Kamaszkorom nagy problémája volt a hazugság és az igazmondás megfelelő arányának megtalálása. Sokat vívódtam ezzel a kérdéssel.
A kereszténység nem ad megfelelő útmutatást, a 10-parancsolat pl. kifejezetten nem a hazugságot, hanem a hamis tanúskodást tiltja. A másik félreétett idézet újszövetségi "Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem." (Máté 5:37), ami szintén nem a hazugságról szól általában, hanem konkrétan az eskütételről, azaz ismét a tanúskodásról.
A mindig minden körülmények között való igazmondás, a soha sem hazudás nyilvánvalóan farizeus magatartás. Farizeusság = a szót nézni, nem annak tartalmát. Az erkölcsös ember igenis köteles hazudni, amikor a hazugság növeli a jót, míg az adott esetben az igazság csökkentené.
Nyilván a határesetek okoznak gondot.
De a vicces az, amikor az udvariassági hazugságnak kialakul egy sablona. Annak idején Kubában a magyarok között is kialakult egy ilyen. A "hogy tetszik az élet Kubában?" kérdésre ugyanis nem lehetett igazat válaszolni. Politikai okokból éljenezni kellett a rendszert, az életet Kubában, csak jó ismerősnek lehetett elmondani a valós negatív véleményt. De nyíltan hazudni se akart az átlagember, azaz nem akarta a szar kubai életszínvonalat jónak hazudni, meg a nyilvánvalóan rossz politikai rendszert dicsérni, így a szokásos válasz a téma elterelése volt. Lassan megszületett a "gyönyörű szép a természet Kubában" sablonválasz. Olyan szinten elterjedt, hogy immár nem is lehetett tényleg dicsérni a természetet, mert immár mást kezdett jelenteni.
Tény: mi keresztények nem félünk az atomháborútól. Szemrebbenés nélkül aktiválnánk az atomgombot, ha erre lenne szüksége a jó érdekében. De azért jobb lenne elkerülni.
Kicsit olyan ez, mint a patkányírtás. Jobb lenne békében élni velük, azaz legyenek ők máshol, s ne jöjjenek a mi pincénkbe. De ha egyre csak jönnek és jönnek, kénytelen vagyunk a patkánymérget bevetni.
Pedig nem szép látvány aztán egy halom haldokló, majd halott patkányt látni a földön.
Sokáig nem tudtam mi a különbség az igazságos és az igazságtalan háború között. De a liberális médiák alapos tanulmányozása ebben sokat segített.
Íme az 5 fő ismérv, mely alapján ez a 2 kategória különválasztható:
ki kezdte a háborút,
mi a háború oka,
milyen fegyvereket használnak a háborúban,
milyen infrastrultúra semmisül meg vagy rongálódik meg,
az áldozatok jellege,
S most lássuk ezeket egyenként!
A háború kezdeményezője. Igazságtalan háborúban а háborút őrült diktátor indítja. Ezzel szemben igazságos háborúban demokratikus kormányzat.
A háború oka. Igazságtalan háborúban az ok, hogy a diktátor ezzel akarja elterelni a figyelmet. Miről? Bármiről! Ezzel szemben igazságos háborúban az ok a demokrácia és a jólét terjesztésének őszinte vágya.
A fegyverek jellege. Igazságtalan háborúban tiltott fegyvereket használnak. Ezzel szemben igazságos háborúban csak precíziós fegyverek vannak.
A kárt szenvedő infrastruktúra. Igazságtalan háborúban kórházakat, iskolákat bombáznak, viszont katonai célpontokat alig ér találat. Ezzel szemben igazságos háborúban csakis katonai és kormányzati létesítményeket ér támadás. S ha néha-néha mégis találat éri egy-egy kórházat, iskolát, ennek oka az ellenség, aki pont kórházak és iskolák mellé telepített - aljas módon - katonai létesítményt.
Kik az áldozatok. Igazságtalan háborúban nők és gyerekek, különösen terhes anyák és csecsemők, az igazságtalan háborúk indítói nagyon szeretnek halott terhes anyákat és csecsemőket látni. Ezzel szemben igazságos háborúban a hatalommal cimboráló, magukat civileknek álcázó terroristák az áldozatok, s ha mégis akad igazi civil áldozat, az csupán véletlen és járulékos áldozat.
Elég jól ismerem a Putyin mögötti háttér-agytrösztöt. Egyszerűen nem létezik tervük arra, hogy hódítani kellene, sőt integrálni kellene Eurázsiába Európát, de legalábbis a volt szovjet érdekövezetet.
Az orosz birodalmi gondolat, az eurázsiai gondolat ugyanis nem a nyugati gyarmatosítás orosz verziója. A nyugati gyarmati gondolat két verziója:
a hagyományos területszerzés, azaz nyílt uralom bevezetése akár direkt, akár indirekt módon a világ nyugaton kívüli részén,
a modern demokráciaexport, azaz önigazgatás biztosítása a világ nyugaton kívüli részének, ha a helyi eli elfogadja és védi a nyugati értékrendet, ha pedig nem, akkor addig bombázni az adott országot, míg nem jut ott hatalomra "elfogadható" elit.
Az orosz birodalmi gondolat egészen más. Eleve abból indul ki, hogy a világ sokféle, eleve nem létezik univerzális rend, mely mindenhol jó lenne. Az eurázsiai rend egyedül az orosz vezetésű birodalomra alkalmas, máshová megpróbálni kiexportálni abszurd ötlet, kb. annyira abszurd, mint Moszkvában megpróbálni iszlám kalifátust kiépíteni.
Az orosz birodalom pedig kizárólag az a terület, ahol az ősi Rusz utódnépei alkotnak többséget, vagy ahol általuk meghódított, önálló államalakításra képtelen kisebb népek élnek. Ez a terület a mai 3 keleti-szláv állam - Belarusz, Oroszország, Ukrajna - területén kívül Lettország keleti határsávja, Észtország északkeleti része, Észak-Kazahsztán, s Transznisztria.
Ezen a területen kívül Oroszországnak csak akkor kell kiterjesztenie uralmát, ha egyébként az adott terület más nem-helyi hatalomé lenne. Erről szólt annak idején pl. a Dél-Kaukázus és Közép-Ázsia meghódítása.
Az eurázsiai gondolat jellemzően hibának tartja a szovjet expanzionizmust, lásd Közép-Európa és Afganisztán esetét.
A mai nyugati propaganda az orosz "őrült" elit hódítási mániájáról egyszerűen színtiszta fantázia.
Ha jól számolom, megvan az esély rá, hogy még a hónap végéig Zelenszkij elnök át lesz sorolva a hős státuszból az áruló státuszba.
A valóság kijózanító hatása csodákra képes. A halivúdi báb elkezdett gondolkodni, ez nagyjából március 10. óta látható.Aztán még nemzettestvére, az izraeli kormányfő is rászólt, nem kellene-e inkább kiegyezni - kapott is ezért kemény szavakat Izrael Washingtonból.
Erősen érezhető: az ukrán elit egy része komolyan elkezdett azon gondolkodni: vajon tényleg érdemes-e pl. Kijevet leromboltatni orosz tankokkal és bombákkal csak mert a washingtoni héjáknak ez így lenne ideális?
A nyugat pedig egyre idegesebb. Semmi se lenne rosszabb számára, mint egy orosz-ukrán kigyezés. A liberális médiák hetek óta folyamatosan erősítik az oroszellenes háborús hisztéria fokát, nem véletlenül.
Egy dolgot mindenképpen szeretnék leszögezni: 1999 óta nincs pártom, s amikor volt, akkor se voltam soha egy pártnak se fanatikus híve. Mindig a saját elveim vezettek, bármilyen is voltak azok. Amikor liberális voltam, akkor se voltam fanatikus SZDSZ-pártkatona.
S azt hiszem, ez nem az én egyéni sajátosságom, sokan vagyunk még így ezzel.
Ami biztos: nekem egy 2009 előtti Fidesz semmilyen formában nem kell. Egy ismét euroatlantista Fideszre én szavazni biztosan nem fogok.
Az euroatlantista értékek ugyanis teljesen idegenek számomra, azok terjesztőire nem szavazok ezért. Kisebb rosszként se, "befogott orral" se. Az alapértékek esetében ugyanis nincs befogott orr, befogott orr csak másodlagos ügyekben lehet. Ha pedig euroatlantista értékeket akarnék, azok következetes képviselőire, Gyurcsányékra szavaznék. Szóval én fanatikusan euroatlantista ballibek és a szégyellve euroatlantista Fidesz között nem választom egyik oldalt se.
Nyilván a taktikázást és a kényszert megértem, de sajnos egyre inkább olyan jeleket látok, melyek ezeken túlmennek.
Remélem, tisztázni tudja még ezt a Fidesz április 3. előtt. Mert ha nem, akkor ezzel vesztették az én szavazatomat.
Az a tévhit közismert, hogy a nyelv változása egyben romlás is, ezért az ideális a nemváltozás. Ennek hamissága könnyen felismerhető abból is, hogy minden nemzedékben ennek az eszmének a hívei mindig az előző vagy az előző előtti nemzedék nyelvét tekintik az ideálisnak, s az azóta történt változásokat meg romlásnak. Sose pl. a 200 évvel korábbi nyelv az ideális.
Van egy ellenkező véglet is, mely szerint nincs nyelvromlás soha, mert minden változás csakis "jó" lehet, hiszen eleve nincs "jó" és "rossz" ebben.
