Szinte hihetetlen, hogy a ballib átlag törzsszavazó mennyire nem érti a kisebbségi jogokat. A napokban több ilyen abszurd kommentet is lehetett találni.

Állandóan a magyarországi kisebbségi helyzettel példálóznak. Hogy lám Magyarországon kötelező a magyar oktatás és nem-magyarul nem lehet ügyet intézni. Akkor meg az ukránok miért adjanak jogokat az ottani magyaroknak, szól az érvelés következtetése.

S elkezdik összehasonlítani a 15 ezer magyarországi ukrán és ruszin helyzetét a 150 ezer ukrajnai magyar helyzetével, meg a 40 ezer magyarországi románt az 1,2 millió romániai magyarral. Mindkét esetben nagyságrendbeli az eltérés. További míg a határontúli magyar lakosság legnagyobb része kompakt módon él és nem asszimilált egyáltalán, azaz kizárólag magyar anyanyelvű, addig a magyarországi kisebbségek jellemzően elszórtak és félig asszimiláltak, alig létezik köztük nem magyar anyanyelvű ember.

Egyszerűen mindez két össze nem hasonlítható dolog keverése.

A magyarországi kisebbségi magyarul beszél, s azért kell erőfeszítés, hogy megőrzödjön a kisebbségi nyelv. Míg a határontúli magyarok esetében mindez természetesen adott, nem kell pl. magyar nyelvtanfolyamot rendezni a romániai magyar gyerekeknek, mert eleve megtanulnak magyarul a szüleiktől.

Egyébként meg jogilag a magyarországi kisebbségi helyzet rendezett. Pl. lehet nem-magyarul tanulni iskolában és lehet nem-magyarul ügyet intézni. Persze nyilván mindkettő egy meglehetősen üres jog, ez tény, hiszen a kisebbségek kis száma, elszórtsága, s nagyfokú elmagyarosodása miatt se az iskola, se az ügyintézés nem élő lehetőség. De a kisebbségi jog kiüresedése nem a mostani magyar állam hibája, hanem az I. vh. vége óta kialakult helyzet öröksége.

Persze a magyar állam történelmi bűne tény. Kádár alatt a teljes magyarországi kisebbségi iskolarendszer meg lett szüntetve, s csak a 80-as éve végétől lehetett ismét kisebbségi iskolálat nyitni. Nyilván ez a 30-éves szünet katasztrofálisan hatott, de már a kiinduló helyzet se volt rózsás. (A budapesti bolgár iskola Kádár alatt azért létezhetett, mert át lett minősítve követségi iskolává.)

Nekem személyes ismereteim persze leginkább a magyarországi bolgár kisebbségről van, egykor még valamennyire részt is vettem a tevékenységében. Végül nagyapám bátyja az 1914-ben megalakult Magyarországi Bolgárok Egyesülete egyik alapítója volt, neve látható az 1957-ben megépült Bolgár Ház bejáratánál (Budapest, IX. ker, Vágóhíd u.) is.

Ha ma is a Trianon előtti Magyarország lenne, akkor a bolgár kisebbség kb. 25 ezer főt alkotna, de mivel nem az van, a létszám alig 6 ezer. A legrégibb betelepülés még a török uralom alatti Bulgáriából volt, de ők elsősorban a mai Magyarországon kívül, Temesvár környékén vannak. A modern betelepülés pedig nagyjából 1880-1930 között zajlott, a fő terület Budapest (elsősorban Zugló), Budapest környéke (a Csepel-sziget északi része), valamint Pécs környéke, s Miskolc és annak környéke (pl. Felsőzsolca). Miskolcon máig létezik egy Bulgárföld nevű lakónegyed.

A mai Magyarországra bolgár betelepültek száma 20-25 ezer, de a bolgárok nagyon szeretnek asszimilálódni, így a leszármazottak zöme ma már teljesen magyar identitású, a bolgár ősök csak távoli emlék.

Szóval van 6-7 ezer ember, aki vállalja ma is az identitást, de ezek jelentős része is félasszimilált, azok is, akik tisztán bolgár ősökkel rendelkeznek. Csak pár példa erre.

Az 1918-2011 között létezett budapesti Bolgár Iskola (VI. ker, Bajza u.) tevékenységet elég jól ismertem, hiszen mindkét fiam oda járt 1997-2007 között. Nos, ott a szünetekben sose hallatszott bolgár beszéd: az összes gyerek magyarul beszélt egymással tanórákon kívül. A bulgáriai kiküldöttek is általában oda íratták be gyerekeiket, s ezek a gyerekek is kénytelenek voltak magyarul megtanulni, ellenkező esetben kimaradtak volna a közösségből. Saját nagyobbik fiam a bolgárt csak tolvajnyelvként használta iskolai haverjaival, azaz csak akkor beszéltek egymással bolgárul, ha magyar környezetben azt akarták, hogy más ne értse mit mondanak.

A Magyarországi Bolgárok Egyesülete éves gyűlésén részt vettem 3 alkalommal, itt a hivatalos rész bolgárul ment, de amint jöttek a felszólaló tagok, bizony akadtak vicces helyzetek. Amikor megjelenik pl. egy Csepel-szigeti zöldségtermesztő gazda, színbolgár és nagy aktivista, s elkezd beszélni, aztán a 3 bolgár mondat után kissé szégyellősen azt mondja "most valami bonyolultabb kérdésről szeretnék beszélni, szóval bocs, de magyarul folytatom".

A budapesti Bolgár Házban örök élményem egy 1995-ös eset. Egy bolgár milliomos üzletember tolmácsa voltam éppen, s mentünk a Házba is, amikoris szóba elegyedtem egy bolgár kisebbségi aktvistával. Persze bolgárul, az illető nem ismert engem. Aztán hamarosan kiderült ki vagyok, mire az illető felkiáltott magyarul "öregem, miért nem szóltál, én meg itt erőlködöm bolgárul".

Szóval mindez egyszerűen egy egészen más helyzet, mint a határontúli magyaroké.

A klasszikus liberalizmus nacionalista. Sőt, a liberalizmus alkotta meg a nacionalizmust. A nacionalizmus jelentése: az ember sok csoportidentitása közül kiemelkedik az etnikai hovatartozása, ez messze a legfontosabb minden más identitásához képest.

A liberális nacionalizmus fő oka: a liberalizmus megjelenésekor a fő ellenség a kereszténység volt, márpedig a kereszténység globalista eszme, ahol a fő identitás a vallási hit, s hozzá képest az etnikai hovatartozás fontos ugyan, de másodlagos.

A premodern eszme szakrális, így természetszerűen antinacionalista is volt.

A liberalizmus akkor szűnt meg nacionalista lenne, s lett globalista, amikor az ellenség megszűnt: miután a premodern szakralitás eszméje marginális lett, már nem volt miért harcolni ellene. Így immár a liberalizmus is globalista lett.

Sokan nem értik, hogyan lehetett a liberális Kossuth nacionalista, míg a szintén liberális Károlyi meg globalista volt. Pedig a magyarázat nem valamiféle sajátos magyar furcsaság, hanem egyszerűen Kossuth korában ez volt a liberális fősodor, míg Károlyi korában meg már az.

A liberalizmus globálissá válásával lehetett a nacionalizmus immár önálló, antiliberális erő. Sőt, a liberalizmusnak két fő rendszerkritikája van: a marxista és a nacionalista. S míg a marxista rendszerkritika egyetértett a nacionalizmus elvetésével, csak másfajta globalizmust akart, addig a nacionalista rendszerkritika éppen a nacionalizmus hiányával kritizálta a liberalizmust. A nacionalista kritika legélésebb formája természetesen náci eszme.

A liberálisok fontos tévedése, hogy minden nem-marxista rendszerkritikát nacionalistának hisznek. Pedig a liberalizmus leghatározottabb ellenzése nem csak a liberalizmust ellenzi, hanem annak mindkét modern kritikáját is: a marxizmust és a nacionalizmust is. Miért? Mert a liberalizmus nem kritizálható hatékonyan ugyanarról a szellemi alapról, melyből a liberalizmus is származik, így csak az alap elvetése hatékony, azaz az egész modernitást kell ellenezni, nem csupán annak a liberális verzióját.

Mi akik ellenezzük a modernitást természetesen a nacionalizmust ugyanúgy ellenezzük, mint a marxizmust és a liberalizmust is. Az eltérés az, hogy nyilván ezek között a nacionalizmus és a marxizmus kisebb rossz, mint a liberalizmus, de semmi több.

Az, hogy antimarxisták vagyunk nem gátol meg bennünket abban, hogy meglássuk a marxizmus értékes elemeit. De ez ma már lényegetlen, csak elvont elméleti kérdés, hiszen ma már a marxizmus egy halott eszme.

A nacionalizmus viszont nem halott. Él és virul. Így hozzá még fontosabb a viszonyulásunk. Természetesen ellenezzük az eszmét. Különösen abszurd, amikor az ember ismer több nemzeti identitást, s észleli: egymást kizáróan mondják ugyanazt. De eleve: nem felismerni, hogy a nacionalizmus a modernitás eszköze hatalmas tévedés.

Viszont hiba az elméletet keverni a gyakorlattal. Nyilvánvaló, hogy a liberális globalizmus ellenében a nacionalizmus egy hatékony eszköz. Így lemondani róla kb. olyan mint meggyőződéses pacifistának lenni, amikor éppen lőnek ránk - ez öngyilkosság.

Olyan ez, mint a disznóölés: az átlag húsevő is viszolyog tőle, az a pillanat nem kellemes, amikor a disznó rádöbben, most meg fog halni - pár másodpercig a disznó retteg, s aztán még 15-20 másodpercig halálhörög. Viszont ha senki se vállalkozna soha a disznó leölésére, akkor ropogós szalonna nélkül maradnánk, ami tényleg nagy veszteség lenne. Valahogy ilyen a nacionalizmus eszköze is: marhaság, de működik. S amíg csak eszköz, semmi gond vele. Gond akkor lenne, ha a disznóölésből célt csinálnánk eszköz helyett.

A Tuareg nevű fanatikus fideszesből fanatikus ballibbé változott emberke tevékenységét hosszú évek óta figyelem. Talán a 3 legröhejesebb magyar közszereplő egyike. Írtam róla máskor is.

Formailag Tuareg egy Puzsér, de míg Puzsér alapjában értelmes dolgokat mond, persze nyilván sok tévedéssel, addig Tuareg mindenben hozza a puzséres formát, de a puzséres tartalom teljesen hiányzik.

Tuareg annyira ballib, hogy hozzá képest a ballib megmondóemberek is fasiszták. A múlt kedves pillanata volt, amikor maga a Göncz-család küldte el őt a kurva anyjába, annak kapcsán, hogy Tuareg blokádot tervezett Göncz Árpád temetésén.

