A világon van jelenleg 15 olyan terület, melynek ország-státusza nem általánosan elismert, ezek oka jellemzően:

• kiszakadás más államból, melyet azonban nem ismer el mindenki: Észak-Ciprus, Koszovó, Szomáliföld, ill. most már a Donyecki NK és a Luganszki NK is,
• a Szovjetunió szétesését követő káosz eredménye: Abházia, Dél-Oszétia, Hegyi Karabah, Transznisztria,
• a dekolonizációs folyamat rendezetlen maradványa: Nyugat-Szahara,
• az arab-izraeli viszály eredménye: Palesztína,
• szimplán a nem egyértelmű nemzetközi státusz miatt: Cook-szigetek, Máltai Lovagrend, Niue. 

Ezek közül a gyakorlatban nyilvánvalóan nem ország Nyugat-Szahara, a Máltai Lovagrend, s Palesztína - ezek egyike se rendelkezik az ország státusz gyakorlati ismérveivel. Nyugat-Szahara a valóságban egy menekülttábor, a Máltai Lovagrend egy sajátos nemzetközi szervezet, Palesztína meg egy autonóm körzet Izraelben.

A sajátos eset Tajvan, mely valójában saját magát nem is tekinti önálló országnak. Csakhát gyakorlati szempontból mégis az.

Valójában - azaz jogilag - Tajvan a az egymással konkurráló kormányok esete. A II. világhábrút követő kínai polgárháború 1949-ben a kommunista erők győzelmével végződött. Miután a győztes kommunisták megalakították a Kínai Népköztársaságot, a Kínai Köztársaság kormánya Tajvanra távozott, a Kínai Népköztársaság erőinek pedig nem állt módjukban kiterjeszteniük hatalmukat Tajvanra.

Így két kínai kormány működött 1949-től, mindegyik magát az egyetlen legitím kínai kormánynak tartva. A kommunista államok természetesen a pekingi népköztársasági kormányt ismerték, a nyugati hatalmak meg általában a tajvani köztársaságit. Az ENSZ-ben Kínát a tajpeji kormány képviselte.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzet nem tartható, hiszen az ENSZ-szempontból legitím köztársasági kormány Kína területének 99 %-át ténylegesen nem tartotta ellenőrzése alatt, 1971-ben az ENSZ közgyűlése átadta Kína ENSZ-képviseleti jogát a pekingi kormánynak.

Hivatalosan mind a mai napig a tajvani kormány magát az egyetlen kínai kormánynak tartja, bár ma már egyes tajvani politikusok hajlanának arra, hogy alakuljon meg egy Kínától különálló tajvani állam. Ezt azonban nem fogadja el sem a pekingi kormány, sem a hagyományos álláspontot képviselő tajvani többség.

Valójában tehát senki sem ismeri el Tajvant államként, mivel Tajvan sem tartja magát önálló államnak. A Tajvant elismerők listáján szereplő országok is valójában Kínát ismerik el, csak nem a pekingi, hanem a tajvani kormányt.

A világ egyetlen városa, ahol egyszerre van a pekingi és a tajvani kormánynak is követsége Róma. A megoldás: Olaszország Pekoinget ismeri el, míg a Vatikán Takpejt.

Mivel mind a pekingi, mind a tajvani kormány bőségben van anyagiakban, gyakori, hogy igyekeznek pénzért vásárolni elismerést. A pekingi diplomaták megkörnyékeznek a tajvani kormányt elismerő kis szegény államokat, s “gazdasági segítséget” ajánlanak, ha “átállnak”. A tajvani diplomatáknak is megvan ugyanez a szokásuk csak éppen fordítva. Az egymással licitálló ajánlatok miatt kialakult egy országcsoport, mely eddig többször változtatott, hogy éppen melyik kínai kormányt ismerje el. Drasztikus eset pl. Libéria: 1957–1977 között a tajvaniakat ismerte el, majd átállt a pekingiekhez, aztán 1989–ben ismét a tajvaniakat ismerte el, majd 1993-ban a pekingieket, majd 1997-ben megint a tajvaniakat, de csak 2003-ig, amikor, úgy tűnik, a pekingiek adtak ismét visszautasíthatatlan ajánlatot.

Kiribati is vicces eset: 2003-ban átállt Pekingtől Tajpejhez. A tajvaniak hoztak is több milliós segélyt. Többek között segítették a kiribati futballt. A kiribatiak ősi vágya, hogy a FIFA tagjai lehessenek, mert az ország legnépszerűbb sportja a foci. A FIFA szabályzatában azonban követelmény, hogy a tagországban legyen legalább egy darab FIFA-szabványnak megfelelő stadion. Kiribatiban azonban egy ilyen stadion sincs, a fővárosban lévő egy darab stadion homokos talajú, márpedig gyepnek kellene lennie. A tajvaniak tehát belekezdtek a nagyléptékű stadionfelújításba. Aztán 2019-ben amikor Peking sokkal több segélyt ajánlott, ha az ország visszáll Pekinghez, fontos tárgyalási pont lett a stadionkérdés. A kiribatiak azt mondták "szívesen átállunk, de akkor mi lesz a tajvani stadionépítéssel". A válasz gyorsan meglett, Peking kötelezte magát, hogy folytatja a tajvani stadionépítési terveket. Ezután a kiribati kormány immár tényleg átállt, s megszakította diplomáciai kapcsolatait Tajpejjel.

A tömegember mind negatív, mind pozitív módon félreérti az emberiséget.

A negatív mód még meg is magyarázható. Mindig könnyú magamnak megbocsátani, míg másnak nehéz. Lásd, amikor én indokolatlanul goromba vagyok, azt mondom, a stressz miatt, meg mert korábban valami más miatt megsértettek. Egyébként meg kedves ember vagyok, nem szokásom a gorombaság, de most így alakult: tulajdonképpen én alig vagyok hibás. Ha viszont más goromba, ő azért az, mert ilyen a lelke: ő egy goromba ember, aki ezért goromba, nincs mentsége a viselkedésére.

A pozitív oldal nevetségesebb, s ahogy hülyül a társadalom, egyre gyakoribb. Ez a pozitív tulajdonságok téves halmozása jelenség. Ha én mondjuk ballib vagyok, szeretek síelni és bályeget gyűjteni, akkor elhiszem, hogy ez a 3 jellemző valahogy együtt ját, s mélyen megdöbbenek, hogy akad fideszes sí-kedvelő is.

Két valós példa.

Egy, Egy fideszes ismerősöm nudista volt. Nem értették, mert a nudizmus el lett könyvelve liberális dolognak.

Kettő. Egy ballib ismerősöm meg azt hangoztatta, szerinte Wass Albert jó író volt. Hát neki meg még nagyobb baja lett ezzel.

Annak idején, amikor Castróék harca folyt, népszerűségük folyamatosan növekedett.

Hivatalosan a kubai forradalom 1953. július 26. (ez a mai kubai nemzeti ünnep) és 1959. január 1. (ezen a napon menekült el Kubából a korábbi vezteő, Batista elnök) között zajlott, a valóságban az egész alig kicsit több mint 2 év volt: 1956 novembere és 1958 decembere között.

Elmondható, a kubai lakosság 90+ %-a a forradalmárok oldalán állt, persze passzív módon.

A latin-amerikai rendszerek jellemzően két típusba sorolhatók: korruptak vagy hazaárulók. Nos, Batista rendszere egyszere volt mind a 2: egyrészt iszonyúan korrupt volt, másrészt mindenben kiszolgálta az amerikai érdekeket. Ez így együtt túl sok, mert ha csak korrupt, de legalább hazafias, akkor számíthat egy bizonyos támogatásra, s akkor is, ha idegen érdekeket képvisel, de legalább nem korrupt.

Plusz ok volt csalódás Batista személyében, aki karrierjét mint nagy reformer kezdte, korrupcióellenes volt és hazafias is, s ehhez képest kései tevékenysége nagy változás volt.

Immár több mint 60 éve áll fenn a kubai kommunista rendszer. Ilyen hosszú ideig kommunista rendszer kevés országban volt. Persze vannak kétségtelen eredemények, amiket kár tagadni, de az alapígérete a forrdalomnak sose valósult meg, s ma már a rendszer leghűebb hívei se hisznek ebben.

Ami ténylegesen megvalósult:

• a kb. 10 %-os mélyszegénység megszüntetése: ma nincsenek nyomorgók Kubában, se éhezők, se hajléktalanok, a lakosság 95+ %-a egyenlő szintű szegénységben él,
• ingyenes oktatás, egészségügy van, persze ez utóbbi sok problémával, a jellemző: orvos van, de az orvosnak nincs megfelelő gyógyszere,
• nincs az a máshol megszokott latin-amerikai állapot, hogy nyomornegyedek, nogo-zónák vannak, a kubai városok borzasztóan néznek ki ugyan, alig van karbantartás, de a hatalom arra azért ügyel, hogy ne alakuljanak ki gettók sehol.

Persze - akár magyar szemmel is nézve - az élet hihetetlenül szegényes. Képzeljük el: az átlag kubai fizetése 15 ezer Ft, az árak meg olyanok, mint Magyarországon - ez még úgy is elképzelhetetlen, hogy a lakbér és a rezsi kb. nullába kerülnek, meg nincs semilyen adózás.