Álláspontom szerint nyelvromlás akkor van, ha:
idegen szavak elkezdik ellepni a nyelvet, mégpedig úgy, hogy azok immár nem alkalmazkodnak a célnyelvhez, hanem a célnyelv alkalmazkodik hozzájuk,
a nyelv belső fejlődési logikája megtörik: idegen mintára új nyelvtani szerkezetek jelennek meg,
a nyelv egyszerűsödik idegen minta alapján,
anyanyelvi beszélők egymás közt idegen nyelv használatát preferálják, mert pl. "így egyszerűbb",
anyanyelvi beszélők tömegesen nem tanítják meg a nyelvet saját gyerekeiknek.
A folyamat vége lehet akár nyelvhalál is, ami azt jelenti, a közösség megmarad, de immár más nyelvet kezd használni. Mondjuk a mai Európában két nemzeti nyelv van, mely ezen állapothoz közeledik: a belarusz és az ír. Az íreknál az ír nyelv ma már csak amolyan foklórelem, aktívan a lakosság 99 %-a nem beszéli vagy csak korlátozottan beszéli, s nem tölti be fő feladatát: az írek egymás közti kommunikácóját. A belarusz helyzet valamivel jobb: a belaruszok kb. harmada beszéli magas szinten, de használata korlátozott. De nyelvhalál helyett lehet az eredmény egy új nyelv létrejötte is. Tulajdonképpen így lett az angolszászból normand hatásra angol.
Van azonban egy érdekesebb tévhit is: az idegen nyelvek irányában. Amikor valaki megtanul egy idegen nyelvet, eleve jellemzően az előző nemzedék nyelvét tanulja, hiszen ez szokott lenni a tankönyvekben. Aztán lassan szembesül: a mai anyanyelvi beszélők nem teljesen úgy beszélnek ahogy "kellene". Ilyenkor szokott jönni a mellbevágó megállapítás: ezek nem beszélik rendesen saját nyelvüket!
Két példa az angolból.
A "be" segédige egyre nagyobb térvesztése múlt időben a "got" segédigével szemben.
S a "shall" segédige eltűnése mint jövő idő. Az amerikai angolban szinte teljesen kihalt, a britben is arra tart.
De íme 2 orosz példa is.
A hagyományos orosz nyelvészet szerint az orosz mássalhangzó fonémák feloszlása:
teljes értékű kemény-lágy párok, ez összesen 24 fonéma: б-бь, в-вь, д-дь, з-зь, л-ль, м-мь, н-нь, п-пь, р-рь, с-сь, т-ть, ф-фь;
csak kemény mássalhangzók, ez összesen 2 fonéma: ж, ш;
csak kemény mássalhangzók, melyeknek azonban van nem teljes értékű lágy párjuk is, ez összesen 4 fonéma: г, к, х, ц;
csak lágy mássalhangzók, ez összesen 2 fonéma: й, щ;
csak lágy mássalhangzók, melyeknek azonban van nem teljes értékű kemény párjuk is, ez összesen 1 fonéma: ч.
(A teljesség kedvéért, nem teljes értékű mássalhangzók még: дж-джь, дз, zöngés x.)
Mint látható, a kemény-lágy szimmetria megtörik a csak kemény ж, ш és a csak lágy й, щ hangoknál. Az й speciális eset, akár félhangnként is kategorizálható. Viszont mivel a nyelv arra törekszik, legyen logikus egység benne, spontán módon átalakult a щ ejtése: az eredeti "scs" ejtés lassan eltűnt, helyére jött a "lágy s" ejtés. Így ma már van ш-щ pár is. Mivel ez egy új hang, az írás nem csak щ betűvel jelöli, hanem сч, шч, зщ, сщ, жд alakban is.
S törvényszerűen - mint a щ zöngés párja - megjelent egy "lágy zs" is, így ma már a ж-nek is van párja, ez írásban зж, жж, жд.
Egyébként a keleti szláv nyelvekben maradt meg a sok kemény-lágy ószláv mássalhangzó, a déli és a nyyugati szlávoknál nagyrészt ez eltűnt:
a bolgárban és a szlovénben teljesen,
a csehben 3 pár maradt, a magyarral azonos módon (azaz d, n, t),
a szlovákban és a szerb-horvát-bosnyák-montenegeróiban meg 4: az előbbiben d, l, n, t, az utóbbiban: cs, dzs, l, n.
Egyedül a lengyel a - s a két kis szorb nyelv, de ezeket kihagyom - kivétel, ahol hagyományosan 14 kemény-lágy párt különböztetnek meg, bár a kérdés vitás: egyesek csak 9-t ismernek el. A lengyel írás viszonylag bonyolult: a kemény hangokat vagy nem jelölik vcagy a betű feleti ponttal ̇ jelzik, a lágy hangokat pedig vagy a betű utáni "i" betűvel vagy felette lévő vesszővel ́ (ennél bonyolultabb, de nem részletezném).
A népszerű - még rendszerváltozás előtti - orosz szakos vicc szerint ezt az egész világ elismeri, egyedül a magyarországi orosztanár küzd ellene, aki szerint ez "hibás" ejtés, s "az oroszok nem tudnak oroszul".
Egy példa: Hruscsov neve. Oroszországban ejtése kb. "hrusjov", nem "hruscsov".
itt 01:01-nél kimondásra kerül Hruscsov neve az orosz anyanyelvű narrátor által
A másik orosz példa: amikor egyes főnevek nyelvtani neme változik. Az -е végű orosz főnevek az esetek 99+ %-ában semleges neműek. Történelmi kivétel a hímnemű кофе (kávé) szó, de a XX. sz. során kezdett terjedni semlegesnemű használata is. Ma már mindkét verzió elfogadott, de csak Oroszországban, mert - a vicc szerint - a magyarországi orosztanár küzd mint a dzsungelharcos a semlegesnemű használat ellen.
A világ szinte minden országában az egyedül hivatalos mértékegység a SI, leánykori nevén "méterrendszer". Összesen 7 ország van, ahol nem használják: USA, Mianmar, Szamoa, s 4 volt amerikai gyarmat: Libéria, Marshall-sz., Mikronézia, Palau.
Viszont mindenhol van helyi sajátosság:
nem minden hivatalos mértékegység van használatban mindenhol,
mindenhol vannak történelmi mértékegységek, melyek párhuzamosan használatosak a hivatalos rendszer mellett.
A témáról van számtalan cikk a neten, így csak arról a 4 országról írnék, ahonnan személyes tapasztalatom is van: Bulgária, Kuba. Magyarország, Oroszország.
Kuba esete rendkívül érdekes. Mint sok minden másban, Kuba ebben is spanyol és amerikai hatások keveredése. Szóval Kuba átvett egy sor amerikai mértékegységet, s bár hivatalosan ezek sose voltak bevezetve (még a spanyol gyarmati uralom alatt be lett vezetve a SI), használatuk máig megmaradt a hétköznapi életben, de egyes esetekben még félhivatalosan is. Íme ezek:
libra (ez az amerikai pound spanyol neve), azaz font tehát = 0,45 kg, ez annyira erős használatban van, hogy az átlag kubai máig ha kg-ot hall, gyorsan megszorozza 2,2-vel, hogy jobban értse miről van szó, még a jegyrendszerben is inkább librában adják meg a járó mennyiségeket!,
galón (ez az amerikai gallon spanyol neve), 1 galón = 3,79 liter, azaz font, ezt szinte csak üzemanyagra használják ma már,
onza (ez az amerikai ounce spanyol neve), csak folyadékokra használatos, 1 onza = 29,6 ml, 1 galón = 27 onza, azaz 128 onza, használata ma már csak az idősebbek között esik meg.
Amikor kisgyerek voltam, Magyarországon még tömegesen nem négyzetméterben, hanem négyszögölben adták meg a telkek nagyságát, ez kb. 3,6 m2-t jelentett. Nagy területekre meg a holdat használták, 1 hold = 1600 négyszögöl, azaz = 0,58 hektár. A hold még ma is hallható, bár egyre ritkábban, a legtöbb hirdetésban pl. ma már jellemzően hektár szerepel.
Az igazi magyar sajátosság a dekagramm és a deciliter. A dekagramm használata szinte ismeretlen a volt Osztrák-Magyar Monarchia területén kívül, egy átlag bolgár pl. meg se érti mi ez.
Hasonló a helyzet a deciliterrel.
Bolgáriában és Oroszországban sajátosság, hogy az italt liter alatt nem térfogat-mértékegységben, hanem tömeg-mértékegységben adják meg, azaz fél liter, negyed liter, de a tized liter az már 100 gramm. Pl. bolgár kocsmában a kis adag az 50 g, a nagy adag pedig 100 g, a "fél deci" és "egy deci" mondást meg se értik.
Bolgár - s egyben balkáni és közel-keleti - sajátosság, hogy nagyobb területeket dekárban adnak meg, nem hektárban. A dekárt viszont az átlag magyar nem ismeri, pedig ez egyszerűen 1000 m2, tehát 0,1 hektár.
Az autóvezetésből ismert szabályosság: a legveszélyesebb a középhaladó sofőrök. Aki ugyanis friss sofőr, azaz kezdő, az fokozottan vigyáz. Aki pedig haladó, tapasztalt sofőr, az pedig könnyedén kiismeri a veszélyeket, így azokat képes elhárítani.
A legrosszabb a kettő közti állapot: már nem kezdő, nem kell mindenre odafigyelnie, de még elegendő tapasztalata sincs.
A nyelvtanulásban persze nincs rossz pont, közhely, hogy nyelvet rosszul is érdemes tudni. De ott is van egy holtpont.
