Lehet-e más érdekét képviselni úgy, hogy a képviselő nem része a képviselt érdekközösségnek.

Annak idején a kommunista mozgalom alapproblémája éppen ez volt: a proletárok képviselői csupa jómódú ember, de legalábbis szegény értelmiségi volt, igazi proletár nemigen volt.

Az eredmény: a kommunista mozgalom sose volt képes szerves kapcsolatot kiépíteni azokkal, akiket állítólag képviselt.

Amikor ezt kezdték felismerni a II. vh. utáni nyugati kommunista pártokban, voltak is megoldási próbálkozások, jellemzően vicces álmegoldások. Pl. a francia kommunistáknál tilos volt egy időben a szakmunkás átlagbérnél többet keresni, a többletet be kellett fizetni a pártkasszába, ez persze csak a politikai tisztségekből származó fizetésekre vonatkozott. Ráadásul a pártvezetőséget nem érintette, mert az olyan pénzen kívüli juttatásokban részesült, hogy az bőségesen kompenzálta a pénzmegvonást.

Mint egyes modern vallásokban, ahol azt hazudják, náluk mindenki önkéntes, nincs fizetett papság, miközben képtelenség nagy szervezetet fenntartani fizetett, csak azzal foglalkozó emberek nélkül. Jó példa a mormonok, akik verik a mellüket, hogy náluk mindenki önkéntes, csak aztán ez csak a legalacsonyabb tisztségekre vonatkozik a valóságban. Az utcán térítő fiatal misszionáriusok valóban nem kapnak semmilyen fizetést, ez tény, de a főnökeik már igen, bújtatott alakban. Nagyon régen ismertem egy mormon misszióvezetőt, nagy ember volt, később a mormonok egyik felső szervébe is bekerült (ugyan nem a legfelsőbe, de az aztán következőben, mindjuk kádárista szakszavakkal nem volt sose se a PB, se a Titkárság tagja, de a KB-tagságig eljutott). Úgy élt mint egy bankfiók vezetője, rendkívül magas életszínvonalon, s közben nem származott gazdag családból. A megoldás: az egyik mormon intézmény magasrangú alkalmazottja volt, ami már nem számít papi tisztségnek, így nem vonatkozott rá az ingyenesség követelménye.

Annak idején a szovjet propaganda úgy magyarázta a nyilvánvaló furcaságot, hogy a proletárforradalmat nem proletárok szervezték, hogy ezek olyan osztályidegen emberek voltak, akik képesek voltak osztályérdekeiken felülemelkedni.

Mert hát Engels nagytőkés volt, Trockij gazdag kereskedő fia, Lenin felső-középosztálybeli kisnemes család gyereke. Még Marx és Sztálin legalább tényleg nyomorogtak, de egyiknek se volt így se proletár a származása.

Szóval a hivatalos magyarázat közröhej tárgya volt.

Valójában ez kommunista kontextuson kívül is valós kérdés. Nagyapám mondta, a Horthy-rendszer alatt a lehető legjobb munkahely a szakszervezeti funkcionáriusé volt, ő ugyanis sose vesztette el állását.

Sokszor magamon is érzem ez. Nem hamis-e, hogy az ellen a rendszer ellen írok, melynek végülis a kedvezményezettje vagyok? Mert világszinten - bárhogy is számítom - benne vagyok a felső félmilliárdban, ez a világ 5-6 %-a, de talán inkább a felső 200 millióban vagyok benne inkább, ez még elitebb pozíció. Vajon nem olyan ez, mint Engels harca a tőke ellen?

A választ nem adom meg, nem az én dolgom ez.

Ha kiskutyákat ölnek, hörög a világ, ha embereket, akkor nem - mondja Ungváry abortuszellenes cikkében.

Jó meglátás.

Tulajdonképpen egyetlen tévedés van cikkében, az "Embert ölni márpedig nem szabad." mondás. Ez ugyanis nem igaz. A kereszténység sose volt feltétlenül életpárti, s nem is kell, hogy az legyen. A kereszténység feltételesen életpárti: azaz fő érték az élet, de nem abszolút érték. Van ugyanis egy sor kivétel.

Semmi gond katonának lenni és ölni, rendőrként lelőni valakit, kivégezni a bűnöst, önvédelemből ölni, sőt még a terhes anya is megölheti gyerekét, ha az veszélyezteti életét.

Ahogy egyébként az állatölés is, csak ott nyilván sokkal több a kivétel, hiszen nem erkölcstelen étkezési céllal állatot ölni se.

Az persze röhejes, hogy manapság a meg nem született gyerek kisebb érték progresszív körökben, mint a házi kedvenc. Mondom ezt úgy mint abszolút állatbarát, jelenleg 6 darab háziállatom van, ebből 2 kutya, s számomra a kutyáim abszolút baráti státuszban vannak.

A felnőtt emberek közti kapcsolatoknak sok szintje van.

Az alapszint az idegenség. Úgy teszünk, mintha ott se lenne a másik, nem köszönünk neki, nem reagálunk rá, s ha kényszerű helyzetben közel kell lenni hozzá huzamosabb ideig - pl. liftben vagy tömegközlekedésben -, akkor igyekszünk átnézni rajta.

Aztán jön sok szint, mely mind egyre magasabb kapcsolatot jelent: szomszéd, kolléga, távoli rokon, haver, közeli rokon.

A testvéri kapcsolat a legmagasabb fok a rokonságban, sajnos nem tudok róla semmi közvetlent, mert nincs testvérem.

Aztán jön a közeli baráti viszony és az azzal szinte egyenértékű szerelmi kapcsolat.

Azt hihetnénk, a kiteljesedett szerelem a legmagasabb fok, hiszen ott a felek egymást meztelenül tapasztalják, ráadásul a nemi kapcsolat révén a testek egymásba hatolnak.

Valójában nem. A legmagasabb fok az a kapcsolat, melyben a felek nem szégyellik egymás előtt biológiai jellegű szerves tevékenységüket, lásd szabadon vécéznek egymás előtt, ezt természetesnek véve.

A felső szint tehát az, amikor a másik előtt nem szégyelljük azt, amit minden más helyzetben szégyellnénk, rejtve tennénk.

Egy dolog ugyanis a szex valakivel, de ennél sokkal intímebb más előtt vécére menni nagydologra. Hiszen már gyerekkorban megtanuljuk, a felnövés fontos állomása, hogy már saját anyánk elől is bezárkózunk a vécébe kakiláskor, pedig hát ő aztán mindent látott rólunk ami csak elképzelhető, születésünk után hónapokon keresztül törölte a seggünket, a lehető leggusztustalanabb dolgokat megtapasztalva. Mégis eljön a pillanat, amikor saját anyánkat se engedjük immár, hogy lássa hogyan vécézünk.

Én későn szakadtam le anyámról, nagyjából 5 és fél éves korban jött el csak az a pillanat, hogy elbújok előle vécézéskor. De pl. a kisebbik fiam már 2 éves korában kizárt engem és anyját ilyen alkalmakkor.

Én azt hiszem a legfelső fok a fingás. Néha van ilyen inger. Amikor az utcán éri az embert, mindig körülnéz nincs-e más a közelben, s csak ha nincs, lépi meg akaratát.

Az intimítás végső foka az, amikor a másik ember előtt szabadon fingunk. Ez a legszorosabb barátság, lelki közelség fizikai jele.

Ahogy Isten mindent lát, s semmi bajt nem látunk abban, hogy érzékeli fingásunkat, hiszen ez egy természetes biológiai igény, nem bűn.

Ha nincs ember, aki előtt szabadon finghatunk, akkor valójában nincs igazán közeli embertársunk se.

A kommunizmusból a kapitalizmusba való átmenet Kelet-Európában mindenhol káoszt eredményezett. Egy időre az államhatalom megszűnt, de legalábbis erősen lecsökkent.

Persze voltak fokozatok. Talán Szlovénia és Csehország voltak a legrendezettebbek, ott alig érződött a folyamat. S az ellenkező véglet meg a volt Szovjetunió és Albánia volt. A szovjet poszkommunizmusban simán megesett, hogy pl. a rendőrök, katonák nem kaptak fizetést, mert még erről se volt képes gondoskodni az állam. Albániából meg legendás történetek jöttek, hogy pl. az állami gyár vezetősége leszereli a gyárban mindazt ami mozdítható, majd csónakokkal elszállítja Olaszországba, ahol a bolhapiacon mindent elad - a spontán privatizáció legdrasztikusabb példája.

Magyarország persze a cseh-szlovén modellhez volt közelebb, míg Bulgária a szovjet-albánhoz, de csak közelebb, mindenképpen mérsékeltebben. Szóval a magyar modell a rend volt, kisebb káosszal, a bolgár meg a káosz, valamiféle renddel.

A magyar hirdetésekben ennek jele mondjuk a "számlát adunk!" szöveg akkoriban, miközben mindig kellene számlát adni, de mivel senki se adott, így a számlaadás afféle speciális dologgá vált.

A bolgár káosz legviccesebb példája a Törvényességi Szerződés volt. Az ország posztkommunista vezetése 1990-ben "fantasztikus" ötlettel állt elő: a lengyel kerekasztal-tárgyalások mintájára Bulgáriában ne kerekasztal legyen, hanem megállapodás a társadalmi békéről!

Petar Mladenov bolgár államfő - a Todor Zsivkovot 1989 novemberében megbuktató 4- vagy 5-tagú kommunista összeesküvés egyik tagja - ezzel a sajátos lépéssel akarta szerepét bebiztosítani. Kiállt a nyilvánosság elé, felszólítva minden politikai tényezőt, dolgozzanak ki egy okmányt a békés átmenetről és a törvényesség betartásáról, majd аzt ünnepélyesen írják alá.

Sokan már akkor mondogatták, ez enyhén szólva kb. paródia szint, hiszen ha egy országban külön szerződést kell kötni a törvényesség betartásáról, az egyetlen dolgot jelent: ott nincs törvényesség. Meg hát a törvényességet nem szerződéssel hozzák létre, hanem azt kikényszeríti a hivatalos állami erőszakmonopólium, s ez nem marxista tézis, mert lásd mondjuk Thomas Hobbes, a liberalizmus egyik nagy elődjének munkásságát.

De Mladenov elnök vakon ment előre tervével. Közben a fő ellenzék is meglátta az egészben a saját hasznát: nem mondtak semmit, sőt részt vettek az okmány kidolgozásában, majd az aláírási ünnepségen nem írták alá! Végül a szerződést csak a volt kommunista párt és pár fantompárt írta alá, azaz az egész nevetségességbe fulladt. Plusz Mladenov elkövette azt a hibát, hogy - élő adásban - nyíltan kimutatta dühét, még oda is szólt az akkori fő ellenzéki szervezet elnökének "írd alá! írd alá!".

