Idén május végén izgatott körímél érkezett munkahelyi postafiókomba. Küldője ujjongva közölte, íme eljött az év legnagyobb eseménye, a "prájd", s ez egész hónapban kitart. Színes ímél volt, ujjongó, lelkes emberekkel, színes lufikkal, plüssmacikkal, pöttyös labdákkal.
Kicsit megijedtem, mert csak tavaly november óta dolgozom itt, szóval még nem ismerem az itteni szokásokat. De megnyugtattam magamat: nagyon más itt se lehet, mint 2007 óta minden más nyugati tulajdonú multi munkahelyemen.
Aztán jött június 1. és semmi. Majd mentek a napok, s minden nap semmi. Egy árva szó se a "fontos" eseményről.
Előző munkahelyemen legalább jött 1 azaz egy darab plusz ímél, hogy ingyenes onlájn, homofóbiát gyógyító szeminárium van, melyre szívesen várnak minden kollégát, aki homofób érzelmeivel küzd. Nem jelentkeztem, pedig vannak homofób érzelmeim, viszont nem küzdök velük, hanem büszke vagyok rájuk, így nem éreztem magamat megszólítva a kedves hangú meghívó által.
Még a rendes évi szófiai homokmenetről se küldtek legalább fél sornyi reklámot!
Vártam, vártam a tisztesség kedvéért máig, hátha lesz mégis valami, legalább valami összegzés e nagyszerű hónapról. De nem, semmi.
Bevallom, ha a "prájd" azt jelenti, hogy nem történik semmi, akkor magam is elkötelezett prájdpárti vagyok...
Olyan ez, mint a 70-es évekbeli szovjet-orosz viccben:
Ideológiai felvételi vizsga az egyetemen. A hallgató nem tud semmit. A bizottság azonban sajnálja meghúzni őt, így feltesz neki egy mentő kérdést, amire a választ az óvodások is tudják, annyiszor van ez említve mindenhol:
Melyik évben született Lenin?
Nem tudom.
Hogyan nem tudja? Maguknál nincs tv, rádió, újságok?
Se tv, se rádió, újság is csak nagyon ritkán.
Hát honnan jött maga?
A Jeges-tenger partjáról, Muhoszranszkból*.
Ekkor a bizottság tagjai összesúgnak egymás közt: kollégák, emlékeztek, a múltkor éppen azt vitatottuk meg, hová lenne érdemes a tanszéknek üdülni mennie.
* Muhoszranszk - beszédes helynév, szó szerint "Légypiszok"
Jó hír a vilniusi NATO-csúcsról: Amerikában győztek a galambok.
Miután a kijevi főkormányzóság nem tudott eredményt felmutatni a fronton a kapott billiók ellenére, az amerikai elit döntött: kivonul míg nem késő, nem erőlteti a csatát most Moszkvával.
Ez a csúcs valódi lényege, hivatalosan ki lett mondva, Orkrajna nem lehet soha a NATO tagja.
Tombolnak is most az euroatlantista radikálisok, mármint az okosok, akik értik is mi van. Ami ismét jó jel.
diplomáciai nyelven így kell megfogalmazni, hogy "nem teljesítettél, Zöldi, takarodj a picsába"
A világ minden kultúrájában létezik olyan közmondás, hogy "Nyúsd neki a kisujjadat, az egész kezedet elveszi".
A homoklobbi ősi módszere: tevékenysége kezdetekor csak teljesen normálisnak tűnő, egyenesen méltánylandónak kinéző dolgokért száll síkra. Lásd: mi a 4 fal között csak nyugalmat akarunk, ne legyen kötelező a törvény elől rejtőzködnünk, hiszen senkinek se ártunk, de még ha ártanánk is, csak magunknak ártunk mi, aki 2 felnőtt vagyunk!
Mindig pontosan így kezdődik a harc. A vége pedig az, ami a legfejlettebb, legprogresszívebb liberális demokráciákban történik: kötelező aktívan támogatni a homoklobbit. Persze nem törvényileg kötelező, de a gyakorlatban igen, kb. mint ahogy Kádár alatt se írta elő senki nyíltan, hogy valaki párttag legyen, de egy sor munkahelyen nulla körüli esély volt a karrierre, ha valaki nem volt párttag. Sőt, talán ma még rosszabb a helyzet: Kádár megengedte ugyanis, hogy valaki ne csináljon karriert és csendben legyen, nem kellett jelszavakkal éltetni a rendszert, elég volt nem pofáznia ellene.
Mellékes elem: a kettős mérce.
Amikor bárki a normálisok közül azt mondja, hogy egy országba beköltöző idegennek tiszteletben kell tartania új országa szokásait, ez súlyos gyűlöletbeszédnek számít. Mert a progresszívek szerint mindenki a bolygó lakosa, nincsenek határok, s minden szokás önkényes felépítmény és butaság. Szóval nem a házigazdának van igaza, hanem a vendégnek. A vendég szent joga bármit megtennie.
Na most, hirtelen kiderül: ez azért mégsincs így. Mert a vendég szent joga addig tart, míg a helyi normalitást bontja, rombolja. Amikor pl. az követeli a muszlim migráns, ne legyen disznóhús az állami iskolában, mert ez őt sérti, vagy a nők hordjanak kendőt, mert ez is felháborítja őt, vagy hogy ne legyen kép Mohamed prófétáról a tankönyvben, mert ez szentségtörés. Igenám, de mi van, ha a muszlim migráns nem a helyi normalitást rombolja, hanem azt erősíti, pl. azt mondja, neki nem tetszik az iskolai "prájd" ünneplés, nem akarja, hogy azon a gyereke részt vegyen?
Ebben az esetben hirtelen minden másképp van. Ilyenkor az eddig korlátlan befogadást és vendégjogot üvöltők sajátos módon a migránsra ordítanak: tessék szépen alkalmazkodni, hiszen te jöttél ide, te vagy a vendég, ha meg nem tetszik a mi országunk, miért nem takarodsz el?
Új korlátozás lépett életbe a szerencsejátékok terén Magyarországon.
A téma maga nagyon régi, de az emberek 99 %-a semmit se tud róla.
A lényeg: az internetes szolgáltatások megfoghatatlansága. Adott egy kereskedő, szolgáltató, mely bejegyzi magát valamely nulla adózású adójoghatóság területére, majd onnan szolgáltat az egész világra. Ezzel elérhető az adómentesség.
Amikor a szolgáltatás egy konkrét, megfogható áru, akkor persze a probléma fele megoldható: egyszerűen vámot kell terhelni az árura. De ha az áru virtuális, akkor nincs semmilyen eszköz.
Így tehát vagy magát a szolgáltatást kell blokkolni (ami azonban nem hatékony, ahhoz, hogy ez tényleg működjön, kínai típusú állami tűzfal kell, ami szinte sehol máshol nincs), vagy a szolgáltatás használatát nehezíteni kell.
Egyébként Magyarországon 2011 óta tilos az onlájn szerencsejáték. Papíron, mert ennek semmilyen gyakorlati jelentősége nincs. Azóta is csak az nem játszik, aki nem akar játszani. Most a változás annyi: a magyar bankok kötelesek blokkolni a ki- és befizetést szerencsejáték cégek felé/felől.
A kommentek szerint kb. most majd Mészárosnál lesznek kénytelenek pókerezni az emberek. Nem baj, hogy Mészárosnak nincs onlájn szerencsejáték üzlete, mert majd lesz.
A valóság: létezik egy csomó teljesen megbízható elektonikus pénztárca szolgáltató a neten, melyek virtuális bankkártyát állítanak ki bárkinek. Persze adódik többletköltség, de filléres. Viszont ezek a kártyák olyanok, mint a kriptovaluta, legalábbis az adóhatóság szemszögéből. Korlát persze van, egyrészt ezek a kártyák sose anonímek, s mindig van fizetési határ: ha nem így lenne, akkor alkalmasak lennének pénzmosásra is, ami miatt be lennének tiltva mindenhol. De a szerencsejátékosok 99 %-a számára mindez teljesen elég.
Magyarul: az új magyar rendelkezés csakis egyes bankokat sújt, így elesnek valamennyi jutaléktól. A játéktól viszont csak egyes kezdő játékosokat riaszt el, akik nem hallottak még a virtuális kártyákról.
2009-2014 ilyen cégnél dolgoztam magam is.
A kettős mércére jellemző: az USA-ban 2006 óta tilos az onlájn szerencsejáték, kivéve ha a cég be van jegyezve az USA-ban, ott van a szervere, s van normál, offlájn kaszinója is. Plusz ha korábban is működött, utólagosan be kell fizetnie adót "illegális" tevékenysége után, adó mértékét pedig a cég képviselője és az amerikai igazságügyminiszter közti "tárgyaláson" dől el. Képzelem mekkora üvöltés lenne, ha Magyarországon lenne bevezetve ilyen szabályozás: politikus dönt adómértékről, nincs írott szabályzat, kiszámíthatatlanság, utólagosan kifosztás, beavatkozás a piacba, diktatúra!
S az USA hatóságai nem csak magát a szerencsejáték céget üldözik, hanem annak minden kiszolgálóját is, pl. aki reklámot fogad el tőle, a bankokat, s még az elektronikus pénztárca cégeket is. S mivel az amerikai piac nagy, a cégek "önként" szót fogadnak, rettegve az amerikai állam reakciójától.
Amikor ott dolgoztam, épp akkor járt le a türelmi időszak az USA-ban. 2011-ben a PartyPoker be is szüntette amerikai játékosok regisztrációját, s minden már meglévő amerikai számláját pedig blokkolta. Pedig a játékosok kb. fele amerikai volt. S mindez a cég részvényeinek árfolyamának 60 %-os esését eredményezte.
Én személyesen jól jártam, mert minden legalább 5 évet ledolgozott alkalmazottnak járt részvény, engem meg 4 és fél év után rúgtak ki, szóval még nem volt 1 szál részvényem se, azaz nem volt minek leessen nálam az árfolyama.
De minden hiába, a cég hiába fogadott szót önként, még bűnösnek is kellett vallania magát, majd fizetnie 300 millió dollár "elmaradt adót", s még ekkor se mehetett vissza az amerikai piacra. Csak 2013-ban lett újra PartyPoker az USA-ban, miután a cég vett ott egy offlájn kaszinót, majd ezek után is csak New Jersey államra kapott engedélyt (ez persze kijátszható, mi akadályozna meg egy más államban élő amerikaiat, hogy New Jersey államot írja be címeként).