A forradalom azt ígérte: Kuba szuverén lesz, jóléti állam, nagyfokú igazságossággal. Ebből egyedül a szueverenitás lett igaz, Kuba tényleg teljesen független bármely nagyhatalomtól. A jólét sehol sincs, mára Kuba lett Latin-Amerikai második legszegényebb országa. Az igazságosságból meg csak annyi lett, hogy a mélyszegények fel lettek emelve a normál szegénység szintjére. Viszont a felső oldalon ma legalább olyan igazságtalanság van, mint korábban: aki olyan szerencsés, hogy jó kapcsolatai vannak, vagy külföldi segítői vannak, vagy illegális tevékenységet űz, az ma százszor jobban él az átlaghoz képest.

Lassan újra kiépül az átlagtól elszakadt felső osztály, pont ahogy 1959 előtt. Csak ma az eltérés a kettő között nagyobb, mint akkor.

Egy praktikus példa Kubából. Havanna központjában található egy parkban a Coppelia, ami a leghíresebb kubai fagylaltozó. A minőség valóban kiváló, Magyarországon csak a legjobb helyeken taláni hasonló minőséget. Korábban ez a Forradalom egyik büszkesége volt, a 60-as években épült, s a cél világszinvonalú fagylalt árusítása volt a népnek. Persze a kommunista gazdasági modell alkalmazásával: azaz államilag támogatott, irreálisan alacsony árakon. A projekt mögött Fidel Castro személyes mániája is ott volt: Fidel imádta a fagylaltot. Szóval a létestímény fenn volt tartva, s nem lett soha megengedva, hogy a minőség leessen.

S az árak nevetségesek voltak. Én gyakran jártam ott a múzsámmal 1985-1986 között, s az egyetlen ok, hogy nem mentünk sokkal többször az volt, hogy nem volt kedvünk minden egyes alkalommal végigvárni a 2-3 órás sort. Ez ugyanis az olcsóság átka: túl sok a vevő. Abban az időben a legnagyobb fagylaltkehely 3 peso volt, de a legolcsóbb sima 1 gombóc fagylalt meg 0,70 peso, ez mai vásárlóértéken kb. 50 Ft.

A szovjet rendszer összeomlása után Kuba rendkívül nehéz helyzetbe került. A fagylalt is luxusnak lett minősítve, így az állam egyre kevésbé tudta fenntartani a híres fagylaltozót. Egy időben oda fajultak a dolgok, hogy már sorba állni se lehetett, előzetes helyfoglalás kellett 1-2 nappal korábban. Mondjuk hétfőn elmegy a vevő a fagylaltozóba, sorba áll, de nem ám fagylaltért, hanem regisztráltatja fagylaltigényét, mire az alkalmazott sorszámot ad neki, hogy "szerdán 14:30-kor jöhetsz fagytlaltozni, 15 percnél nagyobb késés esetében elveszted fagylaltevési jogodat".

A 2010-es évek végén a kubai vezetés nagy reformra szánta el magát, Többek között ki lett jelentve, hogy a fagylaltozás mégse alkotmányos alapjog, hanem az fagylaltozzon ezentúl, aki képes megfizetni a termék valós árát! Persze mindez a szokásos kubai kommunista újbeszél nyelven előadva, ahol a "jenki imperializmus", a "gazdasági blokád", az "illegális Guantánamo-öbli amerikai támaszpont", meg még sok más hasonló is fel lett sorolva mint az olcsó fagylalt megszűnésének oka. Az már a reformszellemiség jele, hogy az okok között szerepelt azért a "mert drága a jó minőségű tej" is.

Egy időre bezárták a létesítményt, ez alatt tataroztak, felújítottak, rendbe hozták az épületet. Aztán a tavalyi év végén újranyílt. Az első látogatókat persze sokk érte, amikor meglátták: 1 gombóc fagylalt immár 0,70 peso helyett 9,00 peso, ami majdnem 1300 % áremelkedés.

Viszont tény: azóta nem kell sorszám, sőt sorba se kell állni. Immár bármikor be lehet jutni fagylaltozni, mert az átlag kubai számára megfizethetetlen az új ár. Emiatt aztán sorok se alakulnak.

Magyar szemmel persze az új ár is baromi alacsony, ez kb. 200 magyar Ft, Budapesten ennél drágább fagylalt is van. De a magyar medián átlagbér a kubainak kb. a 15-szöröse.

Pár éve jelent meg az akciókamera mint kategória.

Nagyjából 15 éve. Az első ilyen kamerák nevetségesek voltak: az egész rezgett, plusz rendkívül röviden lehetett velük filmezni. Plusz a felhasználók még ki is röhögtették magukat, hogy a kamerát fejpántra tették.

Nagyjából 5 éve jutott oda az iparág, hogy az akciókamerák elértek a használható szintre. Engem persze az egész nem érdekelt, mert utálok sportolni, viszont ezeket a kamerákat sportolók kezdték használni, pl. biciklisták, gördeszkások, stb.

Aztán megjelent egy váratlan kategória: a kutyatulajdonosok, akik a kutyájukra rögzítették a kamerát, majd visszanézték, milyen volt a kutya játéka/sétája kutya perspektívából.

Ekkor kezdtem meglátni az eszköz értelmét. Nagy, normál géppel ugyanis kényelmetlen videózni, mert pl. nyílt utcán az embereket ez zavarja, kimennek a képből, vagy ha nem is mennnek ki, elkezdenek természetellenesen viselkedni. Szóval pici eszköz kell, ami nem kelt feltűnést, amit az átlagember akár még mobiltelefonnak is vél. Meg kell állandó működés, valamint testre rögzíthetőség, plusz valamilyen stabilizációs szoftver. Ez 2017-ben lett meg.

Idén eldöntöttük elmegyünk nyaralni, nem voltunk nyaralni 2012 óta. Így megszületett a döntés: akciókamera kell a dokumentáláshoz. Immár 3 hete tesztelem a gépet, még csak a víz alatti képfelvevést nem próbáltam, mert bár hivatalosan vízhatlan a gép (ajánlják könnyűbűvároknak is), rettegek vízbe tenni.

S mivel rettegek az objektívek karcolodásától is, természetesen tettem rá lencsevédőt. Emiatt talán a fény csak 95 %-os, de megéri ez a kis veszteség, mert nagyobb baj lenne a lencse tönkremenése.

Szerintem marha jó dolog, megéri. Én persze - szokásomhoz híven - az elavult modellt vettem meg, mert annak a legjobb az ára mindig. A telefonommal is így tettem: akkor vettem meg a Samsung S10-et, amikor kijött az S20-as, s emiatt mindenhol drasztikusan levitték az S10 árát.

Az egyetlen hátrány: az eleme kb. 45 percig bírja, aztán lemerül. Szóval érdemes felszerelkezni több tölthető elemmel, ha az ember órákig használná. Ja, s egy elem újratöltése 2 óra!

Tesztként a jelenlegi lakásom környékén való mozgást örökítettem meg az utókornak. Egykor ezek fontos kordokumentumok lesznek. Íme egy videó, majdnem eredeti, enyhén vágtam csak meg. A látható furcsa mozgások oka: pórázon vezetem az egyik kutyámat közben, s az időnként meg-megáll, félreránt, szagolgat.

Ez egy, helyi mércével, közepes környék Szófiában. Budapesti példával azt mondanám, olyan Zugló kategória, azaz se nem szegény, se nem gazdag rész. Persze rosszabb Budapestnél, alapvetően Bulgária kb. a 15-20 évvel ezelőtti Magyarország szintjén van.

Fontos emlékem: Budapest, 1977. ősze, már iskolakezdés után pár héttel. Kint az idő rossz, de még nincs hó.

Én sajnos azok közé tartoztam, akik fiatalon bekerültek az iskolába. Szóval 1977-ben már felsőtagozatos voltam, pedig alig 10 éves. Ennek oka: aki augusztus végéig született, az ugyanabban az évben iskolakezdő volt. Így az osztályomban a legfiatalabbak közé tartoztam.

Az ember élete során csak tudásban és tapasztalatban növekszik, az alapvető jellemvonások nem változnak.

Szóval akkor a tanteremben unatkozva ülve pont ugyanaz volt az érzésem, mint manapság munkahelyen: teljesen értelmetlen időpocsékolásban veszek éppen részt, s az egyetlen ok, hogy nem állok azonnal fel, a kényszer. Akkor a kényszer persze személyi volt, ma meg anyagi: de az végeredmény azonos.

Pedig 45 év telt el azóta. Magyarországon ugyan a 45 év nem jelkép, de Bulgáriában igen: hagyományosan ennyinek veszik a kommunizmus időszakát (1944. szeptember 9. - 1989. november 10.). De bárhogy is, ez majdnem 2 nemzedéknyi idő.

Szóval minden rendszerváltó romantikával ellentétben a 2 rendszer között sokkal több a hasonlóság, mint az eltérés.

Amikor lemegyünk a kisember szintjére, kiderül: minél nagyobb az elvi szabadság, annál kisebb az a gyakorlatban.

Közismert, hogy a modern kapilista modellek közül a legszabadabb az angolszász típusú, a legkisebbek az adók, a legkevesebb a munkajog, a lehető legkevesebb hatósági engedély szükséges a vállalkozáshoz. Nyilván pont ezért a legrosszabb munkavállalói szemszögből ugyanez a modell.

