Bár az első honlap már 1991-ben megjelent, 1995 előtt szinte teljesen haszontalan volt böngészni, alig volt valami. A honlapok előtti világ akkor még sokkal érdekesebb volt: a Usenet és a levelezőlisták.

S csak 2005-től jött el az igazi netes világ, amióta immár több infó van a neten, mint azon kívül.

Én nagyjából 1997-ig sokat leveleztem, mármint a hagyományos módon. Egy időben különféle egyházakkal. S akkor még szokás volt válaszolni is. Mai szemmel szinte hihetetlen, de 5-ből átlag 4-en válaszoltak.

Persze volt aki csak udvariasan semmitmondó levelet írt, de olyan is, aki hívőszerzésnek fogta fel az érdeklődést, s küldött még könyvet is magáról. Íme pár érdekesebb példa. Megjegyzés: olyanoknak eleve nem írtam, akiket eleve ismertem már személyesen, ezek a jehovisták és a mormonok voltak, s persze azoknak se, akik közismertek voltak (katolicizmus, ortodoxia, reformátusok, evangélikusok).

Az adventisták azt mondták, látogassak el legközelebbi intézményükbe, megadták a címét, s ott többet megtudhatok róluk. Egyszer el is mentem. Benyomásom: az adventisták fékezett habzású jehovisták, félúton vannak egy dögunalmas, ásítós amerikai protestáns gyülekezet és egy fanatikus szekta között.

Ami igaz rájuk, az tulajdonképpen igaz minden protestánsra. Azaz jött egy bölcs ember, aki mindenkinél mindent jobban tudott, ezért előadta hogyan kell értelmezni a Bibliát. Aztán ennek hívei egyházat alapítottak, s azóta vakon követni kell az adott bölcs ember értelmezését, minden más értelmezést pedig üldözni kell, de legalábbis röhögve elvetni. Emellett pedig össze kell gyűlni minden hétvégén öltönyt viselve, s közösen komolyan bólogatni.

Nyilván ez későbbi véleményem, akkor nem ezt gondoltam. Ha akkor is ezt gondoltam volna, eleve nem leveleztem volna velük.

Akkor elkövettem azt a hibát is, hogy nem béreltem postafiókot, hanem normál lakáscímről leveleztem. Így akadt egyház, mely postai út helyett megjelent a helyszínen. Ezek az újapostoliak volt.

Az újapostoliak egy marginális csoport - sokan nem is tekintik őket keresztényeknek -, de nem amerikai, hanem német eredetűek. Nagy sajátosságuk a guruszerű vezetés, a fő vezető Jézus Krisztus földi képviselője, de nagyobb hatalommal, mint a római pápa a katolicizmusban. Egyébként teológiájuk tulajdonképpen fősodrú protestáns, szociálisan konzervatívok (pl. nem lehetnek a papok homokosok, nem lehet egynemű házasság, stb.), erős angolszász puritanizmussal, lásd a legnagyobb bűn kb. a házasságon kívüli szex.

Na, ez utóbbi vicces helyzetet teremtett. A két újapostolista misszionárius kora reggel jött hozzánk. Előző este nálunk aludt a feleségem barátnője. Szóval nagyot néztek a misszionáriusok, amikor két darab fiatal csajjal találtak kora reggel a lakásomban.

A messze legunalmasabbak a darbysták (Magyarországon "testvérgyülekezetek" néven futnak, de vigyázat: pl. Iványiék is így nevezik magukat, pedig ők nem darbysták). Ezek a rettegő típusú puritanizmus legkiválóbb képviselői. A hitélet lényege: állandóan lesni magunkat és hittársainkat, nem sértettünk-e valamit a többezer szabályból. Aztán lehet vitázni órákig abszurd kérdésekről, pl. viselhet-e keresztény nő cicanadrágot vagy reggel hányig szabad aludni, hogy az ne számítson lustaságnak.

Ha az adventisták fékezett habzású jehovisták, akkor a restaurációnisták (vagy resztoránusok - de ez viccesen hangzik -, hivatalosan: Krisztus Egyházai) a fékezett habzású mormonok. Az alaplogika a mormon - azaz hitehagyott lett az Egyház, így vissza kell állítani -, de a mormon vadhajtások nélkül. Magukat protestantizmus elleni protestánsoknak nevezik: azaz a reformáció helyes dolog volt, de csak félútig ment el, most folytatni kell.

Legkellemesebb tapasztalatom egyébként a metodisták voltak. Ha nagyon kellene, hogy proti legyek, metodista lennék. A metodisták amolyan habozó protestánsok, még azt is lebegtetik, esetleg Luther tévedett az apostoli lánc elvetésével. Sőt még valami Szent Hagyományt is elfogadnak, ha nem is a hagyományos formában.

Persze ők is futóhomokra épültek, de mégis: talán a legnormálisabbak az egész protestantizmusban. Mivel pedig nincs biztos alapjuk, egy sor kérdésben álláspontjuk heterogén: vannak pl. metodista gyülekezetek, ahol homokosokat esketnek, s lehet, hogy onnan száz métere meg van egy másik metodista gyülekezet, mely hagyományos keresztény homofób állásponton van.

Többéves kutatásom eredménye: a protestantizmus abszurd tanítás, annak minden alakjában.

Úgy tűnik, készül az új Margarethe hadművelet: az USA agresszív körei nem bíznak - persze joggal - a kelet-európai "szövetségeseikben", ezért a régió megszállását készítik elő.

Még egy ok, hogy ezúttal alaposabban legyen előkészítve a kiugrás.

A Szent Péter római trónját ideiglenes megszállása alatt tartó Argentínai Szivárvány Ferenc ateista provokátor ismét remekelt.

Ferkó nem mer gerincesen, nyíltan lépni, retteg a megtorlástól, így továbbra is a kétértelmű, sunyi nyilatkozatok módszerét alkalmazza.

Ezúttal azt javasolja a sátánfajzat, hogy a homoszexuális gyerekeket szüleik jutalmazzák vastapssal, ezzel elősegítve a gyerekek elkárhozását.

Tipikus ateista hozzáállás: mindegy mit tesz a gyerek, rosszat vagy jót, hazudjuk neki azt: semmi se számít, minden jó. Logikus is ateista szemszögből, hiszen csak egy életünk van, mondják, azaz éljük le azt a lehető legkellemesebben, minden vágyunkat éljük ki, legyünk gátlástalanok, minden percben bulizzunk.

De mit tenne ilyen esetben egy keresztény szülő: gyereke örök élete lenne a fő gondja, így igenis megtanítaná a gyereket arra, van jó és van rossz, a hosszú távon a rossz nem nyerő választás. S igen, különbséget kell tennünk jó és rossz ösztöneink között, az utóbbiakat nem "elfogadnunk" vagy "szeretnünk" kell, hanem küzdeni ellenük.

Még a 90-es években volt egy bolgár haverom, ő mesélt el egy tanulságos esetet.

Az illető egész életében keresztény hívő volt, el is határozta, pap lesz. Úgy vállalta ezt, hogy már házas volt, sőt volt 1 gyereke (később lett még 2), s hát a papi szakma nem az, amiből gond nélkül meg lehetne élni.

Aztán a teológiai szak negyedik évének végén kiábrándult a vallásból (az ortodox kereszténységből), ő úgy látta, az ortodoxia nem felel meg annak, aminek szerinte lennie kellene a kereszténységnek. Maradt az egyetemen, de immár úgy mint egy idegen. Ő közben egy újprotestáns felekezet tagja lett.

Az ortodox teológia szakon persze van nem csak elmélet, hanem gyakorlat is, így pl. teljesen gyakorlati tárgy is arról, hogyan megy egy istentisztelet. Azaz be kell menni templomba (a kar épületében is van egy kis templom). Ismerős tehát bemegy, de mint immár nem-hívő lazán álldogál, támasztva a falat, demonstrálva, hogy ő nem ortodox. Aztán hirtelen mintha villám csapna bele, egy égi hang beleüvölt a fülébe:

• Te meg mit művelsz?
• Semmit, de én ezekben a külsőségekben nem hiszek. - az ismerős bátran beszélgetni kezd Istennel.
• Leszarom miben hiszel, akkor se állhatsz így. Mit szólnál ha valaki bemenne a te mostani gyülekezetedbe, s ott elkezdene azzal hivalkodni, hogy ő nem hisz a ti külsőségeitekben? Szóval vagy takarodj ki, vagy viselkedj emberi módon! Azt meg senki se várja el tőled, hogy ebben vagy abban higgy is.

Ismerős gyorsan felfogta. S azonnal megértette hibáját, majd javított magatartásán.

Viszont azonnal felmerült: lehet-e ezt abszolutizálni? Hiszen ha lehetne, az bármilyen demonstratív alakban kifejezett ellenvéleményt tilalmassá tenne.