Mellesleg, a PartyPoker addig a három fő cég között volt a világon, 20 % körüli piaci aránnyal. Ma már nemhogy az első 3-ban, az első 10-ben sincs benne, s talán 2-3 % lehet a piaci aránya. Tulajdonképpen a céget az amerikai állami "önkény" tette tönkre. De ezt persze nem szabad mondani, mert az demokrácia, piacgazdaság, jogállam.
Hozzáteszem: nem kell aggódni, a Party tulajai személyesen jól jártak. A cég az egyik első onlájn póker cég volt annak idején. A cég előtörténete rendkívül sajátos. Az ötletet 2 indiai adta, az egyik személyesen csinált meg minden dizájnt, a másik a programozást, majd a pénz egy amerikai nőtől jött, aki telefonos szex szolgáltatással gyűjtött össze jelentős összeget, ez lett befektetve az új cégbe.
Amikor 2010-ben mind a hárman kiléptek, ezt egyenként félmilliárd dollár körüli összegért tették, ennyit kaptak a cégbéli részesedésükért a bwintől, mely így megvette az egész Partyt. (2016-ban pedig a bwint vette még egy másik cég, a GVC, ma már az egyik legnagyobb az egész üzletágban.)
Az egyik indiai aztán bekerült a hírekbe még. Azzal, hogy vagyona 95 %-át elajándékozta, indiai iskoláknak adományozott felszerelést, ösztöndíjakat, stb., a hagyományos brahmin életút filozófiáját végrehajtva, azaz az anyagiaktól elszakadva meditáló idős kort választva. Bár nem aszketizmus ez így se, a vagyon 5 %-a is több, mint ami a bolygó lakossága 99,99 %-ának van.
Én meg? Amióta nem dolgozom ott, 2014 decembere óta, sose pókereztem. Egy egész életre meguntam. Régebben élveztem a lapok kattogását, most már elálmosít. Pedig még nagyjából emlékszem mik a játék fő taktikái, egykor a versenyekben voltam a legjobb.
Kiváló cikk a HVG-ben. Ellenkező előjellel elmondja mindazt amit nem akarunk.
Mit is ír a cikk:
"mindenki az lehet, aki lenni akar" - Ne legyen mindenki az, ami lenni akar. A társadalom lényege: az egyének korlátozzák magukat a közösség érdekében.
"mindenki azt szerethet, akit szeretni akar" - Ez minden elemi erkölcsi, együttélési norma lenullázása.
"polgármester közölte" - Ne közöljön semmit. Nornmális országban a polgármester a várost vezesse, de abnormálisok menetét.
"népünnepély jellegét öltő, karneváli hangulatú szombati felvonulás" - Ahol az abnormalitás nem megtűrt kisebbség, hanem éljenzett karnevál, az a társadalom megérett a pusztulásra.
"tömeg létszáma megközelíthette az egymilliót" - Riasztó számok. Amin meglepődtem, a "királyi család" nevű paraziták miért nem vettek részt, arra nem is merek gondolni, hogy ők esetleg homofób klerikálfasiszták???
Meg persze "a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása" - Angliában, a Brit Köztársaságban vajon milyen "jog" hiányzik még az angol buzeránsoknak?
A lényeg: igen, mi pont ilyen országot nem akarunk, mint ami pl. a Brit Köztársaság.
Szerencsére ez a modell zuhan, agóniában tekereg. A polgári értékrend, a polgári államiság utolsó stádiuma ez. A gonoszság egyik mellékhatása, hogy beleőrül saját túlhatalmába, majd likvidálja magát.
Jó hír: a felvilágosodásba belebuzult polgárság kollektív öngyilkosságot követ el. Csak csinálnák gyorsabban!
Egymás után cáfolják a ballib dogmákat, köztük a szent státuszú Hatházit is, amihez komoly bátorság kell manapság. A legfontosabb:
nem igaz, hogy a közmédiák meghatározóak,
nem igaz, hogy az emberek buborékban élnek, tulajdonképpen buborékban csak a ballib megmondóemberek élnek,
míg a Fidesz széles tömegnek politizál, addig a ballibek a saját elitjüknek,
tehát marhaság a NyomtassTe és a hasonló logikán alapuló gondolkodás, mert nem a hírek eljuttatása a kulcselem, hanem a hihetőség, a narratívaképzés.
Ez utóbbi tényleg teljesen vicces, mert tényleg minden ballib elhiszi. Mindig amikor elmondom ballibeknek, hogy magyar médiafogyasztásom 90+ %-a ballib, hihetetlenkedést kapok, hiszen ha így van, akkor miért nem vagyok ballib. S ezt komolyan mondják.
Egyébként a műsort nem érti a ballib tábor. A kommentek zöme negatív, az átlag ballib törzsszavazó inkább abban akar hinni, hogy a fideszesek mind mucsai fogatlan bunkók, akik egész nap az M1-et lesik. Ez sokkal jobban beleillik a ballibaista világnézetbe.
A hét végén hatalmas liberális szenzáció volt Szófiában: pár órára az országba látogatott a progresszív NATO- és szivárvány-emberiség élő istene, személyesen Szent Halivúdi Zöldi.
a Politico örül, Zöldi megszidta finoman a bolgár elnököt
Szent Zöldi leereszkedett híveihez, mindenkit euroatlantista kézfogással üdvözölt. A szkeptikusokhoz persze volt azért pár udvarias, de kemény szava. A Kreml fizetett ügynökeit pedig ignorálta.
A progresszív ukránság már 1942-ben kinyilvánította, hogy a NATO része akar lenni:
Szlava Ukrajinyi! Herojam szlava!
Egy kis szépséghiba: Zöldi nagyapja akkoriban a ellenkező csapatban, a Kreml oldalán harcolt fegyverrel a kezében. Hadnagyi rangot ért el, megkapta a Vörös Csillag kitüntetést is, melyet kifejezetten harci cselekményekért adományoztak. De valószínűleg mindez a halivúdi hős nagyapjáról csak orosz álhír.
Persze minden nyelvben minden anyanyelvi beszélő számára furcsa az idegen akcentus. De ehhez általában csak idegenség kötődik.
Az angol esetében olyan sok az anyanyelvi ejtésváltozat, hogy az idegen, hibás ejtést is simán elfogadja az átlag angol anyanyelvű ember mint valamiféle "helyi" verziót. Ez a "nemzetközi nyelv" státusz következménye.
Viszont az indiai akcentus humorosan hat. Olyan jellegzetességei vannak, hogy nem lehet nem mosolyogni rajta. Korábban, amikor még nem volt "politikai korrektség" tilalom, ez filmekben is simán szerepelt.
Egy időben olyan cégnél dolgoztam, ahol a munkatársak nagy része indiai volt. Innen a sok személyes tapasztalat.
Amit fontos megjegyezni: az észak-indiaiak és a dél-indiaiak között hatalmas eltérés van ebben is. Az észak-indiaiak teszi ki a lakosság 75 %-át, a déliek a 20 %-át. A bőrszínben is látható az eltérés: az északiak között sokkal több a világos bőrű, sőt fehér európainak kinéző ember, míg a déliek között sokkal több a sötét bőrű, egyesek egyenesen négernek tűnhetnek felületesen nézve őket.
Az észak-indiaiak indo-árja nyelveken beszélnek, a dél-indiaiak dravida nyelveken.
Mielőtt valaki megkérdezné, mi a maradék 5 %, nos ők az őslakosok maradványai. A legelfogadottabb elmélet szerint egykor ezek az őslakosok lakták az egész területet. Majd előbb megjelentek a dravidák, létrehozva a mai indiai-pakisztáni határvidéken az első régióbeli magaskultúrát az i. e. IV. évezredtől. A dravidák nyugatról vándoroltak be, majd szinte az egész régiót elárasztották. Aztán jött az i. e. 2. évezredtől az árja bevándorlás. A két elem részben keveredett, de Dél-Indiában a dravida elem maradt az erősebb, míg Észak-Indiában az árja. Ennek máig tartó következménye: északon indo-árja nyelveket beszélnek, míg délen dravida nyelveket.
S az akcentus pedig erősen függ a beszélő anyanyelvétel. Az előbb leírtak miatt viszont más az észak-indiaiak angol akcentusa, mint a délieké.
Az én legtöbb kollégám Karnataka és Telengana állambeli volt, mind a kettő dravida többségű indiai állam, szóval többet tapasztaltam a déli akcentust, mint az északit, de azért az északiról is van személyes élményem.
Ami közös hiba mind az északi, mind a déli akcentusban - s ez egyezik érdekes módon a magyar akcentussal -, hogy a legtöbb angol kettőshangzót leegyszerűsítik, pl. azt amit az amerikaiak "ou" és a britek pedig "öu" alakban ejtenek (most leegyszerűsítve, nem használva fonetikai átírást -, az az indiaiaknak szimplán "o".
Az indo-árja nyelvekben több a magánhangzó, mint a dravida nyelvekben, így az északiak egyébként pontosabban ejtik az angol magánhangzókat.
Megint a magyar akcentussal azonos, hogy a "th" típusú hangokat az indiaiak leginkább t/d alakban ejtik. Ugyanez még a "w" helyett "v" ejtése, s mindig angol "l" hang "lágy" ejtése (az angolban időnként az "l" kemény, időnként "lágy" - ha szóvégen van vagy másik mássalhangzó előtt, akkor "kemény").
De mi is az, ami miatt az angolok leginkább csodálkoznak az indiai akcentuson? Nos, ez a "d" és "t" ejtése. Az angolban a "d" és "t" ejtáse úgy történik, hogy a nyelv a fogínyt érinti, míg a magyarban a fogat érinti. Az indiai nyelvekben - a dravida és az árja nyelvekben is - viszont kétféle "d" és "t" van (valójában négyféle van, de ebből csak 2 releváns a téma szempontjából), az egyik a fogat érintve, azaz ahogy a magyarban, másik viszont a kemény szájpad előtti részt érintve, ezek a prepalatális hangok. Ez az ejtés azonban olyan hangot eredményez a zárhangok esetében, mintha a beszélő forró krumplit tartva a szájában beszélne, az eleve hallható zárás mintha "csobbanna", ami meglehetősen szokatlan.
