A muszlimok szolidárisak a keresztényekkel annak kapcsán, hogy a párizsi perverzimpián meggyalázták a kereszténységet.

Pedig hasonló esetekben sok keresztény - a helyzetet teljesen félreértve - az ateista oldalra szokott állni. Lásd a 2015-ös Charlie Hebdo hiszti esetét, amikor magukat komolyan kereszténynek tartó emberek is kiálltak a francia ateista lap mellett.

Akkor éjjel-nappal zengett a propaganda, hogy az európai kultúra fontos alapeleme a gyalázkodás joga, s a befurakodott muszlimok ezt kötelesek elfogadni, vagy ha nem, akkor takarodjanak haza.

A következő időszak fontos feladata: felismerni, hogy az igazi ellenség nem az iszlám, hanem az euroéer szellemiség. Ezek egyszerűen férgek, ezt kell észrevenni, s nem együttérezni velük, mert párat közülük történetesen lepuffantott egy túlreagáló muszlim radikális. Azt lehet mondani, hogy az erőszak helytelen válasz - hiszen valóban az, plusz kontraproduktív is -, de ez nem jelenthet szolidaritást az éjjel-nappal aljasan röhögve gyalázkodókkal..

A Charlie Hebdo mostani címlapja, már a megnyitó-botrány után:

Egyszerűen öngyilkos magatartás a keresztény tábor részéről durván zsigeri antimuszlim alapon reagálni ilyenkor. Amikor keresztény-iszlám viszály van, akkor nyilván a keresztény oldalon állunk, de ateista-iszlám viszály esetében teljesen abszurd az ateistákat támogatni. Láthatóan a muszlimok ezt megértették: keresztény-ateista viszály esetében a keresztény oldal mellé állnak.

Alapvetően az egész ember egy élő provokáció.

Ő még az SZDSZ 90-es években rekedt hangoskodóinak sajátos maradéka. Máig hiszi, minden a zsidók körül forog, így igyekszik mindenhová zsidó jelképeket rakosgatni, hátha valaki majd megtámadja őt emiatt. Mivel senki se támadja, hergeli magát: "na mi van, már a zsidókártya se működik???".

Évek óta alkalmazott módszere: a nemlétező pénzéből adakozik, majd amikor valami erre rámutat, hisztizik, hogy a szegény segélyezettjeitől el akarják venni a segélyt.

Ő amolyan szakállas, átoperált Perinta. Keresztény hívei nincsenek. Viszont minden ateista határozottan állítja róla, ő az igazi keresztény.

Figyelemreméltó cikk, elég korrekten leírja a helyzetet: Quiet quitting: munkahelyi trend vagy egy társadalmi változás előszele?.

Ebben a szférában dolgozom folyamatosan 2007 óta. S mindegy mi a jogi helyzet, ugyanis jogilag csak az számít outsourcingnak, amikor egy adott cég kiszervezi tevékenységét más céghez. Viszont a gyakorlatban teljesen ugyanaz, amikor nincs kiszervezés, hanem maga a cég hoz létre részleget más országban.

Mindkét alakzatban dolgoztam, 2007 óta a mostani a 7. munkahelyem, s mondhatom: a dolgozó szemszögéből semmi jelentősége a jogi helyzetnek.

A quiet quitting fogalmának jelentése "a munkavállaló csak a szükséges minimumot teljesíti munkahelyén, nem vállal túlórákat és nem tesz extra energiát a feladataiba". Tulajdonképpen ez csak annak meglepő, aki sose dolgozott. A szerző itt szociológus, azaz sose dolgozott, így meglepődik azon, amit mindenki tud: de egyébként ettől a vicces elemtől eltekintve a cikke értékes, helyénvaló.

Valójában - s ez saját megfigyelés - a komoly nagy tőkeerős cégek eleve erre számítanak: arra, hogy a dolgozó csak a szükséges minimumot fogja teljesíteni, azaz a munkaterhet eleve így osztják be. Mindig akadnak persze munkáltatók, akik diktatórikus módszereket próbálnak, azaz megpróbálják a maximumot kisajtolni a dolgozóból, de ez sose vezet eredményre, legalábbis a mi régiónkban, ahol van választási lehetőség. Bangladesben valószínűleg működik ez, a dolgozó ott nem tud válogatni, mindegyik munkahelyen ugyanaz van, de Kelet-Európában nagy a konkurrencia, így a maximálisan kizsákmányolni próbáló munkáltató veszít, mert a dolgozói egyszerűen átmennek dolgozni máshová, ahol jobban be van kalibrálva a munkateher, közelebb a realitásokhoz.

A szerző tehát eljut a helyes következtetéshez: a jelenség semmilyen alakban se antiliberális, antikapitalista, teljesen illeszkedik a rendszerbe. Ezt írja: "semmiképpen sem tekinthetünk úgy [a jelenségre], mint egyfajta modern munkásmozgalmi felvirágzás előhírnökére" és "A neoliberális kapitalizmus alapvetően kényelmes rendszer azok számára, akik az itt említett szolgáltatói, irodai munkákat végzik. Ők jellemzően az átlagnál magasabb keresettel rendelkeznek, ami átlagnál magasabb fogyasztást tesz lehetővé számukra. Ennélfogva azt érezhetik, hogy a jelenlegi helyzet fenntartása az ő személyes érdekük is, hiszen a nyilvánvaló kizsákmányolás és kiégés mellett is profitálhatnak belőle. A quiet quitting az ő részükről tehát egy passzív hozzájárulás, ami lehetővé teszi az egyéni ártalmak mérsékelését, viszont nem fenyegeti a rendszer nyújtotta kényelmet." - igen, ez abszolút így van.

Emlékszem, egyszer akadt egyik ilyen munkahelyemen egy ember, aki szakszervezetet akart szervezni. Persze egyrészt gyorsan kirúgták, de már előtte falba ütközött: gyakorlatilag senki se akart szakszervezeti tag lenni. Hozzáteszem: én is azonnal nemet mondtam. Meg is mondtam neki: én nem hiszek a rendszerben, javítani nem szeretném, nekem ez csak egy kényszerű munkahely, nem ez az életem, s ha elkezdenék szakszervezeteskedni, azzal csak magamnak okoznék plusz erőfeszítést, szóval nem érdekel, mert amíg a hely tűrhető, maradok, ha meg kitalálnak valami baromságot, felmondok, van még 25 hasonló cég a városban, viszont eszem ágában sincs "harcolni".

Az ilyen outsourcing típusú - ssc-nek is nevezik - munkahelyeken mindez tényleg általános tendencia. A dolgozó annak alapján dönt mi az "ár-érték arány", nem akarja önmagát "megvalósítani", s nem érez semmilyen lelki közösséget a céggel. Jó munkahelynek a szférában eleve az számít, ahol ilyen készenléti típusú a munka, azaz nincs folyamatos munkateher, hanem időszaki feladatok vannak.

Jelenleg pont ilyen mázlista helyen vagyok. Persze nem tudható meddig. Idén novemberig biztos a munkahely, aztán meg már attól függ, ott fent hosszabbítanak-e szerződést egymással a cégek, de mindez teljesen független tőlem vagy kollégáimtól.

Rövid távon persze jó lehet az idióta főnök, de hosszú távon a legjobb a dolgozóhoz hasonló beállítottságú, munkától elidegenedett főnök. Hiszen az ilyen főnök nem vár el semmit a szükségesen kívül. Azaz nem zaklatja a beosztottait.

Legyen sztori is azért az ellenkező típusra, a hasznos idióta főnökre. Egyik korábbi munkahelyemen a teljesen hülye amerikai főnök kitalálta, amerikai típusú szolgáltatást vezet be. Azaz lesz ügyfélszolgálat munkaszüneti napokon is. Marhaság, mert a kelet-európai ember eleve meg se próbál ügyfélszolgálattal kapcsolatba lépni munkaszüneti napokon, hacsak ez nem valami éjjel-nappalinak gondolt tevékenység (pl. áramszolgáltatás, mobiltelefon-hálózat, s társai), de az biztos, hogy a kelet-európai lakos eleve nem feltételez szolgáltatást munkaszüneti napon pl. egy számítógépeket gyártó és forgalmazó cég esetében, szóval ilyenkor eszébe se jut keresni az ügyfélszolgálatot.

De ő nagy büszkén bevezette. S persze a dolgozók verekedtek, hogy be legyenek osztva munkaszüneti napra dolgozni, hiszen mindenki tudta: dupla fizetés és nulla munka, meg járt még plusz ebédjegy is, csak be kell jönni az irodába, aztán lehet egész nap filmet nézni, zenét hallgatni, olvasni, beszélgetni, stb.

Egy év múlva persze jól lebaszták a főnököt magasabb szintről: miért herdálja a cég pénzét, hogy embereket rendel be munkára olyan napokra, amikor nincs forgalom, s még duplán is fizet nekik ilyenkor. De addig jó világ volt. Emlékszem, volt egy olyan május, amikor a fizetésem a normál összeg 140 %-a lett a sok pótlék miatt (Bulgáriában májusban és szeptemberben van a legtöbb munkaszüneti nap, de akkor a Húsvét is májusra esett).

Alapvetően a Pesti Srácok című lap nem a kedvencem, bár naponta egyszer rá szoktam nézni a honlapra, tulajdonképpen az egyetlen jól író ember ott éppen Vésey-Kovács. Most is persze ő írt értelmeset.

Amivel ki lehetne egészíteni: szerintem Puzsér beleőrült abba, hogy minden "szerelme" elhagyta őt. Mármint átvitt értelemben, 2022-ban annyira beleszeretett MZP-be, hogy emiatt képes volt még az MZP-Gyurcsányné közös listának is csápolni, miután előtte évekig Gyurcsányt nevezte meg Orbán mellett a legnegatívabb magyar politikusnak.

Most ugyanezt csinálja Talpramagyar Péterrel, s szerintem már ő is érzi mi lesz a sztori vége.

