Mi lenne, ha hajnal 2 és 3 között sehol nem lenne fűtés? - kérdezi a Forbes.
Árulkodó jelek ezek. A modern liberalizmus a saját sírját ássa. Hiszen alapjai a korlátlan élvezethez való és a korlátlan növekedés kötelezettsége.
A korlátlan élvezethez való jogból következik pl. az abortusz, azaz legyen jogunk teljesen felelőtlenül szexelni, még csak alapvető óvintézkedéseket se téve, mert majd esetleg ha lesz gyerek, azt megöljük. Meg eleve nem is kell gyerek, hiszen mennyi felesleges fáradság és pénz, ráadásul semmi haszna az egésznek, s ha esetleg van is haszon, az aránytalanul kicsi. A liberális szülő nyilván nem számíthat rá, hogy öregkorában gyereke segíteni fogja, hiszen a gyerek is liberális, márpedig ő miért vállalna magára ilyen felesleges költségeket és időpazarlást.
Dehát az meg hogy van, hogy gyereket ölni szabad, de fűteni nem? Miféle perverz erkölcs ez?
Eddig is bizseregtem a zöld progresszív eszméktől, most már aktívan fogom bojkottálni.
Amerikai multi magyarországi leánycége. Amerikában kötelező ünnepelni a homoklobbit.
Persze a magyarországi leányvállalat maga a paradicsom, mert senki se veszi komolyan a központ politikáját, sőt azt nem is tartja be. De a központi körlevelek jók, mert mutatják mi ellen kell küzdenünk.
Mi is tehát a Büszkeség Hónap? Mert ezt is elmagyarázza a körlevél a kezdeti ujjongás után. Nos, a befogadás és a sokszínűség ünnepe, mely alatt kimutathatjuk, hogy támogatjuk az LMBTQ+ közösséget, a haladást, az egyenlőséget és az elfogadást.
Konkrétan mit is teszünk? Szemináriumok, tréfás játékok, vetítések lesznek az LMBTQ+ közösség értékrendjéről és történelméről, melyek során minden érdeklődő megismerkedhet az LMBTQ+ közösséget érintő ügyekkel, múltbéli és jelenlegi problémáikkal, s a jövőbeli teendőkkel.
A magyarországi dolgozó persze mázlista, mert a magyarországi részlegben egy szál szeminárium se lesz, sőt vetítés és játék se. Pedig ha nálunk - itt az én szintén multi munkahelyemen - lenne ilyen, esküszöm, egyszer tényleg elmennék egy ilyenre. Annak idején a szovjet Komszomol ülésére is elmentem egyszer, pedig ott se voltam tag: életre szóló élmény volt, most se lenne szerintem más. A bizsergető hülyeség ugyanis mindig nagyon hasonló, konkrét tartalma meg szinte mindegy. Szinte már sajnálom, hogy még egy vacak Zoom-szeminárium sincs...
S mi van, ha nagyon részt akarunk venni mindezen, de nincs rá időnk? Nos, nem gond, erre is van megoldás, rögtön 3 is:
hordjunk egész hónapban szivárványos kitűzőt, s írjuk rá azt a névmást, mellyel szeretnénk, ha megszólítanának minket (ez mondjuk magyarul kissé unalmas lenne, mert mindenki azt írná, hogy "ő"),
töltsünk le telefonunkra, tabletünkre és laptopunkra szivárványos hátteret (az asztali gépek miatt ne aggódjunk, ezekre az IT-osztály központilag tesz ilyet),
öltözzünk egy nap szivárványosan!
Az olvasó beküldte nekem a képernyőképet, de direkt nem teszem be, őt védendő. Azt azért megkérdeztem tőle, volt-e már szivárványosan öltöző kolléga, de sajnos nem volt - hiába, ilyen egy fasiszta ország...
Nálunk is, az én munkahelyemen is, szokott lenni ilyen körlevél, csak mérsékeltebb habzású. Kicsit olyan, mint a régi szovjet-zsidó viccben:
Rabinovics pártagitátorként kezd dolgozni.
Végig megy a háztömbön, mindenhová becsenget, majd amikor ajtót nyitnak neki, ezt mondja:
- Jó napot! Csak azért jöttem, hogy elmondjam: a szovjet rendszer nagyon jó. Elnézést a zavarásért, további szép napot!
Egyszer egyik munkahelyemen annyit megengedtem magamnak, hogy egy hasonló alkalomkor, amikor épp vicces kedvemben voltam, megjegyeztem, én gyíkemberként azonosítom magamat, így bármilyen ellenem irányuló magatartást kérek állatkínzásként kezelni. Ezen a nagy többség röhögött, az előadó meg megjegyezte, inkább az előadás után legyünk vidámak, most neki időre végeznie kell,
MZP egyszer guberált Hódmező végén. Ekkor meglátott egy csodás látványt: egy égő patkányt, mely azonban élt és virult, mintha a lángok nem érintenék testét. Közelebb ment MZP, mire a patkány megszólalt "Én vagyok a Filantróger, aki a szegényektől elvesz és a gazdagoknak ad. Vedd le gumicsizmádat a lábadról, Peti, mert a hely, ahol állsz szent föld.”.
MZP visszakérdezett: - Te vagy a Zelenszki Géza? Mire a patkány: - Nem, de szólíts csak Gyuri bácsinak.
Aztán elmagyarázta: - Látom évek óta a ballib agytröszt nyomorúságát és töketlenségét, ezért jöttem el, s téged bízlak meg, szabadítsd meg a libbantakat Zorbán uralma alól.
- De miért pont én? Én csak egy kétbalkezes porszívóügynök vagyok - mondta MZP.
- Ne aggódj, Peti, megtömöm zsebed milliókkal, ettől megjön erőd. Plusz melléd állítok egy csodaszép manökent, Katit, aki időnként vetkőzve fog kampányolni melletted. Így 100 %, hogy sikeres leszel, s elvezeted a libbant sereget Zorbán elnyomása alól egy új európai jogállamba, ahol a macskabasziták, az amoraliták, a perintiták, az iványiták, a szabadmadariták és a buziták uralják a közéletet.
- Tízparancsolat nem lesz?
- Felesleges, majd hetente küldöm az ukázaimat.
U. i.: A végét ki lehetett volna jobban dolgozni, de elvesztettem érdeklődésemet és emiatt ihletemet is. Bocs.
Lengyel László ismételt marhaságai után fel lett szólítva egyesek által, vonuljon ki a közéletből.
Mekkora rövidlátás ez!
Nehogy tényleg kivonuljon! Lengyel elvtárs minden megszólalása valójában rendkívül sokat segít, mindig csökken tőle a ballibek támogatottsága. Szerintem kapjon inkább magas összegű állami ösztöndíjat, hogy minden erejével képes legyen a közéletre öszpontosítani!
S kívánunk neki kiváló egészséget, hogy még legalább 30 éven keresztül aktív lehessen.
Lengyel elvtárs olyan, mint a gyűlöletgombóc magyarellenes kanadai hazafi Akosh Kertes, csak persze azért hozzá képest szuperintelligens.
Lengyel elvtárs egyébként úgy lett a magyar médiák kivakarhatatlan szereplője, hogy 1988-ban kizárta az MSZMP. Ő tehát egyfajta korai Lukácsi Kati, csak legalább nem szokott vetkőzni.
Ő azon ballib megmondóemberek egyike, akik immár 3 évtizede mondják rendíthetetlenül és fáradhatatlanul a hülyeséget, önkritikai reflexió és szemrebbenés nélkül, s bármiféle kapcsolatot nélkülözve a valósággal. Sokan utálják az ilyeneket, pedig meg kellene őket becsülnünk: már Szun Ce megmondta 2500 éve, hogy örülni kell, ha az ellenség tanácsadói idióták.
Annak idején, amikor kimentem Kubába, az egyik első furcsa élmény az étkezéssel volt kapcsolatos.
Nem maga az evés tartalma, bár az is furcsa. Pl. az átlag kubai az átlag magyarhoz képest kb. 5-ször több cukrot fogyaszt, viszont sose eszik friss zöldséget és gyümölcsöt. A kubaiak pl. egy kis csésze erős kávéba átlag 5-6 kanál cukrot tesznek, s tejet vagy joghurtot se esznek csak úgy natúr, mindig csak erősen cukrozva.
De ez megszokható. Ami viszont zavart okozott, hogy minden kubai sose ette meg teljesen az ételét, bármit is evett, mindig hagyott belőle egy kicsit, az italok esetében is.
Nekem nagyon idegen volt, engem arra tanítottak, hogy éppen az ellenkező módon kell viselkedni, azaz mindent megenni a tányérról. Akkor azt hittem, ez amolyan vad kubai szokás. Később persze utána néztem.
Kiderült, a világ két ellentétes részre oszlik, tányéron hagyókra és tányért letisztítókra:
tányéron hagyók: azért kell a tányéron hagyni egy kis falatot, mert ellenkező esetben ez sértés: azt jelezzük a vendéglátónk felé, hogy nem adott nekünk eleget,
tányért letisztítók: azért kell a tányérról mindent megenni, mert ellenkező esetben ez sértés: azt jelezzük a vendéglátónk felé, hogy az étele nem volt jó.
