Apám hobbija a színház volt.

Gyerekkorom egyik emléke a 70-es évekből, hogy szüleim hetente átlag 3-szor nem voltak otthon este, mert színházba mentek. Aztán amikor kezdett apám nyugatra járni - s ez évente megesett 15-20 alkalommal -, amikor olyan országban járt, melynek értette a nyelvét, mindig ott is elment legalább 1 színházi előadásra. Meg folyamatosan hozott lemezeket, zenés színházi darabokról.

Csakis azért nem ment érettségi után - 1958-ban - valamilyen bölcsészeti, művészeti szakra, mert abból nem tudott volna megélni. Így közgazdász lett, külkereskedelem profillal. Az volt Kádár alatt az a terület, mely egyrészt jól fizetett, másrészt lehetővé tette a gyakori külföldi utazást.

S tényleg gazdagok voltunk, persze nem mai mércével, de akkorival mindenképpen.

Szóval a lakás tele volt könyvekkel, irodalmi folyóiratokkal, meg lemezekkel.

Már 1973-ban megvolt a Jézus Krisztus Szupersztár lemez, pedig ez Magyarországon akkor éppen tiltott volt. Egyébként annak idején a Jézus Krisztus Szupersztár mjuzikelt Magyarországon is bemutatták, mégpedig magyar nyelven, de pár előadás után arra jutott Aczél elvtárs, hogy ez vallási propaganda és nem egyeztethető össze az ország eszméivel, így betiltották az egész művet minden alakjában. Az 1973-as filmverziót pl. Magyarországon csak a rendszerváltozás után vetítették először.

A Jézus Krisztus Szupersztár persze nem vallási propaganda, sőt sok keresztény nem kedvelte a művet. A mű alapkoncepciója kb. "Jézus-barát ateista", ami ma is még a fő narratíva liberális körökben, azaz: hülyeség a vallás, káros fanatizmus, de Jézus egy kissé habókos, viszont jóakaratú ember volt, akinek tanítása annak erkölcsi részében üdvözlendő, az Egyház viszont marhaság, hisz lám, már Jézus idejében is félreértették Jézus mondandóját.

Az üzenete tehát egyáltalán nem keresztény. Dehát abban a rendszerben már az is kereszténynek tűnt, hogy valaki azt mondja, hogy Jézus nem kitalált személy.

A körülmények tényleg ilyenek voltak. Íme egy híres eset. Volt egy kifejezetten jó szovjet-zsidó sci-fi író, Ilja Varsavszkij, magyarul is kiadták pár művet, a Szovjetúnióban pedig népszerűsége hatalmas volt. Volt egy Hiszterézis hurok című novellája, 1968-ban írta - magyarul a Molekuláris kávéház című 1976-os Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat elbeszéléskötetben jelent meg.

A novella röviden. Egy szovjet történész-filológus, a már alig létező kereszténység kutatója, Leontyij Kurocskin végleg le akar csapni a vallásos hiedelmekre, ezért időgéppel visszamegy az I. századi Palesztínába - persze a szovjet bürökrácia minden szabálya mellett, pl. különböző űrlapokat kell kitölteni az Időhivatalban az utazáshoz. Ott aztán kutatni kezd Jézus után, s legnagyobb örömére nem találja őt. Azonban mint becsületes kutató, hosszasan és alaposan kutat, felkeresi az ismert újszövetségi helyeket, sikerül beszélnie pár ismert újszövetségi személlyel, az apostolok egy részével még össze is haverkodik. S folyamatosan kérdez idézve az Újszövetségből "nem hallottatok valakiről, aki ezt és ezt mondta?" alapon. A sok érdekes idézet hatására egyre népszerűbb lesz, az apostolok egyre biztosabbak benne, hogy ő nem egy idegen kutató, hanem prédikátor, sőt talán ő lehet maga a várt messiás. Közben Kurocskin gyakolatilag végig megy az egész jézusi élet utolsó napjain, minden szinte ugyanúgy zajlik, ahogy az Újszövetségben le van írva. A lényeg: a végén halálra ítélik, keresztre feszítik. Félholtan aztán hívei leveszik a keresztről, ami után éppen lejár az időutazás, a szerkezet visszarepíti őt a XXI. századi Moszkvába. Szóval létezett Jézus, s Kurocskin volt az.

Annak idején ez az írás a Szovjetúnióban kb. mint vallási irodalom hírbe került. Hiszen nem csak, hogy azt állítja, hogy nem volt Jézus - ez volt a hivtalos álláspont -, de még a Bibliát is valósnak, megbízhatónak mondja!

Az persze sose derült ki mi volt Varsavszkij célja, vajon meg akarta erősíteni a hivatalos ateista álláspontot tudományos magyarázattal, vagy csak ennek keretében, kihasználva ezt a külső burkot Jézus valóságosságáról akart írni, hogy ez így átmehessen a cenzúrán. A szovjet olvasók hozzá voltak szokva a "vörös farokhoz" - fiatalabbaknak mondom, ezt azt jelentette, hogy beleteszek a műbe 5 % marxista propagandát, hogy mellette mehessen a maradék 95 % is. S a rendszer abszurditása olyan szintre jutott már a Sztálin utáni időkben, hogy az olvasó azt is vörös faroknak és rejtett üzenetnek hitte, ami nem is volt az. Ez Magyarországon is így volt, néha még értelmetlen diszkószámok szövegébe is bele volt képzelve valami "mélyebb mondanivaló".

Varsavszkij meghalt még a rendszerváltozás előtt, szóval senki se tudta tőle megkérdezni mi is volt a valódi célja, de akkoriban a szovjet olvasók egyértelműen keresztény novellának értelmezték az írást, mely ügyesen kijátszotta a cenzúrát: lám, az író egy valós Jézust írt le, annak életét, dicsőítése ez az igazi Jézusnak.

De e hosszú kitérő után vissza a Szupersztárra. A napokban eszembe jutott, ismét meghallgattam. Most már a szöveget is értem, ami azért nagy plusz. Persze ma már nem tetszik nyilván, bár pár szám azért értékes.

Azóta eltelt kb. 50 év, az én első meghallgatásom óta pontosan 48. Most egy ilyen alkotás elképzelhetetlen lenne. Persze, annak idején is megjelent az antiszemitizmus vád, de csak marginálisan. Ma már ezek a hangok olyanok lennének, hogy a legelején már leállítanák a projektet. Aztán az alkotásban vannak homokosok, csak éppen mind a rossz oldalon - vagy perverzek vagy aljasok. Ez még az antiszemitizmusnál is nagyobb baj lenne. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen néger színész van a filmben, s ő is pont Júdást játssza. Ma már ilyet csak Szibériában lehetne forgatni.

A kutya értelmes lény, de az emberhez képest jóval alacsonyabb fokú az értelmi szintje.

Mégis sokszor kemény munka kell hozzá.

Dobok neki egy játékot, ő utána szakad, közben meg csinálok valamit, amit nem akarom, hogy lásson. Egyszer, kétszer, háromszor működik. Negyedszer a kutya már tudja, itt valami trükk van: nem ugrik a játék után, hanem vár, mit fogok csinálni.

A balliba egyszerűbb lény, századszor is a játék után rohan.

A "vármegye/ispán" hisztéria kapcsán jutott eszembe...

Az egyik kedvenc ballib vitamódszer a szavak jelentésének megváltoztatása.

Most a "pártállam" szót elemezzük. Gyakori ballib érv: Magyarországon pártállam van. Mivel ugyanaz a párt van hatalmon 2010 óta, s az ellenzék szerepe marginális.

De mit is jelent a pártállam valójában? Íme fő jellemzői:

• egyetlen párt van alkotmányosan meghatározva mint az ország vezető ereje, ellenzék nem létezik: ha van több párt, akkor azok a vezető párt szövetségesei, nem ellenzék - ez volt Kádár alatt, meg a többi kommunista országban is, egyesekben létezett több párt - pl. az NDK-ban 5 párt létezett, a kommunista párt és annak 4 szövetségese, az egyik a CDU keletnémet szekciója volt,
• az illető párt eszméje kötelező, az jelen van a társadalom minden szintjén, jó esetben más eszme is meg van tűrve, ha az nem kérdőjelezi meg a párt vezető szerepét, rosszabb esetben semmilyen más eszme nem engedélyezett,
• semmilyen polgári demokratikus értelemben vett választás nincs, a választás csak a rendszer egyfajta ünnepi eseménye, de azon nem dől el semmi: eleve csakis a rendszer indíthat jelölteket, s a megválasztott jelöltek még így se képezik a hatalmat - jó példa a magyar rendszer Kádár alatt, a választási törvény szerint egyedül a Hazafias Népfront indíthatott jelölteket, se más szervezet nem indíthatott, se függetlenek nem voltak, s a megválasztott Országgyűlés pedig nem rendelkezett valós hatalommal,
• az országot a párt szervei irányítják.

Tipikus mai pártállam Kuba. A kubai alkotmány nyíltan kimondja: a szocialista társadalmi rend nem leváltható, a kapitalizmus vissza nem állítható, a Kubai Kommunista Párt a társadalom legfelsőbb vezető ereje, minden állami szerv a "szocialista demokrácia" elvei alapján köteles működni.

Minden ebből következik. Hiszen ha van egy kötelező elv, meg egy vezető erő, akkor végülis minden választás csak e keretek között lehetséges. A nép jogosult kiválasztani, hogy X vagy Y képviseli-e jobban a szocializmus ügyét, de azt nem, hogy eleve a szocializmus ügyét kellene-e képviselni, hiszen a szocializmus ügyének nem képviselése alkotmányellenes.

Jogilag tehát minden teljesen korrekt és nyilvánosan kimondott. Egyrészt van a társadalom, a nép, mely szocialista rendet épít és tart fenn, másrészt van az állam, az előbbinek alárendelve.

Hogyan is nyilvánul meg az állam alárendeltsége a népnek? Hát úgy, hogy minden állami szerv választott, minden választott szerv visszahívható. A nép pedig hogyan képes ezt gyakorolni? Természetesen vezető erején, a Párton keresztül.

Nos, pontosan ez a valós helyzet Kubában. Nincs semmi sumákolás, minden ki van mondva teljesen nyíltan. A kubai rendszer elismeri, hogy nem polgári demokrácia, magát mint közvetlen szocialista demokrácia határozza meg.

A legfelsőbb politikai szervek - azonos módon, ahogy ez Magyarországon volt Kádár alatt:

• a Párt Politikai Bizottsága: ez a legfelsőbb döntéshozó szerv, jellemzően 10-20 tagja van, itt zajlik minden valós vita, itt dől el minden fontos kérdés,
• a Párt Központi Bizottságának Titkársága: ez a legfelsőbb adminisztratív szerv, mely a Politikai Bizottság határozatait átteszi a gyakorlatba, jellemzően 10 tagja van, ezek mindegyike egy-egy adott területért felel, jellemzően: belügy és közigazgatás, külügy, oktatás és kultúra, gazdaság és pénzügy, pártadminisztráció, tömegszervezetek, propaganda, stb.
• a Párt vezetője és annak helyettese (Kádár alatt nem létezett helyettesi pozíció, ill. csak a legvégén): tagjai mind a Politikai Bizottságnak, mind a Titkárságnak, ma ez Kubában tipikusan "első az egyenlők közt" pozíció míg amikor még a Castro-testvérek tölyötték be a pozíciót, akkor egyértelműen "vezér" poszt volt, különösen Fidel alatt, akinek örökös helyettese Raúl volt.