A Puzsér-jellemzés meglehetősen jó.

Én egyébként a 2022 előtti Puzsér szerepét pozitívan értékelem, bár ezt akkor se az igazságvágy miatt tette amit tett, hane szenzációhajhászásból. De így is: fontos, hogy egyértelmáen antiorbánistaként támadott egy sor ballib alapértéket, plusz még népszerűsítette is a magyar tradicionalistákat - mindez mindenképpen érték, akkor is, ha szándékai hibásak voltak.

Szóval nem vagyok alapból antipuzsérista. Az "Apu iszik" sorozatot pl. szinte teljes egészében megnéztem/meghallgattam, gyakorlatilag az összes részt 2023 tavaszáig. 2023-ban hagytam abba, mert a korábbi értelmes beszéd helyét folyamatos ordítás, önismételgetés, halandzsázás vette át, gyakorlatilag nem néztem egy adást se kb. 1 éve, mert értelmetlen időpocsékolás.

Korábban pedig azt is eltűrtem, hogy a srác képtelen önkritikára. Tényszerű tévedéseit se képes elismerni, sőt azokat ismételgeti, pedig sokan szóltak neki, rosszul tudja ezt vagy azt. Én is, más is sokszor megírta neki, hogy pl. nem igaz, hog Kádár alatt választani lehetett az MSZMP és a Hazafias Népfront között, meg hogy Gyurcsány és Orbán nem a KISZ-ből ismerik egymást, plusz Kövér László nem volt MSZMP-tag, ezeket mégis ismételgeti máig.

Mára a srác lement kocsmai verekedő alkoholista szintjére, aki azért mer verekedni, mert van pár haverja a közelben.

Nyílt, őszinte beszéd: a sajtószabadság rossz. A ballib megmondóember nyíltan kimondja az A szólásszabadság nem önmagában érték című interjújában. Érdekes olvasmány.

"Huszonöt éve még azt gondoltuk, hogy a médiapluralizmus jó dolog; minél nagyobb a pluralizmus, annál jobb. (...) azt gondoltuk, a szólásszabadság egyértelműen jó dolog, mert a sok beszéd közelebb visz a konszenzus megteremtéséhez. De időközben kiderült, hogy a sok beszéd nem a konszenzushoz visz közelebb, hanem éppen a polarizációhoz, mert a különböző álláspontok nem közelednek egymáshoz, hanem távolodnak egymástól. A szólásszabadság nem önmagában érték: egyformán lehet jó vagy rossz célra használni." - mondja. Lefordítom magyarra: addig kell szólás- és sajtószabadság, míg az a liberális álláspontot támasztja alá, azután ha már nem ezt szolgálja, akkor már veszélyes.

De bizonyára a szerző Fidesz-bérenc, mert azt is állítja, hogy "Sokan azt gondolják, hogy a kormány azért van hatalmon, mert van egy hatékony propagandagépezete. Ez valószínűleg nem igaz. Van két olyan empirikus vizsgálat is, ami nem azt méri, hogy kinek mennyi médiája van, hanem azt, hogy az emberek honnan tájékozódnak. Mindkettő azt mutatta ki, hogy a magyar társadalomnak csupán 10-12 százaléka az, amelyik csak kormánypárti médiumokból tájékozódik", majd: "Félreértés, hogy Magyarországon a média csak kormánypárti, a propaganda mindent elural, az embereknek pedig nincsen választásuk, mert agymosáson esnek keresztül. Magyarországon a médiának nagyjából a fele kormánypárti, de a másik fele nem (...) Az emberek, ha akarnak, tudnak sokszínűen tájékozódni. A másik félreértés az, hogy a propaganda varázsfegyver volna. Ez nem igaz. Csak azt lehet eladni az embereknek, amit megvesznek. A propaganda akkor működik, ha az emberekben már meglévő előítéleteket, félelmeket és vágyakat nagyítja föl. Akkor működik, amikor rezonál arra, amit az emberek egyébként is gondolnak."

Borzasztó probléma gyötri a magyar szélsőbalt:

- lényege: hogyan zorbánozzunk, ha közben ugyanazt mondjuk mint a Zorbán?

Persze valójában érthető a probléma, teljesen pragmatikusan nézve. A liberális kifizetőhelyek ugyanis szívesen ellátják az antiliberális baloldalt is pénzzel. De egy dolgot nem bocsátanak meg: a fasisztagyanússágot, márpedig most mindenki fasiszta, aki az ukrán kérdésben nem áll a nyugat mellé. Még a dühödt fanatikus Izrael-ellenességet is inkább elnézik palesztín ügyben mint ezt.

Mi a teendő tehát? Az újkommunisták magyarázzák a bizonyítványt: igaz, hogy a zorbáni narratívát mondják, de nem ugyanaz az ok: mert míg a Zorbán a csúnya magyar nacionalizmus nevében, addig ők a nemzetköziség nevében ellenzik Ukrajna támogatását! Továbbá: ők igazi antiimperialisták, míg a Zorbán csak antiimperialista retorikával él!

Jó hírek Venezuelából.

A kormánypárt megnyerte a választásokat. Nicolás Maduro elnök 51,2 %-ot kapott.

A CIA-közeli venezuelai polgári-liberális erők buktak.

Madurónak mázlija van: a CIA éppen el van foglalva Ukrajnában, nem ért rá puccsot csinálni Venezuelában is. Pedig próbálták már többször, egyszer még hivatalosan is elismertek egy helyi majmot elnöknek. Akkor egy Juan Guaido nevű ember ki lett kiáltva 2019-ben Sorosék által Venezuela elnökének, aztán meg lassan el lett felejtve azóta, ma már éli az USA-ban a nyugalmazott CIA-ügynökök kaviáros-pezsgős unalmas milliomos életét.

Pető okos ember, észreveszi, amit más ballib megmondóemberek nem:

Bár nem ez a fő téma, de csak kimondja. Kissé homályosan, de átjön a lényeg. Ez pedig az, hogy egy modern tömegdemokráciában, ahol az elit általi manipuláció lehetősége a korábbi töredéke lett (ami persze az internet váratlan hatása, az internetet a liberális elit saját eszközének hitte 20 éve, de mára fő ellensége lett), minden azon múlik ki nyeri meg a kisembereket. S bizony az amerikai Republikánus Párt ezt korábban felismerte, mint az amerikai Demokrata Párt. A jobboldal élesebben lát, mint a baloldal.

Eredetileg a két párt egy-egy elitet képviselt: a Demokrata Párt volt az agrárelit pártja, a Republikánus Párt pedig az ipari elit pártja volt (ezért is voltak a demokraták eredetileg rabszolgaság-pártiak, míg a republikánusok meg a rabszolgafelszabadítás hívei).

Miután az agrárelit vesztett a polgárháborúban, majd eleve lecsökkent az agrárszektor szerepe, lassan nyitott a bérből és fizetésből élők felé, míg a republikánusok meg a gazdasági szabadság, a család és vallás tematikában léptek fel erősebben.

A XX. sz. végére lett az, hogy a demokraták immár nem az alkalmazottak, hanem a szegények és a kisebbségek felé fordultak, hiszen ösztönösen az alul lévőket akarták képviselni. Azaz nem az immár "túl gazdag" munkásosztályt képviselték, hanem a marginálisokat.

Trumpék vették észre: ha nem az egyszerű emberek felé fordulnak, akkor nem lesz szavazó, mert hiába fontos eleme az amerikai szellemiségnek a "gazdasági szabadság", a kisembert mégis inkább az érdekli, foglalkozzon vele is az állam.

Röviden: a demokraták két réteget képviselnek: a gazdag elit progresszív részét és a marginálisokat. A republikánusok meg a normál rétegeket, nyitottak a nép felé, ez a Trump-féle populista fordulat értelme.

Ami sajátos: a szociálisan nem marginálisok közül a kisebbségiek is egyre inkább republikánusok, azaz a négerek és a latin bevándorlók. Persze nyilván ez beállított kép, de látványos volt a reoublikánus pártkongresszuson milyen sok egyértelműen nem-fehér és nem-angolszász arc látszik a közönségben, az altivisták között - ez minden tervezettség ellenére jelez valamit.

Meglepő: néha még a legmagyarellenesebb ballibeknek is igazuk van.

Most ez derült ki: az olimpiaellenességgel felkapaszkodott, időközben összeomlott Nomentum Mozgalom pártnak teljesen igaza volt: valóban hiba lett volna Budapesten olimpiát rendezni.

A megnyitóra ránéztem párszor, nem néztem végig, közben filmet néztem, de azért elkaptam így is eleget belőle. A hangsúly nem a sporton volt, hanem az européer értékeken. Voltak tehát gusztustalan "transzneműek", nyíltan buzeráns "művészek", démonnak és más szörnyszülöttnek öltözött véglények, a csúcson meg - ez perverzebb volt mindennél - Micron elnök volt látható, amint önelégülten tapsol.

Természetesen a nyílt kereszténygyalázás se maradhatott el:

Az iszlámot nem merték a rendezők gyalázni. Pedig jó lett volna, mert akkor nagy eséllyel akadt volna valami tökös iszlám-szélsőséges szervezet, mely az européer csőcselék közé pukkant párszor.

Szóval kinek kellett volna, hogy ilyen perverz européer hangulatot lásson Budapesten? Kifejezetten jó, hogy ettől megmenekültünk. Mert hiába van szava a szervezőnek az eseményben, a magyar szervező se tudott volna nagyon mást csinálni, a lényeget a NOB svájci bűnbarlangjában döntik el az ott székelő gyerekkúróisták. A magyar szervező csak kicsit enyhíteni tudott volna, pl. 5 démon helyett legyen csak 4, ne 3-szor, csak 2-szer gyalázzák a kereszténységet, a patakparton vonagló buzik száma legyen 20 %-kal kevesebb, stb., de az européer szellemiség maradt volna.