A kérdés nehéz, mert nehéz a határt megvonni. Végül arra jutottunk: ott ahol az érzelmi, lelki szál túlsúlyban van, ott nem ildomos nem megadni a tiszteletet. Máshol viszont ennek semmi akadálya. Azaz egy politikai gyűlést meg szabad zavarni, de egy vallásit sose: ha egy vallás ellen tiltakozunk, a kritika más módját kell találni.

A Szerbia ellene amerikai agresszió 1999-ben volt az a pont, amikor végleg elvesztette számomra hitelét a nyugat.

S nem is maga az agresszió ténye, hanem annak médiatálalása.

Ez volt ugyanis az első háború, mely alatt az internetnek már jelentős volt az elterjedtsége, ami azt jelentette: az ember könnyedén hozzájutott sok forrásból infókhoz.

Azt se lehet mondani, hogy mindez akkori szélsőjobb nézeteim miatt volt (1995-1999 között egyértelműen MIÉP-szimpatizáns voltam), sőt pont ellenkezőleg: éppen ezzel egyidőben szakítottam a MIÉP-pel. Hogy miért szakítottam a MIÉP-pel: itt vázoltam röviden.

Addig - minden miépes szimpátiám ellenére - meg voltam győződve, a nyugati médiák nem hazudnak, csak csúsztatnak, azaz nem olyanok, mint a régi rendszerben a szovjet médiák, melyek sokszor csak egy-egy esemény értékelését adták közre, de magáról az eseményről mélyen hallgattak, ha az nem felelt meg érdekeinek.

A korabeli orosz vicc ezt jól tükrözi:

- Honnan értesül a szovjet átlagember a világ történéseiről?

- A TASSZ cáfolataiból.

A szerbiai háborúban szembesültem azzal: a kellemetlen tényeket nem közli a nyugati sajtó, s ha mégis kénytelen, akkor azt eldugja a lényegtelen eseményekről szóló hírek közé, az ellenséges oldal nyilatkozatai helyett azokról szóló kommentárokat közül, "kellemetlen" képeket töröl, stb. Azaz egy az egyben szovjet 70-es és 80-as évek.

Azóta ha nyugati fősodrú - azaz liberális - médiában bármit látok, az alapállásom az, hogy ez csak buta propaganda, s csak akkor hiszem el, ha megerősítés van máshonnan is.

Részben magam is elkövettem ezt, bár nem olyan durva és direkt módon, mint Bangóné.

Hogyan is? Önéletrajzomban szerepeltetem az összes iskolámat, azt is amit nem végeztem el, csak jártam oda bizonyos ideig. Ezzel azt a látszatot keltve a felületes olvasóban, mintha lenne onnan diplomám. A nem-felületes olvasó persze rájön, hiszen pl. az "ELTE BTK pszichológia szak 1986-1987" bejegyzésből világos, hogy nincs pszichológus végzettségem, hiszen nyilván nem szerezhettem 1 év alatt egy 6-éves képzéshez kötött diplomát.

Ildikó nem értette meg az alapokat az önéletrajzológiából. Az önéletrajz mindig kreatív műfaj, sose tiszta dokumentalisztika. Sokkal inkább "animált dokumentalisztika", lásd még: "valós események alapján készült". Azaz érdemes csúsztatni, kiszínezni, hozzátenni felesleges részeket, de teljesen fantáziálni nem szabad, mert az már egy másik műfaj.

Én komolyan azt hittem, Ildikó tényleg járt az illető főiskolára, csak nem végezte el (lásd én és a pszichológia szakma), majd lassan összecsúszott a valóság a vágyakkal, s a megálmodott diploma tény lett a mesék birodalmában. Azóta kiderült: még csak nem is járt oda Ildikó. Nos, ennek neve hülyeség.

Ez a nő 8 éve parlamenti képviselő. Komolyan nem tudott volna beiratkozni azóta levelezőn valahová és végezni ott? Aztán meglett volna a papír, átírta volna az önéletrajzát. Most patyolattiszta lenne. De hogy abban hinni, hogy egy totálisan kamu adatot nyilvánosan közétesz, majd abban reménykedni, senki se fog soha utána nézni? Ez dupla hülyeség.

A diplomavétel jó kapcsolatokkal vagy pénzzel meg ősi műfaj. Nekem egyszer volt egy politikus csoporttársam, aki kínosan ügyelt, nehogy bárki megvádolhassa ezzel. Mindig akkor ment pl. vizsgázni, amikor a normál diákok is, én is sokszor láttam vizsgázni. Nekem sose volt szimpatikus: egyrészt a beszédstílusa, másrészt a külseje miatt, de egy biztos: tényleg diák volt. A ballib médiák szerint egy ostoba korrupt liba, de úgy tűnik, mégis sokkal több esze van, mint Ildikónak. A neve egyébként Selmeczi Gabriella.

A tanulság: ha kitalált végzettséget akarunk, olyan intézményt hazudjunk, mely nem leellenőrizhető. Ha pl. valamikor olyan vágyam akadna, hogy kitaláljak magamnak egy plusz kamuvégzettséget, akkor mondjuk azt mondanám, az irbidi Jarmuk Egyetemen diplomáztam 1990-ben. A szakon még gondolkodnom kell: egyelőre vacilálok a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a régészet között. Az átlagember azt se tudja, melyik országban van Irbid, annak esélye pedig, hogy valaki utána tud nézni jártam-e oda valaha a lottóötes esélyéhez áll közel.

Ildikó meg annyira hülye, hogy képes volt alig 2 napja még a Völner-Schadl ügyről posztolni, melynek kulcsmomentuma többek között diplomák "intézése". Ez kb. olyan, mintha én a mai cikkem után pár nappal tényleg beírnám az önéletrajzomba, hogy az irbidi Jarmuk Egyetemen diplomáztam 1990-ben nemzetközi gazdasági kapcsolatok és régészet szakon.

Mi lenne, ha még az április választások előtt lenne orosz-ukrán háború? Háború alatt bármilyen fegyveres konfliktust értve, mert igazi, nagy háború eleve kizárt.

A ballibek gondolkodása ebben az esetben hamis alapokra épít. Egyrészt jönnének a remények, most majd az USA leváltja Orbánt "árulása" miatt. Másrészt a nép állítólag emiatt Orbán ellen fog fordulni.

Nos, egyik se igaz.

Ha az USA-nak tényleg elsőrendű téma lenne Orbán magatartása, s lenne erre eszközük, már rég leváltották volna. Háború nélkül is. Ha valaki a negyedrészét csinálta volna 25 éve annak, mit ma Orbán csinál a nyugat ellen, nem lett volna megtűrve egy hónapig se.

Ami pedig a népet illeti, még a ballib törzsszavazók se hiszik el, hogy Putyin veszélyes lenne Magyarországra, harcolni pedig amerikai érdekek miatt senki se akarna.

Sőt, Orbán "árulása" pozitív értékelést hozna, hogy az országot kihagyta egy háborúból.

Pár éve az egyik kedvenc infóforrásom a YouTube. Még a prémium verzióra is előfizettem, mert a reklámokat csak az asztali számítógépemen tudom blokkolni, a tabletemen és a telefonom nem, viszont a prémium verzió megszüntet minden reklámot mindenhol. Reklámmal bármit nézni/hallgatni ugyanis kínszenvedés, néha olyan is volt, hogy 20 perc alatt 3-szor szakadt meg a videó reklámszünettel.

Most készítettem egy listát, mit nézek gyakran. Csak olyat tettem bele, amint tényleg rendszeresen szoktam nézni, nem csak esetenként. Egy példa erre: a 444 és a 888 csatornáját néha megnézem, de csak ha valami érdekes van, alapból nem nézem ezeket rendszeresen, így nem is tettem fel a listára.