Annak idején sok vicces hír terjedt erről. Fidel Castro sajátos szokása volt, hogy hétvégén hozott döntéseket egyedül a feleségével konzultálva. (Fidel monogám típusú ember volt, aki imádta a feleségét, de ez kőkemény államtitok volt: a kubai kultúrában az igazi férfi "macsó" típus, így ezt kellett híresztelni Fidelről is, miközben a valóságban évtizedekig egyetlen nővel élt, s nem tartott több száz szeretőt, ahogy ezt a hivatalos suttogó propaganda híresztelte. Még azt se volt szabad mondani, hogy Fidelnek egyáltalán van felesége és családja! Csak amikor már 75 éves lett, mutatták be először a feleségét nyilvánosan: 75 évesen már nem kötelező macsónak lenni.) Aztán hétfőn a PB-ülésen Fidel csak bejelentette a kizárólag a feleséggel egyeztetett döntést, mindenkit meglepve, sokszor a saját öccsét is.

A másik ilyen sztorit egy később az USA-ba szökött volt Forradalmi Parancsnok írta le egy memoárjában. A Forradalmi Parancsnok a lehető legmagasabb katonai tisztség Kubában, alig 15-20 ember kapta meg valaha, ez a tábornokok felett van, jellemzően azok kapták meg, akik még az illegalitásban Fidelékkel együtt harcoltak és ott fontos, vezető szerepet játszottak.

Szóval a Parancsnok beszélni akar Fidellel, s simán elindul hozzá. A többszáz méteres körzetben őrzött ház külső határán egy katona ráfogja a fegyvert és felszólítja, álljon meg:

• Ember, tudod te ki vagyok én? Hogyan mersz fegyvert fogni rám? - mondja a Parancsnok.
• Természetesen tudom ki maga, Parancsnok, bocsásson meg. De ide még maga Raúl is csak előzetes bejelentés után léphet be. Dalia elvtársnő nem enged be senkit, tűzparancsot rendelt el - magyarázza a katona.

De folytatva a politikai rendszer vázolását. Az egyes KB-titkárok munkáját hatalmas apparátus segíti, ezek a KB osztályai, területek szerint felosztva.

Mindez le van másolva állami szinten. A kormány tagjai a Titkárság és az egyes KB-osztályok alá vannak rendelve, a kormány vezetője és helyettesei pedig a PB-nek.

A parlamenti választások körzetenként zajlanak le. Jelölt 2 módon lehet valaki:

• jelöli saját magát, majd a helyi jelölőgyűlésen a résztvevők legalább fele megszavazza őt, a jelelőgyűléseket természetesen az egyik tömegszervezet szervezésében: a CDR (Forradalmi Védelmi Bizottságok) feladata ez, ez kb. a magyar Hazafias Népfront kubai verziója, csak funkciói nagyobbak (pl. amolyan polgárőrség funkciót is ellát), s van tényleges tagsága is, szinte minden felnőtt kubai tagja,
• a jörzetben működő tömegszervezetek jelölnek, természetesen ezek mind a rendszer részei.

Ahogy ez Magyarországon is volt, a Párt nen indít jelölteket, s a párttagok is mind független jelöltek.

Az egész cirkusz persze felesleges, a valóságban a megválasztott parlament csak félévente 5-5 napot ülésezik, azon is csak ünnepi beszédek hangzanak le, nincsenek se parlamenti bizottságok, se interpelláció, se egyéni felszólalások.

A legelső ülésen megválasztják az állami vezetőket, minden esetben a Párt vezetőségének javaslatára, ezek:

• köztársasági elnök, alelnök,
• Államtanács vezetősége és tagjai,
• Kormány vezetősége és tagjai.

A köztársasági elnök alá van rendelve mind az Államtanács, mind a Kormány vezetője. Fidel Castro idejében nem létezett köztársasági elnök pozíció, ez újítás, akkor Fidel egyszerűen egyszemélyben töltötte be mind az Államtanács, mind a Kormány vezetőjének szerepét.

A lényeg: minden szinten a párttisztség az igazán fontos. Mondjuk a belügyminiszter tisztsége alárendelt a belügyekkel foglalkozó KB-titkáréhoz képest. Az állami tisztség mindig az adott vonatkozó párttisztség alatt van.

Legjobban ez a legfelső szinten látható. A jelenlegi vezér úgy kapta meg a hatalmat a Castro-családtól, hogy először - 2018-ban - állam- és kormányfő lett, s csak 2021-ben kapta meg a pártvezetői tisztséget, azaz volt egy 3-éves átmeneti időszak.

Ez tehát a pártállam. Az igazi.

S mivel keverik ezt a ballibek? A domináns pártrendszerrel. Ez azt jelenti, egy adott párt, esetleg több párt olyan helyzetben van, hogy igazi változás elvileg ugyan lehetséges, de a gyakorlatban szinte kizárt. Azaz nincs törvénnyel ez a helyzet rögzítva, semmi se gátolva elvekben a rendszer bukását, de mégis a körülmények olyanok, hogy csak különleges körülmények esetében lehet változás.

Tipikus példa erre az USA, ahol a két fő párt olyan helyzetben van, hogy bárki más teljesen esélytelen. Ennek látványos következménye: aki a rendszerrel szemben kritikus, az is inkább a két párt valamelyikében kénytelen működni, belülről megpróbálva változást elérni.

A másik fontos jellemzője ennek a rendszernek, hogy maga az adott párt nem gyakorol közvetlen hatalmat. A hatalom kizárólag az állami szervekben van, azokat persze nyilván az adott párt emberei töltik be, dehát ez nem-domináns remdszerekben is így van.

Ismét az USA jó példa: a Demokrata Párt és a Republikánus Párt szerepe a választásokra való készülésen és a kampányon kívül nagyjából nulla. A pártszervek csakis ezzel foglalkoznak: jelöltek kiválasztása, azok felkészítése. De amint a választásnak vége van, maga a pártstruktúra nem gyakorol semmilyen politikai hatalmat, akkor se, ha megnyerte a választást.

A gurujelenség mindig izgatott. A guru olyan ember, aki képes jelentős embertömeget maga mögé állítani értelmes okok hiányában.

Lehet a guru persze vallási, ez az alap. De manapság ilyen sok politikus, de leginkább a gazdaságban működnek. Az igazán sikeres piramisjáték-szervezők mind guruk, képesek tömegeket meggyőzni valami teljesen abszurdról, majd a meggyőzöttek sokszor évekig ki is tartanak a gurujuk mellett, saját érdekeit is hátul hagyva. Mindenki ismer pl. lelkes mlm-tagot, aki bekerült valamilyen ilyen guru hálójába, majd aztén évekig hatalmas összeget költ hülyeségekre, csak mert hitt a gurunak, hogy ez a siker kulcsa.

Kb. másfél éve figyeltem fel erre a Bertalan Attila nevű gurura. Láthatóan nem túl művelt ember, ismeretei korlátosok, magyar anyanyelvén is elég alacsony stílusban kommunikál. A srác oroszpárti, vírustagadó, s "alkotmányos rendszerváltó", ez így 3 dolog furcsa kombinációja.

A fő hangsúly persze az "alkotmányos rendszerváltás". Ez egy régi elmélet, még 11 éve lett kitalálva más által - egy Geri Tibor nevű nyugdíjas az ötletgazda, írtam már a témáról -, de Bertalan megjelenéséig ez egy teljesen marginális ügy volt, rendszerint 15-20 ember jelent meg tüntetéseiken. Aztán jött Bertalan, aki képes volt már 20-25 ezer embert is összetrombitálni, de 1-2 ezer embert bármikor összecsődít kb. nulla szervezéssel, miközben komoly ballib pártoknak sok pénzzel is nehézséget okoz ez.

Miközben ő semmi újat nem mond, az egész ugyanarra épül, kicsit leegyszerűsítve ez:

• a hatályos alkotmány nem hatályos, "közjogilag érvénytelen",
• ezért a Magyarország nevű állam nem létezik.
• össze kell szedni egy helyre az ország lakosságának 1 %-át, azaz 100 ezer embert, akik kijelentik, hogy ők nem a Magyarország nevű "magánállam" állampolgárai, hanem a jogfolytonos magyar államé,
• ez után az ENSZ főtitkára rendelkezik, s kimondja: Magyarország nem létezését,
• ideiglenes kormány alakul a magyar állam terület, mely megszervezi a nép alkormányozását és a választásokat.

Tuylajdonképpen mindenki számára első látásra világos, hogy mindez marhaság, ráadásul a belső koherencia is hiányzik.

Plusz az egész tálalás olyan, hogy se egyik, se másik nagy tábornak nem igazán vonzó. Lásd támadják a hatályos alkotmányt és diktatúráznak, viszont alapvetően nemzeti köntösben: olyan kellékeket alkalmaznak, melyek a ballib törzstábor számára elfogadhatatlanok, lásd Szent Korona tan, Székely Himnusz, túltengő nacionalizmus. Tipikusan olyan módon viselkednek, ami egyik tábort se tudja megnyern.

S mégis, ez az ember a múlt héten ismét sikeres tüntetést szervezett, kb. 1500-2000 jelenlévővel. Hát, ezt szeretném megérteni.

Ezúttal a "baloldal" szó valódi értelmében használom, azaz nem a "ballib" vagy a "liberális" szinonímájaként, hanem eredeti értelmében. A baloldal eredeti jelentése: a felvilágosodás eszméjének tovább vitele szocialista, antikapitalista értelemben.

Azaz a szó eredeti értelmében nem baloldal pl. se a DK, se az MSZP. Még akkor se, ha utóbbi alelnöke kalapácsosemberes pólóban szokott haknizni. Ugyanis az antikapitalizmus nem azt jelenti, hogy vörös pólóban éljenezzük a liberalizmust, de ezt nehogy valaki elmondja Komjáthi Imrének, mert a végén még összeomlik és öngyilkos lesz.

De vannak ilyen minipártok és klubok, melyek tényleg baloldaliak. Legalábbis szavakban.

Ezek 2 nagy csoportra oszlanak:

• akik elhatárolódnak a ballibektől,
• akik valahogy együtt akarnak működni a ballibekkel.

Nyilván problémájuk csak az utóbbiaknak van. Valahogy folyton ki kell magyarázni, hogy egy baloldali minek is működik együtt egy jobboldalival egy másik jobboldali elleni harcban.

Személyesen egyébként engem nem zavar, magamat nem vallom baloldalinak. Csak vicces.

S néha jókat lehet nevetni. A napokban - átnézve a magyar baloldaliak aktivitását - találtam egy plakátot:

Ezen sokat tudtam nevetni, szóval végülis hálás vagyok a Táncsics – Radikális Balpárt nevű 15-tagú gittegyletnek - tessék megfigyelni, minnél hosszabb a név, annál komolytalanabb a szervezet, a legkomolytalanabbak nevében kötelezően szerepel az "egyesült" szó is!

Képzelem a vezetőségi ülést. Ezekben a miniszervezetekben az a jó, hogy minden tag egyben vezetőségi tag is, így nem kell bajlódni az egyszerű tagság megkérdezésével, hiszen ilyen nem létezik.

Szóval a napirend: választási plakát 2022. áprilisára. Olcsó lesz, mert eleve nem indítunk senkit, számunkra még 50 aláírás összegyűjtése is a nedves álmok birodalmához tartozik, nemhogy 500 aláírásé - Zorbán diktatúrája teljesíthetetlen feltételekkel gáncsolja el az igazi baloldalt! Azaz csak 1 példány kell dísznek. Majd támogatjuk az Egyesült Ellenzéket, mert most diktatúrát kell dönteni.

