A kevés országok egyike, ahol nem címervita van, hanem zászlóvita.

Soanyolország kialakulása sajátos jelenség.

A legelső őslakosok az Ibériai-félszigeten a baszkok és az ibérek (a legtöbben feltételezik, hogy az ibérek és a baszkok rokonnépek). A baszkok sajátossága Európában: ez Nyugat-Európában az egyetlen ősi - az indo-európai invázió előtti - nép, mely máig megmaradt.

Aztán az indo-európai invázió során a félsziget nagy része kelta lett. Délen aztán karthagói betelepülés zajlott az i. e. V. századtól, majd görög városállamok is létrejöttek. Az egész félsziget egyesítése Róma által történt meg. Róma az i. e. III. sz. végén kezdte meg a hódítást, az i. sz. I. elejére az egész félsziget Rómáé lett. Az i. sz. II. sz. végére minden helyi nyelv eltűnt, a teljes lakosság átvette a latint, az egyetlen kivétel a mai francia-spanyol északi része, ahol a baszk nyelv fennmaradt.

Amikor a római uralom megszűnt a mai Spanyolországban az V. század elején, helyét a vizigót állam vette át. A vizigótok a saját nyelvüket azonban nem terjesztették el, sőt lassan ők is átvették a lakosság nyelvét, a latint.

A VIII. sz. elején a vizigót elit hatalmi harcaiba bevatkoztak a berberek, s onnantól kezdve egészen 1492-ig iszlám uralom volt a mai Spanyolországban, mivel a berberek egyszerűen megdöntötték az egész vizigót államot. A VIII. sz. közepén egyedül északon Asztúria nem volt már iszlám uralom alatt.

A muszlim uralom kezdete (711) és vége (1492) közti időszakot nevezi a spanyol történelem „visszahódítás” (reconquista) korának, ez egy rendkívül lassú folyamat, folyamatosan ment a határ a keresztény Spanyolország és a muszlim Spanyolország között délre, az utolsó muszlim város Granada volt.

Tulajdonképpen modern Spanyolország 1492-től van, amikor ki lett szorítva a muszlim uralom. Ennek folyamata eredetileg a lassan kialakuló keresztény államok szövetsége a muszlim hatalom ellen:

• a muszlim uralom alá sose került Asztúria lett a Leóni Királyság magva, ennek keleti részéből, Galíciából szakadt ki a XII. században Portugália, mely aztán már nem vett részt a spanyol egységben (sajátos, máig ható következmény: a független portugál államnak nem lett része Észak-Galícia, ez máig spanyol tartomány, s az ott beszélt nyelv közelebb áll a portugálhoz, mint a spanyolhoz),
• Leóntól keletre lett a Navarrai Királyság, mely felett aztán spanyol-francia vita lett később, itt a lakosság legnagyobb része baszkul beszélt a középkor végén, a XV. sz. létrejött egységes spanyol állam a XVI. elején hódította meg a déli részt (az északi máig francia),
• a Pireneusok déli részen lett az Aragóniai Királyság, egykor hatalmas állam, mely az Ibériai-félszigeten kívül is rendelkezett területekkel, a modern katalán nacionalizmus Aragónt katalán államnak tekinti,
• s végül a legfontosabb: az ország középső része, Kasztília.

A modern spanyol állam alapja az egyes egységek szövetsége. León a XIII. században lépett unióra Kasztíliával, majd Kasztília és Aragón a XV. században, ez után a XVI. század elején meg lett hódítva Navarra a közös szövetség által. Portugália csatlakoztatására az utolsó kísérlet a XVII. században volt, azóta folyamatosan önálló állam.

Egyébként jogilag egészen a XVIII. századig csak unió volt ez egyes formailag független területek között, a valóságban azonban legkésőbb a XVI. sz. elejétől ez már csak jelképesen volt nem-egységes állam.

A francia-spanyol határviták sajátos eredménye máig Andorra, melyet végül a felek függetlennek ismertek el. Nyelvileg Andorra egyébként katalán.

A címert illetően mindig követve voltak a középkori hagyományok, a mai címer ez:

a négy negyed, balról jobbra és felülről lefelé: Kasztília, León, Aragón, Navarra - lent Granada - címere, az utoljára visszahódított muszlim tartomány -, közepén a jelenlegi királyi dinasztia (Bourbon) családi jele, felül a korona, a szöveg a Gibraltári szorost jelképező két oszlopon meg latin: "plvs vltra", azaz "még tovább", mármint utalás Amerika felfedezésére, hogy van tovább is föld, Gibraltáron túl

Az egyes rendszerek közti változtatások csak a részelemek elrendezését és a királyi család jelképét érintették (értelemszerűen amikor nem a bourbonok voltak a dinasztia, akkor nem az ő 3 liliomjuk volt középen) és a használt korona alakját. Viszont egyes időszakokban a címer mögött volt a birodalmi sas - még német-római eredet - két kezében egy iga és nyílvesszők, valamint a "tanto monta" latin jelszó, jelentése "ugyanannyit ér", arra utalva, hogy a spanyol állam két fő eleme - Aragón és Kasztília - egyformán értékesek.

A két köztársaság alatt - 1873-1874 és 1934-1939 - a kereszt volt levéve a koronáról, jelezve a szekularizmust, de a korona maga maradt.

A spanyol fasizmus mázlija: a hagyományos nyílvesszők véletlen egyezése a Mussolini féle vesszőnyalábokkal. Így a spanyol fasiszták nem találtak ki saját jelképet, hanem a címerről levették az igát és a nyílvesszőket saját jelképnek:

- a fekete-piros szín pedig az anarchizmust jelzi. Ennek magyarázata: a spanyol fasiszták elutasították a náci fajelméletet, s nem-marxista, katolikus munkásmozgalomként határozták meg magukat, a nagytőke kollektivizációját tűzték ki, majd annak állami tulajdonát, önigazgató munkástanácsok segítségével. A "fasiszta" szót is elutasították, hiszen az Mussolinire utalt, helyette a "falangista" szót alkalmazták (eredete a "falange" szó, mely az ógörög phalanxból jön, jelentése kb. "hadoszlop")

Annak idején Francisco Franco nagy tette 1937-ben volt az a csoda, hogy a spanyol köztársaság két fő ellenfelét, az egymást eredetileg utáló két erőt, az előbb említett falangistákat és a monarchistákat egyesítette saját vezetése alatt. Bár mindkét fél radikálisai árulásnak tekintették az egyesülést, a nagy többség elfogadta a közös ellenség, a köztársaság, legyőzése érdekében.

Hogy mennyier nehéz lehetett a monarchistákat és a falangistákat kibékíteni, arra még a két mozgalom kampánydala is példa:

Egyébként Franco részben teljesítette mindkét fél igényeit: tényleg állami kontroll alá helyezte a nagy cégeket (de államosítás nem volt), bevezetett egy sor szociális intézkedést, a pártállami egyetlen szakszervezet emberei ott ültek az igazgatótanácsokban és ügyeltek a munkaügyi szabályok betartására, másrészt tényleg visszaállította jogaiba a Bourbon-dinasztiát, azzal a megkötéssel, hogy a Bourbon-ház feje csak Franco halálának napján lesz király, addig csak "herceg".

A Franco-rendszer alatti címer:

- benne a monarchista "madár" és a falangista jelszó "una, grande, libre", azaz "egységes, nagy, szabad", mármint Spanyolország, királyi korona nélkül, csak jelképes koronával. A köztársaságpárti szlengben a címersas gúnyneve egyébként "spanyol csirke"

Viszont a második - baloldali - köztársaság szakított a hagyományos piros-sárga zászlóval, helyette újat fogadott el:

ez a zászló aztán a köztársaság bukása után is használatban maradt az emigráns spanyol köztársasági kormány által.

Ennek érdekes eleme a magyar-spanyol diplomáciai viszony. A spanyol polgárháború kezdetéig - 1936 -persze nem volt gond, egy darab spanyol kormány volt, s ezt ismerte el Magyarország. 1936-ben Franco fellázadt, második kormányt hozva létre. Horthyék még a polgárháború vége előtt „átálltak”, azaz az új Franco-kormányzatot ismerték el, még 1937-ben. A budapesti spanyol nagykövet is átállt Franco mellé 1937-ben, azaz ugyanaz a nagykövet képviselte tovább az országot, csak már a másik kormány nevében. 1946-ban természetesen a magyar állam "átállt", megszakította kapcsolatait a Franco-kormánnyal, s a száműzetésben lévő spanyol köztársasági kormányt ismerte el, mely át is vette a budapesti spanyol követséget. Közben a hivatalos Spanyolország is így tett: nem ismerte el a magyar változást, Madridban egészen 1977-ig működött a Magyar Királyság Nagykövetsége - Habsburg Ottónak volt egy alapítványa erre a célra, az finanszírozta az épület költségeit és a Marosy Ferenc nagykövet fizetését. 1977-ben a száműzetésben lévő spanyol kormány feloszlatta magát, ekkor immár megszűnt az anomália, Marosy Ferenc nyugdíjba vonult, átadta az épületet az immár Budapestről delegált nagykövetnek.

