A magyar közeletben van pár rendkívül elterjedt politikai kamu.

A kedvenceim:

• a független média,
• a szakértői kormány,
• a civilség,
• a világnézeti semlegesség,
• s végül: az ideológiamentesség.

Persze egy ideológiákkal nem foglalkozó szervezet lehet ideológiamentes. Pl. egy pókerklub lehet az, ha nem foglalkozik semmilyen közéleti kérdéssel.

De egy dolog biztos: "ideológiamentes jobbközép" nincs, ez kb. olyan, mint az "ízmentesen csípős", önellentmondás. De eleve "ideológiamentes párt" se lehet, mert a párt mint olyan arról szól, hogy közéleti álláspontot képvisel valamilyen eszme mentén.

Tulajdonképpen ideológiamentes párt egyetlen helyzetben lehet: ha az egy állampárt és egyben tömegpárt is, de ebben az esetben is inkább arról van szó, hogy az adott pártideológia kötelező és nem arról, hogy ne lenne ideológiája.

Ez még a kommunista országokban se volt sose divatban. Én egyetlen országról tudok, ahol valaha ilyen rendszer volt: Malawi 1966-1993 között. Malawiben 1964-es függetlenségétől egészen 1993-ig tulajdonképpen egyetlen ember diktatúrája volt, az illető neve: Hastings Kamuzu Banda - a hasonló afrikai diktátorokhoz képest annyi volt az eltérés, hogy Banda jobboldalinak mondta magát, nem szerette a Szovjetuniót, de persze ő is röhejes személyi kultuszt épített ki és dollár százmilliókat lopott (bár afrikai összehasonlításban mérsékelte magát, ott milliárdokat szokás lopni). Sok különcsége volt: mélyen puritán volt - hívő református volt -, ezért tiltotta a testalkatot kihangsúlyozó női ruhákat, s - egyedüliként Afrikában - hivatalosan elismerte a dél-afrikai kormányt az apartheid-rendszer alatt is. Volt még egy őrült ötlete: minden malawi állampolgár a 18. születésnapján tagja lett az egyetlen legális malawi pártnak, a Malawi Kongresszus Pártnak!

Szóval ez talán a világ egyetlen esete, ahol a teljes lakosság párttag.

Egyébként Banda - ellentétben sok más afrikai diktátorral - nem számít egyértelműen negatív személyiségnek ma sem. Ténylegesen is foglalkozott országával, épültek dolgok. Sajátos elképzelései voltak az oktatásról is, a középiskolákban bevezette a kötelező latin és ógörög oktatást. A vegyes hírnevét igazolja az a tény, hogy a diktatúra 1993-es bukása után se szűnt meg pártja, sőt ma is az egyik vezető párt a Malawi Kongresszus Párt, csak már többpárti rendszerben. A legutóbbi elnökválasztást 2020-ben is a Malawi Kongresszus Párta nyerte meg 59 %-kal, így a jelenlegi malawi elnök Banda pártjából való.

Talpramagyar Péter viszont - mint kiderült -, nem Talpramagyar Banda Péter, hanem Talpramagyar Tisza Péter.

Úgy néz ki, Kubában ismét jön a különleges időszak.

Egyszer már volt, 1990-2000 között. Akkor a Szovjetunió és a KGST megszűnése volt a fő ok. S akkor a megoldás az idegen tőke beengedése lett, különösen az idegenforgalomban.

Azóta azonban az idegenforgalom visszaesett. Egyszerűen rossz a szolgáltatások szintje Kubában.

Most a helyzet olyan, hogy a kubai vezetés olajért könyörög Oroszországtól, mert lassan le fog állni a tömegközlekedés és az áramszolgáltatás.

Az eleve alacsony életszínvonal sokat esett. Először az 1990-2000 közti speciális időszakban, ami alatt kb. az ötödére esett a dollár piaci értéke. 2000 után javulás lett: megszüntették a lakosság korlátait a pénzhasználatban.

2021-ben be lett vezetve a nagy pénzügyi reform: az addig létezett kétféle kubai peso - a normál és a konvertibilis - egyesítve lett, pedig ennek súlyos ideológiai ára volt, az egyesítéssel el lett ismerve, hogy infláció van az országban, s hogy 1 peso az nem 1 dollár.

Ez utóbbi ugyanis rögeszme. Alapja az, hogy egészen 1881-től - azaz még a spanyol uralom alatt - 1 peso mindig 1 dollár volt, a két pénznem párhuzamosan volt forgalomban, s ez megmaradt egészen 1960-ig. Ez olyan tartós emlék tehát, hogy máig hat, s csak 2021-ben ismerte el az állam, hogy ez nem így van.

Egyedüli pénznemként a volt konvertibilis peso maradt, mégpedig 1:25 árfolyammal a dollárhoz képest.

A reform azonban sikertelen lett, kiderült, hogy nincs az országban elegendő fedezet a pénztömeg mögött. Az 1:25 árfolyam csak az utalásokra maradt, gyakorlatilag csak idegen bankkártyát használó külföldi turisták fizettek így, akik nem tudták, hogy így rosszul járnak. A készpénzforgalomban még a Kubai Nemzeti Bank is, teljesen hivatalosan 110 pesót adott 1 dollárért.

S a legnagyobb kudarc: vissza kellett hozni a valutás üzleteket, persze fedett módon. Ezekben készpénzben nem lehet fizetni, csak speciális bankkártyákkal (nevük: MLC), viszont ezeket a bankkártyákat csak dollárral lehet feltölteni. Akinek van bevétele dollárban vagy a rokon küld neki pénzt, az tud vásárolni. Mindenki más meg kénytelen piaci árfolyamon dollárt venni, mert különben alapvető termékeket se tud venni.

Megindult a feketepiac, egyrészt a dollárért, másrészt immár az MLC-ért. A tegnapi napon pl. a fekete árfolyam ez volt: 330-350 között a dollár, s 280-290 között az MLC.

Természetesen léteznek normál pénzzel működő üzletek is. De egyrészt ezekben bizonyos termékek egyáltalán nem kaphatók, másrészt ami kapható, annak az ára is az MLC-s árakhoz van igazítva, kivéve pár alapvető, rögzített árú terméket, ezeket korlátozott mennyiségben lehet megvenni külön igazolás ellenében - ez az egykor sokkal szélesebb jegyrendszer maradványa. Pl. személyenként havi 12 darab tojás, 7,5 kg krumpli, 3 kg rizs, s még nagyjából 10 alaptermék. Ezeknek az ára nevetséges jellemzően, átszámolva a teljes fogyasztói kosár megvétele is csak 2-3 dollár átszámítva. Ha ez nem lenne, tényleges éhezés lenne az országban.

Az átlag kubai úgy él, hogy megveszi a teljes neki járó jegyrendszerbeli árumennyiséget, majd kifizeti a számláit (a közművek filléresek), aztán megpróbál piacon vásárolni zöldséget és gyümölcsöt, ott az árszint jellemzően kedvezőbb, mint az MLC-boltokban. Aztán valahogy dollárhoz próbál jutni a "luxuscikkek" megszerzéséért, szinte minden luxusnak számít, lásd mosópor, sampon, vécépapír, kávé, konzervek, italok.

A helyzet egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki. A minimálbér havi 2100 peso, az átlag 4500. S még az egyes kiemelten fizetett szakmák - pl. orvos - is alig 15 ezer peso körül keresnek havonta. Ez utóbbi a tegnapi árfolyamon 40-50 dollár között van.

A helyzet rendezésének módja csak egy lehet: bevezetni a kubai peso konvertibilitását, persze olyan árfolyamon, melyet az állam elbír és mely stabil is marad, ez a szakértők szerint akár 400, sőt 500 peso is lehet. Az akadály ideológiai: stabil lesz a pénz, de akkor immár hivatalosan is 10 dollár lesz egy átlagbér. Még ha bele is vesszük, hogy Kubában egy csomó szolgáltatás vagy ingyenes vagy filléres (pl. áram, víz, tömegközlekedés, mozi, színház, sport), ez a szint a legszegényebb latin-amerikai országokhoz képest is nevetséges: még az állandó válságban lévő Venezuelában is 160 dollár körüli az átlagbér.

Ha nem ez lesz, akkor marad a második "különleges időszak". Amihez szerintem nincs meg a kellő erő, az erőszakszervezetek tagjai se érzik már jól magukat.

Lássuk a ballib tanítást az alkalmazottak szólásszabadságáról!

Amikor a liberális focicsapat edzője interjúban olyan véleményt fogalmaz meg, mely nem egyezik a csapat vezetőségének véleményével, akkor is ha a vélemény nem érinti az edző munkáját, akkor a hibás az edző, hiszen minek ugrál, meg eleve megsértette a munkaszerződését. Ha aláírta, akkor kussoljon, pont. Örüljön, hogy nem pereli be őt a munkáltatója!

Ha viszont a magyar kormányintézmény alkalmazottja ellenzéki tüntetésen szónokol, s hangoztatja a kormány leváltásának szükségességét, akkor ez botrány. Hihetetlen jogtiprás az ilyen ember kirúgása, merénylet a szólásszabadság ellen!

Az ultraliberális érv: mert az egyik magáncég, a másik az állam. Önleleplező érv, hiszen azt jelenti, a magánérdek korlátlan, míg az állam erőtlen - tulajdonképpen ez a liberális utópia, csak épp ez a liberális utópia senkinek se jó a társadalom felső 0,1 %-át leszámítva.