Ígyekeztem kategóriákba sorolni mindent. Kiválasztottam a 30 legfontosabbat, ezek közül direkt kétharmad arányban a magyarnyelvűeket.

magyar médiák:

• ATV - az ismert ballib tv csatornája, elsősorban a vitaműsorokat nézem, néha a hírműsorokat is
• Heti Tv - budapesti zsidó televízió, vannak jó beszélgetések
• Klub Rádió - a Zorbán által "betiltott" rádió, egyes riportműsorokat nézek/hallgatok
• Hír Tv - fideszes tv, a Sajtóklubot és a Háttérkép műsort szoktam nézni, ritkábban vitaműsorokat is
• Jelen - ballib média, érdekes beszélgetések
• Magyar Hang - "kiábrándult-fideszes" - értsd: fanatikus ballib - csatorna
• N1 Tv - jobbikos csatorna, csak a vitaműsorok jók
• Partizán - az egyetlen ballib média, ahol vannak nem-ballib szereplők is, szinte minden adást érdemes megnézni
• TV13 - a XIII. kerület tv-je, annyira ballib, hogy hozzá képest a Klub Rádió fasiszta, viszont vannak időnként érdekes beszélgetések

magyar közéleti csatornák, melyek nem tehetők bele a hagyományos "média" kategóriába:

• Egy Bogár Baplója - Bogár László videóblogja, az általam leginkább tisztelt fideszes megmondóember mindig érdekes, még akkor is, ha látszólag éppen nem az
• Juhi - a fanatikus ballib bukott politikus, Juhász Péter csatornája, hírértéke nulla, de lehet szórakozni rajta
• Második Reformkor - Vona Gábor csatornája, vannak érdekes beszélgetések időnként
• Ökopolisz - zöld csatorna, de vannak érdekes beszélgetések, a régieket is érdemes megnézni, igazi kincsek is vannak
• Puzsér Róbert - egykor érdemes volt mindent megnézni, kb. 2 éve zuhant a színvonal, most már csak belenézek az új videókba, s csak ha jó, nézem végig
• Új Egyenlőség - ballib csatorna néha baloldali tartalommal, érdekes beszélgetések

magyar egyéb csatorna:

• Atomcsill - az ELTE csillagászati és fizikai műsora
• Kálvinista Apologetika - református apologetika
• MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont - a neve elmond mindent
• Papifrankó - katolikus apologetika
• Szoky konyhája - a legjobb magyar főzős műsor, a srác nem trükközik, hanem tényleg mindent elmond és megmutat

más nyelvű források:

• Adam Rosenfeld - amerikai filozófiatörténész, kicsit gimnáziumi tanáros a stílusa, azaz szájbarágós, de így is nagy szakember, s hihetetlenül aktív, egyszer írtam neki egy kérdést kommentben, s meg voltam döbbenve, hogy válaszolt nekem, mégpedig pár órán belül
• Andrij (Andrej) Baumejszter - ukrán filozófus csatornája (90 %-ban oroszul, 10 %-ban ukránul) - aki szeretné megtudni, mit gondol egy mérsékelten oroszellenes és erősen nyugatpárti (bár a nyugati progresszívizmust elvető) ukrán keresztény értelmiségi (az illető, a közhidelemmel ellentétben, nem zsidó, ősei a XVIII. században bevándorolt németek, innen a "furcsa" neve), annak mindenképpen ajánlom
• Closer To Truth - amerikai tudományos-filozófiai műsor, olyan típusú műsor, amit Magyarországon éjfélkor lehet csak sugározni, mert addigra az átlag néző már alszik
• Darío Sztajnszrajber - argentín baloldali-progresszív filozófus csatornája - aki szeretné megérteni, miért sikeres a baloldal Latin-Amerikában, annak ajánlott
• Gregory B. Sadler - amerikai filozófus csatornája, alapvetően filozófiatörténet, de nem csak az
• Виктор Лега - orosz filozófus csatornája, fantasztikus előadó, a legtöbb anyaga a különböző moszkvai egyetemeken előadőtt filozófiatörténeti előadásainak a felvétele, pár éve foglalkozik ortodox apologetikával is
• Левый Фронт - orosz ellenzéki (kommunista) csatorna, nem a parlamentáris kommunista párt, hanem azzal ellenséges viszonyban áll, attól baloldalibb, gyakorlatilag a volt szovjet hivatalos vonalat képviselik, annak balosabb verziójában, mondjuk úgy "mérsékelten sztálinista"
• Лекции А.Б. Зубова - orosz ellenzéki (liberális-konzervatív) filozófus és történész csatornája, kicsit túl bőbeszédű, időnként elfelejti miért is jutott oda, ahol éppen van, de így is jó előadó, jól reprezentálja a mai Putyin-ellenes nyugatpárti, de a nyugat túlzásait elvető orosz keresztény értelmiséget - bár néha nevetségesen túlzó módon szovjetellenes és viszont hasonló módon monarchia-párti, mégis érdekes ember
• Нова Зора - bolgár baloldali nacionalista média csatornája
• Эхо Москвы - orosz ellenzéki (liberális) csatorna, talán a legismertebb orosz liberális média, a sima magyar ballib főáram orosz verziója

Most van 3 hónapja, hogy holnap támad Oroszország.

Október végén kezdték el hisztérikus kampányukat a liberális médiák arról, hogy Putyin életcélja Ukrajna megtámadása.

Ez a csúnya Putyin pedig nem fogad szót! Nem támad a rohadék! Nem kellene emiatt keményebb szankciókat bevezetni ellene?

Háború egyébként csak akkor lesz, ha az ukránok támadnak. S ez esetben is korlátozott lesz az orosz válasz.

Oroszországnak nem érdeke egy háborúval megoldania az ukránok problémáit.

A legviccesebb ballib vitataktika a következő a Facebookon.

Ha a fanatikus ballib egy számára elfogadhatatlan kommentet talál egy cikk alatt, nem csak ott válaszol, hanem felkeresi a kommentelő profilját, ott negatív lájkot tesz 10-15 fényképhez, majd kommentel is pár posztnál.

Eddig rendben, de most jön a trükk. Mindezek után az illető blokolja a célszemélyt! A blokkolás egyik mellélhatása pedig az, hogy blokkolt felhasználó kommentjére nem lehet válaszolni. Így akarja a "vitázó" elérni, hogy az ő kommentje legyen az utolsó, mintha az ellenfél érv nélkül maradt volna.

Nekem a Facebookon se szokásom bárkit kitiltani, blokkolni, vagy kommentet törölni. De az ilyen esetekben kivételt teszek: minden ilyen blokkolós-álvitázós ember utolsó kommentjét törlöm. Csak az utolsót, így viccesebb.

Egyébként nem vagyok igazán aktív a Facebookon.

Ismét magyar kérdés a bolgár LÖIM-ben.

A versenyző ezúttal gyorsan válaszolt. A kérdés: "Melyik ország miniszterelnöke a migránsokkal szembeni engedékenyetlen hozzáállásáról ismert Orbán Viktor?".

Nyilván egy kormányfő jobban ismert, mint egy EP-alelnök.

A teljes videó itt látható.

Kelet-Európában ritka a multirabszolga, éppen ezért nevetséges a kevés ilyen ember.

A kelet-európai ember alaphozzáállása az ellenkező véglet: még akkor is kritizál, amikor ez teljesen alaptalan.

Bulgáriában van egy honlap, ahol anoním módon lehet megosztani infókat munkahelyekről. Eleinte még komolyan is vettem a honlap infóit, de aztán szembesültem azzal, hogy minden cégről az olvasható, hogy az a világ legrosszabb munkahelye, télen túl hideg van, nyáron túl meleg, az irodai eszközök 20-évesek, a székek szétesnek a dolgozók alatt, a főnökök mind idióták, s már majdnem mindenki felmondott, aki pedig még nem, az a hét végéig megteszi ezt.

A gond az, hogy egyes munkahelyeken dolgoztam magam is, s tudom, az infók nagy része marhaság. Párszor ezt meg is osztottam, de ennek eredménye csak az lett, hogy meg lett állapítva: én az adott cég fizetett bértrollja vagyok, ezért "védem" a céget.

Amikor egy időben Epson-ügyfélszolga voltam, még mielőtt jelentkeztem volna az állásra, megkérdeztem egy cseh ismerőst, aki dolgozott már ott, hogy milyen a munkahely. Több percnyi panaszáradatot kaptam: minden borzasztó, plusz az Epson összes terméke minősíthetetlen szar, s csoda, hogy a cég még nem omlott össze. Aztán amikor mégis elmentem dolgozni oda, meglepődve tapasztaltam, a viszonyok teljesen átlagosak, s az Epson termékei tök ugyanolyan jók, mint konkurrencia - Canon, HP, Lexmark, stb. - termékei.

Amikor meg Nokia-ügyfélszolga voltam, s vettem magamnak egy Nokia.telefont, több kolléga is rám támadott "te képes voltál erre a szarra pénzt kiadni? a Nokia a legrosszabb márka, ezt tudnod kellene!". Csak azzal tudtam hitelemet visszaállítani, hogy elmondtam, megnéztem a belső rendszerben, melyik típusra van a legkevesebb panasz, így választottam készüléket.

Szóval az átlag kelet-európai magatartás a saját munkahely szidása.

Ezen a háttéren az ellenkező véglet kifejezetten röhejes.

Volt egy kollégám, aki teljesen komolyan vette a hivatalos utasításokat, s azokat mély beleéléssel adta vissza, ilyen "nagyon fontos ezt betartani" stílusban. Először azt hittem, viccel. Még főnökök se szoktak így beszélni jellemzően.

