, a kapitalizmusnak nincs alternatívája, mindenki hülye vagy átverés áldozata, aki nem liberális, s a többi marhaság, melyet minden valamit magára adó magyar liberális is szentírásként hisz.

S még annyi önkritikájuk sincs, hogy megértenék a velük való viccelődést...

A komcsizás egyrészt idejétmúlt, mert az a mai nemzedék, akinek még értelmezhető emlékei vannak a kommunizmusról, ma már közel 50 éves. A többieknek pedig a szó nem mond semmit, csak valamiféle hamis és - attól függően, hogy kikkel beszélt - túlzóan negatív vagy túlzóan pozitív álismeretei vannak a korról.

De a másik szempont fontosabb. A ballib ellenzék peremén kezd kialakulni egy marginális, de mégis - legalábbis a korábbi időszakhoz képest - létező kommunista jellegű divathullám, nyugati mintára. Ez azonban tényleg csak jellegében kommunista, tartalmilag sokkal inkább a radikálisan progresszívista liberalizmushoz kötődik. Valójában tehát álkommunistákról van szó. Egy igazi kommunista ugyanis osztályharccal foglalkozik, nem a 72 kitalált nem jogaival vagy a nyelv progresszívista átalakításával.

Az igazi probléma, hogy ezen marginális csoportok szövegét átveszi részben a fősodrú ballib ellenzék is, propagandaként.

De éles helyzetben mindig kiderül, ezek az emberek ultraliberálisok, nem kommunisták. Jó példa az új szabály, mely szerint a hipermarketek kötelesek lesznek a lejárat előtti élelmiszer termékeiket felajánlani ingyenesen jótékony célra.

Az összes ballib mit is érvelt ez ellen azonnal, szinte automatikusan? Azt legelőször, hogy ez sérti a tulajdon szent és sérthetetlen jogát, hiszen mindenkinek szent joga a tulajdonát képező élelmiszert kidobni a kukába. Aztán eleve miért avatkozik bele a kormányzat a szabad piac láthatatlan kezének csodás munkájába. S a többi elmebeteg liberális álérv.

De mit mondana egy tényleges kommunista? Az alapelvvel egyetértene, csak a részleteket kritizálná: miért csak a nagy boltok, miért csak 48 óra, stb.

Az értelmetlen komcsizás csak segíti a ballibeket, tessék észrevenni.

Amikor Bartus mester pár hete megkezdte az MZP-t szidó cikksorozatát, már éreztem valamit. Az Amerikai Népszava blog ugyanis mindig jól kifejezi a ballib keménymag legfanatikusabb részének érzelmeit.

MZP bukása napok, hetek kérdése. A ballib agytröszt rádöbbent pár hete: hatalmas hibát követtek el. Egyszerűen nem működik az, hogy vannak egyrészt ballib pártok, másrészt egy olyan vezér, mely részben nem ért egyet a ballibaizmussal. Egyszerűen MZP nem az ő kutyájuk kölyke.

MZP csak azért nyerhetett, mert a Fideszt nagyobb rossznak tartó, de a ballibeket is elutasító bizonytalan szavazók aktivizálták magukat az előválasztás 2. fordulójában. Ezek viszont kevesen lesznek az igazi választáson áprilisban.

Ráadásul kiderült, MZP nem vonz be senkit az eleve ballib szavazókon kívül, sőt a ballib keménymag egy részét még el is taszítja. A ballib keménymagnak MZP kriptofideszes, míg a ballibeket elutasítók számára meg csak egy ballib a sok közül.

Most a ballib agytröszt lázasan gondolkozik, alapvetően több lehetőség is van előttük:

• hagyni mindent ahogy van, azt tudatosítani a ballib keménymaggal, hogy MZP úgyis csak egy jelképes vezető, de nincsenek emberei, így nem lesz képes akaratát keresztül vinni - ezzel elkerülhető az a hatalmas pofára esés, hogy a folyamatosan reklámozott előválasztást utólag semmissé teszik,
• ha viszont az az általános álláspont győz, hogy MZP tevékenysége egyre jobban kártékony a ballibekre, akkor lépéskényszer lesz, már csak ki kell találni, milyen ürüggyel lesz likvidálva MZP,
• persze van egy közbülső lehetőség is, valamilyen nyilvános megállapodás MZP és a ballib vezérek között, mely a gyakorlatban kivesz minden cselekvést MZP kezéből.

