Arra számítok, az év végéig kiderül az ukrajnai frontharc fejleménye.

Amerika bukta már az egészet, kb. ott tartunk mint Vietnámban 1970-ben: Amerika még tartja a fővárost, az ottani bábkormányt és kontrollálja az ország nagyobb részét, de az észak-vietnámiakat már képtelenség megállítani.

Most Oroszország kész megállapodni. Ha Amerika belemegy, akkor maradhat a "dél-vietnámi" kormányzat, semleges katonai státusszal az ország egy részén. Ha nem, akkor ősztől beindul az úthenger, s elsöpör mindent. Immár nem vigyázva, azaz nem óvva a legfontosabb infrastruktúrát.

A vita most Amerikán belül folyik: a galambok meg akarnak állapodni, a héják harcolni akarnak, hiszen amerikai életekbe nem kerül.

A rosszabb kimenet: a héják győzelme. Ennek formája valamilyen hatalmas provokáció lesz, a legkézenfekvőbb a krími híd megtámadása. Amire az orosz fél kénytelen lesz Kijev központjának megsemmisítésével válaszolni, jó esetben atomtöltet nélkül.

Tippelni most nem tudok még.

Egy másik Magyarországot építenének, pedig minek: ez a másik Magyaország már fel volt építve az 1990-2010 közti liberális vészkorszakban.

Ez a másik Magyarország a nyugati nagytőke, Sorosék, a másságkultusz, az idegenszép agymosás, a kisemberek eltiprásának Magyarországa. Éppen ezt szavazza le folyamatosan a nép 2010 óta.

Az egyik Kéri-javaslat "a hetilapok széles körben való terjesztése. A Magyar Hang, a Jelen, az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs és a HVG eléréseinek növelésével kiegyenlítődne a kormánypárti médiatúlsúly" - hát ez biztos recept a Fidesz támogatottságának növelésére.

S Pottyondy alias Puzsérné mint megoldás. A tehetségtelen ex-momentumos csaj, aki puzséros stílust alkalmaz bújtatott ballib tartalommal. Eleve nem ér el senkit, akit Kéri szeretne eléretni. S még az elértek zöme is elutasítja a ballibeket. Szerintem ez az ember egyetlen Pottyondy-videót se nézett meg, csak valamit hallott róla.

Orbánnak tulajdonképpen hatalmas szerencséje van: ilyen Kéri-féle 90-es években rekedt arcok határozzák meg az ellenzéki stratégiát.

A szegény rendszerkritikusnak azt mondják, komolytalan, mert csak irigy. A gazdag rendszerkritikusnak meg azt mondják, komolytalan, mert csak képmutató. Aki meg szegényből gazdag lett, arra azt mondják, komolytalan, hiszen nem kritizálhatja azt, aminek hála gazdag lett. Aki viszont gazdagból lett szegény, az se megoldás, mert rá meg azt mondják: bolond és/vagy felelőtlen.

Tulajdonképpen még legjobban a mérsékelten jómódúnak hisznek, de persze ott is jön a kritika. Miért nem nyomorog, mikor ez lenne a "hiteles"? Meg miért nincsenek "ambíciói" a többhöz.

A liberális demokrácia logikáját abszurd módon egy Garfield-mém fejezi ki. Nem szívesen idézem, mert utálom a Garfield-mémeket. Ezek leginkább irodákban terjedtek, s idősödő hölgyek terjesztették őket leginkább. A nagy részük ökörség, de van egy mely teljesen véletlenül értelmes:

A lényeg itt az, mindenki abban hisz, ő lesz az "egy", így tűri, hogy most még ő a "mások" része, hiszen azt hiszi, ez valamiféle ideiglenes, sőt igazságtalan állapot csak.

Sok éve volt egy cseh komcsi barátom, akkor amikor én még meggyőződéses liberális voltam, aki azt mondta, egy teljesen pragmatikus és ideológiamentes szempontot felvetve: végülis egyetértenék veled, ha biztos lennék benne, hogy a rendszerben én egy lennék a tőkések közül, de mivel ennek a matematikai esélye kicsi (a haverom informatikusnak készült, szeretett esélyekről beszélni), így nekem jobban megéri inkább ellenezni a rendszert.

Nyilván ez az érv nevetséges, hiszen nem lehet valami attól jó, hogy éppen nekem jó. Viszont mégis ez a rendszer belső axiómája.

Aki feleslegesen spórol, az sok pénzt veszít.

Az alaphelyzet: az ember bemegy a közértbe, majd 1 darab zacskót kér - mert fizetős -, pedig 2 kellene. Eredmény: elszakad a zacskó, leesik a termékek egy része, rosszabb esetben eltörik valami. Pénzkidobás, ráadásul el is pazarlódik egy termék. A pazarlás pedig bűn.

Ugyanez műszaki termékben. Amikor a hülyegyerek megveszi a legdrágább telefont, de rendes tokra már sajnálja a pénzt. Aztán pár hét, s a képernyőn csúnya felszíni repedések láthatók.

A fő telefonom már 2 és fél éves, de mintha új lenne. A megvételével együtt azonnal megvettem a hozzá való eredeti tokot is. Persze drága, a tok árából venni lehetne egy olcsó telefont, dehát ha már egyszer vettem valamit, legyen az normál állapotban.

Műszaki terméknél általában a második vagy harmadik legjobbat szoktam venni, annak az ára a legjobb. De ha nem lenne erre se pénzem, vennék egy még olcsóbbat, de azt is rendesen felszerelve.

Az olcsóval rosszul szoktam járni. Pár éve vettem egy teljesen noname tabletet, könyvolvasásra. 3 hónap alatt elromlott az USB-je, nem lehetett tölteni többé. Eladtam alkatrésznek, s vettem egy Samsung márkájút, 2 és félszer annyiért, máig működik.

Egyedül a fejhallgatónál vagyok csúcsminőség-hívő: nagyon zavar a rossz hang.

Egyszer valaki megjegyezte hogyan képes élő ember többszáz euróért venni fejhallgatót, olyan paraméterekkel, melyek teljesen "feleslegesek" a hétköznapi életben, mire én megjegyeztem, "te 4 hónap alatt többet költesz cigarettára, én viszont nem dohányzom, s egy fejhallgató kitart 3-4 évig átlag".

A mostanim 2 és fél éves és még mindig rajta van a "2022 legjobb fejhallgatói" 10-es listán, persze már nem dobogós nyilván.

A csúcs-fejhallgatók egyetlen negatívuma: kissé veszélyesek utcán hordva, mert ha az ember elbambul, nem hallja meg azokat a zajokat, melyeket pedig meg kellene, lásd hirtelen fékező autó, sziréna, stb.

A nagy fényképezőgépemhez van 4 darab objektívem, mindegyiken van semleges szűrő, így ha bármi sérülés lenne, csak a szűrő sérülne, aminek az ára a tizede, mint egy objektívnek. (Tudom, a profi fotósok szerint hülyeség a semleges szűrő indokolatlan használata, mert nem engedi be az igazi fényt, de szerintem ez marhaság.)

Igyekszem nem aktív lenni a fogyasztói társadalomban, de van pár dolog, amit nem tudok nélkülözni.

Bár a bolgár köztársasági elnök sok inadekvát dolgot művelt a legutóbbi időkben, ezúttal hasznosat tett.

A hét elején a szociknak adott kormányalakítási megbízást ugyanis.

A bolgár alkotmányjog szerint háromszor lehet kormányalakítással próbálkozni minden választás vagy kormánybukás után: az első két alkalommal a legnagyobb és a második legnagyobb párt próbálkozhat, a harmadik alkalommal pedig bárki, akit az államfő megjelöl.