A két nézet egymással kibékíthetetlen. Számos esetben tanúja voltam, hogy mennyire nem értette meg egymást a két tábor. A tányértisztító magyarok kiröhögték a kubaiakak "a szerencsátlen éhes, de egy hülye szokás miatt nem eszi meg az egészet", a kubaiak meg lenézték a magyarokat "mint az állatok úgy esznek ezek a bunkók".
Történelmileg mindenképpen a tényérletisztítás az ősibb szokás, azaz tényleg ez a "primitívebb". Az ősközösségben a közös étkezés úgy ment, hogy a főnök felosztatta az emberek közt az ételt, s annak nem megevése egyfajta kritika volt a főnök hatalma felé is.
A másik szokás meg későbbi, már az ősközösség megszűnése utáni, amikor megszületett a "vendégség" fogalma, bonyolult részletekkel
Miért hagyták el egyes társadalmak az újabb szokást? Nem olvastam erről semmit, de szerintem valamilyen huzamos éhínség írhatta felül az etikettet, majd pedig már maradt az etikett elhagyása.
Kubában meg sose volt éhínség. Ha más nem, akkor az emberek tudtak cukornádat rágcsálni, az abban lévő cukor meg energiát adott. Azaz a csontsoványra válás nem esett meg soha.
Az ispánozás című süketelés kapcsán jutott eszembe milyen lennne egy modern, felviágosult, európai monarchia Magyarországon.
Mondjuk kimondanánk, hogy Fekete Pákó, Norbi és a felesége, Sebestyén Balázst, meg még pár hasonló celeb - tessék a listát kiegészíteni, nem ismerem jól a magyar celebeket, most ezek jutottak eszembe - ezentúl a magyar királyi család! Kapnának évente mondjuk 500 milliárd forintot, ami ellenében kötelesek lennének pl. bohócnak öltözve megjelenni a parlament minden évi első ülésén, meg Szilveszterkor beszédet mondani a tv-ben, az idő többi részében pedig apróbb botrányokkal szórakoztatni a népet.
Természetesen nem lenne joguk egy szót se mondani saját indíttatásból, mindent papírból olvasnának fel, a papír tartalmát pedig egy kormányszerv és egy parlamenti bizottság állapítaná meg.
Mondjuk ha ballib kormány lenne, akkor kimennének ünnepelni a homokmenetre, ha meg más kormány, akkor bojkottálnák a menetet!
Fontos követelmény lenne a királyi család nőtagjai felé, hogy sose viseljék ugyanazt a ruhát kétszer. Persze az 500 milliárdból telne a sok új ruhára, A család férfitagjai meg időnként nevetséges egyenruhákban jelennének meg, plusz mindenféle teljesen értelmetlen címeket kapnának, mondjuk "csendőr generalisszimusz", "az Adriai-szigetvilág bárója", meg "Novaja Zemlja tűzoltó tábornoka".
A család tagjai kötelezően drogoznának, nehogy elröhögjék magukat a bohóckodásaik során.
Furcsa ötlet? Nem. Európában van több köztársaság, ahol pontosan ilyen álkirályi családok vannak hadrendbe állítva: pl. Spanyolország, Svédország, Norvégia, Luxemburg, Anglia.
Ismerős jelenség: a keresztény hívő lottónyereményért imádkozik. Igencsak megosztó jelenség.
Az első szempont: valamiféle anyag-szellem teljes szakítás alapján állunk vagy sem. Ha igen, akkor nyilván abszurdum pénzért imádkozni.
Ez olyan, mint a Mátrix egyik jelenete: Cypher el akarja árulni a virtuális világ ellen küzdő csapatát, vissza akar menni a virtualitásba, az árulásért csak azt kéri, legyen kiemelt helye a virtualitásban.
Azaz ha a szellemet az anyagtól különbözőnek tekintjük, s tudjuk, hogy a szellem az igazi létezés, akkor abszurd lenne az iránt vágyakozni, hogy legyünk anyag. Így semmiért se imádkozhatunk az anyagi világban - tényleg semmiért, még egészségért se, ami pedig bevett keresztény szokás -, hiszen mindez teljesen lényegtelen az igazi létezéshez képest. Tulajdonképpen egyedül az az ima indokolt, mely a szellemi világba való jobb "beilleszkedést" segíti elő.
A többségi keresztény vélemény viszont nem a teljes szakítás: az anyag a szellem terméke, így nem lényegtelen. Ahogy a kisebbségi misztikus keresztény álláspont meg mindent szellemnek tekint, az anyagot is.
Ha viszont az anyag nem elvetendő, akkor imádkozni is lehet érte. Nincs ellentmondás.
Itt a kérdés már nem az, szabad-e és értelmes-e, hanem hasznos-e, s milyen módon hasznos.
Az alapállás kb. mint egy társasjáték. Aki társasjátékozik, az jól tudja, a társasjátékban való nyerése vagy vesztése nem valóság, hanem virtuális valóság. Hiába leszünk gazdagok sok pénzzel és ingatlannal a Monopolyban, a valóságban nem leszünk azok. S hiába megyünk ugyanott csődbe, a valóságban nem lesz ellenünk csődeljárás. Mert ez egy játék csak.
De mégis: a játéknyerés és vesztés a valóságra is kihat: mondjuk az előbbinek örülünk, míg az utóbbi miatt mérgesek leszünk. Azaz nincs logikai ellenérv az ellen, hogy gazdagok akarjunk lenni a Monopoly játékban.
A kérdés már csak az tehát: milyen szintű beleélés indokolt.
A kereszténység két véglet között szokott mozogni:
a szegénység dicsőítése, azaz a szegénység annak jele, hogy a szellemiekkel törődünk,
a gazdagság dicsőítése, azaz a gazdagság annak jele, hogy rajtunk van Isten áldása.
A hagyományos keresztény hozzáállás: az egyén viszonya a döntő, a szegény is lehet pénzéhes, s a gazdag is szellemi ember. Minden azon múlik, hogyan állunk hozzá.
Azaz a pénzért való ima is azon múlik mi az egyén célja, miért akarja azt a pénzt.
Nyilván én eleve ellenzem a liberális jogállamot, szerintem a lehető legrosszabb rend a világon.
De még ha támogatnám is, viccesnek találom, hogy manapság a homokos perverzióhoz való jog mellett az abortuszhoz való jog a fokmérő, mellyel lemérhető mennyire igaz egy liberális demokrácia.
Miért is kell abortusz a libbantak szerint? Három fő okot mondanak, mind a három marhaság:
a nő szabadon rendelkezhessen a testével - marhaság, mert a gyerek nem a nő teste,
úgyis lesz abortusz, csak illegálisan - marhaság, mert egyrészt kevesebb lesz, másrészt ez nem érv, hiszen ezen az alapon semmit se szabad tiltani, mert minden "úgyis" lesz,
a kényszerből megszült gyerek gyűlöletben fog felnőni - marhaság, mert egyrészt jobb gyűlöletben felnőni, mint meghalni, másrészt az emberek zöme szereti saját gyerekét, ez egy ősi ösztön.
A liberális narratíva kb. az, hogy összejön két ellenkezű nemű ember, szerződést kötnek a gyerekcsinálásról, majd a nő még gondolkodhat ez után is, hiszen szabadon dönt a megfoganás után meg akarja-e tartani a gyerekét.
A valóság persze egészen más. A legtöbb családban kb. véletlen a gyereknemzés. A hozzáállás az jellemzően, hogy nem védekezünk a teherbe esés ellen, azaz bármikor megeshet az esemény.
Mint mindig, a liberális narratívák vagy életidegenek vagy életellenesek, itt egyszerre mind a 2 jelen van.
Az mindenesetre jó hír, hogy a liberalizmus központjában, az USA-ban ilyen pozitív folyamat zajlik: csökken az abortuszhoz való jog.
A Burger King 20 dollár értékű ajándékkal "lepte meg" a dolgozóját.
Kelet-Európában ez nem hír.
Nekem volt már olyan munkahelyem, mely egy darab laminált A4-es lappal lepett meg munkahelyi évfordulómra, melyre az volt írva "gratulálunk, te x éve vagy a dolgozónk! jó egészséget és sok sikert!".
A jelenlegi - szintén amerikai - munkahelyem ehhez képest kifejezetten bőkezű: múltkor egy mackófejjel hímzett takarót adtak, egy noteszt céges feliratú tollal, s mellé egy üdvözlőlapot a legnagyobb főnök személyes aláírásával. A takaró még hasznos is, máig néha betakarózom vele, a kisebbik kutyám kicsit megrágta ugyan az egyik végét, de ma is használható állapotú. Ráadásul volt annyi jóérzés a cégvezetésben, hogy nincs rajta a takarón a cég neve.
A vonatkozó amerikai vicc, hangsúlyozom, eredeti amerikai vicc, nem csúnya komcsi vicc:
A cégtulajdonos összehívja év elején a dolgozóit, felszólítja őket, nézzenek ki az iroda ablakán: ott egy tűzpiros új Ferrari áll. Mire megszólal a tulaj:
- A tavalyi évben keményen dolgoztatok. Ennek köszönhetően megvehettem magamnak ezt a gyönyörű kocsit. Ha idén is ilyen jól dolgoztok, jövőre vehetek magamnak még egyet!