Na most, a legkevésbé valószínű a 3. lehetőség, MZP van annyira büszke, hogy nem írja alá saját öngyilkosságát. Most az első 2 lehetőségre még 50-50 %-ot esélyt látok, bár egyre növekszik a 2. opció esélye. Most már nem csak Bartus féle marginálisok - akit a ballibek zöme is elmebetegnek tekint - kezdi ezt mondogatni, hanem nála sokkal komolyabb ballib megmondóemberek is, lásd az volt Népszava-főszerkesztőt (nem az amerikai blog, hanem az igazi napilap), íme cikke.

Szerencsére bárhogy is lesz, a ballibek eljátszották minimális esélyüket is.

Érdekes vita. Két elkötelezett ballib megmondóember vitázik arról, lehet-e kétharmad nélkül alkotmányozni.

Az egyik ballib ért az alkotmányjoghoz, így azt mondja, nem lehet, miközben a másik nem ért hozzá, így szerinte lehet.

Róna végig halandzsázik, önellentmondásba keveredik. Karsai érveire képtelen választ adni. Talán a legviccesebb: jelenleg nincs is alkotmány, mert a parlament nem alkotmányozhat, még kétharmaddal se, viszont a megválasztott új parlament alkotmányozhat feles többséggel is.

Karsai tulajdonképpen egyetlen alapérvet felejtett ki: Róna legfőbb hivatakozási alapját, a jelenleg hatályos alkotmány C/ cikk (2) bekezdését, mely szerint "Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.". Namármost, éppen egy esetleges feles alkotmányozás valósítaná meg a hatalom kizárólagos gyakorlását Azaz a feles alkotmányozás melletti ballib érvelés önmegsemmisítő.

Róna egyébként nem csak a konkrét esetben, hanem általában is, elméletben is téved. Ha komolyan vesszük szigorú elveit arról milyen egy igazi alkotmány, akkor pl. nincs alkotmánya se az USA-nak, se az Egyesült Királyságnak (azért mondom ezeket, mert ezekben az országokban élt Róna Magyarországon kívül), hiszen egyikben se a "nép" alkotmányozott, hanem nemcsak hogy mindkettőben testületek alkotmányoztak, hanem még népszavazás se volt e testületek határozatairól.

Valószínűleg Róna lehet MZP alkotmányügyi főtanácsadója, ezért zagyvál ő is marhaságokat a témában. MZP persze még hozzáteszi saját butaságát is, pl. azt a tévhitet, hogy az USA-ban népszavazás szükséges az alkotmányozáshoz. Ezzel szemben se az amerikai alkotmány meghozatalakor nem volt népszavazás, se a későbbi 33 alkotmánymódosításkor.

Vajon mit szólnánk egy olyan emberhez, aki határozottan antialkoholista nyilatkozatokat tesz, miközben rendszeresen alkoholt iszik? Nem, nem arról van szó, hogy valaki megpróbál leszolni alkoholizmusáról, de erre nem képes, s folyton visszatér az italhoz, ez más kategória, hanem arról, aki nem lát semmi ellentétet az alkoholivás és az antialkoholizmus propagalása között.

Valahogy ilyen az MZP-k kereszténysége. MZP mindenben kiáll az európai, ateista, liberális, szivárványos értékrend mellett.

Két eset van, eleve csak póz a kereszténységük, vagy tényleg hívő keresztények.

Ha csak póz, az a kisebb baj. Ez szimpla átverés csak ugyanis.

Ha esetleg azonban MZP a lelke mélyén tényleg keresztény, az súlyosbító tényező, mert ez azt jelenti, folyamatos élethazugságban él.

