a cikk szabadon olvasható, csak engedni kell a reklámot
S nem arról van szó, hogy az oroszok különleges emberek, akik valahogy lebegnek a szellemben, s az anyagi világ tőlük mérföldekre van. Öt évet éltem oroszok - s más szovjet népek, de elsősorban oroszok - között, s láttam: az orosz ember ugyanúgy vágyik az anyagi javakra, mint bárki más. Éppen a klasszikus szovjet kor - ez alatt a Gorbacsov előtti időszakot értem - utolsó 5 évében volt személyes tapasztalatom, azaz 1980-1985 között, s meg kell mondanom: az átlag orosz fiatal legfőbb vágya akkor a farmernadrág, a rágógumi, s a hordozható magnó volt.
Az ellentétes magyarázat meg az, hogy az oroszok zöme mucsai fogatlan, akiket a hatalom leitat olcsó vodkával, ezért az orosz ember inkább fetreng a piszokban, ahelyett hogy szivárványzászlót ragadva kiharcolná a liberális polgári demokráciát - ez a cikk is ezt mondja. Pedig marhaság, már csak azért is, mert a vodkának hosszú évek óta piaci az ára Oroszországban, magyarul nem olcsó.
A cikkíró értetlenül áll az előtt, hogy míg az amerikai közvélemény megtörte az amerikai hatalmi elitet a vietnámi háború alatt, addig semmi hasonló se zajlik Oroszországban most. Sőt - s ezt a szerző végképp nem érti - Oroszországban az elégedetlenség csökken a háború előrehaladtával.
Keserűen veszi tudomásul a nyugati elit és megmondóembereik, hogy már megint a nyugati elit lesz megtörve saját közvéleménye által, míg az orosz közvélemény nyugodtan reagál és - idézem - "Oroszország lakossága a mostani vészterhes időkben a hatalom iránt jóval lojálisabb, a társadalmi és gazdasági gondok megítélésében pedig jóval elfogadóbb képet mutat, mint a háború előtt".
Persze, az orosz ember hajlik a miszticizmusra. A 70 évnyi szovjet ateizmus se tudta ezt törölni, sőt inkább az is épített rá sajátos módon (hogy én mennyi, marxista csomagolásba rejtett, de a valóságban teljesen antimaterialista, de facto vallásos szöveget hallottam annak idején!), s ennek az oka mégis az ortodox kereszténység, melynek fő sajátossága a nyugati kereszténységel ellentétben éppen a fokozott miszticizmus.
Míg a katolicizmus - s persze még fokozottabban a protestantizmus - igyekezett mindig racionalizálni, a dolgokat valahogy a tudományok szintjére vinni (innen is a nyugati kereszténység nagy bukásai a természettudományok terén), addig a keleti kereszténység ezt sose támogatta: keleten a vallás sose akart racionális, tudományos lenni, ami miatt aztán soha nem is kellett semmit se visszavonni utólag, nem volt mit visszavonni. (Lásd, ortodox szemszögből pl. teljesen nevetséges az amerikai fundamentalista evangélikusok harca Darwin vagy a geológia ellen.)
De itt ennek a miszticizmusnak megvan az a hatása is, hogy választóvonal képződik a misztikus eszme és a gyakorlat között. A "hogyan kell" és "hogyan van" között nem képződik szakadék, nem szükséges aztán a kognitív disszonanciával élni.
Az orosz ember azt mondja tehát: a béke jobb a háborúnál, de bizony néha háborúskodni kell, mert ha nem, akkor csak rosszabb lesz, s amikor az ellenség támad, akkor elemi érdekünk kiállni a mi elitünk mellett, még akkor is, ha egyébként vannak vele szemben erős kritikáink.
Mert tényleg jobb, ha 1 euró csak 70 rubel, mintha 100 (70 volt a háború előtt, most meg 100), s az IPhone ára is olcsóbb 30 %-kal, ha közvetlenül Amerikából jön, mintha Kazahsztán vagy Grúzia közvetítésével, de ha vesztünk a háborúban, s az ellenség leural mindket, akkor az anyagi sokszorosan rosszabb lesz, mint ami most van.
Azaz tisztán anyagi érdek is a kiállás magunk mellett. A gyarmatosítók, az idegenek sose jó szándékkal jönnek ugyanis.
Direkt megnéztem: a legújabb és legjobb IPhone 15 model jelenleg Moszkvában 11 %-kal drágább, mint Budapesten. Ennyi a plusz költsége, hogy az orosz kereskedő Kazahsztánon keresztül rendel.
Íme az új lengyel család, munka, szociállis miniszter, a progresszív Agnieszka Dziemianowicz-Bąk.
A csaj érdektelen, abortuszpárti és homoklobbista aktivistából küzdötte fel magát a miniszteri székbe a szélsőségesen euroatlantista polgári kormányban.
A ruhája érdekes:
Újabb bizonyíték: az euroatlantizmus mindenképpen az ateizmussal rokon eszme.
A modern liberalizmus három fő támadási iránya: a család, a nemzet, a vallás.
De mindez leredukálható egy dologra: az életre.
Nem véletlen, hogy minden élő és mozgó liberális szervezet idén az év emberének Karsai Dániel eutanázia-celebet nevezte ki. Nem tudom jelölték-e Oszkárra is, de a Gömbölyű Simlis díjat biztosan szintén megkapja, ahogy persze a tömérdek ballib kamudíj zömét is, sok ilyen van: a Minőségi Gágogás díj, a Tolerasztia díj, a Kutyát Se Érdeklő Halandzsázásért díj, meg persze a Pulicer és társai, a Kuvaszcer és a Németjuhászcer.
Hiszen a modern liberalizmus fő ellensége maga az élet. A polgárok rendkívül fel vannak háborodva, hogy a mucsai fogatlanok nem kérik a körzeti orvosnál a halált, amikor rossz lábbal keltek fel, hanem inkább egy-két pohár szeszes itallal kezelik a depressziót.
A Soros Magyar Hangjának lelkes kiábrándulfideszes, igazijobboldali, igazikeresztény csapata nem tétlenkedett, villámgyorsan léptek: ők is Karsait ütötték lovaggá! Ez van, bizonyítási kényszer van a fiúkon: meg kell értetni mindenkivel, hogy ők már nem fasiszták!
Miután a polgári liberális erők győztek Lengyelországban, át akarják alakítani az állami médiákat. A hivatkozás az, hogy ezek a médiák a korábbi kormányzathoz hűek.
Érdekes elgondolni, mi lenne fordított esetben! Az egész progresszív világ tiltakozna az újságírók és a médiák függetlenségének megsértése miatt, bizonyára lennének brüsszeli szankciók is.
Pedig a liberálisok komolyan gondolják: tényleg hiszik, hogy a független média azt jelenti, hogy az az ő nézeteiket képviseli.
Az ilyen cikkekre a tipikus ballib reakció: "hamis adat", "én 90 ezerért dolgozom napi 12 órában", s "bele van számolva Mészáros húsztrilliós bére is".