Erről egy valós sztori előző munkahelyemről, mely egy amerikai multi bulgáriai leányvállalata volt. Időnként, sőt meglehetős rendszerességgel rendeztek onlájn tanácskozásokat a helyiek és a központ között. Az egyik ilyenen - a közvetlen főnököm mesélte az esetet, aki részt vett rajta - az amerikai főnökség felvetette, miért van ekkora munkaerő-ingadozás ősszel és télen a bulgáriai cégben. A bolgár vezetés elmondta: mert ilyenkor sokkal többen lesznek hirtelen betegek. Hosszú percek kellettek, míg ezt az amerikai vezetés megértette: hogyan lehet, hogy a dolgozó szimplán nem megy be dolgozni, hanem ehelyett orvoshoz megy, majd csak küldi az igazolást, ezt miért engedi a vezetőség - az amerikai vezetés meg volt döbbenve mélyen, hogyan lehetséges ez, mert Amerikában a közvetlen vezető engedélye kell ehhez, nem lehet csak úgy hipp-hopp betegszabadságra menni. Már azon nagyon meglepődtek, hogy egy kezdő alkalmazott alapból évi 20 nap fizetett szabadságra jogosult, de ez a "szabad betegeskedés" kiverte a biztosítékot. A végén persze beletörődtek: ez van, sajnos Európában sehol se "vállalkozóbarát" a gazdasági környezet. Azzal vígasztalták magukat, hogy van ennél rosszabb is Európában: Norvégiában pl. 25 nap jár alapból, s ez folyamatosan nő, nyugdíj előtt ez lehet akár 40 nap, s ha az alkalmazott köhint egyet, már szalad is betegszabadságot kivenni, plusz kirúgni embert szinte képtelenség.

Viszont a nagy vállalkozói szabadság, a nagyon vállalkozóbarát környezet nem csak a munkavállalói oldalt sérti, hanem a vállalkozni akaró kisembert is. S ebben is - sajátos módon - az angolszász modell a rosszabb.

Amerikaiak meg szoktak döbbenni Nyugat-Európában azon, hogy az új lakónegyedek eleve úgy épülnek, hogy be vannak tervezve kis üzletek. Az USA-ban a lakónegyed az tisztán lakónegyed, azaz semmilyen üzlet nincs. Üzlet csak az üzleti negyedben van. Azaz egy átlagos amerikai lakónegyedben képtelenség saját kocsi nélkül meglenni, mert a legközelebbi bolt több km-re van, ahová másképp eljutni rendkívül fáradságos lenne. Azaz nincs olyan, ami Nyugat-Európában teljesen természetes: vannak kisebb boltok a lakónegyedekben is, az üzleti negyedben csak a nagyobb boltok vannak.

S persze még nagyobb döbbenet az amerikaiaknak Kelet-Európa, ahol meg az ellenkező véglet van: Budapesten is ismert jelenség, hogy a panel lekótelepen a földszinti lakásból hirtelen vállalkozás helyszíne lesz. ügyfélforgalommal.

Szóval Amerikában a kisembernek sokkal nagyobb kezdőtőke kell egy vállalkozáshoz. Ha pl. kisboltot akar, akkor vennie vagy bérelnie kell egy ilyet az üzleti negyedben, olyan nincs, hogy átalakítja a saját lakása egy részét üzletté.

Plusz a hatalmas bírságok. Mindenért. A kisembert hetek alatt el lehet lehetetleníteni. Magyarországon gyakori panasz: a rendetlen szomszéd bajt kever, s a hatalom meg nem csinál semmit, csak perelni lehetne, de ez meg évekig tart. Én is laktam magyar községben 1997-2006 között, ott az ilyesmi megesett: szomszéd nem foglalkozik a kertjével, emiatt gazos lesz minden, ami aztán átmegy a szomszédokhoz, vagy nem törődik a háza előtti közterülettel: nem vágja a gazt nyáron, télen meg nem takarítja a havat, s aztán hiába kap bírságot, az egyrészt nevetséges összeg, másrészt az ember fellebez, s évek múlva van csak jogerős döntés, addigra meg teljes a káosz - a rendszer a szabálysértőt segíti.

Nos, Amerikában az ellenkező véglet van. Minden kiszabott bírság napi! Szóval jön a községi hivatal, konstatálja, hogy pl. gaz van, amire azt mondja: 250 dollár bírság. Másnap - ha még ott a gaz - megint 250 dollár, s így tovább a végtelenségig. 2-3 hónap után kamatos kamattal simán összejön 25-30 ezer dollár, csak ezért a jogsértésért. S ha más is van, akkor mindenre plusz bírság, Ha valaki megsért 4-5 apró szabályt, 1 év alatt simán akkora lesz a bírsága, hogy kisebb ingatlan esetében eléri az ingatlan értékét: jön a árverés és a hajléktalanság.

Bulgáriában a 90-es években a legdrágább lakások a földszinti erkélyes lakások voltak: mert simán lépcsőt lehet építeni az erkélyhez, a lakásból meg azonnal bolt lesz így, utcai bejárattal. Ráaádául biztos vevőkör is van azonnal: a környező épületekben lakók. Akkor építési engedély se létezett, persze elvileg létezett, de senki se kért ilyet. Mivel pedig a hatóság képtelen lett volna betartatni a szabályokat, bírság helyett mindenhol "fennmaradási illeték" lett, azaz az illegális építkezések után beszedtek valami kis összeget, s így minden legalizálva lett. Ténylegesen csak a teljesen pofátlan építkezéseket bontatták le, azaz ahol pl. teljesen közterületre lett építve valami vagy valami súlyos környezetkárosítás zajlott.

Gyerekkoromban még a 70-es években a 4. születésnap volt a felöltözködési korhatár a strandokon. Azaz a 4 éves kort betöltött gyerekek már jellemzően fürdőruhában voltak, míg az az alattiak meg meztelenül.

Mindez teljesen természetesnek számított, annyira, hogy aki nem tartotta be, azt megszólták. Mert akkor is akadtak renitensek, akik pl. a 2 éves kislányukra normál női kétrészes fürdőruhát adtak: az ilyenekre a többség azt mondta "kínozzák szegény gyereket".

Aki nem tartotta be a szokást, az is mindig higiéniai okokra hivatkozott, sose esztétikaiakra, lásd "a kislány nemi szervét ne érje közvetlenül a víz", ezek így jellemzően nadrágot adtak a kislányokra, de felsőt ők se.

Aztán amióta eljött - nagyjából 15-20 éve - a pedofil hisztéria, immár hatalmas lett a nyomás. Ma már felelőtlennek számít mindaz a szülő, aki engedi a kisgyerekét meztelenül szaladgálni a strandon. Az indoklás: ezzel veszélynek teszi ki a gyereket az ott rejtőzködő pedofil vadászok számára.

A tények senkit se érdekelnek, hogy pl.:

• a pedofilok aránya átlag 0,1 %, ezek nagyobb része is passzív, szóval egy átlag strandon nagyobb eséllyel találkozunk fecskével, mint pedofillel.
• a pedofilokat jellemzően nem 0-3 évesek érdeklik, hanem 6-12 év körüliek,
• aki pedofil, azt egy fürdőruhás gyerek ugyanúgy felizgat, mint egy meztelen.

A jellemző magyarázat: ma sokkal könnyebb fényképezni, mint 15-20 év. Szinte teljesen rejthető gépek is vannak olcsón, míg korábban mindenki észrevette azt, aki fényképez. Mintha komolyan azt kellene hinni, hogy a pedofil képgyűjtemények onnan származnak, hogy emberek kémkamerákkal járják a strandokat.

Én a magam részéről a legnagyobb bajnak azt látom, hogy ma az számít felelősnek, aki nem lát azonnal szexuális objektumot egy kisgyerekben.

Ez az a kép, melyért 3 napra letiltott a Facebook pár éve, íme a link - azért csak link, mert ha betenném a képet magát, a Google letiltaná ezt a cikket a keresőmotorjából. A képen egyébként én vagyok 1968 tavaszán, kb. 8 hónapos koromban.

A ballibek már megint pofára estek.

Az ostobább ballibek persze csináltak maguknak egy öngólt is. Lásd MZP-t és a Momentumot, akik megpróbáltak a KATA-tüntetéseken politikai tőkét csinálni. Az okosabb ballibek, lásd Gyurcsány, meg se próbált beleállni egy veszett ügybe, így csak a FB-on volt aktív.

Az első ballib pofon: a tüntetők keménymagja utálja a ballibeket. Volt, hogy a megjelent ballibeket elkergették. Csak a Kutyapárt volt tolerálva, de az eleve viccpártnak nevezi magát.

A második pofon: a futárok kezdenek rádöbbenni, a vállalkozásuk valójában munkaviszony, s az egész jogi háttér csak a munkáltatóknak kedvez.

Gyorsan eljött a pillanat, lásd Mérce címlap a múlt héten "Már nem csak a kormányra, a Woltra is dühösek a futárok".

A magyar kapitalizmus egyik különösen torz vonása a kényszervállalkozóság. Lényege: színtiszta alkalmazottakból vállalkozókat faragnak csakis adóoptimalizálási céllal. Én is voltam ilyen: 1997-ben pár hónapig éjjeliőr voltam a Blaha Lujza téren lévő EMKE irodaház recepcióján. Ez amolyan "vagyonőr" munka volt, azzal a pozitívummal, hogy megkövetelték a nyelvtudást is, emiatt az akkori átlaghoz képes jobban fizettek, 280 Ft volt az órabérem, akkoriban egy átlag biztonsági őr 180-220 Ft között keresett, szóval tényleg több volt a piaci átlagnál. Viszont a munka könnyebb volt az átlagosnál, mert egy irodaházban a recepción ülni azért sokkal könnyebb, mint mondjuk egy raktárt őrizni. Ráadásul éjjel, amikor szinte senki se megy se ki, se be.