Valójában a kérdés megoldható lenne. Nyilván egyetlen alkalmazott se dolgozhat munkáltatója ellen, hiszen ha ezt akarja tenni, akkor ne dolgozzon ott, s mindegy ki a munkáltató. Viszont egyetlen munkáltató se szólhat bele dolgozója minden olyan tevékenységébe, mely nincs kapcsolatban a munkával, s ez utóbbi nem értelmezhető kiterjesztően. Mert ez a legnagyobb baj, a kiterjesztő értelmezés.

S ez a kiterjesztő értelmezés a szokás az egész nyugati világban. Amikor a Coca-Cola alkalmazottja voltam 2015-2017 között, a munkaszerződés 40-oldalas volt, s feketén-fehéren benne volt, hogy az alkalmazott mindig, mindenhol köteles a céghez "méltó" magatartást tanúsítani. Abszolút gumiszabály, persze senki se veszi komolyan, se az alkalmazott, se a cég, de ha bármi "baj" akadna, a cég könnyedén megszabadulhat az alkalmazottjától.

Na, ez az, amit tiltani kellene. Mert ha ez tilos lenne, akkor megszűnne a külső nyomásgyakorló civilek hatalma is a cégekre.

A Vatikán hivatalos irányelvet adott ki: a katolikus vezetés elítéli és az emberi méltóság elleni bűntettnek tekinti nem csak az abortuszt (azt mindig annak tekintette), de a béranyaságot, a nemváltást és általában a genderelméletet is.

Ez súlyos csapás a progresszívistáknak. S külön jó, hogy éppen egyik ünnepelt sztárjuk, a római pápa csapott oda a pofájukba.

Persze ettől még nem lett Szent Péter trónjának bitorlójából rendes ember. Én azt hiszem az egész mögött egy emberi tragédia lehet: gyakori jelenség, hogy idősödő emberek megenyhülnek.

Széles rokonságomban is láttam már ilyet: az elviselhetetlen, agresszív, kötözködő, rosszindulatú alak 80 éves kora körül elkezdett változni, s a végén már akár normálisan beszélni is lehetett vele. Persze azt sose tudtam meg, belülről is megváltozott-e, azaz nem csak külső-e a változás, azaz egyszerűen már nem volt ereje hülyén viselkedni, de ez most mindegy is.

Az Isten dolga, hogy ki őszinte és ki nem, az emberek dolga meg a viselkedés maga, csak az.

Szerintem itt is ez lehetett. A római pápa érzi, lassan elfolyik az élete, s most már az örökkévalóságnak kell dolgoznia, nem földi főnökeinek. Így megpróbálja enyhíteni azt a bűnhalmazt, amit az utóbbi években összehordott. Ez mindenképpen pozitívum, bármi is lesz a vége.

Magyarországon persze a szó klasszikus értelmében nincs baloldal. Ami van, annak 95 %-a klasszikus jobboldali liberális, s van egy kicsi rész progresszív liberális.

Sajnálatos így a sorsa a 0 %-hoz közelítő rendszerkritikus baloldalnak. A klasszikus marxistáknak még könnyebb, mert ők eleve nosztalgikus irányzat, szerepük olyan, mint amikor a 70 év feletti korú tagságú német Dschinghis Khan együttes fellép a nyugdíjasklubban:

De a modernebb verziónak végképp lőttek: rájuk tényleg senki se kiváncsi. Én azért szoktam követni ezeket a törpecsoportokat.

A napokban is ezt tettem, a téma persze érdekes: Gyarmatok és gyarmatosítók – Hol van ebben a képben Magyarország?.

Kiderül: még a rasszizmusellenességet se lehet elterjeszteni a magyar baloldalon, mert ez is inkább jobboldali érték! Hogyan is, mikor ez látszólag ellentmond a tényeknek, lásd a migrációellenességet a Fidesz kezdte, a ballibek eleinte meggpróbáltak ellene beszélni, s csak akkor váltottak, amikor a nyugati konszenzus is "fideszes" lett?

Pedig egyszerű - s ezt szabatosan el is mondják a balos kutatók, ha nem is direktben -, az van, hogy Magyarországon 2 narratíva van:

• baloldali: mi a fejlett világ részei vagyunk, természetes jogunk tehát jól élni, s csak a rossz Zorbán gátol meg minket, ráadásul ő oda akar kötni minket mindenféle vad orosz, türk, kínai népekhez, ahelyett, hogy euroatlantista élharcos lenne,
• jobboldali: mi az elnyomott világ részei vagyunk, azon belül persze a csúcson, de végsősoron a nyugat azt teszi velünk, amit a "vad" népekkel is.

A rendszerkritikus balos meg kétségbeesetten látja: az ő narratívája senkit se érdekel, s ha mégis, akkor is az közelebb van a hivatalos jobboldalihoz, mint a hivatalos baloldalihoz.

Amikor jobboldali voltam - ezt durván 1993-2008 közé tenném -, 3 dolog zavart legjobban a magyar jobboldali közbeszédben:

• az antiszemitizmus - ezt Orbán tudta csak megoldani, elsősorban a 2015-ös migránsválság kereteiben, az antiszemitizmus egyrészt konteó, másrészt önbecsapás,
• a regionalizmust tudomásul nem vevő magyar nacionalizmus - ez máig probléma, csak bizonyos enyhülés lett,
• s végül éppen ez: az ostoba felsőbbrendű európaiság.

Valószínűleg személyes okok miatt zavar ez utóbbi: hiszen 18 éves korom előtti életem felét Latin-Amerikában éltem le, így teljesen idegen számomra a gazdag világon kívüli emberek lenézése.

Mindenképpen Orbán érdeme, hogy ezen a téveszmén rést ütött a nyugatellenes szövegeivel.

Az orosz-ukrán háború alatt, amikor orosz oldalról támadták a Zaporozsai Atomerőművet, hatalmas világfelháborodás lett: ezek a csúnya oroszok miért veszélyeztetik a régió biztonságát?

Aztán a háború második hónapjától az erőmű orosz ellenőrzés alá került. 2022 szeptemberétől jogilag is orosz lett a terület.

Jelenleg ukrán oldalról támadják az erőművet. A felháborodás erősen fékezett habzású.

Most már tudom: kétféleképp lehet egy atomerőművet támadni, européer demokratikus módon vagy barbár embertelen módon!

A hívőtáborok reakcióján mérhető le legjobban a Talpramagyar-hatás.

S az is látszik, az emberek mennyire nem képesek a orruknál távolabb látni.

A leginkább negatív a DK-s tábor, sokkal jobban utálják Talpramagyart, mint a fideszes keménymag.

Teljesen abszurd, elvi okokból. Kb. az a gyurcsányista logika, hogy a Zorbán most a Talpramagyar segítségével mindent elrontott. Pedig már éppen kezdtek eltűnni a kisebb ballib pártok, s már éppen növekedett a DK.

Miközben egyrészt téves az értékelés. A DK elutasítottsága magas a ballib táboron belül is.

Másrészt pedig a kisebb ballib pártokat a DK sose lenne képes eltakarítani, míg Talpramagyar éppen ezt teszi. Talpramagyar tulajdonképpen segít a DK-nak: ha minden megy ahogy eddig, akkor nem lesz más klasszikus ballib párt hamarosan a DK-n kívül.

Örülniük kellene, nem dühöngeni.

A másik kérdést is megoldja Talpramagyar: az egyik tábort se kedvelő, de "befogott orral" mégis ballibekre szavazók kérdését.

Talpramagyar tulajdonképpen az új MZP, csak annak fő hibája nélkül. MZP ugyanis arról szólt, ő az igazi jobboldali, aki Zorbán diktatúrája miatt összefog a ballibekkel. Ami ellentmondásos megoldás, nem hiteles, meg is bukott. Talpramagyar viszont azt mondja: ő igazi jobboldali és Zorbán megdöntése céljából éppenhogy nem fog össze a ballibekkel.

Mint már mondtam, Talpramagyar a lengyel módszer áttétele Magyarországra: ne baloldal legyen jobboldal ellen, hanem két jobboldal egymás ellen. A terv ügyes, majd kiderül, hogy a magyar nép mennyire lát át ezen.

Én annyiban örülök Talpramagyarnak, hogy el fogja takarítani az ilyen Momentum, LMP, kétfarkúak típusú izéket.

Ami meglepett eddig: nem mondta be, melyik párttal fog szövetkezni. Én még mindig Vona Gábor pártjára tippelek, de hamarosan úgyis kiderül.

Április 1-től legális a drog Németországban.

Tulajdonképpen ez jó hír, 2 szempontból is.

Egyrészt leleplezi magát ismét a liberális demokrácia: a hatalom öli saját lakosságát, kiszolgálva a drogkartelleket.

Másrészt: tovább hülyíti és ritkítja az eleve idióta libbant németeket. Kevesebb idióta = jobb világ.

Zacher és Juhi Peti nyilván tapsolnak.

Az alapvető eltérés a bolgár és a magyar posztkommunista rendszer között, hogy a magyar rendszer mindig stabil, a bolgár meg csak ideiglenesen az.

A magyar rendszerben a pártrendszer stabil, jönnek persze új pártok és eltűnnek régiek, de ez sose drasztikus, mindig mindez lassú folyamat.

A rendszerbontó erők, a "messiások" meg teljesen esélytelenek. Vagy gyorsan fellángolnak és eltűnnek, vagy gond nélkül beépülnek a politikai rendszerbe és jelentéktelenné válnak. Olyan, hogy megjelennek, sikeresek, megőrzik identitásukat, majd lassan tűnnek el sose zajlik.