A nyugati nyomás hatalmas: legyen egy egyértelműen euroatlantista kormányzat Szófiában, mely teljes mellszélességgel kiáll a NATO-agresszió mellett az ukrajnai fronton. Ehhez azonban az kellene, hogy összeálljon 3 olyan párt, melyből 2 az egész politikáját arra alapozta, hogy ellenzi a harmadikat - ez hatalmas, 60 % körüli parlamenti támogatást jelentene. Csakhát közülük az egyik ezzel össze is omlana azonnal: nem lehet ugyanis azzal a párttal koalícióra lépne, melynek ellenzésére alakult meg.

A két nagy a GERB és a PP. A GERB tulajdonképpen egyetlen ember, Bojko Boriszov egyszemélyi pártja, s kb. olyan dolgokkal vádolják Bulgáriában, mint Magyarországon Orbánt. Csak Bulgáriában a vádlók maguk is jobboldaliak. A fő eltérés persze Orbánhoz képest, hogy Boriszov sose harcolt a nyugat ellen, s bár teljesen lelkesen nyugatpártinak nem mondható, sose lépett ki a nyugati konszenzusból. Szóval nyugati szemszögből nem az ideális szövetséges, de elfogadható szövetséges. Lásd, az Eurőpai Néppárt mindig megvédi Boriszovot minden korrupciós vádaktól.

A PP pedig a Boriszov elleni 2020-2021-es tüntetések végső maradványa. Az egész párt arra alakult, hogy "eltakarítsa" Boriszovot és rendszerét.

A harmadik pártot most kihagynám, szerepe nem lényeges a vázolt ügy szempontjából.

Na most, azt hiszem, érthető így a szituáció miért nem engedhet a PP a nyugati nyomásnak, hogy szövetkezzen a GERBbel. Mert ha megtenné, nevetségessé válna saját szavazói előtt. Pár sántít kissé a példa, de kb. mintha Hadházy holnap miniszteri ajánlatot kapna Orbántól, s ezt el is fogadná.

Egy új választással viszont valószínűleg csak csökkenne az egyértelműen nyugatos erők támogatottsága.

A bolgár köztársasági elnök sose volt lelkes eurotlantista, de az ukrajnai háború óta ez még inkább érezhető.

Azzal, hogy most a szocikat bízta meg kormányalakítással, elérte: ne legyen megalakítható egy ilyen erősen nyugatpárti kormány. Azaz vagy legyen egy mérsékeltebb kormány most, a mérsékeltséget garantálja a szocik jelenléte, vagy jöjjenek a választások, ami 3 hónappal kitolja az új kormány megalakítását. Ez október közepe, addig pedig sok dolog fog még történni Ukrajnában.

Magyar szemmel furcsán hangzik ez, mert Magyarországon a posztkomcsik mind kőkeményen elkötelezett euroatlantisták, de a bolgár helyzet nem ilyen: a bolgár posztkomcsik amolyan vonakodva-nyögvenyelős euroatlantisták. Nemrég egy bolgár közvéleménykutatás nagy botrányt okozott: kiderült, a bolgár szocik szavazótábora még a bolgár nacionalisták szavazótáboránál is oroszpártibb.

A kőkemény szovjet ateista harcot már nem vették át a szatelitállamok a II. vh. után. Immár nem a vallás gyors megsemmisítése lett a cél, hanem csak ellehetetlenítése.

Ennek egyik módszere volt a lenéző, paternalisztikus módszer. Kb. "hadd hókuszpókuszoljanak, majd lassan elhalnak".

A kommunista kép a templomról kb. az volt, hogy idős pap hadovál marhaságokat, közben furcsa mozdulatokat végez, s ezt nézi tucatnyi, otthonkába öltözött özvegy idős néni szájtátva. S sajnos nem is volt messze ez a valóságtól, tényleg az egyedül maradt idős nénik voltak a legnagyobb templombajáró csoport.

A liberális ateizmus csavart egy kicsit ezen a képen, de a lényeg azonos maradt. Az egyház továbbra se "pofázzon" bele a közéletbe, sőt az emberek magánéletébe se, ne legyen véleménye semmiről, mert "az állam el van választva az egyháztól", viszont simogassa reggeltől estig rákos kisgyerekek buksiját, na jó, néha oszthat ételt is! S aki ezt nem fogadja, az onnantól nem igazi keresztény!

A friss ÉS-ben ezt nyíltan is kimondja Perinta: "A szeretet nem egy elvont gondolat. De arról filozofálni, hogy Szűz Mária szűzen fogant-e, vagy van-e feltámadás – nagyon kényelmes, azzal nem kell csinálni semmit, gondolkodom róla, esetleg írok valamit róla. De a szeretet cselekedeteket követel. Nem maradhatok passzív például akkor, amikor Magyarországon az alkotmányt úgy módosítják, hogy a transzszexuális emberek jogait elveszik, mert tudom, hogy ők is az Isten képmására vannak teremtve, akárcsak én. Fel kell szólalnom mellettük, és ez már munka." - értsd: a hitigazságok lényegtelenek, ami egyedül fontos az a küzdelem nem keresztény értékekért. Miért? Mert "szeretet".

Maga a perintista egyházkép is teljesen abszurd. Ez nem katolicizmus, hanem egyfajta radikális protestantizmus. Idézet: "Az nem biztos, hogy egyházat akart [Jézus], de az biztos, hogy vándorprédikátorként Jézus-követők testvéri mozgalmáról álmodott. Ahol mindenki egyenlő, pontosan azért, mert az Isten képmására van teremtve. Az már a történelem hordaléka, hogy az egyházak teljesen más irányba vitték el ezt az elképzelést. De amíg üldözték, vagyis 300 éven át, ameddig nem vált államvallássá, addig sok jele megvolt ennek a forradalmi egyenlőségnek. Konstantin császár alatt viszont teljesen a politika nyomása alá kerül, és az oltár és a trón szövetsége a mai napig tart." Ez már olyan Dan Brown magasságú "teológia".

A denbraunista vallás alapjai pedig ezek:

• volt ez a Jézus nevű kissé málé, de rendes alak, aki csupa jót akart,
• Jézus végülis amolyan hippi volt, nem tanított semmit, csak szeretetet, tulajdonképpen csak azt hirdette, mindenki napozzon a parton, éljen ahogy akar és fogadja el, hogy mások így tesznek,
• de a sok I. századi buta, fogatlan, mucsai zsidó nem értette meg őt,
• különösen ez a Pál nevű diktátor írta át tanításait, a pálizmus immár azt hirdette: tilos napozni a parton, mindenki éljen pöspöke utasításai szerint, s gyűlölje azt, aki nem így tesz,
• aztán a dolgok egyre rosszabbra fordultak: jöttek a szadista pedofil római pápák, s átírták a Bibliát,
• végül a munkát befejezte Konstantin, aki a Bibliát betiltotta, új Bibliát szerkesztett, de még annak olvasását is betiltotta az egyszerű népnek,
• halvány reménysugár a nagy sötétségben, hogy időről időre megjelennek mindentudó emberek - pl. Beer, Iványi, s persze a legnagyobbak legnagyobbika: Perinta -, akik igyekeznek világosságot önteni a sötét mucsai fejekbe, elmagyarázva az igazi, parton napozós és ott mindenkit elfogadó eredeti szeretet-Jézust!