Annak idején Kubában az oda érkező, spanyolul nem tudó külföldiek között figyeltem meg először ezt. A jellemző helyzet: megjön a külföldi, beilleszkedik, s kb. 1 év elteltével már tud annyira spanyolul, hogy képes legyen bármely hétköznapi dologról kommunikálni, megérti a híreket, a sajtót, a televíziót, a dalszövegeket. (Gyerekek esetében ez fél év.) S elhiszi: ő perfekten tudja a nyelvet. Pedig ez valójában csak egy B2-C1 közti magyar nyelvvizsgai szint. Aztán amikor kinyit egy könyvet vagy értelmiségi eszmecserét hall, szembesül azzal: alig érti.
A jellemző reakció ilyenkor: feladja az egészet. Ők maximalisták. Elkezdik azt hangoztatni magukról, hogy nem beszélik a nyelvet. Kevesek viszont ilyenkor fejleszteni kezdik magukat. Ez a legnehezebb: mert olyan szókincshez kell ilyenkor hozzáférni, melyet az anyanyelvi beszélők is csak passzívan használják.
Első meghatározó élményem a munkautálatról 1983-as decemberi. Mexikói élmény.
Karácsonyi 5-napos kiránduláson voltam szüleimmel Mexikóban, csak a fővárosban és az attól nem messze lévő Teotihuacánban.
Akkoriban kezdték feltárni a a főváros központjában a Nagytemplomot, csak csoportok mehettek be a területre. Így befizettünk egy 2-órás csoportos nézésre. Az idegenvezető 50-55 év körüli színfehér férfi volt, aki mindent elismételt spanyolul és angolul. Unott faarccal mindig. Egyedül akkor mutatott valami mást is magából, amikor elmondta, ő egyébként a Mexikói Egyetemen (UNAM) történelemtanár. Na most, az UNAM Mexikóban kb. olyan presztízsű, mint Magyarországon az ELTE, szóval az ország egyik csúcsegyeteme. Mit is akart az emberke érzékeltetni: azt, hogy olyan szar a bérezés az ország egyik csúcsegyetemén, hogy ő kénytelen másodállásban idegenvezetői munkát is vállalni.
Egyrészt volt benne egy értelmiségi gőg, hogy "hiába is magyarázok nektek, idióta turisták, úgyse értitek a negyedét se". Ez még szimpatikus is volt valamennyire. Másrészt azonban undort sugárzott: "szar az életszínvonalam, ti vagytok a hibásak!", nyilván itt nem ránk utalva, hanem a csoport 90 %-át kitevő amerikai turistákra.
Akkor 16 éves voltam, az első pillanatban még megsajnáltam, de aztán ez elmúlt: rájöttem, ez az ember egyrészt nem azokat bünteti, akik hibásak, másrészt saját helyzetét rontja ezzel a folyamatos rosszkedvvel.
Belegondolva, most éppen vele egyidős vagyok, majdnem 40 évvel később. Az én helyzetem az övénél is rosszabb: még presztízsértékű munkahelyem sincs, csak "másodállásom". Bár valószínűleg több a pénzem, mint neki, arányosan számolva.
Nem azt akarom mondani, hogy az amerikai keep smiling a megoldás, mert az meg a másik abszurd véglet. De önsorsromboló, ha az ember nemcsak utálja a munkáját, de még folyamatosan emlékezteti is magát erre. Az meg, hogy ezt megpróbáljuk megbosszúlni ártatlanokon az egyenes gyerekes.
Az ókorban, amikor csakis kézírás létezett, minden írás attól függött, mi az írás anyaga. Mezopotámiában anyagtáblákat használtak, így vésni kellett, ezért az írásjelek különböző vonalak. Egyiptomban meg papíruszra írtak, így ott bonyolultabb alakzatok is lehetségesek voltak.
A modern korban, amióta nem kézzel, hanem valamilyen géppel írunk, immár az adott gép technikai korlátai adják a fő kereteket. Aki van annyi idős, mint elég, esetleg alig 10 évvel fiatalabb, az még emlékszik, a 30-40 évvel ezelőtti magyar írógépek zöme nem tartalmazta az összes magyar betűt: csak a legdrágább gépeken volt meg mind az összes magyar betű.
A 44 magyar betűből 35 az egyjegyű betű, ez túl sok, nem fért el ennyi az olcsóbb gépeken, ezért jellemzően 3 betű ki volt hagyva: az í, az ú, s az ű, ez a 3 legritkább. Ennek hatása: 3 nemzedék elkezdte ezeket a betűket elfelejteni, hiszen írógépes írás esetében nem volt kötelező e 3 betű használata. Romboló hatás.
Amikor jött a számítógépes kor, az első 10 év még rombolóbb volt: nem létezett egységes szabvány, sokan nem tudták egymás szabványát elolvasni, így az egyezmány minden ékezet elhagyása lett.
Kb. az ezredfordulókor lettek egységes szabványok, azóta az írás immár lehetséges a tényleges helyesírásnak megfelelően.
A nem-latin betűs nyelvek a baj még nagyobb volt a számítógépes kor első évtizedében. Ott el se lehetett olvasni még kb. se amit a másik írt, ha nem ugyanazt a kódolást használta, mint az üzenetet címzettje. Plusz az egyes operációs rendszerek küdolása se volt kompatibilis egymással. Ráadásul az egyes országok más-más kódolási hagyományt alkalmaztak: az oroszok és a többi ex-szovjet szláv nép a KOI-8 nevű kódolást kedvelték, Bulgáriában viszont MIK kódolás volt a divat, mondanom se kell, a kettő nem kompatibilis. Aztán jött a Win-1251 kódolás, meg egy Macintosh-kódolás. Néha külön alkalmazásokkal lehetett konvertálni, de sokszor semmi se segített. Sokszor csak annyit lehetett megállapítani, az eredeti szöveg mivel volt kódolva, de elolvasni nem lehetett.
Ennek az eredménye: az emberek elkezdtek latin betűkkel írni elektronikus kommunikáció esetében. Persze itt se volt egyezmény, milyen legyen a latin átírás, több verzió létezett, de így legalább el lehetett olvasni az üzenetet. Egy példa: a bolgár ж - zs - betű leírása lehetett z, zh, g, j, v - azaz 5 verzió (az első 4 talán még valahol logikus, de a "v" az biztos teljesen abszurd, pedig van rá magyarázat: a Win-1251-ben a latin V billentyű lenyomása adott ж -t).
A helyzet az ezredforduló körül rendeződött, amikor nyert teljeskörűen a Unicode kődolás, mely 150 ezer betűjelet tartalmaz, így immár óegyiptomiul is lehet írni vele hibátlanul, lásd � ejtése "tjw", jelentése - ez kitalálható - meg "madár". A telefonos SMS-eknél pár évig még ment a káosz, ott csak az okostelefonok elterjedésével lett rendben a normális írás. Bár máig van egy nemzedék, mely az SMS-eket latinbetűkkel írja, mert ezt szokta meg 30 éve - az én saját múzsám is ezen réteg tagja, képtelen voltam rávenni, hogy térjen át a rendes írásra.
Most már csak abban van vita ki milyen billentűzetet használ: Bulgáriában a 60 év felettiek a bolgár írógépek kiosztását preferálják, míg a 60 alattiak inkább a bolgár programozók kiosztását. A kettő teljesen más, de ez mindegy, a kész eredmény ugyanaz. Kicsit olyan ez, mint Magyarországon a QWERZ- és a QWERTY-tábor harca, csak a bolgár esetben nem csak 2 betű van felcserélve, hanem szinte az összes, pl. a QWERTY billentyűk a régi leosztásban ЪУЕИШ, míg az újban ЯВЕРТ. (Mondanom se kell, én az újat használom, a régivel nem tudok írni, most is külön meg kellett néznem milyen a régiben a betűk elhelyezkedése. S magyarul meg QWERTY-s vagyok.)
A bolgár nacionalisták nagy bánata egy mellékkérdés. Bár a cirill ábécé őshazája Bulgária - a macedónok szerint meg Macedónia, de ez csak vicces apróság -, a török uralom miatt a cirill ábécé feletti gondoskodás központja átkerült Oroszországba. Többek között, amikor megindult a nyomtatás, s megjelent az igény a korábban túl díszes betűalakok egyszerűsítésére, ezt Oroszországban végezték el a XVII. sz. első felében. Majd ez a reformált verzió immár onnan jött vissza a Balkánra, a bolgárokhoz, montenegróaikhoz, szerbekhez, meg persze a románokhoz, akik a XIX. sz. második feléig a cirill írást használták.
Szóval az eredetileg bolgár ábécé orosz reformverziója terjedt el Bulgáriában is. Az orosz reform egyik fontos eleme pedig az volt, hogy a kisbetűk legnagyobb része a nagybetűk kicsínyitett verziója lett, a sajátos korábbi kisbetűk pedig csak a kézírásban maradtak meg.
az 5 kivétel az orosz reformban: ezek a kisbetűk nem lettek a nagybetűk kicsinyített verziói
A bolgár álláspont viszont az: ez a reform szegényítette az írást, meg kellett volna hagyni a nyomtatott kisbetűket.
Íme az eltérések:
kisbetűk: orosz és bolgár verziók
A gond itt az: a kódolás ugyanaz, s ezen nyilván nem is lehet változtatni, hiszen ez abszurd helyzetet hozna. Csak megfelelő betűkészlettel lehet megoldani ezt, a neten pedig megfelelő honlap-beállítással, ami nem is olyan egyszerű feladat.
Bár bolgár nacionalista nem vagyok, én is szebbnek tartom a bolgár verziót. S azt is használom, ha lehetséges.
Íme egy bolgár vers az íráskép érzékeltetésére. A saját szerverem felett teljes úr vagyok, be tudom állítani a kívánt betűtípust, a saját szerveremen tehát bolgár verziósak a betűk, míg a blog.hu-n csak vendég vagyok, így ott orosz verziósak lesznek a betűk.