Egy másik kolléga az egyik kólcenterben hétvégeken tanult, a hivatalos anyagokat. Kérdésre, hogy ez mire jó, azt mondta, így sikeresebb lesz. Felvétesemre, hogy a siker nem fog hozni neki semmit, hacsak nem élvezi hülyeségek tanulását, hollywoodi stílusban kezdett beszélni. Az ugyanis csak hollywoodi filmekben van, hogy a dolgozó szorgalmas, felfigyelnek rá, majd megemelik a bérét.

De talán egy harmadik eset volt a legviccesebb, ez a Coca-Colánál zajlott le. A kolléganő annyira beleélre magát az egészbe, hogy nem volt hajlandó más cég üdítőjét meginni. S időnként elmés képeket és idézeteket tett fel Facebook-profiljára dicsérve a céget.

Byung-Chul Han A kiégés társadalma című műve jól leírja ezt a jelenséget: nincs rossszabb kizsákmányolás, mint az önkéntes kizsákmányolás, mely során az egyén még büszke is magára: ő sokat dolgozik. Mintha a sok munka dicsőség lenne. Érdekes módon ebben a marxizmus és a liberalizmus tök ugyanazt a hamis dicsőítést adja a munkának, ami a Szovjetunióban a sztahanovista volt, aki folyton túlteljesít, az nyugaton - és különösen az amerikai kultúrában - a "hard working man". Hogy ne legyek őszintétlen, hozzáteszem a marxizmus ideálja a munka megszüntetése, viszont eddig a szakaszig sose egy marxista társadalom se jutott el, azaz a létező marxizmus ideálja sose a munkamentesség volt, hanem a sztahanovista etika.

A premodern világban a munka mindigis kényszernek számított, sose öncélnak. Azért dolgozunk, mert szükségünk van munkánk gyümölcsére, semmilyen más ok nincs. S a leginkább tiszteletre méltó tagja a társadalomnak a szerzetes, aki adományokból él, nem dolgozik, egész idejét Isten tölti ki.

Míg a katolicizmusban - legalábbis a múltban - volt közös nyelv, a latin, ilyen az ortodoxiában sose volt.

Itt most "ortodox" alatt csak azokat értendő, akik 7 egyetemes zsinatot ismernek el. Ugyanis a csak 3 zsinatot elismerők magukat szintén ortodoxnak nevezik.

Történelmileg nyelvi szemszögből 2 nagy részre oszthatók az ortodoxok:

• a görög ortodoxok: ahol az egyházi nyelv a koiné görög, azaz újszövetségi görög nyelv,
• a szláv ortodoxok: ahol az egyházi nyelv az egyházi szláv, mely a középkori bolgár rögzített verziója.

Ma már azonban a helyzet sokkal bonyulultabb.

A görög ortodoxiát alkotó 7 mai független ortodox egyházból csak ott erős máig a koinégörög szerepe, ahol a hívek zöme görög nyelvű, de itt is keveredik az egyházi nyelvhasználat a modern göröggel: ez a konstantinápolyi, a görögországi, s a ciprusi egyház.

További 3 görög ortodox egyházban - jeruzsálemi, antiochiai, alexandriai - a görög ma már másodlagos szerepet játszik, a fő nyelv az arab, hiszen mind a 3 egyházban a hívek 95 %-a ma már arab. Különösen igaz ez az antiochiai egyházra, ahol már szinte csak jelképes a görög szerepe.

A hetedik görög ortodox egyház - az albán - helyzete speciális. Itt ugyanis a hívek egy része az albániai görög kisebbséghez tartozó. Maga az egyház igyekszik az albán nyelvet preferálni, a görög rovására, ennek oka politikai: a muszlim albánok hajlamosak "görög ügynökökként" tekinteni az ortodox albánokra.

A szláv ortodoxiát egykor alkotó 8 egyházból 1 ma már nem szláv: a román ortodox egyház. Ők a XIX. sz. végétől tudatosan mindent román nyelvűvé tettek, egykor azonban az egyházi szlávot használták.

A többi 7 egyház közül a kérdés az, mi a fő nyelv, az egyházi szláv vagy a helyi modern szláv nyelv. Az orosz és az ukrán egyházban egyértelműen az egyházi szláv élvez elsőbbséget. A bolgár és a szerb egyházban pedig a nemzeti nyelv.

A cseh-szlovák és a lengyel egyházban az egyházi szláv a gyakoribb, de a nemzeti nyelv is használatos. Mindhárom országban a hívők zöme kisebbségi etnikumú: a cseh-szlovák esetben ruszinok, a lengyel esetben pedig belaruszok.

Spciákis helyzetű az amerikai egyház, ahol egyházközségenként változó a helyzet, de ma már a többségi helyzet az angol nyelv használata.

Van még egy ortodox egyház, a grúz, mely azonban se nem görög, se nem szláv, egyházi nyelvként mindig a grúzt használták.

Itt csak azt a 16 ortodox egyházat soroltam fel,melyet legalábbis részlegesen elismer a ortodox közösség. A 16-ból 14 teljes elismerést élvez, 2 - az amerikai és az ukrán - részlegeset.

Aki hallott már eszperantistákat beszélgetni egymással, az nagyon meglepődik: mintha mindenki más nyelvet beszélne, annyira másképp ejtik, mindenki az anyanyelve szerint.

A latin, annak fokozatos "kihalása" után hasonló sorsra jutott. Kialakultak regionális ejtések előbb a későbbi újlatin nyelveknél, majd a latin nyelvet átvevő más népeknél is.

Az olaszos hagyomány az észak-olaszországi vulgáris latinra épül. Az olaszos latin ejtés szinte teljesen azonos a modern olasz nyelv ejtésével, talán az egyetlen eltérés, hogy míg az olaszban "j" betű csak idegen szavakban fordul elő, addig a latinban van "j" - ez kora középkori fejlemény, egyébként nem volt "j" a klasszikus latinban (lásd a Julius név az Ivlivs alakban volt leírva).

А spanyolok ugyanezt alkalmazták, azaz a latint a spanyol ejtés szerint használták, kivéve az "ae", az "oe" és a magánhangzó előtti "ti" esetét, ezek "e", "e", s "szi".

A magyarok már későn kerültek képbe, így átvették az egyik kialakult hagyományt, a németet.

Manapság a katolikus egyház arra törekszik, szűnjön meg a sokféle ejtés, ezért egyetlen helyesnek immár csak az olaszos ejtést fogadja el. Magyar katolikus papoknál megfigyelhető: az idősebbek még a németes ejtést használják, a fiatalabbak viszont már az olaszost. A külöbség jelentős, lásd a Miatyánk első sora ("Pater noster, qui es in caelis") a németes verzióban "pater noszter kvi esz in célisz", míg az olaszosban "pater noszter kui esz in cselisz".

A latin katolicizmuson kívüli világban a dolognak kisebb jelentősége volt. Ott a latin csak mint a tudományos terminológia nyelve terjedt el. Jellemzően a német ejtés lett átvéve, apró módosításokkal. A bolgár hagyományos ejtés pl. szinte azonos a magyarral (azaz a némettel), azzal az eltéréssel, hogy az "ae" nem é, hanem e, s az "oe" nem ö, hanem e.

Jelenleg egyébként a latin legszélesebb használatban - furcsa módon - Oroszországban van: máig latinul írják az orvosok a recepteket.

Az eddig leírt helyzet volt az egész világon a XIX. sz. végéig. Aztán a XX. sz. elején angol nyelvterületen született meg az igény: miért ne úgy ejtsük a latint, ahogy azt a klasszikus korban (i. e. I. sz, - i. sz. I. sz.) ejtették, ez lett az úgynevezett restituált ejtés. Ennek szabályai egyébként sokkal egyszerűbbek, mint a középkori ejtéseknek, lásd a fenti példát: "pater noszter kui esz in kajlisz".

Ma már a brit és amerikai iskolákban, ahol van latin mint tárgy, ezt a klasszikus ejtést tanítják. Latin-Amerikában ugyanez a helyzet. Ez természetesen nem helyettesítette a köznapi ejtést, a caesar az továbbra is csak a bölcsész körökben "kajszar", a hétköznapokban "szizör". Viszont egyes esetekben kezdett visszahatni a klasszikus ejtés a magas stílusra. Pl. - s ez abszolút személyes tapasztalat - Isaac Newton főművének címét - Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica röviden Principia - ma már a angolnyelvű matematikusok/fizikusok zöme nem az angolos "prinszipia", hanem a klasszikus "prinkipia" alakban ejti.

A világ 202 országa közül 8 nem rendelkezik nemzetközi elismeréssel: Abházia, Dél-Oszétia, Észak-Ciprus, Karabah, Koszovó, Szomáliföld, Tajvan, Transznisztria.

Magyar szempontból a legegyszerűbb Koszovó és Tajvan, ezekbe vízummentesen lehet beutazni bármilyen módon.

