A legviccesebb ballib vitataktika a következő a Facebookon.

Ha a fanatikus ballib egy számára elfogadhatatlan kommentet talál egy cikk alatt, nem csak ott válaszol, hanem felkeresi a kommentelő profilját, ott negatív lájkot tesz 10-15 fényképhez, majd kommentel is pár posztnál.

Eddig rendben, de most jön a trükk. Mindezek után az illető blokolja a célszemélyt! A blokkolás egyik mellélhatása pedig az, hogy blokkolt felhasználó kommentjére nem lehet válaszolni. Így akarja a "vitázó" elérni, hogy az ő kommentje legyen az utolsó, mintha az ellenfél érv nélkül maradt volna.

Nekem a Facebookon se szokásom bárkit kitiltani, blokkolni, vagy kommentet törölni. De az ilyen esetekben kivételt teszek: minden ilyen blokkolós-álvitázós ember utolsó kommentjét törlöm. Csak az utolsót, így viccesebb.

Egyébként nem vagyok igazán aktív a Facebookon.

Ismét magyar kérdés a bolgár LÖIM-ben.

A versenyző ezúttal gyorsan válaszolt. A kérdés: "Melyik ország miniszterelnöke a migránsokkal szembeni engedékenyetlen hozzáállásáról ismert Orbán Viktor?".

Nyilván egy kormányfő jobban ismert, mint egy EP-alelnök.

A teljes videó itt látható.

Kelet-Európában ritka a multirabszolga, éppen ezért nevetséges a kevés ilyen ember.

A kelet-európai ember alaphozzáállása az ellenkező véglet: még akkor is kritizál, amikor ez teljesen alaptalan.

Bulgáriában van egy honlap, ahol anoním módon lehet megosztani infókat munkahelyekről. Eleinte még komolyan is vettem a honlap infóit, de aztán szembesültem azzal, hogy minden cégről az olvasható, hogy az a világ legrosszabb munkahelye, télen túl hideg van, nyáron túl meleg, az irodai eszközök 20-évesek, a székek szétesnek a dolgozók alatt, a főnökök mind idióták, s már majdnem mindenki felmondott, aki pedig még nem, az a hét végéig megteszi ezt.

A gond az, hogy egyes munkahelyeken dolgoztam magam is, s tudom, az infók nagy része marhaság. Párszor ezt meg is osztottam, de ennek eredménye csak az lett, hogy meg lett állapítva: én az adott cég fizetett bértrollja vagyok, ezért "védem" a céget.

Amikor egy időben Epson-ügyfélszolga voltam, még mielőtt jelentkeztem volna az állásra, megkérdeztem egy cseh ismerőst, aki dolgozott már ott, hogy milyen a munkahely. Több percnyi panaszáradatot kaptam: minden borzasztó, plusz az Epson összes terméke minősíthetetlen szar, s csoda, hogy a cég még nem omlott össze. Aztán amikor mégis elmentem dolgozni oda, meglepődve tapasztaltam, a viszonyok teljesen átlagosak, s az Epson termékei tök ugyanolyan jók, mint konkurrencia - Canon, HP, Lexmark, stb. - termékei.

Amikor meg Nokia-ügyfélszolga voltam, s vettem magamnak egy Nokia.telefont, több kolléga is rám támadott "te képes voltál erre a szarra pénzt kiadni? a Nokia a legrosszabb márka, ezt tudnod kellene!". Csak azzal tudtam hitelemet visszaállítani, hogy elmondtam, megnéztem a belső rendszerben, melyik típusra van a legkevesebb panasz, így választottam készüléket.

Szóval az átlag kelet-európai magatartás a saját munkahely szidása.

Ezen a háttéren az ellenkező véglet kifejezetten röhejes.

Volt egy kollégám, aki teljesen komolyan vette a hivatalos utasításokat, s azokat mély beleéléssel adta vissza, ilyen "nagyon fontos ezt betartani" stílusban. Először azt hittem, viccel. Még főnökök se szoktak így beszélni jellemzően.

Egy másik kolléga az egyik kólcenterben hétvégeken tanult, a hivatalos anyagokat. Kérdésre, hogy ez mire jó, azt mondta, így sikeresebb lesz. Felvétesemre, hogy a siker nem fog hozni neki semmit, hacsak nem élvezi hülyeségek tanulását, hollywoodi stílusban kezdett beszélni. Az ugyanis csak hollywoodi filmekben van, hogy a dolgozó szorgalmas, felfigyelnek rá, majd megemelik a bérét.

De talán egy harmadik eset volt a legviccesebb, ez a Coca-Colánál zajlott le. A kolléganő annyira beleélre magát az egészbe, hogy nem volt hajlandó más cég üdítőjét meginni. S időnként elmés képeket és idézeteket tett fel Facebook-profiljára dicsérve a céget.

Byung-Chul Han A kiégés társadalma című műve jól leírja ezt a jelenséget: nincs rossszabb kizsákmányolás, mint az önkéntes kizsákmányolás, mely során az egyén még büszke is magára: ő sokat dolgozik. Mintha a sok munka dicsőség lenne. Érdekes módon ebben a marxizmus és a liberalizmus tök ugyanazt a hamis dicsőítést adja a munkának, ami a Szovjetunióban a sztahanovista volt, aki folyton túlteljesít, az nyugaton - és különösen az amerikai kultúrában - a "hard working man". Hogy ne legyek őszintétlen, hozzáteszem a marxizmus ideálja a munka megszüntetése, viszont eddig a szakaszig sose egy marxista társadalom se jutott el, azaz a létező marxizmus ideálja sose a munkamentesség volt, hanem a sztahanovista etika.

A premodern világban a munka mindigis kényszernek számított, sose öncélnak. Azért dolgozunk, mert szükségünk van munkánk gyümölcsére, semmilyen más ok nincs. S a leginkább tiszteletre méltó tagja a társadalomnak a szerzetes, aki adományokból él, nem dolgozik, egész idejét Isten tölti ki.

Míg a katolicizmusban - legalábbis a múltban - volt közös nyelv, a latin, ilyen az ortodoxiában sose volt.

Itt most "ortodox" alatt csak azokat értendő, akik 7 egyetemes zsinatot ismernek el. Ugyanis a csak 3 zsinatot elismerők magukat szintén ortodoxnak nevezik.

Történelmileg nyelvi szemszögből 2 nagy részre oszthatók az ortodoxok:

• a görög ortodoxok: ahol az egyházi nyelv a koiné görög, azaz újszövetségi görög nyelv,
• a szláv ortodoxok: ahol az egyházi nyelv az egyházi szláv, mely a középkori bolgár rögzített verziója.

Ma már azonban a helyzet sokkal bonyulultabb.

A görög ortodoxiát alkotó 7 mai független ortodox egyházból csak ott erős máig a koinégörög szerepe, ahol a hívek zöme görög nyelvű, de itt is keveredik az egyházi nyelvhasználat a modern göröggel: ez a konstantinápolyi, a görögországi, s a ciprusi egyház.

További 3 görög ortodox egyházban - jeruzsálemi, antiochiai, alexandriai - a görög ma már másodlagos szerepet játszik, a fő nyelv az arab, hiszen mind a 3 egyházban a hívek 95 %-a ma már arab. Különösen igaz ez az antiochiai egyházra, ahol már szinte csak jelképes a görög szerepe.

A hetedik görög ortodox egyház - az albán - helyzete speciális. Itt ugyanis a hívek egy része az albániai görög kisebbséghez tartozó. Maga az egyház igyekszik az albán nyelvet preferálni, a görög rovására, ennek oka politikai: a muszlim albánok hajlamosak "görög ügynökökként" tekinteni az ortodox albánokra.

A szláv ortodoxiát egykor alkotó 8 egyházból 1 ma már nem szláv: a román ortodox egyház. Ők a XIX. sz. végétől tudatosan mindent román nyelvűvé tettek, egykor azonban az egyházi szlávot használták.

A többi 7 egyház közül a kérdés az, mi a fő nyelv, az egyházi szláv vagy a helyi modern szláv nyelv. Az orosz és az ukrán egyházban egyértelműen az egyházi szláv élvez elsőbbséget. A bolgár és a szerb egyházban pedig a nemzeti nyelv.

A cseh-szlovák és a lengyel egyházban az egyházi szláv a gyakoribb, de a nemzeti nyelv is használatos. Mindhárom országban a hívők zöme kisebbségi etnikumú: a cseh-szlovák esetben ruszinok, a lengyel esetben pedig belaruszok.

Spciákis helyzetű az amerikai egyház, ahol egyházközségenként változó a helyzet, de ma már a többségi helyzet az angol nyelv használata.

Van még egy ortodox egyház, a grúz, mely azonban se nem görög, se nem szláv, egyházi nyelvként mindig a grúzt használták.

Itt csak azt a 16 ortodox egyházat soroltam fel,melyet legalábbis részlegesen elismer a ortodox közösség. A 16-ból 14 teljes elismerést élvez, 2 - az amerikai és az ukrán - részlegeset.

Aki hallott már eszperantistákat beszélgetni egymással, az nagyon meglepődik: mintha mindenki más nyelvet beszélne, annyira másképp ejtik, mindenki az anyanyelve szerint.

A latin, annak fokozatos "kihalása" után hasonló sorsra jutott. Kialakultak regionális ejtések előbb a későbbi újlatin nyelveknél, majd a latin nyelvet átvevő más népeknél is.

