Az expat a bevándorolt és a hivatalos kiküldött közti állapot alanya.

Ő nem hivatalos - állami - képviselő, de nem is olyan, aki az új országban le akarna telepedni. Hanem a tartózkodását ideiglenesnek szánó személy.

A kommunizmusban - legalábbis a magyar verzióban - még az expat is hivatalos kiküldött volt, de csak a szó tágabb értelmében. Hiszen nem lehetett csak úgy neki indulni egy másik országba ideiglenes, de tartós ottlét céljából. A vendégtanárok is engedélyt kaptak ehhez, de még a magánösztöndíjasok is.

Mégis ez egy eltérő csoport volt a hivatalos állami kiküldöttekhez képest.

Amikor Kubában éltem 1980-1986 között, a legnagyobb ilyen expat közösség a szovjet volt természetesen. Összlétszáma - családtagokkal - az 50 ezres szám körül volt. Ennek 60 %-a Havannában.

Talán legjellemzőbb vonásuk a célország bojkottja volt, ezek az emberek egyszerűen megtagadták a beilleszkedést Kubába, ennek legdrasztikusabb jele a spanyol nyelvtudás teljes hiánya volt. Persze nem is volt erre szükségük, a munkahelyük szovjet volt, a baráti közegük pedig a hasonszőrűek. A gyerekeik se tanultak meg spanyolul, mert szovjet iskolába jártak.

A mai nyugati expat közösségek szinte teljesen ugyanígy működnek. Zárt gettóvilágot alkotnak: nemzetközi iskolák, saját klubok, az angol nyelv teljhatalma. Amikor helyi szolgáltatás kell, kétségbeesetten keresnek angolul beszélő fogorvost, autószerelőt, gyerekóvót, stb.

A mai helyzet talán csak annyiban rosszabb, hogy ma egy nyugati expat és egy helyi lakos között nagyobb az életszínvonalbeli eltérés, mint annak idején egy szovjet expat és egy átlag kubai között volt.

S amikor a fő szabály megtörik, nagy a meglepetés.

Még pár éve volt. A büszke holland expat Szófiában él, nagy nemzetközi cég vezető beosztású embere. Annyira idegen volt neki minden ott helyben, hogy - bár angolul tárgyalt a hivatalos találkozókon - felbérelt kísérő tolmácsot.

Aztán legközelebb 2 évvel később találkoztam az illetővel. Persze angolul szóltam hozzá, hiszen tudtam, csak hollandul és angolul tud. Mire ő elkezd folyamatosan beszélni bolgárul. Nem teljesen tökéletesen ugyan, de jobban, mint amennyire én beszélek angolul. Döbbenet, mi történt ezzel az emberrel, vajon hogyan adta fel felsőbbrendűségét, hogy képes volt "helyi nyelvet" tanulni (igen, ez a felsőbbrendűség egyik idegesítő jele, még a nyelv nevét se mondják ki, hanem "helyi nyelv" alakban nevezik meg).

Ennek csak egy magyarázata lehet, gondoltam, s ő meg is erősített ebben: 1 éve feleségül vette a kísérő tolmácsát. Hozzá is tette viccesen: nincs jobb nyelviskola az ágynál.

Azóta a holland átállt az ellentáborba: most már ő szörnyülködik a "sok hülye külföldin", aki elmegy élni évekre egy országba, aztán nem tanul meg semmit az ország nyelvéből.

A hollywoodi filmek monopóliumának talán legkárosabb hatása egy irreális életvitel átlagosnak való bemutatása. A családban 1 ember dolgozik, de van legalább 2 jó minőségű autó, a házban minden gyereknek saját szobája van, hatalmas nappali is van. A kiadásokra mindig van pénz, soha nincsenek anyagi gondok, a család gyakran jár szórakozni.

Na most, egy átlagos filmbéli családi ház vagy egy központban lévő nagy lakás bérleti díja 7-8 ezer dollár/hó körül mozog azokon a helyeken, melyek az ilyen filmekben lenni szoktak, tehát New York, Chicago, Los Angeles, stb. Ha megvette valaki, azaz banki hitel van, akkor is ennek az összegnek a 80 %-a körül.

Az alapszabály: a kényelmes élethez nem szabad a jövedelem egyharmadánál többet a lakhatásra költeni. Azaz a konkrét esetben 22 ezer dollár nettó jövedelem mellett engedhető meg a fent leírt lakás. S mivel a feleség nem dolgozik, ilyen jövedelemmel a férjnek egymagában kell rendelkeznie.

De mi a valóság? A medián - direkt mediánt írok, nem átlagot, mert az átlag nyilván magasabb - amerikai nettó havi jövedelem 2021-ben 3200 dollár volt.

Amerikában hány embernek van ilyen jövedelme? Nagyjából a lakosság 6 %-ának. Nem a világon, hanem a gazdag Amerikában!

Azaz a filmbeli átlagember messze nem átlagember, hanem a felső középosztály tagja.

Kb. mintha egy budapesti banki felsővezető életvitelét - átlag nettó havi 4 millió Ft - hazudnánk magyar átlagnak.

Már nem a keleti férfi számára, neki ez természetes.

A nyugati világ egyik jelensége, hogy az ottani férfiak keleti feleséget akarnak. Keleti alatt érthető kelet-európai, de ázsiai is.

Először is nem követelőzik, hanem kooperatív. Aztán nőiességét még hagyományosan értelmezi, a férfi igényeket figyelembe veszi. Semmiképpen se feminista.

A dolog egyébként rizikós. Személyesen ismerek nyugatit, aki nagyon pórul járt ezzel. Keleti felesége ugyanis éppen azért akart nyugatra kerülni, mert irigyelte a nyugati nők életvitelét. S amint kikerült nyugatra, s stabilizálta ott helyzetét, nyugatibb lett egy őshonos nyugatinál.

A művész az embertömeg felett van. Másképp nem is lehetséges.

A három jellemző kimenete ennek az öndestrukció, a kihasználás, a beolvadás.

Az öndestruktív művész azt érzi, szakadék van közte és a társadalom között. Ő nagyon fent van, az emberek meg nagyon lent. Megoldás nincs, tehát jön az alkohol, a drog, majd az öngyilkosság.

A kihasználó művész ugyanerre a következtetésre jut, de a megoldás egészen más: ha már ennyire fent vagyunk, mindenki más meg ennyire lent, akkor a sok hülyét meg kell fosztani pénzétől.

A beolvadó művész is látja a hatalmas szakadékot, de ő azt szeretné, ha a tömeg része lehetne, anélkül, hogy elvesztené ezzel a madárperspektíváját. Sajnos ritkán működik ez, a legtöbbször az eredmény a művész tehetségének elvesztése.

Sajátos keresztény probléma annak kérdése ki keresztény és ki nem az.

A legtöbb nagy vallásban ez a probléma nem létezik. A buddhizmusban az egyes irányzatok elfogadják egymást, ha nem is értenek egyet egymással. (Az ortodoxabb buddhizmus - a theravada buddhizmus - ma a fő vallás Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában - kivéve Vietnámot -, míg a reformistább verzió - a mahajana buddhizmus - pedig Mongóliában, Kínában, Koreában, Japánban, Vietnámban.) A hinduizmusban - ahol az egyes irányzatok között akkora eltérések vannak, hogy nem is ismerhető fel könnyen a közös alap - ugyanez a helyzet. A judaizmusban hasonló a helyzet: persze vannak egymásról még viccek is, de azt senki se kérdőjelezi meg, hogy a másik ne lenne zsidó.

Tulajdonképpen csak az iszlámban létezik ellenségesség az irányzatok között, különösen a szunniták és a siíták között. (A szunniták minden iszlám országban jelentős többségben vannak, kivéve: Azerbajdzsán, Bahrein, Irak, Irán. Két országban a két irányzat közel azonos arányban van: Jemen és Libanon - a jemeni polgárháború tulajdonképpen egy szunnita-siíta harc. S egy ország van, ahol az iszlám harmadik irányzata - az ibadita - a többségi: Omán.)