A sorok között olvasás nem gond senkinek, aki ma legalább 45 éves és keleten élt.
Annak idején elmeséltem egy 4 németből álló társaságnak a következő szovjet viccet:
Moszkvai óvodások kimennek sétálni a parkba. Találnak egy sündisznót az egyik bokor alatt.
A tanítónéni megjegyzi:
– Látjátok gyerekek? Ugye felismeritek? Hiszen több dalt is tanultunk már róla!
Az egyik gyerek lehajol a sünihez, közelről ránéz:
– Sosem gondoltam volna, hogy így nézel ki, Vlagyimir Iljics!
Mire 3 német néz hülyén maga elé, értetlen tekintettel, a negyedik viszont nevet, aztán szól: - Én ex-NDK-s vagyok, a többiek nyugatiak, nem érthetik.
Valahogy így van a sorok között olvasás is. Bár ha nem akarnak elsüllyedni teljesen a szarban, a nyugatiak is kénytelenek lesznek elsajátítani ezt a művészetet.
Jó példa az ukrajnai hírek. Nagyban zajlik a Szent Kereszt és a Szivárvány Zászló globális világháborújának ukrajnai szakasza. A nyugati propaganda az első 3 hónapban álhíreket terjesztett, meg hurráoptimista jelentéseket adott, melyek szerint kb. már a fél orosz hadsereg megsemmisült, a másik fele meg részegen mosógépet és vécécsészét lopva dezertál, miközben az orosz hátországban készülődik az éhséglázadás és a puccs. (A valóságban: az orosz haderő kb. 4 azaz négy százaléka harcol jelenleg Ukrajnában, a frontharcosok többszörös havi átlagbérnyi zsoldot kapnak, semmilyen érezhető ellátási nehézség nincs Oroszországban, s sose volt ilyen népszerű Putyin, mint most.)
A mesebuborék kipukkadása előtt vagyunk. A nyugatpárti médiák készülnek, helyezkednek. Kezdenek megjelenni a korábbi általános győzelmi hangulatot cáfoló hírek. Pár hete még kizárt volt, hogy egy mondatban megjelenhetett volna az "ukrán" és a "bekerítés" szó, ma már ezt is megértük. Persze még ott az vörös farok: "állítják az oroszok", de már készül az átmenet.
Megjósolom a következő szakaszt: az oroszok folyamatosan haladnak előre, "barbár" módon. A "barbár" szó liberóul: ők jobban lőnek, mint mi.
Idén nyáron megkezdtem ismét a színházba járását. Tulajdonképpen úgy indult, hogy a múzsám panaszkodott, miért csak a tv képernyőjét bámuljuk. S hát mi a tv-bámulás legjobb külső alternatívája: a színház.
Szófiában ugyan nincs olyan sok színház, mint Budapesten, de azért van tucatnyi. A jegyárak kicsit még drágábbak is, mint Magyarországon: úgy 3 ezer és 15 ezer Ft körül mozognak, színház-, előadás- és helyfüggően. Ennek oka: kisebb az állami támogatás, mint Magyarországon. Mi mindig a legdrágább helyekre veszünk egy-egy színházon belül, mert az az alapállásunk, hogy vagy üljünk jó helyre vagy ne menjünk sehová. A kedvencünk az erkély első sor, ez pedig mindig a legdrágább helyek között van.
Nemrég voltunk John Steinbeck legutolsó művének - Rosszkedvünk tele - színpadi verzióját. Nyilván a műnek van több értéke is, de az egyik: a gazdagság és a jóság. Van egy mondat benne "könnyen jó, hiszen gazdag".
Persze a szerző is amolyan paródiának szánja ezt. Én még sose láttam egyszerre jó és gazdag embert, itt gazdag alatt olyat értve, aki képes munka nélkül megélni, azaz igazi gazdagot.
Persze elméletileg lehetne ilyen, hiszen a 2 nem zárja ki egymást, mégis: én sose találkoztam ilyennel. Mi lehet az ok?
Alapvetően az, hogy a gazdaggá válás folyamata olyan, hogy közben az ember elveszti minden képességét a jóra. S mindegy, hogy ez a folyamat újgazdaggá válás, azaz önszorgalomból gazdaggá válás, vagy öröklés, azaz gazdag családban születés útján megy végbe. Az előbbi esetben nyilván a kapcsolat közvetlen, hiszen maga az egyén kénytelen végig menni az elsilányulás útján. De az utóbbiban is lezajlik, hiszen ott az egyén úgy nő fel, hogy nem képes normális kapcsolatot kialakítani a valósággal, ami 2 módon jelenhet meg:
cinikus embergyűlölő lesz, hiszen neki értéktelen adottság lesz mindaz, ami az átlagembernek véres küzdelem árán is elérhetetlen,
hivatásos jótékonykodó lesz, ami szinte mindig a támogatottak mély lenézést jelenti;
A lakás alapvető jog és szükséglet. Nem olyan módon jog, ahogy ezt egyes baloldaliak állítják, akik valamiféle állami bérházakat képzelnek, melyben a hatóságok lakhatást biztosítanak az arra rászorulóknak: ez ugyanis szükségszállás, nem lakás. Az igazi lakás tulajdon ugyanis, nem baloldali rémkaszárnya.
A baloldali elképzelés ellentéte, a jobboldali, liberális lakáselékzelés még borzasztóbb. E szerint ugyanis a lakás kevesek előjoga, az átlagember bérlő, mert így "mobilisabb", azaz képes jobban szolgálni a nagytőkét.
Nem akarok közhelyeket mondani, mert a "lakásból otthon" szöveg valamilyen bűtoráruház-hirdetésre hasonlít, de végülis ez a lényeg.
Gyűlölöm a lakásbérlőket - nyilván leszámítva azokat, akik kényszerből azok -, náluk csak azokat jobban, akik lakástulajdonosként éljenzik a lakásbérlést: ez pont olyan, mint akik normálisként tüntetnek a homoklobbi mellett, ezek mindig sokkal rosszabbak, mint egy saját érdekeiért kiálló homokos - ez utóbbi esetében legalább van valami mélyen érthető ok.
Szerdán este megbukott a bolgár kormány. A hír csütörtök reggelre eljutotott a magyar médiákba is.
Hogyan reagál a ballib kommentelő?
Az első a felhőtlen öröm, hiszen a "kormánybukás" szó azonnal pavlovi reflexeket vált ki.
"Felkészül O1G kormánya!"
"A miénk mikor fog?"
"A Balkánon még van kormánybukás, nálunk nincs."
"Eladó a receptje?"
"Itt is így kellene."
Aztán egy tájékozottabb kommentelő beszól:
"Egy korrupcióellenes, EU- és nyugatpárti kormány bukott meg."
Hűha, akkor nem szabad örülni. Sírni kell.
Megkezdődik a felelősek kutatása? Ez egyszerű: a felelős a bunkó bolgár nép!
"Európa egyik legtrógerebb országában nem is értem hogyan juthatott egy ilyen ember a kormányfőségig? Mintha nálunk Hadházyt választották volna meg. Ezeknek is csak egy Orbán kell, meg az EU pénze."
"Elég szégyen, hogy azon bukik a kormány, hogy elismerjék-e a szomszéd népet önálló népnek, s a nyelvét önálló nyelvnek."
Jó szórakozás a kommentolvasás. A legtöbbet ez árul el a törzsszavazók mentalitásáról.
Gyerekkorom egyik emléke a 70-es évekből, hogy szüleim hetente átlag 3-szor nem voltak otthon este, mert színházba mentek. Aztán amikor kezdett apám nyugatra járni - s ez évente megesett 15-20 alkalommal -, amikor olyan országban járt, melynek értette a nyelvét, mindig ott is elment legalább 1 színházi előadásra. Meg folyamatosan hozott lemezeket, zenés színházi darabokról.
Csakis azért nem ment érettségi után - 1958-ban - valamilyen bölcsészeti, művészeti szakra, mert abból nem tudott volna megélni. Így közgazdász lett, külkereskedelem profillal. Az volt Kádár alatt az a terület, mely egyrészt jól fizetett, másrészt lehetővé tette a gyakori külföldi utazást.
S tényleg gazdagok voltunk, persze nem mai mércével, de akkorival mindenképpen.
Szóval a lakás tele volt könyvekkel, irodalmi folyóiratokkal, meg lemezekkel.
Már 1973-ban megvolt a Jézus Krisztus Szupersztár lemez, pedig ez Magyarországon akkor éppen tiltott volt. Egyébként annak idején a Jézus Krisztus Szupersztár mjuzikelt Magyarországon is bemutatták, mégpedig magyar nyelven, de pár előadás után arra jutott Aczél elvtárs, hogy ez vallási propaganda és nem egyeztethető össze az ország eszméivel, így betiltották az egész művet minden alakjában. Az 1973-as filmverziót pl. Magyarországon csak a rendszerváltozás után vetítették először.