Szerintem meg kell fontolni az olimpiai mozgalomból való kilépést, az Eurovízió de facto bojkottjának mintájára.

Biztos jel, hogy az esemény keresztényellenes - a krisztusgyűlölőknek nagyon tetszett:

A kereszténység ádáz ellenségei - Iványi Mikulás, Lukácsi-Vetkőző Kattinka, Perinta Messiás, Libeeró Miklós, s a teljes magyarországi evangélikus "egyház" - nyilván halálra tapsolják magukat.

Egyébként érdekes: az olimpiai jétékok az i. sz. IV. században lettek betiltva, 1200 év szinte folyamatos megrendezés után (az utolsó ókori olimpia a 293. számú volt). Az indok: nem összeegyeztethető a kereszténységgel.

Időközben a NOB bocsánatot kért felemásan. Ez végkép kiverte a biztosítékot a perintista-sátánistáknál, agyatlan kommentek toplistája:

Szék(let)y János cikke annyira tipikus a szélsőliberális szélsőatlantista propagandára, hogy öröm olvasni, persze elrettentésként.

Az elvtárs rendkívül vonalas, neki Kijev az "Kijiv", szóval én meg Székletynek nevezem őt teljes nyugalommal.

Megértük azt is, egy ballib Trianont negatív éllel emlegeti. Pedig eddig az volt a Párt álláspontja: Trianont megérdemelten kaptuk, meg eleve régen volt, s hülye aki emlegeti. Most ez rossz dolog, persze csakis az ukránok miatt. A ballibek az életünket akarják adni az egyébként indokolatlanul óriásira nőtt Nagy-Ukrajnáért.

Aztán valami háborús bűncselekményekről hallucinál Széklety. Pedig ilyenek nem voltak. A független elemzők megírták: az orosz-ukrán háború sajátossága, hogy a felek - azaz az ukrán fél is! - kifejezetten óvatosak, s nem támadnak direktben polgári célpontokat. Láthatóan a felek nem tekintik egymás lakosságát ellenségnek. Persze nincs háború civil áldozat nélkül, de ez is igaz mindkét oldalra: ahogy orosz rakéták okoznak halált, úgy ukrán rakéták is, csak az utóbbiakról nem számolnak be a liberális médiák.

Széklety levonja a következtetést: "Az Orbán-rendszer morális szemétteleppé tette az országot, amellett, s ezzel összefüggésben, szellemi ócskapiaccá. A „szellemi” jelzőn ne valami művelt dolgot vagy követendő ideológiát tessék érteni, hanem a hétköznapi gondolkodáshoz is szükséges elemi józan észt és a tények alapfokú tiszteletben tartását. Az érvényesüléshez ma romlottnak és butának kell lenni, vagy legalábbis annak mutatkozni, és ez egyre rosszabb lesz. Kérdés, meddig működhet így az ország." - valójában nincs ezzel semmi gond: nyilvánvaló, hogy ami a székletyknek szeméttelep, az nagyszerű dolog a normálisoknak.

Háború van a széklet és a normalitás között. S a széklet túlhúzta a rúgót, aminek következtében éppen elveszteni látszanak egy fontos csatát. Most éppen a fontos washingtoni csatát, egyre valószínűbb Trump győzelme, ami után ismét Kijev lesz "Kijivből".

Amikor évekkel ezelőtt magyarra tanítottam egy angol anyanyelvű embert, szembesültem a birtokos szerkezetek problémájával. Tipikus példa arra, hogy egy a magyar nyelvújításkor megtervezett rendszer a valóságban megbukott.

Az illető emberke célja passzív tudás volt, azaz nem törekedett beszédre, csak helyesen akart érteni magyar szövegeket, azaz képes lenni angolra fordítani tökéletesen, maximum még magyarra tudni fordítani valami közepes szinten. Eleve nyelvész volt, ő maga Csehországban élt és ott angolt tanított cseh üzletembereknek, szóval a magyar nyelvi logika izgatta elsősorban.

Aztán egy nap eljutottunk a magyar birtokos szerkezetek teljes logikátlanságához.

A téma megvilágosításához, íme a magyar birtokos ragok rendszere, a "ház" szóval:

Azonnal látható a "probléma", a magyar többes szám 3. személyű birtokosok ragozása teljesen szembemegy a "renddel":

• egyrészt nem használható birtokos szerkezetben az "ők" névmás, nincs "ők házuk", csak "ő házuk",
• másrészt elválik egymástól a návmással jelölt, azaz nem "megnevezett" birtokosok ragozása és a megnevezettek ragozása, tehát nem "emberek házuk", hanem "emberek háza",
• harmadrészt - s itt jön a baj - ha megnevezett a több birtokos, akkor a ragozás azonos az egy birtokos alakjával, lásd "ember házai" és "emberek házai", ill. "ember háza" és "emberek háza".

A nyelvújítók szándéka az volt, csak a birtokok birtokosonkénti száma számítson. Azaz ha több birtokos van, akkor a rag egyes számú, ha vagy a birtok közös vagy birtokosonként egy darab, tehát pl. az "emberek háza" jelenhet 2 dolgot:

• több embernek van 1 darab - közös - háza,
• több embernek van háza, mindenkinek 1-1.

Míg többes rag csak akkor van, azaz "emberek házai", ha:

• több embernek van több darab - közös - háza,
• több embernek van háza, mindenkinek több.

Természetesen ilyen kétértelműséget egyetlen nyelv se visel el, azaz a gyakorlatba sose tudott átmenni a szabály. Szóval az emberek vagy átfogalmazták mondandójukat, vagy elkezdtek "szabálytalanul" ragozni. Amikor pl. azt akarja valaki aláhúzni, hogy nem közös a birtok, akkor többesragot használ akkor is, ha a birtokszám 1-1 birtokosonként.

A nyelvet tanuló ismerős persze észrevette, hogy nem úgy beszélnek a magyarok ahogy "kell".

Utána is olvastam a kérdésnek. A lényeg: a magyarul beszélők logikailag hangsúlyoznak ebben az esetben, nem figyelembe véve az eredeti szabályt.

Az egész megoldható lett volna, ha a nyelújításkori magyarba olyan magyar nyelvjárásból lett volna átvéve a ragozás, ahol a fenti kétértelműség nem létezik, azaz ahol a szabályos alak "ők házuk", "emberek házuk", "ők házaik", "emberek házaik" alakok voltak. Dehát a nyelvújítók Északkelet-Magyarországról jöttek, ahol ez nem így volt.

Ennek máig nyoma van. Ha a birtokos szerkezet "szétesik", akkor azonnal visszaáll ez a "szabálytalan" alak, lásd "az embereknek szépek a házaik", ez teljesen normális, elterjedt alak.

Másrészt viszont, folyamatosan terjed az egyeztetés hiánya ilyen "szétesett" birtokos szerkezetekben, ha a birtok egy és közös. a birtokos meg több. Ma már egyformán hallható, hpgy "az embereknek szép a házuk" és "az embereknek szép a háza", legalábbis a budapesti nyelvben a kettő tetszés szerint cserélhető alak, pedig még 50 éve is hibásnak volt minősítve az utóbbi verzió.

Mint egykori tolmács-fordító igazolhatom, e cikk az igazat írja.

Ami azonban még engem is megdöbbentett, hogy ma, 2024-ben ugyanannyi a díjazás, mint 2007-ben, azaz bruttó 1,25 Ft/leütés. Ez valójában hatalmas esés, a 2007-es Ft értéke ma kb. 2-2,10 Ft. Azaz ma a 17 évvel ezelőtti díjazás 45-50 %-át fizetik vásárlóértéken számítva.

A jó időszak a 90-es évek vége volt, ekkor 2,50-3 Ft-os karakterdíjak voltak, ez olyan, mintha ma 5-7 Ft lenne.

Aztán 2000 után jött a folyamatos esés, egyre olcsóbb lett a fordítás. A piac kikényszerítette. Aki fordítónak voltak jó kapcsolatai, azok mind elszegődtek nyugatra (ebben a szakmában ez nem jelent tényleges helyváltoztatást), aki nem, az abbahagyta. Lassan a fordítás egyetemisták diákmunkája lett.

S a folyamat nem automatizálható. Jó minőségű gépi fordítás csak egyszerű, közérthető szövegeknél lehetséges, pl. használati utasítások, termékleírások. Már egy egyszerű akciófilm esetében is röhejes hibákkal fordítanak a fordítóprogramok, hiszen nem értik az adott mondatok hátterét és a szövegkörnyezetet.

S nem csak szótévesztések - többértelmű szavak esetében a gép képtelen rájönni éppen melyik a helyes -, de olyan dolgokban is, amikor az egész mondandó értése elkerülhetetlen.

Amikor a célnyelv nyelvtanilag gazdagabb, mint a forrásnyelv, akkor súlyos baj van például, míg fordítva ez nem gond. Pl. a magyar igeidők rendszere sokkal szegényebb, mint az angol igeidőké, így angolról magyarra fordítani igéket az időt illetően nem gond egy gép számára, de fordítva már kifejezetten nehéz, hiszen az egész magyar szövegkörnyezetet érteni kell, hogy tudni lehssen melyik angol idő használandó az adott esetben. Fordított eset: a határozott-határozatlan igealak: az angolban ilyen nem létezik, míg a magyarban alapvető, azaz angolra fordítani könnyű, fordítva meg nehéz.

Amiről a cikk nem ír: az egész környezet is lassan le lett építve. Meg lettek spórolva a korrektorok, majd a szakmai lektorok is.

Aztán ma már kifejezetten vicces esetek vannak emiatt. Számítógépes programoknál, netes alkalmazásoknál szoktam látni ilyet. A megrendelő egyáltalán nem ismeri a célnyelvet, így komolyan hiszi, minden nyelv valamilyen szinten azonos, azaz minden lefordítható egy az egyben, különösebb probléma nélkül.