Egy hindu vagy egy buddhista jellemzően viccesnek tartja, hogy keresztény felekezetek egymást nem ismerik el, miközben - legalábbis hindu/buddhista szemmel - alig van köztük eltérés.

Mind a 3 fő keresztény irányzatban van természetesen radikális és mérsékelt értelmezés is, ill. ma már teljesen nyitott értelmezés is.

A protestáns hagyományos értelmezés szerint az "5 sola" elfogadása szükségszerű a kereszténység számára, s különösen közülük a következő 3, mely 2 dolgot jelent valójában:

• sola scriptura elv, azaz kizárólag a Biblia a tanítás egyetlen biztos alapja, minden másnak pedig vele összhangban kell lennie - ez eleve kizárja a katolicizmust és az ortodoxiát, ahol a Biblia csak része a Szent Hagyománynak, s nem szükséges az összhang a Bibliával, hanem a Szent Hagyománnyal kell összhangnak lennie,
• sola fide elv, azaz megigazulás csakis hit által és sola gratia elv, azaz megigazulás csakis Isten kegyelme által - itt inkább az eltérő értelmezés jelent gondot.

A radikális protestánsok különösen szeretnek ugrani a sola fide elvre, egyenesen eretnekségnek tekintik a hagyományos katolikus és ortodox nézetet a jócselekedetek szerepéről. Míg a protestáns sola fide szélsőséges értelmezése az, hogy az ember egy gonosz bűnhalmaz, mert semmi jóra nem képes önerőből, addig ezt elvetik mind a katolikusok, mind az ortodoxok.

Ha az ember amerikai protestánsokkal beszél, két fő tabut hall: a nem-biblikus tanítások tilalmát és a jócselekedetek elvetését. Az utóbbira a protestáns magyarázat még félig-meddig koherens, hiszen azt vallják a jócselekedet okozat, nem ok - bár itt felmerül az, hogy akkor ezek szerint semmi jó nem történt Jézus előtt, ami abszurd állítás. Ami pedig a másikat illeti, valójában a protestantizmus is tele van nem-biblikus tanításokkal, csak éppen azt hazudják róluk, hogy ezek valami rejtélyes módon levezethetők a Bibliából.

Eleve ennek a Biblia-alapúságnak a képtelenségét az is bizonyítja, hogy több száz, sőt több ezer ilyen "biblikus" protestáns felekezet létezik, jelentős különbségekkel egymás között.

A mai modern protestáns álláspont ma már sokkal inkább az, hogy minden magát kereszténynek mondót elfogadnak kereszténynek, egyes drasztikus eseteket leszámítva, lásd pl. a Szentháromság megvallása ma is kötelező elem, ezért a protestánsok jellemzően nem ismerik el kereszténynek a jehovistákat, a mormonokat, s az unitáriusokat.

A katolikusok és az ortodoxok jellemzően elismerik egymást, azaz a másikat csak szakadárnak tekintik, de nem eretneknek. Ennek oka: a kereszténység kritériuma náluk a Szent Hagyomány és az apostoli lánc megléte.

Itt a legengedékenyebb álláspont: mindenki keresztény, aki legalább a niceai alapokat vallja. Azaz gyakorlatilag mindenki, kivéve: jehovisták, mormonok, unitáriusok.

A legkeményebb, radikális álláspont szerint pedig egymást se ismerik el, azaz a ortodoxok a katolikusokat, s viszont, de ez manapság ritka vélemény.

A mai többségi álláspont ortodox részről az idegen kereszténység felosztása 2 különálló részre:

• idegen hitűek (szlávul: иноверие, görögül nem tudom): ide azok tartoznak, akik magukat kereszténynek nevezik, de közben nincsenek érvényes szentségeik, s emellett eretnek tanításokat hangoztatnak - ide tartozik minden újprotestáns, minden marginális protestáns, s a hagyományos protestantizmus egy jelentős része, a kálvinista típusú felekezetek jellemzően itt vannak,
• más tanításúak (görögül: ἑτεροδοξία, szlávul: инославие): ide azok tartoznak, akiknek vannak érvényes szentségeik, vagy nincsenek ugyan, de bár téves, mégse nyíltan eretnek tanításokat hirdetnek - ide tartoznak a katolikusok, s a hagyományos protestantizmus jelentős része.

Persze az udvarias szóhasználat mögött a tartalom nem igazán udvarias, hiszen a "más tanítású" jelentése "helytelen tanítású", lásd görögül heterodox és ortodox - az "ortodox" szó jelentése "helyes tanítás": ορθός δόξα, s ennek szláv tükörfordítása a "pravoszláv".

Az ortodoxián belüli 3 ág esetében ugyanez van, itt természetesen "más tanítású" a másik 2 csoport. Valójában itt az eltérés egy hitelvet érint.

A katolicizmusban az udvarias régi hivatalos szó a "nem egyesült egyházak", azaz katolikus szemszögből érvényesek a szentségek, érvényes az apostoli lánc is, de nem ismerik el a római pápa egyházfőségét.

Már érintettem azt a témát, hogy a kommunizmus bukása ott okozott a legnagyobb változást, ahol a rendszer a leginkább zárt, leginkább hithű volt. Akkor elsősorban a szexuális erkölcsöt hoztam fel példának.

Magyarország nagyon nyílt rendszer volt a Kádár-kor második felében, az ideológiát a rendszer működtetői se vették már komolyan. Ennek persze meglettek a súlyos következményei, de viszont drasztikus változás sem állt be ennek következtében: egy 1985-ös és egy 1995-ös magyar átlagember nem viselkedett különbözően, nem jöttek el új szokások, s nem haltak ki régiek - a magyar rendszerváltozás sok külső változást hozott, de a lelkekben szinte semmi se változott.

Ezzel szemben a bolgár rendszerváltozást drasztikus változásokat eredményezett. Korabeli bolgár szemmel a magyar későkommunista korszak teljesen romlottnak tűnt, míg a magyar korakapitalista korszak meg ósdinak, nem elég "haladónak".

A későkommunista Bulgária három legstabilabb népi jellemzője: a főváros-vidék ellentét, a házasságon kívüli gyerekek diszkriminálása, s a teljes szkepticizmus volt.

A főváros-vidék ellentét teljesen eltúlzott volt. A legnagyobb sértésnek az számított, ha valakit vidékinek neveznek. A rendszerváltozás ezt teljesen elsöpörte, Szófia lakossága a duplájára nőtt azóta, mert hirtelen megszűnt minden akadály a betelepülés előtt. Az 50-es felüli szófiai lakosság körében még ma is él a vidékiek ellenzése egyébként, de ma már ez persze marginális jelenség.

A másik: a fattyúgyerekek megvetése. Ez is nagyon radikális volt. Az együttélő, de nem házas szülők gyereke is fattyúnak számított. Ez annyira az ellentétére fordult, hogy ma már több gyerek születik házasságon kívül, mint belül.

Ma már ritkaság a stabil család. Olyan szintű zavar lett, hogy mára a leginkább polgárpukkasztó magatartás normálisnak lenni.

A teljes szkepticizmus viszont megmaradt, csak éppenhogy tovább rontott mindent. A szólásszabadság eljövetele azt eredményezte, hogy most már nem kell hazudni, immár lehet nyíltan is mindenben kételkedni, mindent értelmetlennek mondani. Ez a nyíltság azonban azt eredményezi, hogy a vaciláló embereket is a rossz felé tolja.

Én úgy látom, hogy ha nem jön meg Bulgáriába is a nyugatellenesség vonata, ami elindíthat egy újfajta normalizációt, akkor az országnak vége lesz az évszázad végéig.