Ilyen ejtés egyetlen európai nyelvben sincs zárhang esetében (legalábbis nem tudok róla). S réshang vagy rés-zárhang esetében is ritka: pl. a lengyelben ezért van két "zs" betű: ż és ź, az előbbi kb. magyar zs, az utóbbi annak előrébb ejtett változata, ezek a lengyelben külön fonémák, keverésük hiba, de itt is szájpad előtti ejtés nem eredményez olyan erős mellékzörejt, mert a "zs" nem zárhang.
A legtöbb európai nyelvben - pl. a magyarban, de az angolban is - egyáltalán nincs ilyesmi: prepalatális ejtés réshang és rés-zárhang esetében sincs. Pl. a magyarban vannak fogínyt érintve képzett hangok - pl. ilyen a "zs" - és vannak a kemény szájpadot érintve képzett hangok - pl. "gy" -, de a kettő közti területen egy hang se képződik. Az angolban ugyanígy.
Indiában viszont - mind az indo-árja, mind a dravida nyelvekben - ez teljesen jelen van. Ilyen ejtés létezik minden típusú mássalhangzók esetében, pl. még pergőhangok esetében is, ami számomra kb. felfoghatatlan, a legtöbb ilyen hangot képes vagyok utánozni, de pl. az "r" esetében azt se tudom, hogyan kezdjek hozzá, sőt meg se hallom rendesen a különbséget, pedig egy sor indiai nyelvben ez nagyon fontos. Az indiaiak sok minden alapján felismerik a beszéde alapján az európai embert, ez az egyik: hogy azok nem tesznek rendesen különbséget egyes, indiai füllel, teljesen más hangok közt. (Az európaiak 99 %-a már a "Gandhi" nevet se képes helyesen kimondani.)
Az indiaiak pedig úgy érzik, az angol "d" és "t" ejtéséhez közelebb áll a keményszájpad előtti ejtés, így angolul így beszélnek. Északiak, déliek egyaránt.
Az egyébként tökéletes brit angolt beszélő, Angliában élő indiai srác itt bemutatja a "t"-t brit és indiai verzióban:
Nemrég ért véget a 10-részes The Silo című sci-fi sorozat.
Bár az elején gyanús volt a hatalmas számú pozitív értékelés - ez szinte mindig rosszat jelez -, de a műfaj miatt megnéztem, igaz, a 3. résztől már csak félszemmel.
A téma: 10 ezer ember él egy földalatti silóban, szigorú szabályok, keménykezű irányítás alatt. A hivatalos magyarázat: azért kell így élni, mert a külvilág alkalmatlan az emberi létezésre. Akadnak lázadók, akik valamiféle igazságot keresnek. Sejtetve van, a hivatalos magyarázat nem stimmel valahogy.
Ez megy aztán vontatottan. Persze vannak benne progresszív karakterek, homokos mellékszereplő, a nők jobbak mindenben, mint a férfiak, stb., de nem ez a lényeg, ez csak a kötelező vörösfonál. Szóval nem idegesítő woke propaganda, mint a Star Trek egyes új részei.
Aztán lassan, 4-5 rész alatt megtudjuk mi is a nagy titok, amit a lázadók keresnek, rejtegetnek: hogy a külső világ szuper, minden zöld ott, madarak csiripelnek, stb.
Az is kiderül közben, szinte diktatúra szerű a belső rendszer, az eleve keménykezű hivatalos irányítás mellett van egyfajta háttérhatalom is, mely mindent a kezében tart.
A tapasztalt sci-fi néző persze sejti mi lehet, valami pokoli terv, ami miatt a siló vezetése elrejti az igazságot az emberek elől. Ráadásul fejtörést okoz, hogy bár a hatalom erős és kemény, az mindenkiről gondoskodik, a büntetések nem megalázóak, kegyetlenek, a renitenseket egyszerűen nehezebb munkára osztják be. A nemkívánatos személyek rejtett büntetése, hogy nem engedik nekik a gyereknemzést, a legnagyobb büntetés pedig a silóból való kitoloncolás, ami - ha igaz, hogy ott minden szuper - nem tűnik visszariasztónak.
Rendezés szempontjából a sorozat ezért is jó, a tapasztalt sci-fi kedvelő se tudja kitalálni mi is ez az ok. A legvalószínűbb: a hatalom a veszélyes elemeket egyszerűen száműzi, azok valahol vígan élnek aztán, a bent maradóknak meg az van előadva, hogy ezek meghaltak kint.
A nagy meglepetés a vége. Kiderül: a siló vezetése teljesen racionális, semmi gonoszság nincs, semmi rosszindulat, egy szál pokoli trev sincs, minden valóban az emberek védelme érdekében történik. A "lázadók" nagy igazsága pedig hazugság, a külső világ tényleg olyan, amilyennek a hatalom mondja: sivár, emberi életre alkalmatlan, valószínűleg atomháború utáni környezet.
Tulajdonképpen úgy tűnik - de ez nincs kifejtve a filmben - az áligazságot maga a hatalom terjeszti azok számára, akiknek kell valami több a valóságnál. S aztán a legokosabbak megértik, mi is az áligazság mögötti valós igazság, ezzel részesei lesznek a közösséget óvó vezetésnek, vagy ha nem, akkor kimennek a külső világba, ahol persze meghalnak. A kisember meg egyszerűen elfogadja a helyzetet, hisz a "szakértői kormánynak".
A háttérhatalom tehát jóságos, s a legjobbak meg is értik ezt, aki meg mégse, az magára vessen. A nagy többség meg eleve nem is kérdez semmit, miért is tenné, mikor minden olyan szép és jó?
A bolgár kommunizmus egyik sajátos jelensége volt az új arisztokrácia megjelenése. Nem nomenklatúra, hanem arisztokrácia.
A nomenklatúra természetes jelenség, ez a rendszer fenntartó apparátusa, ilyen mindig, mindenhol van. Hanem arisztokrácia, azaz örökletes réteg.
A bolgár kommunista rendszernek ez a vad ötlete az 50-es évek végén született, ekkor lett létrehozva külön erre egy szervezet, Fasizmus És Kapitalizmus Elleni Aktív Harcosok Bizottsága néven. Teljesen groteszk, de a szervezetet az angol lovagi rendről másolták le!
A máig formálisan túlélő angol feudális rendszer egyik fontos eleme ez: a királyi család után jönnek a főrendek, aztán a többi rendek és hivatalviselők, majd ezek a lovagok. Tulajdonképpen azért lett az egész kitalálva, hogy a legkiemelkedőbb polgárok is lehessenek részei a rendszernek, ha nem tettek eleget a formális nemesi cím megkapásáért, de már "egyszerű" emberek se.
Ma ez tulajdonképpen egyfajta állami kitüntetés csupán, a feudális díszlet csak formális, 5 osztály van: nagylovagok, paracsnok lovagok, parancsnokok, tisztek, tagok. Az első három osztály létszáma korlátozott, azaz kihalásos alapon megy, a két felső osztály használhatja a "Sir" ill. "Dame" címet is, valamint - ez minden osztálynál így van - a név mögé van téve az adott rang rövidítése.
Jellemzően a "tag" címet adományozzák, kiemelt esetben a "tiszt" rangot, a "parancsnok" ranghoz már nagy eredmény kell, itt eleve korlátozott az élő viselők száma. Mondjuk példa olyan emberre aki egyből "parancsnok" lett: Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson, tehát hivatalosan Rowan Atkinson CBE (Commander of the Order of the British Empire), de ehhez valószínűleg az is kellett, hogy a jelenlegi király személyes baráti köréhez tartozik évtizedek óta. A Harry Potter szerzője, J. K. Rowling pl. "csak" tiszt, azaz OBE, nem parancsnok.
Szóval megirgyelhette ezt Todor Zsivkov, aki 1954-ben került Bulgária élére, bár egészen 1962-ig nem egyeduralkodó volt, hanem csak egy sajátos vezetői csoport egyik tagja.
S megcsinálta a kommunista verziót. 5 osztállyal szintén. Az elsőben azok voltak, akik a II. vh. alatt bolgár területen partizántevékenységet fejtettek ki legalább 1 éven keresztül. A másodikban azok, akik 1 évnél rövidebb ideig voltak partizánok, vagy egyáltalán nem voltak azok, de vagy börtönben voltak mint kommunisták, politikai okokból, vagy külföldre menekültek mint kommunista szervezők. A harmadik osztályban azok voltak, akik nem voltak ugyan partizánok, de azokat segítették. A negyedikben azok, akik kommunista aktvisták voltak a háború alatt, de nem kerültek emiatt börtönbe. Az ötödikben pedig mindenki, aki az első négy osztály özvegye vagy gyereke.
Bulgáriában voltak egyébként valódi kommunista partizánok 1941-1944 között, összesen kb. 6 ezer fő. Ezek egy része tényleg harcolt fegyveresen, jellemzően egyetlen katonailag fontos akció se történt. A legsikeresebb művelete a bolgár partizánmozgalomnak egy szanatórium megtámadása 1944 augusztusában, az objektum őrségének elfogása, majd az ott pihenő, sebesült 25 német katona likvidálása.
Egyébként az illegális partizánok nagy része esetében maga az illegalitás se volt igaz. Már a kommunista rendszer bukása után jelentek meg vicces adatok erről, pl. hogy Todor Zsivkov, aki állítólag mély illegalitásban élt akkor, vizsgán jelent meg a Szófiai Egyetemen 1943-ban, ahová a saját, valódi nevén volt beiratkozva jogász hallgatóként.
Mindenesetre a kommunista hatalom kezdete után azonnal megindult a partizán-biznisz. Majd ez erősödött a Fasizmus És Kapitalizmus Elleni Aktív Harcosok Bizottsága megalakulása után. A "nagylovag" osztályba bekerülni utólag nehéz volt, hiszen ott mégis kellett valami tényleges dokumentum, de a többibe nem annyira. A segítők osztálya volt a legegyszerűbb, csak találni kellett egy már partizán státuszú havert, aki igazolta, hogy XY adott neki egy pohár vizet 1943-ban, s már kész is volt, hivatalosan "antifasiszta segítő" lett XY.
