Egy Zool nikknevű liberális mitugrász kevésnek találta a liberális HVG ukránpártiságát, ezért 2 hónapja folyamatos kommentáradot zúdított a HVG kommentszekciójára. Jellemzően nevetséges szinten elfogult ukrán és CIA-propagandát az ukrajnai háborúról.

Olyan mértékben, hogy a szerkesztőség is már rászólt.

A srác saját bevallása szerint is minden hajnalt propagandaáradata szerkesztésére szánt. Lett us fanatikus ballib rajongótábora. A végén már elkezdtek követelőzni is.

Na, itt szakadt el a HVG agyi cérnája.

Zool hülyegyerek meg megsértődve elkullogott.

Nincs szebb, mint amikor a sötét parasztok egymást irtják.

Előre szólok: aki több mint 15 éve fideszes, annak ez nem fog tetszeni.

2006. október 23. volt. Akkor volt a Fidesz később híressé lett nagygyűlése, mely után a rendőrség ok nélkül elverte a békés tüntetőket, miközben az agresszív jobbikos tüntetőket pedig nem bántotta. De ez közismert, nem arról írok most, amit mindenki tud.

Akkoriban én a Keleti pályaudvarnál laktam, azaz 1,7 km távolságra (most direkt megmértem, nehogy marhaságot írjak). Természetesen nem terveztem elmenni a Fidesz-gyűlésre, hiszen nemhogy nem voltam fideszes szavazó, de még kifejezetten taszított is a Fidesz szövege. De kiváncsi voltam, így direkt a gyűlés felé sétáltam a kutyáimmal, kb. másfél órával a kezdés előtt. Így számtalan arra menő embert láthattam, s megnézhettem milyen a tipikus fideszes keménymag. Hiszen tüntetésekre csak a keménymag jár.

Úgy éreztem, mintha mlm-gyűlésre menőket néznék. Mindenki tudja milyen egy mlm-gyűlés közönsége: jól öltözött, erősen lelkes, enyhén sugárzó emberek, akik együtt azt hiszik, hogy milliomosok lesznek. Pedig minden épeszű ember tudja, az mlm-tagok minimálisan kis része lesz milliomos, s ők mind a többi tag kárán. Azaz együttesen ünnepelni a jövendő milliomosságot kb. olyan, mintha a lottózó játékosok gyűlést tartanának, melyen arról beszélnének, hogy "mi mind megnyerjük a főnyereményt". Gyerekes marhaság.

Az akkori Fidesz ugyanis még liberális volt, kb. kereszténydemokrata alapon, azaz tipikus liberális-konzervatív párt. A fő szólam pedig a "polgár" volt. Viszont mindenki együtt nem lehet polgár, pont ugyanúgy, hogy a dzsekpotot se viheti el mindenki.

A Fidesz akkori alapgondolatában súlyos inkoherenciát láttam, hiszen:

• vagy magyar utat akarunk, de akkor viszont nem akarhatunk polgárosodást, ez volt nagyjából az akkori Jobbik megoldása,
• ha pedig polgárosodást akarunk, akkor nem magyarkodhatunk, ez volt kb. az akkori MSZP útja;

vagy-vagy, de a kettő nem mehet egyszerre.

Persze tudom, a Fidesz akkor ezt hogyan magyarázta ki. Úgy, hogy a polgárosodás jó dolog, de a "komcsik" rosszul csinálják, így meg kell buktatni őket, majd jól kell csinálni. Azaz létezik jó magyar polgárosodás, kb. mint ahogy a szovjetellenes marxisták magyaráznak: Marx eszméje nagyszerű volt, de Lenin és Sztálin elrontották.

Bevallom, magam se láttam ezt még tisztán akkor, de volt egy meghatározatlan érzésem, hogy marhaság amit a Fidesz mond, bár nem tudtam volna akkor ezt így megmagyarázni, mint most. Én akkor azt a megoldást választottam, hogy távol tartottam magamat mindkét tábortól. Mindegyik akkori párt olyan távol állt tőlem, hogy még a kisebb rossz kiválasztása is nehezemre esett.

Amiben biztos voltam: a Fidesz-MSZP harc marhaság, mert alapjaiban ugyanazt akarják, ugyanazt a rossz célt tűzték ki. Kulturálisan persze a Fidesz azért jobban tetszett, mert nyilván jobb egy kis magyarkodás, mint egy kis szivárványoskodás, de ez még nem tett engem fideszes szavazóvá.

Számomra abszolút váratlan meglepetés volt, hogy a 2010-es hatalomátvétel után kiderült, a Fidesz-vezérkar is rájött: a polgárosodás fából vaskarika. Jelszóként persze maradt, nem lehetett már kidobni, de tartalmilag ki lett dobva ahová való: az emésztőgödörbe.

S ezért is esélytelen a mai ellenzék (persze a nyíltan nem-polgári Mi Hazánkat leszámítva): polgárosodást akarnak miközben a társadalom nagy többsége vesztes lenne egy igazi, fejlett, nyugatos polgári rendben.

Szóval a polgárok sose tüntetnek, mert minek tennék. Hiszen vagy hatalmon vannak vagy nem léteznek.

Minden nap nézem a híreket az ukrajnai háborúról. Minden oldal forrásait.

Ha egy nap gyanúsan kevés a hír a nyugati forrásokban, akkor tudom: az utóbbi napban, de legalábbis orákban az oroszok már megint győztek valahol.

Szóval kb. a következő kép van, nyugati szavakkal megfogalmazva: a hősies ukrán csapatok lelkesen és bátran visszavonulnak, a barbár orosz csapatok meg gyáván és pánikolva üldözik őket.

Egyébként van értelmes ukrán hírforrás is. Van egy ukrán videóblogger, teljesen amatőr, aki 100 %-ban az ukrán oldalt támogatja, le is adja az oroszellenes propagandát, de ennek ellenére mindig beszámol az ukrán vereségekről: íme.

A csecsen-kozák közös hadműveleteken azért még én is meglepődtem, íme:

Tudni kell, anak idején - XIX. sz. - az Észak-Kaukázus orosz meghódításakor a kozákok élharcosok voltak a csecsen erők ellen. Persze azóta sok idő eltelt, mégis meglepő ez a baráti egyesülés a közös ellenség ellen.

Általános iskola alsó tagozatában a fő konfliktusom az iskolával a 4-es szám írása volt.

Én tudtam írni, olvasni az iskola megkezdése előtt, részben a nagyapám tanított, részben magamtól. Ez utóbbi következménye: a nyomtatott karaktereket utánoztam le, nem a kézírást. Lassan persze megszoktam, hogy a kettő nem teljesen azonos, viszont a 4-es szám esetében nem láttam értelmét a kézírásos verziónak.

A ma tévesen "arab számoknak" nevezett számjegyek valójában a nyugat-arab számjegyek európai változata, melyek az arab-perzsa számjegyek verziója, melyek az indiai számokból erednek. A muszlim Spanyolországon keresztül terjedtek el, először nyugaton persze, a XIII. századtól kezdve, majd lassan keletebbre is. Magyarországon a XV. században terjedtek el az "arab" számok. Európában a legkésőbb Oroszországban kezdték használni ezeket a számjegyek, I. Péter cár vezette be őket a XVIII. sz. elején.

Ezt megelőzően a katolikus Euróban a római számokat használták, azaz 4 helyett IV, időnként IIII is, míg az ortodox Európában a görög vagy cirill számírást: minden görög és cirill betűnek van ugyanis számértéke is. A görög számírásban a 4 jelzése Δ, ill. néha - a félreértések elkerülése végett mellékjelesen - Δ` vagy Δ. A cirillben pedig Д, ill. gyakran - szintén a félreértések elkerülése végett mellékjelesen - Д vagy ҃Д (ez utóbbi egy hullámszerű vonal a betű tetejéhez ragasztva, csak itt nem igazán látszik jól).