Persze lehet valós kritika is: az, hogy az többen vannak, akik az átlag alatt keresnek, mint akik felette. Ez tény, de ez mindenhol a világon így van, ilyen az átlagszámítás természete.
Valójában az ilyen adatok 2 dologra hasznosak: összehasonlításra, mégpedig a múltbéli adatokhoz képest, valamint más országokhoz képest.
Akit érdekel valóban a kérdés, az összehasonlítja a szintet a régióssal. Mert ez a leghazugabb ballib narratíva: hogy Magyarországon jelentős lemaradásban van a régióhoz képest.
Persze nem elég a nettó átlagfizetést nézni, hiszen az árszint nem azonos. Így minden esetben korrigálni kell az adatokat, hiszen:
a gazdagabb helyeken az árszint jellemzően még aránytalanul is magasabb,
a legszegényebb helyeken sokszor aránytalanul olcsóbb az élet.
Ez még egy régión belül is igaz.
Én utánaszámoltam, megnézve az összes kelet-európai országot (ez alatt az ex-kommunista európai államokat értve). Az eredmény: Magyarország a régiós átlag felett van, de nincs az élmezőnyben.
Az öt éllovas: Litvánia, Lengyelország, Szlovénia, Románia, Csehország. Magyarország az ezt követő csapat tagja.
A következtetés az, hogy az EU-tag kelet-európai országok közül senki sincs jelentősen lemaradva. Az utolsó helyen egyébként nem Bulgária van, hanem Lettország - hiába magasabb a lett bérszint a bolgárnál, az árszint aránytalanul magasabb. De Lettország is csak kicsivel van lemaradva.
Valójában az egész régió Nyugat-Európa alatt van, két kivétellel: Görögországot és Portugáliát több kelet-európai ország is megelőzi, nem sokkal, de megelőzi őket.
Ami az EU-kívüli országokat illeti, itt már tényleg van komoly lemaradás.
Míg az Bosznia, Észak-Macedónia és Montenegró jó szinten van, azaz kb. az EU-tag Kelet-Európa szintjén, addig a Ukrajna és a kaukázusi térség jelentős lemaradásban van. A többiek meg a kettő között vannak.
A világ beszélt nyelveinek megoszlása írásrendszer szempontjából a következő:
latin írás alapú: 54 %,
kínai írás alapú: 14 %,
észak-indiai írás alapú: 13 %,
arab írás alapú: 8 %,
dél-indiai írás alapú: 5 %,
cirill írás alapú: 3 %,
egyéb: 3 %.
Egyébként szinte minden mai írás vagy az egyiptomi vagy a kínai írás utóda. Mai tudásunk szerint az írás 4 helyen fejlődött ki: Egyiptom, Kína, Mexikó, Mezopotámia, de az utóbbi kettő kihalt.
Az egyik nehézségi szempont nyilván az írásjelek száma:
a fogalmakat jelölő írás természetesen a legnehezebb, hiszen ebben több ezer a jelek száma,
következik a szótagírás, itt a jelek száma több száz,
jön a mellékjeles mássalhangzóírás, itt a jelek száma pár tucat, legfeljebb száz körüli, de a mellékjelek szinte azonosak, azaz nem kell minden verziót egyenként megtanulni,
jön a tiszta mássalhangzóírás, itt a jelek száma csak pár tucat, de a nehézség éppen az, hogy a magánhangzók nincsenek jelölve,
s természetesen a legegyszerűbb a "normál" ábécé: itt minden mássalhangzónak és magánhangzónak is van saját betűje, pár tucat jel.
Ilyen normál ábécéből jelenleg 6 darab van használatban a világon. Ebből 5 a görög ábécé továbbfejlesztése, azaz maga a klasszikus görög ábécé, s a belőle származó 4 ábécé: a cirill, a grúz, a latin, s az örmény. A hatodik az egyetlen nem görög alapú ábécé: a koreai.
Van azonban egy másik nehézségi szempont is: az adott írásrendszerben az egyes jelek összekeverhetősége. A szervesen kialakult, azaz nem kifejezetten tervezett írások esetében ez sajnos nagyon gyakori. Aki az adott írást napi szinten használja, az ezt észre se veszi, hiszen megszokta, a nyelvtanuló számára ez viszont nagy probléma.
Annak idején, még szovjet iskola tanulójaként szembesültem azzal, hogy az orosz gyerekeknek több hónap kell, hogy az angol órán (a legtöbb szovjet iskolában az angolt tanították idegen nyelvként) magabiztosan képesek legyenek a latin betűket megkülönböztetni és nem keverni. Az még a 80-as évek voltak, azaz nem mint a mai Oroszországban, ahol a kisegyerek is úgy nő fel, hogy mindenhol latin betűket lát, azaz sok gyerek tényleg csak az angolórán találkozott először a latin betűkkel.
Íme a leggyakoribb problémák:
C és G,
O és Q,
V és Y,
I (nagy "i" betű) - és l (kis "el" betű),
u, v, w, y,
c, g, q.
Ahhoz, hogy meg lehessen ezt érteni magyarként, meg kell nézni egy olyan írást, melyet nem ismerünk rendesen, s észre lehet venni az egyes jelek nagyfokú hasonlóságát. Az arab írás a nyelvet nem ismerőnek furcsa abroszmintának tűnik, az átlag indiai írás meg furcsa görbe vagy vonalas izék sorozatának, melyek között az eltérések rejtvényfejtés szintűek.
Idegen számára talán a burmai írás - dél-indiai alapú írásrendszer - a legborzasztóbb: ez egy melllékjeles mássalhangzóírás, de a külső szemlélő számára az egész furcsa kis labdák sorozatának tűnik, s nagyon nézni kell, hogy észre lehessen venni az egyes eltéréseket. Valójában a burmai írásban 33 betű van, plusz tucatnyi mellékjel (ezek jelzik a magánhangzókat), azaz nem kellene, hogy nehéz legyen a tanulónak, de az egyes jelek nagy hasonlósága miatt mégis hosszabb gyakorlás szükséges.
mianmari 10000 kyat bankjegy, rajta burmaiul a szöveg
Ugyanez a latin írás testvérábécéje, a cirill esetében is fennáll, persze sokkal kisebb mértékben. Idő kell a következők megkülönböztetéséhez:
и és н,
г és т,
З és Э (ez csak a belaruszban és az oroszban áll fenn),
ђ és ћ, valamint - a nagybetűs verzió - Ђ és Ћ (ezek csak a szerbben),
ц és џ (csak macedón és szerb).
A görög esetében is szokni kell:
ζ és ξ és ς nagyon nem ugyanaz,
γ és Υ egész más.
Az eleve problémás héber esetében nagyon látszik a szerves fejlődés. Sokszor elég félrenézni hol van az adott vonal, s már más a betű, pedig a héberben alig 22 betű van, azaz kevesebb, mint az alap latin ábécében (s még ha külön számítjuk, hogy 5 héber betűnek 2 változata van, akkor is csak 27 a betűk száma). Íme példák:
ב és כ,
ג és נ,
ו és ז és ן,
ד és ר és ך
ח és ת,
ם és ס,
ע és צ és ץ.