A legnépszerűbb bolgár tv-vetélkedő igencsak sajátos. Először is nem licenzműsor, azaz helyi találmány. Másodszor, az állami tv-ben sugározzák. S végül a harmadik, a legsajátosabb: nem lehet semmit nyerni rajta, a nyeremény az, hogy nyert az ember, s pont. Még jelképes tárgynyeremény sincs. Ennek ellenére hatalmas részvételi igény van.

A műsorvezető nem profi, hanem egy népszerű - bár nem elsővonalbeli - idősődő bolgár könnyűzenei énekes, aki pár éve színészként is szerepelt egy eléggé sikeres bolgár vígjátékban, a Londoni Misszió című alkotásban, ahol ő játszotta a bolgár köztársasági elnököt. A film egyébként az egész bolgár politika paródiája, a sztori annyi, hogy Bulgária 2007-es EU-belépése kapcsán a londoni bolgár nagykövet - aki persze semmihez se ért - ünnepséget szervez, erre eljön a bolgár elnök és felesége is, mert a nagykövet megígéri, személyesen II. Erzsébet is jelen lesz a fogadáson, ami persze nem következik be, így végül egy királynő-hasonmást szerződtetnek. Közben mindenféle abszurd dolgok zajlanak: az elnök csapata annyira inkompetens, hogy még az elnöki beszédet is elvesztik egy nyilvános vécében, a követségen pedig furcsa alakok dolgoznak, az egyik pl. úgy spórol, hogy hattyúkat fog londoni közparkokban, s többek között ebből készül a fogadáson az ebéd is. Közben a londoni rendőrség nyomoz a rejtélyes hattyúlopások miatt, az e célból a hattyúkon elhelyezett egyik nyomkövetőt végül a bolgár elnök felesége nyeli le a díszebéd során. A film végén a brit Külügy leszól a londoni rendőrségnek: a nyomozást abba kell hagyni, diplomáciai mentesség miatt.

De a lényegi téma most a vetélkedő. Minden hétköznap van. Jelentős benne a szerencseelem, mert több ezer témakörből sorsol a számítógép. Az első körben 4 játékos van, a kör végén kiesik a legkisebb pontszámú. Van még 2 kör, a végén egy ember marad, ő a nyertes. A nyertes játszik a következő adásban is.

Engem a 2. kör riaszt vissza, ahol archív videók alapján vannak kérdések. Egyszerűen nem ismerem jól a bolgár zenészeket, színészeket, eleve nem éltem az országban soha 19 éves korom előtt, ez mind hatalmas hátrány számomra. A múzsám viszont bátrabb volt, ő elment játszani. Persze pechje volt, jó pontszámmal kiesett már az első körben.

Talán legidegesítőbb jellemzője a ballib propagandának a kényszeres belemagyarázás. Különösen akkor volt ez nagyon erős, amikor ballib teljhatalom volt a médiák terén.

Meséltem, hogyan lett annak idején Bod Péter Ákos náci gazember a ballib médiákban, amikor még MNB-elnök volt. Bod egyszer úgy döntött, nem hallgat a szakértőkre, hanem ő maga választja ki az új magyar érmék dizájnját. Ekkor jött a ballib értelmezés kb. a következő módon: a nem dizájner beleszól a szakemberek dolgába = nem ismeri el a szakértelmet = egyetért Csurkával aki szerint a szakértelem bolsevik trükk = tehát antiszemita, mert az antibolsevizmus kódolt antiszemitizmus = tehát náci.

Abszurdum, amikor most a fideszesek ugyanezt csinálják. A választási kampány hevében.

Karácsony Gergely azt mondta: "Parkba építkezni olyan, mint a templomban belepisilni a szenteltvíz tartóba, ami belefér, csak tönkre teszi azt, amiért ott vagyunk." - nos, ez persze egy marhaság, de ebből azt kihozni, hogy KariGeri kiáll a szenteltvíz tartóba pisilés kb. ugyanaz, mint Bod esete az érmékkel.

Ez mire jó? Segíteni akarnak a ballib kampánynak?

A KariGeri-féle eszköz neve egyébként hiperbola (hüperbolé), ez egy szókép, melynek fő eleme a túlzás.

Amikor a megmondóember újságírónak képzeli magát. S látványosan felbuktatja saját magát.

A Soros Magyar Hangja új műsorszáma Gulyás Balázs podcastja.

Elképzelem: Balázs kampányolni akar, ezért csinált egy műsort. Nos ki is találja az alapötletet: a Fidesz egy szekta, szavazói pedig fanatikusok.

Csak aztán elköveti azt a súlyos hibát, hogy vendégével nem egyeztet előre, abban reménykedve, hogy mivel a vendég ismert ballib, nyilván meg fogja mindezt erősíteni. Azonban Lakatos Júlia már az elején ellentmond, s azt állítja: a Fidesz csak annyiban vallásos szekta, amennyiben minden más párt tábora is, azaz hiba vallásos hitként leírni a jelenséget.

Balázs próbál erősködni, de Júlia nem tágít, sőt még azzal is megpakolja a szövegét, hogy a ballibek is éppen azért sikeresebbek most, mint korábban, mert hasonló módon kezdtek el viselkedni.

Balázs halkan tajtékzik, a műsor feléig folyamatosan támad, nem akarja elhinni, hogy Júlia nem hajlandó megtámogatni őt.

Aztán lassan feladja Balázs. A végére felveszi a sértődött kisgyerek pózát, akinek nem vett az apukája vattacukrot, pedig megígérte.

Kiváló szórakozás. Sokat lehet nevetni Balázson.

Balázs, még sokat kell tanulnod a szakma nagyjaitól! Bolgár Gyuri bácsinál ajánlok egy mesterkurzust, ő még hümmögéssel is képes hatékonyan kampányolni, s nincs az az intrejúalany, akinek szavait ne lenne képes a maga javára fordítani.

Kijöttek a bolgár tavalyi népszámlálás adatai. Az összadat már nyilvános: 6,5 millió fő.

Ez abszolút katasztrófa, 10 éve még 7,3 millió volt. Az utolsó kommunista évben - 1989 - pedig 8,9 millió.

Magyarország is csökkenő lakosságú, de a bolgár esethez képes elhanyagolható mértékben: 32 év alatt csökkent 10,4 millióról 9,7 millióra.

Jelenleg Bulgária az abszolút népességcsökkenésben az 5. helyen van a világon. Az első 4 helyezet sorrendben: Lettország, Moldávia, Litvánia, Észtország. (Magyarország a 16. helyen van.)

Ami azonban még rosszabb, a természetes csökkenésben Bulgária világelső, itt nem veszik figyelembe a ki- és bevándorlást, csak a születéseket és halálozásokat. (Magyarország ebben a 8. helyen van.)

Mivel egyaránt vannak személyes tapasztalataim mostanról és a 80-as évek végéről is, mindez a drasztikus változás szabad szemmel is látható.

A 80-as évek végén több volt a kisgyerek Szófiában, mint Budapesten. Ma az arány fordított. Amikor az ember kiment egy játszótérre Szófiában a 80-as évek végén, szinte verekedni kellett a többi kisgyerekkel. Manapság ha az ember kimegy egy ilyen helyre, alig pár játszó gyereket lát.

A másik a gyerek:kutya arány. A 80-as évek végén ez 5:1 volt, most 1:5. Nem messze tőlünk van egy közpark, most a közparktól kissé délnyugatra élünk, a 80-as évek végén meg a parktól északnyugatra. Ma a kutyák zavarják egymást a kevés gyerek között, akkoriban a gyerekek zavarták egymást a kevés kutya között.

Pár napja írtam régi, ma már bőven 60+ éves, bolgár ismerősömről, aki 30-as évei kezdetén ortodoxból újprotestáns (még pontosabban: pünkösdista) lett.

Bevezetőként a bolgár vallási helyzet.

