Nem bármilyen tüntetésről van szó, hanem kizárólag a hatalom megbuktatására irányuló tüntetésekről.
Erica Chenoweth, amerikai politológus megvizsgált többszáz hatalom megbuktatására irányuló, XX. és XXI. századi tömegmozgalmat. Érdekes következtetése: a békés tüntetések sikeresebbek, mint a fegyveres felkelések. Míg a békés tüntetések 53 %-a sikeres volt, addig a fegyveres felkelések esetében ez az arány alig 26 %.
S mik ennek a fő okai?
Először is az, hogy a fegyveres felkelések még azokat is taszítják nagy számban, aki egyébként az adott hatalom meggyőződéses ellensége. Míg egy békés tüntetéshez hajlandó csatlakozni az átlagember, egy erőszakos akciósorozathoz sokkal kevésbé. Arról nem beszélve, hogy békésen tüntetni akár egy mozgássérült is tud, míg fegyveres harcos csak hozzáértő, fizikailag erős ember lehet.
Másodsorban, a technikai következmények: fegyveres felkelést szervezni a hatalom ellen a világon mindenhol bűncselekmény, ami miatt nem lehetséges sok ember bevonása, hisz konspirálni kell. Ezzel szemben békésen tüntetni vagy szabad teljesen legálisan, vagy ha tilos is - egyes diktatúrákban -, akkor is kisebb a megtorlástól való félelem. Továbbá, emiatt egy békés tüntetés szervezése sokkal könnyebb és egyszerűbb feladat.
Harmadsorban, s ez a lényeg, a számosság. Ugyanis a siker a részvételtől függ. A kritikus arány 3,5 %. Ha az adott ország lakosságának legalább 3,5 %-a nem vesz részt az adott akcióban, a siker valószínűtlen, márpedig ez az arány sokkal könnyebben elérhető békés tüntetés esetében. Vigyázat: itt a részvétel szó szerint értendő, az nem passzív, távoli egyetértést.
A 3,5 % az az arány, amikor a hatalom már nem képes hatékonyan fellépni. Ilyenkor a hatalom már leginkább tárgyalni szeretne, kompromisszumot kötni a tüntetés vezetőivel, mintsem fellépni rendőri eszközökkel. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a rendvédelmi szervek tagjaiban való bizalom is meginog, hiszen azok esetleg átállnak, hiszen nem akarnak fellépni békésen tüntető rokonaik, barátaik ellen.
Ha pedig a hatalom nem is akar tárgyalni, akkor se lép fel a rendvédelme segítségével. Az okos hatalomnak ugyanis ilyenkor is rendelkezésre áll számos eszköz:
kifárasztás, azaz nemreakció, hadd tüntessenek békésen - lásd Gyurcsány neves mondatát "majd csak megunják és hazamennek",
provokátorok küldése a békés tüntetők közé, akik a tömeget magukkal ragadva erőszakossá változtatják a tüntetést (s mindig lesznek emberek, akik önként elfogadják ezt "csak sétálgatunk itt, komolyabb ellenállás kell" jelszóval), ezzel egyrészt csökkentve az egésznek a támogatottságát, másrészt biztosítva a rendvédelmi erők fokozott lojalitását - lásd ha a rendőrt megtámadják a tüntetők, már csak önvédelemből is reagálni fog,
a tüntetés megosztása, pl. a legbékésebb csoportok követeléseinek részleges teljesítése, s közben a radikálisabb csoportok határozott elutasítása.
Magyarországon a rendszerváltozás óta sose volt ilyen tüntetés, soha senki se volt képes 3,5 %-ot összeszedni. A legközelebb ehhez az öszödi beszéd miatti 2006-os őszi tüntetéssorozat volt, de ott is inkább ennek a számnak a fele vett részt, ez is csak a csúcsnapokon.
kép egy szokásos "kormánydöntő" 800-fős ballib tüntiről
A neofita betegség eredete vallási, azt jelenti, a megtért új hívő annyira bizonyítani akarja, hogy ő igaz hívő, hogy mindent túlteljesít, ezzel aztán gyakran nevetségessé téve magát.
A modern politikában is megesik ez, különösen ha valaki a politikából akar megélni.
Gulyás Balázs fanatikus fideszesből fanatikus ballibbé lett politikai aktivista elemzi a Kötöttfogás múlt heti számában Vidnyánszky egyébként dicséretes tevékenységét. A többi ballib résztvevő természetesen szintén igyekezik Vidnyánszkyt kb. a világ aljának bemutatni, de Balázsunk érzi, nem volt ez elég erős, így kijelenti: Vidnyánszky zsidózott. Hiszen kimondta a "háttérhatalom" szót, ami a legfanatikusabb ballib körökben a "zsidó" szinonímája.
A többi résztvevő csitítja Balázst, elmondják, Vidnyánszky nagyon csúnya ember ugyan, de nem zsidózott. Balázs erre megsértődik, durcáskodik, különösen hogy a nyilasból ultraliberálissá lett Pörzse még kiselőadást is tart neki arról, hogy ősi liberális betegség minden ellenvéleményt antiszemitizmusnak minősíteni, s ez nem vezet az égvilágon sehová.
Balázs meg néz, néz, s azt gondolja: "Atya Isten, hát még itt is tömve van antiszemitákkal!". Lásd 6:55-től. Csúcs jó a műsor, gyerekek! Kérünk több Balázst.
Aztán még egyszer durcás lesz kis Balázs, amikor Reichert kijelenti, az ellenzék alkalmatlan, ahelyett hogy ütemesen tapsolna az összefogdosásnak. Balázsunk immár toporzékol: ezek nem csak antiszemiták, de fideszes ügynökök is!
Magyarországon - ellentétben az USA-val vagy Nyugat-Európával - kevés a törzsszavazó, nincs olyan jelenség, mint számos nyugati országban, hogy egyes körzetek tartósan ilyen vagy olyan irányúak, s hogy egész családok ide vagy oda szavaznak.
Nyilván van persze 20 %-nyi törzszavazó, akik mindig elvi alapon szavaznak, a fele ballib, s fele nemzeti, de ez a 10-10 % nem oszt, nem szoroz, nem ők döntik el a választások eredményét.
A nagy többség arra szavaz, akiről éppen elhiszi, hogy közelebb áll hozzá, s aki képes eredményes lenni.
aki szegény volt, majd gazdag lett: ez a kategória ideiglenesen élvezi jellemzően,
akinek lelki élete annyira üres, hogy csak anyagiakkal képes betölteni,
a pszichopata gazember.
Sok embert elkerülhetetlenül elbűvöli a luxus, de kevesek számára lesz ez életcél vagy legalábbis tartós cél.
Volt egy idő, amikor én is azt éreztem, ezt kellene kitűznöm célnak. De aztán elképzeltem, mi lenne ha esetleg elérném, akkor hogyan tudnék a többiek szemébe nézni.
Magyarországon népszerű sértés a "posztkommunista" jelző.
Pedig valójában Magyarországon mindenki posztkommunista, még azok is, akik nem éltek a kommunizmusban, mert ők is posztkommunista szülők gyerekei. Szóval a "posztkommunista" minősítés értelmetlen, gyakorlatilag csak pár tízezer bevándorlóra nem igaz.
Másrészt, én a "posztkommunista" jelzőt pozitívnak tartom. Hiszen azt jelzi, az illető személyre kis mértékben hatott az a liberális őrület, ami a vasfüggönytől nyugatra tombol a II. vh. óta. Ez az oka annak, hogy egy mai átlagos kelet-európai emberben sokkal több a józan ész és a természetes erkölcsi érzék, mint egy átlagos nyugat-európaiban.
Ez igaz is, hiszen Magyarországon kapitalizmus van, mely rendszer alapja a lopás. Nyilván a kapitalista polgári állam törvényei felosztják a lopást jó lopásra és rossz lopásra - a jó az, mely segít a rendszernek, a rossz meg az, ami nem segít, majd a jó lopást elnevezi tisztes haszonnak, becsületes jövedelemnek.
Mivel a rendszer alapja a lopás, az embereket csak az érdekli, növekszik-e személyes jólétük. Ebben pedig a Fidesz sokkal jobban teljesít, mint a ballibek - harmadik opció meg nem létezik. Szóval az átlagember ezt nézi szavazáskor, nem azt, hogy valami ballib megmondóember mit hadovál arról, hogy a Fidesz lop. Eleve hiteltelen a ballibek lopásellenes narratívája, pont olyan ez, mint amikor a prosti a nemi erkölcsről prédikál.
De válasz a kérdésre: inkább lopjon Mészáros, mint Soros.
A blogger retteg, hogy egyes országokból vagy IP-címekről megfigyelik őt, így letiltotta ezeket. Ebben semmi furcsa: aki nem retteg, az nem is igazi magyar liberális.
Mivel az Amerikai Népszava blog egyik kedvenc vicclapom: a blogger néha 3-4 oldalas skizofrén ömlengéseket tesz közzé, amit csak a kb. tucatnyi törzskommentelő elmebaja homályosít el, ezért nem tudom nélkülözni. Mindenkinek ajánlom egyébként a blog követését: ha az ember kedve kicsit rossz, azonnal megjavul tőle.
Ha valaki esetleg olyan helyen lakik, mely nem tetszik Bartus mesternek, elegendő bármely ingyenes VPN hozzá, s hipp-hopp a "blokk" meg is van törve, pont ahogy a blog tegnapi cikke szerint szent Iványi messiás áll éppen Zorbán "megtörése" alatt: a csúnya Zorbán gyűlöli a szent ballib megmondóember Iványit, mert az esetleg mindjárt megdönti a "fasiszta" "diktatúrát".
Ez most egy személyes megemlékezés, meg egy szerelmeslevél féle.
Tegnap családi ünnepünk volt. 35 éves ismerjük egymást a feleségemmel.