A zászlókérdés egy ideig maradt. A Franco-ellenes spanyol erők 2 részre oszlottak:

• Franco rendszere alkotmányellenes volt - ami persze tény, hiszen egy választott kormányt döntött meg Franco 1939-ben -, így semmisnek kell tekinteni, azaz a jelképeknek is az 1939 előtti hagyományt kell folytatniuk, a monarchia is megszüntetendő ezzel együtt, hiszen az csak Franco miatt lett újra,
• a Franco-rendszer békésen adta át a hatalmat, ebben volt francóisták is szerepet vállaltak, köztük maga a király is, így nem szabad békétlenséget kelteni, hanem folytatni kell a megkezdett törvényes átmenetet, akkor is ha annak kezdete alkotmányellenes volt, azaz zászló és király marad, a dolgokat meg lassan kell reformálni.

Gyakorlatilag csak a kommunisták akarták az előbbit, a szocdemek, liberálisok, konzervatívok az utóbbit választották. Így ma a zászló ez:

A baloldal időnként megprobálja betiltani a sasos zászlót, de ilyen tilalom máig nincs, az egyetlen, hogy bármilyen nem-alkotmányos zászló használata tilos hivatalos állami intézményen, de bárhol máshol szabad.

Szóval a jobbos tábor egy része használja a sasos zászlót.

A köztársasági zászló is használatos, ma már kizárólag kommunisták által, íme itt a kommunista kéthetilap, a Mundo Obrero címlapján:

Néha a kompromisszum kifejezetten vicces: pl. emiatt nincs szövege a spanyol himnusznak. A spanyol átmenet során nem tudtak megállapodni a szövegéről, így annyiban maradtak, hogy nincs szövege.

Franco alatt eleve 2 himnusz volt de facto, a nemzeti himnusz mellett ment a falangista himnusz. Íme egy eredeti, még Franco alatt készült propagandafilm, teljes ideje alatt a falangista párthimnusz szól:

Ami talán magyarázatra szorul:

• a vörös keresztes fehér zászló párszor feltűnik: ez a köztársaságellenes monarchista zászló eredetileg,
• francóista arab katonák: Franco rendszere elutasította a fajelméletet, sőt a Franco-lázadás egyik kezdeti momemtuma volt, hogy marokkói egységek álltak át hozzá.

Itt ami a témát nem ismerőnek furcsa lehet, hogy lengethetik ugyanazt a sárga-piros zászlót mindkét oldalon. A magyarázat egyszerű: ez Aragón zászlaja, ami a katalán nacionalizmus számára Katalónia elődje, míg a spanyol nacionalizmus számára meg Spanyolország alkotóeleme, azaz mindkét oldal tiszteli ugyanazt a zászlót, csak más-más meggondolásból.

Franco és az arabok kapcsán, íme a felvétel Madrid felszabadításáról (értsd: amikor Franco bevonul Madridba, a köztársasági kormány pedig száműzetésbe vonul), jól látható, hogy Franco kocsiját első helyen a marokkói huszáregység vezeti fel:

0:55-től

A cikk fő mondása: "A kinti jövedelem nagyjából kétharmadát biztosító hazai pozíció lenne a legfontosabb tényező, amiért a külföldön dolgozó magyarok megfontolnák a hazatérést.".

Fordítsuk ezt le magyarra! Mivel a magyar árszint kb. a nyugati kétharmada, ez azt jelenti: akkor mennének haza, ha ugyanazt a jövedelmi szintet élvezhetnék. Azaz: a kitántorgás egyetlen értelmezhető oka a magyar életszínvonal elmaradása a nyugatitól.

S mégis: a ballib narratíva máig megy, mintha tényleg Zorbán miatt nem lenne nyugati életszínvonal Magyarországon. Mert "urambátyám", meg "korrupció", meg "feudalizmus", meg "diktatúra", meg "nem igazi piac" és "oligarchák", miközben egyik se igaz.

Alapvetően az ok az, hogy 2010 óta Orbán van, így nincs összehasonlítási alap, így a hamis narratíva hiteles képes maradni.

Bulgáriában sokáig ugyanez ment: a baloldal szerint a jobboldali kormány miatt van kitántorgás, a jobboldal szerint meg a baloldali kormány miatt. Miután minden oldal sokszor volt kormányon, a szöveg lassan eltűnt, mindenki meglátta: semmi kapcsolat a kormány és kitántorgás között.

(Persze most leegyszerűsítettem, Bulgáriában csak 1989-2001 között volt baloldal-jobboldal ellentét, 2001-től ez megszűnt, de ez most nem releváns itt.)

Most már a bolgár vélemények két részre oszlanak. A butábbak szerint az egész politikai osztály, a mucsai nép, s a korrupció miatt nincs Bulgáriában nyugati életszínvonal. Az okosabbak szerint meg a világrend miatt, egyszerűen Bulgária nem lett meghívva a magállamok klubjába.

Talpramagyarék legnagyobb vesztese a Momentum párt, ezt igazolja már minden felmerés.

Szerintem ezt érdemes mindenképpen elismerni Talpramagyar Péternek, ez valós teljesítmény. Nélküle meglett volna 1 EP-mandátumnyija a momentumosoknak. Most nem lesz. Vége van az egész bagázsnak.

Én már a legelején utáltam őket, amikor még csak az olimpia ellen gyűjtöttek aláírást. Pedig abszolút nem érdekel a sport, az olimpia ügye se igazán hoz lázba - akadt már olyan olimpia, hogy csak annak zárónapján jutott el hozzám az olimpia híre -, de mégis: az egésznek a mélyen demagóg jellege nagyon nem tetszett.

Aztán veszélyesen népszerű lett a Momentum, éppen a "se nem Gyurcsány, se nem Orbán" szöveggel. Szerencsére aztán gyorsan leamortizálták magukat, előbb hogy összefogtak Gyurcsánnyal, majd hogy sikerült Fegyőr személyesen egy Mr. Bean utánzatot vezetőnek választani, csak míg Bean vicces, addig Fegyőr szánalmas.

A szánalmasság tavaly újabb csúcsot ért el, az "Annácska Messiás" kampánnyal. S megkapták a milliárdokat is a háttérhatalomtól, plusz az összes vele járó "elismerést", volt ott "száz legígéretesebb fiatal politikus egyike", "emelkedő európai fiatal csillag", "európai polgárok reménysége", "év embere", meg a többi hasonló kamudíj, szerintem idén megkapta volna valamelyik momentumos mufti az EP Szaharov-kamudíját is, meg pár tucat magyar ballib kamudíjat, pl. Gömbölyös Pulicert, meg a többi, leghangosabban hadováló libbantaknak járó teljesen komolytalan "civil" kitüntetést.

A srácok nagyon lelkesek lettek, erejüket megtriplázva szidták Magyarországot. Aztán beütött a krach: jött Talpramagyar Péter.

Pedig tipikus: a Momentum elvtelen hülyegyerekek pártjaként kezdődött és mindig is ez maradt. Minden egyes pillanatban azt tették, amit éppen akart a liberális közvélemény: amikor új erőt követelt a kommentelő, akkor új erő voltak, amikor összefogást, akkor összefogtak, amikor meg megindult Gyurcsány hibáztatása, akkor Gyurcsány ellen beszéltek. Beszari majmok.

A Momentum sírján a felirat: "Soros adta, Soros elvette".

Zelenszkij, a Kijevi Főkormányzóság szabadidőruhás fűrere azt mondja: "A szavak nem állítják meg a drónokat és nem hárítják el a rakétákat". Pedig de, megállítják.

Zeli nem küld több embert a frontra harcolni idegen célokért, nem építi át kormányzósága területét a NATO felvonulási területévé - mindez szavakkal megtehető. S onnantól nem lesz rakéta és drón, se innen oda, se onnan ide.

A magyar kiskurva celebek "összeházasodtak". Önmagában ez még semmi, ma már alapjog nyugaton akár vécékefével is "házasodni".

De amit a cikk se mer leírni: már gyerekük is van, vettek maguknak.

Friss nyugati celebdivat: az emberkereskedelem.

Húsvétre nyuszi, aztán megdöglik. Majd kiskutya, kidobva pár hét múlva. Ma már a gyerek az új divat, agyonverik, abuzálják, eldobják. Ez Európa.

Nem marad más, mint az atomháború. Nyugat-Európát agyon kell bombázni, sivataggá kell változtatni. Ez az emberiség egyetlen esélye.

Az internet hatása: a "normál" pornóipar haldoklik.

Egyrészt a net tele van önkéntes pornóval, s az legalább autentikus, azaz nem színészek játszanak meg benne dolgokat. Aki meg megrendezettséget akar, az extra dolgokat szeretne, ez lehet két dolog: valami extrém típusú szex vagy interakció.

Engem sose vonzott egyik se, de ez az én személyes szerencsém.

A magyar liberális pornómilliárdos Gattyán annak köszönheti vagyonát, hogy időben felismerte ezt az igényt: ő interaktivitást ad kedvező áron. Eleinte ő maga alkalmazott szereplőket, de igazán gazdag akkor lett, amikor átvette azt az üzleti modellt, amit a normál modellügynökségek vagy a fordítóirodák alkalmaznak, azaz platformot adott független pornósoknak.

Mint a fordítóirodák, sok ilyen helynek dolgoztam életem során: a lényeg az, hogy az iroda munkát szerez, pl. egy könyv lefordítását vállalja mondjuk 1 millió Ft-ért, majd ezt kiadja a vele szerződött fordítónak félmillióért - mindenki jól jár, hisz egy átlag fordító nem képes magának munkát találni, az iroda meg nem fordít, csak kapcsolatokat épít ki, hogy kapjon megbízásokat. Ha van egy biztos mennyiségű ügyfélszám, már simán nyereséges egy ilyen iroda.