A bolgár verzió egyszerűen változatosabb, szebb a szemnek.
Балконът
Той е железен, каменен, старинен; такива има с хиляди в света, обикновен, но само че зазидан: един балкон без никаква врата.
Кой знай кога и от кого построен, е станал непотребен изведнъж, но не за всички: птичките спокойно от вазите му пият хладен дъжд
и неговата четвъртита стряха събира в някоя дъждовна нощ след дълга и невесела раздяла отново двама скитника ведно.
Но през деня отвън го не съзира на минувача празното око. Стопаните дори не подозират, че къщата им имала балкон.
(Атанас Далчев - 1928 г.)
Íme a két kép:
"bolgár"
"orosz"
Akkor már legyen lefordítva, nyersfordításban legalább:
Az erkély
Vas, kő, antik; ilyenből ezernyi van a világon, egyszerű, de befalazott: ajtó nélküli erkély.
Ki tudja, mikor és ki építette, hirtelen feleslegessé vált, de nem mindenkinek: a madarak nyugodtan isszák a hideg esőt vázáiból
és négyzetes eresze egy-egy esős éjszakán összehoz hosszú és boldogtalan elválás után ismét két csavargót.
De napközben nem látja kintről a járókelő üres szeme. A tulajdonosok meg nem is sejtik hogy a házuknak volt erkélye.
Napok óta jönnek az egyre újabb és újabb cégek, melyek bojkottálják Oroszországot. Meglepő nevekkel is, akikre nem számítottam, lásd Microsoft. A Google bezzeg ügyesen félbojkottál csak, azaz nem bojkottál. Mint a staféta éhségsztrájk: én nem eszem 6 órán keresztül, aztán a szomszédom nem eszik 6 órán át, majd jön egy harmadik szomszéd, stb.
A nyomás hatalmas. Lassan kb. olyan lesz nem bojkottálni, mint nem kirúgni egy homofób alkalmazottat. Játék a tűzzel.
Van azonban 2 cégnév, melyről eddig nem hallottunk még: a McDonald`s és a Coca-Cola. Hallgatnak mint a sír. Ami egy szempontból jó jel: ez a 2 cég Amerika lelke, s ha ők nem bojkottálnak, az azt jelenti, az amerikai elit, de legalábbis annak egy része nem akar világháborút.
2015-2017 között a Coca-Cola alkalmazottja voltam, a kelet-európai régió szolgáltatási központjában, Szófiában. Lásd erről részletesen korábbi cikkemet. Én ugyan csak a magyar ügyfelekkel foglalkoztam, de nyilván ismertem a többi 20+ ország ügyeit is valamennyire. Nos, a 2014-es krími "problémát" legendás gyorsasággal úszta meg a cég: nagy hírverés nélkül, de szépen áthelyezték a krími italforgalmazást Ukrajnából Oroszországba.
Majd amikor 2014 végén a Coca-Cola Krím nélküli országtérképet adott ki egy reklámjában Oroszországban, s emiatt botrány lett, gyorsan kiadtak egy új reklámot a Krímmel. Szóval baromira rugalmas cég.
az eredeti térkép és a javított változat
Titkokat nem akarok elárulni, de azt hiszem nem titok az az infó, hogy a kelet-európai régió bevételének fele Oroszországból jön. De ha nyomás lenne, lemondanának róla. Az viszont, hogy eddig ez nem történt meg számomra - ismétlem - a béke jele.
Jelenleg a cég azzal próbál magyarázkodni, hogy jelentős adományt küldött az ukrán Vöröskeresztnek.
Ha ebben közben változás áll be, akkor el lehet kezdeni félni az atomháborútól.
Arról persze jött hír, hogy a két cég is lépni fog, de ez még csak tervezet. Amire én várok, az a tényleges bezárás.
Bármelyik betűírásos nyelv örök dilemmája: milyen legyen a helyesírás, tükrözze a mindenkori ejtést vagy álljon inkább a folytonosság mellett.
Mindkettő mellett van érv és ellenérv is. A kettő egyszerre ugyanis nem működik.
A mindenkori ejtés tükrözése ugyanis folyamatos változást jelent a helyesírásban, hiszen amint egy adott hang megváltozik, az írást is meg kell változtatni. Ha viszont az írás folyamatosan változik, egy régi szöveg egyre idegenebbnek tűnik.
Talán a legdrasztikusabb példa a folytonossághoz való ragaszkodásra - legalábbis Európában - a görög nyelv, ahol de facto máig "ógörögül" írnak. Egy mai görög anyanyelvű ember egy mondatot se tud helyesen leírni megfelelő iskolázottság nélkül, míg egy 2500 évvel ezelőtti görög ember számára az írás még pofonegyszerű volt: gyakorlatilag teljes betű=hang megfelelés volt, azaz egy adott betű egy hangot jelzett, s egy adott hangot mindig egy adott betűvel kellett leírni.
Csak egy példa: az ógörögben volt rövid o - ο, ezt ma mindenki ismeri, mert a neve omikron - és hosszú ó - ω, azaz ómega -, a modern görögben csak rövid o van. De minden szóban, melyben eredetileg hosszú ó volt, ott most is hosszú ó-t kell írni, függetlenül attól, hogy ma ezek ejtése ugyanaz. Támpont nincs. Egyszerűen meg kell tanulni, hol van az írásban rövid o és hol hosszú ó. Pont ugyanaz, mint a magyar j/ly esete, csak éppen a magyarban a j/ly esetén kívül összesen nagyjából 50-60 szó van, ahol eltér az írás az ejtéstől, míg a görögben ezek száma több ezer, kb. tucatnyi ilyen betű és betűkapcsolat van, ahol ma is tartandó a ókori írásmód, míg az ejtés azóta teljesen más lett.
Állítólag a thai írás a legrosszabb e tekintetben, ott e legnagyobb az eltérés írás és ejtés között, éppen a történelmi folytonossághoz való ragaszkodás jegyében. De erről nem írnék, mert nulla körüli ismereteim vannak a thai nyelvről.
Úgy tűnik, "hülyeség" az extrém ragaszkodás a történelmi folytonossághoz, viszont az ellenkező véglet példái mutatják, az is rossz lehet.
Az orosz cirill ánécé 1918-as reformja, majd annak nyomán a bolgár cirill ábécé 1945-ös reformka egyértelműen politikai indíttatású volt: a kommunista hatalom így akart szinte falat emelni az "elavult" és a "modern" közé:
az orosz reform megszüntetett 4 addigi betűt - ѣ, ѳ, і, ѵ -, valamint megszűnt a hangot nem jelölő ъ írása szóvégeken,
a bolgár reform megszüntetett 2 addigi betűt - ѣ, ѫ -, valamint megszűnt a hangot nem jelölő ъ és ь írása szóvégeken;
A szándék egyértelmű volt, a régi helyesírást használó könyvek eleve "gyanúsak", míg az újat használó eleve "barátiak". Sokáig az orosz emigráció el se fogadta az új helyesírást, a továbbiakban is a régit használták. Csak a Szovjetunió megszűnése után békélt meg egyértelműen az orosz emigráció az új helyesírással.
Bulgáriában is volt valami hasonló: az 1946-ban kiutasított volt bolgár cár még a 90-es években is a régi helyesírást használta, pl. saját nevét Симеонъ alakban írta le, s csak Bulgáriába való visszatérése - 2001 - után állt át az új helyesírásra, s kezdte immár nevét Симеон alakban írni.
(A bolgár a mássalhangzó utáni, szóvégi néma ъ és ь azt jelölte, eredetileg a mássalhangzó kemény vagy lágy volt. Bár a modern bolgárban, ellentétben az orosszal, már a középkor óta nincs kemény-lágy ellentét - minden mássalhangzó csak kemény lehet - ez mégis hasznos volt, mert ebből tudni lehetett mely főnév nőnemű vagy hímnemű ugyan, de j-s névelőt igénylő. A régi helyesírással ki lehetett zárni a tévedést, míg most külön meg kell tanulnia egy külföldinek a kivételeket. Pl. a bolgár нощ (éjszaka) szó, bár a vége mássalhangzó, nem hímnemű, hanem nőnemű, így az "az éjszaka" kifejezés helyesen nem *ноща, hanem нощта - az eredeti helyesírásban a нощь írásmód ezt eleve jelölte!)
Ami pedig a belaruszokat illeti, ahol hasonló írásreform volt 1933-ban, máig 2 tábor van harcban: a nyugatpártiak az 1933 előtti írást preferálják, míg Lukasenka hívei pedig kiállnak a reformált írás mellett.
Mindez a napokban jutott eszembe, amikor kezembe vettem egy kubai hatodikos általános iskolai spanyol nyelv tankönyvet. Egy spanyolországi gyerek mélyen megdöbbenne, hogy a kubai gyerekek arról tanulnak: "mivel írjuk: c, s vagy z betűvel" fejezet van a tankönyvben. - Hát hogy hogy nem tudják a saját nyelvüket? - lepődne meg a spanyol diák - Hiszen ha "sz"-t ejtünk, akkor "s" írandó, ha pedig angol "th"-t, akkor "e" és "i" előtt "c" van, máshol meg "z", kivéve pár idegen szót, ahol "e" és "i" előtt is "z" van! Mi itt a nehézség? Csak azt a pár kivételt kell megtanulni, ez tucatnyi, többségében ritka szó!
Hát a nehézség az, hogy az egyes spanyol nyelvjárások ugyanazt a helyesírást használják, de az ejtés nem egységes. A Kubában is beszélt karibi spanyolban ugyanis nincs "th", minden csak "sz", így képtelenség ejtés alapján tudni, mikor van "c", mikor "s", s mikor "z". Ezt csakis begyakorolni lehet, sokat kell olvasni, s lassan megmarad a fejben az egyes szavak írt alakja. Ez a c/s/z a latin-amerikai spanyol "ly"-problémája, ez a második ilyesmi, mert a b/v írás is hasonló úgy, de ez már a spanyolországi spanyolban is így van: a "b" és a "v" azonosan ejtendő a spanyolban, s nincs támpont mikor melyik írandó.