Mivel egyre komolyabb juttatások jártak a tagsághoz, a dolog kezdett teljesen abszurd méreteket ölteni. A 80-as évek végén, a kommunista rendszer végére már összesen több mint negyedmillió tagja volt a Bizottságnak. A tagokat a bolgár népnyelv egyszerűen "aktív harcosok" néven emlegette, arra utalva, hogy aktívan harcolnak a tagsággal járó juttatásokért.
A juttatások pedig nem voltak kicsik. A legtöbb tag persze ötödik osztálybeli volt már ekkor, de ez az osztály is kemény juttatásokat adott. Pár példa:
gimnáziumi tanulásnál automatikus felvétel,
egyetemi felvételnél ha az aktív harcos nem kapott elégtelent a vizsgán, automatikusan fel volt véve,
posztgraduális képzésnál automatikus felvétel,
munkahelyre jelentkezésnél előnynek számított a tagság, akár nem-tag párttagokkal szemben is,
állami lakáskiutalásnál a normálisan járó lakásmérethez képest plusz 1 szoba járt,
lakáshitel igénylése esetében nem volt várakozási idő, a kérelmet azonnal jóvágyta a bank (az akkori egyetlen bolgár lakossági bank, mely egyébként jelenleg a magyar OTP tulajdona),
ahol volt kedvezményes nyugdíjas és diákár, ott ezt kapták a felnőtt aktív harcosok is, pl. tömegközlekedésben bérlet, de mozijegyeknél is,
autóvásárlásnál a normál 3-5 éves várólista helyett 6-12 hónap várakozás,
nyugdíjasoknak nyugdíjkiegészítés,
s még olyan teljesen abszurd jog is, mint pl. a közfürdők ingyenes használata.
Persze akadt olyan is, aki önzetlenül segített így másoknak. Rendes ember mindig akad. S bizony akadtak olyan kommunisták, akik egyszerűen úgy segítették ki a kommunista rendszer által büntetett, korlátozott embereket, hogy papír adtak ki nekik, mely szerint titokban segítséget kaptak tőlük 1941-1944 között, ha ez nem is volt igaz. Ez automatikusan azt jelentette, hogy az addig osztályellenségnek minősített gyanús alak azonnal lehetőséget kapott a normális életre, sőt egyenesen bekerült az új elitbe.
Az egyetlen "baj" a kommunista rend vége után lett. Az új rend nyertesei között aránytalanul sok volt az "aktív harcos", márpedig ez disszonáns volt, hiszen a szervezet - a neve szerint - nem csak a fasizmus, hanem a kapitalizmus ellen is küzdött. Így aztán sok vicc volt abból, hogy a kapitalizmus elleni aktív harcos hirtelen aktív harcos lett a kapitalizmusért.
Az egykor hatalmas értékű tagság jelvénye ma szart se ér. Olyan sok jelvény volt, hogy manapság 8 leváért (1500 Ft) vehető, íme egy bolgár onlájn hirdetési oldalon:
1923 - a bolgár kommunista mitológia szerint ez az első antifasiszta felkelés éve, 1944 pedig - a sikeres antifasiszta győzelem éve. Középen Dimitrov képmása, baloldalon fent pedig a Bizottság nevének rövidítése.
Ballibeknél kötelező migrációpozitívnak lenne (persze leszámítva, ha határontúli magyarok jönnek meg, mert az fasizmus).
Egyébként lehet azt állítani, hogy a migráció jó dolog, hiszen nyilván van sok pozitívuma is.
Egy dolgot nem érdemes: tagadni a negatívumokat. Azaz az értelmes igenlés nem tagadja a negatívumokat, hanem azt állítja: több a pozitívum, s a negatívumok pedig megoldhatóak.
De ezt ballibeknél nem szabad, ott minden fekete-fehér.
Egyszer egy ballib médiánál bekommenteltem a következőt (másnap persze ki is tiltottak): "Van 2 szomszédom. Az egyik pedofil, a másik egy teljesen normális heteroszexuális orientációjú, családos ember. A pedofil arany ember, mindenki imádja, szabadidejében kóbor macskákat etet, mindenkinek előre köszön, az idős néniknek segít cipekedni, s bármi feladat adódik a házban, ő mindig önkéntes, pl. tavaly ő festette le a bejárati ajtót. A családos hetero viszont egy elviselhetetlen alak, rendszeresen leissza magát a sárga földig, telehányja a liftet, üvölt a lakásában, veri az egész családját. Szóval nekem semmi bajom a pedókkal, viszont a családosokkal rendkívül sok a rossz tapasztalatom!".
Ez jutott eszembe a ballib blogger cikke kapcsán, aki leírja, Angliában élve csupa jót látott a bevándorlóktól, viszont a szemét angolok meg folyton akadékoskodtak vele.
Minden nagy cég életében eljön pár évente a nagy pillanat: a legmagasabb vezető személyesen jelenik meg a cégnél!
Úgy vagyok ezzel, mint a kommunista rendszerben a politikai gyűléssel: annyira bizarr, hogy időnként el kell menni rá, akkor is, ha ki lehetne esetleg bújni alóla.
Egyszer kihagytam egy ilyet pár éve, betegséget bekamuzva. S megbántam: utólag pár kolléga elmondta mi volt, s máig sajnálom, hogy egy ilyet kihagytam. Ugyanis a nagyfőnök akkor azt csinálta, hogy a beszéde közepén elővett a zakója belső zsebéből egy nagy kötegnyi 100-dolláros bankjegyet, s a köteggel hadonászva gesztikulált percekig.
Bár vallásellenes üzenettel, de megírta ezt Szathmáry Sándor éppen 90 éve, főművében. De a nagy szerzők ilyenek, univerzálisan alkalmazhatók igazságaik. Szóval nem kell arra figyelni, hogy ő ezt ateista nézetei alátámasztására írta, mert maga a mondanivaló sokkal szélesebb. Íme, idézem:
"A fülbetik bilevezése úgy történt, hogy egy betiknek a fülére akasztottak két irgalmatlan, láncos rézkockát, majd két behin megragadta a lábát, kettő meg a kezét, és így lógatva végigcipelték az udvaron, ahol az egész tébolyda összegyűlt. Füléből a rézkockák harangoztak, és mégis mosolygott. Velem együtt sok locsoló ember haladt elöl, majd furcsa torzak jöttek. Volt olyan, akinek orrából hosszú kóc lógott, másik kinyújtott tenyerén egy lyukas téglát tartott, és mindegyik agyon volt halmozva tönkrelyuggatott finom ruhák tömegével, míg köröttük a rongyos tömeg tombolt és üvöltött, sokan hasra feküdtek és felugráltak, néhányan cipőjüket lehúzták, földhöz verték, majd magasra dobálták, és a torkokból majomszerű, artikulálatlan hangok gurguláztak elő.
Minden pillanatban attól féltem, hogy agyon fognak verni, amin cseppet sem csodálkoztam volna. Utólag tudtam meg, hogy a tömeg nem a felháborodástól, hanem az örömtől üvöltött!
Midőn pedig azt kérdeztem, hogy mi örülnivaló van a természetes emberi méltóságnak e rút és visszataszító karikatúráján, azt felelték: - Na hallod? Fülbetik csak egy van, és minden nyolc évben csak egyszer bilevezik!"
Szóval volt már szerencsém több fülbetikhez, ill. halivúdi nyelven CEO-hoz. De a bilevezés maga teljesen ilyen: értelmetlen, tartalmatlan.
Az autizmus egy súlyos probléma, de van egy apró előnye: a benne szenvedő képes gyorsan átlátni az értelmetlen formaságokon, ez azért sokat segített nekem mindig, el kell ismerni.
A műfajnak persze megvannak a maga alapszabályai. Ezek része még értelmes is.
A főember utolsónak érkezik, ez mindenhol így van. A zenekaroknál is ez a szokás: az egész zenekar már a színpadon van, minden néző ott a nézőtéren, majd csak ezután jön be a szólista (kivéve, ha a karmester a főember, mert akkor ő jön be legkésőbb). De ez egy értelmes szokás, így van kihangsúlyozva ki a sztár:
A CEO bilevezésekor is hasonló van, viszont a CEO sose egyedül jön be, hanem a legközelebbi emberei gyűrűjében. Ennek fontos üzenete van a dolgozók számára: íme kik a valóban fontos emberek a cégben, kik méltóak a nagyember közvetlen közelében lenni egy ilyen ünnepélyes pillanatban. Az egyedül bevonuló nagyember jelzés: még nincs senki aki méltó lenne hozzá. Putyin pl. mindig egyedül vonul be, ez bajt is okoz a kremlinológusoknál: nincs semmilyen kiválasztott utód!
A politikusoknál gyakori a házastárssal vonulás, ez üzenet, íme a családos ember. A multis életben ez teljesen idegen szokás, még sose láttam, a házastárs eleve nincs is jelen, s ha mégis, akkor már ül a hallgatóságban.
A beszédnek vannak mindig értelmes kellékei is. Apámtól tudom, aki egy időben meghívott tanár volt a budapesti Külker Főiskolán (ez jelenleg a BGE Külkereskedelmi Kar), hogy 15 percenként kell valami váratlant mondani, mert ellenkező esetben a hallgatóság agya kikapcsolódik.A CEO-bilevezés közben ez gyakrabban zajlik, különösen ha prezentációvetítés is van közben, a prezentációk ugyanis garantáltan altatnak.
Eleve senkit se érdekelnek se a cég eredményei, se a tervei, ez teljesen hidegen hagyja a dolgozót, ő eleve csak a havi bére miatt jár be. A dolgozó csak akkor emeli meg fejét, s kezdi hegyezni fülét, ha elhangzik a racionalizálás szó, mert ez azt jelentheti, érdemes elkezdenie új munkahelyet keresni. De ezt leszámítva mindenki utálja a céget, ahol dolgozik, a legjobb esetben is csak semleges érzelmeket táplál iránta.
Persze mindig akadnak akik tényleg szeretik munkájukat és a céget. Ez egy törpe kisebbség, s őket mindenki más elmebetegnek tart. Kb. mint ahogy a kommunista rendszerben néztek azokra, akik tényleg hittek a marxista eszmében - ezek vagy mindenen áttaposó karrieristák vagy gyengeelméjűek lehetnek csak!
