A címlapos blogger azt írja:

"Aztán a hit és az elfogadás kérdése. (..) Ez a kereszténységábrázolás nagyon finoman történik, nincs benne semmi tolakodó, magamutogató. Csak ott van, körülvesz, mint közös európai kultúránk egyik fontos eleme. Ez nem a magyar - a "pénz már a számlán van" iskarióti vagy a kirekesztő, pökhendi - kereszténység, hanem az elfogadó. Bukhatsz ember, mert a világ nem egyszerű, de ha belátod a hibád (hibád és nem bűnöd), van remény. Ezt a szelíden megbocsátó világlátást érdemes lenne eltanulni, így kétezer év távlatából nekünk, magyaroknak is."

Na ez az a "kereszténység", amihez képest a nyílt ateizmus is jobb, mert legalább koherens és őszinte. Ez a "modern európai kereszténység" egyébként a kommunizmusban is engedett, sőt támogatott volt: "menjenek csak a templomba marháskodni, nem zavarnak senkit".

Szóval a "modern európai kereszténységnek" persze semmi köze a kereszténységhez.

Először is az embernek nem hibái vannak, hanem bűnei. Ha ugyanis csak hibái lennének, akkor személyi trénerre lenne szüksége, nem megváltóra.

S természetesen a kereszténység sose volt elfogadó vallás. Épp ellenkezőleg: a kereszténység megjelöli a rosszat, majd harcol ellene, ha kell tűzzel-vassal.

Ha modern európai keresztényt látunk, a legjobb megoldás alapból és látatlanul lekeverni neki egy pofont: biztosan megérdemli.

A tervek és a valóság gyakran elválnak egymástól.

Egész kamaszkoromban azt terveztem, sose lesz családom. Úgy gondoltam, egy feleség nagy teher lenne minden szempontból.

Amikor 1985. augusztus 8-án nagykorú lettem - ez Budapesten zajlott -, megelégedetten konstatáltam, most már majdnem szabad vagyok, s íme milyen jó is a tervem. Tulajdonképpen csak gyereket akartam volna valamikor a távoli jövőben, de szerettem volna valahogy úgy megoldani ezt, hogy a gyerek anyja valahogy tűnjön el.

Egyébként a lányok érdekeltek mindig, szexuális értelemben. Már általános első osztályban, amikor pedig a legtöbb fiút nem érdekli az ilyesmi.

13 évesen még azt terveztem még, feleségül veszem Szűcs Juditot. Aztán azonban utána számoltam, hogy a csaj 14 évvel idősebb nálam, azaz semmi esélyem - akkor még nem tudhattam Emmanuel Micronról. Szóval volt azért józan eszem, s arra jutottam, ez így abszurd, s eleve hülyeség lenne bárkivel is megházasodni.

Aztán ez megerősödött bennem. Egyrészt rosszak voltak a tapasztalataim a lányokkal. Alapvetően 2 típusú lánnyal találkoztam: okos és csúnya, meg buta és szép, azonban mindkét típus közös jellemzője volt, hogy nagyképűek, plusz sose olyan típusú fiút kerestek, amilyen én vagyok. Minden ismerős lány sportos, kemény srácot akart, aki nappal verekszik és focizik, este meg táncol mint a Travolta. A Grease című 1978-as film is meggyőzött erről. Én meg pont az ellenkezője voltam a kívánt típusnak: nem tudtam verekedni, utáltam minden labdajátékot, s totális antitehetség voltam a táncolásban, oilyan szintem, hogy ha fogorvosi kezelés és táncolás között kellett választani, habozás nélkül az előbbit választottam volna.

Összesen egy darab komolyabb barátnőm akadt kamaszkoromban - nem komoly meg akadt sok, de minden eset katasztrofális volt számomra -, aki nagyon szép volt, picit butácska, de érdeklődő típus, szóval valahogy vonzotta, hogy képes vagyok fejből reprodukálni felesleges adatokat, pl. hogy az exa az 10 a 18. hatványon, meg mi Egyenlítői Guinea fővárosa, meg még hogy mi történt a Holland Antillákon és mely 5 fő sziget alkotja (most nagyon remélem, hogy ezt a cikket nem fogja olvasni, a "picit butácska" kitétel miatt, mert máig barátom a FB-on az illető, de ha olvassa is, talán most már 50+ évesen humorral fogja fogadni ezt a jellemzést és a "nagyon szép" részre összpontosít).

(Az a röhej, hogy most elgondolkodtam tényleg mely 5 fő sziget alkotta a Holland Antillákat, s 3 másodperc alatt felsoroltam. Hiába, a felesleges adatok megjegyzésében máig bajnok vagyok.)

Szóval minden kész volt. Elkezdtem aztán egyetemre járni. S a szeptember 2-án megismert egyetemi társamról lassan felfedeztem: szép és okos. Meglepő: lány, akivel lehet úgy beszélgetni, hogy nem kell mindent megmagyarázni. S még inkább meglepő volt, hogy nem szereti a verekedő és táncoló focistákat.

Szóval így lett a múzsám.

S én házasodtam meg legkorábban összes ismerősöm közül.

Amikor, nagyjából 20 éve jogi problémánk volt a Bolgár Ortodox Egyház magyarországi helyzetét illetően.

Magyarországon az a sajátos helyzet van ortodox szemszögből, hogy egyszerre 5 (sőt 7, ha a nem-khalkedóni ortodoxiát is számítjuk) ortodox joghatóság van jelen. Van a bolgár, a görög, az orosz, a román, a szerb. Történelmileg így alakult.

Ez itt konkrétan bolgár belső ügy volt. Valaki ki akarta sajátítani az egyházat, remélve, meg tudja szerezni a vagyont is. Bár ez elvileg nehéz volt, mert a templom a bolgár állam tulajdonában lévő telken állt, de ez azért nem kemény garancia: kis ügyészséggel meg lehet venni bárkit mind a 2 országban.

A magyar egyházi jog abszurditása közismert, ez még az eredeti 1990-es egyházügyi törvény hatálya alatt volt, melynek egyik sajátos mellékhatása volt, hogy egyrészt bárki bejegyezhetett szabadon egyházat, másrészt a már bejegyzett egyházak semmilyen jogbiztonságot nem élveztek a teljesen félreértett "az állam el van választva az egyháztól" elv miatt.

Jogi úton persze vesztettünk is. Dehát trükközni mi is tudunk! A részleteket nem írnám le, mert még ma is esetleg nem teljesen törvényes - bár teljesen erkölcsös -, de a lényeg: Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök és Balog Zoltán, jelenlegi református főember, akkoriban Mádl vallásügyi szakértője segítettek "áttörni" a magyar bíróság falát, végül pedig ezzel kiütéses győzelmet aratni. Eltartott sok ideig, mert egy jogerős bírósági határozatot nem teljesítettünk, sőt ellene mentünk, ami azért nehéz ügy.

A lényeg: a végén bezúztuk az ellenfelet, s a közösség ezt elégedetten fogadtam, nagyjából 95:5 arányban állt a közösség a mi oldalunkon.

A megoldás elérése előtt azonban a kérdés igencsak ismert volt a magyarországi bolgár kisebbség köreiben. A bolgárok számára az ortodoxia nemzeti kérdés is, így a szín ateisták is aggódtak. Még amolyan konferenciák is voltak a kérdés megvitatására, a nagy érdeklődés miatt.

Akkor döbbentem rá: nem lehetséges nyíltan politizálni. Mert bár a mi ügyünk nem volt politikai, a működési mechanizmus azonos. Egyrészt ugyanis van a tömeg, mely akar valamit, s akarja tudni mi zajlik. Amihez persze joga is van, de mégse teljesíthető e joga. Mert ha mindent tudna a tömeg, akkor azt az ellenség is megtudná, amivel meghiúsulna az egész stratégia. Így szükségszerű a titokzatoskodás meg a félrebeszélés. Ennek aztén a következménye: látszatgyűléseket kell tartani, majd nem tudomásul venni azt, amit ott az egybegyűltek döntenek.