A héberhez tehát jó szem vagy nagyító kell. Én pl. megfigyeltem, hogy 2020-2022 között - amikor szemeim már nagyon rossz állapotban voltak - csak erősen megnagyítva tudtam látni, hogy most éppen melyik betű van ott. (Nyilván aki tud rendesen héberül, az könnyebb helyzetben van, hiszen a szövegkörnyezetből is rájön, de aki csak egyes szavakat tud, mint én, annak ez a segítsége nincs meg.)
Meggyőződésem a világ legszebb és legkönnyebb ábécéje a koreai, ez kedvenc ázsiai nyelvem. A koreait tervezték, azaz nem szerves fejlődés eredmánye. A XV. században lett megalkotva a koreai írás. A cél: mindenki legyen képes írni-olvasni. Mert eredetileg a koreait kínai írásjelekkel írták, ahol persze a jelek száma 50 ezer körüli. A koreai ábécét eredetileg a kínai írás mellé tervezték, kiegészítésként, de mára szinte teljesen kiszorította a kínai írást.
Dél-Koreában az iskolarendszerben máig tanítják a kínai írást, abból 1817 jelet, a legfontosabbakat, de a gyakorlatban nem ez van hivatalos és népi használatban. A kínai írás ismerete inkább amolyan műveltségi teszt: a művelt ember ismeri őket, de ő se használja őket a hétköznapi életben.
A vicces politikai sajátosság ezzel kapcsolatban Dél-Korea és Észak-Korea eltérő esete. Az eredeti állapot az volt, hogy Korea kettéosztása után az északi kommunista hatalom teljesen felhagyott a kínai írásjelekkel mint "feudális maradvánnyal", totálisan áttértek a koreai ábécére, míg délen folytatódott az kínai írásjelek használata az iskolákban párhuzamosan a koreai ábécével. Aztán az azóta eltelt időben északon a vezetés kitalálta, a kínai írásjelek ismerete a dicső nemzeti múlt része, így visszavezették tanításukat, délen viszont az erős amerikai hatás miatt egyre csökkent a kínai írásjelek használata. Így ma az sajátos helyzet van, hogy az észak-koreai fiatalok jobban ismerik a hagyományos írást, mint a dél-koreaiak.
Mivel a koreai ábécé tudatos tervezés eredménye, így alig van összekeverhetőség benne. A koreai ábécében 40 betű van: 19 mássalhangzó és 21 magánhangzó. De valójában ezek is tervezettek. A magánhangzók esetében elég megjegyezni 8 magánhangzó jelét, a többi 13 jele ezekből következik.
Ahogy a mássalhagzóknál is így van. A koreai hangtan nagyon más, mint ami az európai nyelvek esetében: az obsztruensek sima-feszes vagy sima-feszes-hehezetes alakokban vannak, azaz - európai szemmel szokatlanul - nincs zöngés-zöngétlen, az egyes hangok helyfüggően lesznek zöngések vagy zöngétlenek, nem létezik fonémikus zöngésség-zöngétlenség. S a feszes hangok jelzése minden esetben az adott sima hang jelének megkettőzése. A hehezetes hangokat pedig az adott sima hang jele adja egy vízszintes vonallal kiegészítve.
Tulajdonképpen csak itt van a koreaiban az egyetlen következetlenség. A vízszintes vonal működik a g/k betű és a d/t betű esetében: itt a sima hang és a hehezetes hang jele ㄱ és ㅋ, valamint ㄷ és ㅌ. A b/p és a dzs/cs betű esetében azonban felborul a rendszer:
a dzs/cs esetében a sima hang jele ㅈ, mert a ㅅ már foglalt, így itt a hehezetes hang jele ㅊ, tehát ott a vízszintes vonal, de lejjebb "csúszva", ezr meg kell jegyezni,
a b/p esetében a sima hang ㅂ, azaz már van benne vízszentes vonal, így a hehezetes jele ㅍ, azaz itt pedig van egy másfajta vízszentes vonal, s maga a betű is kicsit átszerkesztett.
De ezt a két kivételt leszámítva a rendszer tökéletes, s rendkívül szép. Külön érdekesség, hogy a betűk szótagblokkokba vannak rendezve, az olvasás iránya bal-jobb és fel-le.
Akad biztos, aki felveti, akkor a pár évvel ezelőtti koreai sikerszámban miért van "Gangnam". Nos, erre az egyetlen magyarázat a Dél-Koreában használatos hivatalos latinbetűs átírás, ahol a sima-feszes-hehezetes betűk áítrása az adott latin zöngés betű, az adott zöngétlen betű kettőzése, s az adott zöngétlen betű, azaz ㄱ = g, ㄲ = kk, ㅋ = k. A cél nem a pontos kiejtés átadása, hanem a betűhűség ugyanis.
Természetesen Észak-Koreában más latinbetűs átírást használnak - miért pont ebben legyen azonos a rendszer? -, így ott meg ugyanaz a szó "Kangnam". Mert ott ㄱ = k, ㄲ = kk, ㅋ = kh.
De az ejtés ugyanaz, zöngésedés obsztruensek esetében a koreaiban csak szonoráns hangok között van, azaz szó elején soha. Így nincs semmi "g" hang a Gangnam szó - 강남 - kezdetén.
a csajnak tisztább a kiejtése, hallható, hogy nincs "g"
Az M betű feltételezett leszármazási táblázata, nem teljeskörűen:
Rendkívül mulatságos interjú a Soros Magyar Hangja felületén. Tartalmilag nulla, de maga a helyzetkomikum miatt érdemes nézni.
A két főszereplő egyformán megmondóember. Az egyik, Mérő, feketeöves kategória, az őskor óta a Szalon tagja. Akkora nagy név, hogy még ki is beszélhet a kánonból, ezzel se veszti el pozicióját. Persze mond ő baromságokat bőven, de úgy általában mégis összeszedett az egész gondolatvilága, s szinte koherens is, kisebb kivételekkel. Meg persze egy dologgal nem lehet őt vádolni: hogy ne a saját gondolatait mondaná el.
A másik az "újságíró" Gyűlölő Baszolcs. Ex-"fasiszta", megtért ballib. Tehát teljesítenie kell.
S teljesít is, legalábbis próbálja. Folyamatosan alákérdez, adja a magaslabdákat Mérőnek, hogy az kifejthesse az éppen hatályos pártdirektívát. Ő meg nem teszi a dolgát! Sőt kibeszél a kánonból. Szegény Baszolcs egyre kétségbeesetten néz maga elő: hogy lesz ebből rendes ballib propagandaóra?!
Mérő még azt se hajlandó megerősíteni, hogy afrikai nyomor van Zorbánisztánban!