Az átlag dolgozó még túlságosan is utálja munkahelyét, sokszor teljesen irracionális módon. Nem egyszer megesett, hogy beszélgetésben a cégvédő áldatlan szerepébe kerültem. Egyszer valaki elkezdte mondani a "nálunk 3-szor kisebb a bér, mint a nyugat-európai egységben" lemezt, mire én megjegyeztem, hogy ez nyilvánvaló, pont ezért jött ide a cég, hiszen ha ugyannyit fizetne, mint ott, akkor nem lenne itt, amire megkaptam a szemrehányást, hogy "téged lefizettek, hogy védd őket?".
A beszéd alatt izzasztó helyzetben van a menedzsment. Egyrészt ugyanis úgy kell tenniük, mintha érdekelné őket a beszéd, másrészt a dolgozók is látják őket, szóval totál idiótáknak se nézhetnek ki, így nehéz egyensúlyozás szükséges egész idő alatt.
A friss középvezetők gyakori hibája, hogy ilyenkor jegyzetelést szimulálnak, pedig ez határozottan tiltott, hiszen a középvezető számára nem kell, hogy újdonság legyen a beszédben, így ha jegyzetel, azzal csak azt írja alá, hogy nem ismeri jól a cég tevékenységét, tehát alkalmatlan. Jegyzetelnie csak az egyszerű dolgozónak szabad, legfeljebb még a kisfőnököknek, nekik ugyanis tényleg lehet, hogy olyasmi hangzik el, amit eddig nem tudhattak.
Az ideális középvezető magatartás a gondolkodásszimulálás, néha bólogatással körítve, de ezt nem szabad túlzásba vinni, mert paródiává fajul.
Ami viszont nagyon fontos: mosolyogni, amikor a nagyember viccelődik! A fülbetik ugyanis így csekkolja ki figyel oda és ki nem. A viccelődés mindig jelen van, még nem voltam bilevezésesen, ahol a nagybetik ne viccelődött volna többször is. A "viccelődés" szót nem szabad azonban szó szerint érteni, ugyanis a viccelődés sose vicces, s ha nem a nagyember mondaná, senki se mosolyodna le, még halványan se.
A diplomáciai fogadásokon a kávé felszolgálása az egyezményes jel, hogy mindenki takarodjon haza legkésőbb fél órán belül. A CEO-bilevezésen a kávé szerepét a "van kérdés?" szöveg tölti be. Azt jelzi: még fél óra van hátra.
A tapasztalt középvezető felkészült alaposan. Jó előre beszélt 1 vagy 2 alá tartozó egyszerű dolgozóval, s ha senkije sincs, legalább 1 alá tartozó kisfőnökkel, hogy majd kérdezzen valamit.
Kulcspillanat. Egyrészt olyat kell kérdezni, amire nem lehet egymondatos választ adni, másrészt olyat, amire előre tudjuk a választ, harmadrészt pedig nem lehet olyan, ami elhangzott a beszédben. Mert ha a válasz egymondatos lehet, akkor túl hamar véget ér az esemény. Mert ha nem tudjuk előre a választ, akkor esetleg a kérdésünk kellemetlen lehet. Mert ha az előbb elhangzott a válasz már, akkor nem figyeltünk oda.
Izzad ilyenkor minden középvezető: sikerüljön jól, ne pont a végén legyen baleset! A legrosszabb a kínos hosszú csend: nem áll fel az, akinek kérdeznie kell, sőt egyetlen ilyen személy se áll fel. A tapasztalt középvezető ilyenkor persze még megmentheti a kellemetlen helyzetet, ő maga feláll, s valami olyat mond, hogy pl. "Ön már említette a B2 pontot beszédében, figyelmesen hallgattam, de tudna esetleg mondani még pár példát, mert attól félek, nem minden kolléga számára lett világos ez a komplikált rész, ami pedig rendkívül fontos cégünk jövője számára?". De ez már csak kármentés, mint amikor fingottunk a szobában, majd mintha mi se történt volna kinyitjuk az ablakot.
A bilevezés után a hangulat mindig kiváló. Hiszen mindenki boldog, hogy vége van. A szemfüles menedzsment eleve úgy szervezi a CEO-bilevezést, hogy vége a munkaidő végével essen egybe, azaz a végén mindenki haza menjen, ne vissza az íróasztalához. Ez kirobbanóan jó hangulatot biztosít.
Az ilyesmiről mindig a Švejk-beli Törvényesség Határain Belüli Mérsékelt Haladás Pártja jut eszembe, mely egyébként - kevesen tudják - nem csak a regényben létezett, hanem a valóságban is: Jaroslav Hašek ugyanis tényleg alapított egy ilyen nevű pártot, valószínűleg ez volt a világ első viccpártja.
Szóval azonnal ez ugrott be nekem a Partizán múltheti adása kapcsán.
Mert hát nézzük csak a dolog tartalmi oldalát. Gulyás gyerek interjút készít az egyik legnagyobb amerikai rendszerkritikus média, a Democracy Now! alapítójával. Aki nem ismeri, a Democracy Now! magyar szemmel teljesen értelmezhetetlen, mert rendszerkritikus és progresszív: az elején egy magyar ballib törzsszavazó lelkesen bólogatna a cikkeknek, hiszen azok kiállnak minden modern progresszív divat mellett, lásd genderizmus, BLM, homokosok, transzok, migráció, klímkatasztrófa, stb., de amint tovább olvas, lefagyna az arcáról a mosoly, hogy ugyanott a NATO elleni szöveg megy, kínai és orosz álláspontok bemutatása, pozitív vélemények Kubáról és Venezueláról, s persze olyan Izrael elleni masszív hisztizés, hogy azt a Kuruc Infó se közölné, még legkeményebb időszakában se (ez utóbbi annak köszönhető, hogy a Democracy Now! alapítója zsidó, s Amerikában szokás, hogy a progresszív zsidók jobban utálják Izraelt, mint a legkeményebb arab fegyveres harcosok, ugyanis ezzel bizonyítják, hogy ők elkötelezett progresszívek) - szóval a ballib olvasó nem tudná eldönteni, hogy ez most mi, szabad újságírás vagy fizetett Kreml-propaganda vagy felháborító zsidózás.
Egy törzskommentelő meg is jegyzi, amit Goodman mond az tulajdonképpen ugyanaz, amit Magyarországon a Fidesz állít, csak más szavakkal. Azaz, hogy kapjon hangot sok vélemény, s ne lehessen a rendszernek monopóliuma. Miközben a magyar ballib vélemény éppen az ellenkezőjét mondja, mint amit Amy Goodman. A ballib vélemény az, hogy van igazság és hazugság, van újságírás és propaganda, az egyik jó, a másik rossz, az egyiknek tapsolni kell, a másik ellen meg harcolni kell tényellenőrökkel, sőt direkt tiltással is, ha nincs más út.
Szóval a Marci gyerek hogyan is csinálja ezt? Nekem teljesen inkoherens az egész.
Már betettem más cikkhez, de itt is érdemes a zsidó szálhoz. Ez egy cionista humoros csapat száma, az Izrael ellenes zsidókról (héberül van, de angolul feliratozva), persze Soros is szerepel benne:
Mivel természetesen nincs hangemlék, csak másodlagos jelekből lehet következtetni hogyan is ejtették a latint a klasszikus korban. A téma sokat foglalkoztatott, íme a következőket tartom a legvalószínűbbnek.
Egyrészt nyilván akkor is voltak nyelvjárások. Julius Cesarnak tulajdonított mondás a "Beati hispani quibus vivere est bibere", azaz "boldogok a spanyolok, akiknek az élet ivás", arra utalva, hogy a hispániai latin nyelvjárásban ugyanúgy ejtették a "vivere" (élni) és "bibere" (inni) szavakat. A hispániai latinban ugyanis hiányzott a /w/ hang, ahogy a v-t ejtették a sztendert latinban. (Ennek máig maradványa van, a legtöbb újlatin nyelvben a /w/-ből /v/ lett, de a spanyolban nem, ott maradt a /β/ ejtés.)
Aztán ott vannak a szociolektusok is, egyszerűen van mindig magas prezstízsű művelt beszéd, s utcaembere típusú beszéd. Magyarul is van ilyen, pl. egy csomó magyar - szerintem 90+ % - egyes hosszú magánhangzókatt egyre többen röviden ejt, miközben továbbra is a hosszú ejtést alkalmazza mindenki, ha "szépen" akar beszélni, lásd mondjuk az "óvoda", "óvodás" szót - amikor a hivatalos ember beszédet mond "óvodás"-t mond, de amikor beszélget valakivel, már "ovodás"-t.
A latin esetében természetesen több modern ejtési szokás létezik. A megszokott magyaros ejtés a középkori német ejtéssel szinte azonos, kevés módosítással. Ezt a magyaros ejtást használjuk minden latin beszédben, magyar környezetben - ezt azonban megtöri ma már a modern katolikus ejtés, mely az egész világon az olaszos ejtést szeretné elérni, emiatt van az a furcsaság, hogy az idősebb magyar katolikus papok még a hagyományos magyar ejtést alkalmazzák, míg a fiatal papok már az olaszos ejtést. lásd "páter nószter kvi esz in célisz" és "páter nószter kui esz in csélisz".
Íme az összes eltérés a szabványos klasszikus ejtés és a hagyományos magyaros ejtés között:
rövid és hosszú magánhangzók - klasszikus: vannak, ezek teljesen függetlenek a hangsúlytól - magyaros: a hangsúlyos magánhangzók hosszúak, a hangsúlytalanok rövidek,
kettőshangzók - klasszikus: vannak - magyaros: mivel a sztendert magyarban nincsenek kettőshangzók, így vagy két hangként ejtés, lásd, au = au/áu, eu = eu/éu, ei = éj, ui = új, sőt redukálás egyetlen hanggá, lásd ae = é, oe = ő,
a - klasszikus: röviden ejtett magyar /á/ - magyaros: magyar /a/ hang,
y - klasszikus: /ü/ vagy /ű/ - magyaros: /i/ vagy /í/,
c - klasszikus: mindig /k/ - magyaros: /k/, kivéve e, i, ae, oe, y előtt, amikor /c/,
s - klasszikus: mindig /sz/ - magyaros: /sz/, kivéve magánhangzók között, amikor /z/ (bevallom, ettől viszketést kapok),
v - klasszikus /w/ - magyaros: /v/,
z - klasszikus /z/ vagy /dz/ vagy /zd/ - magyaros: /z/,
gn - klasszikus /nn/ - magyaros: /gn/,
qu - klasszikus /kw/ - magyaros: /kv/,
ti - klasszikus /ti/ - magyaros: /ti/, kivéve ha magánhangzó előtt van, amikor /ci/,
ch - klasszikus /kh/ - magyaros: /k/,
ph - klasszikus /ph/ - magyaros: /f/,
th - klasszikus /th/ - magyaros: /t/.