Ennek története úgy kezdődött, hogy 1985. szeptember 2-án elmentem a Havannai Egyetem Művészeti és Bölcsészeti Karának épületébe beiratkozni az első évfolyamra. A folyamat vége áthúzódott délutánra: sorba kellett állnom több száz emberrel együtt a könyvtár előtt, ahol egy darab alkalmazott mindenkinek átadta a szakja szerint neki járó tankönyvmennyiséget az egész félévre: Kubában a felsőkú oktatás teljesen ingyenes, beleértve a tankönyveket is, nem csak a kötelezőket, még a főbb ajánlottakat is beleértve.
az épület helye Havanna belső részének térképén (piros pont)
A sorbanállás kb. 3 órát vett igénybe (ez kubai mércével egy gyors sor), ezalatt időm volt alaposan körülnézni, többek között megvizsgálni részletesen a többi diákot is, akik közül nem tudhattam ki melyik szakon lesz - ezen a karon ugyanis összesen 5 különböző szak volt. Miért csak 5 szak egy ekkora karon? Ennek oka, hogy a politikai rendszer ellenére a kubai felsőoktatás sokkal jobban hasonlított az amerikaira, mint a szovjetre. A szovjet - és általában az akkori kelet-európai - rendszert az erős szakosodás jellemezte a legelejétől, ezt a nagy Szovjetúnióban az abszurdításig vitték, volt pl. olyan szak ott, hogy "tejipari mérnök", ez nem vicc. Beiratkozik az ember, s az első naptól a tejiparról, az ott használt gépekről, műszerekről tanítják. Aztán 5 év múlva lediplomázik, elhelyezkedik segédmérnökként egy tejipari vállalatnál, majd esetleg karriert épít, s ő lesz a tejüzem főtejmérnöke 30 évvel később. Aztán amikor a rendszer összeomlik (1989-1992), munkanélküli lesz, hiszen csak a tejiparhoz ért, ott meg éppen nem alkalmaznak mérnököket, mert immár kapitalista logikával megsprórolják a költségeket erre is.
Ezzel szemben az amerikai rendszer az, hogy van 1-2 év alapképzés, s csak a 3. évtől van igazi szakosodás. Szóval Kubában is ez utóbbi volt, lásd az én szakom neve "bölcsészet" volt, ez 5-éves képzés volt, de a 2. év végéig együtt volt az egész szak, majd szétvált, ha jól emlékszem 4 vagy 5 szakosodásra, melyek pl. Magyarországon eleve önálló szakok lettek volna.
Szóval sorban álltam. S nyilván egy idő után a lányokra összpontosítottam. Kiszúrtam azonnal ki nem kubai. Ezt nem nehéz: akkoriban a kubai emberek nem juthattak külföldi árucikkekhez, így azonnal meg lehetettt állapítani, hogy aki kicsit is jobban van öltözve vagy szebb táskája van (sőt, nőknél a sminken is látszott), az nem lehet helyi ember.
Meg is állapítottam: rajtam kívül jelen van 9 idegen: egy szláv-germán kinézetű srác (később kiderült, hogy orosz, 2 hónap után ki is zuhant az egyetemről, mert súlyos alkoholistának bizonyult, ami miatt gyakorlatilag sose járt előadásra), 3 tipikus vietnámi ember (a vietnámiakat könnyű felismerni, olyanok, mint a kínaiak, viszont állandóan jó kedvük van), plusz volt 5 külföldi lány.
Volt egy tipikus mexikói lány, nagyon szép, csak hamarosan kiderült, hogy tévedett nemzetiségmegállapító készségem, mert a valóságban perzsa, afganisztáni perzsa azaz dari (az afganisztániak kb. negyede dari). Volt egy nagyon hevesen gesztikuláló latin-amerikai lány is, színfehér, erősen tömzsi termetű, először azt hittem argentín, de közelebbről hallva megállapítottam, nem olyan a kiejtése, s megállapítottam, karibi, ami Kubán kívó lehet még Dominika vagy Puerto Rico, s ez utóbbi lett a helyes megoldás. Volt aztán egy gyönyörű koreai lány, olyan mint a mai koreai popdívák, tipikus észak-koreai módra titkárnőnek öltözve, nála nem kellett sokat gondolkodni, hová valósi, hisz rá volt írva: a Kim Il Szung jelvény nem hagyott helyet vacilálásra.
S végül volt két bolgár lány, akik megállás nélkül beszéltek egymással: egy magas, tömzsi, kövérkés és egy apró, vékony termetű. Ez utóbbi olyan fehér bőrrel, mely még fehérebbnek tűnt a fekete szeme és hosszú fekete haja miatt, fehér színű középhosszú ruhát viselt, virágmintákkal, s olyan szemüvege volt, mint John Lennonnak.
Ha ez most hollywoodi mese volna, az következne, hogy nem bírtam többet levenni róla a szememet, beleszerettem, majd szerelmet vallottam neki hamarosan. De nem ez következik, hanem a valóság. Szóval bár besoroltam őt a jelen lévők között az 5 legszebb közé, nem történt semmi, nem estem senki iránt vak szerelembe.
35 éve
A kontraszt kedvéért az apró, vékony termetű, hófehér bőrű, fekete szemű és hosszú fekete hajú lány visszemlékezése rólam: "valami mogorva alak, valószínűleg orosz, 3 óra alatt egy hangot nem adott ki magából, de álandóan nézelődött, egyre mérgesebben, mintha arra készülni, hamarosan megver valakit amiatt, hogy sorba kell állnia".
A nap eseményeinek vége, hogy átvettem a könyveket, majd hazamentem.
Dehát itt nyilván nem lehet lezárni. Hiszen ez egy kapcsolat története is.
Szóval másnap reggel bementem az első előadásra, s szembejött a vékony, alacsony lány, immár az én ízlésemnek megfelelőbben öltözve: zöld pulóver, testhez álló farmernadrág. Beszédbe is elegyedtünk, aminek következtében a teremben ugyanahhoz a hatszemélyes padhoz ültünk le, egymás mellé. Gyakran beszélgettünk a szünetekben, s így hamarosan jó haverok lettünk, de mintha azonos neműek lennénk, azaz semmi nyoma nem volt bármiféle romantikának. Olyannyire nem, hogy megbeszéltem vele, hogy tetszik nekem az egyik lány a csoportban, ő meg egy srácról mondta el ugyanezt, aki egy másik csoportban volt. Ez az abszolút baráti kapcsolat ment szépen tovább, szeptember végén már közös programot is szerveztünk, strandra mentünk együtt, de moziban is voltunk együtt 2-szer, meg várostnézni, időnként könyvtárba is mentünk együtt. Az október 26-án tartott születésnapi buliján a sok vendég között én voltam a két meghívott csoporttárs egyike.
Nagyon élvezetes haver volt, mert könnyen megértettük egymást, s tudása is nagy volt, nem kellett mindent magyarázni neki. Plusz jól is nézett ki, amit eddig nem tapasztaltam soha okos nőknél.
Aztán október legvégén kórházban voltam 3 napot. Volt időm elmélkedni, s lassan rádöbbentem: egyetlen problémám, ami miatt valami lelki hiányérzetem van, hogy magamnak se vallom be azt a tényt, hogy mélyen szerelmes vagyok a hivatalosan csak haveromba. Addig mindig úgy lettem szerelmes, hogy percek alatt, ami aztán el is tudott múlni percek alatt, itt meg számomra szokatlanul, lassú folyamat eredménye volt az érzelem.
Persze elmondtam neki, ő meg azt mondta, ez csak tévképzet, valószínűleg nagyon kell nekem valaki, s éppen ő volt a közelben, így ő lett az, de ez komolytalan. Amikor kijöttem a kórházból november 1-jén, ami éppen szombat volt, este házibuliba mentünk, ott először csókolóztunk, de másnap már azt mondta, ezt felejtsük el, hiba volt, ő csak azért engedte, mert a barátom, s nem akart visszutasítani, mert látta nagyon kell nekem a csók.
Ez aztán így ment pár hétig. Még azt is mondta, szerez nekem igazi barátnőt, ha kell. Sőt, ha ez a célom, akkor valamelyik délelőtt, amikor nincsenek otthon a szülei, előadás helyett menjünk fel hozzá, s baráti alapon lehet szex is, szívesen segít ebben is, ha aztán másnak nem mondom el. Én elmondtam: nekem nem másik barátnő kell vagy szexpartner, hanem igazi kapcsolat és csakis vele.
Karácsony előtt végre elmondta: részben nem volt biztos magában, részben nem volt biztos, nem akarom-e csak kihasználni a barátságunkat, ezért viselkedett így. De már egyetért velem: ő se akar továbbra is csak barát lenni, akkor mostantól pár leszünk. Az első teljesen szabályos, "hivatalos" szexuális együttlétünk a következő év január 19-én volt. Akkoriban nem volt elfogadott, hogy csak úgy szexel valaki, szóval rejteni kellett a szülőktől, de azért heti átlag 4 alkalommal megtaláltuk a megfelelő helyet és időt hozzá.
S gyorsan mi lettünk az egyetemen a mindig mindent együtt csináló, sose egymástól elváló szerelmespár mintapéldánya. A végén már a szemináriumi foglalkozásokhoz is azonos feladatot adtak nekünk a tanárok "maguk úgyis együtt lesznek" alapon.