Bár Bulgária alapvetően ortodox keresztény (a lakosság kb. 80 %-a), jelentős muszlim kisebbséggel (a lakosság kb. 15 %-a, ebből 14,3 % szunnita, 0,7 % siíta), vannak kisebb vallások is. Ez kb. 2 % katolikus (ebből nagyjából 1,5 % latin rítusú, 0,5 % bizánci rítusú, magyar szóhasználattal "görögkatolikus"), s kb. 3 % protestáns.

A protestantizmus a kommunizmus bukása előtt abszolút marginális volt, 1 % alatt. Azaz a mai protestáns hívek zöme a 90-es évektől lett az, leginkább a kommunizmus bukása utáni első évtizedben, amikor tele volt az ország mindenféle külföldi újprotestáns misszonáriusokkal, de nem csak velük, hanem olyanokkal is, melyekkel se a hagyományos, se az új protestánsok nem vállalnak közösséget (pl. jehovisták, mormonok).

Az ezredfordulóra nagyban lecsengett mindez, a csatlakozott bolgárok nagy része ki is lépett. Ma már nincsenek látványos "evangelizációk". Maradtak egyes keménymagok. A leghűebb új tagok a cigányok egyébként. Eléggé sajátos: Bulgáriában az újprotestánsok között felül vannak reprezentálva a cigányok.

Egyébként vannak Bulgáriában hagyományos protestánsok is: baptisták, evangélikusok, metodisták, reformátusok, de kevesebben vannak az újprotestánsoknál. Nekem egyszer akadt egy református bolgár kollégám, ő mesélte, egész Bulgáriában összesen 2 ezren vannak - magyar szemmel vicces, hiszen Magyarországon a reformátusok a második legnagyobb felekezet.

A sajátos helyzet miatt a bolgár hagyományos és új protestánsok együttműködnek. Magyar párhuzamnmal mintha a Hit Gyülekezete és a Református Egyház egymás szövetségesei lennének, sőt egy közös társadalmi szervezetben lennének együtt tagok. De ez Bulgáriában normális, hiszen az eltérések köztük jóval kisebbek, mint az eltérés bármelyikük és az ortodoxia között, plusz az érdekvédelem másképp nem is működhetne. Hiszen ezek mind kis, párezres, maximum 10-20 ezres felekezetek.

Ebben az összprotestáns együttműködésben csak azok nem vesznek részt, akik saját hitelveik miatt senkivel se szövetkeznek (pl. az adventisták), ill. azok, akik magukat keresztényeknek tekintik, de ezt a többiek nem ismerik el (lásd jehovisták, mormonok).

A legnépszerűbbek a hagyományos protestánsok között a baptisták, az újak között a pünkösdisták, a marginálisabb felekezetek között pedig természetesen a jehovisták. A jehovisták azok, akik a kommunizmus alatt is aktívan működtek (persze illegalitásban).

A legkellemetlenebb marginális csoportok - Egyesítő Egyház, mormonok, szcientológusok - mára teljesen összeomlottak, ezeknek csak pár száz aktív tagjuk van.

De vissza a témára. A keresztény teológiai oktatás Bulgáriában a fentiek miatt természetesen ortodox teológiát jelent. Ez annyira így van, hogy sokszor protestánsok is beiratkoznak az ortodox teológiára. Ma már vannak protestáns iskolák is, de sokszor ezekben is ortodox tanárok vannak. A jellemző az: ami eleve közös, azt ortodoxok tanítják, s ami protestáns specifika, csak arra van saját ember - lásd egyháztörténetet, patrisztikát, filozófiát, Biblia-történetet, egyházi nyelveket bárki taníthat, de pl. apologetikát nem, mert ez utóbbi felekezetfüggő.

Szóval ismerősöm és eleve protestáns haverja az ortodox teológián voltak negyedéves hallgatók. Otthon vannak éppen, s csengetnek. Két szép amerikai nagykamasz áll az ajtóban, öltönyben, az öltönyön hátizsák - még el se kell olvasni a névtáblájukat, de már ebből tudható: megjöttek a mormon misszionáriusok! Előadják a szabvány szövegüket, hogy valami fontosat akarnának megosztani Jézus Krisztusról.

Persze a házigazdák azonal kapcsoltak miről van szó, de összenéztek: hadd jöjjenek be, vicces lesz. Bejöttek, leültek, amerikai mosollyal elkezdték a szöveget. Hagyták is beszélni őket. Aztán jöttek a házigazdák, minden mondatba belekötöttek.

Sajnos az egészre már nem emlékszem, pedig részletesen elmesélte nekem az ismerős, de a leglényegesebb 3 kérdés ez volt:

• A mormon egyháztörténet szerint valamikor még az első egyetemes zsinat előtt az Egyház elhagyta a hitét (általános aposztázia tana), s ezt állította vissza Isten megbízásából Joseph Smith 1830-ban.
  • A keresztkérdés itt szimplán megismételni 1 mondatot, amit maguk a misszionáriusok mondtak, amikor egyházuk örök igazságáról érveltek "Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." (Máté 16:18.) - meg kell kérdezni, ez a mondat igaz-e? Nemmel nyilván nem válaszolhatnak, de ha igennel válaszolnak, akkor az csapda, hiszen nem lehet egyszerre igaz a hitehagyás és az "az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" állítás, valamelyik mindenképpen nem igaz. A mormonok a hagyományos protestáns megoldást se mondhatják itt - hogy nem volt teljes hitehagyás, csak részleges -, hiszen ha nem volt, akkor minek kellett Joseph Smith új egyháza? A protestáns verzió itt teljesen koherens, lásd Luther nem akart új egyházat, erre rá volt kényszerülve, miután kizárták, eleve ő sose állította, hogy előtte 1500 évig minden csak hibás lett volna.
• A mormon misszionáriusok még nem is tértek magukhoz, s jön a következő: honnan tudható, hogy a mai Egyházban (mármint a mormonban) nincs éppen teljes aposztázia? Hiszen ami egyszer megtörtént - valamikor az II. és a III. sz. között - az ma is megeshet.
  • Nyilván most már végképp nem jöhetnek az "az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" szöveggel az előző kérdés után. A szabvány válaszuk az ima érv szokott lenni: "kérdezd meg imában Istent, ő megmondja melyik az igaz egyház". Amire a viszontválasz: honnan tudhatom, hogy Isten válaszolt, s nem a Sátán? Ami nem zárható ki, hiszen:
  • Ha ugyanis Isten azt válaszolta nekem, nem a mormonok az igaz egyház, akkor az nem Isten válasza volt! Tipikus körkörös érvelés.
  • Azaz ha x, akkor Isten, de ha nem nem-x, akkor Sátán. Dehát akkor minek az egész ima, ha annak eredménye irreleváns? Hiszen annak bizonyítéka, hogy Isten, egyedül az, hogy x a válasz! Azaz egyetlen helyes válasz van, mégpedig x, de ez egy axióma ebben az esetben, nincs mit kérdezni. Arról se kérdezzük Istent imában, hány fok egy sík térben lévő derékszög, hiszen az definíciószerűen 90 fok.
• Itt már kezd vörösödni a misszonáriusok feje. Ekkor eszmélnek rá, Provóban (ez Utah állam, ott van a misszionárusi felkészító intézmény) nem volt túl jó a 3-hónapos tanfolyam, ráadásul csupa olyat mondtak, ami csak protestánsokkal szemben működhet. Most nem tudom mi a helyzet náluk, de akkoriban jellemző volt: a mormonok nem ismerték rendesen az ortodox és a katolikus tanítást, így fel se voltak az ilyen ellenérvekre. Szépen bele is futottak zsákutcákba emiatt.
  • Lásd, amikor fölényesen megkérdezik, honnan van a Biblia, honnan tudhatjuk igazságát. Egy protestáns erre nehezen tud koherens választ adni, de egy katolikus vagy ortodox igen, így vége is az érvnek.
• De jön az előző érv megismételve a szentírások kapcsán. A mormonok szerint azért kellett a Mormon Könyve, mert a hitehagyott Egyház meghamisította a Bibliát, azt átírta, részeket meg törölt - lásd Mormon Könyve, Nefi 1. levele, 24:26. -, viszont a Mormon Könyve tartalmazza az eredeti tanítást, megmásítás és törlés nékül.
• Nos, fogadjuk ezt el, de hogyan lehetünk biztosak benne, hogy a Sátán nem töröltetett részeket a Mormon Könyvéből is, nem másította azt meg. Isten ezt megakadályozta? De hogyan volt erre képes, ha pedig képes volt rá, miért nem akadályozta ezt meg már a Biblia esetében is?