Az olaszos hagyomány az észak-olaszországi vulgáris latinra épül. Az olaszos latin ejtés szinte teljesen azonos a modern olasz nyelv ejtésével, talán az egyetlen eltérés, hogy míg az olaszban "j" betű csak idegen szavakban fordul elő, addig a latinban van "j" - ez kora középkori fejlemény, egyébként nem volt "j" a klasszikus latinban (lásd a Julius név az Ivlivs alakban volt leírva).

А spanyolok ugyanezt alkalmazták, azaz a latint a spanyol ejtés szerint használták, kivéve az "ae", az "oe" és a magánhangzó előtti "ti" esetét, ezek "e", "e", s "szi".

A magyarok már későn kerültek képbe, így átvették az egyik kialakult hagyományt, a németet.

Manapság a katolikus egyház arra törekszik, szűnjön meg a sokféle ejtés, ezért egyetlen helyesnek immár csak az olaszos ejtést fogadja el. Magyar katolikus papoknál megfigyelhető: az idősebbek még a németes ejtést használják, a fiatalabbak viszont már az olaszost. A külöbség jelentős, lásd a Miatyánk első sora ("Pater noster, qui es in caelis") a németes verzióban "pater noszter kvi esz in célisz", míg az olaszosban "pater noszter kui esz in cselisz".

A latin katolicizmuson kívüli világban a dolognak kisebb jelentősége volt. Ott a latin csak mint a tudományos terminológia nyelve terjedt el. Jellemzően a német ejtés lett átvéve, apró módosításokkal. A bolgár hagyományos ejtés pl. szinte azonos a magyarral (azaz a némettel), azzal az eltéréssel, hogy az "ae" nem é, hanem e, s az "oe" nem ö, hanem e.

Jelenleg egyébként a latin legszélesebb használatban - furcsa módon - Oroszországban van: máig latinul írják az orvosok a recepteket.

Az eddig leírt helyzet volt az egész világon a XIX. sz. végéig. Aztán a XX. sz. elején angol nyelvterületen született meg az igény: miért ne úgy ejtsük a latint, ahogy azt a klasszikus korban (i. e. I. sz, - i. sz. I. sz.) ejtették, ez lett az úgynevezett restituált ejtés. Ennek szabályai egyébként sokkal egyszerűbbek, mint a középkori ejtéseknek, lásd a fenti példát: "pater noszter kui esz in kajlisz".

Ma már a brit és amerikai iskolákban, ahol van latin mint tárgy, ezt a klasszikus ejtést tanítják. Latin-Amerikában ugyanez a helyzet. Ez természetesen nem helyettesítette a köznapi ejtést, a caesar az továbbra is csak a bölcsész körökben "kajszar", a hétköznapokban "szizör". Viszont egyes esetekben kezdett visszahatni a klasszikus ejtés a magas stílusra. Pl. - s ez abszolút személyes tapasztalat - Isaac Newton főművének címét - Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica röviden Principia - ma már a angolnyelvű matematikusok/fizikusok zöme nem az angolos "prinszipia", hanem a klasszikus "prinkipia" alakban ejti.

A világ 202 országa közül 8 nem rendelkezik nemzetközi elismeréssel: Abházia, Dél-Oszétia, Észak-Ciprus, Karabah, Koszovó, Szomáliföld, Tajvan, Transznisztria.

Magyar szempontból a legegyszerűbb Koszovó és Tajvan, ezekbe vízummentesen lehet beutazni bármilyen módon.

Transznisztria csak szárazföldön érhető el (nincs nemzetközi repülőtere), viszont akár Moldáviából, akár Ukrajnából szabadon be lehet utazni. Mindkét országból rendszeres buszjáratok is vannak. Vízummentes a tartózkodás 24 óráig, ezt magában az országban lehet meghosszabbítani a rendőrségen.

Dél-Oszétia egyedül Oroszországból érhető el, a Dél-Oszétia és Grúzia közti határ le van zárva 2008 óta és el van aknásítva. Észak-Oszétiából (mely Oroszország része) naponta több buszjárat van. Magyaroknak 2 vízum is kell itt: dél-oszét vízum - ez Moszkvában szerezhető be a dél-oszét követségen -, s kell két darab orosz vízum, hiszen mint bemenetkor, mint kimenetkor keresztül kell menni Oroszországon.

Abházia egyszerűbb eset: oda a magyarok számára vízummentes Grúziából is be lehet menni, nem csak Oroszországból. Viszont fordítva, Abháziából Grúziába csak akkor lehet beutazni, ha előtte Abháziába Grúziából mentünk be. Minden esetben kell abház vízum is, ez beszerezhető a moszkvai abház követségen, de felvehető a határon is, előzetes egyeztetés után.

Észak-Ciprus 2004 óta könnyű célpont, mind Ciprusból be lehet menni, mind Törökországból. 2004 előtt a Törökországból való beutazást Ciprus büntette, ez azóta megszűnt. Észak-Ciprus vízummentes.

Karabahba előzetes vízum kell, ez csak Örményországban szerezhető be. Örményország magyaroknak vízummentes.

Szomáliföld a legnehezebb eset. Vízummentes magyaroknak, de csak Etiópiából és Dzsibutiból lehet beutazni, onnan viszont repülővel is akár. Viszont mindkét ország vízumköteles magyarok számára. Dzsibuti az egyszerűbb eset: előzetesen is lehet intézni a vízumot.

Milyenek egyébként az egyes felsorolt országok nagyon röviden?

Abházia az, mely komolyan gondolja a függetlenséget, Oroszországhoz se akar csatlakozni. Teljesen komoly határőrizet van pl. az abház-orosz határon.

Dél-Oszétia de facto Oroszország, azaz Észak-Oszétia folytatása.

Észak-Ciprus tök ugyanaz, mint Ciprus, csak olcsóbb.

Karabah a tavalyi azeri-örmény háború után egy menekülttábor.

Koszovó egy második Albánia.

Szomáliföld esete sajátos: stabilabb és biztonságosabb, mint Szomália, melynek nemzetközi jogilag a része.

Tajvan egy második Hongkong, csak kissé szegényebb verzióban.

Transznisztria a volt Szovjetúnió skanzenje, az egyetlen volt szovjet terület, ahol máig minden tele van a szovjet jelképekkel.

18 éves korom előtt 3 könyv tett rám a legnagyobb hatást.

Az évszámok: 1979, 1980, 1983.

1979: a Galaktika Magazin téli számában (Galaktika 36.) jelent meg Robert Sheckely Specialista című novellája (eredeti cím: Specialist). Később elolvastam angolul is, eredetiben (mármint amikor már megvolt az ehhez szükséges tudásszintem), sőt most tavaly meghallgattam hangoskönyv verzióban is. A magyar fordítás eléggé bumfordi egyébként, de a lényeg átjött azért.

A történet alapja: egy bio-űrhajó - mely több különböző fajokból áll - hajótörést szenved, ami miatt az egyik alkotóelem, a hajó mozgatója elpusztul. Mozgató nélkül azonban az űrhajó képtelen a fénysebességnél gyorsabban haladni. A hajó egyetlen esélye, találni egy új mozgatót. Sikeresen találnak is egy mozgatókkal teli bolygót - kiderül: ez a Föld -, azonban ezen a bolygón primitív mozgatók élnek, akik despecializálódtak, azaz elfelejtették eredeti szerepüket, sőt nem is ismerik a fajok közti univerzális együttműködés elvét. A hajó mégis leszáll, elfog a leszállóhely környéki erdőben egy primitív mozgatót (egy erdőben sétáló embert), s megpróbálja rávenni, csatlakozzon a hajóhoz, legyen ő az új mozgató. Az ember persze halálra rémül, nem érti mi történik, menekülni akar a "szörnyetegek" fogságából. A hajó tagjai végül rájönnek, nem fog menni ez, így elengedik az embert. Aki ekkor azonban gyanakodni kezd, hátha ez az egész mozgatás nem is fantázia. S lassan rádöbben az egészre, mi is az emberi faj valódi szerepe. Az utolsó mondat: a hajó immár 8-szoros fénysebességgel mozog és gyorsul.

1980: ekkor olvastam Szathmári Sándor Kazohínia című regényét. Erről már írtam, nem ismételném meg.

1983: ekkor kezdődött a nagy kampány, felkészülés George Orwell évére. Ez még a hidegháború volt, s Orwell kiváló nyugati eszköz volt - az persze el lett hallgatva, hogy Orwell szovjetellenes volt ugyan, de kommunista. Mindegy, ez a politikai propaganda normál működése.

Nekem azonban nem két főművének valamelyike tetszett a legjobban, hanem egy szinte imeretlen műve. Ez a Keep the Aspidistra Flying című regény - pár éve megjelent magyarul is, azzal az idióta címmel, hogy "A fikusz és az Antikrisztus" - "ősi" magyar könyvkiadói hagyomány a címeket direkt félrefordítani (ez azóta átment a filmforgalmazókhoz is).

Pár éve film is készült a regényről, s a film, meglepő módon, jól visszadja a könyvet, plusz a színészek is jók benne.

A regény főhőse Gordon, egy korabeli (azaz XX. sz. 30-as évek) angol kommunista értelmiségi, aki utálja a rendszert, de mivel szegény, kénytelen dolgozni: mint reklámszövegek írója egy nagy angol cégnél. (Kicsit önéletrajzi ez a mű, mintha Orwell saját magát parodizálná kissé.) Végül azonban nem bírja az ellentmondást saját nézetei és munkája között, így felmond, s elmegy is sokkal rosszabban fizető, de "rendszerkritikusabb" állásba: eladó lesz egy könyvesboltban, s elhatározza hivatásos költő lesz, versírásból fog megélni.