Transznisztria csak szárazföldön érhető el (nincs nemzetközi repülőtere), viszont akár Moldáviából, akár Ukrajnából szabadon be lehet utazni. Mindkét országból rendszeres buszjáratok is vannak. Vízummentes a tartózkodás 24 óráig, ezt magában az országban lehet meghosszabbítani a rendőrségen.

Dél-Oszétia egyedül Oroszországból érhető el, a Dél-Oszétia és Grúzia közti határ le van zárva 2008 óta és el van aknásítva. Észak-Oszétiából (mely Oroszország része) naponta több buszjárat van. Magyaroknak 2 vízum is kell itt: dél-oszét vízum - ez Moszkvában szerezhető be a dél-oszét követségen -, s kell két darab orosz vízum, hiszen mint bemenetkor, mint kimenetkor keresztül kell menni Oroszországon.

Abházia egyszerűbb eset: oda a magyarok számára vízummentes Grúziából is be lehet menni, nem csak Oroszországból. Viszont fordítva, Abháziából Grúziába csak akkor lehet beutazni, ha előtte Abháziába Grúziából mentünk be. Minden esetben kell abház vízum is, ez beszerezhető a moszkvai abház követségen, de felvehető a határon is, előzetes egyeztetés után.

Észak-Ciprus 2004 óta könnyű célpont, mind Ciprusból be lehet menni, mind Törökországból. 2004 előtt a Törökországból való beutazást Ciprus büntette, ez azóta megszűnt. Észak-Ciprus vízummentes.

Karabahba előzetes vízum kell, ez csak Örményországban szerezhető be. Örményország magyaroknak vízummentes.

Szomáliföld a legnehezebb eset. Vízummentes magyaroknak, de csak Etiópiából és Dzsibutiból lehet beutazni, onnan viszont repülővel is akár. Viszont mindkét ország vízumköteles magyarok számára. Dzsibuti az egyszerűbb eset: előzetesen is lehet intézni a vízumot.

Milyenek egyébként az egyes felsorolt országok nagyon röviden?

Abházia az, mely komolyan gondolja a függetlenséget, Oroszországhoz se akar csatlakozni. Teljesen komoly határőrizet van pl. az abház-orosz határon.

Dél-Oszétia de facto Oroszország, azaz Észak-Oszétia folytatása.

Észak-Ciprus tök ugyanaz, mint Ciprus, csak olcsóbb.

Karabah a tavalyi azeri-örmény háború után egy menekülttábor.

Koszovó egy második Albánia.

Szomáliföld esete sajátos: stabilabb és biztonságosabb, mint Szomália, melynek nemzetközi jogilag a része.

Tajvan egy második Hongkong, csak kissé szegényebb verzióban.

Transznisztria a volt Szovjetúnió skanzenje, az egyetlen volt szovjet terület, ahol máig minden tele van a szovjet jelképekkel.

18 éves korom előtt 3 könyv tett rám a legnagyobb hatást.

Az évszámok: 1979, 1980, 1983.

1979: a Galaktika Magazin téli számában (Galaktika 36.) jelent meg Robert Sheckely Specialista című novellája (eredeti cím: Specialist). Később elolvastam angolul is, eredetiben (mármint amikor már megvolt az ehhez szükséges tudásszintem), sőt most tavaly meghallgattam hangoskönyv verzióban is. A magyar fordítás eléggé bumfordi egyébként, de a lényeg átjött azért.

A történet alapja: egy bio-űrhajó - mely több különböző fajokból áll - hajótörést szenved, ami miatt az egyik alkotóelem, a hajó mozgatója elpusztul. Mozgató nélkül azonban az űrhajó képtelen a fénysebességnél gyorsabban haladni. A hajó egyetlen esélye, találni egy új mozgatót. Sikeresen találnak is egy mozgatókkal teli bolygót - kiderül: ez a Föld -, azonban ezen a bolygón primitív mozgatók élnek, akik despecializálódtak, azaz elfelejtették eredeti szerepüket, sőt nem is ismerik a fajok közti univerzális együttműködés elvét. A hajó mégis leszáll, elfog a leszállóhely környéki erdőben egy primitív mozgatót (egy erdőben sétáló embert), s megpróbálja rávenni, csatlakozzon a hajóhoz, legyen ő az új mozgató. Az ember persze halálra rémül, nem érti mi történik, menekülni akar a "szörnyetegek" fogságából. A hajó tagjai végül rájönnek, nem fog menni ez, így elengedik az embert. Aki ekkor azonban gyanakodni kezd, hátha ez az egész mozgatás nem is fantázia. S lassan rádöbben az egészre, mi is az emberi faj valódi szerepe. Az utolsó mondat: a hajó immár 8-szoros fénysebességgel mozog és gyorsul.

1980: ekkor olvastam Szathmári Sándor Kazohínia című regényét. Erről már írtam, nem ismételném meg.

1983: ekkor kezdődött a nagy kampány, felkészülés George Orwell évére. Ez még a hidegháború volt, s Orwell kiváló nyugati eszköz volt - az persze el lett hallgatva, hogy Orwell szovjetellenes volt ugyan, de kommunista. Mindegy, ez a politikai propaganda normál működése.

Nekem azonban nem két főművének valamelyike tetszett a legjobban, hanem egy szinte imeretlen műve. Ez a Keep the Aspidistra Flying című regény - pár éve megjelent magyarul is, azzal az idióta címmel, hogy "A fikusz és az Antikrisztus" - "ősi" magyar könyvkiadói hagyomány a címeket direkt félrefordítani (ez azóta átment a filmforgalmazókhoz is).

Pár éve film is készült a regényről, s a film, meglepő módon, jól visszadja a könyvet, plusz a színészek is jók benne.

A regény főhőse Gordon, egy korabeli (azaz XX. sz. 30-as évek) angol kommunista értelmiségi, aki utálja a rendszert, de mivel szegény, kénytelen dolgozni: mint reklámszövegek írója egy nagy angol cégnél. (Kicsit önéletrajzi ez a mű, mintha Orwell saját magát parodizálná kissé.) Végül azonban nem bírja az ellentmondást saját nézetei és munkája között, így felmond, s elmegy is sokkal rosszabban fizető, de "rendszerkritikusabb" állásba: eladó lesz egy könyvesboltban, s elhatározza hivatásos költő lesz, versírásból fog megélni.

A Gordon által utált társadalom jelképe számára az aspidistra, a kor népszerű szobanövénye, melyet sokan az alsó-középosztályból lakásuk ablaka belső részén tartanak. (Magyar neve a Wikipédia szerint: kukoricalevél, fogalmam sincs így van-e, szóval maradjon aspidistra.)

Az eredmény azonban nem a boldogság, hanem a teljes marginalizáció, lassan nyomorban kezd élni. Immár írni is képtelen, mert szó szerint éhezik, raadásul sikertelen is, összesen egy darab versét sikerül eladnia egy lapnak. Közben élete egyetlen biztos pontja, a kapcsolata barátnőjével, Rosemaryvel is veszélybe kerül, a barátnő nem fog korlátlan ideig várni rá, ő pedig nem tudja megkérni a kezét, mert tudja, családot már végképp nem tudna eltartani.

Barátja, aki szintén kommunista, de gazdag családból származik, így milliomosként dolgoznia se kell, az Antichrist nevű ateista marxista folyóirat kiadója segíteni próbál neki, de persze Gordon soha nem fogad el egy fillért se. Ő bizonyítani akar, képes önerőből is megbirkózni mindennel. Amikor egyetlen sikere bekövetkezik - elad egy verset -, a kapott pénzből meghívja a legdrágább étterembe barátnőjét és a milliomos barátot, s egy vacsorára elkölti a teljes kapott tiszteletdíját, pedig az 3-havi könyvesbolti fizetésének felel meg. A végén Gordon még le issza magát,majd botrányt kavar, amiért a rendőrség letartóztatja. A büntetést persze képtelen kifizetni, milliomos haverja fizeti ezt ki, megmentve őt a pénzbírság börtönbüntetésre váltásától.

A végén kiderül: Rosemary terhes. Gordon erre a hírre megkéri a kezét, majd visszamegy eredeti munkahelyére, a reklámügynökségre, hogy olyan jövedelme legyen, melyből a család meg tud élni. A könyv vége: Gordon és immár felesége normális lakásba költöznek rendes környéken, a feleség pedig egy nap egy aspidistrával jön haza, melyet elhelyez az ablak közelében.

14 éves koromig fanatikus nyugatimádó voltam, semmilyen kétség nélkül. Talán megbocsátható az életkor miatt.