Aztán a két misszionárius gyorsan fel is állt, sietve elköszöntek, az egyik még sértődötten vissza is szólt: "azért jöttünk, hogy mi tanítsunk, s nem azért, hogy minket tanítsanak!".

Az intézményrendszer, meg a fékek és ellensúlyok - ez az egyik kedvenc liberális marhaság. Sokan legyintenek rá, mások meg elhiszik. De kevesen néznek a dolog mögé.

Minden intézményrendszer alapvető célja: az adott politikai rend védelme, hogy azt nehezen lehessen megváltoztatni, sőt egyáltalán ne lehessen megváltoztatni. Ha egy adott rendszerben jelen van a demokratikus elem, az csupán azt jelenti: az adott rendszer keretein belül van mozgástér, de kizárólag a kereteken belül.

Az egyik liberális büszkeség: lám az amerikai rendszer annyira stabil, hogy jöhet ugyan egy rendszeridegen elnök - lásd Trump -, a rendszer marad, azon nem képes lényegileg változtatni senki.

De mit is jelent ez valójában? Azt: az emberek akarata nem számít, hiába akarnák a rendszert megváltoztatni, ezt megakadályozza maga a rendszer.

Persze lehet ennek örülni. Ha pl. abban hiszünk, hogy egy adott rendszer a lehető legjobb, így megváltoztatása szükségszerűen rosszabb rendszert eredményezne, ezért még a népakaratot is korlátozni kell, nehogy a "buta nép" rosszul dönysön. De elhazudni mindezt nem szabad.

Az őszinte liberálisok ezt be is vallják: hogy a liberális demokrácia a demokrácia egy korlátozott alakja, s a korlátozások alapját a liberális elvek képezik: azaz a népnek nincs joga ezeket az alapelveket hatályon kívül helyeznie.

Azért az meglepő fejlemény, hogy Majtényi László a józanság hangja.

Márpedig a Jelen hetilap alkotmányozási vitájában ez zajlott.

Persze nem volt nehéz: az ellentétes álláspont annyira abszurd, hogy nem nehéz hozzá képes józannak lenni.

Majtényi szinte fideszes: lényegében azt mondja, a ballibek nyerjenek, kormányozzanak jól, majd egy új választáson szerezzenek kétharmadot, aztán meg alkotmányozzanak.

Az ellentétes álláspont meg össze-vissza halandzsázás: népi alkotmányozástól nemlétező alkotmányig. Legalább nem volt meghívva Róna Péter, jelenleg ő viszi a csúcsot az alkotmányozási halandzsában.

Bár az első honlap már 1991-ben megjelent, 1995 előtt szinte teljesen haszontalan volt böngészni, alig volt valami. A honlapok előtti világ akkor még sokkal érdekesebb volt: a Usenet és a levelezőlisták.

S csak 2005-től jött el az igazi netes világ, amióta immár több infó van a neten, mint azon kívül.

Én nagyjából 1997-ig sokat leveleztem, mármint a hagyományos módon. Egy időben különféle egyházakkal. S akkor még szokás volt válaszolni is. Mai szemmel szinte hihetetlen, de 5-ből átlag 4-en válaszoltak.

Persze volt aki csak udvariasan semmitmondó levelet írt, de olyan is, aki hívőszerzésnek fogta fel az érdeklődést, s küldött még könyvet is magáról. Íme pár érdekesebb példa. Megjegyzés: olyanoknak eleve nem írtam, akiket eleve ismertem már személyesen, ezek a jehovisták és a mormonok voltak, s persze azoknak se, akik közismertek voltak (katolicizmus, ortodoxia, reformátusok, evangélikusok).

Az adventisták azt mondták, látogassak el legközelebbi intézményükbe, megadták a címét, s ott többet megtudhatok róluk. Egyszer el is mentem. Benyomásom: az adventisták fékezett habzású jehovisták, félúton vannak egy dögunalmas, ásítós amerikai protestáns gyülekezet és egy fanatikus szekta között.

Ami igaz rájuk, az tulajdonképpen igaz minden protestánsra. Azaz jött egy bölcs ember, aki mindenkinél mindent jobban tudott, ezért előadta hogyan kell értelmezni a Bibliát. Aztán ennek hívei egyházat alapítottak, s azóta vakon követni kell az adott bölcs ember értelmezését, minden más értelmezést pedig üldözni kell, de legalábbis röhögve elvetni. Emellett pedig össze kell gyűlni minden hétvégén öltönyt viselve, s közösen komolyan bólogatni.

Nyilván ez későbbi véleményem, akkor nem ezt gondoltam. Ha akkor is ezt gondoltam volna, eleve nem leveleztem volna velük.

Akkor elkövettem azt a hibát is, hogy nem béreltem postafiókot, hanem normál lakáscímről leveleztem. Így akadt egyház, mely postai út helyett megjelent a helyszínen. Ezek az újapostoliak volt.

Az újapostoliak egy marginális csoport - sokan nem is tekintik őket keresztényeknek -, de nem amerikai, hanem német eredetűek. Nagy sajátosságuk a guruszerű vezetés, a fő vezető Jézus Krisztus földi képviselője, de nagyobb hatalommal, mint a római pápa a katolicizmusban. Egyébként teológiájuk tulajdonképpen fősodrú protestáns, szociálisan konzervatívok (pl. nem lehetnek a papok homokosok, nem lehet egynemű házasság, stb.), erős angolszász puritanizmussal, lásd a legnagyobb bűn kb. a házasságon kívüli szex.

Na, ez utóbbi vicces helyzetet teremtett. A két újapostolista misszionárius kora reggel jött hozzánk. Előző este nálunk aludt a feleségem barátnője. Szóval nagyot néztek a misszionáriusok, amikor két darab fiatal csajjal találtak kora reggel a lakásomban.

A messze legunalmasabbak a darbysták (Magyarországon "testvérgyülekezetek" néven futnak, de vigyázat: pl. Iványiék is így nevezik magukat, pedig ők nem darbysták). Ezek a rettegő típusú puritanizmus legkiválóbb képviselői. A hitélet lényege: állandóan lesni magunkat és hittársainkat, nem sértettünk-e valamit a többezer szabályból. Aztán lehet vitázni órákig abszurd kérdésekről, pl. viselhet-e keresztény nő cicanadrágot vagy reggel hányig szabad aludni, hogy az ne számítson lustaságnak.

Ha az adventisták fékezett habzású jehovisták, akkor a restaurációnisták (vagy resztoránusok - de ez viccesen hangzik -, hivatalosan: Krisztus Egyházai) a fékezett habzású mormonok. Az alaplogika a mormon - azaz hitehagyott lett az Egyház, így vissza kell állítani -, de a mormon vadhajtások nélkül. Magukat protestantizmus elleni protestánsoknak nevezik: azaz a reformáció helyes dolog volt, de csak félútig ment el, most folytatni kell.

Legkellemesebb tapasztalatom egyébként a metodisták voltak. Ha nagyon kellene, hogy proti legyek, metodista lennék. A metodisták amolyan habozó protestánsok, még azt is lebegtetik, esetleg Luther tévedett az apostoli lánc elvetésével. Sőt még valami Szent Hagyományt is elfogadnak, ha nem is a hagyományos formában.