Persze az egyes spanyol nyelvjárásoknak eszük ágában sincs szakítani a közös egységgel, így a kubai gyerekek egyetlen megoldása továbbra is a magolás marad.
a vonatkozó fejezet kezdete, a kulcsmondat "Solo fijándote mucho y practicando su escritura, evitarás cometer errores." - "Csak nagy odafigyeléssel és az írás gyakorlásával fogod tudni elkerülni a hibákat."
A Föld lapos, valamiféle hatalmas lapos korong - esetleg egy fordított kúp - mely lebeg a végtelen mindenségben. Ez a mindenség valószínűleg víz, mely eredeti formájában körbeveszi a Föld-korongot, de annak átalakult formája ma a korong anyaga is. Ha nem víz, akkor esetleg ritka levegő valamilyen speciális anyag, ill. az is lehet, hogy az égbolton túl tűz van. Esetleg több őselem van, vagy csak egy meghatározatlan őselem.
Nyilvánvalóan ha a Föld lapos, akkor a szélén falak vannak, hiszen különben elfolyna az óceán. Abban természetesen a lapos és a gömbölyű Föld hívei közt egyetértés volt, hogy a 2 kontinenst a világóceán övezi: az északi kontinens Európa, a déli pedig Ázsia (Afrikát Ázsia legdélibb nyúlványának hitték).
A mindenség vagy végtelen, vagy véges és gömb alakú. Az is lehet, hogy több mindenség létezik. A mindenség örök, azaz nincs kezdete, se vége. Lehet, hogy a mindenség egyfajta élő szervezet, s ezt gondolják sokan Istennek.
Az égbolt lassan forog. Arról viták voltak, "alul" is van-e égbolt vagy csak felül. Az égitestek pedig valamiféle tüzes testek, esetleg lyukak az égbolton.
Abban se volt egyetértés, mi "ferdül": a Föld vagy az égbolt. Ugyanis ez közismert tény volt, hiszen a görögök olyan vidéken éltek, ahol voltak évszakok, továbbá tudták: legészakabbra állandó hideg van, míg legdélebbre állandó meleg, hogy valami "ferdül". Ez azt jelenti: a Föld tengelye és az égbolt tengelye nem azonos irányba mutatnak, az eltérés köztük 23,5°.
A legtöbben a Föld ferdülésére "szavaztak", mert az égboltot tökéletesebb helynek gondolták.
A vicces az, hogy mindezekkel, az egyébként téves alapú modellekkel majdnem ugyanolyan jól meg lehetett jósolni az égitestek mozgását, mint ma.
Sőt, a gömbölyű Föld geocentrikus modell egészen a XVII. századig jobb előrelzést adott, mint a gömbölyű Föld heliocentrikus modell.
A gömbölyű Föld elmélet az i. e. V. százaban jelent meg, de kb. 400 év kellett, míg ez lett a tudományos konszenzus. Bár már az i. e. III. században sikerült meghatározni a gömb méretét.
Miért tartott ilyen sokáig? Alapvetően mert a tudomány optikai csalódásnak gondolta sokáig a gömbölyűséget igazoló adatokat, lásd a hajó amikor távolról közeledik hozzánk, először csak az árbóca látszik, s csak lassan bontakozik ki az egész hajótest.
Abban viszont egyetértés volt, hogy ha a gömbölyű is a Föld, az nem forog, s a bolygó "alsó" fele lakatlan, vagy ott csak valamiféle szörnyetegek élnek, nem emberek. Hiszen nyilván ember nem élhet fejjel lefelé.
A felvilágoskori mítoszokkal szemben a laposföld-tézis oka se nem vallási babona, se nem mítológikus maradványok. Mind a két elmélet valójában megfigyeléseken alapult. Íme a 2 fő tudományos alapja a 2 elméletnek:
lapos Föld:
ha gömbölyű lenne, az alsó részről minden leesne,
a látóhatár egyenes vonal, nem félkör vagy legalábbis görbe vonal;
gömbölyű Föld:
holdfogyatkozáskor a Föld árnyéka görbe vonalú,
a távolodó hajóknak először az alsó részük tűnik el.
Azaz mind a 2 elméletre voltak fontos bizonyítékok.
Amikor kisgyerek koromban Peruban éltünk, volt ott egy perui takarítónő, aki az egyik magyar kiküldött lakásában dolgozott. Amikor először életében meglátott egy földgömböt, iszonyőan megrémült, különösen mikor megtudta, hogy Peru "lent" van. Attól kezdve a nyílt utcán mindig félt. A nálunk dolgozó takarítónő viszont rendkívül művelt volt, ő 4 osztályt végzett, s eleve tudta milyen a Föld, s nem félt, mert tudta, a forgás és a gravitáció miatt senki se tud leesni a bolygóról.
Ezért is az Afrikát megkerülni próbáló hajósok nagyon bátor embereknek számítottak. Bár az első hír erről még i. e. V. századi, az első bizonyított eset 2 ezer évvel későbbi.
Hérodotosz leírása a i. e. V. századi útról:
A föníciaiak az Eritreai-tengeren (mai nevén: Vörös-tenger) keresztül indultak el Egyiptomból, és így hajóztak be a déli óceánba. Amikor beköszöntött az ősz, kimentek a partra, bárhol is voltak, s a földet gabonával vetették be, majd vártak, amíg a gabona alkalmas lett aratásra. Aratás után ismét elhajóztak; s így eltelt két egész év, s csak a harmadik évben értek el Herkules oszlopaihoz (= Gibraltár) , s tették meg hazafelé az utat. Visszatérve kijelentették – a magam részéről nem hiszek nekik, de lehet, hogy mások igen –, hogy Líbiát (Líbia alatt egész Afrikát értették az ókorban) körülvitorlázva jobb kezükön volt a Nap. Ily módon fedezték fel először Líbia kiterjedését.
Ami a geocentrikus modellt illeti, első kritikája az I. e. V. századból származik, de itt 2100 évnek kellett eltelnie, míg ezt a tudományos konszenzus elvetette.
Mi volt Isten helye? Alapvetően teljesen eltérő nézetek léteztek:
egyfajta materializmus, melyben nincs keresztény értelemben vett Isten, azaz maga a világ tartalmaz egy inherens "isteni" erőt,
panteizmus, azaz maga a világ azonos Istennel,
tiszta deizmus: azaz mindegy az istenek létezése, mert ha léteznek is, nincs közük világunkhoz,
a legritkább éppen az az elképzelés volt, melyet a kereszténység vall, hogy Isten transzcendes, kívül van a világon.
Teremtő Istenben senki se hitt, a mindenség mindig létezett, nem kellett ezért létrehozni.
Minden országban alapvetően politikai döntés kérdése mit oktatnak az iskolákban. A történelem rendkívül fontos része ennek, hiszen meghatározza a nemzeti identitást.
Kubában a helyzet különlegessége szemben a legtöbb amerikai országgal, hogy a lakosság kb. 100 %-a bevándorló származású. Az eredeti kubai őslakosság a felfedezés utáni 3-5 évtizedben ki lett irtva, csak nyomaik maradtak: lásd, spanyol hódítók és indián nők kapcsolatából született gyerekek, de ez se nagy számban.
Egyébként Kuba a XII. sz. előtt lakatlan volt, akkor települtek be indiánok a közeli szigetekről. Ez az "őslakosság" tehát, de belőlük szinte semmi se maradt. A legújabb genetikai kutatások szerint a mai kubaiak kb. 1 %-ának vannak részben indián ősei is.
Míg az afrikai ősök elterjedtsége 20 %, az európai ősöké pedig 80 %.
A mai kubaiak megoszlása kb.: 65 % fehér, 10 % néger, s 25 % mulatt (fehér-néger keverék). Az országon belül a nyugati és a középső rész 80-90 %-ban fehér, a keleti rész pedig alig 40 %-ban fehér (ennek fő oka: a rabszolgákat használó ültetvények elsősorban keleten voltak), egyetlen kivétel maga a Havanna, ahol a belső migráció miatt csak 60 % a fehér arány.
Bár ez nagyon nem reprentatív, nekem 7 kubai osztálytársam volt annak idején: 1 néger, 2 mulatt, 4 fehér.
A lényeg: nehezen lehetne az őslakosokra mint "mi" hivatkozni.
A történelemoktatás abszolút európacentrikus tehát: az ókori rész ugyanaz, mint Magyarországon, talán kicsit több van benne a majákról, aztékokról és inkákról, de a fő rész a mezopotámiai-egyiptomi-görög-római vonal. Aztán jön a középkor, megint európacentrikusan. S mindvégig ez világtörténelem.
Természetesen a kubai őslakosoknak semmi közük se az inkákhoz, se az aztékokhoz, se a majákhoz, ők ugyanis karibok voltak, ezek ugyanannyira távol vannak az indiánokon belül egymástól, mint egy norvég és egy görög.
S 1492-ben mintha mindent elvágták volna, hirtelen megjelenik a "mi". A spanyolok pedig "ők". De ez még így is előtörténet. Egészen a XIX. sz. 60-as éveiig, amikor az első jele van a kubai függetlenségi mozgalomnak. Ezt a sztorit már röviden megírtam.
S emiatt furcsa aránytalanság van: a kubai iskolai történelem anyagának 80+ %-a az 1860-as évek utáni rész. Persze ez végülis indokolható, ez az időszak, amikor már egyértelműen létezik kubai nemzeti identitás.