Bulgáriában olyan hivatalos ünnepnap, mely se nem vallási, se nem nemzetközi alapú, se nem idegen átvétel, összesen 3 darab van:

• március 3. - a Felszabadulás napja - a török uralom bulgáriai megszűnését jelentő előzetes orosz-török békeszerződés aláírásának napja 1878-ban,
• szeptember 6. - az Egyesülés napja - amikor a Bulgáriai Fejedelemség annektálta 1885-ben Törökország autonóm tartományát, az akkor nagyjából kétharmados bolgár többségű Kelet-Ruméliát,
• szeptember 22. - a Függetlenség napja - amikor 1908-ban Bulgária hivatalosan is megszakította az államjogi viszonyát Törökországgal (1878-1908 között Bulgária hivatalosan Törökország vazallus állam volt).

Ezek közül a fő ünnep a március 3., immár 1990 óta, de ez volt 1879-1946 között is a fő ünnep. A kommunizmus alatt természetesen a fő ünnep a kommunista hatalomátvétel napja volt, a magyar április 4. bolgár változata: szeptember 9.

S a legkevésbé népszerű a Függetlenség napja, annyira, hogy egy csomó bolgár keveri az Egyesülést a Függetlenséggel. Ennek oka: Bulgária független de facto 1879 óta, így a jogi függetlenség kinyílvánítása 1908-ban nem keltett túl nagy érzelmeket.

Most az ukrajnai háború hevében megszületett a soron következő idióta ötlet: ne legyen ezentúl március 3. nemzeti ünnep, mert ez a nap oroszpárti, hiszen az oroszok szabadították fel Bulgáriát.

Szerencsére nem valószínű, hogy ez megvalósul ténylegesen is.

Csak személyes szemszögből.

Amikor kisgyerek voltam, egyrészt hatalmas volt az eltérés a profi és az amatőr fényképészek között, másrészt baromi kevés amatőr fényképész volt.

Nekem a 6. születésnapomra, 1973-ban, megvették az akkori szabványos "gyerek" fényképezőgépet, valamelyik szovjet Szmena volt, azt hiszem, a Szmena-8M. Akkor ez 280 Ft-ba került, ami olcsó volt, még az akkori bérekhez képest, akkoriban a magyar átlagbér 2800 körül volt, szóval egy havi bér tizede.

A gond a film volt, meg az előhívás, ezek súlyos költségek voltak. Amikor később a 80-as évek végén megjelent Magyarországon a Fotex, fantasztikusnak tűnt, hogy ha náluk hívatta elő az ember a filmjét, ingyen adtak egy újat.

Az igazi profiknak persze volt saját előhívő laboratóriumuk, de ez tényleg csak az elit elitje volt.

De a lényeg: drága mulatság volt sokat fényképezni. S minden komoly célra profi fényképész kellett. A kevés amatőr meg jól meggondolta mire pazarolja a filmet.

Szóba se jöhetett az amatőrök és a profik közeledése, egyszerű olyan nagy tudás kellett a profizmushoz, hogy azt kevesen vállalták fel. Kevés ember tudta megfizetni a próbálkozás költségét, ma ez kb. nulla Ft-ba kerül, akkor meg súlyos pénzekbe.

A digitális forradalom kezdetben csak a drágaságot tüntette el, de a kezdeti digitális gépek egyszerűen túl primitívek voltak a profi szinthez. Ill. voltak profi digitális gépek, csak éppen csillagászati áron.

Nagyjából 20 éve mentek le annyira az árak, hogy kezdett csökkeni az eltérés a profi és az amatőr között. Egyre jobb lett a minőség az olcsó végen is.

Most viszont visszakerültünk az eredeti állapothoz, kicsit másképp: ismét van profi és amatőr. Az eltérés, hogy egyrészt már szinte az egész lakosság amatőr fényképész, s az egyszerű telefonokkal is lehet viszonylag jól fényképezni, másrészt van egy rendkívül vékony elit réteg, mely profi drága technikát használ.

Magamon veszem észre: ha tudom, hogy nem lesz semmilyen speciális kép, olyan méhecske a virágban vagy telihold kategória, akkor nem veszem magamhoz a nagy fotótáskámat a félprofi gépemmel, mert minek cipelni. Simán elég a telefon is a legtöbb esetre, videózáshoz meg egyre népszerűbb lesz az utóbbi évtizedben a tenyérnél is picibb akciókamera. A kis akciókamera felállítható álványra, így is kb. negyed kiló az egész, ráadásul minden kicsi és gyors. Az esetek 95 %-ában teljesen jó.

Mivel megromlottak a szemeim, keveset fényképezek már. De a téma most is érdekel. Bár a szakma szabályait nem fogadom el.

50 év múlva az emberek meg lesznek döbbenve, miért van ilyen kevés fénykép a XXI. sz. előtti időkből.

Az én kedvenc saját képeim itt láthatók. Ezekben egyetlen családi kép sincs egyébként.

Korábban is sejtettem: a vadászati vágy és az állatbarátság nem egymás ellentétei, hanem ugyannak a két oldala. A napokban bellém villant mi is ennek a magyarázata.

Van sokféle elmélet az emberi faj korai történetéről. Ami biztosnak tűnik: kb. 300 ezer éve van ember, a szó mai értelmében, szűken véve, azaz kizárva a mára kihalt más emberfajokat. (Van olyan elmélet is, mely szerint további 2 emberfaj nem halt ki, hanem beolvadt.)

A lényeg: eből a 300 ezer év csak az első 100 ezer és az utolsó 10 ezer év nem zajlott elsősorban vadászattal. Azaz az emberiség fő tevékenysége nagyjából az i. e. 200. évezred és az i. e. 8. évezred között a vadászat volt. S közben nagyjából a 30. évezredtől házasítva lett a farkas, megjelent a kutya mint a vadász segítője.

A vadász számára a kutya életbe vágó fontosságú. Képes ugyanis olyan helyzetben is megérezni a veszélyt, amikor az ember nem. Azaz nagyon fontos társ. Ez pedig kialakít egy sajátos baráti viszony.

S ez annyira erős volt, hogy megmaradt. Ma már kevés a vadász, de sokkal több a kutyabarát. Látszólag a 2 egymás ellentéte, hiszen az egyik egy állat megölése, a másik meg egy állat társnak tekintése. Miközben mindkettő ugyanaz, a vadászat mellékterméke a társállat.

Az átlaghoz tartozom, azaz nem szeretem a vadászatot, de az állatokat igen, s leginkább a kutyákat.

Ez azonban igyekszem elkerülni. Bár jelenlegi 2 kutyám "játtékkutya" kategória, azaz a legkisebb méret, kategórikusan elvetek bármiféle kutyafodrászati szolgáltatást meg abszurd díszítést. Nyakörvön kívül semmi díszítés, s télen ruha kimenéshez, amikor ez kell, de semmi vicceskedés: szerintem ez megalázó a kutyának.

Nem igazán értem a ballibeket rezsiügyben.

Eddig azt hajtogatták, nem jó az általános rezsicsökkentés, mert akkor a zoligarchák megtöltik a kerti medencéiket olcsó farháttal, ehelyett csak a rászorulókat kell támogatni. Most hogy Zorbán korlátozta a rezsicsökkentés mértékét, most meg erre azt mondják: miért korlátozta?

A liberális színdarabok egyik jellemző vonala:

• jön valami hülyeség, ami a szimpla józan ész alapján is nyilvánvalóan marhaság,
• lelkendeznek a liberálisok,
• mindenki más kijelenti, hogy ez marhaság,
• a liberálisok kijelentik, hogy az ellenzők mucsai barmok,
• eltelik pár év,
• a liberálisok rájönnek, tényleg marhaság!

Az Uber iskolapélda. A lényege: ügyes üzletemberek létrehoznak egy taxiscéget, olyan formában, hogy ne vonatkozzon rá semmilyen szabály és adózás se legyen. Gyorsan kiderül miről van szó, s mindenhol fellépnek a trükk ellen. Téma lezárva.