Végül Mladenov meg is bukott, 1990 júliusában le kellett mondania. Ebben ez az eset is közrejétszott, bár a fő ok egy nagyobb botrány volt, kikerült róla ugyanis egy hangfelvétel, melyet úgy értelmeztek, hogy a hadsereget szeretné bevetni az ellenzék ellen. Máig nem tudni, igaz-e ez a vád, a felvétel nagyon rossz minőségű, s kétféleképpen is érthető: "inkább jöjjenek a tankokkal" vagy "inkább jöjjön Sztanko" (magyarul is hasonlóan hangzik, de bolgárul végképp), Sztanko a parlament elnökének a keresztneve volt, Mladenov közeli barátjáé.

А Törvényességi Szerződést persze elfelejtették gyorsan. Az immár magát megreformálni akaró ex-kommunisták is megszabadultak tőle, csak a legelején volt az az ex-komcsi narratíva, hogy "lám, az ellenzék polgárháborút akar", ez azonban Mladenov bukásával gyorsan feledésbe merült. Pedig annak idején Mladenov még New Yorkba, az ENSZ-be is el akart küldeni belőle egy példányt!

Én személyesen utálom a fentezi műfajt, de a múzsám szereti nagyon. Így hát letöltöttem neki az új Gyűrűk Ura világegyetem részt, az idén kiadott sorozatot.

Azt előre tudtam, hogy én elalszom rajta, s már éppen aludni készültem, amikor felriasztott múzsám megjegyzése "hát, ez nagyon szar".

Szóval ő se akarja nézni.

Én egyébként nem tapasztaltam a látott kb. 25 percben semmi újat, ugyanaz a Gyűrűk Ura stílus. Amatőr színészek iszonyú rossz játéka, mindenki vagy gonosz vagy jó.

A gonoszok életcélja gonosznak lenni. De erről született jó paródia a Monthy Python jóvoltából.

A jók meg még nevetségesebbek. Átszellemült arccal néznek előre, s marhaságokat mondanak. Ilyen "alattam a pince, felettem a padlás, de ha fejre állok, akkor felettem lesz a pince, s alattam a padlás, ez a létezés nagy rejtélye" típusú álbölcsességeket, melyek elmondásakor láthatóan a színészek nehezen tartják vissza röhögőgörcsüket.

Egyik kedvenc filmem, Peter Sellers főszerepléséval a Being There - ott külön kiadták az elrontott felvételeket. Nagyon jó az a rész, ahol a szerepe szerint csendes elmebeteg és 0 körüli intelligenciával rendelkező Sellers egy hosszú, teljesen abszurd monológot ad elő - nos, ezt 15-ször kellett felvenni, mert a színész folyton elröhögi a szöveget.

De az a film jó, az új Gyűrűk Ura meg szar. Még a fentezikedvelők szerint is.

Amikor a Nokiának dolgoztam, s jöttek a panaszok, hogy "tegnap járt le a garancia, ma elromlott a készülék, micsoda szemét cég a maguké", megkérdeztem az illetékes vezetőmet, mi is a helyes válasz ilyen esetekben.

Ő elmondta: "a garancia lejárta után történt a meghibásodás? ez csak azt jelenti, cégünk tökéletesen működik, hisz sikeresen betartotta ígéretét a vásárló felé".

Azóta ehhez tartom magamat.

Már mondtam, a fényképezés mellett a másik műszaki mániám a fejhallgató. De míg a fényképezésben nem kell feltétlenül a legdrágább, csak a legolcsóbb kerülendő (egy hozzáértő ember jobb képet csinál olcsóbb géppel, mint egy dilettáns a drágával), addig a fejhallgatóban nincs menekvés: az ár kiválóan jelzi a minőséget.

Az amatőr kategóriában nagyjából 150 euró a határ. Ami az alatt van, azt felesleges megvenni, mert használhatatlan minden igényesebb alkalmazásra. Mondjuk ha venni akarunk egy 140 eurós fejhallgatót, akkor vegyünk inkább egy 10 eurósat: pont ugyanolyan szar lesz, de legalább sokkal olcsóbb.

Vannak persze csúcsmárkák, ilyenek ebben a műfajban a Sennheiser és a Bang & Olufsen - itt az az érzésem, hogy csak a márkanév miatt drágábbak a hasonló képességűeknél. Olyan átlag + 30-60 % itt a túlárazás.

A kiember viszont nem villogtatni akarja a márkanevet, hanem a legjobb minőséget keresi túlár nélkül.

2019-ben vettem meg az akkor legjobb 3 készülék egyikét, még a HVG is írt róla cikket, a HVG kevés igaz cikkeinek egyike volt, ez a Sony WH-1000XM3 volt, akkor újonnan az átlagára 300 euró volt.

3 év kiterjesztett garancia. 3 év és 2 hónap után elrepedt a jobboldali fejpánt alja. Sajnos ez elkerülhetetlen, ha az ember sokat használja. A kellemetlem az, hogy így is tökéletesen működik, csak éppen baromira csúnya. Megragasztottam persze, de ez így nem az igazi már.

Most szépen eladtam, itt az a jó, hogy van kereslet hibás, használt termékekre. Sok az ezermester, aki aztán megjavítja, majd használja vagy újra eladja.

Megvettem a kettővel újabb verziót. S pont ki lett javítva a fejpánt hibája: másképp csatlakozik a fejpánt, a repedés esélye jelentősen kisebb lett.

Persze műszakilag is javult: még jobb az aktív zajkizárás. Most pl. rajtam van, s a külső zaj 95 %-át nem hallom.

Olyan funkciója is van, hogy ha megszólalok, leáll automatikusan a visszajátszás. Ez persze marhaság, így ki is kapcsoltam, de esetleg lehet olyan, akinek pont ez kell.

A szerkezet "titkos" funkciója: aki pihenni akar, nem hallgat rajta semmit, csak felveszi és bekapcsolja, így egyfajta csendkamrába kerül.

Sose értettem azokat, aki vesznek valami drága lejátszót, hozzá meg egy szar fülhallgatót. Nem tartom ezt értelmes viselkedésnek.

Persze tudatában vagyok: egy kisebb család egy hónapig tudna étkezni egy ilyen eszköz árából, szóval a legtöbb ember nem azért nem vesz ilyet, mert hülye, hanem mert nincs rá pénze.

Számomra ez fontos, most meg is tudom ezt engedni magamnak (legalábbis ezt hiszem). Nagyon sokat segít a liberális mocsok elviselésében. Mondjuk az ember gyorsétterenben ül és közben valami egész mást hallgat, így kizárja a gyorsétterem ideológiai hatását. Vagy éppen szenved multi munkahelyen, de ezzel kizárja az egész nyomasztó környezetet, Hirtelen az idegesítő polgári-liberákis mocsok csak díszlet lesz egy abszurd színházban. S már nem idegesítő a környezet, hanem csak amolyan paródiává válik.

Egyik nap este az irodában jártam körbe, Beethoven szimfóniáit hallgatva (egyébként a barokk zene a kedvcem, de Beethoven az még jó). A végén már majdnem tetszeni kezdett az iroda!

Ja, s Beethoven. Természetesen a 9. szimfónia 4. tétele nálam tiltólistán van, azt nem hallgatom. Úgy vagyok vele, mint a karlendítéssel és a vöröscsillaggal, önmagában pl. a karlendítés nemes gesztus, én is szívem szerint gyakran szeretnék élni vele, de mivel ki lett sajátítva kellemetlen alakok által, sose alkalmazom.

Pont ilyen a 9. szimfónia 4. tétele is: amióta a libbantak himnusszá alacsonyították, hányingerem van tőle. Majd akkor fogom meghallgatni, amikor azt éppen sortűz megkapására váró libbant főemberek éneklik. Addig felesleges.

A hülyegyerek az osztályban terrorizálja az osztálytársait, különösen egy Zöldi Lacika nevű, aki az utóbbi időben Zeldiv Laszolov néven szólíttatja magát. Kapott pár pofont, de nem értett belőlük. Sőt még áthívott magához pár hulligánt az többi osztályból is.

Az igazgató végül kénytelen lépni komolyabb eszközzel.

Tulajdonképpen ez zajlott a kijevi NATO-kirendeltséget vezető hunta kapcsán is. Nagyobb erő kell a helyre tevéséhez, s ez most megvalósul: Oroszország nyílt csatába kezd, immár nem kímélve az ellenséget.

Nagy a pánik liberális körökben. Ezt jól jelzik az álhírek.

Kedvencem a BBC moszkvai riportja, melyben bemutatnak az egyik moszkvai repülőtéren egy 40-méteres sort "menekülnek az orosz hadkötelesek" szöveggel.

Na most, én amikor augusztusban Törökországba mentem nyaralni 60-, sőt 80-méteres sort is láttam, ezek szerint az EU-állampolgárok pánikszerűen menekültek az idei nyáron Törökországba?

Egyébként Oroszország minden háborút így nyert meg, évszázadok óta. Hatalmas emberáldozattal, s az ebből adódó erőfölénnyel.

Persze a fronton meghalás, megsebesülés olyan, mint a vécépucolás: mindenki tudja, hogy valakinek meg kell tennie, mert ellenkező esetben nagy baj lesz, de mindenki abban reménykedik, nem ő lesz a tényleges cselekvő.

A kérdés már csak az, hogy az agresszív NATO-tömb bevet-e végső kétségbeesésében atomfegyvert.

A ballib tábor szélén gravitáló minicsoportok időről időre felvetik: a magyar ellenzék sikertelenségének fő oka, hogy nem baloldali. Persze itt "baloldal" alatt azt értve, amit klasszikusan értenek alatta, azaz a kapitalizmushoz való kritikus viszonyt.

Csakhát ez képtelen terv. A magyar "baloldal" sose volt baloldali, semmilyen szemszögből. Magyarországon a "baloldal" szó jelentése: a magyar érdekek maximális feladása, a nyugat iránti kritikátlan rajongás, s a klasszikus liberális elvek lelkes tapsolása.

Az ok egyrészt maga a baloldal. A magyar baloldal - még az igazi - azzal kezdte annak idején, hogy kikáltotta a Tanácsköztársaságot, ami aztán minden épeszű embert gyorsan el is riasztott a baloldaltól.

Aztán - 70 évvel később - a rendszerváltó értelmiség sikeresen befejezte a "baloldal" szó hitelrontását: kiderült a baloldal lényege, hogy egyrészt tiszteleg a nyugati uraknak, másrészt mélyen lenézi a magyar kisembert.