Egyik ilyen gyűlés rendkívül emlékezetes volt. Sokan indítványozták, forduljunk segítségért a bolgár államhoz. Persze azonnal tudtam, ez marhaság, csak ezt nyilván nem magyarázhattam el senkinek se nyíltan.

Gyűlés után jön hozzám a pap, titokzatos arckifejezéssel:

- Ugye tudod, hogy nem szabad a bolgár államhoz fordulnod? - mondja.

- Persze - mondom.

- Tudod, a Külügy intézi a határontúli ügyeket, s tudod ki most a külügyminiszter - magyarázza azért, talán kicsit meglepődve gyors egyetértő reakciómon -, s ha ő megtudja mi van, még direkt az ellenségnek fog segíteni.

- Persze, ő mondta azt pár éve, hogy "legyőztük a kommunizmust, most már csak egy nagy ellenségünk maradt, az ortodox kereszténység".

- Na, akkor látom, hogy érted - nyugodott meg.

S így jött képbe Paszi bolgár külügyminiszter helyett Mádl elnök.

A románokban nagyon szeretem azt, hogy amikor segget nyalnak, mindig azzal a tudattal teszik, hogy ezt csakis saját pillanatnyi érdekükben teszik, s amint fordul a helyzet, abbahagyják, azaz sose lesznek szerelmesek a seggbe, amit éppen nyalnak.

Ez egy felnőtt, ésszerű megoldás: kihasználni a helyzetet, amikor úgyis kényszer alatt vagyunk, de sose feledni a kényszer meglétét. Ilyen egy jól működő diplomácia.

Lehet ezt erkölcsileg elítélni, mintha ez emberek közti kapcsolat lenne, de ez marhaság. A diplomácia a becsapás és átverés tudománya, nem alkalmazhatók rá az erkölcsi szabályok.

Van ugyanis ez a magyar tévhit a román árulásról, pedig semmi ilyesmi nincs: ez a normál diplomácia. A normál diplomácia pedig a békés eszközökkel vívott háború nemzeti érdekek alapján: meghajlunk az erős előtt, míg erős, hogy ne taposson el minket, s amint gyengül, hátba szúrjuk, hiszen nincs miért tovább hajlonganunk.

A legrosszabb: magunkat becsapni. Azzal a céllal, hogy hitelesnek látsszunk, bebeszéljük magunknak, hogy mi erkölcsösek vagyunk, miközben kényszer hatása alatt cselekszünk valamit, amit nem tartunk erkölcsösnek.

Persze lehetne még bátrább. Íme itt.

Én régóta mondom, nem vagyok se konzervatív, se kereszténydemokrata. Sőt mindkét eszmét egyenesen ellenzem.

A kereszténydemokrácia egy hazug liberális-konzervatív eszme, melynek fő szerepe a kereszténység bemocskolása. A konzervatívizmus pedig nem más, mint késleltett, mérsékelt liberalizmus.

Én viszont azt mondom, ne keverjük a kereszténységet a politikába, ha pedig mégis ezt tesszük, akkor a tényleges keresztény elveket érvényesítsük, ne azok csomagolását. S a rossz ellen meg küzdjünk, ne csak késleltessük azt.

Persze lehet azt is csinálni, hogy szócsatákat vívunk, lásd a miénk az "igazi" kereszténydemokrácia, az övék meg hamis. Ez a csata viszont értelmetlen, ráadásul nincs is igazunk. Hiszen történelmileg tényleg ők az igazi konzervatívok és kereszténydemokraták!

Aki ma igazi konzervatív és kereszténydemokrata, az szivárványos zászlókkal vonul, abortuszjogokért küzd, BLM-aktivista, harcol a normalitás ellen, s általában ellenez mindent, ami jó a kisembereknek. Az különbözteti meg a progresszív liberálistól, hogy ellenzi a Homokbüszkeség Hónapot, szerinte ugyanis csak Homokbüszkeség Hét szükséges.

Sorsdöntő hét Bulgáriában.

Most derül ki, sikerült-e a fő kormánypártnak bevásárolnia elegendő képviselőt az új kormányalakításhoz.

Képzelem, mit mondanának a nyugati mértékadó médiák, ha ez más tenné. De így, hogy az ő emberük teszi ezt, teljes kuss van. Meg is lepődtem, hogy a 24.hu egyáltalán beszámolt az ügyről, s még nyíltan is megírtak pár valós adatot!

Ami nincs benne a cikkben, azt most megírom. Ez pedig a nagy nyugati nyomás. Nyugatról ugyanis a cél stabil nyugatpárti bolgár kormány megalakítása a háborús helyzetben. A nyugatot nem érdekli a bolgár belpolitika.

Ha minden egyértelműen nyugatpárti - akár erősen nyugatpártia, akár vonakodóan nyugatpárti - párt összeállna, lehetne akár 60 % feletti többség is. A gond az, hogy a PP és a DB egész létezése azon alapszik, hogy ellenzik a GERB és a török párt "korrupt" modelljét, plusz a GERB is ellenzi a török párt "korrupt" modelljét, miközben mind a 4 párt magát kategórikusan euroatlantistának nevezi. Szóval a PP és a DB minden hitelességét elvesztené, ha összeállna a GERB-bel, míg a GERB számára ugyanez nem jelentene presztízsveszteséget.

Hiszen az egész 2020 arról szólt, a "korrupt" GERB-et le kell váltani bármi áron! Most meg kiderül: nélküle nincs stabilitás? S még a nyugat is a GERB mellé állt?

A PP és a DB - jogosan - rámutat arra is, hogy ha ők most elvesztik hitelüket, az az oroszpárti ellentábort fogja segíteni már középtávon is.

Csak hát a nyugatot egyedül a rövidtáv izgatja.

Minden pénz most arra megy, legyenek megvéve még képviselők, vagy valahogy legyen koalíció a GERB és a PP között. Ha nem, októberben választások lesznek, melyen a mostani kormányzat 2 fő nyugatpárti pártja biztosan jóval rosszabb eredményt fognak elérni, mint amilyen pozíciójuk most van. A mostani 7-párti parlament helyett 8-párti várható, a plusz 1 párt is oroszpárti lesz.

A mostani kormány sikeresen elérte, hogy a bolgár-orosz viszony rosszabb legyen, mint ami a II. vh. alatt volt, ez pedig még a nyugatpárti szavazók nagy részének se tetszik.

Föld S. a sok gusztustalan ballibbant megmondóemberek egyike. Igaz, csak második vonalbeli, de sajnos rendkívül szorgalmas.

Egyébként nekem nem is kedvencem a Bayer Zsolt. A stílusa számomra visszataszító. Ilyen volt már ballib korában is. Tartalmilag persze az esetek nagyon nagy részében igaza van, de ez a túl durva stílius kontraproduktív. Persze megértem emberileg: kiemelkedett egy közegből, s mérges. Mint amikor a volt jehovista kigyógyul és elkezd alpárian beszélni volt közösségéről. Mert saját magára is dühös, hogy egykor maga is részese volt.

Ami viszont biztos: Bayert nem lehet hiteltelenséggel vádolni. Miközben Földikutya S. erősen hiteltelen-gyanús.

Én Földikutya S.-t 2007 óta olvasom rendszeresen., Minden egyes pillanatban egyetért a hatalommal 101 %-ban (a tényleges hatalommal, nem feltétlenül az aktuális kormánnyal).

7 éve írtam egy paródiát A liberális megmondóember egy napja címmel. Bár ez nem róla szól, itt több hasonszőrűt vettem egybe, de az egyik mintám ő volt. Egyszerűen ideális minta a gerinctelenségre.

A ballibek szerint diktatúra van. Ennek fő bizonyítéka: nem ők vannak hatalmon.

A ballib megmondóemberek folyamatosan igyekszenek magukat elnyomottaknak beállítani.

Lám, most is mi történt Perinta macskabaszóista-ferencista aktivistával! Zorbán nagyon megijedhetett tőle, ezért üldözik őt!

De mi is történt pontosan? Nem lehet kiadni a könyvét? A nyomda nem nyomtat? A bolt nem árusít? Per indult ellene? Nem, egyik se. Ennél sokkal szörnyűbb dolog zajlott: egy könyvesboltban az egyik polcról áttették a könyvét a másik polcra!