A Jézus Krisztus Szupersztár persze nem vallási propaganda, sőt sok keresztény nem kedvelte a művet. A mű alapkoncepciója kb. "Jézus-barát ateista", ami ma is még a fő narratíva liberális körökben, azaz: hülyeség a vallás, káros fanatizmus, de Jézus egy kissé habókos, viszont jóakaratú ember volt, akinek tanítása annak erkölcsi részében üdvözlendő, az Egyház viszont marhaság, hisz lám, már Jézus idejében is félreértették Jézus mondandóját.
Az üzenete tehát egyáltalán nem keresztény. Dehát abban a rendszerben már az is kereszténynek tűnt, hogy valaki azt mondja, hogy Jézus nem kitalált személy.
A körülmények tényleg ilyenek voltak. Íme egy híres eset. Volt egy kifejezetten jó szovjet-zsidó sci-fi író, Ilja Varsavszkij, magyarul is kiadták pár művet, a Szovjetúnióban pedig népszerűsége hatalmas volt. Volt egy Hiszterézis hurok című novellája, 1968-ban írta - magyarul a Molekuláris kávéház című 1976-os Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat elbeszéléskötetben jelent meg.
A novella röviden. Egy szovjet történész-filológus, a már alig létező kereszténység kutatója, Leontyij Kurocskin végleg le akar csapni a vallásos hiedelmekre, ezért időgéppel visszamegy az I. századi Palesztínába - persze a szovjet bürökrácia minden szabálya mellett, pl. különböző űrlapokat kell kitölteni az Időhivatalban az utazáshoz. Ott aztán kutatni kezd Jézus után, s legnagyobb örömére nem találja őt. Azonban mint becsületes kutató, hosszasan és alaposan kutat, felkeresi az ismert újszövetségi helyeket, sikerül beszélnie pár ismert újszövetségi személlyel, az apostolok egy részével még össze is haverkodik. S folyamatosan kérdez idézve az Újszövetségből "nem hallottatok valakiről, aki ezt és ezt mondta?" alapon. A sok érdekes idézet hatására egyre népszerűbb lesz, az apostolok egyre biztosabbak benne, hogy ő nem egy idegen kutató, hanem prédikátor, sőt talán ő lehet maga a várt messiás. Közben Kurocskin gyakolatilag végig megy az egész jézusi élet utolsó napjain, minden szinte ugyanúgy zajlik, ahogy az Újszövetségben le van írva. A lényeg: a végén halálra ítélik, keresztre feszítik. Félholtan aztán hívei leveszik a keresztről, ami után éppen lejár az időutazás, a szerkezet visszarepíti őt a XXI. századi Moszkvába. Szóval létezett Jézus, s Kurocskin volt az.
Annak idején ez az írás a Szovjetúnióban kb. mint vallási irodalom hírbe került. Hiszen nem csak, hogy azt állítja, hogy nem volt Jézus - ez volt a hivtalos álláspont -, de még a Bibliát is valósnak, megbízhatónak mondja!
Az persze sose derült ki mi volt Varsavszkij célja, vajon meg akarta erősíteni a hivatalos ateista álláspontot tudományos magyarázattal, vagy csak ennek keretében, kihasználva ezt a külső burkot Jézus valóságosságáról akart írni, hogy ez így átmehessen a cenzúrán. A szovjet olvasók hozzá voltak szokva a "vörös farokhoz" - fiatalabbaknak mondom, ezt azt jelentette, hogy beleteszek a műbe 5 % marxista propagandát, hogy mellette mehessen a maradék 95 % is. S a rendszer abszurditása olyan szintre jutott már a Sztálin utáni időkben, hogy az olvasó azt is vörös faroknak és rejtett üzenetnek hitte, ami nem is volt az. Ez Magyarországon is így volt, néha még értelmetlen diszkószámok szövegébe is bele volt képzelve valami "mélyebb mondanivaló".
Varsavszkij meghalt még a rendszerváltozás előtt, szóval senki se tudta tőle megkérdezni mi is volt a valódi célja, de akkoriban a szovjet olvasók egyértelműen keresztény novellának értelmezték az írást, mely ügyesen kijátszotta a cenzúrát: lám, az író egy valós Jézust írt le, annak életét, dicsőítése ez az igazi Jézusnak.
De e hosszú kitérő után vissza a Szupersztárra. A napokban eszembe jutott, ismét meghallgattam. Most már a szöveget is értem, ami azért nagy plusz. Persze ma már nem tetszik nyilván, bár pár szám azért értékes.
Azóta eltelt kb. 50 év, az én első meghallgatásom óta pontosan 48. Most egy ilyen alkotás elképzelhetetlen lenne. Persze, annak idején is megjelent az antiszemitizmus vád, de csak marginálisan. Ma már ezek a hangok olyanok lennének, hogy a legelején már leállítanák a projektet. Aztán az alkotásban vannak homokosok, csak éppen mind a rossz oldalon - vagy perverzek vagy aljasok. Ez még az antiszemitizmusnál is nagyobb baj lenne. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen néger színész van a filmben, s ő is pont Júdást játssza. Ma már ilyet csak Szibériában lehetne forgatni.
A kutya értelmes lény, de az emberhez képest jóval alacsonyabb fokú az értelmi szintje.
Mégis sokszor kemény munka kell hozzá.
Dobok neki egy játékot, ő utána szakad, közben meg csinálok valamit, amit nem akarom, hogy lásson. Egyszer, kétszer, háromszor működik. Negyedszer a kutya már tudja, itt valami trükk van: nem ugrik a játék után, hanem vár, mit fogok csinálni.
A balliba egyszerűbb lény, századszor is a játék után rohan.
A "vármegye/ispán" hisztéria kapcsán jutott eszembe...
Az egyik kedvenc ballib vitamódszer a szavak jelentésének megváltoztatása.
Most a "pártállam" szót elemezzük. Gyakori ballib érv: Magyarországon pártállam van. Mivel ugyanaz a párt van hatalmon 2010 óta, s az ellenzék szerepe marginális.
De mit is jelent a pártállam valójában? Íme fő jellemzői:
egyetlen párt van alkotmányosan meghatározva mint az ország vezető ereje, ellenzék nem létezik: ha van több párt, akkor azok a vezető párt szövetségesei, nem ellenzék - ez volt Kádár alatt, meg a többi kommunista országban is, egyesekben létezett több párt - pl. az NDK-ban 5 párt létezett, a kommunista párt és annak 4 szövetségese, az egyik a CDU keletnémet szekciója volt,
az illető párt eszméje kötelező, az jelen van a társadalom minden szintjén, jó esetben más eszme is meg van tűrve, ha az nem kérdőjelezi meg a párt vezető szerepét, rosszabb esetben semmilyen más eszme nem engedélyezett,
semmilyen polgári demokratikus értelemben vett választás nincs, a választás csak a rendszer egyfajta ünnepi eseménye, de azon nem dől el semmi: eleve csakis a rendszer indíthat jelölteket, s a megválasztott jelöltek még így se képezik a hatalmat - jó példa a magyar rendszer Kádár alatt, a választási törvény szerint egyedül a Hazafias Népfront indíthatott jelölteket, se más szervezet nem indíthatott, se függetlenek nem voltak, s a megválasztott Országgyűlés pedig nem rendelkezett valós hatalommal,
az országot a párt szervei irányítják.
Tipikus mai pártállam Kuba. A kubai alkotmány nyíltan kimondja: a szocialista társadalmi rend nem leváltható, a kapitalizmus vissza nem állítható, a Kubai Kommunista Párt a társadalom legfelsőbb vezető ereje, minden állami szerv a "szocialista demokrácia" elvei alapján köteles működni.
Minden ebből következik. Hiszen ha van egy kötelező elv, meg egy vezető erő, akkor végülis minden választás csak e keretek között lehetséges. A nép jogosult kiválasztani, hogy X vagy Y képviseli-e jobban a szocializmus ügyét, de azt nem, hogy eleve a szocializmus ügyét kellene-e képviselni, hiszen a szocializmus ügyének nem képviselése alkotmányellenes.
Jogilag tehát minden teljesen korrekt és nyilvánosan kimondott. Egyrészt van a társadalom, a nép, mely szocialista rendet épít és tart fenn, másrészt van az állam, az előbbinek alárendelve.
Hogyan is nyilvánul meg az állam alárendeltsége a népnek? Hát úgy, hogy minden állami szerv választott, minden választott szerv visszahívható. A nép pedig hogyan képes ezt gyakorolni? Természetesen vezető erején, a Párton keresztül.
Nos, pontosan ez a valós helyzet Kubában. Nincs semmi sumákolás, minden ki van mondva teljesen nyíltan. A kubai rendszer elismeri, hogy nem polgári demokrácia, magát mint közvetlen szocialista demokrácia határozza meg.