30 éve
S ismét eltérés a hollywoodi recepttől: sose kértem meg a kezét! Egyszerűen májusban egy parkban ülve megbeszéltük, hogy nem akarjuk kapcsolatunk végét a tanév befejezése után (ahogy ez lett volna, normál esetben, hiszen végetért kubai tartózkodásunk, neki júliusban, nekem augusztusban), inkább szeretnénk együtt maradni, szóval akkor ősszel házasodjunk össze. Ez meg is történt október 16-án, Budapesten.
esküvő
1986. július 26-án váltunk szét, neki végleg haza kellett mennie. Kint voltam vele a repülőtéren, néztem, amint elrepül Berlinbe. Akkoriban Kuba és a világ többi része között nagyon gyér volt a légiközlekedés, az egyik fő útvonal a Havanna és Kelet-Berlin közti járat volt, egyórás leszállással Ganderben. Olyan nyomasztó érzés volt, hogy három napig nem bírtam enni. Pedig ez csak ideiglenes szétválás volt. Én augusztus 20-án hagytam el Kubát, mégpedig extrém módon hajóval: apám elintézte, hogy egy egyébként utasokat nem szállító keletnémet kereskedelmi hajó elvigyen minket Havannából Rostockba. Végül Budapestre szeptember 6-án érkeztem meg. Azonal el is kezdtem intézni a papírokat, akkor még különböző állampolgárságű emberek házasodásához igazságügyminisztériumi papír kellett. Október 2-án megérkezett az immár hivatalosan is mennyasszonyom Budapestre, s 16-án házasodtunk. Ehhez is külön engedély kellett, mert hivatalosan 30 nap kötelező várakozást írt elő a jogszabály a házasulási szándék bejelentése között, mi pedig csak az első munkanapon, 6-án tudtuk ezt megtenni (a bejelentéshez kellett mindkét fél jelenléte). Szerencsére volt kiskapu: a jogszabály felhatalmazta az illetékes anyakönyvvezetőt, hogy indokoltan sürgős esetben mentesítheti a feleket a várakozás alól. Mi azt találtuk ki, hogy a feleségnek el kell utaznia az országból más országbeli tanulmányainak megkezdése céljából - ez még félig igaz is volt.
De a lényeg: most még jobban szeretem, mint a kezdetekkor. Ő az abszolút lelki társam. Ha nem lenne, az olyan lenne, mintha hiányozna az egyik lábam vagy kezem.
25 éve
Persze minden kapcsolatban vannak mélypontok, aki ezt tagadja, az hazudik. Azok a kapcsolatok, melyekben "egy rossz szó nem hangzik el" valójában felületes viszonyok, a felek a valóságban le se szarják egymást. De minden probléma és mélypont nem lett olyan szintű, hogy az a kapcsolat lényegét veszélyeztette volna. Mindig mi maradtunk egymás számára a legfontosabbak, így sok komoly gond se tudta a dolgokat tönkretenni.
10 éve
Ha ő nem lenne, valószínűleg Birca Hang Média se lenne. Abszolút lelki társam ebben is. Eszmei, politikai nézeteink kb. 90 %-ban azonosak.
Viszont különbségeink is vannak, ami hasznos. Pl. a filmes ízlésünk nagyon más. Viccelődni szoktunk egymással, mert én szeretem a művészfilmet, ő meg a fantasyt, viszont én meg elalszom a fantasyn, ő meg ki nem állhatja a művészfilmeket. Szóval azt szokta mondani "húsz perce nem történik semmi, s már lement a film fele, de nem derült ki miről szól, ez neked való film", én meg azzal reagálok "a törpék legyőzték megint a gonosz szörnyetegeket?"
Éber Márk Áron írásait érdemes olvasni, akkor is, ha a következtetései gyakran tévesek, mert viszont az elemzései nagyon jók. Most a Mérce is népszerűsíti a két héttel ezelőtt az Új Egyenlőségen megkezdett cikksorozatát.
A cikk célja bemutatni, hogy a "neoliberalizmus" Magyarországon nem a rendszerváltoztatással indult. Persze a "neoliberális" szó eleve hibás, erről már sokszor írtam. A "neoliberális" szó használatának egyetlen oka: így szeretnék a balos szerzők elkerülni, hogy liberális haverjaik megharagudjanak rájuk, hisz ők lám nem a liberálisokat szidják, csak a "neoliberálisokat". Aki pedig unja a baloldaliak közül a "neoliberális" szót, annak tarsolyában ott van még a "piaci fundamentalista" szülemény ugyanarra.
A valóságban persze itt liberálisokról van szó, mert a "neoliberalizmus" egyenlő a klasszikus liberalizmussal, nincs benne semmi "neo" az eredeti eszméhez képest. Mert lássuk mi is a libveralizmus egyetlen mondatban: az az eszme, mely szerint az egyéni szabadság a legideálisabb társadalamszervező elv, mert a maximálisan szabad egyének önérdekkövetése és önzése kiegyenlíti egymást, valamint az ellenérdekek így képesek önmaguk megoldani az ellenérdekek ütközése miatti konfliktusokat. Sose létezett olyan klasszikus liberalizmus - ahogy ezt egyesek állítják manapság -, mely ne lett volna kapitalizmuspárti, mert a liberalizmus a kapitalizmust tekinti az egyéni szabadság kifejezése lehető legjobb keretének. Valójában ha van "neoliberalizmus", azaz a liberalizmus valamilyen újabb verziója az éppen a szocialista eszmékkel vegyített liberalizmus, a szociáldemokrácia, melynek lényege, hogy az eredeti liberális eszméket korlátozza a társadalmi igazságosság nevében.
Magam is írtam erről a témáról. Családilag is érintett vagyok, szüleim a nyugatpárti kádári nomenklatúra alsó részéből származnak, egész gyerekkoromban az e körből származó emberekkel voltam körülvéve, érintkezésben a nomenklatúra középső részeivel is. 16 éves koromig kb. szentírásnak is hittem azt, amit ez a réteg hitt és mondott. Majdnem tucatnyi cikket szenteltem e témának, lásd ezeket itt, de a téma szempontjából ez a cikkem a lényeg (ezeket a cikkeket mind apám 4 évvel ezelőtti halála után tettem közzé, nem akartam ezzel "bajt" okozni, bár apám elfogadta, hogy másképp látom a világot, mint ő). Nagyon röviden a három fő dogma, amiben ez a réteg szentül hitt:
a piac mindent megold, a lehető legkisebb állam kell,
a szakemberség valami objektív tényező, azaz nincsenek más szempontok, a politika kizárandó a "szakmából",
a szocializmus marhaság, különösen a kommunista verzió, de a szociáldemokrata változata is súlyos téveszme.
Vannak az embernek meghatározó élményei életében. Ezek jellemzően pillanatok, de ezekre az ember a legapróbb részletességgel emlékezik. Pl. le tudom írni máig annak a lánynak az arcát, a sminkjét, a haját, minden ruhadarabját, aki az első nő volt, aki színmeztelenre vetkőzött előttem 35 éve. Életemben van talán 20-25 ilyen pillanat. De a cikk szempontjából a releváns pillanat 12 éves koromban volt.
Állunk a madridi repülőtéren, várva a havannai járatra, jelen van 4-5 magyar család, mind diplomata beosztásúak havannai vagy madridi állomáshellyel és azok családtagjai, s mind a technokrata kádárista elitből (a kádárista elit két részből állt: "technokraták" és "munkáskáderek"). Kiderül: valakinek a csomagjai elvesztek. Ha a Malév a hibás, az nem hír, hiszen magyar, azaz "rossz" cég. De kiderült: a hibás az Iberia nevű akkor még egyedüli spanyol légitársaság. Ezt az egybegyűltek nem értették, hogyan tehet ilyet egy nyugati, azaz "jó" cég, de aztán az egyik magyar diplomata megfejtette a "rejtélyt": tavaly államosították az Iberiát! Megkönnyebbülés érződött a magyar csoportban: hát persze, hogy szarul működik, ha egyszer állami tulajdon!
Nagyjából erről ír Éber is. A magyar közgazdász és pénzügyes elit - mely szinte teljesen technokratákból állt már a 70-es években is, de különös a 80-asakban - semmi kapcsolatban nem állt a marxizmussal, a marxizmus csak a kötelező fedőszöveg volt, de senki se vette komolyan. Ténylegesen ez a két terület már hosszú évekkel a rendszerváltozás előtt teljes konszenzusban volt a tekintetben, hogy a liberális eszmék az egyedül helyesek, minden más tévedés, sőt a liberalizmus a "szakmaiság", a tiszta szakemberség, minden más pedig indokolatlan, politikai indíttatású, téves "belepofázás" a "szakemberek" dolgába. A hatalmi pozícióban lévő technokraták fő feladata pedig a technokrata konszenzus szerint a szovjet függőség miatt lebonthatatlan kommunista politikai rendszer keretein belül a gazdaság totális reformja, a kapitalizmus lehető legteljesebb becsempészése a rendszerbe.
Amikor Medgyessy Péter - aki szintén a kádárista technokrata elit rész volt, nyilván magasabb pozícióban mint az én rokonságom - 2002-ben azt mondta védekezésként a kiderült hírszerzői ügye kapcsán, hogy ő a Szovjetúnió ellen kémkedett, sokan ezen röhögtek, s okkal is, hiszen ez ebben az alakban abszurdum, de én tudom: Medgyessy ezt teljesen komolyan hitte. Amit Medgyessy mondott az abszolút jellemző volt: a "konzervatív" magyar pártvezetés (lásd Biszku, később Grósz, Fejti, stb.) orra előtt, valahogy észrevétlenül, továbbá a moszkvai fővezérség reformellenes szárnya elől eltitkolva nyomatni a "reformokat", mindenkit kész helyzet elé állítva, hogy aztán már ne legyen visszaút.
Természetesen a technokrata elit mindenben élvezte Kádár támogatását. Kádár politikája az volt, hogy az elit két részét egyszerre támogatta, egymás ellen, s mindkettőnek megvolt a maga monopóliuma: a kereskedelemben, a gazdaságban, a pénzügyekben a technokraták diktáltak, míg a honvédelemben, belügyben a munkáskáderek. S mind a két elitnek megvoltak a kiváló moszkvai kapcsolatai, ugyanis a szovjet vezetésben is volt egy reformista és egy reformellenes szárny.
A kádárista egyensúly 1986-ban bukott csak el, amikor Moszkvában az új vezér, Gorbacsov nyíltan meghirdette a reformista kurzust, ezzel kihúzva a talajt az ellentábor alól a csatlósállamokban, Magyarországon is. A többi közismert: a magyar pártelit 2 része (nyugatosok és nemzetiek, nevekkel ez kb. Németh és Pozsgay) egyesült a reformellenesek (ez kb. Grósz lett, miután maga Kádár immár működésképtelen állapotba került) ellen, s fényes győzelmet arattak. (Az már az 1989-1991 közti kor eseménye, hogy a volt technokraták kiközösítették a pozsgayistákat, azóta az MSZP egy tisztán liberális párt.)