Azt természetesen mondanom se kell, hogy az egész tananyag agyon van ideologizálva az elnyomás-felszabadulás vonalon, azaz minden múltbéli esemény egyetlen irányba mutat, s minden múlt a ma egyetlen szempontjából van értékelve. Magyarországon ez a módi már a 70-es években kezdett megszűnni, de addig a magyar tankönyvek is pont ilyenek voltak, lásd már Kossuth a szocializmusért küzdött, bár ezt még ő maga se tudta.
Két hét telt el az orosz-ukrán háború kezdete óta.
Olyan erős érzésem van, hogy valakik elszámolták magukat Moszkvában. Vagy eleve ellenséges beépülés zajlott. Ugyanis az eredeti terv az volt, 72 órán belül elesik Ukrajna.
Arra volt minden alapozva, hogy nem lesz szükség hosszú hadműveletekre. Hanem vagy a meglévő ukrán vezetés megadja magát, vagy puccs zajlik le Kijevben, s az új vezetés elfogadja az orosz követeléseket.
Persze, nyilván az orosz fél meg fogja nyerni a háborút, de ennek a módja nem az, aminek kellett volna lennie.
Ez az orosz katonai győzelem ugyanis a NATO politikai győzelmét jelenti. Ami persze rossz hír.
Most már csak abban reménykedhetünk: Oroszország képes lesz gyorsan felépülni ebből a kudarcból.
Most a hírek arról szólnak, az orosz haditerv 15-napos volt eleve. De erősen kétlem ezt. Én arra számítottam, az ukrán ellenzék vezérével - Viktor Medvedcsuk - az élen ellenkormány fog alakulni pár napon belül, ez pedig nem következett be. Persze az is lehet, ezt a lépést előrelátta az ukrán kormányzat, s elzárták Medvedcsukot.
A zsidó-antiszemita tengely annyira tartós a magyar közéletben, hogy a fanatikusok máig képtelenek szabadulni tőle, ez tény. De azért egy ettől teljesen független közszereplőt is belevonni? Röhej.
A 80-as években, amikor én is ebben a korban voltam, a Kubában állomásozó külföldiek gyerekei előtt több lehetőség állt tanulásra.
A legegyszerűbb lehetőség a normál kubai iskolába járás volt. Volt aki ezt választotta kényelmi okokból. A hátrány a kubai iskolarendszer legendásan alacsony színvonala volt, de ez volt egyben előnye is: a gyerek kis tanulással nagy sikerélményekben részesült.
A kommunista rendszer ellenére a kubai kormányzat oktatási politikája sokkal jobban hasonlított az USA-ira, mint a szovjetre. Az amerikai-kubai logika lényege: a gyerek ne kapjon felesleges tudást, azt majd az egyetemen tanulja meg, ha eljut oda, de minek tömni a fejét addig. Szóval az általános és a középiskola nagyon alacsony szinten ment, még a magyar modellhez képest is. A szovjethez képest pedig még inkább: a szovjet iskolarendszer mániája az volt, hogy tele kell tömni a diákok fejét matematikai, fizikai, kémiai ismeretekkel már a középiskolában. Sokan azt hiszik, az ideológia volt a lényeg, pedig nem: a szovjet iskolai program 80 %-a természettudományos tematika volt.
A kubai iskolarendszer legrosszabb jellegzetessége az évi 45 napos "önkéntes", a valóságban kötelező diákmunka volt, de ez alól eleve mentesült minden ideiglenesen Kubában élő külföldi. A kubai népnyelv szerint az "önkéntes" munka neve "trabajo volungatorio", a "volungatorio" a "voluntario" (önkéntes) és "obligatorio" (kötelező) szavak vicces egybeolvasztása.
A lányokat általában nem szívesen íratták be szüleik kubai iskolába, mert a kubai szokás szerint a szex alsó korhatára a Kelet-Európában megszokottnál sokkal alacsonyabb volt.
A magyar kiküldött-gyerekek kb. 60-70 %-a járt kubai iskolába.
Ami a többi kelet-európait illeti, a csehszlovákok, lengyelek, bolgárok jelentős része is kubai iskolába járt.
A szovjeteknek saját iskolájuk volt, s minden szovjet gyerek kötelezően oda járt. A keletnémeteknek, lengyeleknek és bolgároknak szintén volt saját iskolájuk, de oda nem volt kötelező járniuk: a keletnémetek egy része a szovjetbe járt, a bolgárok egy része meg vagy a szovjetbe, vagy normál kubaiba.
A jugoszlávok nyugatiaknak számítottak, külön világot alkottak, eleve nem is voltak sokan. Albán és román gyerekek pedig nem léteztek: náluk az állam nem engedte, hogy a kiküldött szülők magukkal vigyék a gyereküket.
Volt a kubai oktatási rendszeren belül 2 elitiskola, az egyik a Lenin Iskola volt, amolyan elitképző. Volt aki ide járt, de ide alapvetően magasabb státuszú kubai gyerekek jártak. (Az iskola pár éve megszűnt, 1990-ig az iskolát támogatta a Szovjetunió is, aztán már a kubai állam csak, s lassan lezüllött, míg végül bezárták azt hiszen 2017-ben.) Ez oktatásilag a kubai oktatási rendszer része volt, csak magasabb színvonalú volt, plusz olyan felszereltsége volt, ami más iskolákban nem létezett nyomokban sem.
A másik speciális iskola a népnyelven "diplomata iskola" volt, az is a kubai állam iskolája volt, de megállapodás volt Kanadával, s a kanadai oktatási rendszer alapján ment a tanítás, volt spanyol tannyelvű és angol tannyelvű tagozat is. Oda nagyon kevés kubai járt. Az én időmben egy magyar se járt oda, bár ez nem volt tilos, pl. a 70-es években még volt magyar diák is ott. A magyarokat alapvetően a tandíj tartotta vissza, bár az nem volt még csillagászati összegű.
Ez az iskola is megszűnt azóta, utóda a Havannai Nemzetközi Iskola, ami már egy hamisítatlan drága magániskola. Bárki járhat oda, viszont az éves tandíj 150-200 havi kubai átlagbér körül van, szóval elérhetetlen az átlagember számára.
Aki kelet-európai külföldi volt, s nem járt se kubai, se a félkanadai iskolába, annak maradt valamelyik külföldi iskola. Ezek a következők voltak: bolgár, kelet-német, lengyel, szovjet - volt észak-koreai is, de oda más nemzetiségű nem járhatott.
A magyarok 30-40 %-a a szovjetbe járt. A szovjetek minden jelentkező magyart felvettek a "nincs saját iskolájuk" érv mentén, míg a saját iskolával is rendelkező bolgárok, kelet-németek, lengyelek közül válogattak: felvételi vizsga után vették csak fel őket.
Én is a szovjetbe jártam. Miért oda? Alapvetően az ok: "a gyerek megtanul plusz egy nyelvet".
A szovjet iskola Havannában hatalmas méretű volt. Eredetileg egy katolikus szerzetesrendé volt egyébként. Az egész egy, négy utca határolt, teljes háztömböt foglalt el. Emeletenként volt kb. 60 tanterem. A méret szükséges is volt: nagyjából 2500 tanuló volt. Összesen 10 osztály, minden osztályban volt legalább 5 tagozat, de a rekord az egyik osztályban a 8 tagozat volt.
Az nemzetiségi arány kb. ez volt:
80 % szovjet,
15 % kubai: a felső elit köréből legnagyobb részük,
5 % mindenki más: afgán, bolgár, csehszlovák, kelet-német, lengyel, magyar, mongol.
A szovjeteken belül kétharmad volt a 3 "kiemelt nép" - orosz, ukrán, belarusz -, egyharmad mindenki más. Személyesen kb. 25 nemzetiséggel találkoztam.
Még egy érdekesség: az egyik csehszlovák gyerek magyar volt, a csehszlovák állam néha felvidéki magyarokat is felvett külszolgálatba.
1992-ben az új orosz hatalom visszaadta az iskolát a kubai államak, s az iskola elköltözött egy sokkal kisebb épületbe. Ennek oka: az orosz rendszerváltozás miatt a kiküldöttek száma a korábbi huszada lett, így gyerek is sokkal kevesebb lett.
A legemlékezetesebb volt osztálytársaim:
egy komi gyerek, aki – bár orosz volt az anyanyelve – valamennyire beszélt komiul is, s nagyon büszke volt magára, igyekezett magyarokkal kommunikálni minden áron, hangoztatva a finnugor testvériség eszméjét, néha zavaros délibábos elméleteket is előadott, pl. szerinte a finnugorok valójában a sumérok leszármazottai,
egy ungvári ruszin lány, aki félig-meddig értett magyarul,
egy költő: orosz anyanyelvű ukrán srác, aki versben írt dolgozatokat, az ember kitartott emellett, amikor 10 éve néztem mi van vele, éppen egy kijevi orosznyelvű könyvkiadó tulajdonosa volt, fogalmam sincs mi lehet vele 2014 óta: nehéz lehet a helyzet, hogy egyrészt ukránnak vallja magát, másrészt az orosz nyelvért küzd, ez nagyjából a két szék között a földre esés helyzete 2014 óta,
egy szovjet KGB-s kém fia, egész életében külföldön volt, Kuba előtt az USA-ban évekig, elég jóban voltunk, még a rendszerváltozás után is írogattunk egymásnak, ma az orosz Külügyben dolgozik, de pár éve nem beszéltünk, az összes szociális hálóról - az orosz hálókról is - törölte magát hirtelen,
a legjobb haverom egy cseh srác volt, vele máig tartom időnként a kapcsolatot, mára kiöregedett bohém örökifjú lett belőle, azaz sose volt házas, nem volt soha gyereke,
s egy román srác (mármint moldovai), aki folyton hangoztatta, ő nem román, hanem moldáv, s hogy valójában a moldávok ősibb nép, mint a románok - vele pár éve kommunikáltam, s máig ezt vallja!