A legfelsőbb politikai szervek - azonos módon, ahogy ez Magyarországon volt Kádár alatt:
a Párt Politikai Bizottsága: ez a legfelsőbb döntéshozó szerv, jellemzően 10-20 tagja van, itt zajlik minden valós vita, itt dől el minden fontos kérdés,
a Párt Központi Bizottságának Titkársága: ez a legfelsőbb adminisztratív szerv, mely a Politikai Bizottság határozatait átteszi a gyakorlatba, jellemzően 10 tagja van, ezek mindegyike egy-egy adott területért felel, jellemzően: belügy és közigazgatás, külügy, oktatás és kultúra, gazdaság és pénzügy, pártadminisztráció, tömegszervezetek, propaganda, stb.
a Párt vezetője és annak helyettese (Kádár alatt nem létezett helyettesi pozíció, ill. csak a legvégén): tagjai mind a Politikai Bizottságnak, mind a Titkárságnak, ma ez Kubában tipikusan "első az egyenlők közt" pozíció míg amikor még a Castro-testvérek tölyötték be a pozíciót, akkor egyértelműen "vezér" poszt volt, különösen Fidel alatt, akinek örökös helyettese Raúl volt.
Annak idején sok vicces hír terjedt erről. Fidel Castro sajátos szokása volt, hogy hétvégén hozott döntéseket egyedül a feleségével konzultálva. (Fidel monogám típusú ember volt, aki imádta a feleségét, de ez kőkemény államtitok volt: a kubai kultúrában az igazi férfi "macsó" típus, így ezt kellett híresztelni Fidelről is, miközben a valóságban évtizedekig egyetlen nővel élt, s nem tartott több száz szeretőt, ahogy ezt a hivatalos suttogó propaganda híresztelte. Még azt se volt szabad mondani, hogy Fidelnek egyáltalán van felesége és családja! Csak amikor már 75 éves lett, mutatták be először a feleségét nyilvánosan: 75 évesen már nem kötelező macsónak lenni.) Aztán hétfőn a PB-ülésen Fidel csak bejelentette a kizárólag a feleséggel egyeztetett döntést, mindenkit meglepve, sokszor a saját öccsét is.
A másik ilyen sztorit egy később az USA-ba szökött volt Forradalmi Parancsnok írta le egy memoárjában. A Forradalmi Parancsnok a lehető legmagasabb katonai tisztség Kubában, alig 15-20 ember kapta meg valaha, ez a tábornokok felett van, jellemzően azok kapták meg, akik még az illegalitásban Fidelékkel együtt harcoltak és ott fontos, vezető szerepet játszottak.
Szóval a Parancsnok beszélni akar Fidellel, s simán elindul hozzá. A többszáz méteres körzetben őrzött ház külső határán egy katona ráfogja a fegyvert és felszólítja, álljon meg:
Ember, tudod te ki vagyok én? Hogyan mersz fegyvert fogni rám? - mondja a Parancsnok.
Természetesen tudom ki maga, Parancsnok, bocsásson meg. De ide még maga Raúl is csak előzetes bejelentés után léphet be. Dalia elvtársnő nem enged be senkit, tűzparancsot rendelt el - magyarázza a katona.
a római pápa látogatása volt az első alkalom, amikor megmutatták Dalia elvtársnőt
a ház a Google Mapson - Havanna központjától kb. 15 km-re
De folytatva a politikai rendszer vázolását. Az egyes KB-titkárok munkáját hatalmas apparátus segíti, ezek a KB osztályai, területek szerint felosztva.
Mindez le van másolva állami szinten. A kormány tagjai a Titkárság és az egyes KB-osztályok alá vannak rendelve, a kormány vezetője és helyettesei pedig a PB-nek.
A parlamenti választások körzetenként zajlanak le. Jelölt 2 módon lehet valaki:
jelöli saját magát, majd a helyi jelölőgyűlésen a résztvevők legalább fele megszavazza őt, a jelelőgyűléseket természetesen az egyik tömegszervezet szervezésében: a CDR (Forradalmi Védelmi Bizottságok) feladata ez, ez kb. a magyar Hazafias Népfront kubai verziója, csak funkciói nagyobbak (pl. amolyan polgárőrség funkciót is ellát), s van tényleges tagsága is, szinte minden felnőtt kubai tagja,
a jörzetben működő tömegszervezetek jelölnek, természetesen ezek mind a rendszer részei.
Ahogy ez Magyarországon is volt, a Párt nen indít jelölteket, s a párttagok is mind független jelöltek.
Az egész cirkusz persze felesleges, a valóságban a megválasztott parlament csak félévente 5-5 napot ülésezik, azon is csak ünnepi beszédek hangzanak le, nincsenek se parlamenti bizottságok, se interpelláció, se egyéni felszólalások.
A legelső ülésen megválasztják az állami vezetőket, minden esetben a Párt vezetőségének javaslatára, ezek:
köztársasági elnök, alelnök,
Államtanács vezetősége és tagjai,
Kormány vezetősége és tagjai.
A köztársasági elnök alá van rendelve mind az Államtanács, mind a Kormány vezetője. Fidel Castro idejében nem létezett köztársasági elnök pozíció, ez újítás, akkor Fidel egyszerűen egyszemélyben töltötte be mind az Államtanács, mind a Kormány vezetőjének szerepét.
A lényeg: minden szinten a párttisztség az igazán fontos. Mondjuk a belügyminiszter tisztsége alárendelt a belügyekkel foglalkozó KB-titkáréhoz képest. Az állami tisztség mindig az adott vonatkozó párttisztség alatt van.
Legjobban ez a legfelső szinten látható. A jelenlegi vezér úgy kapta meg a hatalmat a Castro-családtól, hogy először - 2018-ban - állam- és kormányfő lett, s csak 2021-ben kapta meg a pártvezetői tisztséget, azaz volt egy 3-éves átmeneti időszak.
Ez tehát a pártállam. Az igazi.
S mivel keverik ezt a ballibek? A domináns pártrendszerrel. Ez azt jelenti, egy adott párt, esetleg több párt olyan helyzetben van, hogy igazi változás elvileg ugyan lehetséges, de a gyakorlatban szinte kizárt. Azaz nincs törvénnyel ez a helyzet rögzítva, semmi se gátolva elvekben a rendszer bukását, de mégis a körülmények olyanok, hogy csak különleges körülmények esetében lehet változás.
Tipikus példa erre az USA, ahol a két fő párt olyan helyzetben van, hogy bárki más teljesen esélytelen. Ennek látványos következménye: aki a rendszerrel szemben kritikus, az is inkább a két párt valamelyikében kénytelen működni, belülről megpróbálva változást elérni.
A másik fontos jellemzője ennek a rendszernek, hogy maga az adott párt nem gyakorol közvetlen hatalmat. A hatalom kizárólag az állami szervekben van, azokat persze nyilván az adott párt emberei töltik be, dehát ez nem-domináns remdszerekben is így van.
Ismét az USA jó példa: a Demokrata Párt és a Republikánus Párt szerepe a választásokra való készülésen és a kampányon kívül nagyjából nulla. A pártszervek csakis ezzel foglalkoznak: jelöltek kiválasztása, azok felkészítése. De amint a választásnak vége van, maga a pártstruktúra nem gyakorol semmilyen politikai hatalmat, akkor se, ha megnyerte a választást.
A gurujelenség mindig izgatott. A guru olyan ember, aki képes jelentős embertömeget maga mögé állítani értelmes okok hiányában.
Lehet a guru persze vallási, ez az alap. De manapság ilyen sok politikus, de leginkább a gazdaságban működnek. Az igazán sikeres piramisjáték-szervezők mind guruk, képesek tömegeket meggyőzni valami teljesen abszurdról, majd a meggyőzöttek sokszor évekig ki is tartanak a gurujuk mellett, saját érdekeit is hátul hagyva. Mindenki ismer pl. lelkes mlm-tagot, aki bekerült valamilyen ilyen guru hálójába, majd aztén évekig hatalmas összeget költ hülyeségekre, csak mert hitt a gurunak, hogy ez a siker kulcsa.
Kb. másfél éve figyeltem fel erre a Bertalan Attila nevű gurura. Láthatóan nem túl művelt ember, ismeretei korlátosok, magyar anyanyelvén is elég alacsony stílusban kommunikál. A srác oroszpárti, vírustagadó, s "alkotmányos rendszerváltó", ez így 3 dolog furcsa kombinációja.
A fő hangsúly persze az "alkotmányos rendszerváltás". Ez egy régi elmélet, még 11 éve lett kitalálva más által - egy Geri Tibor nevű nyugdíjas az ötletgazda, írtam már a témáról -, de Bertalan megjelenéséig ez egy teljesen marginális ügy volt, rendszerint 15-20 ember jelent meg tüntetéseiken. Aztán jött Bertalan, aki képes volt már 20-25 ezer embert is összetrombitálni, de 1-2 ezer embert bármikor összecsődít kb. nulla szervezéssel, miközben komoly ballib pártoknak sok pénzzel is nehézséget okoz ez.
Miközben ő semmi újat nem mond, az egész ugyanarra épül, kicsit leegyszerűsítve ez:
a hatályos alkotmány nem hatályos, "közjogilag érvénytelen",
ezért a Magyarország nevű állam nem létezik.
össze kell szedni egy helyre az ország lakosságának 1 %-át, azaz 100 ezer embert, akik kijelentik, hogy ők nem a Magyarország nevű "magánállam" állampolgárai, hanem a jogfolytonos magyar államé,
ez után az ENSZ főtitkára rendelkezik, s kimondja: Magyarország nem létezését,
ideiglenes kormány alakul a magyar állam terület, mely megszervezi a nép alkormányozását és a választásokat.