Amikor elkezdtem nézni, azt hittem, ki fogom kapcsolni 10 percen belül, de végül képtelen voltam abbahagyni: szünet nélkül végignéztem, olyan komikus volt az egész.
A Partizán-féle ballib agymosás újabb demagóg fejezete. A Partizán ellátogatott az osztrák kommunistákhoz.
A Partizán csapatának alapeszméje az ideológiák direkt összezagyválása. Tulajdonképpen ugyanazt csinálják, amit a hagyományos ballibek, csak éppen az ellenoldalról.
A hagyományos ballib szöveg az ugyanis, hogy a kommunizmus az valahogy végsősoron azonos a liberalizmussal. Persze itt a fő ok az egykori főszereplők személyes élettörténete, azaz legalább az egészében van valami belső logika: hiszen a nagy nevek hithű kommunistákból lettek reformkommunisták, majd pedig ebből valamiféle, pragmatizmusnak szidott alapon, liberálisok. Csakhát politikusbetegség, hogy nem szabad bevallani a véleményváltozást, mert az "gerinctelenség" és "szélkakasság", így a magyarázat az volt, hogy "mindig baloldali voltam". Ami persze baromság, mert egyszerre baloldalinak és liberálisnak lenni alapvető képtelenség, ezt tiszta fogalmakkal dolgozva nem lehet értelmesen kimagyarázni. Egyetlen megoldás a fogalmak folyamatos farigcsálása és direkt összekeverése.
Miért? Mert a baloldaliság alapvető jellemzője a kapitalizmus elvetése, de legalábbis kritikája. Míg a liberalizmus egyik alapja éppen a kapitalizmus igenlése. Azaz a liberalizmus a legtisztább jobboldal. S ezen az nem változtat, hogy vannak áramlatok: hiszen vannak hagyományhívő liberálisok - ezek a konzervatívok -, s vannak a hagyományt egyáltalán nem hirdető liberálisok - ezek a progresszívek -, de attól még mindketten liberálisok.
S persze a belső baloldali választóvonalak is tiszták. Aki elveti a kapitalizmust, az kommunista, aki meg erősen korlátozni akarja, az szociáldemokrata. Aki meg az egész rendszert is elveti, az anarchista.
Na, most jött erre a Partizán pár éve. Ők az ellenkező irányból jöttek: azaz mintha kommunisták lennének, de közben mégis kiállnak a liberalizmusért. Ami persze megint elmebaj.
Ez az adás ennek az agymosásnak része: lehetőleg tovább keverni a zavart. Mintha a magyar ellenzék valamilyen módon szövetségese lenne az osztrák komcsiknak, ez az üzenet, miközben ez ellen mindenki tiltakozna. A téma ezért említésre se került a beszélgetésekben.
Egyébként a meginterjúvolt két osztrák komcsi tisztességesen válaszolt mindenre, csak épp nem kaptak egyetlen, magyar szemszögből releváns kérdést se.
A figyelmes néző persze észrevehetett pár magyar ballib szemszögből erősen zavaró tényezőt.
Az interjúalany hangoztatta, ő nem "baloldali", hanem kommunista, kifejezetten kimondta, hogy rejtőzködés lenne ez a szómágia.
Hangsúlyozta: ők a szociáldemokraták ellenfelei. Azaz nemhogy az osztrák középjobb (az ÖVP) ellenfelei, hanem az SPÖ-é is.
Az interjúalany továbbá nem határolódott el a létezett kommunizmustól, azt - bár kritikusan, de - vállalta mint saját történelmét, azaz nem mondta el a magyar baloldalon szokásos halandzsázás egyik szokásos mondatát se, lásd "az nem is volt kommunizmus", "államszocializmus volt", "államkapitalizmus volt", "elrontotta a csúnya Sztálin", "elrontotta a csúnya Lenin", "meghamisították Marxot", stb.
Sajnos a kommentek azt mutatják, az emberek 90+ %-a nem értette meg az egészet. Pedig tényleg tanulságos anyag, ha átlátunk a manipulálási szándékon.
Ma furcsa, ha a meglévő hatalmas információs hullám viszonyaiban bárki is buborékban él. Mégis gyakori.
Mit is jelent buborékban élni? Röviden: abban őszinte hitben lenni, hogy amit én gondolok, hiszek, az mindenki más gondolkodása, hite is, miközben a valóságban az én gondolatom, hitem messze nem mindenkié, sőt sokszor még csak nem is többségi.
Teljesen normális jelenség ez információhiány esetében. A Kádár-rendszer alatt gyakori jelenség volt, lásd "a magyar konyha a legjobb a világon", "a magyar a legnehezebb nyelv", "a magyar nők a legszebbek a világon" típusú álláspontokat.
Aztán az emberek külföldi utazásaival lassan csökkent ez. A legnagyobb sokk, amikor ugyanazt az abszurd álláspontot meghallja lokalizálva az ember más országban is mint abszolút igazságot.
Nagyon mentes voltam ez alól már gyerekként, mert lehetőségem volt több ország viszonyait, kultúráját megismerni. Mulatságos volt hallani pl. a kubaiaktól az "a kubai nők a legszebbek a világon", oroszoktól meg az "a legnehezebb nyelv a világon az orosz" állítást. Szóval minden ilyen állításhoz nagyon szkeptikusan viszonyultam, sokszor még azokhoz is, melyekben hinnem kellett volna, mert objektív igazságok.
Volt viszont egy buborék, melynek hosszú évekig a rabja volt: ez egy politikai buborék volt. Nagyon-nagyon sokáig komolyan hittem: a világon nincsenek kommunisták!
Abban a szent hitben voltam, hogy aki kommunistának mondja magát, az vagy érdekből vagy kényszerből teszi, valahogy úgy, mint amikor vendégsében az "ízlik az ebéd?" kérdésre igennel válaszolunk, mert vagy szeretnénk megnyerni a vendéglátó jóindulatát vagy egyszerűen nem akarjuk elszomorítani őt más válasszal.
Szóval komolyan hittem: nem léteznek emberek, akik ténylegesen hisznek a kommunista eszmében. Nyilván gyerekként ezt tapasztaltam környezetemben: a bátrabbak nyíltan, az óvatosabbak csendesen, de mindenki szidta a rendszert. Mind a pártonkívüliek, mind a párttagok. Eleve én úgy tudtam, a Párt az valami munkahelyi izé, ahová egyes felnőttek belépnek, mert így kell csinálni, de kizártnak tartottam, hogy bárki is komolyan hinne abban, amit a rendszer terjeszt ideológiaként.
Persze láttam néha embereket, akik határozottan helyeselték a kommunista eszmét, de én ott is azt a következtetést vontam le: ezek nagyon félénk emberek, akik még csendben se merik kimondani valódi véleményüket.
Az első sokk az volt, amikor találkoztam nem-kommunista országbeli kommunistákkal. Itt nem működött a magyarázat, hogy ezek félnek vagy kényszeresen igazodnak. De gyorsan kimagyaráztam: ők bizonyára egyszerűen nem tudják mit beszélnek, azaz nem ismerik rendesen a kommunizmust.