Röviden: a szakmájára nézve fogorvos Tuareg az égvilágon mindenhez ért (legalábbis ő erről meg van győződve), sőt mindenhez mindenkinél jobban. Ezt el is hitte neki kb. 150 ember, ezek minden szövegét megtapsolják. Ez a csoport tevékenysége.

A legutóbbi előadása vidám pillanatokat hozott nekem ismét.

Akkor nyugodtam meg igazán, amikor Tuareg megszakértette az ukrajnai háborút, s kb. Oroszország feltétel nélküli kapitulációját elemezte ki mint kimenetet. Ez ugyanaz a Tuareg egyébként, aki még április 3-án este is kétharmados ballib győzelmet vizionált.

Közben előad egy teljesen vad rasszista szöveget, mely szerint a nyugaton kívül minden alacsonyrendű és vacak.

Olyan az egész, mint egy hosszú komment videóverziója. Szeretek ballib kommenteket olvasgatni, mert az egyszerű anoním kommentelők kimondják azt is nyíltan, amit a profi megmondóemberek nem mernek kimondani.

Ez az a csoport, melynek tevékenységét én rendkívül pozitívan értékelem. Ők Vásárhelyi Mária, 6házi Mákos, Falkasházi Tivadal, Perinta, Lukácsi-Vetkőző Kati, Sándor Zsuzsa, Juszt László, s még pár hasonló megmondóember népi verziója. A jó bennük, hogy minden normális embert elriasztanak a saját oldaluktól.

A hét népi kommentje: "Hülye ez az EU, hogy tűri a légypiszok magyarok pocakos cigányvajdájának a packázását", nem tisztelem meg az írót azzal, hogy megnevezem - a komment egyébként az orosz olajembargó vitája kapcsán született.

Egyébként remélem, Tuarag nem váltja be ígéretét és nem menekül el Zorbán diktatúrájából, hanem csak belső emigrációba vonul, s így folytatja Facebook-szónoklatait. Ezek nélkül ugyanis mindenképpen csökkenne a humor.

Az amit ma ballib elitnek neveznek két szakaszba osztható: az egyeduralom és a részleges uralom időszakába.

Én úgy vélem, a ballib elit eredete a 60-as évekbei magyar gazdasági reform. Akkor kezdődött, alakult ki a kommunista eliten belül ez a sajátosan magyar reformkommunista jelenség, E jelenség fő jellemzője:

• formailag mindvégig tartotta magát a marxista sablonokhoz,
• tartalmilag viszont egymás után kezdte elvetni a marxista szabályokat, a végponton a marxizmust lecserélte klasszikus liberalizmusra.

A magyar demokratikus ellenzék is ennek a jelenségnek a mellékterméke: az demokratikus ellenzékiek azok a volt reformkommunisták, akik a 80-as években eljutottak immár oda, hogy a formákkal is szakítottak.

Aztán a 80-as évek végén hatalomra is jutott ez az elit, s hatalmas egészen 2010-ig tartott. Azaz ez kb. 20 év az egyeduralom ideje, míg a 80-as évek vége előtti, valamint a 2010 utáni időszak pedig részuralom ideje.

A belső szakadás a két frakció - demokratikus ellenzék és reformkommunisták - között 1994-ben végleg véget ért, ennek előkészítése volt a Demokratikus Charta.

Orbánék eddig a pillanatig a ballib elit szerves részei voltak, s kiutálásuk a szalonból pont ezzel kezdődött. Orbánék akkori logikája pontosan ugyanaz volt, amit ma MZP-ék és a hasonszőrűek hangoztatnak: azaz valamiféle nem-reformkommunista gyökerű polgári értékrendet akartak. Ez persze képtelenség, ezt azóta bizonyította:

• mind Orbánék akkori kudarca, melynek vége az a következtetés lett, hogy szakítani kell a polgári értékrenddel,
• mind a mai MZP-típusú logika, melynek vége az lett, hogy nem lehet nem összefogni a reformkommunista gyökerű elittel.

Mi engem igazán érdekel, hogy mennyire megváltozott ennek az elitnek a gondolkodásmódja alapkérdésekben.

Az antikommunizmus a 90-es években még tabunak számított, amolyan szélsőjobbos attribútumnak. Míg ma kötelező ezekben a körökben kőkemény antikommunistának lenni. Nyilván itt az idő is lehetne ok, hiszen akkor még az antikommunizmus jelenthette a reformkommunsiták ellenzését is, bár ez furcsa: az időmúlás jellemzően feledtet és nem megerősít.

A megmaradt kicsiny kommunista csoportok akkor még megtűrt szövetségeseknek minősültek, ma már ellenséges erőknek. Lásd, Thürmerék ballib minősítése a 90-es években még kb. "romantikus álmodozók" volt, ma meg kb. "fideszes trollok".

Az oroszkérdés is rendkívül érdekes. Még 2011-ben is botrányosnak minősítette a ballib elit a budapesti Moszkva tér átnevezését Széll Kálmán térre. Ma meg már lassan odajutottak, hogy a náci ukrán banderisták a II. vh. alatt sajátos módon a jó oldalon harcoltak, miközben persze a náci németek minősítése továbbra is negatív.

Máshol nincs ellentmondás ebben, pl. Észtországban a nyugatos erők mindig nácipártiak voltak az észt függetlenség visszaszerzése óta: ez a nácipártiság persze az esetek zömében nem a náci eszme valós igenlését jelenti, hanem csupán a náci-szovjet összehasonlításban a náci oldalnak mint kisebbik rossznak tekintését. (Ezt azzal szokták kimagyarázni az észtek, hogy míg náci megszállás csak 3 évig volt, szovjet megszállás viszont 45 évig, így az előbbiről kevesebb rossz tapasztalat van. Tapintatosan "elfeledkezve" arról, hogy a náci megszállást az átlag észt támogatta, míg a szovjet megszállás ellen nagy támogatottságú partizánmozgalom létezett egészen az 50-es évek végéig.)

De ugyanilyen Magyarországon sose volt. Magyarország ez a "kisebbik rossz a náci, mint a komcsi" hozzáállás éppenhogy a nyugatkritikus jobboldalnál, annak egy részénél volt jelen. Így a változás számomra meglehetősen meglepő.

A Mérce nevű önmagát baloldalinak nevező lap jó oldala: bár masszívan liberális média, saját önelnevezése miatt kénytelen néha baloldali cikket is közzétenni. Aláhúzom: a szó valós értelmében baloldalit, nem tévesen baloldalin nevezett, valójában progresszív liberálisat.

Most is ez történt. A cikk fő megállapításai teljesen igazak. Persze több esetben a zavaros szavak mögé kell nézni. Íme miket ír a szerző. Kiemeltem a szerintem leglényegesebbet.

Egy. A ballib agytröszt által természetes rendnek, valamiféle világraszóló csodaként emlegetett nyugatos liberális demokrácia nemcsak Magyarországon ideiglenes, nem beágyazott jelenség, hanem immár a nyugaton is hanyatlóban van. Erre a szerző példája Franciaország, ahol az elit kénytelen volt megszüntetni a liberális váltógazdaság rendjét, melyben liberális "baloldal" küzd liberális "jobboldallal" szemben, miközben mikroszkóppal is nehezen láthatóak az eltérések: mára Franciaországban lett egy egységes liberális, technokrata, enyhén autoritárius párt, a hatalom pártja, s ennek van két ellenzéke: egy szélsőbal és egy szélsőjobb ("szélső" persze csak liberális szemszögből), s mindkettő tagadja a liberális konszenzust.

Kettő. A kialakulandó új rend lényege, hogy modernista technikai értelemben, míg antimodernista politikai értelemben. A szerző - tévesen - azt hiszi, ez ellentmondás, pedig sehol a világon nem az. Az csak valamiféle progresszívista axióma, hogy a kettő összefügg: furcsa módon ez az "amish logika", az amishok egy amerikai újprotestáns csoport, melyek a XVII. század végén jöttek létre Svájcban, tanításuk egyik furcsa eleme, hogy tagaszkodni kell az akkori értékekhez a szó minden értelmében - emiatt pl. a mai amisok nem használnak semmilyen olyan műszaki eszközt, mely nem volt felfedezve a XVII. sz. végéig, pl. nem használnak se áramot, se telefont. Pedig ez marhaság: semmi ellentmondás nincs abban, hogy egy adott eszmeiségű kor találmányát más eszmével használom, eleve nem az eszme csinálja a felfedezéseket.

Három. A ballibek támogatói a rendszerváltozás nyertesei, s a hozzájuk idomuló többiek, akik kifejezetten lenézik a népet.

A szerző ezzel megfejti a rejtélyt: miért nem akar a magyar társadalom nyugatos lenni. Ez minden ballib elemző beszélgetés valamiféle hatalmas rébusz, amire jellemzően valamilyen álválasz születik, a kedvencem: mert Zorbán eluralta a közmédiákat. A szerző válasza viszont: mert Magyarország nem része a magállamoknak, aminek következménye, hogy a társadalom kisebb arányát teszik ki azok a választók, akiknek kedvez a világ jelenlegi berendezkedése.

Négy. A szerző nem meri nyíltan kritizálni a "neoliberalizmus" szót, de pedzegeti: ennek semmi értelme, hiszen abszurdum a Pinochet-Reagan-Thatcher féle totálisan magánosító rendszert és az államközpontosító rendet is "neoliberalizmus" néven nevezni.

Öt. A technokrata eszme kritikája. Ez persze nem új, ez általános a baloldalon, s egy valóban igaz megállapítás. Magyarországon ezt persze a szélsőjobb vetette fel először, erről szólt Csurka "a szakértelem bolsevik trükk" mondása, ez a mondás háttér igazsága.

A cikk második fele a "posztfasizmus", amiről csak annyi derül ki: így szereti nevezni a szerző a neki nem tetsző rendszerkritikát. Szóval ez lényegtelen.

Három napja volt a bolgár parlamentben az Ukrajna-ügyi szavazás. Az intézés tipikusan bolgár volt: azaz formailag csinálunk valamit, de tényszerűen semmit.

Az eredeti tét az volt: Magyarország és a Bulgária az egyetlenek a NATO-ban, melyek nem adnak fegyveres támogatást Ukrajnának, az orosz-ukrán háború kapcsán, s ideje, hogy Bulgária csatlakozzon a fősodorhoz.

A gond azonban: a kormányfő és a fő kormánypárt erősen akarta fegyverek küldését Ukrajnának, de ebben csak a 4-párti kormánykoalíció még 1 pártja értett egyet velük. Egy másik kormánypárt nem foglalt el a kérdésben egyértelmű véleményt, míg a negyedik kormánypárt - a szocialisták - egyenesen vörös vonalnak nevezték a kérdést, azaz kilépnek a kormányból, ha a fegyverek küldése megtörténik,

Hatalmas gond. Plusz gond: a három ellenzéki párt közül 2 fegyverküldés-párti (az egyik a GERB, a volt kormánypárt), azaz simán lett volna velük együtt parlamenti többség. Dehát ez kiszolgáltatta volna a fő kormánypártot annak az ellenzéki pártnak, mely ellen alakult, ami kellemetlen, sőt nevetséges helyzet.