Ezért is utálom, amikor fideszesek elkezdenek mindenkit egyszere kommunistázni. Ahogy ezt Éber is írja, ez az elit sose volt semmiben kommunista, nyilván a teljesen formális párttagságot leszámítva.
Éber elég jól leírja a későbbi folyamatokat. A liberális eszmék kötelezőek lettek az ellenzékben (elsősorban annak fő erejében, az SZDSZ-ben), s ez közel hozta ezt, a már részben, szakértőkön keresztül eleve kötődő, posztkommunista elithez, mely gyakorlatilag semmiben se vallott mást, leszámítva persze azt, hogy az egyik rész ellenezte a kádárizmust, míg a másik a reformfolyamat kezdetének tekintette azt. Jobb név híján ez lett a "baloldal", ez megfelelő volt mindkét elemnek:
jó volt a volt technokrata elitnek, hisz így azt állíthatta, ők már korábban is a baloldalon voltak, s eleve a liberalizmus az végülis baloldal (a valóságban persze a liberalizmus jobboldal),
jó volt a volt ellenzéknek, hiszen így, miután az MDF-kormány magát jobboldalinak határozta meg, adott volt a "baloldal" szerep, bár persze röhejes, hogy miért lennének baloldaliak azok, akik Antallt azért kritizálják, mert nem eléggé "piacpárti".
Azaz nem az volt - sajnos máig ez a vezető "jobbos" narratíva -, hogy az SZDSZ-es ellenzék elárulta tisztességét, majd lepaktált a komcsikkal, hanem az, hogy két szinte mindenben egyetértő liberális csoport egymásra talált.
Szóval így lett az a sajátos magyar bal-jobb értelmezés, hogy:
baloldali az aki progresszív liberális, globalista, ateista, s vakon hisz mindenben ami nyugati, feladatának pedig a "mucsai" magyarok megnevelését látja,
jobboldali pedig az, aki konzervatív harmadikutas, nacionalista, keresztény, hisz a magyar önállóságban, feladatának pedig a magyar sajátosságok védelmét látja.
Éber külön érdeme, hogy elismeri: a "piaci fundamentalizmus" ellenzéke Magyarországon a "jobboldalon" jelent meg, nem a "baloldalon", s ma is így van ez. Azt is bátran leírja, van egy hagyományos liberális jobboldal, s egy újjobb, mely átvesz sokat a rendszerkrikusságból.
Éber nyilván a ténylegesen nemlétező antiliberális baloldal híve. S mint ilyen azt mondja: nem szabad nekik szövetségre lépniük a liberális "baloldallal". Erre kiváncsi leszek, mert eddig minden tapasztalat az ellenkezőjét mutatja: a éles helyzetben a törpeméretű magyar rendszerkritikus baloldal mindig kiáll a "hagyományos baloldal" mellett.
A 21 Kutatóközpont nevű fideszpártisággal nehezen vádolható elemző csoport rendkívül érdekes anyagot jelentetett meg. Érdemes az egészet elolvasni itt, de én felhívnám a figyelmet az eredményekre, kiemelve azt, ami szerintem a legfontosabb.
Előre megemlítve: a kutatás eredménye kb. az - udvariasn megfogalmazva -,hogy az ellenzék esélytelen, mert a lakosság zöme az ellenzék ellen van, továbbá a ballib elméletek a Fidesz népszerűségének magyarázására egytől egyik hamisak.
Az elemzés sorra veszi a magyar lakosság jövedelmi, vagoni, valamint társadalmi megbecsülésbeli helyét, s ennek összefüggését a politikai preferenciákkal. Mindegyik adat nagyon érdekes, én csak a 2 legfontosabbat emelném ki, ezeket is inkább összegezve (az eredetiben ezek sokkal részletesebben vannak vázolva.
A jövedelmi és vagyoni szempontból számított felsőbb osztályok politikai megoszlása:
fideszes: 35 %,
ellenzéki: 43 %,
pártot nem választó: 22 %.
(S ezen belül a legfelsőbb osztály esetében az arány egyenesen 33-47-20!)
A jövedelmi és vagyoni szempontból számított középső osztályok politikai megoszlása:
fideszes: 39 %,
ellenzéki: 33 %,
pártot nem választó: 28 %.
A jövedelmi és vagyoni szempontból számított alsóközép osztályok politikai megoszlása:
fideszes: 44 %,
ellenzéki: 24 %,
pártot nem választó: 32 %.
A jövedelmi és vagyoni szempontból számított alsó osztályok politikai megoszlása:
fideszes: 46 %,
ellenzéki: 16 %,
pártot nem választó: 38 %.
Ami még kiemelten érdekes az a társadalmi ranbglétrán betöltött hely és a pártválasztás kapcsolata.
Az elit - vezető beosztásúak - között a megoszlás:
fideszes: 33 %,
ellenzéki: 45 %,
pártot nem választó: 22 %.
A középtétegek között a megoszlás:
fideszes: 38 %,
ellenzéki: 34 %,
pártot nem választó: 28 %.
Az alacsony presztízsű helyezetűek között a megoszlás:
fideszes: 42 %,
ellenzéki: 23 %,
pártot nem választó: 35 %.
Az egyetlen, ahol a kutatás igazolja az egyik népszerű ballib állítást az a "feudális" viszony. Szignifikánsan magasabb a kormánypártiak aránya a közmunkások között. Persze ennek értelmezése se feltétlenül az, amit a ballib narratíva feltételez, de erre már nem tér ki az elemzés.
Ami a "nyomorgó" néptömegeket illeti, az elemzés bemutatja - a már említetteken túl -, hogy az alsó osztálybeliek kétharmada javulónak vagy stagnálónak érzi saját életszínvonalát, s alig egymarmad érzi azt romlónak, de ezek többsége se mutat kiemelt elégedetlenséget. Egyszerűen az elégedetlenek se a kormányt hibáztatják, így nem az ellenzék hatalomba emelésében látják helyzetük javulásának zálogát.
Ami a társadalmi helyzetet illeti, az elemzés igazolja: nincs relevanciája a társadalmi helyzetnek az ideológiát illetően. Az elemzés arra persze nem tér ki, hogy ennek a fő oka az, hogy az ellenzék jobboldali (a szó hagyományos értelmében), s ezt a szegények is tudják.
Az ellenzéki narratíva koronaleme, hogy nincsenek ellenzéki médiák elérhető módon a lakosság legnagyobb, s különösen a legszegényebbek számára teljes cáfolatot nyer. Még legkevésbé iskolázottaknak is alig a 11 %-a olyan, aki kizárólag fideszes médiákból informálódik, s gyakorlatilag az egész magyar lakosság fogyaszt mind ellenzéki, mind fideszes médiákat.
Mi a pokol? A pokol és mennyország valójában ugyanaz fizikai értelemben, nem különböznek külsőre semmibem. Az eltérés az adott ember értelmezése. Eckhart kb. azt mondja - most kicsit átértemezve -, hogy ez olyan, mint egy tüzes széndarab, az egyik embert megégeti, mert puszta kézzel nyúl hozzá, a másikat meg melegíti, mert megfelelő eszközzel közeledik felé.
Mi az isteni akarat? A létezés alapvető szabálya, azaz nem valamiféle önkényes, hóbortos nagyúr vágyainak kifejeződése. Aki vét ellen, az meghal, hiszen a létezés megsértésének következménye a nemlétezés.
Isten bosszúja ez? Nem az, hanem ez egyenes következmény. Ahogy az erkélyről kiugró ember se azért hal meg, mert a gonosz gravitáció bosszújának az áldozata.
A Mérce érdekes cikket tett közzé nemrég. Vannak benne igaz megállapítások keverve tévesekkel, de a narratíva teljesen téves, a következtetések pedig abszurdak. Szóval igazi mércés cikk.
Természetesen igaz, hogy abszurd cél a középosztálybeliség kitűzése általános célként, persze ha középosztály alatt a magállamok átlagpolgárának életszínvonalát értjük. Még a magállamok lakosságának a 10-40 %-a se él ezen a szinten! Nem beszélve más országokról, ahol ez a szám még kevesebb, pl. Kelet-Európában ez a középosztálybeliség a lakosság 5-15 %-ra igaz csupán.
Szóval természetesen igaz, hogy a középosztálybeliség a szerény gazdagság udvarias szinonímája. Ahogy az is igaz, hogy nincs "középosztálybeliség" kizsákmányolás nélkül. Persze nem kell személyesen is kizsákmányolónak lenni, elegendő olyan helyzetben lenni, ahol az ember haszonélvezője a kizsákmányolásnak.
Van egy adat, melyet egy liberális se szeret. Ha a világ egyetlen gazdaság lenne, nagyjából egyenlő életszínvonal mellett, akkor az átlag Föld-lakó életszínvonala kb. olyan lenne, mintha a jelenlegi magyar árszint mellett a havi jövedelme nettó 130 ezer Ft körül ingadozna. Ez a jelenlegi magyar életszínvonal nagyjából 60 %-a. Kellemetlen igazság: az 56 európai ország közül alig 9 van a világátlag alatt*, mind ex-kommunista ország és egyik se EU-tag (közülük 7 ex-szovjet).
De most jön a marhaság a cikkben. Trump természetesen valóban a milliárdosok érdekeit képviseli, de ez lényegtelen, mivel az ellenfelei se tesznek mást, ők is a milliárdosok érdekeit képviselik. Az eltérés: a Trump-tábor igyekszik észrevenni az alsóbb osztályok és a lecsúszó középosztálybeliek érdekeit is, míg ellenfele csak bizarr kisebbségek - bevándorlók, homokosok, feministák, többbneműek, stb. - érdekeit nézik.
A baloldal általános bukásáról van szó. Nagyjából a 80-as években ért véget a baloldal liberálissá züllésének folyamata. Azóta a baloldal mindenkit támogatni akar, kivéve a szegény sorsú vagy legalábbis a lecsúszástól félő normális átlagembereket - őket nemhogy nem támadja, de nemritkán ellenségnek kiáltja ki. (Ennek jó példája a magyar ballibek hozzáállása a hajléktalan-kérdéshez: szerintük ebben az ügyben mindenkinek igaza van, csak az átlagembernek nincs, aki nem szeretne pisis-szaros aluljáróban közlekedni.)