Amikor 7 éve elkezdődött az Uber szabályozása Magyarországon is, még ballib tüntetés is volt mellette! Kb. az volt a felállás, a liberális narratíva, hogy egyrészt van a progresszív "közösségi közlekedés", szivárványos jóemberekkel, másrészt meg ott vannak Zorbán fasiszta taxishiénái, s minden igaz demokrata köteles kiállni a "diktatúra" ellen. Már-már majdnem az Uber lett a ballibek közös listavezetője.

S az Uber-hívők nem fogadtak el semmilyen észérvet. A legfőbbet se, hogy abszurd, ha egy magyarországi taxisút a Kajmán-szigeteken adózik.

Az Uber gyorsan bedobta a törölközőt. Egyszerűen a magyar piac túl kicsi ahhoz, hogy megállpodjanak. Így inkább önként elmentek.

Személyes elem: 2015-ban majdnem elmentem dolgozni az Uberhez, nem taxisnak, hanem a központba (a kelet-európai központ Szófiában volt). Végül nem mentem, bár jó lett volna lehúzni ott 1 évet, sok új tapasztalatot adott volna.

A társadalmi nyelvjárásokat szokás kódoknak nevezni. Még előfordul a stílus és a regiszter megnevezés is. Mondjuk ünnepélyes, hivatalos, hétköznapi, baráti, szlenges, stb. - lehet sokféleképpen felosztani.

A kódváltás azt jelenti, egy adott helyzetben az egyikről a másikra váltunk.

Leírt szövegben a kódváltás jellemzően vicces. Pl. szlengről hirtelen hivatalosra váltani, vagy fordítva.

A kedvenc megélt esetem: hárman beszélgetnek, 2 fiatal férfi és 1 idős néni. A férfiak alkalmazkodnak a ninihez, s elkezdenek amolyan kiművelt-néniesen beszélni, ilyen "azok kemény, de szép idők voltak", meg "jóféle lekvár" és "emberpróbáló kor". A néni mesél háborús élményeiről, hogy mi volt, amikor bejöttek az oroszok: az egyik orosz részeg volt és lopott, a másik meg rendes volt és segített. A rendes még abban is segített az akkor 19 éves néninek, szólt neki, a következő 3 napon legyen inkább a pincében, nehogy valamelyk részeg társa megerőszakolja őt. A néni megköszönte neki, adott neki hálából egy üveggel az elrejtett lekvárból.

Aztán a néni távozik, marad a 2 férfi, olyan 35 év körüliek. Megszokásból folytatják nénis stílusban, bár feszengenek, de hirtelen senki se tud váltani. Aztán csend. Végül az egyik ránéz az órájára, majd megszólal "hű, baszdmeg, nekem mennem kell, na csá".

Puzsér szerint Fegyőr valóságtagad.

Dehát ezen az alapon egy keresztény is valóságtagad, amikor nem ismeri el, hogy Jézus nem támadott fel és csak egy egyszerű ember volt. Miközben persze ebben semmi valóságtagadás sincs, hogy Jézus feltámadott és nem csak egy egyszerű ember volt, sőt éppen ezek a keresztény hit alapjainak részei.

Szóval azzal, hogy Fegyőr nem utasítja el a nyugati identitáspolitikát, a transzaktivizmust, a metoo-t, az eltörléskultúrát semmi mást nem tesz, mint hű magához. Fegyőr és a Momentum liberális, polgári, nyugatos erő, szóval miért is mondanának ellent a liberális, polgári, nyugatos értékeknek?

Valójában itt a valóságtagadó éppen Puzsér. Puzsér megálmodott magának egy szerinte "igazi" liberális, polgári, nyugatos értrékrendet, mely a saját agyán kívül sehol se létezik, majd erről az álláspontról kiindulva kritizálja a ténylegesen létező liberális, polgári, nyugatos valóságot. Ez kb. olyan, mint az örökké elégedetlen marxista, aki szerint a számtalan megtörtént marxista kísérlet egyike se "igazi", egyik se marxista, mindegyik tévút és letérés az igaz elvek biztos útjáról, viszont van egy igazi marxizmus, ami egyelőre még sehol se lett megvalósítva.

Lehet persze a történelem és a szavak jelentése ellen küzdeni, de sok értelme nincs.

Puzsér nagyjából a középső Fidesz szellemiségével ért egyet, mely egy rég letűnt nyugati középjobb ideológiáról hitte kényszeresen, hogy az még a nyugati valóság, miközben ez már nem felelt meg a tényeknek.

A megoldás itt 2-féle lehet:

• hirdetni, hogy igen, én liberális, polgári, nyugatos vagyok, s el is fogadom ezt az eszmét,
• felismerni, hogy a mai liberális, polgári, nyugatos nem az, amit én akarok, s ezentúl nem nevezem magamat liberális, polgári, nyugatos eszmék hívének.

Karakalpaksztáni tüntetések a hírekben. Mi is ez?

A karakalpakok (a népnév jelentése: "feketekalaposok") a szovjet közép-ázsia nemzetépítés "elveszett" hatodik népe.

Annak idején, a 20-as és 30-as években a szovjet nemzetiségi politikusok (élükön Sztálinnal, aki már az első Lenin-vezetésben is a kisebbségi ügyekért felelt) mindenképpen meg akarta akadályozni a közép-ázsiai térség egységes identitását, ezt veszélyesnek látták, különösen mivel a korabeli szovjetellenes közép-ázsiai főemberek ezt akarták.

Így el lett döntve Moszkvában: itt új szocialista nemzetek lesznek csinálva mindenáron.

A régió eredeti lakossága keleti-iráni, a legnagyobb közülük a szkíták voltak. Ezekre rájött a idegen bevándorlás 3 hullámban:

• a türk invázió: a türkök őshazájukból (ez a mai Ujgúria, Kínában) elindultak a VI. században délnyugatra, lassan mindent meghódítva, asszimilálva az egész térséget, csak a délkeleti hegyvidék állt ellen (ott máig beszélnek keleti-iráni nyelveket, a mai afgán-tadzsik határvidéken),
• jött ellenkező irányból a perzsa hatás, a VII. századtól, a lakosság nagy része kétnyelvű lett, azaz türk-perzsa, ez csak a XIX. század végére szűnt meg, amikor a két nyelv használata szétvált,
• s jött a mongol hódítás a XIII. században, mely nyelvileg nem hatott, a mongolok ugyanis nem terjesztették nyelvüket, hanem átvették a helyi nyelvet.

A szovjet nemzettervezők eldöntötték: megtörik a közös turkesztáni öntudatot, helyette csináltak 1 iráni népet - a tadzsikot, s 4 türk népet - a kipcsák kazahokat és kirgizeket, a karluk üzbégeket, valamint az oguz türkméneket, mindenki más meg "kisebbség" lesz.

A gond akadt még egy nép, a szintén kipcsák karakalpakok, melyek túl kicsik voltak a néppé alakításhoz, viszont túl nagyok, hogy csak kisebbség legyenek. Egy ők a köztes "autonóm" státuszt kapták. Először Kazahsztán részeként, de végül - mivel már úgyis túl nagy lett Kazahsztán -, mint Üzbegisztán része. Ma Üzbegisztán majdnem felét, a nyugati felét foglalja el Karakalpaksztán.

A karakalpakok a kazahok közeli rokonai, a viszony baráti, a nyelvek kölcsönösen érthetőek, kb. cseh-szlovák szinten. A most készülő új kazah latinbetűs ábécé alapvetően a latinbetűs karakalpak ábécé lemásolása.