1981 nyarán jött az első kétségem. Spanyolországban voltunk 3 napot, utazva Budapest és Havanna között. Ekkor már túl voltam 1 évnyi kubai életen, azaz már beszéltem, értettem spanyolul. (Egyébként 6 éves korom előtt a spanyol egyik anyanyelvem volt, de aztán 6 és 7 éves korom között elfelejtettem a nyelvet, csak egyes számnevek és a kedvenc játékmackóm neve maradt meg bennem. Szóval amikor kikerültem Kubába 1980 júliusában, újra kellett tanulnom a nyelvet.)

Spanyolországban nagyon nézegettem a lapokat, s ott szembesültem azzal, hogy az emberek 90 %-a nem vásárol közéleti, politikai lapot. Hanem a leggyakrabban bulvársajtót. Akkor magyar bulvár még nem létezett, így ezzel a műfajjal először spanyolul ismerkedtem meg. Nem kell ma már magyaráznom: a bulvársajtó akkor is már a tökéletes agyölő mechanizmus volt.

Én meg arra jutottam: miféle az a nyugat, ahol az emberek zöme önként hülyeségeket olvas?

A hülyeség kvintesszenciáját pedig az egyik spanyol bulvár hetilapban találtam meg. Spanyol államfői látogatás Latin-Amerikában a téma (azt hiszem, Peru volt az ország). A bulvársajtó ilyenkor jellemzően arról ír, mi volt a vacsorai menü, milyen cipő volt az egyik résztvevőn. Miután ez már mind lezajlott, már mindez le lett írva, még kellett írni valamit, gondolom, még maradt üres oldal a lapban. Erre be lett téve egy egész oldalas kép a spanyol királynéről (az előzőről, nem a mostaniról), amint álldogál egy láma mellett. S alatta semmi cikk, csak egy sor "Őfelsége megismerkedett egy lámával".

Íme egy tipikus semmiről nem szóló "cikk" az egyik spanyol bulvárlapban. Nem volt interjú senkivel, semmi nem lett elemezve, csak egy éppen népszerű téma - Novak Đoković kitoloncolása Ausztráliából - kapcsán valamit írni kellett: a szerző hát leír valami röhejesen banálisat: "Jelena és a két fiú - Novak Đoković fő támasza miután kiutasították Ausztráliából". A cikk egyetlen alapja: nem jött hír arról, hogy Đoković megcsalná a feleségét vagy válni akarna, tehát biztos boldog családi életet él, azaz a család élete támasza.

Ez már tényleg az egykori szovjet sajtó kategóriája: "X elvtárs fogadta Y elvtársat, a találkozó meleg, elvtársi légkörben zajlott lett, melynek során meg lett vitatva több kölcsönös érdeklődésre méltó kérdés".

Van-e kapcsolat a pedofília és a homoszexualitás között? Ez a kérdés jelent meg a magyar nyilvánosságban.

Nos, a válasz igen és nem is, attól függ hogyan nézzük.

De először is tisztázzuk a pedofília nem gyerekek iránti erőszakot jelent, hanem felnőtt által serdületlen gyerek iránt érzett nemi vágyat - a "serdületlen" szó nagyon fontos, mert aki pl. egy fejlett, serdült 13 éves lány iránt érez ilyet, az nem pedofil.

Olyan értelemben a két beteges nemi vágy - a pedofília és a homoszexualitás - között nincs kapcsolat, hogy egyikből következne a másik. Egy átlag homokost ugyanúgy nem érdeklik a kisegyerekek szexuálisan, ahogy az átlag heterót se.

Ami viszont érdekes: a pedofilok között felülreprezentáltak a homokosok. Egy amerikai tanulmány - Kurt Freund, Robin J. Watson - The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children: An Exploratory Study - szerint míg a teljes felnőtt lakosság körében a heteroszexuális-homoszexuális arány 20:1, azaz emberek kb. 95 % heteroszexuális, míg 5 %-a homoszexuális, addig a pedofilok között az arány 11:1, azaz a pedofilok 83 %-a heteroszexuális, míg 17 % homoszexuális.

Természetesen a pedofilok zöme így is heteroszexuális. Ezt mutatja a leleplezett gyerek elleni nemi erőszak statisztikája is: a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeknél a lány:fiú arány 2:1. Ennek az aránynak a magyarázata: az elítélt elkövetők 85 %-a férfi (persze tudni kell, ezek zöme nem pedofil, csak az USA-ban a 14-17 évessel való szex is nemi erőszak bűncselekménynek számít, lásd 25 éves tanár bácsi és 17 éves diáklány).

Idegen nyelv tanulásánál a legnagyobb probléma mindig a kiejtés. A nyelvtan megtanulható és begyakorolható 100 %-osan, a szókincs pedig a legkisebb nehézség.

A kiejtés mindig hatalmas gond 6-7 éves kor utáni nyelvtanulásnál. Addigra ugyanis beállnak a hangképző szervek egy adott helyzetbe. S onnan aztán nem mozdulnak többé. A beállás azt jelenti:

• nem képes többé az ember a saját nyelve szemszögéből "felesleges" hangok képzésére,
• nem képes sok esetben még különbséget se tenni egyes más nyelvekben különböző hangokat,
• rögzülnek a fonémahatárok, azaz mely hangok alkotják ugyanazt a fonémát.

Valójában ez utóbbi a legkevésbé ismert, mégis a legnagyobb gondot okozó probléma.

De most a hangsúlyról, mely a kérdés egy specifikus része. A téma szempontjából a hangsúly azt jelenti, hogy nem minden szótag ejtése azonos egy szón belül, van egy kiválasztott "hangsúlyos" szótag. Röviden a következő a helyzet.

Alapvetően 4 főtípus létezik:

• dinamikus hangsúly, azaz a hangsúlyos szótag erősebben, nagyobb légárammal van ejtve,
• zenei hangsúly, azaz az a hangsúlyos szótag hangszíne magasabb,
• mennyiségi hangsúly, azaz a hangsúlyos szótag hosszabban van ejtve,
• nincs hangsúly, azaz minden szótag ejtése közel azonos.

A dinamikus hangsúly a leggyakoribb, ma Európában ez a legelterjedtebb. A magyar is ilyen.

A dinamikus hangsúlyú nyelvek esetében van ahol a hangsúlytalan magánhangzók ejtése minőségileg más, mint a hangsúlyosoké (ennek neve magánhangzó-redukció), s van ahol ilyen jelenség nincs. (A magyarban pl. ilyen nincs.)

Mind a dinamikus, mind a zenei hangsúlynál lehetséges, hogy az adott nyelvben vannak rövid-hosszú magánhangzók, s az is, hogy nincsenek.

Megesik - ritkán -, hogy egy nyelvben egyszerre van jelen a dinamikus és a zenei hangsúly.

A mennyiségi hangsúly esetében nem létezhetnek rövid-hosszú magángangzók, hiszen ez hangsúlyfüggő.

Ahol nincs szótaghangsúly, ott gyakori, hogy a nyelvben tónusok vannak. A tónus tulajdonképpen ugyanaz, mint a zenei hangsúly, azzal az eltéréssel, hogy utóbbi esetben minden szótag "hangsúlyos", azaz hordoz valamilyen tónust. Pl. a kínai ilyen. De önmagában a tónusok megléte nem zárja ki a hangsúlyt, lásd japán. S az is lehetséges, hogy nincs se hangsúly, se tónus, lásd koreai (bár ez vitatott).

Mi okoz nehézséget? Alapvetően a következő esetek:

• zenei hangsúly nélküli nyelvű ember zenei hangsúlyos nyelvet tanul, ez pont olyan nehéz mint tónusos nyelvet tanulni tónus nélküli nyelvű számára, lásd egy átlag magyar számára még a tónus meghallása is probléma, nem hogy utánzása - fordítva nincs nehézség: a tónusos nyelvű ember megjegyzi, a célnyelvben minden szótag semleges tónusú, s kész,
• mennyiségi hangsúlyos nyelvű ember más típusú nyelvet tanul, itt a hangsúly és a hosszú magánhangzó összeforrt érzetének elválasztása rendkívül nehéz, lásd az oroszok beszédét más típusú nyelven - fordítva itt szintén nincs gond, egy átlag magyar simán megszokja, hogy oroszul a hangsúly az hosszúság is,
• magánhangzó-redukció megléte és hiánya - itt a nehézség kölcsönös, a redukcióval rendelkező nyelvű ember "elharapja" a szótagokat a célnyelvben, míg fordítva meg "mekegés" van.

Bolgár-magyar viszonylatban a probléma jellemzően ez utóbbi. A bolgárok redukálnak és nem értik a hosszú hansúlytalan magánhangzókat, a magyarok pedig nem redukálnak. Pedig a 6 bolgár magánhangzó közül 4 redukálandó hangsúlytalan helyzetben (sőt, egyes kelet-bolgár nyelvjárásokban 5). Egyébként a redukció kelet-nyugat irányban csökken, a legnyugatibb részeken egyáltalán nincs. Ez az oka annak, hogy a legnyugatibb bolgár nyelvjárás alapján létrehozott macedón irodalmi nyelvben egyáltalán nincs redukció.