De a rendszer ott is az volt: mindenki jelentkezzen be egyéni vállalkozónak, majd a munkáltató szerződést kötött vele mintha egy másik céggel szerződne. Pedig az egész teljes egészében alkalmazottiság.

Az igazi egyéni vállalkozó legalább részlegesen önálló. Mondjuk egy szabadúszó újságíró vagy tolmács-fordító, meg bármilyen mesteremeber. A taxiscég taxisa és a futárcég futárja viszont nem az, ők alkalmazottak a valóságban.

Természetesen a futárság segédmunka, nem kell hozzá tudni semmit, azaz szinte mindenki alkalmas rá. S még nyugaton is az a jellemző, hogy a futárokat kőkeményen kizsákmányolják, pl. irreális targetek vannak, s a rendszerhibákat a futárokra terhelik, de ott legalább alkalmazotti státusz van.

A bolgár kapitalizmus máshogy működik. Az alkalmazotti státuszt megkapják a futárok, viszont minimálbérre van mindenki bejelentve. S persze a nyugati trükkök ugyanúgy megvannak, csak itt sokkal kisebb bérrel. A magyar rendszerhez képes a bolgár hátránya még az is, hogy Bulgáriában egyáltalán nem szokás a borravaló, így a futár erre se számíthat.

A nagymester személyesen, Bolgár Gyuri bácsi felvázolta a múlt héten, július 26-i műsorában, hogy mi a migráció helyes megítélése. Kb. 16:00 és 16:30 között hangzott el, de elmondom a lényeget.

Szóval:

• az európai országoknak nem szabad korlátozniuk a migrációt, mert csak,
• ellenben Ausztráliának, Izraelnek, Japánnak van joga korlátoznia a migrációt: Izraelnek azért, mert ellenséges országok veszik körül, Ausztráliának és Japánnak meg azért, mert szigetországok.

Tessék mondani, ez valami vicc?

Egyébként érdemes a műsort 17:20 után is hallgatni, ahol Bolgár-Schiffer csata zajlik. Az se semmi. Bolgárt csak a rutinja választja el attól, hogy ne küldje el Schiffert a kurvaanyjába, mert az már megint nem fogad szót a ballib konszenzusnak.

A mormonok egyik kedvenc ellensége a katolicizmus, mégis szinte teljesen átvették a katolikus hierarchiát, csak azt a katolikus gyakorlatnál is keményebbre csinálták.

A radikális protestánsok, az újprotestánsok, s a marginális vallások jellemzője a guruság. (Azért írtam így, mert egy radikális protestáns vagy egy újprotestáns nagyon felháborodna, ha valaki a mormonokat hozzá sorolná.)

A gurura nagy szükség van, hiszen nélküle az egész szervezet szétesne. Ugyanis az ilyen felekezetek jellemző sztorija:

• valaki rádöbben, hogy Jézus tanítását meghamisították,
• aztán ő maga kijelenti mi az igazi jézusi tanítás (jó esetben erre rájön a Biblia olvasása közben, rosszabb esetben megjelenik neki személyesen Jézus),
• megtörténik tehát az igazi kereszténység visszállítása, jellemzően az alapító saját kora kívánalmaihoz igazítja az igazi kereszténységet, figyelemmel kora tudományos konszenzusára is.
• telnek-múlnak az évek, lassan kiderül: a tények egyre inkább ellentmondanak az "igazi" kereszténységnek, mind a tudományos eredmények, mind a társadalmi viszonyok.

Ilyenkor persze vannak megoldások:

• lassan kihalni, ez a jellemző eredmény,
• ragaszkodni ahhoz, hogy minden ellentmondó adat hülyeség, s zárt, de büszke szektaként működni ezentúl: lásd az amishek módszere ez, nem is kis sikerrel, máig él az USA-ban kb. negyedmillió amish, s a közösség nincs kihalóban,
• összeesküvéselméletekkel magyarázni minden ellentmondást: a jehovisták maximálisan sikeresek ebben, pl. a kedvencem, hogy azért vannak többmillió éves geológiai és antropológiai leletek a tudomány szerint (pedig ilyenek nem lehetnek, hiszen a világ 6000 éves), mert a Sátán csinálta ezeket a hamis leleteket, az igaz hívők megzavarása céljából - a jehovisták ma kb. 10 millióan vannak világszerte, szóval ez nagyon is működik,
• magyarázgatni, hogy az "igen" szó "nem" alakban értelmezendő, a fekete meg fehér - ez szokott a legkevésbé működni - ez a progresszív keresztények kedvenc megoldás, lásd az "a homoszexualitás bűn" valójában azt jelenti "nem szabad gyűlölni a homokosokat".

A legbiztosabb megoldás kézenfekvő: ha egyszer az alapító képes volt megállapítani az igaz tanítást, miért ne hagyományozta volna át e képességét a jövőre is? Bizonyára a visszaállított igaz kereszténység vezetője is hasonló képességekkel rendelkezik! Akkor viszont semmi gond, hiszen a mindenkori vezető majd képes lesz mindig utat mutatni, megmondani mi az éppen igaz tanítás!

Szerintem a XIX. századi katolicizmus is így gondolkodhatott, amikor kitalálta a római pápa tévedhetetlenségét. Persze a katolikus vezetés azért érezte, ennek nagyon guruszaga van, így bekorlátozta a római pápa tévedhetetlenségét: csak hit és erkölcs ügyében, s csak ha a római pápa kifejezetten hivatkozik a tévedhetetlenségére.

Hozzá kell tenni: a katolikusok is mindig érezték, ez a tévedhetetlenség "bűzlik", így 1870-es bevezetése óta összesen 1 azaz egy alkalommal éltek vele, 1950-ben, akkor is egy teljesen elvont teológiai kérdés ügyében, melynek nincs közvetlen kapcsolata a hétköznapi élettel.

Dehát a katolicizmus alapjai erősek, nem is kell folyton frissíteni a tanítást.

Az újalapítású vallások esetében viszont nincs ilyesmi, ott néha pár évtized alatt is elavul minden, szóval kényszer a folyamatos "megújulás".

A mormonizmus a jó példa erre. Mormonizmus alatt a nagy mormon egyházat értve (van még pár kisebb mormon felekezet is).

A mormonok minden elnöke, mindenkori elnöke látnok és próféta, aki Istentől kinyilatkoztatásokat kap.

Az egész prófétaság azonban mára önmaga paródiájává vált. Egyrészt, a mindenkori próféta kiválasztása bürokratikus automatizmusba torkolt. A mormon hit alapítója, Joseph Smith, halála, s azt követő vezetőváltás óta előre lehet tudni ki lesz a következő próféta: mindig a legidősebb - pontosabb a legtöbb ideje a tisztséget betöltő - "apostol".

Iszonyúan bonyolult a mormon hierarchia - egyrészt földrajzi, másrészt központi -, szinte a katolikus szervezetet utánozva, de azt még megtoldva pár szinttel. Nem írnám most le, de a lényeg: a legmagasabb tisztség az apostol, ezekből mindig legalább 13 van, de lehet akár 15 is. Ennek oka a csavaros amerikai észjárás egyébként. Szóval a lényeg: nem minden apostol tagja a Tizenkettők Tanácsának. Maga az egyházelnök is apostol, de ő se tagja, mert ő Jézus modern verziója, s hát Jézus se volt a tizenkettők egyike.

Szóval a mindenkori második leghosszabb idejű apostol lesz az új elnök, s ezzel próféta, a jelenlegi elnök halálakor. Csak akkor nem lesz az, ha előbb hal meg a éppen elnöklőnél.

Az eredmény persze, mint a kései szovjet rendben: félig magatehetetlen, szenilis öregember a mindenkori próféta, aki még a saját nevére se emlékszik tisztán, nemhogy bármiről is prófétálni tudna, ill. valóban prófétai hatalom kell, hogy emlékezzen saját nevére.

Kb. mintha a katolikusoknál az új római pápa mindig a legrégebb óta szolgáló bíboros lenne. Ráadásul a mormonoknál nincs nyugalmazott státusz se.

A másik viszont az, miféle próféta az, aki nem mond semmit közhelyeken kívül, s ha mégis mond valamit, az az éppen meglévő divatnak felel meg? Valahogy furcsa, enyhén szólva.

Évek óra megy Kubában az átállás, a lassú leválás a marxizmusról.

Persze ez ismert Kelet-Európából, ahol az összes állampárt ezt az utat járta be (kivéve a cseh kommunistákat, de ők teljesen ki is kerültek a hatalomból), azaz lassú, de inkább gyorsuló átmenet a marxizmusból a szocdemokráciába, sőt - lásd a magyar és lengyel esetet - egyenesen a liberalizmusba,

Kubában azonban erről szó sincs. A hatalom semmilyen politikai reformokat nem akar, a diktatúra gépezete kőkemény máig, teljesen hézagmentes. Kicsit olyat próbál Kuba, mint amit Kína mentén megvalósított kicsiban Laosz és Vietnám, de mindenképpen szerényebb módon: Kuba nem engedheti meg magának ugyanis a teljes gazdasági nyitást, mint amit Laosz és Vietnám tettek meg, mert ez Kubában mindenképpen politikai változásokhoz vezetne: ha bejöhetne korlátlanul az amerikai tőke, s különösen az amerikai-kubai gazdag réteg elkezdene szabadon befektetne az óhazában, az lassan lerombolná az egész politikai rendszert.