Tulajdonképpen az egyes népek között az eltérés ma nyelvi és genetikai. A nyilvánvalóan nyelvileg eltérő nép a tadzsik, hiszen ők irániul beszélnek: a tadzsik és perzsa nyelv egymás között kb. mint a szerb és a horvát. Az összes többi nép türk nyelvű, az irodalmi nyelvek elkülönülése csak a XX. sz. elején fejeződött be.

A genetikai eltérés meg a 3 említett elem keveredésének aránya. A kazahok és kirgizek mongolosabb kinézetűek, míg a türkmének, üzbégek, tadzsikok európaisabbak, a karakalpakok meg valahol a kettő között.

Miért is vannak most zavargások? Valójában nem etnikai ellentét az ok. Nem igazán létezett üzbég-karakalpak ellenségeskedés soha. A régió 2 fő gyülölködése a tadzsik-üzbég és a kirgiz-üzbég.

A nyugati azonnali magyarázat: Moszkvából szervezik az egészet. Ami nagyon valószínűtlen: egyrészt az üzbég vezetés oroszpárti, mászrészt a karakalpakok sose akartak elszakadni Üzbegisztántól - a szeparatizmus teljesen marginális erő, tulajdonképpen csak a neten létezik.

A legvalószínűbb magyarázat szerint az egész egy hatalmas PR-hiba. A jelenlegi üzbég elnöknek 2026-ban járna le a mandátuma, s az alkotmány szerint ez a végső időpont, tovább nem lehetne elnök. Ezt megakadályozandó, most alkotmánymódosítást tervez, mely egrészt meghosszabbítaná az elnöki mandátumot 7 évre, másrészt lenullázni a korábbiakat, azaz így még 2040-ig elnök lehetne, 83 éves koráig. De ezt az egészet bele akarta tenni egy nagyobb alkotmánymódosító csomagba, hogy ne lógjon ki nagyon a lóláb, s a fő dísz Karakalpaksztán jogi státuszának rendezése lett volna, azaz lényegében a karakalpak szuverenitás visszavétele. Teljesen jelképes lépés, mert egyrészt Karakalpaksztánban is az elnök emberei vannak hatalmon, másrészt a terület lakosságának alig harmada karakalpak, azaz ha minden karapalpak függetlenséget akarna, akkor se lenne meg a szükséges többség az elszakadáshoz.

Viszont kiderült, hiába jelképes kérdés, éppen a jelképek hozzák lázba az embereket. Szóval a karakalpakok tüntetni kezdtek, a tervezett lépést valamiféle kisebbségellenes terv első lépésének tekintve. Azóta az elnök visszavonta, de most már nem hisznek neki.

A világon - lakosságarányosan - a legtöbb kecsupot és majonézt Oroszországban fogyasztják. Valami rejtélyes okból az orosz ember imádja ezeket a termékeket. Oroszoknál láttam először: majonézzel vastagon megkent kenyér, rajta felvágott savanyú uborkával. Ahogy a kecsup szendvicskrémként használata se ritkaság.

A Balkánon ez pl. nem ismert, a Balkánon ljutenica van, ami hasonlít ugyan a kecsuphoz, de nem azonos vele: bár a fő összetevő szinté a paradicsom, de nem csak paradicsomot tartalmaz, s nem annyira homogenizált. Szóval a Balkánon a két termék teljesen külön van, a használatuk is más - pl. senki se kenne kenyérre kecsupot, s salátához se keverné.

A világ legnagyobb gyártója a Heinz. Természetesen csatlakozott az oroszellenes szankciókhoz idén, szóval ma már csak kis mennyiségben van Heinz-termék Oroszországban, csak másodlagos importból. Ennek persze a legjobban Kína örül, ma már a kínai kecsupipar nagyobb az amerikainál, csak eddig alig exportáltak - most elkezdték, megjelent a kínai kecsup Oroszországban.

Egyébként van saját orosz gyártás is, a paradicsom jól megterem egyes dél-orosz részeken, de a mennyiség kisebb a fogyasztásnál. Szóval nagyok a lehetőségek a kínai kecsup előtt.

Igenám, de a Heinznél akadt egy kis baj. Legyártva, megcímkézve oroszul a sok millió kész termék! Most mi legyen? Átcímkézni? Az drága. Aztán kipattant az ötlet: Bulgáriában hasonló betűk vannak, hasonlít a nyelv is, szállítsuk oda!

S tényleg. Korábban sose láttam bolgár üzletben orosz szöveges kecsupot.

A Kádár-rendszer egyik vicces és teljesen szürreális jelensége volt a kommunista könnyűzene.

Nagyon sikertelen lett a próbálkozás, gyorsan le is vették a napirendről, majd helyette a politikamentes diszkó, pop, rock lett a támogatott műfaj, de létezett.

Tulajdonképpen a kommunista könnyűzenét - mely pol-beat néven futott leginkább - mindenki kiröhögte. A lényege az volt, hogy le lett utánozva a nyugati proteszt zene, csak Magyarországon ez a proteszt nevetséges lett, hiszen azért elég nehéz a hivatalos eszmével egybehangzóan "protestálni", ráadásul közben amolyan laza külsőt hazudva.

Amikor a napokban olvastam a HVG cikkét az egyébként teljesen tehetségtelen Måneskin együttesről, ez jutott eszembe. Nyilván ezek a Måneskin-tagok igazi hősök: egy nyugati nagyvárosban szponzorált koncerten bátran kiálltak és merték azt üvölteni, hogy mindenben egyetértenek a hivatalos nyugati politikával!

Pont mint annak idején Dinnyés József vagy a Gerilla együttes: bátran felléptek a magyar televízióban, mindenben egyetértve a hivatalos állami politikával, tudva, hogy senkinek esélye sincs esetleg nem egyetérteni. Ahogy most Måneskinék: az ellentétes álláspont hivatalos szankciókkal tiltott.

Andrej (Andrij) Baumejszter neves ukrán katolikus teológus, filozófus, videóblogger legutóbbi megszólalása rendkívüli bátorságról tanúskodik.

Baumejszter képes volt azt mondani, hogy a mai ukrajnai oroszellenes kulturális hadjárat teljesen ugyanaz, mint a nyugati progresszívista cancel culture.

Baumejszter egyébként az orosz-ukrán viszályban teljes mértékben az ukrán oldalt támogatja. Azaz itt nem valamiféle oroszbarát szimpatizánsról van szó.

Ami pedig az általános orosz-ukrán kulturális narratívát illeti, Baumejszter egyik fő értelmezést se követi,

• se az ukránt: hogy az ukrán nép civilizált európai nemzet, míg az orosz meg félvad mongol-tatár ázsiai jöttment agresszív banda,
• se az oroszt: hogy van valamiféle különleges orosz út, melynek feladata megmenteni a vesztébe rohanó, elfajzott Európát, s általában a világot;

ő egy harmadik álláspont hirdet, mely szerint:

• mind az orosz, mind az ukrán európai, nyugati nép, s a megoldás, hogy mindkét oldal "szélsőségesei" felhagyjanak nézeteikkel, majd egész Európa visszatérjen keresztény gyökereihez, benne mind az oroszokkal, mind az ukránokkal.

Baumejsztert egyébként évek óta ismerem, jóval az orosz-ukrán háború előttről. Annak idején úgy jutottam el hozzá, hogy közepkori filozófiatörténeti előadássorozata nagyon tetszett, aminek hatására elkezdtem követni egyéb tevékenységét is.

Természetesen se vallásilag, se politikailag nem értek egyet vele. Baumejszter kb. olyan, mint egy mai mérsékelt fideszes, aki máig abban hisz, hogy létezik egyfajta megbújó keresztény nyugat, melyet most elnyom ugyan egy agresszív, ateista, baloldali, progresszívista eszme, de ez csak külső erő az európaisághoz képest, s Európa rendelkezik a megfelelő képességekkel, hogy ezt a külső erőt levesse magáról. Én mindebben Alekszandr Duginnal értek egyet, Baumejszter legnagyobb orosz ellentétjéval.