A fő cél tehát: küzdeni kell a Fidesz ellen. De legyen valami antikapitalista jelszó is, hisz baloldal vagyunk. Igenám, de ballib haverjaink mérgesek lesznek, hogy támadjuk a szent nyugatot és annak rendszerét, azaz nem lehet "le a kapitalizmussal!", valami más kell, ami egyszerre antikapitalista és antizorbánista! Mi legyen? Esetleg "le a kereszténydemokrata kapitalizmussal" vagy le "le Zorbán oligarcháinak kapitalizmusával" - nem jó, az első miatt dühös lesz az MZP, a második meg túl liberósan hangzik. Megvan! Úgyis metoo van most meg BLM, szóval a nő- és néger-elnyomás ellen kell szólnunk. "Le a patriarchális kapitalizmussal!" - ez a megoldás.

S keressünk egy néger nőt a plakáthoz, valami celeb kellene. Mondjuk Oprah Winfrey vagy Meghan Markle. Nem, egyik se jó, az előbbi milliárdos, az utóbbi meg egyrészt fehérnek néz ki, másrészt arisztokrata családba beházasodott hollywoodi celeb. Akkor Angela Davis, ő már Kádár alatt is szerepelt plakátokon: egy baj van vele, 80 éves öregasszony, senki se ismeri fel mai kinézetében, de nem gond, majd az 50 évvel ezelőtti képét tesszük ki.

Mellé Clara Zetkin, ő telitalát, mert ő találta ki a Nemzetközi Nőnapot. Azt mondjuk liberális barátainknak, ez így jelkép az Isztanbuli Egyezmény mellett. De ki legyen köztük? Hát még egy nő. Legyen Rosa Luxemburg!

Igenám, de mi a Táncsics párt vagyunk, nem lehet 3 külföldi a plakáton. Kell legalább 1 magyar nő. Mondjatok ismert magyar kommunista nőt! Keserű Jánosné? Az nem lehet, senki se emlékszik rá, meg a neve se jó, az, hogy -né az patriarchális. Lendvai Ildikó? Ő ballib lett, nem felel meg. Akkor Kéthly Anna! Igaz, hogy antikommunista szocdem volt, de most ez nem számít, úgyse ismeri fel senki. Meg úgyis úgy néz ki, mintha Rosa Luxemburg ikertestvére lenne.

Na, kész is, ülés lezárva. Az 5-éves fiam megcsinálja hétvégén PhotoShoppal. Remélem nem felejtek el szólni neki, hogy ne hagyjon szegélyt - mint múltkor - a képek között, amikor egyesíti őket.

Ukrajnában immár teljeskörű lett a harc az orosz nyelv ellen. Már tilos az orosz nyelv bármilyen használata a magánéleten kívül.

Persze ez szánalmas, másrészt meg jó hír: azt jelzi, hogy a kijevi CIA-hunta már maga se bízik a győzelemben.

Hasonló volt Magyarországon is, a Rákosi-korszakban. Akkor ellenséges nyelvnek volt kikiáltva a német, a szerb-horvát és a szlovén, természetesen tisztán politikai okokból.

Saját családi történetem erről. Anyai ágamon sok a német ősöm. Mind anyai nagymamám, mind anyai nagypapám félig német volt: mindketten anyai ágon.

Az egyik vonal tisztán szudétanémet az egykori Mährisch Neustadt városból (mai neve: Uničov), ez ma cseh város a cseh-lengyel-szlovák hármashatártól kb. 50 km-re. A másik vonal "sváb": az a XVIII. század elején települt Magyarországra, Veszprém környékére, majd onnan az engem érintő ág Érdre, majd Cinkotára.

A lényeg: a családban mindenki tudott németül, vagy anyanyelvként vagy idegen nyelvként. Olyan is akadt a távolabbi rokonságban, aki magyarul alig tudott.

Anyám éppen a legrosszabb időszakban lett kisiskolás, 1950-ben. A család elhatározta jó előre: a gyereket nem szabad németre tanítani, nehogy aztán "elszólja" magát az iskolában. Mert ebből "baj" lehet. Szóval szívós igyekezettel sikerült a németet megszüntetni a családban.

Egyébként már saját emlékem a 70-es évekből: nagymamám és az anyja egymással vagy tisztán németül beszélgettek vagy felemásan (azaz a dédnagymamám németül, a nagymamám magyarul). de mindig csakis otthon, amikor idegen nem volt jelent. Nyilvános helyen magyarul beszéltek egymással - akkor ugyan már nem volt hivataosan németüldözés, dehát "azért jobb óvatosnak lenni" alapon.

Ez jutott eszembe az ukrajnai nyelvhelyzetről. Csak ott ez nem fog menni. Egy széteső instabil állam, ráadásul idegen atlantista-sátánista irányítás alatt nem lesz képes magából nacionalista gettót gyártani. Plusz Kelet- és Közép-Ukrajnában az ukrán nemzeti öntudatúak zöme is orosznyelvű.

Bulgáriában a nemzeti valuta de facto hiánya miatt szinte képtelenség magyar típusú ársapkát csinálni.

Formailag van bolgár leva, de rögzített az árfolyam (1 euró = kb. 1,95 leva), de a rögzítés miatt nincs saját pénzpolitika, azaz pl. ideiglenesen se lehet pénzt nyomtatni valutafedezet nélkül.

Így például az üzemanyag teljesen szabadáras most is.

Az engem érintő ár: normál dízel - 712 Ft/l. Szerencsére nekem alig kell üzemanyag, havi fogyasztásom kb. 10 liter, mert hómofiszban vagyok folyamatosan, az irodába csak ételjegyosztásra szoktam bemenni, meg ha meg akarják emelni a béremet, s emiatt alá kell írni az új szerződést.

Magyarországon az infláció jelenleg 10,8 %, míg Bulgáriában 13,4 %. Az EU-ban a legmagasabb az infláció egyébként a ballib csodaországban van, Észtországban - 20,1 %, kiváncsi vagyok mi erre a ballib hivatalos magyarázat: biztosan Zorbán elküldte a tanácsadóit Tallinnba, más okot nem tudok elképzelni. Hiszen miért is lenne ott infláció, ha támogatnak minden oroszellenes szankciót, tisztességes verseny van a gazdaságban, kicsi az állami bürokrácia, bevezették az eurót, s nincs korrupció?

A kognitív disszonancia speciális esete ez. Alapból a kognitív disszonancia azt jelenti: a cselekedet alapját adó gondolatról az egyén kideríti, hogy az téves, ez pedig belső feszültséget okoz benne. Ezt az ember hajlamos úgy "megoldani", hogy saját magának hazudik: jellemzően tovább ragaszkodik a tévesnek bizonyult gondolathoz, nehogy be kelljen vallania, hogy hülyén cselekedett.

A klasszikus példa: az ember megveszi a drága fogyókúrás tablettát, aztán olvas róla, hogy az egész egy átverés csak, ezért elkezd fogyókúrázni, nehogy az legyen, hogy feleslegesen dobott ki pénzt, hanem inkább lefogy a tablettától függetlenül, magának is hazudva, hogy a tabletta végülis hatott. Persze tényleg "hatott", csak nem úgy, ahogy kellett volna.

Ezt az egészet szívesen alkalmazzák reklámokban, de a piramisjátékok és vallási szekták is csinálják nagy sikerrel. Lásd, beléptem x szektába, mert az az "igazi", majd jönnek az infók, hogy egy csomó baj van a szektával, ezeket azonban mind álhírnek mondom, nehogy az legyen, hogy egyszerűen hülye voltam, hogy beléptem.

Talán a legnevetségesebb eset egy 20-25 évvel ezelőtti magyar reklám volt, mely a vezetékes telefont akarta népszerűsíteni a mobillal szemben. A reklámban egy nő beszél mobilon egy másik nővel, mire az egyik kijelenti "ez a téma nem mobilra való", aztán látjuk őket később, immár boldogan beszélgetve vezetékes telefonon. Próba arra, hogy valamiféle kognitív disszonanciát keltsen. Persze nem hatott, az átlagember megrökönyödött a reklámon, nem lett kognitívan disszonáns: azért ahhoz tényleg nagyon butának kell lenni, hogy valaki elhiggye, valami egészen más minőség a vezetékes és a mobil vonal, s az előbbi valahogy "emberközelibb".

Még egy példa. Kőkemény nacionalista spanyol ismerős, VOX-szavazó, s mellette radikális állatvédő, de a kemény típusból, azaz vegetáriánus. (Én is állatbarát vagyok, de fékezett habzású.) Beszél micsoda kegyetlenségek vannak, pl. a horgászok megsértik a halakat a horoggal, aztán visszadobják őket, micsoda marhaság ez, a horgászok szadisták nyilvánvalóan. Valaki megjegyzi "na és a bikaviadal?". A bikaviadal nagyon spanyol hagyomány. Az ember erre megrázza a fejét, majd azt mondja: "az más". Megkérdeztem volna tőle, az hogyan van, hogy valaki nem eszik marhahúst, mert ellenzi a marha fájdalommentes levágását, de ugyannak az állatnak a kergetését és leszúrását az arénában helyesnek tartja, végül nem szóltam, mert láttam, milyen kellemetlenül érintette a felvetés.

17 éves koromban döntöttem el a kérdést. Utolsó évem volt érettségi előtt, s miden nap gyalog mentem haza az iskolából:

Át a legnagyobb kubai folyón (magyar mértékkel: patak), az Almendaresen. Volt egy 100 éves híd pont utam vonalában. Most rákerestem, s döbbentem látom, teljesen felújították:

Szóval sokat gondolkodtam azon, mi a teendő azzal amit mondani kell a rendszer miatt és amit valójában gondolok.

Erre a szokásos módszer akkor a belemagyarázás volt: azaz én azt mondom valójában, amit akarok, csak esetleg nem bontom ki a teljes igazságot, de alapvetően hű vagyok magamhoz. A szabadság látszata tehát.

Én viszont, különösen a híd környékén járva, arra jutottam, a szabadság látszatát kelteni a lehető legnagyobb rabság. Különösen az nem tetszett, amikor valakik azzal nyugtatták magukat: lám, beleviszek egy kevés saját elemet is a mondanivalóba, azaz végülis a rendszer ellen beszélek. Pedig ezzel még inkább erősítették a rendszert.

Magyar példa két humoristával: Hofi Géza és Sas József. Sas különösen gusztustalan volt azzal, hogy folyamatosan nyalta a rendszer seggét (persze tehetségtelen is volt, de ez más kérdés), megpróbálta a dolgokat kimagyarázni. Hofi meg azzal lett szimpatikus, hogy a tabutémákat egyszerűen elhagyta, ezekkel nem foglalkozott, mert ezekkel csakis rendszerhűen foglalkozhatott volna, míg a nem tabutémákban meg szabad volt. (S most teljesen mindegy, hogy így is a rendszer oszlopa volt.)

Manapság persze a kérdés még erősebb. Mára ugyanis a liberális hatalom elnyomóbbá vált, mint annak idején a kommunista.

Azaz vagy hallgatni, vagy mondani amit "kell", de mindig tudva, hogy kényszerhelyzetben beszélünk ilyenkor. Persze nekem eleve szerencsém volt, sikerült dolgaimat úgy rendezni, hogy szinte sose kerülök kényszerhelyzetbe.

Annak idején egyik első heves vitám jövendő múzsámmal arról volt, hogy szerinte vannak nagy és kis pénzek. Lásd a kubai peso és az USA-dollár "nagy", míg a spanyol peseta és magyar forint "kicsi".

Én ezen nagyot röhögtem, csípőből tagadva az egész naív elméletet.

Aztán gyorsan rádöbbentem, a megfogalmazás talán naív, mégis igaz a mögöttes tartalom.

S tanulmányozni kezdtem a kérdést. Akkoriban numizmata is voltam, így volt elég ismeretem. Ráadásul megvolt a szabványos numizmata katalógus (a Pick-féle, nincs köze a szegedi szalámihoz).