A modern parazitizmus hagyományos alakja persze a tőkés, aki nem is vesz részt a vállalkozása irányításában, csak bezsebeli a profitot. De most nem erről, hanem a parazita kisemberről.

Hozzáteszem, itt a "parazita" nem értékítélet, csak ténymegállapítás. Az esetek döntő többségében a parazita nem is tudna nem az lenne, a rendszer egyszerűen bekényszerítette őt ebbe a szerepbe.

A nyugati jóléti magállamok jelensége - bár egyre kisebb mértékben, mert a pénz fogyóban van -, hogy emberek olyan mértékű segélyeket kapnak, melyekből simán megélnek. Pár éve szembesültem Bulgáriában 5 hónapig nyaraló spanyol munkanélkülivel, aki elmondta, a segélyéből kiválóan képes egész nyáron üdülni.

De a jelenség másik oldala a periféria parazitája. A mai Kubában sajátos jelenség - s ez erős kontrasztban van az egyébként hivatalos kommunista ideológiájával -, hogy a semmit sem csináló, de közeli külföldi rokonnal rendelkező emberek sokal jobban élnek, mint a dolgozó emberek.

A rejtély megoldása: jelenleg Kubában az átlag havi nettó bér 11 ezer Ft körül van. A legtöbb külföldi kubai pedig Floridában él, ahol ugyanez az összeg nagyjából 2 óra nettó bérnek felel meg a legalacsonyabb keresetűek között, ennyit lehet keresni betanított vagy szakképzetlen munkával, lásd kertészeti segédmunka, építőipar, bolti eladó, hordár, stb., tipikus munkák, melyeket friss bevándorlók végeznek.

Közeli rokonnak - jellemzően szülő - pedig ki ne utalná el 2 órai munkabérét segítségként, sőt akár félnapi munkabérérét is havonta, ami már kemény 20 ezer Ft, ennyit Kubában csak jól fizetett emberek, pl. orvosok és rendőrök keresnek.

Na most, ha a semmivel megkeresem egy orvos fizetését, akkor nyilván nem fogok elmenni dolgozni sehová, hogy keressek hozzá még egy keveset. Egyszerűen ez nem lenne racionális erőfeszítés.

S Kuba nem az egyetlen eset. Afrikában a legszegényebb országokban ugyanez mindennapos jelenség. Sőt vannak ott Kubánál szegényebb országok is, ahol a kubai bérszint is álomnak tűnik. Nemrég mesélte egy Mozambikban élt ismerős: heti 40 órás munkaidővel alkalmaztak egy kertészt a ház körül, 9 ezer Ft/hó bérezéssel.

Latin-Amerika persze gazdagabb Afrikánál, ott csak Haiti van kubai szintén, minden más ország jóval gazdagabb. Mexikóban pl. az átlagbér kelet-európai szintű, nagyjából a magyar szint körül van, ezt már nem lehet sehogy se kompenzálni külföldön élő rokon adományával (hacsak az nem milliomos, de ez azért nem a tipikus helyzet).

A legszegényebb - Kuba-szintű vagy annál is nyomorultabb - országokban tehát az életpálya 2-felé tud ágazni:

• kivándorlás magasabb bérezésű országba,
• maradás otthon, várva a kivándorolt rokon utalására.

Személyesen átélt első nagy hisztim Diana brit "hercegné" halála volt 1997-ben.

Addig Dianához semlegesen viszonyultam, bár kicsit azért idegesített, de ez nem érte el ezt a határt, hogy meg is utáljam őt. Csak halála után kezdtem gyűlölni, akkor se az ő hibájából, hanem agyatlan rajongói miatt.

Volt pár hét, amikor a rajongói tábor egyenes tömeghisztériás extázisba esett.

Persze minden komolyabb celeb halála megrázkódtatást okoz a rajongók között. Ez végülis normális. Pl. meghal egy zenész celeb, ez nyilván megérinti zenéjének kedvelőit. Ugyanez egy politikus esetében.

Diana hercegné fő előzményei Grace Kelly monacói hercegné és Marilyn Monroe voltak, mindketten eredetileg amerikai színésznők. Volt rajongótáboruk, melynek volt egy érvényes oka: a színésznőség. A későbbi felturbózott extracelebség persze már bulváros volt, de akkor is volt egy valós alap.

Ezzel szemben Diana volt az első "celeb mert celeb" típus, tulajdonképpen soha semmit se tett, egyetlen nagy tette, hogy megházasodott egy híres emberrel, majd összeveszett vele és elvált tőle. Ha nem lett volna a házassága, soha senki se tudta volna, hogy egyáltalán létezik.

Annak idején, 1981-1984 között gyakran szembesültem a spanyol bulvársajtóval, néha beléjük is lapoztam. Nagyszerű ez nyelvtanulásra, a bulvárlapok minden nyelven kiváló nyelvtanulási segédeszköz, ugyanis világos, egyszerű tőmondatokat alkalmaznak, "nehéz" szavakat mellőzve, ráadásul sok a kép, szóval mint egy profi alapfokú nyelvkönyv külföldieknek. Nyelvtanuláshoz pont ez kell: bugyuta szövegek. Egy normál nyelvkönyv is ilyen, emlékszem első latin nyelvkönyvemre, ahol a leírt helyzetek alapján mintha súlyos agybetegek beszélgetnének egymással, dehát pont ez kell alapszinten a nyelvoktatásban. Idézek emlékezetből

Ancilla in mesa rosam albam ponit. (A rabszolganő fehér rózsát tesz az asztalra.)

- Quid in mesa est? - interrogat dominus dominam.

- Interroga ancillam - domina respondet.

Dominus ancillam interrogat:

- Responde, ancilla, quid in mesa est?

- In mesa rosa alba est - ancilla respondet.

Aztán megy a sztori tovább orrvérzésig, a család hosszú percekig egy fehér rózsáról beszélget.

Meg még egy hasonló, hogy a bátor római katonák Egyiptomban vannak, s beszélgetnek egymással, amikor éppen nem harcolnak. Itt az egyik megkérdezi a másikat egy nagy és széles folyó partján állva "Num nomen huic fluvii Nilus est?" (Ugye ennek a folyónak Nílus a neve?) - azért ezt a helyzetet elképzeltem már akkor: ha egy egyiptomi római katona ennyire nem tudná hol van, a hadiorvos rég alkalmatlannak nyilvánította volna.

Szóval visszatérve a témára, Diana volt az első nagy semmiért híres ember. Aztán amikor meghalt, mégiscsak ki kellett találni valamit miért ilyen fontos személy ő. S jöttek a vadabbnál vadabb elméletek, a kedvencem: a királynő így bosszúlta meg, hogy Diana segített Tony Blairnak megnyerni a választást - az állítás nagyjából minden szava marhaság.

Miről is jutott eszembe? Hát a római macskabaszó Geri esetéről. Figyelem a szekta fejlődését, egyre súlyosbodik az állapotuk. Íme csak néhány jellemző megjegyzés, kiválasztottam az 5 legjobbat:

• "Tegnap volt az első nap, hogy nem sírtam. De ma megint sírok."
• "Hideg és fájdalmasan üres lett Gergő nélkül a világ. Nem lehet ezt ép ésszel felfogni."
• "A világ sötétebb, szürkébb és ridegebb, mióta nincs köztünk."
• "Január 2. óta folyamatosan sírok."
• "El sem akartam hinni, hogy ez igaz lenne. Csak akkor vettem tudomásul mikor Gyurcsány Ferenc posztjában olvastam a megemlékezést."

Viszont arról eddig még egy macskabaszó-rajongó se számolt be, hogy sétálva a parkban, egy fa Geri arcát vette fel, majd beszélt hozzá. Nem vicc, tényleg voltak ilyen Diana-rajongói beszámolók annak idején!

Pár éve egy cikkemben megemlítettem Gattyánt. Csak példaként. A vicces: azőta ennek súlya lett. Íme az említés:

Óvatosnak kell lenni a nem politikai hírekkel is! Mondjuk azt olvasom, hogy Gattyán György be fogja zárni belvárosi luxusáruházát. Na most, ez a hír így önmagában teljesen alkalmatlan felhasználásra. Ki ez a Gattyán, liberális-e vagy fideszes? – ez az első kérdés.

Ha fideszes, akkor azt írom: íme még egy fideszes álüzletember, aki nem ért semmihez, s csak az Orbán-korrupció miatt dúsgazdag, Nem felejtem elmondani azt sem, hogy Gattyán kezdőtőkéje a pornó iparágból származik, azaz a nők megalázásából.