Tuylajdonképpen mindenki számára első látásra világos, hogy mindez marhaság, ráadásul a belső koherencia is hiányzik.
Plusz az egész tálalás olyan, hogy se egyik, se másik nagy tábornak nem igazán vonzó. Lásd támadják a hatályos alkotmányt és diktatúráznak, viszont alapvetően nemzeti köntösben: olyan kellékeket alkalmaznak, melyek a ballib törzstábor számára elfogadhatatlanok, lásd Szent Korona tan, Székely Himnusz, túltengő nacionalizmus. Tipikusan olyan módon viselkednek, ami egyik tábort se tudja megnyern.
S mégis, ez az ember a múlt héten ismét sikeres tüntetést szervezett, kb. 1500-2000 jelenlévővel. Hát, ezt szeretném megérteni.
Ezúttal a "baloldal" szó valódi értelmében használom, azaz nem a "ballib" vagy a "liberális" szinonímájaként, hanem eredeti értelmében. A baloldal eredeti jelentése: a felvilágosodás eszméjének tovább vitele szocialista, antikapitalista értelemben.
Azaz a szó eredeti értelmében nem baloldal pl. se a DK, se az MSZP. Még akkor se, ha utóbbi alelnöke kalapácsosemberes pólóban szokott haknizni. Ugyanis az antikapitalizmus nem azt jelenti, hogy vörös pólóban éljenezzük a liberalizmust, de ezt nehogy valaki elmondja Komjáthi Imrének, mert a végén még összeomlik és öngyilkos lesz.
De vannak ilyen minipártok és klubok, melyek tényleg baloldaliak. Legalábbis szavakban.
Ezek 2 nagy csoportra oszlanak:
akik elhatárolódnak a ballibektől,
akik valahogy együtt akarnak működni a ballibekkel.
Nyilván problémájuk csak az utóbbiaknak van. Valahogy folyton ki kell magyarázni, hogy egy baloldali minek is működik együtt egy jobboldalival egy másik jobboldali elleni harcban.
Személyesen egyébként engem nem zavar, magamat nem vallom baloldalinak. Csak vicces.
S néha jókat lehet nevetni. A napokban - átnézve a magyar baloldaliak aktivitását - találtam egy plakátot:
beszarás! - nem, nem én hamisítottam, tényleg van ilyen plakát
Ezen sokat tudtam nevetni, szóval végülis hálás vagyok a Táncsics – Radikális Balpárt nevű 15-tagú gittegyletnek - tessék megfigyelni, minnél hosszabb a név, annál komolytalanabb a szervezet, a legkomolytalanabbak nevében kötelezően szerepel az "egyesült" szó is!
Képzelem a vezetőségi ülést. Ezekben a miniszervezetekben az a jó, hogy minden tag egyben vezetőségi tag is, így nem kell bajlódni az egyszerű tagság megkérdezésével, hiszen ilyen nem létezik.
Szóval a napirend: választási plakát 2022. áprilisára. Olcsó lesz, mert eleve nem indítunk senkit, számunkra még 50 aláírás összegyűjtése is a nedves álmok birodalmához tartozik, nemhogy 500 aláírásé - Zorbán diktatúrája teljesíthetetlen feltételekkel gáncsolja el az igazi baloldalt! Azaz csak 1 példány kell dísznek. Majd támogatjuk az Egyesült Ellenzéket, mert most diktatúrát kell dönteni.
A fő cél tehát: küzdeni kell a Fidesz ellen. De legyen valami antikapitalista jelszó is, hisz baloldal vagyunk. Igenám, de ballib haverjaink mérgesek lesznek, hogy támadjuk a szent nyugatot és annak rendszerét, azaz nem lehet "le a kapitalizmussal!", valami más kell, ami egyszerre antikapitalista és antizorbánista! Mi legyen? Esetleg "le a kereszténydemokrata kapitalizmussal" vagy le "le Zorbán oligarcháinak kapitalizmusával" - nem jó, az első miatt dühös lesz az MZP, a második meg túl liberósan hangzik. Megvan! Úgyis metoo van most meg BLM, szóval a nő- és néger-elnyomás ellen kell szólnunk. "Le a patriarchális kapitalizmussal!" - ez a megoldás.
S keressünk egy néger nőt a plakáthoz, valami celeb kellene. Mondjuk Oprah Winfrey vagy Meghan Markle. Nem, egyik se jó, az előbbi milliárdos, az utóbbi meg egyrészt fehérnek néz ki, másrészt arisztokrata családba beházasodott hollywoodi celeb. Akkor Angela Davis, ő már Kádár alatt is szerepelt plakátokon: egy baj van vele, 80 éves öregasszony, senki se ismeri fel mai kinézetében, de nem gond, majd az 50 évvel ezelőtti képét tesszük ki.
Mellé Clara Zetkin, ő telitalát, mert ő találta ki a Nemzetközi Nőnapot. Azt mondjuk liberális barátainknak, ez így jelkép az Isztanbuli Egyezmény mellett. De ki legyen köztük? Hát még egy nő. Legyen Rosa Luxemburg!
Igenám, de mi a Táncsics párt vagyunk, nem lehet 3 külföldi a plakáton. Kell legalább 1 magyar nő. Mondjatok ismert magyar kommunista nőt! Keserű Jánosné? Az nem lehet, senki se emlékszik rá, meg a neve se jó, az, hogy -né az patriarchális. Lendvai Ildikó? Ő ballib lett, nem felel meg. Akkor Kéthly Anna! Igaz, hogy antikommunista szocdem volt, de most ez nem számít, úgyse ismeri fel senki. Meg úgyis úgy néz ki, mintha Rosa Luxemburg ikertestvére lenne.
Na, kész is, ülés lezárva. Az 5-éves fiam megcsinálja hétvégén PhotoShoppal. Remélem nem felejtek el szólni neki, hogy ne hagyjon szegélyt - mint múltkor - a képek között, amikor egyesíti őket.
Ukrajnában immár teljeskörű lett a harc az orosz nyelv ellen. Már tilos az orosz nyelv bármilyen használata a magánéleten kívül.
Persze ez szánalmas, másrészt meg jó hír: azt jelzi, hogy a kijevi CIA-hunta már maga se bízik a győzelemben.
Hasonló volt Magyarországon is, a Rákosi-korszakban. Akkor ellenséges nyelvnek volt kikiáltva a német, a szerb-horvát és a szlovén, természetesen tisztán politikai okokból.
Saját családi történetem erről. Anyai ágamon sok a német ősöm. Mind anyai nagymamám, mind anyai nagypapám félig német volt: mindketten anyai ágon.
Az egyik vonal tisztán szudétanémet az egykori Mährisch Neustadt városból (mai neve: Uničov), ez ma cseh város a cseh-lengyel-szlovák hármashatártól kb. 50 km-re. A másik vonal "sváb": az a XVIII. század elején települt Magyarországra, Veszprém környékére, majd onnan az engem érintő ág Érdre, majd Cinkotára.
A lényeg: a családban mindenki tudott németül, vagy anyanyelvként vagy idegen nyelvként. Olyan is akadt a távolabbi rokonságban, aki magyarul alig tudott.
Anyám éppen a legrosszabb időszakban lett kisiskolás, 1950-ben. A család elhatározta jó előre: a gyereket nem szabad németre tanítani, nehogy aztán "elszólja" magát az iskolában. Mert ebből "baj" lehet. Szóval szívós igyekezettel sikerült a németet megszüntetni a családban.
Egyébként már saját emlékem a 70-es évekből: nagymamám és az anyja egymással vagy tisztán németül beszélgettek vagy felemásan (azaz a dédnagymamám németül, a nagymamám magyarul). de mindig csakis otthon, amikor idegen nem volt jelent. Nyilvános helyen magyarul beszéltek egymással - akkor ugyan már nem volt hivataosan németüldözés, dehát "azért jobb óvatosnak lenni" alapon.
Ez jutott eszembe az ukrajnai nyelvhelyzetről. Csak ott ez nem fog menni. Egy széteső instabil állam, ráadásul idegen atlantista-sátánista irányítás alatt nem lesz képes magából nacionalista gettót gyártani. Plusz Kelet- és Közép-Ukrajnában az ukrán nemzeti öntudatúak zöme is orosznyelvű.
Bulgáriában a nemzeti valuta de facto hiánya miatt szinte képtelenség magyar típusú ársapkát csinálni.
Formailag van bolgár leva, de rögzített az árfolyam (1 euró = kb. 1,95 leva), de a rögzítés miatt nincs saját pénzpolitika, azaz pl. ideiglenesen se lehet pénzt nyomtatni valutafedezet nélkül.
Így például az üzemanyag teljesen szabadáras most is.
íme a tegnapi árak az OMV-nél (azért ott, mert ez a hozzám földrajzilag legközelebbi benzinkút)
itt
Az engem érintő ár: normál dízel - 712 Ft/l. Szerencsére nekem alig kell üzemanyag, havi fogyasztásom kb. 10 liter, mert hómofiszban vagyok folyamatosan, az irodába csak ételjegyosztásra szoktam bemenni, meg ha meg akarják emelni a béremet, s emiatt alá kell írni az új szerződést.