Bulgáriában pont az ellenkező modell van. Folyamatosan jönnek a messiások. Ha jól számolom eddig 6 volt:

• 1994-2001 - egy Zsorzs Gancsev nevű amerikai-bolgár szélhámos mozgalma, mely minden létező politikai irányzatot magáénak mondott, csúcseredménye: 22 % az 1996-os elnökválasztáson,
• 2001-2009 - a legsajátosabb eset, az 1943-1946 közti bolgár cár pártja, a csúcseredménye: a semmiből létrejött pártja 2001-ben megszerezte a parlamenti mandátumok 49 %-át,
• 2005-2019 - egy Volen Sziderov nevű újságíró, aki eredetileg nyugatos liberálisból oroszpárti nacionalista lett, csúcseredménye: 24 % a 2006-os elnökválasztáson,

ezek a már megszűnt messiások, bár közülük hivatalosan Sziderov ma is politikus, de pártja mélyen 1 % alatti;

s a még ma is aktívak:

• 2007- - Bojko Boriszov tűzoltóból lett őrző-védő, majd rendőr, 2001-től belügyi államtitkár, az egyetlen "messiás", aki sose bukott meg és sikerült máig megőrizni pozícióit, amióta önálló politikai erő, szinte minden választást megnyert, most is ő az esélyes 2024 júniusában, fő titka az, hogy mindig csak mérsékelten ígérget, így nem lehet igazán csalódni se benne,
• 2021- - Szlavi Trifonov popfolk-zenész és tv-személyiség, zavaros programmal, melynek része a korrupcióellenesség és a nacionalizmus, sok zavaros ötlettel (pl. a brit választási rendszer bevezetése Bulgáriában), csúcseredménye: 24 % az 2021. júliusi parlamenti választáson, mely első helyet jelentett akkor, jelenleg parlamenti kispárt, komoly pozíció nélkül, emelkedésre esélytelen, mivel a 2021. júliusi választás megnyerése utá bizonyította, nem rendelkezik emberekkel a kormányzáshoz, tulajdonképpen a párt csak azért nem esett nullára, mert Trifonovnak zenészként és sómenként van egy kemény rajongótábora,
• 2021- - 2 Amerikában végzett bolgár közgazdász "korrupcióellenes" mozgalma (egyikük többet élt Kanadában és az USA-ban, mint Bulgáriában) PP - "Folytatjuk a változást" - néven, csúcseredményük: 26 % az 2021. novemberi parlamenti választáson, mely első helyet jelentett akkor, tulajdonképpen fő üzenetük az, hogy minden baj oka a nyugat nem követése és a korrupció, mára megkoptak, de ma is van egy 15-20 %-os stabil táboruk.

Most Magyarországon Talpramagyar Péter mázlija az, hogy éppen választások lesznek, melyeken sikeres lehet, szóval nem kizárt, hogy most először lesz egy sikeres magyar messiás. Láthatóan nagyon profi, s igyekszik nem elkövetni a tipikus hibákat. Sorosék ezúttal odafigyeltek.

A várható eredmény egyébként a Fidesznek és a DK-nak kedvez, mindenki másnak kárt okoz.

Ha Talpramagyar nem vét hibát, el fogja vinni a teljes pártsemleges tábort és a "kisebb rossz" alapon ballibekre szavazókat. Vége lesz mindenképpen az MSZP-nak, a Momentumnak, az LMP-nek, a Jobbiknak, s valószínűleg a kétfarkúaknak is. A DK megmaradása azonban fontos ellenpont Talpramagyarnak több szempontól is, erre nagyon ügyel: a szombati tüntin is többet beszélt Gyurcsány, mint Orbán ellen.

Szerintem Sorosék most a lengyel modellt próbálják meg, ez a Talpramagyar projekt lényege.

Egyébként a felsorolt 6 bolgár messiás közül 5-re sose szavaztam. S legjobban Sziderovot utáltam, pont azért mert mondott jót is, csak ezt sikeresen le is járatta minden egyébbbel. Egy messiásra - a volt cárra - szavaztam, de ezt nem tartom hibának, akkor ez optimális megoldás volt.

Ez az iparág az egyik jele a világ hatalmas egyenlőtlenségének.

Az extrém része kifejezetten kegyetlen: magas halálozási aránnyal szállítanak a harmadik világból állatokat gazdag országokba, de olyan haszonnal, hogy a kereskedőnek így is megéri.

Jóval humánusabb a hosszú szállítást bíró állatok esete. Alapvetően halak, kisméretű hüllők, s társaik.

Egyébként az egész kicsit olyan, mint a néger rabszolgakereskedelem: kegyetlen a kezdete, kegyetlen a közepe, de a vége kellemes. Lásd, ma az elfogást és szállítást túlélő néger rabszolgák leszármazottai szinte mind sokkal magasabb életszínvonalon élnek, mint azok a fajtársaik, akik Afrikában maradtak.

Szinte az összes hobbiállatnál ez van: rabságban sokkal hosszabb ideig élnek, mint szabadon. Ráadásul ha a mozgásigényük kicsi, akkor még szenvedés sincs.

A csiga pont ilyen: csak akkor megy máshová, ha a helyén nincs étel, vagy valami probléma van. A rabságban tartott csiga nem érez igényt, hogy elmenjen bárhová is.

A neretina vízicsigák a természetben 1-2 évet élnek, 2 hónapos korukban már szaporodóképesek. Folyamatos veszélyben élnek, a kis húsevő halak ugyanis eszik őket. Emiatt képesek színváltoztatásra: a nem fekete csigák feketére változnak veszély esetében, egybeolvadnak a víztalajjal.

Az emberek nem jelentenek számukra veszélyt: olyan kicsik ugyanis, hogy nincs értelme enni őket. Egyes kultúrákban esznek csigát, de kizárólag nagyobb méretű szárazföldi csigát és nagyobb tengeri csigafajtákat. A neretinákat viszont soha senki se ette.

Mivel képesek mind sósvízben, mind édesvízben élni, rendkívül népszerűek hobbiállatként. S persze olcsók: Magyarországon átlag 1000 Ft egy darab a kisállat-boltokban, nyugaton persze drágább, az USA-ban 10 dollár körül vannak. Az eredeti begyűjtők persze gyerekek a Zambezi folyó partjain, ott ezért havi 40-50 dollárt kapnak, szóval lehet számolni, a haszon a sokszorosa, mint a drogkereskedelemben.

A vásárlás persze zsákbamacska - pontosabban zsákbacsiga -, hiszen képtelenség megállapítani az egyes állatok életkorát.

Mindenesetre akváriumban simán el tudnak élni 2-3-szor hosszabb ideig is, mint szabadon. Hiszen ha van fény, oxigén, a víz nitrátmentes, van alga, s nincs az akváriumben húsevő hal, akkor a csigák kiválóan érzik magukat. Viszont előre sose lehet megjósolni meddig él egy adott csiga.

Én 3 darab fekete neretinával kezdtem, ezek közül egy halottnak tűnik. A "tűnik" azt jelenti: nem biztos a halál, mert nincs ammónia szaga az állatnak - a halott csigák ammónia szagot árasztanak. Az enyém meg nem mozdul, de szagtalan, így lehet, hogy csak hibernálta magát: így tehát bent hagytam az akváriumban, hátha él. Nemrég beszereztem még 2 zebra neretinát is: az egyik lomha, keveset mozog, a másik nagyon aktív.

A mozambiki gyerekmunkások meg biztosan röhögnek a markukba: miféle barmok léteznek a világban, akik képesek pénzt költeni akváriumra és annak berendezésére pár csiga miatt.

Havanna legamerikaibb kerülete Vedado.

Még a spanyol uralom alatt kezdődött meg kiépítése új városközpontként az akkori Havannától nyugati irányban. Az eredeti Havanna csak a Havannai-öböl nyugati partján terült el, ez mai Óhavanna kerület. Onnan nyugatra terjedt természetes módon a város. Kicsit nyugatabbra, kb. másfél kilométerre Óhavanna nyugati határától kezdődött az új városfejlesztés.

Mint a térképen jól látható, majdnem a teljes utcahálózat szabályos Vedadóban:

Az utcanevek is szabályokat követnek: Nyugat-Vedadóban minden északkelet-délnyugat tájolású utca páros számú, a legkeletibb a 2-es utca, a legnyugatibb szabályos utca a 28-as (de van még 30-as és 32-es is, de ezek már nem párhuzamosak teljesen), Kelet-Vedadóban pedig minden ilyen utca betűs, A-val kezdve egészen az O-utcáig - a két részt elválasztó sugárút viszont szám- és betűnélküli, ennek saját "normális" neve van. S mindkét részen a merőleges utcahálózat pedig páratlan számot visel 1-től 25-ig (de van még 27-es is, bár ez már nem párhuzamos teljesen), kivétel maga a tengerparti sugárút, mely megint szám- és betűmentes.

Egyébként pár nagyobb utcának saját neve is van, de ezek kiegészítő nevek:

• 7-es utca: Calzada (= "Országút"),
• 9-es utca: Linea (= "Vonal"),
• G utca: Presidentes (= "Elnökök"),.

A távolságok is azonosak, minden tömb 100 méter, kivéve a C és D közti szakaszt, mely csak 80 méter, s a D és E közti szakaszt, mely viszont 120 méteres. Ennek következtében pár hónap megszokással minden kerületbeli távolság azonnal kiszámolható a cím alapján.