Tulajdonképpen csak 1989-1990 környékén jöttem rá, már huszonévesen, visszamenő hatállyal, hogy tényleg voltak kommunisták, azaz emberek akik hittek a kommunista eszmében. Ez bizony nagy meglepetés volt számomra.
Modern makacs ballib mítosz: itt a mindig felületes Konok adja elő.
A mítosz szerint: ha nem lett volna rendszerváltozás, akkor ma Orbán lenne az MSZMP KB első titkára.
Teljesen történelmietlen feltételezés. A Kádár-rendszer elitkiválasztó mechanizmusa ugyanis leginkább 2-féle volt: a párton belüli szervezetben az előremenetel, lásd városi, majd megyei vezetőség, majd onnan a legfelsőbb vezetés, s még a KISZ apparátusa.
Tulajdonképpen ez volt az egész szovjet blokkban a normál előremenetel útja. A nagy példa., a Szovjetunió esete is ez volt. Az összes posztsztálini szovjet vezér karrierje így ment:
Hruscsov - 1935 megyei párttitkár, 1936 KB-tag, 1938 köztársasági párttitkár, 1939 PB-tag, 1953: első titkár,
Brezsnyev: 1946 megyei párttitkár, 1950 köztársasági párttitkár, 1952 KB-tag, 1957 PB-tag, 1964: főtitkár,
S Magyarországon ugyanez volt: Kádár utódja, Grósz Károly pl. megyei pártvezetőből emelkedett ki az országos vezetés tagjává.
Ami biztos: aki se nem futott be KISZ-karriert, se pártkarriert, az nem volt esélyes. Olyan meg végképp nem, aki a KISZ ellenében alakított szervezetet.
Egyébként amikor Gyurcsány lett a kormányfő 2004-ben, volt egy hasonló, csak "jobbos" vicc: "Ha nem lett volna rendszerváltozás, most ki lenne az ország vezetője?" - "Gyurcsány Ferenc", ami bár közelebb áll a valósághoz, mégse valószínű, a kommunista rendszer szokásai miatt szinte kizárható, hogy egy pártfunkcionárius 43 évesen fel tudott volna érni a csúcsra.
Az ukrán nemzetépítés új divatja a helyes nyelvért való küzdelem.
A 30 évvel ezelőtt kezdődött nemzetépítési küzdelem újabb szakasza ez. Az első még teljesen rendben is volt, az arról szólt, hogy legyen az ukrán nyelv felemelve az orosz szintjére. Mert a 80-as évek végére már az a helyzet alakult ki, hogy a pár 1939-ig lengyel területet leszámítva mindenhol az orosz dominált: Kelet-Ukrajnában és Dél-Ukrajnában teljesen, a középső részen kevésbé, de ott is erősebb volt az orosz az ukránnál. S ez végülis teljesen normális igény volt: az ukránok tudjanak olyan szinten beszélni ukránul, ahogy oroszul beszélnek.
Aztán jött a második szakasz: az orosz erőszakos kiszorítása. A majdani puccs óta ez egyre erősebb.
Immár jön a harmadik szakasz: belekötés az ukránul beszélők "hibás" beszédébe is. Hibás alatt jellemzően orosz hatásnak vélt elemek értendők.
A mérce az irodalmi nyelv, melyet azonban nem beszélnek a hivatalos személyek se.
Arról se vesznek tudomást az aktivisták, hogy az ukrán nyelvterület nyitott északra és keletre is: északnyugaton összefolyik a belarusz nyelvvel, északkeleten és keleten meg az orosszal, széles övezet van, ahol a nyelvjárásról nem állapítható meg melyik nyelv része.
Amibe minden purista nyelvvédő beleesik: a saját nyelvünket romboljuk, ha ellenségnek nyilvánítjuk nyelvjárásainkat.
Amit itt megfigyeltem az hangtani jellemzően, ez a legkönnyebben érthető. Hiszen a szavak elleni harc más ügy, ez nem szokott bajt okozni. Persze az ukrán esetében ez nehézkes eleve, az orosz közeli rokonnyelv, a két nyelv egymástól kb. 500 éve vált el, így elég kevés az esély az orosztalan szókincsre. Ill. ez persze egyes speciális esetekben lehetséges, lásd pl. a hónapok nevét.
Ebben az ukránoknak pont szerencséjük van. A szláv nyelvek ugyanis a hónapokat illetően 2 csoportra oszlanak: ahol mág az ószláv hónapnevek használatosak és ahol ezek le lettek cserélve a latin hónapnevekre. A szláv neveket használják a belaruszok, csehek, horvátok, lengyelek, ruszinok, ukránok, a latin neveket használják a bolgárok, bosnyákok, macedónok, montenegróiak, oroszok, szerbek, szlovákok, szlovének, szorbok.
Külön vicces a szláv hónapneveknél, hogy nem azonosak. Pl. "levélhullás" hónap (ósszláv листопадъ) az horvátul október, míg csehül meg november.
Szóval itt az ukránok könnyedén megkülönböztethetik magukat az oroszoktól.
A harc viszont főleg a kiejtés miatt van. A következőket találtam:
в, и, ч, щ betűk,
zöngétlenedés,
keménység/lágyság.
Az első pont a legegyszerűbb.
A "в" oroszul szinte mindig úgy ejtendő, ahogy a magyar "v" hang, azaz réshangként, míg az ukránban közelítőhang: vagy ugyanott - labiodentálisan -, ahol a réshang, de sokszor egészen hátul, velárisan, ahogy az angolban a "w". Az oroszban a "w" ejtés kizárt, míg a közelítőhangos ejtés csak magánhangzók között fordul elő, spontán beszédben - egyébként ez magyarul is így van normál spontán beszédben, csak az "odafigyelős" beszédben mindig réshang a "v".
Az и helyes ejtése mint az angol /ɪ/ - pl. a "kit" szóban -, viszont oroszajkúaknak ez teljes idegen hang, helyette /ɨ/ hangot ejtenek, amit az oroszban "ы" betűvel írnak.
A ч oroszul mindig lágy, míg ukránul mindig kemény. Természetesen az ukránok zöme lágyan ejti.
Ami a щ betűt illeti, ott alig 50 éve vált el egymástól a két ejtés. Ennek ejtése "scs" volt mind oroszul, mind ukránul. A hivatalos orosz-magyar átírás máig "scs" alakban ír át, lásd "Hruscsov". Azonban az oroszban ez lassan megváltozott, s mára teljesen elterjedt a "lágy s" ejtés - így már a korábban mindig lemény orosz "s" hangnak lett "párja". Az ukránban viszont ez nem jelent meg, maradt az "scs".