A Gordon által utált társadalom jelképe számára az aspidistra, a kor népszerű szobanövénye, melyet sokan az alsó-középosztályból lakásuk ablaka belső részén tartanak. (Magyar neve a Wikipédia szerint: kukoricalevél, fogalmam sincs így van-e, szóval maradjon aspidistra.)

Az eredmény azonban nem a boldogság, hanem a teljes marginalizáció, lassan nyomorban kezd élni. Immár írni is képtelen, mert szó szerint éhezik, raadásul sikertelen is, összesen egy darab versét sikerül eladnia egy lapnak. Közben élete egyetlen biztos pontja, a kapcsolata barátnőjével, Rosemaryvel is veszélybe kerül, a barátnő nem fog korlátlan ideig várni rá, ő pedig nem tudja megkérni a kezét, mert tudja, családot már végképp nem tudna eltartani.

Barátja, aki szintén kommunista, de gazdag családból származik, így milliomosként dolgoznia se kell, az Antichrist nevű ateista marxista folyóirat kiadója segíteni próbál neki, de persze Gordon soha nem fogad el egy fillért se. Ő bizonyítani akar, képes önerőből is megbirkózni mindennel. Amikor egyetlen sikere bekövetkezik - elad egy verset -, a kapott pénzből meghívja a legdrágább étterembe barátnőjét és a milliomos barátot, s egy vacsorára elkölti a teljes kapott tiszteletdíját, pedig az 3-havi könyvesbolti fizetésének felel meg. A végén Gordon még le issza magát,majd botrányt kavar, amiért a rendőrség letartóztatja. A büntetést persze képtelen kifizetni, milliomos haverja fizeti ezt ki, megmentve őt a pénzbírság börtönbüntetésre váltásától.

A végén kiderül: Rosemary terhes. Gordon erre a hírre megkéri a kezét, majd visszamegy eredeti munkahelyére, a reklámügynökségre, hogy olyan jövedelme legyen, melyből a család meg tud élni. A könyv vége: Gordon és immár felesége normális lakásba költöznek rendes környéken, a feleség pedig egy nap egy aspidistrával jön haza, melyet elhelyez az ablak közelében.

14 éves koromig fanatikus nyugatimádó voltam, semmilyen kétség nélkül. Talán megbocsátható az életkor miatt.

1981 nyarán jött az első kétségem. Spanyolországban voltunk 3 napot, utazva Budapest és Havanna között. Ekkor már túl voltam 1 évnyi kubai életen, azaz már beszéltem, értettem spanyolul. (Egyébként 6 éves korom előtt a spanyol egyik anyanyelvem volt, de aztán 6 és 7 éves korom között elfelejtettem a nyelvet, csak egyes számnevek és a kedvenc játékmackóm neve maradt meg bennem. Szóval amikor kikerültem Kubába 1980 júliusában, újra kellett tanulnom a nyelvet.)

Spanyolországban nagyon nézegettem a lapokat, s ott szembesültem azzal, hogy az emberek 90 %-a nem vásárol közéleti, politikai lapot. Hanem a leggyakrabban bulvársajtót. Akkor magyar bulvár még nem létezett, így ezzel a műfajjal először spanyolul ismerkedtem meg. Nem kell ma már magyaráznom: a bulvársajtó akkor is már a tökéletes agyölő mechanizmus volt.

Én meg arra jutottam: miféle az a nyugat, ahol az emberek zöme önként hülyeségeket olvas?

A hülyeség kvintesszenciáját pedig az egyik spanyol bulvár hetilapban találtam meg. Spanyol államfői látogatás Latin-Amerikában a téma (azt hiszem, Peru volt az ország). A bulvársajtó ilyenkor jellemzően arról ír, mi volt a vacsorai menü, milyen cipő volt az egyik résztvevőn. Miután ez már mind lezajlott, már mindez le lett írva, még kellett írni valamit, gondolom, még maradt üres oldal a lapban. Erre be lett téve egy egész oldalas kép a spanyol királynéről (az előzőről, nem a mostaniról), amint álldogál egy láma mellett. S alatta semmi cikk, csak egy sor "Őfelsége megismerkedett egy lámával".

Íme egy tipikus semmiről nem szóló "cikk" az egyik spanyol bulvárlapban. Nem volt interjú senkivel, semmi nem lett elemezve, csak egy éppen népszerű téma - Novak Đoković kitoloncolása Ausztráliából - kapcsán valamit írni kellett: a szerző hát leír valami röhejesen banálisat: "Jelena és a két fiú - Novak Đoković fő támasza miután kiutasították Ausztráliából". A cikk egyetlen alapja: nem jött hír arról, hogy Đoković megcsalná a feleségét vagy válni akarna, tehát biztos boldog családi életet él, azaz a család élete támasza.

Ez már tényleg az egykori szovjet sajtó kategóriája: "X elvtárs fogadta Y elvtársat, a találkozó meleg, elvtársi légkörben zajlott lett, melynek során meg lett vitatva több kölcsönös érdeklődésre méltó kérdés".

Van-e kapcsolat a pedofília és a homoszexualitás között? Ez a kérdés jelent meg a magyar nyilvánosságban.

Nos, a válasz igen és nem is, attól függ hogyan nézzük.

De először is tisztázzuk a pedofília nem gyerekek iránti erőszakot jelent, hanem felnőtt által serdületlen gyerek iránt érzett nemi vágyat - a "serdületlen" szó nagyon fontos, mert aki pl. egy fejlett, serdült 13 éves lány iránt érez ilyet, az nem pedofil.

Olyan értelemben a két beteges nemi vágy - a pedofília és a homoszexualitás - között nincs kapcsolat, hogy egyikből következne a másik. Egy átlag homokost ugyanúgy nem érdeklik a kisegyerekek szexuálisan, ahogy az átlag heterót se.

Ami viszont érdekes: a pedofilok között felülreprezentáltak a homokosok. Egy amerikai tanulmány - Kurt Freund, Robin J. Watson - The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children: An Exploratory Study - szerint míg a teljes felnőtt lakosság körében a heteroszexuális-homoszexuális arány 20:1, azaz emberek kb. 95 % heteroszexuális, míg 5 %-a homoszexuális, addig a pedofilok között az arány 11:1, azaz a pedofilok 83 %-a heteroszexuális, míg 17 % homoszexuális.

Természetesen a pedofilok zöme így is heteroszexuális. Ezt mutatja a leleplezett gyerek elleni nemi erőszak statisztikája is: a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeknél a lány:fiú arány 2:1. Ennek az aránynak a magyarázata: az elítélt elkövetők 85 %-a férfi (persze tudni kell, ezek zöme nem pedofil, csak az USA-ban a 14-17 évessel való szex is nemi erőszak bűncselekménynek számít, lásd 25 éves tanár bácsi és 17 éves diáklány).

Idegen nyelv tanulásánál a legnagyobb probléma mindig a kiejtés. A nyelvtan megtanulható és begyakorolható 100 %-osan, a szókincs pedig a legkisebb nehézség.

A kiejtés mindig hatalmas gond 6-7 éves kor utáni nyelvtanulásnál. Addigra ugyanis beállnak a hangképző szervek egy adott helyzetbe. S onnan aztán nem mozdulnak többé. A beállás azt jelenti:

• nem képes többé az ember a saját nyelve szemszögéből "felesleges" hangok képzésére,
• nem képes sok esetben még különbséget se tenni egyes más nyelvekben különböző hangokat,
• rögzülnek a fonémahatárok, azaz mely hangok alkotják ugyanazt a fonémát.

Valójában ez utóbbi a legkevésbé ismert, mégis a legnagyobb gondot okozó probléma.

De most a hangsúlyról, mely a kérdés egy specifikus része. A téma szempontjából a hangsúly azt jelenti, hogy nem minden szótag ejtése azonos egy szón belül, van egy kiválasztott "hangsúlyos" szótag. Röviden a következő a helyzet.

Alapvetően 4 főtípus létezik:

• dinamikus hangsúly, azaz a hangsúlyos szótag erősebben, nagyobb légárammal van ejtve,
• zenei hangsúly, azaz az a hangsúlyos szótag hangszíne magasabb,
• mennyiségi hangsúly, azaz a hangsúlyos szótag hosszabban van ejtve,
• nincs hangsúly, azaz minden szótag ejtése közel azonos.

A dinamikus hangsúly a leggyakoribb, ma Európában ez a legelterjedtebb. A magyar is ilyen.

A dinamikus hangsúlyú nyelvek esetében van ahol a hangsúlytalan magánhangzók ejtése minőségileg más, mint a hangsúlyosoké (ennek neve magánhangzó-redukció), s van ahol ilyen jelenség nincs. (A magyarban pl. ilyen nincs.)

Mind a dinamikus, mind a zenei hangsúlynál lehetséges, hogy az adott nyelvben vannak rövid-hosszú magánhangzók, s az is, hogy nincsenek.

Megesik - ritkán -, hogy egy nyelvben egyszerre van jelen a dinamikus és a zenei hangsúly.

A mennyiségi hangsúly esetében nem létezhetnek rövid-hosszú magángangzók, hiszen ez hangsúlyfüggő.

Ahol nincs szótaghangsúly, ott gyakori, hogy a nyelvben tónusok vannak. A tónus tulajdonképpen ugyanaz, mint a zenei hangsúly, azzal az eltéréssel, hogy utóbbi esetben minden szótag "hangsúlyos", azaz hordoz valamilyen tónust. Pl. a kínai ilyen. De önmagában a tónusok megléte nem zárja ki a hangsúlyt, lásd japán. S az is lehetséges, hogy nincs se hangsúly, se tónus, lásd koreai (bár ez vitatott).