Orbán sikerének fő titka, hogy mindezt felismerte, s pont az ellenkezőjét teszi mindennek:
- a "független" szakemberekre sose hallgat,

- ellentmond a nyugatnak,

- bár maga is az elit része, ezt leplezni igyekszik.

Ez utóbbi a legviccesebb, de leghatásosabb is. Ráadásul a ballibek mindig besegítenek.

Szerintem Orbán direkt ki is provokálja ezt. Lásd amikor rosszul öltözik, miközben milliárdos és lenne pénze a legszigorúbb divatkövetelményeknek is megfelelni. De direkt nem teszi. S a ballib megmondóemberek mindig besétálnak a csapdába, elkezdik ócsárolni Orbánt mekkora bunkó. Az emberek zöme viszont - még a ballib szavazók tübbsége is - megsértődik, hogy ezek a belpesti, valóságtól elszakadt, dúsgazdag sztárértelmiségiek miért szidják az átlagember öltözködését.

Amikor az első ballib személyiség 25 éve elkezdett rendszerkritikus lenni, ez TGM volt, a ballib közvélemény felzúgott "ez megbolondult, olyan lett, mint a Csurka".

Azóta ez a szabvány szöveg. Aki ma bármennyire is kritizálja az EU-t, az hiába orbánoz közben ezerrel, azonnal megkapja az "orbánista" jelzőt a ballib keménymagtól.

S persze mindez teljesen logikus. A magyar társadalom nemzeti vagy liberális, a kettő együtt nem megy, s semmilyen más irányzat se megy. Magyarországon nem lehetséges se zöld, se baloldali. de még radikális jobb irányzat se. Ha mondjuk valaki zöld, akkor felmerül: de milyen zöld, ballib zöld vagy nemzeti zöld?

Mint az ír viccben? Maga milyen vallású? Ateista. Oké, de katolikus ateista vagy protestáns ateista?

A saját példámon. Pont 30 éve van saját számítógépem, mármint ha csak a pc-t tekintjük annak, mert nem-pc gépem korábban is volt. A pc előtti korban több tábor volt: Commodore, Amiga, Atari, Spectrum, Apple II.

Magyarországon a Commodore és a Spectrum volt a legelterjedtebb, míg érdekes módon Bulgáriában az Apple II. Annyira, hogy Bulgáriában még gyártották is az Apple II klónját, a Pravec nevű gépet - Todor Zsivkov Pravecben - ez egy Szófia környéki volt falu, ma már város - született, innen a gép neve. A kései bolgár kommunizmusban Zsivkov mániája a számítástechnika volt, így hatalmas számokban ment az informatikai képzés is.

Én a Spectrum tábor tagja voltam egyébként.

De a pc az egy más világ.

A 90-es években még a macintoshok sokkal fejlettebb voltak a pc-knél, voltak is jócskán viccek, ezeket elsősorban mac-felhasználók találták ki a pc-seken röhögve. Pl.:

• Mi az, felszállásra készülő repülőgép hangja a szobában?
• Semmi különös, bekapcsoltak egy pc-t.

Meg a Windows/Linux előtti korról is voltak viccek, mondjuk:

• A macen egy ikont behúzok egy másik ikonhoz, hogyan kell ugyanazt megcsinálni egy pc-n?
• Egyszerű. Csak a villodzó sötét képernyőn beírok egy 8 szóból álló parancsot, s már kész is.

Persze fordítva is voltak viccek, pl.:

• Hogyan kell kicserélni egy kiégett Macintosh-villanykörtét?
• Sajnos ez nem lehetséges, új csillárt kell venned.

Szóval úgy kezdődött, hogy minden baromi drága volt, de a memória végképp, mind a tárhely, mind az operatív memória. Az első pc-ket eleve merevlemez nélkül árulták.

Az enyémen 120 MB merevlemez volt, s mindenki hüledezett 1992-ben "Atya Isten, mekkora!", s volt 4 MB RAM-om, ami szintén hatalmasnak számított, az átlag 2 MB volt, de sokan csak 640 KB-os géppel voltak.

Lassan mentem felfelé, az első pentiumos gépem 1996-ban lett. S az első Intel Core gépem meg 2010-ben lett.

Alapvetően mindig igyekeztem kb. a mésodik-harmadik szinten lenne a csúcshoz képest.

Ebben a hónapban csináltam a legutóbbi fejlesztést. Átálltam a 7. generációs Intel Core-ra. S - alig merem leírni - 64 GB RAM-ot telepítettem, ez kb. 16 ezerszer több RAM, mint az első gépemen 30 éve. Nagyon viccesen hangzik.

S megléptem a nagy lépést, vettem egy 1 TB-s ssd-t. Azt mondták, ez hatalmas gyorsulást eredményez.

Miért is? Kezdett idegesíteni, hogy a PhotoShop indulása 2 perc, aztán meg minden kattintás 10 másodperc. Még a LightRoom is erősen akadozott.

Alapvetően a gépemet íráson kívül kép-és videószerkesztésre használom.

Most árulom a régi alkatrészeimet, teljesen jó minden. Ha az ember csak netezni és írni akarna, minden szuper lenne.

Ami a legfurcsább számomra: a mostani alapkonfigurációkban nincs cd/dvd. Annyira elterjedtek az usb-memóriaegységek, hogy opcionális lett a dvd. Engem persze személyesen nem zavar, van külső dvd-íróm/olvasóm. De mégis valahogy sajátos hír ez.

Kiderült mindeközben: ma nem is olyan egyszerű egy gépet szűz állapotból működésbe hozni.

20-30 éve ez még baromi egyszerű volt. Kicsik voltak a különbségek. Nem volt hol tévedni.

Most órákat szenvedtem. Mind hardver, mint szoftver szinten. Ugyanis nagy upgrade esetében szeretek mindent nulláról kezdeni. Összesen nettó 10 órába telt az egész. S ha nem lenne valamilyen ismeretem a témában, nem tudtam volna megoldani.

Szoftver szinten a tudásom a 10-szerese a hardveres tudásomnak. Én vagyok az amerikai vonatkozó vicc élő példája, hogy:

• Hány programozó kell egy kiégett villanykörte kicseréléséhez?
• Egy se. Ez hardver probléma.

Szóval azon például harsányan röhögött volna egy hardveres szakember, hogy bedugom a hdmi-kábelt az alaplapra, majd hosszasan gondolkodom miért nem ad jelet. (Megoldás: a videókártya hdmi-kimenetébe kell dugni, nem az alaplap hdmi-kimenetébe.)

De most örülök, mint majom a farkának: a Windows most kb. 1 perc alatt teljesen feláll kikapcsolt állapotból, korábban 7-8 perc volt.

A legkomikusabb az volt, hogy olyan biztonsági intézkedéseket csináltam tavaly több támadási próbálkozás után a bérelt szerveremen - bircahang.org -, hogy sikerült most kizárnom saját magamat is: nem engedett ugyanis a szerver belépni, mert idegen támadásként értékelte a rendszer az ismeretlen új gépről való belépési kísérletet.

Még jó, hogy csináltam egy kiskaput. A telefonszámomra küldött kóddal ki lehet kapcsolni a védelmet. Kikapcsoltam ideiglenesen, megcsináltam a módosításokat, majd visszakapcsoltam.

Szóval aki meg akar hekkelni, annak először el kell lopnia a telefonomat vagy valahogy hozzá kell férnie a telefonszámomra küldött üzenetekhez.

Mi lett volna, ha a nyugat úgy viszonyult volna a kommunizmus bukása után Kelet-Európához a 90-es évek elején, ahogy a nácizmus bukása utáni Nyugat-Európához 1945 után?

Mi is történt 1945 után? A kollektív nyugat eldöntötte, a szovjet befolyási övezeten kívüli Európa fel lesz emelve drasztikusan. Hatalmas pénzek dőltek a régióba. Teljesen politikai okokból, sokszor minden gazdasági ésszerűség nélkül.

A leglátványosabb ebben Berlin volt a Fal fennállása alatt. Nyugat-Berlin életszínvonala még az átlag nyugatnémet szinthez képest is kiemelkedő volt, ez mindenáron fenn volt tartva minden gazdasági racionalitás ellenére, mert a városrész szerepe a kirakat volt az azt körbevevő szürke és komor NDK-hoz képest.

Még azok közé tartozom, akik felnőttként jártak a Berlini Fal mindkét oldalán. Valóban drasztikus volt az eltérés, pedig a keletnémet életszínvonal nem volt alacsony. De aki átment az egyik szektorból a másikba Berlinben, lehetett akár a kommunizmus legfanatikusabb híve is, nem tudta nem elismerni, hogy a kapitalizmus színes és érdekes, míg a kommunizmus meg szürke és unalmas.

Szóval az utolsó megsegített nyugati országok Portugália és Spanyolország voltak, mikor a 70-es évek végén csatlakoztak a fősodrú nyugati modellhez. De már korábban is védelmet élveztek ezek az országok, különutasságuk ellenére is, mert a szovjet rend kategórikus ellenzői voltak, azaz közvetve segítették a nyugati centrumot.

A legjobban persze Spanyolországot ismerem. A spanyol vezetés beszélhetett és cselekedhetett szabadon a nyugati liberális értékrend ellen, de mindez meg volt bocsátva neki amiatt, hogy ezzel együtt a szovjet rend ellensége is volt.

Miért nem tette ugyanezt a nyugat Kelet-Európával is, miért nem emelte magához? A fő ok: mert szükségtelen volt, nem volt immár szovjet modell, emiatt szovjet fenyegetés se, egyszerűen pénzkidobás lett volna arra költeni, ami megvolt ingyenesen is. Gorbacsov átadta ingyen, a népek meg még tapsoltak is közben, szóval minek költeni?

Maradt tehát Kelet-Európa elnyomott, szegény rokon, félperifériás, kizsákmányolt státusza. Azaz a mai ismert helyzet.

Mi lett volna, ha másképp történt volna? Most Magyarország kb. a spanyol életszínvonalon lenne, ez a mostani szint nagyjából 130-140 %-a, ami jelentős különbség.

Lenne két darab polgári ikerpárt, egy nevében baloldali és egy nevében jobboldali, melyek ugyanazt akarnák. S képtelenség lenne ellenvéleményt megfogalmazni velük szemben. Egyszerűen túl jó lenne az emberek életszínvonala ahhoz, hogy elfogadjanak bármilyen rendszerkritikus narratívát.

S mindenki meg lenne győződve, hogy alapvetően minden rendben van, csak kis korrekciók szükségesek.

Magyarul: megvették volna az embereket.

Én alapvetően örülök, hogy nem így lett. Most minden kelet-európai országban kritikus többséget, de legalábbis erős kisebbséget képes szerezni a rendszerkritikusság.