A levitézlett blogger demagóg cikket írt az ÉS-be.

Miutha egy mlm-aktvista hamis érvelését olvasnám az mlm-rendszerekről. Népszerű mlm-es álérv, hogy semmi gond a piramisrendszerrel, mert minden piramisrendszer, hiszen az átlagos bérmunkás munkahelyén is van hierarchia, azaz "piramis", pl. a felső vezető jóval többet keres, mint a takarítónő. Nem kell magyaráznom, azt hiszem, miért hamis ez az érv.

A szerző szerint mindenki kapitalista, mert mindenki befektet, ha másba nem saját magába, s szinte mindenkinek van tulajdona. Nos akinek van tulajdona, az nem lesz még ettől tőkés. Ez olyan, mint a kutya és a kuvasz kapcsolata: minden kuvasz kutya, de nem minden kutya kuvasz. A tulajdonnak tőkévé kell először válnia. Ha van egy kocsim, az nem tőke, ha én magam használom személyes célokra vagy azt másnak kölcsönadom, s ebből nem származik hasznom.

S természetesen a befektetés se értelmezhető szélesen. Ha mondjuk "befektetek" egy leggingsbe, mert meg akarom ajándékozni a feleségemet, az nem befektetés. A befektetésnek üzletinek kell lennie.

A gazdálkodás úgyszintén nem eredményez kapitalizmust. A kapitalizmus kora előtt is gazdálkodtak, s a marxista kommunista rendszerekben is volt gazdálkodás.

A szerző más liberális mítoszokat is felvet, íme egy: "A háztartások gazdálkodása semmiben sem különbözik logikájában a makrogazdasági folyamatoktól, leszámítva természetesen a volumenét, és még egy dolgot: az árakra való elhanyagolható ráhatását.". Ez természetesen marhaság, melyet a magyar ballibek állandóan ismételgettek a 90-es években. A valóságban egy állam és egy család gazdálkodása teljesen más, mondjuk a 2 döntő eltérés: egy állam tud saját pénzt kibocsátani, míg egy család nem, s ezzel összefüggésben egy állam képes tartósan deficites költségvetéssel is elműködni, míg egy család csak ideiglenesen tud folytonosan úgy élni, hogy a bevételei kisebbek a kiadásainál.

A szerző másik sajátos - bár nem egyedi - érve a kapitalizmus mellett, hogy a kapitalista kockáztat. Ezek szerint a tőkés egyfajta szerencsejátékos lenne, aki időnként megüti a főnyereményt?

A lehető legjobb rendszer a kapitalizmus, mondja a szerző, ezek szerint a legjobb a kaszinózás. Meg az a másik leírt - népszerű - érv, hogy az a jó, ha az egyéneket csak végső esetben korlátozza a közösség - de kinek jó, mert a legfelső vékony réteget leszámítva senkinek? Eleve minek társadalom, ha az képtelen közös érdekeit érvényre juttatni?

Persze a szerző egyébként koherens, hiszen mint ultraliberális egyszerűen nyomja az ultraliberális mantrákat.

Számtalanszor el lett mondva szakértők által, a magyar emberek buborékban élnek. S aki meg nem, azt nem érdekli eleve a közélet. Csak egy vékony, profi módon politizáló réteg követi rendszeresen a vele ellenséges tábort, annak médiáit, de az átlag politizáló ember nem.

Ez persze nagy részben igaz. De szerintem a két buborék messze nem azonos keménységű.

A "baloldali" buborék - nevezzük így, bár sokszor elmondtam, a magát baloldalinak nevező magyar ellenzék nem baloldali a szó eredeti, valós értelmében - azonban sokkal-sokkal áthatolhatatlanabb, mint a "jobboldali".

A ballib narratíva ellenére, mely szerint a jobboldali szavazók nagy része azért szavaz így, mert nem jut máshoz, csak jobboldali médiákhoz, ez pontosan ellenkezőleg van.