Gattyán pont ugyanezt csinálja: a pornóelőadás árának felét kapja a pornószínésznő, a másik fele meg Gattyáné, nyilván csak bruttóban, hiszen ebből költségei vannak, de akkor is ez hatalmas pénz.

Egyszer ajánlottak munkát ilyen helyen, mármint mint ügyfélszolgálatosnak, ilyen helyeken is elengedhetetlen az ügyfélszolgálatos ugyanis. Számtalan gond lehet, egy ismerősöm dolgozott is ilyen helyen, mesélte, mi volt a munkája, pl. tipikus hívások, ímélek az ügyfélszolgálatra:

• "tegnap befizettem a számlámra, a pénz nem jelent meg a rendszerben, mi történt?",
• "nem kaptam meg a friss felhasználóknak járó bónuszt, maguk átvertek engem!",
• "az Enikő azt hirdette, zöld bugyiban lesz, erre pirosban volt, s azt is túl gyorsan vette le, miközben lassú vetkőzést ígért, kérem vissza a pénzemet";

szóval tipikus ügyfélbajok. De nem vállaltam, mert ez az üzletág nálam már túl van az elfogadhatón.

Van az iparágnak egy alsó szegmense, a fizetett erotika. Ez alatt azt értve: a modellek nem pornóznak, csak amolyan szoft produkciót adnak elő. Ez alapvetően nem szokott gondot okozni a modelleknek, ez alig több, mint a normál fotómodellség. Csak persze ezzel sose lehet meggazdagodni. Egy átlag pornós a 20-szorosát keresi, mint egy szofterotikus modell.

Aki viszont ebből komoly pénzt akar, az mindenképpen tönkreteszi magát. Mert keményen pornózni kell.

Pedig egyszerűen vannak dolgok, melyek nem pénzesíthetőek, s ha ezeket mégis pénzesítjük, akkor annak hatalmas az ára.

Pontosan ez a modern polgári társadalom baja: aminek nincs pénzbeli értéke, az nincs. S ezt a jobboldali konzervatív eszme azzal próbálja megoldani, hogy tabukat állít fel, melyek viszont nem működhetnek, hiszen szembemennek az egész társadalmi logikával. A liberalizmus legalább nem hazudik: azt állítja, ez így van jól, de legalábbis ez a legkisebb rossz.

A napokban megnéztem Arthur Miller főművének a legelső filmes adaptációját (magyar rendező csinálta 1951-ben), ott végülis ez a mű témája. A régimódi Bill azt hiszi, kell lennie valami emberinek is a rendszerben, ami a pénz felett van, míg barátja Charly, akinek nincsenek illúziói, felvilágosítja, idézem szó szerint (saját fordítás, biztos van jobb magyar verzió, nem kerestem):

• Charly: A Howard kirúgott?
• Bill: Az a taknyos! Képzeld el, pedig én kereszteltem el Howardnek!
• Charly: Billy, mikor ébredsz rá, hogy nekik ezek a dolgok nem jelentenek semmit? Howardnek keresztelted el, na és, ezt nem lehet eladni. Ebben a világban csak az tiéd, amit el tudsz adni. Vicces, hogy eladóként dolgozol, s ezt mégse tudod.

Ezért utálom a kereszténydemokráciát: azt hazudja, a rendszer javítható. Pedig nem, az alap hibás.

Pont 17 éve dolgozom multiknak. A mostani munkahelyem a hetedik ez idő alatt.

Ami közös: még sose rúgtak ki sehonnan személyes okból. A nagy multik olyanok, mint a kommunista állami vállalatok voltak, sok szemszögből is, talán a 3 legfontosabb:

• akkora a cég, hogy megszűnik benne minden organikus élet, az egyes részlegek között alig van kommunikáció, a felső vezetés nem tudja mi a valós helyzet az alsóbb szinteken - mindez persze nagyon rossz a hatékonyság szempontjából, de az egyszerű dolgozónak éppen jó, simán el tud "bújni" a rendszerben, így hacsak direkt nem hívja fel magára figyelmet vagy valami kolosszális hibát nem vét, akár évekig is maradhat egy helyen állásban,
• az előbbiből következik az is, hogy a legfőbb szempont a személyes hálózatépítés lesz a cégben, ez mindent felülír, így ha valaki nem akar a cégben karriert, mindenki kedvelni fogja őt, hiszen nem jelent konkurrenciát a karrieristák számára - az ilyen problémamentes embert akkor is megtűrik, ha nem is jó szakember,
• a modern világban a legjobb a szolgáltató multi, mely direktben nem termel, itt sokkal kisebb a kapcsolódás a valós világhoz, emiatt az alkalmazottakra nehezedő nyomás is kisebb.

Amikor, egyetlen egyszer, kirúgtak, akkor se engem rúgtak ki, hanem egy egész részleg lett leépítve.

A kommunizmus bukásakor 22 éves voltam, nem dolgoztam egy percet se abban a rendszerben, dehát így is sokat láttam kommunista munkahelyet. Másra számítottam kapitalista munkahelyen, szóval eleinte még meg is lepett a nagyfokú hasonlóság. Aztán rájöttem: a mi régiónkban csak kevés cégre jellemző az, amit hittem a kapitalizmusról.

A valóság: nem dolgozás munkaidőben, felesleges tevékenységek. Igazi kapitalista élményhez olyan helyen kell dolgozni, ahol közvetlen teljesítménykényszer van, lásd gyártósor az üzemben, jutalékos eladó, szupermarketben pénztáros, árufeltöltő, s társai.

De ki akarna magának igazi kapitalista élményt? Mármint aki számára ez nem kényszer. Nekem mindig szerencsém volt, nem kellett soha igazi kapitalista élményt szereznem.

Legközelebb ehhez a legkisebb méretű munkahelyemen voltam. Ott a tulajdonos a cégben dolgozott, helyben, s anyagilag erősen függött a cég az eladásoktól. Így a közvetlenül nem eladásos alkalmazottak is nyomás alatt álltak. Mondanom se kellett, ott 11 hónapig dolgoztam, a 9. hónap után felmondtam. Ennyi elég volt, pedig még ez se volt teljesen autentikus kapitalizmus-élmény, egy gyártósorhoz képest üdülésnek tűnt.

Az összes többi helyen viszont mázlim volt. A cég profitja biztos, rögzített, valamilyen másik céggel való 1-2 éves szerződés alapján, nem függ tehát közvetlen piaci tényezőtől. Így a nyomás a dolgozóra nem túl nagy: aki betartja az alapvetőt, hogy pl. nem késik munkából, eléri a "számokat", nem szabotálja a munkát, annak biztos jövője van.

Külön ideális, hogy a munkáltatónak jellemzően több a közös érdeke a bérmunkásával, mint az idegen céggel, mellyel szerződött. Ha a dolgozó lojális, pl. nem "balhézik", nem csinál szakszervezetet - eleve nem szokás régiónkban szakszervezeti tagnak lenni, én se voltam soha, nem hiszek az ilyesmiben -, akkor számíthat ő is lojalitásra.

Kívülről nézve persze sokszor röhejes az egész kép: rosszul szervezett működés, mely azonban nem jár következménnyel, mert így működik a világrend.

A nagy cég hibázhat egész nap, mert nagy, s bírja. A kis cég meg ha jó is, akkor is esélytelen, mérete miatt. Közben a kisember is inkább a hibázó nagy cégnek dolgozik, mert könnyebb a munka és többet fizet. Fenntarthatatlan valójában, de mégis marad.

A rendszer teljesen abszurd, de a nyugatközpontú polgári-liberális rendszer ilyen. Kasztok vannak. A felső kaszt a magállamok lakossága, ott be se kell járni dolgozni, simán végig lehet élni egy teljes életet az úgynevezett "szociális háló" jóvoltából. Az alsó kaszt meg alig az éhbér felett halálra dolgozza magát, nulla eséllyel bármi javulásra, ez a világ négyötöde.

Mi meg be vagyunk szorulva a kettő közé: jómódúak vagyunk az alsókhoz képest, de páriák a felsőkhöz képest.

Közöttünk vannak kevesek, akik elhiszik a rendszer önpropagandáját, de szerencsére ez egy kisebbség. A nagy többség tudja: olyanok vagyunk, mint Nyugat-Róma középosztálya az állam utolsó századában. Úgy teszünk, mintha fontosak lennénk, pedig csak azért vagyunk, mert még nem áll érdekükben az északi germán barbároknak, hogy lerohanjanak minket, rendszert váltva.

Annyit tehetünk csak: krónikásai vagyunk egy romlott kornak. A rosszhírű polgári világnak.

Erkölcsi kötelességünk a jó mellett állni. Hiszen van hozzá elég pénzünk, szemben a világ négyötödével, melynek nem marad szabad ideje gondolkodni.

Nagy élmény: a pénteki Talpramagyar-interjú a Klub Rádióban. Ez maga az interjú:

Ami legjobban tetszett: a ballib keménymag tombol.

Egyrészt Talpramagyar többet beszél Gyurcsány ellen, mint a Fidesz. De ez a ballib tábor egy részében is létezik.

Viszont ukrán kérdésben Talpramagyar egy az egyben előadja a fideszes kormányzati narratívát. Ezt már Bolgár bácsi se akarja hagyni, folyton próbál közbeszólni. De Talpramagyar nem hagyja magát, végigmondja! Ez a rész szenzációs.