Az eredeti arab 4-es egyébként: ٤. Ebből lett a 4 a nyugati-arab világban. A kézírásban viszont sokszor ezt + alakban írták le az egyszerűség kedvéért, majd a + jel más jelentése miatt lett a "nyitott négyes". A nyitott négyes csak kézírásban lehetséges, nincs is rá külön Unicode karakter, ezért íme kép alakban:

Európában tehát elterjedt több alak is, párhuzamosan. Na most, a Kádár-rendszer mindenben teljes egységesítésre törekedett, így az iskola nem volt hajlandó elfogadni, hogy én a nyomtatott alakot használom kézírásban is, ezt szimplán "hibának" minősítették a tanárok.

Még el is fogadtam volna ezt, de megkérdeztem felnőtteket, márpedig a felnőttek többsége azt mondta, mind a 3 alak teljesen rendben van, azaz egyik se hibás.

Már akkor is makacs ember voltam, szóval ettől kezdve direkt nem írtam soha úgy a 4-est, ahogy azt az iskola megkövetelte. Mondanom se kell, az iskola hamarabb adta fel a harcot.

Egyébként a "én" verzióm a leggazdaságosabb: egyetlen mozdulattal leírható, míg a többihez két mozdulat kell.

Úgy adódott, hogy nagyon sokat utaztam repülőn, első alkalommal kicsivel 3 éves korom betöltése előtt.

Nagyjából a 80-as évek végéig a helyzet tiszta volt, volt 3 osztály:

• turista,
• üzleti: csak kicsit jobb ellátás, mint a turista,
• első: kicsit nagyobb hely, s sokkal jobb ellátás, plusz saját vécé, ahová nem mehettek át a többi osztályról.

Aztán a 90-es évektől minden összeomlott. A "turista" név kezdett lenézően hatni, átkeresztelték, pl. "gazdaságos" névre, bár szerintem a "turista" az kevésbé lenéző. Aztán az első osztály kezdett eltűnni, mert túl drága volt, viszont túl kevés pluszt adott a több pénzért. Az egyes légitáraságok 2 utat választottak:

• egyszerűen megszűntették az első osztályt,
• az első osztályt tényleg kiemeltté tették, lásd teljes ággyá alakítható ülőhelyek.

A Malévnél már a 80-as években se volt első osztály. A turista és az üzleti között a fő eltérés az volt, hogy az előbbiben csak 1 kisüveg bort adtak az ebédhez, míg az utóbbiban járt ingyenesen több üveg is, meg más alkohol is volt ingyen.

Volt egy kivételes időszak, 1989-1992 között, amikor mindig üzleti osztályon utaztam Budapest-Szófia vonalon, mert az ár még KGST-ár volt, de már a valutaárfolyam elszabadult, így dollárban számítva a repülőjegy ára nevetséges volt, a 2 osztály közti árkülönbség pedig még nevetségesebb. Akkor a baj inlább az volt, hogy hetekkel előre kellett jegyet venni, mert az olcsóság miatt mindenki repülővel ment. Akkoriban hetente 12 járat volt Budapest és Szófia között, fele Malév, fele Balkan, Ma már egyik légitársaság se létezik, s ma már sokszor nem is lehet közvetlenül utazni, mert kevés a járat.

Első osztályon 3-szor utaztam, minden alkalommal kényszerből: már csak oda volt jegy. S ez még a régi típusú első osztály volt, ami mai fogalmmal inkább egy feljavított mai üzleti osztály volt.

Az első alkalom 1985 volt, Berlin-Gander-Havanna útvonalon a keletnémet Interfluggal. Ez egy baromi hosszú út: Kelet-Berlinből folyamatosan északnyugatra megy a gép, elérve Izlandot, majd onnan enyhén délkeletre, Kanada keleti partjáig, ez 9 óra út. Aztán 1 óra pihenő ott, majd még 6 óra Havannáig végig az USA keleti partvidéke mentén. Mindez szovjet Il-62-es géppel, mely lassabban repült, mint a korabeli nyugati típusok. A legidegesítőbb dolog az Il-62-ben a rendkívül lassú emelkedés volt, az ember úgy érezte, hogy mindjárt visszaesik az egész szerkezet a földre. Egyébként műszakilag biztonságosabb gép volt a nyugatiaknál, jóvak kevesebb baleset történt Il-62-vel, mint más hasonló nyugati gépekkel: pont mint a viccben - de valós eset is! - a szovjet porszívó: dupla akkora, mint a nyugati, háromszor nehezebb, baromi ronda, nem szív rendesen új állapotában se, de viszont 40 év után is működik félig-meddig, mikor a nyugati porszívó már rég darabjaira esett. (Lásd még: milyen a szovjet mikrocsip? - a legnagyobb a világon!)

Szóval itt gyorsan kezdett idegesítő lenni a folyamatosan megjelenú utaskísérő, aki mindig kínált valamit.

S volt még 2 rövid utam: Párizs-Nizza és Genf-München. Mindkettő 1 óránál rövidebb repülés. A francia úton szürreális élmény volt, hogy gép éppen emelkedett, amikor elvileg mindenkinek ülnie kellene, de már ekkor előjött egy mosolygós csaj és pezsgőt kínált.

A svájci gépen meg sikerült repülő karrierem első ételmérgezését megkapnom. Szovjet, kubai, bolgár, keletnémet, magyar gépen sose kaptam mérgezést, svájcin igen. Hoztak egy étlapot (nem vicc), s én sikeresen választottam előételnek majonézes ráksalátát. A többit el lehet képzelni.

A kubai kommunista rendszer egyik sajátossága: nem létezik állami demográfiai politika. Kuba nem a korabeli szovjet modellt vette át a 60-as évekből, hanem az eredeti szovjet, Lenin-féle modelt, melyben az abortusz abszolút jog volt.

Abortusz szemszögből tehát Kuba egyfajta progresszív feminista paradicsom. A terhesség 3. hónapjának végéig a terhes nő elmegy a nőgyógyászhoz, sorszámot húz, s ott helyben megakapja az abortuszt vagy ha aznapra már betelt a kapacitás, időpontot kap a legközelebbi szabad időpontra. Se vizsgálat, se tanácsadás, se semmi más nem szükséges. Sőt, ha a terhes kiskorú, azaz 18 éven aluli, akkor szülői beleegyezés se kell. Csak ki kell fizetni a "kezelés" díját, ami a 80-as években 20 peso volt, akkori árfolyamon ez kb. 250 Ft volt, mai vásárlóértéken ez kb. 5 ezer Ft.

A terhesség 3. hónapjától is szabad az abortusz, csak ilyenkor van kötelező orvosi vizsgálat. A gyerek élete ekkor se szempont, az abortuszt csak akkor nem engedik, ha az veszélyes az anya egészségére.

Az eredmény: mivel se a szovjet típusú abortuszkorlátozás, se a hagyományos katolikus abortuszpolitika nem hat, így Kubában az abortusz lett a fő fogamzásgátló eszköz.

Saját személyes élményem: állnak sorba a 14-16 éves diáklányok iskolai egyenruhában a nőgyógyászati rendelő előtt. Teljesen normális jelenség ez, a kubai lányok átlagban 12 évesen kezdenek nemi életet élni, míg a fiúk 15 évesen.

1986-ban személyesen jártam ilyen nőgyógyászati rendelőben, a jövendő múzsámmal. Bementünk, akartak adni sorszámot, mire szóltunk "nem abortusz lesz", erre megkepve nézett ránk a nővér, majd mondta, akkor nem kell sorszám, a páciensek 99 %-a abortuszra van, ezért a maradék 1 % soron kívüli ellátást kap.

S be is mehettünk az orvoshoz 15 perccel később, aki láthatott még örült, hogy végre valaki mást akar.

Aztán még sokáig gondolkoztam ezen: egy nőgyógyászat, ahol az abortusz a rutin, minden más meg különleges eset.

Latin-Amerikában egyébként Kuba sajátos eset. Sőt, a baloldali eszmék jellemzően együtt járnak az abortuszellenességgel. A Kubán kívüli legerősebben kommunista típusú kormányzatok - Nicaragua és Venezuela - erre jó példák.

Venezuelában csak önvédelemből szabad az abortusz, azaz ha az orvosi bizottság megállapítja, az anya meghalna a terhességtől, de nemi erőszak vagy gyanított egészségi probléma már nem elgendő az abortuszhoz.