Talán a legviccesebb: a múzsám húga egy osztállyal alattam járt ugyanoda, de nem ismertem őt, se ő engem. Tegyük hozzá: nem voltam se bulizós, se túlságosan kommunikatív alkat. Maga a múzsám sose járt oda, ő mindig a bolgár iskolában volt.
Mára Kubába visszatért a jó öreg kapitalizmus társadalmi szerkezete, csak egy még gusztustalanabb alakban: mindenki szegény egy kis réteget leszámítva. Az oktatás mindenki számára alacsony színvonalú, s immár a volt baráti országok iskolái se jelentenek kiutat, az egyetlen kiút: gazdagnak kell lenni. A helyzetet egyetlen dolog enyhíti: a rendszer politikai okokból nem engedheti meg magának, hogy megszüntethesse vagy csökkenthesse az ingyenes felsőoktatást.
ez az 1982/1983-as tanév végi osztályképem: pirossal jelöltem a kubaiakat, zölddel a nem-szovjet és nem-kubai diákokat, míg a szovjetek jelöletlenek, én a 4. zöld pont vagyok
Oroszország gazdasága összeomlik a háború és a szankciók miatt,
fellázadnak az orosz oligarchák, mert elvesztik jachtjaikat,
forradalom tör ki Oroszországban az éhezés miatt.
Először is Oroszország gazdasága erős, gazdaságilag nem lehet megdönteni. Problémákat okozni persze lehet, de ezek nem olyan szintűek, melyek politikai problémát is tudnának okozni.
A szankciók pedig kijátszhatók, ugyanis nincsenek szankciók se Belarusz, se Örményország, se Kazahsztán, se Kirgizsztán ellen, ezek az országok pedig Oroszországgal együtt közös piacot alkotnak. Ha egy nyugati cég meg akarja tartani az orosz piacot, elegendő ezentúl Kazahsztánnal kereskednie, aztán "kazah" cégen keresztül mehet tovább az oroszországi szállítás. Nyilván ez bonyolultabb, meg kicsit drágító hatású is, de ez egy hatalmas kiskapu, melyet csak az nem használ ki, aki ezt nem akarja.
Kubában ezt már megértem. A szigorú amerikai embergó ellenére minden amerikai termék kapható volt. Hogyan? Hát úgy, hogy az amerikai cégek Panamába szállítottak, a panamai vámmentes övezetbe, arról meg már nem ők tehettek, hogy aztán "panamai" cégek vidáman kereskednek Kubával. Nyilván ez drágított az árakon, meg pl. a garanciás ügyintézés körülményes lett, de semmiképpen se lehetetlenítette el a kereskedelmet.
Ami az "oligarchákat" illeti, ilyenek eleve nincsenek Oroszországbam 15 éve. A putyini reform egyik fontos pontja éppen az oligarchák likvidálása volt. Milliárdosok persze vannak most is, dehát nekik kb. szúnyogcsípés lenne egy-egy nyugati vagyontárgy elkobzása. Plusz az orosz kisember még örülne is ennek - az orosz milliárdosok nagyon nem népszerűek Oroszországban -, ez csak plusz népszerűséget hozna Putyinnak, hogy íme, ezt is elérte.
Forradalom éhezés miatt? Abszurdum. Sokkal rosszabb életviszonyok között se lett az átlag orosz az országra támadó idegen erők szimpatizánsa. A hazaárulás nem orosz szokás. Plusz persze az is tényező, hogy annyit nem tud esni az orosz életszínvonal, hogy az a 90-es évek liberális orosz kormányzatának szintjéhez közelítsen.
Egy másik cikkemben már írtam erre egy jó példát. A XIX. sz. első felében franciamánia volt Oroszországban, minden legalább középosztálybeli ember Franciaországba akart utazni, mindenki megtanult ebből a rétegből franciául, sőt az elit egyes része egymás közt franciául beszélt. Nyilván akkor a francia nyelvnek a nemzetközi súlya is nagyobb volt, mint ma: akkor még nem az angol volt a diplomácia és a nemzetközi kommunikáció nyelve, hanem egyértelműen a francia. Szóval az akkori Oroszországban az elit egyértelműen el volt franciásodva, de még a kisember is valamennyire beszélt franciául, ez része volt a műveltségnek.
Napoleon tehát joggal számíthatott rá, az orosz társadalom felszabadítóként fog rá nézni. Aztán amikor megtámadta 1812-ben Oroszországot, nagyon meglepődött. Az orosz elit ugyanis elindult harcolni ellene, esetenként továbbra is franciául társalogva.
A nyugat már akkor se értette az anyag és a szellem különbözőségét, s leginkább az eszköz és az eszme eltérését. Ma is sokszor elhangzik komoly érvként, hogy pl. a szaúdi fiatalok imádnak csetelni mobilon, szóval előbb-utóbb ezek a nyugati technikák megfertőzik őket, s egy nemzedék múlva polgári demokrácia lesz ott. Pedig ahogy egy hívő muszlim képes nyugati technikát használni nyugati eszmék befogadása nélkül, úgy képes ugyanerre egy orosz is.
Szerényen hozzá teszem: ezt a cikket ebédidőben írtam, s közben McDonald`s menüt fogyasztottam - bevallom, én szeretem az amerikai gyorsételeket, sőt kedvelem mind a Coca-Cola, mind a Pepsi szénsavas üdítőit (persze, betegségem miatt, csak a cukormenteseket fogyasztom). Viszont még eddig sose vettem észre magamon, hogy ezen ételek és italok fogyasztása növelte volna bennem az amerikai politikai eszme iránti érzelmeimet pozitív irányban. Sőt, kifejezetten egy élmény ülni egy McDonald`s-ban és közben pl. fejhallgatón hallgatni valami abszolút amerikaelleneset.
A végére egy kis csemege. Az ATV műsort készített a témáról. Emili beszélgetőpartnerei egymással verekedve bizonygatják ki utálja a legjobban az oroszokat. Majdnem ki is kapcsoltam az adást, de hibát követtem volna el, ugyanis 12:30-tól kezdődik a műsor gyöngyszeme: Emili kapcsolja élőben Turóczi Gábor Moszkvában élő magyar vállalkozót (aki egyébként blogger is, lásd). Azt beüt a krach: Gábor nem erősíti meg a kívánt narratívát, sőt ellentmond neki. Emili próbálja többször is jó útra téríteni Gábor, de ő kitart. Ha nem tudnám, hogy Emili családos nő gyerekkel, már azt hinném, elhagyta a szerelme, ezért ilyen letört. Aztán Gábor interjúja után megállapításra kerül a stúdióban: Gábor hazudott. Na, ez igazi csúcshumor!
Nem az az önérdekellenesség persze, mely valamiféle nagyobb jó nevében megy saját érdekei ellen, ez nem igazi önérdekellenesség, hanem egy magasabb szintű önérdek-védelem. Lásd, amikor a hívő keresztény nem tesz meg valami rosszat, bár az pillanatnyi érdekét szolgálná: valójában ő ilyenkor nem saját érdeke ellen cselekszik, hanem a lelki üdve miatt tesz így, azaz ismét csak saját önérdeke mentén jár el. Csak a kereszténységet felületesen értők hiszik azt, hogy itt a keresztény ostoba módon feláldozza magát.
Én itt az olyan attitűdre gondolok, melynél nincs magasabb érdek. Két példa jutott eszembe: a Cion bölcsei és Puzsér egyik műsora.
A Cion bölcseinek jegyzőkönyve nagyon tiltva volt sokáig, ezért - még az internetes kor előtt - nagy nehezen hozzájutottam, s azonnal elolvastam nagy érdeklődéssel. Hatalmas csalódás volt, az iromány nyilvánvalóan kamu, ugyanis élő ember nem ír olyan stílusban, hogy "mi, gonosz zsidók ezt és ezt a rosszat fogjuk tenni". Ha ezt az írást tényleg egy zsidó szervezet írta volna, ez lenne az önérdekellenesség mintája.
A másik az a beszélgetés volt, melyben Puzsér vitaestet rendezett az iszlámról. Volt egy magyar hívő muszlim és egy muszlimellenes arab. Az egyik védte, a másik támadta az iszlámot. A muszlimellenes arab azonban saját magát muszlimnak vallotta, s - ahogy ez előbbi esetben - "mi primitív állatias emberek" stílusban beszélt. Egész idő alatt arra gyanakodtam, az arab vitázó egyszerűen súlyos elmebeteg.
A rendszerváltozás idején azonban tényleg találkoztam önérdekellenesekkel, bármennyire is hihetetlen. A mintapéldány X volt, a nyugat és a liberalizmus fanatikus híve, aki a rendszerváltozás masszív vesztese volt, munkanélküli volt, majd diplomás létére éjjeliőrként dolgozott éhbérért. Ő komolyan hitte, csak pár év, s osztrák életszínvonal lesz. Ehhez pedig versenyképes gazdaság kell, kis állam, le kell építeni a sok parazitát, pl. nem kellene az olyanoknak, mint ő, munkanélküli segélyt adni. Nem kell GYES, magas nyugdíj, fizetős egészségügy kell, mert "nincs ingyenebéd". Kedvence persze az ősdemagóg Margaret Thatcher volt.