Az átlag jobboldali politikafogyasztó ember sokkal hajlamosabb baloldali médiákat fogyasztani, mint fordítva. Ha másért nem, kiváncsiságból. A jobboldali emberek nagy többsége nem gondolja, hogy a baloldal hülyékből áll, akik hülyeségeket terjesztenek, egyszerűen csak elveti a baloldali értékrendet.

Ezzel szemben a baloldali emberek zöme komolyan hiszi, hogy a jobboldal az csupa megtévesztett vagy lefizetett, esetleg rendkívül primitív alak, akik semmi értékeset nem képesek mondani, így megismerkedni véleményükkel teljesen felesleges. Lásd erről a népszerű ballib hitet, mely szerint az igazi újságíró az csakis baloldali lehet (ez a "független újságíró"), míg a jobboldali újságíró az nem is újságíró, csak magát annak hazudó propagandista bértollnok.

Valójában mindezen sokat nyer a jobboldal. A baloldal politikusai folyamatos megfelelési kényszerben élnek ugyanis, minden pillanatban meg kell felelniük a politikailag aktív baloldali szavazók felé, akik igénylik: a baloldali politikusok ismételgessék a fenti baloldali tévhiteket. Aki ezt nem teszi, s eltér az elvárttól, az gyorsan megkapja a "fideszbérenc" minősítést.

Amikor pedig egy politikus nem a valóság alapján politizál, hanem tévhitek alapján, az szinte mindig kudarchoz vezet. Ami nekünk persze jó hír.

Hol állnak a jelenlegi és volt kommunista államok valós életszínvonalban?

Azaz médián nettó bérből hogyan lehet megélni, figyelembe véve az árszintet.

Alapnak a legkeletebbi nyugati országot vettem, Ausztriát, ez a 100 % adataimban.

Íme az egyes országcsoportok, s azon belül a legjobb és legrosszabb adatok:

• kelet-európai EU-tagállamok: a legjobb Csehország 90 %, a legrosszabb Lengyelország 60 % (Magyarország 70 %);
• kelet-európai nem EU-tagállamok (kivéve ex-Szovjetunió): a legjobb Koszovó 60 %, a legrosszabb Albánia 40 % (ezen erősen meglepődtem, de ez jött ki);
• ex-Szovjetunió (kivéve balti államok) európai rész: legjobb Oroszország 60 %, legrosszabb Transznisztria 30 !;
• ex-Szovjetunió ázsiai rész: legjobb Kazahsztán 50 %, legrosszabb Türkmenisztán 20 %;
• nem ex-szovjet Ázsia: legjobb Kína 60 %, legrosszabb Kambodzsa 10 % (itt sajnos nem mindegyik országról találtam adatot);
• Afrika: legjobb Angola 30 %, legrosszabb Etiópia 10 % (itt sajnos szintén nem mindegyik országról találtam adatot);
• Amerika: itt eleve csak Kuba van, a maga 10 %-ával.

Ami még érdekes adat. Van-e olyan nyugati EU-tagállam, melyet lehagyott valamely ex-kommunista állam? Nos van. Az utóbbi 15 év során olyan esés következett be egyes dél-európai államokban, hogy azok a jobban álló kelet-európaiak alá kerültek. Magyarország immár megelőzi Görögországot, Máltát, s Portugáliát, de az első helyezett Csehország megelőzi még Ciprust és Olaszországot is.

Ami engem legjobban megdöbbentett: Bulgária megelőzi Görögországot. Ilyen utoljára a XX. sz. 30-as éveiben volt. De most legalább értem miért van tömve Szófia görög vendégmunkásokkal.

Orbán azt mondta, Magyarország 2030-ra megelőzi Ausztriát. Szerintem inkább 2040-re, én ezt olvasom ki a számokból. S persze nem úgy lesz ez, ahogy ezt a legtöbb magyar szeretné, hogy marad a magas osztrák szint, majd azt eléri és túlhaladja a magyar. Nem, a mesterségesen magas osztrák szint fog esni.