Nicaragua pedig az abszolút csúcs, ott semmilyen okból nem végezhető el abortusz. Korábban venezuelai típusú szabályozás volt, a szigorítást pedig az erősen kommunistabarát szandinisták vezették be. Az egyik ok, amiért a teljes nicaraguai katolikus egyház szandinista-párti. A nicaraguai vezetés ezt külpolitikailag is sikeresen kihasználta, az USA-ban sikerült ottani fundamentalista keresztényeket felhasználni lobbistákként. Pár éve megkérdezték egy amerikai harcos fundamentalista vezetőt, mégis hogyan lehet, hogy míg a kubai vezetést támadják, a nicaraguait nem, a válasz "Daniel Ortega elnök úr komcsi és amerikaellenes, de keresztény és életpárti".

A keresztény élet célja az istenesülés.

A keleti kereszténység ezt jellemzően szó szerint érti, míg a nyugati inkább átvittebb értelemben. Mindkét esetben persze vannak hullámzások, egykor keleten is az átvit értelem volt a vezető, a XIV. sz. közepén lett egyértelműen elfogadva a szószerinti felfogás. S természetesen nyugaton is mindig megvolt a szó szerinti felfogás is.

A fogalom jelen van a hinduizmusban és az abból származó vallásokban - buddhizmus, dzsainizmus, de a sajátos hindu-iszlám keverék szikhizmus is -, ott a probléma azonban nemlétező. Hiszen ezek a vallások abból indulnak ki, hogy az egyén csak látszat, így az istenesülés egyszerűen a felemelkedett lélek megszűnése, az istenivel való egységben feloldódása.

A kereszténység számára ez az út nem járható, hiszen az egyéni lélek nem látszat, hanem Isten akarata szerinti teremtett entitás. Nyilván így nem lehet cél a megszűnése, hiszen minek teremtene Isten olyat, aminek a feladata az önmegsemmisülés.

(Persze a judaizmusban és az iszlámban is megtalálható hasonló, mindkettőnek a misztikus verziójában, lásd kabbalizmus, haszidizmus és szufizmus.)

A másik probléma: ha nem szűnik meg az egyén, akkor hogyan istenesül? Hiszen egyrészt nem lehet "pótisten", de az egyetlen Isten része se lehet.

Kifejezetten érdekes a mormonizmus megoldása. A mormonizmus zsidó-keresztény alapú nem-keresztény vallás, egy tanulatlan, de önszorgalmilag képzett parasztfiú, Joseph Smith találta ki az XIX. századi Amerikában. Smith volt annyira értelmes, hogy rájött a problémára, s gyorsan megoldást is adott. Korabeli nyelven, de egyfajta multiverzum elméletet fejlesztett ki, mely szerint az istenesült emberből Isten lesz, egy új saját univerzummal. Ez nem vicc, a mormonizmus tényleg azt tanítja, hogy a mi Istenünk egykor egy távoli bolygón élt mint halandó - Kolob bolygón -, de aztán istenesült, s így lett ő a mi világunk istene. Azaz a mormonizmus egy sajátos többistenhit, mely azonban mégis egyistenhit a gyakorlatában, lásd a mi valóságunkban egy Isten van, persze van még sok milliárd más isten, de azok teljesen irrelevánsak számunkra. Persze mindez oda vezet, hogy a mormonizmus az egyik legalapvetőbb keresztény elvet, a semmiből való teremtést is tagadni kénytelen. Hiszen nyilván nem lehet teremtés, ha sok isten van.

A keresztény megoldás Isten két részként való felfogása: megismerhetetlen lényeg és megismerhető gyakorlat, a népszerű példa erre a hőforrás és a hő viszonya: nyilván a kettő egy egység, külön-külön nem lehetnek, de pl. a Nap sugarait képesek vagyunk nézni, míg magába a Napba nézve megvakulunk. Így ahogy a napsugár fentről jön le, mi is képesek vagyunk lentről felfelé menni, egészen a napsugarakig. Az istenesülés tehát valami ilyesmi, felemelkedés eddig a szintig, miközben természetesen nem tudunk az isteni lényeggel egyesülni. Az út pedig a szabad akaratból való eljutás az istenihez.

A próbálkozásnak azonban tisztának kell lennie. Mindenféle mesterséges behatás hazugság. Ezért is utasítja el a népszerű álezotériát a kereszténység: az alkohol, a kábítószer, s társaik nem betekintést adnak egy magasabb világba, hanem egyszerűen érzéki csalódást eredményeznek.

Nagyszerű érvet láttam erre egyik kedvenc, egyáltalán nem vallásos, sőt inkább az ateizmus felé hajló elmefilozófusomtól, Donald D. Hoffmantól, akitől amikor megkérdezték, segít-e a varázsgomba a mögöttes valóság megismeréséhez, azt mondta, nem tudja, de kétli, mert ez neki inkább úgy tűnik, mintha rosszul állítanánk be egy tv-t, majd azon adás helyett mindenféle furcsa vonalakat és zörejt látnánk, hallanánk, amire azt állítanánk, íme ez a "mögöttes adás", miközben egyszerűen csak össze-vissza birizgáltunk egy készüléket.

Alapvetően a zenét jó eszköznek szokás tekinteni, ez ugyanis képes hangulatot adni, de mégse "birizgálja" szét az agyat. De mindezt elmondta már egy egyáltalán nem keresztény ember is, Platón, 2500 éve: a szépséget keresve először a szép testet nézzük, aztán a szép lelket, majd a tudás szépségét, végül eljutunk magának a szépnek a fogalmához, minden ami szép azért szép, mert részese ennek a szépség fogalomnak, s ez a szeretet legfelsőbb foka, magát a szépet szeretni.

A téma engem már jóval kereszténnyé válásom előtt izgatott. Valahogy ösztönösen elutasítottam a kábultságot, így azzal szerencsére sose kísérleteztem - részeg persze voltam, de sose hozott áttörést. Persze elismerem, kevés alkohol adhat lökést, de önmagában nem hoz semmit. Én ezt nem gyakorlom.

Az egyik, ami miatt baromira utálom a protestantizmust, s különös annak Magyarországon is többségi verzióját, a kálvinizmust: a puritanizmus szerintem mélyen keresztényellenes eszme. Abszolút tévút úgy rettegni a hedonizmustól és a materializmustól, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, s elvetünk minden földi örömöt. Miközben a földi öröm éppenhogy eszköz lehet az isteni természet megismeréséhez, ha elvetjük az öröm öncélúságát. Egy szépen "megcsinált" nő, egy játszó kutya, egy kinőtt növény, de még egy szépen megcsinált tárgy vagy egy jó étel is eszköz lehet, ha megfelelő módon szemléljük őket.

Számomra pl. a homoszex és a pedofília nem elsősorban erkölcsi rossz, hanem esztétikai rossz. Mindkettő a természetes szépség és jóság korcs megcsúfolása.

Hosszú évek óta keményen dolgoznak Sorosék, hogy a "pedofil katolikusok" című nemzetközi konteó bekerüljön a magyar közéletbe is.

Egyrészt Magyarország nem vallásos ország, a téma keveseket érdekel. Másrészt a legtöbb magyar ember átlát a liberális manipuláción. Az egész csak ellenhatást vált tehát ki.

De a munkatársak nen lazítanak New Yorkban. Most Böjte Csaba került a célkeresztbe.

Amikor a hír megjelent először, még attól féltem, lesz valamilyen hatása. A második napon megnyugodtam: csak a ballib törzsszavazók vannak "felháborodva", dehát ők már azért is mélyen fel vannak dúlva, hogy egyáltalán léteznek keresztények.

Ezek után kifejezetten mókás olvasni a műfelháborodott megszólalásokat. Az eddigi kedencem: "(Böjte) alávaló, képmutató, aljas gazember és szélhámos, ájtatoskodása mögött egy pitiáner farizeus áll, aki a szélsőjobboldallal, a Magyar Gárdával, antiszemita politikusokkal kampányol, politikai haszonszerzésre használja az ártatlan gyerekeket, dőzsöl a gyerekek nevében összegyűjtött pénzből, s a gyerekeket bokszoltatja és szétvereti a fejüket", csak az maradt ki belőle, hogy Böjte reggelente ukrán árvák vérét issza, főnöke pedig Putyin, aki őt Zorbánon keresztül látja el ukázokkal.