S mindezt a nyugat 30 évvel ezelőtti mohóságának köszönhetjük.

Bolgár Gyuri bácsi akkora nagy celeb, hogy megengedheti magának még az igazság kimondását is büntetlenül.

Ha nála kisebb ballib megmondóember beszélne így, már rég megkapta volna a "Zorbán ügynöke" minősítést.

Ez jutott eszembe az egyébként is épületes Partizán-interjú kapcsán.

Szóval a bácsi elmondja: nem léteznek független, objektív médiák és újságírók, legfeljebb abban van eltérés, hogy kézivezérlés van-e vagy a saját meggyőződése szerint nem függetlenek és nem objektívek az újságírók. De olyan nincs és nem is lehet, hogy valaki független és objektív.

Na most, ez fideszes körökben triviális igazság - amit egyébként nyugaton se cáfolnak -, de a magyar ballib körökben ez ellen sokéves harc folyik.

Most mi lesz, harcba kezdenek Bolgár bácsival?

Egyébként tetszett Bolgár egyenessége. Rendesen elmondta, bizony elfogadta a kádárista kereteket, ezek ellen sose lázadott fel, tudomásul vette, hogy ezek a játékszabályok, ő csak óvatosan próbálta feszegetni, tesztelni meddig lehet éppen elmenni, de sose akart hős lenni. Mármint itt a 70-es és 80-as évekbeli karrierjéről beszélve.

Abból még esetleg baja lehet a Hofi-rajongótáborban, hogy róla is elmondta, ő se volt se hős, se lázadó. Ez ugyanis szembemegy a hivatalos ballib kánonnal.

Szeretem az ilyen szöveget. Nyilván szinte semmiben se értek egyet vele, de értékelem, hogy nyíltan beszél, nem kamuzik.

A modern reformkatolikusok már odáig reformálódtak, hogy immár a katolicizmus teljesen vitán felül álló részeit is tagadják.

Mert a homokosság kérdésében még tudnak valahogy érvelni, ha erősen hamiskás is ez az érvelés.

Az egyházi hagyományra ugyanis azt mondják, az elavult és eleve nem biblikus (bár ez baromi furcsa érv egy katolikus szájából, hiszen az egész katolicizmus nem "biblikus"). Perintáék kedvenc magyarázata: a dolgokat társadalmi kontextusukban kell nézni. Nos, önmagában ez jó érv, csak éppen a "nem" szót akárhogy is nézem kontextusában, akkor se lesz "igen".

Aki esetleg nem elég járatos a keresztény dogmatikában, s ezt félreértené, annak elmagyarázom. A "biblikusság" követelménye egy tipikus protestáns érv, azaz protestáns szájából rendben van, de katolikus vagy ortodox szájból abszurdum. Amerikai ortodox vicc is van erről: amikor a protestáns azt mondja az ortodoxnak "a te felekezeted a Biblia alapkán áll?", a viszontválasz "a te Bibliád az Egyház alapján áll?". S ugyanez menne protestáns-katolikus verzióban is: a katolicizmus éppenhogy büszke arra, hogy nem "biblikus", hiszen tagadja a Biblia elsőbbségét az Egyház előtt. Persze ez a tagadás teljesen logikus: egyrészt az Egyház régibb, mint a Biblia, másrészt a Bibliát az Egyház írta és szerkesztette. Szóval katolikus és ortodox szemszögből a biblikusság érve kb. mint az az állítás, hogy a tojásnak a rántotta alapján kell állnia.

Az ószövetségi homofób részekre legyintenek, hogy azok elavult, zsidó szabályok, mint a sértéshús evésének tilalma.

Az újszövetségi homofób részeket meg kimagyarázzák. a kedvencem amikor a Római levél első fejezetét a homokosság dicséreteként értelmezik. Egyszer egy homokos álkeresztény honlapon végig is olvastam az érvelést. Nagyon humoros. Kb. az a lényege, hogy Isten csak a hitetlenek szeretetmentes szexét ítéli el, viszont az egymás szerető egyneműek szexuális életét nem. Nagyjából 3 perc kell ennek megcáfolására, de tényleg ezt állítják.

Viszont az abortusz tilalma már teljesen tiszta, itt egyszerűen nincs mit átértelmezni meg kitalálni. Teljesen egybehangzó minden, egyszerűen nem lehet még csak humoros ellenérveket is kiötleni.

Mégis állítólagos katolikusok nem csak az abortusz tilalma ellen szólalnak fel. hanem már az abortálandó gyerekek védelmének minimális fokozása ellen is. Mert ismerjük el: a szívzörej meghallgatásának kötelezettsége egy teljesen jelképes lépés. Mégis, küzdenek ellene az igazkeresztények.

Szerintem Perintáék és hozzá hasonlatosak következő akciója a feltámadás ellen lesz. A progresszív skandináv protestánsok már évek óta a kereszt ellen harcolnak, szóval ott a követendő példa.

Legutóbbi adásukban Puzsérék visszatértek szellemi témájukhoz. Ami jó, mert ebben tényleg képesek értelmeset mondani.

a műsor nagyjából első fele marhaság, azt nem ajánlom, tele van tévedésekkel és hülyeségekkel

Tulajdonképpen mindig a legnagyobb rejtély számomra Puzsérben az volt, hogy lehet valakinek a kedvence egyszerre Hamvas Béla és a liberalizmus. Lehet, hogy bennem a hiba, de az én Hamvas-olvasatom egyértelműen antiliberális, sőt Hamvas egyértelműen egy antimodernista szellemi irány legnagyobb magyar képviselője. De ezek összeegyeztetése legyen az ő baja.

A kérdés, amire kitértek: a 3 létsík egymáshoz való viszonya. A megnevezés nehéz magyarul, mert a "szellem" és "lélek" szavak simán felcserélhetők, sokan így, mások úgy értik.

Talán jobb ezért itt az eredeti görög szavak alkalmazása, ezeket ugyanis nem lehet keverni: szóma - pszükhé (középkori és újörög ejtéssel: pszihé) - pneuma. Itt a magyar "pszichológus" szó miatt nincs keveredés, hiszen nyilvánvaló, hogy a pszichológus nem vallási szertartásokat csinál. Míg a magyar "lelkész" szó meg mindent összezavar, hiszen a lelkész valójában "szellemész" kellene, hogy legyen, viszont ilyen szó magyarul nem létezik.

(A szláv nyelvekben pl. nincs ilyen probléma. ahogy az újlatin nyelvekben se: nem keverhető össze a "felső" és a "középső" szint.)

Első látásra úgy tűnne, a 3 szint összefügg. Ennek a legkövetkezetesebb képviselője az amerikai újprotestáns "jólét doktrína" (tegyük hozzá a tisztesség kedvéért: csak az újrotestánsok kisebb része hisz ebben), mely szerint az igaz hívő lelkileg (pszihé) és testileg is tökéletes, sőt a lelki egészség és a testi jólét éppenhogy a jhlyes szellemi (pneuma) élet jele.

S fordítva is. Magyarul: aki vak, süket, béna, impotens, stb. az meg is érdemli. S aki nyomorog, nélkülözve él, az is okkal él így, mindez az ő önhibája. A nyomorgás megoldása az igaz hit, mert aki nyomorog, az hitetlensége miatt van nyomorban, míg ha hinni kezd igaz szívvel, akkor Isten milliomost csinál belőle.

Tulajdonképpen, mint a liberalizmus: aki lusta, az szegény, míg aki szorgalmas, az elnyeri jutalmát, csak itt nem szorgalmasnak kell lenni, hanem igaz szívvel Istenben hinni. Hiszen Isten nyilván nem hagyja szegénységben, betegségben igaz híveit.

Persze mindennek semmilyen bibliai vagy szenthagyománybeli alapja nincs. Mindenki ismer egyértelműen gonosz, mégis luxusban élő makkegészséges embert. Ahogy Isten leghűebb emberei, az apostolok se lettek megajándékozva se gazdagsággal, se egészséggel, sőt az eredeti 12 apostol közül összesen 1 halt meg idősen, békésen, természetes halállal, mindenki mást megöltek.

A kereszténység eszméjs sokkal inkább azt mondja: pozitív testi és lelki (pszihé) állapot simán lehet negatív szellemi (pneuma) állappot mellett, s a pozitív pneuma meg nem ad pozitív testi és pszihés állapotot.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a pozitív pneumatikus állapot erőt ad a negatív pszichés és testi állapot elviselésére. Nem megváltoztatására, hanem elviselésére.

Ha pedig valakinek pozitív mind a 3 állapota? Nos, az szimpla véletlen, egyszerűen szerencsés helyzet.

Ami szintén biztos: szinte képtelenség arra törekedni hogy mind a 3 legyen pozitív. Ugyanis választani kell, melyikre összpontosítsunk. S bármit is választunk, a többire nem marad erőnk és időnk.

Mondjuk a sztárfocistából ritkán lesz bölcselkedő, mert neki egész nap edzenie kell, s amikor nem edz, akkor meg aludnia kell, s nem mondjuk könyvolvasásra pazarolni az időt. Nem vagyok nagy focirajongó, de annyit még én is hallottam, hogy kiskamasz korában Cristiano Ronaldo a normál edzés után is edzett még pár órát, önszorgalomból. Tulajdonképpen sose csinált semmit, ami ne kapcsolódna a focihoz. Persze lehet, hogy amikor a közeljövőben abbahagyja a pályát, majd hirtelen művelődni kezd, de mégis valószínűbb, hogy fociedző lesz vagy valami ilyesmi.

A hívő számára a kérdés nem kérdés: a pneumát választja, hiszen ezt tekinti a "felső" szintnek, ezáltal a legfontosabbnak. Nyilván örül, ha mázlista, s a másik kettő is jól alakul, de tudja, nem ez a lényeg.

Lásd "teve" és "tű foka", ami egy közismert leiterjakab, félrefordítás, a valóságban nem "teve", hanem "kötél". A görög Biblia-szerző görög szóként értelmezett egy arámi szót. Görögül "teve" = kamélosz (ragozva: kamélon), arámiuk meg "kötél" = kamilon. Réadésul az Újszövetség korában már megkeződött a görög "éta" betű ejtésének változása, a korábbi "é" helyett a nép ejtésben már "i" lett, azaz "kamilosz" és "kamilon" volt az urcai ejtés, csak a a művelt emberek mondták még "é" alakban. (Valójában nem "é", hanem hosszan ejtett "e", de most a magyar hagyományos átírást alkalmaztam az egyszerűség kedvéért.)

Miért fontos ez? Mert míg a teve sehogy mehet át a tű fokán, ez fizikai képtelenség, addig a kötél nagy nehézséggel ugyan, de átmehet.