Persze ők is futóhomokra épültek, de mégis: talán a legnormálisabbak az egész protestantizmusban. Mivel pedig nincs biztos alapjuk, egy sor kérdésben álláspontjuk heterogén: vannak pl. metodista gyülekezetek, ahol homokosokat esketnek, s lehet, hogy onnan száz métere meg van egy másik metodista gyülekezet, mely hagyományos keresztény homofób állásponton van.

Többéves kutatásom eredménye: a protestantizmus abszurd tanítás, annak minden alakjában.

Úgy tűnik, készül az új Margarethe hadművelet: az USA agresszív körei nem bíznak - persze joggal - a kelet-európai "szövetségeseikben", ezért a régió megszállását készítik elő.

Még egy ok, hogy ezúttal alaposabban legyen előkészítve a kiugrás.

A Szent Péter római trónját ideiglenes megszállása alatt tartó Argentínai Szivárvány Ferenc ateista provokátor ismét remekelt.

Ferkó nem mer gerincesen, nyíltan lépni, retteg a megtorlástól, így továbbra is a kétértelmű, sunyi nyilatkozatok módszerét alkalmazza.

Ezúttal azt javasolja a sátánfajzat, hogy a homoszexuális gyerekeket szüleik jutalmazzák vastapssal, ezzel elősegítve a gyerekek elkárhozását.

Tipikus ateista hozzáállás: mindegy mit tesz a gyerek, rosszat vagy jót, hazudjuk neki azt: semmi se számít, minden jó. Logikus is ateista szemszögből, hiszen csak egy életünk van, mondják, azaz éljük le azt a lehető legkellemesebben, minden vágyunkat éljük ki, legyünk gátlástalanok, minden percben bulizzunk.

De mit tenne ilyen esetben egy keresztény szülő: gyereke örök élete lenne a fő gondja, így igenis megtanítaná a gyereket arra, van jó és van rossz, a hosszú távon a rossz nem nyerő választás. S igen, különbséget kell tennünk jó és rossz ösztöneink között, az utóbbiakat nem "elfogadnunk" vagy "szeretnünk" kell, hanem küzdeni ellenük.

Még a 90-es években volt egy bolgár haverom, ő mesélt el egy tanulságos esetet.

Az illető egész életében keresztény hívő volt, el is határozta, pap lesz. Úgy vállalta ezt, hogy már házas volt, sőt volt 1 gyereke (később lett még 2), s hát a papi szakma nem az, amiből gond nélkül meg lehetne élni.

Aztán a teológiai szak negyedik évének végén kiábrándult a vallásból (az ortodox kereszténységből), ő úgy látta, az ortodoxia nem felel meg annak, aminek szerinte lennie kellene a kereszténységnek. Maradt az egyetemen, de immár úgy mint egy idegen. Ő közben egy újprotestáns felekezet tagja lett.

Az ortodox teológia szakon persze van nem csak elmélet, hanem gyakorlat is, így pl. teljesen gyakorlati tárgy is arról, hogyan megy egy istentisztelet. Azaz be kell menni templomba (a kar épületében is van egy kis templom). Ismerős tehát bemegy, de mint immár nem-hívő lazán álldogál, támasztva a falat, demonstrálva, hogy ő nem ortodox. Aztán hirtelen mintha villám csapna bele, egy égi hang beleüvölt a fülébe:

• Te meg mit művelsz?
• Semmit, de én ezekben a külsőségekben nem hiszek. - az ismerős bátran beszélgetni kezd Istennel.
• Leszarom miben hiszel, akkor se állhatsz így. Mit szólnál ha valaki bemenne a te mostani gyülekezetedbe, s ott elkezdene azzal hivalkodni, hogy ő nem hisz a ti külsőségeitekben? Szóval vagy takarodj ki, vagy viselkedj emberi módon! Azt meg senki se várja el tőled, hogy ebben vagy abban higgy is.

Ismerős gyorsan felfogta. S azonnal megértette hibáját, majd javított magatartásán.

Viszont azonnal felmerült: lehet-e ezt abszolutizálni? Hiszen ha lehetne, az bármilyen demonstratív alakban kifejezett ellenvéleményt tilalmassá tenne.

A kérdés nehéz, mert nehéz a határt megvonni. Végül arra jutottunk: ott ahol az érzelmi, lelki szál túlsúlyban van, ott nem ildomos nem megadni a tiszteletet. Máshol viszont ennek semmi akadálya. Azaz egy politikai gyűlést meg szabad zavarni, de egy vallásit sose: ha egy vallás ellen tiltakozunk, a kritika más módját kell találni.

A Szerbia ellene amerikai agresszió 1999-ben volt az a pont, amikor végleg elvesztette számomra hitelét a nyugat.

S nem is maga az agresszió ténye, hanem annak médiatálalása.

Ez volt ugyanis az első háború, mely alatt az internetnek már jelentős volt az elterjedtsége, ami azt jelentette: az ember könnyedén hozzájutott sok forrásból infókhoz.

Azt se lehet mondani, hogy mindez akkori szélsőjobb nézeteim miatt volt (1995-1999 között egyértelműen MIÉP-szimpatizáns voltam), sőt pont ellenkezőleg: éppen ezzel egyidőben szakítottam a MIÉP-pel. Hogy miért szakítottam a MIÉP-pel: itt vázoltam röviden.

Addig - minden miépes szimpátiám ellenére - meg voltam győződve, a nyugati médiák nem hazudnak, csak csúsztatnak, azaz nem olyanok, mint a régi rendszerben a szovjet médiák, melyek sokszor csak egy-egy esemény értékelését adták közre, de magáról az eseményről mélyen hallgattak, ha az nem felelt meg érdekeinek.

A korabeli orosz vicc ezt jól tükrözi:

- Honnan értesül a szovjet átlagember a világ történéseiről?

- A TASSZ cáfolataiból.

A szerbiai háborúban szembesültem azzal: a kellemetlen tényeket nem közli a nyugati sajtó, s ha mégis kénytelen, akkor azt eldugja a lényegtelen eseményekről szóló hírek közé, az ellenséges oldal nyilatkozatai helyett azokról szóló kommentárokat közül, "kellemetlen" képeket töröl, stb. Azaz egy az egyben szovjet 70-es és 80-as évek.

Azóta ha nyugati fősodrú - azaz liberális - médiában bármit látok, az alapállásom az, hogy ez csak buta propaganda, s csak akkor hiszem el, ha megerősítés van máshonnan is.

Részben magam is elkövettem ezt, bár nem olyan durva és direkt módon, mint Bangóné.

Hogyan is? Önéletrajzomban szerepeltetem az összes iskolámat, azt is amit nem végeztem el, csak jártam oda bizonyos ideig. Ezzel azt a látszatot keltve a felületes olvasóban, mintha lenne onnan diplomám. A nem-felületes olvasó persze rájön, hiszen pl. az "ELTE BTK pszichológia szak 1986-1987" bejegyzésből világos, hogy nincs pszichológus végzettségem, hiszen nyilván nem szerezhettem 1 év alatt egy 6-éves képzéshez kötött diplomát.

Ildikó nem értette meg az alapokat az önéletrajzológiából. Az önéletrajz mindig kreatív műfaj, sose tiszta dokumentalisztika. Sokkal inkább "animált dokumentalisztika", lásd még: "valós események alapján készült". Azaz érdemes csúsztatni, kiszínezni, hozzátenni felesleges részeket, de teljesen fantáziálni nem szabad, mert az már egy másik műfaj.

Én komolyan azt hittem, Ildikó tényleg járt az illető főiskolára, csak nem végezte el (lásd én és a pszichológia szakma), majd lassan összecsúszott a valóság a vágyakkal, s a megálmodott diploma tény lett a mesék birodalmában. Azóta kiderült: még csak nem is járt oda Ildikó. Nos, ennek neve hülyeség.