Mindketten ebben a kerületben laktunk. Én a 13 és C sarkán, a múzsám a 17 és M sarkán, ez azt jelenti, 12 sarok, azaz 1200 méter.

Az eredeti tervek szerint vegyes kerületnek kellett volna lennie: azaz lakóházak, kereskedelmi, kulturális intézmények is. A független Kuba alatt - tehát 1902-től - ez annyiban változott, hogy erősödött a kerület lakóhely jellege, épült pár hatalmas kertes ház a helyi elit részére. A Castro-féle forradalom után csökkent mind a kereskedelmi jelleg, mind a lakónegyed jelleg, a nagy ingatlanok tulajdonosai szinte mind elhagyták az országot, ingatlanjaik államosítva lettek, s rendszerint állami intézmények költöztek be, valamint ki lettek adva bérbe idegen követségeknek.

Én egy ilyen államosított házban éltem, mely 1959-ig az egyik nagy kubai szivárgyáros lányának tulajdona volt. Múzsám meg egy eredetileg luxus-toronyháznak készült, 39-emeletes házban lakott - népszerű neve: Focsa, ami persze spanyolul olvasandó, azaz "foksza" -, ebben is eredetileg a kubai elit élt, az itteni lakások közül a kicsik 150 m²-esek voltak, de voltak kétszintes 400 m² méretűek is, ez máig Kuba legmagasabb lakóháza. Az épület elit jellegét mutatta, hogy itt a lakások ára 17 ezer és 29 ezer peso között mozgott az 1956-os átadáskor, akkor a havi kubai átlagbér 150 peso körül volt, ez a lakásár mai áron kb. 210 ezer és 350 ezer dollár, azaz Kuba jóval olcsóbb volt, mint az USA.

Mivel a tulajok 99 %-a elhagyta az országot, az épület szinte egésze államosítva lett (a kubai kommunista kormány - ellentétben a kelet-európai gyakorlattal - nem államosította az országban maradt emberek lakását, ha az egyedüli lakás volt). Sokáig nem élvezhették tehát tulajdonukat a legtöbben, alig 2 és fél évig.

1961-1989 között ez volt az egyik fő hely a "baráti" országokból jött kiküldöttek elhelyezésére. A havannai magyar kiküldöttek kb. 40 %-a is itt lakott.

Az épületben volt több kereskedelmi és szórakoztató szint is eredetileg, ezeknek a szerepe a kommunista rendszerben a nullához közelített. Az én időmben összesen egy "speciális üzlet" - értsd: csak külföldiek számára -, egy fodrászat és két étterem működött még, egy nagy volt üzlethelyiségben pedig a Kubai Tv egyik kihelyezett stúdiója volt. A legfelső emeleten eredetileg egy forgó étterem volt, ebből a kommunista hatalom alatt katonai támaszpont lett: innen figyelték a Floridai-szorost jön-e a támadás az USA-ból (nem vicc). Az egykori luxus nyomai még a 80-as években is látszódtak: a belső kert még megvolt, egzotikus növénygyűjteménnyel, viszont a két hatalmas medence és park padjai már siralmas állapotban voltak.

A világkommunizmus bukása katasztrofális eredménnyel járt Kuba számára. Korábban is minden lassan omlott össze, rohadt szét, de a szovjet pénzek ezt azért valamilyen szinten lassították: a kommunista rendszer nem igazán épített semmit, nem voltak generális javítások, de legalább időnként festettek, lyukakat betömtek, megtámasztották a leesni készülő épületrészeket, kertészek dolgoztak az utcákon, stb. 1989-től ez is véget ért, immár jött az apokalipszisszerű állapot.

Azóta a helyzet kicsit javult, bejött korlátozottan az idegen tőke, s lett immár ismét egy jómódúbb kubai réteg. Szóval most Vedado úgy néz ki, hogy 20 %-a szinte normális, 20 %-a veszélyes rom, 60 %-a meg szánalmas állapotú, de még nem romhalmaz.

Az említett Focsa épület megmenekült, ma is áll és lakótömbként üzemel. Egyik mellékterméke ez Hugo Chávez venezuelai elnök és Fidel Castro személyes haverságának. 2002-2013 között rendkívül jó volt a kubai-venezuelai viszony, Kubába ekkor sok venezuelai tőke jött be, s ennek egy részét Havanna részének rendbetételére költötték, többek között a Focsa is fel lett újítva. Mára kezd visszaállni a kommunizmus előtti állapot: jómodú kubaiak megveszik a lakásokat, majd azokat kiadják külföldi turistáknak. Egy átlagos 150 m²-es lakás kb. negyedmillió dollárért vehető meg jelenleg, s napi 50 dollárért bérelhető. Ez az ár normál kubainak természetesen megfizethetetlen, a kubai havi átlagbér jelenleg 28 dollár. Viszont egy turistának ez olcsóbb, mint egy jobb szálloda.

Mielőtt bárki befektetésen gondolkodni - hiszen ez az ár az ötede-negyede egy hasonló ingatlanhoz képest a túlparton, Floridában -, fontos elmondani: Kubában ingatlanja csak kubai állampolgárnak és Kubában állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldinek lehet. Az összes befektetési hirdetés tehát szimpla átverés.

Falkaházit egy dolog mentette meg, hogy minden idők legtehetségtelenebb magyar humoristája legyen: az a tény, hogy akadt egy Sas József nevű ember, akinek tehetségtelensége olyan kozmikus méretű, hogy felülmúlhatatlan. Így Falkaházi csak az ezüstérmes helyezésért volt képes megküzdeni.

Falkaházi bácsi nagyon mérges - immár családostul -, hogy a ballib médiák már nem foglalkoznak hisztijével a köztársasági elnök apjával kapcsolatban.

• Bolgár bácsi, miért szarnak le engem a mieink? Talán megvette őket kilóra a Zorbán? - panaszkodik az őstehetségtelenség.

Nekem egyébként nincs semmilyen pozitív véleményem az államfőről, bár negatív se, de így hogy a Falkaházi-fajtájúak hisztiznek, kezd szimpatikus lenni.

A karácsonyi és a húsvéti időszak egyik idegesítő liberális szokása egész nap "zsidókereszténységről" beszélni.

Miközben ez nem létezik. A zsidókereszténység ugyanis eretnekség, mégpedig mind keresztény, mind zsidó szemszögből.

Keresztény szemszögből a dolog nyilvánvaló. Az egyik legkorábbi eretnekség az az álláspont volt, már az I. században, hogy elfogadjuk Jézust mint a messiást, de maradunk zsidók, s a megnyílás a világ felé azt jelenti: mindenki zsidóvá lehet immár Jézus elfogadásával. Már az apostoli zsinat (50) előtt elszakadtak, s ebionita néven lettek ismertek (a héber אֶבְיוֹנִים‎ ebióním szegények szóból), később az Arab-félszigetre vándoroltak és a VII. századig léteztek.

Keresztény szemszögből tehát a zsidókereszténység idegen vallás, egyfajta sajátos reformált judaizmus, mely Jézus szerepét abban látja, hogy ő a legnagyobb próféta az eddigi próféták sorában, így a hívő feladata Jézus morális üzenetének követése. De hiányoznak az alapvető keresztény tanítások náluk: Jézus nem Isten, nem szűznemzés eredménye, nem támadt fel, nincs Szentháromság, nem alapított egyházat, s nem lettek hatályon kívüliek a zsidó törvények.

De ugyanez létezik az ellenkező oldalról, a zsidóság részéről is, csak ott ez kései, újprotestáns jelenség a XIX. századból, mely - ellentétben az ebionitákkal - máig létezik. Ez a messianisztikus judaizmus nevű újprotestáns áramlat.

A messianisztikus judaizmus teljes egészében elfogadja az alapvető keresztény elveket, a sajátosság csupán annyi, hogy szerintük a zsidóság kiválasztottsága nem szűnt meg Jézussal, s a zsidókra továbbra is vonatkozik a zsidó törvény.

A judaizmus természetesen idegen vallásnak tekinti a messianisztikus judaizmust, ami teljesen meg is felel a tényeknek, hiszen a messianisztikus judaizmus nem más mint egy zsidók között működő protestáns felekezet, mely zsidó szokásokat hirdet.

Semmi gond azzal, ha valaki zsidó vagy keresztény, a kettő abszurd keverése a baj.

Zsidó szemszögből a kérdés tiszta: aki elfogadja Jézust vallási értelemben, az nem zsidó és pont, akkor se zsidó, ha ezzel párhuzamosan hirdeti a zsidó törvények továbbélését.

Keresztény szemszögből a kérdés nyilván bonyolultabb, hiszen a kereszténység a zsidóságra épül. Ha kizárjuk a szélsőséges áramlatokat e kérdésben, azaz a már említett ebionitákat és ellentéteiket is, akik teljesen tagadták a judaizmust, a judaizmust egyenesen sátánizmusnak mondták, nem használták egyáltalán az Ószövetséget, azaz a keresztéységet egy teljesen új, zsidóságtól független vallásnak tekintették - pl. a katarok vallottak hasonló eszméket -, akkor a fősodrú kereszténységre elmondható: mind elismeri a judaizmus és a kereszténység kapcsolatát.