De mi is történt valójában, a konkrét esetben? Böjte csapatába beférkőzött egy liberális, szivárványos, s kiélte másságát, annak ellenére, hogy Böjte értékrendje elutasítja ezt a másságot.

A Mátrix film kulcsjelenete, amikor Neo képes meglátni az igazi valóságot: a virtuális világ számokká omlik szét előtte, így hatástalan lesz immár felette.

Pontosan ezért marhaság az összes Mátrix-folytatás, mert nincs mit folytatni.

Keresztény szemszögből ez azt jelenti, valaki elért az istenesedés szintjére. Erről később külön, mert nagy téma.

Viszont kivel kellene harcolni? A film alkotói nyilván nem keresztények. A film világa valamiféle furcsa többistenhit, egymás ellen harcoló istenekkel. Ami inkoherenciát okoz, hiszen ezek szerint az igazi világ materialista, nem teremtett. Azaz a mi világunk nem teremtett, hanem csinált, nem teljesértékű a világunk, hanem egy fura társasjáték.

A film tehát alkalmas az érdeklődés felkeltésére, de aki nem hagyja el a film értelmezési kereteit, az tévútra jut.

A kommunista rendszer 4 verziójáról van személyes tapasztalatom: bolgár, kubai, magyar, szovjet.

Aki élt akkor, annak ez érdektelen. De aki nem, annak talán igen. Összahasonlítás 7 teljesen egyéni szemszögből: áruellátottság, cenzúra, életszínvonal, iskola, magánélet, propaganda, utazás.

Mit értek az egyes pontok alatt?

• áruellátottság - ezt nem kell magyarázni,
• cenzúra - a hatalom mit engedett és mit nem,
• életszínvonal - ez is nyilvánvaló,
• iskola - a magyar rendszerváltozáskor - az első választás időpontját számítva ennek - 22 éves voltam, azaz nyilván csakis diák szemszögből,
• magánélet - a hatalom mennyire avatkozott bele az apolitikus magánéletbe,
• propaganda - mennyire ment a hivatalos marxista propaganda,
• utazás - hogyan lehetett külföldre utazni.

Áruellátottságban nyilván a magyar verzió volt a legjobb. Sehol máshol - a kommunista Jugoszláviát nem számítva - nem volt annyi nyugati és eleve változatos termék a boltokban, mint Magyarországon. Ennek is ma már érthetetlen következménye volt, hogy Magyarországon Kádár alatt a vámhatóság többet vizsgálta a kiutazókat, mint a beutazókat! Pedig mindig észérv arra hatna, hogy örülni kell a kivitelnek, hiszen ez azt jelenti, az áruért adott pénz az országban marad. Csak persze Kádár alatt a logika nem működött.

Az ok persze racionális: nehogy bárki is kivigye az országból az általa gyenge forintért megvett árut, mely kemény valutáért lett behozva. Így hosszadalmas lista volt arról, mit nem szabad kivinni az országból. Pl. cigarettát, kávét, szalámit, gyógyszert, s még több tucat termáket. Mindent ami nyugatról lett behozva, vagy ami belföldi ugyan, de erős állami támogatás van az árban.

Ha a magyar szint az áruellátásban 100 volt, akkor a bolgár 25 volt, a szovjet 5, a kubai meg 2. Örök élményem 1988-ből: Szófiában szovjet turisták döbbenten nézik a "hatalmas" árukínálatot.

Egyébként persze ha a magyar áruellátottság 100 volt, akkor az osztrák ugyanakkor 300 volt. Amikor először jártam nyugaton már felfogásra képes fejjel (mert kisgyerekként is voltam nyugaton), az 11 éves koromban volt Bécsben, ahol akkor elámított a bécsi üzletek árukínálata, különösen egy pékség tetszett, ahol 40 féle termék volt.

A cenzúra ereje persze mindenhol nagy volt. De a módszere egészen más. A Szovjetunió volt messze a legkeményebb, szinte alig volt "tűrt" kategória, azaz amit nem tiltottak, azt támogatták. Mind zenében, mind irodalomban, mind filmben. Bulgária ehhez képest enyhébb volt, különösen zenében. Magyarország még enyhébb volt, a magyar cenzúra a filmekben volt a legkeményebb, a nyugati filmekből gyakorlatilag csak a szórakoztató kategória volt szabadon beengedve.

Sokan nem akarják elhinni, pedig tény: Kuba volt ebben a legszabadabb. Még az antikommunista alkotásokat is beengedték, ha azok nem irányultak kifejezetten a kubai rendszer ellen. A könyvek terén pedig gyakorlatilag maga az állam nyomtatott újra amerikai könyveket. Az még a leglazább kádári időkben is elképzelhetetlen volt, hogy magyar egyetemen nyugati tankönyv, miközben ez simán megesett Kubában. Örök élményem: amerikai tankönyv egy az egyben átmásolva, csak érezhetően rosszabb papíron, roszabb képekkel, az egyetlen eltérés az eredetihez képest, hogy a belső címoldalon "Forradalmi Kiadás - Havanna" szöveg szerepelt.

A belső kritika ellen viszont erős volt a kubai cenzúra, ez tilos volt. Ami megengedett volt: nem kommunistának lenni. Pl. a "nem vagyok kommunista, de támogatom a kubai forradalom ügyét" szöveg simán mehetett.

Életszínvonalban persze Kuba volt a legrosszabb hely: alapvető cikkekhez nem jutottak hozzá az emberek, mint mosópor és vécpapír. Ennél még a szovjet élet is jobb volt. Bulgária és Magyarország meg ebben jól álltak, gyakorlatilag mindenhez hozzájutott az átlagember, persze sokszor nem a legjobb minőségben. Sok magyar nem hiszi el, hogy a bolgár életszínvonal a magyarral azonos volt, pedig így van: egyszerűen nem szabad a életszínvonalat az árubőséggel keverni.

Az iskolai tematikában az alap mindenhol azonos volt, ideológiailag erősen korlátozott tanterv.

Szóval a külsőségekben volt nagy eltérés. A legkeményebb Kuba volt, ahol egyenruha, reggeli gyülekező, induló, kötelező brigádmunka volt. A leglazább meg Magyarország, ahol csak ünnepeken kellett gyülekezni, s a köppeny volt a kötelező kiegészítő ruha. A szovjet és bolgár gyakorlat a kettő között volt: a magyar verzió volt, de voltak tiltott ruhadarabok is emellett.

A magánélet legjobban a Szovjetunióban volt korlátozva. A rendőr még az "illetlen" ruháért is büntetett, egy ukrán ismerősöm mesélte, 1985-ban Kijevben bevitték az őrszobára "piszkos nadrág" okán - a srác kirándulni volt, elesett az erdőben, sáros lett, majd felszállt a buszra hazafelé, aztán leszálláskor észlelte őt egy rendőr, hosszasan magyarázkodnia kellett, hogy sima baleset a piszkos nadrág, s nem így próbál szovjetelleneskedni.

A legszabadabb pedig Kuba volt, ott a hatalom gyakorlatilag semmibe se szólt bele, aminek nem volt politikai vonzata. Bulgária és Magyarország jelentősen szabad volt alapvetően, de azért nem a kubai szinten.

Alapvetően ez a kubai kommunizmus nagy sajátossága volt, valószínűleg a latin-amerikai lelkület hatása is, hogy a hatalom a legritkább esetben szólt bele az emberek magánügyeibe.

A propaganda ismérv tekintetében Magyarország volt a leglazább, gyakorlatilag az ember kivonhatta magát a hivatalos propaganda alól, elég volt egyszerűen kussolni. A rendszer nem követelte meg a folyamatos hűségesküt.

Kuba az ellenkező véglet: nem lehetett nem támogatnia a "forradalmat", azaz a rendszert, viszont csak azt, egyébként - ahogy írtam - lehetett nem baloldalinak lenni szabadon. A 80-as években a rendszer kezdte aktívan is propagálni ezt, addig ez megtűrt volt, onnantól már egyenesen támogatott, lásd "ellenzem az ateizmust és a marxizmust, konzervatív katolikus vagyok" és ebben a nézetemben állok ki a "forradalom ügye" mellett. Immár olyan is szabad volt, hogy valaki "hazafias" és nem "szocialista" alapon támogatja a "forradalmat".