Talpramagyar egy új MZP, csak javított kiadásban.

Nemrég említettem Mező Gábort, most ismét kell.

Bekapcsolódott a Talpramagyar elleni kampányba, pontosan azzal a módszerrel, amivel a levitézlett Falkaházi-Karsai duó az új köztársasági elnök ellen.

A lényeg: adjon magyarázatot felmenője életéről, meg hogy miért állít családi legendákat a rokonról. Sulyok esetében az apja volt a baj, Talpramagyar esetében a nagyapja.

Mindkettőben közös: ugyanaz a primitív baromság. S persze teljesen kontraproduktív.

Lassan becsenget a valóság: a ballibek kezdik észre venni mi zajlik.

A két fő áldozat pánikol. A Momentum öngyilkos hangulatban, de a kétfarkú ballibbantak is gyászban vannak.

A legviccesebb: azok a ballib megmondóemberek, akik értik mi van, jelenleg árulóknak számítanak, hiszen nem lelkesednek a Messiásért. A múlt héten Tóth Zoltán elmondta Drága Bolgár Bácsinál mi a helyzet, hát nem lett nagy népszerűsége: Tóth egyébként egy gusztustalan alak, de valami csoda folytán most épp nem hazudott.

A kétfarkú ballibek nagyon mérgesek. Már épp berendezkedtek a pénzesőre azzal, hogy belülről szidják a ballibeket, erre jött ez a Messiás és beleköpött a levesbe. Annácska még rosszabb helyzetbe került, éppen két szék közt a földre zuhant, szidta Gyurcsányt, mire jött a Messiás, aki nála hitelesebben szidja Gyurcsányt! Pedig Annácska volt a kijelölt Messiás erre az évadra! Mi lesz így vele, a végén még el kell mennie dolgozni, ha ez így megy tovább!

A DK előtt viszont csak egy feladat van: valahogy jól begyakorolni tükör előtt a műfelháborodást, hogy hitelesnek tűnjenek, miközben pezsgőt bontanának a legszívesebben.

A Kádár-rendszer végén a legnépszerűbb csecsemőtermék márka a Chicco volt. Magam is érdekelt voltam, lévén nagyobbik fiam 1988-ban született, szóval még a kommunizmusban.

De most csak a kérdés nyelvészeti oldalát nézem. A magyar vásárlók alapvetően 2 nagy és 1 kisebb táborra oszlottak:

• akik szerint a helyes ejtés "csikkó" - ez volt a 60 %,
• akik szerint a helyes ejtés "kikkó" - ez volt a 30 %,
• s a fanatikus németpártiak, akik a "hikkó" verzióra szavaztak - s ez volt a 10 %.

Sajnos a csikkóisták növekedtek is, így még a helyes ejtést pártoló kikkóisták is sokszor kényszerültek csikkózni.

A rejtély megoldása: az 5 nagy nemzeti újlatin nyelv közül 3 nagyon hasonló írású, mégis eltérésekkel. Itt az olaszt, a portugált, s a spanyolt számítom így. A másik 2 nagy nemzeti újlatin nyelv - a francia és a román - nagyon más, a románban kemény szláv hatás van, a franciában meg még keményebb kelta és germán hatás, így ezeket nehéz összekeverni a többivel.

A nyelvész viccek szerint a román az olyan, mintha oroszok latinul próbálnának beszélni, a francia meg mintha gallok és frankok csak félig tanultak volna meg latinul.

Az eredeti latin nyelv a szétesése során a spanyol és a portugál a nyugati ágból lett, az olasz a déli ágból. A francia is a nyugati ágból lett, de a már említett erős kelta és germán hatás miatt radikálisan más lett a hangzása, így ma pl. a spanyolra sokkal jobban hasonlít az olasz, mint a francia. (A teljesség kedvéért: még volt 2 ág: a keleti, melyből a román lett, s egy ősi ág, mely a legközelebb maradt az eredeti latinhoz, ide tartozik a már gyakorlatilag nyelvjárási szintre visszaesett szárd nyelv.)

Az egyes latin betűk ejtése nagyon más lett, most nem minden eset, csak a fontosabb:

• a "c" betű a latinban mindig "k" hang volt, miközben "e" és "i" előtt a spanyolban és a portugálban "sz" hang lett, az olaszban meg "cs",
• a "g" betű a latinban mindig "g" hang volt, miközben "e" és "i" előtt a spanyolban "h" hang, a portugálban "zs" hang, az olaszban meg "dzs" hang lett,
• a "s" betű a latinban mindig "sz" hang volt, miközben ez csak a spanyolban maradt meg, az olaszban és a portugálban egy sor esetben az ejtés "z",
• a "v" betű a latinban mindig "w" hang volt, ebből az olaszban és a portugálban "v" lett, a spanyolban meg ejtése azonos lett a "b" betű ejtésével,
• a "z" betű a latinban egyedül görög jövevényszavakban létezett, ejtése az elit körében - görög mintára - "z" vagy "zd" volt, a köznép meg "sz" alakban ejtette, miközben ez az "sz" ejtés csak a spanyolban maradt meg, az olaszban "c" vagy "dz" lett, a portugálban meg "z".

Új, a latinban nem létezett hangok jelölésére az egyes nyelvek más-más megoldásokat találtak, innen is eltérések lettek, íme egy pár:

• a latinban nem létezett "cs", miközben ez van az olaszban és a spanyolban is: a spanyolban egyszerűen "ch", míg az olaszban - kissé zavaró módon - "ci", azaz az olaszban tudni kell, hogy a "ci" az mikor "csi" és mikor "cs",
• a latinban nem létezett "ly", miközben ez van - részben - mind a három nyelvben: az olaszban ez "gl" vagy "gli", a portugálban "lh", a spanyolban meg "ll" (a latin-amerikai spanyolban ez a hang megszűnt),
• a latinban nem létezett "ny", miközben ez van mind a három nyelvben: a porugálban "nh", az olaszban "gn" vagy "gni", a spanyolban meg külön betű lett kitalálva rá, a "ñ",
• a latinban nem létezett "s" hang, miközben ez van az olaszban és a portugálban is: a porugálban "ch", az olaszban "sc" vagy "sci".

Az egyes helyesírások a fentiek miatt külön-külön módszereket találtak ki az "e" és "i" előtti változó mássalhangzók "problémájára". Hiszen ha a "c"/"g"-ból "e" és "is" előtt mindig cse/sze vagy csi/szi és dzse/he/zse és dzsi/hi/zsi lesz, akkor hogyan írjuk le, ha a "ke"/"ki", "ge"/"gi" szótagot akarjuk leírmi?

Az olaszok egyszerűen álltak hozzá: ilyenkor oda tesznek egy "h" betűt, mely eleve néma, de ezekben az esetekben a "h" jelzi, hogy az előtte álló "c"/"g" ejtése "k"/"g", s nem "cs"/"dzs", szóval pl. ce = cse és gi = dzsi, de che = ke és ghi = gi.

A spanyolok számára ez nem működhetett, hiszen a "ch" az már foglalt a "cs" hangra.

Szóval ilyenkor a "k" hang jelölése "qu". Ez nem okoz gondot, mert semmilyen más esetben nem fordulhat elő "qu", azaz nem áll fel az "u" ejtésének veszélye, minden esetben ez néma "u". Ha viszont "ku" szótagot akarunk leírni, akkor annak írása "cu". Pl. Ecuador fővárosa Quito, ami "kito", nem "kuito", miközben Ecuador ejtése meg "ekuador" és nem "ekador". Tehát az írás és az ejtés között teljes egyezés van.

A "g" esete már keményebb kérdés. Itt is "néma u" a megoldás, azaz gue = ge és gui = gi. Ez sokáig megldhatatlan rejtély volt a latin-amerikai szappanoperák magyar szinkronjának munkatársai számára, így lettek a röhejes "miguel" típusú magyar ejtések a "Miguel" névre.

De itt bizony megeshet, hogy a szótag "gue" és "gui" ejtésű. S a találékony spanyol helyesírás-kitalálók megoldották: ilyenkor két pont van az "u" betűn! Kiváló példa a kubai Camagüey városnév. Ha Camagey lenne, akkor ejtése "kamahej" lenne, ha meg Camaguey, akkor "kamagej", de ennek a városnak a neve nem ez, hanem "kamaguej", így írása Camagüey.

De hallottam már magyar ifjúkommunistától egy "cse guevara" nevű emberről is. Ha valóban ez lett volna a neve, akkor "Che Güevara" lett volna, de persze nem az, hanem "cse gevara".

A portugál esetében a megoldás a spanyolhoz hasonló. Azzal a csúnyasággal, hogy a legutóbbi portugál helyesírás-reform óta nem kötelező a két pont kitétele, szóval egyszerűen tudni kell pl. mikor "ge" és mikor "gue".

Szóval "kikko".

Bevallom, én korábban abban a hiszemben éltem, hogy Európa első magascivilizációja a krétai, mely a feltételezések szerint Egyiptommal egyidőben indult, azaz i. e. 3100-ban és egészen i. e. 1610-ig tartott, amikor a Szantorini-vulkánkitörés (a 10 legnagyobb valaha volt kitörés egyike) megsemmisítette.

Tulajdonképpen nemrég tudtam meg, hogy volt előzmény, mégpedig a Kikladesz/Kükladesz szigetcsoporton (még: Kükládok/Kikládok). Mégpedig 300 évvel Kréta előtt.