Ezek után vajon miért nem szavaz a normális alsóosztálybeli a baloldara? Vajon tényleg azért, mert az "álhírek" becsapták, ahogy ezt a liberálisok állítják, vagy egyszerűen azért, mert a baloldal ellenséges erő lett számára, mely lemondott az ő érdekei képviseletéről, sőt ellene fordult?
Természetesen nem a "természeti katasztrófa" az akadálya a középosztályosodának, hiszen a Föld képes lenne egészségesen eltartani a mainál 3-4-szer több embert is, hanem gazdasági: egyszerűen nincs elegendő pénz ehhez az életszínvonalhoz.
A szerző ezután önellentmondásba keveredik: szerinte is igaz, hogy a magyar alsó réteg többségében nem szavaz a baloldalra, míg a felső 10 % zöme pedig ellenzéki, mégis Orbán kénytelen lesz valamilyen titokzatos okból elnyomni az alsó rétegeket a felsők érdekében. Ezt nem kommentálnám, mivel se füle, se farka. Ahogy a következtetés is abszurd: az ellenzék fordljon a középosztály ellen, az alsó rétegek felé. Ez még egzisztenciálisan is röhejes: valószínűleg egyetlen ellenzéki megmondóember se létezik az országban, aki ne lenne középosztálybeli. S egyetlen ellenzéki politikai vagy média projekt se lenne életképes, ha nem kapna gazdag finanszírozást nemhogy a középosztálytól, de egyenesen a globális elittől (lásd Soros).
Tipikus Mérce cikk: hogyan védjük meg a liberalizmust baloldali mondatokkal, majd orbánozzunk egy nagyot. Még arra is képes a szerző, hogy a cikk végén megcáfolja pár bekezdéssel korábbi saját magát, s kijelentse, a magyar felső rétegek fideszesek.
A modern vegetárianizmus nem egyszerűen valamely ételtípus fogyasztásának ellenzése, nem a tabusított étel fogyasztóinak kirekesztése, erkölcstelennek minősítése. Ez egy sokkal általánosabb magatartás, hiszen léteznek bioétel hívők, vegánok (akik a vegetáriánusok radikálisabb változata), de léteznek mérsékeltebbek is, fél-vegetáriánusok, akik esznek halat, de számtalan más változat is, melyekben azonban közös, hogy erkolcsileg megbélyegzik a mindenevőket, sőt egymást is, ha azok az illető ideológiánál mérsékeltebbek.
A modern vegetárianizmus valójában az egész emberiség ellen irányul, hiszen tagadja az alapvető emberi jogokat, legfőképpen azt a biológiai tényt, hogy az ember mindenevő.
Lehet-e egy mindenevő, egy húsevő ember is vegetariánus? Természetesen lehet, amennyiben tagadja az egyetemes emberi elveket és viselkedésformákat, a jogot arra, hogy az egyén maga válassza meg mit eszik.
Szóval ma már a "vegetáriánus" nem azt jelenti "nem eszik húst", hanem minden kirekesztés, diszkrimináció, korlátozás, sőt az ilyen jellegű proganda is végsősoron vegetáriánus. A mucsai magyar primitív vidéken szokásos disznóvágás is végsősoron mélyen vegetáriánus esemény, hiszen ki vannak zárva róla a disznóhúst nem fogyasztó személyek, ami végsősoron mélyen kódolt antiszemitizmus és a muszlim migráció ellenzése.
Mi, progresszív megmondóemberek végsősoron mind mindevők vagyunk, akkor is ha nem eszünk húst, mivel szembenállunk a kirekesztő vegetáriánus sötét eszmékkel. A húst evők viszont mind szellemileg vegetáriánusok, ha nem értenek együtt az általunk mondottakkal.
Kant azt mondta: "Die Metaphysik ist ein dunkler Ozean ohne Ufer und Leuchtturm, übersät mit vielen philosophischen Wracks." - hogy ez kapcsolódik ide, magam sem tudom, de kellett valami idézet, amit az olvasók 99,9 %-a nem ért, de úgy tesz, mintha értené.
A lényeg: Zorbán vegetáriánus.
*
Ez a cikk egy vicc, TGM cikkéről jutott eszembe, ő ihletett meg.
Megvitatják, ő és Lakner, a homokkérdést. Érdekes módon a személyesen érintett Lakner mondja a visszafogottabb, mérsékeltebb álláspontot, míg a személyesen nem érintett Czeglédi harcias, radikális homoklobbista, aki nem tűr ellentmondást a kérdésben.
Ez is bizonyítja, egyáltalán nem kell személyesen is homokosnak lenni ahhoz, hogy az ember a homoklobbi bősz tagja legyen. Ahogy manpság az USA-ban színfehérek is simán lehetnek néger rasszisták, sőt ez egyenesen kötelező minden progresszív fehér számára.
Szóval Czeglédi előadja szabatosan: igenis, az egyesült ellenzék álljon ki teljes mellszéleséggel a homoklobbi mellett, ne próbáljon taktikázni, ne próbáljon mérsékelt lenni, mert az ilyen taktikázó, óvatoskodó ellenzékre nincs szükség!
Szerintem csak így tovább. Ha a ballibek sikeresen beszűkítik magukat a liberális térfél progresszív részére, ezzel csak arra késztetik a kevés, de azért mégsem nulla létszámú konzervatív liberálist, hogy szavazzanak ismét befogott orral a Fideszre, de legalábbis ne menjenek el szavazni 2022-ben.
Amikor egy politikus annyira népszerűtlen, hogy előre tudja, semmi esélye, sose magára a politizálásra kell koncentrálnia. Hanam a "sóra", a mellékes körülményekre.
Olyan ez, mint amikor egy kislétszámú tüntetés kénytelen botrányt okozni, radikalizálódni, ellenkező esetben észre se vennék.
Alexej Navalnij pártjának teljesítménye lényegtelen, mert eddig kb. tíz pártja volt. Szóval az irányzatokat kell inkább nézni, az az irány, melyet Navalnij is képvisel az orosz szövetségi választásokon jellemzően 2-4 % között szokott teljesíteni, azaz nem kerül be a parlamentbe (a bejutási küszöb 5 %). Az utolsó eset, hogy ez az irányzat parlamenti erő tudott lenni 2003 volt.
Ez az irányzat csak azért képes létezni, mert 2 városban: Moszkvában és Szentpéterváron aránytalanul sok szavazójuk van. Ez tehát "fővárosi" párt (Moszkva a jelenlegi orosz főváros, Szentpétervár meg a korábbi). Moszkvában rendszeresen el is érik a 10 %-ot is. Sőt, maga Navalnij egyszer, 2013-ben a moszkvai polgármesterválasztáson 27 %-ot szerezve lett második.
Szóval ezek az emberek mindig minden választáson tökéletes nyugalommal indulnak el, a biztos vesztesek nyugalmával.
Ahhoz, hogy legyen valami hírverés körülöttük, kénytelenek botrányt okozni. Jellemző módszer pl. hogy tüntetést szerveznek, melyen egy hívük provokálja a rendőröket, majd a rendőri intézkedés már mint "Putyin szétverte az ellenzéki gyűlést" hírként jelenik meg. Aztán a másik kedvelt módszer, hogy direkt nem adnak be a választási bizottsághoz valamilyen szükséges papírt a választáson való induláshiz, s ezt aztán "Putyin nem engedi indulni az ellenzéki politikust" hírként lehet terjeszteni.
Fontos módszer az üldözési mánia is. Bár ezek az emberek semmilyen veszélyt nem jelentenek a fennálló rendre, azt terjeszik magukról, hogy a hatalom retteg tőlük, s folyton készül őket eltenni láb alól. A valóságban a hatalom csak röhög rajtuk, s örül, hogy léteznek ilyen emberek, akik önként megutáltatják magukat a szavazókkal.
Navalnij állítása, hogy ő az ellenzék vezére kb. olyan, mintha Magyarországon a Magyar Liberális Párt és vezetője Bősz Anett kijelentené, ő az ellenzék vezetője és Orbán retteg tőle, továbbá hasmenése van, aminek oka Orbán titkos mérge.
Időnként túljátssza szerepét Navalnij. Mivel egyetlen megélhetési forrása a külföldi segélyek, erre rá is kényszerül. Bár egykor zavaros ügyekből sikeresen milliomos lett, ez a pénz gyorsan elfolyt politikai projektjeire. Szóval most éppen túladagolta magát valamilyen szerrel. Majd ünnepélyesen elrepítették gazdái Berlinbe megmenteni a "haldoklót". A színdarab rendezői arra nem gondoltak, hogy a legutóbb Berlinbe 1944-ben menekültek orosz ellenzékiek, a náci Németország önkéntes orosz segítői, szóval ez rossz emlékeket ébreszt az orosz átlagpolgárban. Párizsba kellett volna, Brüsszelbe esetleg, azok semleges célpontok. De hiába, Sorosnak se juthat minden az eszébe...
Egyszer egyébként Navalnij bele fog halni ebbe a komédiába. Amikor mondjuk úgy túladagolja magát, hogy már késő lesz az orvosi segítség, vagy esetleg meglövi magát pisztollyal, de nem oda megy a golyó, ahová akarta.
Orbán augusztus 20-i ünnepi beszéde alapvetően helyes beszéd. Persze mint gyakorló politikus kénytelen ezt-azt megspórolni, de érzékelteti miről is van szó.
Az Istvánról szóló többnyire nem igaz, de ilyenkor kötelező sablonokon túli részről érdemes írni (azokat rég megcáfoltam), mert az a lényeg.
A fontos megállapítás: minden közösség csak magára számíthat, akkor is ha vannak szövetségesei. Szövetségesek ugyanis akkor érnek valamit, ha képesek önvédelemre. Hiszen a történelem igazolja: nincsenek jogok, csak erő van, hosszú távon azé egy adot terület, melyet képes megszerezni és megvédeni. Erre persze valóban jó példa István.