Na ugye milyen terrorállam ez a Zorbán-diktatúra!

Szerintem ilyenkor minden ballib szent kötelessége aláírásgyűjtést indítani Perintáért és keresztényellenes hecckönyvéért!

Egy Zool nikknevű liberális mitugrász kevésnek találta a liberális HVG ukránpártiságát, ezért 2 hónapja folyamatos kommentáradot zúdított a HVG kommentszekciójára. Jellemzően nevetséges szinten elfogult ukrán és CIA-propagandát az ukrajnai háborúról.

Olyan mértékben, hogy a szerkesztőség is már rászólt.

A srác saját bevallása szerint is minden hajnalt propagandaáradata szerkesztésére szánt. Lett us fanatikus ballib rajongótábora. A végén már elkezdtek követelőzni is.

Na, itt szakadt el a HVG agyi cérnája.

Zool hülyegyerek meg megsértődve elkullogott.

Nincs szebb, mint amikor a sötét parasztok egymást irtják.

Előre szólok: aki több mint 15 éve fideszes, annak ez nem fog tetszeni.

2006. október 23. volt. Akkor volt a Fidesz később híressé lett nagygyűlése, mely után a rendőrség ok nélkül elverte a békés tüntetőket, miközben az agresszív jobbikos tüntetőket pedig nem bántotta. De ez közismert, nem arról írok most, amit mindenki tud.

Akkoriban én a Keleti pályaudvarnál laktam, azaz 1,7 km távolságra (most direkt megmértem, nehogy marhaságot írjak). Természetesen nem terveztem elmenni a Fidesz-gyűlésre, hiszen nemhogy nem voltam fideszes szavazó, de még kifejezetten taszított is a Fidesz szövege. De kiváncsi voltam, így direkt a gyűlés felé sétáltam a kutyáimmal, kb. másfél órával a kezdés előtt. Így számtalan arra menő embert láthattam, s megnézhettem milyen a tipikus fideszes keménymag. Hiszen tüntetésekre csak a keménymag jár.

Úgy éreztem, mintha mlm-gyűlésre menőket néznék. Mindenki tudja milyen egy mlm-gyűlés közönsége: jól öltözött, erősen lelkes, enyhén sugárzó emberek, akik együtt azt hiszik, hogy milliomosok lesznek. Pedig minden épeszű ember tudja, az mlm-tagok minimálisan kis része lesz milliomos, s ők mind a többi tag kárán. Azaz együttesen ünnepelni a jövendő milliomosságot kb. olyan, mintha a lottózó játékosok gyűlést tartanának, melyen arról beszélnének, hogy "mi mind megnyerjük a főnyereményt". Gyerekes marhaság.

Az akkori Fidesz ugyanis még liberális volt, kb. kereszténydemokrata alapon, azaz tipikus liberális-konzervatív párt. A fő szólam pedig a "polgár" volt. Viszont mindenki együtt nem lehet polgár, pont ugyanúgy, hogy a dzsekpotot se viheti el mindenki.

A Fidesz akkori alapgondolatában súlyos inkoherenciát láttam, hiszen:

• vagy magyar utat akarunk, de akkor viszont nem akarhatunk polgárosodást, ez volt nagyjából az akkori Jobbik megoldása,
• ha pedig polgárosodást akarunk, akkor nem magyarkodhatunk, ez volt kb. az akkori MSZP útja;

vagy-vagy, de a kettő nem mehet egyszerre.

Persze tudom, a Fidesz akkor ezt hogyan magyarázta ki. Úgy, hogy a polgárosodás jó dolog, de a "komcsik" rosszul csinálják, így meg kell buktatni őket, majd jól kell csinálni. Azaz létezik jó magyar polgárosodás, kb. mint ahogy a szovjetellenes marxisták magyaráznak: Marx eszméje nagyszerű volt, de Lenin és Sztálin elrontották.

Bevallom, magam se láttam ezt még tisztán akkor, de volt egy meghatározatlan érzésem, hogy marhaság amit a Fidesz mond, bár nem tudtam volna akkor ezt így megmagyarázni, mint most. Én akkor azt a megoldást választottam, hogy távol tartottam magamat mindkét tábortól. Mindegyik akkori párt olyan távol állt tőlem, hogy még a kisebb rossz kiválasztása is nehezemre esett.

Amiben biztos voltam: a Fidesz-MSZP harc marhaság, mert alapjaiban ugyanazt akarják, ugyanazt a rossz célt tűzték ki. Kulturálisan persze a Fidesz azért jobban tetszett, mert nyilván jobb egy kis magyarkodás, mint egy kis szivárványoskodás, de ez még nem tett engem fideszes szavazóvá.

Számomra abszolút váratlan meglepetés volt, hogy a 2010-es hatalomátvétel után kiderült, a Fidesz-vezérkar is rájött: a polgárosodás fából vaskarika. Jelszóként persze maradt, nem lehetett már kidobni, de tartalmilag ki lett dobva ahová való: az emésztőgödörbe.

S ezért is esélytelen a mai ellenzék (persze a nyíltan nem-polgári Mi Hazánkat leszámítva): polgárosodást akarnak miközben a társadalom nagy többsége vesztes lenne egy igazi, fejlett, nyugatos polgári rendben.

Szóval a polgárok sose tüntetnek, mert minek tennék. Hiszen vagy hatalmon vannak vagy nem léteznek.

Minden nap nézem a híreket az ukrajnai háborúról. Minden oldal forrásait.

Ha egy nap gyanúsan kevés a hír a nyugati forrásokban, akkor tudom: az utóbbi napban, de legalábbis orákban az oroszok már megint győztek valahol.

Szóval kb. a következő kép van, nyugati szavakkal megfogalmazva: a hősies ukrán csapatok lelkesen és bátran visszavonulnak, a barbár orosz csapatok meg gyáván és pánikolva üldözik őket.

Egyébként van értelmes ukrán hírforrás is. Van egy ukrán videóblogger, teljesen amatőr, aki 100 %-ban az ukrán oldalt támogatja, le is adja az oroszellenes propagandát, de ennek ellenére mindig beszámol az ukrán vereségekről: íme.

A csecsen-kozák közös hadműveleteken azért még én is meglepődtem, íme:

Tudni kell, anak idején - XIX. sz. - az Észak-Kaukázus orosz meghódításakor a kozákok élharcosok voltak a csecsen erők ellen. Persze azóta sok idő eltelt, mégis meglepő ez a baráti egyesülés a közös ellenség ellen.

Általános iskola alsó tagozatában a fő konfliktusom az iskolával a 4-es szám írása volt.

Én tudtam írni, olvasni az iskola megkezdése előtt, részben a nagyapám tanított, részben magamtól. Ez utóbbi következménye: a nyomtatott karaktereket utánoztam le, nem a kézírást. Lassan persze megszoktam, hogy a kettő nem teljesen azonos, viszont a 4-es szám esetében nem láttam értelmét a kézírásos verziónak.

A ma tévesen "arab számoknak" nevezett számjegyek valójában a nyugat-arab számjegyek európai változata, melyek az arab-perzsa számjegyek verziója, melyek az indiai számokból erednek. A muszlim Spanyolországon keresztül terjedtek el, először nyugaton persze, a XIII. századtól kezdve, majd lassan keletebbre is. Magyarországon a XV. században terjedtek el az "arab" számok. Európában a legkésőbb Oroszországban kezdték használni ezeket a számjegyek, I. Péter cár vezette be őket a XVIII. sz. elején.

Ezt megelőzően a katolikus Euróban a római számokat használták, azaz 4 helyett IV, időnként IIII is, míg az ortodox Európában a görög vagy cirill számírást: minden görög és cirill betűnek van ugyanis számértéke is. A görög számírásban a 4 jelzése Δ, ill. néha - a félreértések elkerülése végett mellékjelesen - Δ` vagy Δ. A cirillben pedig Д, ill. gyakran - szintén a félreértések elkerülése végett mellékjelesen - Д vagy ҃Д (ez utóbbi egy hullámszerű vonal a betű tetejéhez ragasztva, csak itt nem igazán látszik jól).