Szóval a kormány hitele forgott kockán. Közben meg jött a hatalmas nyomás nyugatról: ti a putyinista Orbán példáját akarjátok követni vagy lelkes euroatlantisták vagytok?

A GERB ügyesen átlátta a helyzetet, hogy megbuktathatja a kormányt, így benyújtottak egy abszolút euroatlanista parlamenti határozatjavaslatot. Ugyanezt tette a fegyverküldés-párti kisebb kormánypárt is. Bármelyik megszavazása azonban a kormány szétesését eredményezte volna.

Szóval összeült a 4 kormánypárt tanácskozni, hogyan lehet megoldalni - ahogy a bolgár közmondás mondja -, hogy "a farkas is jóllakjon, de a bárány is életben maradjon". Én nem hittem, hogy ez lehetséges, de kiderült: a bolgár népi ravaszság mindent képes legyőzni.

Ez kedden este zajlott nagy titkolózás közepette. Másnap volt a parlamenti vita és szavazás. Élőben hallgattam/néztem az adás 90+ %-át, igazi gyöngyszem volt az egész többórás álvita a semmiről, majd a kamuszavazás.

Szóval a két nyíltan fegyverpárti javaslatot a parlament elutasította. Majd a fő kormánypárt javaslatát megszavazta mind a 4 kormánypárt és a 3 ellenzéki párt közül a 2 euroatlanista is. Ebben a sorrendben persze, hogy az ellenzék 2 eurotlantista pártja is kénytelen legyen igennel szavazni. Így szinte teljes konszenzus lett: a 7 pártból 6 megszavazta, csak a legkisebb ellenzéki párt, mely nagyjából a magyar Mi Hazánk verziója (erről éppen a napokban írtam), ellenezte.

De mi is a megszavazott javaslat lényege: nem fegyverküldés van benne, hanem "hadi-műszaki segély", aminek pontos jelentéséről senkinek fogalma sincs. A hivatalos magyarázat: az ukrán hadsereg a sérült haditechnikáját majd elküldi Bulgáriába, ahol ezeket megjavítják, aztán ez vissza lesz küldve Ukrajnába. Arról nincs szó, hogy ennek a tényleges megvalósítása kb. képtelenség: az ukrán tengerpart 60 %-a orosz ellenőrzés alatt van jelenleg, a maradék meg orosz blokád alatt, szóval Ukrajna egy horgászcsónakot se képes tengeri úton Bulgáriába küldeni, nemhogy elromlott haditechnikával megpakolt hajókat. Persze lehetne szárazföldön is szállítani Románián keresztül, de eleve az egésznek az értelme nem világos: dől az amerikai fegyver Ukrajnába Lengyelországon keresztül, vajon ki az az elmebeteg az ukrán vezetésben, aki ilyenkor azzal tölti az idejét, hogy egy nem-szomszédos országban javíttat haditechnikát.

De a bolgár kormány győzött. Most mehet a kormányfő Brüsszelbe és büszkén mondhatja "megszavaztuk!". Mit szavaztatok meg? Hát azt. De mit? Most ne merüljünk el a részletekben, inkább örüljünk, hogy meg lett szavazva az euroatlantista elkötelezettségünket megerősítő javaslat!

A jó propaganda nem elemez, nem feltár, hanem megtalálja azt az apró részletet, mely tényleg hatásos. S ha nincs, kitalálja.

Annak idején, az első iraki háború idején a nyugati propaganda akkor tudott áttörni, amikor ezt megtette. Mert a gonosz Szaddámról, valamiféle ködös kínzásokról, senki által át nem érezhető tömeggyilkosságokról lehet ugyan hosszasan beszélni, de mindez túl távoli.

Viszont az amerikai médiák ekkor megütötték a főnyereményt: meg lett alkotva a tomboló iraki katona képe, aki beront kuvaiti kórházakba, s ott kirántja a koraszülötteket az őket mesterségesen életbentartó inkubátorokból, majd a csecsemőket a falhoz vágja.

Na, ez felháborító! Nyilván, hogy el kell tiporni a csúnya Szaddámot, ha katonai ekkora gazemberek, hogy ártatlan csecsemőket gyilkolnak minden ok nélkül!

Persze aztán kiderült, az egész sztori az elejétől végéig kamu, az egyetlen állítólagos szemtanú nem is volt Kuvaiban az iraki támadás idején, mert ő a washingtoni kuvaiti nagykövet lánya, aki mindvégig az USA-ban tartózkodott. Dehát ez nem számít, eleve sokkal kevesebb emberhez jut el a cáfolat híre, meg hát az már késő: az érzés megmarad még azokban is, akikhez eljut, ez a "nem zörög a haraszt" effektus.

Úgy tűnik, a bucsai mesedélután nem volt elég erős: a sztori egyszerűen túl bonyolult, sok benne a lyuk. Pedig még a név is profin ki lett dolgozva, lásd amerikaiul kb. "böcsö" az ejtés, ami azonos a "böcsör" (butcher) szóval, jelentése "mészáros". Azaz egy Mészáros nevű városban mészárolnak - teljesen logikus, a leghülyébb amerikai bunkó is megérti! Dehát még így se elég, úgy tűnik, nem lett rendesen felépítve az egész, nem lett igénybe véve a legjobb hollywoodi szakemberek tudása.

Most már megjöttek a profik. Szóval tessék elképzelni, ezek a szadista oroszok akkora gazemberek, hogy vérszomjukat nem elégíti ki rendes ártatlan ukrán civil nők és gyerekek lemészárlása, hanem terrorizálják az embereket: ennek az az előnye, hogy míg igazi mészárláskor csak egyszeri az élvezet, mert meghal az áldozat, ami kellemetlen, mert aztán idő kell új áldozat beszerzéséhez és közben nem lehet vodkázni, így viszont többször lehet átélni a mészárlás örömét ugyanazzal az áldozattal! Ez a Putyin tényleg pszichopata! S akadnak gazemberek, akik az álkivégzéseket elrendelő Putyintól akarnak továbbra is gázt és olajat venni???

A Mi Hazánk bolgár testvérpártja tavaly sikeresen bejutott a bolgár parlamentbe, ez hatalmas siker, ez először sikerült a párt 2012-es megalapítása óta. A bolgár párt neve magyarra fordítva: Újjászületés. Innen rövidítem: MH és Ú.

Mik a hasonlóságok és az eltérések a bolgár és a magyar párt között?

A hasonlóságok óriásiak.

Mindkét párt egy meglévőből lett. Az Ú a VMRO-BND (Belső-Macedóniai Forradalmi Szervezet - Bolgár Nemzeti Mozgalom) nevű nacionalista, konzervatív párt szakadásából lett: az Ú-t az elnök személyével elengedetlenek alapították, de e mögött elvi ellentét is volt, az Ú alapítói túl nyugatosnak találták az anyapárt vonalát.

Az erős nacionalista vonal azonos.

A kereszténység támogatása jelen van, ahogy a hagyományos értékek védelme is.

S a legújabb jelenség: a COVID-ügyben azonos hozzáállás.

Mindkét párt kiáll a sorkatonaság és a halálbüntetés újra bevezetése mellett.

Hasonló a gazdaságpolitika is: mindkét párt antikapitalista, harmadikutas típusú.

Vannak eltérések is:

• MH: keményebb EU-szkepticizmus - Ú: nem akar kilépést, csak ellenzi a szorosabb integrációt, többet között ellenzi Bulgária belépését az eurózónába.
• A zsidókérdés nyilván az Ú esetében marginális, sőt az Ú Izrael-párti a muszlimellenessége miatt, ennek ellenére az Ú-t is szokták antiszemitizmussal vádolni.
• Az oroszbarátság hangsúlyosabb az Ú esetében.
• A határontúliakkal kapcsolatban a MH autonómia-párti, míg az Ú egyenesen revizionista, elsősorban Észak-Macedónia esetében persze.

Ami sajátos érdekesség: a MH az egyetlen magyar párt, mely jelen van Bulgáriában. Ennek oka: van egy Bulgáriában élő magyar, aki korábban a Jobbik lelkes híve volt, s képviselte is a szervezetet, majd a Jobbik szakadásakor a MH-hoz pártolt. (A nevét nem írom le, mert nem kértem tőle engedélyt, bár valószínűleg nem ellenezné.)

Én egyébként sose szavaztam rájuk. Egyrészt a COVID-összeesküvéselméletek miatt, másrészt a túltolt nacionalizmus miatt. Harmadik ok (bár ezt azért elhagynám, ha nem lenne az első kettő): a pártelnök komikus alak, kicsit esetlen figura, plusz olyan a hangja, mint Kéri Lászlónak, mintha egy rajzfilmhős szinkronja lenne.

Valószínűleg ez keveseket érdekel, de engem sok ideje foglalkoztat. Ennek oka: a bolgár anyanyelvű nem szakemberek semmire se reagálnak annyira élésen, mint az "l" hang "hibás" ejtésére.

Az emberi fül számára a szonoránsokban a legkisebb eltérés is jobban feltűnő, mint az obsztruensekben.

Nem szeretnék érthetetlen szavakkal dobálózni, így mindent külön megmagyarázok. Szóval a tüdővel képzett hangok (s az európai nyelvekben, pár kaukázusi nyelvet leszámítva, minden fonéma tüdővel képzett) 2 fő csoportja az obsztruens és a szonoráns. Az obsztruensek képzése során a tüdőből kiáramló levegő akadályba ütközik, míg a szonoránsok esetében nincs akadály.

Szonoráns tehát minden magánhangzó, s a mássalhangzók közül minden közelítőhang, oldalhang, s pergőhang. (A közelítőhang esetében a levegő középen halad, a hangképző szervek csak közelednek egymáshoz vagy alig érintik egymást, az oldalhang pedig olyan közelítőhang is, ahol ugyanez zajlik, de a légáram oldalt halad. A pergő teljesen ugyanez, csak ott a légáram rezeg is.) A kakukktojás az orrhangok, ezek fizikailag obsztruensek a szó szoros értelmében (hiszen van akadály), de a viselkedésük inkább szonoráns (mert a levegő akadálymentesen távozik az orron keresztül), így az utóbbiakhoz szokás őket sorolni.