Az oroszban a zöngétlenedés sokkal gyakoribb, mint az ukránban. Oroszban minden szóvégi zöngés osztruens mássalhangzó átváltozik zöngétlen "párjává", kivétel ez alól csak a gyors beszéd, amikor a következő szó zöngés kezdetű. Tehát pl. az összes -ov végződásű vezetéknév ejtése "of". Ezzel szemben az ukránban szóvégen sosincs zöngétlenedés, s más helyzetben se mindig.
A kemény/lágy megint más kérdés.
Az oroszban szinte teljes "párosítás" van e tekintetben. A b, f, d, l, m, n, p, r, s, sz, t, v, z mássalhangzók lehetnek kemények és lágyak. Az ukránban viszont ezek közül kemény és lágy csak a d, l, n, r, sz, t, z lehet, a b, f, m, p, s, v mindig kemény.
Az oroszban a c, g, h, k és a zs mindig kemény, a cs és a j pedig mindig lágy. Itt az eltérés: az ukránban viszont: a cs mindig kemény, míg a c lehet kemény és lágy is.
Az eredmény: a legtöbb ukrán az orosz szabályok szerint ejt. Azaz ahol az oroszban nincs lágyság, ott kemény hangot ejt + j hangot, ahol pedig az oroszban lágyság van, de az ukránban kemény hang + j kellene, ott lágyat ejt.
Magyar füllel ez észre se vehető igazán, hiszen a mai magyarban csak 3 kemény/lágy "pár" van. Az átlag magyar észre se veszi, hogy mi a különbség pl. egyrészről lágy m és másrészről kemény m + j között, de orosz/ukrán füllel ez hatalmas eltérés.
A dolog annyira elterjedt, hogy még a láthatóan "csinált" beszédben is bajt okoz. Direkt belehallgattam az orosz anyanyelvű Zelenszkij elvtárs ukrán beszédeibe. Láthatóan alaposan fel lett készítve, de ami az и-t illeti, ő is klasszikus orosz ы-t mond a helyén ma is.
Miután kezdtek problémák lenni alig 3-éves telefonommal, újat kellett beszerezni.
Nem követem teljesen a telefonok fejlődését, így most szembesültem 2 technológia és 1 politikai fejleménnyel.
A 2 technológiai:
az új telefonokra nem tesznek fejhallgató-bemenetet: szerintem hülyeség, bár bevallom, én a telefonomhoz 3 év alatt összesen 1-szer csatlakoztattam fejhallgatót kábellel, de valahogy mégis zavar a lehetőség hiánya,
az új telefonokat hatamas belső memóriával készítik, s "emiatt" nincs lehetőség memóriakártya hozzáadására: szerintem ez is hülyeség, jobb a memóriakártya, mert átvihető más készülékbe is.
A politikai oldal viszont megdöbbentő. Ma már a 10 legnagyobb gyártó közül 5 kínai, 2 koreai, 2 amerikai, 1 európai (s úgy, hogy az egyik amerikai, a Motorola, is kínai tulajdon). Örvendetes hír ez.
Itt Bulgáriában a helyzet még drasztikusabb. Mivel nem akartam venni normál boltban telefont pénzért, hanem akciós telefonszerződés keretein belül akartam hozzájutni, eleve nem is volt nagy gondolkodás: a 12 gyártó közül 7 kínai, 2 koreai, 2 amerikai, 1 európai.
Mivel eleve kizárható volt az egyetlen igazi amerikai cég, az Apple (nem tetszik az iOs rendszer) és az európai is (a Nokia ma már nem gyárt csúcskategóriát, a legdrágább Nokia se felel meg annak, amit elvárok), így a kérdés rendkívül egyszerű: Kína vagy Korea.
Végülis a kérdés tovább egyszerűsödött: a nekem szükséges összes funkció 2 márka esetében van meg, ez a Samsung és a Xiaomi. A még esélyes Huawei kiesett a saját operációs rendszere miatt, melyet nincs kedvem megtanulni.
Nekem a telefon létfontosságú eszköz, a legkevesebbet telefonálásra használom. Így az egyes funkciók megléte a lényeg.
Nyilván megnéztem független elemzéseket. S azt találtam, hogy a nagy amerikai elemzők szerint is az egyetlen probléma a Xiaomival, hogy "a kínai kommunista titkosszolgálatok adatokat gyűjtenek titokban", egyébként meg minden szuper, sőt a fényképezőgép része jobb, mint a Samsung a Leica objektív miatt, szóval minden jó, csak olcsóbb, mint a Samsung, így a Köles márkát választottam (kínaiul xiaomi = köles).
Eddig egyetlen problémát tapasztaltam vele: kábeles csatlakoztatáskor minden egyes alkalommal engedélyezni kell az adatáramlást, eddig nem tudtam rájönni hogyan lehet ezt állandóra állítani. S a saját drájver telepítése nélkül is megy az adat, bár így néha megszakad hosszú átvitel alatt: amikor áttettem a kb. 200 GB hangköskönyvtáram aktuális részét, párszor megszakadt. Azóta azonban telepítettem a 2 saját drájvert is, hogy ne szakadjon meg ezentúl.
Az viszont döbbenetes, hogy kevesebb mint fél óra alatt fel lehet tölteni 100 %-ra az akkumulátorát, majd bírja 2 napig. Az előző telefon fél napig bírta az utóbbi időben.
Ráadásul még el is tudtam adni a régi telefont jó áron.
Tegnap volt a ballib ünnepi ciklus egyik hagyományos ünnepi eseménye, a Dühöngőnap.
Kijött ugyanis a számukra lehető legkellemetlenebb hír:
Ez kiütéses vereség a ballibek számára. S nem lényegileg, hanem jelképesen.
Lényegileg miért nem? Mert simán lehetséges, hogy a "támogatások" kifizetése aztán akadozni fog, megesik az ilyesmi az EU-ban. Az EU nem szótartásáról híres, azaz gyakori, hogy valami az elméletben igen, majd a gyakorlatban nem. (Lásd erről Bulgária és Románia csatlakozását a Schengen-övezethez.)
De a politikában mindig az elméleti szint a fontos. S most összedőlt a ballib mitológia egyik tartóoszlopa, az "Unió" - így kell mondani ballibául ugyanis, az "EU" és az "Európai Unió" verzió nem eléggé magasztos -, mely valamiféle természetfeletti liberális lény, mely mint a Vörös Hadsereg 1944-1945-ben felszabadítja a világot a rossz alól, többek között elsöpri Zorbán "diktatúráját" is, majd felvilágosultságot és jólétet oszt.
Olyan dühöngés és átkozódás van a kommentmezőkben, ami csak a magyar foci válogatott nagy nyeresége miatt szokott előfordulni. Még a nagy tavalyi ballib választási bukáskor is mérsékeltebb volt a hangnem. Egyes ballib kommentelők egészen az "Unió" szidásáig jutottak! A kedvenc kommentem: "rohadjon meg az egész brüsszeli gittegylet".
Hadházi még flesmobot is szervezett az MTVA székháza köré ez alkalomból.