A kubai hatalom baromira ügyes volt ebben. S ma is az. A legújabb, 2019-es kubai alkotmány prembulumában immér a marxizmus-leninizmus már csak egy a több felsorolt példakép eszme közöt, a többi: a spanyol gyarmatosítás elleni harc, José Martí kubai nemzeti költő, az amerikai imperializmus elleni küzdelem, a társadalmi igazságtalanság elleni fellépés, a nemzeti eszméért való harc.

A kései szovjet és bolgár rend valahol a kettő között volt. A kései bolgár rend sajátossága volt, hogy a bolgár őstörténet kutatása állami központi feladat lett, a vallás elleni hivatalos harc pedig erősen le lett fékezve.

Utazás. Magyarország volt a legjobb. Háromévente szabadon lehetett utazni bárhová 30 napra, 1988-tól meg a háromévenkénti korlátozás is megszűnt. Bulgáriából szabadon lehetett utazni más kommunista országba, máshová meg gyakorlatilag nem, csakis szervezett utazással, melyek száma erősen korlátozott volna. A Szovjetunióból meg még más kommunista államba se lehetett szabadon utazni, ahogy Kubában is volt ez.

Meglepő, hogy ez megjelenhetett a Mércéban.

A cikk gyakorlatilag sorra cáfolja az összes liberális tabut a témában. Dühösek is a törzskommentelők!

Már a kezdet kemény, a szerző ugyanis egyetért a "Zorbán által kilóra megvett" Schifferrel:

"a „tényellenőrzés” gyakran nem szolgál mást, mint a euroatlanti hegemónia fenntartását"

A szerző a megmondóemberek személyét is támadja: "egyrészt az objektív igazságot hirdetik, másrészt meglehetősen szelektívek a forrásokat illetően, tulajdonképpen geopolitikai érdekek mentén válogatva azokat", magyarul: hazug propaganda, de legalábbis elfogult álláspont az, amit "független igazságnak" állítanak be.

Ugyanezek az elfogult elemzők viszont a velük nem egyetértőkkel szemben kőkemények, pl. "tipikus érveléstechnikájuk a relativizálás, a saját állításaikat evidenciának tekintik, míg a tényeket ignorálják”, kifelejtve azt, hogy ez "minden politikai oldalon fellelhető probléma".

A fősodrú liberális véleményvezérek egyszerre tartják fent a jogukat mindenki más megkérdőjelezéséhez, s közben kikérik maguknak, ha bárki más az ő objektivitásukat és függetlenségüket kérdőjelezi meg. Szerző:

"a jelen objektívnek és függetlennek kikiáltott, a tudományosságot képviselő intézményei nem biztos, hogy kiállják az idő próbáját"

A szerző képes még a rasszizmust is felhozni példának! Atya Isten, a "független" liberális véleményvezérek egy mondatban a csúnya rassszistákkal, mi ez, tessék mondani, a Bayer Show???

"Ahogyan a 19. századi tudományos rasszizmus is mára a legbornírtabb szélsőjobbos, kocsmaasztali merengésekbe vonult vissza, holott a legpatinásabb nyugati intézmények koponyaméricskélő zsenijeinek munkája volt, úgy azok a nagy megmondások, amelyek ma uralkodnak, szintén el fognak tűnni."

Odavág persze az egyik legszentebb liberális gazdaságpolitikai elvnek is:

"A közgazdaságtan egyik legnagyobb téveszméje például, a leszivárgás-elmélet is csak azt szolgálta, hogy a tőkefelhalmozást biztosítsa a felső tízezernek, de hiába a tudományos handabandázás körülötte, mára pontosan tudjuk, hogy hazugság volt."

Egyébként nem igaz, hogy "pontosan tudjuk, hogy hazugság volt", mert mondjuk a mai ballib törzsszavazó ezt konkrétan máig nem tudja. Aki nem hiszi, az hallgasson meg Bolgár Gyuri bácsinak betelefonálókat.

De a szerző fokozza:

"amerikai demokrata-párti szavazók kedvenc konteója évekig az volt, hogy Donald Trump összejátszott az orosz hatalommal, aztán amikor kiderült, hogy az egyik fő informátor hazudott, a „tények” többsége meg hamis, akkor jónéhány sajtóorgánum lapult"

Pedig minden valamire magát adó ballib "tudja", hogy Trump valójában Putyin fizetett embere.

De nem állunk meg, a szerző szerint háttérhatalom is van, pedig minden ballib "tudja" ez csak laposföldhívő, oltástagadó, putyinista bunkók kódolt antiszemita és unintelligens marhasága:

"amikor munkások szerveződnek, például egy szakszervezet megalapításáért, akkor nem tabu kimondani, hogy szerveződnek. Viszont, amikor arról beszélünk, hogy az egy százalék a saját érdekei megtartása, sőt még erősebb képviselete érdekében együttműködik, akkor azt összeesküvés-elméletként bélyegezzük meg – azaz azonnal hamisként állítjuk be"

Hozzáteszi: "Nyilván nem arról van szó, hogy gonosz gyíkemberek vették át az irányítást." - hiszen a kérdés nem összeesküvés, hanem szerkezeti, lásd "a kapitalizmus strukturálisan társadalomellenes. Tudnunk kell, hogy milyen struktúrák irányítják a társadalmakat, és hogy ezekben, ahogy azt Marx is említi, maguk a tőkések is milyen kényszerek közé kerülnek. Viszont azt is tudnunk kell, hogy a struktúrákat nem valamelyik isten küldte le kőtáblán, hanem ezek gondosan megtervezettek, és a kevesek érdeke mentén terveződnek újra időről időre.".

A cikk tehát lényegében elmondja mi a liberális rendszer kritikája és ez miért igaz. S miért nem igaz, hogy ennek a kritikának az ellenkritikája "független" meg "tudományos". Nyilván ott a cikkben a vörös farok, hogy itt ő a "baloldali" rendszerkritikára gondol, csak hát az nem derül ki, ez konkétan miben más, mint a nem baloldali.

Na, fel is iratkoztam a szerző YT-csatornájára.

A 80-as évek elejének Bulgáriájában volt egy Zsivkov-vicc (persze több is volt, de ez most releváns):

Repülőgépen utazik Zsivkov és Brezsnyev családostul. Zsivkov unokája odamegy az anyjához:

- Brezsnyev bácsi fingott - mondja a gyerek.

- Halkan, fiam - mondja az anyja -, meghallja a nagyapád, s be fog szarni!

E "nemes" hagyományt követi most a bolgár vezetés.

A távozó kormány, már beadva hivatalosan a lemondását, egyik utolsó intézkedése: 70 orosz diplomata kiutasítása az országból.

Hogyan is születhetett meg a döntés? Megnézték ki utasított ki az EU-ban a legtöbb oroszt: nos, Lengyelország 45 orosz diplomatát. Hát akkor nekünk többet kell, legyen 70!

Mi lenne, ha hajnal 2 és 3 között sehol nem lenne fűtés? - kérdezi a Forbes.

Árulkodó jelek ezek. A modern liberalizmus a saját sírját ássa. Hiszen alapjai a korlátlan élvezethez való és a korlátlan növekedés kötelezettsége.

A korlátlan élvezethez való jogból következik pl. az abortusz, azaz legyen jogunk teljesen felelőtlenül szexelni, még csak alapvető óvintézkedéseket se téve, mert majd esetleg ha lesz gyerek, azt megöljük. Meg eleve nem is kell gyerek, hiszen mennyi felesleges fáradság és pénz, ráadásul semmi haszna az egésznek, s ha esetleg van is haszon, az aránytalanul kicsi. A liberális szülő nyilván nem számíthat rá, hogy öregkorában gyereke segíteni fogja, hiszen a gyerek is liberális, márpedig ő miért vállalna magára ilyen felesleges költségeket és időpazarlást.