A keresztény teológiában jellemzően többfajta felfogása van a zsidó-keresztény viszonynak. Az alapváltozatok:

• több szövetség van, azaz van zsidó ó szövetség és keresztény új szövetség, ezek párhuzamosan hatályosak: ez nagyon népszerű újprotestáns körökben, ez áll a legközelebb a messianisztikus judaizmushoz, bár annál jellemzően mérsékeltebb, pl. szinte sose hirdeti minden zsidó törvény hatályosságát,
• egy szövetség van: ennek két fő verziója van:
  • "új szövetség" - a zsidó szövetség el lett törölve, az új szövetség felváltotta, a régi szövetség természetesen pozitív volt, csak már vége van, nincs miért követni,
  • "egy szövetség" - az új szövetség egyszerűen folytatása az eredetinek, azaz kiszélesítés és módosítás zajlott.

Nyugaton az "új szövetség" verzió volt mindig a fő értelmezés, mind a katolicizmusban, mind a hagyományos protestantizmusban. Persze a hangsúly tehető sok helyre, így ez a tanítás se egységes. Ma, elsősorban politikai okokból, azaz hogy ne lehessen párhuzamot vonni a Hitler által preferált antiszemita "pozitív kereszténységgel", mely az "új szövetség" egészen szélsőséges verzióját hirdette, jellemzően enyhébb "új szövetség" verzió van divatban, néha már egészen elmenve az "egy szövetség" tanig - lásd II. János Pál, aki amikor ellátogatott a római zsinagógába, a zsidó hívekhez "idősebb testvéreink" szavakkal fordult.

Mint ez mindig szokott lenni, keleten a kérdés nem létezett, nem is vitáztak róla. A kérdésre, hogy "maguk milyen szövetségisták?", a válasz az szokott lenni, hogy ez egy nyugati terminológiai kérdés, mely nálunk nem releváns.

A gyakorlatban persze elmondható, az ortodoxia természetesen egyetlen szövetséget vall, a több szövetség tanát eretnekségnek tekinti, s legközelebb ahhoz áll, amit a nyugat "egy szövetség" tannak nevez. De persze itt is vannak hangsúlyok, olyan kemény álláspont is lehet, mely már inkább "új szövetség".

Immár a 16. parlamenti választás lesz Bulgáriában idén júniusban. Tulajdonképpen tét nélkül, értelmetlenül. Az egésznek az oka: az egyik kormánypárt eltaktikázta magát.

A dolog háttere. A 2009-2021 között szinte folyamatosan - 2 rövid szünettel - kormányzó Bojko Boriszov féle GERB párt hatalma ellen jelentős tüntetések zajlottak 2020-2021 között. Ez végül elvezetett a kormány bukásáig 2021 májusában.

Azonban a Boriszov ellen szervezkedő egyik erő - előbb az ITN, majd a PP - se volt képes stabil kormányt alakítani, folyamatos választások jöttek: 2021. április, 2021. július, 2021. november, 2022. okóber, 2023. április.

Végül a 2023. április választás után, melyet megint a GERB nyert meg, a PP nemhivatalos koalícióra lépett a GERB-bel: a teljes kormányt a PP adja, a GERB csak egyetlen embert, a kormányfő helyettesét. Erre a hatalmas nyugati nyomás adott esélyt, szóval a GERB belement ebbe a teljesen abszurdnak tűnő megoldásba. A megállapodás 18 hónapra szólt, melynek közepén a kornányfő és helyettese helyet cserélnek.

A PP ezt akarta folytatni, az eredeti minta szerint. Számítva arra, hogy a GERB kénytelen lesz belemenni. Azonban az eltelt 9 hónap alatt a PP teljesen legitimálta a GERB-et és Boriszovot a de facto közös kormányzással. Ráadásul a PP a nyugati nyomást is félrenézte: Boriszovék minden kulcs jelentőségű nyugati igényt teljesítettek, így a nyomás is megszűnt ellenük.

A PP egyetlen érve az maradt, hogy a GERB korrupt. Amit azonban éppen ők tettek hiteltelenné azzal, hogy közösen kormányoztak vele. Ha tényleg korrupt a GERB, akkor miért működik vele együtt a "korrupcióellenes" PP, s miért nem folyik egyetlen eljárás se Boriszov ellen? - kérdezi az amerikai követség.

Ráadásul küföldről nézve megmagyarázhatatlan, hogy mi a lényegi eltérés a PP és a GERB között.

Boriszov meg kihasználta a lehetőséget: immár nyílt közös kormányzást követelt, a miniszteri és egyéb vezetői pozíciók megosztásával. Amit meg a PP nem akart elfogadni, mert ezzel teljesen nevetségessé válnának: a PP végülis annak idején azért alakult meg, hogy Boriszovot kiszorítsa a hatalomból, ezek után egy nyílt koalíció megmagyarázhatatlan lenne.

Most tehát új választás lesz. Melyen a PP szinte biztosan veszteni fog súlyából, hiszen híveinek nagy része nem bocsátja meg a de facto koalíciót a GERB-bel, míg a GERB meg növekedni fog, hiszen ezzel a koalícióval nem vesztettek semmit hitelességből.

A balkáni tűzoltó (ez Boriszov eredeti szakmája) simán legyőzte az egész csapatnyi, Harvardon és Yale-en végzett, hosszú ideig nyugaton élt szakértőt. Mert sokkal jobban érti a valóságot az országban.

Az összeesküvés-elméletekkel az a baj, hogy mindent megmagyaráznak, s a mindennek az ellenkezőjét is. S mellékhatásként mindent elfednek.

Persze az ember lelkes szereti a meséket, mert egyszerűek és mindent könnyedén megmagyaráznak. Csak épp mindez önbecsapás. Azaz végsősoron átverés.

Fideszes körökben szentségtörés ilyet mondani, de én bátran állítom: Borvendég Zsuzsanna és Mező Gábor teljes munkássága ilyen masszív átverés.

Sok ideje figyelem őket. Elméletük kb. a szabadkőműves elméletek mintájára készült: azaz vannak valamiféle titkos csoportok, melyek hatalmas tudás és korlátlan lehetőségek birtokában képesek mindent előre látni, tervezni, manipulálni, s ebben ráadásul még sikeresek is. Az említett két embernél annyi az eltérés, hogy náluk szabadkőművesek helyett kommunisták vannak, akik azonban szintén pokolian okosak, hatalmasak, s mindig minden sikerül nekik.

Messze áll tőlem, hogy ne léteznének titkos csoportok, hiszen léteznek, mindig vannak tervezők, számolók, kivitelezők, lásd Soros gazda ultraliberális egész intézményrendszere teljesen nyíltan működik, de ezekre vezetni vissza mindent teljes abszurdum. Ha másért nem, hát azért mert nyilván nem létezik egyetlen közös érdek a világban, azaz sok ilyen titkos csoport van, különböző érdekek mentén, ami miatt ha más nem, hát egymást zavarják.

Csak egy konkrét adat náluk, amin aki kicsit is ismeri a területet, mélyen röhög: a magyar külkeres maffia kb. negyedbillió dollárt lopott ki Magyarországról! Na, most ennyi pénz még a rablóprivatizáció során se lett ellopva, mert nem volt annyi. Másrészt - szüleim révén elég jól ismerem a komcsi külker iparágat - az egész feltételezés teljesen szembemegy minden elemi logikával. El is mondom miért.

Kádárék alatt a hatalom kőkemény volt, mindenről egy 10-15-fős testület döntött, alsóbb szinteken csak végrehajtás volt.

250 milliárd dollár ellopása egyetlen módon lett volna lehetséges: ha ezt a Párt vezetése így akarja. Ha bárki más ilyet megpróbált volna felső engedély nélkül, az villámgyorsan le lett volna állítva, s most a kommunizmus áldozatai között szerepelnének neveik.

Amit valaki esetleg megtehetett, hogy ellop kisebb összegeket. Ez is rendkívül rizikiós lett volna, mert a külker apparátus tagjait még jobban figyelték, mint az átlagembereket. De ha valaki nagyon ügyes volt, akkor esetleg sikerülhetett volna neki. Az ilyen ellopott pénzek összértéke valószínűleg az említett szám ezredét se érte el.

Vagy esetleg volt valami titkos külkeres maffia, mely a pártvezetéstől függetlenül konspirált? Ez ma is lebukna gyorsan, főleg akkor.

Ha meg a pártvezetés szervezte az egészet, akkor miért tették ezt? Előre tudták, hogy a rendszer meg fog bukni? Ha viszont ilyen tudással rendelkeztek, akkor lopniuk se kell, már csak ez a tudás hatalmas pénzekhez vezethet. Ez kb. olyan mint kirabolni a lottózó irodát, miközben tudom a jövőheti számokat!

A másik az elit: állítólag a régi elitből lett az új. S a fő példa Gyurcsányné. Nos, Gyurcsányné azért fontos személy ma, mert ő a Gyurcsány felesége, s nem azért mert Apró Antal unokája. A férje nélkül ma valószínűleg még politikus se lenne. Gyurcsány maga meg nem származik semmilyen "kommunista dinasztiából", ő egy KISZ-es self made man, aki a KISZ-es vezetői kapcsolatrendszerét képes volt tőkés kapcsolatrendszerré változtatni. Vagy komolyan hihető, hogy Donáth Annácska ma azért ballib pértvezető, mert a nagyapja kommunista vezető volt a 40-es, 50-es években?

S vajon az miért nem merül fel: a volt kádárista felsővezetés 99 %-ának a gyerekei, unokái nincsenek hatalmon semmilyen módon ma? Miféle átmentés az ilyen?