Pár évvel ezelőtti élményem: felháborodott megrendelő, hogy az alkalmazása magyar verziója nevetést vált ki, pedig hát ő magyarul tudó embert bízott meg! Becsapva érzi magát. Pedig mi is történt? Odaadott egy szólistát egy magyarul tényleg tudó emebernek, hogy azokat fordítsa le magyarra. S az meg is csinálta, hibamentesen. Csakhát egyetlen nyelven se lehet helyes szöveget generálni csak lefordított szavakból.

Pl. ott volt, hogy "forintok", s aztán ilyen mondatok lettek, hogy "Összeg: 4587 forintok.". A fordítónak meg volt mondja, fordítsa magyarra, hogy "Forints", s ő becsületesen meg is csinálta. Aztán elmondtam az emberkének: nem lehet szólistafordítással alkalmazást lokalizálni, íme ez is példa rá - magyarul számnevek után nincs többes szám. Aztán azon az állításomon is meglepődött, hogy magyarul nincs "of" és "from" szó. Végül elfogadta: nem lehet ezen spórolni, az egész dokumentációt meg kell ismertetni a fordítóval, elmondva mi a cél, s nem szólistát kell adni neki.

Nemrég egy ismerősöm meghalt. Nem volt se barátom, se közeli haverom, de ismertem jól, családi kapcsolatok révén. Majdnem 20 éve látom őt rendszeresen, átlag évente 2-3 alkalommal. Nálam majdnem egy nemzedékkel fiatalabb ember (én idén augusztusban leszek 57 éves). (Többet nem mondok, nem akarom, hogy kiderüljön ki az, mert a téma nem személyesen ő, hanem maga az esettípus.)

A lényeg: az a nemzedék, ahová saját gyerekeim is tartoznak. Azaz vagy a kommunizmus végén születtek vagy a visszaállított kapitalizmus elején, de már semmilyen tapasztalatuk nincs a kommunista rendszerről (nagyobbik fiam 1988-as, kisebbik 1996-os), csak könyvekből tudják mi volt akkor.

Ezzel a nemzedékkel az a baj, hogy súlyosan kapitalizmus-fertőzött, a rendszerideológia nagy részét komolyan elhiszik. Míg a mi nemzedünk soha nem hitt, se korábban a kommunizmusban, se aztán a kapitalizmusban, mindkettőt tőlünk független istencsapásként éltük át - s ehhez antikapitalistának vagy antikommunistának se kellett lenni! Én sokat dolgoztam azon, hogy a saját gyerekeim ne higgyenek a kapitalizmusban, azt hiszem, sikeres voltam ebben. S ezt nem azóta teszem, hogy antikapitalista vagyok kb. 10+ éve, hanem korábban is ezt tettem, amikor a kapitalizmust láttam a legkisebb rossznak (lásd a Churchill-típusú érvet "rossz, de minden más rosszabb"), akkor se hittem erkölcsi értékrendjében - ez fontos, mert a kérdés nem ideológiai.

Szóval az emberke sajnos azokhoz tartozott, akik komolyan hittek a rendszerben. Ez már a kommunizmusban is problémás magatartás volt, de akkor ezzel az ember a legrosszabb, amit elérhetett az volt, hogy a háta mögött kiröhögték vagy gerinctelen talpnyalónak nézték. Ma viszont ez súlyos életválságot okoz.

A rendszer ugyanis azt mondja: az értékes ember sikeres, a siker a munkából jön, a siker mércéje meg a gazdagság. Azaz ha nem leszel gazdag a munkádból, akkor te egy szar vagy, a társadalom szemete. S a tények nem számítanak: hogy ha ezt tényleg elfogadjuk, akkor a világon csak egy törpe kisebbség értékes, az emberek 99+ %-a szar. Valójában a magállamokban is szar a lakosság 99+ %-a, hiszen bár világmércével ott gazdag a kisember, ezt nem saját munkabeli sikerének köszönheti, hanem csakis annak, hogy ott magas a bérszint.

Szerencsére a józan ész sokszor segít. Azaz az emberek többsége idővel felismeri:

• nem lehet mindenki gazdag sikeres, hiszen nincs elegendő pénz erre a világon, hogy mindenkinek jusson, azaz a nagy többség mindenképpen "sikertelen" lesz,
• a siker nem csak a pénzt jelenti,
• a munka a modern társadalomban külső dolog az egyénhez képest, nem szabad a személyes élet alapjává tenni.

Különösen a legutóbbi pont lényeges, én mindig azt szoktam mondani a munkahelyük miatt válságba eső embereknek "az csak a munkád, nem az életed!".

Magam is rájöttem erre elég korán, de sokat köszönhetek apámnak is. Apám évek óta halott, s - ahogy ez szokott lenni - az ember sokszor a szülője halála után veszi észre, hogy már halott szülője milyen értékes dolgokat mondott, amikor még élt.

Apám mind a két rendszerben közepes karriert futott be. Kádár alatt be tudott tagozódni a nomenklatúra alsó részébe, majd enyhén emelkedett, óvatosan vigyázva, nehogy nyíltan politikai pozícióba kerüljön (ettől rettegett), majd a rendszer omlása alatt sikeresen át tudott menni az új elitbe, mindig alkalmazottként (a tőkés szereptől ugyanúgy rettegett, mint a régi rendszerben a politikától). Sikeres volt, a bankár elit tagja lett, bár nem az első vonalban (bank elnökök, alelnökök, tőzsdei vezérek, kapcsolt tanácsadó cégek vezetői, stb.), de a másodikban, ami szintén magas életszínvonalat jelentett.

Aztán egyszer, erre jól emlékszem, azt mondta nekem "tudod, nekem akkora a fizetésem, hogy éjjel-nappal azon kellene gondolkodnom, hogyan növeljem a bank profitját, de valójában leszarom az egészet, pont ahogy ők - a bank tulajdonosai - is leszarják a világot, szóval annyit teszek amennyi szükséges és a többi nem érdekel".

Sajnos akad azonban egy erős kisebbség, mely képtelen ezt elfogadni, ők interiorizálják a halivúdi emberellenes eszmét, s komoly válságba esnek. S néha alkoholizmus, drogozás a vége, néha még halál is. Mert Halivúd emberellenes.

Csak azért nem kell Halivúdot beszántani és a képviselőit eutanáziában részesíteni, mert jó ha megmaradnak elrettentésnek. Az N-nap (a Normalitás bezetésének napja) után érdemes lesz létrehozni a Polgári-Liberális Hülyeségparkot, s ott mutogatni Halivúd alkotásait.

A ballib propaganda "szegény az ország" szólama valójában régi. Egy időben a Fidesz is próbálta alkalmazni - lásd a "szegényebbek vagyunk, mint 4 éve" kampányt 2006-ban -, s a Fidesz is belebukott: mert egyszerűen nem igaz, nem vagyunk szegények.

A világon jelenleg 201 ország van (mindent beleszámolva, ami jogilag és/vagy ténylegesen független). Ezek közül 125 egyértelműen - azaz minden vitától mentesen - szegényebb Magyarországnál. 35 ország egyértelműen gazdagabb Magyarországnál. A többi 40 ország esetében pedig szubjektív a kérdés: valójában ezek Magyarországéhoz közeli szinten vannak, azaz nem érdemes őket se a szegényebbek, se a gazdagabbak közé sorolni.

Objektív adatok szerint, pl. GDP alapon Magyarország szintje a világ átlagszintjének 190 %-a.

Mint látható, az természetesen igaz, hogy Magyarország nincs benne a felső 15-20 %-ban. Csakhát ezt szegénységnek nevezni erős túlzás.

Egyébként ez a túlzás régi eredetű. Már akkor is zavart. A 90-es években a magyar közbeszédben elterjedt a "svéd árak, etióp fizetések" mondat, miközben egyik része se igaz, az árak nem svédek, bérek meg sokszosak az etióp szinthez képest.

Időnként meg is kérdeztem embereket "tudod mennyi az etióp fizetés?", s tapasztaltam, sokan komolyan hiszik, hogy a magyar szinten van. Nekem meg megvolt az az előnyöm, hogy Havannában, amikor egyetemista voltam ott, voltak etióp diáktársaim, így közvetlen infóm is volt.

Emlékszem, 1995-ben, amikor a magyar átlagbér nettó 28 ezer Ft/hó körül mozgott, ez akkor kb. 230 USA-dollárt ért, kérdezgettem, vajon ki találja el az etióp bért. Senki se találta el: 18 dollár volt. S sokan el se hitték.

Szóval a valóságban nem az ország van romokban, hanem a ballib országkép. Ez viszont jó hír.

Nemrég sikerült az egyik bolgár torrent oldalról letöltenem valami sajátosat, több GB-nyi régi bolgár könyvet. Akadnak tehát hozzám hasonló emberek, akik nem pornóra használják a torrentet, hanem könyvekre.

Az egyik könyven sokat mulattam. Pancso Dorev (van hogy Pancse alakban írja, de ez ugyanaz, az "o" verzió kelet-bolgár, az "e" verzió nyugat-bolgár) könyve, melynek címe "Magyarország - a magyarok". Dorev 1914-1916 között bolgár konzul volt Budapesten, a művét 1917-ben írta és adta ki, a cél a bolgár szélesebb nyilvánosságnak Magyarországról viszonylag részletes beszámolót adni.