Az ürügy a 444.hu "leleplező" filmje a "propagandáról":
A tipikus ballib valóságtagadó csodavárás újabb esete. Ugyanis e film szemszögéból az emberek 3 nem egyenlő csoportra oszthatók:
80 %, akit a téma nem érdekel, ő sehol se fogja megnézni,
10 % ballib szavazó, akinek minek, hiszen így is ballib,
10 % nem-ballib szavazó, aki viszont érti a témát, s nem lesz emiatt ballib.
Hiszen miről is van szó? Arról, hogy Orbán felismerte azt, amit 1998-2002 között még nem látott: képtelenség viharos ellenszélben kormányozni, s ennek egyik fontos eleme a médiák feletti hatalom. Orbán 2010 után már tudta mit kell tennie: létre kell hoznia egy erős hálózatot, s nem szabad megengednie, hogy a médiák zöme "független", értsd ballib kezekben maradjon. Majd ez a médiahálózat alkalmazni kezdte a liberális médiák bevett módszereit, ráadásul sikerrel.
A liberális médiák emberei meg döbbenten állnak, mint a friss katona a fronton, aki szembesül azzal, nem csak ő fog lőni, hanem rá is lőnek. Máig képtelenek a liberális médiamunkások elfogadni, immár nem övéké a monopólium a médiapolitikában. S nyűgösek: "Zorbán, az úgy tisztességes, hogy csak mi támadunk téged, te meg tűröd, miért nem alkalmazkodsz a zeurópai normákhoz, te csúnya diktátor?".
Egyik kedves szokása: elmegy a ballib szalon eseményeire és ott "fideszes" ízű mondatokat hangoztat. Szerintem az ilyenek után titokban hosszasan hahotázik, látszik az egész arcikifejezésén mennyire élvezi.
Szóval a ballib szalon egyik kedves szokása szavakon lovagolni. Itt éppen a "maffiaállam" szó van terítéken.
Pogátsa kezdi azzal, hogy az Orbán-rendszer kapitalizmus. Már ez súlyosan sérti a ballib keménymag érzéseit, hiszen a hivatalos tanítás szerint Magyarországon "feudál-oligarchizmus" izé van, nem kapitalizmus. Kapitalizmus csak 1990-2010 között volt a Ballib Katekézis szerint, azóta Zorbán leépítette.
Itt még a Pogátsa mellett ülő ballib főszaktekintély Mihályi is támogatja őt, sőt elmondja, szerinte is marhaság az "oligarcha" szó a magyar viszonyokra, mert Magyarországon sose voltak és most sincsenek oligarchák. Ez egyébként tény, magam is sokszor elmondtam ezt, szóval le a kalap Mihályi előtt, hogy ezt a ballib tabut merte kétségbe vonni.
De Pogátsa nem áll le. Jön azzal, hogy valójában marhaság szabadpiaci fejlődésről beszélni, mert ilyen soha, sehol nem volt, a fejlett nyugati államokban is mindig kemény állami segítséggel épült ki a kapitalizmus. Ez megint igaz persze, de ismét sérti a ballib hitelveket. Itt már Mihályi kissé komoran néz.
De még nincs vége. Pogátsa oda is eljut, hogy az egyik élő ballib szent, Magyar Bálint meghatározását is hülyeségnek nevezi, az említett "maffiaállam" kifejezést. Pogátsa elmondja, a világon mindenhol - a szovjet típusú "államkapitalizmust" leszámítva - gazdasági érdekcsoportok ejtik foglyul az államot, csak a foglyul ejtés mértéke eltérő, lásd Skandináviában a mérték csekély, az USA-ban nagyobb, Magyarországon még nagyobb, de van, ahol a magyar szintnél is nagyobb.
Konkrétan szerintem ez nem igaz egyébként, ez nem tűnik jó értelmezési keretnek. Mihályi is itt értelmesen ellenérvel: gyakorlatilag arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nincs oligarcha, akkor politikai hatalomra hatni képes gazdasági érdekcsoport sincs, hiszen a kettő ugyanaz.
De most a konkrét állítás igazsága nem érdekes. A válogatott ballib közönség itt egyet is értene Pogátsával, hiszen ez a keret alkalmasabb az orbánozásra. Nem is ez kelt botrányt. Hanem eleve az a tézis, hogy Zorbán rendszere és a jó nyugati rend között nincs valós minőségi eltérés, ez csupán mennyiségi kérdés.
Érezhető is a mély morajlás.
Egyébként érdemes megnézni az egészet, alig 75 perc. Vannak benne más, általam nem említett elemek is.
Minden idők egyik legnagyobb átverése a Pisa-teszt nevű izé.
Lényege kb. mint az intelligencia teszteké: bármit képesek kimutatni, csak azt nem, amire kitalálták őket.
Az intelligencia tesztek valójában egy dolgot mutatnak ki: a rejtvényfejtésben való jártasság képességét. Aki nem szokott jetvényeket fejteni, az rosszul teljesít, legyen bármilyen intelligens is. Aki meg gyakran fejt rejtvényt, az jól teljesít, akkor is, ha nem kifejezetten intelligens.
Olyan ez, mint a sakk. Aki szeret sakkozni, az jól old meg sakkrejtvényt, aki meg nem, az nem.
Erről írtam már korábban. Példát is hoztam rá. Íme a legnagyobb intillegenciamérő sóhivatal, a MENSA egyik hivatalos tesztje:
A feladat: a bal oldali sorozatnak mi a 4. tagja, a megjelölt 4 lehetőség közül kell választani.
A hivatalos válasz – s csak ez számít helyesnek! – a D opció, mégpedig a logika ez:
az első figura két vonal, ha a kép központját vesszük alapnak,
a második három vonal már,
a harmadik öt vonal,
a vonalak száma a harmadik figuránál az előbbi kettő összege, tehát a negyedik figuránál szintén ez, azaz nyolc vonal.
csak a D opció tartalmaz 8 vonalat.
Na most, eleve abszurd a logika, teljesen valószínűtlen.
Sokkal valószínűbb lehetőségek:
a nem keresztezett vonalak száma számít, az elsőn 1, a másodikon 3, a harmadikon 5, azaz a növekedés 2, tehát a negyedik figura 7 vonalas, ennek csak a C felel meg,
az egy vonással meghúzható vonalak száma számít, az elsőn 1, a másodikon 2, a harmadikon 3, azaz a növekedés 1, tehát a negyedik figura 4 vonalas, ennek csak a D felel meg, azaz ugyanaz az eredmény, amit a Mensa akar, de teljesen más logikával.
A tesztet kitöltő hiába talál meg teljesen jó logikát a rejtvényben, 0 pontot kap, ha az egyébként jó megoldása nem egyezik a rejtvénykészítő logikájával.
Azaz csakis a rejtvényrutin számít. Aki sokat fejtett ilyen rejtvényeket, az egyszerűen tudja mi a szokás, mik a bevett gyakorlatok. Semmi intelligencia tehát, csak gyakorlat.