Ha meg az elitet tág értelemben értjük, akkor persze igaz, hogy az elit maradt. Dehát ez mindig minden békés rendszerváltozáskor így van: ha erőszakkal nincs listázva az előző elit, akkor marad, hiszen képes használni kapcsolatrendszerét, mellyel képes beintegrálódni az új elitbe. Ehhez nem kell se összeesküvés, se kommunizmus. Csak a kedvenc példám: amikor 1815-ben Napoleon megbukott Franciaországban, a Bourbon-restauráció nem érezte magát elég erősnek a tisztogatáshoz, így csak azokat érte represszió a napoleonista elitből, akik nyíltan szembementek a restaurációval. Aki elfogadta az új hatalmat, azzal szemben semmi se történt: olyan szinten, hogy a Napoleon által kiosztott, bourbonista tulajdonból származó adományok nem lettek visszaadva az eredeti tulajdonosaiknak, ezek maradtak az új tulajoknál, a volt tulajdonosokat az állam államkötvényekkel kompenzálta!

De a magyar történelemből is ismert ilyen: a Rákóczi-szabadságharc 1711-es bukása után a Habsburg-hatalom minden volt ellenfélnek mentességet és vagyonvisszakapást adott, aki letette a hűségesküt József, majd Károly császárra.

A lényeg: baromi káros ilyen kommunista összeesküvésekről terjeszteni meséket.

Ezek a mesék egyébként már akkor léteztek. Még Magyarországon is, de a keményebben kommunista államokban még inkább, lásd Ceaușescu x milliárd dolláros számlája Svájcban és hasonlók. Aztán a rendszer bukása után kiderült: mindebből egy szó se igaz.

A tavalyi év végének eredménye: sikerült majdnem minden volt kubai osztálytársammal kapcsolatba lépni a FB-on.

1980-1985 között Havannában jártam iskolába, ott is érettségiztem 1985 májusában. Az egyik akkori havannai elitiskolába jártam, az orosz iskolába. Ez teljesen orosz volt, azaz jogilag is a szovjet követség iskolája volt, tehát teljesen kívül a kubai iskolarendszeren.

A kubai elit gyerekei persze ide jártak. Egyrészt a nyelv miatt, másrészt a normál kubai iskolákhoz képest magasabb színvonal volt, harmadrészt így lehetett mentesülni a kubai iskolarendszer több "bajától". A legfőbb ilyen baj az volt, hogy a kubai iskolarendszerben 5. osztálytól érettségiig 40 nap éves "önkéntes" diákmunka volt, s nem valami laza kamumunka, hanem a gyerekek el lettek víve lakóhelyektül távol 40 napra, s ott tényleg dolgoztak, jellemzően valamilyen mezőgazdasági segédmunka volt ez. A gyereket az orosz iskolába járatni volt a legkönnyebb módja ez alól kibújni.

Persze az orosz iskolába nem vettek fel bárkit: alanyi jogon csak szovjet gyerekeket vettek fel és szovjet-kubai vegyesházasságok gyerekeit. Udvariassági alapon járhatott még ide minden "népi demokratikus" országbeli hivatalos kiküldött gyereke, az én időmben ezek az országok voltak: Afganisztán, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, NDK. (Egyébként ezek az országok nem éltek mindig ezzel a lehetőséggel, pl. a magyar gyerekek kb. fele nem ide járt, hanem kubai iskolába, a kubai iskolarendszeren belül is voltak "jobb" iskolák.)

De a lényeg: ahhoz, hogy kubai gyerek ide járhasson, a szüleinek fontos embernek kellett lenniük. Annyira fontosnak, hogy az iskolavezetés ne mondhasson nemet a felvételi kérelemre. Pl. egy időben osztálytársam volt a kubai űrhajós fia. Íme előszedtem egyik osztályképemet, ez a legjobb minőség, itt ő nincs rajta, ebben az időpontom pont nem volt osztálytársam:

Bármennyire hihetetlen, ez volt a tipikus osztálylátszám. Itt 48 diák van, ez nem egyedi eset. Az iskola hatalmas volt, csúcsidőben 2000 diákkal, s ennek 15 %-a kubai. Itt ezen az osztályképemen 8 diák kubai, nagy részük a bal alsó sarokban összpontosul.

A teljesség kedvéért: még 2 ország van a képen képviseltetve, Csehszlovákia és Magyarország 2-2 fővel. A "maradék" 36 diák szovjet, persze a legkülönbözőbb nemzetiségekből: orosz, ukrán, belarusz, litván, román (mármint szovjet-moldáv, nem romániai, Ceaușescu rendszere tiltotta, hogy román kiküldöttek gyerekei ide járjanak), kazah, zsidó, német (mármint volgai német), stb. - az első sorban jobbról 5. helyen álló Bruce Lee hasonmás srác pl. burját.

Öt iskolai évem alatt kb. 20 kubai osztálytársam volt. Egy részt persze nem találtam meg se a FB-on, se ezek orosz verzióján, a VK-n és az OK-n, de 15 embert sikeresen megtaláltam. Mint mondtam, ezek mind elitgyerekek voltak, azaz a kubai nomenklatúra legalább középszintűen fontos embereinek gyerekei.

Alapos elemzés során persze az ember előbb a bulvárelemekre összpontosít: miért néz ki rozoga nagymamának az egykor szép csaj, miközben az egykor ronda kislány ma relatíve nem is néz ki rosszul, stb. De ami a legérdekesebb: ma a 15 emberből összesen 2 él Kubában, mindenki más elment, felerészt az USA-ba és Kanadába, felerészt máshová Latin-Amerikába - mindig a gazdagabb latin országokba, mint Chile, Uruguay, stb., nem Nicaraguába és Venezuelába - és Spanyolországba.

Alapvetően ez szokott minden kommunista elit veszte lenni. Kezdetben vannak a lelkes harcosok, akik még hisznek is az egészben. Aztán részük kiábrándul a valóság tesztje során, de aki nem is ábrándul ki, annak a gyereke már biztosan nem lesz az eszme híve.

A gyerekek elitstátusza pont hogy kontraproduktív: az elitgyerek nem hálás lesz, hogy az átlagnál jobban él, hanem azt eleve adottságnak tekinti és arra figyel, "miért csak így élek?". Hiszen hiába él jobban a kubai nomenklatúra az átlag kubaihoz képest, az így is alig éri el egy átlag amerikai munkás szintjét. Ráadásul ott lebeg folymatosan a szint elvesztésének félelme: az amerikai egyszerű munkás keres más munkát, ha elveszti jelenlegi munkahelyét, s él aztán, mint korábban, míg ha a kubai nomenklarúrista elveszti pozícióját, lesüllyed átlagemberré, s onnan nincs második esély.

A történelemben ismert eset ez. Ma már ez szinte hihetetlen, de a nyugat felemelkedése előtt, azaz nagyjából a VI. és a XIV. század között a nyugat sokkal fejlenebb volt a keletnél. Így amikor nyugati ember elkerült keletre, legyen az akár Bizánc, akár a muszlim Közel-Kelet, nézett maga elé, mint 80-as évek végi szovjet turista a svédasztalra. A XI. században a legnagyobb nyugati-európai városok lakossága se volt pár tízezernél magasabb, míg Konstantinápoly lakossága félmilliós volt, Damaszkuszé se maradt el sokkal ettől.

Ahogy ezt a Brezsnyev-kori szovjet viccben mondták:

• Mi az árnyoldala annak, hogy a szovjet hadsereg felszabadította Európát a fasizmus alól?
• Két árnyoldala is van: Európa meglátta a szovjet hadsereget, s a szovjet hadsereg meglátta Európát.

A szovjet kommunizmus bukásának szociális oka pontosan ez: a szovjet kivételezettek egyre jobban megismerték a nyugatot, s rádöbbentek, az a kiváltságos élet, amiben nekik részük van otthon nyugaton teljesen átlagos, s nincs miért annyira örülni neki.

A kubai rendszer persze nem bukik meg. De ennek az oka a sajátos helyzet: a kubai kommunista rendszer ellenfelei se akarnának ismét amerikai uralmat, ami a kommunista rendszer előtt volt. Márpedig ha megbukik a mostani rendszer, akkor szinte biztosan káosz lesz, melyet aztán az USA hatékonyan ki fog használni.

A latin-amerikaiak nagyon hazafiasak. Ha nagyon választani kell az utálatos saját rend és a jó idegen rend között, akkor bizony a nagy többség az előbbit választja.

A kubai vezetés rá is játszik erre, folyamatosan növekszik a propagandában a nacionalizmus és csökken a szocializmus.

A minap próbáltam nézni az egyik rendszeres vetélkedőt a bolgár állami egyes csatornán, mire semmi: elmarad a vetélkedő, ünnepi műsor van. Mert Bulgária 20 éve NATO-tag.

Persze ezen nincs mit ünnepelni. A belépéskor a belépés támogatottsága 20 % körüli volt egyébként, ezért is nem volt népszavazás. A közvélemény azzal lett meggyőzve, hogy ha az ország nem lép be, akkor EU-tagság se lesz. Márpedig az EU-tagság népszerű volt, elsősorban gyakorlati okokból: vámmentesség, szabad utazás és munkavállalás.

Hiszen egyébként mi oka lenne egy nem euroatlantista országnak NATO-tagnak lenni? Idegen értékrend bizarr elvekkel, egy idegen hatalom katonai agressziójának támogatása, teljesen eltérő civilizációs modell. Tényleg az egyetlen értelmes ok a kényszer: "ha nem léptek be, akkor bombázunk titeket!", ahogy ez Szerbia esetében ténylegesen is demonstrálásra került 1999-ben.