Dehát az meg hogy van, hogy gyereket ölni szabad, de fűteni nem? Miféle perverz erkölcs ez?

Eddig is bizseregtem a zöld progresszív eszméktől, most már aktívan fogom bojkottálni.

Amerikai multi magyarországi leánycége. Amerikában kötelező ünnepelni a homoklobbit.

Persze a magyarországi leányvállalat maga a paradicsom, mert senki se veszi komolyan a központ politikáját, sőt azt nem is tartja be. De a központi körlevelek jók, mert mutatják mi ellen kell küzdenünk.

Mi is tehát a Büszkeség Hónap? Mert ezt is elmagyarázza a körlevél a kezdeti ujjongás után. Nos, a befogadás és a sokszínűség ünnepe, mely alatt kimutathatjuk, hogy támogatjuk az LMBTQ+ közösséget, a haladást, az egyenlőséget és az elfogadást.

Konkrétan mit is teszünk? Szemináriumok, tréfás játékok, vetítések lesznek az LMBTQ+ közösség értékrendjéről és történelméről, melyek során minden érdeklődő megismerkedhet az LMBTQ+ közösséget érintő ügyekkel, múltbéli és jelenlegi problémáikkal, s a jövőbeli teendőkkel.

A magyarországi dolgozó persze mázlista, mert a magyarországi részlegben egy szál szeminárium se lesz, sőt vetítés és játék se. Pedig ha nálunk - itt az én szintén multi munkahelyemen - lenne ilyen, esküszöm, egyszer tényleg elmennék egy ilyenre. Annak idején a szovjet Komszomol ülésére is elmentem egyszer, pedig ott se voltam tag: életre szóló élmény volt, most se lenne szerintem más. A bizsergető hülyeség ugyanis mindig nagyon hasonló, konkrét tartalma meg szinte mindegy. Szinte már sajnálom, hogy még egy vacak Zoom-szeminárium sincs...

S mi van, ha nagyon részt akarunk venni mindezen, de nincs rá időnk? Nos, nem gond, erre is van megoldás, rögtön 3 is:

• hordjunk egész hónapban szivárványos kitűzőt, s írjuk rá azt a névmást, mellyel szeretnénk, ha megszólítanának minket (ez mondjuk magyarul kissé unalmas lenne, mert mindenki azt írná, hogy "ő"),
• töltsünk le telefonunkra, tabletünkre és laptopunkra szivárványos hátteret (az asztali gépek miatt ne aggódjunk, ezekre az IT-osztály központilag tesz ilyet),
• öltözzünk egy nap szivárványosan!

Az olvasó beküldte nekem a képernyőképet, de direkt nem teszem be, őt védendő. Azt azért megkérdeztem tőle, volt-e már szivárványosan öltöző kolléga, de sajnos nem volt - hiába, ilyen egy fasiszta ország...

Nálunk is, az én munkahelyemen is, szokott lenni ilyen körlevél, csak mérsékeltebb habzású. Kicsit olyan, mint a régi szovjet-zsidó viccben:

Rabinovics pártagitátorként kezd dolgozni.

Végig megy a háztömbön, mindenhová becsenget, majd amikor ajtót nyitnak neki, ezt mondja:

- Jó napot! Csak azért jöttem, hogy elmondjam: a szovjet rendszer nagyon jó. Elnézést a zavarásért, további szép napot!

Egyszer egyik munkahelyemen annyit megengedtem magamnak, hogy egy hasonló alkalomkor, amikor épp vicces kedvemben voltam, megjegyeztem, én gyíkemberként azonosítom magamat, így bármilyen ellenem irányuló magatartást kérek állatkínzásként kezelni. Ezen a nagy többség röhögött, az előadó meg megjegyezte, inkább az előadás után legyünk vidámak, most neki időre végeznie kell,

MZP egyszer guberált Hódmező végén. Ekkor meglátott egy csodás látványt: egy égő patkányt, mely azonban élt és virult, mintha a lángok nem érintenék testét. Közelebb ment MZP, mire a patkány megszólalt "Én vagyok a Filantróger, aki a szegényektől elvesz és a gazdagoknak ad. Vedd le gumicsizmádat a lábadról, Peti, mert a hely, ahol állsz szent föld.”.

MZP visszakérdezett: - Te vagy a Zelenszki Géza? Mire a patkány: - Nem, de szólíts csak Gyuri bácsinak.

Aztán elmagyarázta: - Látom évek óta a ballib agytröszt nyomorúságát és töketlenségét, ezért jöttem el, s téged bízlak meg, szabadítsd meg a libbantakat Zorbán uralma alól.

- De miért pont én? Én csak egy kétbalkezes porszívóügynök vagyok - mondta MZP.

- Ne aggódj, Peti, megtömöm zsebed milliókkal, ettől megjön erőd. Plusz melléd állítok egy csodaszép manökent, Katit, aki időnként vetkőzve fog kampányolni melletted. Így 100 %, hogy sikeres leszel, s elvezeted a libbant sereget Zorbán elnyomása alól egy új európai jogállamba, ahol a macskabasziták, az amoraliták, a perintiták, az iványiták, a szabadmadariták és a buziták uralják a közéletet.

- Tízparancsolat nem lesz?

- Felesleges, majd hetente küldöm az ukázaimat.

U. i.: A végét ki lehetett volna jobban dolgozni, de elvesztettem érdeklődésemet és emiatt ihletemet is. Bocs.

A hétvégén bukott egy szépet ismét időközi választáson az ellenzék.

Siettem gyorsan összegyűjteni a ballibbant 12 pont magyarázatot választási vereség esetére, íme:

1. Fogatlan tanyasi mucsai bunkók.
2. Egész nap az M1-et lesik.
3. Zsák krumpli és analfabéta cigányok.
4. Ukrán nyugdíjasok.
5. Busszal szállított románok.
6. Halott románok levélszavazatai.
7. A sötét barmoknak diktatúra kell.
8. Zorbán médiái karaktergyilkoltak.
9. Az ellenzék nem fogott össze eléggé.
10. Zorbán megvette az ellenzéket.
11. Ez egy következmények nélküli ország.
12. Diktatúra nem váltható le választással.

Lengyel László ismételt marhaságai után fel lett szólítva egyesek által, vonuljon ki a közéletből.

Mekkora rövidlátás ez!

Nehogy tényleg kivonuljon! Lengyel elvtárs minden megszólalása valójában rendkívül sokat segít, mindig csökken tőle a ballibek támogatottsága. Szerintem kapjon inkább magas összegű állami ösztöndíjat, hogy minden erejével képes legyen a közéletre öszpontosítani!

S kívánunk neki kiváló egészséget, hogy még legalább 30 éven keresztül aktív lehessen.

Lengyel elvtárs olyan, mint a gyűlöletgombóc magyarellenes kanadai hazafi Akosh Kertes, csak persze azért hozzá képest szuperintelligens.

Lengyel elvtárs egyébként úgy lett a magyar médiák kivakarhatatlan szereplője, hogy 1988-ban kizárta az MSZMP. Ő tehát egyfajta korai Lukácsi Kati, csak legalább nem szokott vetkőzni.

Ő azon ballib megmondóemberek egyike, akik immár 3 évtizede mondják rendíthetetlenül és fáradhatatlanul a hülyeséget, önkritikai reflexió és szemrebbenés nélkül, s bármiféle kapcsolatot nélkülözve a valósággal. Sokan utálják az ilyeneket, pedig meg kellene őket becsülnünk: már Szun Ce megmondta 2500 éve, hogy örülni kell, ha az ellenség tanácsadói idióták.

Annak idején, amikor kimentem Kubába, az egyik első furcsa élmény az étkezéssel volt kapcsolatos.

Nem maga az evés tartalma, bár az is furcsa. Pl. az átlag kubai az átlag magyarhoz képest kb. 5-ször több cukrot fogyaszt, viszont sose eszik friss zöldséget és gyümölcsöt. A kubaiak pl. egy kis csésze erős kávéba átlag 5-6 kanál cukrot tesznek, s tejet vagy joghurtot se esznek csak úgy natúr, mindig csak erősen cukrozva.