Na most, az y, z, ch, ph, th esetében szinte biztosra vehető: a klasszikus korban is csak a művelt elit ejtette úgy, ahogy a "szabály" mondja. Ennek oka egyszerű: ezek a hangok görög hangok, s csak görög nevekben és jövevényszavakban fordultak elő.
A latin anyanyelvű lakosság imádta a görög kultúrát, emiatt valamennyire mindenki tudott görögül, nyilván jól csak a művelt emberek, de az átlagember is tudott valami kezdetleges szinten. De a nagy többség nem is próbálta utánozni az idegen hangokat, így az y-t simán /i/-nek ejtette, a z-t /sz/-nek vagy /d/-nek, a ch-t /k/-nak, a ph-t p-nek, a th-t /t/-nek, bár a ph és a th esetében az /f/ ejtés is terjedt.
Ezt erősíthette a görög ejtés változása is. A görög esetében a hangok változása az idők során hatalmas: a legtöbb kettőshangzó eltűnt, de egy sor zárhang is réshang lett. E folyamat részben már a klasszikus korban elkezdődött:
β - klasszikus ejtés: /b/, modern ejtés: /v/,
γ - klasszikus ejtés: /g/, modern ejtés: /ɣ/,
δ - klasszikus ejtés: /d/, modern ejtés: /ð/,
ζ - klasszikus ejtés: /zd/, modern ejtés: /z/,
θ - klasszikus ejtés: /th/, modern ejtés: /θ/,
φ - klasszikus ejtés: /ph/, modern ejtés: /f/,
χ - klasszikus ejtés: /kh/, modern ejtés: /x/.
Továbbá, amikor egy nyelvben egy adott hang hiányzik, akkor azt nyelvhasználók helyettesítik valamilyen hasonlónak tűnő hanggal. Az angolban pl. létezik /θ/ hang, a magyarban nem, s angol nevek esetében a magyarok vagy "sz"-t mondanak helyette, vagy "t"-t, mondjuk Margaret Thatcher nevében. De pl. ugyanezért lett oroszul Hitlerből Gitler.
Ez mindig így volt, az ókorban is, lásd a /θ/ hangot nem ismerő latin nyelvűek t-t vagy f-t csináltak az idegen görög hangból. A θ=f egyébként máig él az oroszban, a görög valami olyan úton mehetett be a középkori Oroszországba, ahol ez a változat érvényesült, így pl. oroszul máig f van ott, ahol régi görög szavak, nevek vannak, pl. Görögország fővárosa oroszul "afini", miközben magyarul meg "atén", pedig a görög ejtés egyik se, hanem "aθina" (az ógörög pedig "athénaj").
Arra is vannak források, hogy a klasszikus kor végén az iskolázatlan emberek a hangsúlytalan hosszú magánhangzókat elkzdték röviden ejteni, a hangsúlyos rövideket meg hosszan, azaz az alsó regiszterben megszűnt fonéma-szinten a rövidség-hosszúság már akkor. S ez ment tovább az újlatin nyelvekbe is, pl. a spanyolban csak rövid magánhangzók vannak, s a hangsúly hatására is csak enyhe hosszabodás van.
Ami a többi sajátosságot illeti, melyet még nem mondtam:
A s z-sítése magánhangzók között nyilván német hatás, ez nem jellemző az újlatin nyelvekben (sőt, pl. spanyolul eleve nem létezik /z/ hang).
A c kétféle ejtése valószínűleg rendelkezik klasszikus előzménnyel. Nyilván a magas hangok mindig hatnak egyhe palatizáló hatással az előttük lévő mássalhangzóra. A legtöbb kutató szerint azonban a c ejtése magas magánhangzó előtt csak a klasszikus kor után lett "sz", "cs", "c". Kevesen már korábbi változást is feltételeznek, hogy már a klasszikus korban az alsó regiszterben ilyen helyzetben a k-t egyenesen lágy k-nak, sőt ty-nek ejtették.
Ami a ti=ci változást illeti, ez a legfurcsább, nem is igazán láttam rá meggyőző elméletet. A fő elmélet az, hogy a "ti" előbb "ty" lett, majd ebből lett "szi", "ci". Számomra elég abszurdan hangzik. Plusz miért nem lett akkor a "di"-ból "zi" és "dzi"?
Mivel divat lett, azonnal kipróbáltam. Persze legelőször csak teszt céllal. Az eredmény:
az érzékeny kérdésekre nem ad választ, hanem kamuzik,
a banális kérdésekre válaszol.
Amint azonban bonyolultabb kérdés adódik, meg se érti mi a kérdés lényege.
Párszor megesett, Python programozással kapcsolatos tanulmányaimban kértem tőle segítséget. Amint bármi bonyolultabb az ügy, meg se érti mit akarok, elkezd másról beszélni.
Két esetet is röviden vázolok:
Egy függvénybe adtam át adatokat egy másik függvényből, s a kapott adat folyton lista típusú lett - a mesterséges intelligencia részletesen beszélt arról mi a lista, s hogyan érhetem el elemeit, ami szép, csak éppen nem ezt kérdeztem. Végül megkérdeztem egy embert - az egyik gyakori kommentelőmet -, aki kb. 3 perc alatt megértette mit akarok, majd megadta a választ: hát mert én definiáltam a kapott adatokat listaként! Ha egyszer [] közé tettem, miért vagyok meglepődve?!
Más eset, oszlopokat akartam csinálni, meghatározott szélességgel, de azok mindig kicsit elcsúsztak pont egy hellyel. Pedig szépen használtam a Python operátorokat, hogy pl. {x:10} {y:10} {z:10} és így tovább. A mesterséges intelligencia hosszasan magyarázni kezdett, vezessek be változót az oszlopszélességre, még írt is nekem erre egy segédfüggvényt. Nem akartam elhinni, hogy ne lenne erre egyszerűbb megoldás. S persze volt! Egyszerűen {x:10} {y:10} {z:10} helyett {x:10}{y:10}{z:10}, hiszen ha szóközök vannak, a rendszer azokat alkalmazza is. Erre magamtól jöttem rá.
Pedig hát arra számítottam, ha másban nem, programozásban csak kompetens. De nem, a bonyolultabb kérdést meg se érti.
Következtetésem: a mesterséges intelligencia nem ember, hanem tehetséges majom: képes utánozni, gyors, memóriája hatalmas, de egy valamit nem tud, nem tud gondolkodni, azaz nem intelligens.
Ősrégi filozófiai probléma ez. A mesterséges intelligencia valójában egy "kínai szoba".
John Rogers Searle kortárs amerikai filozófus dolgozta ki a kínai szoba tanmesét. Lényege: ül egy kínaiul nem tudó ember egy szobában, akinek mások kis papírdarabokon kínai nyelvű kérdéseket tesznek fel a szoba falán lévő nyíláson keresztül, mire a szobában ülő ember szupererős számítógépe segítségével válaszokat ad ugyanígy a kérdésekre, olyan módon, hogy a kérdésfeltevők nem találnak hibát a válaszokban, így arra jutnak, a szobában lévő ember tökéletesen ért kínaiul. A valóságban az illető nem tud kínaiul egy szót se, nem érti se a kérdéseket, se a válaszokat, csak a számítógép algoritmusát használja.
A kérdés itt az, vajon tekinthető-e a szobában ülő ember kínaiul tudónak, hiszen semmi eltérés közte és egy másik szoba között, ahol a bent ülő ember ténylegesen tud kínaiul?
A tanmese lényege:
aki szerint a tudás nem más, mint képességek és adatok összessége, az azt kell állítsa, a szobában lévő ember tud kínaiul,
aki szerint viszont az illető nem tud kínaiul, az köteles azt mondani, a tudás több, mint képességek és adatok összessége.
Na most, a mesterséges intelligencia egy kínai szoba, abból is egy nem tökéletes típus.
Persze így is hasznos, hiszen a nemtudó embernek helyes választ ad minden olyan esetben, amikor a kérdés egyértelmű.
függvényt ír nekem, pontosabban listát szerkeszt, de a felesleges szóközt nem jut eszébe kitörölni
Egész jól elemeztek, persze a végkövetkeztetés hamis.
Sokadszorra el van mondva, a magyar társadalom zöme baloldali. Leegyszerűsítve a számokat:
egyharmad baloldali liberális (most nem kötnék bele a "liberális" és "konzervatív" szavakba, azaz a műsor terminológiáját elfogadva),
egyharmad baloldali konzervatív,
egyharmad minden egyéb: ennek harmada jobboldali konzervatív, harmada jobboldali liberális, harmada meghatározatlan "centrista".
A kérdés, amit felvetnek: az ellenzék miért úgy politizál ahogy, s miért nem képes még az elvileg saját táborát se megszólítani.
Elhangzanak valós magyarázatok is, pl.:
az ellenzék a saját elitjének politizál, mely jobboldali liberális,
az ellenzék jobboldalinak hiszi a Fideszt, így jobboldali üzenetekkel igyekszik kampányolni ellene,
az ellenzék fél nyíltan liberális lenni,
az ellenzék nem hiteles,
összegezve: az ellenzéki politikacsinálók egyszerűen hülyék.
Persze sok esetben jó magyarázat a hülyeség sok dologra, itt mégse erről van szó. Csak épp a lényeg nincs kimondva.
A lényeg pedig az, hogy a magyar ellenzék alapja a ballibaizmus, melyben se a "bal", se a "lib" rész nem jelent ideológiai elkötelezettséget, ez csak egy jó név, mely magyarázza a jelenség eredetét. De a fő eszme a ballibeknél nem bármely eszme követése, hanem egyetlen dolog: a nyugat követése.