Persze még Magyarország NATO-tagsága is teljesen abszurd, Magyarország utoljára a XVI. sz. elején volt a nyugat része, az is csak akkor, ha nagyon szélesen értelmezzük a "nyugat" fogalmát. Bulgária viszont még annyira se volt soha nyugat.

Valójában, történelmileg nézve, az egyetlen kelet-európai ország, mely tényleg nyugati: Csehország.

Ha meg a dolgokat nem történelmileg nézzük, akkor még abszurdabb az egész: semmi közünk a romlott polgári-euroatlantista-perverz értékek világához, melyet jól jelképez a Fehér Ház mostani gyerekkúróista kivilágítása, direkt a legnagyobb nyugati keresztény ünnep, a nyugati Húsvét napjára időzítve:

Sajnos nincs már miben reménykedni, csak egy gyors háborúban, melyben a NATO megszűnik maradék nélkül.

A kérdés persze érdekes. De itt az érdekesség az, hogy ez eredetileg egy ballib szent tabu volt.

A 90-es évek egyik ballib alapkövetelések egyike volt, hogy legyen szabad iskolaválasztás mind aktív, mind passzív módon. Mert milyen rossz volt a Kádár-rendszer egyenlősítő, elnyomó rendszere az iskolakörzetekkel.

A dolog engem személyesen is érintett. 1973-1980 között az V. kerületben jártam iskolába, a Szent István téri iskolába (az iskola jelenleg is létezik, azonos néven - Szent István Általános Iskola, bár az én időmben hivatalosan "I. István Általános Iskola" volt, a "szent" nem volt elfogadott név akkor -, de pár utcányira onnan, a Szemere utcában, mert az eredeti épületet visszakapta a katolikus egyház 15-20 éve). Viszont én nem az iskola körzetében laktam, hanem onnan majdnem 10 km-re, Zuglóban. S minden egyes alkalommal meg lett említve, hogy én nem oda "tartozom", szóval ha rossz leszek, ki leszek rúgva.

Egyébként itt érdekes a műsorban: szinte minden szereplő elmondja, miért hülyeség megszüntetni a szabad iskolaválasztást. Alapvetően azért, mert akinek van rá lehetősége, az úgyis megszegi a szabályt.

Amire kiváncsi lennék, mikor fogják Gulyásék elővenni a másik két ballib oktatási tabut: a tanári szabadságot és a tankönyvszabadságot. Az istenített Finnországban ugyanis nemcsak szabad iskolaválasztás, de tanári és tankönyvi szabadság sincs. Miért? Mert ez a 2 ugyanúgy rontja az egyenlőséget, mint az iskolaszabadság. Ha a tanár eltérhet az állami tantervtől, akkor mindenképpen lesznek "jobb" és "rosszabb" tanárok, akik jobb és rosszabb könyveket fognak használni.

Személyesen engem az egész sose érintett egyébként sehogy. Mindig rossz tanuló voltam, gyakorlatilag nem tanultam semmit az iskoláimban. Utáltam az iskoláimat, a tanáraimat is, a legtöbb iskolatársamat is. Most nem tudom mi van, de a Kádár-kori átlagos pedagógus hisztis középkorú nő volt, aki gyűlöli saját magát és a világot, s mindezt a gyerekeken bosszulja meg.

Hét évet töltöttem el a magyar közoktatási rendszerben diákként (1973-1980, I.-VII. osztály). Ez alatt a legjobb, amit láttam, az a laza típusú tanárnő, aki persze szintén nem tanít semmit, de legalább nem terrorizálja a gyerekeket.

Olyan mély nyomot hagyott ez bennem, hogy amikor 2000-ben meghívtak mint régi diákot a volt iskolám 130 éves évforulójára - ekkor még a régi épületben működött az iskola -, s el is mentem oda pár volt osztálytársammal, hirtelen megéreztem ismét azt az elnyomó gyerekterror érzést, mintha megint kisdiák lennék.

Komolyan állítom: minden amit tudok és ami bennem személyiségformáló lett annak 99 %-át az iskolán kívül szereztem meg.

Egyébként a finn modell megvalósíthatatlan máshol, ahhoz rendkívül homogén ország kell. Ha nőni fog a harmadikvilágbeli migránsok aránya Finnországban, akkor ott se fog működni pár éven belül.

Fideszes anyagokkal ritkán szoktam foglalkozni, de most kivételesen érdemes:

Súlyos hazugságok, de legalábbis csúsztatások hangzanak el.

Egyrészt teljesen mesterkélt különbségtétel a klasszikus és a modern liberalizmus között, Jeszy szerint az előbbi jobboldali és jó, míg az utóbbi baloldali és rossz. Amit persze ő maga cáfol meg 5 perccel később, amikor rossz vadkapitalizmusról és jó szociális kapitalizmusról beszél.

Másrészt egyenlőségjel elhelyezése az antikapitalizmus és a kommunizmus közé. Természetes a kommunizmus is antikapitalista, de nem azonos vele: ez olyan, mint a kuvasz és a kutya kapcsolata, minden kuvasz kutya, viszont a kutyák zöme nem kuvasz.

Aztán: a kapitalizmus azonosítása a vállalkozással, a haszon iránti vággyal. Ez ősrégi trükk egyébként, lásd még "mindig kapitalizmus volt". Piac létezett a kora ókorban is, aztán pénz is lett, majd vállalkozók is, de mégse volt kapitalizmus, mert a közösség mindvégig abszurdnak találta, hogy valaki szabad lehessen a közösségtől, azaz mindig maradtak kemény szabályok. A legdemokratikusabb ókori államban, a klasszikus Athénben sem lehetett szabadon adni-venni földet, s az alapvető élelmiszerekre állami árak voltak. S tulajdonképpen ez a rend marad egészen a késő középkorig, a polgári átalakulás alapeleme éppen az, hogy a gazdag egyének képesek immár függetlenné válni a társadalomtól. Kapitalizmus korábban tehát nem volt, pedig korábban is akartak az emberek sok pénzt szerezni.

Említésre kerülnek a videóban a céhek, melyek azonban éppenhogy egy abszolút antikapitalista jelenség. A céhek arról szóltak, hogy egy adott területen egy adott tevékenység monopolizálva legyen, azaz pl. csak a cipészcéh tagjai készíthessenek eladásra cipőt, s szigorúan meg voltak szabva nem csak a céhtagság feltételei, de még a munkamódszerek és az árak is, nehogy valaki jobb cipőt készítsen, ezzel elvéve a többi céhtag munkáját.

Teljesen hamis az a beállítás, hogy a kapitalizmus a jólétre vágyás természetes eredménye. Könnyedén belátható: a rendszer nem hoz jólétet a nagy többség számára.

A narratíva szerint vannak az okos emberek, akik rendkívül tehetségesek, ezért gazdagok lesznek. S van mindenki más, a buta tehetségtelenek tömege, ők meg munkát kapnak az okosoktól, szóval nekik is nagyon jó. A valóságban a nagy vagyonok mögött leginkább átverés vagy valami szerencse van, a legritkább esetekben okosság, az okosok meg ritkán lesznek gazdagok.

Dehát semmi gond - mondja a szöveg -, a nagyon gazdagok megunják a gazdagságukat, elkezdenek hasznos dolgokra költeni, a gazdagság lecsorog immár így is. De hát ha ez így van, akkor mi a gond az egész háttérhatalommal, mi a gond Sorossal? Hiszen Soros pont ilyen ember: magasabb szükségletei vannak, nem elégíti ki a saját sziget magángéppel és az aranyvécé, hanem szeretne befolyással lenni a világra, s erre keményen költ a saját hatalmas vagyonából.

Megértem jól, egykor én is így láttam. S éppen a legszélsőségesebb kapitalizmuspártiak segítettek oda, hogy felismerjem az egésznek a tarthatatlanságát. Különösen Ayn Rand főműve - mely zseniális persze, csak ezzel együtt mélyen téves is - segített szakítani a kapitalizmuspártisággal.

Aztán van még neoliberálisozás és skandinávmodellezés az anyagban. Persze sokszorosan kifacsart értelmezéssel, még a ballib szóhasználathoz képest is.

A végkövetkeztetés röhejes: tulajdonképpen az égvilágon semmi baj a kapitalizmussal, csak erős nemzetállamok kellenek. S mindez olyan donáthannácskás stílusban előadva meglehetősen bizarr élmény.

Dopeman kritizálja Puzsért. Tök mindegy igaza van-e, ez egy kritika. Egyébként még igaz is nagyrészt.

Tulajdonképpen egyetlen dolog nem tetszik Dopeman Puzsér-kritikájában: hogy előveszi Puzsér párkapcsolati válságát, ez övön aluli ütés, ilyet biztosan nem kellene. De minden másban pontos.

Tény: Puzsér teljesen meghasonlott magával 2021 őszi pálfordulása óta, amikor beállt csápolni a Gyurcsány-lista mögé.

Miközben Puzsér válasza meg hisztizés trágárkodással.

Még azt az infantilis hibát is elköveti, hogy kettős mércét alkalmaz: lásd, amikor én változom, akkor az bölcsebbé válás, de amikor te, akkor téged lefizettek.

Egy kép, mely bemutatja a 2 lehetőséget:

Tulajdonképpen tényleg csak ez 2 lehetőség van. Lehet választani.

Persze sok oka van Afrika szegénységének, de van egy rendkívül objektív fizikai ok: rossz a földrajza.