Hogyan is mulatott a kádárista elit a rendszer utolsó évtizedében?

Az akkori elit felső részéről nyilván semmilyen személyes tapasztalatom nincs, csak közvetett adatok. De az alsó és a középső részt személyesen megtapasztaltam.

Sokszor elmondtam már, hogy a kádárista elit két egymással ellenséges elemből állt:

• a vonalasakból: akik komolyan hittek az eszmében, ilyen vagy olyan módon, ez egy nagyon heterogén tábor volt, a két szélső rész az őszinte sztálinisták és az igazi reformkommunisták, az előbbiek abban hittek, hogy a megoldás a Sztálin halála előtti rend visszaállítása, mert azóta a rendszer folyamatosan bukdácsol, az utóbbiak pedig abban, hogy lehetséges egy jó kommunizmus, mely teljesen mentes a szovjet rendszer hibáitól,
• a technokratákból: akik a valóságban a nyugat hívei voltak, az egész marxista eszmét és kísérletet kb. marhaságnak tartották, mellyel azonban nyíltan nem lehet szakítani a geopolitikai helyzet (értsd: a szovjet szférába tartozás) miatt, így úgy kell tenni, mintha kommunisták lennék, de suba alatt liberális reformokot kell bevezetni.

Kádár egyik mesteri taktikája volt, hogy egyszerre támaszkodott mindkét rétegre, egyiket se haragítva meg. Még egyfajta munkamegosztást is bevezetett, lásd pl. a "vonalasak" legyenek a belügyi szerveknél dominánsak, míg a "technokraták" a pénzügyeknél.

Ami a mulatozást illeti, a fő szabály az volt, hogy nem lehet a népet idegesíteni, nem szabad nyíltan hivalkodni. Ez alól csak a legfelsőbb vezetés volt felmentve. Annál lejjebb azonban hivatalvesztést eredményezett, ha valaki nagyurat játszik. Kádár rendszerének volt pár nagyon fontos alaptétele ebből a szemszögből:

• tilos a személyi kultusz, pl. Kádár arcképét kitenni csak nagy ünnepeken volt szabad, akkor is csak ideiglenesen, pl. csak a felvonulás alatt május 1-jén,
• nem kell megkövetelni az aktív rendszerhűséget, elegendő az aktív rendszerellenességtől való tartózkodás,
• biztosítani kell az alapélelmiszerek olcsóságát,
• nem szabad megengedni, hogy hiány legyen népszerű termékekből (a fő példa a kávé), ezeket akár hitelfelvétellel is biztosítani kell,
• tilos a káderek számára a kirívóan magas életszínvonal nyílt megjelenítése.

Szóval Czinege elvtárs megtehette, hogy lezárja a forgalmat egy utcában (ez valós esemény: a felesége egy belvárosi hivatalban dolgozott, zavarta a nagy forgalom, erre a férj eltereltette a forgalmat), de egy átlagos tábornokot már kényszernyugdíjaztak volna ennél kisebb ügyért is.

Ugyanez a mulatással. Nagyúrként csak a legfelsőbb réteg viselkedhetett. S Kádár ezt se szerette, bár nekik megtűrte. Kádár maga csak nyaralása során volt nagyúr: a balatoni pártüdülőben megközelíthetetlen, fegyveresen védett saját épület, csak ő és felesége által használható bejárat, s elszeparált partszakasz, ahová még a felső vezetőség tagjai is csak előzetes engedéllyel léphettek be.

De visszatérve a témára, erős műveltségi szakadék volt a két csoport között. A 80-as évekre a "vonalasak" régi nemzedéke már nem volt pozícióban, az a nemzedék, mely képes volt akár érvelni is amellett, amiben hitt. Ekkorra a nagy többség amolyan marxizmus-leninizmus esti egyetem szinten volt, azaz képes volt elismételni pár bemagolt brosúrát, de valójában egy szót se értett semmiből. Ez volt egyébként a létező marxizmus egyik tragédiája: a rendszer elnyomó jellege legelőször éppen a rendszer hivatalos eszméjére mért csapást, az egész - egyébként értékes dolgokat is tartalmazó - marxizmusból egy jelszó-szintű zagyvaság lett: pár mondat bemagolásával és kombinálásával kiváló "marxista" szöveget lehetett produkálni bármiről másodpercek alatt.