De mint mondtam sokszor, itt a nem egyetértés nem számít, a bátorsága mindenképpen értékelendő, ráadásul most egy olyan kérdésben, amiben történetesen még egyet is értek vele.

Baumejszter nevének oka: ősei a XVIII. században Oroszországba betelepedett németek. Csak azért mondom, mert időnként le szokták őt zsidózni, miközben nem az. Most ez biztosan be is fog ismét következni ukrán nacionalista körök részéről.

Remélem nem esik baja. Mert azért lássuk be: ilyen szöveget elmondani manapság Kijevben élve nem egy életbiztosítás.

Az előbbi cikkemről jutott eszembe életem egyetlen diákcsínje.

Alapvetően nagyon rendes, nem harcias, békés ember voltam mindig, gyerekként is. Írásban néha agresszív vagyok, de csak írásban, s ennek is csak írástechnikai célja van. Engem nagyon sokáig kell idegesíteni, hogy tényleg harcias legyek.

1979-ben bementünk pár osztálytársammal az NDK Centrum nevű intézménye, ami amolyan keletnémet kulturális intézmény volt. A rendszerváltozás után Porsche szalon lett egyébként, most nem tudom mi az, de mindjárt megnézem, s beteszem a képet.

Szóval éppen valamilyen unalmas kiállítás volt, politikusok fényképeivel. A teremőr bácsi nagyon udvarias volt, valószínűleg napokig egy árva lélek se tévedett be oda, így megörült, hogy megjelent pár darab 12-13 éves gyerek.

Megláttam az asztalon aztán a vendégkönyvet. Kinyitva ott, ahol Honecker és Kádár elvtárs bejegyzése volt. Agyam jól pörgött, s mivel a teremőr nem is nézte mit csinálok, gyorsan fogtam a tollat, s a két neves ember alá odaírtam "Jó étvágyat és kellemes szórakozást!". Semmi trágárság, de abszolút abszurd humor.

Aztán elbüszkélkedtem az osztályban tettemmel. A legtöbben nem hitték el, amolyan málé gyerek hírében álltam. Én meg mondtam, menjetek, nézzétek meg. S pár nap múlva tényleg elment pár osztálytársam. Én velük mentem, de óvatosan kint maradtam, egy padon. A teremőr bácsi folyamatosan a gyerekekkel volt, s még el is magyarázta nekik "pár napja itt volt 4 huligán, s belerondítottak a vendégkönyvbe! nézzétek meg! s ki se szakíthatom ezt az oldalt, mert kitépném akkor Honecker és Kádár elvtárs beírását! bárcsak el tudnám kapni ezeket a huligánokat!".

Aztán jobb lett ezzel a renomém az osztályban.

Néha a normalitás teret nyer a liberális világban. Sajnos kevésszer, de éppen ezért meg kell becsülni a kevés ilyen alkalmat.

Mivel Hitler ezt a témát kisajátította, nem szabad beszélni róla. Pedig létezik. Ez az elfajzott művészet, mely valójában álművészet.

Szóval kellemes meglepetés volt a HVG cikke Damien Hirstről, aki egyébként - nem vicc! - a leggazdagabb brit "művész". Az illető természetesen nem művész, ill. ha ő művész, akkor a pornórendező is az. Sőt a pornórendező nagyobb művész, mert ő legalább valamilyen természetes folyamatot mutat be, a nemi vágy állatias kielégítését. Ezzel szemben Hirst tevékenységének lényege állatok értelmetlen megölése, feldarabolása, s vérrel locsolkodás.

Ami meglepett: a HVG nem pozitívan ír a perverz majomról, sőt a ballib törzskommentelők nagy része is így áll a kérdéshez.

• Atya Isten, mi ez a fasizálódás? Mi ez a művészelnyomás? - kérdeztem volna, ha a HVG nem tiltott volna el már évekkel ezelőtt minden létező kommentelési lehetőségtől.

Rögtön eszembe villant egy régi eset. 23 évvel ezelőtt, 1999-ben történt. Akkor Hirst példaképe, az osztrák Hermann Nitsch Magyarországon rendezett kiállítást. Nitsch agya talán még Hirsténél is betegebb, de a lényeg ugyanaz: állatok darabolása és vérrel fröcskölés. Nála a plusz Hirsthez képest a kereszténységgyalázás, pl. disznókat feszített keresztre. (Az ok valószínűleg az lehet, hogy Hirst zsidó, míg Nitsch nem az, így Hirst nem akar beleesni a "zsidó kereszténységet gyaláz" skatulyába, míg a formailag katolikus és fajilag árja Nitsch esetében nincs ilyen fék.) Szerencsére az illető idén megdöglött, sajnos túl sokáig élt, de bíztató, hogy már nem él. A nagyon káros alakok halálával mindig kicsit jobb lesz a világ.

Annak idején először Semjén Zsolt tiltakozott a kiállítás ellen a politikai szereplők közül. Akkor Semjén nem volt vezető politikus, helyettes államtitkár volt csak. Azonnal el lett mondva múltban rekedt, álszent, maradi, ostoba alaknak: lám ilyenek az elavult kereszténydemokraták, akik nem hajlandók felnőni a modern nyugati kereszténydemokráciához!

Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor valamelyik média megkérdezte az akkori kultuszminisztert, Hámori Józsefet, mi az álláspontja a Nitsch-vitáról (Hámori volt Semjén közvetlen főnöke), mire ő azt találta mondani "most hallok először róla, a botrány előtt a nevét se hallottam, nem ismerem tevékenységét". Erre aztán jött a hatalmas támadás: miféle kultuszminiszter az, aki nem ismeri a világ egyik legnagyobb élő művészét, s erre még büszke is?

S jöttek tucatjával a cikkek, hogy Nitsch mekkora progresszív alak, mekkora tehetség, s mindenki mucsai fogatlan bunkó, aki ezt képtelen átlátni.

S persze Nitsch ellenzése kódolt antiszemitizmusnak is lett nyilvánítva, ami nehezen érthető, mivel Nitsch nem zsidó. Ennek bizonyítása meg az volt, hogy a kiállítás emlékkönyvébe egy Nitsch-ellenző beírta: "Soros, vigyázz! Kurva anyádat, Demszky!".

Szóval ismerjük el, ez fejlődés mégis.

Elég jó a Hulu új sorozata Under the Banner of Heaven címmel. Elsősorban ex-mormonok ajánlják egymásnak persze.

Pedig jó teljesen kívülállóknak is. Kitűnően bemutatja a mormon lelkületet.

Annak ellenére, hogy a produkció nem hű történelmileg. Ugyanis az eredeti valós történést, egy 1984-es vallási alapú rokongyilkosságot nem a fő mormon egyház hívei követték el, hanem egy kisebb mormon csoport tagjai, viszont a film a fő egyházról beszél közben.

Kevesen tudják, de a mormonizmus valójában kb. 100 mai szektát takar, ezek 90 %-a persze csak pár tucat vagy pár száz taggal rendelkezik.

Íme a ma is létező jelentős csoportok:

Lásd erről részletesebben ezt.

A tv-sorozat hozzállása persze indokolt: hiába van az hivatalosan 1890 óta, hogy megjelent a fundamentalista rész, a fő csoport lelkileg nem különbözik tőle, csak külsőkben, míg az összes többi csoport nagyon más - az 1860-as szakadás eredménye pl. ma egy totál protestáns, kifejezetten progresszívista csoport.