Még fontosabb: a nyugat lehanyatlóban van, mert immár képtelen uralni és rabolni a világot, hiszen a nyugat gazdagsága kizsákmányolás és rablás eredménye. Ezen belül különösen leáldozott Nyugat-Európának, mely öngyilkos stratégiával akar választ adni a problémákra.
Orbán bátran meg is említi a fő jellemzőit a nyugat öngyilkosságának: a nyitott társadalom, s annak következményei: a lakosságcsere, az ateizmus, s családellenesség.
Vassfüggöny épül újra Európában - a helyesebb név szivárványfüggöny lenne -, s míg a nyugati rész önként készül felmenni a padlásra és felkötni magát, addig a keleti rész életösztöne még megvan, s öngyilkosság helyett a valós problémák elleni harcot választja. S ez Európa egyetlen esélye: hallgat a kelet erkölcsére. Ha nem így lesz, vége a nyugatnak, amiért nem is kár, hiszen ez a mostani nyugat nem érdemel megmentést.
Orbán udvariasan kimondja: a nyugat szart se ér. Valójában csak egy jó nagy atombombát érdemel ez a mai nyugat. Persze, kinyújtjuk kezünket a nyugtanak, hátha megjön az eszük, de ha megint folyamatosan elvetik segítségünket, segítünk nekik egy létrával, hogy gyorsabban felmehessenek a padlásra felkötni magukat.
Ami szivárványosítást illeti, telitalálat a megfogalmazás, ezt szeretném kiemelni. A múlt héten egy homokos srác cikket írt a Határátkelő nevű ultraliberális, nyugatmajmoló blogra, s abban mondott valami fontosat: "Van egy határ, amit nem lehet átlépni. A melegházasság jelkép. Pontosan ennek a határnak a jelképe." - s ez teljesen így is van. Persze a homoklobbista szerző fordítva gondolja, szerinte a szabadság elképzelhetetlen egyneműek "házassága" nélkül, ez valamiféle próbakő, s igen, valóban próbakő, mégpedig abban az érteleben, higy ahol van "házasság" egyneműek között, az már nem egy normális társadalom, az ilyen társadalmak öngyilkos atomizált közösségek immár, melyek elvesztették a természetes erkölcsi érzéküket.
Utálom Lars von Trier munkásságát, egyetlen filmjét bírtam végignézni, a Dogville-t, ami persze szintén egy iszonyúan rosszul megcsinált "film" - idézőjelben, mert az egész valójában egy színdarab próbája, nem film -, de legalább a mondanivalója értelmes. (Egyébként Trier haverja és elvtársa, Thomas Vinterberg valamivel jobb filmeket készít, de azért azok is messze vannak a remekműségtől).
Szóval a Dogville helyére teszi az említett félreértést. A Biblia azt mondja "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!", nem azt, hogy ne szeresd saját magadat, s végképp nem azt, hogy szeresd felebarátodat jobban, mint saját magadat.
Ha magad ellen vagy, s követed a Biblia parancsát, akkor mások ellen is kell lenned. Ha nem véded meg magadat, akkor másokat se kell megvédened. A parancsolat szellem azonba nem ez az abszurd következtetés természetesen, hanem az, hogy akarj jót és tégy jót magaddal, s ugyanígy viselkedj mások iránt is.
A filmbéli Grace kiirtja a teljes lakosságot Dogville-ben, mert mindenki halálos bűnt követett el, s a legnagyobb bűnös az az ember aki úgy követte el a bűnt, hogy azonnal fel is próbálta menteni magát erkölcsileg, jónak álcázva a rosszat. Ugyanis mindig rosszabb a jónak álcázott rossz, mint az őszinte rossz. Egyetlen dogville-i marad életben, a kóbor kutya, aki veszettül ugat ugyan, de erre megvan a maga oka: Grace egyszer elvette az ételét. Szóval ő az egyetlen keresztény, ezért is Dogville.
Azaz ha nem szereted magadat, azzal kiprovokálod az ellenségességet, rosszra késztetsz másokat, erkölcsi rosszban leszel cinkos. Azaz a jogos agresszió önvédelemből teljesen krisztusi lépés, mert meggátolja a rosszat. De ezt már nem mondja ki Trier, pedig az lenne következő logikus következtetés.
*
A Dogville története pár sorban, aki nem látta:
Grace megérkezik Dogville-be mint az igazsászolgáltatás és a maffia által is egyszerre keresett menekült. A falu befogadja őt, cserébe a lány meghálálja ezt apró szívességekel. Lassan azonban a falu lakossága úgy érzi, Grace örök lekötelezettjük, ezt egyre jobban kihasználják: Grace minden - lelki és testi - értelemben a lakosok szolgája lesz. A végén azonban kiderül: Grace a maffiafőnök lánya, aki tisztán személyes okokból szökött el családjától, ezért keresi őt a maffia. Amikor megjelenik a maffia a faluban, Grace kibékül apjával, amjd bosszút áll a több hónapos megalázásokért.
A liberális demokrácia, a polgári társadalom egyik legutálatosabb jellemzője a folytonos sietés.
Folyton futni kell. A reklám is azt mondja "nincs idő a fájdalomra". Más reklámokban az emberek futnak egész nap. Sőt büszkének kell lenni arra, ha az ember egész nap futkározik, aki nem így tesz az egyenesen "lusta disznó".
Liberális erény keveset aludni, este későig dolgozni, korán kelni, éppen csak bekapni egy falatot, s rohanni tömegközlekedéssel vagy saját kocsival a munkába. Persze csak ha az ember nem tartozik az elithez. Az elit ugyanis 24-emeletes jachtokon utazza a világot, közben a hajófedélzeteket topmanökenek mossák fel drága pezsgővel, majd amikor a hajótulaj már megunta a drogozást és a csoportszexet, kaviárt dobál a vízbe. S még ezek a paraziták is munkának hazudják semmittevésüket, ezt a szent tabut ők se merik megsérteni.
A protestantizmus átkozott szellemének egyik találmánya ez: munka a munkáért. A reformátorok szerint az ember van a munkáért, s nem a munka az emberért.
Pedig mindez egyszerű ügy: egyszerűen csak az elnyomók egyre gyorsabban akarják növelni profitjukat, így folyton sürgetik a népet, a kisembereket, termeljenek gyorsabban és hatékonyabban.
Innen a türelmetlenség, mely átragadt a kisemberre is.
A megoldás persze a liberális, polgári rend agyagba döngölése. De addig is, míg kénytelenek vagyunk a liberális iga alatt szenvedve egzisztálni, apró lépéseket tehetünk.
Amikor észreveszem magamon, hogy sietősen haladok vagy valamit gyorsan akarok befejezni, tudatosan magamra szólok "ne légy liberális!". Ebből látható: még én, aki látom a dolog elméleti oldalát, is sokszor tudatlanul beleesem az agyatlan rohanás örvényébe.
Korábban néha megesett, hogy hetente 4-5 alkalommal mentem moziba. De a legrosszabb esetben is mentem moziba heti 2 alkalommal.
Továbbá rengeteg filmet néztem tévében.
A változás 2007 körül állt be. Immár szinte minden letölthető a netről. Az utóbbi 13 évben összesen kevesebb mint 10-szer jártam moziban, s mondjuk összesen láttam talán 20 filmet tévében.
Amit így elkerülök az sok minden: mozireklámok, utazás, szinkronizálás, reklámmegszakítások, kivágások filmekből. Ráadásul pénzt takarítok meg.
Már írtam arról a vad kommunista - bár nem csak kommunista - szokásról, mely szerint a térképeknek a vágyálmokat kell tükrözniük, nem a tényeket. Lásd, amikor az ukrán kormányzat manapság hisztizik, ha valahol olyan térképet mutatnak be, mely a Krímet Oroszország részeként ábrázolja, pedig ez a valós tény: a Krím Oroszország része, s akkor is az, ha valaki ellenzi a Krím csatlakozását Oroszországhoz, azt törvénytelennek tekinti.
Mindez a mágikus gondolkodás maradványa: ha a világot álmainknak megfelelően ábrázoljuk, akkor az álom valósággá válik. Népszerű ez manapság sok agyatlan személyiségfejlesztő áltanfolyamon is: csak akarni kell és megkapod, gondolkozz pozitívan, stb. Egyesek még nem átalják Jézust is kiforgatni, az "a hit hegyeket mozgat" mondásával, pedig az egészen mást jelent. ("Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha ... akkora hitetek lesz ... s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.")
Szóval röviden: a kommunista térképek nem voltak hajlandóan ábrázolni azt, ami nem tetszett a hivatalos vonalnak. De míg a legtöbb esetben valamilyen jelzéssel legalább mutatták a valóságot is, volt egy eset, ahol minden apró jelzés is meg volt tagadva. Ez a Dél-Afrika által a saját területéből kialakított 4 állam, melyek 1976 és 1981 között lettek létrehozva. Népszerű nevükön: bantusztánok.
A bantusztánok létrehozásának fő célja az volt, hogy miután a bantusztánok területe "külfölddé" válik, növekedjen a fehér lakosság aránya a maradék Dél-Afrikában. A fehér lakosság aránya Dél-Afrikában az első bantusztán függetlenségének kinyilvánítása előtti évben már alig 18 % volt, ez 4 százalékpontos esés az 50 évvel korábbi állapothoz képest. A négy függetlenné nyilvánított bantusztán létrehozásával sikerült a fehér arányt feltornázni 23 %-ra.
Jelenleg a fehérek aránya Dél-Afrikában 9 %, ennek oka felerészben az, hogy az apartheid végeztétevel kb. a fehérek negyede elhagyta az országot, felerészben pedig a jóval kisebb természetes szaporulat, a fehéreknél az átlag szaproulat alig fele, mint a néger és más dél-afrikaiaknál.
Az eredeti tervek szerint további 6 független bantusztán lett volna létrehozva, de ennek kivitelezésére már nem került sor, közbeszólt az apartheid rendszer agóniája, majd megszűnése. Egyébként ha mind a 10 bantusztán független állammá lett volna nyilvánítva, akkor is kisebbség maradt volna a fehér lakosság Dél-Afrikában, egyszerűen csak aránya felment volna kb. 40-45 %-ra.