Az obsztruenseket most felejtsük el, mert nem róluk lesz szó. De íme példa az egyes szonoráns mássalhangzók, hogy érthető legyen mindenkinek:

• tipikus magyar közelítőhang a "h" amikor szótag elején van (csak akkor!), lásd "három": a légáram kicsit szűkűl a gégénél, zöngésedés nélkül (ha pedig két magánhangzó közé esik, akkor zöngésedik), ennyi az egész,
• tipikus oldalhang a magyar "l" minden esetben, kivéve ha gy, ny, ty előtt áll - a felső fogínyt röviden érinti a nyelv, eláramlik a légáram közben,
• tipikus pergőhang a magyar "r" minden esetben - a felső fogínyt röviden érinti a nyelv, eláramlik a légáram közben, ezt rezegteti a két szerv egyszer vagy többször (a fiatalabbak egyszer inkább, az idősebbek inkább többször, szóval az utóbbi kezd kihalni), kivéve a raccsoló magyarokat: a raccsolás valójában azt jelenti, hogy pergőhang helyett közelítőhangot ejtünk.

De most rátérnék a "l" hangra.

Az ősmagyarban kétféle "l" volt az elmélet szerint: egy dentális (azaz foggal képzett) "l" és egy palatális (azaz szájpadlástetővel képzett) "l", ez utóbbi volt az "ly" - ez a legtöbb magyar nyelvjárásban átalakult "l" vagy "j" hanggá - a köznyelvben minden esetben "j" lett. A magyar köznyelvben a "ly" utolsó maradványa: ha az "l" hang "gy", "ny", "ty" előtt áll, akkor "ly"-t ejtünk ma is.

Megjegyzés: nem használom az IPA-t (Nemzetközi Hangtani Ábécé), mert nem eléggé részletes. Az IPA egyébként nagyszerű eszköz, de nem mindenre. Egy időben próbáltam magam is népszerűsíteni a módosított IPA-rendszert, mely maximálisan részletes, ez Luciano Canepari olasz nyelvész találmánya, melyet szerényen ^canIPA névre keresztelt, de ezzel meg az a gond, hogy kb. senki se használja. Lásd, az IPA-ban a dentális, alvoláris, posztalveoláris "l" hang egyformán "l", míg a ^canIPA- ban ezek: "l", "l" és "ᶅ" (egyáltalán ezt felismeri-e az Unicode? - nem, megnéztem, az elsőt teljesen átírta a Unicode, kis ⅃ kellene hogy legyen, szóval erről ennyit - persze nem zárom ki, hogy az én Unicode-tudásom kevés). Szóval inkább leírom az egyes hangokat.

De vissza a lényeghez. Szóval miközben az "ly" eltűnt, az "l" hátrább húzódott, az dentálisból alveoláris (azaz fogínnyel képzett) lett. Erről még írok.

Az ősszláv nyelvben ezzel ellentétben az elmélet szerint volt ugyanúgy egy dentális és egy palatális l, de a dentális l mély magánhangzók előtt velarizálódott. A velarizáció egy másodlagos kiejtés-elem, azt jelenti, hogy az eredeti ejtés mellett a nyelv eltolódik a hátsó szájpadlás felé. Tehát ott eleve 3 féle "l" volt:

• az ősmagyar l-lel azonos hang,
• az ős magyar ly-nal azonos hang,
• az ősmagyar l velarizált verziója.

Na most, az egyes szláv nyelvekben nem ugyanaz zajlott le. Leegyszerűsítve:

• volt ahol a megmaradt egy teljes kemény-lágy paradigma, melyben aztán a kemény hangok mind velarizálódtak, minden helyzetben,
• volt ahol csak pár kemény-lágy hangpár maradt meg, s a velarizáció megszűnt,
• s volt, ahol csak a "l" esetében maradt velarizáció.

Későbbi fejlemény: egyes nyelvekben a velarizált l-ből "w" (mármint: mint az angol w) lett, ami egy veláris közelítőhang - a folyamat teljesen természetes, úgy tűnik, hogy könnyebb eleve velárisan ejteni, mint velarizálni.

A mai helyzet "ly" ügyben:

• van, ahol - magyar módra - az "ly" megszűnt, csak nem "j", hanem "l" lett belőle: lásd cseh és szlovén - a szlovén esetében zavart szokott okozni az írás, ugyanis ott "lj" betűkombináció is létezik, ez azonban - szemben a horvát írással - nem jelez ly-t,
• van ahol az "ly" helyett másodlagos palatalizált dentális "l" van, ez hallásra kevésbé "lágy" az igazi ly-nél, ilyenek a keleti szláv nyelvek,
• van ahol teljesen megmaradt az "ly", pl. a bosnyák-horvát-montenegrói-szerb és a szlovák.

Sokan nem értik, az oroszok miért hiszik a magyar l-t lágy l-nek. Mert kicsit hátrább van az ejtáse, mint az orosz "kemény" l-nek és nincs velarizálva, így orosz füllel közelebbinek tűnik az orosz "lágy" l-hez.

A bolgár helyzet egészen sajátos. Alapvetően a bolgár nyelvészetben eleve vitás, van-e a bolgárban kemény-lágy szembenállás. A kommunizmus alatt kötelező volt azt állítani, hogy van, mert az oroszban van, így a bolgárban is kell lennie. A "hivatalos" álláspont az volt, hogy van kemény-lágy ellentét a bolgárban, de korlátozott formában, azaz csak a, o, u előtt lehetséges (az oroszban bárhol lehetnek lágy mássalhangzók).

Az alternatív nézet sokkal valósághűbb.

A gond az, hogy a bolgár esetében mindez abszolút nyelvjárásfüggő: keletről nyugatra haladva csökken a lágyság megléte, továbbá az iskolázottság szerepe is jelen: minál iskolázotlanabb valaki, annál lágyabban beszél. Utóbbi miatt a lágyság egyenesen stigmatizált.

Szóval nyelvjárási szinten az mondhatom hogy kelet-bulgáriai falvakban idős, kevéssé iskolázott emberek beszédében határozottan vannak lágy mássalhangzók, míg nyugat-bulgáriai falvakban csak 4 darab lágy mássalhangzó van: ly, ny, valamint lágy k és lágy g - a nyugat-bolgár lágy k a kelet-bolgár lágy t (= magyar ty) megfelelője, míg a a nyugat-bolgár lágy g a kelet-bolgár lágy d (= magyar gy) megfelelője. Az egyik nyugat-bolgár nyelvjáráson alapuló macedón nyelv ezt írásban is jelöli: ѓ és ќ.

A modern bolgár köznyelvben viszont immár gyakorlatilag semmilyen lágyság nincs, az említett 4 nyugat-bolgár lágy mássalhangzót se ejtik, közülük 2-at soha (g/gy, k/ty), egyet (ly) szinte soha, s egyet (ny) ritkán. Olyan szinten, hogy ezek közül - az "ny" kivételével - bármelyik ejtése viccesen hat.

A mai helyzet velarizált "l" ügyben:

• van, ahol megszűnt, azaz sima "l" lett, pl. cseh, szlovák, szlovén,
• van, ahol maradt minden esetben, pl. orosz,
• van, ahol magánhangzóvá vált, ennek esete a bosnyák-horvát-montenegrói-szerb, ahol "o" lett belőle, lásd Belgrád szerbül Beograd.

S két sajátos eset: a lengyel és a bolgár.

A lengyelben ez a hang megmaradt sokáig, ezt jelzi a ł betű. Viszont a XX. sz. során a kiejtés megváltozott, lassan terjedni kezd a "w" ejtés (mint az angol "w"), s mára ez a norma, csak egyes kelet-lengyel nyelvjárűsokban tartja magát az eredeti velarizált "l" ejtés. Tehát pl. II. János Pál római pápa eredeti neve - Wojtyła - magyarul ejtve nem "Vojtila", hanem kb. "Vojtiua".

A bolgár esete szintén szokatlan. A bolgárban a hivatalos köznyelvben mindenhol velarizált l van, egyedül magas magánhangzók előtt lehet nem velarizált, viszont ma már teljesen általános magas magánhangzók előtt is a velarizált ejtés.

Ami azonban érdekes: a fiatalok egy kisebb része "w"-t ejt. Nem-reprezentatív felmérésem szerint 35-40 %. Ez teljesen elfogadott, kivéve ha valaki magas mássalhangzó előtt is így ejt, ez utóbbi viccesnek számít.

Azt mondja a svéd kormány, Svédország parlamenti szavazással lesz NATO-tag, mert a kérdés túl bonyolult, az átlagember eleve nem is juthat hozzá minden szükséges információhoz. Szóval nem szabad a kisembert megterhelni a döntéssel, ez a szakemberek, a politikusok dolga, az ő felelősségük dönteni.

Szép demagóg érvelés.

Ahogy a NATO megalapítása népszavazás nélkül történt, azaz az eredeti 12 tag parlamenti döntéssel lett tag, úgy a későbbi bővítések (ma a tagok száma 30) nagyobb része is népszavazás nélkül zajlott.

Ahol nem volt népszavazás:

• 1952: Görögország és Törökország - Görögország esetében nem lehetett volna népszavazni, a többség nemmel szavazott volna,
• 1955: Németország - a német alkotmány tiltja az országos népszavazás intézményét, ez alól csak az alkotmányozás kivétel, de ilyen népszavazás se volt soha,
• 1999: a 3 belépő kelet-európai országból csak Magyarországon volt népszavazás,
• a 2004-es nagy bővítéskor a 7 új tagállamból csak Szlovákiában és Szlovéniában volt népszavazás,
• 2009: Albánia és Horvátország,
• 2017: Montenegró.

Azaz a 18 új tagállamból alig 5-ben volt népszavazás: Észak-Macedónia (2020), Magyarország (1999), Spanyolország (1986), Szlovákia (2004), Szlovénia (2004).

Ebben az értelemben tehát a svéd érvelés annyiban igaz: valóban nem szokás a népszavazás.

Tartalmilag viszont abszurd, hiszen ezen az alapon semmiről se lenne szabad szavaznia az átlagembernek, mivel nagyon kevés ember képes átlátni saját szavazását, annak körülményeit és következményeit. Az átlagember jellemzően különösebb gondolkodás nélkül szavaz, figyelembe vesz 1-2 személyes szempontot, s még ezekbe is elsősorban irracionális érzelmet fektet. Aztán nyer az a politikus/párt, mely jobban képes kitalálni az átlagemberek többségének pillanatnyi hangulatát, majd ennek megfelelő üzenetet kommunikálni.

Ha a platóni-arisztotelészi államtipológiát vesszük figyelembe (azaz monarchia, diktatúra, arisztokrácia, oligarchia, politeia, demokrácia), akkor a modern liberális demokrácia nem demokrácia, hanem oligarchia. A liberalizmus két fő kritikája erre hivatkozva akarta a rendszert leváltani:

• a nacionalista kritika alapvetően modern monarchiát akart helyette, lásd pl. a náci vezérkultuszt,
• a marxista kritika pedig egyfajta modern, tudományos alapú arisztokráciát akart.