Engem azonban nem ez döbbentett meg, hiszen folyamatosan fedeznek fel új civilizációkat. Hanem az, hogy a szigetcsoportokon egyfajta gyártelepek voltak, ahol többek között tömegesen gyártottak bronz tárgyakat.

A gond ezzel, hogy a bronzhoz két dolog kell: réz és ón, s réz még csak akad a térségben, de ón nagyon nem. Az európai-közelkeleti bronzkor nagy problémja az ónkérdés volt: az összes komoly lelőhely messze van, az ókor görögök a legolcsóbban hajókkal szállították a mai francia-spanyol-partvidékről, bár volt közelebbi lelőhely is a mai Csehországban, de onnan bonyolultabb és drágább lett volna a szállítás.

A feltételezések szerint ezzel a tevékenységgel a főníciaiak foglalkoztak: egyrészt leszállították az ónt a Kikladesz-szigetekre, majd ott létesített telepeken bronztárgyakat készíttettek, melyeket aztán eladtak bárhol az egész Földközi-tengeri térségben.

Dehát ez teljesen abszurd. Miért lenne értelme hatalmas távolságra szállítani a nyersanyagot? Nem lenne logikusabb ott csinálni gyártelepeket, ahol ott van a nyersanyag a közelben?

Manapság persze mindez gyakori jelenség. A Nike pl. minden alapanyagot elvisz Vietnámba, majd a vietnámi gyárában cipők készülnek, melyeket aztán eladnak az egész világban. Vietnám nem ad hozzá semmit a munkaerőn kívül. Az ok persze ismert: Vietnámban az átlagbér 250 dollár, s az ilyen Nike típusú cégek meg 400 körül fizetnek, ami egy amerikai átlagbér kb. tizede. A tízszer olcsóbb munkaerő nyilván megéri a világon ide-oda szállítgatást.

Ezek szerint ugyanez lehetett 5000 éve: valami miatt a kikládi munkaerő sokkal olcsóbb volt.

A ballib kettős mérce újabb csúcsa.

Én eddig évekig azt olvastam a ballib médiákban, hogy a hajléktalan az valami szent dolog, teljhatalamú entitás és a tökéletes jóság leképezése, azaz bármit, bármikor megtehet szabadon, s ennek akár a legenyhébb ellenzése is fasizmus, meg kódolt antiszemitizmus.

Mennyi ideig hallottuk: a hajláktalan szent joga bárhová szarni, s akinek ez nem tetszik, az gonosz ember. Az igazi européer ugyanis nyájas mosollyal fogadja, ha elészarnak.

Erre mit látok a 444-ben: már az megdöbbentő, hogy "agresszív hajláktalan" szókapcsolat van a cikkben, mi ez, talán a Kuruc Infó???

De kiderül aztán: ez a hajléktalan zavarja egy ballib ikonember, Bächer Iván emlékét!

Ja, hát ez mindent megmagyaráz. Ebben az esetben természetesen a hajléktalan a fasiszta, s az az européer, aki ellene van!

A liberális dogmák krisztálytiszták: mindig a liberálisoknak van igazuk!

A magyar közeletben van pár rendkívül elterjedt politikai kamu.

A kedvenceim:

• a független média,
• a szakértői kormány,
• a civilség,
• a világnézeti semlegesség,
• s végül: az ideológiamentesség.

Persze egy ideológiákkal nem foglalkozó szervezet lehet ideológiamentes. Pl. egy pókerklub lehet az, ha nem foglalkozik semmilyen közéleti kérdéssel.

De egy dolog biztos: "ideológiamentes jobbközép" nincs, ez kb. olyan, mint az "ízmentesen csípős", önellentmondás. De eleve "ideológiamentes párt" se lehet, mert a párt mint olyan arról szól, hogy közéleti álláspontot képvisel valamilyen eszme mentén.

Tulajdonképpen ideológiamentes párt egyetlen helyzetben lehet: ha az egy állampárt és egyben tömegpárt is, de ebben az esetben is inkább arról van szó, hogy az adott pártideológia kötelező és nem arról, hogy ne lenne ideológiája.

Ez még a kommunista országokban se volt sose divatban. Én egyetlen országról tudok, ahol valaha ilyen rendszer volt: Malawi 1966-1993 között. Malawiben 1964-es függetlenségétől egészen 1993-ig tulajdonképpen egyetlen ember diktatúrája volt, az illető neve: Hastings Kamuzu Banda - a hasonló afrikai diktátorokhoz képest annyi volt az eltérés, hogy Banda jobboldalinak mondta magát, nem szerette a Szovjetuniót, de persze ő is röhejes személyi kultuszt épített ki és dollár százmilliókat lopott (bár afrikai összehasonlításban mérsékelte magát, ott milliárdokat szokás lopni). Sok különcsége volt: mélyen puritán volt - hívő református volt -, ezért tiltotta a testalkatot kihangsúlyozó női ruhákat, s - egyedüliként Afrikában - hivatalosan elismerte a dél-afrikai kormányt az apartheid-rendszer alatt is. Volt még egy őrült ötlete: minden malawi állampolgár a 18. születésnapján tagja lett az egyetlen legális malawi pártnak, a Malawi Kongresszus Pártnak!

Szóval ez talán a világ egyetlen esete, ahol a teljes lakosság párttag.

Egyébként Banda - ellentétben sok más afrikai diktátorral - nem számít egyértelműen negatív személyiségnek ma sem. Ténylegesen is foglalkozott országával, épültek dolgok. Sajátos elképzelései voltak az oktatásról is, a középiskolákban bevezette a kötelező latin és ógörög oktatást. A vegyes hírnevét igazolja az a tény, hogy a diktatúra 1993-es bukása után se szűnt meg pártja, sőt ma is az egyik vezető párt a Malawi Kongresszus Párt, csak már többpárti rendszerben. A legutóbbi elnökválasztást 2020-ben is a Malawi Kongresszus Párta nyerte meg 59 %-kal, így a jelenlegi malawi elnök Banda pártjából való.

Talpramagyar Péter viszont - mint kiderült -, nem Talpramagyar Banda Péter, hanem Talpramagyar Tisza Péter.

Úgy néz ki, Kubában ismét jön a különleges időszak.

Egyszer már volt, 1990-2000 között. Akkor a Szovjetunió és a KGST megszűnése volt a fő ok. S akkor a megoldás az idegen tőke beengedése lett, különösen az idegenforgalomban.

Azóta azonban az idegenforgalom visszaesett. Egyszerűen rossz a szolgáltatások szintje Kubában.

Most a helyzet olyan, hogy a kubai vezetés olajért könyörög Oroszországtól, mert lassan le fog állni a tömegközlekedés és az áramszolgáltatás.

Az eleve alacsony életszínvonal sokat esett. Először az 1990-2000 közti speciális időszakban, ami alatt kb. az ötödére esett a dollár piaci értéke. 2000 után javulás lett: megszüntették a lakosság korlátait a pénzhasználatban.

2021-ben be lett vezetve a nagy pénzügyi reform: az addig létezett kétféle kubai peso - a normál és a konvertibilis - egyesítve lett, pedig ennek súlyos ideológiai ára volt, az egyesítéssel el lett ismerve, hogy infláció van az országban, s hogy 1 peso az nem 1 dollár.

Ez utóbbi ugyanis rögeszme. Alapja az, hogy egészen 1881-től - azaz még a spanyol uralom alatt - 1 peso mindig 1 dollár volt, a két pénznem párhuzamosan volt forgalomban, s ez megmaradt egészen 1960-ig. Ez olyan tartós emlék tehát, hogy máig hat, s csak 2021-ben ismerte el az állam, hogy ez nem így van.

Egyedüli pénznemként a volt konvertibilis peso maradt, mégpedig 1:25 árfolyammal a dollárhoz képest.

A reform azonban sikertelen lett, kiderült, hogy nincs az országban elegendő fedezet a pénztömeg mögött. Az 1:25 árfolyam csak az utalásokra maradt, gyakorlatilag csak idegen bankkártyát használó külföldi turisták fizettek így, akik nem tudták, hogy így rosszul járnak. A készpénzforgalomban még a Kubai Nemzeti Bank is, teljesen hivatalosan 110 pesót adott 1 dollárért.

S a legnagyobb kudarc: vissza kellett hozni a valutás üzleteket, persze fedett módon. Ezekben készpénzben nem lehet fizetni, csak speciális bankkártyákkal (nevük: MLC), viszont ezeket a bankkártyákat csak dollárral lehet feltölteni. Akinek van bevétele dollárban vagy a rokon küld neki pénzt, az tud vásárolni. Mindenki más meg kénytelen piaci árfolyamon dollárt venni, mert különben alapvető termékeket se tud venni.

Megindult a feketepiac, egyrészt a dollárért, másrészt immár az MLC-ért. A tegnapi napon pl. a fekete árfolyam ez volt: 330-350 között a dollár, s 280-290 között az MLC.

Természetesen léteznek normál pénzzel működő üzletek is. De egyrészt ezekben bizonyos termékek egyáltalán nem kaphatók, másrészt ami kapható, annak az ára is az MLC-s árakhoz van igazítva, kivéve pár alapvető, rögzített árú terméket, ezeket korlátozott mennyiségben lehet megvenni külön igazolás ellenében - ez az egykor sokkal szélesebb jegyrendszer maradványa. Pl. személyenként havi 12 darab tojás, 7,5 kg krumpli, 3 kg rizs, s még nagyjából 10 alaptermék. Ezeknek az ára nevetséges jellemzően, átszámolva a teljes fogyasztói kosár megvétele is csak 2-3 dollár átszámítva. Ha ez nem lenne, tényleges éhezés lenne az országban.