Igenám, de ha Gattyánról kiderül, hogy liberális, akkor mindez stornó. Ez esetben azt írom: a saját erejéből, kemény munkával gazdaggá lett nemzetközi hírű, elismert üzletember kénytelen menekülni Orbán diktatúrája elől, ezért zárja be az üzletét. A pornóról ez esetben hallgatok, s ha mégis előjön a téma, azt írom: ez nem sért törvényt, egyetlen nő sem kényszerből pornózik.

Egyébként ami a Gattyán-üzletágat illeti, sose értettem hogyan lehetett ez sikeres. Alapvetően a Gattyán-alkalmazottak (mármint csak a nők, akik mutogatják magukat) olyanok, akik pornózni nem akarnak, de a modell szakma meg nem elégíti ki őket anyagilag. (Mielőtt valaki beleszólna: igen, van kemény pornó is Gattyánéknál, de nem az a fő műfajuk.)

Szerintem nagyon kétségbeesettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki pénzt fizessen azért, hogy megnézhesse egy láthatóan erősen unatkozó fiatal nő vetkőzését, amint ezt úgy hajtja végre, mintha napi 8 órás munkaidőben ülne egy hipermarket pénztárában. Lehet, hogy bennem van a hiba, de az ilyesmi engem nemhogy nem serkent szexuálisan, hanem fordítva hat: lebeszél a témáról.

Gattyán végülis nem a nőket zsákmányolja ki főleg, hanem az emberi hülyeség vámszedője.

Bár pornóval sosem foglalkoztam, a szoft erotikus üzletággal volt kapcsolatom egy időben. Akkor és ott döbbentem rá az üzletág belső ellentmondására, hogy kétféle modell van:

• a profi modell, aki pénzért csinálja, ez viszont az egész fényképezkedést rutinná teszi, s a végeredmény előbb-utóbb egy unatkozó nő, bármilyen profi is az egész fényképezés, akin látszik a munkaundor: a fotómodellség ugyanúgy unalmas munkává változik idővel, mint minden más munka,
• az amatőr modell, aki kedvtelésből vagy barátja-férje kedvéért modellkedik - ő természetes látvány, nem unalmas, de viszont ezt ingyen csinálja, azaz nem alkalmas üzleti modellként.

Manapság a neten persze van a kettő keveréke is: amatőrök, akik pénzt is kérnek. Ez azonban mindig csak zsebpénz, akkor is, ha az emberek mást hisznek.

Amikor a Szovjetúnió felbomlott, az egyik fontos török várakozás az volt, hogy egyfajta új török befolyási övezet alakulhat ki a térségben, legalábbis a türk ex-szovjet köztársaságokban.

A Szovjetunió megszűnésekor 15 tagköztársasága volt (korábban számuk 4 és 16 között mozgott), ebből 5 volt türk: 1 a Kaukázusban és 4 Közép-Ázsiában.

A török tervek sose valósultak meg, az új államok nem akartak elköteleződni Törökország mellett, sokkal inkább sokoldalú kapcsolatokat akartak a világgal. Törökország persze baráti országnak számít, de az országok politikája sokkal inkább egyfajta egyensúly keresése Kína, Oroszország és a nyugat között, s Törökország csak az egyik hivatkozási pont.

Valójában a török hatás még a kulturális szférában se tudott érvényesülni. Ma a diákok ezekben az országokban idegen nyelvként oroszt és angolt tanulnak, nem törököt. (Leszámítva itt Azerbajdzsánt, az azerieknek eleve nem kell tanulniuk a törököt, az azeri és a török viszonya kb. mint a cseh-szlovák viszony, kölcsönösen értik egymást gond nélkül.)

Még az a török cél se érvényesült, hogy mindenki térjen át a cirill ábécéről a török latin abécére. A kirgizek máig a cirillt használják, a türkmének áttértek a latinra, de nem vették át annak török verzióját. A kazahok és az üzbégek egyszerre használják a cirillt és saját verziójú latint, a cél a cirill lassú kivezetése a használatból. Egyedül az azeriek vették át a török ábécét.

Mi ennek az oka:

• az egyes új államok célja nem a közös identitás erősítése, hanem éppen ellenkezőleg: a nemzetépítés volt, azaz minél jobban kell különbözni a rokonnépektől, még az írásban is,
• mint ahogy máshol a világon, az etnikai és nyelvi rokonság nem hoz magával automatikusan baráti viszonyt is, az üzbég-kirgiz viszony pl. nem hogy nem baráti, de egyenesen ellenséges.

Az egyes írások tanulmányozásához javaslom a omniglot.com honlapot. De azért pár érdekesség magyar szemszögből:

• ahogy a törökben is, az azeriben a nagy I betű kötelezően ponttal írandó: İ -ennek oka, hogy az ı és az i az 2 külön betű, az előbbi a magyar ü-höz hasonlít, de ajakkerekítés nélküli, az utóbbi a magyar i-vel azonos, lásd Azerbajdzsán fővárosa Bakı, ejtése kb. "bacsü" (magyarul a város neve Baku, ez az orosz verzió átvétele),
• a ğ betű a törökben jellemzően nem jelez hangot (lásd Erdoğan nevében nincs "g" hang), de az azeriben igen: "lazán" ejtett g-nek felel meg, ugyanaz szinte mint a spanyol g ("magyaros" g hang a spanyolban csak orrhang és szünet után van, sőt gyors beszédben szünet után se).
• a türkmének - a régióban meglehetősen szokatlan módon - a hacseket használják mellékjelként több esetben is: ž = zs, ň = veláris n - továbbá az azeri/török ı-t y-nal írják, ezért viszont külön betűt találtak ki a "j" hangra, ez a ý,
• az üzbégek a gyakorlatiasságot tartották szem előtt, összes betűjük leírható egy normál angol billentyűzettel,
• a kazah latin ábécé jelenleg még alig használatos, sőt folyamatosan változtatják. a jelenlegi céldátum bevezetésére 2023.

Az egyik liberális mítosz szerint az oktatás a jólét kulcsa. (Meg a korrupciómentesség, de arról már írtam.)

Nem mondom, hogy nem fontos az oktatás. Műveltnek, tájékozottnak lenni önmagában is jó dolog. Csak éppen ez ugyanúgy nem okoz jólétet, mint mondjuk a gyümölcsfogyasztás, ami szintén hasznos dolog egyébként.

A ballib mitológia szerint él az ország szegénységben, majd hirtelen beszüntetik a korrupciót, aztán megjavítják az oktatást, s aztán hipp-hopp jólét uralkodik el a tájon.

Történelmi példa sincs az oktatás jólétkeletkeztető hatásáról, de persze a liberálisokat ritkán zavarja a gyakorlati világ.

Valójában hová vezet a jó oktatás egy szegény országban? Jellemzően a következők valamelyike lesz:

• korábban műveteletlen szegények alkották a lakosságot, most helyettük művelt szegények lesznek,
• tele lesz a gazdaság túlképzett emberekkel, akik nem tudnak végzettségükhöz méltó állást találni, lásd a Szovjetunió összeomlása utána helyzetet, amikor Moszkában atomfizikáról lehetett beszélgetni a taxissal, az ugyanis eredetileg az atomfizika doktora volt,
• az ország ingyenesen ellátja a gazdag magállamokat jól képzett emberekkel.

Az egyik cigány sztereotípia, hogy él a cigány a félig leomlott házban, de a nappaliban 5K plazmatéve van. Valami ilyesmi az oktatásfejlesztés is, ha nincs saját gazdaság.

A ballib beszélgetős műsorokat és elemző előadásokat mindig néztem, valószínűleg hűebb néző vagyok, mint egy fanatikus ballib törzsszavazó, de a lazább beszélőfejes műsorokat ritkábban követem. Egy ideje változtattam ezen a szokásomon, elkezdtem nézni az ATV reggeli műsorait is, ahol az a normál menet, hogy behívnak ballib profi politikusokat, akik megmondják a tutit, az újságíró meg alájuk kérdez.

A beszélőfej profi, semmivel se lehet kizökkenteni, mindenre van kész válasza, gondolkodnia sose kell, a reakcióidő jellemzően fél másodperc - hogy ezt hogyan csinálják, nem tudom.

A választások közeledtével a téma persze mindig ugyanaz. Van persze szerepe a pozitív gondolkodásnak, de túlzásba vitele inkább struccpolitika. Véleményem szerint ezek az emberek csak akkor fognak nyerni áprilisban, ha addig Orbán csinál valamilyen kivételesen nagy marhaságot. Egyébként kizárt.

A fideszesek ezt sokkal okosabbak csinálják: még akkor is szoros eredményről beszélnek, ha az nem is szoros. Jobbak a szakértőik: alapvető, hogy jobb a rosszabbra számítani, mert mobilizál, mint a jobbra, mert ez meg elkényelmesít.