Az igazi eredeti mormon szellemiséget a fő csoport, a nagy egyház és az abból leszakadt fundik viszik.

Sajnos elég jól ismerem őket. A mormonizmus leginkább megtévesztő jellemzője, hogy abszolút nem szekta jellegű, a szektaság külső jellemzői szinte teljesen hiányoznak. Mondjuk azt mondanám egy kommunista párhuzammal, hogy ha a szekta a kambodzsai kommunizmus, akkor a mormonizmus az a későkádári rendszer.

Én úgy tudnám legjobban jellemezni őket, hogy kálvizmus és szabadkőművesség keveréke, de a kálvizmus legnagyobb marhaságait mellőzve, mindezt megöntve egyrészt álezoterikus lével és másrészt megszórva jó sok képmutatással. S ez az mit a film csodásan átad.

Amikor a premodern társadalmat hirdetjük, a tipikus liberális válasz "dehát akkor is volt elit és kisember".

Ami viszont csúsztatás. Senki se állította, hogy nem volt akkor társadalmi hierarchia. Valójában hierarchiamentes társadalom nem létezik, a kommunizmus se volt ilyen, a kommunizmusban is voltak osztályok, kasztok, csak más alapon rendeződtek, mint egy liberális, kapitalista társadalomban.

A kérdés tehát nem az, hogy melyik társadalom egyenlő, mert ilyen nincs. Az emberek eleve nem egyenlőek, hiszen már a veleszületett képességeik se azonosak, na és a nevelkedés közben is eltérő feltételek között nőnek fel. Én hízásra hajlamosnak születtem, erős csontozattal, ráadásul sportmentes értelmiségi családban nőttem fel - nyilván semmi esélyem mondjuk egy futóversenyen egy sportos alkatú, sportkedvelő családban felnőtt emberhez képest.

A francia liberálisok demagóg jelszava, hogy "liberté, égalité, fraternité" természetesen hazugság, de különösen az "egyenlőség" része. A modern liberalizmus ezt ma már úgy igyekszik kimagyarázni, hogy az "egyenlőség" szó alatt nem egyenlőség értendő, hanem "azonos jogok birtoklása", ami viszont marhaság, ez olyan mint az úszómedencével rendelkező luxusvillában lakás joga - jogod van hozzá, de ha nincs hozzá pénzed is, akkor ténylegesen sose élhetsz ilyen házban.

A valóságban a polgári demokrácia hierarchiáája, mely szerint minél több a pénzed, annál több jogod van, hiszen aki képes több pénzt felhalmozni, az tehetségesebb, ügyesebb, hasznosabb ember semmivel se logikusabb, mint mondjuk az indiai kasztrendszer vagy a liberális rasszizmus. Mindegyik bizonyíthatatlan azaz nem racionális elveken alapszik, s csak hit kérdése, melyiket hisszük el és melyiket nem.

Tulajdonképpen a premodern hiererchia pozitívuma, hogy:

• egyrészt holisztikus, azaz az elitnek eszébe se jutott, hogy az alsóbb rétegek nem kellenének, feleslegesek lennének, vagy hogy mindenki ne függne mindenkitől, míg mondjuk egy mai tőkés álma, hogy ne legyen egy bérmunkása se, hanem mindegy legyen robotizálva,
• másrészt elismer külső erőt, a szakralitást, melynek mindenki alá van rendelve, az elit is, míg mondjuk egy mai tőkés komolyan hiszi, hogy ő a világ ura, s senkinek semmi köze ahhoz ami az övé.

Mivel a YouTube a megnézett tartalom alapján ajánl, így többet között sok nyelvészeti tematikájú anyagot is feldob nekem ajánlásként.

Az utóbbi hónapok idegesítő jelensége: pár szót/mondatot megtanult emberek elmennek az illető nyelvi közegbe, majd ott csillogtatni kezdik nemlétező tudásukat. A rosszabb verzióban ez mindenféle szar reklámba torkollik, lásd "megtanultam ezzel az alkalmazással 72 óra alatt kínaiul".

Ezen a héten megint feldobott ilyet a rendszer. S véletlenül bele is néztem. Kellemes meglepetés volt, a srác az előbb leírt jelenséget parodizálja. Mindenkinek ajánlom, aki ért angolul:

A liberalizmus inherens problémája, hogy a liberalizmus és a demokrácia eszméi kizárják egymást. Ez máig megoldhatatlan feladat a liberális megmondóembereknek.

Miért zárja ki egymást a két eszme? Mert a demokrácia azt vallja, a mindenkori többség döntsön, míg a liberalizmus merotokratikus, azt hirdeti a legjobbak kiválasztódnak természetes alapon. Márpedig nem dönthet egyszerre az átlagpolgár és a "szakértő".

A liberális alaptézis az Magyarországon, hogy a magyarok ostobák, meg kell őket nevelni tehát, aztán majd idővel megszokják mit kell akarniuk.

Ezt Tamás Gáspár Miklós - még jobboldali-liberális korában - kitünően és nyíltan kimondta, 1990. márciusában: "Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség.". Pedig akkor még korántsem lehetett tudni, mi is szabaddemokratának lenni: az én korosztályom zöme 1990-ben SZDSZ-es volt, majd pár évvel később MIÉP-es, nem egyedi eset, nagyon sok ismerősöm így volt ezzel, s persze én is.

Azt viszont sokan elfelejtik, ezek a hangok az akkori ellenoldalon is megvoltak, Már 1990 végén az akkori MDF egyes emberei "szörnyű tagságról" értekeztek, ez tulajdonképpen a "mucsai" udvariasabb megfogalmzása volt. A korai MDF hivatalosan is 3 irányzatot - népi-nemzeti, kereszténydemokrata, nemzeti-liberális - ismert el magában, a vezetésben mind a 3 megvolt egyenlő arányban, de a tagság bizony nagy többségben népi-nemzeti volt.

A nagy terv azonban nem sikerült: a magyarok sehogy se akarták elfogadni a nyugati értékeket, nem lett nyugat-német modell, ahol az egypetéjű ikrek, a "középbal" és a "középjobb" küzd egymással, majd tök ugyanazt csinálják.

Magyarországon a baloldali szavazók a Kádár-rendszert akarták vissza, s nem nyugati szocdem világot. Ahogy a jobboldali szavazók is inkább harmadikutasok voltak, nem a nyugat kerdem rend hívei. A Fidesz nagy sikerének titka éppen ez: mindkét tábor zömét a maga oldalára tudta állítani.

A nyugatpárti, euroatlantista, magyarellenes elit meg lassan azt vette észre, teljesen fogy körülöttük a levegő. Ma már olyan pártjuk sincs, mely őszintén és nyíltan vallaná értékrendjüket. A nagy többség "mucsai", de az ellentábor se egyértelműen azt akarja, amit az elit szeretne.

A jó hír, az elit elvesztette türelmát, nyíltan szidja immár a népet, s elárulta magát: a "baloldal" egyesült a "jobboldallal". Ez biztosítja, hogy sose juthassanak hatalomra.

Sokan nem értették, miért teremtett Orbán olyan helyzetet, hogy az ellenzék kénytelen legyen egyesülni. Sokan azt hitték, ez öngyilkos taktika. Viszont Orbán tudta, ezzel éppenhogy a választási győzelmét garantálja. Hiszen a nép kevesebb szavazatot fog leadni egy arctalan, gondolkozásmentes ellenzékre, melynek egyetlen azonosítható célja az ország totális átadása a nyugat részére.

A modern nagyhatalmiság furcsa jele, hogy a nagyhatalom emberei nem tudnak idegen nyelveket.