Az előbbi logikája: a önző oligarchák helyett legyen egy a közjóért tevékenykedő egyszemélyi vezető. Az utóbbié pedig: a marxizmus meghatározta a társadalom törvényeit, így ezekről vitázni felesleges, ehelyett az eszmét jól ismerő kevesek vezetnek majd mindenki érdekében.

Most abba nem mennék bele, hogy a kettő valóban az-e, aminek mondja magát, de már Platón elmagyarázta mi a veszélye mindkettőnek.

Ami most lényeges: magának a liberális demokráciának a fejlődési útja. Ez egyre inkább a demokratikus elemek csökkentése és az oligarchizmus növekedése, a szakértelemre való hivatkozással.

Ez egyébként örök kérdés. Már az ókori görögöknél kérdés volt a népszuverenitás és a szakértelem helyes aránya. A legszélsőgesebb demokratikus verzióban még azt is sorsolással döntötték el, kik legyenek tábornokok, azaz katonai vezetők. Idővel persze rájöttek, mégiscsak kell szaktudás a hadügyhöz, így érdemes ezeket a pozíciókat nem választással, hanem kinevezéssel eldönteni a hozzáértők közül.

Azonban ilyenkor felmerül: létezik egyáltalán olyan része a társadalmi életnek, ahol ne lenne szükség szakértelemre. A válasz: nem létezik. Ha viszont nem létezik, akkor miért kellene bármiről is szavazni, az ideális megoldás megtalálni mindenre a legjobb szakembert, s őt kinevezni. Végsősoron az állam felső vezetése is egy szakma, ahhoz is szekértelem kell, azaz ott is csak meg kell találni a legmegfelelőbb szakembereket. Pontosan ezen érvelés mentén volt Platón a demokrácia ellensége.

Szóval a modern liberális demokrácia nevű oligarchikus rend egyre jobban bezárkózik, amibek oka a választók feletti befolyásolás lehetőségének folyamatos csökkenése.

Ha nem így lenne, simán lenne Svédországban most népszavazás, hiszen a hatalom biztos lenne sikerében: abban, hogy a hatalom médiái eleve képesek lesznek mindenkit rávenni a "helyes" szavazásra. Számomra tehát ez a helyzet azt jelzi: a svédek többsége nem akar NATO-tagságot. Ami teljesen logikus, hiszen miért akarna egy normális ember az agresszív militarista tömb részévé válni?

Ez a lista, a Soros-banderisták feketelistája olyan dolog, amin dicső dolog rajta lenni.

Szóval gratulálok Orbánnak, hogy felkerült.

A segély lényege: segítsen valamilyen rendkívüli rossz helyzetet enyhíteni.

A munkanálküli segély pl. segít a jövedelemkiesés részleges pótlásában. Nem célja a teljes korábbi jövedelmet visszaadni.

A menekültsegély hasonló.

Szóval a kérdésre, hogy "számíthatnak-e az ukrán menekültek Magyarországon európai szintű ellátásra?" a válasz az kell, hogy legyen "reméljük, nem".

Már majdnem előfizettem a Netflixre.

Végülis nem drága, sok film van, egy kis rész még jó is. S nincs reklám.

Aztán időben jött a hír: a Netflix átalakul normál tv-csatornává. Az meg ingyenes kellene legyen.

Vicces srácok: a semmiért pénzt kérnek.

Szóval marad a torrent: biztonságosabb, jobb, olcsóbb.

Sokat olvasgattam, néztem, hallgattam ballib panaszokat a választás után, így lassan összeállt bennem a szabvány ballib reakció. Íme tehát, ez most a fiatalos verzió!

Szóval én először is elmondanám, a kétfarkúakra akartam szavazni, mert ők olyan szellemesek, európaiak, meg a haladással haladnak, de aztán befogott orral az ellenzéki összefogásra szavaztam mégis, mert bár utálom őket, de a Zorbánt még náluk is jobban utálom.

Most nagyon szomorú vagyok. Eleinte zokogtam órákig, hogy nem az európaikonzervatívkeresztény MZP nyert, de már ezt nem teszem, viszont nagyon dühös vagyok. Tervezem, hogy napokon belül elutazom nyugatra. Örökre.

Egyrészt nem akarom többi a havi fizetésem 120 %-át albérletre költeni, nekem biztos, kiszámítható jövő kell, ahol megbecsülik az embert. Másrészt nem akarok családot alapítani, gyerekeket életre hozni egy olyan országban, ahol színes sokféleség helyett szürke mucsaiság van, ahol a hajléktalanokat nem engedik közterületen szarni, az igazikeresztény Iványit betiltják, s nincs éjjel-nappal szó a melegek meg a négyneműek jogairól. Nekem ugyan személyesen csak a jóseggű csajok tetszenek, de üvölteni tudnék a felháborodástól, hogy a meleg haverjaim nem szeretkezhetnek a villamoson.

Én intelligens fiatal szakember vagyok, ezért nekem színes, változatos, demokratikus társadalom kell, ahol mindenki, a lakosság 100 %-a ugyanazokat a magas, progresszív, európai értékeket vallja!

Itt viszont már csak annak jó, aki zoligarcha, meg akit Zorbán megvett, meg még az, aki mucsai fogatlan alkoholista bunkó. Ez nem Európa! Egy rokonomat nemrég megerőszakolták fideszesek a munkahelyán, de a Polt nem indított eljárást. Rettegek, hogy engem is megerőszakolnak majd fideszes melegek, akikről az MZP beszélt.

S nem csak én hagyom el ezt a szemét szarlyukat, hanem összes ismerősöm is. Csak egy ismerősöm van, aki nem megy, mert ő oligarcha akar lenni a hatalom seggét nyalva, meg egyébként is putyinista, szóval már töröltem is a Facebookon a barátaim közül!

Jajj, de most jut eszembe, hogy mégse mehetek! Mert ha mi európai színes progresszív fiatalok elmegyünk, akkor nem lesz aki kiharcolja az európai értékeket. Szóval maradok: belső emigrációba vonulok, ezentúl a kisszoba helyett a nagyszobában alszom, s más irányban fekszem.

Vigyázz, mert ha fiatal vagy és nem a fentit mondod, akkor téged kilóra megvett a Zorbán!

Láttam több elemzést is a francia elnökválasztásról, demográfiai alapon. Az adatok a különböző elemzésekben nyilván nem egyeznek, ezért igyekeztem átlagot számolni.

A második forduló adatai:

• településtípus szerint a falvakban és a kisvárosokban a két jelölt népszerűsége azonos, a nagyvárokban Macron népszerűsége 60 %, míg Párizsban Macron 70 %-os,
• régió szerint Franciaország európai területén mindenhol Macron nyert, kivéve 3 régiót: Hauts-de-France (északkeleten), Provence-Alpes-Côte d’Azur (délkeleten), s Korzika, miközben az Európán kívüli francia területeken Le Pen nyert az amerikai és az afrikai területeken, míg az óceániai területeken Marcron,
• kor szerint a 25 éven aluliaknál Macron népszerűsége 60 %, a 65 éven felülieknél pedig 70 %, míg a 26-64 közöttieknál holtverseny van a két jelölt között,
• gazdasági helyzet szerint a középosztály és a gazdagok között Macron 60 %-os, míg a középosztály alattiaknál Le Pen áll 60 %-on.

Az, hogy mennyire nem számít a bőrszín jelzi hol született Le Pen legjobb eredménye: Guadeloupe-ben 70 %-ot kapott. Guadeloupe-ben a lakosság 97 %-a néger és néger-fehér keverék. S Franciaország egyetlen muszlim többségű régiójában (Mayotte) is Le Pen nyert, 59 %-kal.

Ami az első fordulót illeti, különösen érdekes az adatsor, hiszen itt még nincs taktikai szavazás. Engem kifejezetten az Európán kívüli Franciaország érdekelt. Íme ezek az adatok demográfiai szemszögből:

• Afrika: többségben muszlim és néger lakosság (Mayotte) - az 1. és a 2. furdulóban is Le Pen a nyertes,
• Afrika: többségben keresztény és kevert lakosság (Réunion) - az 1. fordulóban Mélenchon a nyertes, a 2.-ban Le Pen,
• Amerika: többségben keresztény és fehér lakosság (Saint Barthélemy, Saint Pierre és Miquelon) - az 1. fordulóban Mélenchon a nyertes, a 2.-ban Le Pen,
• Amerika: többségben keresztény és néger lakosság (Gudaloupe, Guyana, Martinique, Saint Martin) - az 1. fordulóban Mélenchon a nyertes, a 2.-ban Le Pen,
• Óceánia: többségben keresztény és kevert lakosság (mind a 3 óceániai terület) - az 1. és a 2. furdulóban is Macron a nyertes.

Azt hiszem, eléggé sajátos.

Ülnek a presszóban a dúsgazdag polgárok és az általuk kitartott lumpen értelmiségiek. Majd megvitatják, hogy mik a munkásság feladatai.

Nem, ez nem a 120 évvel ezelőtti Oroszország, ahol az orosz kommunista mozgalom pontosan ezt jelentette: munkást sose látott emberek munkásmozgalmat játszottak.

Ez a mai magyar ballib háttérbeszélgetések sajátos, bizarr világa. Emberek hosszasan beszélnek csupa olyan dologról, amiről semmilyen tapasztalatuk nincs.

Én szeretek ilyeneket végighallgatni, amolyan háttérzajként. Tegnap elmentem venni pár dolgot a sarki közértbe, s közben hallgattam meg az Index Kibeszélő műsorának legfrissebb számát - talán már mondtam, van egy méregdrága fejhallgatóm (az egyik legjobb az amatőr kategóriában), ezzel a legnagyobb zajban is tökéletes minőségben tudok bármit hallgatni, a klasszikus zene esetében is tökéletes a hangminőség, mintha az ember hangversenyteremben lenne, s persze méginkább az egy stúdióbeszélgetés esetében. Szóval éppen spagettit válogatok a közértben, mikor látom, egy szintén ott vásárló idősődő (korombeli), de csinos nő - ráadásul jól öltözve, piros műbőr cicanadrág volt rajta - ijedten rám mered. Először nem értem mi a baj, de aztán rádöbbenek: hangosan elröhögtem magamat. Ami kívülről persze bizarr: idősődő kövér férfi, a fején hatalmas fejhallgatóval, melyből kívülről semmi se hallatszik, majd az illető nevetni kezd - tényleg ijesztő jelenet, először talán én is arra tippelnék, hogy valami elmebeteg, akinek éppen rohama van.

A beszélgetést persze érdemes meghallgatni, de a lényegét leírom. Ungár Péter sajátos fejhangon elmondja, mi érdekli a kisembereket. Ő ugyanis mint egy 150-tagú de facto virtuális párt főembere ezt tudja, míg a másik hasonló párt emberei meg nem tudják, azok ugyanis eltávolodtak a néptől. S most már végre nem egy szűk belpesti értelmiségi klubnak kell politizálni, hanem az embereknek - mondja ezt egy szűk belpesti értelmiségi klub oszlopos tagja, aki kisembert csak akkor lát, amikor takarítást rendel a villájába.