Az átlag kubai úgy él, hogy megveszi a teljes neki járó jegyrendszerbeli árumennyiséget, majd kifizeti a számláit (a közművek filléresek), aztán megpróbál piacon vásárolni zöldséget és gyümölcsöt, ott az árszint jellemzően kedvezőbb, mint az MLC-boltokban. Aztán valahogy dollárhoz próbál jutni a "luxuscikkek" megszerzéséért, szinte minden luxusnak számít, lásd mosópor, sampon, vécépapír, kávé, konzervek, italok.

A helyzet egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki. A minimálbér havi 2100 peso, az átlag 4500. S még az egyes kiemelten fizetett szakmák - pl. orvos - is alig 15 ezer peso körül keresnek havonta. Ez utóbbi a tegnapi árfolyamon 40-50 dollár között van.

A helyzet rendezésének módja csak egy lehet: bevezetni a kubai peso konvertibilitását, persze olyan árfolyamon, melyet az állam elbír és mely stabil is marad, ez a szakértők szerint akár 400, sőt 500 peso is lehet. Az akadály ideológiai: stabil lesz a pénz, de akkor immár hivatalosan is 10 dollár lesz egy átlagbér. Még ha bele is vesszük, hogy Kubában egy csomó szolgáltatás vagy ingyenes vagy filléres (pl. áram, víz, tömegközlekedés, mozi, színház, sport), ez a szint a legszegényebb latin-amerikai országokhoz képest is nevetséges: még az állandó válságban lévő Venezuelában is 160 dollár körüli az átlagbér.

Ha nem ez lesz, akkor marad a második "különleges időszak". Amihez szerintem nincs meg a kellő erő, az erőszakszervezetek tagjai se érzik már jól magukat.

Lássuk a ballib tanítást az alkalmazottak szólásszabadságáról!

Amikor a liberális focicsapat edzője interjúban olyan véleményt fogalmaz meg, mely nem egyezik a csapat vezetőségének véleményével, akkor is ha a vélemény nem érinti az edző munkáját, akkor a hibás az edző, hiszen minek ugrál, meg eleve megsértette a munkaszerződését. Ha aláírta, akkor kussoljon, pont. Örüljön, hogy nem pereli be őt a munkáltatója!

Ha viszont a magyar kormányintézmény alkalmazottja ellenzéki tüntetésen szónokol, s hangoztatja a kormány leváltásának szükségességét, akkor ez botrány. Hihetetlen jogtiprás az ilyen ember kirúgása, merénylet a szólásszabadság ellen!

Az ultraliberális érv: mert az egyik magáncég, a másik az állam. Önleleplező érv, hiszen azt jelenti, a magánérdek korlátlan, míg az állam erőtlen - tulajdonképpen ez a liberális utópia, csak épp ez a liberális utópia senkinek se jó a társadalom felső 0,1 %-át leszámítva.

Valójában a kérdés megoldható lenne. Nyilván egyetlen alkalmazott se dolgozhat munkáltatója ellen, hiszen ha ezt akarja tenni, akkor ne dolgozzon ott, s mindegy ki a munkáltató. Viszont egyetlen munkáltató se szólhat bele dolgozója minden olyan tevékenységébe, mely nincs kapcsolatban a munkával, s ez utóbbi nem értelmezhető kiterjesztően. Mert ez a legnagyobb baj, a kiterjesztő értelmezés.

S ez a kiterjesztő értelmezés a szokás az egész nyugati világban. Amikor a Coca-Cola alkalmazottja voltam 2015-2017 között, a munkaszerződés 40-oldalas volt, s feketén-fehéren benne volt, hogy az alkalmazott mindig, mindenhol köteles a céghez "méltó" magatartást tanúsítani. Abszolút gumiszabály, persze senki se veszi komolyan, se az alkalmazott, se a cég, de ha bármi "baj" akadna, a cég könnyedén megszabadulhat az alkalmazottjától.

Na, ez az, amit tiltani kellene. Mert ha ez tilos lenne, akkor megszűnne a külső nyomásgyakorló civilek hatalma is a cégekre.

A Vatikán hivatalos irányelvet adott ki: a katolikus vezetés elítéli és az emberi méltóság elleni bűntettnek tekinti nem csak az abortuszt (azt mindig annak tekintette), de a béranyaságot, a nemváltást és általában a genderelméletet is.

Ez súlyos csapás a progresszívistáknak. S külön jó, hogy éppen egyik ünnepelt sztárjuk, a római pápa csapott oda a pofájukba.

Persze ettől még nem lett Szent Péter trónjának bitorlójából rendes ember. Én azt hiszem az egész mögött egy emberi tragédia lehet: gyakori jelenség, hogy idősödő emberek megenyhülnek.

Széles rokonságomban is láttam már ilyet: az elviselhetetlen, agresszív, kötözködő, rosszindulatú alak 80 éves kora körül elkezdett változni, s a végén már akár normálisan beszélni is lehetett vele. Persze azt sose tudtam meg, belülről is megváltozott-e, azaz nem csak külső-e a változás, azaz egyszerűen már nem volt ereje hülyén viselkedni, de ez most mindegy is.

Az Isten dolga, hogy ki őszinte és ki nem, az emberek dolga meg a viselkedés maga, csak az.

Szerintem itt is ez lehetett. A római pápa érzi, lassan elfolyik az élete, s most már az örökkévalóságnak kell dolgoznia, nem földi főnökeinek. Így megpróbálja enyhíteni azt a bűnhalmazt, amit az utóbbi években összehordott. Ez mindenképpen pozitívum, bármi is lesz a vége.

Magyarországon persze a szó klasszikus értelmében nincs baloldal. Ami van, annak 95 %-a klasszikus jobboldali liberális, s van egy kicsi rész progresszív liberális.

Sajnálatos így a sorsa a 0 %-hoz közelítő rendszerkritikus baloldalnak. A klasszikus marxistáknak még könnyebb, mert ők eleve nosztalgikus irányzat, szerepük olyan, mint amikor a 70 év feletti korú tagságú német Dschinghis Khan együttes fellép a nyugdíjasklubban:

De a modernebb verziónak végképp lőttek: rájuk tényleg senki se kiváncsi. Én azért szoktam követni ezeket a törpecsoportokat.

A napokban is ezt tettem, a téma persze érdekes: Gyarmatok és gyarmatosítók – Hol van ebben a képben Magyarország?.

Kiderül: még a rasszizmusellenességet se lehet elterjeszteni a magyar baloldalon, mert ez is inkább jobboldali érték! Hogyan is, mikor ez látszólag ellentmond a tényeknek, lásd a migrációellenességet a Fidesz kezdte, a ballibek eleinte meggpróbáltak ellene beszélni, s csak akkor váltottak, amikor a nyugati konszenzus is "fideszes" lett?

Pedig egyszerű - s ezt szabatosan el is mondják a balos kutatók, ha nem is direktben -, az van, hogy Magyarországon 2 narratíva van:

• baloldali: mi a fejlett világ részei vagyunk, természetes jogunk tehát jól élni, s csak a rossz Zorbán gátol meg minket, ráadásul ő oda akar kötni minket mindenféle vad orosz, türk, kínai népekhez, ahelyett, hogy euroatlantista élharcos lenne,
• jobboldali: mi az elnyomott világ részei vagyunk, azon belül persze a csúcson, de végsősoron a nyugat azt teszi velünk, amit a "vad" népekkel is.

A rendszerkritikus balos meg kétségbeesetten látja: az ő narratívája senkit se érdekel, s ha mégis, akkor is az közelebb van a hivatalos jobboldalihoz, mint a hivatalos baloldalihoz.

Amikor jobboldali voltam - ezt durván 1993-2008 közé tenném -, 3 dolog zavart legjobban a magyar jobboldali közbeszédben:

• az antiszemitizmus - ezt Orbán tudta csak megoldani, elsősorban a 2015-ös migránsválság kereteiben, az antiszemitizmus egyrészt konteó, másrészt önbecsapás,
• a regionalizmust tudomásul nem vevő magyar nacionalizmus - ez máig probléma, csak bizonyos enyhülés lett,
• s végül éppen ez: az ostoba felsőbbrendű európaiság.

Valószínűleg személyes okok miatt zavar ez utóbbi: hiszen 18 éves korom előtti életem felét Latin-Amerikában éltem le, így teljesen idegen számomra a gazdag világon kívüli emberek lenézése.

Mindenképpen Orbán érdeme, hogy ezen a téveszmén rést ütött a nyugatellenes szövegeivel.

Az orosz-ukrán háború alatt, amikor orosz oldalról támadták a Zaporozsai Atomerőművet, hatalmas világfelháborodás lett: ezek a csúnya oroszok miért veszélyeztetik a régió biztonságát?

Aztán a háború második hónapjától az erőmű orosz ellenőrzés alá került. 2022 szeptemberétől jogilag is orosz lett a terület.

Jelenleg ukrán oldalról támadják az erőművet. A felháborodás erősen fékezett habzású.

Most már tudom: kétféleképp lehet egy atomerőművet támadni, européer demokratikus módon vagy barbár embertelen módon!