Viszont a marxizmus tévedésnek bizonyult, valahogy le kell szakadni róla.

Nézem a kubai "Népszabadság", azaz a Párt központi lapjának vezércikkét a kubai nemzeti ünnep alkalmából. A "kommunista" szó egyszer szerepel benne, az is csak mint a kubai államfő rangjának megnevezése (ugyanis a kubai elnök egyben a kommunista párt első titkára), de Marx vagy Lenin neve nem szerepel egyszer se benne. Mindez teljesen elképzelhetetlen lett volna 3-4 évtizede, de még 1 évtizeddel ezelőtt is.

A kubai nemzeti ünnep 1959 óta a Fidel Castro és társai mozgalmának első - egyébként sikertelen - akciójának dátuma: 1953. július 26.

Már a vezércikk címe is sokat mond: "Kuba továbbra is antiimperialista és szuverén marad", s szó se arról, hogy "szocialista" maradna.

Maga a cikk persze egy nagy nulla: semmitmondó bürokratikus nyelven írt altatódal. Csak maga a szóválasztás az érdekes, ahogy ezt már megjegyeztem.

Mivel felmerült többször is a római pápa kérdése, leírom, mi az ortodox elvi álláspont.

Nem a mostani római pápa a téma, az ő megítélése katolikus körökben is negatív, hanem általában az a célom: megvilágosítsam miért nem fogadjuk el a katolikus tanítást a római pápáról.

Lássuk mik azok a katolikus tézisek a római pápáról, melyek vitásak:

• az eredet: a katolicizmus szerint Péter kinevezte az apostolok fejévé, s mivel ő volt az első római pápa, ez öröklődik minden további római pápára,
• a római pápai tisztség azonos az Egyházzal: maga az Egyház azok szervezete, akik közösségben állnak a római pápával,
• a római pápa az Egyház abszolút uralkodója, aki teljes, közvetlen és egyetemes hatalommal bír az egész Egyház felett, mivel ő Krisztus helyettese, helyartója, s a hatalmat korlátlanul, szabadon gyakorolja,
• bármilyen más egyházi vezető hatalmas korlátozott, s ez is csakis a római pápa vezetése alatt. gyakorolható,
• a római Pápa, amikor hivatalból szólal meg, akkor tévedhetetlen, amennyiben a hit vagy az erkölcs kérdéseiben nyilévánul meg, ez az isteni kinyilatkoztatással azonos erő,
• az Egyház önmaga is tévedhetetlen, de csak ha ezt a római pápa vezetése alatt gyakorolja.

Ami az eredetet illeti, az ortodoxok természetesen elfogadják, hogy Péter vezetőnek lett kinevezve, hiszen ez feketén-fehéren szerepel a Bibliában, lásd "Te Péter vagy, s én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is." (Máté 16:18-19).

A vita itt az, mi is e vezetői tisztség tartalma és hogyan öröklődik az. A tartalmat illetően az ortodox felfogás elutasítja, hogy a vezető azonos lenne az Egyházzal, s szerepe mint valamiféle abszolút uralkodóé lenne. Erre a legfőbb érv megint Máté: "Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is." (Máté 18:18), azaz ugyanazok az szavak, melyeket Péterhez intézett Jézus, csak itt az összes apostolhoz intézve.

Nyilván itt a katolikus értelmezés az, hogy a 2 szöveg egyben értelmezendő, míg az ortodox meg az, hogy az előbbi az utóbbi része. Azaz tisztán bibliai alapon a vita nem eldönthető.

Ami az öröklődést illeti, eleve elvetik az ortodoxok, hogy ilyen lenne: Jézus nem azt mondta, hogy minden római pápa örökli a vezetőséget, hanem csak Péterről beszélt. Eleve azt se fogadja el minden ortodox, hogy Péter lett volna az első római pápa. De ha az is volt, ez nem lehetett Istentől kijelölt vezetőség. Az ortodox álláspont szerint szimplán praktikus szempontok miatt lett a mindenkori egyházvezető a római püspök, ez nem isteni elrendelés volt, hanem emberi döntés.

Erre az indoklás a II. Egyetemes zsinat 3. kánonja, mely - mivel a Birodalom második fővárosa Konstantinápoly lett - Konstantinápoly püspökének státuszát megemelte, aztán tisztán egy külső esemény miatt: "A konstantinápolyi püspököt a római püspök után tiszteletbeli előjog illeti meg, mivel Konstantinápoly az új Róma.".

Ugyanezt kimondta a IV. Egyetemes zsinat 28. kánonja is: "Az Új Róma, azaz Konstantinápoly püspöke a Birodalom felosztása következtében ugyanazokat a kiváltságokat élvezi, mint a Régi Róma püspöke. Ezért a pontoszi, ázsiai és trákiai metropolitákat, valamint a barbár püspököket a konstantinápolyi püspök szenteli fel.". Itt már arra is van utalás, hogy a római püspök nem felettese a konstantinápolyinak.

S ami a legfontosabb: az ortodoxia határozottan elutasítja az abszolút hatalmú vezető elméletét. Az ortodox értelmezés szerint az egyházvezető első az egyenlőek közül, nem a többiek felett álló rang. A bbliai idézet ehhez: "Legeltessétek Isten rátok bízott nyáját. Viseljétek gondját, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból Isten szerint; ne rút nyerészkedésből, hanem buzgóságból; nem uralkodva a választottak fölött, hanem mint a nyájnak példaképei." (1 Péter 5:2-3.) 

Az ortodox értelmezés szerint maga a római püspök se hirdette abszolút hatalmát a IX. sz. előtt.

Ráadásul még később is megesett, hogy a katolicizmus vezető testülete de facto leváltott római pápát, ami abszurd katolikus szemppontból. A nyugati egyházszakadások alatt ez pedig megesett: a bíborosok az érvényesen megválasztott római pápa nélkül hoztak döntéseket.

A tévedhetetlenség kérdése még egyszerűbb, ezt a római pápák se hirdették a XIX. sz. előtt.

Valójában ma már ez az egyetlen komoly akadály a katolicizmus és az ortodoxia újraegyesülése előtt. Minden más teológiai vitás kérdés gyakorlatilag vagy már megoldott vagy megoldható. Ami sehogy se oldható meg az a római pápa szerepének felfogása.

Gyakori gondolat: nyugdíjasnak kellene lenni.

Sajnos ennek semmi realitása, mert még ha sikerülne is hivatalosan elérni a nyugdíjas státuszt, a nyugdíj összege nem fedezne a megélhetést.

Azaz marad a napi átlag 9 óra munka, ami egyébként teljesen elvesztegett idő. S még jó, hogy nem kell irodába járnom, mert akkor napi 11-12 óra elvesztegett idő lenne.

Sokat elmélkedem a téma megoldásán, de egyelőre semmi értelmes nem jutott eszembe.

Ettől teljesen függetlenül: a jövő hónaptól már nem lesz napi minimum 2 új cikk, ennek oka elutazás. Aztán majd meglátom mi lesz, a napi 1 cikk szinte biztos, mert ötletem van rengeteg, az napi 5 cikkre is elég lenne, csak a lejegyzéshez az idő nem biztos, hogy rendelkezésre áll. S augusztus első felében esetleg nem fogok kommentekre válaszolni.

Orbán humoros ember, tudja mivel lehet a ballibeket aktivizálni.

Pl. a "faj" szó használatával. Még jó, hogy létezik onlájn értelmező szótár manapság, így könyedén tudok idézni:

A legősibb trollkodást választotta Orbán, többértelmű szó használatát. Adok rá egy teljesen más példát:

        - A kommunizmusban elnyomták az embereket, jobban, mint nyugaton.

        - Még soha, sehol se volt kommunizmus!

Számtalan ilyen teljesen értelmetlen vitát láttam már. Pedig a megoldás: a két vitázó a "kommunizmus" szót eltérő értelemben használja, az egyik a marxi és általános nyugati értelemben, a másik a lenini és általános szovjet értelemben.

Itt is ez van: "ne keveredjenek a fajok" - automatikus idióta válasz: "minden ember egyetlen fajhoz tartozik". Aztán lehet hetekig vitázni a semmin.

Egyébként szerintem nem minden ember azonos fajú. Amikor még szabad volt a témát kutatni, s nem volt kötelező azt vallani, hogy minden rasszok közti eltérés csakis szociális alapú, a témát komolyan kutatták. S ma is nyilvánvaló mindenki számára, hogy komoly, szociális okokkal nem magyarázható eltérések vannak az egyes fajokban (rasszokban), pl. az alkohol jobban hat a sárgákra, mint a fehérekre, míg a kábítószer meg jobban hat a négerekre, mint a fehérekre. S nem beszélve a fizikai eltérésekről: az impotencia pl. sokkal ritkább a négereknél, mint a fehéreknél. Számtalan betegség esetében vannak ilyen faji jellegzetességek.

A tudomány - amikor még kutathatott - abban egyetértett, hogy a fehér, a sárga, a néger azonos biológiai fajhoz tartoznak, de akadt egy olyan kislétszámú rassz, mely esetében kétségek merültek fel. Ezek a néger rassz egy altípusa, a busmanok/hottentották, akik messziről is teljesen másképp néznek ki, mint akármelyik "normál" néger embertípus.