Ha lehetne, kérek még sok ilyet! Jobb, mint annak idején a Kabarécsütörtök volt.

Az eredetiben Démonok, a magyar fordításokban Ördögök vagy Ördöngősök a szokott cím - szerintem ez egyébként rossz címfordítás, az eredeti bibliai eredetű, s a magyar Biblia-fordítások is a "démon" szót használják, semmi értelme nem volt ezt átírni. Ez Dosztojevszkij négy főművének egyike.

A mű története érdekes, mert se az 1917 előtti, se az az utáni orosz hatalom nem szerette. A cári cenzúra kivetette belőle a pedofil arisztokrata részt, pedig ez abszolút fontos a mondanivaló szemszögéből. A szovjet hatalom visszatette ezt a részt, hisz az csak erősítette a hivatalos szovjet ideológiát, lám milyen gazemberek ezek az arisztokraták, viszont baj volt a hivatalos forradalmár típusának leírásával. Hiszen bár a szerző nem kommunista forradalmárokról ír - ilyenek alig voltak akkoriban Oroszországban a könyv megírásakor -, hanem nihilista republikánus forradalmárokról, de ezek a hivatalos szovjet eszme szerint pozitív történelmi alakoknak minősültek, akik úgymond "még nem jutottak el a marxizmusig", de "előkészítették" az igazi, jó, marxista forradalmárok ügyét, s csak a hülye nem vette észre a hatalmas hasonlóságot, plusz még ezek a forradalmárok egy esetben a könyvben szinte előre elmondják milyen lesz a totális vörös terror. A szovjet megoldása a "problémának" az lett, hogy a művet önállóan kiadni tilos volt, csak a szerző összegyűjtött műveiben szerepelhetett. S persze filmet csinálni belőle nem lehetett, az első teljesértékű orosz filmadaptáció már a 90-es években született.

Szóval a művet mindkét hatalom támogatta sajátos módon és eyben problémásnak is látta. A cári hatalom nyilván egyetértett az ortodox keresztény szempontú társadalomkritikával, meg a forradalmárok negatív ábrázolásával, csak a "túlzásokat" ellenezte, lásd a pedofil fiatal arisztokrata részt. A szovjet hatalom meg nyilván egyetértett a társadalomkritikával, csak annak indíttatásával sem, meg baja volt szintén a "túlzásokkal", azaz a fiatal forradalmárok negatív ábrázolásával.

A sok adaptációból messze a legjobb filmváltozat természetesen a 2014-es orosz minisorozat, Vlagyimir Hotyinyenko orosz-ukrán rendezőtől (ukrán apa, orosz anya). Politikai érdekesség: a rendező jelenleg rajta van az "ukrán árulók" feketelistáján, azaz nem léphet ukrán területre, ennek oka, hogy támogatta a krími népszavazást.

A filmverzió kiválóan összegezi a könyvet, kis változtatásokkal.

Maga a történet persze banális, egy bekezdésben elmondható. Egy orosz kisvárosban megalakul egy titkos forradalmi sejt, tagjai fiatal arisztokraták és pár lecsúszott értelmiségi. Az utóbbiak egyike végül meggondolja magát, ki akar lépni, ezért a sejt vezére megöli őt, nehogy besúgja az egész szervezetet a hatóságnál. Az egész történet arról szól, hogy a helyi rendőrség segítséget kér a központból, ezért megérkezik Pétervárról egy tapasztalt nyomozó, afféle orosz Sherlock Holmes, s ő lassan felgöndöríti az egész történést. Persze a mű valódi lényege az egyes szereplők jellemének bemutatása, elsősorban a sejt tagjaié, azok motivációja.

A forradalmárok között mindenki a társadalom felső rétegéből származik, az egyetlen kivételek pár gyilkos és bandita, akik viszont kizárólag pénzért segítik a "forradalmat". Az önkéntes forradalmárok 3 csoportra oszlanak tipológiailag:

• gyakorló elmebetegek - az egyik korábban Amerikába vándorolt ki, ott végleg megzakkant, majd hazatért,
• cinikus hatalommániások - a sejt vezére, aki végül elmenekül,
• unatkozó, életunt alakok, akik egyszerűen végre valami érdekeset akarnak cselekedni - a pedofil arisztokrata se igazi pedofil valójában, csak valami érdekes újra vágyott.

Két mellékszereplő - a nyomozó és egy Biblia-árus - mondják ki a lényeget. A nyomozó szerint a forradalmár lelkület lényege "tehetségtelenség és beteg ambíció kombinációja". A szerzetes elmondja a neki a bűnét elmondó arisztokratának "először saját magának kell megbocsátania", majd amikor találkozik a nyomozóval, annak nem árul el semmit, a nyomozó ezután távozik és nem vesz semmit az utcai Biblia-árustól "később" megjegyzéssel, mire a Biblia-árus azt mondja halkan "később már késő lesz".

Május 1. fő üzenette: a polgárodás gonoszság. S ez az üzenet teljesen igaz.

A polgárosodás lényege: egy tárdadalomtól független új elit jön létre, mely élősködik a társadalmon, de közben mentes bármilyen kötelezettségtől a társadalom iránt. Ez kaszinószerű helyzet: sokan vesztenek, s kevesek nyernek. Csak míg a kaszinóban való játék önkéntes, a társadalomban nem tud az ember nem résztvenni. A polgári társadalom tehát a kényszerkaszinó rendje: a kevés nyertes mindent visz, s közben még fölényesen ki is oktatja a többséget "nem vagytok elég jók, ezért nem nyertetek".

Sose látott rend ez, hasonló soha, sehol nem létezett. Az emberi történelem nem ismer a modernitás kora előtt olyan társadalmat, melynek vezérlő elve az lett volna, hogy kevesek mindent megkapnak, a többiek meg vessenek magukra. Ez a rend lett a liberális gondolkodás alapelve.

Nem véletlen, hogy az egészségesebb Kelet-Európában a folyamat fordított volt: sokkal inkább az új nagypolgárság akart az arisztokrácia része lenni, s nem fordítva, ahogy Nyugat-Európában, ahol az arisztokrácia nagypolgársággá züllött.

A távoli jövőben nehezen fogják megérteni az emberek, hogyan is gondolhatták azt a XIX.-XXI. században, hogy a liberális polgári demokrácia a lehető legjobb világ.

Én ha polgárokról, polgári értékrendről hallok, kibiztosítom a fegyveremet. Annak idején nem akartam elolvasni Márai Egy polgár vallomásai művét se, féltem, hogy ez valamiféle apologetika, de aztán itt ez hiba volt részemről: Márai valójában szatírát írt a polgári világról.

A szláv népek között van egy sajátos névátírási szokás, mely részben máig használatos.

Általában az az alapszabály minden idegen név átírásakor másik nyelvre, hogy azt igyekszünk fonéma vagy betű szinten az eredetihez legközelebbi módon átírni a célnyelvre. Lásd mondjuk erre példának az orosz-magyar átírási hagyományt, ahol minden orosz betűnek volt egy magyar megfelelője: ez elég működőképes rendszer, bár a visszafordítás a magyar verzióról az oroszra már nehézkes, hiszen több eset is van, ahol két orosz betűjelet csak egy magyar betűjellel adtak vissza. Lásd erre példának: a magyar átírás szerint az orosz "и" és "ы" egyformán "i", ahogy az orosz "е" és "э" is "e" magyarul. Egyébként volt négy szó, mely kivételt képezett az átírási szabályok alól a magyar kommunista renszer alatt: "Lenin", "Sztálin", "Pobjeda" (mint autómárka), "szovjet" - az áírási szabályok szerint ezeknek "Lenyin", "Sztalin", "szovet", "Pobeda" kellett volna lenniük.

Tehát ezt az átírási módot - azaz azt, hogy igyekszünk fonéma szinten az eredetihez legközelebbi módon átírni a célnyelvre - nevezzük alaphelyzetnek. Nemzetközileg ez a legelterjedtebb.

Sajátos eset persze a nem-átírás. Azaz meghagyjuk az eredeti nevet abban az alakban, amiben eredeti alakjában van. A legtöbb latinbetűs nyelv ma ezt alkalmazza egymás közt. A magyarban ez abszolút kizárólagos szokás nagyjából a XIX. sz. vége óta. Korábban ez a szokás a magyarban sem létezett, a latinbetűs nevek egy részét is átírták magyarra, pl. a horvát neveket. Lásd "fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva" és nem "fut Bécs felé Jelačić, a gyáva".

A magyarból tudatosan ki lett irtva az magyarosított átírás szokása, legkésőbb a klasszikus latin neveknél, s ezzel együtt a görög nevek átírása is igazítva lett a klasszikus ejtéshez. Ez utóbbiban két praktikus kivétel van: a görög "ε" a magyarben "e", míg a görög "η" pedig "é" lett, pedig valójában éppen az "ε" egy röviden ejtett magyar "é", míg az "η" meg hosszan ejtett "e" - de az átírás alapja, hogy inkább a rövidség/hosszúság legyen visszaadva, s ne a zártság/nyíltság foka. Továbbá a görög "ζ" maradt "z" - pedig biztosan nem így ejtették eredetileg, csak a kérdés vitás máig, mi a helyes ejtés "dz" vagy "zd". Valamint két helyes leírás, de helytelen ejtés "ph" és "th", ezek általános magyar ejtése "f" és "t", miközben az eredeti nem ez.

A klasszikus latin írás nemátírásának az oka persze az volt Magyarországon, hogy mindenki tudott latinul, legalább valamilyen szinten, azok között, aki végzett magasabb iskolát, lásd érettségizett. S a görög se volt probléma, ez egészen az I. vh-ig kötelező tárgy volt minden magyar középiskolában (a latin meg egészen a II. vh-ig). Egyébként Bulgáriában is hasonló helyzet volt: az I. vh. után szűnt csak meg a kötelező ógörög tárgy a középiskolákban - a latin nyilván sose volt szokásban az eltérő kultúrkör miatt, azt csak a felsőfokú papképzésben tanították - a héberrel együtt - mint második nyelvet a görög mellett, meg persze az orvosoknak, gyógyszerészeknek, jogászoknak.

Sok nyelvben ma is az igazított átírás szokása van érvényben a klasszikus neveknél. Pl. az oroszban Zeusz az "Zevsz", Athén meg "Afina". De a spanyolok is sok ilyen nevet átírnak spanyolosra, pl. Aiszkhülosz az Esquilo.