A hívőtáborok reakcióján mérhető le legjobban a Talpramagyar-hatás.

S az is látszik, az emberek mennyire nem képesek a orruknál távolabb látni.

A leginkább negatív a DK-s tábor, sokkal jobban utálják Talpramagyart, mint a fideszes keménymag.

Teljesen abszurd, elvi okokból. Kb. az a gyurcsányista logika, hogy a Zorbán most a Talpramagyar segítségével mindent elrontott. Pedig már éppen kezdtek eltűnni a kisebb ballib pártok, s már éppen növekedett a DK.

Miközben egyrészt téves az értékelés. A DK elutasítottsága magas a ballib táboron belül is.

Másrészt pedig a kisebb ballib pártokat a DK sose lenne képes eltakarítani, míg Talpramagyar éppen ezt teszi. Talpramagyar tulajdonképpen segít a DK-nak: ha minden megy ahogy eddig, akkor nem lesz más klasszikus ballib párt hamarosan a DK-n kívül.

Örülniük kellene, nem dühöngeni.

A másik kérdést is megoldja Talpramagyar: az egyik tábort se kedvelő, de "befogott orral" mégis ballibekre szavazók kérdését.

Talpramagyar tulajdonképpen az új MZP, csak annak fő hibája nélkül. MZP ugyanis arról szólt, ő az igazi jobboldali, aki Zorbán diktatúrája miatt összefog a ballibekkel. Ami ellentmondásos megoldás, nem hiteles, meg is bukott. Talpramagyar viszont azt mondja: ő igazi jobboldali és Zorbán megdöntése céljából éppenhogy nem fog össze a ballibekkel.

Mint már mondtam, Talpramagyar a lengyel módszer áttétele Magyarországra: ne baloldal legyen jobboldal ellen, hanem két jobboldal egymás ellen. A terv ügyes, majd kiderül, hogy a magyar nép mennyire lát át ezen.

Én annyiban örülök Talpramagyarnak, hogy el fogja takarítani az ilyen Momentum, LMP, kétfarkúak típusú izéket.

Ami meglepett eddig: nem mondta be, melyik párttal fog szövetkezni. Én még mindig Vona Gábor pártjára tippelek, de hamarosan úgyis kiderül.

Április 1-től legális a drog Németországban.

Tulajdonképpen ez jó hír, 2 szempontból is.

Egyrészt leleplezi magát ismét a liberális demokrácia: a hatalom öli saját lakosságát, kiszolgálva a drogkartelleket.

Másrészt: tovább hülyíti és ritkítja az eleve idióta libbant németeket. Kevesebb idióta = jobb világ.

Zacher és Juhi Peti nyilván tapsolnak.

Az alapvető eltérés a bolgár és a magyar posztkommunista rendszer között, hogy a magyar rendszer mindig stabil, a bolgár meg csak ideiglenesen az.

A magyar rendszerben a pártrendszer stabil, jönnek persze új pártok és eltűnnek régiek, de ez sose drasztikus, mindig mindez lassú folyamat.

A rendszerbontó erők, a "messiások" meg teljesen esélytelenek. Vagy gyorsan fellángolnak és eltűnnek, vagy gond nélkül beépülnek a politikai rendszerbe és jelentéktelenné válnak. Olyan, hogy megjelennek, sikeresek, megőrzik identitásukat, majd lassan tűnnek el sose zajlik.

Bulgáriában pont az ellenkező modell van. Folyamatosan jönnek a messiások. Ha jól számolom eddig 6 volt:

• 1994-2001 - egy Zsorzs Gancsev nevű amerikai-bolgár szélhámos mozgalma, mely minden létező politikai irányzatot magáénak mondott, csúcseredménye: 22 % az 1996-os elnökválasztáson,
• 2001-2009 - a legsajátosabb eset, az 1943-1946 közti bolgár cár pártja, a csúcseredménye: a semmiből létrejött pártja 2001-ben megszerezte a parlamenti mandátumok 49 %-át,
• 2005-2019 - egy Volen Sziderov nevű újságíró, aki eredetileg nyugatos liberálisból oroszpárti nacionalista lett, csúcseredménye: 24 % a 2006-os elnökválasztáson,

ezek a már megszűnt messiások, bár közülük hivatalosan Sziderov ma is politikus, de pártja mélyen 1 % alatti;

s a még ma is aktívak:

• 2007- - Bojko Boriszov tűzoltóból lett őrző-védő, majd rendőr, 2001-től belügyi államtitkár, az egyetlen "messiás", aki sose bukott meg és sikerült máig megőrizni pozícióit, amióta önálló politikai erő, szinte minden választást megnyert, most is ő az esélyes 2024 júniusában, fő titka az, hogy mindig csak mérsékelten ígérget, így nem lehet igazán csalódni se benne,
• 2021- - Szlavi Trifonov popfolk-zenész és tv-személyiség, zavaros programmal, melynek része a korrupcióellenesség és a nacionalizmus, sok zavaros ötlettel (pl. a brit választási rendszer bevezetése Bulgáriában), csúcseredménye: 24 % az 2021. júliusi parlamenti választáson, mely első helyet jelentett akkor, jelenleg parlamenti kispárt, komoly pozíció nélkül, emelkedésre esélytelen, mivel a 2021. júliusi választás megnyerése utá bizonyította, nem rendelkezik emberekkel a kormányzáshoz, tulajdonképpen a párt csak azért nem esett nullára, mert Trifonovnak zenészként és sómenként van egy kemény rajongótábora,
• 2021- - 2 Amerikában végzett bolgár közgazdász "korrupcióellenes" mozgalma (egyikük többet élt Kanadában és az USA-ban, mint Bulgáriában) PP - "Folytatjuk a változást" - néven, csúcseredményük: 26 % az 2021. novemberi parlamenti választáson, mely első helyet jelentett akkor, tulajdonképpen fő üzenetük az, hogy minden baj oka a nyugat nem követése és a korrupció, mára megkoptak, de ma is van egy 15-20 %-os stabil táboruk.

Most Magyarországon Talpramagyar Péter mázlija az, hogy éppen választások lesznek, melyeken sikeres lehet, szóval nem kizárt, hogy most először lesz egy sikeres magyar messiás. Láthatóan nagyon profi, s igyekszik nem elkövetni a tipikus hibákat. Sorosék ezúttal odafigyeltek.

A várható eredmény egyébként a Fidesznek és a DK-nak kedvez, mindenki másnak kárt okoz.

Ha Talpramagyar nem vét hibát, el fogja vinni a teljes pártsemleges tábort és a "kisebb rossz" alapon ballibekre szavazókat. Vége lesz mindenképpen az MSZP-nak, a Momentumnak, az LMP-nek, a Jobbiknak, s valószínűleg a kétfarkúaknak is. A DK megmaradása azonban fontos ellenpont Talpramagyarnak több szempontól is, erre nagyon ügyel: a szombati tüntin is többet beszélt Gyurcsány, mint Orbán ellen.

Szerintem Sorosék most a lengyel modellt próbálják meg, ez a Talpramagyar projekt lényege.

Egyébként a felsorolt 6 bolgár messiás közül 5-re sose szavaztam. S legjobban Sziderovot utáltam, pont azért mert mondott jót is, csak ezt sikeresen le is járatta minden egyébbbel. Egy messiásra - a volt cárra - szavaztam, de ezt nem tartom hibának, akkor ez optimális megoldás volt.

Ez az iparág az egyik jele a világ hatalmas egyenlőtlenségének.

Az extrém része kifejezetten kegyetlen: magas halálozási aránnyal szállítanak a harmadik világból állatokat gazdag országokba, de olyan haszonnal, hogy a kereskedőnek így is megéri.

Jóval humánusabb a hosszú szállítást bíró állatok esete. Alapvetően halak, kisméretű hüllők, s társaik.

Egyébként az egész kicsit olyan, mint a néger rabszolgakereskedelem: kegyetlen a kezdete, kegyetlen a közepe, de a vége kellemes. Lásd, ma az elfogást és szállítást túlélő néger rabszolgák leszármazottai szinte mind sokkal magasabb életszínvonalon élnek, mint azok a fajtársaik, akik Afrikában maradtak.

Szinte az összes hobbiállatnál ez van: rabságban sokkal hosszabb ideig élnek, mint szabadon. Ráadásul ha a mozgásigényük kicsi, akkor még szenvedés sincs.

A csiga pont ilyen: csak akkor megy máshová, ha a helyén nincs étel, vagy valami probléma van. A rabságban tartott csiga nem érez igényt, hogy elmenjen bárhová is.

A neretina vízicsigák a természetben 1-2 évet élnek, 2 hónapos korukban már szaporodóképesek. Folyamatos veszélyben élnek, a kis húsevő halak ugyanis eszik őket. Emiatt képesek színváltoztatásra: a nem fekete csigák feketére változnak veszély esetében, egybeolvadnak a víztalajjal.

Az emberek nem jelentenek számukra veszélyt: olyan kicsik ugyanis, hogy nincs értelme enni őket. Egyes kultúrákban esznek csigát, de kizárólag nagyobb méretű szárazföldi csigát és nagyobb tengeri csigafajtákat. A neretinákat viszont soha senki se ette.