Az eredeti arab 4-es egyébként: ٤. Ebből lett a 4 a nyugati-arab világban. A kézírásban viszont sokszor ezt + alakban írták le az egyszerűség kedvéért, majd a + jel más jelentése miatt lett a "nyitott négyes". A nyitott négyes csak kézírásban lehetséges, nincs is rá külön Unicode karakter, ezért íme kép alakban:

Európában tehát elterjedt több alak is, párhuzamosan. Na most, a Kádár-rendszer mindenben teljes egységesítésre törekedett, így az iskola nem volt hajlandó elfogadni, hogy én a nyomtatott alakot használom kézírásban is, ezt szimplán "hibának" minősítették a tanárok.

Még el is fogadtam volna ezt, de megkérdeztem felnőtteket, márpedig a felnőttek többsége azt mondta, mind a 3 alak teljesen rendben van, azaz egyik se hibás.

Már akkor is makacs ember voltam, szóval ettől kezdve direkt nem írtam soha úgy a 4-est, ahogy azt az iskola megkövetelte. Mondanom se kell, az iskola hamarabb adta fel a harcot.

Egyébként a "én" verzióm a leggazdaságosabb: egyetlen mozdulattal leírható, míg a többihez két mozdulat kell.

Úgy adódott, hogy nagyon sokat utaztam repülőn, első alkalommal kicsivel 3 éves korom betöltése előtt.

Nagyjából a 80-as évek végéig a helyzet tiszta volt, volt 3 osztály:

• turista,
• üzleti: csak kicsit jobb ellátás, mint a turista,
• első: kicsit nagyobb hely, s sokkal jobb ellátás, plusz saját vécé, ahová nem mehettek át a többi osztályról.

Aztán a 90-es évektől minden összeomlott. A "turista" név kezdett lenézően hatni, átkeresztelték, pl. "gazdaságos" névre, bár szerintem a "turista" az kevésbé lenéző. Aztán az első osztály kezdett eltűnni, mert túl drága volt, viszont túl kevés pluszt adott a több pénzért. Az egyes légitáraságok 2 utat választottak:

• egyszerűen megszűntették az első osztályt,
• az első osztályt tényleg kiemeltté tették, lásd teljes ággyá alakítható ülőhelyek.

A Malévnél már a 80-as években se volt első osztály. A turista és az üzleti között a fő eltérés az volt, hogy az előbbiben csak 1 kisüveg bort adtak az ebédhez, míg az utóbbiban járt ingyenesen több üveg is, meg más alkohol is volt ingyen.

Volt egy kivételes időszak, 1989-1992 között, amikor mindig üzleti osztályon utaztam Budapest-Szófia vonalon, mert az ár még KGST-ár volt, de már a valutaárfolyam elszabadult, így dollárban számítva a repülőjegy ára nevetséges volt, a 2 osztály közti árkülönbség pedig még nevetségesebb. Akkor a baj inlább az volt, hogy hetekkel előre kellett jegyet venni, mert az olcsóság miatt mindenki repülővel ment. Akkoriban hetente 12 járat volt Budapest és Szófia között, fele Malév, fele Balkan, Ma már egyik légitársaság se létezik, s ma már sokszor nem is lehet közvetlenül utazni, mert kevés a járat.

Első osztályon 3-szor utaztam, minden alkalommal kényszerből: már csak oda volt jegy. S ez még a régi típusú első osztály volt, ami mai fogalmmal inkább egy feljavított mai üzleti osztály volt.

Az első alkalom 1985 volt, Berlin-Gander-Havanna útvonalon a keletnémet Interfluggal. Ez egy baromi hosszú út: Kelet-Berlinből folyamatosan északnyugatra megy a gép, elérve Izlandot, majd onnan enyhén délkeletre, Kanada keleti partjáig, ez 9 óra út. Aztán 1 óra pihenő ott, majd még 6 óra Havannáig végig az USA keleti partvidéke mentén. Mindez szovjet Il-62-es géppel, mely lassabban repült, mint a korabeli nyugati típusok. A legidegesítőbb dolog az Il-62-ben a rendkívül lassú emelkedés volt, az ember úgy érezte, hogy mindjárt visszaesik az egész szerkezet a földre. Egyébként műszakilag biztonságosabb gép volt a nyugatiaknál, jóvak kevesebb baleset történt Il-62-vel, mint más hasonló nyugati gépekkel: pont mint a viccben - de valós eset is! - a szovjet porszívó: dupla akkora, mint a nyugati, háromszor nehezebb, baromi ronda, nem szív rendesen új állapotában se, de viszont 40 év után is működik félig-meddig, mikor a nyugati porszívó már rég darabjaira esett. (Lásd még: milyen a szovjet mikrocsip? - a legnagyobb a világon!)

Szóval itt gyorsan kezdett idegesítő lenni a folyamatosan megjelenú utaskísérő, aki mindig kínált valamit.

S volt még 2 rövid utam: Párizs-Nizza és Genf-München. Mindkettő 1 óránál rövidebb repülés. A francia úton szürreális élmény volt, hogy gép éppen emelkedett, amikor elvileg mindenkinek ülnie kellene, de már ekkor előjött egy mosolygós csaj és pezsgőt kínált.

A svájci gépen meg sikerült repülő karrierem első ételmérgezését megkapnom. Szovjet, kubai, bolgár, keletnémet, magyar gépen sose kaptam mérgezést, svájcin igen. Hoztak egy étlapot (nem vicc), s én sikeresen választottam előételnek majonézes ráksalátát. A többit el lehet képzelni.

A kubai kommunista rendszer egyik sajátossága: nem létezik állami demográfiai politika. Kuba nem a korabeli szovjet modellt vette át a 60-as évekből, hanem az eredeti szovjet, Lenin-féle modelt, melyben az abortusz abszolút jog volt.

Abortusz szemszögből tehát Kuba egyfajta progresszív feminista paradicsom. A terhesség 3. hónapjának végéig a terhes nő elmegy a nőgyógyászhoz, sorszámot húz, s ott helyben megakapja az abortuszt vagy ha aznapra már betelt a kapacitás, időpontot kap a legközelebbi szabad időpontra. Se vizsgálat, se tanácsadás, se semmi más nem szükséges. Sőt, ha a terhes kiskorú, azaz 18 éven aluli, akkor szülői beleegyezés se kell. Csak ki kell fizetni a "kezelés" díját, ami a 80-as években 20 peso volt, akkori árfolyamon ez kb. 250 Ft volt, mai vásárlóértéken ez kb. 5 ezer Ft.

A terhesség 3. hónapjától is szabad az abortusz, csak ilyenkor van kötelező orvosi vizsgálat. A gyerek élete ekkor se szempont, az abortuszt csak akkor nem engedik, ha az veszélyes az anya egészségére.

Az eredmény: mivel se a szovjet típusú abortuszkorlátozás, se a hagyományos katolikus abortuszpolitika nem hat, így Kubában az abortusz lett a fő fogamzásgátló eszköz.

Saját személyes élményem: állnak sorba a 14-16 éves diáklányok iskolai egyenruhában a nőgyógyászati rendelő előtt. Teljesen normális jelenség ez, a kubai lányok átlagban 12 évesen kezdenek nemi életet élni, míg a fiúk 15 évesen.

1986-ban személyesen jártam ilyen nőgyógyászati rendelőben, a jövendő múzsámmal. Bementünk, akartak adni sorszámot, mire szóltunk "nem abortusz lesz", erre megkepve nézett ránk a nővér, majd mondta, akkor nem kell sorszám, a páciensek 99 %-a abortuszra van, ezért a maradék 1 % soron kívüli ellátást kap.

S be is mehettünk az orvoshoz 15 perccel később, aki láthatott még örült, hogy végre valaki mást akar.

Aztán még sokáig gondolkoztam ezen: egy nőgyógyászat, ahol az abortusz a rutin, minden más meg különleges eset.