Sajnos a témát nem kutatják, pedig jó lenne. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, ők egy biológialag önálló faj. Még a beszédszerveik is sajátosak. Mondjuk az Orbán-témához semmi köze, csak úgy eszembe jutott.

Ez most nem egy normál cikk, segítséget kérek. Tudom, van az olvasók között IT-szakember is bőven.

Szóval pár napja nem tudok a Windows 10 rendszerű számítógépről Android eszközre fájlokat másolni! Másolás elindul, aztán megszakad.

További infók:

• igen, próbáltam más kábellel is,
• nem, nincs levédve a telefon, nem használok automatikus zárást,
• igen, van antivírus alkalmazásom, s azt kikapcsolva se megy a másolás,
• az USB-csatlakozó jó, azon pl. simán megy adatforgalom mondjuk egy bedugott flash drive-ra,
• minden drájver friss,
• a Windows 10 legális, s frissítve van mindig.

A legfurcsább: fordított irányban semmi gond, azaz Android eszközről a számítógépre simán lehet másolni. Ugyanazzal a kábellel, ugyanazon az USB-n.

Persze, megoldható a probléma, kiveszem a kártyát a telefonból/tabletből, beleteszem egy közvetlenül bedugható USB-kártyaolvasóba. De ez így nekem sok idővesztés.

Mi lehet a megoldás?

A modern liberális demokrácia, a modern kapitalizmus egyik sajátos jelensége, hogy az igazi hatalom teljesen el van rejtve. Gyakorlatilag nem lehet tudni kik döntenek és mikor, hogyan a fontos kérdésekben.

Mára ez eljutott arra a szintre, hogy a nagy cégek esetében se lehet tudni milyen alapon tesznek így vagy úgy.

A vásárló, az ügyfél teljesen védtelen. A nagy cégek ugyanis direkt egy teljesen átláthatatlan, rejtett rendszert építettek ki, melyben az egyszerő vevő esélye nulla körüli.

2007 óta személyesen is átlátom ezt, mert csupa olyan munkakörben és munkahelyen dolgozom, ahol éppen ez a fő feladatom: az ügyfél meggátlása abban, hogy eljusson a cég vezetőihez. Az ügyfélszolgálat, a kólcenter ugyanis erről szól.

Persze egyszerű ügyekben a kólcenteres munkatárs hasznos lehet, mondjuk elmagyaráz az ügyfélnek valamit, amit az nem tud. De amint egy ügyfélnek olyan gondja akad, amire a céges rend nem ad megoldást, a kör bezárul, s az ügyfél csapdába esik.

A túl sok halivúdi filmet nézett ügyfél ilyenkor elkezd tombolni, abban a hitben, hogy ezzel bosszúságot okoz majd a cégnek, a cég meg majd kinyalja a seggét, nehogy elveszítse. A valóságban legfeljebb egy-egy gyengébb idegzetű alacsony rangú ügyintézőnek okoz pár nehéz percet, de a legtöbb esetben még ez se: az alacsony rangú ügyintézők udvariasan meghallgatják a tombolást, majd kiröhögik a panaszost annak háta mögött.

Számtalan ilyen pillanatot éltem át. S persze bőven akadt olyan esetem is, hogy az ügyfélnek igaza volt, csak persze ezt nem ismerhettem el neki soha. Meg ha el is ismertem volna neki, ezzel sokat nem ért volna, hiszen ezzel csak egy magánszemély együttérzését kapta volna meg, de nem a probléma megoldását.

Egyébként én alapvetően segítőkész kólcenteres voltam mindig. Szinte mindig az ügyfél pártján voltam a cég ellen, amikor nyilvánvalóan a cég volt a hibás, s még akkor is az ügyfélnek igyekeztem segíteni, amikor ezt a céges szabályzat tiltotta. Egy tapasztalt kólcenteres tud ugyanis rugalmas lenni. Pl. az ügyfél bejelent x panaszt, amire a rendszer szerint a megoldás y, viszont világos, hogy ez nem lesz valós megoldás, mert a probléma valójában más, szóval én azt írom a rendszerbe, a bejelentett panasz z volt, amire már engedi a rendszer a valós q megoldást.

Hogy ne beszéljek félre, konkrét eset. Számítógépes nagy multi. A szerencsétlen embernek a merevlemeze meghalóban van. néha megy, néha nem. A hivatalos megoldás a ki- és bekapcsolás, közben pár perc pihentetés, kábelek ellenőrzése, ez tényleg megoldja a problémát kb. pár órára, jó esetben pár napra, aztán kész, teljes halál a végeredmény. Szóval szólok az embernek, ha nincs minden fontos adata lementve, akkor most azonnal van a megfelelő pillanat erre, egyébként meg küldöm neki az új merevlemezt, mivel még garanciás, a rendszerbe meg beírom "bios nem ismeri fel a merevlemezt", amire az esetre az új merevlemez küldése a megoldás.

Egyetlen esetben nem segítettem soha az ügyfelet: ha elkezdett káromkodni meg átkozódni - az ilyeneket szigorúan a szabályok szerint kezeltem, ami oda vezetett, hogy problémájuk nem lett megoldva. Itt az volt az alapelvem: ha komolyan hiszi, hogy halivúdi filmben él, ahol "az ügyfélnek mindig igaza van", akkor takarodjon Halivúdba.

Olyanoktól, akik sose dolgoztak ügyfélszolgálaton hallom "na, bemegyek rájuk borítom az asztalt" meg "felhívom őket, jól megijesztem őket". Mindig elmagyarázom, ennek semmi értelme egy nagy cég esetében. Ez nem egy egyéni vállalkozó villanyszerelő, aki valamit elrontott, ezért elmegyek hozzá és rászólok - itt sose fogsz eljutni olyan szintig, ahol már jelentősége lenne az ügynek. Szóval inkább menj be, válassz ki egy normálisnak tűnő ügyintézőt, mondd el neki normálisan mi a baj, s a végén lehet, hogy meglepődsz, mert megoldást javasol.

A legagresszívebb Halivúd-hívő ügyfél nehéz dolog persze. Ordítva kezdi, hogy "én fizetem a maga fizetését", amire a válaszom mindig hideg és nyugodt "Ön téved, nem Ön fizeti". Ekkor az ember átvált tegezésre és furcsa állati hangokat kezd hallatni. Két verzió van, az egyik a "kiderítem hol vagytok, odamegyek, s mindenkit agyonverek", a másik "az ügyvédem még a szaros kölykötök játékmackóját is lepereli rólatok". Végül "írok még ma a központotoknak, s mindenkit kirúgatok". Ez utóbbi a legjobb, mert ez az jelenti, tényleg semmi nem fog történni, az ilyen központnak küldött panaszokat a központ ugyanis visszaküldi mindig az illetékeseknek, azaz nekünk.

Szeretem a ballib megmondóemberek tombolását. Mulatságos, de egyben építő dolog is.

Az ilyen típusú primitív inkoherenciát persze sose értem.

Lássuk csak! Ezek az emberek ugyanazt a ballib konszenzust képviselik, melyek szerint pl. Horthy - direkt Horthyt választottam, aki egyáltalán nem a kedvenvem - hatalmas bűnt követett el, mikor egy káros szövetségbe lépett be, mármint a tengelyhatalmi koalícióba, majd pedig még nagyobb bűnt követett el, mikor ezt a szövetséget nem árulta el jó időben.

Pedig az akkori helyzet azonos a maival. Horthy azért lett Hitler szövetségese, mert idióta, hanem mert a korabeli geopolitikai helyzet más lehetőséget nem adott. S azért nem lépett ki ebből a szövetségből időben, mert nem volt meg hozzá a megfelelő ereje, miközben folyamatosan tervezte ezt, sőt a végén még meg is próbálta, csak nem jött össze, mert még akkor se volt meg ehhez a szükséges erő.

Akkor az volt a baj a ballib megmondóemberek szerint, hogy Horthy nem lett időben "áruló", most meg az, hogy a magyar vezetés nem áll ki teljes lélekkel a geopolitikai kényszer mellett, hanem megpróbálja biztosítani a jövőt?

Miféle abszurd erkölcs ez?

Eleve mi a helye az erkölcsnek a külpolitikában? Itt az ország érdekeinek képviselete a lényeg, nem valamiféle múló, sose örök szövetségek betartása. A szövetségek arra vannak ugyanis, hogy idő után szétessenek. Minden szövetség szétesik, melynek alapja megszűnik: ez lehet a kényszert adó erő gyengülése vagy a közös érdek eltűnése.

Magyarország euroatlantista elköteleződése teljesen abszurd, semmi közünk az euroatlantista értékrendhez. Azért vagyunk ott, mert rá lettünk kényszerítve, ennyi az egész. S nagyon helyes, hogy a magyar kormányzat készül aktívan az euroatlanti diktátum utáni időkre.

Az euroatlantista hatalom szerencsére folyamatosan gyengül. Még nem elég gyenge ahhoz, hogy nyíltan kilépjünk, de már van olyan gyenge, hogy belülről bomlaszthassuk. S egy nap - a közeli jövőben - eljön a kiugrás ideje is. Amire most - tanulva éppen Horthy 44-es kudarcából - fel kell készülni.

Nekem sokáig nem volt a kedvencem Szíjjártó. Külseje alapján ítéltem meg egyrészt. Másrészt emlékeztem korábbi szereplésére még mint Fidelitasz-vezető, s az nekem sehogy se tetszett. Kiderült azóta: talán a legjobb külügyminisztere Magyarországnak évtizedek óta. S pontosan ezért is szidják őt a ballib megmondók.