A mai görög helyesírás pont ezért pokoliam nehéz, mindenhol tartják a 2500 évvel ezelőtti írásalakot, miközben azóta az ejtés egész más lett, így ugyanaz a hang jellemzően 4-5 féle alakban is leírható, de mindig csak az egyik a helyes, s a helyes alak csakis gyakorlással tanulható meg. Kb. mint a magyar j/ly, de a görögben tíz darab ilyen j/ly van, s alig van szó, mely ne lenne "problémás".

Még jó, hogy pér évtizede a görögök megszüntették legalább a csendes hehezet és a 3-féle hanglejtés jelölését, ezek ugyanis megszűntek az ejtésben 1500-1800 éve, de a helyesírásban kötelező maradt az írásuk valamikor az 1970-es évekig.

Puzsérék persze elsősorban buddhista szemszögből adták elő mindezt, hisz a haverja buddhista hitoktató, de az ilyen dolgokban jól látható az ősvallás hatása, más hangsúllyal ugyan, de a buddhizmus ugyanezt mondja.

Azért hozzáteszem, vannak emberek, akik nem fogadják el, hogy a "teve" félrefordítás lenne. Ők a "teve" szót szimpla irodalmi túlzásnak tekintik.

A munkahelyi kiegésről már írtam, ez alapvetően egy civilizációs, rendkívül sznob álbetegség. Még sosem láttam pl. építkezésen lapátoló munkást vagy gyári esztergályost kiégni. Egyszerűen nincs rá idejük: mert vagy dolgoznak vagy pihennek, s nem pazarolják idejüket idiótaságokra.

A munkahelyi kiégés jellemzően irodai proletárok hobbija, olyanoké, akik elhitték magukról, hogy munkájuk „érdekes” lesz, hogy „megvalósítják magukat”, meg hamarosan ők lesznek milliós jövedelemmel a cég vezetői. Azaz csupa olyan ember, aki nem látja az őt körülvevő világot és/vagy képtelen elemezni azt. Pedig nem: a legtöbb munka unalmas, s a legtöbb embernek a munkája nem a hobbija.

A megoldás a kiégés ellen: nem hobbiként tekinteni a munkára. Hanem kényszerként, kötelességként. Mint a vécépucolásra otthon, senki se szereti, dehát meg kell csinálni, mert ellenkező esetben csak rosszabb lesz a helyzet. Kiégés helyett tehát csak mérgesek leszünk vagy mély unalmat érzünk, hogy már megint akadt egy kellemetlen feladat - de mind a mérges állapot, mind az unalom elmúlik gyorsan az embernél.

A kiégésnél van azonban valami rosszabb: a kiégés elleni szervezett harc. Ez garantáltan a kiégés irányába viszi a dolgozót.

Jelenlegi munkahelyemen - ahol felmondás alatt vagyok - külön csapat "küzd" a kiégés ellen. Nekem alapvetően az a szokásom, hogy az ilyen céges köríméleket azonnal törlöm, hiszen ha valóban lenne bennük valami fontos, már szólt volna a közvetlen főnököm, de néha bele-beleolvasok ezekbe az üzenetekbe. Mert baromi viccesek. Pl. azt írja "töltsd ki ezt a kérdőívet arról, kiégés alatt vagy-e!".

Kelet-Európában az a jó, hogy "mindent elrontanak", legalábbis nyugati szemmel nézve. Ezen persze dühöngenek a nyugati rend fanatikus hívei, de attól még tény. Sőt, még a nyugatiak is inkább alkalmazkodnak, mint fordítva, sokszor akkor is, amikor pont nem kellene: korábbi munkahelyemen a svájci kolléga alig 2 hónap alatt megszokta a szemetelést, s immár úgy szemetelt, mint egy született helyi.

De a legtöbb esetben azonban ez az "elrontás" emberivé tételt jelent, azaz pozitív jelenség.

Nálunk a cég fizet heti fél óra pszichológusi beszélgetést. Ennek célja, hogy a dolgozó feszültsége kiderüljön és megoldódjon. Én mindig minden beszélgetésen szorgalmasan megjelenek - jellemzően ez onlájn megy Zoom-on -, s eddig nem akadt pszichológus, akit ne tudtam volna "átprogramozni" nagyjából 4-5 perc alatt. Onnantól szóba se kerül semmi, ami kapcsolatos a munkával. Persze nyilván ki tudom használni, hogy az átlag pszichológus nő és nálam legalább 20 évvel fiatalabb, azaz kisebb az élettapasztalata, így szinte bármilyen sztorimmal képes vagyok elrabolni lelkét. Megesett már, hogy a 30-perces szeánsz 45 percig tartott, mert a csaj kiváncsi lett mi a vége. A számtalan sok témát most nem is tudnám felsorolni, de mondjuk az utóbbi 3 alkalom: milyen az árszint a török tengerparton, a szőke vagy a fekete csaj volt-e a szebb az Abba együttesben, a szilikonmell és a szilikonszáj kérdése. De a legegyszerűbb: az aznapi BircaHang-cikk elmondása élőszóban, kissé kiszínezve. Azt hiszem már több pszichológust megmentettem a kiégéstől.

A másik munkahelyi hagyomány - eddig szinte minden multi munkahelyemen volt - a "személyiségfejlesztés". Ez úgy szokott menni, hogy adnak 1 vagy 2 órát, ami alatt nézz meg egy előre felvett előadást - rosszabb esetben élő az előadás, ilyenben eddig egyszer volt részem, egyszer egy kétnapos "tréninget" kellett átszenvednem -, majd végezd el a vonatkozó tesztet.

Az átlag dolgozó - leszámítva a nagyon fiatal zöldfülűeket - ezt úgy csinálja, hogy az 1-2 órát plusz szünetnek fogja fel, s csinál valami egészen mást ez idő alatt, azaz nem nézi meg az anyagot, majd megcsinálja a tesztet, arra számítva, a teszt úgyis olyan primitív lesz, amerikai átlagagyakra kalibrálva, hogy a ravasz kelet-európai kisember kapásból rájön a válaszokra. S tényleg, nagyon ritkán találkoztam olyan csavaros eszű teszttel, melyet ne lehetett volna teljesíteni nulla előzetes tanulással. Néha a 80-as évek Ifjúsági Magazinjára emlékeztetnek ezek a tesztek, ott volt olyan, hogy pl. "15 éves diáklány vagyok, apám nem engedi, hogy felvegyem a piros bőrnadrágomat, mit tegyek, legyek öngyilkos?".

A lényeg, amit mindenkinek mondani szoktam, hogy tudatosan kell dönteni.

Pár munkahelyemmel hátrébb, egy zavart kolléga a segítségemet kérte, valószínűleg azért, mert pont egyidős voltam az apjával, az apja meg távol volt, plusz idegennel sokszor könnyebb dolgokat megbeszélni, mint egy szülővel.

Elmondtam neki, hogy ha leszámítjuk a csodával határos eseteket, alapvetően 3 út áll előtte:

• kockáztat, majd gazdag lesz, de a kockázat komoly: azt mondta, ezt nem teheti meg, mert házasodni akar, van komoly barátnő, egy esetleges kudarc meg tönkretenné a jövendő házasságát is,
• karriert épít a cégnél, ezáltal egyre könnyebb lesz neki, s jövedelme meg növekszik közben,
• van valami hobbija, ami mindennél fontosabb, a munkát csak kényszernek tekinti.

Örülök, hogy segíthettem neki. Ez évekkel ezelőtt volt, az illető ma már házas, kisgyereke van, s középvezető ugyanott, ahol beszélgettünk. Nyilván nem azt választotta, amit én magamnak, dehát nem vagyunk egyformák. Tulajdonképpen éppen azon ámult el a legjobban, s ezzel is nyertem meg a bizalmát, hogy én elmondtam, én büntetésként élném meg, ha lenne karrierem. Ugyanis a multis környzetben a "nem akarok karriert" szöveg sokszor csak álca a többi karrierista kollégával való gladiátor-küzdelemben - de meggyőztem azzal, hogy aligha lennék ebben a pozícióban majdnem 50 évesen - akkor még nem voltam 50 -, ha a karrier lenne életem vágya.

Nem véletlen, hogy a Magyar Ateista Társaság és Perintáék kiváló viszonyt ápolnak egymással. Mert egyik se az, aminek mondja magát: Perinta Messiásnő nem-kereszténysége persze nyilvánvaló, de az Ateista Társaság se elsősorban ateista.

Milyen ugyanis egy igazi ateista? Hisz abban, hogy nincs természetfeletti, s igyekszik erról másokat is meggyőzni, küölönféle érveket - jellemzően tudományosakat - felhozva. S mindebből kifolyóan küzd a vallásosság társadalmi szerepe ellen is: a keményebb ateisták a vallást egyenesen lelki betegségnek tekintik, s így a betiltását, az ellene való állami harcot követelik, a toleránsabb ateisták meg megelégednek azzal, ha a vallás a 4 fal között marad, azaz csak a közéletből akarják kiűzni.

Ezzel szemben mit is akar az Ateista Társaság? Íme mit írnak ők maguk: "Akiknek elegük van a „keresztény Magyarország” szólamából, az egyházak és az állam összefonódásából, a régimódi kereszténydemokráciából azoknak fel szeretnénk hívni a figyelmét arra a lehetőségre, hogy a népszámláláson vallhatják magukat kifejezetten ateistának, felekezeten kívülinek, vagy megtagadhatják a válaszadást a világnézeti kérdésre.". 

Mondjuk képzeljünk el valakit, aki keresztény, ballib, antiorbánista, nem ért egyet a Fidesz egyházpolitikájával, meg eleve semmivel, amit a Fidesz csinál! Az ilyen embert az Ateista Társaság hazugságra akarja rávenni, azaz ne vallja meg hitét, tisztán politikai okokból. Ez kb. olyan, mint hogy húsevő létemre valljam magamat vegetáriánusnak, mert ezzel fel tudom bosszantani a hentest, akit utálok.

A Magyar Ateista Társaság tehát valójában egy ballib szervezet, mely politikai hecckampányt folytat, amihez az ateizmus csak ürügy.

Perintáék egyébként ugyanez: az egyházak bojkottjára szólítanak fel. Politikai okokból. Miközben egy hívő számára az egyháza bojkottja egyben Isten bojkottja is.

Nincs jobb, mint amikor az egyértelműen ellenzéki táborhoz tartozó megmondóemberek cáfolják meg a ballib ellenzéki dogmákat.

Nagy kedvencem ebben Pogátsa Zoltán. Most is elmondja, az alapvető ballib tézisek marhaságok.