Míg az összes többi kontinensen jelentős összefüggő folyóhálózat van, mely az ősidők óta szolgál a mozgásra, kereskedelemre, egész Afrikában egyetlen folyó van, mely a tengerbe torkollik és ezzel együtt hosszasan behatol a kontinensre: a Nílus. S még a Nílus esetében is ez csak 800 km, Asszuánnál nem lehet tovább haladni, ez az "első katarakta" helye. A Níluson az ősidők óta hat darab ilyen katarakta ismert, ezeknél az ókorban partra szálltak a hajósok, majd a szárazföldön vontatták a rakományt, majd másik hajóra rakodva folytatták az utat, tehát csak gazdag emberek engedhették meg ezt maguknak.

A többi afrikai folyó esetében a helyzet sokkal rosszabb, jellemzően a tengeri torkolattól nem lehet sokáig felmenni, hatalmas homokpadok, szigetek, vízesések vannak. Ahol pedig vannak hajózható szakaszok, azok egymástól függetlenek, nem érnek össze, kevés az olyen szakasz, mely képes emberek és áruk mozgását biztosítani.

Ahogy a Föld légkörébe belépő űrhajó eset, olyan a vallás is.

Ha az úrhajó túl éles szögben lép be az atmoszférába, akkor a gravitáció szétrepeszti, majd a hőtől elég. Ha az úrhajó túl lapos szögben lép be az atmoszférába, akkor a gravitáció kidobja, az űrhajó visszakerül az űrbe. Ha ember van az eszközön, azaz meg kell óvni a túl nagy terheléstől, 20-30 fok közti a megfelelő szög. Ha nincs ember, akkor felmehet egészen 45 fokig.

Ilyen a vallás is. Ha racionalizáljuk, akkor lezuhanunk a talajra, megsemmisülve. Ha viszont túlmiszticizáljuk, akkor elvesztjük a valóságot.

A Talpramagyar-ügy mellékes haszna: a ballib feministák alaposan lejáratják magukat.

Eddig az volt a liberális törvény: csak be kell mondania a nőnek, hogy áldozat, s ezt kötelező elhinni azonnal, minden más hozzáállás áldozathibáztató fasizmus, s innentől a megvádolt férfi köteles bizonyítani, hogy ártatlan, akár akkor is, ha azóta eltelt 30 év.

Persze marhaság, mindenki tudja, eleve a legtöbb családon belüli erőszak gyerekek ellen zajlik a felmérések szerint, második helyen férfiak ellen, s csak utolsó helyen nők ellen. Az agresszorok pedig a leggyakrabban nők, nem férfiak.

De marhaság vagy nem, eddig a libbantak ragaszkodtak ehhez. Mára kiderült: mindez csak akkor érvényes, ha a nő liberális, mert ha nem az, akkor nem kell hinni neki.

Szerencsére a libbantak nem látnak messzebb saját orruknál. Szóval köszönet nekik, hogy most még egy érvet adtak az Isztambuli Feminigender Egyezmény ellen.

Én egyébként szintén nem hiszek Varga Judidtnak. Spontán módon, nem ismerve a konkrét esetből semmit. Egyszerűen sokéves tapasztalatom: a válás közelében álló vagy már elvált párok esetében a családon belüli erőszakról szóló utólagos beszámolók kb. 99 %-a kamu. Persze lehet, hogy a Judit esete pont a maradék 1 %, de ha tippelni kellene, én a 99 % mellett maradnék.

A modern liberális demokrácia, a polgári állam válságával kapcsolatban az ókori Róma rendszerváltozása tűnik alkalmas párhuzamnak.

Minden rendszer addig képes működni, míg azok a feltételek, melyekre épült, fennállnak.

A leglátványosabb példa a kommunizmus. Alapja a nyílt diktatúra és a totális erőszak volt. Amint Gorbacsov elkezdte csökkenteni a diktatúrát, s az erőszak folyamatosan kezdett megszűnni, a rendszer természetesen összeomlott.

De ez egy túl egyszerű eset. Az ókori Róma pontosabb.

Róma alapeszméje az, hogy a társadalom alapját a kisbirtokos pásztorok és földművesek adják, senki se nagyon gazdag, mindenki kb. egyenlő, senkinek sincs se túl sok földje, se túl sok rabszolgája, a kevés szegény a kisbirtokosok körül megtalálja számítását. Mindvégig ez maradt a római eszmény, akkor is, amikor ez már rég múlttá lett.

A rendszer működött is kb. 600 évig! S akkor kezdett összeomlani, amikor Róma túl gazdag lett, s ezzel a gazdagsággal a rendszer nem tudott mit kezdeni.

A hatalmas terjeszkedés miatt az élelmiszerárak lementek, olcsóbb lett Itáliában a máshonnan behozott gabona, mint a helyben termelt. Ezen kívül a hódítások miatt hatalmas mennyiségű rabszolge került be, az i. e. II. sz. közepére már az itáliai lakosság háromnegyede rabszolga volt. A szabad szegényeket így senki se alkalmazta, hiszen olcsóbb volt a rabszolgamunka, továbbá a kisbirtokosok nagy része lezuhant, mert képtelen volt versenyezni a nagyszámú rabszolgákkal dolgozó nagybirtokosokkal.

A korai római eszménynek vége lett. Már nem a kisbirtokosok állama volt, hanem egy vékony elit állama.

Jól látható ez a hadsereg változásában. A korai eszmény szerint a katonáskodás nem kötelezettség volt, hanem jog. A felnőtt szabad férfiak státuszának egyik fő eleme az volt, hogy katonák lehettek. Aki egészségügyi okból alkalmatlan volt, az szégyellte ezt. Még vagyoni cenzus is volt: az volt az alapelv, hogy aki túl szegény, az nem lehet katona, hiszen az "igazi" katona a saját földjét védi, azaz a földtelen szegénynek nincs motivációja harcolni.

Sokáig 4400 sestertius értékű vagyon volt a belépési küszöb a katonságba, legalább ennyivel kellett rendelkezni ahhoz, hogy valaki katona lehessen. 4400 sestertius kb. egy kisebb, egyetlen család szükségleteit kiélégítő méretű telek ára volt, de egy átlag rabszolga is kb. fele ennyibe került.

Amikor az elszegényedés nőtt, a cenzus folyamatosan csökkentve lett: a III. sz. végén le lett víve 2750 sestertiusra, majd a II. század közepén immár 600 sestertiusra. Ezzel párhuzamosan immár havi fizetést is kaptak a katonák (korábban csak az esetleg zsákmányból járt rész): 25-30 sestertius/hó közkatonáknak, de ez felmehetett 350-ig sikeres karrier esetében.

Korábban ez elképzelhetetlen volt: a szegények nem lehetettek katonák, s pont. Ha nagy veszély volt, s kellett több ember a hadseregbe, akkor az állam inkább rabszolgákat toborzott. Ez szintén problémás volt, hiszen elvileg csak szabad ember lehetett katona. Így az a "trükk" lett alkalmazva, hogy az állam önként jelentkező rabszolgákat keresett, aztán ezeket "államosította", azaz megvásárolta tulajdonosaiktól, mégpedig kötelező módon - azaz a tulaj nem tagadhatta meg rabszolgája eladását -, majd ezek az emberek egy sajátos köztes státuszt kaptak mint "állami rabszolgák", melynek fontos része volt, hogy az adott háború befejeztével vagy a harcoló állami rabszolga alkalmatlanná válásával automatikusan szabad ember lett.

Persze a korabeli római vezetés is látta a problémát.

Az első megoldási próbálkozás a "régi szép idők" visszaállítása volt: agrárreform, melynek lényege, hogy a kisbirtokos réteg ismét erős legyen. 133-122 között a két Gracchus-fivér ezt próbálta meg, a gazdag nagybirtokosok ezt sikeresen megakadályozták.

Ennek tulajdonképpen ismétlése zajlott 20 évvel később. 107-86 között Marius működése: teljesen eltörölte a vagyoni cenzust a katonaságnál, onnantól a legszegényebb szabad emberek kezdték alkotni a hadsereget, a hadsereg immár nem a szabad polgárok önvédelme, hanem biztos munkahely. Másrészt egyenjogúsítva lett minden itáliai szabad ember, meg lettek szüntetve a korábbi eltérő jogi státuszok.

82-79 között az ellenkezőjét tette Sulla: ki akarta iktatni teljesen az eliten kívüliek ráhatását a politikára, minden hatalmat a Szenátusnak adva. Ez azonban nyílt szembemenés volt a hagyományokkal, így a változtatások el lettek törölve.

Kellett még pár évtized káosz, hogy a rendszer végleg megváltozzon: ez már Julius Caesar és Augustus Octavianus ideje. Sikerük titka: a hagyományokra hivatkozva törölték el a hagyományokat.

Most bármi lehet még a rendszer bukásáig. S a bukás se feltétlenül lesz örömteli: simán elképzelhető, hogy a bújtatott oligarchia nyílt oligarchiává változik, így próbálják a rendszerurak megoldani a polgári rend válságát. Végülis ehhez minden adott, meg is lehet könnyedén ideologizálni: lásd, a társadalomnak meg kell védenie magát a "demokrácia ellenségei", a "populisták", az "iszlamisták", a "demagógok", a "fasiszták" ellen. Pont ahogy 21 évszázada Sulla: azért kell elvenni a nép jogait, mert csak így lehet megvédeni a nép jogait, hiszen ellenkező esetben demagógok megszédítik a népet és elveszik a nép jogait.