Latin-Amerikában egyébként Kuba sajátos eset. Sőt, a baloldali eszmék jellemzően együtt járnak az abortuszellenességgel. A Kubán kívüli legerősebben kommunista típusú kormányzatok - Nicaragua és Venezuela - erre jó példák.

Venezuelában csak önvédelemből szabad az abortusz, azaz ha az orvosi bizottság megállapítja, az anya meghalna a terhességtől, de nemi erőszak vagy gyanított egészségi probléma már nem elgendő az abortuszhoz.

Nicaragua pedig az abszolút csúcs, ott semmilyen okból nem végezhető el abortusz. Korábban venezuelai típusú szabályozás volt, a szigorítást pedig az erősen kommunistabarát szandinisták vezették be. Az egyik ok, amiért a teljes nicaraguai katolikus egyház szandinista-párti. A nicaraguai vezetés ezt külpolitikailag is sikeresen kihasználta, az USA-ban sikerült ottani fundamentalista keresztényeket felhasználni lobbistákként. Pár éve megkérdezték egy amerikai harcos fundamentalista vezetőt, mégis hogyan lehet, hogy míg a kubai vezetést támadják, a nicaraguait nem, a válasz "Daniel Ortega elnök úr komcsi és amerikaellenes, de keresztény és életpárti".

A keresztény élet célja az istenesülés.

A keleti kereszténység ezt jellemzően szó szerint érti, míg a nyugati inkább átvittebb értelemben. Mindkét esetben persze vannak hullámzások, egykor keleten is az átvit értelem volt a vezető, a XIV. sz. közepén lett egyértelműen elfogadva a szószerinti felfogás. S természetesen nyugaton is mindig megvolt a szó szerinti felfogás is.

A fogalom jelen van a hinduizmusban és az abból származó vallásokban - buddhizmus, dzsainizmus, de a sajátos hindu-iszlám keverék szikhizmus is -, ott a probléma azonban nemlétező. Hiszen ezek a vallások abból indulnak ki, hogy az egyén csak látszat, így az istenesülés egyszerűen a felemelkedett lélek megszűnése, az istenivel való egységben feloldódása.

A kereszténység számára ez az út nem járható, hiszen az egyéni lélek nem látszat, hanem Isten akarata szerinti teremtett entitás. Nyilván így nem lehet cél a megszűnése, hiszen minek teremtene Isten olyat, aminek a feladata az önmegsemmisülés.

(Persze a judaizmusban és az iszlámban is megtalálható hasonló, mindkettőnek a misztikus verziójában, lásd kabbalizmus, haszidizmus és szufizmus.)

A másik probléma: ha nem szűnik meg az egyén, akkor hogyan istenesül? Hiszen egyrészt nem lehet "pótisten", de az egyetlen Isten része se lehet.

Kifejezetten érdekes a mormonizmus megoldása. A mormonizmus zsidó-keresztény alapú nem-keresztény vallás, egy tanulatlan, de önszorgalmilag képzett parasztfiú, Joseph Smith találta ki az XIX. századi Amerikában. Smith volt annyira értelmes, hogy rájött a problémára, s gyorsan megoldást is adott. Korabeli nyelven, de egyfajta multiverzum elméletet fejlesztett ki, mely szerint az istenesült emberből Isten lesz, egy új saját univerzummal. Ez nem vicc, a mormonizmus tényleg azt tanítja, hogy a mi Istenünk egykor egy távoli bolygón élt mint halandó - Kolob bolygón -, de aztán istenesült, s így lett ő a mi világunk istene. Azaz a mormonizmus egy sajátos többistenhit, mely azonban mégis egyistenhit a gyakorlatában, lásd a mi valóságunkban egy Isten van, persze van még sok milliárd más isten, de azok teljesen irrelevánsak számunkra. Persze mindez oda vezet, hogy a mormonizmus az egyik legalapvetőbb keresztény elvet, a semmiből való teremtést is tagadni kénytelen. Hiszen nyilván nem lehet teremtés, ha sok isten van.

A keresztény megoldás Isten két részként való felfogása: megismerhetetlen lényeg és megismerhető gyakorlat, a népszerű példa erre a hőforrás és a hő viszonya: nyilván a kettő egy egység, külön-külön nem lehetnek, de pl. a Nap sugarait képesek vagyunk nézni, míg magába a Napba nézve megvakulunk. Így ahogy a napsugár fentről jön le, mi is képesek vagyunk lentről felfelé menni, egészen a napsugarakig. Az istenesülés tehát valami ilyesmi, felemelkedés eddig a szintig, miközben természetesen nem tudunk az isteni lényeggel egyesülni. Az út pedig a szabad akaratból való eljutás az istenihez.

A próbálkozásnak azonban tisztának kell lennie. Mindenféle mesterséges behatás hazugság. Ezért is utasítja el a népszerű álezotériát a kereszténység: az alkohol, a kábítószer, s társaik nem betekintést adnak egy magasabb világba, hanem egyszerűen érzéki csalódást eredményeznek.

Nagyszerű érvet láttam erre egyik kedvenc, egyáltalán nem vallásos, sőt inkább az ateizmus felé hajló elmefilozófusomtól, Donald D. Hoffmantól, akitől amikor megkérdezték, segít-e a varázsgomba a mögöttes valóság megismeréséhez, azt mondta, nem tudja, de kétli, mert ez neki inkább úgy tűnik, mintha rosszul állítanánk be egy tv-t, majd azon adás helyett mindenféle furcsa vonalakat és zörejt látnánk, hallanánk, amire azt állítanánk, íme ez a "mögöttes adás", miközben egyszerűen csak össze-vissza birizgáltunk egy készüléket.

Alapvetően a zenét jó eszköznek szokás tekinteni, ez ugyanis képes hangulatot adni, de mégse "birizgálja" szét az agyat. De mindezt elmondta már egy egyáltalán nem keresztény ember is, Platón, 2500 éve: a szépséget keresve először a szép testet nézzük, aztán a szép lelket, majd a tudás szépségét, végül eljutunk magának a szépnek a fogalmához, minden ami szép azért szép, mert részese ennek a szépség fogalomnak, s ez a szeretet legfelsőbb foka, magát a szépet szeretni.

A téma engem már jóval kereszténnyé válásom előtt izgatott. Valahogy ösztönösen elutasítottam a kábultságot, így azzal szerencsére sose kísérleteztem - részeg persze voltam, de sose hozott áttörést. Persze elismerem, kevés alkohol adhat lökést, de önmagában nem hoz semmit. Én ezt nem gyakorlom.

Az egyik, ami miatt baromira utálom a protestantizmust, s különös annak Magyarországon is többségi verzióját, a kálvinizmust: a puritanizmus szerintem mélyen keresztényellenes eszme. Abszolút tévút úgy rettegni a hedonizmustól és a materializmustól, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, s elvetünk minden földi örömöt. Miközben a földi öröm éppenhogy eszköz lehet az isteni természet megismeréséhez, ha elvetjük az öröm öncélúságát. Egy szépen "megcsinált" nő, egy játszó kutya, egy kinőtt növény, de még egy szépen megcsinált tárgy vagy egy jó étel is eszköz lehet, ha megfelelő módon szemléljük őket.

Számomra pl. a homoszex és a pedofília nem elsősorban erkölcsi rossz, hanem esztétikai rossz. Mindkettő a természetes szépség és jóság korcs megcsúfolása.

Hosszú évek óta keményen dolgoznak Sorosék, hogy a "pedofil katolikusok" című nemzetközi konteó bekerüljön a magyar közéletbe is.

Egyrészt Magyarország nem vallásos ország, a téma keveseket érdekel. Másrészt a legtöbb magyar ember átlát a liberális manipuláción. Az egész csak ellenhatást vált tehát ki.

De a munkatársak nen lazítanak New Yorkban. Most Böjte Csaba került a célkeresztbe.

Amikor a hír megjelent először, még attól féltem, lesz valamilyen hatása. A második napon megnyugodtam: csak a ballib törzsszavazók vannak "felháborodva", dehát ők már azért is mélyen fel vannak dúlva, hogy egyáltalán léteznek keresztények.