A kedvencem a ballib szentek szentje, a korrupció. A ballibbant mitológia szerint a kiinduló pont a korrupciócval fertőzött társadalom, az emberek rendkívül gonoszok, lopnak, s korruptak. Aztán egy nap a fejükre csapni "hű. de csúnya, rossz emberek vagyunk!", megtérnek, abbahagyják lopást, immár a kutyapiszokról is áfás számlát kérnek. Innentől kezve a jólét lassan elönt mindent, s a társadalom záros határidőn belül gazdag lesz, 101 %-os középosztállyal.

Mindez persze csak a nedves ballib álmok birodalma. A valóságban a korrupció nem ok, hanem okozat: a korrupció egyszerűen a szegény társadalom önvédelmi reakciója. 100 magyarból átlag 99 nem követeli meg, hogy a nála javítást végző szerelő számlát adjon, hiszen ezzel ő is pénzt vesztene (a maradék 1 is csak azért kér számlát, mert el akarja számolni cégköltségként). Mindenki tudja, veszteni fog, ha betartja a szabályokat, így a szabályok be nem tartása válik szabállyá.

S Pogátsa szépen el is mondja: Skandinávia 200 éve még a korrupció jelképe volt Európában, ma meg ott a legkisebb a korrupció. A korrupció úgy lett minimális, hogy az ország meggazdagodott, s immár az átlagember számára a szabálykövetés vált előnyössé. Azaz a jólét eredményezte a korrupciómentességet, s nem a korrupciómentesség a jólétet.

Magyarul az ilyen Hadházy-féle ballib főhösök szövege, mely mindent a korrupcióra alapoz, szimpla bugyutaság.

A leghumorosabb dolog a világon liberális magyar kommentelőket olvasni.

Mostanában 3 csúcspont is volt: Gyurcsányék árnyékszék-kormányzósága, az EU döntése a kifizetésekről, s a Fidesz győzelme 3 budapesti önkormányzati körzetből 2-ben, Csupa megosztó, ballibbantakat heves érzelmekre késztető téma.

Az DK-árnyékszék kapcsán a vélemények 3 részre oszlanak:

• végre megmozdult valami!, Zorbánnak már vacognak is a fogai, mert a Nemzetközi Tekintélyű, Okos, Intelligens, Diplomata, Szakember, Demokrata, Európai, Többnyelvetbeszélő Nő szakértői kormányával most elsöpri a diktatúrát,
• Gyurcsány már megint Zorbánt segíti, elvéve minden esélyt a változástól, pedig forró tél lesz, s a zemberek elsöpörnék a rendszert, de most nem söprik el, mert utálják ugyanúgy Gyurcsányt, mint Zorbánt,
• ez az ország reménytelen, "nekem már 10 ismerősömből átlag 11 kivándorolt", teljesen felesleges az egésszel foglalkozni, mindenki menjen el, az utolsó oltsa le a villanyt, illetve utolsó esélyként a jövő hétvégén menjen ki egymillió embert a Kossuth térre forradalmat csinálni, s akassza lámpavasra a fideszeseket.

Aztán vidám harc indul, az első két csoport egymást lefideszbérencezi.

Ami az EU-t illeti, itt a nagy többség megállapítja: az EU hülye, mert Zorbán már megint sikeresen átverte Brüsszelt. Csak egy kisebbség viszi a hivatalos ballib narratívát, mely szerint Zorbán kénytelen volt behúzva a farkát kapitulálni, s hatalmasat győzött az EU. Ez azért jó jel, már a legfanatikusabb ballibek zöme se hiszi el a kiemelt ballib marhaságokat.

A választások kérdése érdekes. Egyrészt kiderül: a ballib "szakkomentelők" nagyjából 90 %-a nem ismeri a magyar választási rendszert. Pl. szinte senki se tudja, hogy Magyarországon egészen más az önkormányzati választás kisebb és nagyobb településeken.

A kisebbeken ugyanis az önkormányzatokban kislistás választás van, míg a nagyobbakon egyéni körzetes. Na most, az egyéni körzet pedig azt jelenti, hogy annak területileg meghatározott jellege van, Pl. Óbudán - azért ezt hozom fel, mert papír szerint ottani lakos vagyok - 16 egyéni körzet van. Ha most ha az egyikben megszűnik a képviselő mandátuma, akkor természetesen csak abban a körzetben van rendkívüli választás. Szóval az "óbudai lakos vagyok, baszdmeg, engem nem engedett szavazni a diktatúra" típusú kommentek csak a hozzászóló ismerethiányát jelzik.

Itt a vélemények három részre oszlanak:

• a buta mucsai magyarok immár Budapesten is többségbe kerültek,
• az ellenzéki szavazók így jeleznek az ellenzéknek, hogy negatívra értékelik teljesítményüket, s mást várnak tőlük,
• Zorbán elcsalta a választást, románokat és fidelitaszásokat költöztetett be.

Szóval jó szórakozás a kommentolvasás.

Puzsér "vitázik" MZP-vel. MZP nem érti, Puzsér meg félreérti, ez a fő eltérés köztük.

Azt mondja Puzsér, van két rossz: az autoritárius hatalom és a globális hálók. Mindkettő problémája szerinte a demokratikus felhatalmazás hiánya: az előbbi esetben ez a jogállamiság hiánya miatt, az utóbbiban meg mert ez tisztán pénzért vett politikai hatalom.

Puzsér olyan, mint egy szovjetellenes marxista. Azt hiszi, van egy ideális nyugat, melyhez képest a valódi nyugat eltorzult. Szóval egyszerűen csak meg kell ráznia magát a nyugatnak, le kell vetnie magáról az idegen elemeket, s immár tündökleni fog ismét.

A gond ezzel, hogy a háttérhatalom (mert ez az, amit Puzsér globális hálóknak nevez) léte egyáltalán nem mond ellent a nyugati ideálnak. A klasszikus liberális demokrácia éppen arról szól, akinek több a pénzteremtő képessége, az többet is ér, így méltóbb tagja a társadalomnak, azaz minden joga megvan beleszólnia a társadalmi kérdésekbe. Azaz liberális szemmel nézve - ellentétben Puzsér álláspontjával - abszolút nem antidemokratikus, hogy pl. Soros György alapítványai politizálnak.

MZP szövegéről nem írok: iszonyú buta ez az ember, képes pár mondaton belül saját magának is ellentmondani. Gyakorlatilag egy harmadosztályú ballib megmondóember szintjén gágog.

Fura katolikus bázisközösség alakult, sajátossága, hogy katolikus tagja nincs.

Eddigi tapasztalatom: a tagok hírhedt liberális megmondóemberek, gyerekkúróisták, s perintisták, nyilván az utóbbiak dominálnak, hiszen a szervező maga Szent Perinta Messiás.

Bő két és fél óra orbánozás és liberális közhelyek ismételgetése.

Pl. ezredszer is elhangzik: az autonóm, független, polgári személyiség az, aki mindenben tapsol a ballibbant narratívának.

De érdemes volt meghallgatni/megnézni. Megkönnyebbültem: ez a szemét aljas banda semmilyen veszélyt nem jelent a normalitásra.

Mára egyébként Perinta meg is találta főszponzorát a Klub Rádió személyében, ezzel be is zárta magát végleg: sztár lesz egy 30-40 ezres DK-s nyugdíjastábor számára, s mindenki más kiröhögi. De még a gyurcsányista nyugdíjasok is kicsit ódzkodnak azért tőle, mert ő katolikusnak mondja magát. Ami ezekben a körökben nem cseng jól.

Jól van ez így. Csináld, Perinta, sokat segítesz a ballibbantak népszerűségének további csökkentésében.

Engem most győzött meg Kína, hogy immár a termelése világszínvonalú.

Úgy kezdődött, hogy a kínaiak másoltak, rossz minőségben. Aztán jött a másolás immár jó minőségben. Majd jött az összeszerelés. Aztán a saját gyártás, egyre jobb minőségben.

Számomra az igazi jel, hogy a kínai cégek beléptek a fényképészeti technikák területére is.

Ez eddig nyugat-európai, amerikai és japán felségterület volt teljes mértékben.

A szakma csúcsa a svéd Hasselblad cég, ez egy 180 éves cég, ahol máig nincs gépesítve a gyártás. Ülnek a magasan bérezett dolgozók az asztalnál és egyenként kézzel szerelnek, meg egyenként tesztelnek mindent. Évente átlag 10 ezer fényképezőgépet gyárt a cég, ami röhejes szám, a két nagy profi márka - a Canon és a Nikon - tízmilliós nagysárrendben gyárt gépeket évente, de a feltörekvő közepes cégek - pl. a Sony - termelése is milliós nagyságrend.

Szóval a Hasselblad amolyan Rolls-Royce a fényképészetben, egy átlag fényképezőgépük árából megvehető 5 darab legdrágább Canon- vagy Nikon-gép.

Ami a lencséket (objektíveket) illeti, az ár a képességüktől függ. Minél magasabb az F-szám (= keskenyebb a zár) és minél közelebb áll az emberi szem látásszögéhez, annál olcsóbb egy objektív, ehhez kell ugyanis a legkevesebb műszaki feltétel. Szóval az olyan 35-50 mm-es és 3.5-5.6 közti F-számű objektív a legolcsóbb jellemzően.

Az átlag bolti jó, amatőr, de azon belül felső kategóriás géphez ilyen objektív szokott járni "csomagban" akciósan.

Egy ilyen alapobjektív újonnan jellemzően 100-150 euró közötti áron kapható. Használtan, jó állapotban a feléért akár.

Ugyanez jobb F-számmal (azaz kisebb F-számmal, mert minél kisebb, annál jobb) már 400-700 eurós kategória.

Ezek az árak persze a tömegtermelésre szakosodottt cégekre igazak, azaz amit az amatőr és profi fényképészek használnak általánosan. Tehát nem a speciális kategória, ahol tényleg Hasselblad-gépeket használnak. Mondjuk Neil Armstrong és Buzz Aldrin persze Hasselbladot használtak a Holdon. (S egyéblént ebben a kérdésben egység volt, a szovjet űrhajósok is ilyen típust használtak.)

A profik két tábora egyébként a Canon- és a Nikon-párt. Ezek sokszor úgy viselkednek egymással, mintha ellenséges focidrukkerek lennének. Annak idején, amikor megvettem első komolyabb gépemet - ez 2011-ben történt -, sokat vaciláltam, melyik "párthoz" csatlakozzak. Aztán 3-hetes gondolkodás után legyintettem, s vettem egy Sony-gépet.

A Canon- és a Nikon-párt egy dologban egyetért: hogy aki nem Canont vagy Nikont vesz, az hülye. De ez számomra csak plusz indíttatás volt, hogy ne vegyek se Canont, se Nikont.