Dorev 1878-ben született a mai Görögországban, egy akkor bolgár többségű faluban. Bulgária pont 1878-ben lesz ismét független állam, de akkor a független bolgár állam csak az etnikailag bolgár terület harmadát tartalmazza. Dorev családja helyben marad, nem költözik át a független bolgár államba. Maga Dorev beilleszkedik a török közéletbe (1912 végéig a mai Észak-Görögország török terület volt), jogot végez Konstantinápolyban, majd 1904-1907 között Bécsben doktorál, aztán hazaköltözik, a mai Thesszalonikibe - a legnagyobb város szülőföldjén -, majd politikai pályára lép: 1908-1912 között parlamenti képviselő a török parlamentben mint a bitoljai - ma ez Észak-Macedónia - választókerület képviselője (a 275 tagú török parlamentben 5 bolgár képviselő volt, Dorev volt az egyik, rajtuk kívül 147 török képviselő volt és még 123 más nem-török). Amikor 1912-ben a Thesszaloniki Görögországé lesz, Bitolja meg Szerbiáé, Dorev átköltözik Szófiába, s innentől bolgár diplomata, bolgár anyanyelve mellett tökéletesen beszél németül, törökül és görögül, első beosztása a konstantinápolyi bolgár konzulátus. Egészen 1934-es nyugdíjazásáig folyamatosan diplomata: Bécs, Budapest, London, Alexandria, Prága. Közben több könyvet ad ki, részben népszerű irodalmat tapasztalatairól, részben történelmi szakkönyveket Macedóniáról, azaz saját születési területéről.

A régió, sematikusan:

Alapvetően elég pontos, néhol sajátos, párszor meg vicces.

Kimásoltam pár érdekes részt. Nem átrendezve, hanem ahogy a szerző írja összesen 116 oldalas könyvében. Figyelem: az 1914-1916 között szerzett tapasztalait írja le. Íme:

"A magyarok, hiába élnek századok óta együtt az osztrákokkal, idegeneknek tekintik őket. A törökök iránt barátibb érzelmeket ápolnak. A bolgárokat is barátoknak tekintik."

"Magyarország lakosságának fele magyar. De a német, a horvát, a ruszin és a szlovák kisebbség lojális. Az Erdélyben enyhe többségben lévő román kisebbség és a délen élő szerb kisebbség viszont szeparatista."

"A fajilag leginkább tipikus magyarok az alföldiek."

"A szegénységben élő magyarok tipikus étele a káposzta."

"A magyarok kedvenc zenéje a cigány zene. Nincs magyar település legalább egy cigány zenekar nélkül."

"Sehol a világon nem érzik ennyire otthon magukat a zsidók, mint Magyarországon. A magyar sajtó, az ügyvédi és az orvosi szakma, valamint a kereskedelem szinte teljesen zsidó kézben van."

"A magyarok 2 fő hobbija: a beszédmondás és a dohányzás."

"A magyarok szerelmesek a magyar nyelvbe, még az olyan nemzetközi szavakat mint "mozi", "áram", "szálloda" is lefordították, s nem használják a vonatkozó nemzetközi szavakat."

"A magyar nyelv nyelvtana és szerkezete hasonlít a törökére." (A könyv megírásakor még tudta az átlag bolgár milyen a török nyelv, ma már ez nem mondana semmit.)

"A magyarban van sok bolgár-szláv szó, pl. "széna", "lapát", "takács", "szalma", "szombat"."

"Az utóbbi években sok magyar kivándorolt Amerikába. Elsősorban földnélküli parasztok, mivel a föld nagy része nagy földbirtokosok kezében van. A földkérdés a magyar politika legnagyobb problémája."

"A kormány mögött a parlamentben többséggel rendelkező Tisza féle Munkáspárt áll. A kormányt Wekerle Sándor vezeti. Ez az első magyar kormány, melyben az egyik kormánytag zsidó. A kormánykoalíció belső megosztottságának fő kérdése a választójogi reform támogatása, ill. ellenzése." (Ez tehát az 1917-es állapot, amiről ír.)

Beteljesül amit mindig mondtam: Magyarországon nincs harmadik út.

Van "baloldal", mely a nyugat, s annak politikai és gazdasági rendszerének feltétlen támogatását jelenti. S van "jobboldal", mely szuverenista, nacionalista, nyugatszkeptikus.

Sokszor meg lett próbálva, már 1990 óta, hogy a kettő között kellene valami köztes erőt képezni. Azonban ez nem lehetséges, mert ha döntünk az alapkérdésben, akkor már beálltunk valamelyik táborba, s onnantól hiába minden egyénieskedés, a játszma véget ért.

Jó példa az LMP. A kezdeti időszakban egyértelműen "fideszes" volt minden "baloldali" szavazó szerint, majd amikor a párt megváltoztatta ideológiáját, egyértelműen "ballib" lett minden "jobboldali" szavazó szerint.

Talpramagyar most vette észre a problémát. Próbál helyezkedni. S már kezdi is megkapni a "fideszes áruló" bélyeget saját tábora egy részétől.

- Figyelj ide, Péter, te arra kaptál mandátumot, hogy üsd a Zorbánt, s nem arra, hogy kompromisszumokat próbálj elérni Zorbán és az Unió között! - mondják neki.

A Drága Bolgár Úr - Talpramagyar Péter mentora - igyekszik magyarázni a fanatikus ballib keménymagnak: - Nyugodjatok meg, Péterke a mi emberünk, tisztességes européer libbant, de még kénytelen taktikázni, úgy tenni, mintha nem lenne az, de adjatok neki időt, meglátjátok jó lesz a vége!

Puzsérék kiszemelték Szandit:

Valószínűleg mert Szandi fideszes.

Pedig a kérdés nem Szandi-specifikus.

Alapvetően van ez az úgynevezett gyerekeknek szánt művészet. A közös jellemző: a gyerekeknek nem tetszik. Ugyanis felnőttek csinálják, akik már elfelejtették milyen volt gyereknek lenni.

A klasszikus verzió a gyerekkórus. Jellemzően serdületlen gyerekek pincérnek öltözve, akik olyan dalokat énekelnek, melyeket sose eszükbe nem jutna énekelni. Súlyosabb verzió, ha koreográfia is van, ez jellemzően azt jelenti, a gyerekek ének közben ingatják balra-jobbra a fejüket, mintha kölyökkutyák lennének.

A liberális verzió persze rosszabb, ez pl. a Gyermek Eurovíziós Fesztivál. Ott jellemzően kiemelten tehetségtelen gyerekek szerencsétlednek (a klasszikus verzióban legalább tényleg tudnak énekelni a gyerekek, ott csak az a gond, hogy hülyeségeket énekeltetnek velük, de az énektudás tény), de ez persze érthető, hiszen ők a felnőtt Eurovízióra készülnek, ahol nem énekelni kell tudni, hanem perverzkedni.

Ehhez képest a Szandi-féle műfaj pozitív. Persze objektívan nézve értéktelen. Szandi mind a gyerekdal, mind a tinédzser dal műfajban alkotott, aztán a hagyományos popzenében is. Én sose hallgattam őt, csak véletlenül hallottam pár dalát, amikor annyira népszerű volt, hogy nem lehetett kikerülni.

Nőként se tetszett, bár most már az 50 éves kor közelében jól néz ki, van ez a nőtípus, aki öregedve szépül:

A kevés jó produkciók egyike a Heti Hetesben az volt, amikor Hajós András parodizálta a gyerekdal műfajt. Sajnos nem találom sehol videóban, pedig az tényleg jó volt.

Helyette egy nem paródia, hanem komolynak szánt borzalom. Vágó István gyerekeknek szánt különkiadást prezentál a LÖIM-ban:

Az orosz egyes csatorna politikai műsorában a műsorvezető elsorolta és térképpel is bemutatta, melyek lennének az orosz atom-ellencsapás célpontjai, amennyiben a NATO háborút indítana orosz célpontok ellen.

A célpontok:

• Csehország: Prága,
• Egyesült Királyság: Birmigham, Gillingham, London, Manchester, Plymouth, Portsmouth,
• Észtország: Tallinn,
• Franciaország: Párizs,
• Lengyelország: Varsó,
• Lettország: Riga,
• Litvánia: Vilnius,
• Németország: Berlin, Garmisch-Partenkirchen, Ramstein-Miesenbach, Stuttgart,
• Románia: Bukarest.

Van egy egyre javuló jövőbelátó képességem. Mindig megvolt valamennyire, de idővel csak javult.

Megfigyeltem: fordítottan arányos a szexszel. Minél kevesebbet gondolok a szexre, annál jobban látom a jövőt. Szóval, ha jól számolom, 75 éves koromban már kristálytisztán fogom látni a jövőt.

S a dolog teljesen önzetlen, azaz sose látok olyat a jövőben, amiből személyes anyagi hasznom származhatna.

35 évesen vettem észre ezt magamon először. Ez egybeesett a nagy Orbán-bukással, azaz 2002-vel, amikor minden előrelzés enyhe Fidesz-győzelmet jósolt, miközben a ellenkezője lett: enyhe ballib győzelem.

Alapvetően akkor semleges voltam mint szavazó. Bár - a szó magyar értelmében - akkor is jobboldali voltam, de sokkal közelebb állt hozzám az MDF, mint a Fidesz.

Akkoriban minden délutánomat a lassan csődbe menő boltomban töltöttem (végül csak 2006-ban zártuk be). Az időt rendszerint rádióhallgatással töltöttem be, kedvencem a Drága Bolgár Úr betelefonálós műsora volt, mert a demagóg profizmus csúcspontja volt, valamint mindig meg lehetett tudni belőle épppen mi a "baloldali" pártdirektíva.

2002 tavaszától nagy volt a lelkesedés, éppen leváltották a ballibek Zorbánt. Pedig az még a liberális-konzervatív Zorbán volt, de ugyanúgy utálták, mint a mostani Zorbánt. A hangulat az volt, hogy most aztán gigaperek indulnak a korrupt fideszesek ellen, meg jönnek a szakértők és paradicsom lesz. Persze egyikből se lett semmi: a direkt a fideszes "korrupció" kivizsgálására létrehozott önálló államtitkárság egyetlen ügyet se tudott bizonyítani, másfél év után az egész szervet meg is szüntették (az államtitkár Keller László később össze is veszett az MSZP vezetőségével, bukott ember lett, végül ki is zárták a pártból), ami pedig a szakértőket illeti, sikeresen összehozták a rendszerváltozás utáni legnagyobb magyar gazdasági válságot.