Mi okoz nehézséget? Alapvetően a következő esetek:

• zenei hangsúly nélküli nyelvű ember zenei hangsúlyos nyelvet tanul, ez pont olyan nehéz mint tónusos nyelvet tanulni tónus nélküli nyelvű számára, lásd egy átlag magyar számára még a tónus meghallása is probléma, nem hogy utánzása - fordítva nincs nehézség: a tónusos nyelvű ember megjegyzi, a célnyelvben minden szótag semleges tónusú, s kész,
• mennyiségi hangsúlyos nyelvű ember más típusú nyelvet tanul, itt a hangsúly és a hosszú magánhangzó összeforrt érzetének elválasztása rendkívül nehéz, lásd az oroszok beszédét más típusú nyelven - fordítva itt szintén nincs gond, egy átlag magyar simán megszokja, hogy oroszul a hangsúly az hosszúság is,
• magánhangzó-redukció megléte és hiánya - itt a nehézség kölcsönös, a redukcióval rendelkező nyelvű ember "elharapja" a szótagokat a célnyelvben, míg fordítva meg "mekegés" van.

Bolgár-magyar viszonylatban a probléma jellemzően ez utóbbi. A bolgárok redukálnak és nem értik a hosszú hansúlytalan magánhangzókat, a magyarok pedig nem redukálnak. Pedig a 6 bolgár magánhangzó közül 4 redukálandó hangsúlytalan helyzetben (sőt, egyes kelet-bolgár nyelvjárásokban 5). Egyébként a redukció kelet-nyugat irányban csökken, a legnyugatibb részeken egyáltalán nincs. Ez az oka annak, hogy a legnyugatibb bolgár nyelvjárás alapján létrehozott macedón irodalmi nyelvben egyáltalán nincs redukció.

A modern parazitizmus hagyományos alakja persze a tőkés, aki nem is vesz részt a vállalkozása irányításában, csak bezsebeli a profitot. De most nem erről, hanem a parazita kisemberről.

Hozzáteszem, itt a "parazita" nem értékítélet, csak ténymegállapítás. Az esetek döntő többségében a parazita nem is tudna nem az lenne, a rendszer egyszerűen bekényszerítette őt ebbe a szerepbe.

A nyugati jóléti magállamok jelensége - bár egyre kisebb mértékben, mert a pénz fogyóban van -, hogy emberek olyan mértékű segélyeket kapnak, melyekből simán megélnek. Pár éve szembesültem Bulgáriában 5 hónapig nyaraló spanyol munkanélkülivel, aki elmondta, a segélyéből kiválóan képes egész nyáron üdülni.

De a jelenség másik oldala a periféria parazitája. A mai Kubában sajátos jelenség - s ez erős kontrasztban van az egyébként hivatalos kommunista ideológiájával -, hogy a semmit sem csináló, de közeli külföldi rokonnal rendelkező emberek sokal jobban élnek, mint a dolgozó emberek.

A rejtély megoldása: jelenleg Kubában az átlag havi nettó bér 11 ezer Ft körül van. A legtöbb külföldi kubai pedig Floridában él, ahol ugyanez az összeg nagyjából 2 óra nettó bérnek felel meg a legalacsonyabb keresetűek között, ennyit lehet keresni betanított vagy szakképzetlen munkával, lásd kertészeti segédmunka, építőipar, bolti eladó, hordár, stb., tipikus munkák, melyeket friss bevándorlók végeznek.

Közeli rokonnak - jellemzően szülő - pedig ki ne utalná el 2 órai munkabérét segítségként, sőt akár félnapi munkabérérét is havonta, ami már kemény 20 ezer Ft, ennyit Kubában csak jól fizetett emberek, pl. orvosok és rendőrök keresnek.

Na most, ha a semmivel megkeresem egy orvos fizetését, akkor nyilván nem fogok elmenni dolgozni sehová, hogy keressek hozzá még egy keveset. Egyszerűen ez nem lenne racionális erőfeszítés.

S Kuba nem az egyetlen eset. Afrikában a legszegényebb országokban ugyanez mindennapos jelenség. Sőt vannak ott Kubánál szegényebb országok is, ahol a kubai bérszint is álomnak tűnik. Nemrég mesélte egy Mozambikban élt ismerős: heti 40 órás munkaidővel alkalmaztak egy kertészt a ház körül, 9 ezer Ft/hó bérezéssel.

Latin-Amerika persze gazdagabb Afrikánál, ott csak Haiti van kubai szintén, minden más ország jóval gazdagabb. Mexikóban pl. az átlagbér kelet-európai szintű, nagyjából a magyar szint körül van, ezt már nem lehet sehogy se kompenzálni külföldön élő rokon adományával (hacsak az nem milliomos, de ez azért nem a tipikus helyzet).

A legszegényebb - Kuba-szintű vagy annál is nyomorultabb - országokban tehát az életpálya 2-felé tud ágazni:

• kivándorlás magasabb bérezésű országba,
• maradás otthon, várva a kivándorolt rokon utalására.

Személyesen átélt első nagy hisztim Diana brit "hercegné" halála volt 1997-ben.

Addig Dianához semlegesen viszonyultam, bár kicsit azért idegesített, de ez nem érte el ezt a határt, hogy meg is utáljam őt. Csak halála után kezdtem gyűlölni, akkor se az ő hibájából, hanem agyatlan rajongói miatt.

Volt pár hét, amikor a rajongói tábor egyenes tömeghisztériás extázisba esett.

Persze minden komolyabb celeb halála megrázkódtatást okoz a rajongók között. Ez végülis normális. Pl. meghal egy zenész celeb, ez nyilván megérinti zenéjének kedvelőit. Ugyanez egy politikus esetében.

Diana hercegné fő előzményei Grace Kelly monacói hercegné és Marilyn Monroe voltak, mindketten eredetileg amerikai színésznők. Volt rajongótáboruk, melynek volt egy érvényes oka: a színésznőség. A későbbi felturbózott extracelebség persze már bulváros volt, de akkor is volt egy valós alap.

Ezzel szemben Diana volt az első "celeb mert celeb" típus, tulajdonképpen soha semmit se tett, egyetlen nagy tette, hogy megházasodott egy híres emberrel, majd összeveszett vele és elvált tőle. Ha nem lett volna a házassága, soha senki se tudta volna, hogy egyáltalán létezik.

Annak idején, 1981-1984 között gyakran szembesültem a spanyol bulvársajtóval, néha beléjük is lapoztam. Nagyszerű ez nyelvtanulásra, a bulvárlapok minden nyelven kiváló nyelvtanulási segédeszköz, ugyanis világos, egyszerű tőmondatokat alkalmaznak, "nehéz" szavakat mellőzve, ráadásul sok a kép, szóval mint egy profi alapfokú nyelvkönyv külföldieknek. Nyelvtanuláshoz pont ez kell: bugyuta szövegek. Egy normál nyelvkönyv is ilyen, emlékszem első latin nyelvkönyvemre, ahol a leírt helyzetek alapján mintha súlyos agybetegek beszélgetnének egymással, dehát pont ez kell alapszinten a nyelvoktatásban. Idézek emlékezetből

Ancilla in mesa rosam albam ponit. (A rabszolganő fehér rózsát tesz az asztalra.)

- Quid in mesa est? - interrogat dominus dominam.

- Interroga ancillam - domina respondet.

Dominus ancillam interrogat:

- Responde, ancilla, quid in mesa est?

- In mesa rosa alba est - ancilla respondet.

Aztán megy a sztori tovább orrvérzésig, a család hosszú percekig egy fehér rózsáról beszélget.

Meg még egy hasonló, hogy a bátor római katonák Egyiptomban vannak, s beszélgetnek egymással, amikor éppen nem harcolnak. Itt az egyik megkérdezi a másikat egy nagy és széles folyó partján állva "Num nomen huic fluvii Nilus est?" (Ugye ennek a folyónak Nílus a neve?) - azért ezt a helyzetet elképzeltem már akkor: ha egy egyiptomi római katona ennyire nem tudná hol van, a hadiorvos rég alkalmatlannak nyilvánította volna.

Szóval visszatérve a témára, Diana volt az első nagy semmiért híres ember. Aztán amikor meghalt, mégiscsak ki kellett találni valamit miért ilyen fontos személy ő. S jöttek a vadabbnál vadabb elméletek, a kedvencem: a királynő így bosszúlta meg, hogy Diana segített Tony Blairnak megnyerni a választást - az állítás nagyjából minden szava marhaság.

Miről is jutott eszembe? Hát a római macskabaszó Geri esetéről. Figyelem a szekta fejlődését, egyre súlyosbodik az állapotuk. Íme csak néhány jellemző megjegyzés, kiválasztottam az 5 legjobbat:

• "Tegnap volt az első nap, hogy nem sírtam. De ma megint sírok."
• "Hideg és fájdalmasan üres lett Gergő nélkül a világ. Nem lehet ezt ép ésszel felfogni."
• "A világ sötétebb, szürkébb és ridegebb, mióta nincs köztünk."
• "Január 2. óta folyamatosan sírok."
• "El sem akartam hinni, hogy ez igaz lenne. Csak akkor vettem tudomásul mikor Gyurcsány Ferenc posztjában olvastam a megemlékezést."

Viszont arról eddig még egy macskabaszó-rajongó se számolt be, hogy sétálva a parkban, egy fa Geri arcát vette fel, majd beszélt hozzá. Nem vicc, tényleg voltak ilyen Diana-rajongói beszámolók annak idején!