A Kádár-kor utolsó harmadában népszerű nyugatnémet turistalátványosság volt a hortobágy csikós só nevű valami. Lényege: legények lovagoltak össze-vissza furcsa ruhákba öltözve, közben szintén furcsa ruhákba öltözött lányok sikítanak. A turista persze örült, hogy milyen szép autentikus népművészetet látott, miközben a népművészetet kicsit is ismerő ember meg halálra röhögte magát.

A műfaj persze mindenhol létezik.

Aztán van egy olyan szint, amikor a giccset nem is maga az adott kultúra csinálja magáról, hanem mások, ez az "ahogy Móricka elképzeli" verzió. Ez jellemzően ultragiccs.

Aztán van a csúcsszint: amikor a giccs annyira népszerű lesz, hogy elkezd tényleg hódítani otthon is.

Az oroszokat sose szokta zavarni az idegenben kialakított orosz-kép, jellemzően röhögnek rajta. A német Dschinghis Khan diszkóegyüttes (egyébként két magyarral a tagok között) orosz tematikájú giccsei eljutottak oda, hogy az egyik nagy orosz tv-csatornán a tavelyelőtti ünnepi szilveszteri műsorra meghívták őket, előadni számaikat ott helyben:

Nekem egyébként a kedvenc Dschinghis Khan feldolgozásom a mongol, egy mongol tehetségkutatóban csinálták meg a mongol verziót. Tudni kell, Dzsingisz kán a legnagyobb mongol nemzeti hős (a név mongolul egyébként Csingisz):

Az orosz humoristák pedig megtalálták a külföldi orosz sztereotípiákat mint humorforrást:

Pár rész, annak aki nem érti (végig amaerikaias akcentussal beszélnek oroszul a színészek, kivéve a legvégét):

• "Nem rossz ez a júliusi időjárás."
• "Barbárok vagyunk, vad és piszkos barbárok. Miért vagyunk ilyenek? Az ipart és a technológiát kellene inkább fejlesztenünk. De akkor viszont nem maradna időnk vodkaivásra!"
• "A kocsi a tiétek? Nem, a banké. A lakás? Az se, jelzálog. Akkor mi a tiétek? A Krím a miénk!"
• "Miért van minden orosz lakásban szőnyeg a falon? Mert alatta van Amerika legyőzésének tervezete."
• "Add ide a Kalasnyikovot! Minek? Lőni fogok a saját lábam alá, hogy felmelegedjek."
• "Te igazi orosz disznó vagy! Köszönöm, elvtárs!"
• "Megyek amúri tigrisre vadászni. Minek, már csak 30 maradt belőlük! Akkor ideje sietni."
• "Egy valamit nem értek. Ha ilyenek vagyunk, miért nem félünk Amerikától? Mert amíg az amerikaiak azt hiszik, hogy tényleg ilyenek vagyunk és így beszélgetünk, addig nincs mitől félnünk." (ez a rész más akcentusmentes)

A 70-es évekbeli szovjet vicc szerint, amikor egy kétszemélyes versenyen az amerikai sportoló legyőzi a szovjet sportolót, a TASSZ így közli a hírt "az amerikai játékos az utolsó előtti helyezést érte el, a mi sportolónk második helyezett lett".

Ez jutott eszembe pár napja a HVG olvasásakor.

Mit is írt volna hasonló, csak fordított esetben ugyanez a lap? Azt, hogy "Az oroszok csapást mértek a zaporizzsjai atomerőműre".

Perintánál láttam - de a Mandiner is átvette -, hogy szivárványlobogó leng büszkén a katolikus templomon.

A perintisták persze lelkendeznek. Nekem azonnal az villant be, hogy vandálok horogkeresztet festenek a zsinagógára. Persze itt rosszabb a helyzet: a horogkeresztet nem a zsidók, hanem azok ellenségei festik a zsinagógára, itt meg nem a keresztények ellenségei, hanem maguk a keresztények teszik ki a szivárványosok keresztényellenes jelképét.

Persze, tudom, ez csak a látszat. A valóságban a 2 eset teljesen azonos: itt is a kereszténység ellenségeinek működése zajlik. Csak ők sunyibbak: magukat keresztényeknek hazudják, míg az antiszemiták legalább őszintén vállalják magukat.

Szeretem a dolgokat megérteni belülről. Mondjuk pl. a liberalizmus egy belülről érthető, koherens tanítás - persze marhaság, mert az alapok tévesek, de ha az alapokat elfogadjuk axiomatikusan, akkor onnan nézve a többi már logikus. Egyébként a kereszténység is ilyen: az alapok nem bizonyíthatóak, de ha ezeket elfogadjuk, a többi már logikus.

Ezt a modern reformkereszténységet, melyet a mi Perintánk is képvisel, azonban képtelen vagyok megérteni. Most az ÉS-ben erről szóló cikk is csak újabb kételyeket, kérdéseket vet fel.

A cikk nyilvánvaló marhaságaival nem foglalkozom, csak a teológiai résszel. Mert pl. nyilvánvaló, hogy egy olyan szekuláris országban mint amilyen Magyarország, a vallás kb. nulla szinten használható fel politikai célokra. Az átlag magyar számára kb. tizedrangú szempont, hogy miről mi a vallás hozzáállása. Ez legjobban ott látható, hogy míg pl. a homokosságot a nagy többség elutasítja, addig az abortuszt a nagy többség meg támogatja - miközben a katolikus és református hozzállás mindkettőhöz negatív, sőt talán az utóbbihoz negatívabb, mint az előbbihez, ami persze indokolt: a homokosság lehet rejtőzkődő, szégyellt, sőt abba is hagyható, míg a már megölt meg nem született gyermek nem támasztható fel.

De mint mondtam, ezt hagyjuk, nézzük az egyháztani részt!

A kritika azt mondja, mekkora baj Isten helyett a császár szolgálata, s az oltár és a trón szövetsége, hiszen így az egyházak "lecsillapítják a kétségbeesetteket, elkerülhetetlen isteni akaratként tüntetik fel a brutális adó- és áremelés következményeit, lebeszélik az embereket az e világi ellenállásról a túlvilági jutalomra mutogatva".

Hát, visszarepültem a 80-as évek első felébe, amikor szovjet középiskolában tanultam, ugyanis ez a szöveg ott ment a történelemoktatás kereteiben. Minden idők legbutább 3 ateista érve között van ez: "a hatalom a vallás segítségével gátolja meg az osztályharcot" (a másik 2: "csalók átverik a buta mucsai fogatlan többséget" és "tudománypótlék").

Szóval a keresztény vallás nem gátolja sehogy se a politikai harcot, ez csak egyes extrém áramlatokra igaz, lásd jehovisták, ahol még a himnusz alatti felállás vagy a zászlónak tisztelgés is tiltott. Sem a hagyományos kereszténység, sem a protestantizmus legnagyobb része nem politikaellenes. Sokkal inkább az ellenkezője igaz: egyes áramlatok túlságosan is átpolitizáltak. Lásd mondjuk a protestantizmus harmadik ágát, a radikális reformációt, ahol egyenesen vallási alapon határozták meg mi a helyes államforma - az 1524-1525-ös nagy német parasztlázadást egyenesen radikális protestáns teológusok vezették, aki a Bibliából vélték levonni a fennálló rend törvénytelenségét.

Amit a hagyományos kereszténység elítél: ha valaki egy adott politikai nézetet a vallással azonosít, lásd "az igazi keresztény kommunista" vagy "az igazi keresztény a monarchia mellett köteles állni". De azt nem ítéli el, ha valaki keresztény és emellett van politikai hite is. Keresztény ember lehet bármilyen politikai eszme híve, lehet kommunista, szocdem, fasiszta, náci, liberális, populista, s még sok más is, s persze lehet apolitikus is. Nyilván keresztény nem fogadhat el egy politikai eszmében se olyan tételt, mely nyíltan szembemegy a kereszténységgel, pl. egy keresztény lehet simán kommunista, de nem fogadhatja el a marxizmus materialista részét, miközben meg az osztályharcot minden további nélkül elfogadhatja.

A perintista kritika szerint a vallás bűnös, mert egyrészt nem politizál, hisz nem szólít fel a hatalom elleni harcra, másrészt politizál, mert támogatja a hatalmat - furcsa álláspont, nem igazán koherens.

Ami pedig a "túlvilági jutalmat" illeti, a jutalom nem a nem-harcért jár: bátran lehet harcolni, vagy ellenezni a harcot, vagy semlegesnek lenni. A túlvilági jutalom egyszerűen a dolgok nagyobb keretbe helyezése: hogy az evilági lét csak része egy nagyobb dolognak. Hogy ez esetleg egyeseket lebeszél a harcról? Biztosan van ilyen, de ez egyéni döntés kérdése. Egy profán példával: megvettem egy nyaralást jó helyre, majd kiderül, a turisztikai cég egy rozzant busszal akar odaszállítani - van aki azt mondja "kibírok pár órát" és van aki inkább panaszt tesz és kártérítést követel az irodától, mindkettő elfogadható magatartás.

Végülis a perintista kritika kb. az: az Egyház miért nem válik valamiféle forradalmi ballib párttá, mely abbahagyja a sok "süketelést" a túlvilágról, s ehelyett inkább segít egy ballib kormányzat hatalomra kerülésében? Nos, semmi gond ezzel a hozzáállással, de ez nem keresztény álláspont.