Na, a PISA-teszt ugyanez. Ha az iskolában PISA-teszteket gyakoroltatnak az órákon a diákokkal, akkor kiválóan teljesítenek a PISA-teszten, ha meg bármilyen más módon oktatnak, akkor az eredmény rossz.
A PISA-tesztfeladványok tipikus elmés rejtvények, beugratós elemekkel. Még egy képzett felnőtt is összezavarodhat, az is, akinek egyébként semmi baja a számításokkal. Egy valaki teljesít biztosan: aki sok tesztet megoldott és nagy a gyakorlata.
Íme egy PISA-tesztpélda:
"A világkereskedelem 95 százaléka a tengeren zajlik, nagyjából 50 ezer tartályhajóval és és konténerhajóval. A legtöbb ilyen hajó gázolaj üzemanyaggal működik. A mérnökök a szél felhasználását tervezik a hajók teljesítménynöveléséséhez, javaslatuk az, hogy legyenek vitorlák rögzítve a hajókhoz, s így legyen kihasználva a szélenergia is, ezáltal csökkentve a gázolajfogyasztást és a környezetszennyezést.
A vitorla használatának egyik előnye, hogy 150 m magasságig megy fel, ahol a szélsebesség körülbelül 25 %-kal nagyobb, mint a hajó fedélzetén. Mekkora hozzávetőleges sebességgel fúj a szél ilyen magasságban, ha a szél sebessége 24 km/h a hajó fedélzetén?"
Na most, tipikus átverős feladat, mert sok irreleváns számadat van benne. Valójában a kérdés az, hogy mennyi 24 km/h + 25 %. Ami pofonegyszerű: a diákok nagy többsége erre 30 másodpercen belül képes választ adni, még számológép se kell, hiszen 24 * 1,25, ami fejben 24/4 * 5 = 30 vagy 24 + 24*0,25 = 30.
A feladat azt méri valójában: ki tudja gyorsan észrevenni az átverős, irreleváns adatokat. Erre pedig egyetlen módszer van: sokat gyakorolni ilyen trükkös kérdéseket.
A kérdés az: az iskolának tényleg az-e a célja, hogy érdekes rejtvények tapasztalt megfejtőit képezze ki?
Olyan dolgok zajlanak, melyek pár hónapja is elképzelhetetlenek voltak. Akkor még minden igazdemokrata köteles volt ismételgetni, hogy a hősi ukrán nép egységessé kovácsolódva küzd, egyre erősebben, az orosz katonák meg isznak és mosógépet lopnak, eleve az egész orosz hadiipar mindjárt leáll - még a jövő hét végéig -, hiszen a sikeres szankciók miatt már csak faásókkal és csúzlikkal képesek küzdeni a gonosz agresszorok.
Most meg a liberális lapok ukrán kudarcokról cikkeznek, immár a NATO vezetői se beszélnek Ukrajna területi integritásának "visszaállításáról".
A nyugat alkudni akar már. Az akadály maga az ukrán elnök, aki olyan jól játssza szerepét, hogy komolyan elhitte magáról, ő tényleg egy szuverén állam szuverén feje.
Én arra tippelek, hamarosan lesz egy újabb puccs Kijevben. A nagyurak új szerepet találhattak ki Zelenszkijnek: a hősi halott szerepét.
Soha a világtörténelemben nem volt ennyire nyitott a globális elit, mint manapság.
Ezért is teljes tévedés az az elképzelés, hogy születési, nemzeti, etnikai, vallási alap lenne benne, ill. bármi titkosság, rejtály. Nem, egyik sincs. A globális elitbe való belépés valójában mindenki számára nyitott. Egyetlen feltétel van: annak bizonyítása, hogy az egyén képes elegendő mennyiségű pénzt összeharácsolni. Amint valaki ezt teljesíti, bent is van.
Még hinni se kell semmiben. Ugyanis az alapkoncepció az, hogy aki szupergazdag, az úgyis - önérdekből - a liberális eszme híve lesz, hiszen ez ad a legnagyobb lehetőséget a gazdagodásra.
Nyilván akad olyan, aki képes szupergazdag lenni, mégse liberális, dehát ezzel senki se foglalkozik: a dolog természetéből adódóan ez egy törpe kisebbség az eliten belül.
Azaz ez messze nem olyan, mint pl. a szabadkőművesség, ahol a jelentős társadalmi pozíció mellett szükséges volt az egyéni képességek megléte és az őszinte hit is egyes meghatározott alapértékekben.
A ballibek kettes számú kedvenc "kereszténye", Fabiny Tamás "püspök" érdekes napokat élt át.
Úgy kezdte, hogy azt hitte Jézusban az igazság.
De aztán sokat követte a ballib médiákat, így megvilágosodott: Jézus téved, a valóságban Karsai Dániel eutanázia-celebnek van igaza!
Azóta a "püspök" a celebhez imádkodik, íme: "Az eutanáziával kapcsolatos nagyon összetett kérdésben személyesen sok a bizonytalanság bennem, de az Ön tevékenységének megismerése segít abban, hogy korábbi véleményemen változtassak. Ezt szeretném Önnek megköszönni.".
A buta közszereplő jó, mert akaratlanul is elárul dolgokat. A fanatikus ballib diákaktivista Pankotai Lili ezt teszi:
Elmondja szépen a ballib elképzelést a demokráciáról. Ennek lényege röviden a következő: mindenben döntsön a nép, hiszen demokrácia van, de ez csak addig igaz, míg a nép "helyesen" dönt, azaz úgy, ahogy a liberálisok szerint kellene. Ha a nép másképp döntene, azaz "helytelenül", akkor stornó demokrácia, hiszen ez olyan kérdés, amihez szaktudás kell, azaz a nép nem képes dönteni, hiszen nincs meg a szükséges felkészültsége. Hiszen amikor műteni kell valakit, akkor se népszavazást tartunk, hanem megkérdezzük a legjobb sebészeket, nem?
Dehát honnan tudjuk melyik az a kérdés, melyhez szaktudás kell? Egyszerű: minden olyan kérdés, melyben a nép döntése helytelen. A klasszikus körkörös érvelési hiba.
Először Sólyom és bandája követte ezt el még 1990-ben a halálbüntetéssel kapcsolatban, egy tipikus érvelési hibával: „A halálbüntetés elfogadhatatlan, hiszen az államnak nincs joga embereket gyilkolnia.”.
A következtetés: valójában semmi szükség demokráciára, hiszen mindent úgy kell eldönteni, ahogy a szakértők. Dehát ha a végső szó mindig a "szakértőké", akkor minek cirkuszolni választásokkal?
Egyébként semmi gond ellenezni a demokráciát, én is ellenzem, de tessék akkor koherensen ellenezni. A ballib pozíció belsőleg ellentmondásos, kb. a vegetáriánus húsevés kategóriája.
Az ókor legnagyobb elméi pl. szinte mind ellenezték a demokráciát, ahogy a kereszténység is ellenezte, de teljesen nyíltan, érvekkel.