Pár éve egy cikkemben megemlítettem Gattyánt. Csak példaként. A vicces: azőta ennek súlya lett. Íme az említés:

Óvatosnak kell lenni a nem politikai hírekkel is! Mondjuk azt olvasom, hogy Gattyán György be fogja zárni belvárosi luxusáruházát. Na most, ez a hír így önmagában teljesen alkalmatlan felhasználásra. Ki ez a Gattyán, liberális-e vagy fideszes? – ez az első kérdés.

Ha fideszes, akkor azt írom: íme még egy fideszes álüzletember, aki nem ért semmihez, s csak az Orbán-korrupció miatt dúsgazdag, Nem felejtem elmondani azt sem, hogy Gattyán kezdőtőkéje a pornó iparágból származik, azaz a nők megalázásából.

Igenám, de ha Gattyánról kiderül, hogy liberális, akkor mindez stornó. Ez esetben azt írom: a saját erejéből, kemény munkával gazdaggá lett nemzetközi hírű, elismert üzletember kénytelen menekülni Orbán diktatúrája elől, ezért zárja be az üzletét. A pornóról ez esetben hallgatok, s ha mégis előjön a téma, azt írom: ez nem sért törvényt, egyetlen nő sem kényszerből pornózik.

Egyébként ami a Gattyán-üzletágat illeti, sose értettem hogyan lehetett ez sikeres. Alapvetően a Gattyán-alkalmazottak (mármint csak a nők, akik mutogatják magukat) olyanok, akik pornózni nem akarnak, de a modell szakma meg nem elégíti ki őket anyagilag. (Mielőtt valaki beleszólna: igen, van kemény pornó is Gattyánéknál, de nem az a fő műfajuk.)

Szerintem nagyon kétségbeesettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki pénzt fizessen azért, hogy megnézhesse egy láthatóan erősen unatkozó fiatal nő vetkőzését, amint ezt úgy hajtja végre, mintha napi 8 órás munkaidőben ülne egy hipermarket pénztárában. Lehet, hogy bennem van a hiba, de az ilyesmi engem nemhogy nem serkent szexuálisan, hanem fordítva hat: lebeszél a témáról.

Gattyán végülis nem a nőket zsákmányolja ki főleg, hanem az emberi hülyeség vámszedője.

Bár pornóval sosem foglalkoztam, a szoft erotikus üzletággal volt kapcsolatom egy időben. Akkor és ott döbbentem rá az üzletág belső ellentmondására, hogy kétféle modell van:

• a profi modell, aki pénzért csinálja, ez viszont az egész fényképezkedést rutinná teszi, s a végeredmény előbb-utóbb egy unatkozó nő, bármilyen profi is az egész fényképezés, akin látszik a munkaundor: a fotómodellség ugyanúgy unalmas munkává változik idővel, mint minden más munka,
• az amatőr modell, aki kedvtelésből vagy barátja-férje kedvéért modellkedik - ő természetes látvány, nem unalmas, de viszont ezt ingyen csinálja, azaz nem alkalmas üzleti modellként.

Manapság a neten persze van a kettő keveréke is: amatőrök, akik pénzt is kérnek. Ez azonban mindig csak zsebpénz, akkor is, ha az emberek mást hisznek.

Amikor a Szovjetúnió felbomlott, az egyik fontos török várakozás az volt, hogy egyfajta új török befolyási övezet alakulhat ki a térségben, legalábbis a türk ex-szovjet köztársaságokban.

A Szovjetunió megszűnésekor 15 tagköztársasága volt (korábban számuk 4 és 16 között mozgott), ebből 5 volt türk: 1 a Kaukázusban és 4 Közép-Ázsiában.

A török tervek sose valósultak meg, az új államok nem akartak elköteleződni Törökország mellett, sokkal inkább sokoldalú kapcsolatokat akartak a világgal. Törökország persze baráti országnak számít, de az országok politikája sokkal inkább egyfajta egyensúly keresése Kína, Oroszország és a nyugat között, s Törökország csak az egyik hivatkozási pont.

Valójában a török hatás még a kulturális szférában se tudott érvényesülni. Ma a diákok ezekben az országokban idegen nyelvként oroszt és angolt tanulnak, nem törököt. (Leszámítva itt Azerbajdzsánt, az azerieknek eleve nem kell tanulniuk a törököt, az azeri és a török viszonya kb. mint a cseh-szlovák viszony, kölcsönösen értik egymást gond nélkül.)

Még az a török cél se érvényesült, hogy mindenki térjen át a cirill ábécéről a török latin abécére. A kirgizek máig a cirillt használják, a türkmének áttértek a latinra, de nem vették át annak török verzióját. A kazahok és az üzbégek egyszerre használják a cirillt és saját verziójú latint, a cél a cirill lassú kivezetése a használatból. Egyedül az azeriek vették át a török ábécét.

Mi ennek az oka:

• az egyes új államok célja nem a közös identitás erősítése, hanem éppen ellenkezőleg: a nemzetépítés volt, azaz minél jobban kell különbözni a rokonnépektől, még az írásban is,
• mint ahogy máshol a világon, az etnikai és nyelvi rokonság nem hoz magával automatikusan baráti viszonyt is, az üzbég-kirgiz viszony pl. nem hogy nem baráti, de egyenesen ellenséges.

Az egyes írások tanulmányozásához javaslom a omniglot.com honlapot. De azért pár érdekesség magyar szemszögből:

• ahogy a törökben is, az azeriben a nagy I betű kötelezően ponttal írandó: İ -ennek oka, hogy az ı és az i az 2 külön betű, az előbbi a magyar ü-höz hasonlít, de ajakkerekítés nélküli, az utóbbi a magyar i-vel azonos, lásd Azerbajdzsán fővárosa Bakı, ejtése kb. "bacsü" (magyarul a város neve Baku, ez az orosz verzió átvétele),
• a ğ betű a törökben jellemzően nem jelez hangot (lásd Erdoğan nevében nincs "g" hang), de az azeriben igen: "lazán" ejtett g-nek felel meg, ugyanaz szinte mint a spanyol g ("magyaros" g hang a spanyolban csak orrhang és szünet után van, sőt gyors beszédben szünet után se).
• a türkmének - a régióban meglehetősen szokatlan módon - a hacseket használják mellékjelként több esetben is: ž = zs, ň = veláris n - továbbá az azeri/török ı-t y-nal írják, ezért viszont külön betűt találtak ki a "j" hangra, ez a ý,
• az üzbégek a gyakorlatiasságot tartották szem előtt, összes betűjük leírható egy normál angol billentyűzettel,
• a kazah latin ábécé jelenleg még alig használatos, sőt folyamatosan változtatják. a jelenlegi céldátum bevezetésére 2023.

Az egyik liberális mítosz szerint az oktatás a jólét kulcsa. (Meg a korrupciómentesség, de arról már írtam.)

Nem mondom, hogy nem fontos az oktatás. Műveltnek, tájékozottnak lenni önmagában is jó dolog. Csak éppen ez ugyanúgy nem okoz jólétet, mint mondjuk a gyümölcsfogyasztás, ami szintén hasznos dolog egyébként.

A ballib mitológia szerint él az ország szegénységben, majd hirtelen beszüntetik a korrupciót, aztán megjavítják az oktatást, s aztán hipp-hopp jólét uralkodik el a tájon.

Történelmi példa sincs az oktatás jólétkeletkeztető hatásáról, de persze a liberálisokat ritkán zavarja a gyakorlati világ.

Valójában hová vezet a jó oktatás egy szegény országban? Jellemzően a következők valamelyike lesz:

• korábban műveteletlen szegények alkották a lakosságot, most helyettük művelt szegények lesznek,
• tele lesz a gazdaság túlképzett emberekkel, akik nem tudnak végzettségükhöz méltó állást találni, lásd a Szovjetunió összeomlása utána helyzetet, amikor Moszkában atomfizikáról lehetett beszélgetni a taxissal, az ugyanis eredetileg az atomfizika doktora volt,
• az ország ingyenesen ellátja a gazdag magállamokat jól képzett emberekkel.

Az egyik cigány sztereotípia, hogy él a cigány a félig leomlott házban, de a nappaliban 5K plazmatéve van. Valami ilyesmi az oktatásfejlesztés is, ha nincs saját gazdaság.

A ballib beszélgetős műsorokat és elemző előadásokat mindig néztem, valószínűleg hűebb néző vagyok, mint egy fanatikus ballib törzsszavazó, de a lazább beszélőfejes műsorokat ritkábban követem. Egy ideje változtattam ezen a szokásomon, elkezdtem nézni az ATV reggeli műsorait is, ahol az a normál menet, hogy behívnak ballib profi politikusokat, akik megmondják a tutit, az újságíró meg alájuk kérdez.

A beszélőfej profi, semmivel se lehet kizökkenteni, mindenre van kész válasza, gondolkodnia sose kell, a reakcióidő jellemzően fél másodperc - hogy ezt hogyan csinálják, nem tudom.

A választások közeledtével a téma persze mindig ugyanaz. Van persze szerepe a pozitív gondolkodásnak, de túlzásba vitele inkább struccpolitika. Véleményem szerint ezek az emberek csak akkor fognak nyerni áprilisban, ha addig Orbán csinál valamilyen kivételesen nagy marhaságot. Egyébként kizárt.

A fideszesek ezt sokkal okosabbak csinálják: még akkor is szoros eredményről beszélnek, ha az nem is szoros. Jobbak a szakértőik: alapvető, hogy jobb a rosszabbra számítani, mert mobilizál, mint a jobbra, mert ez meg elkényelmesít.

A most éppen megbukott kazahsztáni kamuforradalom egy a sok közül.