Nagyjából a II. vh. óta van ez így. A XVII. sz. közepe és a II. vh. között - azaz 300 éven keresztül - a francia volt a diplomácia nyelve, s mindenki természetesnek tartotta, hogy ismerni kell. Teljesen függetlenül attól, mi a francia állam hatalmi pozíciója.

Oroszországban pl. egészen 1917-ig az elit sokszor egymás között is inkább franciául beszélt, nem oroszul. A francia nem ismerete valamilyen szinten pedig kizáró oknak számított, hogy egy orosz legalábbis értelmiséginek, műveltnek számítson. Mindez annak ellenére, hogy a német nyelv lett volna a logikusabb megoldás, hiszen a XVII. századtól jelentős német betelepülés volt Oroszországba. A II. vh. előtti utolsó népszámláláson még a lakosság 1 %-a német volt, alapvetően három területen: a Fekete-tenger partvidéke, a Volga-vidék, s a Balti-tenger partvidéke.

Az oroszországi németek mindig az elithez tartoztak egyébként, minden korszakban. A legnagyobb orosz cég, a Gazprom vezetőjét úgy hívják, hogy Miller - s a közhiedelemmel ellentétben nem zsidó, hanem balti német. De més területen is, a korábbi orosz pátriárka születési vezetékneve Rüdiger volt. (Egyébként a mostan pátriárka, Kirill se orosz, hanem mordva.)

De mégse, a német helyett a francia jött divatba.

Amikor Sztálin alatt a Szovjetunió szuperhatalom lett, minden megváltozott. Nem tiltották ugyan az idegen nyelveket, de rossz szemmel néztek immár arra, aki tud idegen nyelven. Mindegy milyen nyelven. Örök emlékem a 80-as évek Kubájából, hogy az ottani szovjet kiküldöttek - akik egy időben kb, 20-25 ezren voltak - kb. 99 %-a egy szót se tudott spanyolul, akár hosszú éves tartózkodás után se. Olyan szinten, hogy a gyerekek se tanultak meg spanyolul, pedig hát gyerekkorban könnyű a nyelvtanulás. A szovjet emberek teljesen be voltak zárkózva a saját közösségeikbe, s hiába volt hivatalosan baráti a kubai nép, a hatóság rossz szemmel nézett a szovjet-kubai magánkapcsolatokra.

Egy példa a nemtudásra. A kubai "Petőfi", azaz a nemzeti költő neve José Martí - ismertem Kubában élő szovjeteket, akik a nevét "zsoze" alakban ejtették, annyira nem volt fogalmuk a nyelvről (a helyes ejtés egyébként "hosze"). Mert az egy dolog, hogy a magyar szappanopera-néző a Josét "joze" vagy "hoze" alakban ejti, a Miguelt meg "miguel" alakban, hiszen nem ott élnek, nem kötelesek tudni, de az, hogy valaki évekig spanyol nyelvű országban él és még a nevek ejtését se tudja az már bizarr.

Oroszország kijött ebből a szörnyű divatból a 90-es években, ma már az átlag orosz pozitívumnak tekinti az idegen nyelvtudást.

Nagy meglepetés volt számomta ugyanezt az amerikaiaknál tapasztalni. Egyrészt szinte senki nem beszél idegen nyelvet, másrészt aki beszél, arra rossz szemmel néznek. Egyetlen elfogadható ok a nyelvtudásra, ha valaki x származású, s tudja x nyelvet.

2007-ben kezdtem meg multikarrieremet, bár a "karrier" szó erős túlzás, mert soha, sehol nem haladtam előre semmilyen, akár enyhén magasabb pozícióba se.

Tulajdonképpen pont ez volt a nagy baj velem. Ugyanis kiderült: mindenki köteles álmait megvalósítani munkáján keresztül, s az álmok kötelező eleme a munkahelyi karrier.

A legelején még azt hittem, a kérdésekre valódi választ kell adni. Aztán persze rájöttem, ez nem más, mint a kommunista gyűlés, ahol kamutémákra kamuválaszokat kell adni, nulla kretívitással. Lassan elsajátítottam, hogyan lehet a legfájdalomentesebben kamuzni, hogy a lehető leggyorsabban békén hagyjanak.

2007-ben is liberalizmuskritikus voltam, de azért nem olyan szinten, hogy semmit se higgyek el a hivatalos propagandából. Szóval pl. azt hittem, nem gond az őszinteség, ha az ember egyébként udvarias. Kiderült, a multi pont olyan, mint a kommunista szervezet vagy a vallási szekta, azaz kifejezetten üldözik a sablonoktól való eltérést, s a legjobban azt díjazzák, ha az ember ledarálja a hülyes hazug közhelyeket szó szerint.

Szóval mint pontosan ellentétesen zajlik, mint a halivúdi filmekben, ahol az okos dolgozó építő javaslatokal él, kritizál, amire megveregetik a vállát, majd kiemelik, s jövőre már milliomos.

A legelején őszinte voltam. Pl. azt kérdezte tőlem a 1:1 találkozón a közvetlen főnököm, mik a rövidtávú terveim. Ez az 1:1 a sok felesleges esemény egyike, nála már csak a csoportmegbeszélés rosszabb, s persze legborzasztóbb a tímbilding: az 1:1 találkozó azt jelenti, csak a dolgozó és közvetlen főnöke beszélgetnek.

Szóval azt kérdezi a főnököm, mik a rövidtávú terveim. Én meg naívan megmondtam az igazat: szeretném a negyedév végéig újra elolvasni Platón összes művét, s mindegyikről írni egy rövid ismertetést. A főnök szeme kikerekedett, úgy nézett először, mintha az anyját szidtam volna, majd kényszeresen elmosolyodott, s hozzátette "a munkahelyen?". Azt persze megéreztem, nem válaszolhatok erre igennel - pedig bőven csináltam ilyet munkahelyen, munkaidőben is -, szóval elmondtam, ezt természetesen szabadidőmben csinálom, a munkahelyemen pedig az egyetlen rövidtávú tervem, hogy továbbra is bejárok minden munkanapon dolgozni.

Lesajnáló tekintetet kaptam válaszként, majd elmagyarázta a főnök: nem jó, hogy nincsenek ambícióim.

Onnantól már tudtam, kamuzni kell. Ki is dolgoztam egy multikonform választ: "elégedett vagyok jelenlegi pozíciómmal, szeretnék jobban elmélyedni benne, nem érzem magamat még elég felkészültnek az előremenetelhez". Persze ezt nem lehet hosszú távon csinálni, dehát ezért kell gyakran munkahelyet váltani. Jelenlegi multi munkahelyem a hetedik 2007. óta.

Az előremenetel ugyanis szent téma. Így ha nincs lehetőség tényleges előremenetelre, hát a multik kitalálták a kamu karriert. Lásd junior dolgozó - expert dolgozó - senior dolgozó, meg helyettes csoportvezető - első helyettes csoportvezető - csoportvezető - senior csoportvezető, s így tovább. Volt egy munkahelyem, ahol egy 8x8-as kocka volt, összesen 64 kamupozícióval, olyan nevekkel, amire még egy mlm-piramis szervező is elszégyellné magát - ezt a kockát "karrier mátrixnak" nevezték. Tényleg ilyen röhejes "tripla babérkoszorús bronz régiós alnagykövet-helyettes" típusú elnevezések volta. Ott majdnem 2 évig dolgoztam, s sikerült ez alatt az A1-es mezőből az A2-esbe lépni, ezt is csak azért, mert aki már legalább 1 éve ott dolgozott, az nem lehetett A1-es.

Most már jobb a helyzet, mert már 50 felett vagyok, amikor már bocsánatos bűn az "ambícióhiány".