S tényleg: kiderült van valami rejtélyes nemzetkaraktreológia! Minden nép "nagy" egységekkel kezd, azaz nemzeti valutájából 1 egység már jelentős érték, s van váltópénz is, melyet az emberek megbecsülnek. A legnagyobb címlet pedig jellemzően alig 50-100. Aztán az inflációval a népek 2 csoportra oszlanak:

• akiket nem zavar az egységek értékének csökkenése, elfogadják, hogy pénzük "kicsi" lett,
• s akiket nagyon zavar pénzük kicsisége, így nullákat vágnak le a pénznemükből, hogy az ismét "nagy" legyen.

A bolgár leva tipikusan a nullavágós pénznemek egyike. A bolgár ember nem szereti a sok nullát. 1881-ben lett bevezetve, s azóta 3-szor lettek nullák levágva: 1952-ban 2 nulla, 1962-ben 1 nulla, s végül 1999-ben 3 nulla. 1 mai leva = 1 millió legrégebbi leva. Most 1 leva = 200 Forint, de ha nem lett volna a folyamatos nullalevágás, akkor 1 Ft = 5000 leva lenne az árfolyam. Persze teljesen mindegy: az érték ugyanaz lenne, csak a számok különböznek.

A magyar ember viszont szereti a nullákat. A nullák csakis pénznemcserekor vágódnak le. 1927-től jött a pengő, 1 pengő = 12500 korona, a korona legnagyobb címlete előtte az 1 milliós volt. Aztán a pengő tartott 1946-ig, a világ legnagyobb inflációját produkálva a végén (pár éve a zimbabwei dollár majdnem legyőzte a pengő inflációját, de végül csak a második helyet érte el). A legnagyobb forgalomba is kiadott pengő bankjegy a 10²⁰ pengős volt, melyet az egyszerűség kedvéért 100 millió billpengőnek neveztek (egyébként 100 trilliónak kellett volna mondani, ami nehézkes).

Aztán 1 forint a bevezetésekor 400 ezer kvintillió pezsgőt ért, ez volt a hivatalos átváltási árfolyam, bár a gyakorlatban nem volt átváltás. Ugyanis ez a legnagyobb bankjegyből 4 millárd darabnak felelt meg, így senki se váltott át semmit, mert nem volt mit, senkinek se volt ennyi pénze (eleve ennek a súlya 3-4 ezer tonna lett volna). Az én nagyszüleim pl. a padláson tartották "pénzüket", s évekig használták tűzgyújtáshoz, meg a gyerekek játszottak velük.

Azóta növekednek a nullák forintban, s ez senkit se zavar különösebben.

Most már Kubában mindenkinek lehet otthoni internet-hozzáférése, ez 3 éve van így. Baromi lassú. Míg az átlag magyarországi sebesség 200 Mbps felett van, addig ez Kubában 10 Mbps alatt van. S nagyon drága.

A szuperlassú hozzáférés is a havi átlagfizetés negyede (jelenleg a kubai havi átlagbér 40-45 amerikai dollár), egy normál magyarországi szintű hozzáférés pedig több évnyi fizetésbe kerül havonta.

Az átlag kubai mobilnetet használ, az olcsóbb, bár szintén lassú.

A jó hír: ma már szinte semmit se blokkolnak. Ennek leglátványosabb jele a YouTube, ahol megjelent nagyon sok kubai.

Bár származásilag semmi közöm Kubához, de minden ember legfontosabb életszakaszában, a kamaszkorban, ott éltem, így nagyon nagy a kapcsolódásom az országhoz. Egészen pontosan, amikor kimentem, még 12 éves voltam, s amikor távoztam, éppen elmúltam 19. Máig vannak "furcsa" kubai szokásaim, a 3 legjellemzőbb:

• kubai hangerővel szoktam beszélgetni, azaz hangosabban, mint az európai szokás, folyton azt hallom "ne ordíts",
• amikor beszélek valakivel, közelebb állok hozzá, mint az európai szokás, ezen jellemzően a nők szoktak meglepődni, Európában ez a közelség már a csókolózás kezdete,
• a "gyere ide" kézjelet nem európai módon csinálom, azaz nem kiféle tartott tenyérrel intek, hanem fordítva.

Ami a legjobb a kubai YT-bloggerekben, hogy videózzák az országot, így meg tudom nézni ma hogy néznek ki egykori ismert helyeim.

Havannában a XIX. sz. végén és a XX. sz. első felében kiépített új központban az utcahálózat teljesen amerikai mintájú. Ezzel szemben a régi, még a "felfedezés" után, a XVI. században alapított városközpont teljesen spanyol mintájú: azaz kis utcák sűrű hálózata.

Ezzel szemben az amerikai mintájú új rész rendkívül pontosan tervezett, szélesebb utcák, melyek közül csak a legnagyobbak kétirányúak, minden más utca egyirányú. Az utcák neve szám vagy betű (az egyik irányban az egyik, a másikban a másik), így cím alapján a távolság is simán kiszámolható.

Pl. én a 13 és C sarkán laktam, a jövendő múzsám meg a 17 és L sarkán. Így 2 utcányit délnyugatra kellett menni (a számos utcák kettesével voltak. betűsek egyesével), majd 9 sarok északkeleti irányban, összesen 11 saroknyi út. 1 saroknyi az 100 méter, azaz 1,1 km.

A szélesebb utcáknak persze volt saját nevük is a szám/betű mellett, de csakis a kétirányúaknak. Pl. a 9-es utca neve Linea (= Vonal), a linkelt videón ez van, ezen megy végig a kubai blogger a G utcától a 4-es utcáig, északkeletről délnyugatra haladva.

A test-lélek elválasztásának, tágabban az anyag és szellem elkülönítésének problémája persze ősi.

A kérdés emberi, s minden ember átérzi. Nem kell hozzá semmilyen előtanulmány, se műveltség, se intelligencia: mindenki tudja, hogy pl. a saját keze és valamilyen belső érzése, modjuk örömérzete egyformán valóságos, de ezek valóságossága mégis egészen más.

Hiszen alapvetően van egy külső világ, melynek korlátai vannak térben és időben, nem tévedésmentes, viszont ez közös élmény másokkal, pl. megmutathatom a kezemet másoknak, s ők ugyanúgy, legalábbis hasonlóan érzékelik mint én. S van egy belső világ, mely térben és időben korlátlan, tévedésmetes, viszont nem osztható meg senki mással, csak én érzem: lásd, az örömérzetemről tudok mesélni ugyan másnak, de megmutatni nem tudom senkinek, s soha senki se lesz képes megérteni pontosan mit érzek: mindenki csak arra képes eljutni, hogy az az adott örömérzet olyan, mint amit ő szokott hasonló szavakkal leírni, de ennél pontosabb nem lehet az átadás.

Az egyik esetben tehát megmutatom a másiknak az égen a Holdot és azt mondom "ez a Hold", míg a másikban mutatok egy homályos fényképet a Marsról, majd megjegyzem "kb. ilyen a Hold is". Miközben magam számára éppen fordított a pontosság: a belső világomban sose tévedhetek, míg a külsőben ez az alapállapot. Amikor fáj a fogam, az sose lehet téves, nem fájhat a fogam tévesen, de nyilvánvaló, hogy a Föld lapos, minden érzékszervünk szerint az, miközben nem lapos.

A naív igazáságérzet azt mondja ki, a két dolog teljesen más tehát. De ha így van, akkor a magyarázatot kell adni valahogy a kettő nyilvánvaló kölcsönös hatására: számtalan példa van a kettő kölcsönhatására.

Ez a dualista nézet, azaz van szellem és anyag, melyek különbözőek. Viszont a kettő egyeztetése rendkívül nehézkes. Gyakorlatilag egyetlen kielégítő válasz se született arra, hogy mi lehet a megoldás, pedig a filozófiai iskolák és a vallások zöme is dualista.

Vigyázat, itt nem az anyag vagy a szellem elsőbbsége a kérdés, hanem léte. Nyilván a materialista dualista az anyag elsőbbségét vallja, azaz a szellem szerint valamilyen módon az anyag létezésének terméke, míg egy idealista dualista pedig a szellem elsőbbségét vallja, azaz az anyag a szellemi szféra terméke - de abban egyetértenek, hogy ez a 2 terület létrejöttük óta különállóak, a saját jellemzőikkel.

Aki viszont behatóan foglalkozik a témával, az eljut oda: a monista (értsd: nem dualista) elméletek a koherensek. Azaz az anyag és a szellem ugyanaz. Így megszűnik az egyeztetés problémája is.

Alapvetően a kereszténység természetesen dualista, ez a fő irány. Isten az alap, azaz a szellem, majd lett anyag, miután azt Isten megteremtette. Azaz az anyag eredete ugyan a szellem, de a 2 terület önálló immár. A monizmus a kereszténységen belül mindenképpen kisebbségi álláspont, ez leginkább az úgynevezett keresztény miszticizmusra jellemző, mely bár eredetileg keleti-keresztény jelenség, nyugaton is mindig létezett.

A materialista monizmus előtt még nagyobb feladat állt, máig nem tudták megoldani. Hiszen valahogy igazolni kellene, hogy az anyag képes szellemet eredményezni. A fő próbálkozások:

• a szellem csak látszat, egy érzéki tévedés, ugyanaz kb. mint amikor a vízbe lógó egenes tárgyat törtnek látjuk,
• a szellem szimplán az anyag működése, semmi más, egyszerűen ma még a tudomány nem ismeri enek teljes szabályrendszerét, ezért tűnik a szellem rejtélynek,
• az egész az emberi nyelv trükkje csak, egyszerűen egyes anyagi állapotokat szellemnek nevezünk megszokásból,
• a szellem valójában a külvilág számára látható reakció elnevezése, semmi más.

csakhát egyiket se sikerült soha bizonyítani, ráadásul nem győznek meg senkit, mindenki "érzi", hogy ez nem lehet igaz.

Az idealista monizmus problémái tehát kisebbek, egyszerűen Istenre kell hivatkozni, de ott is problémás minden elmélet:

• Isten úgy teremtette a világot, hogy a két szféra hasson egymásra,
• Isten úgy teremtette a világot, hogy legyen két független szféra, ezek egyszerűen párhuzamosan működnek,
• Isten minden egyes pillanatban beavatkozik.

A modern próbálkozások sokkal érdekesebbek, mert a monizmus alapján állnak. A két fő: egy materialista és egy idealista.

A materialista a pánpszichizmus: azaz míg az anyag a struktúra, addig a szellem a belső jelleg, ez minden szinten igaz, a tudat csupán a szellem magas fokú formája - a szellem egyszerűen egy alapvető természeti törvény, mint a tömegvonzás vagy az elektromos töltet.

A másik oldalról Donald D. Hoffman amerikai pszichológus elmélete rendkívül érdekes. Szerinte egyedül szellem létezik, az anyag a szellem felfogásának egy módja. Közérthető példája: az anyag olyan, mint egy ikon egy számítógépes operációs rendszerben: jól érthető leegyszerűsítés, melynek azonban nincs kapcsolata a valósághoz. A cél a szellemet felfogó szellem számára a valóság megértése. Azaz egyedül a szellemet felfogni képes entitások vannak, s minden az ő felfogásuk eszköze. Valójában semmi más nincs a szó szoros értelmében, vagy lehet, hogy van ugyan objektív anyagi valóság, de az semmiképpen se az, amilyennek látjuk.

Mármint a bolgár.

Mágpedig a jövő héten várható ez, 22-én.