Kevesen tudják, de az első kamuforradalom Bulgáriában volt 1990-ben, és én át is éltem személyesen.

Kamuforradalom vagy színes forradalom - így nevezzük azokat az eseményeket, melyeket külföldi erők szerveznek egy adott országban, idegen érdekek mentén.

A dolog háttere röviden a következő. Az első parlamenti választáson az időköben magát Bolgár Szocialista Párttá átnevezett kommunista párt abszolút többséget szerez, elnyerve a mandátumok 54 %-át, második helyen az antikommunista erők laza szövetsége végzett 36 %-kal, harmadikon a török kisebbségi párt 6 %-kal, utolsó helyen a posztkommunistákkal szimpatizáló Agrárpárt 4 %-kal.

Gyakorlatilag tehát a lakosság a szocialisták és az ellenzék között választ. A választás azonban sokkal több, mint választás a volt kommunista diktatúra támogatásáról és ellenzéséről. A szocialisták a mérsékeltebb erő, az ellenzék a radikálisabb, ez is segíti a szocialistákat. Ezen kívül míg az ellenzék határozottan nyugatpárti, a szocialisták inkább harmadikutasok, ezzel sok embert tudnak magukhoz csábítani. A szocialistákat erősíti még az is, hogy az “oroszkérdésben” semlegesek vagy oroszpártiak, míg az ellenzék egy része hisztérikusan oroszellenes, ami sok oroszpárti és antikommunista ember számára a szocialistákat szimpatikussá teszi. A bolgár nacionalisták is egyértelműen a szocialisták mellé állnak, őket tekintve nemzetibb erőnek, a szerintük túlságosan “nyugatmajmoló” ellenzékhez képest.

Így érthető az a magyar szemmel furcsa helyzet, hogy tök ugyanazok a nyugati befolyásközpontok, mint a Soros Alapítvány és hasonlók, melyek Magyarországon mindig a "baloldalt" támogatják, Bulgáriában mindig a "jobboldal" mellett állnak ki.

Ezek a választási eredmények azonban ellentmondtak a szovjet-amerikai megállapodásoknak, melyekkel a volt szovjet befolyási övezet átkerül az USA-hoz. A bolgár szocialisták ugyanis ekkor még a semlegesség mellett állnak ki, s nem támogatják egyértelműen a nyugati értékeket, a NATO-tagságot egyenesen ellenzik.

Így a szófiai amerikai követség és egyéb nyugati szervezetek (első helyen a Soros Alapítvány) finanszírozásával megkezdődik a Szófiai Egyetem elfoglalós diáksztrájkja, valamint más utcai akciók. Segíti őket, hogy előkerül egy kompromitáló anyag Petar Mladenov szocialista elnökről, így az kénytelen lemondani. 1990 augusztusában a szocialista többségű parlament, Lukanov javaslatára az ellenzék vezetőjét, Zselju Zselevet választja meg új köztársasági elnöknek, hogy ezzel biztosítsa a nyugalmat az országban.

Ősztől a gazdasági helyzet súlyosan romlik. A készülő árliberalizáció miatt az áruk eltűnnek az üzletekből, sosem látott áruhiány jelentkezik, bevezetésre kerül a jegyrendszer az alapvető élelmiszerekre. A kormány bejelenti az ország csődjét a külföldi hitelezők felé.

Szóval 1 évvel később már a volt antikommunista ellenzék nyer az előrehozott választásokon.

Töredelmesen bevallom, akkor én még a "másik" oldalon álltam, azaz támogattam a diáksztrájkot is, De már akkor furcsállottam azt a demokrácia-koncepciót, mely szerint ha az emberek "hibásan" szavaztak, akkor meg kell dönteni a hatalmat, majd az emberek többsége által nem támogatott kormányt kell hatalomba emelni. Hiszen tényleg ez volt: a diáksztrájk eredetileg a választási eredmények ellen indult!

Felmerült bennem: minek választani, ha annak eredménye úgyse számít? Ez engem a marxista szövegekre emlékeztett, mely szerint az objektív tudományos igazság előttünk van sziklaszilárdan, azt csak elfogadni lehet. Dehát ha van ilyen igazság, akkor meg minek szavazni róla? A kommunista rendszerben nem is kellett szavazni róla, szóval végülis volt belső koherencia! De hát nekünk azt mondta a nyugat, nyugaton szabadság van és szabad választás... Szóval hogy is van ez?

Ez elindított bennem egy belső szellemi folyamatot, de odáig azért akkor nem jutottam, hogy az akció ellen forduljak, csak éppen aktív támogatóból lassan passzív támogatóvá lettem, ahogy ezt Magyarországon mondják "csipesszel az orromon" támogattam a tüntetőket.

Később egyébként alaposan meg lettek vizsgálva a választási eredmények, s összesen 1 azaz egy mandátum esetében jöttek elő adatok, melyek szerint a választáson olyan csalás volt, mely befolyásolhatta az eredményt. A vicc: éppen egy ellenzéki képviselő volt az illető mandátum kedvezményezettje. De persze ennek akkor már semmi hatása nem lett, a sztori már végigment, a módszer aljas, de rendkívül hatékony, kb. így történik, s ez most nem elmélet, mert a saját szememmel láttam:

• megindul valamilyen teljes abszurd tiltakozás egy kicsi, de kiválóan szervezett csoport által, oly módon, hogy az súlyosan nehezíti sokak életét (itt konkrétan a Szófiai Egyetem központi épülete lett elfoglalva, a vizsgaidőszak végén, sokan nem tudtak emiatt vizsgázni, aki pedig már vizsgázott, nem tudta átvenni papírjait),
• a hatalom nem mer keményen reagálni, ezzel legitimálja a teljesen törvénytelen akciót,
• a hatósági de facto legitimáció a tüntetés mellé vonz sokakat, akik elvileg támogatták a célokat, de visszariadtak annak módszereitől - eredmény: immár nem 20-30 fős keménymag tüntet, hanem többszáz diák,
• mivel nincs hatósági akció, ki kell provokálni az elégedetlenek ellenreakcióját, ilyen mindig akad (pl. valaki dühös lesz, mert nem tudja intézni papírjait), s ha ilyen akad, mindig lesz agresszív fellépés is - itt is volt, pár dühös ellentüntető diák megvert egy sztrájkolót vagy fejbe dobták egy sörösüveggel, erre már nem emlékszem tisztán,
• hatalmas hírverés az erőszak miatt, lásd "a komcsik verik a diákokat!", minden létező nyugati média és az eseménnyel szimpatizáló bolgár média beszámol róla, a nyugati követségek felszólítják a bolgár kormányt, tartózkodjon az erőszaktól, megjelenik a helyszínen az amerikai nagykövet és fényképezkedik a tüntetőkkel (az ilyen fényképeken az összes tüntető mind szemüveges bölcsész srác és fotómodell kinézetű diáklány, sose verőlegény kinézetű áldiák, aki ténylegesen zömmel jelen van),
• a hatalom teljesen sarokba van szorítva, tárgyalni próbál, a tárgyalásokon azonban a tüntetők egyre teljesíthetetlenebb követelésekkel állnak elő (lásd a Brian életében a Júdeai Népfront követelése Pilátushoz: "72 órán belül bontsa le a Római Birodalmat"),
• megint hírverés: "a komcsik nem hajlandók engedményekre!",
• a hatalom kapitulál - hívei is a hatalom ellen fordulnak annak gyengesége miatt.

Személyes elem. A múzsám is az áldozatok közé esett, neki is éppen akkor kellett volna papírjait átvennie. Odamegyünk azért hátha lesz valami. S 30 méterre meglátjuk az egyik korai vetélytársamat, aki udvarolt a múzsámnak. Lassan kiderül: ő a diáksztrájk kettes számú vezetője! Először bizalmatlan "ti ellentüntetők vagytok?", aztán megnyugszik. Amikor megtudja, hogy mi már házasok vagyunk, sőt van kisgyerekünk is, végleg lenyugszik. Aztán barátságos akar lenni "gyertek beviszlek titeket, hogy intézkedni tudjatok", aztán amikor áthaladunk a blokádon, mely őt úgy engedi át, mint tábornokot a katonai őrség, még oda is szól a múzsámnak "látod, tisztelnek engem itt!", értsd "engem kellett volna választanod, nem ezt a lúzert".

Aztán még is kérdeztük a srácot, hogy vannak ott bent napokon keresztül, nem kényelmetlen-e. Ő meg - nem is odafigyelve, hogy talán ezt nem kellene elmesélni - erre legyint "naponta több furgon jön, hordozható ágyak, teljes felszerelés, az amerikai követségről még viszkit is hoznak minden este, annyi a kaja és pia, hogy nem tudjuk elfogyasztani".

Ma már persze közismert liberális elv, hogy csak az a választás demokratikus és szabad, melyen a liberálisok nyernek, minden más csak álválasztás, rosszabb esetben diktatúra. De akkor ez még nem volt közismert 1990-ben.

Érzésem szerint a magyar taxisblokád ugyanabban az évbem valami hasonló lehetett. Csak ott a végén leszólhatott a New York-i főnökség az SZDSZ vezérkarának "ti mit műveltek? meg akarjátok buktatni azt a kormány, mely minden kívánságunkat teljesíti? meg vagytok ti bolondulva?".

Ami a személyes elem folytatása. A nagyurak sose feledkeznek meg hű embereikről. Az említett ismerősünk a tüntetés vezérkarából még ugyanabban az évben az USA-ba távozott ötéves ösztöndíjjal tanulni, majd hazatérte után profi politikus lett, parlamenti képviselő, pár évig miniszter is volt. Ma már nem aktív politikus, de van 3 szállodája a Fekete-tenger partján, s éli a visszavonult többszörös milliomosok unalmas életét. Baromira megéri, legalábbis anyagilag, a nagyurak szolgálatában állni, ezt alá kell húzni.