A nyugati fősodor mai eszméje pedig jobboldali liberálisnak lenni. Ott ma ezt vallja mind a "középjobb", mind a "középbal". S amit a nyugat mond, azt vakon követni el, ez a ballibaizmus első parancsolata.
Ennyi az egész. Csúnyán kifejezve: önfeladás, szépen kifejezve: mintakövetés.
Gyorsan igazam lett Bottoni Stefano kapcsán - itt írtam róla.
Megint beigazolódott: hiába orbánoz valaki hevesen, ha nem úgy, ahogy kell, gyorsan bekerül az alvó fideszes ügynökök fiókjába. Az első kiátkozás meg is van.
Mint a multi ügyfélszolgálaton: hiába oldja meg az ügyintéző az ügyfél gondját, ha a megoldás nem "process" szerinti, akkor mínuszt kap az ügyintézésre. A multivilág ugyanis - ellentétben a halivúdi sugallatnál - semmit se utál jobban az egyéni gondolkodásnál: nem azért fizetnek, hogy gondolkodj, hanem hogy szóról szóra azt csináld, ami le van írva! Hogy az ügyfél elégedetlen lenne? - az nem a te problémád!
Hát itt is, hiába kritizálja Botti gyerek ezerrel a Zorbánt, haknizza végig a ballib eseményeket, nem kóser! Képes pl. azt mondani, hogy a Kádár-kori ellenzék köreiben túltengtek a kommunista nomenklatúra gyerekei! De hisz ez csurkizmus, "apák és fiúk" szöveg, ami pedig kódolt antiszemitizmus!
Még jó, hogy Kardos nem olvasta el az egész könyvet, mert akkor megtalálta volna azt a részt is, ahol Bottoni nyíltan a zsidókra utal!
A ma élő legnagyobb filozófus, Alekszandr Dugin mondta pár éve: az ellenség elvette szavainkat, így nagyon nehéz a harc, mert az alapvető szavakat is magyarázni kell, visszaállítva azok jelentését.
Ilyen a "demokrácia" és a "diktatúra" is.
Az ókorban a diktátor jelenthetett pozitívumot és negatívumot is.
A rómaiak diktátor (dictator) alatt olyan vezetőt értettek, aki teljhatalmat kapott valamely rendkívüli körülmény miatt. A szó jelentése: "szabályalkotó", "parancsoló". Az első római diktátor Titus Larcius volt i. e. 501-ben. Ennek előzménye: 508-ban Róma eltörölte a királyságot, köztársasági államformát vezetett be, ami ellen a királyság hívei fellázadtak. A köztársaság elleni belső és külső ellenséggel szembeni hatékony fellépés érdekében Róma vezetői úgy döntöttek, szüneltetik az normális államrendet, helyette minden hatalmat egyetlen ember, a kor egyik sikeres hadvezére, Titus Larcius kezébe adnak át, 6 hónapra. Végül Titus nem tudta elvégezni a feladatot, így idő előtt lemondott, visszaadva a hatalmat az alkotmányos szerveknek, majd maga a veszély csak 5 évvel később lett elhárítva, a második római diktátor által, aki katonailag végleg legyőzte a királyságpártiakat (Regillus tavi csata, a tó mára kiszáradt, a helye ma Frascati kisvárosban van, a mai Róma agglomerációjában).
A görög gyakorlatban a "diktátor" (τύραννος) már egyértelműen negatív jelentéssel bírt, olyan embert jelent, aki egymaga teljhatalommal rendelkezik, s e hatalmát nem a közösség érdekében gyakorolja. Már a jelentése is ez: zsarnok. (Ha ugyanis teljhatalmú vezető, de a közösség érdekében uralkodik, az nem diktátor, hanem király - βασιλεύς.).
A "demokrácia" eredeti és fő jelentése: a közösség saját magát irányítja. Már az ókorban rámutattak ennek képtelenségére:
a közösség nem rendelkezik kellő tudással saját ügyei intézésére,
továbbá emiatt kontraszelekció is kialakul: a hatalmi pozíciókra a közösség nem az alkalmasokat választja meg, hanem a legjobb demagógokat, a legügyesebb csalókat,
a közösség nem képes hosszú távon gondolkodni, mindig a rövidtávú érdek győz,
mindezek miatt a közösség zuhanni kezd, aminek eredménye káosz, ami aztán kitermel egy erős egyéniséget, aki megszünteti a demokráciát - jó esetben ez egy király lesz, rossz esetben egy zsarnok,
ha a közösség zuhanása lassú, nem annyira látványos, akkor pedig az egész rendszer lassan rejtett oligarchiává/timokráciává alakul át, ahol a leggazdagabbak megveszik a közösség tagjainak szavazatát, azaz a demokrácia csak dísz lesz.
A modern elméletalkotók persze tudták ezt, ezért lett a "liberális demokrácia" koncepciója, ahol a többség nem rendelkezik teljhatalommal, a közhatalom részekre van osztva, s eleve a közhatalom nem jogosult mindenben dönteni, azaz a civil szféra rendkívül erős.
Csak hát természetesen ez képtelenség. A "liberális demokrácia" eleve, kezdettől beleesik az oligarchia - jó esetben a timokrácia - állapotába.
A valóságban a kínai "kommunista" rendszer közelebb áll az ókori demokráciához, mint az amerikai liberális demokrácia.
A liberális demokrácia az, hogy a hatalmat eleve kiszervezi, azaz a közösség által nem választott és nem ellenőrzött tényezők birtokolják a hatalom nagy részét, a választott vezetők pedig csak egy kisebb részét, azt is olyan módon, hogy szinte képtelenség bármilyen lényegi változtatást keresztülvinni.
Ehhez képest a kínai rendszer jobb: ott a vezető pozíciókban lévők ténylegesen is a hatalom birtokosai, nincs rejtett csoport.
Persze Biden nem diktátor, hiszen a diktátorság kötelező eleme a teljhatalom, neki pedig nemhogy teljhatalma, de hatalma sincs. Tényleges hatalma kb. annyi, mint Charles angol királyé: szabadon dönthet, hogy rezidenciája kertjébe milyen virágok kerüljenek elültetésre.
Biden csak egy csicskás, egy báb.
Mindenesetre az ókori görögök nagyon meglepődnének a mai nyugati renden: hogy a közösség nem rendelkezik saját maga felett hatalommal egy sor fontos területen, s erre még büszke is a rendszer!
A ballib megmondóemberek zöme azért óvatos volt, ezt el kell ismerni. A kommentelők kevésbé, ők belelovalták magukat keményen. S a pszichomegmondóemberek is persze, lásd Amerikai Népszava blog.
Június 24-én délután még forradalmár volt Prigozsin, s Putyin gyáván meghátrált. A következmény Magyaroszágra pedig mi más mint Zorbán bukása.
Aztán eltelt pár óra. Már éjfél után jött az új cikk. Prigozsin hátrált meg! A következmény Magyarországra persze maradt: Zorbán bukása.
Legalább a CNN-t nézhetné a butaságban megőszült blogger! Az USA-ban él 20 éve, csak tud annyira angolul, hogy megértsen híreket, interjúkat.
A CNN-t érdemes nézni - persze csak adatként, sose elfogadva következtetéseiket -, mert mindig igyekeznek legalább saját szakembereiket megkérdezni. S meg is kérdezték a legalkalmasabbat, a liberális Andrej Kozirevet, minden idők legrosszabb orosz külügyminiszterét - Jelcin alatt volt évekig külügyminiszter, majd óta amerikai alapítványok munkatársa és egyetemek előadója, 11 éve az USA-ban él állandó jelleggel. Minisztersége alatt Kozirev arról volt híres, hogy bármit is mondott a nyugat, azzal mindig egyetértett, el is nevezték Mr. Da névvel,
Kozirev pedig elmondta - még az események vége előtt, azaz nem utólag okoskodva! -, hogy felesleges reményeket táplálni, mármint nyugati szemszögből nézve mindent, mert ez nem nyugatosok és nyugatellenesek harca, hanem szimpla belviszály a nyugatellenesek között: s bárki is nyer, a végeredmény az Ukrajna elleni katonai támadás erejének növelése lesz. Azaz a nyugat csak akkor nyerne az egészen valamit, ha a belviszály elhúzódna, ami viszont nem valószínű. S ebben is igaza lett: nem húzódott el.
Időnként előjön a téma a volt kommunista ügynökökről. Alapvetőn teljes káosz van ez ügyben.
Ungvári videóblogja kapcsán jutott ismét eszembe:
Alapvetően azt hiszem, az egész kérdés túl van lihegve. Négy okból is.
Egyrészt abszurdum a rendszer vezetőit, a hálózat üzemeltetőit ártatlanoknak tekinteni, az ügynököket meg gonosz bűzözőknek.
Másodrészt, nem volt éles határ beszervezett hivatalos ügynök és a nem-ügynök között. Egy rakás munkakörben a munka része volt a jelentéstétel. Pl. minden kereskedelmi utazó jelentést készített minden egyes utazása után, ebből egy példány ment a céges "belügyeshez" - így nevezték a korabali köznyelvben a minden egyes munkahelyen meglévő állambiztonságist -, s ez a jelentés kötelezően tartalmazta a kollégák, üzleti partnerek "problémás" viselkedését is.
Más kérdés, hogy ez teljes formalitás volt, azaz az átlag elintézte a "nem tapasztaltam semmi gyanúsat" mondattal.
Ezt a területet ismerem a legjobban, hiszen saját apám egész életében külkeres volt, egészen 1962-től, legelső munkahelyétől kezdve, s 1966-tól utazott is gyakran. Amikor pedig tartós kiküldött volt, az anyámnak is mint házastársnak részt kellett vennie egy háromnapos "kiképzésen", ahol az állambiztonságisok elmagyarázták, milyen veszélyek leselkednek a szocialista kiküldöttekre és családjukra, hogyan kell felismerni az idegen ügynököket, stb., anyám vicces dolgokat mesélt.
S még valami: nagyon nehéz határt húzni a "gonosz" kommunista államvédelem a "jó" antikommunista államvédelem között. Államvédelem ugyanis mindenhol létezik.
Harmadrészt, erősen kételkedem, hogy a felgyülemlett adathalmazt bárki is feldolgozta. A kommunista rendszerben olyan mennyiségű jelentés keletkezett, ráadásul ezek zöme semmitmondó, hogy azt még a a mai számítógépesített világban is képtelenség használható alakba varázsolni. Szerintem a legtöbb dossziét soha senki nem nézte meg, azaz valakit eleve ki kellett pecézni, hogy aztán az ő adatait megnézzék.