Személyes elem. Nekem ez elég nagy bajt okoz rendszeresen ma is, mert míg magyarul szinte teljesen a klasszicizált átírás van hatályban, addig a bolgárban az igazított alak, így megesett velem párszor, hogy nem ismertem fel, hogy ugyanarról a névről van szó, csak az átírt alak más. Lásd pl.: a lírikus költészet múzsája magyarul Euterpé, bolgárul meg Evterpa. S még nehezebb amikor az igazított ejtés leveszi az eredeti végződést, lásd Dionüsziosz és Dioniszij, meg Thuküdidész és Tukidid. Az igazi röhej akkor van, amikor az enber nem tudja a bolgár verziót, s tippelni igyekszik, egyszer megesett velem ez Áresszel - gondolkodtam, akkor ez mi lehet, esetleg "Ar" vagy "Arij" vagy "Arid", aztán kiderült, pont ott simán "Aresz", az emberek meg csak ámulva néznek, ki ez a bunkó, aki még a háborúisten nevét se volt képes megjegyezni!

Ugyanez persze fennáll a XIX. vége előtt kiadott magyar fordításokkal is, amikor még az igazított átírás volt szokásban a magyarban. Ráadásul a magyarban volt egy harmadik szokás is: amikor a görög neveket latinul írták át. Aki nem ismeri a témát rendesen, az esetleg nem is veszi észre, hogy Aiszkhülosz, Észhil, Aeschylus az ugyanaz a szerző.

A magyarban is maradt persze pár rögzült igazított alak, de ez elég ritka. Most hirtelen csak a magyar bolygónevek jutnak eszembe, melyek annyira megvoltak már a hagyományban, hogy nem hatott rájuk a klasszicizált átírás eleterjedése: a Merkúr maradt így, nem lett Mercurius, az Uránusz nem lett Uranosz, a Plútó nem lett Plutón, s a többi esetben is mindenhol maradt a magyaros átírás és ejtés (cseh haverom annak idején hosszasan röhögött azon, hogy a magyarok a Marsot "s" hanggal ejtik).

A fentebb említett nem-átírás egyébként csakis latinbetűs nyelvek között létezik. Más írásrendszerek között ilyen nincs, lásd orosz-belarusz-ukrán-szerb-bolgár vonalon minden esetben átírás van. Az egymás nyelvében nem létező, vagy egészen más hangértéket jelző betűket átírják minden esetben. Pl. Sztálin - oroszul: Сталин - az ukránul Сталін, szerbül meg Стаљин. S ez teljesen politikafüggetlen: a maximálisan szovjethű kommunista Bulgáriában is átírták az orosz neveket. Lásd Gorbacsov bolgárul Горбачое lett az orosz Горбачёв eredeti helyett, Koszigin Косигин lett az eredeti Косыгин helyett, ahogy monjuk ma is így van, a volt ukrán elnök Juscsenko Юшченко lett az eredeti orosz/ukrán Ющенко helyett.

Ami kivétel: a "je" hang nagyon furcsa bolgárul, ahogy az "ij" végződés is, ezeket ezért ritkán használják átíráskor. Az ezeket tartalmazó orosz/ukrán neveket "e" ill. "i" alakban írják át. Ez a szokás megvan a legtöbb további szlávoknál is egyébként, ők se szoktak "je" és "ij" kapcsolatokat írni sok átírásban. Zelenszkij ukrán elnök nevének végződése mind bolgárul, mind szerbül, mind lengyelül (sőt belaruszul is!) "szki" és nem "szkij" - egyedül a csehek és a szlovákok alkalmazzák az eredeti ukrán "szkij" alakot átíráskor (meg persze az oroszok is, de ez érthető, hiszen ez oroszul is így van).

Van egy kérdés, ami rejtély számomra. Hátha valaki tudja a választ. A lengyelek miért Zełenski és nem Zelenski alakot használnak?

Ez nem a Brian élete. Ez a ballib ellenzék.

Szóval nagyjából a következő kép alakult ki. Az egész ballib ellenzék keményen harcolni fog a parlamentben Zorbán diktatúrája ellen. Arról viszont sajnos nem született megegyezés, hogy ki hogyan fog szinte parrizánharcot folytatni a parlamentben.

Az egyik párt úgy, hogy nem megy el az alakuló ülésre, csak másnap megy be. A másik meg bemegy, esküt tesz, de eskü után elhagyja a termet.

A többiekrők még nincs hír. De igyekszem megjósolni a maradék 4 párt magatartását.

Lesz egy nagyon radikális rész, mely egész 72 órát fog várni az alakuló ülés után. S olyan, mely bemegy megalakulni, s aztán nem hagyja el a termet, de dühösen fog nézni az ülés alatt. Aztán lesz aki aznap nem mosakszik, s mosdatlanul esküszik fel az alkotmányra. Végül olyan is, mely bemegy, nem néz dühösen, nem bojkottál, de aztán minden második héten tiltakozásképpen nem használja a parlamenti vécéket.

Minderről egy régi, de igaz történet jut eszembe: Havanna, 1984, KGST-csúcstalálkozó. Apám részt vett a zárt üléseken is. S mesélte: egyik nap a keletnémet delegációvezető felállt és 4-5 percen keresztül egy teljesen sablonos, semmitmondó beszédet tartott, benne közhelyekkel, a korabeli sablonokkal, lásd "éljen a testvéri barátság", "éljen a Szovjetunió", stb., azonban mindezt mérgesen nézve, üvöltve adta elő. Apám se értette, s végül esélye lett megkérdezni a magyar delegáció vezetőjét - aki Marjai József volt, Kádár bizalmasa és nemzetközi gazdasági főembere -, mégis mit jelent ez a keletnémet produkció, mire ő elmondta "a szovjet elvtársak nem támogatták Honecker egyik ötletét, ezért nagyon durcisok, ezt akarták érzékeltetni".

Az egyik makacs ballib téveszme: a legjobbak vándorolnak ki az országból.

Ennek igazságtartalma nem igazán ellenőrizhető, mert Magyarországról kismértékű a kivándorlás. Bulgária viszont az egyik legnagyobb kibocsátó ország Kelet-Európában, csak a balti államokból, Albániából, Boszniából, s Koszovóból van nagyobb arányú kivándorlás. Emiatt sokan ellenőrizhetetlenül elhiszik, hogy tényleg az "elit" vándorol el Magyarországról.

Normális - azaz nem háború vagy ternészeti katasztrófa vagy politikai üldöztetés - esetben a kivándorlás oka mindig, mindenhol, az egész világon ugyanaz:

• kalandvágy: a fiatalok szerencsét próbálnak,
• anyagiak: magasabb bérezésű országba törekednek az emberek.

A "legjobbak", azaz a legképzettebbek jellemzően mindenhol képesek jó bérezést elérni, így éppenhogy nem hajlamosak elvándorolni.

Az csak a liberális álomvilágban létezik, hogy valaki sokat keres, de elmenekül a "diktatúra" elől.

Bulgáriában én ezt megfigyelem hosszú évek óta. Az ország népessége az utolsó kommunista évben 8,9 millió volt, a tavalyi népszámláláson pedig alig 6,5 millió. Ez tényleg hatalmas csökkenés. Hasonló mérték nem-háborús viszonyok közt sehol sincs.

S mi az ok? Elnyomás és diktatúra? Az nincs egyáltalán 1990 óta, sőt Bulgáriában sokkal könnyebb a hatalmat leváltani, mint Magyarországon:

• a választási rendszer szinte teljesen arányos, azaz hiába sikeres egy párt, nehezen tud egyedül kormányozni,
• nincs konstruktív bizalmatlansági inditvány intézmény, mint Magyarországon, hanem sima bizalmatlansági inditvány intézmény van, azaz elegendő az éppen aktuális kormány ellen többséget létrehozni, nem szükséges új kormányról megállapodni.

Bűnözés? A nagymértékű közbizonytalanság megszűnt a 90-es évek végén, azóta a bűnözés normál európai szintű. A 90-es évek közepén még simán feltörték a parkoló autókat bűnözők, "hátha van benne valami" alapon, lakásokat támadtak meg, onnan ellopva pl. a hűtőt, ma már csak akkor törnek fel egy kocsit, ha jól látható érték van benne, s lakást csak előzetes "füles" alapján támadnak meg, majd onnan csak ékszereket, pénzt visznek el.

Korrupció? Mint Magyarországon, azaz a kisembert nem érinti.

Kik mennek el? Természetesen egy rész a szerencsét próbáló fiatal. De a fő rész éppen a legkevésbé képzettek, akik otthon is, külföldön is alantas munkát végeznek: egyszerűen jobb nyugaton takarítani, mint Bulgáriában.

Az átlagos és magasabb képzettségűek csak akkor hajlamosak elvándorolni, ha hatalmas a bérbeli eltérés. A 90-es évek Bulgária és Nyugat-Európa között még simán volt 10-szer feletti eltérés, ma ez inkább 2-3-szoros (vásárlóértéken). Akkor simán megesett, hogy pl. takarítással 15-ször annyi pénzt lehetett keresni, csak azzal, hogy az ember nyugatra megy. Ma ez képtelenség, egy átlag bulgáriai takarító keres nettó 300-400 euró közt havonta, míg nyugaton mondjuk 1500-at, az eltérés mértéke sokkal kisebb, vásárlóértéken pedig még kisebb. Egyszerűen nincs már meg a hatalmas csábító erő, mint korábban.

Ami pedig eleve a kulturáltságot illeti, sok adat szűrhető le abból, kik a legnépszerűbbek a nyugati bolgárok körében. Jellemzően a legostobább bolgár előadók aratnak a legnagyobb sikereket nyugati turnéikon.

S hála a mostani bolgár kormánynak immár kezd szitokszóvá válni a "nyugati egyetemen diplomázott" kifejezés is, meg a "fiatal szakember". Eddig a bolgár politikai folklór szitokszava az "okos és szép" volt, annak kapcsán, hogy így nevezték magukat a Szófia központját rendszeresen megbénítő agresszív tüntetők.

Mi az ukrajnai háború lehetséges kimenete?

Azt mondanám, az ukrán győzelem esélye kb. 1 %. Ehhez az kellene, hogy a nyugat sikeres puccsot hajtson végre Moszkvában, s biztosítsa, hogy az új vezetés nyugatpárti legyen - ez nagyjából lehetetlen feladat.

Tehát az orosz győzelem esélye 99 %, ennek azonban lehet több változata:

• teljes győzelem, azaz az egész terület megszállása, kijevi puccs elősegítése, majd új államszövetség létrehozása Belarusz, Oroszország, Ukrajna részvételével,
• ennek még lesújtóbb verziója: a NATO részleges kikapcsolása, azaz a szomszédos NATO-tagállamok bevonása a háborúba az orosz oldalon, ez Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, s Románia bevonását jelentené, ukrán területekért cserébe,
• részleges győzelem, azaz a kijevi kormányzat hatalomban hagyása, de egyes területek elcsatolása, ez minimum a Krím és az orosz határ közti 4 mai megyét jelenti,
• ennek maximálisabb verziója: még 2 délnyugati megye, azaz lenne orosz-román közös határ.