Erre visszaemlékezni azért érdemes, mert akkor, 1998-2002 között pont ugyanúgy téma volt a ballib médiákban a Fidesz országlopása mint ma, s akkor is ez teljesen biztos, bizonyított tényként volt állítva. Aztán kiderült: pár milliárd Ft elköltése és másfél év fokozott munka után se volt képes a ballib kormány bármit is bizonyítani a biztosnak állított "tényekből". Kiderült: minden szabályosan ment, s semmi se különbözött a korábbi ballib gyakorlattól a közpénzek költése terén.

De vissza a témához. S jöttek a szakértők és a betelefonálók. Mindenki hangosan dicsérve a Párt vonalát. Jó az emlékezetem, így nagyon vicces, hogy sokszor ugyanaz a kontingens ma pont az ellenkezőjét mondja ugyanarról. Két jeles emlék:

• az iskolaösszevonás - később a Fidesz is akarta, akkor ellenezte, a lényeg: a kisebb településeken ne legyen iskola, inkább legyenek összevont iskolák, s legyen megszervezve a tanulók szállítása állami pénzen - akkor minden ballib ismételgette, ez mekkora fantasztikus dolog, a szaktudomány szerint is ez a helyes, míg a Fidesz meg hülye, mert alaptalan nosztalgia miatt ragaszkodik a helyi iskolákhoz, pár évvel később ugyanazok a szaktudósok "bizonyították", hogy a helyi iskolák megmaradása a szaktudomány alapvető tétele, s mindenki hülye, aki mást mond,
• a minimálbér - a kedvencem a 70+ éves nyugdíjas ballib betelefonáló néni, aki sírva panaszkodik, hogyan emelhette a gonosz Zorbán a béreket, hiszen ezzel megszűntek a munkahelyek és becsődöltek a jóságos vállalkozók, de most hogy Medgyessy emel, az más, mert az "piaci" emelés.

De alapvetően semleges voltam. Viszont semlegesként is alapvetően a baloldaliakon lehetett jobban röhögni.

Egyrészt ment tovább ez a most is népszerű haladzsázás:

- hogy a jobboldal nem ért semmihez, lop, lerohaszt, tönkretesz, elvesztegeti az időt, bezzeg a baloldal világra szóló szakértői mindent tudnak.

Másrészt az aprólékos magyarázatok a szembeötlő ellentmondásokról, pl. hogy a baloldali elit miért szupergazdag.

Erre a Drága Bolgár Úr 3 magyarázatot is elterjesztett:

• Az egy másik világ, nem a miénk! A nagyvállalkozók csillagászati eszközökkel dolgoznak. Ilyen a kapitalizmus, mely a jólét forrása.
• Próbáltuk az egyenlősködést, nem jött be. Szóval ne túrkáljunk mások zsebében. Ők megdolgoztak a pénzükért, versenyezve a szabad piacon.
• Ezek a gazdagok emelik fel a kisembereket és a nyomorgókat, tiszteljük őket! A kisembereknek munkát adnak, a nyomorgóknak meg segélyt. Ha nem lennének, mind meghalnánk.

Aki pedig mindezt nem fogadja el, azt a sárga irigység megfertőzte, míg az ilyen emberek alapvetően lusták és tehetségtelenek, akik gyűlölik a náluk jobbakat!

Hallgattam nap mint nap ezeket a mélysötét ostobaságokat. S láttam: szépen készítik elő a saját bukásukat. Akkor nem sejettem persze, hogy 2010-ben totális ballib bukás lesz, de abban biztos voltam, hogy az inga vissza fog lengeni, a baloldal ellenzékbe kerül, s a hatalomra kerülő jobboldalnak nem is lesz gondja a propagandára, mert csak elő kell vennie a baloldaliak által éveken át rikácsolt ökörségeket.

Most ugyanez megy az EP kapcsán. Itt Rejhszfűrer elvtárs elmondja:

- a Fidesz már el van szigetelve, zuhan a szakadékba, az EU és a NATO nyert. Annyira fanatikus a neofita libbant "újságíró", hogy még társai is óvatosan elhatárolódnak tőle.

1982-ben történt Havannában: az egyik magyar kocsijára rálőttek, mégpedig Fidel Castro testőrsége.

Az illető éppen haladt valahová, közben megjelent Fidel, aki mindig kemény testőri csapattal járt, 5-6 kocsi ment konvojban. A magyar elkövette azt a hibát, hogy nem reagált azonnal a szirénázásra, s nem húzódott azonnal félre. Pár másodpercet késett, majd persze félrehúzott, de emiatt a konvoj első kocsijának egyik ablakából rálőtt egy testőr. Az se érdekelte, hogy a kocsinak diplomata rendszáma van.

Persze a testőr profi volt, azaz úgy lőtt, hogy ember ne sérüljön meg, tulajdonképpen a baloldali első kerékbe és a motorháztetőbe lőtt.

Ilyen esetekben persze a nagykövet feladata volt reagálni, sőt, csak ő reagálhatott. Szemben a mai rendszerrel, a kommunista rendszerben a nagykövet tényleg minden kiküldött főnöke volt, még azoknak is, akik nem tartoztak alá munkaügyi értelemben. A korabeli rend szerint a kiküldöttek 3 nagy csoportra oszlottak:

• "külügyesek" - ezek hivatásos diplomaták, diplomata rangú egyéb kiküldöttek, s diplomata rang nélküli diplomáciai kisegítő személyzet voltak, akiket a Külügy nevezett ki, vagy egymagában vagy más szervvel konzultálva (pl. katonai atasé, őt a Külügy nevezte ki, de csak a Honvédelmi Minisztérium egyetértésével): ezek felett a nagykövetnek munkaadói jogai is voltak, azaz pl. az illetőt hazaküldhette, leválthatta, büntethette,
• "külkeresek" - ezek vagy diplomata rangúak vagy diplomata rang nélküliek voltak (ez utóbbiak úgynevezett "szolgálati" útlevelet kaptak, mely többet ért a magánútlevélnél, de kevesebbet a diplomatánál): itt a nagykövet csak a helyi hatóságokkal szemben járhatott el, ha kellett, de az ilyeneket pl. nem válthatta le, mert őket Budapestről a külker miniszter nevezte ki, nem a Külügy,
• "szakértők" - alapvetően magánszemélyek, akik az adott országban munkát vállaltak, a későkádári rendszerben ilyen munkavállalás lehetséges volt egy erre szakosodott állami szerv, a Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda - de mindenki "Teszkó" néven emlegette, a szerv angolnyelvű rövidítéséből (International Technical and Scientific Cooperation Bureau, röviden Technical and Scientific Cooperation) - segítségével, sőt egyes kiemelt cégek megkapták a jogot, hogy embereket küldjenek külföldre dolgozni a Teszkó közvetítése nélkül, Kubában pl. az Ikarusznak voltak ilyen, nem a Teszkón keresztül kiküldött dolgozói.

Elvileg létezett egy negyedik csoport is, a teljesen magánemberek, akik önállóan mentek külföldre dolgozni, teljesen magánúton. Ezt a magyar állam azonban szinte sose engedte, kivételt csak az oktatási-kulturális szférában lehetett elérni, ahhoz is jó kapcsolatok kellettek: lásd pl. külföldi egyetemek által meghívott vendégtanárok a magyar hatóságok közvetítése nélkül.

A lényeg: ha baj akadt a kubai hatóságokkal, akkor mindenképpen a nagykövet volt illetékes, akkor is, ha nem közvetlen alá tartozó kiküldöttekről van szó.

A meglőtt kocsijú ember is ez a kategória volt. Persze tudta a rendet: személyesen nem léphet, így jelentette az ügyet a nagykövetnek.

A nagykövet meg hivatalosan nem akart tenni semmit. Ez ugyanis az az időszak volt, amikor a kubai vezetés éppen nagyon haragudott Kádárra amiatt, hogy Magyarország belépett a Nemzetközi Valutaalapba. A nagykövet persze informálisan tapogatózott, de azt a reakciót kaphatta, hogy nem alkalmas az időpont az egyébként is meglévő feszültség miatt az ügy megvitatására. Meg eleve, a lövést nem valami eltévedt kubai rendőr adta le, akiből bűnbakot lehetne csinálni, majd lezárni az ügyet, hanem a kubal Állambiztonság legbelsőbb körének, a Testőrségnek egy tagja. Ez egy rettegett szervezet, egyetlen feladata a Castro-fivérek védelme volt, s maximálisan fanatikus emberekből állt: a kubai rendszer azt az egyébként ókori módszert találta ki, hogy a jövendő testőröket árvaházakban toborozza, így elérhető volt, hogy a testőrök egyetlen lojalitása a főhatalom felé legyen.

Végül a nagykövet Budapesthez fordult, mi a teendő. Aztán jött is válasz: tessék a nagykövetség pénzéből kijavítani az érintett ember kocsiját, s nem csinálni semmit.

Érdekes emberfajzat a zöld. Különösen ha még "szakember" is, ez súlyosbító körülmény.

Alapból a zöld arról hadovál, mennyire fontos a természet, így azzal harmóniában kell lennünk.

Aztán amikor kellemetlen jelenséget produkál a természet, pl. melege van a zöldnek, azonnal bevatkozást követel a természetbe, hogy neki, az aktivistának jó legyen. Kettős mérce.

A normális kisember viszont nem zöld, hanem ő tényleg szereti a természetet. S megengedi a természetnek, hogy időnként hidegebb, időnként meg melegebb legyen, majd alkalmazkodik hozzá. Igen, a normális ember alkalmazkodik a természethez, s nem a fordítottját várja el.

Az emberellenes zöldizmus, a klímaalarmizmus bűnös eszme.

A civilizáció meg tényleg össze fog omlani, mármint a polgári-liberális civilizáció. De mi is a baj ezzel?

Agyatlan szócséplés:

Valójában a szónak hosszú ideje semmi értelme.