Gyakorlatilag az amerikai indián rezervátumok voltak a minta, de azzel megtoldva, hogy a bantusztánok egyenesen megszűntek az ország részei lenni.
Ennek előnye dél-afrikai szemszögből sokféle volt az említett etnikai arányjavításon kívül:
a nemkívánatos néger lakosság jelentős része külföldi lett, hiszen a bantusztáni állampolgárság megszerzésével elvesztették dél-afrikai állampolgárságukat,
az immár külföldivé lett néger lakosság ezután már munkavállalási engedélyre szorult a dél-afrikai munkához,
Dél-Afrika remélte, hogy a független államok léte egyfajta új hazafiságot teremt az érintett lakosság körében, továbbá az egyes bantusztánok érdekellentétei majd meggátoljuk, hogy közösen lépjenek fel, szövetségben egymással.
A legkisebb független bantusztán Venda volt, 7 ezer km2 területtel, a legnagyobb Bophuthatswana 44 ezer km2 területtel.
a 4 független bantusztán: világoszöld - Bophuthatswana, sötétkék - Venda, narancs - Transkei, sötétzöld - Ciskei, fehér - maradék Dél-Afrika
A fő akadálya a tervnek nem csak a széleskörű ellenzés volt. A független bantusztánokat hivatalosan csak Dél-Afrika ismerte el, még nem-hivatalos kapcsolataik a világgal is erősen szűkösek voltak, gyakorlatilag csak pár szomszédos afrikai állammal és az apartheid-rendszerrel baráti kapcsolatot ápoló Izraellel voltak valamilyen kapcsolatok. S természetesen a dél-afrikai néger és apartheid ellenes mozgalom ellenezte a leghatározottabban a bantusztánokat.
Az igazi probléma kétféle volt: a gazdasági életképtelenség és a politikai instabilitás.
Egyrészt a bantusztánok területe úgy volt megállapítva, hogy afő közlkedési vonalak Dél-Afrikában maradjanak, így az egyes bantusztánok belül a közlekedés sokszor csak Dél-Afrika területén keresztül volt lehetséges. Továbbá egyedül Ciskei területe állt egyetlen darabból, az ellenkező véglet Bophuthatswana volt, melynek területe 7 különálló részből állt.
Maga az országméret nem lett volna probléma, hiszen kisebb országok is léteznek a világon. A 2 nagyobb bantisztán pl. területileg nagyobb volt Szváziföldnél és Lesothónál is.
Ezen kívül minden bantusztán gazdaságilag olyan alacsony szinten volt, hogy még a saját kormányzati apparátusukat is a valóságban a dél-afrikai kormány fizette. A lakosság zöme úgy tudott megélni, hogy naponta átjárt a közeli dél-afrikai városokba dolgozni. Az egyetlen kivétel Bophuthatswana volt, a gazdaságilag legerősebb a 4 bantusztán közül, melyben a máig létező Sun City kaszinókomplexum működött.
A politika is igencsak sajátos volt. 13-18 éves független létezésük alatt egyik bantusztán se volt képes politikailag stabil kormányzást létrehozni, mindegyikben legalább egy, de van ahol több katonai puccs is lezajlott ez idő alatt.
Bár a bantusztánok úgy voltak megállapítva, hogy egyes népek "nemzetállama" legyen, a projektek gyakorlatilag sikertelenek maradtak. Sok esetben a bantusztánok lakosságának egy része a saját "hazája" helyett inkább a Dél-Afrikába szökést választotta.
Cisket és Transkei a xhosa nép hazája kellett volna, hogy legyen. A xhosák ma Dél-Afrika második legnagyobb etnikuma, 16 % aránnyal. (A legismertebb xhosa Nelson Mandela, egyébként az egyik xhosa királyi dinasztia leszármazottja.) Venda a venda nép hazája lett volna, a vendák ma Dél-Afrikában a lakosság kb. 3 %-a. Bophuthatswana pedig a tswana nép otthona (ma a lakosság 8 %-a).
Amikor 1994-ben a független bantusztánok meg lettek szüntetve, azaz vissza lettek csatolva Dél-Afrikához, az egyedüli mely komolyabb ellenállást mutatott Bophuthatswana volt. A viosszacsatolást nagyban elősegítette, hogy a volt bantusztánok kormányzati alkalmazottait (s elsősorban a rendőröket és katonákat) automatikusan átvette a dél-afrikai kormány, mivel a kormányzati alkalmazottak voltak szinte az egyetlenek, akik érdekeltek voltak a független államiság fennmaradásában.
A liberális narratíva két mágikus szava: a tolerancia és az elfogadás. A liberálisok okos emberek, igyekeznek a nyelvi terroron keresztül győzni. Ennek lényege: a szavaknak olyan tartalmat adni, mely eltér az eredetitől, s új értelmében mindenképpen a liberális narratívát erősíti.
A toleranciáról már írtam. Valós jelentőse: eltűrni azt, amit nem szeretünk. Azaz nem azt jelenti, hogy valamivel egyetértünk, sőt ha egyetértés van, akkor kizárt a tolerancia. Kötelező fogalmi elem az ellenzés! Pl. tolerálom, hogy egyes nők miniszoknyát viselnek, mert nekem abszolút nem tetszik a miniszoknya, de eltűröm ez: elfogadom, hogy másnak az tetszik, ami szerintem nem áll jól senkinek. A cicanadrágot viszont már nem tudom sehogy se tolerálni, hiszen szerintem nőies viselet, azaz nekem tetszenek az így öltözködő nők, ezek után abszurd lenne a "tolerancia" szó használata.
Ahhoz, hogy valaki pl. tolerálja a homokosokat - mert a liberálisoknál a "tolerancia" szó jellemzően szinte mindig a homokosokkal kapcsolódik össze -, az embernek homofóbnak, de legalábbis a kérdés iránt semlegesnek kell lennie. Ha liberális lennék és támogatnám a homokosokat, nem tudnám tolerálni őket.
Jelenleg viszont tolerálom a homokosokat, hiszen homofób vagyok, s ellenzem a homokosok elleni agresszívitást, nem támogatom, hogy bárki is beavatkozzon magánéletükbe, ha az a négy fal közt zajlik. S ezzel együtt ellenzem a homoklobbi tevékenységét, igyekezetét, hogy a társadalmi rendet a maga képére és ízlésére deformálja.
De lássuk az elfogadást! Az elfogadás nem pozitív érték. Még a legvadabb liberálisok se mondják, hogy mindent el kellene fogadni. Ha más nem, hát a "fasizmust" egy liberális se akarja elfogadni.
Tehát elfogadni azt kell, ami érdemes elfogadásra. Az elfogadás valójában szűkebb fogalom a tolerálásnál, hiszen nála jóval erősebb a pozitív elem. Elfogadni jellemzően azt szoktuk, amivel legalábbis részben egyetértünk.
Dehát ki mondja meg mit érdemes elfogadni és mit nem? Hát ki más, a liberálisok!
Na, s pont ez az, amit tagadunk. Nem fogadjuk el se a liberális szóértelmezési monopópliumot, s még kevésbé az értékek meghatározásának monopóliumát.
Lássuk a legnépszerűbb liberális érveket a homokosság mellett!
"A homokosság normális állapot." - Ezen az alapon normális állapot minden létező más betegség is. Pl. a pedofília, a cukorbetegség, hiszen megesik az emberiség bizonyos százalékánál. Végülis mi a pedofília? Hát az, hogy a pedók vonzódásának tárgyai történetesen a serdületlen gyerekek. Nem kellene tolerálni, elfogadni a vele szembeni "gyűlöletbeszéd" helyett?
"A homokosok senkit se provokálnak." - Amikor a négy fal között ügyködnek, akkor valóban ne,. De amikor nyíltan vállalják magukat melldöngetve, sőt követelik az "egyenlőséget" az hatalmas provokáció.
"A homokosok nem rontanak meg gyerekeket, senki se lesz homokos attól, hogy homokosokat lát." - A nézéstől valóban nem lesz senki, ahogy attól se kezd pornószínész lenni a gyerek, ha pornót néz, s lám mégis tiltják a pornót gyerekeknek. Miért? Mert mindez megzavarja a gyerek egészséges fejlődését. A homokpropagandával bombázott gyerek pl. esetleg abban a tévhitben fog felnőni, hogy a homokosság normális valami. Továbbá az a veszély is fennáll, hogy egy nem homokos kamasz divatból, a propaganda hatáásra, bebeszéli magának, hogy homokos, hiszen a mai liberális bulvármédiákban a homokosság mint valami rendkívül menő (kúl) dolog szerepel, hogy az embernek szinte hiányérzete van, ha mégis az ellenkező neműeket kedveli.
"A homoszexualitásra való hajlam megvan mindenkiben." - Tudománytalan marhaság. A homokosság az emberiség 2-5 %-ában van meg,s esetleg még lehet ugyanenyi biszex ember. Az emberek 90+ %-ában nincs semmilyen homokos hajlam.
"A homofóbia elleni harc erkölcsös." - A homofóbia elleni harc perverzió eleve, hiszen a normális, egészséges állapot a homofóbia. A homofóbia elleni harc kb. olyan, mint az onkológia elleni harc.
"A szex magánügy." - Az, míg ezt valaki a 4 fal közt csinálja. Amint azonban kimegy vele kérkedni az utcára, "jogokat" követelve, már közügy. S aki nem normális nemi identitáső, azt minden egészséges társadalom köteles kirekeszteni.
Sajnos Magyarországon már most túl sok jogai vannak a homokosoknak. A következő évek feladata: ezeket a jogokat megnyírbálni, helyükre tenni az izgága homokbetegeket.
A belaruszi események kapcsán ismét sokakban felmerült egy megoldhatatlannak tűnő rejtély a belarusz nyelvvel kapcsolatban. A "rejtély" lényege röviden: miért egyszer Lukasenko, másszor meg Lukasenka.