Magyarországon az infláció jelenleg 10,8 %, míg Bulgáriában 13,4 %. Az EU-ban a legmagasabb az infláció egyébként a ballib csodaországban van, Észtországban - 20,1 %, kiváncsi vagyok mi erre a ballib hivatalos magyarázat: biztosan Zorbán elküldte a tanácsadóit Tallinnba, más okot nem tudok elképzelni. Hiszen miért is lenne ott infláció, ha támogatnak minden oroszellenes szankciót, tisztességes verseny van a gazdaságban, kicsi az állami bürokrácia, bevezették az eurót, s nincs korrupció?
van egy saját videóm, melyen éppen elhaladok az illető benzinkút mellett - pont 3 éve - már a zene miatt is érdemes nézni, egyik kedvenc zeneszerzőm hallatszik a kocsiban
A kognitív disszonancia speciális esete ez. Alapból a kognitív disszonancia azt jelenti: a cselekedet alapját adó gondolatról az egyén kideríti, hogy az téves, ez pedig belső feszültséget okoz benne. Ezt az ember hajlamos úgy "megoldani", hogy saját magának hazudik: jellemzően tovább ragaszkodik a tévesnek bizonyult gondolathoz, nehogy be kelljen vallania, hogy hülyén cselekedett.
A klasszikus példa: az ember megveszi a drága fogyókúrás tablettát, aztán olvas róla, hogy az egész egy átverés csak, ezért elkezd fogyókúrázni, nehogy az legyen, hogy feleslegesen dobott ki pénzt, hanem inkább lefogy a tablettától függetlenül, magának is hazudva, hogy a tabletta végülis hatott. Persze tényleg "hatott", csak nem úgy, ahogy kellett volna.
Ezt az egészet szívesen alkalmazzák reklámokban, de a piramisjátékok és vallási szekták is csinálják nagy sikerrel. Lásd, beléptem x szektába, mert az az "igazi", majd jönnek az infók, hogy egy csomó baj van a szektával, ezeket azonban mind álhírnek mondom, nehogy az legyen, hogy egyszerűen hülye voltam, hogy beléptem.
Talán a legnevetségesebb eset egy 20-25 évvel ezelőtti magyar reklám volt, mely a vezetékes telefont akarta népszerűsíteni a mobillal szemben. A reklámban egy nő beszél mobilon egy másik nővel, mire az egyik kijelenti "ez a téma nem mobilra való", aztán látjuk őket később, immár boldogan beszélgetve vezetékes telefonon. Próba arra, hogy valamiféle kognitív disszonanciát keltsen. Persze nem hatott, az átlagember megrökönyödött a reklámon, nem lett kognitívan disszonáns: azért ahhoz tényleg nagyon butának kell lenni, hogy valaki elhiggye, valami egészen más minőség a vezetékes és a mobil vonal, s az előbbi valahogy "emberközelibb".
Még egy példa. Kőkemény nacionalista spanyol ismerős, VOX-szavazó, s mellette radikális állatvédő, de a kemény típusból, azaz vegetáriánus. (Én is állatbarát vagyok, de fékezett habzású.) Beszél micsoda kegyetlenségek vannak, pl. a horgászok megsértik a halakat a horoggal, aztán visszadobják őket, micsoda marhaság ez, a horgászok szadisták nyilvánvalóan. Valaki megjegyzi "na és a bikaviadal?". A bikaviadal nagyon spanyol hagyomány. Az ember erre megrázza a fejét, majd azt mondja: "az más". Megkérdeztem volna tőle, az hogyan van, hogy valaki nem eszik marhahúst, mert ellenzi a marha fájdalommentes levágását, de ugyannak az állatnak a kergetését és leszúrását az arénában helyesnek tartja, végül nem szóltam, mert láttam, milyen kellemetlenül érintette a felvetés.
17 éves koromban döntöttem el a kérdést. Utolsó évem volt érettségi előtt, s miden nap gyalog mentem haza az iskolából:
kb. 3 km út
Át a legnagyobb kubai folyón (magyar mértékkel: patak), az Almendaresen. Volt egy 100 éves híd pont utam vonalában. Most rákerestem, s döbbentem látom, teljesen felújították:
ráadáusul 360 fokos
Szóval sokat gondolkodtam azon, mi a teendő azzal amit mondani kell a rendszer miatt és amit valójában gondolok.
Erre a szokásos módszer akkor a belemagyarázás volt: azaz én azt mondom valójában, amit akarok, csak esetleg nem bontom ki a teljes igazságot, de alapvetően hű vagyok magamhoz. A szabadság látszata tehát.
Én viszont, különösen a híd környékén járva, arra jutottam, a szabadság látszatát kelteni a lehető legnagyobb rabság. Különösen az nem tetszett, amikor valakik azzal nyugtatták magukat: lám, beleviszek egy kevés saját elemet is a mondanivalóba, azaz végülis a rendszer ellen beszélek. Pedig ezzel még inkább erősítették a rendszert.
Magyar példa két humoristával: Hofi Géza és Sas József. Sas különösen gusztustalan volt azzal, hogy folyamatosan nyalta a rendszer seggét (persze tehetségtelen is volt, de ez más kérdés), megpróbálta a dolgokat kimagyarázni. Hofi meg azzal lett szimpatikus, hogy a tabutémákat egyszerűen elhagyta, ezekkel nem foglalkozott, mert ezekkel csakis rendszerhűen foglalkozhatott volna, míg a nem tabutémákban meg szabad volt. (S most teljesen mindegy, hogy így is a rendszer oszlopa volt.)
Manapság persze a kérdés még erősebb. Mára ugyanis a liberális hatalom elnyomóbbá vált, mint annak idején a kommunista.
Azaz vagy hallgatni, vagy mondani amit "kell", de mindig tudva, hogy kényszerhelyzetben beszélünk ilyenkor. Persze nekem eleve szerencsém volt, sikerült dolgaimat úgy rendezni, hogy szinte sose kerülök kényszerhelyzetbe.
Annak idején egyik első heves vitám jövendő múzsámmal arról volt, hogy szerinte vannak nagy és kis pénzek. Lásd a kubai peso és az USA-dollár "nagy", míg a spanyol peseta és magyar forint "kicsi".
Én ezen nagyot röhögtem, csípőből tagadva az egész naív elméletet.
Aztán gyorsan rádöbbentem, a megfogalmazás talán naív, mégis igaz a mögöttes tartalom.
S tanulmányozni kezdtem a kérdést. Akkoriban numizmata is voltam, így volt elég ismeretem. Ráadásul megvolt a szabványos numizmata katalógus (a Pick-féle, nincs köze a szegedi szalámihoz).
S tényleg: kiderült van valami rejtélyes nemzetkaraktreológia! Minden nép "nagy" egységekkel kezd, azaz nemzeti valutájából 1 egység már jelentős érték, s van váltópénz is, melyet az emberek megbecsülnek. A legnagyobb címlet pedig jellemzően alig 50-100. Aztán az inflációval a népek 2 csoportra oszlanak:
akiket nem zavar az egységek értékének csökkenése, elfogadják, hogy pénzük "kicsi" lett,
s akiket nagyon zavar pénzük kicsisége, így nullákat vágnak le a pénznemükből, hogy az ismét "nagy" legyen.
A bolgár leva tipikusan a nullavágós pénznemek egyike. A bolgár ember nem szereti a sok nullát. 1881-ben lett bevezetve, s azóta 3-szor lettek nullák levágva: 1952-ban 2 nulla, 1962-ben 1 nulla, s végül 1999-ben 3 nulla. 1 mai leva = 1 millió legrégebbi leva. Most 1 leva = 200 Forint, de ha nem lett volna a folyamatos nullalevágás, akkor 1 Ft = 5000 leva lenne az árfolyam. Persze teljesen mindegy: az érték ugyanaz lenne, csak a számok különböznek.
A magyar ember viszont szereti a nullákat. A nullák csakis pénznemcserekor vágódnak le. 1927-től jött a pengő, 1 pengő = 12500 korona, a korona legnagyobb címlete előtte az 1 milliós volt. Aztán a pengő tartott 1946-ig, a világ legnagyobb inflációját produkálva a végén (pár éve a zimbabwei dollár majdnem legyőzte a pengő inflációját, de végül csak a második helyet érte el). A legnagyobb forgalomba is kiadott pengő bankjegy a 1020 pengős volt, melyet az egyszerűség kedvéért 100 millió billpengőnek neveztek (egyébként 100 trilliónak kellett volna mondani, ami nehézkes).
a legnagyobb zimbabwei bankjegy: a szöveg megtévesztő, a "trillió" angolul billiót jelent, azaz ez "csak" 100 billió, azaz jóval elmarad a magyar rekordtól
Aztán 1 forint a bevezetésekor 400 ezer kvintillió pezsgőt ért, ez volt a hivatalos átváltási árfolyam, bár a gyakorlatban nem volt átváltás. Ugyanis ez a legnagyobb bankjegyből 4 millárd darabnak felelt meg, így senki se váltott át semmit, mert nem volt mit, senkinek se volt ennyi pénze (eleve ennek a súlya 3-4 ezer tonna lett volna). Az én nagyszüleim pl. a padláson tartották "pénzüket", s évekig használták tűzgyújtáshoz, meg a gyerekek játszottak velük.