A szovjet szóhasználatban a szó sokat fejlődött. Kezdetben mindenre rámondták, még a nem-leninista marxistákra is, aztán a II. vh. hatására szűkült a használat. Hiszen indokolni kellett a Szovjetunió szövetséget a Hitler elleni nyugati hatalmakkal.

Kapóra jött Dimitrov ostoba meghatározása: "A fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legagresszívabb, legsovinisztább csoportjainak nyílt terrorisztikus diktatúrája". Azaz van kevésbé reakciós, nem annyira agresszív, nem teljesen soviniszta, burkolt diktatúra, s van ez a rosszabb, fasiszta verzió, mely annyira rossz, hogy ellene érdemes szövetkezni is akár a finánctőke mérsékeltebb diktatúrájával is.

A téma érdekes mellékszála: a kommunista Bulgária hivatalos mitológiájában egyik fontos tabu volt az a nevetséges állítás, hogy a világ első antifasiszta felkelése Bulgáriában volt 1923 szeptemberében.

A dolog háttere: 1923 júniusában puccs történik Bulgáriában, pár ellenzéki párt és a hadsereg megdöntik a baloldali - de nem kommunista - kormányt Szeptemberben a kommunisták úgy érzik: itt az alkalom, így kirobbantanak egy felkelést a puccs ellen, mely azonban csak Bulgária északnyugati részén ölt komolyabb méreteket, így a felkelést gyorsan le is veri a kormány. A bolgár kommunista párt fő vezetői – köztük a későbbi kommunista diktátor, Georgi Dimitrov – ekkor menekülnek a Szovjetúnióba.

Azt párszor próbáltam azért akkor is kérdezni, hogyan lehet egy felkelés antifasiszta, ha egy nem fasiszta kormány ellen irányult, meg eleve miért bukott meg a kormány már 1926-ban, dehát azt a választ kaptam, hogy ilyet nem szabad kérdezni.

A II. vh. után, különösen Sztálin halála után a szovjet propaganda ismét elővette a "fasiszta" szót, teljesen új értelemben. Ez lett használva minden olyan katonai diktatúrára, mely nem volt baráti a Szovjetunió iránt. Különösen az 1973-as chilei puccs után: így lett az egyébként semmilyen szemszögből se fasiszta Pinochet a szovjetpárti mádiákban "fasiszta diktátor".

Ami érdekes: pár esetben még a szovjet propaganda is túlzásnak érezte a szót, így egyes katonai diktatúrákra sose használta. Pl. a Kubáról szóló anyagokban a Castróék által megdöntött Batista sose volt fasisztának nevezve.

Ma a helyzet megint más. Ma a "fasiszta" szót elsősorban liberálisok használják. Tulajdonképpen azt jelenti: "olyan magát jobboldalinak mondó, aki nem fogad szót nekünk". Ez nyilván baromság, de legegalább egy egzakt definíció.

Pár évvel ezelőtt mesélte sok ideig Budapesten élt bolgár ismerős, évekig küzdött, hogy a nevét rendesen mondják ki hatságoknál, postán, orvosnál sorbanállva, stb.

Pedig totál egyszerű neve volt: Georgi Dimitrov. Igen, mint a nagy bolgár kommunista vezér. Csakhát Bulgáriában ez egy nagyon gyakori név. A Georgi a leggyakoribb bolgár keresztnév, ez "György" bolgárul, a Dimitrov pedig a második leggyakoribb bolgár vezetéknév, a Dimitar névből van, ami magyarul "Dömötör". Szóval a Georgi Dimitrov az magyarra fordítva kb. Dömötör/Demeter György.

Több tízezernyi ilyen nevű ember van.

De nem is ez számít: hanem maga a leírt alak, hogy Georgi Dimitrov, mi ebben a nehéz?

Igen ám, de a magyar embert nem lehet átverni, ő turpisságra gyanakszik. Arra, hogy ez "Georgi" kiejtve biztosan nem "georgi", ez így túl egyszerű lenne. Szóval gondolkozik. Ismerős mesélte: a "zsorzsi", a "dzsordzse", a "dzsordzs", a "zsorzs", a "zsorzsé", s a "dzsordzsi" alakok harcoltak egymással, de leginkább ez utóbbi nyert.

Mint Robert Fico, akiről sokáig még a magyar újságírók se akarták elhinni, hogy neve "fico" és nem "fiko".

De ez nem elég. A név -ov végű, azaz orosz, gondolja a ravasz kisember, meg "di" van benne, azaz az helyesen "gyi"! Valami távoli emlékfoszlány a múltból, ami pluszban megzavarta a helyzetet. Lásd meg "zlotyi" meg "dubrovnyik", s társai.

S arra se lehetett hivatkozni, hogy volt az a nagy kommunista vezér ugyanezzel a névvel, hiszen rá már csak az idősek emlékeztek. Arra se lehetett hivatkozni, hogy a rendszerváltozásig volt Budapesten Dimitrov tér, s nem Gyimitrov tér, mert olyan meg nem volt - erre is kevesen emlékeztek már.

Az ismerős aztán megszokta. A Dimitrovhoz ragaszkodott, a "gyimitrov" az túl vad bolgár füllel, de a Georgi esetében kompromisszumképes lett, egy idő után már ő is mondta "igen, Dzsordzsi, én vagyok az".

Amikor a britek úgy döntöttek, megszüntetik karibi gyarmatbirodalmukat, volt egy rövidéletű terv arra, hogy az összes karibi brit sziget egyetlen országként legyen független, Nyugat-Indiai Szövetség néven.

A terv teljesen logikus volt, hiszen ezek a szigetek sok mindenben hasonlóak. Egyrészt itt nincs őslakosság, az eredeti indián lakosság elpusztult még a XVI. században (egyetlen kivétel Dominica, ahol valami csoda folytán megmaradt egy kis indián közösség, ma a lakosság kb. 3 %-a indián itt), másrészt fehér telepesek nagyon kis számban voltak, ide jellemzően csak ültetvénytulajdonosok költöztek, de nem volt soha telepes mozgalom. Így minden sziget 95+ %-ban néger, behurcolt afrikai rabszolgák utóda, s mindenhol a nyelv alapszinten egy angol alapú pidzsin, magasszinten meg a brit angol.

Tulajdonképpen ez alól csak egyetlen kivétel van: Trinidad-Tobago, ahol nagyon kellett a munkaerő, így a rabszolgakereskelem 1807-es betiltása után az ültetvénytulajdonosok kénytelenek voltak szabad munkásokat alkalmazni, ezeket rendszerint Indiában toborozták, így ma Trinidad-Tobago az egyetlen karibi szigetállam jelentős indiai lakossággal, a lakosság harmada máig indiai, 10-15 % pedig néger-indiai keverék. Emiatt vallásilag is sajátos Trinidad-Tobago: a lakosság 20 %-a hindu, 5 %-a muszlim, szemben minden más karibi szigetállammal, ahol a kereszténység aránya 100 % körüli.

De ettől eltekintve elmondható, a karibi brit szigetek jelentősen homogének voltak, nem voltak etnikai konfliktusok, nem voltak faji problémák se. A brit kormányzat lassan kezdte bevonni az irányításba a néger lakosságot. A választójog általánossá tételével a kevés fehér elvesztett minden lehetőséget a hatalom befolyásolására, már csak a Londonból kinevezett kormányzók és csapatuk révén maradt fehér politikai hatalom. A hatalomba beemelt néger középosztály pedig lojálisan viselkedett a britek felé.

A II. vh. után az egész terület autonómiát kapott, London csak a had- és külügyeket tartotta meg, s megmaradt a Londonból kinevezett kormányzó vétójoga.

A II. vh. után a britek megkezdték a közös állam létrehozását, majd a függetlenség előkészítését.

Két terület azonnal nem csatlakozott: a Bahama-szk. és a Virgin-szk. brit fele (ez ez északi rész, a déli amerikai), arra hivatkozva, hogy ők közelebb állnak kulturálisan és gazdaságilag az USA-hoz, így nem szeretnének részt venni egy közös brit-karibi tervben. (Végül a Bahama-szk. 1973-ban lett független ország.)

1958-ben megalakult tehát a Nyugat-Indiai Szövetség mint új brit gyarmat 10 közigazgatási egységgel. A térképen ezeket sötétzölddel jelöltem - világoszöld: a kívül maradt Bahama-szk. és Brit Virgin-szk. -, a térképen azonban 13 terület van sötétzölddel jelölve, ennek oka: eredetileg Anguilla Saint Kitts-Nevis része volt, a Kajmán- és a Turks-Caicos-szk. pedig Jamaika részei.

A problémák a vámok elosztásával kezdődtek, majd a hozzájárulás arányával a közös költségvetésbe. Jamaika mint a leggazdagabb tartomány tiltakozott, hogy kifosztják. Aztán a jamaikaiak még azért is megsértődtek, a közös főváros miért Trinidad-Tobagón van és nem náluk.

Ami viszont a legnagyobb meglepetést okozott Londonban: a nemzettudat. Addig az volt az elképzelés, hogy a származásilag, fajilag homogén lakosság közös karibi identitással rendelkezik. Előbb kiderült: a trinidad-tobagóiak idegen betolakodókként néznek a más szigetekről érkezőkre, majd pedig - ez még meglepőbb volt - az, hogy a jamaikaik jamaikaiknak érzik magukat, erre büszkék, s nincs semmilyen közös karibi identitásuk, ill. ha van is, az csak egy extra identitás.

A londoni fehér ember szembesült a helyzettel: a négerekre ugyanúgy jellemző a nacionalizmus, mint a fehérekre.

1962-ben szétesett az egész szövetség: Jamaika és Trinidad-Tobago kiváltak, s önállóan függetlenek lettek. (Ekkor lett lecsatolva a Kajmán- és a Turks-Caicos-szk Jamaikától.)