Ezek után kifejezetten mókás olvasni a műfelháborodott megszólalásokat. Az eddigi kedencem: "(Böjte) alávaló, képmutató, aljas gazember és szélhámos, ájtatoskodása mögött egy pitiáner farizeus áll, aki a szélsőjobboldallal, a Magyar Gárdával, antiszemita politikusokkal kampányol, politikai haszonszerzésre használja az ártatlan gyerekeket, dőzsöl a gyerekek nevében összegyűjtött pénzből, s a gyerekeket bokszoltatja és szétvereti a fejüket", csak az maradt ki belőle, hogy Böjte reggelente ukrán árvák vérét issza, főnöke pedig Putyin, aki őt Zorbánon keresztül látja el ukázokkal.

De mi is történt valójában, a konkrét esetben? Böjte csapatába beférkőzött egy liberális, szivárványos, s kiélte másságát, annak ellenére, hogy Böjte értékrendje elutasítja ezt a másságot.

A Mátrix film kulcsjelenete, amikor Neo képes meglátni az igazi valóságot: a virtuális világ számokká omlik szét előtte, így hatástalan lesz immár felette.

Pontosan ezért marhaság az összes Mátrix-folytatás, mert nincs mit folytatni.

Keresztény szemszögből ez azt jelenti, valaki elért az istenesedés szintjére. Erről később külön, mert nagy téma.

Viszont kivel kellene harcolni? A film alkotói nyilván nem keresztények. A film világa valamiféle furcsa többistenhit, egymás ellen harcoló istenekkel. Ami inkoherenciát okoz, hiszen ezek szerint az igazi világ materialista, nem teremtett. Azaz a mi világunk nem teremtett, hanem csinált, nem teljesértékű a világunk, hanem egy fura társasjáték.

A film tehát alkalmas az érdeklődés felkeltésére, de aki nem hagyja el a film értelmezési kereteit, az tévútra jut.

A kommunista rendszer 4 verziójáról van személyes tapasztalatom: bolgár, kubai, magyar, szovjet.

Aki élt akkor, annak ez érdektelen. De aki nem, annak talán igen. Összahasonlítás 7 teljesen egyéni szemszögből: áruellátottság, cenzúra, életszínvonal, iskola, magánélet, propaganda, utazás.

Mit értek az egyes pontok alatt?

• áruellátottság - ezt nem kell magyarázni,
• cenzúra - a hatalom mit engedett és mit nem,
• életszínvonal - ez is nyilvánvaló,
• iskola - a magyar rendszerváltozáskor - az első választás időpontját számítva ennek - 22 éves voltam, azaz nyilván csakis diák szemszögből,
• magánélet - a hatalom mennyire avatkozott bele az apolitikus magánéletbe,
• propaganda - mennyire ment a hivatalos marxista propaganda,
• utazás - hogyan lehetett külföldre utazni.

Áruellátottságban nyilván a magyar verzió volt a legjobb. Sehol máshol - a kommunista Jugoszláviát nem számítva - nem volt annyi nyugati és eleve változatos termék a boltokban, mint Magyarországon. Ennek is ma már érthetetlen következménye volt, hogy Magyarországon Kádár alatt a vámhatóság többet vizsgálta a kiutazókat, mint a beutazókat! Pedig mindig észérv arra hatna, hogy örülni kell a kivitelnek, hiszen ez azt jelenti, az áruért adott pénz az országban marad. Csak persze Kádár alatt a logika nem működött.

Az ok persze racionális: nehogy bárki is kivigye az országból az általa gyenge forintért megvett árut, mely kemény valutáért lett behozva. Így hosszadalmas lista volt arról, mit nem szabad kivinni az országból. Pl. cigarettát, kávét, szalámit, gyógyszert, s még több tucat termáket. Mindent ami nyugatról lett behozva, vagy ami belföldi ugyan, de erős állami támogatás van az árban.

Ha a magyar szint az áruellátásban 100 volt, akkor a bolgár 25 volt, a szovjet 5, a kubai meg 2. Örök élményem 1988-ből: Szófiában szovjet turisták döbbenten nézik a "hatalmas" árukínálatot.

Egyébként persze ha a magyar áruellátottság 100 volt, akkor az osztrák ugyanakkor 300 volt. Amikor először jártam nyugaton már felfogásra képes fejjel (mert kisgyerekként is voltam nyugaton), az 11 éves koromban volt Bécsben, ahol akkor elámított a bécsi üzletek árukínálata, különösen egy pékség tetszett, ahol 40 féle termék volt.

A cenzúra ereje persze mindenhol nagy volt. De a módszere egészen más. A Szovjetunió volt messze a legkeményebb, szinte alig volt "tűrt" kategória, azaz amit nem tiltottak, azt támogatták. Mind zenében, mind irodalomban, mind filmben. Bulgária ehhez képest enyhébb volt, különösen zenében. Magyarország még enyhébb volt, a magyar cenzúra a filmekben volt a legkeményebb, a nyugati filmekből gyakorlatilag csak a szórakoztató kategória volt szabadon beengedve.

Sokan nem akarják elhinni, pedig tény: Kuba volt ebben a legszabadabb. Még az antikommunista alkotásokat is beengedték, ha azok nem irányultak kifejezetten a kubai rendszer ellen. A könyvek terén pedig gyakorlatilag maga az állam nyomtatott újra amerikai könyveket. Az még a leglazább kádári időkben is elképzelhetetlen volt, hogy magyar egyetemen nyugati tankönyv, miközben ez simán megesett Kubában. Örök élményem: amerikai tankönyv egy az egyben átmásolva, csak érezhetően rosszabb papíron, roszabb képekkel, az egyetlen eltérés az eredetihez képest, hogy a belső címoldalon "Forradalmi Kiadás - Havanna" szöveg szerepelt.

A belső kritika ellen viszont erős volt a kubai cenzúra, ez tilos volt. Ami megengedett volt: nem kommunistának lenni. Pl. a "nem vagyok kommunista, de támogatom a kubai forradalom ügyét" szöveg simán mehetett.

Életszínvonalban persze Kuba volt a legrosszabb hely: alapvető cikkekhez nem jutottak hozzá az emberek, mint mosópor és vécpapír. Ennél még a szovjet élet is jobb volt. Bulgária és Magyarország meg ebben jól álltak, gyakorlatilag mindenhez hozzájutott az átlagember, persze sokszor nem a legjobb minőségben. Sok magyar nem hiszi el, hogy a bolgár életszínvonal a magyarral azonos volt, pedig így van: egyszerűen nem szabad a életszínvonalat az árubőséggel keverni.

Az iskolai tematikában az alap mindenhol azonos volt, ideológiailag erősen korlátozott tanterv.

Szóval a külsőségekben volt nagy eltérés. A legkeményebb Kuba volt, ahol egyenruha, reggeli gyülekező, induló, kötelező brigádmunka volt. A leglazább meg Magyarország, ahol csak ünnepeken kellett gyülekezni, s a köppeny volt a kötelező kiegészítő ruha. A szovjet és bolgár gyakorlat a kettő között volt: a magyar verzió volt, de voltak tiltott ruhadarabok is emellett.

A magánélet legjobban a Szovjetunióban volt korlátozva. A rendőr még az "illetlen" ruháért is büntetett, egy ukrán ismerősöm mesélte, 1985-ban Kijevben bevitték az őrszobára "piszkos nadrág" okán - a srác kirándulni volt, elesett az erdőben, sáros lett, majd felszállt a buszra hazafelé, aztán leszálláskor észlelte őt egy rendőr, hosszasan magyarázkodnia kellett, hogy sima baleset a piszkos nadrág, s nem így próbál szovjetelleneskedni.

A legszabadabb pedig Kuba volt, ott a hatalom gyakorlatilag semmibe se szólt bele, aminek nem volt politikai vonzata. Bulgária és Magyarország jelentősen szabad volt alapvetően, de azért nem a kubai szinten.

Alapvetően ez a kubai kommunizmus nagy sajátossága volt, valószínűleg a latin-amerikai lelkület hatása is, hogy a hatalom a legritkább esetben szólt bele az emberek magánügyeibe.