Már mondtam, a bolgár alkotmányos rendnek van 3 sajátossága, mely erősíti az instabilitást, ezek mindegyike Magyarországon hiányzik:

• Bármikor megbuktatható a kormány, nem szükséges a helyére újat javasolni. Magyarországon a kettő össze van kapcsolva, azaz nem lehet új kormány megválasztása nélkül megbuktatni a meglévő kormányt. Ezért Bulgáriában gyakori a kormánybuktatás, csak meg kell szervezni a többséget ellene, de ennek a többségnek semmi másban nem kell egyetértnie. Magyarországon meg pont emiatt sose volt kormánybuktatás 1990 óta, azaz formailag volt egy - 2009-ben -, de ez is csak jogilag volt az, akkor valójában a kormánytöbbség leváltotta saját kormányfőjét, majd másikat választott, s ehhez a legkényelmesebb eszköz a formailag kormánybuktatás eszköze volt.
• Amikor Magyarországon egy kormány megbukik bármilyen okból, az hivatalban marad a következő kormány létrejöttéig, míg Bulgáriában ilyen csak akkor van, ha a kormány kitölti teljes mandátumát. Minden más esetben ilyenkor a köztársasági elnök kinevez ügyvivő kormányt, ez az intézmény Magyarországon egyáltalán nem létezik. A bolgár szabályozás következménye viszont az: a kormányt buktató erők számára nem probléma mi lesz siker esetében, hiszen ügyvivő kormány lesz,
• a választási rendszer arányos, azaz a nyertes szinte sose kap erős többséget a parlamentben.

A 240-tagú bolgár parlamentben jelenleg 7 párt van:

• kormánykoalíció: 134 mandátum:
  • PP, a fő kormánypárt: 67 mandátum - saját meghatározásuk szerint ők a "korrupcióellenes" harc vezetői, liberálisok, erősen nyugatpárttiak, magyar párhuzam mondjuk a kései MDF lehet,
  • BSZP, a szocialisták: 26 mandátum - alapvetően szocdemek, balrább vannak a magyar MSZP-től, s társadalmilag konzervatívok, magyar párhuzam: mintha a Párbeszéd lenne, de gender, család, homoszex ügyekben a Fidesz vonalát vinné, vallásilag meg egyenesen KDNP-s szövegeket adnának elő,
  • ITN, a "csalgapárt": 25 mandátum - híres bolgár csalga-zenész pártja, ők is "korrupcióellenesek, enyhe nyugatszkepticizmussal, enyhe nacionalizmussal, magyar párhuzam itt nem hozható fel,
  • DB, egy jobbközép szövetség: 16 mandátum - tipikusan nyugati liberális-konzervatívok, magyar párhuzam ismét az MDF lehetne, annak kései szakaszában;
• ellenzék: 106 mandátum:
  • GERB, a volt kormánypárt, jobbközép: 59 mandátum - ők az ENP tagjai, de a nyugati pártokhoz képest sajátosabbak, mondjuk azt mondanám, valahol félúton vannak a CDU és a Fidesz között,
  • a török-muszlim párt: 34 mandátum - hivatalosan liberálisok, de ennek sok jeletősége nincs,
  • Vazrazsdane (=Újjászületés), nacionalisták, oroszpártiak és vírustagadók: 13 mandátum - magyar párhuzam valahol a Fidesz és a Mi Hazánk között.

Az egész kormánykoalíció tavaly decemberben alakult meg, rendkívül nehezen: pl. a BSZP és a DB egymás hagyományos ellenségei, már történelmi okokból is. Aztán teljesen váratlanul elkezdtek összedolgozni, a vitás kérdéseket egyszerűen félretették, hogy azokkal most nem foglalkoznak inkább a "nagy cél" érdekében.

A kormánykoalíció kinyilvánított fő célja a "korrupciós GERB-modell" eltakarítása. Ennek a nevében jöttek össze.

Idén tavasszal kiderült: a PP, a BSZP, s a DB képesek együttműködni. Még az ukrán kérdést is sikerült megoldani: a BSZP enyhén oroszpárti, emiatt ellenzett minden fegyveres segítséget Ukrajan részére, ezt lenyelte a 2 másik párt, mely ukránpárti álláspontot foglalt el a kérdésben.

Az igazi konfliktus éppenhogy a két "korrupcióellenes" harcos között alakult ki, a PP és az ITN közt számtalan személyes probléma alakult ki. A csúcspont: nem sikerült új elnököt választani a Bolgár Nemzeti Bank élére, mert a 2 erő más jelöltet támogatott.

Most júniusban eljött immár a végleges szakítás. A két fél egymást vádolja korrupcióval. Az ITN vádja még a PP ellen, hogy el akarja árulni a bolgár nemzeti ügyet az Észak-Macedónia feletti vétő kérdésében.

A kormány tehát 109 képviselővel maradt. Most az zajlik, hogy igyekeznek az ITN-től képviselőket "venni". Eddig sikerült 6 képviselőt átcsábítani. Ha sikerül még 6-ot, akkor a jövő szerdai szavazáson a kormány marad. Ha nem, akkor buykik, s szeptember-október tájékán ismét választás lesz. A valószínűbb a bukás.

S ha nem buknának, az is a kormány ellehetlenedését hozná, hiszen ez a képviselővásárlás nem igazán egyeztethető üssze a korrupcióellenes jelszavakkal.

A jövő szerdai szavazást a GERB kezdeményezte, miután észlelték mi a helyzet. Mind a törökök, mind a Vazrazsdane, mind az ITN támogatják a kormány bukását.

A legnagyobb nyertes természetesen a GERB, hiszen most sikerült bizonyítaniuk amit hosszú ideje állítanak: nélkülük nincs stabil kormányzás. Közben az eltelt idő alatt a kormányzat képtelen volt bármilyen korrupciót rábizonyítani a GERB-re.

Bár a párhuzam nem teljes, de kb. mintha a magyar ellenzék megnyerte volna az április választásokat, majd alig pár hónap alatt úgy összevesztek volna egymással, ráadásul nem is politikai ügyekben, hogy végül megbuktatták volna saját magukat.

Megalakult a Perinta Szekta. Íme teljes videóval, itt látható.

Előre szólok: sok sületlenség hangzik el. De íme a főbb marhaságok.

• Amiker ők támadnak, az a szabadság, míg akkor őket támadják az karaktergyilkosság. Azaz a szabadság egyetlen lehetséges megnyilvánulása a velük való egyetértés. Nem viccelek, tényleg ezt mondják.
• Minden rend, sőt a nevelés manipuláció, hipnotizálás, s ez ellen fel kell nyitni a szemünket. A szemfelnyitás fő jele: velük kezdünk egyetérteni. Aki másképp gondolja, az Stockholm-szindrómás.
• A szabad ember köteles másokat is szabaddá tenni, akaratuk ellenére is.
• S végül a legkeresztényellenesebb gondolat: az igaz ember szabad Istennel szemben is.

Még jó, hogy csak 80 ember ment el. Azok se azért, mert szektatagok akarnak lenni, hanem csak fanatikus ballibek. Azért meg kell jegyezni: az átlag fanatikus ballib Iványit is kiröhögi a lelke mélyén, csak az orbánozását tapsolja.

A legújabb ballib félrevezetési módszer az árfolyam és az infláció direkt keverése.

A nemzeti valuta árfolyamának csökkenése és az infláció azonban korántsem ugyanaz.

Amíg egy gazdaság működik és van teljesértékű pénzneme, addig az árfolyam csökkenésének nincs közvetlen hatása az inflációra.

Magyarországon van erős, teljesértékű pénznem: a magyar forint. Magyarországon az árak forintban vannak, az emberek forintban számolnak. Talán az egyetlen kivétel egyes irodaházak bérleti díjai, ahol valóban euróban vannak megadva az árak.

Én éltem országban, ahol a helyzet más volt. A második bolgár hiperinfláció idején - 1996-1997 - Bulgáriában éltem. Az eredmény a teljes bolgár gazdaság valutizációja lett. Az égvilágon mindent - nyilván az állami árakat leszámítva - márkában vagy dollárban számoltak.

A bolgár infláció 1995-ban még "csak" 35 % volt - persze ez is rendkívül magas volt, de a későbbiekhez képest ez nevetségesen alacsony volt -, majd 1996-ban 120 % fölé ment, majd 1997-ben 1100 (ezeregyszáz!) %, ráadásul ez utóbbi az év első 5 hónapjában zajlott le, mert 1997, június 5-én meg lett zabolázva az infláció, a bolgár leva önállóságának megszüntetésével (valutatanács bevezetésével), ami után az infláció szinte nullára esett, 1998-ban már "csak" 18 % volt.

1996 szeptembere és 1997 júniusa között még a piacon illegálisan virágot áruló idős nénik is dollárban beszéltek. Örök élményem 1997 februárjából: találkoztam egy netes ismerősömmel, s leültünk egy pizzériában. A pincér hozott egy étlapot, csak mi voltunk vendégek (az emberek 95+ %-ának egyszerűen ez abszolút luxusnak számított: pizzériában enni), s az étlapon furcsa számok voltak: pl. "hawaii pizza - 0,70", megkérdeztük a pincért, ez mi a fenét jelent, hiszen nem lehetett ez az ár, akkoriban egy USA-dollár 1500 leva körül volt. A pincér meg elmondta: az árak dollárban vannak, s mindig ki van írva a falra mennyi éppen az árfolyam, s fizetéskor átszámolja, meg persze fizethetünk dollárban is, ha nekünk úgy jobb, de csak dollár papírpénzt fogadnak el, érmét nem.

Szóval Bulgáriában az árfolyam rögzített. 1997. június 5. óta ugyanaz, immár 25 éve tehát, nemrég volt az évforduló. 1 német márka 1000 leva folyamatosan azóta, ez 1999 óta 1 új leva (=1000 régi leva). A német márka megszűnése se változtatott az árfolyamon, egyszerűen 2002. január 1. óta 1 euró = 1,95583 leva - ahogy a német márka át lett számítva annak idején.

Jelenti-e a stabil árfolyam az infláció megszűnését? Egyáltalán nem. Ez idő alatt a bolgár infláció 310 % összesítve, miközben a bolgár leva romlása meg 0 %. Ennél jobban semmi se mutatja, m,ennyire nem függ össze az árfolyam és az infláció.

S persze ugyanez fordítva. Az árfolyam romlása sose eredményez ugyanakkora inflációt. Miért? Mert az áruk legnagyobb része belföldi, nem import.

A bolgár leva árfolyama forinthoz képest is drasztikusan esett. A kommunista rendszer végén 1 leva = 13 Ft volt, ma ez 1 leva = 0,20 Ft (nyilván régi levát számítva az összehasoníthatóség érdekében). Ez 65-szeres esés, 6500 %. Miközben az 1989-2022 közti összesített bolgár infláció 559000 %, majdnem 90-szer több.

Több EP-képviselő kérte levélben a magyar miniszterelnököt, hogy ne az ukránok élete árán valósítsa meg saját politikai érdekeit, hanem álljon a történelem jó oldalára, a világ demokratikus országai és a magyar nép mellé.

De mi is a történelem jó oldala?

Valóban a nyugat-európai magállamok érdeke lenne a történelem jó oldala? Mikor ezen államok szövetsége, az Európai Unió arra a mítoszra épül, hogy az egész világnak el kell fogadni az ő értékrendjüket ahhoz, hogy az civilizáltnak minősüljön.

Ezek az értékek:

• a liberális demokrácia: egy olyan rend, melynek alapja az, hogy az állam felett nincs hatalma az embereknek, s az államnak meg nincs hatalma a saját elitje felett, ez egy sose látott, teljesen abszurd rendszer,
• a kapitalizmus: a harácsolás és kizsákmányolás törvényesített rendszere, melyben a felül lévő kevesek bármit megtehetnek a többséggel, s még nem is tartoznak feléjük semmivel,
• az intézményesített szellemtelenség eszméje, mely nem lát távolabb saját orránál.

A világ legnagyobb része számára mindezek negatív értékek, s éppenhogy tartózkodik ezektől.