Mivel képesek mind sósvízben, mind édesvízben élni, rendkívül népszerűek hobbiállatként. S persze olcsók: Magyarországon átlag 1000 Ft egy darab a kisállat-boltokban, nyugaton persze drágább, az USA-ban 10 dollár körül vannak. Az eredeti begyűjtők persze gyerekek a Zambezi folyó partjain, ott ezért havi 40-50 dollárt kapnak, szóval lehet számolni, a haszon a sokszorosa, mint a drogkereskedelemben.

A vásárlás persze zsákbamacska - pontosabban zsákbacsiga -, hiszen képtelenség megállapítani az egyes állatok életkorát.

Mindenesetre akváriumban simán el tudnak élni 2-3-szor hosszabb ideig is, mint szabadon. Hiszen ha van fény, oxigén, a víz nitrátmentes, van alga, s nincs az akváriumben húsevő hal, akkor a csigák kiválóan érzik magukat. Viszont előre sose lehet megjósolni meddig él egy adott csiga.

Én 3 darab fekete neretinával kezdtem, ezek közül egy halottnak tűnik. A "tűnik" azt jelenti: nem biztos a halál, mert nincs ammónia szaga az állatnak - a halott csigák ammónia szagot árasztanak. Az enyém meg nem mozdul, de szagtalan, így lehet, hogy csak hibernálta magát: így tehát bent hagytam az akváriumban, hátha él. Nemrég beszereztem még 2 zebra neretinát is: az egyik lomha, keveset mozog, a másik nagyon aktív.

A mozambiki gyerekmunkások meg biztosan röhögnek a markukba: miféle barmok léteznek a világban, akik képesek pénzt költeni akváriumra és annak berendezésére pár csiga miatt.

Havanna legamerikaibb kerülete Vedado.

Még a spanyol uralom alatt kezdődött meg kiépítése új városközpontként az akkori Havannától nyugati irányban. Az eredeti Havanna csak a Havannai-öböl nyugati partján terült el, ez mai Óhavanna kerület. Onnan nyugatra terjedt természetes módon a város. Kicsit nyugatabbra, kb. másfél kilométerre Óhavanna nyugati határától kezdődött az új városfejlesztés.

Mint a térképen jól látható, majdnem a teljes utcahálózat szabályos Vedadóban:

Az utcanevek is szabályokat követnek: Nyugat-Vedadóban minden északkelet-délnyugat tájolású utca páros számú, a legkeletibb a 2-es utca, a legnyugatibb szabályos utca a 28-as (de van még 30-as és 32-es is, de ezek már nem párhuzamosak teljesen), Kelet-Vedadóban pedig minden ilyen utca betűs, A-val kezdve egészen az O-utcáig - a két részt elválasztó sugárút viszont szám- és betűnélküli, ennek saját "normális" neve van. S mindkét részen a merőleges utcahálózat pedig páratlan számot visel 1-től 25-ig (de van még 27-es is, bár ez már nem párhuzamos teljesen), kivétel maga a tengerparti sugárút, mely megint szám- és betűmentes.

Egyébként pár nagyobb utcának saját neve is van, de ezek kiegészítő nevek:

• 7-es utca: Calzada (= "Országút"),
• 9-es utca: Linea (= "Vonal"),
• G utca: Presidentes (= "Elnökök"),.

A távolságok is azonosak, minden tömb 100 méter, kivéve a C és D közti szakaszt, mely csak 80 méter, s a D és E közti szakaszt, mely viszont 120 méteres. Ennek következtében pár hónap megszokással minden kerületbeli távolság azonnal kiszámolható a cím alapján.

Mindketten ebben a kerületben laktunk. Én a 13 és C sarkán, a múzsám a 17 és M sarkán, ez azt jelenti, 12 sarok, azaz 1200 méter.

Az eredeti tervek szerint vegyes kerületnek kellett volna lennie: azaz lakóházak, kereskedelmi, kulturális intézmények is. A független Kuba alatt - tehát 1902-től - ez annyiban változott, hogy erősödött a kerület lakóhely jellege, épült pár hatalmas kertes ház a helyi elit részére. A Castro-féle forradalom után csökkent mind a kereskedelmi jelleg, mind a lakónegyed jelleg, a nagy ingatlanok tulajdonosai szinte mind elhagyták az országot, ingatlanjaik államosítva lettek, s rendszerint állami intézmények költöztek be, valamint ki lettek adva bérbe idegen követségeknek.

Én egy ilyen államosított házban éltem, mely 1959-ig az egyik nagy kubai szivárgyáros lányának tulajdona volt. Múzsám meg egy eredetileg luxus-toronyháznak készült, 39-emeletes házban lakott - népszerű neve: Focsa, ami persze spanyolul olvasandó, azaz "foksza" -, ebben is eredetileg a kubai elit élt, az itteni lakások közül a kicsik 150 m²-esek voltak, de voltak kétszintes 400 m² méretűek is, ez máig Kuba legmagasabb lakóháza. Az épület elit jellegét mutatta, hogy itt a lakások ára 17 ezer és 29 ezer peso között mozgott az 1956-os átadáskor, akkor a havi kubai átlagbér 150 peso körül volt, ez a lakásár mai áron kb. 210 ezer és 350 ezer dollár, azaz Kuba jóval olcsóbb volt, mint az USA.

Mivel a tulajok 99 %-a elhagyta az országot, az épület szinte egésze államosítva lett (a kubai kommunista kormány - ellentétben a kelet-európai gyakorlattal - nem államosította az országban maradt emberek lakását, ha az egyedüli lakás volt). Sokáig nem élvezhették tehát tulajdonukat a legtöbben, alig 2 és fél évig.

1961-1989 között ez volt az egyik fő hely a "baráti" országokból jött kiküldöttek elhelyezésére. A havannai magyar kiküldöttek kb. 40 %-a is itt lakott.

Az épületben volt több kereskedelmi és szórakoztató szint is eredetileg, ezeknek a szerepe a kommunista rendszerben a nullához közelített. Az én időmben összesen egy "speciális üzlet" - értsd: csak külföldiek számára -, egy fodrászat és két étterem működött még, egy nagy volt üzlethelyiségben pedig a Kubai Tv egyik kihelyezett stúdiója volt. A legfelső emeleten eredetileg egy forgó étterem volt, ebből a kommunista hatalom alatt katonai támaszpont lett: innen figyelték a Floridai-szorost jön-e a támadás az USA-ból (nem vicc). Az egykori luxus nyomai még a 80-as években is látszódtak: a belső kert még megvolt, egzotikus növénygyűjteménnyel, viszont a két hatalmas medence és park padjai már siralmas állapotban voltak.

A világkommunizmus bukása katasztrofális eredménnyel járt Kuba számára. Korábban is minden lassan omlott össze, rohadt szét, de a szovjet pénzek ezt azért valamilyen szinten lassították: a kommunista rendszer nem igazán épített semmit, nem voltak generális javítások, de legalább időnként festettek, lyukakat betömtek, megtámasztották a leesni készülő épületrészeket, kertészek dolgoztak az utcákon, stb. 1989-től ez is véget ért, immár jött az apokalipszisszerű állapot.

Azóta a helyzet kicsit javult, bejött korlátozottan az idegen tőke, s lett immár ismét egy jómódúbb kubai réteg. Szóval most Vedado úgy néz ki, hogy 20 %-a szinte normális, 20 %-a veszélyes rom, 60 %-a meg szánalmas állapotú, de még nem romhalmaz.

Az említett Focsa épület megmenekült, ma is áll és lakótömbként üzemel. Egyik mellékterméke ez Hugo Chávez venezuelai elnök és Fidel Castro személyes haverságának. 2002-2013 között rendkívül jó volt a kubai-venezuelai viszony, Kubába ekkor sok venezuelai tőke jött be, s ennek egy részét Havanna részének rendbetételére költötték, többek között a Focsa is fel lett újítva. Mára kezd visszaállni a kommunizmus előtti állapot: jómodú kubaiak megveszik a lakásokat, majd azokat kiadják külföldi turistáknak. Egy átlagos 150 m²-es lakás kb. negyedmillió dollárért vehető meg jelenleg, s napi 50 dollárért bérelhető. Ez az ár normál kubainak természetesen megfizethetetlen, a kubai havi átlagbér jelenleg 28 dollár. Viszont egy turistának ez olcsóbb, mint egy jobb szálloda.

Mielőtt bárki befektetésen gondolkodni - hiszen ez az ár az ötede-negyede egy hasonló ingatlanhoz képest a túlparton, Floridában -, fontos elmondani: Kubában ingatlanja csak kubai állampolgárnak és Kubában állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldinek lehet. Az összes befektetési hirdetés tehát szimpla átverés.

Falkaházit egy dolog mentette meg, hogy minden idők legtehetségtelenebb magyar humoristája legyen: az a tény, hogy akadt egy Sas József nevű ember, akinek tehetségtelensége olyan kozmikus méretű, hogy felülmúlhatatlan. Így Falkaházi csak az ezüstérmes helyezésért volt képes megküzdeni.

Falkaházi bácsi nagyon mérges - immár családostul -, hogy a ballib médiák már nem foglalkoznak hisztijével a köztársasági elnök apjával kapcsolatban.

• Bolgár bácsi, miért szarnak le engem a mieink? Talán megvette őket kilóra a Zorbán? - panaszkodik az őstehetségtelenség.

Nekem egyébként nincs semmilyen pozitív véleményem az államfőről, bár negatív se, de így hogy a Falkaházi-fajtájúak hisztiznek, kezd szimpatikus lenni.