A fényképész embert 2 dolog szokta izgatni, mikor már mindent megcsinált a normál objektívvel: a távfényképezés meg a széles fényképezés. Az előbbi tipikus területe a paparazzik műfaja és a Hold fényképezése, az utóbbi a tájfotósoké és az ingatlanügynököké, azaz lehessen befogni a képbe az egész szobát meg az egész hegyvidéket.

Az olcsóbb kategóriában - azaz abban, ami számomra is elérhető - a teleobjektív az olcsóbb, a széles a drágább.

Teleobjektívet vettem pár éve, 250 euró körüli áron. A Sony géphez persze eredeti Sonyt nem tudtam venni, az nekem túl drága, de vannak független cégek, melyek kb. féláron gyártanak kompatibilis eszközöket, ilyen pl. a szintén japán Tamron.

De széleset nem tudtam venni, egyszerűen túl drága volt.

Aztán idén eladtam a Sony-gépet, a nagyobb tükrös Sonyt lecseréltem kisebb tükörmentes Sonyra. Maradt is pénz. S akkor megláttam!

Teljesen ismeretlen kínai cég széles lencséje. 160 euróért. A harmada minden hasonlónak mástól.

Nyilván hiányoznak egyes képességek: teljesen manuális, azaz nem állítható a gépről semmi, csak a zársebesség és az ISO-szám. Dehát ezért a pénzért több nem is várható, maga a lencse tökéletes.

De máig meg vagyok döbbenve: immár képes kínai cég ilyen dolgot gyártani.

Most hogy a DK megalakította az árnyékszéki kormányzóságot, végre fellélegezhetünk.

Egyrészt újabb konfliktus kezdődik a ballib seregen belül, másrészt ismét világos lett ki is az ellenzék vezetője.

Mindez maximálisan pozitív minden olyan ember számára, aki semmiképpen se akar ismételt ballib szakértői országrontást.

Ha nem lenne ez a Gyurcsány és a felesége, az Okos, Intelligens, Többnyelvetbeszélő, Szakember Nő, ki kellene őket találni.

Az árnyékszék kormányzóságának taglistáját még nem láttam, de már most szívesen fogadnék, hogy csupa rendkívül ellenszenves, nemzetközileg elismert szakértő lesz, azaz olyanok, akik semmit se értenek a magyar valóságból, viszont kiválóan ismételgetik a globaloliberális narratívát.

S még az "értelmiségiek" is támogatják őket - ez mínusz 5 % a népszerűségben!

Már megvan Föld S., Juszt, Vásárhelyi! Már csak Kulka János, Mihancsik Zsófia és Ungváry Rudolf hiányzik, s indulhat is a pezsgős fogadás Orbán irodájában! Ezek a nevek ugyanis garanciát jelentenek, hogy az általuk támogatott akció biztos kudarc.

Az eredeti 1943-as kurszki csata előtörténete az volt, hogy ekkor volt az utolsó nagy remény, hogy az 1943 februárjában Sztálingrádnál totális vereséget szenvedett nyugati koalíció vissza lesz képes venni az események irányítását a keleti fronton.

Sztálingrádnál a nyugati koalíciós erők - a tengelyhatalmak - kb. 800 ezer katonát vesztettek, ebből a magyar veszteség 140 ezer volt. Az orosz oldal ugyan többet vesztett - 1,2 millió embert -, de megnyerte a csatát.

A gyors orosz előrenyomulást azonban sikerült megállítani Kurszknál, sőt a német haderő sikeresen kezdett ismét keletre haladni. A helyzet július végére olyan lett, hogy a szovjet vezetés komolyan kezdett aggódni, a német erők ugyanis közel álltak ahhoz, hogy 2 millió főnyi szovjet haderőt bekerítsenek.

Azonban Zsukov marsall felismerte a német bekerítés irányát, s azt sikeresen megakadályozta. Napok alatt összeomlott a német támadás, s ismét hatalmas vereség lett a vége. Megint vesztettek a németek 200 ezer embert, s bár az oroszok a dupláját, az utóbbiak nyertek. Továbbá kiderült: a fejlettebb német haditechnika se képes sikert eredményezni.

A szovjet belügyek szempontjából ekkor indult meg Zsukov karrierje: másodjára derült ki, hogy Zsukov jobban ért a hadügyekhez, mint Sztálin, s ezt immár Sztálin is elismerte. Innentől kezdve Sztálin soha többet nem hozott katonai döntéseket Zsukov megkérdezése nélkül.

De a lényeg: innentől a németek már csak hátráltak.

Remélhetőleg most is ez lesz a végkimenetel. A kijevi liberális-náci koalíciós erők várhatóan menekülésre fogják, s végre hazamennek Berliniv és Washingtoniv felé.

Furcsa véletlen folytán többször is kapcsolatba kerültem velük. Persze erősen közvetett módon.

Gyerekkoromban Budapesten volt a szobám falán egy ezüstszínű dísztányér koronával és a 25-ös számmal. 1978-as gyártmány, a trónralépés/koronázás 25. évfordulójára volt kiadva, rajta is volt a tányér hátulsó részén, hogy "silver jubelee". Emiatt sokáig azt hittem, hogy II. Elisabeth 1953-ban lett államfő, pedig valójában 1952-ben, csak az angol alkotmány szerint a koronozás nem jelenti a cím megkapását, hanem utólagos esemény, de ezt akkor még nem tudtam.

A tányért apám kapta üzleti ajándékként. Apám a rendszerváltozás előtt mindvégig külkeres volt, különböző beosztásokban, egészen 1962-től, amikor az első munkahelye lett. S amikor az átlagember 3-évente utazhatott nyugatra, ő évente átlag 10-szer utazott. Bár elsősorban Latin-Amerika volt a fő területe, utazott máshová is, 1978 őszén történetesen Angliában volt pár napot. S az angol partner ezt ajándékozta neki.

A kommunista rendszerben az üzleti ajándékozás kényes téma volt. A kelet-európai üzleti utazók ugyanis jellemzően koldusoknak tűntek a nyugati szinthez képest, így nagyon nézték ki mit fogad el. A naptár, notesz, toll, helyi szuvenír, üveg ital volt az elfogadott szint, a nagy ajándékot vagy vissza kellett utasítani vagy utólag bejelenteni és átadni a Belügynek.

Ugyanis a nagy ajándékot a rendszer a "nyugati beszervezés" kísérleteként értékelte, s ilyenkor a szerveknek dönteniük kellett: nem lehet-e az esetet kihasználni "visszaszervezésre", azaz kettős ügynök létrehozására.

Az egész szovjet-amerikai - s ezek kapcsolt részei közti - kémkedés ezen alapult: minden tele volt kettős ügynökökkel. Tulajdonképpen ez volt minden kémjelölt számára az igazi veszély: ha mondjuk egy magyar - esetleg belső meggyőződésből - beállt nyugati kémnek, erről szinte biztosan tudomást szereztek a szovjet szervek, a nyugatra beépült embereiken keresztül. S a nem-leleplezés semmit se jelentett, sok esetben direkt felhasználták az ellenséges kémet - annak tudtán kívül - dezinformációk átadására. Ha meg úgy adódott, mert éppen ez hozta a nagyobb taktikai hasznot, a kémet lebuktatták.

Amikor pl. a CIA segítségével kiépült pár alagút Berlin két része között, a 60-as évek elején, a szovjet KGB erről azonnal értesült - az egyik magasrangú CIA-vezető Nyugat-Berlinben a KGB-nek dolgozott -, de hagyták működni az alagutakat hónapokig. Aztán így sikerült több KGB-ügynököt nyugatra küldeni "politikai menekült" álcával. S persze ugyanez fordítva is működött.

Én magam is ismertem egy bukott kémet. Apám munkatársa, egy időben jó haverja volt az illető. Egyszer, kb. 10-éves gyerekként, én is jártam nála vendégségben, jól emlékszem, nagyon kedves kutyája volt, akkori fejjel ez maradt meg bennem. Neve Halmi Zoltán, a magyar Wikipédiában van is róla cikk.

Szóval a Kádár-korban minden állami szervnél és cégnél volt "belügyes" felelős, aki csak a belügyi ügyeket intézte, azaz pl. a titkos dossziékat rendezte az összes alkalmazottról. Apám a rendszerváltozás után ki is kérte saját volt dossziéját, ez jelenleg az én birtokomban van. 160 oldal szöveg, rendkívül kalandos olvasmány. Hihetetlen, de apró jelentéktelen részletek is vannak benne.

Igazán elérzényekültem azon a jelentésen, hogy "az utóbbi hónapokban rendszeresen késik reggelente, megróvást kapott". Ugyanis ez 1967 első fele, s a késés okát ismerem: az anyám velem volt terhes, s gyakran rosszul lett a buszon, amiatt mind a ketten leszálltak, s persze aztán elkéstek a munkából (ugyanannál a cégnél dolgoztak, sőt ott ismerkedtek össze).

Az, hogy ki volt egy adott szervnél a "belügyes" hivatalosan sose lehetett tudni. De általában erről erős pletykák keringtek az adott szerven/cégen belül. Pl. a 80-as évek közepén a Külker Minisztériumban mindenki "tudta", hogy a belügyes neve Martonyi János, a későbbi külügyminiszter. Amikor kinevezték1998-ban, apám rögtön mondta "ő volt nálunk a belügyes".

De visszatérve, legközelebb 1981-ben kerültem kapcsolatba az angol cirkuszi főbohócokkal. Teljesen véletlenül épp akkor voltunk Londonban - hazafelé Havannából -, amikor Charles első esküvője volt. Röhejes volt, hogy a személyi kultusz 10-szer akkora volt, mint az akkori Szovjetunióban, nem lehetett olyan irányba nézni, hogy az ember ne Charlest és Dianát lássa. Különösen mulatságos volt, hogy egyes ábrázolások olyan primitív szintűek voltak, hogy az egyébként se túl szép Diana egyenesen mesebeli szörnyetegnek tűnt rajtuk.

Aztán éppen beköltöztünk új házunkba 1997-ben, ugyanazon a héten halt meg az angol cirkuszi művészek primadonnája, Diana. Munkabalesetben: éppen celebkedett, s ebbe halt bele. Szerencsétlen ostoba libuska volt. Persze híveihez képest akadémikusi magasságokban állt, ez alá kell húzni.

Most is megjelent persze ez az agyatlan rajongói sereglet. Lassan már-már a XX. század kimagasló személyiségévé hazudják II. Elisabeth-et, pedig csak egy csendes néni volt, aki szerette a kutyákat, a virágokat, meg az autószerelést, s éldegélt hosszú éveket egy luxus öregotthonban.