Akkor még magam is liberális voltam, de már liberálisként is beláttam, ez abszurd elmélet. S liberális szemszögből érveltem ellene. Nagyjából azt mondtam: a liberalizmus és a polgári demokrácia alaptétele az önérdek, azaz senkinek se kell önzetlenül feláldoznia magát mások érdekében, hanem az az ideális, ha mindenki kőkeményen védi saját önérdekeit, ezért ha ő direkt lemond saját érdekei védelméről, akkor ő nem igazi liberális, továbbá nem építhető úgy polgári demokrácia, hogy egyesek védik önérdekeiket, míg mások nem.
Valószínűleg nem csak az én hatásom, de X kigyógyult, 1995-re már MIÉP-es lett. Persze ott is azonnal fanatikus hívő lett, de ez már személyes vonás: vannak emberek, akik minden eszmében csak fanatikusan képesek hinni.
Amikor visszanyerte függetlenségét a 3 balti állam 1991-ben, közülük kettőben olyan jogrend lett bevezetve, melyek korábban még a nemzetközi jogot jellemzően be nem tartó Izrael se mert volna bevezetni: az még az izraelieknek se jutott eszükbe, hogy az izraeli arabokat meg kellene fosztani állampolgárságuktól, s "letelepedett külföldi" státuszt kellene adni nekik, hogy aztán ezzel ne legyenek politikai jogaik.
Litvániában sose volt jelentős orosz kisebbség, így ott nem lett ilyen jogrend, de Lettországban és Észtországban mindig jelentős orosz kisebbség élt, ezek pedig hirtelen hontalanokká váltak.
A nyugat mindezt simán elnézte nekik. Pedig ezt senki másnak se nézték volna el. A nagy befolyású Izrael ellen is hatalmas bojkott indult volna hasonló esetben. De Lettország és Észtország megtehette, mert a fő szempont integrálásuk volt a nyugatba, az Oroszország elleni haditerv keretein belül.
Ugyanez a 2014 utáni Ukrajna: kisebbségellenes törvények és nácik - igazi nácik - a hatalomban. Amikor Ausztriában a Szabadságpárt 2000-ban bekerült a kormányba, olyan hisztizés tört ki nyugaton, mintha legalábbis Adolf Hitlert választották volna meg az osztrákok. Ukrajna esetében mindez nem számított, hisztizés helyett itt támogatás lett, pedig ott nem a nem-náci Szabadságpárt került be a hatalomba, hanem igazi nácik.
A csúcs azonban Soros gazda múltheti nyilatkozata. Azt mondta: "A bátor ukránok most a fronton vannak, és életüket kockáztatják egy olyan csatában, mely Budapest 1944-es és Szarajevó 1993-as ostromára emlékeztet.". Nos, mindenre számítottam, de arra semmikép, hogy egy zsidó az 1944-1945-ös budapesti csatában a szovjet oldal ellenében foglal állást. Hiszen itt ez történt: a pozitív oldalnak a magyar nyilas kormányzat és a német náci csapatok vannak beállítva, a gonosz agresszorok meg az szovjetek. Mit lehet erre mondani? Legalábbis meglepő...
nyugatpárti ukrán demokraták - nyugaton ha az ember kicsit magasabbra emelve a kezét integet, már kampány indul ellene, míg Ukrajna esetében az igazi náci karlendítés se baj
Életem egy fontos élménye volt a társadalmi osztályok közti haladás.
Szüleim életútja kb. így írható le: alsó középosztály - felső középosztály - alsó középosztály. Az első változás a rendszerváltozás környékén lett (kicsit előtte), amikor apám magas pozícióba került egy budapesti nagy nyugati banknál. S bár apám sose lett a banki legfelsőbb réteg tagja, a második szintben bőven benne volt, s ez is már az átlaghoz képest luxus életet adott. A második változás meg akkor lett, amikor apám nyugdíjas lett, s pár év múlva elfogytak pénztartalékai.
A múzsám szüleinek életútja pedig úgy alakult, hogy alsó középosztály - szegény réteg. A változás itt is a rendszerváltozás volt, csak míg apám a rendszerváltozás nyertese lette, addig a múzsám apja a masszív vesztesek közé tartozott.
Az apósom ugyanis nem külkeres-pénzügyes volt, hanem agrárszakértő a Bolgár Tudományos Akadémiánál. Az ilyen típusú emberek Magyarországon is a vesztesek közé tartoztak, de még sokkal inkább Bulgáriában, ahol a rendszerváltozás kb. teljes összeomlást eredményezett.
Én mindig - saját önálló életemben - az alsó középosztályban voltam, kis szünettel, amikor ebből lezuhantam, de aztán gyorsan visszakapaszkodtam. Tartósan szegény sose tudtam lenni, mert szüleim és nagyszüleim jóvoltából azonnal lett pl. lakásom, nem kellett ezzel sose törödnöm, sose kellett se albérletben lakni, se lakáshitelt törleszteni. Ami hatalmas előny.
Érdekes, de egyben tragikus is volt látni a hatalmas szakadékot a két család között, s azt, ez mennyire meghatározza a tudatot, a véleményt a világról.
Az egyik család tehát - a 90-es években - azon gondolkodott, hogyan fizesse ki a villanyszámlát, a másik meg azon vegyen-e egy kis nyaralót Spanyolországban.
Bár nem hiszem, hogy a lét határozza meg a tudatot, de tény: az egyik család alapvetően helyesnek találta rendszerváltozást és mindig az éppen leginkább nyugatos pártra szavazott (az elején SZDSZ és Fidesz, később - amikor vége lett az SZDSZ-nek, MSZP, aztán DK), a másik meg sose szavazott semmilyen posztkommunista pártra, mert őket tekintette a szegénység fő okának.
Érdekes, egyik országban se azt jelenti a "jobboldal" szó, mint amit nyugaton, ahol annyit jelent mint a kapitalizmus igenlését. Magyarországon a "jobboldal" jelentése: enyhe vagy erősebb antikapitalizmus, harmadikutasság, antiliberalizmus. Bulgáriában pedig azt jelenti: utálja a kommunistákat, különösen azok reformer, rendszerváltó verzióját.
Ami közös mindkét országban: az új milliomos réteg zöme "baloldali". Ez Bulgáriában plusz ok volt a "baloldal" utálására.
Apósom annyira szélsőséges volt, hogy szerinte Tony Blair, Bill Clinton és Gerhard Schröder is mind átkozott "komcsik", s kedvenc politikusa a spanyol Francisco Franco volt, aki nagyszerű ember volt, mert több ezer komcsit bíróság nélkül likvidált.
Rám személyesen keveset hatott ez a 2 típusú, egymást kizáró álláspont. Egyikkel se értettem egyet. A jó persze az volt, hogy mindkét család eléggé intelligens volt ahhoz, hogy tolerálja az ellenvéleményt, így sose volt az ilyen politikai kérdésekből személyes ellentét. Amikor pl. 1998-ban a MIÉP-re szavaztam, szüleim csak megingatták a fejüket, majd annyit mondtak "hát, ez legyen a te bajod". A másik oldalon meg túl baloldalinak, enyhén komcsigyanúsnak minősültem ugyanakkor.
1990-ban megpróbáltam apósomnak elmagyarázni a magyar politikai képet, csak nem értette, hogy ha egyszer az MDF és az SZDSZ is antikommunisták, akkor miért nem egyesülnek a komcsik ellen. Elmondtam, Magyarországon nem ez a fő ellentét, de ezt meg nagyon bizarrnak találta.
Idővel aztán mindkét oldal fejlődött. Az apósék kezdték belátni, hogy a komcsi tőkések pont ugyanolyanok, mint az antikomcsi tőkések, utóbbiak se jobbak. Apám meg olyanokat kezdett mondogatni a 2000-es években, hogy "ezek megbolondultak", utalva ezzel a magyar gazdasági felsőelit gondolkodására.
Számomra mindez rendkívül hasznos volt: akkor kezdtem rádöbbenni, tények nem léteznek, csakis tényekről való narratívák.
Csehországban tervezik, hogy legyen bűncselekmény ezentúl az orosz-ukrán háborúban az orosz oldal támogatása. Szlovákia hasonlót tervez.
Persze az ok világos: Csehországban és Szlovákiában - ellentétben Lengyelországgal - jelentős az oroszpártiság.
Na, ez még az USA-nak sem jutott eszébe 1999-ben a Szerbia elleni agresszió esetében. Akkor "csak" lebombázták a szerb köztelevízió épületét, de börtönnel semmiképpen se fenyegették azokat, akik az amerikai álláspont ellen álltak ki.
Az orosz állami médiák kitiltása az EU-ból pedig kifejezetten komikus. Gondolom, a következő lépés az orosz rádiók zavarása lesz, majd egyes orosz internetes hírforrások blokkolása. Mintha visszakerültünk volna a szovjet rendszerbe... Pedig állítólag Putyin akarja visszaállítani a Szovjetuniót, de úgy tűnik, hogy Brüsszel ebben jóval Putyin előtt halad, nagy lépésekkel.
A Facebook-on és a hasonló platformokon még nem tilos az orosz álláspont megosztása, de ma már igaz, hogy az ukrán hírek automatikusan igaznak számítanak, míg az orosz hírek automatikusan álhíreknek. Aki normál módon használja a FB-ot, azaz nem alkalmaz tiltott algoritmus-átírást, az csak az ukrán álláspontot látja.
Én úgy látom, a nyugat háborút akar. Minden jel erre mutat. Úgy számolnak, most még van esélyük.
A bolgár honvédelmi minisztert leváltották. Nem, nem állt ki az oroszok mellett. Az ukrán oldalt támogatta, csak nem volt eléggé agresszív, túl mérsékelt mondatokat hangoztatott, nagyjából olyanokat mondott, mint a hivatalos magyar kormány-álláspont.