Direkt nem írtam se nevet, se képet nem tettem fel, nehogy személyes bosszúnak nézzen ki. (Bár mit bosszúlnék meg, mikor máig velem van a "csaj" - ha lehet így nevezni egy már 50+ éves nőt -, nem vele...)

Ami meg engem illet, 22 éves voltam, a diáktüntetés alatt lettem 23. S sajnos nem voltam elég okos ahhoz, hogy mindazt átlássam, amit később már megértettem.

Az újszülöttnek minden vicc új, ahogy az ostoba propaganda is.

1992-ben aki már 14 éves volt, az most 44. Azaz aki 43 éves vagy fiatalabb, annak be lehet adni a legújabb szakállas ballib marhaságot.

Az 1991-ben megszervezett, de 1992-ben leginkább aktív Demokratikus Charta korabeli suttugó propagandájának egyik kulcseleme volt, hogy a "horthysta" Antall nem fogja átadni a hatalmat, sőt nem lesznek választások 1994-ben, s ha lesznek is, azok elvesztése után az MDF nem fogja átadni a kormányzati hatalmat a választásokon győztes erőnek.

Ennyire nincs eszük, képzelőerejük, hogy most tök ugyanazt ismétlik?

A Mars amerikai óriáscég megváltoztatja Uncle Ben's termékének (ez egy szósz) márkenevét, az új név Ben's Original.

Ez szerintem így még mindig fasizmus. Nem lett volna jobb a George Floyd szósz név?

Egyébként a tipikus elmebetegség. Az eredeti név sose volt rassszista, épp ellenkezőleg. Jelentése: a négerek jól főznek. Ennek kontextusa pedig az, hogy az amerikai délen a néger rabszolgák kialakítottak egy sajátos saját ételkészítési stílust. Erre kénytelenek voltak, mert a rabszolgákat jellemzően a gazdáik által másodrendűnek tartott élelmiszerekkel látták el. Aztán a négerek ebből csináltak valami jót. Pl. a sertés bordás része, melyből a rabszolgák egy sült ételt találtak ki, neve barbecued ribs - máig népszerű, immár a fehérek közt is.

Szóval itt a "Ben bácsi" nem lekicsínylés, hanem dicséret. Dehát ezt megérteni nehéz egy mai progresszívnek.

Szinte minden nap szoktam álmodni. Alapvetően 3 kategóriába sorolhatók álmaim:

• kellemetlenek: pl. elfelejtek felöltözni és így megyek az utcára, vagy hatalmasat böfögök ott, ahol nagyon nem kellene,
• fantasztikusak: pl. képes vagyok repülni (furcsa, de mindig nagyon alacsonyan repülök, 1-2 méterrel a föld felett),
• abszurdak.

Az előző kettő mindenkinél megvan, az utóbbi nem.

A napokban volt ilyenem.

A sztori: elmegyek a bankba készpénzt befizetni a számlámra.

A csavar: 100 millió amerikai dollárt fizetek be, amit egy nagy táskában viszek. A pénz 100-dolláros bankjegyekben van, rendesen becsomagolva kis százdarabos, s nagy ezerdarabos kötegekbe.

A legfurcsább: se én nem látok semmi különöset az egészben, se a bankban nem lepődnek meg, a pénztáros teljes természetességgel veszi tudomásul mennyit fizetek be.

Minden le is zajlik, amikor eszembe jut: egy fillérem sincs a befizetett összegen kívül, ezért a pénztároshoz fordulok: "elnézést, visszaadna 200 ezret, mert nem maradt zsebpénzem, most jut eszembe, ebédelni akarok, s ott nem fogadnak el kártyát". Eszembe se jut álmomban, hogy a 200 ezer dollár túlzás mint költőpénz. Arról nem is beszélve, hogy itt egy ebédhez még 200 dollár is túl sok lenne. (Van szemben egy étterem, párszor elmentünk a múzsámmal. de - dollárban számítva - sose költöttünk el ketten összesen 40 feletti összeget, s ennyit csak akkor, ha több fogást ettünk.) A pénztáros is csak annyit mond "igazán szólhatott volna korábban, most stornóznom kell a befizetést, s újat csinálni 99 millió 800 ezer dollárról".

Ráadásul: miért pont USA-dollár? Ilyen évek óta nem volt a kezemben.

Ébredés után gyorsan utána is számoltam: 100 millió amerikai dollár százdollárosokban kb. 1100 kg súly mindennel együtt, azaz fizikai képtelenség lenne lazán sétálgatni ilyen összeggel.

Valójában szeretem az ilyen álmokat, sok vidámságot okoznak.

Bulgária az egyetlen ex-Szovjetunión kívüli szláv ország, ahol a nevek 3 részből állnak, azaz keresztnév, apai név, vezetéknév.

Az apai név szerepe viszont egészen más, mint az oroszban.

Az oroszban az apai név önálló szerepet játszik, ma is élő hagyomány a keresztnév + apai név használata keresztnév + vezetéknév helyett, ez utóbbi túlságosan tartózkodónak számít, a normál udvarias forma az előbbi. Szinte megesik a csak apai név használata, de ez ma már kissé archaikus, a fiatalabbak jellemzően tréfás éllel beszélnek csak így.

A bolgárban viszont az apai név kb. olyan mint a spanyolban a második vezetéknév, azaz egy extra, "pontosító" vezetéknév. (A spanyolban mindenkinek 2 vezetékneve van: az első az apa első vezetéknéve, a második az anya első vezetékneve.)

A II. vh. előttig a bolgár névhasználati szokás ingadozott:

• egyesek az "európai", azaz nyugati szokást követték, azaz a vezetéknév apáról gyerekre öröklődött,
• a többség azonban egy korai bolgárt hagyományt - amit megerősített a muszlim uralom is, ez egyezik ugyanis a hagyományos arab szokással - követett, melyben minden nemzedék vezetékneve más volt: a vezetéknév az apa apai neve volt.

A kommunizmus eltörölte ez utóbbit, kötelező lett az "európai" módszer. Azaz aki ma legalább 70 éves, annak neve az "európai" szokáson alapszik.

Hogyan képződik az apai név? Egyszerű: az apa keresztneve + -ov vagy -ev (nőknél -ova vagy -eva). (Kivéve: ha a keresztnév -я/-ю/-ьо (ja, ju, jo) végződésű: ilyen esetekben ez kiesik a végződés előtt.) Nagyon idegen neveknél, ahol furcsa hangzású lenne a képzős verzió, ott elhagyható a végződés. Pl. a bulgáriai török-muszlim párt jelenlegi elnökének a teljes neve Musztafa Szali Karadaja, az apja keresztneve Szali, ebből az apai név Szaliev lenne, de ez bolgár füllel túl furcsa, így itt az apai név csak Szali, képző nélkül.

Valójában a bolgár vezetéknevek 90 %-a eredetileg apai név volt. Direkt megnéztem a bolgár sttaisztikai hivatal honlapját, ahol van adat arról, a jelenleg élő bolgár állampolgároknak mi a neve. Nos mind a 10 leggyakoribb vezetéknév apai névből ered:

• 1. Иванов(а) - Ivanov(a) - az Ivan (János) névből,
• 2. Георгиев(а) - Georgiev(a) - a Georgi (György) névből,
• 3. Димитров(а) - Dimitrov(a) - a Dimitar (Dömötör) névből,
• 4. Петров(а) - Petrov(a) - a Petar (Péter) névből,
• 5. Николов(а) - Nikolov(a) - a Nikola (Miklós) névből.
• 6. Хриустов(а) - Hrisztov(a) - a Hriszto (Krisztián) névből,
• 7. Стоянов(а) - Sztojanov(a) - a Sztojan (nincs magyar megfelelője, az "áll" igéből ered) névből,
• 8. Тодоров(а) - Todorov(a) - a Todor (Tivadar) névből,
• 9. Илиев(а) - Iliev(a) - az Ilija (Illés) névből,
• 10. Ангелов(а) - Angelov(a) - az Angel (Angyal) névből.

A bolgár vezetéknevek 10 %-a nem apai név eredetű, hanem - ahogy a magyarban - helységnév- vagy foglalkozáseredetű. Itt is a + -ov vagy -ev (nőknél -ova vagy -eva) végződés dominál, de előfordul a -ски -szki (nőknél -ска -szka) is, ritkán a nemsemleges -ич -ics. Még ritkábban vannak képző nélküli vezetéknevek is.

A kommunizmus alatti török- és muszlimellenes kampány része volt a nevek bolgárosítása is. Ez azonban nem csak a muszlim nevek átváltoztatását jelentette, hanem a "furcsa" nevű bolgárokra is vonatkozott, pl. az addig képzőmentes apai nevek kötelezően képzőssé váltak, kivéve ahol ez hangzásbeli zavart okozott volna. A múzsám születési anyakönyvi kivonatában még "Emil" az apai neve, de amikor nagykorú lett és megkapta első személyijét, ott már "Emilova".

A kötelező névbolgárosítás alól csak az örmények és a zsidók kaptak felmentést. Ez a két nemzetiség valamiért "barátinak" tűnt Todor Zsivkov számára. Ők megtarthatták eredeti nevüket, s a képzőt se kellett rátenni a nevükre, kivéve ha eleve bolgár volt valamelyik nevük, s azt képzőmentesen használták.