Azóta növekednek a nullák forintban, s ez senkit se zavar különösebben.
Most már Kubában mindenkinek lehet otthoni internet-hozzáférése, ez 3 éve van így. Baromi lassú. Míg az átlag magyarországi sebesség 200 Mbps felett van, addig ez Kubában 10 Mbps alatt van. S nagyon drága.
A szuperlassú hozzáférés is a havi átlagfizetés negyede (jelenleg a kubai havi átlagbér 40-45 amerikai dollár), egy normál magyarországi szintű hozzáférés pedig több évnyi fizetésbe kerül havonta.
Az átlag kubai mobilnetet használ, az olcsóbb, bár szintén lassú.
A jó hír: ma már szinte semmit se blokkolnak. Ennek leglátványosabb jele a YouTube, ahol megjelent nagyon sok kubai.
Bár származásilag semmi közöm Kubához, de minden ember legfontosabb életszakaszában, a kamaszkorban, ott éltem, így nagyon nagy a kapcsolódásom az országhoz. Egészen pontosan, amikor kimentem, még 12 éves voltam, s amikor távoztam, éppen elmúltam 19. Máig vannak "furcsa" kubai szokásaim, a 3 legjellemzőbb:
kubai hangerővel szoktam beszélgetni, azaz hangosabban, mint az európai szokás, folyton azt hallom "ne ordíts",
amikor beszélek valakivel, közelebb állok hozzá, mint az európai szokás, ezen jellemzően a nők szoktak meglepődni, Európában ez a közelség már a csókolózás kezdete,
a "gyere ide" kézjelet nem európai módon csinálom, azaz nem kiféle tartott tenyérrel intek, hanem fordítva.
Ami a legjobb a kubai YT-bloggerekben, hogy videózzák az országot, így meg tudom nézni ma hogy néznek ki egykori ismert helyeim.
6:40-kor látható az az utca, ahol laktam
Havannában a XIX. sz. végén és a XX. sz. első felében kiépített új központban az utcahálózat teljesen amerikai mintájú. Ezzel szemben a régi, még a "felfedezés" után, a XVI. században alapított városközpont teljesen spanyol mintájú: azaz kis utcák sűrű hálózata.
Ezzel szemben az amerikai mintájú új rész rendkívül pontosan tervezett, szélesebb utcák, melyek közül csak a legnagyobbak kétirányúak, minden más utca egyirányú. Az utcák neve szám vagy betű (az egyik irányban az egyik, a másikban a másik), így cím alapján a távolság is simán kiszámolható.
Pl. én a 13 és C sarkán laktam, a jövendő múzsám meg a 17 és L sarkán. Így 2 utcányit délnyugatra kellett menni (a számos utcák kettesével voltak. betűsek egyesével), majd 9 sarok északkeleti irányban, összesen 11 saroknyi út. 1 saroknyi az 100 méter, azaz 1,1 km.
A szélesebb utcáknak persze volt saját nevük is a szám/betű mellett, de csakis a kétirányúaknak. Pl. a 9-es utca neve Linea (= Vonal), a linkelt videón ez van, ezen megy végig a kubai blogger a G utcától a 4-es utcáig, északkeletről délnyugatra haladva.
A test-lélek elválasztásának, tágabban az anyag és szellem elkülönítésének problémája persze ősi.
A kérdés emberi, s minden ember átérzi. Nem kell hozzá semmilyen előtanulmány, se műveltség, se intelligencia: mindenki tudja, hogy pl. a saját keze és valamilyen belső érzése, modjuk örömérzete egyformán valóságos, de ezek valóságossága mégis egészen más.
Hiszen alapvetően van egy külső világ, melynek korlátai vannak térben és időben, nem tévedésmentes, viszont ez közös élmény másokkal, pl. megmutathatom a kezemet másoknak, s ők ugyanúgy, legalábbis hasonlóan érzékelik mint én. S van egy belső világ, mely térben és időben korlátlan, tévedésmetes, viszont nem osztható meg senki mással, csak én érzem: lásd, az örömérzetemről tudok mesélni ugyan másnak, de megmutatni nem tudom senkinek, s soha senki se lesz képes megérteni pontosan mit érzek: mindenki csak arra képes eljutni, hogy az az adott örömérzet olyan, mint amit ő szokott hasonló szavakkal leírni, de ennél pontosabb nem lehet az átadás.
Az egyik esetben tehát megmutatom a másiknak az égen a Holdot és azt mondom "ez a Hold", míg a másikban mutatok egy homályos fényképet a Marsról, majd megjegyzem "kb. ilyen a Hold is". Miközben magam számára éppen fordított a pontosság: a belső világomban sose tévedhetek, míg a külsőben ez az alapállapot. Amikor fáj a fogam, az sose lehet téves, nem fájhat a fogam tévesen, de nyilvánvaló, hogy a Föld lapos, minden érzékszervünk szerint az, miközben nem lapos.
A naív igazáságérzet azt mondja ki, a két dolog teljesen más tehát. De ha így van, akkor a magyarázatot kell adni valahogy a kettő nyilvánvaló kölcsönös hatására: számtalan példa van a kettő kölcsönhatására.
Ez a dualista nézet, azaz van szellem és anyag, melyek különbözőek. Viszont a kettő egyeztetése rendkívül nehézkes. Gyakorlatilag egyetlen kielégítő válasz se született arra, hogy mi lehet a megoldás, pedig a filozófiai iskolák és a vallások zöme is dualista.
Vigyázat, itt nem az anyag vagy a szellem elsőbbsége a kérdés, hanem léte. Nyilván a materialista dualista az anyag elsőbbségét vallja, azaz a szellem szerint valamilyen módon az anyag létezésének terméke, míg egy idealista dualista pedig a szellem elsőbbségét vallja, azaz az anyag a szellemi szféra terméke - de abban egyetértenek, hogy ez a 2 terület létrejöttük óta különállóak, a saját jellemzőikkel.
Aki viszont behatóan foglalkozik a témával, az eljut oda: a monista (értsd: nem dualista) elméletek a koherensek. Azaz az anyag és a szellem ugyanaz. Így megszűnik az egyeztetés problémája is.
Alapvetően a kereszténység természetesen dualista, ez a fő irány. Isten az alap, azaz a szellem, majd lett anyag, miután azt Isten megteremtette. Azaz az anyag eredete ugyan a szellem, de a 2 terület önálló immár. A monizmus a kereszténységen belül mindenképpen kisebbségi álláspont, ez leginkább az úgynevezett keresztény miszticizmusra jellemző, mely bár eredetileg keleti-keresztény jelenség, nyugaton is mindig létezett.
A materialista monizmus előtt még nagyobb feladat állt, máig nem tudták megoldani. Hiszen valahogy igazolni kellene, hogy az anyag képes szellemet eredményezni. A fő próbálkozások:
a szellem csak látszat, egy érzéki tévedés, ugyanaz kb. mint amikor a vízbe lógó egenes tárgyat törtnek látjuk,
a szellem szimplán az anyag működése, semmi más, egyszerűen ma még a tudomány nem ismeri enek teljes szabályrendszerét, ezért tűnik a szellem rejtélynek,
az egész az emberi nyelv trükkje csak, egyszerűen egyes anyagi állapotokat szellemnek nevezünk megszokásból,
a szellem valójában a külvilág számára látható reakció elnevezése, semmi más.
csakhát egyiket se sikerült soha bizonyítani, ráadásul nem győznek meg senkit, mindenki "érzi", hogy ez nem lehet igaz.
Az idealista monizmus problémái tehát kisebbek, egyszerűen Istenre kell hivatkozni, de ott is problémás minden elmélet:
Isten úgy teremtette a világot, hogy a két szféra hasson egymásra,
Isten úgy teremtette a világot, hogy legyen két független szféra, ezek egyszerűen párhuzamosan működnek,
Isten minden egyes pillanatban beavatkozik.
A modern próbálkozások sokkal érdekesebbek, mert a monizmus alapján állnak. A két fő: egy materialista és egy idealista.
A materialista a pánpszichizmus: azaz míg az anyag a struktúra, addig a szellem a belső jelleg, ez minden szinten igaz, a tudat csupán a szellem magas fokú formája - a szellem egyszerűen egy alapvető természeti törvény, mint a tömegvonzás vagy az elektromos töltet.
A másik oldalról Donald D. Hoffman amerikai pszichológus elmélete rendkívül érdekes. Szerinte egyedül szellem létezik, az anyag a szellem felfogásának egy módja. Közérthető példája: az anyag olyan, mint egy ikon egy számítógépes operációs rendszerben: jól érthető leegyszerűsítés, melynek azonban nincs kapcsolata a valósághoz. A cél a szellemet felfogó szellem számára a valóság megértése. Azaz egyedül a szellemet felfogni képes entitások vannak, s minden az ő felfogásuk eszköze. Valójában semmi más nincs a szó szoros értelmében, vagy lehet, hogy van ugyan objektív anyagi valóság, de az semmiképpen se az, amilyennek látjuk.
az elméletalkotó előadása pár évvel ezelőtt (angolul)