Ez a nő 8 éve parlamenti képviselő. Komolyan nem tudott volna beiratkozni azóta levelezőn valahová és végezni ott? Aztán meglett volna a papír, átírta volna az önéletrajzát. Most patyolattiszta lenne. De hogy abban hinni, hogy egy totálisan kamu adatot nyilvánosan közétesz, majd abban reménykedni, senki se fog soha utána nézni? Ez dupla hülyeség.

A diplomavétel jó kapcsolatokkal vagy pénzzel meg ősi műfaj. Nekem egyszer volt egy politikus csoporttársam, aki kínosan ügyelt, nehogy bárki megvádolhassa ezzel. Mindig akkor ment pl. vizsgázni, amikor a normál diákok is, én is sokszor láttam vizsgázni. Nekem sose volt szimpatikus: egyrészt a beszédstílusa, másrészt a külseje miatt, de egy biztos: tényleg diák volt. A ballib médiák szerint egy ostoba korrupt liba, de úgy tűnik, mégis sokkal több esze van, mint Ildikónak. A neve egyébként Selmeczi Gabriella.

A tanulság: ha kitalált végzettséget akarunk, olyan intézményt hazudjunk, mely nem leellenőrizhető. Ha pl. valamikor olyan vágyam akadna, hogy kitaláljak magamnak egy plusz kamuvégzettséget, akkor mondjuk azt mondanám, az irbidi Jarmuk Egyetemen diplomáztam 1990-ben. A szakon még gondolkodnom kell: egyelőre vacilálok a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a régészet között. Az átlagember azt se tudja, melyik országban van Irbid, annak esélye pedig, hogy valaki utána tud nézni jártam-e oda valaha a lottóötes esélyéhez áll közel.

Ildikó meg annyira hülye, hogy képes volt alig 2 napja még a Völner-Schadl ügyről posztolni, melynek kulcsmomentuma többek között diplomák "intézése". Ez kb. olyan, mintha én a mai cikkem után pár nappal tényleg beírnám az önéletrajzomba, hogy az irbidi Jarmuk Egyetemen diplomáztam 1990-ben nemzetközi gazdasági kapcsolatok és régészet szakon.

Mi lenne, ha még az április választások előtt lenne orosz-ukrán háború? Háború alatt bármilyen fegyveres konfliktust értve, mert igazi, nagy háború eleve kizárt.

A ballibek gondolkodása ebben az esetben hamis alapokra épít. Egyrészt jönnének a remények, most majd az USA leváltja Orbánt "árulása" miatt. Másrészt a nép állítólag emiatt Orbán ellen fog fordulni.

Nos, egyik se igaz.

Ha az USA-nak tényleg elsőrendű téma lenne Orbán magatartása, s lenne erre eszközük, már rég leváltották volna. Háború nélkül is. Ha valaki a negyedrészét csinálta volna 25 éve annak, mit ma Orbán csinál a nyugat ellen, nem lett volna megtűrve egy hónapig se.

Ami pedig a népet illeti, még a ballib törzsszavazók se hiszik el, hogy Putyin veszélyes lenne Magyarországra, harcolni pedig amerikai érdekek miatt senki se akarna.

Sőt, Orbán "árulása" pozitív értékelést hozna, hogy az országot kihagyta egy háborúból.

Pár éve az egyik kedvenc infóforrásom a YouTube. Még a prémium verzióra is előfizettem, mert a reklámokat csak az asztali számítógépemen tudom blokkolni, a tabletemen és a telefonom nem, viszont a prémium verzió megszüntet minden reklámot mindenhol. Reklámmal bármit nézni/hallgatni ugyanis kínszenvedés, néha olyan is volt, hogy 20 perc alatt 3-szor szakadt meg a videó reklámszünettel.

Most készítettem egy listát, mit nézek gyakran. Csak olyat tettem bele, amint tényleg rendszeresen szoktam nézni, nem csak esetenként. Egy példa erre: a 444 és a 888 csatornáját néha megnézem, de csak ha valami érdekes van, alapból nem nézem ezeket rendszeresen, így nem is tettem fel a listára.

Ígyekeztem kategóriákba sorolni mindent. Kiválasztottam a 30 legfontosabbat, ezek közül direkt kétharmad arányban a magyarnyelvűeket.

magyar médiák:

• ATV - az ismert ballib tv csatornája, elsősorban a vitaműsorokat nézem, néha a hírműsorokat is
• Heti Tv - budapesti zsidó televízió, vannak jó beszélgetések
• Klub Rádió - a Zorbán által "betiltott" rádió, egyes riportműsorokat nézek/hallgatok
• Hír Tv - fideszes tv, a Sajtóklubot és a Háttérkép műsort szoktam nézni, ritkábban vitaműsorokat is
• Jelen - ballib média, érdekes beszélgetések
• Magyar Hang - "kiábrándult-fideszes" - értsd: fanatikus ballib - csatorna
• N1 Tv - jobbikos csatorna, csak a vitaműsorok jók
• Partizán - az egyetlen ballib média, ahol vannak nem-ballib szereplők is, szinte minden adást érdemes megnézni
• TV13 - a XIII. kerület tv-je, annyira ballib, hogy hozzá képest a Klub Rádió fasiszta, viszont vannak időnként érdekes beszélgetések

magyar közéleti csatornák, melyek nem tehetők bele a hagyományos "média" kategóriába:

• Egy Bogár Baplója - Bogár László videóblogja, az általam leginkább tisztelt fideszes megmondóember mindig érdekes, még akkor is, ha látszólag éppen nem az
• Juhi - a fanatikus ballib bukott politikus, Juhász Péter csatornája, hírértéke nulla, de lehet szórakozni rajta
• Második Reformkor - Vona Gábor csatornája, vannak érdekes beszélgetések időnként
• Ökopolisz - zöld csatorna, de vannak érdekes beszélgetések, a régieket is érdemes megnézni, igazi kincsek is vannak
• Puzsér Róbert - egykor érdemes volt mindent megnézni, kb. 2 éve zuhant a színvonal, most már csak belenézek az új videókba, s csak ha jó, nézem végig
• Új Egyenlőség - ballib csatorna néha baloldali tartalommal, érdekes beszélgetések

magyar egyéb csatorna:

• Atomcsill - az ELTE csillagászati és fizikai műsora
• Kálvinista Apologetika - református apologetika
• MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont - a neve elmond mindent
• Papifrankó - katolikus apologetika
• Szoky konyhája - a legjobb magyar főzős műsor, a srác nem trükközik, hanem tényleg mindent elmond és megmutat

más nyelvű források:

• Adam Rosenfeld - amerikai filozófiatörténész, kicsit gimnáziumi tanáros a stílusa, azaz szájbarágós, de így is nagy szakember, s hihetetlenül aktív, egyszer írtam neki egy kérdést kommentben, s meg voltam döbbenve, hogy válaszolt nekem, mégpedig pár órán belül
• Andrij (Andrej) Baumejszter - ukrán filozófus csatornája (90 %-ban oroszul, 10 %-ban ukránul) - aki szeretné megtudni, mit gondol egy mérsékelten oroszellenes és erősen nyugatpárti (bár a nyugati progresszívizmust elvető) ukrán keresztény értelmiségi (az illető, a közhidelemmel ellentétben, nem zsidó, ősei a XVIII. században bevándorolt németek, innen a "furcsa" neve), annak mindenképpen ajánlom
• Closer To Truth - amerikai tudományos-filozófiai műsor, olyan típusú műsor, amit Magyarországon éjfélkor lehet csak sugározni, mert addigra az átlag néző már alszik
• Darío Sztajnszrajber - argentín baloldali-progresszív filozófus csatornája - aki szeretné megérteni, miért sikeres a baloldal Latin-Amerikában, annak ajánlott
• Gregory B. Sadler - amerikai filozófus csatornája, alapvetően filozófiatörténet, de nem csak az
• Виктор Лега - orosz filozófus csatornája, fantasztikus előadó, a legtöbb anyaga a különböző moszkvai egyetemeken előadőtt filozófiatörténeti előadásainak a felvétele, pár éve foglalkozik ortodox apologetikával is
• Левый Фронт - orosz ellenzéki (kommunista) csatorna, nem a parlamentáris kommunista párt, hanem azzal ellenséges viszonyban áll, attól baloldalibb, gyakorlatilag a volt szovjet hivatalos vonalat képviselik, annak balosabb verziójában, mondjuk úgy "mérsékelten sztálinista"
• Лекции А.Б. Зубова - orosz ellenzéki (liberális-konzervatív) filozófus és történész csatornája, kicsit túl bőbeszédű, időnként elfelejti miért is jutott oda, ahol éppen van, de így is jó előadó, jól reprezentálja a mai Putyin-ellenes nyugatpárti, de a nyugat túlzásait elvető orosz keresztény értelmiséget - bár néha nevetségesen túlzó módon szovjetellenes és viszont hasonló módon monarchia-párti, mégis érdekes ember
• Нова Зора - bolgár baloldali nacionalista média csatornája
• Эхо Москвы - orosz ellenzéki (liberális) csatorna, talán a legismertebb orosz liberális média, a sima magyar ballib főáram orosz verziója

Most van 3 hónapja, hogy holnap támad Oroszország.

Október végén kezdték el hisztérikus kampányukat a liberális médiák arról, hogy Putyin életcélja Ukrajna megtámadása.

Ez a csúnya Putyin pedig nem fogad szót! Nem támad a rohadék! Nem kellene emiatt keményebb szankciókat bevezetni ellene?

Háború egyébként csak akkor lesz, ha az ukránok támadnak. S ez esetben is korlátozott lesz az orosz válasz.

Oroszországnak nem érdeke egy háborúval megoldania az ukránok problémáit.

A legviccesebb ballib vitataktika a következő a Facebookon.

Ha a fanatikus ballib egy számára elfogadhatatlan kommentet talál egy cikk alatt, nem csak ott válaszol, hanem felkeresi a kommentelő profilját, ott negatív lájkot tesz 10-15 fényképhez, majd kommentel is pár posztnál.

Eddig rendben, de most jön a trükk. Mindezek után az illető blokolja a célszemélyt! A blokkolás egyik mellélhatása pedig az, hogy blokkolt felhasználó kommentjére nem lehet válaszolni. Így akarja a "vitázó" elérni, hogy az ő kommentje legyen az utolsó, mintha az ellenfél érv nélkül maradt volna.

Nekem a Facebookon se szokásom bárkit kitiltani, blokkolni, vagy kommentet törölni. De az ilyen esetekben kivételt teszek: minden ilyen blokkolós-álvitázós ember utolsó kommentjét törlöm. Csak az utolsót, így viccesebb.

Egyébként nem vagyok igazán aktív a Facebookon.

Ismét magyar kérdés a bolgár LÖIM-ben.

A versenyző ezúttal gyorsan válaszolt. A kérdés: "Melyik ország miniszterelnöke a migránsokkal szembeni engedékenyetlen hozzáállásáról ismert Orbán Viktor?".

Nyilván egy kormányfő jobban ismert, mint egy EP-alelnök.

A teljes videó itt látható.

Kelet-Európában ritka a multirabszolga, éppen ezért nevetséges a kevés ilyen ember.

A kelet-európai ember alaphozzáállása az ellenkező véglet: még akkor is kritizál, amikor ez teljesen alaptalan.

Bulgáriában van egy honlap, ahol anoním módon lehet megosztani infókat munkahelyekről. Eleinte még komolyan is vettem a honlap infóit, de aztán szembesültem azzal, hogy minden cégről az olvasható, hogy az a világ legrosszabb munkahelye, télen túl hideg van, nyáron túl meleg, az irodai eszközök 20-évesek, a székek szétesnek a dolgozók alatt, a főnökök mind idióták, s már majdnem mindenki felmondott, aki pedig még nem, az a hét végéig megteszi ezt.

A gond az, hogy egyes munkahelyeken dolgoztam magam is, s tudom, az infók nagy része marhaság. Párszor ezt meg is osztottam, de ennek eredménye csak az lett, hogy meg lett állapítva: én az adott cég fizetett bértrollja vagyok, ezért "védem" a céget.

Amikor egy időben Epson-ügyfélszolga voltam, még mielőtt jelentkeztem volna az állásra, megkérdeztem egy cseh ismerőst, aki dolgozott már ott, hogy milyen a munkahely. Több percnyi panaszáradatot kaptam: minden borzasztó, plusz az Epson összes terméke minősíthetetlen szar, s csoda, hogy a cég még nem omlott össze. Aztán amikor mégis elmentem dolgozni oda, meglepődve tapasztaltam, a viszonyok teljesen átlagosak, s az Epson termékei tök ugyanolyan jók, mint konkurrencia - Canon, HP, Lexmark, stb. - termékei.

Amikor meg Nokia-ügyfélszolga voltam, s vettem magamnak egy Nokia.telefont, több kolléga is rám támadott "te képes voltál erre a szarra pénzt kiadni? a Nokia a legrosszabb márka, ezt tudnod kellene!". Csak azzal tudtam hitelemet visszaállítani, hogy elmondtam, megnéztem a belső rendszerben, melyik típusra van a legkevesebb panasz, így választottam készüléket.

Szóval az átlag kelet-európai magatartás a saját munkahely szidása.

Ezen a háttéren az ellenkező véglet kifejezetten röhejes.

Volt egy kollégám, aki teljesen komolyan vette a hivatalos utasításokat, s azokat mély beleéléssel adta vissza, ilyen "nagyon fontos ezt betartani" stílusban. Először azt hittem, viccel. Még főnökök se szoktak így beszélni jellemzően.

Egy másik kolléga az egyik kólcenterben hétvégeken tanult, a hivatalos anyagokat. Kérdésre, hogy ez mire jó, azt mondta, így sikeresebb lesz. Felvétesemre, hogy a siker nem fog hozni neki semmit, hacsak nem élvezi hülyeségek tanulását, hollywoodi stílusban kezdett beszélni. Az ugyanis csak hollywoodi filmekben van, hogy a dolgozó szorgalmas, felfigyelnek rá, majd megemelik a bérét.

De talán egy harmadik eset volt a legviccesebb, ez a Coca-Colánál zajlott le. A kolléganő annyira beleélre magát az egészbe, hogy nem volt hajlandó más cég üdítőjét meginni. S időnként elmés képeket és idézeteket tett fel Facebook-profiljára dicsérve a céget.

Byung-Chul Han A kiégés társadalma című műve jól leírja ezt a jelenséget: nincs rossszabb kizsákmányolás, mint az önkéntes kizsákmányolás, mely során az egyén még büszke is magára: ő sokat dolgozik. Mintha a sok munka dicsőség lenne. Érdekes módon ebben a marxizmus és a liberalizmus tök ugyanazt a hamis dicsőítést adja a munkának, ami a Szovjetunióban a sztahanovista volt, aki folyton túlteljesít, az nyugaton - és különösen az amerikai kultúrában - a "hard working man". Hogy ne legyek őszintétlen, hozzáteszem a marxizmus ideálja a munka megszüntetése, viszont eddig a szakaszig sose egy marxista társadalom se jutott el, azaz a létező marxizmus ideálja sose a munkamentesség volt, hanem a sztahanovista etika.

A premodern világban a munka mindigis kényszernek számított, sose öncélnak. Azért dolgozunk, mert szükségünk van munkánk gyümölcsére, semmilyen más ok nincs. S a leginkább tiszteletre méltó tagja a társadalomnak a szerzetes, aki adományokból él, nem dolgozik, egész idejét Isten tölti ki.