A propaganda ismérv tekintetében Magyarország volt a leglazább, gyakorlatilag az ember kivonhatta magát a hivatalos propaganda alól, elég volt egyszerűen kussolni. A rendszer nem követelte meg a folyamatos hűségesküt.

Kuba az ellenkező véglet: nem lehetett nem támogatnia a "forradalmat", azaz a rendszert, viszont csak azt, egyébként - ahogy írtam - lehetett nem baloldalinak lenni szabadon. A 80-as években a rendszer kezdte aktívan is propagálni ezt, addig ez megtűrt volt, onnantól már egyenesen támogatott, lásd "ellenzem az ateizmust és a marxizmust, konzervatív katolikus vagyok" és ebben a nézetemben állok ki a "forradalom ügye" mellett. Immár olyan is szabad volt, hogy valaki "hazafias" és nem "szocialista" alapon támogatja a "forradalmat".

A kubai hatalom baromira ügyes volt ebben. S ma is az. A legújabb, 2019-es kubai alkotmány prembulumában immér a marxizmus-leninizmus már csak egy a több felsorolt példakép eszme közöt, a többi: a spanyol gyarmatosítás elleni harc, José Martí kubai nemzeti költő, az amerikai imperializmus elleni küzdelem, a társadalmi igazságtalanság elleni fellépés, a nemzeti eszméért való harc.

A kései szovjet és bolgár rend valahol a kettő között volt. A kései bolgár rend sajátossága volt, hogy a bolgár őstörténet kutatása állami központi feladat lett, a vallás elleni hivatalos harc pedig erősen le lett fékezve.

Utazás. Magyarország volt a legjobb. Háromévente szabadon lehetett utazni bárhová 30 napra, 1988-tól meg a háromévenkénti korlátozás is megszűnt. Bulgáriából szabadon lehetett utazni más kommunista országba, máshová meg gyakorlatilag nem, csakis szervezett utazással, melyek száma erősen korlátozott volna. A Szovjetunióból meg még más kommunista államba se lehetett szabadon utazni, ahogy Kubában is volt ez.

Meglepő, hogy ez megjelenhetett a Mércéban.

A cikk gyakorlatilag sorra cáfolja az összes liberális tabut a témában. Dühösek is a törzskommentelők!

Már a kezdet kemény, a szerző ugyanis egyetért a "Zorbán által kilóra megvett" Schifferrel:

"a „tényellenőrzés” gyakran nem szolgál mást, mint a euroatlanti hegemónia fenntartását"

A szerző a megmondóemberek személyét is támadja: "egyrészt az objektív igazságot hirdetik, másrészt meglehetősen szelektívek a forrásokat illetően, tulajdonképpen geopolitikai érdekek mentén válogatva azokat", magyarul: hazug propaganda, de legalábbis elfogult álláspont az, amit "független igazságnak" állítanak be.

Ugyanezek az elfogult elemzők viszont a velük nem egyetértőkkel szemben kőkemények, pl. "tipikus érveléstechnikájuk a relativizálás, a saját állításaikat evidenciának tekintik, míg a tényeket ignorálják”, kifelejtve azt, hogy ez "minden politikai oldalon fellelhető probléma".

A fősodrú liberális véleményvezérek egyszerre tartják fent a jogukat mindenki más megkérdőjelezéséhez, s közben kikérik maguknak, ha bárki más az ő objektivitásukat és függetlenségüket kérdőjelezi meg. Szerző:

"a jelen objektívnek és függetlennek kikiáltott, a tudományosságot képviselő intézményei nem biztos, hogy kiállják az idő próbáját"

A szerző képes még a rasszizmust is felhozni példának! Atya Isten, a "független" liberális véleményvezérek egy mondatban a csúnya rassszistákkal, mi ez, tessék mondani, a Bayer Show???

"Ahogyan a 19. századi tudományos rasszizmus is mára a legbornírtabb szélsőjobbos, kocsmaasztali merengésekbe vonult vissza, holott a legpatinásabb nyugati intézmények koponyaméricskélő zsenijeinek munkája volt, úgy azok a nagy megmondások, amelyek ma uralkodnak, szintén el fognak tűnni."

Odavág persze az egyik legszentebb liberális gazdaságpolitikai elvnek is:

"A közgazdaságtan egyik legnagyobb téveszméje például, a leszivárgás-elmélet is csak azt szolgálta, hogy a tőkefelhalmozást biztosítsa a felső tízezernek, de hiába a tudományos handabandázás körülötte, mára pontosan tudjuk, hogy hazugság volt."

Egyébként nem igaz, hogy "pontosan tudjuk, hogy hazugság volt", mert mondjuk a mai ballib törzsszavazó ezt konkrétan máig nem tudja. Aki nem hiszi, az hallgasson meg Bolgár Gyuri bácsinak betelefonálókat.

De a szerző fokozza:

"amerikai demokrata-párti szavazók kedvenc konteója évekig az volt, hogy Donald Trump összejátszott az orosz hatalommal, aztán amikor kiderült, hogy az egyik fő informátor hazudott, a „tények” többsége meg hamis, akkor jónéhány sajtóorgánum lapult"

Pedig minden valamire magát adó ballib "tudja", hogy Trump valójában Putyin fizetett embere.

De nem állunk meg, a szerző szerint háttérhatalom is van, pedig minden ballib "tudja" ez csak laposföldhívő, oltástagadó, putyinista bunkók kódolt antiszemita és unintelligens marhasága:

"amikor munkások szerveződnek, például egy szakszervezet megalapításáért, akkor nem tabu kimondani, hogy szerveződnek. Viszont, amikor arról beszélünk, hogy az egy százalék a saját érdekei megtartása, sőt még erősebb képviselete érdekében együttműködik, akkor azt összeesküvés-elméletként bélyegezzük meg – azaz azonnal hamisként állítjuk be"

Hozzáteszi: "Nyilván nem arról van szó, hogy gonosz gyíkemberek vették át az irányítást." - hiszen a kérdés nem összeesküvés, hanem szerkezeti, lásd "a kapitalizmus strukturálisan társadalomellenes. Tudnunk kell, hogy milyen struktúrák irányítják a társadalmakat, és hogy ezekben, ahogy azt Marx is említi, maguk a tőkések is milyen kényszerek közé kerülnek. Viszont azt is tudnunk kell, hogy a struktúrákat nem valamelyik isten küldte le kőtáblán, hanem ezek gondosan megtervezettek, és a kevesek érdeke mentén terveződnek újra időről időre.".

A cikk tehát lényegében elmondja mi a liberális rendszer kritikája és ez miért igaz. S miért nem igaz, hogy ennek a kritikának az ellenkritikája "független" meg "tudományos". Nyilván ott a cikkben a vörös farok, hogy itt ő a "baloldali" rendszerkritikára gondol, csak hát az nem derül ki, ez konkétan miben más, mint a nem baloldali.

Na, fel is iratkoztam a szerző YT-csatornájára.

A 80-as évek elejének Bulgáriájában volt egy Zsivkov-vicc (persze több is volt, de ez most releváns):

Repülőgépen utazik Zsivkov és Brezsnyev családostul. Zsivkov unokája odamegy az anyjához:

- Brezsnyev bácsi fingott - mondja a gyerek.

- Halkan, fiam - mondja az anyja -, meghallja a nagyapád, s be fog szarni!

E "nemes" hagyományt követi most a bolgár vezetés.

A távozó kormány, már beadva hivatalosan a lemondását, egyik utolsó intézkedése: 70 orosz diplomata kiutasítása az országból.

Hogyan is születhetett meg a döntés? Megnézték ki utasított ki az EU-ban a legtöbb oroszt: nos, Lengyelország 45 orosz diplomatát. Hát akkor nekünk többet kell, legyen 70!

Mi lenne, ha hajnal 2 és 3 között sehol nem lenne fűtés? - kérdezi a Forbes.

Árulkodó jelek ezek. A modern liberalizmus a saját sírját ássa. Hiszen alapjai a korlátlan élvezethez való és a korlátlan növekedés kötelezettsége.