Persze lehet azt mondani, hogy az erő és a jó ugyanaz, azaz a történelem erős oldala mellé kell állni, mert különben az eltapos minket. Csakhát aki ma erős, az holnap gyenge lehet. Azaz már csak ebből a megfontolásból se érdemes mindig lelkesen kiállni a nap erőse mellett.

Én a magam életében azt érvényesítem, hogy vannak értékeim, melyek függetlenek a pillanatnyi erőviszonyoktól, s ezekhez ragaszkodom. Persze nem eshetek át a ló másik oldalára, azaz nem engedhetem meg magamnak, hogy értékrendemet minden körülmányek között érvényesítsem. Igenis akad helyzet, hogy értékeimet feladom, mert olyan erővel kerülök szembe, mely azonnal eltaposna, ha nem hajtanék fejet előtte. Lehetnék persze mártír, de ezzel semmit se érnék el.

De minden ilyen esetben tudatában vagyok: értékeim megmaradtak, csak azok gyakorlását adtam fel, s csakis erő hatására.

Nyilvén országok szintjén a helyzet bonyolultabb: a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia alapja a hazudozás és egymás átverése, így nem lehet soha őszintének lenni. Továbbá jó helyzetértékelő képesség kell, hogy meg lehessen állapítani, meddig lehet elmenni.

Mindez a magánéletben sokkal egyszerűbb nyilván. De az alapelv mégis ugyanaz: sose szabad többet megadni az erőnek, mint amennyi kényszerűen szükséges.

Ami a konkrét esetet illeti: nem szabad semmiképpen se az EP liberális néppárti kereszténydemokrata héjáinak csapatába beállni és együtt vonyítani velük. Ezek egy zuhanó sóhivatal percemberei csak.

A HVG lassan, de biztosan lesüllyedt a pöcegödör mélyére. Legalábbis ami a törzskommentelői tábort illeti. Ma már az Amerikai Népszava és a Nyugati Fény törzsközönsége is elámulna egyes HVG-s fanatikus kommenteken.

A labdarúgás nem érdekel, az angol-magyar meccset se néztem. Egyedül a téma politikai vonzata izgat.

Az angol szurkolóknak persze köszönet. Azzal, hogy kifütyülték a magyar himnuszt, szabad kezet adtak nekünk. Most már végképp senki se szólhat bele, amikor mi fütyülünk.

Igenám, de a ballib fanatikus kénytelen magyarázatot találni. Az egész kommentelés gyakorlatilag pszichiátriai esetek tömkelege.

A meccs kezdetén a tábor még masszívan drukkol az angoloknak. Mindenki reménykedik, hogy "Zorbán csapata" bukik.

A keménymag a magyar himnusz angol szurkolók általi kifütyülését is üdvözli:

"Na végre, kifütyülték a kis buzinácikat kezdésnek. remélem, kapnak egy ötöst is."

Egyes mérsékeltebbek megjegyzik, a himnusz fütyülése bunkóság, ez nem jobb, mint amikor a "magyar náci gyerekek" kifütyülik a térdelést. De szerencsére megjönnek az ideológiailag képzettebb ballibek, akik ezeken a megtévelyedett bárányokat gyorsan helyreigazítják.

"Egy dolog egy nemes kezdeményezés kifütyülése, más a himnuszé, ami egy nacionalista marhaság eleve."

Sokan helyeselnek:

"Hagyjuk már ezt az idejétmúlt huszadik századi nemzeteskedést, csak háborúk születtek belőle Európában."

Aztán jönnek a magyar gólok. Pánikhangulat uralkodik el a kommentszekcióban. A keménymag igyekszik lelket önteni a ballib kommentelőkbe:

"Szakadékba tart az ország. De ez, a foci kell csak ennek a csőcseléknek."

és

"1 euró = 403 Ft."

A meccs lefújása után aztán elszabadulnak az indulatok:

"Olyan jó lesz ezzel a 4 góllal fizetni a teszkóban az akciós farhátat."

"Az új Aranycsapat, amibe megint egy ország megy tönkre."

"Zseniálisan játszottak a farhátvédek."

"Felesleges közpénzégetés. Dugja fel magának a dagadt gecigány azt, amit erre költetett."

"Egész meccs alatt az angolok domináltak. Az nem ilyen játékölés volt, mint a magyaroké."

Elnézést a focirajongóktól, de szerintem sokkal jobb móka valósidős meccs-kommenteket nézni, mint meccset.

(A kommenteket egyhén szerkesztettem a drámai hatás kedvéért, volt hogy többe egybevontam, vagy egyből kihagytam részeket.)

Mivel időm véges, ráadásul ébrenléti időm kb. 60 %-át kénytelen vagyok munkavégzésre pazarolni, sok dolgot nem követek. Nagyjából 25 magyar médiát követek, ennek fel videó és hang, ez utóbbiak előnye, hogy munka közben is lehet őket hallgatni. De van sok dolog, ami kimarad.

De ilyenkor jönnek képbe olvasóim. Nagyjából van ezer darab stabil törzsolvasóm és még talán 5-ször ennyi időszakos olvasó. Persze ezek egy része azért olvas, mert nem ért velem egyet. De azért van egy rendes hű egyetértő tábor is. Ennek a fő előnye: az ilyenek egy része küld rendszeresen linkeket, hogy "nézd meg ezt", meg "erről mit gondolsz?", s "miért nem írsz erről?".

Persze a legtöbb esetben nem írok ezekről, de igenis akad, hogy megteszem, ha érdemes.

Most is ez történt. D. Tóth Kriszta ultraliberális onlájn nőmagazinját pl. - bevallom - sose olvasom. De most küldtek egy cikket onnan, s erről írni kell.

Kedves "barátunk", Perintfalvi Rita adott interjút a lapnak. Vele máskor is foglalkoztunk már. Persze megdöbbentő, hogy egy ilyen ember oktató lehet egy katolikus egyetemen, de ez csak a nyugat-európai katolicizmus állapotát jelzi. Ez kb. olyan, mintha az állatvédő egyesület tanfolyamot rendezne, s oda meg lenne hívva előadónak egy ember, aki az állatkínzás szépségeit ecsetelné.

Persze gyakorlatilag minden szó marhaság, így csak a fontosat emelném ki. Kiválasztottam a cikkben szereplő három legabszurdabb állítást.

Persze előadja a fő álérvet:

"A Biblia hét helyen beszél a homoszexualitásról, de egyrészt nem a mai, XXI. századi értelemben, másrészt nem ítéli el az azonos neműek szerelmi alapon történő, elköteleződésre épülő viszonyát. (...) A szövegeket úgy kell értelmezni, hogy abban benne legyen a kultúra és a nyelv ismerete is."

Nos, ezen az alapon minden egyes bibliai állítást figyelmen kívül lehet hagyni. Hiszen minden egy adott környezetben, adott időben volt. Mivel most az idő és a hely is más, így minden leírt szöveg ma csak egyfajta érdekesség, de nincs közvetlen jelentősége. A végkövetkeztetés: nincs is semmilyen parancsolat valójában, mely ma is igaz lenne.

"Még egy plusz spirituális terhet is ráhelyeznek az áldozatokra, ami miatt a fiatalok gyűlölni fogják saját magukat, hiszen ezzel megváltozni nem fognak, csupán elfojtják a valódi és egyébként természetes vágyaikat. Az egészséges vallásosság és az egészséges hit egy felszabadító dolog. Jézus tanítása örömhír. Ez a legfontosabb üzenete: öröm az, hogy ha hívő ember vagy, szabadabb ember leszel a hited által, mindennap önazonosabb leszel, mert az az út, ami Jézushoz vezet, az önmagadhoz is vezet, a te valós énedhez. Szerintem a hit pont abból áll, hogy elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, mert tudom, hogy az Isten is úgy szeret, ahogy vagyok.”

Nos, olyan vallás nincs, mely azt állítaná, hogy önmagam feltétlen elfogadása a lényeg, nem létezik.

Ahogy olyan se, mely szeint minden rendben van az emberrel: élje csak ki vágyait, ösztöneit. Persze az igaz, hogy a vágyakit, ösztönök elfojtása káros - csak éppen a kiélésük még károsabb. Vannak ugyanis jó, semleges és rossz vágyak.

Jézus nem a valós énemet akarja megvalósítani, azt magamtól is meg tudom tenni, hanem a bennem rejlő istenit akarja felszínre hozni. Ezért azt mondja: változz meg, hagyj fel a tévtanításokkal.

Minek is kellene vallás ahhoz, hogy valaki azt csinálja amit csak akar, szeresse magát, s fogadja el magát olyannak amilyen? Ez hedonizmus, annak is radikális alakja.

Perinta szerint tehát nem létezik bűn. De ha nincs bűn, akkor minek megváltás? Ha meg nem kell megváltás, akkor eleve minek van Jézus és Biblia? Ez esetben Jézus valami habókos bolond, a Biblia meg egy ókori mesekönyv. Lehet persze ebben hinni, de ez egyes ateisták hite.

A kereszténység korai szakaszában sok vita volt a bűn természete és a megváltás kapcsolatáról. Születtek eretnek állítások is. Talán a legnépszerűbb az volt, hogy Jézus nem megváltó, hanem egyfajta példamutató bölcs rabbi, morális tanító, aki egyszerűen tanácsokat adott az embereknek - mérsékelt ateista körökben ez a tézis nagyon népszerű ma is. De olyan eretnekség sose volt, mely egyenesen tagadta a bűn meglétét.

"A hivatalos katolikus tan azt mondja, hogy a homoszexualitás hajlam és nem bűn. Csak akkor bűn, hogy ha megéled egy kapcsolatban vagy egy szexuális viszonyban. Tehát, ha van egy hajlamod, de nem éled meg, akkor nincs semmi baj. Mindez persze sem pszichológiai, sem spirituális szempontból nem egészséges. (...) Az egyházak kezében lelki hatalom van – ha pedig ezt spirituális bántalmazásra használják, rossz úton járnak. Fontosabb lenne a hívőket arra megtanítani, hogyan szeressék magukat és egymást. Ez kellene, hogy legyen a vallás kulcsa."

Ilyen nézet egyébként létezik, csak nem a kereszténységben. Ez nagyjából a sátánizmus alapgondolata. A modern sátánizmus fő alapelvei:

• az önmegtartóztatás rossz,
• az erkölcs nem más, mint képmutató önámítás,
• amit a kereszténység bűnnek nevez az nem más valójában mint a testi, lelki, érzelmi kielégülés eszköze.

Szóval az a helyzet, hogy tévedtem, amikor Ritát eretneknek neveztem korábban. Eretnek ugyanis az, aki egy vallás része, de annak egyes elemeit félreértelmezi. Rita viszont az alapokat is félreértelmezi, gyakorlatilag nem érti a kereszténység alapjait se (vagy érti, de úgy tesz, mintha nem értené), azaz ő nem eretnek, hanem egyszerűen nem keresztény.

Az igazi haladár most hogy Homokbüszkeség Hónap van, nem tud dönteni, ukrán vagy homokzászlót lengessen, mit tűzzön magára. Mert ha az ukránt választja, akkor áttételesen homofób. Ha meg a szivárványost, akkor meg áttátelesen oroszpárti. Mindkét esetben fasiszta. Nehéz ügy.

Egyszerre se lehet a kettőt, mert akkor az relativizálja mindkettőt. Gúnyt űz a szent jelképekből. Megint fasiszta.

Még jó, hogy a BLM kezdett lecsengeni, mert akkor három jelkép harca zajlana.

A nyugat most már tudja: elbukott ez a terv is. Ahogy 2008-ban nem sikerült megalázni Oroszországot Grúzia felhasználásával, most se ment Ukrajnával.

A nyugat most már kármenteni akar. A francia elnök nyíltan békét akar Oroszországgal, a német vezetés meg folyamatosan szabotálja a fegyverküldést az ukrán kormányzat számára.