De ez megszokható. Ami viszont zavart okozott, hogy minden kubai sose ette meg teljesen az ételét, bármit is evett, mindig hagyott belőle egy kicsit, az italok esetében is.

Nekem nagyon idegen volt, engem arra tanítottak, hogy éppen az ellenkező módon kell viselkedni, azaz mindent megenni a tányérról. Akkor azt hittem, ez amolyan vad kubai szokás. Később persze utána néztem.

Kiderült, a világ két ellentétes részre oszlik, tányéron hagyókra és tányért letisztítókra:

• tányéron hagyók: azért kell a tányéron hagyni egy kis falatot, mert ellenkező esetben ez sértés: azt jelezzük a vendéglátónk felé, hogy nem adott nekünk eleget,
• tányért letisztítók: azért kell a tányérról mindent megenni, mert ellenkező esetben ez sértés: azt jelezzük a vendéglátónk felé, hogy az étele nem volt jó.

A két nézet egymással kibékíthetetlen. Számos esetben tanúja voltam, hogy mennyire nem értette meg egymást a két tábor. A tányértisztító magyarok kiröhögték a kubaiakak "a szerencsátlen éhes, de egy hülye szokás miatt nem eszi meg az egészet", a kubaiak meg lenézték a magyarokat "mint az állatok úgy esznek ezek a bunkók".

Történelmileg mindenképpen a tényérletisztítás az ősibb szokás, azaz tényleg ez a "primitívebb". Az ősközösségben a közös étkezés úgy ment, hogy a főnök felosztatta az emberek közt az ételt, s annak nem megevése egyfajta kritika volt a főnök hatalma felé is.

A másik szokás meg későbbi, már az ősközösség megszűnése utáni, amikor megszületett a "vendégség" fogalma, bonyolult részletekkel

Miért hagyták el egyes társadalmak az újabb szokást? Nem olvastam erről semmit, de szerintem valamilyen huzamos éhínség írhatta felül az etikettet, majd pedig már maradt az etikett elhagyása.

Kubában meg sose volt éhínség. Ha más nem, akkor az emberek tudtak cukornádat rágcsálni, az abban lévő cukor meg energiát adott. Azaz a csontsoványra válás nem esett meg soha.

Az ispánozás című süketelés kapcsán jutott eszembe milyen lennne egy modern, felviágosult, európai monarchia Magyarországon.

Mondjuk kimondanánk, hogy Fekete Pákó, Norbi és a felesége, Sebestyén Balázst, meg még pár hasonló celeb - tessék a listát kiegészíteni, nem ismerem jól a magyar celebeket, most ezek jutottak eszembe - ezentúl a magyar királyi család! Kapnának évente mondjuk 500 milliárd forintot, ami ellenében kötelesek lennének pl. bohócnak öltözve megjelenni a parlament minden évi első ülésén, meg Szilveszterkor beszédet mondani a tv-ben, az idő többi részében pedig apróbb botrányokkal szórakoztatni a népet.

Természetesen nem lenne joguk egy szót se mondani saját indíttatásból, mindent papírból olvasnának fel, a papír tartalmát pedig egy kormányszerv és egy parlamenti bizottság állapítaná meg.

Mondjuk ha ballib kormány lenne, akkor kimennének ünnepelni a homokmenetre, ha meg más kormány, akkor bojkottálnák a menetet!

Fontos követelmény lenne a királyi család nőtagjai felé, hogy sose viseljék ugyanazt a ruhát kétszer. Persze az 500 milliárdból telne a sok új ruhára, A család férfitagjai meg időnként nevetséges egyenruhákban jelennének meg, plusz mindenféle teljesen értelmetlen címeket kapnának, mondjuk "csendőr generalisszimusz", "az Adriai-szigetvilág bárója", meg "Novaja Zemlja tűzoltó tábornoka".

A család tagjai kötelezően drogoznának, nehogy elröhögjék magukat a bohóckodásaik során.

Furcsa ötlet? Nem. Európában van több köztársaság, ahol pontosan ilyen álkirályi családok vannak hadrendbe állítva: pl. Spanyolország, Svédország, Norvégia, Luxemburg, Anglia.

Ismerős jelenség: a keresztény hívő lottónyereményért imádkozik. Igencsak megosztó jelenség.

Az első szempont: valamiféle anyag-szellem teljes szakítás alapján állunk vagy sem. Ha igen, akkor nyilván abszurdum pénzért imádkozni.

Ez olyan, mint a Mátrix egyik jelenete: Cypher el akarja árulni a virtuális világ ellen küzdő csapatát, vissza akar menni a virtualitásba, az árulásért csak azt kéri, legyen kiemelt helye a virtualitásban.

Azaz ha a szellemet az anyagtól különbözőnek tekintjük, s tudjuk, hogy a szellem az igazi létezés, akkor abszurd lenne az iránt vágyakozni, hogy legyünk anyag. Így semmiért se imádkozhatunk az anyagi világban - tényleg semmiért, még egészségért se, ami pedig bevett keresztény szokás -, hiszen mindez teljesen lényegtelen az igazi létezéshez képest. Tulajdonképpen egyedül az az ima indokolt, mely a szellemi világba való jobb "beilleszkedést" segíti elő.

A többségi keresztény vélemény viszont nem a teljes szakítás: az anyag a szellem terméke, így nem lényegtelen. Ahogy a kisebbségi misztikus keresztény álláspont meg mindent szellemnek tekint, az anyagot is.

Ha viszont az anyag nem elvetendő, akkor imádkozni is lehet érte. Nincs ellentmondás.

Itt a kérdés már nem az, szabad-e és értelmes-e, hanem hasznos-e, s milyen módon hasznos.

Az alapállás kb. mint egy társasjáték. Aki társasjátékozik, az jól tudja, a társasjátékban való nyerése vagy vesztése nem valóság, hanem virtuális valóság. Hiába leszünk gazdagok sok pénzzel és ingatlannal a Monopolyban, a valóságban nem leszünk azok. S hiába megyünk ugyanott csődbe, a valóságban nem lesz ellenünk csődeljárás. Mert ez egy játék csak.

De mégis: a játéknyerés és vesztés a valóságra is kihat: mondjuk az előbbinek örülünk, míg az utóbbi miatt mérgesek leszünk. Azaz nincs logikai ellenérv az ellen, hogy gazdagok akarjunk lenni a Monopoly játékban.

A kérdés már csak az tehát: milyen szintű beleélés indokolt.

A kereszténység két véglet között szokott mozogni:

• a szegénység dicsőítése, azaz a szegénység annak jele, hogy a szellemiekkel törődünk,
• a gazdagság dicsőítése, azaz a gazdagság annak jele, hogy rajtunk van Isten áldása.

A hagyományos keresztény hozzáállás: az egyén viszonya a döntő, a szegény is lehet pénzéhes, s a gazdag is szellemi ember. Minden azon múlik, hogyan állunk hozzá.

Azaz a pénzért való ima is azon múlik mi az egyén célja, miért akarja azt a pénzt.

Nyilván én eleve ellenzem a liberális jogállamot, szerintem a lehető legrosszabb rend a világon.

De még ha támogatnám is, viccesnek találom, hogy manapság a homokos perverzióhoz való jog mellett az abortuszhoz való jog a fokmérő, mellyel lemérhető mennyire igaz egy liberális demokrácia.

Miért is kell abortusz a libbantak szerint? Három fő okot mondanak, mind a három marhaság:

• a nő szabadon rendelkezhessen a testével - marhaság, mert a gyerek nem a nő teste,
• úgyis lesz abortusz, csak illegálisan - marhaság, mert egyrészt kevesebb lesz, másrészt ez nem érv, hiszen ezen az alapon semmit se szabad tiltani, mert minden "úgyis" lesz,
• a kényszerből megszült gyerek gyűlöletben fog felnőni - marhaság, mert egyrészt jobb gyűlöletben felnőni, mint meghalni, másrészt az emberek zöme szereti saját gyerekét, ez egy ősi ösztön.

A liberális narratíva kb. az, hogy összejön két ellenkezű nemű ember, szerződést kötnek a gyerekcsinálásról, majd a nő még gondolkodhat ez után is, hiszen szabadon dönt a megfoganás után meg akarja-e tartani a gyerekét.