Majd lassan a maradék 8 tartomány zöme is független lett:

• 1966: Barbados,
• 1974: Grenada,
• 1978: Dominica,
• 1979: St. Lucia és St. Vincent,
• 1981: Antigua-Barbuda,
• 1983: St. Kitts-Nevis.

Egy volt tartomány - Montserrat - máig brit terület. Itt is tervezték a függetelnséget, de végül nem valósult meg. Aztán a szigetet ért hatalmas termászeti katasztrófa - óriásilmas vulkánkitörés 1995-ben, ami miatt máig lakatlan a sziget déli fele, beleértve a fővárost is - óta fel se merül ez: az Angliából jövő pénzek nélkül totális káosz lenne, eleve a katasztrófa után a montserratiak több mint fele elköltözött Angliába.

A Jamaikától elcsatolt Kajmán- és a Turks-Caicos-szk. szintén máig brit területek, ezek közismert pénzmosó központok.

Saint Kitts-Nevis egykori része Anguilla külön történet. Itt a lakosság fellázadt a függetlenség ellen, s azt pedig különösen nehezményezték, hogy részei St. Kitts-Nevisnek: eleve távol vannak St. Kitts-Nevis törzsterületétől, meg önálló identitásuk is van.

Ez egy vicces történet. Anguilla jogilag hadat üzent Angliának, hogy ne legyen független! 1967. május 30-án – ez mind  a mai napig Anguilla nemzeti ünnepe – a lakosság elűzte a szigetről a saint-kitts-nevisi rendőrséget, ezután a sziget egyoldalúan népszavazást tartott, ahol 1813 igen és 5 nem szavazattal kimondták elszakadásukat az akkor még brit uralom alatt álló Saint Kitts-Nevistől. Tárgyalások indultak a brit kormánnyal, a britek megpróbáltak egy kompromisszumos egyezséget kidolgozni, de nem voltak hajlandók teljesíteni az anguillai fő követeléséket: hogy legyen Anguilla külön kezelve Saint Kitts-Nevistől, s ne kapjon függetlenséget soha. Ezek után az anguillaiaknak nem maradt más lehetőségük, mint kiűzni a brit tárgyalókat, majd kikiáltották a független köztársaságot, remélve, hogy ezek után komolyan veszik majd őket. Az anguillaiak nem voltak hajlandók tárgyalni, remélve, hogy ezzel ki tudnak majd provokálni egy igazi brit reakciót. Miután a brit kormány kezdett nevetségessé válni, kénytelenek voltak lépni: megindult az Anguilla elleni brit invázió, egy 20 katonából és 40 rendőrből álló brit egység visszállítani az alkotmányos rendet. A briteket az anguillaiak a parton koktélokkal fogadták, az anguillai forradalmi köztársaság vezetése pedig azonnal kapitulált, így fél óra múlva már teljesítette a misszióját a kiküldött brit egység. Ezek után a britek már nem tudtak mit tenni, megígérték, hogy teljesítik a követeléseket, ez meg is történt: 1980-ban Anguilla hivatalosan is le lett választva Saint Kitts-Nevisről, Anguilla meg mind a mai napig brit tengerentúli terület. A forradalom vezére később több ízben a sziget kormányzói tisztségét töltötte be, születésnapja - halála óta - munkaszüneti nap.

Az egykori államszövetség mai legfőbb maradványa a közös pénznem: a kelet-karibi dollár. Ez a pénznem a volt tartományokban, leszámítva Barbadost, Jamaikát, s Trinidad-Tobagót, s ez a pénznem Anguillán is:

Az egész világon léteznek ezek a gazdag övezeteket elszigetelő falak. Alapvetően "zárt lakópark", ahol a területre csak a tulajok mehetnek be, s fallal van biztosítva ennek a betartása.

Normál esetben sok jelentőségük nincs ezeknek a falaknak. Hiszen szimpla magánterület-elhatárolások.

Igazi jelentőségük ott van, ahol egyrészt hatalmas az eltérés életszintvonalban a falon belüliek és kívüliek között, másrészt a külső szint nyomor vagy ahhoz közeli.

A legszegényebb latin-amerikai országokban mindez bevett gyakorlat, nemcsak a felső réteg, de az alsó-középosztály is nagyrészt elfalazott területeken él. Az ok: a biztonság természetesen.

Kelet-európai szemmel elképzelhetetlen eltérések vannak a lakosságban. Míg Magyarországon a felső 10 % szintje az alsó 10 % szintjének kb. a 8-szorosa, addig ez pl. Peruban 30-szoros, s Peru nem rekorder ebben, vannak rosszabb helyek is. De már ez a 30-szoros eltérés is akkora, hogy joggal lehet félni. (Azért hozom fel Perut, mert ott éltem.)

S itt nem azt kell elképzelni, hogy a falak mögött óriási luxusvillák vannak, milliomosokkal. Az alsó-középosztály is ott van. Sokszor pl. 10-emeletes házak 2-3-szobás lakásokkal, nagyjából olyan vagyoni helyzetű emberekkel, mint amilyen egy átlagos magyar. De ez ott gazdagnak számít a nyomorgókhoz képest.

Amikor én kisgyerekként ott éltem Peruban is így volt, ma is így van. Előbb egy 8-emeletes házban laktunk valahol a központban, itt fegyveres portaszolgálat volt, majd elköltöztünk Lima déli részére egy "sorházba". Nyilván egyik se volt a leggazdagabb környék: a korabeli szokás szerint a magyar kiküldötteknek a magyar állam fizette a lakást, azaz a megoldás nem magas fizetés volt, hanem fizetés és lakás, szóval a magyar állam nyilván sose bérelt drága helyeken. De helyi mértékkel mindegyik "jómódú" hely volt.

Arrafelé tulajdonképpen minden jómódúnak számít, ahol van infrastruktúra, szemétszállítás, s rendőrség. Az átlag nyomorgó helyeken semmi ilyen nincs, jellemzően csak áram van, de nincs se vízvezeték, se csatorna, az utcák nincsenek rendesen kialakítva, s a rendőrség be se mer menni.

A perui nyomornegyedekben a közbiztonság egyébként nem mindig hiányzik. A legrosszabb helyeken persze narkóbandák garázdálkodnak, s életveszélyes arra menni. De egyes helyeken sajátos megoldások születtek.

Az egyik megoldás, hogy valamilyen helyi bűnözőcsoport átveszi az irányítást a környék felett, olyan szinten, hogy tőle kell "megvenni" a beköltözési jogot, majd díjat. "lakbért" kell fizetni neki. (Egyébként persze mindez közterület, s eleve tilos beköltözni, hiszen papíron az ott épített kunyhók nem is léteznek, ezek mind illegális beköltözők.) Aztán a bűnbanda védi a környéket, az idegeneket igazoltatja, a szabálysértőket bünteti, így tulajdonképpen élhető körülményeket teremt a lakosoknak: persze az egész életvitel így is borzasztó, de az ott lakók legalább nem kell hogy féljenek életükért és kevés vagyonukért.

Így tehát sokszor kifejezetten rendesen felszerelt lakásokat is látni ilyen helyeken, tv-készülékek vannak mindenhol, konyhai tűzhelyek, sokszor motorkerékpárok, s a lakosok biztonságban tudhatják vagyonukat, simán elmehetnek otthonról dolgozni, hiszen a területet uraló bűnbanda miatt senki nem mer lopni, márpedig az ilyen bűnbandák "büntetőjoga" jóval keményebb, mint az államé, azaz pl. csonkítás jár lopásért, visszaesőknél lelövés. A kábítószerterjesztésért, sőt használatért meg eleve azonnali kivégzés jár, a kábítószerterjesztés csak az adott banda monopóliuma, dehát a nyomorban élő helyi lakosság nem potenciális ügyfél.

A bűnbandák egyébként még szociális fukciókat is ellátnak időnként. Kívülről nézve teljesen szürreálisnak hat, de itt van ilyen: bűnbandák által üzemeltetett ingyenkonyha, ahol a jövedelem nélkül maradt helyi lakosok kaphatnak ingyen napi egy adag olcsó meleg ételt.

Lima hatalmasra nőtt. 1975-ben még 2,5 millió lakosa volt, ma 9,5 millió. A növekmény oka a belső migráció. A vidékről az elszegényedett emberek beáramlanak Limába, mert ott legalább szerezhető valami munka. Természetesen ezek jellemzően fél-analfabéta emberek, semmilyen szakképesítéssel, sokan nem is beszélnek spanyolul - Peruban a lakosság kb. 15 %-a máig nem tud spanyolul, csak kecsuául - így a lerosszabb munkákat kapják, melyekből képtelen normálisan lakni. Az egyetlen megoldás építeni illegális lakásokat közterületen, jellemzően építkezési hulladékból.

Így alakultak ki a nyomornegyedek Limában. Már olyanok egyes területek, hogy egymástól fél méterre vannak a hulladékkunyhók, hatalmas területet betakarva. Sokszor hegyoldalban, egymás hegyén-hátán. Amikor növekszik a család, egyszerűen felhúznak még egy szintet a kunyhóra.

Peru lakosságának kb. 20-22 %-a ilyen körülményekben él, Limában az arány 30-35 %.

A 80-as években megszületett az ötlet: az illegális lakónegyedek és a legális részek közé falat kell emelni, megnehezítendő az átjárást.

A falak céja persze sose a teljes elszeparálás, csak a mozgás korlátozása, hiszen a nyomornegyedek lakói is a "normál" részeken dolgoznak, így oda el kell tudni jutniuk. Tehát a fal a két végén nyitott.

Természetesen a fal ugyanúgy illegális, ahogy a nyomornegyed is, hiszen az is közterületen van.

Tavaly december hosszú küzdelem után a perui alkotmánybíróság kimondta, minden olyan védelmi fal, mely nem magánterületen van, illegális, s meg kell kezdene a lerombolását. Az indoklás: közterületen nem lehet emberek mozgását gátló akadályokat emelni a biztonságra hivatkozva. A folyamat jelenleg is zajlik.