A belarusz nyelv nagyon hasonlít az orosz nyelvhez, hangásra a belarusz kb. olyan, mintha oroszok lengyel szavakat keverve mondandójukba beszélnének. De csak kiejtésben látványos a hasonlóság, írásban a belarusz nagyon más, mint az orosz. S ennek fő oka a helyesírás különbözősége: míg az orosz - a magyarhoz hasonlóan - szóelemző-történelmi helyesírást alkalmaz, azaz az egyes szóelemeket megtartja eredeti alakjukban, tekintet nélkül a konkrét ejtésre, addig a belarusz messzenően fonetikus helyesírású, tehát az írás szinte teljesen fedi az ejtést.
Nem mennék be a mélyebb részletekbe, csak a lényeget írom le, ami megmagyarázza a "furcsaságot".
Ahol az orosz és a belarusz betűk eltérnek egymástól: az orosz Ъ helyett a belaruszban aposztróf – ` – használatos. Továbbá a belaruszban az orosz И helyett I van, teljesen azonos szerepben.
Ami fontos eltérés még az egyes magánhangzó betűk használata. Az orosz ezeket sok esetben nem használja következetesen, míg a belarusz mindig ezt teszi. Erre a 2 fő eset.
Az oroszban a Ё betű szabadon helyettesíthető Е betűvel. Egyszerűen "tudni kell" a szövegkörnyezetből mikor melyik az ejtés. A belaruszban ez súlyos hiba, mindig Ё írandó, ha /jo/ vagy lágyság + /o/ az ejtés.
Az oroszban az Э ("kemény" e) ritka betű, nagyon sok esetben helyettesítve van Е betűvel (ami "lágy" e). A mindig kemény Ж, Ц, Ш betűk után pl. az orosz írás Е betűt ír, s egyszerűen "tudni kell", hogy itt ez valójában Э. Ezzel szemben a belarusz teljesen következetesen használja az Э és az Е betűt.
Több szláv nyelv jellemzője a magánhangzó-redukció, azaz a hangsúly alatti és hangsúlytalan magánhagzók ejtése erősen eltér. Az orosz és a belarusz egyik ilyen típusú közös jellemzője az úgynevezett "akanyje". Ez az oroszban gyengébb, azt jelzi, hogy az О-ból hangsúlytalan helyzetben А-hoz közeli hang lesz: /ɐ/ - nagyjából mint a brit ejtésben a "not" szóban (ez az orosz irodalmi nyelvi ejtés, mely azonos a közép-orosz nyelvjárásokéval). Ezzel szemben a belaruszban a redukció teljes, azaz az О-ból hangsúlytalan helyzetben ténylegesen А lesz.
Ami viszont a két nyelv helyesírásának eltérése, hogy az orosz sosem jelöli a redukciót, míg a belarusz igen. Többek között az -enko végződés esetében, bár az ejtés inkább -enka, az orosz -enko alakban írja, mert a szóelemző elvet alkalmazza, míg a belarusz a kiejtés szerint ír.
ЛУКАШЕНКО / ЛУКАШЭНКА - tehát a két eltérés a belarusz elnök orosz és belarusz nevében. Az Ш mindig kemény mind az oroszban, mind a belaruszban, de itt az orosz írés engedi mégis - történelmi okokból - a lágy e betűt, míg a belarusz nem, ezért az orosz Е helyett a belarusz Э-t ír. Az oroszban az utolsó betű О, a belaruszban meg А, az előbb említett redukció kétféle helyesírásmódja miatt.
A magyar átírás pedig mind a két nyelv esetében a leírt betűket követi. Így lesz magyarul egyszer Lukasenko, egyszer Lukasenka, annak függvényében, hogy a név orosz vagy belarusz verziója az alap.
Megszületett a teljes ballib összefogás elvi terve. Lássuk a résztvevőket.
A részt vevő pártok közül ez az LMP és a Jobbik számára a teljes megsemmisülés önként vállalását jelenti.
A Jobbik kifejezetten azért jött létre annak idején, mert alapítói a Fidesznél határozottabb ballibellenes alternatívát akartak felmutatni. Ehbez képest most betagozódtak a ballib vezetés alá. Vicces dolog.
Persze az egyes pártok változnak az idők során, minden magyar párt változott, de ehhez jellemzően tartozik valamilyen, legalábbis részben hihető, magyarázó narratíva. A Jobbik esetében viszont a változás olyan, mint egy latin-amerikai szappanoperában: a jó hős hirtelen gonosz lesz, a rossz ember meg pillanatok alatt a jóakarat megtestesülésévé válik.
Én személyesen a Jobbikot minden egyes pillanatában utáltam. Korai, újnyilas szakaszukban szimplán marhaságokat halandzsáztak. Gyalázták a kereszténységet, zsidóztak, cigányoztak, magyar sovinizmust hirdettek. Aztán középső szakaszukban ugyanazt kezdték mondani, mint a Fidesz, dehát minek ugyanarra még egy párt? Majd mostani, utolsó szakaszukban pedig ugyanazt mondják, mint Gyurcsány, dehát ismét: minek egy második pót-Gyurcsány, ha már van egy igazi is?
Ami az LMP-t illeti - az egyetlen párt az összefogdosásból, melyre szavaztam valaha - Schiffer távozása után elvesztette minden mértékét és perspektíváját. S lassan ment tovább a semmi útján. Az LMP eredeti célja az volt, hogy nem a ballib értelemben vett baloldali alternatívát mutasson. Kb. azt akarta az LMP a ballibekhez képest amit a Jobbik a Fideszhez képest.
Persze az LMP ma már nem létezik a valóságban, szóval végülis mindegy mit tesz. Az összefogás, a betagozódás a ballibekhez majd pozíciót tud esetleg adni pár LMP-snek, bár ma már az ex-LMP-s Hadházy és Széll jobb pozíciókkal rendelkeznek a ballib döntéshozó körökben, mint az egész LMP.
Az MSZP határeset. Valószínűleg még képes lenne egymagában megugrani az 5 %-ot, de az egész párt szét van esve, nincs semmilyen programja. S mára kapituláltak a DK előtt. Ultraliberális hatalmi párt volt mindig az MSZP, mely ellenzékben működésképtelen. Az utolsó esélyüket, a 2017-es nyitási kísérletüket balra is sikeresen elrontották.
A DK viszont sikertörténet. Gyurcsány az egyetlen ballib politikus, aki képes messzebb látni saját orránál. Ő régóta tudja, a magyar urbánus - mely határozottan nem baloldali - szavazótábornak nem kell se harmadikutas antikapitalizmus LMP módra, se szociáldemokrácia MSZP-s próbálkozásként (lásd Botka esetét 2017-ben), hanem egyedül a liberális-progresszív SZDSZ-es vonalra vevő. Gyurcsány ezt meg is építette: megcsinálta az SZDSZ-t, csak immár "idegesítő" mindentudó, mindenbe belepofázó SZDSZ-es bölcsészek és más "szakértők" nélkül. Az új SZDSZ-ben a képlet rém egyszerű: az van, amit Gyurcsány mond, s aki mégis mást mond, az Zorbán alvó ügynöke, a szakértők szerepe pedig immár Gyurcsány mindenkori ötleteinek igazolása.
A Momentum érdekes eset. Bár szembemegy eredeti tervével, hogy ők egyszerre vannak Orbán és Gyurcsány ellen, mégis ők vesztették el legkevésbé hitelességüket. Kicsit olyan az egész, mint annak idején, a 90-es évek elején az SZDSZ-Fidesz viszony: a Momentum lassan a DK ifjúsági szervezetévé vált. Hozzáteszem: ideológiai váltás nem történt náluk, mindigis ugyanazt vallották mint az idősebb testvéreik, csak nemzedékváltásban gondolkodtak. Most megértették: a fiúknak ki kell várniuk apáikat, nem előzhetnek, cserébe az apák kedvesek és bőkezűek lesznek, segíteni fogjaik a gyerekek bukdácsolását a liberalizmus rögös létráján.
Én úgy vélem, pozitívum, hogy az összes ballib összeállt. Világosabb lett a kép. 2022-ban majd nagyot fognak bukni, esetleg persze javítva 2018-hoz képest, de a választást el fogják veszteni. S akkor talán végre megindul a ballibaizmus teljes megsemmisülése.
Az egyik nagy internetes ballib fotel- és sátorhős, Tuareg már megint csúnyán elbukott.
Kamu indokkal - Zorbán mindjárt betiltja a Facebookot, mely egyébként Tuareg fő csatamezője - forradalmi menetet és sátortábort szervezett a múlt hét végére, azzal a potenciális kimenettel, hogy ebből puccs lehet és Zorbán bukása.
Persze Tuareg nem teljesen hülye, a valóságot azért ritkán még érzékeli, így ő maga is kikötötte, ezer résztvevő alatt a tünti csak nevetségessé tenné magát.
Végül nagy nehezen sikerült elérni a 100 résztvevőt, azt kicsit meg is haladni. Nem valódi résztvevőt persze, hanem olyan embert, aki a Facebookon ígéri a részvételt.
Pedig állítólag csak a tuaregisták több ezren vannak, legalábbis a saját adataik szerint. Ezekről a számokról mindig az 1990-es választási kampány jut eszembe, különösen egy vitaműsor, melyen Krassó György (Magyar Október Párt) is résztvett, aki amikor megkérdezték, hány tagjuk van, azt mondta "830 ezer", mire a meglepődött műsorvezető visszakérdezett, jól hallotta-e, amire viszont Krassó komoly arccal azt válaszolta: "alaposan meghallgattam minden más résztvevőt, akik nyilatkoztak tagjaik létszámáról, kiszámoltam ez alapján, hogy a valóság és a bemondott adat között a átlag szorzó 1000, így mivel nekünk 830 valós tagunk van, mi 830 ezret mondunk be".
a múlt keddi eredmény, ami rohamot idézett elő a tuaregistáknál
Egyébként Tuareget érdemes követni a Facebookon, jobb mint egy humorista. Elég annyit mondani róla: annyira ballib, hogy hozzá képest még Gyurcsány is fideszes. Időnként beszédet intéz "több ezres" tagságához, ezek nagy élmények.