A valóság persze egészen más. A legtöbb családban kb. véletlen a gyereknemzés. A hozzáállás az jellemzően, hogy nem védekezünk a teherbe esés ellen, azaz bármikor megeshet az esemény.

Mint mindig, a liberális narratívák vagy életidegenek vagy életellenesek, itt egyszerre mind a 2 jelen van.

Az mindenesetre jó hír, hogy a liberalizmus központjában, az USA-ban ilyen pozitív folyamat zajlik: csökken az abortuszhoz való jog.

 A Burger King 20 dollár értékű ajándékkal "lepte meg" a dolgozóját.

Kelet-Európában ez nem hír.

Nekem volt már olyan munkahelyem, mely egy darab laminált A4-es lappal lepett meg munkahelyi évfordulómra, melyre az volt írva "gratulálunk, te x éve vagy a dolgozónk! jó egészséget és sok sikert!".

A jelenlegi - szintén amerikai - munkahelyem ehhez képest kifejezetten bőkezű: múltkor egy mackófejjel hímzett takarót adtak, egy noteszt céges feliratú tollal, s mellé egy üdvözlőlapot a legnagyobb főnök személyes aláírásával. A takaró még hasznos is, máig néha betakarózom vele, a kisebbik kutyám kicsit megrágta ugyan az egyik végét, de ma is használható állapotú. Ráadásul volt annyi jóérzés a cégvezetésben, hogy nincs rajta a takarón a cég neve.

A vonatkozó amerikai vicc, hangsúlyozom, eredeti amerikai vicc, nem csúnya komcsi vicc:

A cégtulajdonos összehívja év elején a dolgozóit, felszólítja őket, nézzenek ki az iroda ablakán: ott egy tűzpiros új Ferrari áll. Mire megszólal a tulaj:

- A tavalyi évben keményen dolgoztatok. Ennek köszönhetően megvehettem magamnak ezt a gyönyörű kocsit. Ha idén is ilyen jól dolgoztok, jövőre vehetek magamnak még egyet!

A sorok között olvasás nem gond senkinek, aki ma legalább 45 éves és keleten élt.

Annak idején elmeséltem egy 4 németből álló társaságnak a következő szovjet viccet:

Moszkvai óvodások kimennek sétálni a parkba. Találnak egy sündisznót az egyik bokor alatt.

A tanítónéni megjegyzi:

– Látjátok gyerekek? Ugye felismeritek? Hiszen több dalt is tanultunk már róla!

Az egyik gyerek lehajol a sünihez, közelről ránéz:

– Sosem gondoltam volna, hogy így nézel ki, Vlagyimir Iljics!

Mire 3 német néz hülyén maga elé, értetlen tekintettel, a negyedik viszont nevet, aztán szól: - Én ex-NDK-s vagyok, a többiek nyugatiak, nem érthetik.

Valahogy így van a sorok között olvasás is. Bár ha nem akarnak elsüllyedni teljesen a szarban, a nyugatiak is kénytelenek lesznek elsajátítani ezt a művészetet.

Jó példa az ukrajnai hírek. Nagyban zajlik a Szent Kereszt és a Szivárvány Zászló globális világháborújának ukrajnai szakasza. A nyugati propaganda az első 3 hónapban álhíreket terjesztett, meg hurráoptimista jelentéseket adott, melyek szerint kb. már a fél orosz hadsereg megsemmisült, a másik fele meg részegen mosógépet és vécécsészét lopva dezertál, miközben az orosz hátországban készülődik az éhséglázadás és a puccs. (A valóságban: az orosz haderő kb. 4 azaz négy százaléka harcol jelenleg Ukrajnában, a frontharcosok többszörös havi átlagbérnyi zsoldot kapnak, semmilyen érezhető ellátási nehézség nincs Oroszországban, s sose volt ilyen népszerű Putyin, mint most.)

A mesebuborék kipukkadása előtt vagyunk. A nyugatpárti médiák készülnek, helyezkednek. Kezdenek megjelenni a korábbi általános győzelmi hangulatot cáfoló hírek. Pár hete még kizárt volt, hogy egy mondatban megjelenhetett volna az "ukrán" és a "bekerítés" szó, ma már ezt is megértük. Persze még ott az vörös farok: "állítják az oroszok", de már készül az átmenet.

Megjósolom a következő szakaszt: az oroszok folyamatosan haladnak előre, "barbár" módon. A "barbár" szó liberóul: ők jobban lőnek, mint mi.

Idén nyáron megkezdtem ismét a színházba járását. Tulajdonképpen úgy indult, hogy a múzsám panaszkodott, miért csak a tv képernyőjét bámuljuk. S hát mi a tv-bámulás legjobb külső alternatívája: a színház.

Szófiában ugyan nincs olyan sok színház, mint Budapesten, de azért van tucatnyi. A jegyárak kicsit még drágábbak is, mint Magyarországon: úgy 3 ezer és 15 ezer Ft körül mozognak, színház-, előadás- és helyfüggően. Ennek oka: kisebb az állami támogatás, mint Magyarországon. Mi mindig a legdrágább helyekre veszünk egy-egy színházon belül, mert az az alapállásunk, hogy vagy üljünk jó helyre vagy ne menjünk sehová. A kedvencünk az erkély első sor, ez pedig mindig a legdrágább helyek között van.

Nemrég voltunk John Steinbeck legutolsó művének - Rosszkedvünk tele - színpadi verzióját. Nyilván a műnek van több értéke is, de az egyik: a gazdagság és a jóság. Van egy mondat benne "könnyen jó, hiszen gazdag".

Persze a szerző is amolyan paródiának szánja ezt. Én még sose láttam egyszerre jó és gazdag embert, itt gazdag alatt olyat értve, aki képes munka nélkül megélni, azaz igazi gazdagot.

Persze elméletileg lehetne ilyen, hiszen a 2 nem zárja ki egymást, mégis: én sose találkoztam ilyennel. Mi lehet az ok?

Alapvetően az, hogy a gazdaggá válás folyamata olyan, hogy közben az ember elveszti minden képességét a jóra. S mindegy, hogy ez a folyamat újgazdaggá válás, azaz önszorgalomból gazdaggá válás, vagy öröklés, azaz gazdag családban születés útján megy végbe. Az előbbi esetben nyilván a kapcsolat közvetlen, hiszen maga az egyén kénytelen végig menni az elsilányulás útján. De az utóbbiban is lezajlik, hiszen ott az egyén úgy nő fel, hogy nem képes normális kapcsolatot kialakítani a valósággal, ami 2 módon jelenhet meg:

• cinikus embergyűlölő lesz, hiszen neki értéktelen adottság lesz mindaz, ami az átlagembernek véres küzdelem árán is elérhetetlen,
• hivatásos jótékonykodó lesz, ami szinte mindig a támogatottak mély lenézést jelenti;

jellemzően az utóbbi a rosszabb verzió egyébként.

A lakás alapvető jog és szükséglet. Nem olyan módon jog, ahogy ezt egyes baloldaliak állítják, akik valamiféle állami bérházakat képzelnek, melyben a hatóságok lakhatást biztosítanak az arra rászorulóknak: ez ugyanis szükségszállás, nem lakás. Az igazi lakás tulajdon ugyanis, nem baloldali rémkaszárnya.

A baloldali elképzelés ellentéte, a jobboldali, liberális lakáselékzelés még borzasztóbb. E szerint ugyanis a lakás kevesek előjoga, az átlagember bérlő, mert így "mobilisabb", azaz képes jobban szolgálni a nagytőkét.

Nem akarok közhelyeket mondani, mert a "lakásból otthon" szöveg valamilyen bűtoráruház-hirdetésre hasonlít, de végülis ez a lényeg.

Gyűlölöm a lakásbérlőket - nyilván leszámítva azokat, akik kényszerből azok -, náluk csak azokat jobban, akik lakástulajdonosként éljenzik a lakásbérlést: ez pont olyan, mint akik normálisként tüntetnek a homoklobbi mellett, ezek mindig sokkal rosszabbak, mint egy saját érdekeiért kiálló homokos - ez utóbbi esetében legalább van valami mélyen érthető ok.