A II. vh. előtt élt a választékos bolgárban egy olyan szokás, hogy a hangsúllyal megkülönböztették az apai és a vezeték nevet, az apai nevek esetében az utolsó előtti szótagra tették a hangsúlyt, míg a vezetéknevek esetében az utolsóra. Ez azonban azóta teljesen kihalt.

Jelenleg már totális demokratizáció van, a névjegyzék is megszűnt, ennek eredménye az idióta nevek megjelenése, ebben elsősorban a cigányok jeleskednek. Mostanában voltak hírek pl. Kovid és Kovidka nevű fiú és lány újszülöttekről.

Sőt ma már nem kötelező a végződés se, sőt a nők használhatnak hímnemű végződést (lásd -ova helyett -ov), de ezt a gyakorlatban szinte senki se használja: egyszerűen bolgárul hibásnak hangzik az ilyen névhasználat. Egy időben volt egy francia-bolgár kolléganőm, aki csak francia állampolgár volt, Franciaországban született, bolgár apától és francia anyától, neve az eredeti franciában Sonia Mladenov volt. Aztán valamiért Bulgáriába került. Az elején még magát Szonja Mladenov alakban nevezte, de miután mindenki azt hitte, biztos csak hibásan mondja, pár hónap után feladta, s immár ő is áttért a Szonja Mladenova alakra.

Szerintem Gyurcsányné is simán Dobreva, amikor Bulgáriába jár síelni. (Gyurcsányék egy időben mindig jártak síelni valamelyik bulgáriai téli üdülőhelyre.)

Miután sokat olvasgattam fanatikus ballibektől - kedvenceim Perintfalvi és Lukácsi - micsoda gonosz dolog kirekesztő álkereszténynek lenni, mert ehelyett igaz keresztényekké kell válnunk, elhatároztam: röviden összefoglalom, mik a ballib igazi kereszténység alapelvei.

Íme a legfontosabb 11 pont, ezt nevezhetjük akár Balliba Igazkeresztént Tízenegyparancsolatnak is:

• 1: A Ballib Igazkeresztény tudomásul veszi, az idő kereke előrehaladt, nem a sötét középkorban élünk, s pl. sokan nem hisznek Jézusban, így mellőzi Jézust mint témát.
• 2: A Ballib Igazkeresztény érti, hogy a mai nemzedéket már nem vonzzák a baromira hosszú misék, ahol érthetetlen dolgokat mormognak szoknyás férfiak, így mise helyett tréfás vetélkedőket szerveznek, sok színes lufival, vattacukorral, kutya-szépségversennyel.
• 3: A Ballib Igazkeresztény nem szól bele az emberek életébe, mindenki csinál amit akar, a Ballib Igazkeresztény mindent elfogad széles mosollyal, kivéve persze mindazt, amit a ballib agytröszt elutasít.
• 4: A Ballib Igazkeresztény nem politizál soha, mert az Egyház és az Állam el vannak választva egymástól. Fontos pontosítás: a ballib pártok aktív támogatása nem számít politizálásnak, ez Jézus szeretetparancsának teljesítése.
• 5: A Ballib Igazkeresztény ellenzi a hittant, mert az agymosás.
• 6: A Ballib Igazkeresztény fő feladata a nők elleni erőszak és a pedofília leleplezése. Akire gyanú vetül mindezzel kapcsolatban, azt ünnepélyesen fel kell koncolni.
• 7: A Ballib Igazkeresztény nem akarja megmondani mi a rossz és mi a jó, ez ugyanis az emberek magánügye,
• 8: A Ballib Igazkeresztény életvidám, csak akkor ráncolja össze homlokát, ha bárhol ballibellenes véleményt hall.
• 9: A Ballib Igazkeresztény komolyan veszi Jézus szeretetparancsát, így pl. időnként kiáll a járdára, várja, hogy valaki megpofozza, majd az ilyet megdobja egy zsemlével.
• 10: A Ballib Igazkeresztény nem tisztel semmilyen tekintélyt, kivéve persze a ballib szenteket - lásd Argentín Szent Ferkó, Iványi Gábor, stb. -, nekik vakon szót kell fogadni.
• 11: A Ballib Igazkeresztény nem gyűlölködik: a fenti pontok bármelyikének elutasítása gyűlölködés!

Remélem, semmi fontosat nem hagytam ki.

Megelőztek.

Ezt én akartam megírni, legalábbis valami hasonlót.

Így csak azt tudok hozzátenni: most majd az oligarchák olcsó farháttal fogják megtölteni kerti medencéjüket.

J. K. Rowling műbbotránya ügyében már elmondtam korábban, én alapvetően örülök az egésznek: mert amikor a hülyék egyik csoportja verekszik a hülyék másik csoportjával, annak a normálisok csak tapsolni tudnak.

Eleve szerintem J. K. Rowling káros szerző, plusz abszolút tehetségtelen: művei semmilyen művészeti értéket nem képviselnek. Kb. az a kategória, mint nagy XX. századi bulvárelődje, Antoine de Saint-Exupéry, aki baromi népszerű máig, pedig nulla körüli a teljesítménye. (A magyar Nagy Könyv közönségszavazáson Antoine de Saint-Exupéry főműve a minden idők 7. legjobb könyve helyezést érte el, J. K. Rowling főműve pedig a 9. helyet!) Hozzá kell tenni: Antoine de Saint-Exupéry még így is sokkal jobb író, mint J. K. Rowling: ő egy kb. közepes író, míg Rowling meg egy szar író.

Ami az ügyben viszont érdekes, ma már a nyugati liberális közvélemény kevésbé szabadabb, mint a Kádár-ideji hivatalos cenzúra. Kádár elvtárs főcenzora, Aczél György jóval engedékenyebb volt, mint a mai nyugati megmondóemberek. Pl. csak a nyíltan rendszerkritikus műveket tiltotta, az enyhe rendszerkritikát simán engedte. Ma ez nyugaton elképzelhetetlen: kb. az megy ott, ami a Jehova Tanúitól látható, azaz aki 99,9 %-ban az ő szövegüket nyomatja, de 0,1 %-ban mást mond, azt kiközösítik fél másodperc alatt és örökre.

A legújabb röhej: az antiszemitizmus vád. Ez bizony már paranoia. Persze minden népszerű angolszász szerző meg szokta kapni ezt. Még a progresszívizmus hősei is sok esetben.

Már talán mondtam, bizonyos szempontból sci-fi rajongó vagyok. Pl. a Star Trek összes filmjét és sorozatát láttam, van amit többször is, egyedül a rajzfilmeket hagytam ki (5 éves koromban abbahagytam a rajzfilm-nézést örökre). Nos, Gene Roddenberry - aki ellentétbe Rowlinggal valóban egy zseniális író - a 60-as évek Amerikájában kifejezetten progresszív ikon volt, ő mutatott be először pl. csókot fehér és néger között, ami akkor még tabutémának minősült.

Ezt Gene halála (1991) után is folytatták a sorozat készítői. A most menő Star Trek sorozat (Discovery) pl. immár hemzseg a homokos szereplőktől.

Tudni kell, hogy a Star Trek egyes sorozatainak elkészítése nem azonos a sorozatok belső időbeliségével, íme a sorozatok belső időbelisége:

• 2000-es évek (Star Trek Enterprise): XXII. század második fele,
• 2010-es és 2020-as évek (Star Trek Discovery): XXIII. század második fele (a sztori kezdete ez),
• a 60-as években készült eredeti sorozat (simán Star Trek): XXIII. század második fele, közvetlenül a Discovery után,
• 80-as és 90-es évek (Star Trek TNG): XXIV. század második fele,
• 90-es évek (Star Trek DS9): XXIV. század második fele, közvetlenül a TNG után,
• 2020-as évek (Star Trek Picard): XXIV. század második fele, közvetlenül a TNG után,
• 90-es évek (Star Trek Voyager): XXIV. század második fele, közvetlenül a DS9 után.

Messze a legrosszabb mint film a Picard, de minden új sorozatra jellemző az erőltetett progresszívista üzenet.

Én még ezeket is képes voltam végignézni.

Szóval egy időben a Star Trek is meg lett vádolva antiszemizmussal. A DS9 sorozat egyik főszereplő idegen faja ugyanis a ferengik, akik alacsony, mglehetősen csúnya lények, nagy orruk és fülük van, hobbijuk a kereskedés és általában a pénzkeresés, s rendkívül kapzsik. Plusz probléma lett ebből, amikor kiderült, valami véletlen folytán a sorozatban szereplő minden ferengit zsidó színész alakítja! Persze végül ez lett a mentőöv is: az illető színészek egybehangzóan nyiltakoztak, ők nem éreztek antiszemitizmust.

Roddenberry szerencsére meghalt, s azóta se kötött senki se belé. Így ma makulátlan a neve a progresszív körökben. A legújabb részekben is ki van írva nagy betűkkel a neve, közben pedig megy a 60-as évekbeli eredeti sorozat fő zenéje.

Megnéztem az új sztárfilmet. Felesleges volt.

A szereposztás: csupa sztár. Akiket sajnáltam, mert ezekhez a szerepekhez amatőr színészek is megfeleltek volna, annyira sematikus, szinte szappanoperai szint. Egyedül a főszereplő férfi csillagász karaktere nem teljesen egysíkú. Mindenki más bábszínház-egyéniség: a nagyon okos csillagász nő, a cinikus politikus, az alkalmatlan kormányzati főemberek, a kiégett médiasztár, a kapzsi milliárdos, stb.

Maga a történet előadása is iszonyatos, felesleges meseelemekkel, feleslegesen hosszabbítva.

A film teljesen hamis üzenete: a rendszer tökéletes, csak az emberek idióták.