A korlátlan élvezethez való jogból következik pl. az abortusz, azaz legyen jogunk teljesen felelőtlenül szexelni, még csak alapvető óvintézkedéseket se téve, mert majd esetleg ha lesz gyerek, azt megöljük. Meg eleve nem is kell gyerek, hiszen mennyi felesleges fáradság és pénz, ráadásul semmi haszna az egésznek, s ha esetleg van is haszon, az aránytalanul kicsi. A liberális szülő nyilván nem számíthat rá, hogy öregkorában gyereke segíteni fogja, hiszen a gyerek is liberális, márpedig ő miért vállalna magára ilyen felesleges költségeket és időpazarlást.

Dehát az meg hogy van, hogy gyereket ölni szabad, de fűteni nem? Miféle perverz erkölcs ez?

Eddig is bizseregtem a zöld progresszív eszméktől, most már aktívan fogom bojkottálni.

Amerikai multi magyarországi leánycége. Amerikában kötelező ünnepelni a homoklobbit.

Persze a magyarországi leányvállalat maga a paradicsom, mert senki se veszi komolyan a központ politikáját, sőt azt nem is tartja be. De a központi körlevelek jók, mert mutatják mi ellen kell küzdenünk.

Mi is tehát a Büszkeség Hónap? Mert ezt is elmagyarázza a körlevél a kezdeti ujjongás után. Nos, a befogadás és a sokszínűség ünnepe, mely alatt kimutathatjuk, hogy támogatjuk az LMBTQ+ közösséget, a haladást, az egyenlőséget és az elfogadást.

Konkrétan mit is teszünk? Szemináriumok, tréfás játékok, vetítések lesznek az LMBTQ+ közösség értékrendjéről és történelméről, melyek során minden érdeklődő megismerkedhet az LMBTQ+ közösséget érintő ügyekkel, múltbéli és jelenlegi problémáikkal, s a jövőbeli teendőkkel.

A magyarországi dolgozó persze mázlista, mert a magyarországi részlegben egy szál szeminárium se lesz, sőt vetítés és játék se. Pedig ha nálunk - itt az én szintén multi munkahelyemen - lenne ilyen, esküszöm, egyszer tényleg elmennék egy ilyenre. Annak idején a szovjet Komszomol ülésére is elmentem egyszer, pedig ott se voltam tag: életre szóló élmény volt, most se lenne szerintem más. A bizsergető hülyeség ugyanis mindig nagyon hasonló, konkrét tartalma meg szinte mindegy. Szinte már sajnálom, hogy még egy vacak Zoom-szeminárium sincs...

S mi van, ha nagyon részt akarunk venni mindezen, de nincs rá időnk? Nos, nem gond, erre is van megoldás, rögtön 3 is:

• hordjunk egész hónapban szivárványos kitűzőt, s írjuk rá azt a névmást, mellyel szeretnénk, ha megszólítanának minket (ez mondjuk magyarul kissé unalmas lenne, mert mindenki azt írná, hogy "ő"),
• töltsünk le telefonunkra, tabletünkre és laptopunkra szivárványos hátteret (az asztali gépek miatt ne aggódjunk, ezekre az IT-osztály központilag tesz ilyet),
• öltözzünk egy nap szivárványosan!

Az olvasó beküldte nekem a képernyőképet, de direkt nem teszem be, őt védendő. Azt azért megkérdeztem tőle, volt-e már szivárványosan öltöző kolléga, de sajnos nem volt - hiába, ilyen egy fasiszta ország...

Nálunk is, az én munkahelyemen is, szokott lenni ilyen körlevél, csak mérsékeltebb habzású. Kicsit olyan, mint a régi szovjet-zsidó viccben:

Rabinovics pártagitátorként kezd dolgozni.

Végig megy a háztömbön, mindenhová becsenget, majd amikor ajtót nyitnak neki, ezt mondja:

- Jó napot! Csak azért jöttem, hogy elmondjam: a szovjet rendszer nagyon jó. Elnézést a zavarásért, további szép napot!

Egyszer egyik munkahelyemen annyit megengedtem magamnak, hogy egy hasonló alkalomkor, amikor épp vicces kedvemben voltam, megjegyeztem, én gyíkemberként azonosítom magamat, így bármilyen ellenem irányuló magatartást kérek állatkínzásként kezelni. Ezen a nagy többség röhögött, az előadó meg megjegyezte, inkább az előadás után legyünk vidámak, most neki időre végeznie kell,

MZP egyszer guberált Hódmező végén. Ekkor meglátott egy csodás látványt: egy égő patkányt, mely azonban élt és virult, mintha a lángok nem érintenék testét. Közelebb ment MZP, mire a patkány megszólalt "Én vagyok a Filantróger, aki a szegényektől elvesz és a gazdagoknak ad. Vedd le gumicsizmádat a lábadról, Peti, mert a hely, ahol állsz szent föld.”.

MZP visszakérdezett: - Te vagy a Zelenszki Géza? Mire a patkány: - Nem, de szólíts csak Gyuri bácsinak.

Aztán elmagyarázta: - Látom évek óta a ballib agytröszt nyomorúságát és töketlenségét, ezért jöttem el, s téged bízlak meg, szabadítsd meg a libbantakat Zorbán uralma alól.

- De miért pont én? Én csak egy kétbalkezes porszívóügynök vagyok - mondta MZP.

- Ne aggódj, Peti, megtömöm zsebed milliókkal, ettől megjön erőd. Plusz melléd állítok egy csodaszép manökent, Katit, aki időnként vetkőzve fog kampányolni melletted. Így 100 %, hogy sikeres leszel, s elvezeted a libbant sereget Zorbán elnyomása alól egy új európai jogállamba, ahol a macskabasziták, az amoraliták, a perintiták, az iványiták, a szabadmadariták és a buziták uralják a közéletet.

- Tízparancsolat nem lesz?

- Felesleges, majd hetente küldöm az ukázaimat.

U. i.: A végét ki lehetett volna jobban dolgozni, de elvesztettem érdeklődésemet és emiatt ihletemet is. Bocs.

A hétvégén bukott egy szépet ismét időközi választáson az ellenzék.

Siettem gyorsan összegyűjteni a ballibbant 12 pont magyarázatot választási vereség esetére, íme:

1. Fogatlan tanyasi mucsai bunkók.
2. Egész nap az M1-et lesik.
3. Zsák krumpli és analfabéta cigányok.
4. Ukrán nyugdíjasok.
5. Busszal szállított románok.
6. Halott románok levélszavazatai.
7. A sötét barmoknak diktatúra kell.
8. Zorbán médiái karaktergyilkoltak.
9. Az ellenzék nem fogott össze eléggé.
10. Zorbán megvette az ellenzéket.
11. Ez egy következmények nélküli ország.
12. Diktatúra nem váltható le választással.

Lengyel László ismételt marhaságai után fel lett szólítva egyesek által, vonuljon ki a közéletből.

Mekkora rövidlátás ez!

Nehogy tényleg kivonuljon! Lengyel elvtárs minden megszólalása valójában rendkívül sokat segít, mindig csökken tőle a ballibek támogatottsága. Szerintem kapjon inkább magas összegű állami ösztöndíjat, hogy minden erejével képes legyen a közéletre öszpontosítani!

S kívánunk neki kiváló egészséget, hogy még legalább 30 éven keresztül aktív lehessen.

Lengyel elvtárs olyan, mint a gyűlöletgombóc magyarellenes kanadai hazafi Akosh Kertes, csak persze azért hozzá képest szuperintelligens.

Lengyel elvtárs egyébként úgy lett a magyar médiák kivakarhatatlan szereplője, hogy 1988-ban kizárta az MSZMP. Ő tehát egyfajta korai Lukácsi Kati, csak legalább nem szokott vetkőzni.

Ő azon ballib megmondóemberek egyike, akik immár 3 évtizede mondják rendíthetetlenül és fáradhatatlanul a hülyeséget, önkritikai reflexió és szemrebbenés nélkül, s bármiféle kapcsolatot nélkülözve a valósággal. Sokan utálják az ilyeneket, pedig meg kellene őket becsülnünk: már Szun Ce megmondta 2500 éve, hogy örülni kell, ha az ellenség tanácsadói idióták.