Most a háború lényege a jövőveli új határ megállapítása. Az ukrán erők gyakorlatilag azért harcolnak, hogy maradjon meg legalább az odesszai megye nekik, azaz maradjon tengeri kijáratuk. Minden azon múlik, a kelet-ukrajnai hadszíntéren az ukrán erők mennyire képesek lassítani az orosz előrehaladást.

Vicces, de még az angol Wikipédia térképe mutatja legobjektívebb módon a mozgást:

Mi az eltérés a sikeres és a sikertelen migráns között?

A sikeres migráns 3 nemzedéke:

• az 1. nemzedék bevándorol, s idegennek, de jól érzi magát,
• a 2. nemzedék - mely már az új hazában született - természetesnek veszi, hogy ő helyi, bár még azonosul szüleivel is részben.
• a 3. nemzedék már teljesen helyi, számára a nagyszülők identitása csak történelmi tény, érdekesség, de azt nem tekinti sajátjának.

A sikertelen migráns 3 nemzedéke:

• az 1. nemzedék bevándorol, s idegennek és nem túl jól érzi magát, de abból indul ki: itt anyagilag mégis jobb, mint otthon,
• a 2. nemzedék - mely már az új hazában született - természetesnek veszi, hogy ő helyi, de közben idegen is, s lassan észreveszi, legkésőbb kamaszkora végén: az igazi helyiek nem tekintik őt helyinek,
• a 3. nemzedék már rádöbben, ő nem helyi és sose lesz az, ezért igyekszik visszatérni nagyszülei identitásához, bár már ott se fogadják be.

Vannak országok, ahol könnyű sikeres migránsnak lenni, s van ahol képtelenség ez.

Az egykori nagy fehér migrációs földek - mint Argentína, Ausztrália, Chile, Kanada, Uruguay, USA, Új-Zéland - sokáig a legsikeresebbek voltak e tekintetben. Alapvetően addig tart ez, míg a helyi nemzeti identitás gyenge. Amint kezd megszilárdulni, az új migránsok immár sikertelenek maradnak.

Argentína esetében tapasztaltam: a nyelvi problémával nem rendelkező, kinézetre helyi, de migráns, azaz a más latin-amerikai fehér migráns is immár idegen marad.

Jó, ha az embernek van sok közéletileg aktív Facebook-ismerőse. Így hozzájut minden oldal embereken átszűrt propagandáján. Ez ugyanis az igazi mérce: mert ez mutatja, mennyire sikeres az adott propaganda.

Szerencsére van kb. 10 fanatikusan közéleti ismerősöm, s pont jó az arány, mert nagyjából a felük nyugatpárti, a mésik felük meg nyugatellenes. Én egyik se vagyok, ponosabban vagyok, de ez nem látszik a FB-profilomon: ott szinte sose szoktam közélettel foglalkozni. Ennek persze oka, hogy nekem van saját médiám, s annak van FB-profilja. S ha elkezdenék aktív lenne magánszemélyként is a FB-on, biztos letiltás lenne az eredmény (így is számtalanszor megesett ez), ami a médiaoldalamat is érintené, s immár a többszörös profil se megoldás, a legtöbb kamuprofilomot letiltották, törölték, s ma már a múzsám profilja is megfigyelés alatt van, mert szerkesztői jogosultsága van a médiaprofilomon.

Ja, s nincsenek oldallákjaim, nem hogy nem publikusak, hanem nincsenek. Ezért ha valaki olvasóm ajánl nekem valamit, ne csodálkozzon, hogy nem lájkolom. Összesen 3 oldallájkom van: 1 darab magyar közéleti személy (nem politikus), 1 darab nem-magyar közéleti személy (ő se politikus), 1 darab civil szerevezet + most jut eszembe van még egy, egy hivatalos állami intézmény.

A napokban azt írja egyik orosz ismerősöm, az még Sztálinnak se jutott eszébe, hogy az 1941-es német támadás miatt letiltsa a szovjet könyvtárakból a klasszikus német szerzők könyveit. S tényleg, abszurd, ami most megy.

Emellett meg megy az oroszellenes mesedélután. A mostani 3 fő pont: Bucsa, Mariupol, s elmebetegség.

A legutóbbi a legegyszerűbb: Putyin elmebeteg, meg kell állítani bármi áron. Nyilvánvaló hülyeség, egy elnebeteg képtelen lenni jól működő terveket létrehozni és kivitelezni. E propaganda célja: egy teljeskörű nyugati bevatkozás legitimálása: lásd, meg kell állítani az őrültet, mert atomrakétákkal fog lőni.

Mariupol esete: a hős ukránok védik a hazájukat, s hozzájuik menekültek nők és gyerekek. Na most, ez egy közel félmilliós város. Ahol a nők és gyerekek száma legalább 250-300 ezer kell, hogy legyen, semmiképpen se 1-2 ezer, mint jelentik. Aztán mi okból menekülne egy pacifikált városból, melynek 95 %-a orosz ellenőrzés alatt van, egy civil tömeg a városnak az egyetlen olyan részébe, ahol még harcok folynak, egy acélműbe? Ki és miért tenne ilyet?

A valóság: ott párszáz neonáci szabadcsapatos van ma már csak, akik esetleg magukhoz vehettek túszokat. Mariupol ugyanis oroszpárti, a lakossága többségében orosz. Egy ukrán náci számára így eleve nem jelentene erkölcsi problémát ukránellenes túszok felhasználása.

E mese vicces eleme: az Oroszországba menekült mariupoliakat a liberális propaganda deportáltaknak hívja, már szibériai táborokról is olvastam. Magasak a liberális PR-szakemberek küszöbei.

A bucsai mese persze a legkeményebb, hiszen ott tényleg halottakat mutogatnak. Engem az egész a kuvaiti csecsemőgyilkos iraki szadisták kamusztorijára emlékeztet 1991-ből.

Pedig a kuvaiti szöveget könnyebb volt elhinni, mint a mostanit. Csak bele kell gondolni: vajon ki az hülye agresszor, aki úgy gyilkol, hogy meg se próbálja a gyilkolást leplezni, s mindezt olyan helyzetben, amikor a legfontosabb a médiaharc.

A valóság nagyon más. Egy 2-hónapos háború alatt 25 ezer civil halott - ez a hivatalos ukrán szám, azaz valószínűleg a harmada-negyede lehet igaz, de ha el is fogadjuk a számot, akkor is ez világrekord: ilyen kevés áldozat egy ilyen széles fronton vívott háború esetében csoda. S ez csak egyetlen dolgot bizonyít: az orosz fél óvatosan harcol, kímélve a polgári lakosságot.

Kezd a helyzet oda fajulni, hogy ha azt írják a nyugati médiák, hogy Ukrajna fővárosa Kijev, gyorsan ellenőrizni kell, vajon még mindig az-e.

A bolgár nemzeti lélek török uralom alatt szerzett torzulása: az erősekkel kell tartani lelkesen.

Aki nem így tesz, azt a közvélemény elítéli.

Aztán persze, ha esetleg nyernek azok, akik az erősek ellen voltak, akkor utólag a közvélemény megváltozik. De csakis utólag. Ma nem szokás erről beszélni, de a XIX. századi törökellenes bolgár mozgalmaknak a maguk idejében nem volt tömeges támogatottságuk. Az átlagember azt mondta "ezek banditák, haramiák", "hőzöngenek, ahelyett hogy dolgoznának", s a legjobb esetben is csak azt "igen, jók a célok, szép lenne, de nem valósítható meg, csak rosszabb lesz a végén". Ma ezek a "banditák" mind nemzeti hősök.

Annyira erős ez a vonás, hogy egyéni ügyekben is így van. Apai ági rokonságomban személyesen is tapasztaltam, a Magyarországon élők körében is, mert ez a vonás nemzetbeli, s a lakóhely se hat rá. Amikor a 80-as évek közepén mutattam a családban akkor még szamizdat Beszélőt, a reakció az volt "ezeket drogosok, ingyenélők, antiszociális elemek írják", s nagy hibát követek el, hogy én ilyeneket olvasok és eleve hogy "ezeknek" hiszek. Aztán jött a rendszerváltozás, s ugyanezek a rokonok mind lelkes SZDSZ-hívők lettek.

Szóval a bolgár ember hibátlan iránytű: mindig képes megmondani, ki van hatalmon. Mindig az, akinek éppen lelkesen drukkolni kell. Jellemző: a családban egy szál MDF-es se volt, az Antall-kormány alatt se, mert mindenki tudta: a valódi hatalom az SZDSZ-nél van. A rokonság nyíltan szidta az Antall-kormányt annak létezése alatt, ebből tudtam: valójában nem Antall az ország vezetője.

Persze a török időkben ennek a magatartásnak reális oka volt, e nélkül valószínűleg kihaltak volna a bolgárok, a lázadókat ugyanis akkor a hatalom kiirtásig üldözte, míg a megbékélőket simán békén hagyta. Csakhát egy akkor pozitív szerepet játszott magatartás később csak negatívumot hozott.

Annak idején 1915-ban Bulgáéria így lépett be az I. vh.-ba, a "nehogy lekéssük a vonatot" jelszóval, nem vicc, az általános álláspont az volt, hogy ha az ország semleges marad, akkor nem lesz majd a biztos győzetesek oldalán, a biztos győztesek pedig Ausztria-Magyarország és Németország volt - ezt kiszámolták a korabeli tévedhetetlen szakértők. Az eredmény ismert: Bulgária még azt is elvesztette, amit a balkáni háborúkban még nem vesztett el, plusz gazdasági katasztrófa.

A mostani szófiai kanadai ideiglenes megszálló hatóság - a miniszterelnök kanadai, fiatal harvardi értelmiségi szakember, magyarul: se az országot nem ismeri, se nem ért semmihez - 100 %-osan teljesíti a nyugati igényeket, cserébe nem is vár semmit, se buksisimogatást. Mert ő lelkesen hisz a nyugat szent igazságában, önzetlenül.

Olyan erővel támogatja az oroszellenes szankciókat, hogy ezen még Kijevben is meglepődnek.

Most jött a meglepetés: leállt a gáz. Eddig a szöveg az volt: összeurópai megoldás lesz. Hát, nem lett, nem is lehetett volna. A buksisimogatás persze megjött: Ursula néni azt nyilatkozta "élésen elítéli az orosz zsarolást".

Bulgária eddig legalább a fegyverszállításból kimaradt. Ennek oka persze triviális: az egyik kormánypárt azt mondta, kilép a koalícióból, ha van fegyverszállítás, ha pedig ők kilépnek, nincs kormánytöbbség.