Csak hát Grúzia esete könnyű volt, ott nem voltak Oroszországnak területi igényei, nem volt orosz kisebbség, se orosznyelvű grúzok. Könnyű volt megegyezni.

Itt a helyzet nem ilyen. Oroszország lendületben van minden fronton, s nem fog megállni ingyen.

A nyugat immár szívesen elismerné a februári helyzetet, a Krím, valamint Donyeck és Luganszk orosz ellenőrzésű tereületét már átengedné, s megígérné a NATO-tagságból kizárását. Az idő viszont sürget. Ha nincs megállapodás, az év végére Kijevből Nyugat-Kijev és Kelet-Kijev lesz. Az orosz hadsereg egyszerűen el fog fogyni, napi ezer fő elvesztését nem képes kibírni az ukrán haderő, miközben az orosz veszteség ennek a negyede, s korlátlan az utánpótlás. A fegyverek terén még nagyobb az aránytalanság.

Az orosz fél pedig nincs tárgyalási kényszer alatt. Idejük van bőven, az idő nekik dolgozik.

Az ukránok meg napról napra egyre jobban megutálják az őket átverő nyugatot.

A Szent Kereszt és Szivárványzászló gigantikus háborújában megint csatavesztésre áll a utóbbi tábor.

Szóval lesz még Orbán Viktor az EU fő tárgyalója Moszkvában...

Alapvetően nem hiszek a gyors jellem- és véleményváltozásban. Ez csak vallásosság terén szokott igaz lenni, sőt még ott is sokszor hamisnak bizonyul utólag. Talán még valamilyen nagyon érzelmileg töltött esemény is lehet alapja nagyon gyors változásnak. Már mondtam, nagyjából 11 éves koromig a szőke lányokat kedveltem, aztán beleszerettem Szűcs Juditba, s onnantól - máig - a sötéthajú lányokat szeretem.

De amikor nincs erős érzelmi motívum, ritka az igazi és hirtelen változás. A világnézet, a politikai álláspont pedig ilyen: a hirtelen változás jellemzően nem igaz. Én legalábbis nem ismerek senkit, aki hirtelen megváltozott volna, s ez igaz változás lenne.

Az igazi változáshoz gondolkodás kell ugyanis, ehhez pedig idő kell. Mondjuk Orbánéknak 15 év kellett a nyugatpártiságból eljutni a nyugatszkepicizmusig, a liberalizmustól a populizmusig. Az viszont komolytalan volt, amikor az MSZMP hirtelen egy délután alatt 1989-ben kommunistából szocdem lett - valójában egyik sem voltak soha, se korábban nem voltak komcsik, se aztán szocdemek.

Én mindig örülök az igaz pozitív változásnak.

Amikor 2015-2017 között a Coca-Colánál dolgoztam, volt egy érdekes kollégám. A Coca-Cola teljes ügyfélközpontja Kelet-Európára ugyanis Szófiában van. A kolléga bolgár volt és nálam egy nemzedékkel fiatalabb, ezért is szokatlan volt érdeklődése a világ dolgai iránt. Valahogy megtaláltuk egymást, sokszor együtt utaztunk tömegközlekedésen munka után, mindig átlag 20-25 percet beszélgetve.

Gyakorlatilag semmiben sem értettünk együtt. Ő protestáns hívő volt (ez eleve sajátos dolog Bulgáriában), plusz lelkes liberális, szinte már libertariánus. Tuajdonképpen az egyetlen közéleti téma, melyeben hasonló volt a véleményünk a homokos kérdés volt: kálvinista hívőként elítélte a homoklobbit.

A srác a bolgár elithez tartozott származásilag. Vidéki volt, de amikor elment Szófiába egyetemre, nem kellett lakást bérelnie, a szülei vettek neki egy lakást Szófiában. Aztán egyetem után elment Londonba tanulni PhD-képzésre, maga a képzés ingyen ment, ösztöndíja volt, de maga a Londonban élés képessége munka nélkül is már jelzi az anyagi helyzetet.

Valószínűleg az volt neki a legérdekesebb bennem, hogy okosnak tartott, miközben rácsodálkozott, mennyire másképp látom ugyanazt, amit ő. Én meg részemről kedevelem a velem nem egyetértő, de értelmes emberek társaságát.

Aztán 2017 után semmi kapcsolatom nem maradt vele. Csak követtem a Facebookon - nálam a Facebook úgy van beállítva, hogy ki van iktatva a Facebook eredeti algoritmusa, így időrendben minden ismerős aktivitását látom, viszont csak őket, oldalakat és reklámokat nem látok soha.

S hát adta a tipikus liberális értelmiségit. Azon persze sajnálkoztam, amikor buta liberális mémeket osztott meg, ezek közül a legbutább talán az „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” - Margaret Thatcher nagy mondása, persze teljesen hamis és demagóg, de rendkívül népszerű, Magyarországon is imádják ezt sokan, sajnos a fideszes tábor nagy része is. Ez még a régi Fidesz öröksége: liberális álérvekkel hadakozni a baloldal ellen.

Aztán a haver elhallgatott. Hirtelen semmi jó 3 éven keresztül.

A tavalyi év végén ismét aktív lett. Először azt hittem, ez valami tévedés. De nem, folyamatosan jött a szöveg.

A srác mindent másképp lát már. A londoni PhD, meg a szakmai gyakorlat az amerikai óriáscégnél tényleg hasznos volt. Mint annak idején francia ismerősöm, aklnek 1 év kubai tartózkodás elég volt, hogy lelkes kommunistából meggyőződéses antikommunista legyen.

Egyik múltkori posztján tíz percet röhögtem. Lefordítom:

Hogyan légy progresszív liberális - 12 pont:

- Növessz Trockij-szakállt, kösd kontyba szivárványszínűre festett hajad.

- Fogyassz kizárólag öko-bio-vegán ételeket, pl, kinoát rukkolával.

- Rendszeresen jógázz egy neves zen mesternél.

- Járj munkába elektromos rollerrel.

- Légy csoportvezető egy kólcenterben, miután kinyaltad főnökeid seggét. Légy erre az eredményre rendkívül büszke.

- Használj feleslegesen angol szavakat, pl. "holnap" helyett mondd azt, hogy "tomorrow".

- Tegyél ukrán zászlót a Facebook-profilképedre. Tüntess a meghalt ukrán gyerekekért, a szír és iraki gyerekeket viszont mondd sajnálatos, de elkerülhetetlen járulékos veszteségnek.

- Készíts listád ellenségeidről, s nevezd őket orosz trolloknak. Folyamatosan jelentsd fel őket a Facebookon.

- Ha bárki nem ért egyet veled, mondd azt 5G-összeesküvéshívőnek, laposföldesnek, gyíkember- és chemtrail-hívőnek, fasisztának, kommunistának, s Putyin szentpétervári bérkommentelőjének.

- Üvölts a lehető legtöbbet az oroszok és a kínaiak ellen, ezzel bizonyítod, hogy demokrata vagy.

- Végy részt melegfelvonuláson, akkor is, ha nem vagy meleg.

- Aki nem ért egyet a genderizmussal, az rasszista és náci és szexista. Találj ki legalább egy új gendert!

A pre-MZP-ita blogger HAFR demagóg állításokkal kezdte újra tevékenységét a blog.hu-n. Tavaly még átment a HVG-re, de ott le se szarták HAFR-t, így visszakullogott. Ő az, ki már 10 éve is igazikonzervatív volt, azaz MZP előképe. Persze intellektuálisan HAFR sok lépcsőfokkal MZP felett áll, de ez itt csak azt jelenti: képes értelmesen megfogalmazni ugyanazt a marhaságot.

Azt mondja: "Egy ország gazdagsága azon múlik, hogy a polgárai mennyire gazdagok, pont." - ez még igaz is, de aztán azt mondja "Ez meg azon múlik, hogy mekkora (piaci) érték előállítására képesek, pont." - ami viszont marhaság. Ez ugyanis körkörös érvelés: minál több érték, annál gazdagabb, s minél gazdagabb, annál több érték.

Valójában az érték csak attól függ mik a hatalmi viszonyok. Ha a nemlétező kertemben lenyíratom a füvet áprilisban és júniusban, áprilisban 5000 Ft-ot fizetek ezért, majd júniusban meg 20 ezret, akkor a júniusi fűnyíróm 4-szer akkora értéket állított elő? (Most vonatkoztassunk el az inflációtól a példa kedvéért.) Dehogy, teljesen ugyanazt csinálta, ugyanaz az érték keletkezett.

Vagy másik példa: az IKEA stockholmi és kijevi üzletében a pénztáros keresete 8:1 arányú. Pedig ugyanazt csinálják teljesen. Tényleg 8-szoros értéket állít elő a svéd áruházi pénztáros?

S végül a szerző leghamisabb érve: "Az előállított piaci érték meg döntően azon múlik, hogy mennyire képzettek az állampolgárok, pont." - hát, pont hogy ezen semmi se múlik.

Lehet valaki bármennyire is képzett, ha az adott ország kereseti viszonyai alacsonyak, akkor keresete alacsony lesz. S lehet valaki bármennyire is képzetlen, ha az adott ország kereseti viszonyai magasak, akkor keresete magas lesz. A bangladesi programozó sokszorta kevesebbet keres, mint a norvég takarítónő. Peidg az utóbbihoz csak pár hét gyakorlat kell, az előbbihez meg több év tanulás és sok év gyakorlás.

Az oktatás pedig fontos, de sose lehet fő lépés. Előbb az országot vissza kell ugyanis venni, hogy a gazdasága aztán belföldre termeljen profitot. Hogy aztán legyen megfelelő bérezésre is pénz. Addig az öncélú oktatásfejlesztés csak egy drága hobbi marad, mely még rontja is az ország helyzetét, hiszen a gazdag országoknak termel ingyen szakembereket.

Az az ezer színű világ homoklobbista blog álkérdést vet fel: vajon a homokosság eredete "természetes", azaz biológialag meghatározott, vagy "természetellenes", azaz külső hatás eredménye.

Igen, ez egy népszerű homoklobbista álérv. Azt próbálja sugallni, mintha mindaz, ami természetes, az egyben jó is, míg minden természetellenes pedig rossz. Ezért is igyekszik a homoklobbi a homoszexualitást veleszületettnek, míg a pedofíliát torzulásnak bemutatni.

Én egyébként egyetértek azzal, hogy a homoszexualitás természetes, azaz nem külső hatásra jön létre, hanem az ember eleve így születik. Csakhogy ugyanezt gondolom a pedofíliáról is. Erősen kétlem, hogy valaki normálisnak születne, majd egy adott pillanatban pedofil lesz külső hatás miatt.

Abban hiszek, hogy a szexuális ösztönnek nincs racionális magyarázata, az ember egyszerűen annak születik ami éppen. Talán legjobban a szexuális fétisek terén látható be ez a legjobban.

Mondjuk vegyünk egy elég népszerű fétist, az ápolónőset. Van elég sok férfi, aki szexuálisan izgatónak látja az ápolónőket. Én meg az ellentáborba tartozom, nekem viszont az ápolónőkről az jut eszembe, hogy mindjárt elővesz egy injekciót és a seggembe döfi, így rám mindez pont ellenkezőleg hat: elmúlik minden szexuális vágyam. Bármennyit is magyarázták volna nekem gyerekkoromban, milyen szexisek az ápolónők, nem változott volna álláspontom. Egyszerűen veleszületett módon nem tetszik az ápolónő fétis.