Olyan ez, mint amikor a ballib mitológiában mára már rendszerváltó galaktikus főhőssé nőtte ki magát Szent Árpi Bácsi, az Egyetlen És Megismételhetetlen Örökös Köztársasági Elnök, miközben a valóságban egy ötödrangú mellékszereplő volt. De ismerjük el, Göncz legalább tényleg csinált valamit (ha többnyire hülyeséget is), míg Elisabeth semmit.

Egyébként személyesen semmi bajom ezzel a Charlesszal, sőt egyenesen szimpatikus fejnek tűnik az egész bohócseregletben. Ahogy a második felesége is mindenképpen szimpatikusabb - bár ő se szép -, mint az első.

Amikor bohóckodás van, akkor ugyanis arról lehet felismerni a normális embert, hogy láthatóan kevesebbet bohóckodik.

Akkor történt, amikor még bőven liberális voltam, bár már nem progresszív - nagyjából olyan nézeteim voltak, mint a középső Fidesznek, csak korábban, mint ők.

Szófiában éltem, s munkát kellett keresnem. Akkor a bolgár munkaerőpiac nagyon rossz helyzetben volt. Egyrészt anyagilag teljesen lent volt, az akkori - nem túl magas - magyar szint harmadán volt (most a háromnegyedén van). Átszámolva a havi száz dolláros fizetés már jónak számított.

Plusz teljesen vad szokások voltak divatban, melyek Magyarországon sose jelentek meg.

Pl. teljesen normálisnak szmított nem megmondani a bér összegét a dolgozónak, mert a dolgozónak örülnie kellett, hogy alkalmazzák, s tiszteletlenségnek minősült, ha "kiváncsiskodik" - milyen jogon tisztelenkedne, talán nem bízik a munkáltatóban???

Meg a munkaidő sajátos értelmezése. Nem volt szabad a munkaidő végén hazamenni, a dolgozó addig maradt a munkahelyén, míg nem jött a főnöke, s nem "engedte" haza. A munkaviszony ugyanis amolyan patrónus-kliens viszonynak számított, mint az ókori Rómában, csak éppen az ókori római garanciák nélkül a dolgozó számára.

Ahová én jelentkeztem, az ehhez képest normális hely volt, idegen cég volt. A posztkommunista Bulgária első évtizedében ugyanis a legrosszabb munkahelyek a bolgár vállalkozók által üzemeltetettek voltak, különösen az antikommunista vállalkozók általiak.

Ezt meg kell magyarázni. A ppsztkommunista bolgár vállalkozók 3 fő történelmi típusa ugyanis a maffiózó, a komcsi, s az antikomcsi volt.

A maffiózó: aki nyíltszíni lopással szerezte a vagyonát, jellemzően ex-sportolók, akik védelmi pénzt szedő verőemberekből vagy szimpla rablókból lettek.

A komcsi: aki fehérgalléros módon lopta el az állami vagyont, mert erre lehetősége volt a kommunista rendszer alatti pozíciójának köszönhetően.

S az antikomcsi: aki a bolgár reprivatizációban kapta vissza vagyonát. Bulgáriában ugyanis a kommunizmus alatt államosított teljes vagyon vissza lett adva a volt tulajoknak és azok örököseinek.

Talán meglepő, de munkáltatóként a maffiózók voltak a legjobbak. Egyszerűen volt bennük amolyan betyárbecsület, hogy "én loptam, mindenki lop, a dolgozóm is lopni fog, tehát kicsit jobban bánok vele, ne lopjon túl sokat".

A messze legrosszabb pedig az antikomcsi munkáltató volt, gyakorlatilag a dolgozókon bosszulta meg a kommunista rendszert. S a leginkább hitt a nyugati propagandában, a halivúdi marhaságokban.

A bolgár népnyelv külön szót talált ki az államosított vagyont visszakapókra: resztitutka реститутка, a prosztitutka проститутка, azaz prostituált szó mintájára - a "restitúció" szó alapján, a bolgár szaknyelv ugyanis az államosított vagyon visszaadását nem - mint Magyarországon - reprivatizációnak, hanem - s ez a jobb szó - restitúciónak nevezte. Azt hiszem, mindent elmond a szóhasználat. A bolgár kisember jobban utálta a vagyonukat visszakapott ex-tulajokat, mint a banditából lett tőkéseket: s nem vélelenül, az előbbiek sokkal szemetebb embereknek bizonyultak.

Ahová én mentem, az idegen cég volt: egy libanoni volt a fő tulajdonos, kiemelt hülyeségek nem voltak, de persze az általános divat azért hatott.

Az interjún szembe találkoztam az élő halivúdi hr-es nővel. Magabiztosságát azonban letörtem nagyon durván. Pedig alig szóltam, s csúnya szó nem hagyta el a számát.

A kezdetén leültünk, én, a hr-es, s a jövendő közvetlen főnököm. A hr-es néz rám várakozóan, majd rám szól, miért nem veszem elő az önéletrajzomat, amit most megbeszélhetnénk. Mire én jeleztem: mert nincs nálam példány belőle. A nő fölényesen rámförmedt: most akkor miről fogunk csevegni. Mire én azt mondtam: ez informatikai állás, gondoltam, elegendő elküldeni ímélben. A nő lelohadt, ez még a 90-es évek voltak,  az ímélezés még nem volt általános, s íme kiderült, ő az aki nem halad a korral.

A nő zavarodottsága ment tovább, igyekezett revansot venni. Ám én láttam a főnök halvány mosolyát: láthatóan tetszett neki a viselkedésem. s gyorsan megértettem: utálja a hr-es nőt, plusz engem meg megkedvelt.

A nő megpróbált bullshit szöveggel kitörni a kellemetlen szituációból, Elmondta, higy a cégnél mindenki fiatal vagy fiatalos lelkületű, de mindenki kivétel nélkül lázasan tevékenykedik, idegesen futkos fel és alá a cég céljai érdekében. Erre egy szót se válaszoltam, de látszódhatott a fejemen, hogy a hülye szöveg lepereg rólam. A mő megrázta a fejét, magyarázkodni kezdett "az ideges alatt azt értem, tettvágggyal telítettek, nem a szó rossz értelmében".

Az interjú végén megsajnáltam a nőt. Én akkor 25-30 között voltam, ő nagyjából 10-zel több. Azaz még a kommunizmusban tanulta meg a munkát, majd hirtelen peresztrojkát hajtott végre magán, s elkezdte próbálni az új divatot, csak éppen láthatóan nem ment neki: íme egy huszonéves is képes volt őt kihozni "komfortzónájából".

Persze felvettek a céghez. Bár csak fél évet dolgoztam ott. Aztán elköltöztem Budapestre. A volt főnököm máig ismerősöm a FB-on. Maga a cég meg csődbe ment, pedig a tevékenysége nem volt rossz, csak rossz időben voltak rossz helyen.

Aztán egyébként a céget újraindították az 1997-1998-as második nagy bolgár gazdasági válság után, azt persze nem tudom, most mi a tulajdonosi kör. Én magával a közvetlen üzleti tevékenységgel eleve nem álltam semmilyen kapcsolatban, az informatikai osztályon dolgoztam, az ügyfelek és a termékek adatbázisát tartottam karban. Akkor Windows 95-ban dolgoztunk, az volt az utolsó operációs rendszer, melyet még értettem magas szinten, a későbbiekben már lementem egyszerű felhasználói szintre,. A fizetésem havi nettó 130 dollár volt, ami magasnak számított akkoriban, az átlag 60-70 között volt a második nagy bolgár válság előtt.

Pedig akkor még inkább amolyan refornliberális voltam, nem antiliberális. Hittem magában a rendszerben, csak azt gondoltam, azt rosszul működtetik, ezért működik rosszul. De a hülye szövegekben már messze nem hittem.

Tulajdonképpen a legnagyobb hatást rám akkor a főtulaj felesége tette. Ez külön érdekesség: muszlim férfi és zsidó nő házassága. A férfi mint mondtam, libanoni arab volt, 50 év körüli, nő meg dél-afrikai zsidó, kb. 35 éves. Ma már magam se értem miért, de nagyon szépnek láttam a nőt: hófehér bőre volt és élénk vörös haja.

Mindenképpen egyszerű az angol alkotmány, ezt el kell ismerni. Nem kell se választást tartani, se összecsődülni, de zászlót lobogtatni se, egyszerűen csak átszáll a mindenkori köztársasági elnöki tisztség mindenkori viselője halálakor. Elég praktikus megoldás egy teljesen hatalom- és értelemmentes pozícióhoz, ezt mindenképpen érdemes beismerni.

Aztán persze vannak a díszletek, mind utólag, de ezek már turistalátványosságok csak. Maga a pozíció átszáll előző viselője halálakor. Az ágyúlövés, tűzijáték, ide-oda menés, zászlóhúzogatás csak a turista kedvéért van: legyen mit bámulnia, hiszen magához az elhunythoz úgyse engedik oda, mégiscsak egy ember volt, akit a sok bizeregtető hülyeség ellenére megilletnek egyes kegyeleti jogok.

A magyar párhuzam mondjuk az lenne, ha a magyar alaptörvény kimondaná, az ország szellemi ura a Munkásőrség országos parancsnoka, neki semmilyen feladata vagy szerepe nem lenne, még megszólalnia se lenne szabad, csak időnként felolvasná a kormányfő által kezébe adott rövid beszédet, olyan Biden módon, azaz benne lenne az is, hogy "menj be", "nézz jobbra", "mosolyogj", "tapsolj". Eközben csinos munkásőrlányok kezükben műanyag gépfegyverekkel táncot lejtenének a "Nem vagyunk mi fényes úri hadsereg" dalt előadva.

A nép meg zokogna: meghalt az Országos Parancsnok, pedig milyen rendes ember volt, szerette simogatni a kutyákat és rendszeresen locsolta kertjében a virágágyást!

Hogy érdekesebb legyen, mindenféle furcsa tisztségek is léteznének, s aztán ezekről lehetne hosszasan vitázni. Pl. ha a Parancsnok nő, akkor a férjét Országos Parancsnok hitvese, a Tiszántúl Védnöke néven emlegetnék, míg ha férfi, akkor a feleségét az Országos Parancsnok Asszonyság cím illetné meg.

Az Angliai Köztársaság fővárosában, Londonisztánban mindehhez nagyon értenek, aprólékosan kidolgozott protokoll van még arra is, milyen színű bugyiban kell sétálni holdtöltekor.

Tulajdonképpen az egyetlen értékes elem: Händel német-angol zeneszerző írt így darabot az alkalomra a XVIII. sz. elején, s máig ezt játsszák.

Valójában csak ezért tervezem megnézni jövőre az Országos Parancsnok beiktatási ünnepségének végső elemét.