Ezzel szemben a "technokraták" szimplán a polgári kultúrát fogadták el, nyilván annak különböző szegmenseit kedvelték, egyéni műveltség és habitus szerint.

Persze ez az átlagos helyzet, nyilván volt művelt vonalas és bugris technokrata is, de nem ez volt a jellemző helyzet.

A személyes műveltség pedig meghatározza azt is, ki hogyan akar szórakozni.

Igyekszem most nagyon óvatos lenni, mert nem akarok senki személy ellen írni, célom nem valamiféle bosszú, meg eleve nem lenne tisztességes ilyen adatokat előadni most, célom az általános légkör érzékeltetése.

S most személyes élményeimből a két leginkább maradandó, mely hatott rám.

Amikor az egyébként szürke, dögunalmas elvtárs elmondja, el tudott jutni színházba Londonban, s ez mekkora élmény volt. Az ember teljesen felragyogott. Annyira, hogy aztán fél óráig a színházakról beszélt.

A legsokkolóbb élményem végül: két elvtárs, miután éljenezték a katonai diktatúra bevezetését Lengyelországban (1981), elkezdenek inni olyan szinten, amitől az átlagember a földre esne, ám ők összeesés helyett nótázni kezdenek. Reportoárjuk egyik számára máig emlékszem, ez a Basznak a kurvák a bőrdíványon című alkotás, de a többi is ebből a kategóriából volt való. 14 évesen átment az agyamon: tényleg ilyen emberek vannak hatalmi pozícióban, akiknek ez a kikapcsolódás, miféle ország ez.

Azt hiszem, eléggé kitapintható az eltérés.

Annyira hatott mindez rám, hogy emiatt is lettem aztán ballib. Hiszen a Kádár-kori technokraták egyenesági leszármazottja az SZDSZ és az 1991 utáni MSZP. 1993-1995 között lettem csak képes szakítani ezzel az eszmeiséggel.

Eredetileg celekek és rablóbárók torz szokása volt a házassági szerződés, de aztán elterjedt progresszív liberális kisemberek között is.

Számomra ez olyan, mint úgy menni étterembe, hogy bekészítünk magunknak hányózacskót, hátha szar az étel.

A házassági szerződéssel ellátott házasság valójában álházasság.

А valódi házasság gazdaságilag kommunista elveken alapszik: azaz mindenki a képességei alapján járul hozzá a bevételekhez, s mindenki a szükségletei alapján használja fel ezeket a bevételeket.

A NATO nevű agresszív sóhivatal felszólítja Oroszországot, ne támadja meg Ukrajnát. Kiáll a NATO főelnöke, valami skandináv fasz, s nevetési ingerét visszatartva a kamerába szónokol.

Ez kb. olyan, mintha felszólítanám Gyurcsány Ferencet, ne hekkelje meg a honlapomat, mert ha mégis, beláthatatlan következményei lesznek.

Szóval ilyen a hazug propaganda. Oroszországnak esze ágában sincs támadni, erre semmi oka. Minden épeszű ember tudja: felesleges egy éppen összeomlóban lévő ellenséget megtámadni, ez hatalmas anyagi áldozatokkal járna, s semmi értelme. Az orosz taktika Ukrajnával szemben a kivárás. Hiszen csak várni kell: az ukrán lakosság oroszellenes része is lassan kezd rádöbbenni, a nyugat csak elvenni akar tőlük, nem adni bármit is. Még pár év, s Ukrajnában a nyugatellenes hangulat lesz a vezető elem. Az orosz cél pedig nem egy oroszpárti Ukrajna, hiszen egy nyugatellenes Ukrajna teljesen elegendő.