S az ellenpélda. Kora kamaszkoromban megfigyeltem már, mennyire vonzanak a nedves, vizes ruhás lányok. Amikor megeredt az eső a csopaki strandon a 70-es éve közepén, én megbámultam a teljesen felöltözött lányokat, akiknek ruhája vizes lett az eső miatt, míg más korosztályombeliek számára ez érdektelen látvány volt. S megint csak: ez így lett, sose volt másképp. Akinek ez nem tetszik, annak hiába is lenne magyarázni, mennyire szexis ez, mert képtelen így érezni.

De hol a csúsztatás? A természetesség és a jóság között. A szadizmust mindenki rossznak tartja, s mégis: akarattal senki se lesz szadista. Azaz természetes, de rossz.

Természetesen ugyanez a pedofília is: természetes és rossz.

A homoszexuális propaganda se azért káros, mert nem-homokosokat homokossá lesz. Elég kevesen hiszik, hogy a propaganda képes lenni egy ember szexualitását megváltoztatni.

A homoszexuális propaganda kára az, hogy egy nem-normális magatartást normálisnak állít be.

Ráadásul mivel a mai modern liberális narratívában a homokosság egyfajta jópofa, megtapsolandó dolog, sok kamasz annak állítja magát, akkor is, ha nem ez, csak mert ő ezen jópofa közösség része szeretne lenni.

Valójában ez a személyiségfejlődés zavara, s nem az, amit a cikk állít.

Őrület. Olekszandra Koval, az ukrán Kulturális és Információs Minisztériumhoz tartozó Ukrán Könyv Intézet elnöke nyilatkozik az orosz irodalom betiltásáról.

Direkt az eredeti forrást néztem meg. A nő sok marhaságot mond, de a legjobb rész ez, íme az eredeti:

Щодо таких улюблених нашими бібліотекарями і деякими читачами Пушкіна і Достоєвського, то слід сказати, що саме ці двоє авторів заклали підвалини "руского міра" і месіанства. З дитинства наповнюючись цими наративами, люди вважають, що місією російського народу є не займатися своїм життям і своєю країною, а "рятувати" світ всупереч його волі. Це насправді дуже шкідлива література, вона може дійсно впливати на погляди людей. Тому, моя особиста думка, що ці книжки також мають бути вилучені з публічних і шкільних бібліотек. Вони, напевно, мають залишитися в університетських і наукових бібліотеках для вивчення фахівцями коренів зла і тоталітаризму. Думаю, буде ще написано багато наукових роздумів і досліджень, щодо того, як російська класика вплинула на менталітет росіян і як вона опосередковано призвела до такої агресивної позиції і намагання дегуманізації будь-яких інших народів світу, зокрема українського.

Saját fordításom, ami azért nem 100 %-os, mert nem tudok egy szót se ukránul, de más szláv nyelvekből származó ismereteim alapján képes vagyok alapból érteni minden ukrán szöveget 70-80 %-ban, a maradékot meg kitöltöm szlavisztikai ismereteimmel és a józan ésszel:

Ami könyvtárosaink és egyes olvasőink kedvenceit, Puskint és Dosztojevszkijt illeti, azt kell mondani, hogy ez a két szerző fektette le az "orosz világ" és a messianizmus alapjait. Gyermekkoruk óta ezekkel a narratívákkal táplálják az embereket, akik azt hiszik, hogy az orosz nép küldetése nem a saját életükkel és hazájukkal való foglalkozás, hanem a világ "megmentése" annak akarata ellenére. Ez valójában tehát nagyon káros irodalom, mely valóban befolyásolhatja az emberek nézeteit. Ezért személyes véleményem, hogy ezeket a könyveket a nyilvános és iskolai könyvtárakból is el kell távolítani. Az egyetemi és a kutatói könyvtárakban kellene maradniuk, hogy tanulmányozhatók legyenek a gonoszság és a totalitarizmus gyökerei. Azt hiszem, sok tudományos dolgozat és kutatás fog születni arról, hogy az orosz klasszikusok hogyan befolyásolták az oroszok mentalitását, s hogyan vezetett mindez közvetve olyan agresszív álláspontokhoz és dehumanizáló próbálkozásokhoz a világ sok népe - köztük az ukrán - ellen.

A progresszívek eleve marhaságokat hangoztatnak. Jellemzően álbaloldaliak, azaz a kapitalizmus elleni harcot lecserélik mindenféle valóságidegen célra, lásd küzdelem a magukat tölgyfaként meghatározó hímnők önálló vécézésének jogáért, s hasonlók.

De legalább elmebeteg gondolataikat ők maguk eszelik ki drogozós partikon.

A progresszív kelet-európai ehhez képest egy fokozottabb habzású ökörség: ők maguk kitalálni se mernek semmit, nehogy véletlenül eltérjenek a központban, pl. New Yorkban megálmodott kánontól. Így egyszerűen meglesik mi van nyugaton, majd azt másolják agyatlan módon.

Pl. tüntetést szerveznek kelet-európai városokba a négerek hátrányos megkülönböztetése ellen, mert éppen BLM-divat van nyugaton. Az meg nem számít, hogy Kelet-Európában történetesen nincsenek négerek. Aztán "meglepi" van, hogy a tüntire összesen 25 ember megy el, ők is mind a nyugatról pénzelt "civilek" fizetett alkalmazottai.

A Mérce friss cikkét meg lehet könnyezni, annyira vicces.

Harc valamiféle "neoliberális" lakáshelyzet ellen. Amolyan, ahogy "Móricka elképzeli" alapon. A szervezők valami filmben láthatták, hogy zsíros tőkések többezer lakást birtokolnak, a nép meg ezekben él. Aztán "a tulajdonviszonyok osztályalapú és rasszizált története" - a szervezők hozzáálmodtak még valami faji alapú szegregációt is, elfelejtve, hogy nálunk ilyen nem létezi,, dehát nyugaton állítólag van, szóval nálunk is kell, hogy legyen.

Van még "a munkásosztály módszeres kisemmizése és kitelepítése" is, miközben Magyarországon a lakáshelyzet egészen más. A magyar lakáshelyzet az, hogy a lakások 90 %-a a bennük élő tulajdonos egyetlen ingatlana. Továbbá Magyarországon a bérlakás ritka, valójában mindenkinek vagy van saját lakása, vagy ha még nincs, akkor erre törekszik.

Vicces még: "az állami lakások tömeges privatizációja az antikommunizmus nevében" és "a közösségi és szociális lakásállomány leépítése" - teljesen valóságidegen dolgok.

Ez a két pont a magyar álbalos progresszívek mániája egyébként. A múltkor szintén kiválóan mulattam Gulyás Marci Botka-interjúján. Marci kötelezően szembesíti a szegedi polgármestert: miért építette le a "szociális bérlakásokat" a "baloldali" Szeged. Mire Botka teljesen korrekten és türelmesen elmagyarázza mintha elmefogyatékosoknak magyarázna - lásd itt 15:01-től -, hogy a kérdés hülyeség, a valóság nem is ez, hanem eleve kvázitulajdonok lettek privatizálva, s ezek az ingatlanok csak jogilag voltak önkormányzati tulajdon, ténylegesen semmilyen jogosultsága nem volt az önkormányzatnak, azaz nem elherdálás zajlott, hanem a semmi eladása valamiért, egy természetellenes helyzet normalizálása.

Valójában a magyar lakáshelyzet egyetlen valós problémája a bankok túlhatalma az ingatlanzálogoknál. Ezért talán lehetne harcolni. Persze ez a pont egyáltalán nem szerepel az ELMO harci tervei között. Lehet, hogy az ELMO név az "ELMefOgyatékos" szóból van?

Annak idején a Szovjetunióban sok furcsa lépés született a kisebbségi politikában.

Tudni kell, a Szovjetunió mint állam nem Oroszország helyett lett tervezve, hanem világállamként. Ezt jelezte, hogy nem volt hivatalos nyelv, se bármilyen orosz jelkép, a címer a földgömb volt, a zászló teljesen nemzetmentes, a himnusz meg az Internacionálé.

Persze a tényleges helyzet a 30-as évek második felétől más lett: az, hogy a Szovjetunió egy orosz állam. Ezt lassan a jelképek változása is követte, pl. az Internacionálé helyett elfogadott új szovjet himnusz immár utalt Oroszországra. De a kisebbségi politika kialakítása még a kezdeti időszakban indult meg.

A két időszak ellentétei egyszerre szabták meg a kisebbségi politikát. Sokszor bizarr eredményekkel.

Lenin számára a legnagyobb veszélyt az orosz nacionalizmus és az orosz birodalmi gondolat volt, így az alapcél: az orosz súly csökkentése, más "szocialista nemzetek" kialakítása az orosz erő ellensúlyozására.

A tervezet megkülönböztetett alapszinten 3 típusú "nemzetet":

• önálló létre alkalmas nemzetet, ők kaptak tagköztársasági státuszt,
• önálló létre alkalmatlan nemzetet, ők csak megyei szint alatti autonómiát kaptak,
• s a kettő közti szint, a "fejlődő" nemzetek, melyek most még nem, de hamarosan alkalmasak lesznek a "nemzeti" létre, ők a köztes autonóm köztársaság státuszt kaptak, mely a gyakorlatban autonóm megyét jelentett.

A pragmatizmus persze mindig beleszólt az elméletbe:

• az adott nemzetiségnek kellett, hogy legyen kompakt törzsterülete, azaz ha ez nem volt, nem járt magasabb státusz - ezért pl. a zsidók hiába voltak a 7. legnagyobb nemzetiség, csak megyei szint alatti autonómiát kaptak, ez a Zsidó Autonóm Terület, ahová sose költözött a szovjet zsidók 10 %-ánál több,
• az adott nemzetiség törzsterülete nem lehetett teljesen "bezárva" egyetlen tagköztársaság által. ezért pl. a tatárok nem lehettek önálló tagköztársaság, bár ők voltak a 6. legnagyobb szovjet nemzetiség,
• legyen a tagköztársaságban egy többségi nemzetiség, ezért pl. Dagesztán sose lehett tagköztársaság, mert tíznél több nép lakja, s egyik se alkot abszolút többséget,
• tisztán külpolitikai szempontok is voltak időnként: a lengyelek sose kaptak semmilyen szintű autonómiát, a finnek viszont még tagköztársaság is voltak ideiglenesen pár évig.

Ami most érdekes az Szovjet Közép-Ázsia. A kezdeti állapot: két autonóm köztársaság az orosz köztársaságon belül.

1924-ben beindult a tagköztársaságok szervezése itt: először Türkmenisztán és Üzbegisztán, majd Tadzsikisztán, végül (1936-ban) Kazahsztán és Kirgizsztán.

Kazahsztán eredetileg mint az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság lett 1924-ben, s 12 évvel később lett teljesjogú tagköztársasággá emelve. Amíg az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság státuszuk volt, a terület nagyobb volt, hozzájuk tartozott az Orenburgi megye is.

Ez a megye azonban el lett véve tőlük a tagköztársasági státusz megkapása előtt. Miért? Teljesen pragmatikus félelmekből. Az ok: a Volga-menti türk-muszlim vidék - Baskíria és Tatársztán - ne legyen közvetlenül határos egy szintén türk-muszlim tagköztársasággal. Szóval kommunista eszme ide vagy oda, volt mégis bizalmatlanság az erősen nem-orosz identitásúak irányában,

A keskeny sáv neve Kuvandik-folyosó. Ez Orenburg megye legkeskenyebb része. Egyébként a kazah és a baskír-tatár nacionalizmus mind a mai napig sérelemként éli meg, hogy nincs a két terület között közvetlen határ.

Engem ez Afganisztán északkeleti csücskére emlékeztet. A Wakhan-folyosó, melyet egy brit-orosz megállappdás hozott létre a XIX. sz. végén, hogy se az oroszok ne legyenek közvetlenül határosak a brit Indiával (a mai Pakisztánnal), s a britek az orosz érdekszférába tartozó Horezmmel és Hívával.