Negyedrészt pedig, a kártevés kellene, hogy legyen a szempont, nem maga az ügynökösködés. Én is ismerek embert, aki csak azért írta alá a beszervezési papírt, mert félt, hogy baja lesz, ha megtagadja.
Saját apám személyi dossziéje megvan, írtam is róla.
A Kádár-rendszer élhetőségéenk kulcseleme volt az elnyomás mininalizálása. Legalábbis kései harmadában, melyről van már értelmes személyes emlékem, azaz a 70-es évek közepétől a rendszer bukásáig.
A rendszer nem lett semmivel se demokratikusabb, de egyre jobban csökkentette a kötelezően megteendő dolgok körét.
Már nem kellett a rendszer hivatalos ideológiáját dicsőíteni, elég volt nyilvánosan hallgatni, azaz nem mondani ellenvéleményt baráti körnél szélesebb téren.
A végén már a KISZ-be se volt kötelező belépni, s a párttagság is csak annak kellett, aki szeretett volna valamilyen munkahelyi karriert. Nem szóltak, ha az ember nem ment el a propagandaünnepségre, a felvonulásra. Persze ha valaki látványosan hiányzott minden eseményről, azt megjegyezték, s az ilyennek a karrieresélye nulla lett - ha meg párttag volt, akkor a pártitkára meg is mosta a fejét -, de ha valaki belenyugodott, hogy nem akar munkahelyi előremenetelt, akkor békén hagyták, nem szóltak rá, miért bojkottál mindent, nem rúgták ki.
Ennyire szabad kommunizmus csak Jugoszláviában volt még, ott a magyarnál is nagyobb szabadságfok volt. Ott még azt is szabad volt állítani, hogy az ember nem híve a kommunizmusnak, csak a jugoszlavizmus eszméje és Tito elvtárs gigantikus nagysága volt tabutéma.
A szovjet ember nem is álmodhatott ilyenről, gyakorlatilag nem lehetett olyan életet kialakítani a Szovjetunióban, hogy az embert békén hagyja a rendszer.
A bolgár és a kubai rendszer jelentősen enyhébb volt a szovjetnél, voltak egyes rések, de a magyarhoz képest bizony kőkemény volt mind a kettő. Bulgáriában pl. nem tagnak lenni a KISZ-ban automatikusan lemondást jelentett bármilyen felsőfokú tanulmányról.
Amikor 1965-ben felrobbantották a budapesti Nemzeti Színház épületét, folyamatosan napirendben volt egy új épület létrehozása. Végül ez 2002-ig csak terv maradt.
Az egyik felbuzdulás a 80-as évek elején volt. Ekkor történt egy szokatlan dolog: kötelező lett téglajegyet venni. Talán az utolsó ilyen eset volt a Kádár-rendszerben, de mindenkinek leszóltak: ez most nem lazulás, hanem tessék venni téglajegyet "önkéntesen".
A szüleim is vettek persze. Morogtak otthon, hogy micsoda marhaság, dehát a muszáj az muszáj.
Bulgária szinte mindenben le van maradva Magyarország mögött 10-15 évvel. Egyedül a tisztán műszaki dolgok jelentenek kivételt, hiszen azokból mindenhol a legmodernebb van jellemzően bevezetve, azaz pl. az internet infrastruktúrája, elterjedtsége, használata teljesen magyar szinten van.
Mégpedig úgy, hogy sokkal később kezdődött. Magyarországon bárki által elérhető internet szolgáltatás 1995 óta van, előtte csak egyes munkahelyeken keresztül volt lehetséges, s élvezhető sebesség csak 1998 óta van, de országosan elérhetően csak 2001-től. Ezzel szemben Bulgáriában még csak kis cégek szolgáltattak féllegálisan, teljesen megbízhatatlanul, 1999-ig egyenesen a Bolgár Posta engedélye kellett, mert valaki - sajátos módon - telefonos szolgáltatásnak minősítette az intrernetet. Nagyjából 2003 óta van rendes, bárki által elérhető szolgáltatás, jó minőségben. De innentől mindig a legújabb technológia lett bevezetve, szóval ma a bolgár internet ugyanolyan gyors, mint a magyar (sőt az átlagsebesség kicsit magasabb), ráadásul még olcsóbb is, bár a hozzáférés ma 65 % csak, szemben a magyar 75 %-kal. (S tényleg olcsóbb, nekem 100 Mbps hozzáférésem van, ennek az ára 28 leva/hó, ez 5700 Ft. Hozzáteszem, ez a 100 Mbps kissé csalás, fölékerekítés, a valóságban kevesebb, a reális sebesség inkább 80-90 Mbps között van.)
De ezt leszámítva a lemaradás tényleg 10-15 év szinte mindenben. Most eljött a homokmenetben is ez. Bár van Szófiában homokmenet 2008 óta (itt is látható a késés, Budapesten 1997 óta van), de csak most lett ez jelentős esemény, korábban ez törpeeemény volt 2 órás menet párszáz emberrel. Mára egész eseménysorozat része lett, megjelentek támogatók, külföldi követségek, s már megjelenik 10-15 ezer homokpárti résztvevő.
Alapvetően - ahogy Magyarországon - a támogatás szinte teljesen külföldi. A mostanit 28 nagykövetség támogatta: többek között az összes nyugati EU-tagállam Ciprust és Görögországot leszámítva (ezekben az ortodoxia de facto államegyház, ez gátolja a homoklobbit, ebben a két országban egynemű "házasság" se létezik), Kelet-Európából pedig csak Csehország és Románia. A támogató cégek listája pedig 100 %-ban külföldi cég helyi részlege, az egyiken dolgoztam is korábban.
Ami érdekes, hogy mára az ellentüntetés is komoly lett. Eddig csak amolyan spontán ökölrázások voltak, melyek kontraproduktívak, csak a "lám, az agresszív homofóbok" üzenetet segíti. De immár lett normálian ellentüntetés Menet a Hagyományos Családért névvel, ami ugyanakkor zajlik, mint a másik menet, csak párszáz méterre. Ez utóbbi szigorúan politikamentes, civil kezdeményezés. A Bolgár Egyház sem támogatja hivatalosan, viszont közvetve támogatja, hiszen az egyházi vezetőség hivatalos nyilatkozatot adott ki a homokmenet ellen, melyben többek között elmebajnak nevezi az eseményt, miközben a hagyományos családmenetről nem mond semmit.
A politikai támogatás gyér természetesen. A homokmenet mellett csak a jelenlegi kormánykoalícó kis része áll ki - hivatalosan ugyanis a kormánykoalíció két koalíció koalíciója, s az egyiknek csak egy része nyíltan homokpárti , de ők se jelennek meg az eseményen, csak üzenetet küldenek. Az ellenoldalon a nacionalisták és a szocialisták egyértelműen hagyományoscsalád-pártiak (emiatt évek óta konfliktus van az Európai Szocialista Párt és bolgár tagszervezete között). Míg mindenki más mélyen hallgat, köztük a jelenlegi kormány vezetőjét és legtöbb miniszterét adó, leginkább nyugatos PP párt is. Meg is haragudtak rájuk most a legnyugatosabb szavazópolgárok, miért nem mer kiállni a PP az európai értékek mellett, miért sumákolnak.
tipikus részlet: a szovjet háborús emlékműnél perverz transzok vonaglanak
az ellentábor egyházi szláv nyelvű plakáttal: "Isten velünk van"
A NATO készül bevonulni Orkrajnába. De óvatosan, azaz az amerikai hadsereg és a nyugati államok nélkül, sőt hivatalosan a NATO nélkül, azaz csak egyes NATO-tagállamok vonulnak majd be jogilag.
A frontállamok önkéntes koalíciója készül tehát lépni, azaz azok a NATO-államok, melyek határosak közvetlenül Ukrajnával és/vagy Oroszországgal. A hivatalos ok: segítségnyújtás az ukrán erőknek.
Ezek a frontállamok jelenleg: Norvégia, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Törökország (bár a két utóbbi csak tengeren határos). Biztosan kimarad azonban Szlovákia és Magyarország, Szlovákia csak a fegyverszállítást támogatja, Magyarország azt se. S persze biztos kimaradó Törökország, mely NATO-tagsága ellenére semlegességet hirdetett az orosz-ukrán háborúban.
Bulgáriában a tervezet nagy indulatokat kelt. A kormányzó párt támogatottsága 10 % alatti. A valóságban az amerikai követség irányítja a bolgár bábkormányt.
Példa arra, milyen emberek vezetik Bulgáriát, íme a hadügyminiszter FB-profilja, bolgár zászló helyett ukrán, azon ukrán felirat:
Azt hiszem, lesz majd bőven dolga hamarosan az új Népbíróságnak...
Nagyjából ilyen lenne Magyarország is, ha tavaly nyert volna a Soros-MZP-Gyurcsányné féle egyesült "baloldal".
A Black Mirror sorozat egészen érdekesen indult 2011-ben.
Az első évad 3 fiilmjéből 2 egyenesen kiváló volt.
Ez ment a második évadban is 2013-ban, bár ott az utolsó résszel már gond volt, az ugyanis a liberális demokrácia választásait parodizálja. Aztán persze magyarázkodott az alkotó, hogy ezzel nem a liberális demokráciát akarta kritizálni, hanem az arra veszélyt jelentő "gátlástalan populistákat", dehát ez olyan, mint amikor a kommunizmusban az antikommunista alkotást úgy próbálta védeni az alkotója, hogy ő csak javítani akarta a rendszert építő kritikájával.
Az alkotó láthatóan megijedt, s a következő két évadban már biztos vizekre evezett: jött a homokosok "jogainak" védelme, meg a harc a szociális hálók túlhatalma ellen.
Onnantól ritkán volt figyelemreméltó rész.
A mélypont 4. és 5. évadja közti "interaktív" film nevű marhaság volt.
Most kijött a 6. évad is, megnéztem egyszerre mind az 5 filmet. Az első még legalább vicces, a többin volt ahol elaludtam. Szimpla szabványos filmek, semmi sincs bennük, ami miatt az első két évad érdekes volt.