2008-ban szoktam rá a hangoskönyvekre. Addig marhaságnak tartottam.

Tulajdonképpen előbb az eszköz lett meg, aztán a szokás. 2007-ben kezdtem meg első kólcenteres munkámat, mégpedig a Nokiánál. Korábban azt hittem, a telefon fő célja a telefonálás, én meg utálok telefonálni, így nem érdekeltek a telefonok. Persze volt mobilom már 1996-tól, de azok eleve - mai szemmel - primitív készülékek voltak.

A Nokiánál végzett munka során elég jól megismertem a technikát. Ez egyébként minden kólcenter sajátossága: az ügyfél betelefonál, mert kérdezni akar, abban a hitben, hogy a nagy céggel fog beszélni, hozzáértőkkel. A valóság nagyon más: én még nem hallottam kólcenterről, ahol feltétel lett volna a hozzáértés.

A modell alapvetően az, hogy felvesznek a munkára bárkit, aki tud írni-olvasni-beszélni, majd van egy felkészítő tréning (jó esetben 1 hónap, rosszabb esetben 3 nap), majd az ember megkezdi a munkát. Ha aztán az ember teljesen reménytelen eset, azaz 2-3 hónap alatt se képes megszokni a munkát, akkor kirúgják, s pont. A munka megszokása azt jelenti: megtanulja, hol keresse meg a kérdésekre a választ, meg megjegyzi a választ a leggyakoribb kérdésekre. Valójában a szaktudásnál sokkal fontosabb az ügyfélkezelés tudománya.

Én azért nem voltam teljesen tudatlan telefon témában, mert magam is használtam, de a bonyolultabb telefonfunkciókról csak annyit tudtam, hogy léteznek, de ezen kívül semmit. Viszont voltak kollégák - leginkább kolléganők -, akik tényleg semmit se tudtak az egészről, még a telefonszám bejegyzése a telefon telefonkönyvébe is nagy rejtély volt számukra.

Alapvetően kezdő kólcenterestől ne próbálj kérdezni semmit, mert nem tud semmit, legalább 6 hónap kell, hogy a kólcenteres már többet tudjon, mint egy átlagos tapasztalt ügyfél.

A Nokia egyébként akkor még komoly cég volt. Kitett magáért: 5 hét tréning volt, teljes fizetéssel, s két profi szakember tartotta - egy svájci férfi és egy szlovák nő -, s tényleg mindent elmondtak. Mondjuk az első leckén a "mi a telefon" volt a téma, míg az utolsó meg, hogy "milyen IEEE 802.11 szabványok vannak", ez utóbbit most találtam ki, mert nem emlékszem pontosan, de valami ilyesmi volt.

Én másfél évet dolgoztam ott, kb. 1 év kellett, hogy rájöjjek, melyik telefon a legjobb. Ebben az is sokat segített, hogy az első félév után jelentkeztem a panasz részlegre, s felvettek - ott aztán hozzájutottam a legszentebb belső infókhoz. A számomra legfontosabb infó az volt, hogy melyik a legjobban működő készülék, mely a legtöbbet adja. Most már mondhatom a titkot - az infó teljesen elavult már -, szóval az N85-ös telefon volt a Nokia messze legjobb terméke. Messze legkevesebb panasz volt rá, s a legritkábban került szervizbe, alig fagyott le, s eleve a legmegbízhatóbb volt. Akkor ez a készülék 600 euró volt, a havi nettó fizetésem meg 750 euró, szóval kicsit drága, de megvettem - kamatmentes 12-havi részletre. Egyébként adtak szolgálati telefont, de azt vissza kellett adni, csak ideiglenesen adták csak ideiglenesen, én meg az ilyesmit nem szeretem.

S azonnal megláttam a legfőbb hasznot: a felesleges utazások közben van mit csinálni, hallgatni dolgokat. A fő akadályt, hogy alig hallani valamit a zajban a gyári fülhallgatón keresztül, gyorsan megoldottam: venni kell normális fejhallgatót.

Így jött képbe a hangoskönyv.

A hangskönyvek nagy baja, hogy kevés van belőle. Ugyanis gazdaságosan nehezen csinálható üzlet. Szóval még a fejlett nyugaton is kb. 1:8 az arány, pedig ott ez még veszélyes is lehet, csúnya büntetést lehet kapni az "illegális" megosztásért, mégis 1 hangoskönyv átlag 8 emberhez jut el. Nyilván Kelet-Európában meg ennek sokszorosa a szám.

A magyar hangoskönyvek legnagyobb része pl. máig nonprofit, azaz a Vakok Szövetsége finanszírozta őket tagjai részére ingyenesen. Persze onnan aztán kimentek torrentre, meg maga a Szövetség is feladta a harcot sok esetben: hivatalosan is ingyenesített.

Nyugaton máig megy a háború az "illegális" megosztás ellen. Teljesen értelmetlenül. Egyszerűen nem jó az üzleti modelljük. Kb. mintha be akarnák tiltani az autózást azon az alapon, hogy elveszi a lovaskocsik munkáját.

A lehető legrosszabb hangoskönyv persze a számítógépes hanggal felolvastatott. Egyszer próbáltam, pár percnél tovább nem bírható.

A jónak mindig örülni kell, bárhol is jelenik meg.

Perinta mára minden ellenzőjét letiltotta a kommenteléstől. Azaz aki kommentel nála, az minimum a híve. Így aztán kellemes meglepetés, amikor immár egyes hívei is ellentmondanak neki.

Mert lehet valaki fanatikus antiorbánista, törzsszavazó ballib, attól még lehet keresztény. S keresztényként szúrja a szemét ez meg az.

Öröm látni, hogy 3 ponton is megszorították Ritát, s teológus létére egyikre se tudott választ adni. Íme a 3 pont kommentár nélkül.

1. Miért nevezi álkeresztényeknek, fundamentalistáknak, képmutatóknak azokat, akik egyszerűen csak mércének tekintik a krisztusi tanítást?

2. Miért nevezi magát katolikusnak, ha nem ért egyet a katolicizmussal?

3. Miért kellene haladni a korral, mikor ezt Jézus se tette?

A csúcs: egyik híve, nyilván ballib törzsszavazó megállapítja: "Egyik véglet a Fidesz, a másik véglet te és Bartus." - Ritának még nem volt ideje moderálnia, szóval ezt sikeresen láttam. A lehető legnagyobb sértés ezekben a körökben az "olyan vagy, mint a Fidesz" megállapítás.

A korai 90-es évek Bulgáriájában kaptam jó leckét mi is a kapitalizmus. Persze, Magyarországon se volt a helyzet alapjaiban más, de a bolgár helyzet még kontrasztosabb volt.

Tolmácsként tevékenykedtem éppen. Ennek az is az előnye, hogy az ember olyat is megtud, amit másképp csak sejthetne. Persze van tolmácsetika, hogy a tolmácsként megszerzett infót nem használjuk fel, ezt mindig be is tartottam, de a hosszú idő utáni és nem önző céllal történő felhasználás nem etikátlan.

Tipikus helyzet. A két újgazdag ember üzletet akar kötni.

Meg a szokásos laza beszélgetés. Szóba került, mennyien szegényedtek el a rendszerváltozás miatt.

Erre azt mondja a bolgár:

• Én nem akartam ezt a rendszerváltoztatást, hittem a kommunizmusban. A többség nem hitt benne, most megkapták amit akartak. Ja, hogy most már nem is tetszik annyira? Hát, gondolkodtak volna jobban. Nem az én bajom. Én akkor is rendszer szabályai szerint játszottam, most is ezt teszem. A többség meg akkor is, most is ostoba birkákból áll. Nem tehetek róla, hogy akkor nem vették észre, hogy jobban élnek, mint valaha addig. Azt hitték, most majd mind gazdagok lesznek. Hát nem lettek, sorry. Az lett, aki átlátta időben az új rendet. Én mint marxista tudtam mi a rend lényege, s képes voltam kihasználni, ők meg ostoba amerikai filmeknek hittek. Ennyi az egész.

A legnagyobb bajom ezzel a szöveggel valójában az volt, hogy igaz volt. Persze amolyan újgazdagos cinikusan előadva, de a mélytartalom megfelelt a valóságnak.

Arra számítok, az év végéig kiderül az ukrajnai frontharc fejleménye.

Amerika bukta már az egészet, kb. ott tartunk mint Vietnámban 1970-ben: Amerika még tartja a fővárost, az ottani bábkormányt és kontrollálja az ország nagyobb részét, de az észak-vietnámiakat már képtelenség megállítani.

Most Oroszország kész megállapodni. Ha Amerika belemegy, akkor maradhat a "dél-vietnámi" kormányzat, semleges katonai státusszal az ország egy részén. Ha nem, akkor ősztől beindul az úthenger, s elsöpör mindent. Immár nem vigyázva, azaz nem óvva a legfontosabb infrastruktúrát.

A vita most Amerikán belül folyik: a galambok meg akarnak állapodni, a héják harcolni akarnak, hiszen amerikai életekbe nem kerül.

A rosszabb kimenet: a héják győzelme. Ennek formája valamilyen hatalmas provokáció lesz, a legkézenfekvőbb a krími híd megtámadása. Amire az orosz fél kénytelen lesz Kijev központjának megsemmisítésével válaszolni, jó esetben atomtöltet nélkül.

Tippelni most nem tudok még.